Ezoterika

Akik a túlvilágot megjárták

Halálközeli tapasztalások

Platón, mint már említettük a múlt héten, meghökkentően ma is elfogadható módon írta le a halálközi állapotból feléledt ember túlvilági élményeit. A halálközi állapotból visszatért emberek elmondása szerint, a meghalt ember megtapasztalja hogyan hagyja el a lelke a testét. Amikor eljut egy bizonyos helyre, akkor ott értékelik befejezett életét, tettei fölött ítélkeznek. Egy bizonyos időt tölt el abban a transzcendens világban, ott esetleg felkészítik földi életébe való újabb visszatérésre. A lélek ott egyfajta eligazítást, tervet is kap további életére vonatkozólag.
Az események leírása a világ valamennyi táján azonos, csak a kultúrák közötti különbségek az egyediek. Így például a sziú indiánok Fekete Jávorszarvas nevű tagjáért két férfi jött a felhőkből, magukkal vitték és odafönn az ősök tanácsa átadta neki a gyógyítás tudományát. Mohamed prófétáért is két férfi jött, két arkangyal, ezután ő kilépett a testéből és hét mennyországon át haladva érkezett Allah elé. Útközben mindegyik mennyben találkozott egy-egy prófétával, úgy mint Mózessal és Ábrahámmal és ők is felvértezték valamilyen tudással. Raymond Moody, aki az ötvenes-hatvanas években jelentette meg híres könyvét a halál utáni életről, szintén szakaszokra bontotta az élményfolyamot, miután több száz halálközeli állapotot dolgozott fel.

A tapasztalat első állomása
A tapasztalat első állomása általában a halál beállta szokott lenni. Gyakran fájdalom, küzdelem előzi meg, vagy a haldokló nem akar távozni a fizikai létből, vagy hozzátartozói szeretetük kinyilvánításával nem engedik a halál bekövetkeztét.. Majd hirtelen hihetetlenül mély megnyugvás és fájdalommentesség önti el a testet. Orvosi értelemben a halál egy folyamat. Úgy kezdődik, hogy az alapvető életműködések fokozatosan leállnak. Ez az első fázis, a klinikai halál állapota. Ilyenkor kezdődnek az újraélesztési technikák. Az illető még hallja, ahogy a feje fölött kimondják: „meghalt”. Ez számára gyakran meglepő és furcsa kijelentés, mert ő közben érzékeli a külvilágot. Próbál jelzéseket adni, csak ezt senki sem veszi észre. A beszámolókból kiderül, hogy a meghalás felemelő, békés, megtisztító élmény. Viszont ez az állapot homlokegyenest ellenkezik sokunk halálelképzelésével.
A megbékélést követi a testenkívüliség élménye, ez a legkülönösebb. Ez bizonyítja a lélek különállóságát, halhatatlanságát, a halál utáni létezést. Ilyenkor a testből, mint a filmekben, kiválik egy másik, súlytalan, mindenen áthatolni képes test és általában felfelé emelkedik. Carl Gustav Jung 1944-ben átélt egy infarktust és a klinikai halál állapotába került. Elmondása szerint ekkor a magasból látta a Földet, mint egy űrhajós, a kontinensek fölött röpködött. Sok olyan szavahihető beszámoló létezik, amelyben az újraélesztett személy szóról szóra visszamondja, ami halála és újraélesztése alatt történt, sőt olyan részleteket is közöl az újraélesztés mozzanatairól, ami a szobában-műtőben történt, amiket nem figyelhetett meg, egyrészt mert halott volt, másrészt mert fekvő helyzetéből még élve sem láthatott. Az újraélesztett vak emberek is elmondják olykor, hogy az orvos milyen színű ingben volt. Hollandiában az orvosi személyzetnek a halott ember ágyánál és az újraélesztés alatt tilos káromkodni vagy durva szavakkal beszélni.


Peter Sellers meséje
Peter Sellers, a Rózsaszínű párducból is jól ismert komikus Shirley MacLaine-nek elmesélte, hogy amikor első szívroham érte és meghalt, kilépett a testéből. Látta, ahogy a mentőkocsival kórházba szállítják. „Mentem velük és nem voltam megijedve, mivel remekül éreztem magam. A testem volt az, aki bajba került.”
Ezután következik a híres alagútélmény, amely látható Hieronymus Bosch 16. századbéli művésznek a mennybemenetelt bemutatott képén is. A túlvilági utasok szinte egybehangzóan írják le az alagutat, ami általában egy bejárat, egy hosszú sötét cső, amelyen a legtöbbször suhanva haladnak át, bár van olyan beszámoló is, akiknek lépcsőn, létrán kellett felküzdeniük magukat. Az alagút végén nagy fényesség van, amit mindenki úgy ír le, mint a szeretet és az elfogadottság élményét. Sellers így mesél róla:
„Ahogy körülnéztem, hihetetlenül gyönyörű, vakító, szeretetteljes fehér fényt láttam fölöttem. Mindennél jobban szerettem volna közelebb jutni hozzá. Soha semmit nem akartam ennél jobban. Tudtam, hogy szeretet, igazi szeretet van a fényen túl, és ez hihetetlenül vonzott. Kedvesség és szeretet volt, s emlékszem, akkor arra gondoltam, ez Isten.”



Elizabet Taylor meséje
A beszámolókban itt eltérések vannak. Van, aki elhunyt szeretteivel, barátaival találkozik, mások idegenekkel, megint mások fénylényekkel. Elizabeth Taylor az ötvenes évek végén egy műtét során öt percre a klinikai halál állapotába került. „Egyszer csak azt mondták az orvosok, hogy halott vagyok. Láttam a fényt körülöttem, előttem. Erről nehéz beszélnem, mert olyan elcsépeltnek hat. Találkoztam Mike-kal (Michael Todd, egykori férje és nagy szerelme, 1958-ban halt meg), és vele szerettem volna maradni. De Mike azt mondta, hogy vár rám a munkám és az életem, és ő visszaküldött az életbe”.
A meghaltak általában egy csodálatos tájra érkeznek, egzotikus madarakkal, sok-sok virággal, olyan ez, mint a Paradicsom. A különös ebben a világban az, hogy az emberek, vagy a lények általában nem szavakkal, hanem gondolatokkal, érzésekkel kommunikálnak. Azután felbukkan egy fénylény, aki valamilyen főnöknek tűnik, ő az, aki szavak nélkül kérdéseket tesz fel. Ezek a kérdések soha sem számonkérések, hanem valamiféle megvilágosodást váltanak ki. Ilyenkor szokott az úgy nevezett panoráma jelenség is lejátszódni., vagyis az elhunyt hirtelen az egész életét látja, újra megéli. A legkülönösebb az egészben az, hogy az életsűrítményben az érdekeltek nem a saját életüket látják viszont, hanem az életük és cselekedeteik másokra gyakorolt hatását élik át, hirtelen megértik, hogy az életben a legfontosabb a szeretet és a másokhoz való jóság, kisszerűnek és szánalmasnak látják sok tettüket, amellyel fájdalmat, keserűséget okoztak másoknak..
Végül a fénylény, akit sokan vallásuk istenével, mások egyszerűen a szeretettel azonosítanak, közli a látogatóval, hogy vissza kell mennie a földi létbe, mert neki ott még dolga maradt. Van aki tiltakozik, de a fénylény nem tágít és a halott lénynek mennie kell vissza. Egyes beszámolókban maguk a meghaltak kérik, hogy visszamehessenek, mert szeretnék felnevelni gyermeküket, van még elintézetlen ügyük.
Sellers a következőképpen élte ezt át: „Megláttam egy kezet, amint átnyúlik a fényen. Próbáltam megérinteni, belé kapaszkodni, hogy átemeljen engem a fénybe.”. Ám Sellersnél az orvosoknak ekkor sikerült újraindítani a szívét és „abban a pillanatban a kéz hangja mondta: még nem jött el a te időd. Menj vissza és fejezd be! Még nem jött el az időd!” Azután a kéz lassan elhalványult, Sellers visszalebegett a testébe és szívében keserű csalódottsággal ébredt fel.
A visszatekintés-jelenet az, ami a halálból visszatérőket gyökeresen megváltoztatja, mert úgy érzik, megértették az élet igazi értelmét. Sokszor a bűnözők megjavulnak a klinikai halálból visszatérve., a menedzserek sem hajtanak már többé olyan nagy tempóval, a pénz számukra elvesztette jelentőségét. E sorok írója ismer több embert is, akik a halálból tértek vissza, sokan közülük emberbaráti intézményekben dolgoznak, természetgyógyászok lettek vagy ezoterikus tanfolyamokat tartanak. A haláltól nem félnek már, mert már egyszer megismerték az elmúlás mibenlétét. Egyikük mesélte, hogy egyszer heves szorítást érzett a szíve táján. Eső gondolata volt, íme itt egy új szívroham, meg fog halni. De ekkor beléhasított egy emlék, hogy a halál nem fáj. Megnyugodott és a szorítás is elmúlt.
FÁY Gábor

Samanisztika
A természeti népek kapcsolattartása a túlvilággal

A samanizmus olyan hitvilág, amely szerint léteznek olyan természetfeletti lények, akik a közönséges halandókat már születésük előtt arra választják ki, hogy emberfeletti képességű emberekké, sámánokká legyenek. Így a kiválasztott emberek, már úgy is születnek meg – több foggal, vagy egyáltalán foggal, fogsorral, hat újjal, stb. jönnek a világra. Ezek szerint nem az lehet sámán, aki kifejezi óhaját, hogy sámán akar lenni, hanem már egy kiválasztott egyén lehet az, akit a természetfeletti lények már születésük előtt kiválasztottak. A kiválasztott ember serdülő korában, a nemi érettség beálltának időszakában váratlanul különös betegségbe esik, hisztérikus rohamokat kap, elájul, látomásai lesznek. Váratlanul megjelenik álmában vagy éber állapotában, de valamilyen sokkos állapotban az őt kiválasztó szellemi lény, aki bejelenti neki, hogy mire lett ő kiválasztva.
Általános jelenség, hogy a kiválasztott egyén nem akarja elfogadni hivatását. A kiválasztó szellem azonban ígérgetésekkel elcsábítja, vagy tovább kínozza választottját. Az úgy nevezett sámán betegség olykor hónapokig tart, a szellemi lény néha évekig gyötri, kínozza a kiválasztottját. Előfordul olykor, hogy a jelölt nem fogadja el kényszerű hivatását, azonban a többség mégis elfogadja. Ezután több napig alszik – három hétig, háromszor három napig -, ezidő alatt a jelöltet a szellemek átvizsgálják, meggyőződnek arról, hogy a kiválasztott egyénnek az adottságai megfelelőek, és ekkor válik igazán sámánná. Némely népeknél – (például a mongoloknál, vagy a mandzsu tunguzoknál) fel is avatják az egyént sámánná. Ilyenkor a kiválasztott egyénnek fel kell másznia az „égig érő fára”, vagy azt jelképező kötélhágcsóra. A jelölt – aki lehet férfi vagy nő -- , ezután sámán lett.


Mi a sámán feladata
Feladatait ezután a természetfeletti lényekkel való kapcsolattartás során valósítja meg. A sámán gyógyíthat, kigyógyíthatja embertársait különböző nyavalyákból, elegendő, ha kapcsolatba lép a szellemvilág képviselőivel és problémát máris megoldhatja. Neki nem kell semmilyen médiumszerű közvetítő után kutatnia. A kapcsolattartás két féle módon jöhet létre, vagy a földöntúli lények költöznek belé és a problémát közvetlenül oldják meg, vagy a sámán megy a szellemi lények birodalmába. Ílymódon teljesíti a sámán a feladatait, kikutat távoli térben és időben történteket, vagy közvetlenül gyógyít.
A samanizmusba vetett hit különbözik a keleti és a nyugati kultúrákban. Az amerikai indián törzseknél a sámán csak gyógyít, ő csak törzsi varázsló. Náluk hiányzik a samanizmus kiválasztottsága előtt végbe menő próbatételek zöme, Kanadában például a sámán maga választja ki hivatását.


A világ sok területén fordulnak elő sámánok
A samanizmus rendkívül elterjedt jelenség és előfordul a világ sok területén. A samanizmus különféle formái előfordulnak Észak- és Dél-Amerikában, az ausztrál bennszülötteknél, Indonéziában, Délkelet-Ázsiában, Kínában, Tibetben, Japánban és nagyon sok afrikai törzsnél. A klasszikus írások azonban főleg a szibériai sámánokkal foglalkoznak és maga a sámán kifejezés is a tunguz saman szóból került az európai nyelvek legtöbbjébe.
A samanizmus ősi hit, amely a természetfölöttit tiszteli, él vele és ugyanakkor retteg is tőle. A természeti ember ugyanis úgy veszi tudomásul a természet erőit, hogy tehetetlennek érzi magát velük szemben és fél tőlük. Képzeletében ezek az erők természetfölöttiek, mert a tudatosan cselekvő ember tudatot ajándékoz ezeknek a félelmetes természetfölötti erőknek és tudatába ezek a félelmetes erők láthatatlan, szellemi lények. A természeti ember fél a halottjaitól is, a személyiség megszűnését nem tudja elképzelni, ezért úgy gondolja, hogy az ember halála után szellemalakban él tovább. Az ősök szelleme vele él együtt és vándorol vele együtt. Amerre a horda, a nemzetség, a törzs vándorol jobb legelőket és termékenyebb földet keresni, ezek a természetfeletti képzelt lények is velük tartanak. A természeti ember mivel tiszteli a természetfeletti lényeket, ezért igyekszik kerülni a haragot velük. A természetfeletti lények ugyanis olyanok, mint a természet maga: lehetnek olykor haragosak is, meg barátságtalanok is. Ezért jó velük jóban lenni.
A természettel való együttélés olyan képzeteket teremt a természeti emberben, hogy a természetfölöttiek bizonyos jelenségtől származnak, mint amilyenek bizonyos növények, hegyek, folyók, állatok. Így keletkeztek a totemek, amelyek a leggyakrabban állati külsővel rendelkeznek és egy nemzetségi totem akkora tiszteletnek örvend, hogy őt tilos levadászni, megölni. Ez lett már a tabu.
Az ember igyekszik valamilyen viszonyba kerülni a természetfölötti lénnyel, mert minden rosszat az ártó szellemek idéznek elő. Ők hozzák a betegségeket vagy egyéb balszerencsét a vadászatban. Ezért kell nekik áldozatot is hozni olykor. De a jó szellemmel jóban is kell lenni, mert ő elárulhatja a jövőt is.
A természetfölöttiekkel való kapcsolattartásra vannak a sámánok, akiket végeredményben maguk a szellemek választottak ki, még megszületésük előtt. Előfordul olykor, hogy a törzs minden tagja is kapcsolatba lép a szellemvilág képviselőivel. Madagaszkár szigetén például egyes asszonyokat szállnak meg a szellemek és így gyógyítják őket. Vannak esetek, amikor az ember titkos szövetségre lép a szellemvilág egyes képviselőivel, mint például Óceániában vagy az észak-amerikai indiánoknál.. Ezeken a helyeken varázslattal kényszerítik a szellemeket bizonyos szolgálatokra, gyógyításra vagy a jövő elárulására. Leggyakoribb azonban az a helyzet, amikor a törzsnek csak egy tagja lép kapcsolatba a szellemvilággal, neki van felhatalmazása a kapcsolattartásra, az emberek gyógyítására. Így keletkeztek a varázslók.


Mire képes a törzs varázslója
A varázslónak olyan tulajdonságai vannak, amelyek megkülönböztetik őt a nemzetség többi tagjától. Ez a tudomány abból áll, hogy képes önkívületi állapotba merülni, amit általában izgató, vagy bódító hatású növények élvezetével segít elő, vagy hanghatások váltják ki ezt az állapotot, mint ahogy egyes afrikai törzsek varázslóinál ez látható még napjainkban is.
Szibéria nomád és félnomád állattenyésztő népeinél a közvetítőket sámánoknak nevezzük. Ő a többi természeti népektől eltérően tetszése szerint érintkezik a szellemekkel, amikor csak akar és addig tartózkodik közöttük, ameddig csak kívánja.
A samanizmusról azonban nem beszélhetünk úgy, mint más vallásokról, mint például a buddhizmusról, a kereszténységről vagy a mohamedanizmusról. Ha egy tunguz embert, aki még ma is a sámánjához fordul ügyes-bajos dolgaiban, megkérdeznénk, hogy mi a vallása, akkor csak érthetetlenül nézne ránk, mert nem tud mit válaszolni a kérdésre. Olyasmit végképp nem mondana, hogy sámánhitű lenne.
A szibériai népeknek általában van egy világképük, amely szerint három világ van és még több ég, egyesek szerint tizenhét ég létezésében hisznek. Úgy képzelik, hogy a szellemek beleavatkoznak az emberek életébe és ez a beavatkozás a sámán révén történik, akit a szellemek megszállnak. A sámán utazásra indul a különböző világokban és ott szellemekkel érintkezik, mindenfélét kérdez tőlük, ezáltal sok mindent megtud. A szibériai sámán gyógyít, tanácsokat ad és jósol.
A sámánt a természeti népek nem tartják istennek, mert nekik az istenbe való hit nem fontos. A nomád pásztorok, állattenyésztők és vadászok a természet zord körülményei között napról napra küzdenek a természet erőivel, az ő társadalmuk nem ismer sem urat sem szolgát.
A samanizmus világtörténetének bővebb ismertetésével azért foglalkozunk, mert a magyar népnek is igen szoros kötődése van a samanizmushoz. Erről majd bővebben később foglalkozunk.
FÁY Gábor


VÖRÖSMARTI IMRE - PARÁZSSZÍV Táltoserő meditáció
https://www.youtube.com/watch?v=hQHx1hs_uFI

A samanizmus fejlődése
A magyarság őstörténete a sámánok örökségében

Régészeti kutatások már beigazolták, hogy a samanizmus már a bronzkorban is létezett. Így felvetődhet a kérdés, hogyan alakult ez az őshit, ha egyáltalán átalakult-e. Milyen lehetett az ősi samanizmus, hasonlít-e a maira?
A szakértők szerint ma is nyomon követhető a fejlődés bizonyos vonala, mert a samanizmus egyes fázisait csak egyes népcsoportok őrizték meg. A szibériai korjákok samanizmusában még fellelhetők az őshit legkezdetlegesebb formái méghozzá az, hogy a sámánkodást a nemzetség minden tagja műveli. A kutatások szerint ugyanis a régmúltban minden családnak volt külön sámándobja és a család bármelyik tagja sámánkodhatott. Ennek erős maradványai megmaradtak a korjakoknál és a csukcsoknál. Az őszi szarvasvágás ünnepén a család minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége is volt, hogy ének- és kiáltozás kíséretében doboljon. Mindenki igyekezett érintkezésbe lépni a szellemekkel.


Az első sámánok nők voltak
Az idő múlásával bebizonyosodott, hogy némely családtag fogékonyabb volt a megszállottság állapota iránt, mint a többiek, és ezekből lettek a család, majd később a nemzetség sámánjai. Továbbá az is valószínű, hogy a családi sámánkodás legkiemelkedőbb képviselői nők voltak, mert a nők gyengédebb idegzete ezt megkönnyítette. A csukcsoknak van egy mondásuk, mely szerint „az asszony született sámán”. Egy öreg eszkimó is a vadászat főszereplőinek az asszonyokat tartja, akik otthon, olajmécsesük mellett ülve varázslással csalogatják partra a zsákmányt, amelyet majd a férfi fog másnap elejteni.
A sámánok azonban idővel hatalommal is kezdtek rendelkezni. Mivel a törzs vagy a nemzetség minden tagja illő tisztelettel fordult a problémák megoldása céljából a sámánokhoz, ezért a sámán tisztség lassan átszállt a férfiakra.
Tény az is, hogy a révületbeesés gyakori megismétlése, hallucinogén szerek élvezete is nagyban kikezdte a sámánok idegzetét, ezért a modern kor orvosainak véleménye szerint valószínűnek vehető, hogy a sámánok idegbeteg emberek voltak, és lelki rendellenességeik családon belül mindinkább öröklődtek.


A sámánok mai tevékenysége
Mivel is foglalkoznak korunk sámánjai a szibériai népcsoportokban?. A tunguzoknál a sámán gyógyító ember, aki égi és alvilági utazásokat tesz a betegségekért felelős lelkek keresésekor. A tunguz térség sámánjai ezenkívül jövőbe- és távolbalátást is művelik és olykor képesek anélkül megfogni az izzó parazsat, hogy az megégetné a kezüket.
A burjátok különbséget tesznek az istenekkel érintkező fehér sámánok és a szellemeket összehívó fekete sámánok között, míg a jakutok szembeállítják a passzívnak és viszonylag erőtlennek tekintett fenti, és a földdel szorosabb kapcsolatban levő lenti isteneket. A jakutok úgy hiszik, hogy a tűz fölötti hatalmukat a Hatalmas Úrtól kapták, aki nyugaton lakik a harmadik égben. Ez az istenség teremtette a madarakat, az erdei állatokat és az erdőségeket is.
Az altáji sámán lovat szokott áldozni, szavakkal fordul a Tűz Urához, megfüstöli rituális dobját, szellemek sokaságát idézi meg, majd az Ég Madaraihoz kiált, közben hevesen verni kezdi dobját, jelezvén, hogy a halott ló lelkének kíséretében az ég felé tart. Miután látnoki tudatában számos eget jár be, szót vált a teremtő Jajutsival, fejet hajt a Hold és a Nap előtt, végezetül feljut a Magasságos Úr égi lakhelyére, ahol fontos részleteket tud meg az időjárás alakulásáról és az aratás kimeneteléről. A sámán ezután ájultan összerogy.
A csukcsok hiedelme szerint a szellemekkel a sámán álmában lép kapcsolatba, ekkor szerzi vissza a betegek elveszett lelkét, majd álmában megnyitja betegének koponyáját és visszateszi a lelket, amelyet egy légy vagy méh alakjában fogott el.
A goldi sámánok ezzel szemben temetési szertartásokra specializálták magukat és a halottakat az alvilág birodalmába kalauzolják. A goldi sámán segítő szelleméhez fordul útmutatásért, közben a halottat egy élelemmel megrakott szánkón kíséri alvilági útján. A goldi sámán itt felkeresi az elhunyt rokonait, hogy az elhunytat ismerős arcok fogadják majd új környezetében. Az evenki sámánok szintén halott kíséréssel foglalkoznak, szerintük az elhunytak lelkei hasonló életet élnek, mint ebben a világban, amit hátra hagytak, továbbra is halásznak és vadásznak, bár a halandók már nem láthatják őket.
A samanizmus történetének ismertetése során szót kell ejtenünk egy irodalmi alkotáson, amely nagy terjedelműen, összefüggően, térben és időben nagy távolságot fog át, és a magyarság évezredes regevilágán keresztül mutatja be a magyar nép régmúltját. Ez az irodalmi alkotás az Arvisura, amely nem más, mint a 24 Hun Törzsszövetség sámánjainak rendszeresen írt és őrzött hagyománya. Műfaja leginkább a rege világához áll a legközelebb. A magyarság történetéről szól a mű, a történelem előtti koroktól, tehát a mitologikus időktől kezdődően, egészen a napjainkig.

Hol kezdődik az Arvisura regevilága
Az Arvisura története az elsüllyedt őshaza földjén, Ataiszon kezdődik, és ez az ősföld kísértetien hasonlít a Platón által leírt Atlantiszra, de azzal mégsem ugyanaz. A rege szerint innen kerültek a hunok Mezopotámián keresztül Ordoszba, ahol Krisztus előtt 4040-ben megalapították a 24 törzsből álló szövetségüket. Az Arvisura a 24 Hun Törzsszövetségbe tömörült törzsek életét írja le nemzedékről nemzedékre. Ez a hatalmas mestermunka évezredeket fog át, logikus rendbe sorolva azokat az eseményeket, amelyek a minket körülvevő világot létrehozták, bár némiképpen más alapállásból, mint ahogyan a modern kor történelme azt ismerteti. Az Arvisura évezredek átfogó krónikáját adja azokról az időkből, amelyekből írásos emlékeink nincsenek, vagy ha vannak is, egészen más szemszögből mutatkoznak be nekünk.
A mű egy különös őstörténete a magyarságnak. Ez az őstörténet mitológiai korokban kezdődik, a világot jelenleg irányító intelligencia születésétől kezdve. Ismerteti az emberiség őstörténetét, amely az elsüllyedt földrészen kezdődött, követi az elmenekülők útját, azokét az emberekét, akik a világ különböző helyein partot érve birtokukba vették a mai kontinenseket. Az Arvisura előtérbe helyezi a magyarokat, illetve elődeiket, a magyarokkal rokon népeket, törzseket, így elsősorban a hun törzsszövetséget, de foglalkozik minden olyan néppel, amellyel az évezredek során a magyar törzs valamilyen módon kapcsolatba került.
Őseink sámánhite szerint kétezer évenként, azaz az egyes világhónapok váltása idején a rokon népeknek át kell adniuk egymásnak a szellemi és hitélet központját, valamint azt a feladatot, hogy gondoskodjanak a hitvilág fennmaradásáról és múlt szellemi örökségének megőrzéséről. A világhónapok folyama során nemrégen a Halak jegyből a Vízöntő jegyébe való lépés következett be, és a manysi nép képviselőinek, akik ezt a feladatot kétezer évig ellátták, át kellett hogy adják megbízatásukat az úzoknak.
Az Arvisura szó azt jelenti, hogy „igazat mondott szó”, azaz igazszólás. Ez a mű a magyar nép őstörténete, évezredes utazás, rege a kalandozásokról, sikerekről és kudarcokról. Ősapáink és ősanyáink tettei, döntései és ezeknek következményei, amelyek a jelenbe vezették a mai kor emberét. Egy rendszeresen feljegyzett és gondosan őrzött hagyomány.
FÁY Gábor

Élet a föld alatt
Léteznének felszínalatti városok?

A földalatti világ esetleges létezésével már foglalkoztunk két évvel ezelőtt, amikor Richard Byrd tengernagy egy Északi Sark fölötti tudományos expedíció során repülőgépéből lenézve a havon sárgás elszíneződéseket pillantott meg, majd amikor lejjebb ereszkedett, észre vette, hogy a havon a csíkok vörös, majd lila mintázatúak lettek, később az iránytűjük is „megbolondult”, forogni kezdett és emiatt a Nap állása szerint volt kénytelen repülni. Egy hegylánc fölött átrepülve egy zöldellő völgy fölé érkezett, lent mamutra hasonlító állatot észlelt, amely békésen legelészett. Majd egy város fölé jutva, mellette repülőgépet tányér alakú repülő alkalmatosságok kezdték kísérni, amelyek egy idő után leszállásra kényszeríttették. Egy városba érkezett és egy épületben egy lift lefelé vitte a mélybe. Ott egy férfi üdvözölte, elmondta, hogy birodalmát Ariannak hívják, mindent tud az emberiségről és fejlődéséről, de az emberiség fejlődési útjába nem fog beleszólni.


Az ősi mítoszok is emlegetik
Már a legősibb emberi mítoszok között is megtalálhatók a különféle föld alatti birodalmakról szóló történetek, amelyek az évezredek alatt alig vesztettek népszerűségükből. Az emberiséggel szinte egyidős az a vélekedés, miszerint bolygónk belülről üreges. Mindegyik földrész legendái tudósítanak olyan emberekről, akik valahogyan bejutottak a Föld belsejébe és ott különleges kalandok estek meg velük.
Érdekes megfigyelni, hogy a mitológiákban valamennyi helyen egy szent hegy is szerepel, ott van az istenek trónja vagy lakóhelye.. A Távol-Keleten Tibetben, az ősi Sumerben, de itt a közelünkben Krétán is volt olyan magaslat, ahol a kiválasztottak találkozhattak a maguk isteneivel. Mondhatni lehet, hogy az ember az isteneit vagy a természetfeletti lényeket általában maga fölött állónak képzelte el, birodalmukat is egy felső térben, többnyire az égben, de általában a felhők fölött gondolta. A magas hegyek hegycsúcsai között átjárók voltak, olyan területek, ahová néha emberek is eljutottak és ílymódon érkeztek az istenek birodalmába. Ezek a hegyek általában szorosan összekapcsolódnak a hatalmas kiterjedésű föld alatti építményekről szóló legendákkal is, és a legendákban szereplő titokzatos birodalmaknak általában nevet is adtak. A közép-Ázsiai buddhisták szerint a titokzatos Agarthába például labirintusok és föld alatti ösvények vezetnek. Erről a birodalomról úgy vélik, hogy ott van az intellektuális tudás és a megvilágosodás központja. Agartha királya egyébként a világ uralkodója is, aki ismeri bolygónk valamennyi titkát, olvasni tud az emberek lelkében és ismeri a Sors nagykönyvét, az Akasha-krónikát is.



Mi volt az eredendő bűn
Honnan eredhetnek ezek a gondolatok és hiedelmek egy föld alatti világ létezéséről? A Bibliában szó van arról, hogy az ember bűnbe esett és ezért ki lett űzve a paradicsomból. A szellemtan is foglalkozik a bukáselmélettel és megpróbálja megmagyarázni azt az állítást, hogy hogyan zajlott le a bibliai bűnbe esés és miképpen zajlott le a kiűzetés a paradicsomból és milyen módon történt a Föld benépesedése.
A szellemtan szerint a bibliai erdendő bűn nem volt más, mint a szellemeknek az isteni törvények ellen való lázadása. Ennek folytán a bűnbe esés nem más, mint a szellem szabad akaratának következménye. A tan kétféle bűnbe esést ismer: az elsődökét, és az ő bukásukat követően, a megmentésük érdekében keletkezett bűnbeesést. A két bűnbe esés között különbség van., mert az elsődök fölött csak Isten létezett és az elsődöket az istenné való válás akarásának gőgös gondolata sodorta bűnbe. A paradicsomi szellemek azonban, bár maguk fölött érezték Isten létezését, látták az isteni gondviselés ellen fellázadt elsődöket is, és tudatában voltak annak a tilalomnak, hogy ne engedjenek csábításaiknak („a tudás fájáról pedig ne egyetek”). Az ő esetükben tehát az elcsábítás és a kíváncsiság játszotta a bukás okát.
Az isteni akarattal szembehelyezkedő bukott szellemek ennek folytán egy „ellentétes világba” kerültek, a halál országába. Az engedetlenek az örök világosság és szeretet honából, a paradicsomból, a fájdalmas változások sötét országába kerültek, ahol az élet időleges, oda ahol a születés és a halál törvénye uralkodik. A tudás fájáról való evés tehát annyit jelent, hogy jobban tudni mindent, az engedelmeskedés helyett okoskodás, ilyenformán letérés az Isten által megvilágított útról a sötétség útjára.
Az örök világosság és a szeretet hona, a bibliai paradicsom az univerzumban létezett valahol és az onnan elűzött bukott szellemek számára az isteni gondviselés egy olyan bolygót választott ki, ahol a körülmények megfeleltek kárhoztatásuknak, ahol a bukottak bűneik bocsánatáért tevékenykedhettek. A világmindenség ura a Föld nevű bolygót választotta a kiűzetés helyévé, ide telepedtek le a bukott lények, akik testetöltéseik és számtalan újjászületés után dolgozhattak megbocsátásukért.
A bukott szellemek a Földre az univerzum minden bolygójáról és csillagáról érkeztek, ezek testetöltései népesítették be a bolygó felszínét. Ebből a szemszögből nézve a Földre többféle helyről érkeztek lények, akik természetüknél fogva nemcsak a bolygó felszínét népesítették be, hanem más közegben is létezhettek. Vízben esetleg a föld alatt is.
Sokak hiedelme szerint a mondabéli Agartha, amelyről tudtak a Föld népeinek őstörténelmében is, nem korlátozódott csupán az afrikai kontinens Egyiptom nevű birodalmának határai és az ősi Dél-Amerika hegyvonulatai alatt húzódó területre, mert ez a föld alatti birodalom még most is létezhet, és létezett Atlantisszal és a szintén elsüllyedt Lemúriával egyidőben.
A 19. század végén, amikor a mai Szudán területén Salamon legendás aranybányái után kutattak, egy mély tárnában különös hieroglifákkal díszített kőfalba ütköztek a bányászok. A bányatársaságokat mivel csak a nemesfémek érdekelték elhagyták a területet és maguk után berobbantották a járatokat. Ezeket azóta sem találták meg újra. A kutatók szerint a dél-amerikai Cuzco városát az inka uralkodók egy ősi, elhagyott város fölé építették. A járatok akkor lettek igen hasznosak, amikor a fosztogató konkvisztádorok elől az őslakosoknak el kellett rejteniük kincseiket. Az inka utódok szerint a kincsek ma is megvannak valamilyen föld alatti alagútrendszerben. Néhány kutató nyomára is bukkant ennek a városnak, de valakiknek a nyomására betemették a tárnák bejáratait. Később újra rábukkantak egy-két föld alatti maradványra, ezek ma is láthatók és a tudósok indián emlékekként kezelik őket.
A föld alatti városokat Isten városai néven tartják számon sokan. Valamennyi ősi nép hagyománya ismerte. Peruban Coricanchának hívták ezeket a helyeket, Indiában Brahma-Pura volt a város neve – Brahma városa, Kínában ezt a Ta T’sien-nek, égi városnak hívják. Egyiptomban a város neve Shmun volt, Alexandriában Ogdoadnak hívták. A palesztíniai hagyomány Égi Jeruzsálemnek nevezte Isten városát. Ezeknek mintájára építették később a felszínen az ősi városokat Mexikóban, Babilóniában, Egyiptomban, Kínában és Tibetben, mint ahogy az ázsiai sivatagokban fellelt romvárosokat is.
Ezek után nem csoda, hogy egyes emberek olykor hangokat hallanak a föld mélyéből. Ilyen volt Richard Shaver autógyári munkás is, aki azt állította, hogy bolygónk földfelszíne alatt élő emberek elmondták neki, hogy amikor a Föld még fiatal volt, egy másik naprendszerből egy másik faj is ideérkezett, akiket az emberek Öreg Isteneknek neveztek. Azért hívták őket így, mert tudományos kutatásaik során rendkívüli eredményeket értek el, többek között felfedezték hogyan hosszabbíthatják meg több száz évre életüket. Számos csodálatos felfedezésük miatt tartották őket isteneknek a Földön élő korai emberek.

FÁY Gábor

Titokzatos barlangrendszerek
Hiedelem vagy valóság

A föld alatti birodalmak létezésének történeteiben sokak hisznek. Annak ellenére, hogy az Égi Városok létezését sok szakember csak szimbólumnak tartja, és Agartha valóságos létezését sem hiszik egyesek, még Indiában sem, ahol állítólag sok nyoma fellelhető.
A föld alatti városok, vagy települések történeteit időnként felmelegítik a bulvárlapok, ezek közé sorolható egy Richard Shaver amerikai autógyári munkásnak is az elbeszélése. Állította, hogy hangokat hallott a föld mélyéből, sőt látta is az ott élő emberek kivetített képeit is. Tőlük tudta meg, hogy amikor még a Föld fiatal égitest volt, egy más naprendszerből egy különös, igen fejlett emberfaj érkezett bolygónkra. Számos felfedezésük volt, többek között tudták hogyan hosszabbíthatják meg életüket több száz évre. Emiatt a földön élő korai emberek isteneknek tekintették őket.
A föld alattiak olyan eszközöket szerkesztettek, amelyekkel képesek voltak messziről figyelni az embereket és az ilyen képeket nagy távolságokba voltak képesek eljuttatni. Látták az emberek gondolatait, sőt gondolatokat tudtak kivonni az emberek agyából vagy ötleteket tápláltak egyes emberek agyába. Képesek voltak a betegségek gyógyítására, élelmiszert tudtak előállítani, sőt még ölni is tudtak egyes találmányaikkal.


A Nap sugárzása megváltozott
Idővel a Nap sugárzásában változások történtek. A sugárzások kezdetben igen áldásosak voltak, de később már szennyezni kezdték a levegőt, különféle mérgező anyagok gyülemlettek fel a levegőben, a vizekben és az élelmiszerekben. Az emberek életritmusa felgyorsult, gyorsan kezdtek öregedni, és sokan megbetegedtek. Emiatt a később érkezett, úgy nevezett öreg faj leköltözött a föld alá. A mai lézerekhez hasonló gépekkel ásták a föld kérgében az üregeket, illetve bővítették a már meglevő barlangokat. Hatalmas városok keletkeztek, amelyeket alagutakkal kötöttek össze.
Később rájöttek arra, hogy a föld alatti élet nem praktikus egy napfényhez szokott emberi faj számára, ezért úgy határoztak, hogy keresnek egy másik bolygót hogy életüket ott folytassák. Találtak is egy megfelelőt egy távoli csillagrendszerben, de mivel csak korlátozott számú szállító eszközzel rendelkeztek, ezért mindenkit nem tudtak elvinni. Sőt a műszaki berendezéseik zömét is a Földön hagyták, ezek még ma is léteznek sok száz méternyire alattunk. Az öregek egy része a felszínen élők rendelkezésére akarta bocsátani a felfedezések zömét, de sokan nem tartották ezt jó ötletnek, mert a felszíni lények többsége képzetlen volt és nem tudták volna rendeltetésük szerint használni a gépeket. Így ezek a berendezések hatalmas földalatti barlangokban vannak elraktározva még most is.



A derokok keletkezése
A távoli bolygóra nem jutott el mindenki, a hátramaradottak a Nap sugárzása miatt kezdtek eltorzulni, öröklődő betegségek tizedelték meg számukat, sokan idegbetegek lettek. Ezeket derokoknak kezdték hívni – a degenerált robot szavak összevonása folytán. Nem volt bennük semmilyen emberi érzés, idióta törpék váltak belőlük, és a radioaktivitás miatt még pozitív gondolkodásra is képtelenek lettek. Rémálmokat váltottak ki a felszínlakók között, meg olyan hipnotikus látomásokat, amelyek miatt sokan ámokfutó gyilkosokká váltak. Még háborúkat is képesek voltak kirobbantani, katasztrófákat okoztak, bűntényeket követtek el.
Sok barlanglakó azonban nem degenerálódott, akik mélyebben éltek a föld alatt, azok agya nem sérült meg a Nap káros sugárzásától. Sokuk kinézése annyira hasonlóvá vált a föld felszíne fölött élő emberekével, hogy időnként fel-fel járnak. Gondolatátviteli szerkezeteikkel igen hasznos találmányokat adnak át a kiválasztottaknak, így születnek környezetünkben a korszakalkotó felfedezések. A derokok azonban minden képességükkel védik fajtájuk találmányait és elpusztítják azokat a felszínlakókat, akik agya azon dolgozik, hogy nagy felfedezéseket tegyenek közzé. Ezzel magyarázzák sokan a spontán égést, amikor egy-egy ember hamuvá ég az ágyában úgy, hogy az ágyneműje még meg sem perzselődik.
Nemcsak Észak Amerikában terjedtek el a föld felszíne alatt élő emberekkel kapcsolatos legendák. Indiánok szerint még az idők hajnalán egy óriási bogár hosszú alagutat-járatot fúrt az Andok hegység alatt, amely Ecuadortól Peruig húzódott. Később az inkák ide rejtették kincseik egy részét a spanyol hódítók elől. Napjainkban a barlangoknak csak egy részéről van tudomásunk. A téma 1973-ban vált ismertté, amikor Erich von Daniken egy könyvében leírta, hogy meglátogatott néhány barlangot Juan Moricz társaságában. A barlang 240 méter mélységben húzódik a Kordillerák alatt és benne még rengeteg felfedezés várat magára, hogy ámulatba ejtse az egész tudományos világot. A barlangban az író állítólag egy könyvtárat is talált, amelyben több ezer, leheletvékony aranylemezre nyomtattak szövegeket a titokzatos idegenek, és ezekben elolvasható a teremtés igaz története és az emberi értelem keletkezése és kifejlődése a Földön.
A szakemberek erősen kételkedtek Daniken azon állításában, hogy a barlangokat földönkívüli lények építették és a könyvtár anyagát is ők állították össze. Régészek szerint a mélyben készített fényképek ugyan valódiak, és Juan Moricz, illetve Móricz János készítette őket, de olyan tárgyakról, amelyek már láthatók Ecuador múzeumaiban. A titokzatos barlangok ugyan léteznek, de nem földönkívüliek vájták azokat, hanem egy ősi civilizáció, amelyeknek utódai a magyarok, akiknek egy elveszett törzse, a bélák őrzik a járatokat.


Dél-Amerikát barlangrendszer hálózza át
Ecuadortól Bolíviáig mindenki tudja Dél-Amerikában, hogy sok barlang létezik Rio Grande del Norte, a Rio Selado és a Rio Mancos kanyonjai mentén. Az inkák a barlangok egy részét saját szent helyeikké alakították át, majd amikor a spanyol hódítók megjelentek, ide rejtették el értékeiket. Ezeket kereste a magyarországi Körmendről származó Móricz János is, aki áttanulmányozta a dél-amerikai múzeumok könyvtárait, megtanult számos indián nyelvjárást, kapcsolatot teremtett több helyi törzzsel. Így tudott meg egy történetet egy óriási menedékhelyről, ahová az indiánok ősei a nagy víz elől menekültek el. A legendák késztették Móriczot arra, hogy először 1964-ben Argentinában és Paraguayban, 1965-ben Boliviában, 1966-ban Peruban majd 1967-től Ecuadorban végezzen kutatásokat. Járt a Titicaca tónál és Tiahuanaco romvárosban, ahol a közeli barlangokon keresztül állítólag át lehet jutni Cusco városába., ahová el is ment, ott kutatott a Naptemplom földalatti járataiban, majd rátalált arra a barlangra is, amely elvezetett volna egy barlangrendszerig, de a magyar kutatónak vissza kellett fordulnia, mert néhány száz méter után a járatot egy kőomlás elzárta. Ennek ellenére rátalált a bélák nevű törzs embereire. Móricz szerint a bélák egyáltalán nem hasonlítanak a környékbeli indiánokra, mert fehér bőrűek és kék a szemük színe. Azt állítják magukról, hogy ők az istenek kiválasztott szent törzse, a spanyolok megjelenése után rejtőzködtek el az őserdőben, tudomásuk van az inka birodalom ősi ereklyéinek hollétéről, a rejtekhelyet azonban titokban tartják, még a környék indián törzseivel sem tartanak fenn kapcsolatot. Móricz szerint a bélák, ha nehezen is, de értenek és beszélnek is magyarul, és ők is úgy tartják, hogy őseik magyarok voltak. A dél-amerikai kontinensre valamikor, az írott történelem előtti időkben, legalább tízezer évvel ezelőtt kerültek, akkor váltak ki az ősi népből és őrzik az istenektől kapott tudást.
FÁY Gábor

A Gólem
A sárból mintázott ember

Prágában gyalogolva, a Vencel-térről az óvároson keresztül a Károly hídig, szinte elkerülhetetlen élmény a cseh főváros zsidó negyedében az ódon hangulat megtapasztalása. Zsinagógák, tanácsházak, zsidó múzeumok és a temető mellett kell elsétálni. Az úgy nevezett Régi temetőben található a Klaus-zsinagóga, amely azon a helyen épült, ahol a bölcs Löw rabbi tanított egykor. Ma itt van a zsidó történelmi múzeum, könyvtár és levéltár. A Régi zsidótemetőt 1440. táján alapították, és 1787-ben temetkeztek benne utoljára. Mivel a többi megszüntetett temetőből is ide hordták a síremlékeket, több tízezer sírkő gyűlt itt egybe. A kövekre faragott ábrázolatok a jelképes kifejezésmód gazdag változatosságáról tanúskodnak.
Prága amúgy is misztikus város, itt még az időt is fordítva mérik, az 1388-ban épült tanácsháznak tornyára 1410-ben elhelyezett óra, az Orloj ugyanis napnyugtával kezdi mérni a naptári napot, és jósló képességgel is rendelkezik. Állítólag a veszedelmeket is képes jelezni. 2002-ben például a nagy árvíz előtti napon állt le a szerkezete. Lehet hogy emiatt fogtak hozzá az óra renoválásához is, mert amikor e sorok írója ott járt, éppen le volt takarva az óraszerkezet, hogy a munkálatokat zavartalanul végezzék az órásmesterek. A város különös hangulatát állítólag IV. Károly király alapozta meg, aki bizonyos kozmológiai elképzelések és asztrológiai jelképek felhasználásával építgette székhelyét, ami egyáltalán nem meglepő, mert a csehek legnagyobb uralkodója Franciaországban tanult és állítólag ott avatták be különféle misztikus tanokba.


A leglátogatottabb sír
A zsidóváros temetőjében az egyik leglátogatottabb sír Jehudy Löw ben Bezalel sírja, aki 1523 és 1609 élt és tanított Prágában és bölcs tanítómesterként és csodarabbiként tartják számon. A miszticizmust és a vele járó zsidó kabbalistákat Károly király honosította meg Csehországban és kétszáz évvel később, II. Rudolf alatt, akiről az a feljegyzés van, hogy alkímiával is foglalkozott, a mágia már teljesen behálózta a várost. A cseh átlagpolgár nagy félelemmel beszélt a kabbaláról, bár kevesen voltak tisztában vele, hogy mi is ez a tan egyáltalán. Összeesküvőknek tartották a kabbalistákat, ellenállóknak tartották őket, akik valójában azért tömörültek egy mozgalomba, hogy megvédjék magukat a keresztény országok erőszakos hittérítési mozgalmaival szemben.
A zsidó miszticizmus cseh változata szerint a kabbala tudományára az Úr tanította meg az ősszülőket, bár mások szerint a tanításban Mózes részesült először.. A lényege ennek a tanításnak az, hogy a titkos tannal a beavatott tanítványok képesesé váltak egy magasabb valóságsíkba, szférába emelni az embereket, és ennek a célnak eléréséhez a magasabb szférákból segítséget is kérhettek, ha erre szükség mutatkozott. Ilyen szükség mutatkozott akkor, amikor a gyarapodó zsidó lakossággal szemben felerősödött az antiszemitizmus. Mindenki az országban titkos zsidó összeesküvésekről és véres rituálékról beszélt. Az egyik leggyakoribb vád az volt a zsidók ellen, hogy az ünnepi ételük tésztájába keresztény gyerekek vérét keverik. 1579-ben a gettóban egy meggyilkolt csecsemő zsákba varrt holttestére bukkantak és a keresztények bosszút akartak állni. Löw rabbi, aki járatos volt a miszticizmusban, elhatározta, hogy kideríti az igazságot.


A Gólem megteremtése
A Moldva folyó partján agyagból egy hatalmas alakot formázott meg, amely Gólem néven vált ismertté. Maga a gólem szó héber eredetű, alaktalan anyagot jelent. A Tóra ezzel a szóval jelöli Ádámot is megalkotása közben. Löw rabbi gólemjének életre keltéséhez a magasabb szférákból egy még nyers, kiforratlan lelket kölcsönzött. Amikor azzal vádolták rabbi társai, hogy a teremtés előjoga Istené, ő úgy védekezett, hogy: „az isteni bölcsesség arra született, hogy teremtsen, ezzel indokolja létezését önmaga számára. Az embert az Isten saját képére teremtette, de most az embernek van szüksége a teremtésre, még ha szerényebb eszközöket használ is. Gólemünk néma lesz és ostoba - mondta -, emberi szó nélküli lesz. De érteni fog és engedelmeskedik”.
A monda szerint ekkor hétszer körbejárta az agyagtestet, miközben a héber ábécé betűit kántálta. A Gólem ekkor vörösen kezdett izzani, mintha tűz égne belsejében. Löw rabbi az emeth szót véste az agyagember homlokára, a szájába pedig egy papírdarabot tett, amelyre ráírta Isten titkos nevét. Ez a papír volt a shem, amelynek addig kellett a Gólem szájában maradnia, amíg el nem végzi a feladatát..
A prágaiak szerint a Gólem rövid idő alatt teljesítette megbízatását. Elfogta a holtan talált csecsemő gyilkosait, a zsidó vádlottakat felmentették. A rabbinak viszont nem akarózott elpusztítani teremtményét, akit felesége is munkára fogott. Vizet hozatott vele a kútról, kertet ásatott vele, és mindenféle házimunkát kellett végeznie a Gólemnek. Ráérő idejében Löw rabbi olvasni tanította, hogy jobban hasonlítson az emberekre. Egy idő múltán a Gólem kezdett elégedetlenkedni sorsával, játszani, szórakozni vágyott. Egy nap kiszökött a házból, az embereket ijesztgetni kezdte, mire ezek megrémültek tőle, erre a Gólem is feldühödött, törni-zúzni kezdett. Egy óvatlan pillanatban a rabbi letörölte a Gólem homlokára írt szó első betűjét és az emeth, az igaz szó helyett a meth maradt meg, ami halált jelent. A Gólem abban a pillanatban megdermedt és összeroskadt. Maradványa állítólag megvan a Régiúj zsinagóga padlásán.
FÁY Gábor

Az apró lények világa
Manók, tündérek, sellők

Az ezotérikusok egy része még napjainkban is úgy véli, hogy törpék nemcsak a régi mesékben vagy a mesemondók képzeletében éltek, hanem valóban létező lények még ma is. Véleményüket azzal a ténnyel támasztják alá, hogy a világ valamennyi népénél találkozhatunk olyan mesékkel vagy mítoszokkal, amelyek törpékről, manókról vagy koboldokról szólnak. A történetekből az világlik ki, hogy az apró lények még az emberek megjelenése előtt népesítették be a Földet és az emberek megjelenése után nem tűntek el, továbbra is itt élnek, mellettünk, vagy a mi közegünkben, csak éppen az emberi szem számára láthatatlanok.
Sok mítoszban az apró lények valahol a Föld mélyében élnek, ott dolgoznak, sok esetben bányászokként, vagy fémeket megmunkáló kovácsként illetve ötvösként jelennek meg. Egyes esetekben ők tanították meg az embereket foglalkozásukra, az emberek tőlük sajátították el a fémmegmunkálás tudományát.


A törpék és koruk
Egyes hagyományok szerint a törpék három éves korukra válnak érettekké, hét éves korukban már ősz lett a hajuk és hosszú szakáll lett az ismertető jelük. Általában ártatlan lények, akik olykor ijesztgetnek, de bajt nem okoznak, sőt segítenek az embereknek.
A szellemtudomány „asztalára” úgy kerültek, hogy a manók, tündérek vagy a sellők nem mások, mint elementális lények, léteznek a mi világunkban is, mert körülöttünk élnek. Sokan természetszellemeknek is hívják őket. Sok a fajtájuk van és feladataik is számosak, mert minden természeti folyamatban részt vesznek, ugyanis ők alkotják a körülöttünk létező érzékelhető világot. Mondhatni úgy is, hogy az elementálok, a természetszellemek, a Teremtő által létrehozott teremtési terv végrehajtói itt a Földön. Ők a kapocs a felsőbb világok és a mi fizikai síkunk között. Létezési síkjuk tehát a legközelebb van az emberhez. Akik éteri látással, tisztánlátással vannak megáldva, azok az emberek számára ezek az apró lények láthatóak.
A teremtésnek ezek a napszámosai csak két síkon léteznek: éteri és asztrális testük van, fizikai testtel és ÉN-tudattal nem rendelkeznek. Fejlődés szempontjából nézve ezek a lények valahol az ember és az állat között vannak. Az állatnak ugyanis fizikai, éteri és asztrális teste van, ÉN-tudata viszont nincs. Ezzel a tudattal csak az ember rendelkezik.
Tévedés lenne azt hinni, hogy, hogy az elementálok „butábbak” lennének, mint az ember. Sok képviselőjük – mint például a pánok -, az embert messze meghaladó intelligenciával, tudással és munkabírással rendelkezve végzik a rájuk bízott feladatokat.


A természetszellemek csoportjai
Az elementálok csoportokba rendezésénél a legfőbb szempont az, hogy melyik halmazállapotú elemmel kapcsolatos teendőkkel vannak megbízva. Így megkülönböztetünk föld-, levegő-, víz- és tűz típusú elementálokat.. Fontos megjelegyezni róluk, hogy, hogy az ember által érzékelt formájuk gyakran változik. Az esetek többségében valóban manó-, sellő-, faun-, vagy tündérformát ölthetnek, hogy ezzel is megkönnyítsék az ember dolgát. Ténylegesen azonban éteri és asztrális energiaformákból, spirálokból állnak és ez a közönséges ember számára egyáltalán nem érzékelhető. Az elementálok csak az ember kedvéért válnak olykor láthatóvá és ilyenkor a hozzánk közeli, emberi formákat vesznek fel.
Az elementálok, iletve a természetszellemek úgy születnek, hogy életciklusuk kezdetén mindig valamilyen magasabb hiearchiához kötődnek, leginkább különböző angyali rendből válnak ki, onnan fűződnek le. És ha feladatukat teljesítették, oda is térnek vissza.


A természetszellemek csoportjai és neveik
A földelementálokat más néven gnómoknak, törpéknek, manóknak, koboldoknak szokták nevezni. Feladatuk a Földön fellelhető szilárd halmazállapotú tárgyakhoz kötődni. Nekik köszönhetjük az anyagi megvalósulást. Amikor leszületnek, akkor a korszellemekről fűződnek le. Éteri testük élet-éterből áll, asztrális testük pedig a Föld asztrális testével esik egybe. Valamennyi elementál közül ők a legintelligensebb lények közé tartoznak. Szerepük a földi fizikai világban az, hogy eljuttassák a növényekbe a különböző tápanyagokat és hogy megszabják a növények növekedési irányát.
A vízelementálok a mondák és a mítoszok sellői, nimfái és udinéi. Megtalálhatók minden folyékony halmazállapotú közegben. Megszületésükkor az arkangyali rendből váltak le. Éteri testük hangéter, illetve kémiai éter. Tudatuk álomszerű állapotban van, kevésbé éberek és tudatosak, mint a földszellemek. Feladatuk részt venni minden kémiai folyamatban, reakcióban, és ők irányítják a folyadékok áramlását a növényekben. Segítségükkel játszódnak le a növények leveleiben a kémiai asszimilációs folyamatok és gondot viselnek a növények folyadékháztartásáról.
A levegőelementálok, illetve a levegőszellemek közé tartoznak a tündérek vagy szilfek. A légnemű és a gázjellegű dolgokban vannak jelen. Az angyali rendből fűződtek le. Éteri testük fényéterből áll. Általában nincsenek egyedül jelen, olykor hozzájuk kapcsolódik egy más jellegű szellemiség. Így például köd esetén a víz mellett a levegő is jelen szokott lenni. Feladatuk a növények esetében a növény ősképének beleszövése az egyedi növénybe. Ennek köszönhetjük, hogy az egy fajba tartozó növények mindig hasonlítanak egymásra. Ha ők nem lennének, akkor a növényeket nem lehetne fajok szerint csoportosítani, mert nem hasonlítanának egymásra. A levegő szellemei nagy rokonszenvvel viseltetnek a madarak iránt.
A tűzelementálok a mítoszokban szalamander néven szerepelnek. Ők nem a felsőbb hiearchiákból fűződtek le, ők inkább az állatok csoporlelkének szülöttei. Az állatok csoportlelkei viszont az erőkből – a mozgásszellemektől – származnak. Éteri testük hőéterből áll. Szerepük az, hogy a hőt eljuttassák a növényekbe és hogy biztosítsák a Földnek, mint bolygónak a belső hőjét. A tűz szellemei a rovarokhoz vonzódnak és gyakran kötődnek a különböző virágporokhoz, egyfajta hajóként használva őket. A tűzszellemekhez tartozik még az átváltozás minősége is. Ennek megfelelően működésük a komposztban tanulmányozható a legjobban. A tűzszellemek születésével kapcsolatban megfigyelhető még, hogy a háziasított állatok csoportlelkéből könnyebben válnak ki, mivel ezek közelebb állnak az emberhez.
A fizikai világban léteznek még különleges elementál-csoportok is. Így például vannak a faunok, ezek a fák szellemei. A fák növekedését segítik Az egészséges fánál a faun spirálszerűen áthatja a növényt a lombozatától a gyökérzetéig és meghatározott irányba tereli a gyökerek és az ágak növekedését. Amikor a faun elhagyja a fát, az elpusztul. A dévák fejlett levegőelementálok. A növény ősképét juttatják a föld szelleméhez, hogy azok az egy fajba tartozó növényeket hasonlóképpen építsék fel. Ők a tér tündérei. A múzsák magasan fejlett tűzelementálok. Ők hozzák a Földre a „szférák zenéjét”. Hangversenyeken valóságos táncot lejtenek a zenészek feje fölött. A zeneköltőket ők ihletik új zenei alkotások komponálására. A sellők a vízelementálok csoportjába tartoznak. Feladataik a kisebb vizek élővilágának és összhangjának fenntartása.
Az elementálok között vannak még elfek, feladatuk közé tartoznak a rétek és a mezők feletti gondoskodás. A koboldok viszont a földelementálok közé tartoznak. Ők gondoskodnak egy meghatározott térség, egy szoba vagy lakás spirituális védelméről.
FÁY Gábor

Vízköpők
A középületek őrzői

A középkorban épült katedrálisok, székesegyházak tetejéről, vagy más középületek sarkairól kőből faragott szörnyeket pillanthat meg az angliai vagy franciaországi portyán tartózkodó turista. Az építő mérnökök vízköpőknek nevezték el őket. De miért is keletkeztek ezek a szörnyeket ábrázoló faragványok a vallási jellegű épületeken?
Az építészek magyarázata szerint a vízköpők arra szolgálnak, hogy elvezessék a tetőről lefolyó csapadékot, hogy az ne tehessen kárt az építmény falában. A vízköpők tehát a vakolatot védték az elmálladástól és főleg a középkori épületeken láthatók. A tetőről lefolyó vizet annak idején úgy vezették az épületek sarkaiba, hogy a vízköpőkön keresztül távozzon a földre. Ezt a vízelvezetési megoldást főleg az építészet gótikus korszakában alkalmazták, a 13. és a 14. században. Kezdetben az épületeknek azokban a sarkaiban, amelyek nem voltak közszemlén, ott nem alkalmazták a kerámiából vagy a fából faragott vízköpőket.
A szörnyábrázolás az építészetbe az ókori Egyiptomból és Görögországból terjedt el Nyugat-Európába. Az egyiptomiaknál sok szörnyalak volt látható a hieroglifák között. A szörnyek onnan kerültek át az ókori Görögországba. A görögök építészetükbe befogadták az egyiptomi és más keleti istenségeket, valamint más mitológiai alakokat és mesebeli szörnyeket. Megmintáztak hárpiákat, kentaurokat, griffmadarakat és más szörnyeket égetett agyagból, és helyezték el házaik tetejének négy sarkára. Később az ógörög szentélyek és kincsesházak tetején csak griffmadarak kaptak helyet, hogy azok védelmezzék a bennük felhalmozott kincseket a küklopszoktól, amelyek – a hiedelmek szerint - nagyon szerették volna az értékeket ellopni. Idővel a griffmadarak fejét felfelé fordulva mintázták meg és az így felfogott csapadékot a madarakból tátott szájú oroszlánfejekbe vezették. Az oroszlánok jelképezték a görögök erejét és legyőzhetetlenségét, így védték a ház lakóit az ellenségtől.
A nyugatra átkerült vízköpők formája az évtizedek múlásával fokozatosan változott. Főleg nagyságban nőttek. A 12. század elején a vízköpő szörnyek már több mint egy méteresek voltak. Minden valószínűség szerint azért, mert Nyugaton sokkal több csapadék hullott, mint Görögországban. Több vizet kellett elvezetniük a tetőkről és egyre távolabb juttatni az építményektől. A tizenharmadik század végén a vízköpőket már nem szörnyetegként ábrázolták, inkább emberi alakot öltöttek. A tizenötödik században pedig már az alakok is megszelídültek, nem is voltak ijesztőek. A tizenhatodik századtól kezdve az építészek már nem terveztek vízköpőket a szakrális épületek tetősarkaiba.
A vízköpő európai elnevezése a torokkal áll kapcsolatban és Franciaországból terjedt el. Egy legenda szerint a Szajnában egykor egy sárkány élt, amely képes volt elnyelni a halászcsónakokat, tüzes lehelete felégette a parton épített házakat és olykor nagymennyiségű vizet is köpött, ami áradásokat okozott. Rouen város lakóit nagyon izgatta ennek a sárkánynak átkos tevékenysége és megállapodtak vele, hogy inkább áldozati személyeket hoznak időnként, csakhogy megkímélje őket a kellemetlenségektől. A sárkány nagyon szerette a szüzeket, bár a város lakói főleg bűnözőket vittek a Szajna partjára, hogy elnyelje őket a sárkány. 600. körül egy Romanus nevű pap jött a városba, aki megígérte, hogy megkísérli kiengesztelni a sárkányt. A városlakók belegyeztek, és megígérték neki, hogy ha a pap Rouen városát megszabadítja a sárkánytól, hálából templomot fognak építtetni. A pap ördögűzési szertartásba kezdett, és amikor feszületet mutatott a sárkánynak, az rögtön elpusztult. Csak a tűztől megedződött feje és a nyaka maradt meg. Ezért a város lakói templomuk tetejének négy sarkába egy égetett agyagból készült nyakas sárkányfejet helyeztek – az égből hullott csapadék elvezetésére.
Egyes építészek viszont azt a nézetet vallják, hogy a szörnyként kifaragott vízköpőket egykor azért építették bele a templom falaiba, mert az építők követték a görög hagyományokat, velük akarták elijeszteni a démonokat és más gonosz szellemeket, nehogy azok megtámadják az egyház építményeit. Ezért olyan utálatos és ijesztő a vízköpők megformálása. Egy angol építész-történész szerint viszont a vízköpők egy jelkép megtestesítői, olyan bűnös lények, akiknek a templomba való belépés tilos.
Az angolszász területeken épített középkori egyházi létesítmények tetejéről a csapadékot egy emberi archoz hasonló figura vezette el. Ez az arc a Zöld Ember elnevezésű teremtmény volt, tulajdonképpen a diófa szelleme, gyakran úgy mintázták meg, hogy diófalevelekből emelkedik ki az arc, vagy orrából, szájából, füléből leveles ágacskák nőnek ki. A Zöld Ember a kelta uralom alatt, még a kereszténység előtti korszakban volt igen népszerű legenda Britanniában. A keltákkal vívott ütközetek után az elesettek fejét levágták, diófa-ágra erősítették és a rudakat települések határán a fölbe szúrták, így akarták a pogány lelkeket és a rossz szellemeket elűzni közelükből. Máshol a nyársra tűzött fejeket zöld levelekbe csomagolták, jelképezve azt, hogy a legyilkolt ember majd Zöld Emberként fog újjászületni.
A vízköpők tehát készültek égetett agyagból, de kőből is megmintázták őket. Ílymódon még az épületek építése folyamán, a földön faragták ki a fejeket, de később már az épületekbe beépített kőtömbökből vésték ki.
Ma is készülnek vízköpők, de már nem szolgálják az eredeti célt, inkább díszítőelemek egy-egy épület homlokfalán. Sajnos a savas esők, a gépkocsik kipufogó gázai nagymértékben rongálják őket, a felvert por leülepszik a tetejükön, benne növények magvai kelnek ki, a gyökérzet pedig szintén roncsolja, még a terméskőből kifaragott motívumokat is.
FÁY Gábor

A halálfélelem
A szellem érzelmei


A szellemtan sokat foglalkozik a földközeli szférákban rekedt szellemi lényekkel, amelyek minden áron megkísérlik a fizikai létben élő emberek közelébe férkőzni, olykor elfoglalni testüket, belépjenek gondolatvilágukba. Ezt a jelenséget megszállottságnak is nevezik a szakemberek. A szellemtan tudorai szerint a földközeli szférákban rekedt szellemi lények nagyon gyakran nincsenek is tudatában, hogy már meghaltak, már nem tartózkodnak a fizikai létben.
Az orvosi tudomány nem foglalkozik elég alaposan a halál lefolyásával, az ő feladata inkább az élet fenntartására irányul, az orvosok gyógyszerekkel próbálják elodázni a halál beálltát. Viszont tény az, hogy a legkisebb rendellenességnek a testben megvan a maga visszahatása a szellemre, akárcsak a szellem diszharmóniájának is létezik megfelelő visszahatása a fizikai testre. Ezek szerint kölcsönhatásban él a szellem és a test.
Általános megítélés szerint a szellemnek, a test lelkének nincs szüksége egészséges testre, hogy benne működhessen. Nagyon sokszor karmikus feladat az, hogy a szellem beteges testben működjön, így kell neki megtapasztalnia azt az állapotot, amelyet korábbi életei folyamán nem ismert meg. A test betegsége nem kényszerítő ok arra nézve, hogy a szellem eltávozzon a fizikai testből, ez csak akkor történhet meg, ha a fizikai testben az életszervek betegszenek meg, mondják fel a működést.
A szellemek légszerű képmásai az embereknek. A szellem a motor, amely halhatatlan, és az ideg-, illetve a fizikai testben működik. A szellem mindent háromféle módon érez: szellemileg, idegtestileg és fizikai testileg.
A testi élet hirtelen, mondhatni váratlan elvétele kivégzések vagy gyilkosságok alkalmával nem jár mind a három életforma azonnali megszűnésével. Az ember szellemtestében, illetve idegtestében az élet még tovább tart, mindaddig, míg az idegtest teljesen el nem válik az anyagi testtől. Ez egy jó ideig még eltarthat, mindaddig, míg az idegtest el nem válik a szellemtesttől.
Az emberölések mérhetetlen gyötrelmet váltanak ki az idegtestben és ezért a szellemnek hosszú, kínos agónián kell magát keresztülküzdenie, míg véglegesen eltávozhat a fizikai létből. A szellemtani közleményekből tudni, hogy a szellem igen nehezen válik el a testtől, sok esetben előfordul, hogy a szellemtest évszázadokon át ott van még a fizikai test közelében. Sok szellem látja fizikai testének lebomlását és szeretettel csüng még csontjain is. Az óegyiptomiak, akik királyaikat művészi módon balzsamozták haláluk után, tulajdonképpen a szellemet kötötték a fizikai testhez. Az egyiptomi papok titka volt, (hiszen a mágia tudományának tudorai voltak), hogy a szellemet képesek voltak visszahívni a múmiába, és pillanatokra feléleszteni. A fizikai testnek épségben való tartásával a szellem idegteste összeköttetésben maradt a fizikai testtel.
Az emberek zöme fél a haláltól. Nem tudják, vagy nem is hiszik, hogy a halál után van élet. De ha erre nem is gondolnak, akkor egyáltalán miért van bennük félelem az elmúlástól?
A halálfélelem mögött számos ok létezik. Például, ha tudata alatt érzi az ember, hogy a fizikai létben élete és életkörülményei jobbak voltak, mint szférabeli állapotában egykor. De akkor is retteghet, ha nincsenek megérzései arról, hogy fizikai élete előtt már létezett egy másik fizikai életben. Ha fizikai létének elmúlásán töpreng, előfordulhat, hogy érzi, eredménytelen életet élt a fizikai létben és emiatt tart a következményektől. De félelmet érezhet akkor is, ha a fizikai létében túlságosan jó körülményeket tudott teremteni a maga számára és ezért képtelen elszakadni ezektől.
A szeretetnek is van visszatartó ereje. Halálfélelme lehet az embernek akkor is, ha túlságosan kötődött hozzátartozóihoz, úgy érzi, hogy nem tudja közelségüket nélkülözni, vagy ha az a meggyőződése, hogy ő a nélkülözhetetlen valaki hozzátartozóinak életében.
A Szellemi Búvárok nevű Egyesületben (ahová e sorok írója is tartozik) gyakran hangzanak el – szalagról -, közlések, amikor a mediális körben a médium egy szenvedő szellem energiarezgését tolmácsolja a kör tagjaival. A hiedelmektől eltérően sok működő mediális kör van, a körökben elhangzott közleményeket általában hangszalagon rögzítik, ezekkel a tanításokkal ismerkednek meg az egyesületünk tagjai.
A szellemtestvérek megnyilvánulásai nem kötődnek nevekhez, a szellemtestvéreknek ugyanis már nincs személyazonosságuk, ami hangszalagra kerül, az csak egy tudati energiarezgés. Az elmondottakat nem a szellemvilágba távozott ember szelleme tolmácsolja, hanem azok az erőrezgések hallhatók, az úgy nevezett emléknyomok kapnak fizikális megnyilvánulást, ezeket a médium megérzései tolmácsolják. Az emléknyomok azonban a földi síkról már eltávozottnak a lelki-szellemi tulajdonságához és földi történéseihez tartoznak.
A fizikai létből való eltávozást nem szabad összecserélni a halálközeli élményekkel, amikor egy súlyos betegség vagy más trauma következményeképpen az ember létfontosságú szervei hirtelen leállnak, és halálközeli állapotában szelleme csak a túlvilág határáig távolodik el. Mivel azonban karmikusan elvállalt feladatainak még nem tett maradéktalanul eleget, szellemének lehetősége van a visszatérésre, és ismét visszakerül a földi létbe. A halálközeli állapot – mint ahogyan az elnevezése mondja -, még nem a tulajdonképpeni halál állapota, bár rövid ideig az „élményes” a szellemvilágban érzi magát. Az általuk elmondottak alapján van tudomásunk arról, hogy hogyan is megy végbe a fizikai létből való eltávozás. Mit érez az elhunyt szelleme, amikor válságos állapotában környezetében valaki kimondja elhalálozásáról szóló ítéletét, pedig ő még úgy érzi, hogy ott lebeg a kórházi ágyán, vagy fölötte, vagy a műtő asztala közelében, illetve a betegágya mellett. Mint ahogy az újszülött is egy érzelmi megkönnyebbülést érez, amikor világra jön, mert egyszerre jól érzi magát, mert több hónapon át szűk világban élt. Ez az érzelmi megkönnyebbülés születés után egészséges érzés, mert arra készteti a csecsemőt, hogy felsírjon, ami viszont stimulálni fogja a lélegzését az új viszonyokban, hiszen kiszabadult a szűk anyaméhből.
A szellemtest is egy hatalmas megkönnyebbülést érez, amikor kiszabadul a fizikai test béklyójából. Testi fájdalmai, amelyek betegségéből fakadtak, hirtelen megszűnnek. Egy teljesen új lényként éli meg azt a változást, amely végbement néhány másodperc, vagy annak töredéke alatt. Nem szokványos érzeteket tapasztal meg, hallása egyszerre kifinomult lesz, még akkor is, ha földi életében a siketek táborába tartozott. Hallani fogja földi környezetének minden suttogását. Hirtelen képes lesz megfigyelni környezetét is, még abban az esetben is, ha fizikai életében vak volt. A halálközeli élményekkel foglalkozó irodalomból ismeretes egy eset, amikor egy vak ember, aki látását egyébként még gyermekkorában veszítette el, hirtelen képes volt megfigyelni környezetét a halálközeli állapota alatt. Az ember azonban újból vak lett, amikor önkívületi állapotából magához tért. Ugyanígy a hiányzó végtagokkal szenvedő ember is klinikai halálállapotában már úgy látja önmagát, hogy fizikai testének hiányosságai egyszerre eltűntek. A féllábúnak egyszerre mind a két lába megvan, a félkarú mind a két kezét érezni fogja. Viszont amikor a korszerű újjáélesztő gépek segítségével visszakerül a fizikai létbe, testi hiányosságait újból tapasztalni fogja. Egyesületünkben egy kolléganőnk mesélte – ő már egyszer már volt halálközeli állapotban -, erős fájdalmakat érzett a szíve tájékán. Első gondolata az volt, hogy szívinfarktusa van, ismét ott áll a halál kapujában, és halálfélelem fogta el. De azon nyomban beléhasított a tudat, hogy korábbi tapasztalata szerint a halál beállta alkalmával az ember már nem érez fájdalmat. Halálfélelme azon nyomban megszűnt a szívszorítással együtt.
FÁY Gábor

A vízözön
Miről írnak az ősi krónikák

Az Arvisura egy különös őstörténete a magyarságnak. Mint minden őstörténet, ez is mitológiával kezdődik. Nagyon távoli múltba nyúlik vissza, mert tudósít az emberiség őstörténetéről is, amely Mú-n és Atlantiszon, az elsüllyedt földrészeken kezdődött. Követhetjük az elmenekülők útját, azokét az emberekét, akik a világ különböző helyein értek partot és birtokukba vették a kontinenseket.
Az Arvisura természetesen előtérbe helyezi a magyarokat, illetve a magyarok elődeit és a rokon népeket, azokat a törzseket, amelyek összeolvadtak a hun törzsszövetséggel Természetesen hit kérdése az egész, hogy lehet-e valamilyen alapja a leírtaknak, vagy csak mese az egész. Viszont nagyon sok olyan részlete is van a műnek, amely kapcsolatba hozható valós történelem-tudásunkkal. Nagyjából még az időpontok is egyeznek. Véletlen lenne? Véletlenek pedig nincsenek.
A napokban olvasás közben hallgatom unokám hangos történelem tanulását. Könyvéből olvassa, hogy mivel a hunok által lakott földterületek népessége nagyon megnövekedett, az állattartás feltételei nehezebbekké váltak, a magyar törzsek elindultak Nyugat felé. Hunor és Magor meséje évszázadokon át tanította őseinket a hunok és magyarok testvéri voltára, valamint arra, hogyan vándoroltak el őseink a közös ázsiai őshazából. Történészek feljegyzései, a mondák, a hagyományok és tudósok egész serege állította és állítja, hogy a magyar hun eredetű nép. Hazai írók szerint is a magyarok a hunoktól származnak és a régi krónikák is úgy írják le a magyarok érkezését a Kárpát-medencébe, mint második bejövetelüket. Még Anonymus is utalt rá, hogy Álmos Attila örökségét szándékozta átvenni az új hazában népének letelepedésével.
A középkori görög és gót-római történészek is részletesen írtak a hunokról. Szerintük is a hunok csak egy része hagyta el Szkítiát és költözött el Nyugatra, akiknek királya lett később Attila. A hunok korábbi hazájában maradtak az onugorok, és ha ők továbbra is hunoknak számítanak, akkor a magyar krónika hun történetének a magja történelmi valóság kell, hogy legyen.
A 18. században néhány tudós alantasnak tartotta a magyarok keleti származását és azóta is folyik a vita arról, hogy a magyarok a finnek rokonnépe-e, vagy a törököknek, illetve más népeknek.
Az óind, vagy az úgynevezett védikus civilizáció könyveiben több helyen is említve vannak az ephtaliták, vagy a fehér hunok, és egy águk, a magák, vagy a magyarok. Hogyan kerülhettek a hunok révén őseink az ó-indiai szent könyvek lapjaira? Több jel is arra mutat, hogy a magyarok őshazája a mai Nyugat-Kína, Dél-Oroszország illetve Kelet Afganisztán területén lehetett, hol kisebbedett, hol nagyobbodott, ezért lehetséges, hogy őseink több mint valószínű, a védikus vallás és kultúra hatása alá is kerültek.
Az Arvisura szerint miután időszámításunk előtt 4038 táján visszatértek a jégkorszak miatt elvándorolt néptörzsek, a túlélők 4040-ben megalakítják a 24 törzsből álló hun törzsszövetséget Agapa (Agg apa) vezetésével, amelynek központja Ordoszban volt, a mai Kína területén. Az Arvisura ezután arról tudósít, hogy mikor született Gilgames, hogy hogyan kezdték el építeni a piramisokat, hogy hogyan kötötték meg az őspalóc Bóta indítványára a Béke és a Rokonság című szerződést a hunok és a kínaiak, említést tesz a japán „honfoglalásról”, a tengeri kalandozásokról, amelyek során még rátaláltak Atlantisznak vízfelszín fölötti maradványaira. Meg hogy időszámításunk kezdete előtt 1500-ban Atlantisz végleg a víz alá süllyedt.
Hogyan zajlott le ennek a szigetországnak a megsemmisülése az ősi iratok szerint? Azt még csak elképzelni sem tudjuk, hogy milyen pusztítást okozhatott a globális vízözön a Földön, és hogyan keletkezhetett. A felhőkből alázúduló esőzések ugyanis két évig tartottak és miután a természet erői megnyugodtak a víz kezdett visszahúzódni a kontinensekről. Az özönvíz elpusztította az addig kialakult magas fejlettségi szintet elért társadalmakat, és a felismerhetetlenségig megváltoztatta a Föld arculatát. Az Antarktiszról – valószínűleg egy aszteroida becsapódása után - óriási jégterületek csúsztak az óceánba. A jég súlyától megszabaduló Déli-sark talaja rövid idő megemelkedett, ennek folytán újabb jéghegyek kerültek a ma Csendes-óceánnak elnevezett tengervízbe. A Föld egyensúly-állapotában változás történt, a földtengely szöge megváltozott és az egész bolygó területén példátlan erejű földrengés-sorozatok kezdődtek. Átrendeződött az Északi-sark is, a jégtakaró határa visszahúzódott a ma Hudson-öbölnek elnevezett földrész irányába és az európai jégkorszak határa is fokozatosan északra tolódott. A globális és fizikai hatások megmozdították a föld óceánjainak a vizét és ennek következményeképpen újabb vízözön-hullámok és áradatok követték egymást. A földrengés-sorozatok hatására elsüllyedt az Európa és Amerika közötti Atlantisz „kontinense” és a víz alá kerül a mai Csendes-óceánnak elnevezett víztenger térségében létező Mú kontinens is. A vízözön elmúltával a Föld arculata teljesen megváltozott és kialakult a mai ismert formája.
Az Arvisura majd tízezer oldalnyi feljegyzései – leszámítva a mitológiai korszakot, Krisztus előtt 4042-től részletesen számolnak be a világ eseményeiről. Habár a feljegyzések magyar nyelvezete kissé nehézkes, ennek ellenére érthető. Ha az újabb kor 2000 évét is hozzáadjuk a feljegyzések idejéhez, akkor a 6000 évnyi krónikát minden magyar képes elolvasni és megérteni.
A magyarok őstörténtéről szóló krónika több ízben is említést tesz világűri jövevényekről. Földönkívüli kapcsolatokról szóló beszámolót először körülbelül 15 ezer évvel ezelőtti beszámolókban olvashatunk, amikor az úgy nevezett Kaltes Asszony bolygójáról, a Szíriusz B-nek elnevezett bolygóról jöttek jövevények a Földre. Ezek technikát és tudományt jöttek tanítani az őslakossággal. Érdekes megjegyezni, hogy több helyen a Szíriusz B csillagot Sánta Katának is említi a krónika. Csak a modern csillagászok állapították meg, hogy a Szíriusz A és B 49,9 év alatt kerüli meg egymást, ezért amikor közel van egymáshoz a két égitest, akkor fényesebb a csillag, amikor pedig távol van egymástól a kettő, akkor halványabb. Az afrikai dogon mondák szerint a Szíriusz nem is kettős, hanem hármas csillag, csak a harmadik olyan halvány, hogy eddig még nem szúrt szemet a csillagászoknak. Sokáig a dogonok „nevetséges állítását"” néprajzi érdekességnek említették a kutatók.
Az Arvisura szerint a Szíriuszról tízévenként indítanak expedíciókat a Földre, hogy figyelemmel kísérjék a lakosság felemelkedését és fejlődését. Egy érdekes történetet is olvashatunk egy ilyen látogatásról. „Kaltes asszony szekerén” égiek érkeztek és Úr városának közelében ereszkedtek le a tengerbe. Az egyik jövevény kiúszott a partra, de az emberek féltek tőle, mert felső teste emberi volt, alul azonban haluszonyokban végződött. A jövevény fénylő ékszerekkel kedveskedett a lakosságnak, Úr város lakói pedig kenyérrel és hússal vendégelték meg, amelyet az idegen szívesen elfogadott. Később az idegennek társai is kijöttek a szárazföldre, szintén csillogó ékszereket osztogattak a lakosságnak. A felbátorodott nép minden jóval elhalmozta őket. A felnőtt lakosság kezdetben csak mosolygott a fiatalok és az égből jöttek barátkozásán, de az ötödik holdtöltének reggelén csodát láttak a lakosok. Az idegenek uszonyai eltűntek és alsó testük emberivé változott. Az uszonyok persze lábra szerelhető alkalmatosságok voltak.
Ezután arról olvashatunk, hogyan tanították meg a földieket a föld okosabb megművelésére és az állatok nemesítésére. Pulikkal juhokat őriztettek emberi segítség nélkül. A pulikat eleinte a nép égi szőrpamacsoknak nevezte, mert olyan okosak voltak, hogy nem is lehettek állatok.
Érdekes olvasmány az Arvisura. Mesekönyv, vagy valóság-krónika, nem tudni.
FÁY Gábor

Telekinézis
Tárgyak elmozdítása érintés nélkül

Az ezotériában kevés olyan ágazat van, amely annyira ismeretlen lenne, hogy nincs rá elfogadható magyarázat. Ilyen – többek között – a telekinézis is. A telekinézis olyan jelenség, amikor egy személy – általában médium -, képes tárgyakat elmozdítani anélkül, hogy hozzájuk ért volna. A közelmúltban ezt az érdekességet egyszerűen csodának nevezték az emberek, illetve közönséges bűvészmutatványnak.
Pedig már az ókorban is feljegyeztek néhány olyan varázslót, akik kisebb-nagyobb tárgyakat voltak képesek elmozdítani, anélkül, hogy hozzájuk értek volna. Minden korban voltak különleges képességű emberek, akik ilyen képességgel rendelkeztek, sőt ma is élnek ilyen emberek. Csodás tevékenységük nagy része spritiszta szeánszokon játszódik le, amikor asztalokat táncoltatnak, anélkül, hogy hozzájuk érnének.
Az első megörökített eset még 1762-ből származik, amikor Oliver Goldsmith Kiderített titok című 34 oldalas kiadványában a Cock Lane-i szellem megjelenéséről írt. A közvéleményt akkoriban igen csak izgatta egy Fanny nevű kislány különleges képessége, aki szellemekkel társalgott, azok kopogtatással válaszoltak neki. Bármit is kérdezett tőlük, a szellemek válaszoltak neki. Sok érdeklődő kereste fel Fannyt, aki – minden valószínűség szerint -, tudatán kívül idézte elő a hallható kopogást, így a kérdezők a kislányon keresztül tették fel kérdéseiket, és azonnal hallhatták is a választ.
Sokáig a szellemek számlájára írták ezoket a jelenségeket, amit egyes emberek tettek, illetve azok képessége idézte elő. Érdekes az az utólagos megfigyelés, hogy a legtöbbször a különleges jelenségeket fiatal gyerekek idézték elő, nagy ritkán az idősebb generációhoz tartozó emberek. A másik érdekesség pedig az, hogy a képesség gyorsan el is múlott. Így például a már említett Fanny esetében a kopogtató szellemmel való kapcsolattartás kilenc napig tartott, utána megszűnt és többet soha sem történt meg. Később is a kiskorú gyerekek különleges képességei gyorsan megszűntek és éber állapotukban ők maguk sem voltak tudatában annak, miket végeztek transzban.
Fél évszázaddal ezelőtt, a hatvanas években az akkori Szovjetunióban nagy titokban tanulmányozni kezdték a paranormális képességű embereket. Valójában a kutatást egyetlen személy képessége indította el. Nina Szergejevna Kulagina az akkor harmincas éveiben levő leningrádi lakos már kislány korában látta mi van mások zsebében és melyik testrészük beteg. Laboratóriumi kutatások során a háta mögül is képes volt kiválasztani a kívánt színű cérnagurigát vagy ruhadarabot. Tudott kézzel gyógyítani, egyszerű érintéssel begyógyította a sebeket. Viszont míg ilyen paranormális tevékenységet folytatott az épületben, az emeleteken becsapódtak az ajtók, kinyílottak az ablakok, több tárgy is elmozdult a helyéről. Amikor pszichokinetikus képességeit vizsgálták, akkor vették észre, hogy az asszony akaraterejével képes apróbb tárgyakat elmozdítani, anélkül, hogy megérintené őket. Egy asztalra helyezett iránytű tűjét több méter távolságból is képes volt megforgatni, egy dobozból a halomra dobott gyufaszálakat egy üvegfal mögül szétdobált, méghozzá a gyufaszálakat egyenként mozgatta el. Egy béka szívét is puszta akaraterejével állította le.
Az ilyen tevékenység azonban nagyon megviselte az asszony szervezetét. Szívverése olykor 200-ra is felszökött, vérnyomása megemelkedett, látászavarai támadtak és nehezen lélegzett. Paranormális tevékenységéről filmek készültek. Ezek a felvételeknek köszönhetően derült ki, hogy egy másik asszonynak is vannak ilyen képességei. Alla Vinogradova egy tudományos intézetben dolgozó parapszichológus felesége volt, és amikor végig nézte a telekinetikus jelenségekről készített filmeket, közölte, hogy ő is tud ilyesmit véghez vinni. Neki csak koncentrálnia kellett és a tárgy megkezdte önálló mozgását. A nő leült a kísérleti tárgy közelébe – olyan távolságba, hogy kezeivel nem érte el -, majd rövid koncentráció után a kísérleti tárgyak mozogni kezdtek. Előfordult olykor, hogy a tárgyak mozgatása közben felállt, sétálni kezdett, több méternyire eltávolodott, de a tárgyak folytatták önálló mozgásukat. Kijelentette, hogy neki az ujjaiból, sőt tenyere széléről indul ki az energetikai hullám, ezzel készteti a tárgyakat önálló elmozdulásra.
Uri Geller korunk magyar származású parapszichológusa. Nemrégen egy magyarországi tévéadó kamerái előtt hajlította meg akaraterejével a kanalakat, közben azt mondta, hogy ráhangolódott a kanál molekuláris összetételére, azt változtatja az anyag meggörbítése közben.
Tibetben természetesnek veszik, hogy egyes embereknek különleges képességeik vannak. Sőt egyes kolostorokban közösen koncentrálnak és arra is képesek, hogy sziklákat mozdítsanak el. Azt is állítják a lámák, hogy ilyen képességre mindenki szert tehet, ha megfelelő gyakorlatokat végez.
Angliai, amerikai és ausztrál kutatóintézetekben olyan embereket vizsgálnak, akik önként jelentkeznek, mert azt tapasztalják, hogy rendelkeznek telekinetikus képességgel. A vizsgálatok során a kutatók egy minilabort készítettek, jól lezárt üvegfalú dobozokba 10-20 dekás tárgyakat helyeztek el. A tárgyakat úgy rendezték el, hogy ha megmozdulnak, egy villamos áramkört szakítanak meg, amely során bekapcsolódik egy kamera, és azon nyomban felveszi a mozgatás lefolyását. Így sikerült megörökíteni, hogy a tárgyak minden külső behatás nélkül mozognak a lepecsételt és zárt térségben. A megfigyelés során azt állapították meg, hogy a tárgyak nem véletlenszerűen mozognak, valamilyen tervszerűséggel történik minden, vagy szándékossággal. Sok kutató úgy véli, hogy minden valószínűség szerint a tárgyak elmozdulása a szellemvilággal áll kapcsolatban. A nem élő, de új életre készülő lelkek fizikai energiája megnövekszik és ők nyúlnak a zárt térségbe, így okoznak különféle fizikai hatást.
Más vélemény szerint sok evilági emberben rejlik tudatalatti képesség és ők akár álmukban is képesek hatást gyakorolni környezetükre, anélkül, hogy tudomásuk lenne róla.
A kutatások jelenlegi szintjén még nem tudható, hogy valójában miről is van szó. Ettől függetlenül azonban tény az, hogy telekinézis létezik és talán egyszer megfelelő magyarázat is lesz rá. A titkot már sokan szerették volna felfedni. Az Egyesült Államokban megpróbálták népszerűsíteni a kutatást oly módon, hogy sorozatban gyártottak üvegfalú dobozokat, amelyeket le lehetett zárni. Ezekbe a dobozokba az érdeklődők elhelyezhettek apróbb tárgyakat – kövecskéket, dobókockákat - az üvegedény aljába őrölt kávét szórtak, hogy ha a kísérleti személy alvás közben mozdítaná el az edénybe helyezett tárgyat, annak látható nyoma legyen. Természetesen a kísérletet végző személynek egy ideig mereven kell néznie a tárgyat, rákoncentrálnia, hogy az akár később is mozduljon el, és utána lefekhet. Reggel azután megnézheti kísérletének eredményét.
Van természetesen spontán telekinézis is. Előfordulhat, hogy a dobozban akkor is elmozdulnak a belehelyezett tárgyak, ha kifejezetten nem gondol elmozdításukra az illető. Vagy nem is tud arról, hogy rágondolt volna a tárgy elmozdítására. Ez azonban már gondolati energia, vagy az agyhullám fizikai hatása..
Sok még az ismeretlen ezen a téren, egyszer majd a kutatók meg is találják rá a megfelelő magyarázatot.
FÁY Gábor

Természetfölötti lények
Élők és holtak

Az emberi hiedelemvilágban számtalan lény létezik, amelyeknek nagyon sokan természetfölötti erőt tulajdonítanak. Közülük csak néhányat említünk meg, elsősorban olyanokat, amelyek az élő emberrel állnak kapcsolatban. Vannak azonban olyan természetfölötti lények is a mondavilágban, amelyek igen barátságosak az emberekkel szemben.
Vámpírok
A vámpír az a halott ember, aki egy bizonyos időben sírjából felkel, felkeresi az élőket, hogy azoknak vérével fenntartsa magát. A vámpírlény létezéséről elsősorban az irodalomból szerezhetünk tudomást, és a kutatások szerint első megjelenésük – mármint a könyvekben -, a 18. századra tehető. Feltűnésük elsősorban egyes balkáni országokhoz kapcsolódik, bár létezésükről olvashatunk egyes arab művekben is. A Közel-Keleten a vámpírokhoz hasonló lényeket ghulénak, ghollnak hívják.
Az európai vámpírok őse Vlad Tepes, a havasalföldi fejedelem, esetleg annak apja, Vlad Dracul. A 15. században éltek, kastélyuk pincéjében lettek eltemetve és bizonyos napokon koporsójukból felkelnek és a környező falvak lakóit támadják. Áldozataikat a nyakukon harapják meg és vérüket kiszívják.
A vámpírok arab változatánál a ghollok a romok között tanyáznak, magányos vándorokra vadásznak, és ha nem lelnek ilyet, akkor halottakat esznek meg.
A középkori Szerbiában a nyugtalan holtak szívébe kihegyezett ágat szúrtak, hogy megnyugodjanak, és ne riogassák az élőket.
Az elhunytak feltámadásáról, feltámasztásáról már a régi görög irodalomból is tudomást szerezhetünk. Az ógörögök is gyakran összekötötték a halottakat és a vért, mint az élő ember fogalmát. Ne feledjük, a rontó varázslás többsége is az emberi vért használja. Viszont a rontáshoz más lények kapcsolódnak, főleg gonosz erők képviselői. Homérosz az Odisszeában ismertet egy esetet, amikor Odisszeusz megidézi Theiressziász szellemét, bizonyos információk megszerezése végett.
A vámpírtörténetek a filmekben is feldolgozást nyertek, számtalan alkotásban szerepeltek ezek a vérszívó lények. A filmvilág egyik legismertebb vámpír színésze Lugosi Béla volt, számtalan filmben szerepelt.

Az emberfarkas
Az emberfarkas a középkor végén jelent meg a hiedelemvilágban, mondhatni a felvilágosodás idejében. Elsősorban az amerikai hiedelemvilághoz kötődik a megjelenése. Teliholdkor a farkassá változott ember harapással fertőzi meg embertársait – ennyiben hasonlít az európai vámpírokra. A megharapott ember ezután szintén emberfarkassá változik, és bizonyos holdfázisok alkalmával embertársaira vadászik, hogy újabbakat fertőzzön meg, így az emberfarkasok száma számtani haladvány szerint növekszik. Habár a vadászok puskagolyóval akartak végezni velük, de kiderült, hogy ettől nem pusztulnak el, hacsak a golyó hegye nem ezüstből van.

A zombik
A zombik szintén az amerikai kontinens hiedelemvilágához tartozó lények. Létezésükről a közép-amerikai Haiti szigetén élő, vudu hit követői számolnak be. A vudu vallás az Afrikából származó bennszülöttek között terjedt el. A vudu vallás tehát Afrikából származik, tükrözi az ottani emberek harcát a nekik ártó szomszédaikkal,. A vudu pap a zombik esetében halottakat támaszt fel, hogy az igénylő dolgoztassa őket, mert a zombi bár oszló halott, enni-inni nem kér, de olcsó munkaerőként gyarapítja annak a vagyonát, aki fizetség ellenében erre megkérte a vudu papot, hogy küldjön neki egy zombit. A zombi tehát nem kísértet, nem vámpír, olyan halott, akinek tulajdonképpen nem is volt szándékában visszatérni az életbe, visszatérését a vudu pap intézte.

Mesterséges lények
A műembereket nagyon régen, az alkimisták teremtették, homunkulusz néven váltak ismertté. Paracelsus elképzelése szerint lombikban, vegyi úton állítható elő ez a fajta ember. Bombasztusz Teofratusz Paracelsus az alkímia legnevesebb és legnagyobb hatású művelője volt 1493. és 1541. között tevékenykedett. Az ő agyában kelt életre először a mesterséges ember. Orvosként faluról falura járt és ingyen gyógyította a parasztokat, akik ezért hálából kuruzslónak meg boszorkánymesternek kiáltották ki. Tudósként egész tanítványsereget gyűjtött maga köré, nekik prédikált a tudomány jövőjéről, és évszázadoknak kellett eltelnie, míg Paracelsus rehabilitálása kezd megvalósulni. Ma már ugyanis tudományos bizonyosság, hogy rövid időn belül képesek leszünk mesterséges életet előidézni a holt szervetlen világból.


A Gólem
Sok zsidó monda és legenda létezik a prágai Gólemről. Létezéséről egy héber nyelven írt fűzet számolt be először, amely feldolgozta Lőw Rabbi csodálatos tetteit. Mintegy háromszáz évvel ezelőtt írták, szerzőjének kiléte nincs tisztázva. Egy megbízhatatlan adat szerint a füzetet Jichák Kohen-Cedek Rabbi írta, Lőw Rabbi veje. Lőwnek „az égből” tanácsolták, hogy alkosson Gólemet. Agyagból formálta meg és szellemi leheletet fújt bele, csodatevővé avatta. Mesterét engedelmesen és hűséggel szolgálta, hogy közösen derítsék ki a prágai zsidóság elleni hajszát, ugyanis a zsidóknak tulajdonítottak sok gyermekgyilkosságot és más vallási jellegű kegyetlenkedést. Lőw Rabbi a Gólemet nyomozásra használta fel, hogy a zsidók elleni vérvádakat tisztázza, és a felbujtókat kifürkéssze. Miután kiderült az igazság és a cseh fővárosban megszűnt a zsidóüldözés, a Gólem dühöngeni kezdett, már az egész várost fenyegette, ezért mestere végül kénytelen volt ismét földdé változtatni. A Gólem azonban – a monda szerint – nem halt meg, nem vált egyszerű agyaghalommá, amelyet kiszórnak a szélbe vagy a folyóba dobnak, hanem holttestét a zsinagóga padlásán tovább őriztették, és mivel félelmet és borzadályt kelt, ezért tilos őt megtekinteni.

Tündérek
Ami a tündér szó eredetét illeti, egyik valószínűség szerint a „tűnni” igéből származik, ami kifejezheti a tündéri természet fel-, majd eltűnő jelenségét. De a „tündöklő”, „tündöklik” kifejezés is lehet, hogy a tündér szónak az eredete. A tündérek világa ugyanis pompás, tündéri fénnyel telített.
A néphit Erdélyt tartja a tündérek lakóhelyének, akik számtalan várat építettek és azokat lakják. Habár a tündérek társas viszonyban élnek, a mondák mégis csak tündérlányokról mesélnek, férfiakat csak nagyon ritkán emlegetnek.
A magyar tündérlegendák egyik legfontosabb jellemzője az arany szín. Lépten-nyomon találkozhatunk sarkig érő aranyhajú tündérekkel aranyos ruhában, akik arany birodalomban élnek és arany oroszlán áll őrt palotájuk kapujában, ahol minden aranyból van. A tündérek valószínűleg az idillikus életkörülményeket hivatottak szimbolizálni. Az Arany Boldoghonba réz, ezüst és arany erdőn át vezet az út, ahol a fákon ragyogó csillagok teremnek, ezüst források fakadnak és ahol a varjúkárogás is rigódal.
Tündérországba csak nagyon ritkán juthat el halandó ember, ehhez a tündérek kegyeltjének, választottjának kell lenni és csak ezután, kemény próbák kiállása és a hűség tanúságtételével juthat el hozzájuk az élő ember.
Egy magyar monda szerint a tündérek éjjelente rendszeresen átjártak a mi világunkba Csallóközben, amikor annak még Macskarév volt a neve. Egy öreg fűzfa alatt terítették meg asztalukat, és bárki csatlakozhatott hozzájuk, annyit ehetett és ihatott, amennyit akart és bírt. Miután egy gazember hálátlanul visszaélt a tündérek jóságával, azok nem jöttek többet. Miután a tündérek eltűntek a helynek Csallóköz lett a neve.
FÁY Gábor

A kristálykoponyák titka
Az aztékok és a maják hiedelemvilága

A kristálykoponyákkal már több ízben is foglalkoztunk, mindig csak rejtelmes alkotásokként olvashattunk róluk, most azonban egy dél-amerikai indián nő tette közzé a kristálykoponyák titkáról szóló értekezését. Jamie Sams évekig az azték és maja törzsek között élt, az ottani vajákos varázslók segédjeként tevékenykedett. Így szerzett tudomást azokról a mondákról, amelyekről az aztékok és a maják regélnek. Az indián nő később könyvet írt a dél-amerikai indiánok filozófiájáról és spirituális életéről.
Jamie Sims állítása szerint a nyugati népek akadémikusai és tudósai egészen más nézetet vallanak az emberiség történetéről, mint a Dél-Amerikában élő törzsek. Ezért képtelenek a nyugati régészek megmagyarázni és megérteni milyen titkokat rejtenek az időnként fellelt kristálykoponyák. A nyugati világ régészei még ma sem értik milyen célból épültek a teotihuani dél-amerikai, vagy az egyiptomi piramisok, képtelenek megmagyarázni azt a rejtélyt, hogyan kerültek helyükre az óriási kőtömbök és milyen módon faragták az inka épületek köveit, hogy az illesztésükbe még egy borotvapengét sem lehet becsúsztatni. Nem tudjuk még ma sem megmagyarázni, hogyan lettek szállítva az óriási kőtömbök az ókori építményekhez, és honnan szereztek tudást ahhoz a precizitáshoz, amely szükséges volt az épületek létrehozásához. Ma sem képes senki megmagyarázni, hogyan készültek a piramisok Dél-Amerikában és hogyan lehetséges az, hogy éppen a legősibb példányok lettek a legpontosabban és a legszebben kialakítva. Nincs magyarázat arra sem, hogyan lehettek az ősi egyiptomiak, vagy az olmékok, maják és az aztékok közönséges törzsi tagjai egyik napról a másikra nagy tudású építőmesterek.
- Attól tartok – írja az indián származású írónő -, hogy ez a nyugati beszűkült látásmód még most sem engedi láttatni az indián népek igazságát, de én elmondom, mert az indiánok Szelleme kért meg arra, hogy a titokról fellebbentsem a leplet. Ez a titok ősi, erről az európai embereknek nem lehetett szólni és ezért ők nem is tudhattak arról, mi történhetett például a Teknős-szigeten.
Jamie Sams szerint most már elérkezett az idő, hogy áruljon el valamit az ősi titkokról. A kristálykoponyákat szerinte földönkívüli lények hozták a bolygónkra. Amikor ők itt jártak az őslakosok égi isteneknek hívták a jövevényeket, illetve égi embereknek. Ők az ősi időszámítás szerint a Víz Harmadik Világának vége felé keresték fel a Földet először. Ez az idő nagyon-nagyon régen volt, még a kontinentális összesodródás előtt, amikor még a világ valamennyi szárazföldje egyetlen Teknős-szigetként elnevezett kontinens volt.
Az égi istenek a kezdetek kezdete óta látogatják a Földet és még ma is idelátogatnak olykor. A földi emberek gyakran tanítóként emlegették őket, és olyan neveket adtak nekik, mint amilyen Közép-Amerikában volt Quetzalcoatl, vagy Dél-Amerikában Viracocha. Sokszor jöttek akkor, amikor az emberek hatalmas csatákat vívtak egymással, vagy máskor, amikor nem voltak törvények, vagy egyéb okokból kifolyólag az emberek szegényes életet éltek. Segítőként léptek fel, gyógyítottak, tanították az emberiséget, hogy békében éljen egymással. Ezek az égi istenek segítették a korai embereket abban is, hogy az ókori világ csodáit létrehozzák. Az emberiség fokozatosan átalakult, mert keveredett a galaxisunk bolygóinak lényeivel, és így egy egészen új emberfaj keletkezett. Ők játszottak kulcsszerepet az emberiség fejlődésben.
A dél-amerikai indiánoknak egészen más teremtéstörténetük van. Az ősi hiedelmük szerint egykor, amikor még béke honolt, a Földet úgy nevezett földemberek népesítették be. Ezeket az embereket a nyugati archeológusok neandervölgyiként emlegetik. Ez a korszak aranykorként volt ismert az őslakosok körében, ez volt az a korszak, amikor az emberek és az állatok képesek voltak kommunikálni egymással és harmonikusan egymás mellett élni. Teljesen téves az a nézet, hogy az ősember az állatokra vadászott, hogy túlélését bebiztosítsa. Nemrégen az amerikai John Hopkins Egyetem régészei ismét megvizsgálták az ősi koponyák fogazatát, és megállapították, hogy korai őseink szinte teljes számban vegetáriánusok voltak, nem öldösték az állatokat, egyáltalán nem voltak agresszív ragadozók, mint amilyennek korábban hajlamosak voltunk tartani őket.
Az ember fejlődése során azonban felmerült egy élettani probléma. Az ember feje egyre nagyobbá és nagyobbá vált, mert az agy tömege is fokozatosan növekedett. Ez a folyamat azért játszódott le, mert az agy volt hivatott tárolni az összes genetikai információkat, így állománya minden nemzedékkel egyre jobban duzzadt. Ahogy növekedett az emlékek száma, úgy növekedett az emberek fejmérete is. Ez kiváltott egy másik problémát. A fejméret megnövekedése az emberi faj női egyedeinél is nagy gondot váltott ki az utódok világrahozatalában. Megnőtt a szülés közben meghalt asszonyok száma és ílymódon megkérdőjeleződött az emberi faj további létezése is.
Az evolúció történetében létezik egy „hiányzó láncszem” kifejezés is, amelyről sok szakember beszél és ír, de megmagyarázni azt képtelen. Az emberi faj törzsfejlődésében úgyszólván hirtelen, nagy léptékű ugrás történt, amire nem találni magyarázatot. Pedig mi, indián őslakosok tudjuk. Amikor a Föld lakói a fentiekben elmondottak szerint krízishelyzetbe sodródtak, az égi istenek, vagy a földönkívüliek a Fiastyúk egyes bolygóiról, az Orion csillagairól, meg a Szíriuszról eljöttek a Földre, hogy bolygónkon új otthont alakítsanak ki. Elhozták magukkal a tudásukat és ajándékba hozták a kristálykoponyákat is, amelyek tartalmazzák a más bolygókról érkezett lények valamennyi tudományos vívmányát. A koponyákba van foglalva a kultúrájuk, matematikájuk, műszaki vívmányaik, csillagászatuk és filozófiájuk, beleértve reményeiket és álmaikat. Lényük teljes egésze van eltárolva azokban a koponyákban.
A koponyáknak azonban volt egy másik funkciójuk is. Mintaként szolgáltak egy új fajhoz. Az emlékek, amelyeket az emberi faj az agyában tárolt, átkerült a DNS-be. Ezért az emberi agynak már nem kellett tovább növekednie. A kristálykoponyák képviselték azt az új formát, amilyenné vált azember, ezek képviselték az új emberiség modelljét. Mózes I. könyvében is olvasható egy gondolat: „És látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok”. A földönkívüliek is, amikor megérkeztek körünkbe, tudták, hogy nem lesznek örökéletűek, mivel ők is halandóak, akárcsak mi itt a Földön. Megtörtént a kölcsönös egyesülés, és ezáltal az átváltozás. Az égi emberek házasságaik révén egyesítették a földi emberek génjeit a sajátjukkal, így mindkét faj fennmaradt, de egy olyan új formában, amely különbözik mindkét korábbi fajtól. Így valamennyien kettős ősiséggel és genetikus emlékekkel rendelkezünk. Valójában a DNS-nek is ezért van két ága. Eredetileg az egyik szál tartalmazta a mi földi emlékeinket, a másik égi őseinkét.
Az egyik oka annak, hogy a titokzatos koponyák kvarckristályból készültek az, hogy a szilikátokat az égi istenek vezették be saját genetikai struktúrájukba. A mi életformánk egészen más volt, szén alapú. A szilicium azonban már ott kering a vérünkben, részünkké vált az a kristályos mátrix, amely a galaxis többi részéhez köt bennünket. Az én népem azt mondja: „Emlékezz őseidre, emlékezz rá ki vagy és honnan jöttél”. A kristálykoponyák azért vannak itt, hogy felidézzék bennünk közös eredetünket, mert ez a Föld valamennyi lakójának öröksége. A Föld valamennyi lakója a közös galaktikus forrásból ered, legyen az ember fekete, fehér, vörös, sárga, barna. Az emberiség az Ég és a Föld közötti házasságból származik – írja az indián szerző.
FÁY Gábor

Szellemtani teremtéstörténet
Egy mediális közlés szerint

A múlt héten a teremtéstörténet dél-amerikai változatával ismerkedhettünk meg. Most azonban egy másfajta teremtéstörténetet közlünk, egy újabb változatot, amelyet szellemi tanítók fejtettek ki a kiválasztott médiumoknak. Ez a történet úgy nevezett chanelling révén vált ismertté, amikor a szellemi tanító előadását a médium írásban rögzíti.
A tanítás szerint a Föld nevű bolygó nagyon idős, az emberi faj azonban viszonylag nemrégen jelent meg a bolygón. Egy hosszú biológiai folyamat folyamán alakult ki, amelyet a földi tudósok evolúciónak is neveznek. Az emberi faj kifejlődése ugyanis biológiai értelemben történt meg. Körülbelül százezer évvel ezelőttre tehető az időszak, amit a megvilágosodott emberi tudat kezdetének lehet tekinteni. Természetesen a humanoid-szerű lények már jóval korábban léteztek a Földön. Akkoriban már több emberszerű, biológiailag fejlett lény élt a bolygónkon, számuk elérte a húszat. A legtöbbjüket az antropológusok már azonosították. Ezek az egyedek sok mindenben eltértek egymástól, fejformájuk is különböző volt, némelyik fajnak még farka is volt. Egyszóval: a Földön százezer évvel ezelőtt húsz fajta emberhez hasonló lény létezett. A Föld különböző pontjain éltek és különböző fejlettségi szinten álltak. A fejlődés ugyanis nem egy izolált helyen történt. Emberhez hasonló lények éltek a mai Nyugat-Európában és a Közel-Kelet térségében, meg egy nagyon szokatlan helyen: a Csendes-óceán közepén.
Ám történt valami. A Földet meglátogatta egy fejlett faj. Az univerzumban ugyanis sok helyen folyik tanulási folyamat és a leckék bizonyos szabályok szerint történnek elsajátításra, ahogy a feladatokat elsajátítják az egyedek. Vannak biológiai lények és megvilágosodott emberi csoportok, amelyek hasonló bolygón élnek, amilyen a Föld, de az ottani lények fejletségi szintje magasabb. Ezeknek az égitesteknek is van atmoszférájuk, viszont a különbség az, hogy a fajok között nincsenek háborúk. A társadalmak ezeken az égitesteken megegyezéses alapon léteznek, és hosszú múltra tekintenek vissza, nagyjából kétszer olyan hosszúra, mint amit az emberiség a Földön eddig megélt. Távoli fényévekre vannak innen, viszont fejlett tudományuk szintjének hála, könnyű szerrel képesek ellátogatni a Földre.
Ezek a távoli bolygókról idelátogató lények azért jöttek, hogy a Föld kiválasztott lakóiban elültessék az ő DNS-üket. Nem a Föld élőlényeinek leigázására törekedtek, szívük teljes szeretetéből cselekedték a DNS szálak beágyazását. Akik a Földre jöttek, azok a Fiastyúknak elnevezett csillagkép egyik bolygójáról érkeztek. Ha most egy földi ember megpillantana egy lényt erről a távoli helyről, akkor felkiáltana és közölné: „hisz ő ránk hasonlít!” Ha egy szép napon az emberiség képviselői eljutnak majd arra helyre, akkor azok testvéreikként fogják üdvözölni a földlakókat. Mert még az ő sejtszerkezetük is olyan, mint a földi ember sejtszerkezete.
Háromdimenziós keretek között, ahogyan a földi ember éli életét, nehéz elmagyarázni, hogy a Fiastyúkbeliek mit adtak ennek a bolygónak. A kvantum-állapotban való létezésük lehetővé tette számukra, hogy annak idején két újabb DNS-szállal ajándékozzák meg a Föld emberiségét. Hirtelen módon történt ez az ajándékozás a 20 emberszabású faj egyikével, ők vannak jelen most is a bolygó felszínén. Mert tulajdonképpen csak egy emberi faj volt felkészülve az ajándék elfogadására.
Az antropológusok már tudják, hogy körülbelül százezer évvel ezelőtt valamilyen hirtelen változás játszódott le a Föld emberszabású egyedeinél, egy faj kezdett felemelkedni a többi emberszabású lény közül. A megmaradt 19 faj lassan kipusztult, mert képtelen volt lépést tartani azzal az emberszabású fajjal, amely már rendelkezett az új DNS-lánccal. Ez a fejlődési szakasz ötvenezer évig tartott.
Körülbelül ebben az időből erednek a mitológiai teremtéstörténetek is, hogy egy fejlődési irány kezdődött egy gyönyörű édenkertből ahol a bűnbeesés csapdája lett elrejtve, és ott a tudatosság kezdett kialakulni, annál az emberszabású fajnál, amely megkapta a két új DNS-szálat. A kialakult ember ezután kezdte felismerni a különbséget a jó és a rossz között. A DNS kettős szálára azért volt szükség, mert az egyik szál tartalmazta az Akasha-krónikát, ahol feljegyzésre került mindaz, ami lényeges a Földön megjelent emberek fejlődésében.
Az emberek lassan, 50 000 évig tartó folyamat során váltak spirituális lényekké és ekkor kezdett az ember hasonlítani mostani önmagára. Másszóval ez azt is jelenti, hogy a megvilágosodott ember körülbelül 50 000 éves – tehát nagyon fiatal egyed.
A Föld felszíne ebben az időszakban másképpen nézett ki, mint most. Sőt negyvenezer évvel ezelőtt már kialakult egy civilizáció, amely 5000 éves múltra tekinthetett vissza. Ez egy nagyon magas értelmi színtű társadalom volt, és az emberi faj szellemi felépítésében később ők játszottak kulcsszerepet. Ez volt a lemúriai civilizáció, amely ezután még 20 000 évig békében élt és létezett.
A Föld jelenleg élő tudósai valószínűleg felhördülnének ennek hallatán, és azt kérdeznék egybehangzóan, hogy hogyan létezhetett egy civilizáció ilyen hosszú ideig, amely semmilyen nyomot nem hagyott maga után. Való igaz, a föld nagyon gyorsan eltűnteti a civilizációk nyomait. Elég, ha azt nézzük, mi maradt fenn 4000 évvel ezelőttről. A föld ugyanis mindent betemet, a víz elmos, és mindörökre megsemmisít. A lemúriaiak pedig az óceán kellős közepén, egy szárazföldön éltek, amely ma már nem létezik – így civilizációjuk eltörlése tökéletes lett.
Sokan természetesen kételkednek abban, hogy a Csendes-óceán közepén szárazföld lehetett, amelyen emberek magas fokú civilizációban éltek. Kételkednek abban is, hogy a Csendes-óceánban ne lett volna annyi víz, mint most.
Tény az, hogy a Föld geológiai szempontból más volt, mint most. Negyvenezer évvel ezelőtt egy jégkorszak a végét járta. A felszín vizeinek egyharmada ugyan még jégként volt jelen, és emiatt a tengerek is másképpen helyezkedtek el, mint most. A bolygó felszínén akkor a légkör hőmérséklete 8 fokkal volt hidegebb, mint amilyen ma, emiatt – a vastag, sarktáji jégtakaró miatt is -, az óceánok vízszintje 133 méterrel volt alacsonyabb, mint manapság. Hatalmas hegyvonulatok húzódtak az óceán közepén, amelyek ma már víz alatt vannak, a hegycsúcsokból lettek a mai szigetek.
A lemúriaiak 20 000 évig elszigetelten éltek elégedetten a mostani Hawaii-szigetek közelében. Tudatában voltak annak, hogy egy medencében élnek, hegyláncolatok választják el őket a tengertől. Ez a szárazföld azonban ma a Csendes-óceán mélyére került. Tudósaik tudták, hogy a vízszínt-változás kihatással lesz környezetükre és életterük addig lesz rendben, míg a víz szintje nem emelkedik magasabbra. Ráadásul azzal is tisztában voltak, hogy életterük geológiai lemezek találkozásánál van, és hogy ezek nagyon könnyen elmozdulhatnak, egymásra csúszhatnak. Földtani szempontból Lemúria bizonytalan helyen terült el, sőt még a környező szigeteken is aktív vulkánok működtek.
A medence talaja, ahol Lemúria egykor elterült, körülbelül 15 000 évvel ezelőtt kezdett. remegni A hegyvonulatok megrepedtek, és a völgyeket a jégtakaróból a felmelegedés folytán keletkezett megnövekedett színtű víztömeg lassan kezdte elárasztani. A hegyvonulatok által határolt lemúriai medencét ellepte a tenger. Minden építmény megsemmisült, a tengerek mélyén az áramlatok fokozatosan betemettek mindent. A civilizáció nyomai nagyon rövid idő alatt teljesen eltűntek.
A víz szintje 15 000 évvel ezelőttre nagyjából beállt. A lemúriak közül sokan a hegyekbe menekültek, ezekből lettek a jelenlegi polinéziaiak. Ők még ma is mindent tudnak az óceánról, az árapályról, kis csónakokon iránytű nélkül közlekednek az olykor több száz kilométeres távolságban elterülő szigetek között.

FÁY Gábor

A lemúriaiak elvándorlása
Két Atlantisz volt a Földön

Az elmúlt héten a teremtéstörténetet szellemtani megvilágításában ismerhettük meg. A dél-amerikai változathoz képest nincs nagy eltérés a két változat között, mert mindkét esetben az ember fejlődését egy földönkívüli civilizáció beavatkozása indította el. Az évezredek közötti esetleges eltérések nem lényegesek a fejlődés kibontakozásai között, valamennyi teremtéstörténet, - mert még ha az Arvisura által leírtat is az összehasonlítás tárgyává tesszük -, nagyjából megegyezik egymással.
A múltkori ismertetést ott hagytuk abba, hogy körülbelül tizenötezer évvel ezelőttre kialakultak a kontinensek ma is ismert határvonalai és a tengerek, valamint az óceánok határai is nagyjából oda kerültek, ahol ma tudjuk őket.
A lemúriaiak látták, hogy mi játszódik le a Föld felszínén. A jégsapkák a sarkokon azonban továbbra is olvadtak és az olvadási folyamat még körülbelül ötezer évig eltartott. A lemúriaknak volt elegendő idejük arra, hogy felkészüljenek a jelenlegi óceán kellős közepén elterülő szülőföldjük elhagyására. Először is tengerjáró nemzetté váltak és hajókat építettek, amelyekkel lassan megismerték a bolygó felszínén kialakult szárazföldeket. Ezeknek a benépesítése fokozatosan történt. Utódaikat ma megtalálhatjuk Új-Zélandon, a Húsvét-szigeteken – bár itt nem sok maradt meg belőlük -, és a nagy szárazföldön: Észak- és Dél-Amerika területén. Főleg a nyugati partot népesítették be Alaszkától a jelenlegi Tűzföldig. Elvándoroltak a ma is ismert Közel-Kelet térségébe, utódaik új társadalmat hoztak létre, ezeknek egyike lett a sumér nép. Az ő továbbfejlődésük eredményeként jöttek létre az egyiptomiak.
Ősi földje Lemúriának teljesen eltűnt a Föld felszínéről. Az óceán mélyén tapasztalható vízáramlatok igen erőteljesek, akárcsak a felszíni folyók. A homok idővel mindent betemetett. A lemúriaiak használati tárgyai közül ennek ellenére sok már előkerült, a mostani emberek azonban képtelenek felismerni és elfogadni ezeket, időben elhelyezni őket, ezért a leleteket sok helyen titokban tartják, mert a tudomány ma is élő képviselői kinevetnék őket, hogy ilyen ma is korszerűnek tekinthető felfedezéseket a búvárok a tenger mélyén találhatnak. A leletek igen ellentmondásosak, túlságosan régiek ahhoz képest, amik. De lesznek még más biológiai felfedezések, meg asztronómiai jellegűek is, amelyekről a tudósok majd azt mondják, hogy lehetetlenség és majd képtelenek lesznek elhelyezni őket a régmúlt, letűnt idők használati tárgyai vagy felfedezései közé. Hogy hogyan kerülhetnek a ma élő emberek kezeibe ezek a régmúltban használatos tárgyak?
A szellemtani tanítás szerint a lemúriai hajósok vándorlásai révén. Sok hajó úszott a világ tengerein, sok a viharok során elsüllyedt és a rajtuk levő rakomány nagy része a tengerek mélyére került. Egyeseket majd a búvárok hoznak fel a felszínre.
Sokan összekeverik Lemúriát Atlantisszal. A mai ember nem sokat tud az egykori Atlantiszról, nem tudja, hogy tulajdonképpen két ilyen szigetállam létezett. Egy régi, és egy új. Földrajzi értelemben és időben is távol helyezkedtek el egymástól. A manapság is keresett Atlantisz jóval fiatalabb szigetállam, mint ahogy azt a régészek gondolnák. Az új atlantiszi civilizáció sokban hasonlít az egyiptomira, mert hát egy időben is létezett vele. A mai tudósoknak inkább a mai Kréta szigetének tájékára kellene összpontosítani kutatásaikat, sokkal több eredményt érnének el.
A régi Atlantisznak a nyugat-európai ember köszönheti létrejöttét és a sziget maradványai a mai Atlanti-óceán mélyén találhatók. Egykor Lemúria egyik gyarmata volt ez a föld, ahol nem maradt meg sokáig a lemúriai tudatosság. A hely a rabszolgaság és a dekadencia mintájává vált. A korszerű technológiát lakói rossz célra használták fel, és pusztulásukat önmaguk okozták.
Manapság az embereket nagyon foglalkoztatja a Föld felszínének az időjárása, mert ez a folyamat is az emberiség fejlődésének egyik tényezője. Az időjárás változását a víz körforgása, a talaj alatti vulkanikus tevékenység és a világűrből érkező hatás okozza. A globális felmelegedés egy a víz körforgásán belüli változás mutatója, amely természetes módon alakul ki. A természet így hozza egyensúlyba önmagát. A földfelszín felmelegedése és lehűlése ciklikusan változik és víz-ciklus a neve. Vannak nagyobb és kisebb víz-ciklusok, más néven jégkorszakok. Két nagyobb jégkorszak között előfordulhat több kisebb hűvösebb ciklus is. A legutóbbi kis jégkorszak 1220-tól 1400-ig tartott. Jelenleg a Föld lakói egy kis jégkorszak kezdetén vannak.
Lehet, hogy sokan furcsának találják, hogy egy hidegebb időszak felmelegedéssel kezdődik. A víz-ciklusok ugyanis 150-400 évig tartanak, tehát egy ember élete során nem tapasztalhatja meg egy-egy ciklus elejét és végét. A víz-ciklusok ismételten való megjelenéséért az ember tevékenysége nem felelős, esetleg abban, hogy a ciklusok lassabban vagy gyorsabban végződnek. A víz-ciklusok természetes folyamat, a Föld történetében már számtalan játszódott le és az élővilág képes volt valamennyit átélni.
A talajmozgások is a természetes jelenségek közé tartoznak és szoros kapcsolatban állnak a víz-ciklusokkal. A néhány évvel ezelőtti 2004-es tengeralatti talajrezgés, amely egy hatalmas szökőár megjelenését váltotta ki, olyan erős volt, hogy egy kissé lelassította a Föld keringési sebességét a világűrben. Ez a sebesség-csökkenés újabb és újabb talajmozgást vált ki, és még egy jó darabig érezni fogják az emberek ennek hatását. A keringési sebesség csökkenése ugyanis megváltoztatta a Föld mélyén levő magma és a földkéreg egymáshoz viszonyított mozgását, ezért időnként megremeg a talaj a bolygó különböző részein. A földrengések különösen az egyenlítő tájékán lesznek gyakoribbak, mert ez a táj van a legtávolabb a Föld középpontjától. Ezek a rengések nem jelentik a végítélet közeledését, csupán egy természetes folyamat részei.
A világűrből is érkeznek fenyegető kataklizmákról szóló hírek. Ez is egy természetes folyamat része, mert nem szabad elfelejteni, az Univerzum bővelkedik különféle kisebb-nagyobb testekben. A feljebb említett keringési lelassulás újabb veszélyforrást jelent a Földnek, mint bolygónak. A világűrben keringő és vándorló égitestek összeütközhetnek a lassabban keringő Földdel, sok ilyen, korábban veszélytelennek hitt vándorló égitest pályáját újra kellene kiszámítani, mert az esetleges összeütközés veszélye megnövekedett. Bár a földi tudomány még nem rendelkezik olyan módszerekkel, hogy egy közeledő égitestet időben lehessen eltéríteni, de egy nagyobb veszélyforrás feltételezése arra késztethetné a szakembereket, hogy különféle eljárásokat dolgozzanak ki az esetleges veszély elhárítására.
Mint tudott dolog a csillagászok körében, a világmindenségben számtalan kisebb-nagyobb égitest vándorol. Egyesek meghatározott pályán keringenek központi napjuk körül, közülük a nagyobbakat bolygóknak is lehet nevezni. A nagyobb égitestek közül igen sok élőlények által lakott bolygó. Természetesen az élő létformát többdimenziós értelemben kell elképzelni és sok helyen a lények fizikai test nélkül is léteznek. Sőt a Föld naprendszerében keringő bolygók is lakottak, csak nem fizikai létformában. Egyszer talán, ha a Föld lakói többdimenziós létformában fognak létezni, akkor ezekkel a lényekkel meg is ismerkedhetnek.
A szellemi tanítás ezzel a tájékoztatással félbe is szakadt, remélhetőleg egyszer majd a folytatásával is megismerkedhetünk.
FÁY Gábor

Ezoterikus rituálék
Az ellazulás kötelező

Nagyon sok tevékenység előtt különféle rituálékat végez az ember. Nagygyűlések előtt a hallgatóság figyelmének felfokozása a cél, ezért mozgalmi dalokat, pattogó ütemű indulókat sugároz a kihangosító. Ezzel szemben az ezotéria megköveteli a paranormális képességgel rendelkező emberektől a pszichikai munkák előtt az ellazult állapotot, a megnyugtató hangulatot. Ezt megnyugtatást klasszikus vagy spirituális zenével lehet a legjobban elérni, így sokkal jobb eredményt lehet megvalósítani a ráhangolódás után.
Sok szakember állítja, hogy a pszichikai munka, az esetleges beérkező információk vétele előtt egyensúlyba kell hozni magunkat, hogy könnyebben ráhangolódjunk pszichikai erőnk kibontakozására.
A szertartások, vagy a ceremóniák lehetnek egyszerűek, vagy éppen rendkívül összetettek. Sok esetben elegendő, ha meggyújtunk egy gyertyát, vagy a kezünkbe veszünk egy kristályt, esetleg felteszünk valamilyen megnyugtató zeneszámot a magnónkra. A lényeg az, hogy a rituál legyen ellazító, szemlélődő hangulatot érjünk el tudatunkkal.
Ha gyertyát választunk, akkor a színválasztás legyen körültekintő. A legjobb, ha a gyertyánk fehér színű, mert ennek tisztító, védő hatású képessége van. A gyertyák lehetnek hosszúak, vagy teamécsesek is, a fő az, hogy mindig ügyelni lehessen a tűzbiztonságra. Kerülni kell a piros vagy a fekete színű gyertyákat, mert ezek rendkívül erős energiákat bocsátanak ki magukból, ezek nem illenek az előkészületek nyugalmához.
Kevesen tudják, de a pszichikai munkavégzés egyik fontos előfeltétele a földelés. El kell helyezkedni egy kényelmes székben oly módon, hogy a talp tökéletesen simuljon a talajhoz. Lélegezzünk be mélyen háromszor, kilélegzéskor fújjunk ki magunkból minden feszültséget. Majd lélegezzünk normálisan. Képzeljük el, hogy talpunkból gyökerek nőnek ki, ezek behatolnak a talajba. Képzeljük talpunkat hatalmasnak, hogy minél több gyökér nőhessen ki belőle. A gyökerek mélyre fúródnak a talajba, a kéreg alá, a bolygó magjának irányába és ílymódon lépünk kapcsolatba a Föld szilárdságával és energiájával. Ezután képzeljük el, hogy a Földből érkező energia a gyökereken keresztül feltölti testünket fehér fénnyel, minden belélegzéssel egyre több energia áramlik belénk, míg egész testünket el nem önti a fény.
Már többször is foglalkoztunk az okkultizmus esetleges veszélyeivel. Sok helyen olvasható, hogy az okkult tudományok milyen gonosz erőket szabadíthatnak fel, amelyek befolyása alá vonhatják a tudatlan, vagy a nem eléggé képzett okkultistát.
Az okkult erők kiszabadítása járhat bizonyos kockázatokkal, ezért megfelelő védelmi tevékenységet kell alkalmazni, a veszélyek ezekkel nagymértékben elkerülhetők. A közönséges halandó a mindennapi életben teljesen normálisnak tartja, ha lakása, háza ajtaját bezárja, így bárki – talán az ellenség is -, nem tévedhet be az utcáról. Miért lenne az szokatlan, ha tudatunkat is felvértezzük, bezárjuk a hívatlan vendégek elől? Meghívunk egy vadidegent, akiről semmit sem tudunk, hogy töltse el velünk esténk vagy napunk egy bizonyos idejét, hagynánk, hogy megmondja mit gondoljunk valamiről, vagy hogy megkérdezzük tőle, mit tegyünk.
Minden valószínűség szerint ilyesmit nem tennénk a hétköznapi életben, tehát miért tennénk ennek ellenkezőjét, ha például nem élő lényt hívnánk be hozzánk? Valószínűleg még a tanácsát sem fogadnánk el, mert hát nem is ismerjük. Lehet, hogy mindent megtennénk annak érdekében, hogy megszabaduljunk tőle.
Ezért ajánlatos leellenőrizni a szellemvilág jelentkező képviselőjét, hogy kicsoda, jó szándékkal érkezett-e vagy sem. Attól nem kell félni, hogy a jelentkező szellem majd megsértődik kilétének és szándékának firtatása miatt. Egy udvarias szellemi lény ugyanis el is várja tőlünk, hogy kikérdezzük ki ő, mit akar és milyen szándékkal jött el hozzánk.
A pszichikai védelemnek sok formája van. A védelem egyik legegyszerűbb típusa, amelyhez sokmillió eltérő vallású ember is folyamodik nap, mint nap, az imádkozás. Ehhez nem kell feltétlenül valamelyik egyházhoz tartozni, sokan ilyen különleges helyzetben önkéntelenül is imádkoznak. Az imát lehet hang nélkül vagy hangosan is mondani, választhatunk egy hivatalos imát, amit mindenki ismer, de ki is találhatunk egy fohászt, akkor és ott. Addig kell ismételgetni, míg jobban nem érezzük magunkat, teljesen megnyugodtunk. De védelmet nyújthat egy vallási jelkép is, vagy egy kristály, például rózsakvarc vagy fekete turmalin.
Paranormális képességünk gyakorlása alkalmával nagyon fontos a pszichikai védelem. A médiumok, akik igen gyakran vannak kapcsolatban a szellemvilággal, többnyire rendelkeznek szellemi vezetővel, akik olyan feladatot látnak el, hogy „megszűrik” a jelentkező szellemeket. Előfordulhat, hogy rosszindulatú szellem is jelentkezik, szellemi vezetőnknek adja ki magát, pedig ő nem az. Az élők között is sok olyan ember akad, aki másnak mutatja magát, mint aki valójában. Ennek kiderítése céljából fel kell tenni neki a kérdést, hogy Isten küldötte-e őt vagy nem. Egymás után háromszor kell feltenni a kérdést, mert a spirituális világ törvényeinek értelmében harmadszorra őszinte választ kell adnia.
Valószínűleg sokan gondolkoztak arról, hogy rendelkeznek-e egyáltalán olyan pszichikai képességgel, hogy érdemes neki végezni okkult tevékenységet. Ezért fel kell tenni önmagunknak néhány kérdést és az igenlő válasz után már végezhetünk valamilyen paranormális tevékenységet. Sokan csak viszonylag későn kezdik fejleszteni önmagukban a parapszichológiai képességüket, mégis lenyűgöző eredményeket érnek el. Legyünk azzal is tisztában, hogy képességünket fejleszteni is lehet, bátorítanunk kell elménket, hogy egyre több okkult jelenséget fogjon fel. Ha tudatunknak gyakran azt ismételgetjük, hogy okkult jelenségek nincsenek és nem is lesznek, ezért kár foglalkoznia vele, akkor minden bizonnyal nem is leszünk eredményesek és fogékonyak.
De tegyük fel önmagunknak a kérdést, hogy volt-e egyáltalán olyan megérzésünk, amely később megvalósult? Gyermekkorunkban láttunk-e olyan valakit, akit más nem láthatott? Érzékeltük-e valaha is szellemi lények jelenlétét körülöttünk? Álmodtunk-e olyas valamit, ami meg is valósult? Előfordult-e, hogy gondoltunk valakire és a megcsörrenő telefonvonal végén éppen az a valaki szólalt meg? Megpillantottunk-e elmosódó fényjelenséget élőlények vagy élettelen tárgyak körül? Megtagadtuk-e megvásárlását valaminek, amiről úgy éreztük, hogy kellemetlen kisugárzása van? Előfordult-e már életünkben olyasvalami, hogy lehangoltnak, szomorúnak éreztük magunkat és kis idő elmúltával arról értesültünk, hogy egy katasztrófa történt és egyik-másik ismerősünk a katasztrófa áldozata lett? Előfordult-e már, hogy a megcsörrenő telefon hallatán tudtuk ki tárcsázott? Megérzük-e valakiről, hogy betegség nyomasztja? Idegességünk, rosszkedvünk ráragad-e – mondjuk a számítógépünkre? Szoktunk-e érezni bizsergést a tenyerünkön, ha beteg ember közelében találjuk magunkat: Előfordult-e már, hogy szemünk sarkából elkapunk valamit, és amikor odanézünk nem látunk ott semmit? Szoktunk-e megérzésünkre támaszkodni pénzügyeinknek intézésében?
A feltett kérdésekre sok elhangzó „igen” válasz már feltételezi, hogy rendelkezik valamilyen paranormális képességgel, érdemes ezt a képességet fejleszteni. Ezotérikus könyveket kell olvasni, olyan társaságban megfordulni, ahol hisznek az ilyen okkult képességekben és nem nevetnek ki emiatt.
Az ezotérikusok állítják, hogy minden emberben van képesség bizonyos okkult tevékenység végzésére. Ezt valaki fejlesztheti, de el is nyomhatja. És azt is mondják: minden ember ha zongora elé ül, képes pötyögtetni a billentyűket, de vannak olyan emberek is, akik le tudnak játszani egy rapszódiát.
FÁY Gábor

Az agy és a szív kapcsolata

Honnan történik a test irányítása? Az agyból vagy a szívből? Hol lakozik a lélek? Emanuel Swedenborg még a 17. században azt írta, hogy „azért kutatom az agy anatómiáját, hogy felfedezzem a lelket. Ha bármivel is hozzájárulnék az anatómia vagy az orvoslás tudományához, annak nagyon örülnék, de annak még inkább, ha a lélek felfedezéséhez szolgálnék bármi kis fénnyel.”
Swedenborg még azt hitte, hogy a testi lélek központja a fejben, az agyban van. Sőt még a közelmúltig is az volt a hiedelem, hogy a testet az agy irányítja, onnan jönnek a parancsok és tulajdonképpen az ember szellemi képességét is az agy működése szabályozza. A modern tudomány azonban fokozatosan felülvizsgálja az elme és a szív közötti kapcsolatokat, mert a szívkutatás már bebizonyította, hogy a szív is jeleket ad, nemcsak az agynak, hanem az egész testnek is.
A korszerű orvoslás szerint a szív nem csupán egy egyszerű pumpaként működő izom. A szívbetegségeket sem a pumpa mechanikai elégtelenségei okozzák, mint ahogy azt számos túlhaladott könyv állítja. A szív csak akkor tekinthető pumpának, ha pusztán technikai szempontból vizsgáljuk. Mert ha egy pumpa tönkremegy, az elhasználódott alkatrészeket ki lehet cserélni. A szívműtéteknél és a szívátültetések után kiderült, hogy ezek a beavatkozások számos esetben megdöbbentő és egyúttal megmagyarázhatatlan változásokat váltanak ki a betegben. A személyiségváltozással kapcsolatos felfedezéseket már a Kelet és Nyugat szellemi hagyományai, az ezoterikus módszerek, a misztikus irodalom és az idegen nyelvekben megtalálgató misztikus elemekből származó felismerések korábban is gyakran alátámasztották.
A Biblia tárgymutatójában 340 szócikk található a szív szó alatt. A nagyszótárak is több oldalon keresztül sorolják a szívvel foglalkozó, illetve a szívhez kapcsolódó szavakat, kifejezéseket és mondásokat. Ezek szerint – többek között -, a szív képes verni, dobogni, kalapálni, reszketni, vágyakozni, örvendezni, megnyugodni, égni, habozni, kihagyni és összetörni. De lehet a szív még meleg, gyengéd, megértő, szomorú, nemes és hűvös, képes összehúzódni, kőből lenni, avagy a büszkeségtől dagadni. Az összes emberi indulat és érzés a szívvel áll kapcsolatban.
A szív az emberi test legerősebb izma. A többi izomtól eltérően nem öregszik. Megbetegedhet ugyan, megsérülhet, elgyengülhet, de az izomszövete nem öregszik. A szívet úgy alkotta meg a mindenható, hogy első lélegzetünktől az utolsóig betölti különleges feladatát.
Az orvostudomány szerint a szív két szomszédos részből áll, amelyet egy fal választ el egymástól. Mindkét rész saját energiával, céllal és funkcióval rendelkezik. A szív mindkét oldalának van egy felső pitvara, amelyben a vér összegyűlik, és egy alsó kamrája, amelybe a vér beleömlik. A baloldali rész fizikailag erősebb, mint a jobboldali. A szív olyan hatalmas érrendszeren pumpálja keresztül a vért, hogy ha ezeket egy sorba tennénk, azok több ezer kilométer hosszúak lennének. A baloldali rész olyan erővel nyomja keresztül a vért a véredényrendszeren, hogy e nyomás hatására egy vízoszlop két méter magasra emelkedne.
Az emberi szervezetben valamennyi testrész és sejt egy hálózaton keresztül kommunikál egymással, ám a szív sejtjeinek nem kellenek különleges eszközök ahhoz, hogy információkat cseréljenek. A szív sejtjeinél az időnek és a távolságnak nincs jelentősége, akár csak a szellemvilágban. Nekik tudomásuk van egymásról és egymás tevékenységéről, ehhez pedig nincs szükségük sem időre, sem térre. A szellemlélek szintjén lévő energiához hasonlón viselkednek a szív sejtjei, számukra az idő és a távolság már nem számít.
A szív sejtjeinek csodálatos képessége miatt a szív egyben áramfejlesztő is, amely nagy erejű energiáját szükség szerint gyengébb elektromos, fizikai vagy mozgási energiává alakíthatja át. Szakadatlanul küldi az információkat tartalmazó energiát a test szervei és sejtjei számára. Mondhatjuk bátran, hogy a test mindenegyes sejtje – mintegy 75 milliárdnyi van belőlük – egyformán részesül a szívből küldött energiából.
Tény az, hogy a szív több millió sejtjének mindegyike külön is lüktet. Ez más sejtekre nem jellemző. A test minden része külön is rezeg. Mivel minden tevékenység energia, ám a szívsejtek önálló lüktetése mégis különleges és egyedi. A szív sokmillió sejtjének mindegyike ugyanis egymással örökösen és finoman kommunikálva összhangban rezeg. Így születik meg a semmihez sem hasonlítható szívdobogás. Mintha zenészek milliói egy hihetetlen, ritmusos szimfóniát adnának elő hangszereiken, lehetővé téve, hogy az élet titka alakot öltsön, és hallhatóvá váljon.
A szív elektromágneses mezeje ötezerszer erősebb az agyénál. Azt mondják, hogy ha az agy elektromágneses mezeje látható lenne, akkor a felhőtlen égen ragyogó Nap látványához hasonlítana. A szív elektromágneses tere viszont – nagy érzékenységű orvosi műszerrel mérve – ötezerszer erősebbnek mutatkozik. A szív olyan titkokat rejt, amelyeket az ész nem képes felfogni.
Az embrió szíve a terhesség 25. napja körül alakul ki és ekkor kezd el dobogni. Naponta körülbelül százezret ver, évente pedig körülbelül negyvenmilliót. Hetven év alatt ez körülbelül 3 milliárd szívdobbanás. Felvetődhet a kérdés, hogy miért nem érezzük szívünk kopogtatását legalább egyszer életünk során. Miért nem halljuk szívünk csodálatos szavát létünk kapuján legalább egyszer életünkben? Pedig testünk többi szervétől eltérően a szív szüntelenül hallható. Van neki saját hangja, amely érverésként csaknem egész testünkben érzékelhető. Többi szervünkről csupán akkor szerzünk tudomást, ha az megbetegszik. Szívünkről pedig mindig van tudomásunk.
A szív mindenek előtt az emberi személyiséggel áll kapcsolatban, mivel az érzelmi élet a szívtől, illetve rajta keresztül kap személyes színezetet. Az olyan kifejezések, mint például „szívem szerint” vagy „érzéseim azt súgják”, arra utalnak, hogy a szív saját tudattal rendelkezik. Ha szív és a fej egyensúlyban van, akkor az érzelmek és a gondolatok harmonikusan ültethetők át az akarat döntéseibe és a tettekbe. Aki szívből cselekszik, az tudatában van annak, hogy milyen érzés késztette cselekvésre és teljes összpontosítással tudja tettre váltani ezt az érzést.
A szív pumpaként aktív szerv. Tudati szervként viszont ellenkezőleg passzív elv, üres tér, üreg. Az aktív és a passzív elv az üreges izom fogalmában egyesül, ahogyan a szívet élettanilag nevezik.
A buddhisták „Buddha barlangjának” nevezik a szívet, a keresztények pedig „betlehemi istállónak” mondják. A misztikus Angelus Silesius ugyanezt a gondolatot így próbálta szavakba önteni: „Szülessen bár Krisztus ezerszer Betlehemben, te mégis elveszel, ha benned egyszer sem”.
Hogy közelebbi képet nyerjünk a szívről, mint üregről, avagy barlangról, meg kell vizsgálnunk a Napot. Mert a Naphoz lehet összehasonlítani a szívet is. A Nap naprendszerünk energiaközpontja, a fény, a meleg és az élet forrása. Ezért lehet a szívet is hozzá hasonlítani. Mi itt a földön a Napot távoli csillagként fényes korongnak látjuk. Hol van azonban a Nap határa? Sugarai a naprendszer végéig érnek és behatolnak minden testbe, amely ezen a rendszeren belül található. Ilymódon tehát benne élünk a Napban. A szív is hasonlóan működik. A Nap nélkül lehetetlen lenne az élet a Földön. A szív működése nélkül sem élhetjük fizikai életünket. A napenergia befolyásolja a légköri jelenségeket, a növények növekedési ritmusát, az állatok viselkedését és nem utolsó sorban az emberi idegrendszert, a szív és a vér hatékonyságát is. Mindezeket a szív is végzi az emberi szervezetre leszűkítve.
FÁY Gábor

A harmadik szem aktiválása

Az ember szellemlényi felépítéséhez hozzátartozó harmadik szem, a hatodik csakra az energiatest szerves része, a homlok közepén helyezkedik el. Minden embernek van harmadik szeme, ami egészen kicsi korban működik is. A képesség 3-4 éves korig tart, de vannak esetek, amikor egyeseknek egész életükben megmarad a látóképességük.
A harmadik szem segítségével képesek vagyunk tudatosan érzékelni a létezést, hisz itt van az intellektus, a tisztánlátás, az emlékezés, az akarat centruma, általa lehetünk részesei a képzelőerő megjelenítő folyamatának. A harmadik szem aktiválásához meditációra és vizualizációra van szükség, ami az egész test relaxációját feltételezi.
A meditáció az egyik legszemélyesebb tapasztalat, ezért fontos, hogy olyan típusú meditációt válasszunk, ami leginkább megfelel személyiségünknek. Ennél még lényegesebb, hogy pontosan és világosan tudjuk, mit is szeretnénk elérni, és hogyan szeretnénk azt elérni.
Az alábbiakban egy meditációs feladat következik, amelyet kezdetben lépésről lépésre ajánlott elsajátítani, utána pedig kombinálhatjuk más meditációs gyakorlatokkal is.
Keressünk egy nyugodt, csendes helyet, majd helyezkedjünk el kényelmesen. Ez lehet a klasszikus lótusz pozíció, de a lényeg, hogy kényelmesen üljünk.
Csukjuk be a szemünket, hagyjuk, hogy kitisztuljon a tudatunk. A teljes relaxáció nagyon nehéz, ezért hagyjunk időt arra, hogy elengedjük a gondolatainkat.
Miután kitisztult az elménk, mentális energiáinkat összpontosítsuk a homlokunk közepére, a tobozmirigyünkre. Ezután elképzelhető, hogy a gyakorlat közben bizsergést, melegséget fogunk érezni.
Vizualizáljunk egy harmadik szemet a homlokunk közepére. Koncentráljunk a szem által érzékelt képekre, ugyanakkor a szem energiájának frekvenciáját próbáljuk összhangba hozni a testünk maradék energiájával.
Addig ismételjük a gyakorlatot, amíg úgy nem érezzük, hogy teljesen sikerült a hatodik csakrát aktiválni. Elképzelhető, hogy a helyiséget, ahol vagyunk a harmadik szemünk perspektívájából fogjuk érzékelni, és megpróbálhatjuk, hogy behunyt szemmel, kizárólag a harmadik szemünkkel vizualizáljuk a környezetünket.
A harmadik szem aktiválása segíti az érzékelést és a kommunikációt, valamint érzékenyebbé tesz a körülöttünk lévő energiaforrások észlelésére, hozzásegíthet ahhoz, hogy jobban megismerjük magunkat. Az aktiválás folyamata időigényes dolog, egyeseknek hamarabb megy, másoknak azonban évekbe is telhet.

szemlézte: Bíró László

Egy atomháború nyoma
Mit rejt a hamuréteg ?
Néhány hónappal ezelőtt egy érdekes hír járta be a világsajtót. Az indiai Radzsasztán tartományban Dzsodhpurtól 16 kilométernyire nyugatra egy hatalmas, három négyzetmérföldnyi területet befedő hamurétegre bukkantak. Egy lakótelepet akartak építeni ott a városrendezők, de ugyanekkor megállapították, hogy azon a vidéken nagyon sok a születési rendellenesség és sok a rákos ember is. Amikor műszerekkel kezdték vizsgálni a környéket, kiderült hogy a hamu réteg alatti talajnak aránytalanul magas a sugárzási szintje is. Az indiai kormány később úgy döntött, hogy a kérdéses területet lezárja, semmilyen építkezést nem engedélyez.
A területen régészek és más kutatók kezdtek el dolgozni, amikor feltárták egy régi város romjait, amely feltehetőleg 8-12 ezer évvel ezelőtt pusztult el mintegy félmillió lakójával együtt.
Az indiai kutatók szerint az indiai szentírások tele vanak olyan történetekkel hogy egyes települések és valamilyen világűri lények között óriási harcok dúltak, amelyekbe olykor a ma is ismert atombombákat is bevetettek a harcoló felek. Az indiaiak ősi regéi, mint amilyen a Mahabharáta és a Ramajána olyan szövegeket is tartalmaz, amelyekben le van írva, hogy „a holttestek annyira megégtek, hogy felismerhetetlenekké váltak. Hajuk és körmük kihullott, az edények összetörtek minden látszólagos ok nélkül, és a madarak is röptükben fehérré váltak, úgy hullottak le a földre. Néhány óra leforgása alatt minden étel megfertőződött. A még élő katonák a folyóba vetették magukat, hogy megmeneküljenek a tűztől és a forró levegőtől.”
Francis Taylor amerikai régész írja, hogy a fönt említett terület közelében létesített templomokban sok olyan felirat található, amely szerint az emberek azért imádkoztak, hogy kímélje meg őket a nagy fény, amely romba dönti a városokat.
A nyugati régészek feltárták még két város maradványát az Indus folyó völgyében, amely később, mintegy ötezer évvel ezelőtt vált lakatlanná. A városlakók elköltözésének okát nem lehet tudni, de a kutatások szerint Harappa és Mohenjo- Daro lakói a nagy fokú sugárzás miatt mentek el lakni máshová. Amikor a feltárások elérték az utcák szintjét, sok összekuporodott csontvázra bukkantak, kezeik a koponyájuk előtt volt, mintha élő korukban el akarták volna takarni szemeiket. Valamennyi csontváz temetetlenül hevert az utcán. Az elsődleges régészeti feltevések szerint a csontvázak kora több ezer éves. Érdekes még az a körülmény is, hogy a csontvázak épsége azt bizonyítja, hogy a holttesteket a vadak nem tépték szét, nem csonkították meg. Egyik-másik csontváz maradványait radioaktív mérésnek vetettek alá és az eredmény az, hogy a csontok ötvenszer magasabb radioaktivitást mutatnak, mint amennyi a normális színt. Ugyanígy Mohenjo-Daro házainak agyagtéglái sok helyen egy tömbbé olvadtak össze, üvegesre égtek, ami azt jelezi, hogy nagyon magas hőfok érte őket.
Az emberiség írásos emlékei mind azt bizonyítják, hogy az emberek gyakran háborúztak egymással. Vagy az emberiség másokkal háborúzott. Az ősi indiai eposzok szövege szerint a történelem előtti Indiába rendszeresen szálltak le úgy nevezett vimanák, amelyek minden valószínűség szerint világűrben közlekedő járművek voltak. Az ősi eposzok szerint ezek a járművek fel tudtak emelkedni bárhol és bármilyen magasságba, képesek voltak eltűnni a felhők feletti világban. Leereszkedéseik alkalmával mindig rengeteg kíváncsi ember gyűlt össze, hogy nézze a nagy eseményt.
A vimanák mágikus nyilakat is képesek voltak kilövellni magukból – írják a régi szöveggyűjtemények. Ma valószínűleg rakétáknak nevezhetnénk őket. Ezeket főleg hadjáratokban használták. Egy szövegrészben az ősi eposz egy város elpusztítását a következőképpen írja le:
„Cukru, aki egy vimanán repült, három városra egyetlen nyilat irányított, amely a világmindenség erejével volt megöltve. Tízezer nappal egyező fényű, fehéren izzó felhő keletkezett nyomában. A nyíl egy vakító villámlás volt, mindent elsöprő halál hírnöke, amely az összes házat hamuvá égette. Az elégett emberek testei felismerhetetlenekké váltak. Akik életben maradtak, azoknak kihullott a hajuk és a körmük, a cserépedények minden ok nélkül összetörtek, a madarak tolla fehérré változott, az élelmiszerek mérgezőkké váltak. A lángoktól megperzselt elefántok ide-oda rohangáltak. A víz a folyókban felforrt, a halak elpusztultak”.
A Föld nevű bolygóra a legősibb koroktól kezdve érkeztek látogatók a világűrből, sőt még manapság is járnak idegenek. Ma a járműveiket nem vimanáknak hívják, hanem ufóknak, amelyekről elvétve szerzünk információkat. Mivel az emberiség tudását messzemenően fölülmúló képességgel rendelkeznek, és rendelkeztek is a múltban, minden valószínűség szerint tőlük származhattak a hatalmas pusztítást okozó fegyverek.
A magyar ősemlékezet kézirataiból, az 1600 oldalnyi Arvisurából megtudhatjuk, hogy már 15 ezer évvel ezelőtt érkeztek látogatók a Földre a Szíriusz B nevű bolygóról. A bolygó lakói mintegy 10 000 évvel magasabb szintű szellemi műveltséggel – tudással rendelkeztek. Azért jöttek a Földre, mert bolygónk felszínén hatalmas eljegesedés kezdődött és azzal fenyegetett, hogy a Föld lakossága teljesen kipusztul. A kataklizmát egy világűri testnek – sokak szerint a Holdnak – a Földhöz való nekicsapódása váltotta volna ki, ezért a szíriusziak Krisztus előtt 11 442-ben a világűri testet pályájáról eltérítették, így a Föld megmenekült. Az Arvisura feljegyzése szerint Krisztus előtt 7000-ig a Szíriuszról 25 expedíció érkezett.
Nem lehet tudni, hogy az indiai eposzokban kik harcoltak kik ellen, viszont az ősi Arvisurában, a magyarok ősi krónikájában arról olvashatunk, hogy a Földre „Kaltes asszony bolygójáról”, azaz a Szíriuszról érkezett három fénygomba, halált tartalmazó gömb. Ez a fegyver borzalmas pusztítást volt képes előidézni. A rovó sámánok szerint a három gömböt Ataiszon, a Csendes-óceánban egykor létezett szigeten, az ottani Kékleny hegység egy barlangjában őrizték, míg ki nem tudódott, hogy a szigetország is el fog süllyedni.
Kaltes asszony földjének a Szíriusz-csillagrendszer 4. bolygóját nevezték őseink. A mitológia szerint Kaltesnek az Élet Anyát nevezték, aki a Földnek társbolygóján élt és Numi-Tórem testvére volt, aki megteremtette a földi embert is, ő lehelt életet a megteremtett embernek nevezett élőlénybe. A Szíriuszról gyakran jártak expedíciók a Földön, mintegy ellenőrizték a földi emberek fejlődését. Közreműködésük folytán keletkezett Ataisz is, Ata-Izisz, azaz az Atyaisten neve után elnevezett egykori sziget a Csendes-óceán közepén, a mai Hawaii szigetektől délre. Az egykor létezett Mú kontinens letöredezett része volt, körülbelül a mai Nagy- Britannia méretű sziget lehetett. Mediterrán jellegű éghajlata és bőven termő földjei voltak. Magas kultúrájú, írástudó népek lakták. A sziget időszámításunk kezdete előtt 5038-ban földrengések és vulkánkitörés közepette elsüllyedt. A pusztulást a sziget lakosainak csak elenyésző töredéke élte túl.
Ataisz elsüllyedésekor és a menekültek elhajózásakor robbant fel az egyik bomba. A leírás szerint a gombafejű halálgömb robbanását a tengeren hánykolódó hajóról látták a menekülők. Vakító fénygömb keletkezett, amely megvakította azokat, akik a fénybe néztek. Az ősi szöveg szerint Araba fősámán elmesélte, hogy egy óriási „légyölő gombaforma” emelkedett a magasba és vakító fény keletkezett. Mindenki a bárka aljára hasalt, csak Araba nézett vissza szülőföldjére, és fennhangon hirdette: „Megvakítottak az égiek, mert belenéztem fénylő tekintetükbe”. Többen rövid időn belül meghaltak és sokan ájultan hevertek a hajó aljában. A sámánok leírása szerint a partok mentén még sokáig forrt a víz, a tenger felszínén döglött halak tömege lebegett. Aki ezekből evett, szörnyű kínok között halt meg.
Érdekesnek és hátborzongatónak hat az egykori atombomba felrobbantásának a látványa, a víz felszínén lebegő hajóról nézve.
FÁY Gábor

Villanyvilágítás az ókorban
Mit tudtak az egyiptomi papok?

Az ősi írások szerint Krisztus előtt 11658-ban hatalmas kataklizma játszódott le a Föld nevű bolygón. A naprendszerben való keringése folyamán a Föld összeütközött egy másik világűri testtel, kérge megrepedezett, egyik-másik kontinense süllyedni kezdett, mások kiemelkedtek az óceánból. Ekkor kezdett süllyedni Atlantisz is, egy szigetország a mai Afrika és Dél-Amerika között. Bolygónk más területein a tengerek szintje felemelkedett, a felhőkből víz ömlött alá, több korabeli írás szerint ekkor volt a bibliai özönvíz is.
Atlantisz a Földön élő emberek tudásszintjéhez viszonyítva igen fejlett szigetország volt. Nem tudjuk még mi mindent használtak, amit a ma élő emberiség is ismer. Atlantisz tudós elméi, akik között említeni lehet Thot főpapot is, keletre menekült a közelgő veszély elől. Valószínűleg magával vitte azokat az irományokat, amelyek tartalmazták azokat a felfedezéseket, amelyeket Atlantiszon tökéletesítettek.
Thot, akit még az ezoterikus irodalom atlantiszi Thot néven emleget a Nílus völgyében telepedett le. Az egyiptomi ásatások egyre több érdekes leletet tárnak elénk, amik azt bizonyítják, hogy bár idővel sok minden elpusztult, ám néhány technikai vívmány ámulatba ejti még ma is a régésztársadalmat.
Sokáig a sumér elemek voltak az egyetlen jelei annak, hogy az ókori időkben elektromos áramot használtak. Negyed évszázaddal ezelőtt azonban szenzációs felfedezést tett egy régész egy egyiptomi Hathor templomban. Ez a templom Dendera városában található, a Nílus középső szakaszának vidékén, 50 kilométerre Luxortól északra.
A Hathor templom falain néhány helyen titokzatos dombormű látható, ezlen körte alakú tárgyak láthatók, amelyek stilizált kígyókhoz hasonló, kanyargó vonalakat is tartalmaznak. A domborművön csövek vagy kábelhez hasonló rajzok is vannak, csakúgy, mint átlátszó, körte formájú tárgyakat tartó oszlopok. Az egész egy bonyolult világítóberendezésre emlékeztet. Valószínűnek látszik, hogy a tekergő vonalakat tartalmazó, átlátszó, körte alakú tárgyak nem mások, mint villanykörték, a tartó rudak pedig nagyfeszültségű szigetelők.
Villanylámpákkal világítottak volna az ókori Egyiptomban?
A domborművön egy stilizált lótuszvirág látható, kelyhe kígyó formájú szálban folytatódik, amely feltehetőleg áram hatására világíthatott.
Szakértők szerint egyszerűen lehetetlen ilyen rajzot készíteni elektromérnöki ismeretek nélkül.
Ha feltételezzük, hogy az ókori egyiptomi papok villanylámpákat is használtak, minden bizonnyal rendelkezniük kellett valamilyen áramforrással is. Erre utalnak a lótuszvirágból kivezető csövek, vagy kábelek, amelyek egy tartállyal vannak összekötve. A tartály tartalma és célja ismeretlen, mert a képen látható hieroglifákat még nem fejtették meg, mégis nagyon valószínű, hogy a tartály nem más, mint egy áramfejlesztő. Mivel a lámpa, vagy a lámpák üzemeltetéséhez nagy feszültségű áramra van szükség, a szakemberek úgy vélik, hogy a papok hajtószíjas generátort alkalmazhattak. A töltést egy szigetelőanyagból készült szíj szállította egy gömbre. A gömböt így magasfeszültségű árammal lehetett feltölteni. Az elektromos töltést egy érintkező vette le a gömbről. Még egy ilyen egyszerű elektrosztatikus generátorral is több száz voltnyi feszültséget lehet előállítani.
A domborművön a valószínű generátoron a levegőisten ül. A vezetéken a magasfeszültség szimbóluma látható, ugyanúgy, mint a pozitív és a negatív pólusok jelzése, amelyek az elektromos áram tulajdonságait tükrözik. A kompozíción Thot főpap is látható, a tudományok védelmezője, mintha csak a jelenlétével felszentelné az egész gépezetet. Két kést tart a kezében, amelyek valószínűleg egy elektromos kapcsolót szimbolizáltak.
A régészek eddig csak az iraki sumer szárazelemekről tudtak, amelyek áramot voltak képesek termelni. Bagdadi ásatások során még 1938-ban dr. Wilhelm König régész több égetett agyagból készült korsót talált, amelyben több rézlap volt egymáshoz csavarva henger alakban, a lapok között bitumen réteg szolgált szigetelésül. A rézhenger ólom és cink ötvözetből készült lapokkal volt összekötve. A korsóban levő rézhengerhez, illetve ólom-cink lapokhoz két vasszál volt erősítve, amelyeket a rozsda az idő folyamán elmállasztott. A korsóban valamilyen savas anyag volt eredetileg. A feltételezések szerint az agyagkorsó valamikor szárazelem lehetett.
Az elektromérnökök a minta alapján hasonló szárazelemet szerkesztettek, és legnagyobb meglepetésükre az elem 1.5-2 voltnyi egyenáramot termelt.
Természetesen ilyen alacsony feszültségű egyenáram nem működhette az egyiptomi világító berendezést, ezért minden valószínűség szerint Thot mérnökei más módot választhattak a Hathor-templom megvilágítására.
FÁY Gábor

Babba Mária
Pártus néphagyomány Erdélyben?



A csíksomlyói búcsújárásokon való részvételek tömegessé válása az utóbbi évtizedekben érdekes hiedelemvilágra is fényt vetett. E sorok írójának internetes levelezőtársai sok érdekességről írtak Babba Máriáról, a Csíksomlyói Mária kegyszobráról. A téma felvetése ott kezdődött, hogy az egyik levelezőtárs Badiny Jós Ferencnek a Pártus Birodalomról írt munkájáról írt. A szerző szerint a Pártus Birodalom Krisztus előtt 300-tól, időszámításunk utáni 200-ig, majd félezer évig virágzott, területe az Eufrátesztől az Indus folyóig, és az Indiai-óceántól Ázsia belsejéig terjedt. A pártus nép a mágusok és a sámánok népe volt, arámi nyelven beszélt. Tudását ékírással agyagtáblákon rögzítette, vallásában az égi királynőt, az istenanyát tisztelte. Az arámi nyelvnek van némi hasonlatossága a magyar nyelvvel, és sok történész és néprajzkutató az ősmagyarokat a pártusok utódjának tartja.
Az érdekesség a csíksomlyói Szűz Máriával kapcsolatban onnan ered, hogy a kegyszobrot az erdélyiek Babba Máriának is hívják. A babba szó jót jelent, kegyeset, szépet, és nagyon régi időkben keletkezett. A levelezőtárs írta, hogy egy alkalommal kihallgatott egy beszélgetést egy csíkborzsovai asszony és fiacskája között. Az asszony így mutatta meg a Csíksomlyói Mária kegyszobrát a fiának:
- Né, látod, ott van a Babba Mária!
- Édesanyám, milyen szép a Babba Mária!
- Szép, biza! Légy jó mindig, mert aztán téged is szeretni fog a Babba Mária!
Amikor rákérdezett, hogy mit jelent a Babba Mária, azt a választ kapta, hogy szép Szűz Mária, mert a babba azt jelenti, hogy szép. Egyébként a falusi emberek, ha fohászkodnak, nem annyira az Istent emlegetik, hanem Babba Máriát. Különösen születésnél ő a fő segítség, mind az állatoknál, mind az embereknél. Ő szabadítja meg a vajúdót a terhétől. Ő a fő oltalmazója az állapotos asszonyoknak és a magatehetetlen magzatnak is. Ő adja az ételt, és őt kérik, hogy az ételt rendelje ki minden napra. De a gyermek, ha szép gúnyát kap, akkor imádkoznia kell Babba Máriához, és neki kell megköszönnie az ajándékot. Babba Mária nemcsak az égben lakozik, hanem mindenütt ott van. Ő mindent tud, mindent lát és a gyerekeknek is azt mondogatják, hogy legyenek jók, majd Babba Mária segíteni fog.
Egy alkalommal feltették a kérdést egy falusi öreg asszonynak, hogy ki az a Babba Mária, hogy őhozzá külön is kell imádkozni.
- A Babba Mária? Hát ő a Jóisten.
A Jóisten fölött mondják a székelyek a Babba Máriát. Egy asszony restelkedve vallotta be, hogy kislány korában, amikor a hegy mögül feljött a Hold, édesanyja kihívta az udvarra és úgy mutatta nagy örömmel:
- Né, felbújt a Babba Mária!
A kisgyermekek régen nem is tudják, hogy a holdat Holdnak hívják, hanem Babba Máriának.
Az ókori népek vallásában sok helyen a Hold mindig istenasszony volt, mégpedig fő istenasszony, mint amilyen Írisz volt az egyiptomiaknál, Szeléné a görögöknél, Luna a rómaiaknál. Babba pedig az ősmagyaroknál volt a Hold istenasszonya. Mitológiai szótárakat lapozva csak két olyan név lelhető fel, amely a babbával rokon hangzású. Ez a sumér Bawu vagy Bau. Ő volt a suméroknál a termékenység istennője, vagy a földanya, aki életet lehel az élőlényekbe.
A nyelvészek kétkedéssel fogadják a babba szóhasználatának az értelmezését. A nyelvészek elvadult ősmagyarságnak, tudománytalan lázálomnak tartják mindazt, ami szemben áll a magyarság finnugor elméletével és a magyarok keleti eredetével. Székelyföldön azonban erről nem vesznek tudomást. Egy másik levelezőtárs, amikor félre akart állni a gőzölgő csorda eldobogásától, véletlenül egy tövisbe nyúlt. A sajgó sebből kiserkenő véres úját a szájába vette, mire az egyik asszony segítő-vigasztaló hangon megszólította:
- Majd a Babba Mária meggyógyítja.
A vallástörténészek szerint az egykori Mezopotámiában minden élőlény legősibb anyja Bau illetve Bawu, vagy Babba istenasszony volt. Hogy kerülhetett ez az elnevezés a távoli Erdélybe? Vagy kapcsolatban áll-e ez a hiedelem, vagy hit, azzal a gondolattal, hogy Szent István király, a kereszténységre való áttérés után nem hosszú idő után Magyarországot felajánlotta Szűz Máriának. Miért éppen neki? Vagy a magyar nép lelkében erős kultusza volt az istenasszonynak? Az ősmagyarságnak, a kereszténység előtti korszakában Babba Mária volt az egyik legfontosabb isten és a kereszténység felvétele után a nép Babbát Szűz Máriában ismerte fel. Babbát keresztényesítette, tisztelete Szűz Mária alakjában élt tovább. És egy zárt közösségben, mint a magas hegyekkel körülvett Erdélyben a népi szóhasználat a mai napig is megőrizte a babba elnevezést.
Egyébként Csíksomlyót 1335-ben említi a történelem először Sumlov néven. Tizenhét évvel később a településnek már biztos, hogy volt temploma. Hunyadi János marosszentannai győzelmének emlékére, és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére a ferencesek 1442. és 1448. között a korábbi templom helyén újat építettek, hozzá kápolnát 1530-ban emeltek. Az ellenséges hadak a templomot és kápolnáját 1601-ben, 1661-ben és 1705-ben feldúlták. A súlyosan megrongált templomot 1802-ben le kellett bontani, hogy hozzáfogjanak a ma is látható kegytemplom építéséhez. Az építési munkálatokat 1824-ben fejezték be. Belső berendezése 72 évig tartott. Madonna-szobra a 16. századbéli fafaragó művészet remekműve. Feltételezhetőleg 1515. és 1520. között készülhetett. A templom melletti kolostorban 1630-ban már volt középfokú oktatás. A ma is látogatható kolostorépületben számos ősnyomtatványt őriznek.
FÁY Gábor

Különös látogatások
Figyelnek bennünket

Az elmúlt hetekben többször is foglalkoztunk az emberi intelligencia megjelenésével a Földön. Erről több elmélet is létezik, a darwini evolúciós tan szerint, valahol az őskorban az emberszabású majmok rájöttek arra, hogy ha két lábra felegyenesednek, a fák alsó ágairól sokkal könnyebben jutnak táplálékhoz, mint ha négykézláb szedegetnék a földre hullott gyümölcsöt. Így egyenesedett ki egy emberszabású majom-törzs is és fokozatosan, folytonos tanulással fejlődött tovább, míg el nem érte tudata az ősemberi szintet
A tudósok az elmúlt századok során megkísérelték megcáfolni ezt az elméletet, de jobb ötletre nem jutottak. Ezzel szemben az ezotéria külső beavatkozást gyanít az ember fejlődésének útján, ősi eposzok írására hagyatkozik, hogy a Földet, időnként, a világmindenség emberlakta bolygóiról küldöttségek látogatták meg, szakértőik beavatkoztak az emberszabású lények egyes egyedeinek fejlődésébe, és génmanipuláció révén alkották meg először az ősembert, akit további beavatkozások után tovább fejlődött, okosodott, míg ki nem alakult a korszerű ember alaptípusa.
Sok helyen felvetették, hogy ha egykor idegen lények látogattak a Földre és beavatkoztak az emberi faj fejlődésébe, akkor miért nem látogattak el később is. Sokan úgy vélekednek, hogy az idegenek kezdetben úgy tekinthettek a Földön élő emberszabású primitív lényekre, mint ahogyan mi is figyeljük a hangyák vagy a méhek életét. Elismerjük, hogy igen fejlett társadalomban élnek, de mi sem avatkozunk sem a méhek, sem a hangyák mindennapi életébe, esetleges fejlődésük serkentésébe. Tehát a világmindenség fejlett civilizáció sem avatkoztak a földi ember fejlődésébe
A fentiek megcáfolására mondhatjuk, hogy a régészek és a történészek egyre gyakrabban fordulnak a régi korokból fennmaradt feljegyzésekhez. 1972-ben Ruth Reyna professzor, a mysorei nemzetközi Szanszkritológiai Akadémia tagja a NASA megbízásából tanulmányozni kezdte az ószankszkrít írásokat. Kimutatta, hogy az ötezer évvel ezelőtt létezett szövegekben olyan űreszközökről is szó esik, amelyekkel az „istenek” rendszeresen repültek. A Rámájána és a Mahabháráta ősindiai eposzok valóságos tárháza a vimánáknak nevezett repülő szerkezetek leírásának. Az ősi kéziratok még egy atomháborúhoz hasonló eseményt is megörökítettek – erről néhány héttel ezelőtt mi is beszámoltunk. De minden nép folklórjában megtalálhatók azok a legendák, amelyek istenek, a Nap Fiainak elnevezett népek eljöveteléről szólnak, akik az égből érkeznek különös járműveiken.
Mai szemszögből nézve az igazán a világűrből érkező jelenségként elkönyvelhető észlelés leírása az egyiptomi Újbirodalomból származik, amit III. Thotmesz fáraó írnoka papiruszra vetett. A papirusz rossz állapota miatt a fordítás kissé hiányosra sikerült, mégis rendkívül figyelemreméltó történelmi eseményről tudósít.
„A 22. esztendő telének harmadik hónapjában, a nap hatodik órájában az Élet Házának írnokai egy égből alászálló tűzkört pillantottak meg…. Feje nem volt, torkának kigőzölgése bűzt árasztott. Teste egy könyök hosszú és egy könyök vastag volt, mint valami bot, hangot pedig nem adott ki. Őfelsége megparancsolta, megvizsgálták…. És eltöprengett az eseményeken, amik történtek, és amit az Élet Házában feljegyeztek a papiruszokra. Néhány nap elmúltával ezek a dolgok még nagyobb számban jelentek meg az égen, és elszéledtek egészen az égbolt négy tartóoszlopáig. A fáraó tömjént hozatott, hogy ezután béke legyen a Földön…”
A Biblia is említ egy esetet, amelyről Josef F. Blumricht, a NASA egyik főmérnöke elhatározta, hogy alaposan tanulmányozni fogja, hogy mint egy ostobaságot leleplezzen. Ezékielről van szó, aki részletes, mindenre kiterjedő leírást adott egy szerkezetről, amely a szeme láttára ereszkedett le az égből, helyét változtatta, és amelyből egy utas is kiszállt, akit a próféta Úrnak nevezett. Sokan Ezékiel leírását, és mindazt, amit könyvében leírt, úgy értékelik, hogy a próféta amit harminc éves korában megfigyelt, és találkozott annak utasával, majd ezek a találkozások mintegy húsz éven át megismétlődtek, nem más, mint egy földönkívüli civilizáció képviselőjének a Földre látogatása. Mellékesen megjegyezve a NASA főmérnöke elkészítette az Ezékiel által leírt jármű pontos rekonstrukcióját, majd később elkészítette ennek modelljét is. A számítások alapján kapott űrhajótestet aerodinamikai szempontból rendkívül ideálisnak találta, és ugyanakkor megállapította, hogy a lehető legalacsonyabban elhelyezett súlypontjának köszönhetően a gépnek kitűnő repülési stabilitása lehetett, jól lehetett vele navigálni és leszállási tulajdonságai ideálisak voltak. Minden irányba való helyváltoztatását alkalmassá tevő különleges kerekeit, a Holdra leereszkedő járművek konstrukcióinál is felhasználták.
A világűrből érkező égi járművek látogatásairól készült írások száma rendkívül nagy. Így például az angliai Bristol városának lakóit 1270-ben halálra rémisztette egy, a város fölött elrepülő légi jármű, amelynek horgonya beakadt a város templomának tornyába. A hajó egyik utasa létrán lemászott, hogy kiszabadítsa az égi járművet, de az emberek démonnak nézték, ezért megdobálták, majd amikor az a földre esett, megölték, és testét elégették.
A mi tájainkon is vannak képzőművészeti alkotások, amelyeken nem evilági lények láthatók. A Visoki Decani kolostor egyik freskóján az 1327.-1335. között tevékenykedő művész Krisztus keresztre feszítését örökítette meg. Az angyalok burával a fejükön láthatók a képen, és Jézus feltámadása után, egy űreszközön távozik a Földről. A freskón egyébként több űrhajónak látszó eszköz is látható.
A régi korok emberei számtalan helyen megemlékeztek rejtélyes repülő szerkezetekről, élményeiket rögzítették is. A mai kor emberei ilyen és ezekhez hasonló világűrből érkező eszközöket UFÓ-nak nevezik, és a rajtuk utazó lényeket pedig ufonautáknak. Sokan kételkednek ezeknek létezésében, nem tartják hiteleseknek a megfigyeléseket. Bár a statisztikák szerint a szemtanúk között aránylag sok a pilóta, tengerész és radarkezelő. Az UFÓ-k, illetve a repülő tányérok-csészealjak fedélzetén igen gyakran emberekhez hasonló lények is utaznak, sokak szerint ezek között vannak olyanok is, akik már letelepedtek a Földön, részesei lettek mindennapi életünknek és igen gyakran bele is avatkoznak tevékenységünkbe.
Erről azonban a jövő héten többet.
FÁY Gábor

Az idegenek köztünk vannak
Többféle fajt képviselnek

A Földet évezredek óta látogatják idegenek a világűrből. Ezekről a látogatásokról a múltban sokaknak volt tudomása. Az űrjárművek látogatásáról ma már könyvtárnyi anyag gyűlt össze. De ábrázolták őket művészek, kódex-írók, sőt pénzverdék is. Filippo Lippi (1406-146) Madonna a kis Jézussal című festményén is felfedezhetők azonosítatlan repülő tárgyak ábrázolásai. 1680-ból származó francia dukáton egy technikai részletekben gazdag repülő korong látható. Megállapítható, hogy a repülő tányérokat, illetve csészealjakat nem a huszadik században észlelték először, ezek ma már kozmikus mítoszainknak szerves részévé váltak.
A korszerű világ UFO-története 1947-ben kezdődött, bár már a II. Világháború idejéből is vannak olyan adatok, hogy a szembenálló felek repülőgépeit időnként ismeretlen eredetű szerkezetek kísérték, illetve figyelték. A németek, az amerikaiak, vagy a britek egyaránt szerették volna megtudni, mik azok a vadászgépek, amelyek 1944. végén megjelentek az európai hadszíntér fölött, megzavarták a hadban álló felek vadászgépeinek, bombázóinak és felderítő gépeinek elektromos műszereit, nem egy esetben motorjaik leállását is okozva. Abban az időben mindenki a másik fél titkos katonai felszerelésének tartotta őket. A háború utáni katonai fejlesztések hatalmas léptekkel fejlődtek, és még ma sincsenek megmagyarázva a rejtélyes, hónapokon át ismétlődő skandináviai rakétarepülések. Az amerikaiak és a britek szilárd meggyőződése az volt, hogy az oroszok által foglyul ejtett német rakétatudósok titkos kísérleteinek folytatása zajlik észak-Európa légterében.
A titkos kutatások sorozata 1947. nyarán vette kezdetét, amikor az addig németnek, majd orosznak feltételezett szerkezetek megjelentek az Egyesült Államok légterében. Ezután kezdődött a repülő csészealjak utáni lázas kutatás. A szervezett tevékenység akkor kezdődött, amikor Kenneth Arnold amatőr pilóta, egy tűzoltó készülékeket gyártó cég 32 éves elnöke 1947. június 24-én, 3000 méter magasságban a Washington állambeli Cascade-hegység térségében kötelékben repülő, ide-oda lebegő szerkezeteket figyelt meg a levegőben, amelyek – mint később kiderült -, nappal és éjszaka is hatalmas sebességgel haladtak. Az amatőrpilóta kilenc, egymás után libasorban száguldó tárgyat látott. A repülő tárgyak mozgását Arnold úgy jellemezte az újságíróknak: „…úgy repültek, mint amikor valaki tányérokkal kacsázik a vízen”. Az újságírók ezt a hasonlatot felhasználva dobták be a köztudatba a repülő tányér – repülő csészealj elnevezést.
Az elkövetkező néhány évben se szeri, se száma nem volt a megfigyelt repülő alkalmatosságoknak. Az újságok azt írták, hogy az égbolt egyszerre tele lett repülő tányérokkal. A repülő testek nemcsak az Egyesült Államok légterében tűntek fel, hanem még az úgy nevezett szocialista országok egén is. Itt azonban a vaskalapos tudomány a jelenségeket áltudományosnak minősítette, és a megfigyeléseket ideológiai alapon támadta, a megfigyelőket pedig ellenségként bélyegezték meg.
A hatvan évvel ezelőtt feltűnt repülő alkalmatosságok műszakilag nem tartoztak a tökéletesek közé. Ezt bizonyítja az úgy nevezett roswelli eset is. 1947. július 2-án az amerikai Új-Mexikó állambeli Roswell környékén viharban, villámcsapás miatt lezuhant egy vagy két UFO, és azokat a hadsereg közeli támaszpontjáról odaérkezett különleges egységek azonnal gondjaikba vették. Attól kezdve egymásnak ellentmondó hírek, jelentések és tagadások tömkelege látott napvilágot. Az emberek többsége csak abban értett egyet, hogy valami rejtélyes dolog történt, de hogy voltaképpen mi volt, még mindig rejtélyes. A későbbi történések sem magyaráztak meg semmit, ellenkezőleg még nagyobb lett a homály.
Az elmúlt fél évszázad során a hírközlő szervek több ezer titokzatos égi jármű megjelenéséről, olykor leszállásáról is tudósítottak. És ha már leszálltak, akkor már kapcsolatba is kerülhettek a Föld embereivel. George Adamski, a Palomar-hegyi csillagvizsgáló előtt szendvicseket árusító kiskereskedő volt az első, aki furcsa fényképekkel illusztrált könyvet adott ki Vénuszbeli kapcsolatairól, utazásáról az űrben és arról, hogy a repülő tányérokon közlekedő furcsa kinézésű idegenek felvették vele a kapcsolatot. Adamski állítólag 1952. novemberétől 1955. áprilisáig az általa Mars., Vénusz- és Szaturnusz-embereknek nevezett földönkívüliekkel állt kapcsolatban. Ilyen művek ettől kezdve szinte havonta születtek és minden szerző másféle társasággal találkozott. Mindegyik beszámoló szerint az idegenek más és más bolygóról jöttek, illetve más világokból érkeztek.
Az idegenekkel való találkozások gyakorisága és olykor a leírások hihetetlensége miatt szükséges volt kategorizálni ezeket a kapcsolat-felvételeket. Így megkülönböztetünk távoli megfigyeléseket és közeli találkozásokat. Ez utóbbit három csoportra lehet osztani: első, második és harmadik típusú találkozásokra.
A távoli megfigyelések kategóriájába azok az észlelések tartoznak, amelyek a szemtanútól több mint 150 méter távolságban felbukkanó világűri járművel kapcsolatban történtek. Az ilyen típusú észlelések csak az objektum mozgásának a megfigyelését teszik lehetővé, az apróbb részletek a nagy távolság miatt nem vehetők ki pontosan.
A közeli találkozások első típusa az, amikor a jelenség mintegy száz méteren belül látható, de a repülő csészealj utasai nem lépnek kapcsolatba sem a megfigyelővel, sem a környezettel. Ezek a találkozások a leggyakrabbak, ugyanakkor azonban a legellentmondásosabbak is, mert nem lehet leellenőrizni a beszámolók hitelességét, a szemtanúk szavahihetőségére nem lehet százszázalékosan támaszkodni.
A második típusú találkozások már igen közeliek, a harmadikok pedig azok, amikor a csészealj utasai elragadják a földi embert, az égi járműben tanulmányozzák őket, esetleg kísérleteket hajtanak végre rajta. Sok embert érdekel, hogy milyen az idegen lények kinézése, külalakjuk mennyire eltérő a földi ember külalakjától.
A jelenkori ufológia egyik központi témája és megválaszolatlan kérdése az úgy nevezett szürkékre vonatkozik. A leírások szerint ezek alacsony, szürkésbőrű lények szerepelnek a legtöbbször a világűri lényekkel való harmadik típusú találkozók leírásában. Ezekről tudósítanak azok az emberek, akik kapcsolatba kerültek az űrhajók fedélzetén ilyen lényekkel. A harmadik típusú találkozások részvevői részéről - más nevükön az eltérítettek meggyőződése, vagy nézete szerint -, a szürkék kapcsolatban állnak egyes nagyhatalmak kormányaival.
Ez alátámasztottnak látszik abból, hogy az amerikai kapcsolatok következményei lehetnek az olyan fejlett hadászati eszközök, mint például a Lopakodónak elnevezett repülőgép, amely a földi radarok zöme számára láthatatlan, vagy a B-2-es jelzésű bombázó, de ide sorolható még a kevésbé ismert fegyvertípus is, mint például a Joshua, az ultrahang-ágyú.
Egy elmélet szerint az amerikai vezetésen belül létezik egy titkos társaság, amely kapcsolatban áll a szürkéknek elnevezett világűri lényekkel. A földönkívüliek a technológiájukért cserébe az Egyesült Államok területén támaszpontokat építhettek, amelyeken sokkal nagyobb biztonsággal és hatásfokkal végezhetnek különböző kísérleteket. Ezt az elméletet elsősorban azok képviselik, akik megvannak győződve arról, hogy az amerikai kormány jóval többet tud annál, mint amit elmond, titokban tart információkat és folyamatosan félretájékoztatja a nyilvánosságot, és nem utolsó sorban lejáratja és nevetségessé teszi az UFO-kutatást.
Egy másik közkedvelt elmélet szerint a szürkék barátságos és segítőkész teremtmények, akik az ezredforduló táján azért jelentek meg a Földön, hogy az embereket magasabb spirituális szintre emeljék, ezzel megalkossák az emberek közötti egyetértést és a tökéletesebb társadalmat.
A Föld nevű bolygón azonban nemcsak szürkének nevezett világűrből érkezőm lények vannak, hanem másmilyenek is. Ezekről bővebben a jövő héten.
FÁY Gábor

A szürkék és a szőkék
A világűri lények köztünk vannak

Az eltérítettek, azok az emberek, akik a világűrből érkezett lények űrhajóin jártak, harmadik típusú találkozásról tudósítanak. Ezek többféleképpen jellemzik az úgy nevezett „szürkéket”, azokat az élőlényeket, akik az égi járműveken tartózkodnak. Különböző dokumentumok, beszámolók és vallomások alapján több elmélet is képviselve van a tudóstársadalomban. Egyes elméletek szerint a szürkék nem mások, mint az emberiség jövőbeli leszármazottjai, akik visszalátogattak az időben. Mások viszont azt állítják, hogy a szürkék teljesen idegen lények, nincs semmi közük a Földhöz és az itt élő emberiséghez.
Igen elterjedt az a nézet még, hogy a szürkék klónok. Az eltérítettek beszámolóiból ugyanis kiderült, hogy mind fizikai megjelenésük, mind viselkedésük arra utal, hogy ők mesterségesen szaporított lények. Maguk az áldozatok - a harmadik típusú találkozások részvevőire így is tekinthetünk -, azt állítják, hogy a rajtuk végzett vizsgálatokon génmintákat vettek tőlük, ezenkívül a titkos támaszpontokon és a Föld közelébe érkező űrhajókon tartályok vannak, amelyekben a szürkék testrészeket tárolnak vagy növesztenek.
A szürkék egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán és keveset mondanak arról, hogy miért folytatják az eltérítéseket és az embereken végzett vizsgálatokat. Egyes szakemberek szerint génfrissítést végeznek saját DNS-láncukban, amely az évszázadok, vagy talán az évezredek óta folytatott klónozás miatt mára már hibássá, talán elöregedetté vált. Köztudott, hogy minél többször másolunk át egy hang-, vagy videó kazettát, a kópia minősége állandóan gyengül. Ugyanez lehet a helyzet a klónozással is. A gének elegyítésében mutációk keletkeznek, amelyek károsan érintik az új egyedeket. Az emberek DNS-lánca viszont meglehetősen hosszú és változatos, ideális génbankot képeznek a szürkéknek. Ezért nem lehet találni valamilyen közös vonást az elragadott emberek között, az idegenek véletlenszerűen választanak ki egyedeket.
Más feltételezések szerint a szürkék genetikai tudása magasabb szinten áll, mint a miénk, de viszont még az ő tudásuk sem elegendő a géninformációk olyan manipulálásához, hogy saját állományukból új, pozitív mutációjú DNS-t hozzanak létre.
Ennek kapcsán felmerülhet egy kérdés, miért nem hoznak létre ők maguk az emberihez hasonló, vagy akár teljesen megegyező géneket, amelyekkel aztán nyugodtan keresztezhetik magukat. Közgazdasági szempontból nézve a válasz egyszerű: sokkal olcsóbb és gyorsabb begyűjteni a szükséges genetikai anyagokat, mintha saját maguk állítanák elő. Miért kellene nekik kutatni, időigényes kísérleteket végezni, laboratóriumokat építeni, amikor a Földön milliárd számra élnek élő génbankok, akik önmaguk állítják elő a megfelelő minőségű DNS-t?
Ilyen szempontból nézve lehet érthető, hogy a világűri berendezésekbe már évtizedek óta elragadnak földi embereket, mert ílymódon csak lassan, kismértékben változtatják a klónozáshoz használt géneket, sőt kizárhatják még a káros mutációk lehetőségét is. Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy már hosszú ideje tartanak az emberek elragadásai. Eszerint az elmélet szerint az idegenek nem a két faj közvetlen genetikai keresztezését végzik, hanem nemzedékeken át tartó, apró módosításokat végeznek.
Az eltérítettek, vagy az elragadottak beszámolói szerint az átlagos szürke, ha doktor, vagyis az a személy, aki a vizsgálatokat végzi, 120-135 centi magas lény, ha pedig közönséges személy, akkor 90-105 centiméter a magassága. Bőrük színe a világosszürkétől a sötétszürkéig terjed, és az emberi bőrrel ellentétben nem porózus szerkezetű. Fejük a testük arányaihoz képest nagy, és az áll felé erősen keskenyedő. Ismeretes, hogy az emberi fej nagysága az emberi testhez mérten annak hét és félszerese. A koponya felső és tarkó része nagy és kerek, a kissé mandulavágású szemek szintén túlméretezettek. A kezek és a lábak túlságosan is vékonyak, ami a nyakra is jellemző, szinte lehetetlennek látszik, hogy a nyak képes megtartani a fej súlyát. Nemi szervet, vagy annak meglétére utaló nyomot egyetlen esetben sem láttak a szemtanúk. Ezért nem lehet megállapítani a nemüket, bár egyes beszámolókból kiderült, hogy vannak nőiesnek tűnő egyedek és vannak erőteljesebb felépítésű, férfias kinézésű szürkék. Mások szerint belső tulajdonságaik határozzák meg, hogy melyik nemhez tartoznak. Ez is azt erősíti meg, hogy mesterségesen szaporodnak és genetikailag átöröklött viselkedésminták határozzák meg nemi hovatartozásukat.
Szinte minden eltérített beszámol arról a szürkék képességéről, hogy amikor azok megjelennek és rájuk néznek, az ember szinte megbénul. A vallomások szerint ilyenkor az ember képtelen mozdulni és gondolatai szétfolynak. Ha pedig a földi lény egy kicsit is félre néz, a hatás rögtön enyhülni kezd. Ebből azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a szürkék talán ultrahangot használnak az eltérített emberek paralizálására. A szürkék hangeffektusok segítségével kommunikálnak és tájékozódnak. Kommunikációra nem a szájukat használják, hanem magas frekvenciájú, rövid hangokat adnak.
A földönkívüliekkel kapcsolatba került földi emberek szerint a szürkék által végrehajtott eltérítések általában az éjszakai órákban történnek, vagy amikor az ember más, megváltozott tudatállapotban van. Bár előfordult már, hogy eltérítések fényes nappal is történtek.
Az eltérített emberek egyharmada nem a szürkéknek nevezett világűri lényekkel került kapcsolatba. Ők északi típusú, szőke lényekről tesznek említést. A beszámolók szerint a szőkék földi szemmel nézve tetszetős lények, selymesen lágy, világoskék egyenruhát viselnek. Ruházatukon egy sárkányszerű szárnyas kígyót ábrázoló szimbólum látható. A férfiak rendkívül jóképűek, szögletes arcukból átható tekintetű, mélykék szemeik vannak. Kedvesek és vidámak. A legtöbb lény fiatalnak tűnik, bár a beszámolók szerint vannak közöttük szakállas, leomló köntöst viselő érettebb férfiak is. Egymás között a szanszkrithoz hasonló hangzású nyelven kommunikáltak. Mellékesen szólva a szanszkrit volt a nyelve India egykori isteneinek is, akik repülő járműveken – vimanákon – közlekedtek.
Az alacsonyabb termetű északi típusok mellett léteznek óriás termetű szőkék is. Egy olaszországi beszámoló titán méretű lényekről tesz említést, akiket ők genitori néven illettek. Közép-Amerikában, Costa Ricán történt eltérítés során egy szemtanút az Andok-hegység belsejében fekvő, szőke óriások által benépesített támaszpontra szállítottak. A bázison szürkék és földi emberek is tevékenykedtek.
Szőkékről szóló beszámolók a világ minden tájáról érkeznek, olyan eltérő földrajzi területekről, mint Anglia, Spanyolország, Mexikó vagy Kanada.
Észak-Mexikóban, a csend zónájában, amelyet e sorok írójának újvidéki parapszichológus barátja is meglátogatott, egy különös találkozás történt. A lakók magas, szőke idegeneket észleltek, akik a közeli városba gyalogoltak, az üzletben frissítő italokat vettek, majd dolguk végeztével visszafordultak és eltűntek a megfigyelők szeme elől.
Egyes beszámolók szerint a kozmikus hiearchiában a kis szürkék a szőkék alárendeltjei lehetnek. Sokan cáfolják, hogy a szőkék isteni vagy angyali tulajdonságokkal rendelkeznek., ők csak egy hozzánk, emberekhez hasonló, de másik emberfaj képviselői.
Népes lehet a világmindenség, sok lehet benne a lakott bolygó. A titkokról talán egyszer majd lehull a lepel, és sok mindent megtudhatunk tőlük – rólunk.
FÁY Gábor

Vélemények pro és kontra
Az idegenek létezéséről nincs egyértelmű álláspont

Sok kutató biztos benne, hogy a világűr mélységeiben csak úgy nyüzsögnek az értelmes lények. Az emberiség azonban erről még nem szerzett tudomást. Még 1950-ben történt, hogy a Los Alamos-i kutatóintézet ebédlőjében Enrico Fermi Teller Edével vitatkozott a fénysebességnél gyorsabb utazás lehetőségéről. Abban az időben az Egyesült Államok lakossága UFO-lázban égett. Gyakran láttak különleges repülő testeket az emberek, amelyek közelebb vagy távolabb tűntek fel a lakott települések fölött. Ilyenkor az élet pillanatokra leállt. A gépek nem működtek, az áramszolgáltatás megszakadt. Fermi váratlanul félbeszakította kollégáját és az a kérdést tette fel Tellernek: „Jó, de akkor honnan jönnek és hová tűnnek el ezek?”
Fermi a földön kívüli életformára értette a feltett kérdést. Gyors számolás után a Nobel-díjas fizikus arra a következtetésre jutott, hogy a Földre már azelőtt is több alkalommal jöhettek intelligens létformák, anélkül, hogy kézzelfogható nyomokat hagytak volna maguk után. Az asztal abroszán hamarosan matematikai egyenlet-levezetés történt és megszületett az úgy nevezett Fermi-paradoxon. Fermi az akkori számításait soha sem hozta nyilvánosságra, viszont a tudósokat azóta is foglalkoztatja a kérdés, hogy léteznek-e földönkívüli civilizációk, ha igen, akkor milyen számban lehetnek.
1961-ben Frank Drake amerikai csillagász mutatott be egy számítási képletet, amellyel a Tejút-rendszer kommunikációra képes civilizációinak számát próbálta felbecsülni. A képlet matematikai levezetése nem teszi lehetővé az intelligens civilizációk számának a meghatározását, tekintettel arra, hogy a képletben több tényező még nem ismert, de a kapott eredmény semmi esetre sem lehet 0, éppen a Föld létezése miatt. De a levezetése megerősíti azt a hitet, hogy a világmindenségben nyüzsögnie kell az idegen létformáknak. Sajnos, még az emberiség nem képes felismerni őket, és a hátrahagyott nyomokat.
Természetesen vannak másfajta vélemények is. Frank Taylor amerikai fizikus szerint mi vagyunk az egyetlen intelligens lényei nemcsak a mi galaktikánknak, hanem az egész világegyetemnek. Ha lennének értelmes lények, akkor a Tejút-rendszer kialakulása óta eltelt 10 milliárd év alatt létre kellett volna jönnie legalább egy, magas műszaki fejlettséget elérő népességnek, amely már régen felderítette volna a teljes galaktikát. Ebben az esetben már nem lennének üstökösök, sőt a Mars bolygó utáni aszteroida-öv sem létezne, mert ez a nyersanyagokra vadászó civilizáció már régen hasznosította volna.
Hasonló véleményen van az angol Simon Conway Morris régész is a Cambridge egyetemről. Szerinte mivel nincsenek itt a földönkívüliek, ezért nem is léteznek. Ha ennek ellenére léteznének, akkor az élet kialakulásának meglehetősen kötött szabályai miatt meglehetősen emberszerűeknek kellene lenniük, két lábbal, két szemmel és emberszerű vérkeringési rendszerrel.
A hozzáértő tudósok, de a közönséges emberek zömének is szilárd véleménye szerint idegenek már jártak a Földön, nyomaik megtalálhatók szerte a világon. Ide tartoznak a Húsvét-szigetek szobrai, a perui Nasca-fennsíkon látható több kilométeres leszállópályák és a hatalmas rajzolatok.
Robert Temple amerikai orientalista a hetvenes évek végén fogalmazta meg azt az elméletét, amely szerint a földönkívüliek biztosan jártak Afrikában. Ezt bizonyítják a Mali területén élő dogon törzs tagjai, akik 1930-ban, amikor felfedezték őket, azt közölték a régészekkel, hogy őseik a Szíriuszról jöttek a Földre, mondáik egy részét, például csillagjuk központjának összetett voltát a csillagászok csak sokkal később fedezték fel. Az amerikai orientalista ebből arra a következtetésre jutott, hogy minden bizonnyal földönkívüliek által átadott tudásról lehet szó.
Allan Tough kanadai pszichológus szerint viszont az is lehet, hogy az idegenek nem személyesen látogattak el hozzánk, hanem felderítő szondákat küldtek ki. A nálunk néhány tízezer évvel fejlettebb civilizációk számára ez nem lehetett egyáltalán probléma. Szerinte ezek a szondák mindegyike még az embernél is intelligensebb lehet, nagyságuk pedig nem haladja meg egy futball-labda méretét.
A földönkívüli intelligencia létezésére a kutatók már több évtizede vadásznak rádióteleszkópok segítségével. Egyetlen probléma van, a kutatók nem tudják milyen frekvenciát kellene figyelniük. A tudományos közösség a világmindenség leggyakoribb eleme, a hidrogénatom által kibocsátott rádióhullámok sávjára központosít. Ebben az a logika, hogy más létformák is felismerhetik a hidrogén ilyen különleges szerepét, és adóikat erre hangolhatják. Ehhez azonban az idegeneknek az emberi észjárást kellene követniük.
Jack Cohen biológus szerint az alapvető hiba a földönkívüli civilizációk kutatásában az, hogy a legtöbben a földihez hasonló életre számítanak a világűrben is. Véleménye szerint a DNS-en alapuló élet inkább a kozmikus kivételek közé tartozik, máshol nem lehet gyakori.
John Ball rádiócsillagász az állatkerti hipotézis ismertetésével rázta fel a szakmai közösséget. Szerinte elképzelhető, hogy a naprendszerünkre az idegenek úgy tekintenek, mint valamilyen rezervátumra, ahol az emberiség a saját szabályai szerint zavartalanul élhet, mint a szerencsés földi állatfajok az állatkertekben. Lehetséges, hogy számukra csak egy jelentéktelen bejegyzésnek számítunk a galaktikus testek jegyzékében. Martyn Fogg brit asztrofizikus ezt az elméletet tovább bővítette azzal, hogy az idegenek a Földet talán teljes kommunikációs zár alá vették, mert szerintük a megvizsgált bolygórendszereken élő civilizációkat nem szabad megzavarni, ki kell várni, míg önálló űrutazásra lesznek képesek. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Carl Sagan is. A magasan fejlett civilizációk között létezhet egy Galaktikus Kódex, amely megtiltja a földi emberiséghez hasonló fajok fejlődésébe való beavatkozást.
Más téren is keresik a tudósok az elfogadható válaszokat. Egyes szkeptikusok véleménye szerint több ország kormánya szisztematikusan távol tartja az emberiséget a földönkívüli kapcsolatok eredményeitől. Sok politikus rendkívüli óvatosságot hirdet a földön kívüli élet létezésének bejelentése esetére. Az ilyen információ felforgathatja a civilizációt. A politikusok szerint egyes nagyhatalmak már több tucat történelem előtt lezuhant űrhajót gyűjtöttek be a világ elhagyatott pontjain. Egyes becslések szerint az összeharácsolt műszaki megoldások lassú kiszivárogtatása sok évre előre ad feladatot a tudósoknak. A hatalomvágytól hajtott politikai vezetők a titkolózást és az értelmetlen háborúzást választották, ahelyett hogy az emberiség mára már a galaktikus közösség elismert tagjává váljon.
John Lear amerikai berepülő pilóta szerint az amerikai kormány már évtizedekkel ezelőtt üzletet kötött a földönkívüliek több csoportjával. A békés szándékkal érkezett küldöttségektől technológiát vásárolt, az idegenek genetikai állományuk feljavítására embereket „vizsgálnak”, földalatti támaszpontokat építettek, kihasználták részben a korábbi földi civilizációk alagútrendszereit.
Más vélemények szerint a Föld őslakói nem is mi vagyunk, hanem több furcsa külsejű, emberi arcvonásokkal rendelkező faj, amelyek korábbi háborúik során a föld alá húzódtak. Gyermeteg elgondolásnak vélik, hogy egy fejlett civilizáció a harmadik dimenzióban érkező űrhajókkal kutat egy elmaradott bolygót, kockáztatva azt, hogy annak lakói valamivel majd rájuk is lőhetnek. Lehet, hogy az idegenek számára a bolygó az érték, amelyet a bennszülött létforma – mármint az ember -, elmezavarában folyamatosan tönkre tesz.
Sok vélemény forog tudományos és politikai körökben, nagyon nehéz közöttük kiigazodni.
FÁY Gábor