Ezoterika

Istár, a szerelem ősi istennője és a tudat fejlődése
Téma: szerelem
Megjelent: Elixír magazin

A szerelem és a tudat fejlődésének összefüggése már régóta foglalkoztatja az embert. A különböző kultúrák értékrendszerüktől függően más-más jelentőséget tulajdonítottak e két fogalom viszonyának. A mi keresztény hagyományokon nyugvó kultúránk többnyire ellentétesnek, egymást kizárónak tartotta a szerelmet és a tudat kibontakozását. Voltak a történelemben azonban olyan korszakok és kultuszok, ahol nagyon is összekapcsolódott az emberi élet e két igen fontos területe. Pillantsunk most egy kicsit vissza az időbe, és nézzük meg, hogy mit üzen ma nekünk Istár, a nagy istennő.
Istár, a szerelem és a csillagok babiloni istennője a nagy Csábító, a szerelmen és a szexualitáson keresztül segíti a tudat fejlődését.
Istár megjelenhet profán szinten (prostitúció, pornográfia) és szent módon is (szakrális prostitúció). Az első esetben nem a tudati fejlődés áll a középpontban, hanem a felgyülemlett szexuális energiák levezetése. Ez a fajta kielégülés csupán a testet érinti, és nem hoz feloldódást a léleknek, sem kiteljesedést a tudatnak. Amiért ősidők óta tengernyi híve van mégis, annak az lehet az oka, hogy az Istárral való találkozáskor a legegyszerűbb földi halandó is megérzi, hogy egy-két percre több lehet önmagánál, feloldódhat, és egy megváltozott tudatállapotba kerülhet. Ez a rövid ideig tartó örömérzés emlékezteti valamire, ami ott él benne, de amihez nem tud hozzáférni. Érzi, hogy ha eljutna az öröm eme központjába, akkor minden baja megszűnne, boldog lenne, és szeretetben élne. A szexualitás profán szintjén azonban ebből a pillanatokig tartó révületből visszazuhan a „valóságba”, s nem tudja tartósan elérni a boldogságot. Egy hasonlattal élve olyan ez, mint, amikor a börtönből a rabot egy pillanatra felengedik a napfényre, majd visszatoloncolják a cellába. Érthető, hogy a rab mindent megtesz azért, hogy minél többször láthassa, akár pillanatokra is a napot.
Évezredek óta rengeteg rituálé és „szent” orgia van azért, hogy a résztvevők eljuthassanak abba az önfeledt állapotba, ahol gyönyört éreznek a testükben, ahol megszabadulnak a szorongásaiktól és a korlátaiktól, ahol úgy érzik, hogy lényük kitágul, és mindent átfog – s ezzel párhuzamosan nagyon mélyen megnyílnak, egyszerre adják át magukat, és fogadják be a másikat. Vagyis transzcendens élményre vágynak, de ezt – jó esetben is – csak a testükkel képesek átélni. Addig, amíg azt hiszik, hogy csak a test létezik, s amíg nem képesek lelkükkel, szellemükkel összekapcsolódni a mindenséggel, addig a szexuális erők csak korlátozottan, testi szinten tudnak működni. Istár, a szerelem nagy istennője, megérinti a testet, hogy felébressze a lelket és a tudatot – s hogy ezzel az egyesülés ne csak testi szinten történjen meg, hanem az „én” feloldódhasson Teremtőjében. Érdemes tudni, hogy az a néhány megvilágosodott, aki beszámolt lelki-szellemei állapotáról, a megvilágosodottságot leginkább egy folyamatos orgazmushoz tudta hasonlítani, ahol állandó örömben, feloldódásban, szellemi kiterjedtségben él, s mindeközben tudata tiszta és éber, teste pedig egészséges.
Istár nagy hatást gyakorol az ébredező tudatra (15-20 év), amely már elindult, hogy elhagyja az anyaölet, a szülői házat, de még könnyen eltéved az úton. A nagy szerelem fellobbanása mindig emlékezteti a lelket igazi, ősi állapotára, az egységre. Így Istár az emlék felélesztésével a valódi végcél irányába tereli a tudat fejlődését, és arra ösztökéli, hogy mindent tegyen meg az egység állapotába való visszatéréshez. A szerelem és a szexualitás természetesen ennek csak a kezdeti lépéseihez tartozik, de hatalmas hajtóerőnek bizonyul évezredek óta.
Természetesen bele lehet fulladni Istár ölébe is. Ez azoknál következik be, akik az első mámor után azt hiszik, hogy már megérkeztek, és nincs ennél jobb a világon. A szexualitás fülledt, bomlasztó energiái akkor bontakoznak ki, amikor már tovább kellene jutni ennél a szintnél, de nem sikerül. Ilyenkor az érintett nem érti, hogy most miért nem kapja meg azt a gyönyört, amit kezdetben. Vagyis az utat összetéveszti egy állomással. Az ebből kialakuló lelki válság, sivárság-érzés továbblendítheti a tudat fejlődését, hogy az örömöt és a tartós boldogságot ne csak a szexualitásban keresse, hanem a szívében, lelkében, tudatában is.
Tegyünk most egy kis kitérőt, s nézzük meg, hogy Istár profán aspektusa hogyan működik ma. Első ránézésre azt mondhatjuk, hogy nagyon működik, rengeteg hódolója van. A profán szexualitás elterjedése (férfi, női, gyermek prostitúció, homoszexualitás, transzveszticizmus, perverziók, erőszakok stb.) számomra azt mutatja, hogy kimondhatatlan üresség, szenvedés, boldogtalanság van az emberek lelkében. Ijesztő és döbbenetes, hogy mennyi fiatal esik áldozatul az erőszaknak, s annak a tudatnak, hogy a szexualitás pusztán a nemi szervek találkozásáról szól. A reklámokban és az utcai plakátokon szereplő nők arcáról az olvasható le, a szexuális örömök tetőfoka kapcsolódik ahhoz a termékhez, amit éppen reklámoznak (fogkrém, autó, mosópor stb.) A köznyelvben elterjedt igen durva stílus csak egy jelzőt ismer, ami a „prostituált” szó másik ismert kifejezése, a kötőszók helyett pedig a coitus népi elnevezését használják. A nagyvárosi fiatalok szókincse becslésem szerint kb. 100 szóra zsugorodott, amelyből 80-90 a nemi és a kiválasztó szervek működésére és végtermékére vonatkozik. A modern élet egyik központi törekvése a gyönyör és az élvezetek. Semmit sem bír már elviselni, amihez nem kötődik legalább egy orgazmus. – Mindezeket azért soroltam fel, mert e sok torz jelenség (gyönyör minden áron) mögött mélységes kielégületlenség húzódhat. Lao-ce óta tudjuk, hogy ami megvan bennünk, arról nem beszélünk, ami nincs, azt viszont folyton emlegetjük. Vagyis minden bizonygatás ellenére – vagy éppen ezért – nagyon valószínű, hogy az emberek (a mi civilizációnkban) soha nem voltak még ennyire kielégületlenek, boldogtalanok, örömtelenek, kiégettek és lelkileg, szellemileg éhezők, mint ma. Ezt pedig hiába próbálják egyre gyakoribb és technikásabb szexuális élettel megoldani – nem fog menni, hiszen a probléma és a megoldás nem a test szintjén van. A csömör, a kiábrándultság, az undor jelzik, hogy az egyre vadabb kísérletek ellenére a szexualitás eme formája zsákutcába vezet.
Istár azonban erős, nem fogja hagyni, hogy a fejlődő tudat megrekedjen ezen a szinten. Addig hoz szenvedést, keservet és kiúttalanságot, amíg a szexualitásba fulladt tudat azt mondja, hogy ebből elég, nem ezt keresem, hanem valami mást, ami nem romlik meg. Ezután természetesen gyakran a másik véglet következik be, ahol az ébredező tudat elfordul a testi örömöktől, és minden erejét a lélek felszabadítására fordítja, s ezzel kapcsolatos örömöket él meg. A fejlődés azonban tovább tart, és az Istennő előkészíti a tudatot arra, hogy elérje a fejlődés legfelső szintjét is, ahol először a misztikus egyesülést éli át a mindenséggel – majd ha akarja, akkor a testét, s lelkét is bevonhatja ebbe az élménybe. Az Istennel való mély, belső találkozás csillapítja azt a hiányt, azt a szenvedést és űrt, amelyet a tudati fejlődés kezdetén a szexualitással akartunk betölteni. Ha ez megtörténik, akkor a szexualitás elnyerheti méltó helyét az ember életében, ahol nem pótszer, kábítószer lesz már, hanem a valódi öröm tiszta forrása. Ide vezet el Istár, és így lesz a profán szexualitásból szakrális, vagyis megszentelt és teremtő.
(Részlet a szerző Sophia – A női bölcsesség c. könyvéből

Szőke Lajos CSILLAGÖSVÉNY-polarizációja
A MAGAS ÉG AJÁNDÉKA, CSILLAGÖSVÉNYEN
Akik az elmúlt esztendők folyamán szert tettek a MAGYAROK NAGYASSZONYA egy
életre szóló mikrokristály-finomenergiájára, nem sejthették, milyen hatalmas ERŐ került a
birtokukba.
Azt minden használója tudta, hogy amennyiben e finomenergia-hordozó kapszulát a
tenyerében tartja, akkor abból a MAGYAROK NAGYASSZONYA (Életanya) sugárzó
energiája árad, ha pedig ajánlásunknak megfelelően, vízbe helyezve, polarizátorként
alkalmazza, akkor a teából, levesből, fürdővízből, borogatásból ugyanezen,
megsemmisíthetetlen áldás-állapot fog áradni. Azt azonban senki nem tudhatta, amit
ezennel közreadunk:
Amennyiben e finomenergia-töltetet tartalmazó mikrokristály-kapszula köré rézláncot
(huzalt), ezüstláncot vagy aranyláncot csavar, s ily módon a tenyerében tartja azt, akkor
(függetlenül attól, hogy ki, miképpen képes ezt érzékelni), abból (réz esetén) a KRISZTUSI
SZERETET, (ezüst esetében) Isten Szentlelke; a BÖLCSESSÉG, illetve (arany esetében) a
TEREMTŐ áldás-állapota kezd áradni. Ha pedig a lánc (vagy lemez) egyik végére a
mikrokristály-kapszulát fekteti, a másik végére pedig originált palackozású forrásvizet fektet,
akkor a víz 1,5 órán belül megszentelődik, s abból (réz esetén) az ÖRÖKKÉVALÓ
SZERETET, (ezüst esetében) Isten Szentlelke: a BÖLCSESSÉG, illetve (arany esetén) a
TEREMTŐ áldás-állapota fog áradni.
Ősmagyar, ataiszi, sumér ARVISURA-tudás, egyszerű fizikai tény ez, érthetőbb és
"kézzel foghatóbb", mint oltárokon másokat feláldozni, vagy szertartásokon füstölni,
csilingelni. Mert ha e csodák valamelyike ily módon, (kevesek által láthatóan), fényalakban
megjelenik, arra ösztönöz valamennyiünket, hogy önmagunkból mutassunk be "áldozatot",
felajánlást.
S mindhiába jelenne meg e négy szent Erő bármelyike, e, kezdetben tiszta energiák
az emberi érintéstől elszennyeződnek, s az Életszentség újra és újra visszavonul. Meg kell
ugyanis a Jelenlétükben tanulnunk, hogy aki a pallérozatlan gondolatai csapongó erejével, a
félelmeivel és fékevesztett indulataival próbál e szent energiákkal kölcsönhatásba lépni, e
kicsikart "áldozatból" jó energiák nem származhatnak. Mert a Magasztosabb Világok
folyamatosan keresik bennünk az EMBER-t, hogy földi küldetésében megszentelhessék őt.
Példaként a MAGYAROK NAGYASSZONYA szent energiáját vettük alapul. De amit
ezúttal közreadtunk, az általunk előállított 24 féle érzelmi finomenergia bármelyikére igaz.
Jelzett finomenergiák kereskedelmi forgalomba nem kerülnek.
CSILLAGÖSVÉNY BT

A HITEK ENERGETIKAI TISZTASÁGA
Kinek higgyünk, kiben bízzunk, kitıl tanuljunk Hitet?
1. Jézus Krisztus szavai, fennmaradt üzenetei az Evangéliumokból, de minden
körítés és magyarázat nélkül.
2. Anasztázia Hite, világlátása és imája (Vlagyimir Megre könyvsorozatában)
3. Mu, az emberiség szülıföldje / MU vallása címő fejezet (Csicsáky Jenı könyve)
4. Esszénus Béke Evangélium (Edmond Székely fordítása)
5. Teilhard de Chardin: Az Örök Nıi (Út az ómega felé)
.
.
.
25. Sumér eredetibıl, töredékesen: Magyar Biblia (Badinyi Jós Ferenc fordításában)
.
.
.
30. Arvisura - részletek (Paál Zoltán)
.
.
.
40. Yotengrit (Máté Imre tolmácsolásában)
.
.
.
60. A Dogonok mítosza. pl. a „Sziriusz gyermekei" címő könyvben
.
.
.
S a mai, úgymond „világvallások" csupán ezek után jöhetnének számításba.
2
De akinek ez sok, elegendı, ha annyit megjegyez, hogy bármely hitvallás papjai
között (is) vannak igaz Emberek, s az Örökkévaló Szeretethez bármely templomba
betérve szabad imádkozni.
Mi a probléma a magyarság ÉGI Csillagösvénye szerint?
A mai világvallások mesterkélt vallásossága és férfiuralmi tébolya, (papként
beférkızni Isten és az Ember közé), akkor tudott Evilágba beletenyerelni, ami után,
(kb. 14.000 évvel ezelıtt) a lemúri Birodalmi Központ (MU) Anyakontinense a
Csendes-óceánban elsüllyedve, megsemmisült.
A Vízözönt is beleértve, még így is kb. 14.000 évig eltartott, amíg a NİI
princípiumot szisztematikus alapossággal, mára, megöltük.
S tette ezt valamennyi „világvallás", pl. a kereszténység; közel 5 millió nı
inkvizíciós kivégzésével.
Mi az, ami 2008. ıszétıl történik?
Semmi egyéb rendkívüli, minthogy a Szeretet Dimenziói megpróbálják -
helyettünk - az ember által kisemmizett, megsemmísitett és elvetélt NİI princípiumot,
(a Föld és az Élet megmentése érdekében), az emberi világba visszavezetni.
S bár emiatt akár ujjonghatnánk vagy hálaimát rebeghetnénk;...
Valljuk be, hogy számunkra igen-igen problémás, sıt: „karmikus" Feladattá fog
válni az életünk folyamán az:
ELFOGADÁS
BELETÖRİDÉS
MEGBOCSÁTÁS
ALÁZAT és
ANYASÁG
állandó, naponkénti gyakorlása.
Értsük meg tisztán, hogy a jelen földi életünkben szinte kifejezetten csak olyan
Emberszellemek inkarnálódtak emberi, (tehát földi) testekben, akiknek mindezekre a
tapasztalásokra szükségük van.
S mi lennénk ezek, vagyis a MA élı felnıtt emberek.
3
Ezért inkarnálódott - éppen napjainkban - velünk együtt, a minden határon túl
áradó, Megengedı és felemelı Szeretet (X. bolygó), és a Számonkérés (XI. bolygó)
princípiuma az Anyagi világba, hogy e folyamatban a segítségünkre lehessenek. E
két bolygó feladatkörének pedig már a megnevezése is bıven tartalmazza a
formálódásunk várható irányát.
-------------------------- ????????? --------------------------
Mi sem természetesebb, minthogy a várható változások a férfiuralmat, az egyre
csak „férfias" irányba kapaszkodó nıiséget, a társadalmakat, a jogrend
(fegyelmezésre és büntetésekre kiképzett számonkérı) tisztségviselıit éppen úgy
meg fogják zavarni, mint a porhintésre berendezkedett politikusokat, (politika:
érvényesülés, tudás nélkül) a vazallus tudományokat, (a specialisták kora lejár), az
oktatási rendszereket (mert nem lehet úgy oktatni, hogy éppen mi felel meg az
államhatalom érdekeinek), s az egészséget nem ismerı orvostudományt.
S az intellektuális tudás intelligenciahányadosa (IQ) értelmetlensége helyett -
ezer évek után - ismét elıtérbe kerül a jobb és bal agyfélteke fele-felerészben történı
használata, s az érzelmi (ÉQ) és felelısség (FQ) felvállalásával újraéled a NİI
princípium, s az ısi magyar Kötelességrend.
Erıt mindezekhez a várható változásokhoz nem adhatunk, tanácsokkal nem
szolgálhatunk, más tollával nem ékeskedünk, de az emberi érzelmeket igenis JÓ
irányba elmozdíthatjuk.
Ezért kérünk mindenkit, szerezze be és terjessze Teilhard de Chardin: „Az Örök
Nıi" címő írását, s Anasztázia imáját, amely Vlagyimir Megre 4. könyvében található.
Amit e folyamatban mi magunk; a Csillagösvény Bt. besegíthetünk mindezeken
kívül,
az nem egyéb, mint az Égi Dimenzióknak, a Szeretet princípiumainak
lehetséges - fizikai szintő -, érzelmi, érzékszervi megtapasztalása, mert e gyógyító és
jobbító Erık mindezek által megismerhetıvé válnak.
Ami pedig érzelmeinkben megismerhetı, az önmagunkban létre is hozható, s
minden esély megvan arra, hogy amennyiben e Szeretet - Energiákat önmagunkban
megeleveníteni képesek vagyunk, akkor ezzel, a magyarok Csillagösvénye Égi
Útjával, az igazi otthonunk felé; a Hazafelé vezetı Utat ismerhetjük meg.
Csillagösvény Bt.

A NEHEZEBB ÚT
Ha az ember az Anyag világában is Szellemi Ember maradna, s
Életörömeivel az ANYAGOT ÁTSZELLEMIESÍTENÉ, létrejöhetne a Kozmikus
Egység, s itt a Földön megszülethetne: az Istenember. De jelenleg még fájna az
önmagunkra ismerés, s mintha hárítani is szeretnénk e lehetıséget, valamint a
tényt, hogy az EGYSÉGET hajdan mi magunk bontottuk meg.
Ma még csak a legalacsonyabb lépcsıfokunk: a „fizikai szint" fáj
legtöbbünknek. Ha majd a többség „felsıbb osztályba" lép, a „fizikai szint" már
kevésbé fog fájni, s legtöbben a Lélek fájdalmát érzékeljük majd erıteljesebben.
Akkorra leszünk képesek felismerni, hogy maga a fájdalom: Isten párbeszéde az
Emberrel. (Mert testben és lélekben az fáj, ami még nincs a helyén). S bár még
akkor sem lesz minden a helyén, de világosan fogjuk érzékelni, hogy a Megváltás
nem csoportfoglalkozás, mert mindegyikünknek önmagát kell megváltoztatnia,
mindegyikünknek magának kell Megváltódnia.
Ha egy társadalmi berendezkedéssel baj van, akkor az értékrend felborul,
minden téren a lelki hamisítványok kapnak teret és lehetıséget. Csakhogy a
„társadalmi berendezkedés" fıként belılünk, emberekbıl tevıdik össze. Vagyis
feltehetıen a baj velünk van, (mégha velünk történik is), mert nem értjük a
Korszellem Üzenetét.
Ma a TEJÚT, a MAGYARSÁG ÉGI ÚTJA, sötét. Elhomályosítják egy önzı,
technokrata kultúra hamis csillogásai. Ezért nem láthatjuk, hogy a MAGYARSÁG
ÚTJA a Matérián feltétlenül túlra vezet.
A MAGYAROK Istene – fıként a mindent vezérlı NİI Princípiumon
keresztül (Istenanya - Bölcsesség, Regnum Marianum, Regina Hungarorum,
Magyarok Nagyasszonya, Boldogasszony, Szőz Mária, Babba Mária) – egy idı
óta naponta szólni próbál hozzánk, de mivel félünk a Csend - tıl, fıképpen pedig
a Belsı Csendtıl; halk hangját folyamatosan elnyomja a fülhallgatós rádió,
magnó, CD, DVD, MP-3, MP-4, mobil - telefon. Mert nekünk a Korszellembıl csak
ennyire tellett.
Mivel mi, magyarok még nem ismerjük önmagunkat, nem értjük
küldetésünk lényegét, nem érthetjük legszemélyesebb Feladatainkat sem. Ezért a
hazai TURUL - Szobrokból nem a TURUL Szent Ereje árad, hanem valami
megveszekedett, felajzott, háborgó lelki energia, amely egyes országrészekben
győlölködés - energiával, másutt „sírva - vigadással" párosul, az elvakultság, a
2
félelmeink, s a félreértelmezett „magyarkodásunk" miatt. (Mert a TURUL - szobrok
fıként a Hozzájuk ellátogatók érzelmi teltségét kénytelenek tükröztetni). Arról,
hogy ez igaz lehet - e, felesleges vitatkozni, mert a TURUL Szent Erejét bárki
megtapasztalhatná, csupán csekélyke jó szándék kellene hozzá.
A TURUL Szent Ereje mindenütt, (ahol valóban igazán megnyilvánul);
azonos. S nem helyesli, hogy İt csúcsragadozónak tekintjük, vérmes
sasmadárnak, melynek vértıl csepegı kard van a csırében, karmai között.
Zaklatott korokban, amikor a HON fájdalma minden igaz magyar emberre
rászállt, s a körbehordozott véres kard a HAZÁÉRT történı összefogást,
véráldozatot és önfeláldozást egyaránt jelenthette, ez nem kívánt magyarázatot, s
azokban az idıszakokban a TURUL - ból áradó Energia is Szent Energia volt.
De most, hogy felelısséget nem ismerı, erkölcsi tartás nélküli „honatyák"
és „országelsık" a haza és nemzetárulásnak még a fogalmát is eltörölték, s
egymást követıen segítik világra a felelısséget nem ismerı és erkölcsi tartás
nélküli „magyartalanított" generációkat, a sasmadár karmai közti véres kard már
nem az önfeláldozást jelenti, sıt: éppen arra nem utal.
Mai címerpajzsunk 4 folyója nem egyéb, mint a minden korban megénekelt
4 Fıerény, (beleértve a Bölcsességet is), a TURUL pedig nem más, mint maga a
FİNIX, aki saját Szabad Akaratából, önmagát marcangolva, önnön vérével
táplálja gyermekeit, s valamennyi pusztulásból – amelyet a maihoz hasonlatos
félreértések váltanak ki –, ismét és ismét újraéled.
(S nem is tehetne egyebet a Matériában, hiszen otthona nem ebbıl a
világból való). A TURUL - nak minden kontinensen létezik szent hegye, hiszen İ a
Földanya energiaközpontjait örzı - védı népek szellemi vezetıje. Jelenleg 7 nép
felett rendelkezhetne, de ezek a népek elfelejtették küldetésüket.
Természetesen mi, nyomatékkal e 7 nép közé tartozunk, s itt a Kárpát -
medencében, a Pilisben találhatóak a TURUL hajdani, egyetlen aranytornyú
fıtemplomának romjai is.
Nyomatékkal pedig azért nagyobb e folyvást vizsgázó és Felajánló
Magyarság felelıssége is, mert itt található a Földanya Szívközpontja; az ÉGI
Birodalommal való kapcsolatteremtés közvetlen lehetısége. Ezért érkezünk MI,
Lelkiségbıl vizsgázni a Földre, s aki közülünk eszmélı Létet képes élni, maga is
FİNIX - ként élhet, akár a mindenkori Krisztus; az Örökkévaló Szeretet.
Mert csak MAGYAR lehet az, aki nem a „másikat" kezdi tépni, ha számára
éppen nem tetszik a világ. Hiszen tisztában van azzal, hogyha ı jobbulni képes,
akkor általa jobbá válik az emberi világ.
Krisztus, az Örökkévaló Szeretet, csak Emberben élhet, rajtunk kívül nem.
S ahhoz, hogy meghaljon, nem szükséges keresztre feszítenünk. Mert már akkor
meghal, ha a pillanatnyi gondolatainkból elmarad, s elfelejtkezünk Róla. Ezért aki
MAGYAR, annak meg kell tanulnia Krisztust, az Örökkévaló Szeretetet érzékelnie,
gondolnia és élnie, a MOST futó pillanataiban újra és újra megalkotnia és
cselekednie.
S amennyiben ilyenformán a MOST egyetlen másodpercnyi, futó pillanatait
hiábavalóságokkal el nem szalasztjuk, akkor ez a MOST, már itt a Földön,
3
ÖRÖKKÉVALÓSÁGGÁ válik. Az ÖRÖKKÉVALÓSÁG nem a végtelenségig kitolt
idıt jelenti.
Jelenleg a földi növény és állatvilág az Örökkévalóságban él, mert ık
minden egyes futó pillanatra JÓL reagálnak. Ez a dolguk.
A MAGYAR ember feladata, a NEHEZEBB ÚT (a könnyebb „utak" helyett),
hogy megtanuljon az élete futó pillanataira, azok történéseire spontán módon is és
tudatosan is JÓL reagálni. S mindig lehet helyesen dönteni és szépen viselkedni.
Ily módon az Emberi Világot az ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA átvezethetjük.
Ahhoz, hogy Föld - Anyánk Szívközpontjához NE engedjük oda az össz.
emberiség szintjén naponta születı globális győlölethullámokat, a NEHEZEBB
UTUNK: hogy ırzı - védı nép - ként naponta Szeretetben éljünk, s békességet
árasszunk magunk körül. Győlölethullámokat győlölettel másokra irányítani
könnyen lehet, (ezt alkalmazza jelenleg a politika, a vallás, a piacgazdaság, akik
az egyedi embert mindig függésben tartani, ellenırizni és mozgatni igyekeznek),
de a mi kötelességünk, hogy mindig készen álljunk a győlölködés felmorzsolására.
S amennyiben közülünk bárki Nİ - nek született, bármely problémája esetén
merje feltenni a kérdést: „Hogyan oldaná meg a helyemben Szőz Mária?", ha
pedig férfinek született, gondjai esetén kérdezze meg magától: „Mit tenne a
helyemben Jézus Krisztus"?

BETEGSÉGEINK LÉNYEGE
Betegségeink a Lelkünk üzenetei az EGO erejének, (az Ész logikájának),
amennyiben nem a dolgunkat végezzük, amely miatt a földi világba születtünk.
Akkor nem a „dolgunkat" végezzük, ha a születésünk elıtt elhatározott és a
Lelkünk által jóváhagyott Feladattervünk helyett az EGO erejével, (pl.
félelmeinkkel és vágyainkkal), e Feladattervvel ellenkezı irányba nyomakodunk.
Jelzésként ekkor iktatja be Lelkünk a betegséget. A betegség a felnıtt világ
„kiváltsága", döntéseink felelısségének egyik terhe, hiszen az Ember nem
betegségre, s fájdalomra született. Betegségeink mértéke az eltévelyedésünk
mérıszáma is; minél betegebbek vagyunk, annál egyértelmőbb a jelzés, hogy
eltértünk a születésünk elıtt, általunk jóváhagyott Isteni Élettervünktıl.
A gyermek még Angyal, vagyis Bőntelen. Minél kisebb, annál inkább igaz
ez. Betegségei tehát elsıdlegesen a hozzájuk legközelebb állók eltévelyedéseit
jelzik, de ebbıl sokat tanul a felnıtt környezet és a társadalom is. Léteznek
„hozott", karmikus betegségek is, melyek többszáz éves, nem megoldott
problémák jelzésére utalnak.
Az orvos csupán a tüneteket tünteti el, a Lelkünk üzeneteit teszi
láthatatlanná, (mintha a postás nem adná át nekünk a számunkra érkezett
levelet).
Földi Ész azonban a Lelkiségünket képtelen kijátszani, mert ha orvoshoz
és tablettához fordulunk, s a Lélek üzeneteit ezek „tönkreteszik", a Lelkünk
elıkészít egy másik betegségjelzést, s ismét érkezik az Üzenet.
De létezik gyógyító orvos is! Aki megmondja, hogy igazából bennünket az
érzelmi, lelki problémák, „stresszek" tettek beteggé, s gyógyulni csak akkor
fogunk, ha a lelki, érzelmi gondjainkat megoldjuk.
Létjoga – ideiglenesen – csak a „prompt", hirtelen bekövetkezı balesetek,
életet veszélyeztetı sérülések gyógyításának lenne. Az operációk millióinak
erıltetése hatalmas üzlet, akárcsak a gyógyszeripar.
Az átlagorvos sajnos egy erıltetett, de igen keresett piacgazdasági termék
(és ezért pénzforrás) kereskedısegédje, de lehet, hogy mesterembere. Ez a
termék: a „gyógyszer". Vakmerı, Égbekiáltó, aljas módszer gyógyszeripari
termékeket, mint a „legjobb jót", reklámozni.
2
A régebbi korok pápaszemes „doktorbácsija" legalább úgy tett, mintha
tenne valamit. Az idı gyorsulása miatt, ma ezt már mellızik, s immár az emberi
világ is eléggé be van csapva; a többség már nem is óhajt gondolkodni.
Kínjában „a falat kaparja" a Lélek, amikor mi reménykedve lessük egy egy
„szövetmintavétel" eredményét. Tudjuk mi ez? Az orvostudomány az Élet
Metamorfózisának Goethe szerint megfogalmazott áldásos megfigyelése helyett a
Halál tanulmányozására rendezkedett be.
S mi Boldogok Vagyunk, ha a „Szövetmintavétel" eredménye optimális,
azaz; ha a belılünk kivágott, kivett Élı Sejteket a mikroszkópi vizsgálatokhoz már
megölték, s azok váltig hasonlítanak egy hullából kiszedett hasonlóan halott
sejtállomány sajátosságaihoz, akkor mindenki boldog. Figyelj! Nem furcsa ez?
Ha EZ a személyes betegség, akkor mi a járvány?
Személyes „betegségünk": a Lelkünk üzenete, az EGO - nk erejének.
A járvány egy következı SZINT; egy komolyabb megnyilvánulás, egy
átfogóbb tudatosság jelzése:
A járvány a Föld - Anya, s az Élı Bioszféra - Lény üzenete, minden
embernek.
Ha az Élı Bioszféra üzen, mert „nem jól" végezzük emberi dolgainkat a
Földön, akkor az Üzenete: erdıpusztulás, zúzmara fagykár, idıjárási anomáliák,
járványok, stb.
Amennyiben Föld - Anyánk üzen, (mert valamely nagy hibát, emberi
mulasztást vagy túlkapást követtünk el), akkor Üzenete: földrengés, tengerrengés,
szökıár, vulkánkitörés, stb.
S az Ember ezeket az Üzeneteket vagy megérti, s változni, változtatni
próbál, (viselkedésén), amennyiben pedig nem; akkor egyre súlyosbodó földi
körülmények között találja magát.

Szőke Lajos

A mindenség lelke
Téma: a tánc
Megjelent: Elixír magazin

Motto: „A tánc a mindenség lelke -…
minden mozog, minden forog,
nincs megállás…
Minden táncol a világban,
a teremtés lelke a ritmus…”
G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz
A tánc ősidők óta az érzelmek kifejezésének hatékony módja. Szavak és magyarázatok nélkül is képes újra mozgásba lendíteni a fájdalomtól, félelemtől, szomorúságtól elcsüggedt lelket és testet. De nemcsak lehangolt állapotban segít, hiszen örömünkben is táncra perdülhetünk. Szinte minden érzelmi állapotot ki lehet fejezni vele, és a tánctechnikáknak se szeri, se száma. Csak ízelítőül: csűrdöngölő, balett, jégtánc, keringő, termékenységi tánc, stb.
A hagyományokból tudjuk, hogy a tánc mindig is szerves része volt a különböző rítusoknak. Ez azzal is magyarázható, hogy a tánc intenzív testi-lelki és szellemi állapotba tudja hozni a táncolót, ami – mai nyelven szólva – megnöveli az energiaszintjét. Ezt az megnövekedett energiát a rítus típusától függően használták fel. Ha a cél úgy kívánta, akkor segítő istenségeket hívtak vele (termékenységi táncok, természeti csapás elhárítások, stb.), azaz a hétköznapi élet egyengetésére, földi célokra vették igénybe. Ha a rituálé szellemi jellegű volt, akkor a többlet energiát a tudat tágítására, emelkedett spirituális állapotok előidézésére fordították. Ismeretesek ezen kívül még az eksztatikus állapotokhoz vezető táncok is, amelyek ma is szokásban vannak bizonyos népcsoportoknál (Afrika, Dél-Amerika). Ez meglehetősen hasonlít az ókori Dionüszosz ünnepségekre, ahol a résztvevők egyáltalán nem jutottak emelkedett szellemi állapotba, csupán bódulatba, mámorba – és természetesen részegségbe. A spirituális tartalom és cél nélküli eksztatikus állapotok a beragadt, elfojtott érzelmeket és vágyakat szabadítják fel. A spirituális célú eksztatikus táncokban szintén felszabadulnak az érzelmek, de a táncoló nem felkorbácsolja, hanem egyensúlyba hozza érzelmeit. Ez „kitisztítja” érzelmi testét, és így könnyebben emelkedik a tánc segítségével tovább, a spirituális szintre, ahol az eksztázis célja az istenélmény.
Ma már kevésbé ismeretes az egyik leghírhedtebb tánc, a „hétfátyol tánc” eredeti jelentése. Amit a Bibliából tudunk róla, az meglehetősen eltorzult, hiszen a szexuális csábítás netovábbjaként jelenik meg.
A hétfátyol tánc az ókori misztériumokhoz kapcsolódik, azon belül is Istár mítoszához. Amikor az istennő leszállt az alvilágba, hét kapun haladt keresztül, és mindegyiknél levetett valamit ékszereiből, ruháiból. A hetedik kapu után ott állt fátylak, ruhák és ékszerek nélkül, vagyis megmutatta igazi önmagát. A fátylak levetése, a titkok megmutatása a tengermélységű női meztelenség szimbóluma, ami az ókori misztérium-tanításokban is szerepel. A tanítványok áthaladtak a hét szimbolikus kapun, azaz a hét bolygószférán, s ennek során lassanként szétfoszlottak bennük a bolygó princípumok jellegzetességei. Ezeket nevezték ruháknak, vagy burkoknak, amelyeket levetve elérkeztek a szent misztériumokba. A hétfátyol tánc tehát eredetileg az emberi lélek fejlődését, emelkedését szimbolizálta. Ennek során a tanítvány megszabadult álarcaitól, szerepeitől, játszmáitól, azaz „a tánc” – amely itt évekig tartó munkálkodást jelentett - az egótól az isteni énig vezette el.
Azóta évezredek múltak el, kultúrák virágzottak és hanyatlottak, de a tánc megmaradt, ami azt jelzi, hogy ez az emberi lélek mélyéről fakadó gyógyír. Ha kultúrkörünkben végignézünk napjaink táncain, a korszellemet láthatjuk tükröződni benne. A korszellem ugyanis hat az emberi lélekre és viselkedésre, a tánc pedig az aktuális érzelmi-lelki állapotot fejezi ki. Így nem is meglepő, hogy a mai táncok többnyire uránikusak, azaz szinte sisteregnek az elektromosságtól, gyorsak, szögletesek, diszharmonikus esetben pedig rángatózóak és idétlenek. Lágyabb érzelmeket csak elvétve fejeznek ki, dühöt és feszültséget annál inkább. A modern táncokból eltűntek a finom, átszellemült mozdulatok, azaz a lelki mélység. Ez a tánc a mai ember értékrendjét mutatja meg: gyorsaság, „felpörgés”, érzelemmentesség, szólózás.
Szerencsére ez csak a hétköznapi szint, hiszen az utóbbi időben örvendetesen megnőtt az érdeklődés – főleg a fiatalok körében – a „lelkibb” táncok iránt. Megjelent a szakrális körtánc, a hastánc és népszerűbb lett a táncterápia is. Amennyiben terápiaként használják, ezekre ugyanaz érvényes, mint az ősi táncokra: a helyszín, az alkalom, a cél és a csoportvezető személye határozza meg, hogy mi történik a felszabadult energiákkal. Aki csak fizikai szinten táncol, az is jól érezheti magát, mert társaságban van, és felpezsdülnek életenergiái. Aki érzelmi szinten is táncol, az a mozgás örömén túl felszabadíthatja pangó érzelmi energiáit, és levezetheti felgyülemlett feszültségeit. Aki pedig a spirituális síkot szeretné elérni a tánccal, annak kitartónak kell lennie, nemcsak a gyakorlás miatt, hanem azért is, mert sokan az érzelmek felszabadulását összekeverik az istenélménnyel. A gyakorlás során végig kell járni miden síkot és szintet, meg kell tanulni megkülönböztetni a fizikai és az érzelmi táncot, de legfőképpen meg kell tanulni „irányítani” a felszabadult érzelmi energiákat. Az „irányítás” szó itt pozitív értelemben értendő, mert az intellektus segítségével azt kell megakadályozni, hogy a táncoló tudatát teljesen elöntsék a felszínre jutó és felkorbácsolt érzelmek. Azaz, medret kell biztosítani a feltörő érzéseknek, de a medret nem léphetik túl, különben „özönvíz” árasztja el a tudatot. Ez utóbbi gyakran előfordul szektáknál, vagy olyan csoportoknál, ahol kellő spirituális felkészültség nélkül ringatják megváltozott tudatállapotba a jelenlévőket, akik ismeretek híján azt hiszik, hogy istenükkel találkoztak, miközben csak felszabadult a csoport kusza érzelmi energiája.


folyt. köv...

A spirituális táncra törekvőnek tehát az érzelmek felszabadulásakor még nem szabad azt hinnie, hogy megérkezett a legmagasabb szintre. Az érzelmi kiegyensúlyozás után tovább kell táncolnia addig, amíg tudata kitágul, és tiszta szellemi energiák járják át.
A célt ismerve felmerülhet a kérdés, hogy hogyan, milyen tánccal érhető el az emelkedett lelki-szellemi állapot? Többféle tánc is alkalmas erre, s mivel nem ismerem az összes, jelenleg „használt” módszert, inkább támpontokat adnék a választáshoz. Az érzelmeket megjelenítő, kifejező táncok (népi tánc, balett, jazz-balett, stb.) fizikai és érzelmi szintű élményt és felfrissülést hozhat. Az afrikai (jellegű) táncok a gyökér csakrát, s ezen belül a tűz minőségű életenergiákat aktiválják, amelyek megfelelő vezetéssel és gyakorlással átvezethetnek az érzelmi eksztázison is. A körtáncok erősítik a közösségi érzést és az összetartozást, valamint megérintik bennünk azokat a mély érzelmeket, amelyeknek a körforgáshoz van közük. A páros táncok - melyeket nevezhetünk a nemek táncának is – célja az összehangolódás, majd pedig az együtt táncolás, az együtt létezés. Elsősorban a párkapcsolatokhoz van közük, nemcsak az ismerkedés miatt, hanem a hasonlóságuk miatt: mindkettő akkor jó, ha a két fél megtalálja a ritmust és a távolságot – egyszer közelebb, máskor távolabb egymástól, de együtt mozogva. A (nem művészi) szóló táncok az egyéniség megmutatását, az önkifejezést szolgálják.
A valódi, spirituális szintre emelő tánchoz megfelelő tanárt és csoportot kell keresni, akik nem biztos, hogy így hirdetik magukat. Onnan tudjuk meg, hogy jó helyen vagyunk, ha a gyakorlással nemcsak fizikai és érzelmi állapotunk javul, hanem spirituális energiáink is felerősödnek (mélyebb önismeret, felismerések, régi problémák megoldása). A tánctanár, vagy csoportvezető személye meghatározó: csak olyan helyre menjünk, ahol a csoportvezető valóban kiváló táncos, és a tánc az élete. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert ezoterikus körökben előfordul az a nézet, hogy szakrális tánckör vezetéséhez nem kell semmi, csak zene, félhomály és néhány gyertya. Egy rendezvényen találkoztam egy ilyen ezoterikus tánccsoport vezetőjével, majd a szünetben, amikor átadta magát a zenének, a látványtól földbe gyökerezett a lábam: nem tudott táncolni! Azóta már tudom, hogy sajnos nem ő az egyetlen ilyen csoportvezető. Ez tipikusan mai ezoterikus félreértelmezés: a fizikai szint nem számít, csak a lélek. De, aki nem tud táncolni, annak hiába van lelke, mert a teste nem tudja megfelelő módon kifejezni a zenét. Ezért kell kiváló tánctudású (és érző lelkű) csoportvezetőt keresnünk.
Végül, a jó példa kedvéért, elmesélem, hogyan találkoztam a tánc spirituális erejével. Már több éve jazz-balettoztam, amikor beiratkoztam egy rövid nyári tánctanfolyamra, hogy megismerjem az afrikai táncot is. Tanárunk – akinek minden mozdulatát áthatotta a tánc iránti szerelme – egy szál dobbal érkezett, hangerősítők és szuper hifi berendezések nélkül. Az első megrázkódtatást (és keserű felismerést) az okozta, hogy elkezdett dobolni, én pedig dermedten álltam fél óráig, mert nem éreztem a ritmust. Egészen addig abban a hiszemben éltem, hogy álmomba is elkapok minden ritmust. Egy világ dőlt össze bennem, de nem sokat kesereghettem, mert következett a második megrázkódtatás: már a legegyszerűbb táncmozdulatok is fizikailag olyan nehezek voltak, hogy még a profi táncosok is rogyadozó lábakkal mentek haza minden este. Az izomlázak és egó-összeomlások ellenére mindennap megjelentünk mindannyian, mert ez a tánc olyan boldogságot adott, ami felülmúlt minden megpróbáltatást. A valódi felismerés azonban csak a tanfolyam után ért, amikor lelkesen bementem egy neves jazz-balett tanár órájára: soha többé nem tudtam jazz-balettet táncolni, mert a testem és a lelkem már tudta, hogy mi a különbség a betanított, kiszámított, gépies mozdulatok és a lélekből előtörő örömtánc között. Ezt a testet, lelket, szellemet átható örömtáncot kívánom szívből mindenkinek!
Irta: Szabó Judit

HANG – Gondolatok
A HANG válaszaiból kiemelt önálló tanító gondolatok
Dombi Ferenc lelkész-médium által

HANG – A szellem teste
„Test” van a Mennyországban is, de az nem azonos a földi testtel! Most furcsát és félreérthetőt mondok: Istennek is van „teste”. E nélkül képtelen lenne kapcsolatba kerülni veletek! Az igaz, hogy nemcsak semmi köze annak a „testnek” a földi testhez. A mennyei „test” inkább a lélek valamilyen érzékelhető formája azok számára is, akik már kiléptek a földi testből. Tehát a léleknek olyan ragyogása, amelyet jobb híján „testnek” is lehet, sőt kell nevezni.



2 HANG – Alakítsátok át gondolkodásotokat **
Első kijelentésem vagy kétezer évvel ezelőtt, mikor az emberek elé léptem, így hangzott: "Alakítsátok át gondolkodásotokat". Ezt ti így fordítottátok le: ”Térjetek meg!” - “Tartsatok bűnbánatot!” Végső soron mindegyik fordítás jó, de a legjobb az eredeti: ”Alakítsátok át gondol-kodásotokat!”. Ezt kell mondjam neked is. Ez a kiindulás minden problémádra. Ha nem ezt teszed, úgy fogsz járni, mint az az ember, aki egy fa körül keringett, s azon siránkozott, hogy be van deszkázva, körül van zárva. Házastárs, kapcsolat, család, rokonság, állás, ezek mind ennek a függvényei. Olvasd tehát az evangéliumokat! Nem Bibliát mondtam, mert a Biblia csak azok számára épületes olvasmány, akik már nagyon jól ismerik az evangéliumok alapján az Én tanításomat, életemet. Csak az EVANGÉLIUMOK! Így kerülhetsz annak a FÉNY-nek birtokába, melyről ezt mondtam:” Én vagyok a világ világossága.”
Hidd el, nagyon szeretlek! Az, hogy te ebből nem sokat, vagy éppen semmit sem veszel észre, ez látásod hiányossága miatt van. Erről nem Én tehetek. Sohase hidd el, hogy bárki ember valaha is biztosítaná szíved nyugalmát. Kísérletezhetsz, de mindig pórul fogsz járni. És JAJ annak, aki ezt a halála óráján lesz kénytelen megtapasztalni. Jöhet majd újra vissza, mint te jöttél, s nagyon nem olyan körülményekbe, melyeket kedvezőnek tudna magára nézve tartani. Mindaddig, míg valaki nem kezdi átalakítani gondolkodását, mindaddig nem jött meg az esze. Csak az mondhatja, hogy megjött az esze, aki kezdi azt átalakítani. Senkinek sem jön meg készre az esze, csupán átalakítandó anyagként!
*****

Nehéz könnyedség
Téma: a nevetés
Megjelent: Elixír magazin

Hová tűnt a nevetés? – tettem fel magamnak pár hónapja a kérdést, amikor hirtelen rádöbbentem, hogy milyen kevés szívből jövő nevetést hallok jártamban-keltemben. Majd újabb kérdés bukkant fel bennem: Hová tűntek a szellemes, kacagtató viccek, amilyenekkel húsz évvel ezelőtt még sűrűn lehetett találkozni? – Természetesen sok, főleg gazdasági ok jutott eszembe, ami elveszi az ember vicces kedvét, de többet akartam tudni erről, így utána néztem a nevetés pszichológiájának. Bizonyítékot szerettem volna találni arra, hogy a nevetés emeli a lelket, és nélkülözhetetlen a boldogsághoz. Kutatásaim eredménye kissé leforrázott, mivel a nevetés definíciója az ókortól kezdve a mai napig nagyon hasonló: „Ami nevetésre ingerel, az nem más, mint az önelégültség, amely saját magunk valamilyen kiválóságának felismeréséből támad, amikor mások vagy régebbi önmagunk valamely fogyatékosságával, gyengeségével szembesülünk” (Hobbes) „Nem egyedül a fizikai hatás idézi elő a nevetést, hanem minden, amiben az ember átélheti saját felsőbbrendűségének érzését és legyőzheti vagy megszoríthatja vetélytársait.” (Bain)
Tovább elmélkedve a kérdésen, természetesen nyilvánvalóvá vált, hogy a humornak van durva és trágár formája, és van emelkedettebb, szellemibb, sziporkázóbb megnyilvánulása is. Azt viszont be kellett látnom, hogy a humor agresszív aspektusa még a legkifinomultabb viccekben is jelen van (karikatúra, szatíra stb.). A két szélsőség között talán a kulturáltsági szint különbsége a legmeghatározóbb elem. A primitív tréfákban minimális szellemiség és eredetiség található, és nyers, durva agresszív vagy szexuális indulatokat keltenek. A valóban szellemes humor megértéséhez viszonylag fejlett intellektus, kulturális ismeretek és analógiás gondolkodás szükséges.
Napjaink komorságán gondolkodva leginkább a szellemes humor és a szívből jövő tiszta kacagás hiánya tűnt fel. Durva és trágár humorból van bőven, amelyek poénjaiban vagy a profán szexualitás áll, vagy egy megcélzott ember vagy népcsoport észbeli adottságainak becsmérlése. A könnyed, szárnyaló, sziporkázó humor mintha eltűnt volna a közgondolkodásból.
Eltűnődtem azon az ellentmondáson, ami a könnyedség, légiesség, szellemesség testi és szellemi megnyilvánulása között feszül napjainkban. Szellemi szinten a kulturális értékek hanyatlása, a színvonal esése (besűrűsödés) a jellemző, testi-anyagi szinten pedig ennek az ellenkezője: a mai kor embere fizikailag könnyű akar lenni, és minden problémáját könnyedén akarja megoldani. Fényes bizonyíték erre a fogyókúrák törhetetlen virágzása – aminek következménye, hogy az élelmiszerek nagy része már „lihgt”-os, azaz egyre könnyebben emészthető levegővel töltött burok (pl. levegős csoki, felfújt zsemle). A női szépségeszmény szintén levegős, könnyed, alig nyom 40 kg-ot. A hétköznapi használati tárgyak pedig egyre inkább műanyagból készülnek – szintén pillekönnyűek és egyszer használatosak. A ma divatos életstílus mindenben a könnyűséget keresi: sok szórakozás, a szükségletek könnyű, gyors betöltése (vásárlás hitelekből), és a felmerülő problémák azonnali megoldása (mert „nincs idő a fájdalomra”).
Ha kicsit távolabbról szemléljük ezt a folyamatot, akkor feltűnik, hogy a mai életeszmény keményen harcol a nehézségek, a fájdalmak és a sűrűség ellen. Görcsösen akar könnyed és légies lenni. Könnyen belátható, hogy ismét fizikai szintre csúszott le egy szellemi minőség: a levegő elem megélése. A Vízöntő kor küszöbén meg kell birkóznunk azzal a szellemi feladattal, amit levegő elem állít elénk: a könnyedséget, ötletességet és a szellemi szférákkal való kapcsolatot tudati szinten kell először megélnünk és integrálnunk. Ha ez sikerül, akkor nem „csúszik le” torz formában a fizikai szintre, hiszen ha csak a fogyókúra-hisztériát nézzük, akkor egyértelműen kitűnik, hogy a sok koplalás és önkínzás ellenére egyre több a kövér ember.
Számomra úgy tűnik, hogy a mai divatos életstílus ki akarja zárni a Szaturnusz őselvét az életből. Azokat a kellemetlen minőségeket – nehézségek, sok munka, akadályok, határok meghúzása, szenvedés, felelősség, öregség, halál -, amelyek ehhez az archetípushoz tartoznak, ez a felfogás elutasítja és ósdinak, „lefutottnak” tartja, ezért úgy gondolja, itt az idő lecserélni valami friss, új dologra. A mai életeszmény lélektanát hosszasan lehetne elemezni ebből a szempontból, most csak azt emelem ki, hogy a Szaturnusz őselvének elutasítása csak növeli a súlyokat, a szenvedést és mindezt egyre inkább fizikai szinten jeleníti meg. A könnyed, fiatalos életforma mögött gyakran napi 10-12 óra robotolás van messze nem kellemes körülmények között, a tömörebb testalkatúak pedig pokoli kínokat élnek át a reménytelen fogyókúrák alatt és a fitness termekben. Ez a hullám megérintette a modern ezotériát is, ahol széles a kínálat a „világosodjunk meg könnyen, gyorsan” könyvekből és tanfolyamokból.
A Szaturnusz őselvének elutasítása azonban ettől sokkal súlyosabb következményekkel jár szellemi-lelki síkokon. A Szaturnusz felelős többek között az érésért, a megkomolyodásért, a felelősség vállalásáért, a gerincességért, és a tartós, valódi értékekért. Ha nem vállalunk nehézségeket, problémákat, akkor kitérünk a szellemi érés is, és a gyerekkort nem a felnőtt kor követi, hanem érzelmi infantilizmus. Ennek a legnagyobb vesztesége az, hogy az egyén tudatfejlődése megáll, majd lassan visszahull az ösztönök alaktalan világába. A gyermeki és a könnyű new age-es gondolkodás között az a hasonlóság, hogy mindkettő egy olyan világban él, ahol minden szép és jó, nincsenek ellentétek és problémák. A polaritás világával szembesült, a lélek tisztítótüzén átment lélek pedig attól lesz valóban felnőtt, hogy megtapasztalta az élet farkastörvényeit, fizikai szemével látja az igazságtalanságokat és a szenvedést, mégis tudja, hogy mindezek mögött sokkal mélyebb és összetettebb transzcendens erők és törvények léteznek, amelyek vezetik őt, és a javát akarják.
Ezt az érést hagyja ki és taszítja el magától az, aki mindent könnyen és gyorsan akar. A felszabadulás és megkönnyebbülés ugyanis csak akkor következik be, ha a lélek megbirkózott életfeladataival, és valóban a sorsát éli. Vagyis a lelki könnyűség a nehézségek átélése és feldolgozása után érhető el. A Szaturnuszt szokták a küszöb őrének is nevezni, akit nem lehet becsapni, sem előrehaladott korára való tekintettel félreállítani. Ezért könnyen bekövetkezik az „azzá válsz, ami ellen harcolsz” kellemetlen igazsága, és a könnyedséget, felszabadultságot, sőt szabadságot mindenek fölé helyező életszemlélet a Szaturnusz legnehezebb minőségét kénytelen megélni: a lélektelen robotolást a létminimumért, a megkeseredettséget, a mogorvaságot, a „besavanyodást” és a beszűkülést. Ezek a szaturnuszi minőségek tisztán felismerhetőek ma, és sajnos ezzel együtt a vidámság, életöröm, a humor és a nevetés hiánya is, ami szintén ehhez az archetípushoz tartozik, hiszen a Szaturnusz nem áll nagy mókamester hírében.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az a megoldás, ha holnaptól kezdve csak a nehézségeket keressük, és mindenben bekorlátozzuk magunkat. Pontosan a lelki nehézségek és a sorscsapások idején van nagy szükségünk a levegő felemelő könnyedségére. A nevetés a feltorlódott érzelmek levezetője, így valóban megkönnyebbülünk, ha egy jót nevetünk. Amikor pedig képesek vagyunk saját régi hibánkon, botlásunkon derülni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy érzelmileg is feldolgoztuk az eseményt. Ha megpróbáljuk megtalálni a helyes arányt a nehézség és könnyedség között, akkor visszaköltözhet életünkbe a valódi humor és a szívből jövő kacagás, ami valóban felemeli, könnyeddé és szárnyalóvá teszi a lelkünket.



írta: Szabó Judit

Nyeregben maradni
Téma: Ezoterikus félreértések sorozat
Megjelent: Ezo-tér

Pár éve jelent meg a hazai ezoterikus körökben az az irányzat, amely a magyarság eredetével és küldetésével foglalkozik. Jómagam nagyon hamar találkoztam jeles képviselőikkel, és az igazán kellemetlen tapasztalataim miatt azóta csak távolról figyelem munkájukat. Mivel azonban egyre több helyen jelennek meg ide vonatkozó információk, néhány gondolattal szeretnék hozzájárulni az esetleges félreértések megelőzéséhez, és ahhoz, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára, hanem végre sikerüljön nyeregben – középen – maradnunk.
Gyökereink
Először is az irányzat legpozitívabb oldalát szeretném megemlíteni, ami nem más, mint az a felhívás, hogy találjuk meg saját nemzeti vallásunkat, saját hitvilágunkat, rituáléinkat, és alakítsuk ki egészséges identitás-tudatunkat. Vallástörténetileg ez rendkívül fontos egy nép életében, hiszen csak az a kultúra és az a nép tud fennmaradni a történelem forgatagában, akinek nagyon erős szellemi gyökerei vannak. Jelenkori tapasztalatok is igazolják ezt: Ismeretes, hogy a fehér ember civilizációja tönkretett minden hagyományos kultúrájú népet, amelyet csak megérintett. Így volt ez számos amerikai indián törzzsel is, ahol a civilizáció hatására az őslakosok elvesztették vallásukat, hagyományaikat, és megjelent közöttük az addig ismeretlen alkoholizmus és bűnözés. Az egyik ilyen törzs vénei úgy döntöttek, hogy véget vetnek ennek a behatásnak, és cselekedtek. Visszaállították hagyományaikat, ünnepeiket, vallásukat, rituáléikat, fiataljaikat pedig bevezették mindebbe. Döbbenetesen rövid idő alatt szűnt meg az alkoholizmus és a bűnözés, a betegségek száma pedig minimálisra csökkent.
Ez csak egy mai, kiemelt példa arra, hogy mit jelent egy népnek a saját szellemi élete: ha ez elvész, akkor elvesztik kapcsolatukat Istennel, a kozmosszal és végül tönkremegy fizikai életük is.
Napjainkban, amikor egyre jobban fenyeget bennünket a nagy beolvasztás réme, az, hogy elveszíthetjük magyarságunkat, szellemi-lelki értékeinket, hagyományainkat, kiemelt jelentősége van annak, hogy visszatérjünk a mi legtisztább forrásunkhoz, saját hitvilágunkhoz, vallásunkhoz. Ezt szellemi, lelki és testi szinten is meg kell tennünk, méghozzá minél előbb.
Saját vallásunk és eredetünk keresése közben nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk azokat a tényeket, amelyeket már ismerünk az egyetemes vallástörténetből. Ezek közül azt szeretném kiemelni, amely szerint a hagyományos társadalomban (földművelő, pásztor) élő vallásos ember világképében is megjelenik a teremtés - már a legősibb kultúrszinten is -, amelyet önmagára is vonatkoztat. Az archaikus ember teremtésmítoszai elbeszélik, hogy hogyan került az ember a Földre, ami legtöbbször úgy történik, hogy a legfőbb Isten megteremti a világot, az életet és az embert, majd visszahúzódik, és átadja a helyét fiainak, vagy valamilyen földi helytartóknak, akik befejezik a teremtés művét. Így a legfőbb, teremtő Isten helyét más istenségek, mitikus ősök foglalják el. Ezek az istenségek biztosították az életerők reprodukálását és bőségét, a normális időkben. Ilyenkor az emberek el is feledkeztek a legfőbb Istenről, és kéréseikkel az istenségekhez fordultak. Válsághelyzetben azonban, amikor létük, fennmaradásuk forgott kockán, visszatértek a legfőbb Istenhez, és megerősítették a vele való kapcsolatukat. Ez a mitológiai motívum rendkívül széles körben él ma is a világban, mind az öt földrészen.
Joggal ismerhetjük fel ezt a törekvést napjainkban, a saját országunkban is. Nálunk is nagy veszély van – szellemünk és lelkünk elvesztésének veszélye – és ilyenkor vissza kell találnunk a legősibb, legtisztább forráshoz, hogy megerősítve vele való kapcsolatunkat, tovább tudjunk élni, immár megújult szellemmel és lélekkel. Ezért rendkívül áldásos, ha felismerjük: 1. a Teremtővel való közvetlen kapcsolatunkat, 2. a magyarság őseivel való folyamatos kapcsolatunkat. Ez bizonyosan át tud segíteni bennünket e nehéz időszakon.
Az egyetemes motívumok felismerése hazai törekvéseinkben egyszersmind azt is jelenti, hogy nem mi vagyunk az egyetlen és kiválasztott nép, akinek közvetlen kapcsolata van a Teremtővel, tehát nincs alapunk arra, hogy többnek érezzük magunkat másoknál.
A másik, félreértésre alapot adó kijelentés az, hogy a magyarok ősei egy bizonyos csillagról érkeztek ide a földre, tehát mások, mint azok, akik már itt voltak. Tiszteletben tartom mindenki meggyőződését, de ehhez az állításhoz is ismerni kell az egyetemes vallástörténet néhány idevonatkozó részét, valamint tisztában kell lenni a szellemi síkokkal.
A fent említett, igen elterjedt teremtésmítoszok nagy többsége (uránikus struktúrájú mitológiák) szintén azt állítja, hogy az emberek, vagy az adott nép ősei a csillagokból jöttek ide, megteremtették az embert, majd visszahúzódtak az égbe. A vallásos, szellemi életet élő embereknek ez azt jelentette, hogy tőlük fejlettebb szellemiségű lényektől származnak, és hozzájuk vágynak vissza, az ő tetteiket utánozzák életükben. Ez a mítosz szellemi értelmezése. A fizikai értelmezést modern korunk teremtette meg, amely egy percig sem kételkedik abban, hogy mindez csak arról szól, hogy egykor űrhajók szállták meg a Földet, a fejlettebb intellektusú lények kísérletezéssel megteremtették az embert – akit azóta is ellenőrzésük alatt tartanak - , majd visszahajóztak a saját csillagukra.
Természetesen elképzelhető, hogy jártak már idegen lények a mi bolygónkon, de véleményem szerint az ősi, vallásos népek mitológiáját nem high-tech szemüveggel kell olvasni, azaz a szellemi síkot ne tévesszük össze a fizikaival. Ha ezt megtesszük, azzal csak magunknak ártunk, mert, ha azt hisszük, hogy idegen lények teremtményei és „kísérleti nyulai” vagyunk, akkor nincsen értelme semmilyen szellemi erőfeszítésnek, hiszen kívülről manipulálnak bennünket. Következésképpen felelősséggel sem tartozunk cselekedeteinkért, mert minket csak irányítanak.
Lehetne még sorolni e felfogás szellemileg káros következményeit, de térjünk vissza a csillagokból származó magyar ősökre. Láttuk, hogy ez a meggyőződés szintén nemcsak a mi hitvilágunkra jellemző, ezért nyugodtan állíthatjuk, hogy erről vagy arról a csillagról jöttünk, és ezek és ezek a félistenek az őseink – de tudjuk, hogy más népek is így hiszik, és ez rendben is van, hiszen minden nemzet a sajátos tulajdonságai alapján jobban kapcsolódik bizonyos mitológiai hősökhöz, mint másokhoz.


folyt. köv..

A nyelv
A nyelv szoros kapcsolatban áll a szellemiséggel, és bizonyos szintig le is tudja képezni azt. Ezért fontos, hogy fennmaradjon egy nép anyanyelve, hiszen elő kapcsolatot biztosít szellemi hagyományaival. Talán ezért is terjedt el az utóbbi időben az a szokás, hogy meglepő dolgokat magyaráznak meg magyar szavakkal, amelyeket még meglepőbb módon értelmeznek.
Sok évet töltöttem nyelvtanulással, majd tanítással, fordítással és időnként tolmácsolással. A sok gyakorlás alatt rájöttem, hogy az idegen nyelvet csak úgy tanulhatom meg, ha egyre jobban tudok magyarul, így mind jobban el kellett mélyednem saját anyanyelvemben is. Ezért biztos vagyok benne, hogy nagyon szép, nagyon gazdag és szellemiséggel telített a magyar nyelv, amit megőrizni legfőbb feladataink közé tartozik. Az a tendencia azonban, amely arra használja a magyar nyelvet, hogy bebizonyítsa mindenek fölöttiségét (már olyan kijelentést is hallottam, hogy Isten magyarul beszél) nemcsak nacionalista, hanem fittyet hány a nyelv legalapvetőbb törvényeire, ezért megalapozatlan. Csodálatos nyelvet örököltünk, nincsen szükségünk arra, hogy bármit is bebizonyítsunk „felsőbbrendűségéről”, hiszen a nyelv és használója önmagáért beszél. Fontosabbnak tartanám, hogy tudatosan küzdjünk a hétköznapokban nyelvünk tisztaságának visszaállításáért, aminek első lépése lehet a káromkodásról való leszokás, az artikulált beszéd, a szókincs bővítése és a helyesírási szabályok alkalmazása.
A források megbízhatósága
Saját keserű tapasztalatomon okulva azt javaslom, hogy ha igazán fontos dolgot szeretnénk beépíteni hitrendszerünkbe, életfilozófiánkba, akkor vegyük a fáradságot, és járjunk utána azoknak az információknak, amit egy könyvből olvastunk, vagy egy előadótól hallottunk. Velem is megesett, hogy egy teljesen hivatalos publikációból merített természettudományos állítást elhittem – mivel pontosan beleillett ezoterikus elképzeléseimbe – és nem nyomoztam utána. Több évig éltem ennek tudatában, míg felsejlett bennem, hogy valami nincs rendjén ezzel a tudományosan megalapozott kijelentéssel. Végül találtam egy spirituális szemléletű természettudóst – aki nagyon szívesen bebizonyította volna azt, amit én hinni akartam – de sajnos kijelentette, hogy kutatásai szerint tudományosan hamis e széles körben publikált állítás. Leforrázva álltam, és megtanultam, hogy ami lényeges, annak járjak utána. – Ezt tudom ajánlani mindenkinek, aki jóhiszeműen elhiszi azt, amit egy könyvben olvas, vagy egy szakértőtől hall (ami nem jelenti azt, hogy a könyv vagy a szakértő rosszindulatú). Közgazdasági egyetemet végeztem, így közelebbi ismeretségbe kerültem a történelemmel és a statisztikával, és tanulmányaim közepette rádöbbentem, hogy történelemmel és statisztikával szinte mindent be lehet bizonyítani, meg annak az ellenkezőjét is. Pedagógiai tanulmányaim során pedig azt kellett felismernem, hogy ezek a bizonyítások mindig a fennálló hatalom érdekeit szolgálják. Azaz, ha be akarunk valamit bizonyítani, igen könnyű tényekkel igazolni, főként, ha sokan akarják ezt hallani. Ez ugyan megrendítő tény, de ha visszagondolunk az orvostudomány kutatásaira az elmúlt 10-15 évben, akkor világosan látjuk, hogy már mindenről bebizonyították, hogy rákkeltő, meg azt is, hogy nem rákkeltő.
Visszatérve a magyarság eredetét bizonyító tényekre, azt gondolom, hogy még a hivatalosan objektív történészeknek is van saját meggyőződésük, amit nem tudnak véka alá rejteni. Ez nem is baj, hiszen szükségünk van az egészséges nemzettudat kialakulására, aminek egyik alapja történelmünk. Meg kell azonban őriznünk szellemi éberségünket, és be kell vallanunk, hogy dicső történelmet, kiemelkedő személyiségeket szeretnénk tudni a magyar történelemben, mert ez megerősítené magyarság tudatunkat, és lelkünknek lenne miből merítenie. Remélhetőleg nem esünk abba a hibába, hogy a cél szentesíti az eszközt, és nem eszményítünk hétköznapi történelmi figurákat. Ezért úgy gondolom, hogy nem bizalmatlanság, ha előbb utánajárunk annak, amiben nagyon hinni akarunk. Ez csak a javunkra válhat, hiszen ilyenkor elmélyedhetünk az adott témában.
Összegezve megállapíthatjuk, hogy közös szellemi és lelki feladatunk magyarság tudatunk helyreállítása, szellemi gyökereink felelevenítése, hiszen csak az ebből nyert erővel és tisztasággal tudunk megbirkózni a modern kor durva anyagi világának eseményeivel. Ennek során szellemi éberséggel kell különbséget tennünk a szellemi és anyagi síkú értelmezések között. De talán a legfontosabb, hogy visszataláljunk ősi hitünkhöz, Teremtőnkhöz, hiszen ha ez helyreáll a tudatunkban, akkor önmagunktól megtaláljuk nemzeti erényeinket, és példát tudunk mutatni szellemi tisztaságból, összetartásból, együttérzésből, szeretetből és a testi egészség helyreállításából. Bízom benne, hogy ezzel szolgáljuk legjobban hazánkat és az egész világot.

írta: Szabó Judit

Őszintébben az
Téma: Ezoterikus félreértések sorozat
Megjelent: Ezo-tér

Néhány éve ismerjük az „indigó” gyerekek fogalmát, amivel kapcsolatban több félreérthető nézet terjedt el. Ezekre szeretnék most kitérni.
Az „indigó gyerekek” fogalma Amerikából került hozzánk a New Age közvetítésével. Az első, ezzel a témával foglalkozó szerző azért nevezte így az elmúlt 10 évben született gyerekek egy részét, mert aurájukat indigókéknek látta. Megfigyelve ezeket a gyerekeket viselkedésük alapján spirituális következtetéseket vont le. Magatartásukat így jellemezte:
Rendkívül intelligensek, született felsőbbségi tudatuk van, amit közölnek is környezetükkel, ellenszegülnek minden autoritásnak, antiszociálisak, ha számukra nem megfelelő társaságban vannak, sokszor hiperaktívak, problémáik vannak a tanulással.
A levont spirituális következtetések:
Ezek a gyerekek rendkívüli spirituális képességekkel jöttek a világra (mert látják az aurát), nincsen karmájuk, bizonyos, igen fejlett bolygókról inkarnálódtak ide, olyat tudnak, ami nagyot fog lendíteni a mi fejlődésünkön.
A témáról sok könyv és cikk is megjelent, amelyek sokszor a fent leírt magatartást nagyszerűnek és a felsőbbrendűség jelének tekintették, és kimondva vagy kimondatlanul azt sugallták a szülőknek, hogy akinek így viselkedik a gyereke, az büszke lehet, mert nem akárkit nevel, sőt nagy spirituális tanító érkezett hozzájuk a gyerek személyében.
Természetesnek tartom, hogy minden szülő a saját gyerekét tartja a legszebbnek és a legokosabbnak – és ez jól is van így – viszont vannak tények, amin érdemes elgondolkodni.
Nagyjából azóta beszélünk indigó gyerekekről, amióta az Uránusz belépett a Vízöntőbe (mára már elhagyta). Ez azt jelenti, hogy a 1995. április – 2003. december között született gyerekek Vízöntő Uránuszúak, amelynek gyakorlati megnyilvánulásai igen emlékeztetnek arra, amit az indigó gyerekek fogalmán értenek. Magatartásukban, de főleg annak zavaraiban az Uránusz és a Vízöntő diszharmóniája fedezhető fel. Mit jelent ez konkrétan?
Az Uránusz, mint planéta és archetípus a személyiségen túli tartományba tartozik leginkább, tehát nagy hatása van a kollektív tudatra és annak áramlásaira. Főbb ismérvei a változékonyság, a rendkívül sok elektromos energia, a hirtelen események. Alapelve az újítás, a dolgok megjavítása, a haladást gátló, idejét múlt rendszerek megdöntése. Gondolkodásmódjára az idealizmus, a madártávlatból való szemlélés, és a rendszer egészének átlátása jellemző, és nem szeret a hétköznapi, túl földies dolgokkal foglalkozni. Célja a „szabadság, egyenlőség, testvériség”, a kötöttségektől, korlátoktól való megszabadulás. Érzései visszafogattak, hűvösek. Viselkedésmódja különleges, nem azonos a tömegekével.
Hosszasan lehetne még jellemezni az Uránuszt és otthonát, a Vízöntő jegyét, de most csak azokat a diszharmóniákat szeretném kiemelni, amelyeket az „indigó” gyerekeknél megfigyeltek.
Való igaz, hogy ezek a gyerekek rendkívül intellektuálisak, gyors felfogókészségűek. Ezt tökéletesen indokolja a Vízöntőben lévő Uránusz, amely égi minőség, a szellemet, a gondolkodást, a találékonyságot, a magasröptű gondolatokat és megoldásokat hozza magával. Ezért természetes, hogy az ilyen konstellációjú gyerekeknek nagy esélyük van a kimagasló szellemi beállítottságra. (Ahol a szellemi nem azonos a spiritualitással.) Ismerek olyan idős embereket, akik akkor születtek, amikor az Uránusz legutóbb – a múlt század elején – a Vízöntőben járt. Iskolai végzettségüktől függetlenül mindannyian különösen intelligensek, találékonyak, sziporkázóak, még így a 90. életévükhöz közeledvén is. Tehát ez nem mai jelenség.
Az erőteljes uránuszi energiák egyik kellemetlen megnyilvánulási formája lehet a hiperaktivitás és a figyelemzavar. Tudományos oldalról ez még nincsen teljesen tisztázva, de az egyik elmélet szerint az ilyen gyerekek agyában túl sok dopamin (ingerületátvivő anyag) termelődik, de kapcsolatba hozzák érzelmi megrázkódtatással, vagy születéskori oxigénhiánnyal. Ami komolyan elgondolkodtató: Kísérletek igazolják, hogy a hiperaktivitás tünetei jelentősen csökkennek, ha a gyermeket hipoallergén diétára fogják. Ezen elmélet szerint a hiperaktivitáshoz nagyban hozzájárulnak az élelmiszerszínezékek, a tartósító szerek, az ízfokozók, a szalicilátok, a fenolok, és nem utolsó sorban a foszfáttartalmú adalékanyagok. Amint ezeket kizárják az étrendjükből, javulás következik be, amit csak növel, ha bioélelmiszert adnak nekik. Mindez arra utal, hogy ezek a gyerekek egyoldalúan sok égi (levegő, tűz) energiával rendelkeznek, és nincs annyi földi energiájuk (víz, föld), ami ezt kiegyenlíthetné. Ezért használ nekik az olyan diéta, amely elsősorban föld energiát ad nekik (burgonya, rizs, zab) és tudatosan kikerüli a levegő és tűz energiákat (foszfátok megvonása a hús és a kóla kiiktatásával). Ezt erősítik meg azok a gyógynövények is, amelyeket sikeresen alkalmaznak az ilyen gyerekeknél: macskagyökér, citromfű, galagonya. Ezek nyugtató és az idegrendszert kiválóan erősítő (macskagyökér) gyógynövények, amire a hiperaktív, diszharmonikusan uránikus gyereknek idegrendszere leföldeléséhez van szüksége.
A túl sok levegő elemet kiegyenlítő víz elem hiányához sorolható az a tény, hogy az „indigó” gyerekek sokszor küzdenek megoldatlan érzelmi problémákkal, és hajlamosak távolságtartóan, hűvösen viselkedni. Az Uránusz egyik diszharmonikus megnyilvánulása az elszigetelődésre való hajlam, és az, hogy ellenáll minden kényszernek, szokásnak és autoritásnak. Ezek összefüggnek egymással: Az uránikus személy gyakran érzi úgy, hogy ő szellemileg embertársai felett áll, többet tud náluk, és felsőbbrendűségének tudatában nem akar együttműködni ezzel az „alantas világgal”, így elszigetelődik és érzelmileg is egyedül marad. Az uránikus hajtóerők mindig szabadságra törekszenek, és ellenségüknek tekintik az autoritást, ami a szemben álló jegy, az Oroszlán egyik jellemzője. Ezért ezek a gyerekek sokszor nem hajlandóak engedelmeskedni szüleiknek, tanáraiknak, és külön bánásmódot követelnek. Ez azonban nem nagyszerűségük jele, hanem a diszharmonikus uránikus energiáké. A tanulással pedig vélhetően sokszor azért van gondjuk, mert uránuszi beállítottságuknál fogva a rendszer egészét érintő tanításokat tudják jobban felfogni, és ezért sokáig nem tudnak mit kezdeni a részinformációkkal. Ha például meg akarjuk tanítani nekik a számítógép működését, akkor nem az apró kis alkatrészek leírásával kell kezdeni, hanem az összkép és a legfontosabb összefüggések bemutatásával. Kétségtelen, hogy a jelenlegi oktatási rendszerre nem ez a megközelítési mód jellemző.


foly. köv...

A fentiek alapján tehát azt mondhatjuk, hogy nagyon sokszor nem különleges adottságokról, hanem kiegyensúlyozatlan, diszharmonikus viselkedésről van szó. Sajnos ezt még tetézi egy fontos tény:
A gyerekek valóban nagyon érzékeny kis lények, akik reagálnak minden külső hatásra. Véleményem szerint az indigó gyerekek egy részénél nemcsak kiegyensúlyozatlanságról van szó, hanem arról is, hogy uránuszi többletük miatt fogékonyabbak a kollektív áramlatokra, és azt átvezetik magukon, így ami megnyilvánul, az nem mindig az ő személyiségük, hanem a korszellem. Konkrétan: A helyzetet súlyosbítandó, jelenleg uránuszi korban élünk, ahol a kollektív tudatban is több az uránikus energia, mint 400-500 évvel ezelőtt. Emellett a fogyasztói társadalom hatására olyan diszharmonikus marsikus energiák töltik be a köztudatot, amelyek szintén nem ismernek határt, csak önmagukra vannak tekintettel, rendkívül agresszívek és pusztítóak. Ez összekapcsolódva az Uránusz tekintélyt és határokat nem ismerő energiáival (bár az Uránusznál más határokról van szó), rendkívül destruktív viselkedést alakítanak ki a kollektív tudatban. A kollektív tudat mindannyiunkat érint, de mindenki olyan módon és mértékben vezeti át magán ezeket a minőségeket, amilyen az egyénisége. Tehát, ha valaki nem hajlamos az agresszív, tekintélyt nem ismerő viselkedésre, az valószínűleg a kollektív hatásra sem is fog így viselkedni, bár érezhet magában erre ingereket. Aki viszont természeténél fogva hajlamos erre, az fokozottabban fogja kifejezni saját magán keresztül. Ezt csak egy kifejlett, egészséges személyiséggel lehet kivédeni, ami a gyerekeknek koruknál fogva még nem lehet. Ezért hajlamuk és koruk miatt sokkal fogékonyabbak a kollektív áramlatokra, amit ki is fejeznek diszharmonikus viselkedésükkel. Erre számomra a legjobb bizonyíték az, hogy a fővárosban – ahol sajnos elég sok diszharmonikus marsi és uránuszi energia van a levegőben – a gyerekek sokkal nyugtalanabbul és erőszakosabban viselkednek, mint egy vidéki városban, vagy faluban, ahol jóval több a nyugalom és az érzelmi biztonság. Tehát az „indigó” gyerekek ebben az esetben a kollektív áramlatok közvetítői és sajnos áldozatai is, mert nem tudják megakadályozni, hogy a nyugtalanító erők átjárjanak rajtuk.
És végül a különleges, szellemi képességekről: A szellemtanból közismert tény, hogy minden gyerek érzékeli a nem anyagi világ erőit: látja az aurát, az energiák mozgását, a szellemlényeket, a manókat, törpéket, és még sok minden mást. Ez természetes dolog, hiszen a láthatatlan világból érkeztek, ami nem egyik napról a másikra zárul le bennük. Általában 7 éves korig „látnak át” a másik világba, de nem ritka az sem, hogy 10-12 éves korig. Ez legkésőbb a pubertás kor előtt megszűnik, és ez jó is, mivel a gyereknek nem a szellemi világgal való kapcsolatát kell építenie, hanem a fizikai testét. Ha nem ezt teszi, akkor egészsége megbomlik, betegségek léphetnek fel. Ezért is tilos gyerekekkel ilyen tevékenységet folytatni, tilos őket aura nézésre és hasonlókra „használni”. (Sajnos sok szülő hajlik erre.) A gyerekek ezen képessége tehát természetes, és ősidőktől fogva adott. A környezet azonban sok mindent befolyásolhat. Ha a gyerek materialista környezetben él, akkor előbb-utóbb elfojtja magában ezeket az élményeket, igyekszik nem látni, hogy megfeleljen szülei elvárásainak. Valószínűnek tartom, hogy ma azért tűnik különlegesnek ez a gyermeki képesség, mert már sokan elfogadják, hogy ilyen van, és elhiszik a gyerek beszámolóit. Ez jót tesz a gyereknek, és ha a szülők nem csinálnak ebből különlegességet, akkor a maga idejében ez a képesség háttérbe húzódik, hogy a gyerek teljesen megérkezhessen a földre. Vagyis: rájöttünk valamire, ami mindig is volt. Ez nem baj, csak nem kell túlértékelni. Nagyszerű, ha a gyerekekkel lehet angyalokról, törpékről, mennyországról és egyebekről beszélni – de csak, ha igénylik. Így természetessé válik nekik, hogy van egy finomanyagi és egy földi világ is, és ez a kettő nem zárja ki egymást.
Azt nem tudom, hogy az „indigó” gyerekeknek valóban nincs-e karmájuk, de erősen kétlem. Az a gyanúm, hogy a Megmentő és a Megváltó utáni vágyat vetíti ki rájuk a New Age, hiszen azt mondja, hogy ők majd tanítani fognak bennünket olyan tudásra, ami nagyon magas szintről származik, és egy új világot hoznak el a Földre. Bár úgy legyen. A gyakorlatban azonban a fent említett diszharmonikus uránikus energiák olyan világot hajlamosak létrehozni, amit Huxley már régen leírt a Szép, új világ c. könyvében. Ez pedig hátborzongató, mivel egy érzelmeket kiikatató, kizárólag az értelem és a praktikum által vezérelt, programozott világot mutat be. A legszomorúbb az, hogy e felé haladunk.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy azok az ismérvek, amikkel az „indigó” gyerekeket jellemzik, erősen utalnak egy archetípus diszharmonikus megnyilvánulására, nem pedig különleges, szellemi lények inkarnálódására. Természetesen nem kétlem, hogy nagyon sok gyerek okosabb, szebb, különlegesebb, mint a többi, de ezt egészségesnek és normálisnak tartom – főleg, ha a szülők felismerik saját vágyaikat és kivetítéseiket ebben.
Nem tudom pontosan és részletesen megmondani, hogy hogyan kell nevelni az ilyen típusú gyerekeket, csak támpontokat tudok adni, amelyek mentén a kicsi egyéni szükségleteihez igazódó módszereket lehet kialakítani. (Mivel uránikus gyerekekről van szó, számítsunk rá, hogy váltogatni kell az eljárásokat.)
Az elemek szintjén általánosan abból lehet kiindulni, hogy e gyerekeknek sok elektromos energiájuk van, amit nem lenyomni kell gyógyszerekkel, hanem a föld és víz energiájukat megemelni ugyanilyen szintre. A föld energiát többek között megfelelő táplálkozással (lásd pl. kínai öt elem tana, ájurvéda stb.), sok pihenéssel (ezek a gyerekek nagyon stresszérzékenyek lehetnek), nyugodt környezettel (a kereskedelmi tévék és rádiók helyett stresszoldó, nyugtató zene, veszekedések, hangoskodások beszüntetése), sok természeti energiával (fák, erdő, zöld mező), idegerősítő teákkal, homeopátiával, Bach virágcseppekkel lehet erősíteni. A hiperaktív gyerekeknek segíthet egy olyan mozgás, amiben levezetik energiáikat, de nem „pörögnek fel” túlzottan.
A víz elem pótlása és növelése nagyon fontos. Ezek a gyerekek nagyon igénylik az érzelmi biztonságot, a stabilitást, ezért is reagálnak olyan érzékenyen a veszekedésre, a válásra, a cserbenhagyásra. Abban kell nekik segíteni, hogy merjenek érezni, engedjék érzéseiket megnyilvánulni, tanulják meg ezeket kifejezni, és mindenek előtt kezelni. Fontos megtanítani nekik, hogy hogyan dolgozzanak fel egy-egy nehéz helyzetet, főleg olyat, ami megingatja biztonságérzetüket, és ahol magányosnak érezhetik magukat. Az uránikus személyek hadilábon állnak a testi érintéssel, így az „indigó” gyerekek sem mindig lelkesednek a dédelgetésért. Ennek ellenére fontos, hogy megtanítsuk nekik az érintés fontosságát, hiszen nagyban hozzájárulhat biztonságérzetük erősítéséhez. Figyeljünk oda, hogy a gyerekek elegendő mennyiségű és jó minőségű folyadékot fogyasszanak naponta.
Ezen kívül a segítségükre lehet bármilyen olyan módszer, ami segít leföldelni nyugtalan, ideges energiáikat, és segít megtalálni saját középpontjukat.
Szellemi szinten abban kell őket segíteni, hogy megtalálják a nekik megfelelő tanulási módot, és abban, hogy egyéni meglátásaikat hogyan tegyék közkinccsé – és hogyan viseljék el, ha nem értik meg őket.
Mindezekből látható, hogy nem kis feladat vár az „indigó” szülőkre, akiknek valószínűleg saját életmódjukon és szellemi beállítottságukon is változtatniuk kell, ha kiegyensúlyozott, egészséges embert akarnak nevelni csemetéjükből. Biztos vagyok benne, hogy az erőfeszítés megéri, és nagyszerű művészek, tudósok, fejlesztő mérnökök, feltalálók és újítók válnak ezekből az uránuszi gyerekekből.


írta: Szabó Judit

Párra várva
Téma: a szingli élet
Megjelent: Elixír magazin

Olyan korban élünk, ahol minden gyorsan és alapjaiban változik meg. Ezt érzékelhetjük globális, társadalmi és egyéni szinten is. Ezek az átalakulások érintik a hagyományos nemi szerepeket és a családmodellt is: napjainkban egyre kevesebb a tartós és jó házasság, megváltoztak a nők feladatai és életkörülményei, és nem utolsó sorban tömeges méreteket öltött az elmagányosodás. Ez utóbbinak számos összetevője van, amelyek közül most csak azokat a spirituális okokat emelem ki, melyek mélyebb síkokról befolyásolják a jelenségeket.
Több ezer éve élünk patriarchális társadalomban, ami azt jelenti, hogy értékrendszerünk is ennek van alávetve. A patriarchátus a férfi erényeket és energiákat tartja a legnagyobb értéknek, amit vallása is tükröz: istene az égben lakik, és férfi. A kereszténység elterjedésével ez kiegészült azzal, hogy az ördög és a démon fogalmába szinte csupa yin tulajdonságot sűrítettek bele: érzések, vágyak, szexualitás, érzéki örömök, a láthatatlan világgal való kapcsolat.
A patriarchális berendezkedés a yang uralmán és túlsúlyán alapul, amit természetesen meg lehet élni harmonikusan és diszharmonikusan is. Az olyan patriarchális társadalmak, ahol ez az égi yang minőség emelkedett szellemiségben nyilvánult meg – mint pl. Tibetben – magas szinten élik meg a yang túlsúlyt. Az olyanok viszont, ahol a tiszta szellemiség helyett hatalmi harcok, háborúk és állandó versengések vannak, diszharmonikusan. A mi kulturális környezetünkre sajnos ez utóbbi jellemző, aminek káros következménye a yin és a yang egyensúlyának kollektív eltorzulása.
Az ilyen társadalmi berendezkedés és értékrendszer a saját érdekében határozza meg a nemi szerepeket is, ami a keresztény-patriarchális rendszerben a következő: a férfi az első és az irányító, ő képviseli az isteni minőséget, ő az erős, az okos és a tökéletes. A nő pedig a férfi alárendeltje (egy középkori pápai kinyilatkoztatás szerint a nő tökéletlen állat), és kizárólag akkor elfogadható, ha alázatos, szemérmes, csak a családjának él, mindenben a férjét követi, és elfogadja a patriarchális szabályokat.
Mindezek a szokások, törvények – amelyet emberek alkottak – olyan régen működnek, hogy mélyen beleíródtak a kollektív tudattalanba, így automatikusan meghatározzák a közgondolkodást, még a nem vallásosak körében is. Így az emberek többsége nem kérdőjelezi meg hitelességüket, és nem kutat eredetük után. Ez azt jelenti, hogy az életüket olyan alapvetően meghatározó elvek szerint élik, amit örököltek, és gondolkodás nélkül vettek át másoktól.
A patriarchális berendezkedés egy kiegyensúlyozatlan, megtört tudatállapotot tükröz, ahol a két alapminőség, a yin és a yang nincsen egységben. Ez tisztán látható azon, hogy a legfőbb istent hímneműnek tekintik. Az isteni minőség soha nem szűkül le egy alaperőre, hiszen a teljesség és tökéletesség állapotát hivatott képviselni. Egy ilyen megtört, beszűkült állapotban – amit több ezer éve élünk meg – sem a yang, sem a yin energiák nem tudnak a maguk teljességében és pompájában megnyilvánulni. A férfiaknak előírták, hogy csak a yang minőséget testesíthetik meg (tilos a gyengeség bármely jele), a nőknek pedig azt, hogy csak yin energiákat élhetnek meg (tilos határozottnak, döntésképesnek és önállónak lenniük).
Ez a régen becsontosodott, diszharmonikus állapot a múlt század közepe táján elkezdett felbomlani. Az 1920-as évektől kezdve a nők egyetemen is tanulhattak, majd az iparosodás – és az elszegényedés – a nők tömegét kényszerítette arra, hogy a családjuk mellett munkát vállaljanak. Ennek számos lelkileg, testileg káros következménye volt, aminek elemzése vaskos köteteket töltene meg. Ehelyett azokra a kevésbé nyilvánvaló ősi folyamatokra szeretnék utalni, amelyek most a felszínre törtek, és a jelenségek megértéséhez nagyon hasznos tudni róluk.
Eredendően mind a yangnak, mind a yinnek önmagában is van teremtő energiája, de természetesen együtt hozzák létre a teremtés misztériumát. Az eltorzult patriarchális állapotban a yangnak túl nagy feladata lett, a yint pedig megfosztották teremtő ereje jelentős részétől. Az egyik erő tehát túl lett terhelve, a másik viszont energiahiányossá vált. Ez tükröződött társadalmi és egyéni szinten is, vagyis a női erők működése nemcsak a közösség életében volt elfojtva, hanem az egyénében is.
Korunkat a két korszak közötti nagy átalakulás időszakának tekintem, ahol az egyik legjellegzetesebb és legmélyebb folyamat az, hogy ez a diszharmónia megmozdul, és az eddig elfojtott yin erők megkísérelnek visszatérni eredeti, egészséges állapotukba. Ezt éljük meg társadalmi és egyéni szinten is. Ezek a változások azonban ellentmondanak az évezredek óta gondolkodás nélkül elfogadott és követett értékeknek és elképzeléseknek – amiről ráadásul még azt is hirdetik, hogy ezek az örök, isteni törvények. A hétköznapokban azzal találkozunk, hogy a hagyományos nemi szerepek már nem működnek, és az új rend még nem alakult ki. Egy nagy változás közepette, amikor a régi már kicsúszik a lábunk alól, az újba pedig még nem kapaszkodunk, a túlélési ösztön első reakciója, hogy megpróbálja visszahúzni a régi, jól bevált rendszert. Ilyenkor hatalmas energiát fektetünk abba, hogy megreformáljuk a megszokott dolgokat. Ha viszont a változás erőteljes és mély, akkor ez a mentőakció halálra van ítélve, és a bizonytalanságot kell megélnünk. A pánikba esett emberi elme ekkor megpróbálja megkeresni – a felszínen – a hibát, de legfőképpen a felelőst, mert úgy gondolja, hogy ha megbünteti, akkor minden visszaáll a régi rendbe.


folyt. köv....

Korunkban ez a folyamat többek között úgy nyilvánul meg, hogy egyre több fiatal – főleg nő – él egyedül, nem találva párt magának. A társadalom elvárása pedig az, hogy egy bizonyos kor alatt kötelező férjhez menni – sokszor bármi áron – mert ha nem, akkor a megvetett vénlány sors vár rá, amihez a savanyú, csúnya nő képzete társul, aki senkinek sem kell. A társadalom ítélete és büntetése a ma egyedül élő fiatalokra is kiterjed. A tudattalanul követett patriarchális értékeknek megfelelően az ilyen lányokban bűntudatot keltenek, mondván, hogy túl modernek, túl önállóak, túl függetlenek, és nem hajlandók a családnak élni, és felnézni a férfiakra. Ha az érintetteknek még nincsen stabil önismeretük, akkor könnyen elhiszik, hogy csakis kizárólag ők a hibásak, és megpróbálnak megváltozni, ami azt jelenti, hogy egyéniségüktől idegen viselkedést és értékrendszert vehetnek fel.
Nagyon sok fiatal, intelligens, szép, meleg szívű, bájos lányt hallottam panaszkodni a fentiek miatt. A közös az volt bennük, hogy egyikük sem gondolkodott el azon, hogy vajon, miért akar feltétlenül és minden áron férjhez menni. Amikor felteszem nekik a kérdést, hogy mi az a jó, amit a házassággal akarnak elérni, akkor gyakran döbbent csönd a válasz. Sokan nem is tudják, hogy mi az, amit valójában ők akarnak, és mi az, amit a család, a baráti társaság és a társadalom nyomására szeretnének elérni.
Természetesen többféle megoldási kísérletet is láttam a problémára – de eredményeset sajnos csak nagyon ritkán. Az egyik leggyakoribb döntés az, hogy az olyan fiatal lányok, akik könnyedén megállnak a saját lábukon is, és tudják, mit akarnak, elfogadják, hogy ők nőietlenek, és ezért nem kellenek egyetlen férfinak sem. Ha tehetik, beiratkoznak egy olyan tanfolyamra, ahol megerősítik bennük a patriarchális értékeket, és megtanítják, hogy hogyan kell kacéran öltözködni, viselkedni, és milyen praktikákkal lehet megszerezni és megtartani a férfit. Az ilyen megoldást választó fiatal lányokon azt látom, hogy ugyan nagyon szeretnének boldogok lenni, de ez nem az ő megoldásuk, nem a saját egyéniségükből fakadó viselkedés, hanem egy felvett szerep. Ami emiatt nagy erőfeszítést igényel, és előbb-utóbb felmondja a szolgálatot.
Vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy én ilyen vagyok, és kész, akinek nem tetszem, az ne is közelítsen. Vagyis fájdalmukban kaktusz tüskéket növesztenek, és valóban férfias viselkedést vesznek fel. Talán mondani sem kell, hogy ez sem vezet el a boldog párkapcsolathoz.
Azokban a – sajnos ritka – esetekben, ahol valóban tartós és boldog kapcsolatot láttam, mindkét fél tisztában volt saját egyéniségével, valódi vágyaival, hiányosságaival és azzal, hogy hol a helye a másiknak és a kapcsolatnak az életében. Ezt pedig nem húszévesen hozták létre magukban, hanem élettapasztalatok során, egyre közelebb kerülve önmagukhoz és a másik felükhöz.
Rengeteg okot lehetne még felsorolni az egyedüllét elemzéséhez, amivel valószínűleg nem oldanánk meg a helyzetet. Megemlítenék azonban néhány pozitív következményt, amely az átmeneti, vagy hosszasabb egyedülléthez kapcsolódhat:
Aki úgy áll hozzá ehhez az állapothoz, hogy kihasználja az időt önmaga megismerésére és fejlesztésére, az nem fogja áldozatnak tekinteni magát, és nem lesz kisebbrendűségi érzése sem. Jelenleg a fogyasztói társadalom viharában élünk, amely nélkülöz minden szakralitást és spiritualitást. Aki tehát az egyedüllétet nem magányként éli meg, és csendes óráiban befelé fordulva erősíti kapcsolatát a szellemi vezetéssel, az nemcsak önmagának tesz jót, hanem az egész társadalomnak. Ezt az időt fel lehet használni azoknak az érzelmi blokkoknak és mélyebb hiedelmeknek a feloldására is, amelyek megakadályozzák a megfelelő társ megtalálását. Mindenek előtt azonban egyedül kell tisztáznunk magunkban, hogy mit szeretnénk megvalósítani a párkapcsolattal, milyen típusú kapcsolatra vágyunk, és hogyan tudjuk feloldani magunkban az esetleges ellentmondásokat. Nagyon fontos végiggondolni azt is, hogy miként tudjuk elkerülni a nemek párviadalát, és hogyan tudjuk megvalósítani a férfi és nő harmóniáját. Ez utóbbit először magunkban kell megteremtenünk, saját yin és yang oldalunk kiegyensúlyozásával és összekapcsolásával. E folyamatba tartozik a tudatos és tudattalan, az értelem és az érzelem, a test és a szellem, az ego és az isteni vezetés ellentétének feloldása, összhangjának megteremtése. Nem kis feladatra vállalkozunk tehát, ha boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatra vágyunk – de megéri belül keresni az igazit, hogy aztán kívül is megjelenhessen.
A divatos, idegen szóval „szingli”-nek nevezett egyedüllétet tehát nem hibának és nem csökkent értékűségnek érdemes tekinteni, hanem egy olyan helyzetnek, amely törvényszerűen bekövetkezik ma a világméretű átalakulásban. Ez az állapot lehetőséget ad a régi, már nem működő hiedelmek és szokások tudatosítására és megváltoztatására. De legfőképpen arra, hogy ne kívül, másban keressük azt a boldogságot, amit csak belül találhatunk meg.


Irta: Szabó Judit

Példabeszéd

Képzelj el egy gömb alakú, lepecsételt akváriumot, amely egy másik, nagyobb akváriumban van benne. A nagy akváriumban lévő halak belelátnak a gömbbe, de a gömbben lévők nem látnak ki. Az üveggömb az ő egyetlen realitásuk. A nagy akvárium sós vízzel van tele, és gyönyörű vízi növények, rákok és halak élnek benne. A lepecsételt gömbben azonban édesvíz van, és aranyhalak élnek benne.
Hirtelen elkezdődik egy folyamat, amelyben az üveggömb egyre vékonyabb és vékonyabb lesz. Egy kis sós víz át is szivárog, és az aranyhalaknak gyorsan kell fejlődniük, hogy hozzá tudjanak igazodni ehhez a változáshoz. Mivel az üveg egyre vékonyabbá válik, az aranyhalak időnként egy-egy pillanatra meglátják a nagy akvárium élőlényeit. Néhány aranyhal ellenségnek tartja a többi halat, és bátran próbálják védeni gömbjüket a fenyegető invázió ellen. A vízi növényeket rossznak tartják, és azzal vádolják a többi aranyhalat, hogy befolyásolják őket ezek a növények. Ezek az aranyhalak elrejtik félelmüket, de mégis kivetítik környezetükre. Megint más aranyhalak azt hiszik, hogy a nagy akváriumban lévő halak már régóta ellenőrzik az üveggömböt. Önmagukat és a többi aranyhalat kiszolgáltatott áldozatnak tekintik. Azt hiszik, hogy az üveg másik oldalán lévő teremtmények fogva tartják őket, hogy majd egyszer felfalják. És mivel az üveg fala egyre vékonyabb lesz, minden nap jobban félnek. Néhány aranyhal az üveg túlsó oldalán lévő halakat mindenható, isteni lényeknek tartja. Ezzel teljesen feladják saját autoritásukat, és ide-oda ingáznak az érzelmi szélsőségek között. Egyszer kiválasztottnak érzik magukat, máskor pedig értéktelennek. Megpróbálják „mestereik” rejtett üzeneteit tolmácsolni, és ezek szerint cselekszenek és hisznek. Ide-oda úszkálnak a gömbben, sok légbuborékot kavarnak, de hosszú távú hatást nem tudnak előidézni.
És van néhány aranyhal, akik ezeket a másfajta teremtményeket testvérüknek tekintik, és csodálják a „Nagy Halat”, hogy milyen hihetetlen mennyiségű formában tudja kifejezni magát. Ők minden lélegzetükkel és mozdulatukkal a Nagy Hal szellemét követik, és eksztázist élnek át, mivel lassan előkészülnek arra, hogy a nagyobb vízben úszhassanak.
Szabó Judit: Az Egység hívása, 63-64. oldal

Szabó Judit:
TESTET ÖLTÖTT SZELLEMEK


Már igen ritkán hallunk materializációs médiumokról, így a legtöbben nem is tudják, mit jelent ez az elnevezés. A médiumok olyan csoportjáról van szó, akik jelenlétében átmenetileg fizikai tárgyak, hús-vér emberek "keletkeznek", majd eltûnnek. Ez a jelenség a XIX. század elsõ felében bukkant fel gyakrabban. Hogyan is történik a materializáció? Szükséges hozzá a szellemvilág jelenléte, egy megfelelõ médium, és - az átlagember számára láthatatlan - ód, vagy fluidum.
A szellemvilág jelenléte azért alapvetõ fontosságú, mert e nélkül semmi sem történne. Õk határozzák meg, hogy mi fog történni, a médium csak ezköz ehhez. A materializáció létrejöttéhez nagy mennyiségû ód szükséges. Az ód maga az életerõ, így mindenben megtalálható, és mindig kapcsolódik egy szellemlényhez. A szellemvilág adja a szükséges ód nagy részét, a másik része pedig a médiumból, illetve a jelenlevõkbõl származik. A szellemvilággal való kapcsolat felvétele után a médium transzba esik, részlegesen, vagy teljes egészében elhagyja a fizikai testét.
A rendelkezésre álló ód mennyiségétõl függõen a megnyilvánulni kivánó szellemlény egész alkját, vagy csak egy testrészét jeleníti meg úgy, hogy az ód sûrûsödni kezd és hamarosan láthatóvá válik fehéres köd formájában. Ez is tovább sûrûsödik, addig, míg anyag keletkezik. Ha a megtestesülés olyan erõs, hogy a szellem földi emberhez hasonlít, akkor nem elegendõ a médium ódja. Ilyenkor testének anyagából is elvonnak és ód formájában használják fel a materializációhoz. A médium ilyenkor annyit veszít testsúlyából, amennyit ód és anyag formájában átad a szellemlény számára.
A laboratóriumi mérések szerint ilyenkor néhány perc alatt 40kg-ot is veszíthetnek testsúlyukból. Az így leadott ód és anyag az ún. ódsáv által kapcsolatban marad a médiummal és a materializáció végeztével visszaáramlik a médium testébe. A materializáció lehet teljes, vagy részleges. Teljes materializáció esetén a létrejött test szerves, földi anyagból áll, mérhetõ a pulzusa és lélegzése. A materializálódott szellemek gyakran megértik a legkülönbözõbb nyelveket, s idõnként beszélni is tudják õket. Ha csökken az ód mennyisége, a lények is kisebbek lesznek.
A materializáció maximum egy óra hosszat tart, mivel igen nagy mennyiségû energia kell hozzá. A megtestesülés célja természetesen a kapcsolat a láthatatlan világgal, de mindig a jelenlévõk tudati szintjétõl függ, hogy ez milyen információkat fog magában hordozni. Feltehetõleg azárt ritkább ma ez a jelenség, mert a modern spiritizmus megszületése idején nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy bizonyítsák a szellemvilág jelenlétét a civilizált ember számára is. Ezért besorolták a fekete mágia cím alá, s az ott is maradt.

HANG – Gondolatok
A HANG válaszaiból kiemelt önálló tanító gondolatok
Dombi Ferenc lelkész-médium által

HANG – Maradj annak, aki vagy
Látszatra a gátlásos emberek nehezen boldogulnak magukkal, másokkal egyaránt. Valójában azonban pontosan attól a veszélytől menekülnek meg, amelyben szinte szükségszerűen tönkremennek lel¬kileg azok, akik nem gátlásosak.
Te nem rontottál el semmit azzal, hogy az a párkapcsolat nem úgy alakult, ahogyan szeretted volna. Ha valaki azért válik le tőled, mert túlságosan komoly vagy, akkor az az illető még nagyon éretlen hozzád! Ne kívánkozz arra, hogy bármilyen emberi kapcsolat érdekében lealacsonyodj! Maradj annak, aki vagy, s akkor, ha javadra válik, úgyis belesodródsz neked megfelelő párkapcsolatba, illetve lesz olyan, aki, ha még nem érte el azt a lelki érzékenységi fokot, amelyben te élsz, akkor majd igyekezni fog felkapaszkodni erre.
Te semmiképpen se tedd lejjebb a mércét! Nem te vagy az életidegen! Nélkülem az élet nem érdemli meg az élet nevet! Ezt jegyezd meg jól! Egy örökkévalóságon át hálás leszel Nekem ezért, ha ehhez tartod magad!
*****

Táguló horizontok
Téma: kíváncsiság
Megjelent: Elixír magazin

Akit a kíváncsiság hajt, az szeretne felfedezni, megismerni, megtapasztalni olyasmit, ami érdekli, és amiről még nincsen elég ismerete. A kíváncsiság ezért hasonló a felfedezési, meghódítási vágyhoz, hiszen ilyenkor valami új területre lépünk be, amit előbb megismerünk, beillesztjük a világunkba, majd pedig felhasználjuk. Így a kíváncsiság hozzájárul tudatunk tágításához, személyiségünk fejlesztéséhez. Sokan gondolják úgy, hogy ez a tulajdonság a gyerekek és a fiatalok jellemzője csak, és az öregség biztos jele, ha valaki már semmi újat nem akar megismerni. Ezt megerősíti az, hogy a kíváncsiság a Merkúr archetípusához kapcsolódik, amely valóban elsődlegesen a gyerekeknél és a fiataloknál domináns. Valójában azonban a kíváncsiság és a felfedezési, megismerési vágy végigkíséri az ember életét, de az életkorral párhuzamosan más-más formában jelenik meg.
A legközismertebb a kisgyerekek mérhetetlen kíváncsisága és felfedezési vágya. Ők most ismerkednek ezzel a fizikai világgal, és mohón szívják magukba az újdonságokat és az ismereteket. Szellemtanilag nézve azt mondhatjuk, hogy a kisgyermek egyik legfontosabb feladata beilleszkedni a fizikai világba, hogy gyökeret tudjon itt verni, fel tudja építeni a fizikai testét, ami majd később jó alapokat biztosít szellemi-lelki fejlődéséhez. A gyerek kíváncsisága ezért többnyire a fizikai síkra irányul, arra, hogy mi, hogyan van itt, ebben a világban, vagyis hogyan működik a lét fizikai szintje.
A kisiskolás korúak kíváncsisága is töretlen, bár náluk ez már egyre intellektuálisabb irányt vesz. Ez szorosan összefügg azzal, hogy a Merkúr archetípusa erősen racionális, intellektuális, amely kb. 8 éves kortól kezdve mind erőteljesebben nyilvánul meg a gyerekeknél is. (Ezt természetesen messzemenően támogatja materiális-racionális kultúránk, amely csak a bal agyféltekés tevékenységeket ismeri el értékként.) A kíváncsiság ilyenkor más területeken kezd megjelenni, ami azzal is magyarázható, hogy a gyerek ekkorra már elegendő ismeretet szerzett a körülötte lévő fizikai világ működéséről, így nagyobb biztonsággal igazodik el benne. Felfedezési vágya most az ismeretek világa felé hajtja: olyan átfogó dolgok érdekelhetik, mint az állatvilág, az időjárás kialakulása, az élet kifejlődése a Földön, a gyermek megszületése, írás, olvasás – amihez manapság már a számítógépes alapismeretek is hozzátartoznak (sajnos ezt már sok óvodában oktatják is). Szellemtanilag ez még mindig a fizikai sík megismerését jelenti, hiszen a gyermek továbbra is az alapokat építi magában.
Az egyoldalú fizikai síkú érdeklődés csak a serdülőkorban bővül ki némi lelki tartalommal. Ekkorra a gyerek fizikai teste már javarészben kifejlett, biztonsággal tájékozódik az őt körülvevő világban, emberi kapcsolatokat is kiépített, így a belső erő tovább léphet egy új terület felfedezése és integrálása irányába, a lélek felé. A serdülőkor válságos éveiben a gyerek egyre inkább felfedezi, hogy van lelke is, ami felkelti kíváncsiságát (különösen a lányokét), és ezzel párhuzamosan elkezdi keresni önmagát. A serdülő kíváncsisága természetesen nagymértékben irányul a másik nemre is, ahol éppen elég felfedezni valót talál. Az ember spirituális fejlődési ívét nézve ebben a korban válik esedékessé az anyától való teljes leválás – vagyis a gyermeki egység-világ elhagyása – és a polaritás világába való belépés, ami a felnőtté válás egyik fontos feltétele. A másik nem felfedezése és meghódítása egyértelműen bevezet az ellentétek világába, annak is a kellős közepébe. A másik nem felé hajtó kíváncsiság és vonzalom hatalmas előnye, hogy végérvényesen kiszakíthatja a fiatalt az anyai ölből, és lehetőséget ad neki arra, hogy a saját útját járja, még akkor is, ha sokszor elbukik. A másik nem megismerésének vágya sokáig tart, hiszen még érett felnőttek is sokszor csüggedten sóhajtanak fel: „Remélem egyszer majd megértem, hogyan működik a női/férfi lélek!”.


folyt. köv...

A Merkúr archetípusa elevenében van az első 25-30 évben, és felfedez, megismer mindent, ami csak elébe kerül, és aminek hasznát tudja venni. Erre az időszakra a fizikai világ racionális, intellektuális megismerése jellemző. Van a Merkúr archetípusának még egy tulajdonsága, ami itt nagyon erőteljesen megnyilvánul: a felületesség. Ez úgy mutatkozik meg, hogy a gyerek/fiatal sok minden iránt érdeklődik, azaz széles az érdeklődési köre, viszont többnyire beéri azzal, hogy felszínes ismereteket szerez kíváncsisága tárgyáról. Kissé mélyebbre ható megismerésre, tanulásra csak akkor veszi rá magát, ha olyan témával találkozik, amely nagyon személyesen érinti. Ez legtöbbször akkor fordul elő, ha tehetsége van valamihez, amit már zsenge korában elkezd kibontakoztatni. A felületesség másik megnyilvánulása, hogy csak átmenetileg érdekli valami, belekezd, majd hamarosan megunja és abbahagyja az adott tevékenységet. Ez a levegő (Merkúr) minőség egyik jellegzetességével függ össze, azzal, hogy ennek a kíváncsi, tudásszomjas tulajdonságnak mindig újdonságokra van szüksége, különben elkezd unatkozni, amit nem bír elviselni. A kíváncsiság árnyékoldalához tartozik tehát az újdonságok, érdekességek folytonos kergetése, ami mögött belső üresség lappanghat.

A kíváncsiság és felfedezési vágy irányultságában csak az élet közepe táján következik be – jó esetben – alapvető változás. A kb. 30-50 év közötti időszakban erőteljesen konfrontálódunk a poláris világgal, részt veszünk harcaiban, játszmáiban és valóságként éljük meg illúzióit. Ezekben az években számos válság jelentkezik az ember életében, és ha bátran szembenéz ezekkel, keresi a megoldást, akkor kénytelen érdeklődését a fizikai sík felszínétől kissé mélyebbre fókuszálni, ahol feltárulhat előtte a lélek mélysége, majd ennek kapcsán a szellemi világ. A lelki válságok mélypontján az ember az okokat keresi, amelyek mindig túlmutatnak a fizikai szinten. Ezekben az évtizedekben döntő fordulat következik be az ember lelki életében: az élet hozta nehézségekre vagy megkeseredéssel és gyűlölködéssel válaszol – ebben az esetben másokat hibáztat saját nyomorúságáért – vagy megindul a lelki-szellemi fejlődés útján, és egy új világ tárul fel előtte, amely, ha lehet még izgalmasabb, rejtelmesebb, mint az eddig megismert fizikai lét. Ha ez utóbbit választja, akkor döbbenten áll az új világ kapujában, mert rájön, hogy mennyi mindent nem ismer még. A lélek és a szellem világának mélységei ugyanis kimeríthetetlenek a fizikai világ titkaihoz képest. Itt is egyéniség kérdése, hogy ki, mennyire „veti bele” magát ebbe az új tartományba. Az alapvetően kifelé forduló típusok csak módjával ismerkednek a belső világok rejtelmeivel, amikor az élet rákényszeríti őket. Az inkább befelé forduló, elmélkedő típusok viszont lázba jönnek, és mohón habzsolják az új ismereteket. Ez a folyamat szinte analóg a kisgyerek felfedezési vágyával, azzal az alapvető különbséggel, hogy az érdeklődés itt nem a fizikai, hanem a láthatatlan, lelki és szellemi világokra irányul. És ez jellemzi az élet második felét is: az életerő megnyilvánulása és súlypontja már nem a fizikai síkon, hanem a lelki és szellemi síkokon van. Ennek megfelelően az ember érdeklődése is a külső világ felől egyre inkább a belső felé fordul. Ezért teljesen természetes, hogy idővel az ember mind inkább arra kíváncsi, hogy mi mozgatja a látható világot, azaz, milyen láthatatlan összefüggések vannak az események mögött. Ennek a megismerési folyamatnak is megvannak a lépcsőfokai, amelyek pontosan megfelelnek a spirituális fejlődés állomásainak.
Az élet közepe táján, amikor az ember már viszonylag jól ismeri a poláris világ működését, lassan kezdi elhagyni, ami párhuzamosan zajlik belső világa felfedezésével. Ilyenkor a kíváncsiság az érzelmek működésére, a cselekedetek mögötti tudattalan hajtóerők feltárására, és a legalapvetőbb lelki, szellemi folyamatok megismerésére irányul. Ha bevonjuk az analógialáncolatba a hét fő csakrát is, akkor azt mondhatjuk, hogy gyermek és fiatal korban az életerő, és vele együtt a kíváncsiság is elsősorban az alsó három csakra területét érinti. A szellemi fejlődés következő állomása érett korban a szív csakra, ahol már kifinomultabb érzésekről van szó, és bizonyos fokig a polaritás fölé való emelkedésről. Az élet közepét jelentő években ezt a világot éljük meg, így érthető, hogy kíváncsiságunk is az érzelmekre, az ellentétek egyesítésére és a lelki mélységekre kezd irányulni.
Feltűnő az a változás is, amely a kíváncsiság kielégítésének módjában történik: az élet első felében főleg fizikai érzékszerveinken (látás, hallás, tapintás, szaglás) keresztül kapjuk meg a számunkra fontos információkat. Ez érthető is, hiszen a fizikai világra vagyunk kíváncsiak, így fizikai módon közelítünk hozzá. Az élet második felében azonban már egyre inkább a nem fizikai világ titkai izgatnak bennünket, amelyek természetszerűleg fizikailag nem megismerhetők. Kíváncsiságunk kielégítéséhez ezért új „érzékszerveket” kell kifejlesztenünk, amelyek alkalmasak a láthatatlan világok feltérképezésére. Ilyenek a szemlélődés, a meditáció, az elmélyülés, az intuíció, és a finom érzékelés egyéb fajtái.


folyt. köv....

Erre a fajta kíváncsiságra elsősorban a mélyre hatolás jellemző, de kezdetben előfordulhat a fiatalkorban már megismert felületesség és szétszórtság is. Kezdő „ezoterikusok” között nem ritka, hogy válogatás nélkül, tonnaszámra fogyasztják a különféle „szakirodalmat”, és szintén válogatás nélkül szaladgálnak egyik tanfolyamról a másikra. Ezzel azonban csak információ éhségüket csillapítják, azaz intellektusuk jól lakik, és egy idő után közli, hogy „jó, ezt már ismerjük, lépjünk tovább”. Ez a kíváncsiság nem fog különbözni a gyermekétől, aki inkább csak a felszínre és a formára kíváncsi, nem a tartalomra. Szerencsére ez az „ezoterikus gyermekbetegség” egyszer mindenkinél véget ér, és megindul a valódi, lényeget érintő felfedezés. A fiatalkori megismeréssel ellentétben ez nem megy „könnyen és gyorsan”, hiszen sokkal fajsúlyosabb ismereteket kell befogadni és integrálni, mint az iskolapadban. Ezt nehezíti még a sokszor ellenséges külső környezet is: míg gyerek és fiatal korban a mi társadalmi közegünk egyértelműen támogatja a megismerést és a tanulást, addig az érett kori lelki-szellemi fejlődést és tanulást nemcsak hogy nem támogatja, hanem még le is nézi. Így az élet második felében bizonyos ellenszélben kell előre haladunk, aminek az az előnye, hogy mindent csak akkor fogunk megtenni, ha azt valóban mi akarjuk, ha az valóban belülről jön, nem pedig a környezetnek akarunk megfelelni. Ez kiválóan edzi a személyiséget.
Továbbhaladva az életúton, érettebb korban elérkezünk a homlok csakra, majd pedig a korona csakra szintjére. A homlok csakra elvezethet a bölcsesség kialakulásához, a világi események mögötti hajtóerők, mögöttes összefüggések felismeréséhez, és nem utolsó sorban az élet értelmének megtalálásához. Ezekhez nem kell feltétlenül hajlott kort megérnünk, hiszen ez a csakra igen aktív a 36-42 életév között, ami azt jelenti, hogy az élettől lehetőségeket kapunk a fent említett tulajdonságok kifejlesztéséhez, beindításához. A korona csakra egyik aktív időszaka a 42-49 év közé esik, ami először azzal szembesíti az embert, hogy nem ő irányítja az életét és a sorsát, hanem egy felettes erő vezeti. Ebben a korban mindenképpen szembesülünk a sorsunkkal (ha ez korábban még nem történt meg), és jó esetben eljutunk egy olyan lelkiállapotba, ahol elfogadjuk a sorsunkat, és igyekszünk önként arra menni, amerre terelget. Az 50. év után egy új periódus kezdődik, amely szellemibb alapú, mint az első 49 év. Ez azt jelenti, hogy a már megkezdett lelki-szellemi érési folyamatok nagyobb erővel folytatódnak arról az alapról, amit addig kidolgoztunk magunkban.
Ehhez kapcsolódik a megismerési folyamat változása is. Az élet közepén – ahol a szívünkön keresztül tapasztaltuk meg a dolgokat – továbbhaladva, eljutunk a torok csakra állapotba, ahol ismét a hűvösebb, objektívebb megismerés és felfedezés válik fontossá. Ebben az életszakaszban jobban tudjuk elemezni a korábbi életeseményeket, és felfedezhetjük belső hallásunkat is, amely jelentősen hozzájárul a szellemi megismeréshez. Később, a homlok csakra aktív éveiben lehetőség nyílik annak felfedezésére, hogy valamit csak akkor tudunk igazán megismerni, ha eggyé válunk vele, azaz nem teszünk különbséget a megismerő és a megismerés tárgya között. Így belülről élhetjük át azt, amit meg akarunk ismerni. A korona csakra aktív állapotában pedig feltárulhat előttünk életünk folyama, egész sorsunk, ahol szinte madártávlatból nézhetünk rá életünkre. Ez lehetővé teszi azoknak a mélyen húzódó folyamatoknak a felismerését, amelyet csak messziről ismerhetünk fel, nem pedig benne élve. Így jobban megláthatjuk, hogy mi miért volt az életünkben, és a jelenlegi tendenciák merre vezetnek. Talán mondani sem kell, hogy ezek a megismerési folyamatok rendkívül izgalmasak, és a felfedezés örömével tölthetnek el. A kíváncsiság pedig ugyanúgy űzheti, hajthatja az embert, mint kicsi gyermek korában, amikor a fizikai világról akart mindent megtudni. A külső és belső világ felfedezése itt most már áthatja egymást, hiszen minél többet tudunk meg a fizikai jelenségek mögötti okokról, szellemi összefüggésekről, annál jobban megismerjük az anyagi világot is. Az archetípusok oldaláról megközelítve azt mondhatjuk, hogy életünk első felében a Merkúr őselve hajtja kíváncsiságunkat és tudásvágyunkat, amit az élet második felében kiegyensúlyoz és kiegészít a Jupiter archetípusa. Ez utóbbi jellemzője a kibontakozás, a kiteljesedés, a horizontok tágítása, szellemi megismerés és a dolgok – különösen az élet – értelmének felfedezése. Így a szellemi és anyagi megismerési folyamatok összhangba és egyensúlyba kerülhetnek, és a fiatalkori tapasztalatok érthetővé válnak az idősebb korban szerzett szellemi-lelki tapasztalatok fényében, ami elvezethet a szellemi érettséghez és a bölcsességhez.


Írta: Szabó Judit

EMBERI FELADATAINK SEGÍTİI ÉS BUKTATÓI
(I. rész)

Mintavétel az Embernek, mint Isten bukdácsoló Szentlelkének Egyedi
Szellemi Örökségébıl (A felsorolás nem lehet teljes)

A FÓBIÁKRÓL

Ami az életünket jócskán meghatározza, az az egyetlen földi életünk során
nehezen feldolgozható fóbiák sokasága.
Az egész gyermekkorunk egyik legfıbb feladatköre, hogy az általunk, (még
születésünk elıtt) megválasztott szőkebb családi környezet segítségével, 21 éves
korunk elıtt belekényszerítsen bennünket a „hozott" fóbiák körébe.
Annak alapján választjuk meg szüleinket, testvéreinket, a rokoni
környezetet, nevelıinket, továbbá a kontinenst, a népet, az adott történelmi
periódust és társadalmi viszontagságokat, a szegény vagy gazdagabb életformát,
szomszédainkat, barátaink körét és leendı munkahelyi fınökeinket (még a Földre
születésünk elıtt), hogy ilyenformán valamennyi fóbiánk megnyilvánulhasson és
kellı teret nyerhessen.
Éppen ezért, a legtöbb ember két lábon járó fóbiahalmaz, csupán csak:

nem tud róla

vagy még nem fogalmazta meg sohasem

illetve esetleg még büszke is a saját fóbiáira,
s azokat élete nagy erényeinek, eredményeinek tünteti fel
A fóbiákról általában eléggé elítélendıen nyilatkozik a többség, s tán mi
magunk tartunk is tılük.
Pedig a fóbia nem feltétlenül rossz értelmezéső: Berögzültség, amely még
kellıképpen nem élvezi a tapasztalataink támogatását.
Ha már felfigyelünk valamely fóbiánkra, az félig-meddig már fel is van
oldva!
2
Mint sok egyébre, erre is illik a megállapítás:

felismerni,

megtapasztalni,

élni vele,

s elengedni!
Csupán csak ezek megvalósítása is hallatlan energiákat követel az
embertıl, s karmikus segítıtársak sok esetben szükségesek hozzá.
Egy - egy fóbia „megoldása", ha magunk próbálkozunk vele, olykor 40 évet
is igénybe vehet, míg ha karmikus segítıtárs „érkezik" a megoldására, egy-két óra
alatt (!) fel lehet oldani. Karmikus segítıtárs ebben az értelemben egy olyan
hajdani lélektársunk, (itt és most fellelhetı földi ember), akivel a régmúltban valami
örömtelit vagy nagyon - nagyon kellemetlen élet, (vagy halál) - helyzetet együtt
éltünk át.
Fóbia lehet:

amirıl az ember sohasem beszél,

amirıl az ember folyvást beszél,

amilyen tevékenységet, érzelmeket nagyon hárít,

amilyen érzelmeket, tevékenységet naponta kerget,

amilyen élethelyzetbe mindig belecsöppen,

vagy amitıl már gondolatban is extatikus élménye, avagy
pánikhangulata van.
Mert ezek a lehetıségek magukban hordozzák ugyanezen fóbiák
feloldozásának az esélyeit is.

következik:

A TÁRS szerepe és feladatköre

folyt. köv...

A TÁRS szerepe és feladatköre
Kivel tartozol össze igazán: akivel vannak még közösen megoldandó
problémáitok, vagy akivel már minden a legszebb?
Ki az igazi szövetségesed az Életben: akivel még naponta küzdened kell,
(hogy formálódhass), vagy pedig az, akivel már a gondolataid is közösek?
Két, nem könnyő kérdés fogalmazódott meg, s lássuk a megoldást:
A Földre születni vágyó lélek „karakteres" lélek, vagyis tisztában van
önmagával, s vannak tervei, elképzelései és vágyai.
Mielıtt a lélek a földi világba születik, tudatossá teszi önmagában a benne
rejlı, tapasztalásra váró hiányokat, célkitőzéseket, valamint a lecsiszolni való
többletet. S kérve kéri a Teremtı Tervet, hogy amíg a Földön él, folyamatosan
álljon elıtte mindez, hogy el ne feledkezzék róluk, s ne is kelljen ezeket sokat
keresgélnie.
Nos, az ember életében ennek a Hiánynak, illetve Többletnek a neve:
TÁRS, aki mindig frontálisan ott van és jelen van, (ki sem lehet ıt kerülni). E Társ,
hogy tehát mindig jelen lehessen, (saját, születésünk elıtti kérésünkre) minden
3
tízbıl nyolc-kilenc esetben a házastárs, de „egy életre szólóan, s egymást váltva"
lehet a munkahelyi fınök vagy beosztott, após, anyós, apa, anya, vagy a saját
gyermekünk is.
E Hiányok avagy Többletek megtapasztalására és feloldására olykor egy
élet leélése szükséges, s amint tudjuk és tapasztalhatjuk, gyakorta „idı elıtt"
türelmét veszíti az ember. S nem sokat javít a helyzetünkön, ha e Társat
gondolatban esetenként „máshová" kívánjuk, mert ha gondolatunk esetleg
megvalósul, akkor saját, (születésünk elıtti kérésünkre), jön helyette MÁS. Ezért
tehát (például) a Válás nem megoldás!

S e problémakör folytatódik a Dominanciával és a Birtoklás Vágyával.

A Dominancia
Életünk sarkított feladványa, amelyet a Szellemiségünk (avagy a Magas
Ég) már különösebben nem értékel: a hatalmi vagy uralkodási sorrend, illetve
„lentrıl" felfelé tekintve: a félelmi sorrend.
A dominancia, ha nem is az állatvilág sajátja, de az állatvilág elıjoga.
Embernél már kétségeket ébreszt, hiszen Lélek szintjén értelmezni sem lehet.
Vagyis: aki másokat az emberi világban megfélemlíteni vagy hatalmával
sokkolni igyekszik, az kinyilvánítja az önmagában rejtızı állatot. Ember pedig
állatként ne viselkedjék.
S itt elérkeztünk egy sarkalatos megfogalmazáshoz: az ember
tulajdonképpen mindig önmagával találja szemközt magát mindazokban az
ütközésekben, amelyek a saját, helytelen reakciói folytán hol fájdalmat, hol
szenvedést, hol bosszúságot, hol elégedetlenséget, félelmet vagy
kiszolgáltatottságot jelentenek neki.
Indíttatásunkat és földi küldetésünket tekintve egyenlıek vagyunk itt és
„odaát". Valamennyi ember testében Isten Szentlelkének Léleklángocskája
lakozik. A hatalmi törekvéseket, uralkodási vágyat, másfelıl pedig a másoktól való
félelmet és kiszolgáltatottság érzetét fel kellene, hogy váltsa:

az odaadás és testvéri megbecsülés,

egymás kölcsönös tisztelete

az együttérzés és egymásra figyelés,
S ezek mindegyike egymásból következik.
A Birtoklás Vágya
A birtoklás vágya: mindenkit érintı problémakör. A legtöbb emberi tragédiát
okozó ösztönerıkbıl fejlıdött ki, avagy azok felszínre töréseként jelenik meg.
A félelem és bizonytalanság szülötte.
Az EGO erejének leglátványosabb torzulása és megnyilvánulása.
4
A világ mai megismeréséhez nagy szükségünk van rá, de túl kellene rajta
lépnünk.
Birtokolni igyekszünk vagyont, területet, tárgyakat, állatokat, embereket,
érzelmeket, eseményeket, s ami csak eszünkbe juthat.
A fel nem oldott birtoklási vágy miatt életképtelen az ember. Emiatt vannak
nagy bukások, luciferi csapdák, reménytelen szerelmek, emiatt léteznek családi
perpatvarok, vallási viszályok és háborúk.
Pedig nem kéne annyira ragaszkodni, kapaszkodni, mert az emberlét a
Lélek magasságában és mélységében alapvetıen magányos út.
Birtoklási vágyunk az élettıl való félelmünk szülötte. Kapaszkodókat
keresünk, támasztékot, vélt biztonságot. Markolunk, ahol és amit csak lehet,
magunk köré halmozzuk a tárgyakat, személyeket, anyagiakat, lelkieket és
eszméket, titulusokat, nimbuszokat és képzettségeket, s mindezekbe nagy-nagy
értéket képzelünk.
Értéket pedig azért adunk mindezeknek, mert a többség úgy hiszi, hogy
ezáltal a sokmindenféle által az adott ember értéke növekszik meg.
S csak kevesen gondolkodnak el azon, hogy Értékké csak az ezekhez
főzıdı viszonyunk, érzelmeink, gondolataink, tudattartalmunk és földi
Tapasztalásaink válhatnak.
S teljesen mindegy, hogy tárgyakról, birtokról, házitőzhelyrıl vagy
személyekrıl van-e szó; semmivé válik minden, mihelyet az ember haldokolni
kezd.
A birtoklás vágya a társas létben
A birtoklás vágyával és a ragaszkodások felülvizsgálatával kapcsolatban
külön ki kell emelnünk, hogy amennyiben az ember, eme „osztályrészét" valóban
maga választhatja; hajdani szerelmi házasságokat pl. emiatt – a késıbbiek során
– felrúgni nem kell és nem is szabad!
A kölcsönös és egymás iránti tisztelet és szeretet, egy „nehéz eset" mellett
leélt élet: hatalmas lelki érdem, mégha esetleg úgymond; az embernek közben
„kinyílik is a szeme".
S bár a házasságokon belüli, s az idı múlásával egyre növekvı szerelem
és valódi ragaszkodás valóban elég ritka, annyit mégis ki szabad jelentenem,
hogy „a Társam bennem él"!
Csupán csak meg kell lazítanom a kötelékeit, hogy az ne fizikai szintő
ragaszkodás és birtoklás legyen.
Nincs olyan, hogy az ember „tévedésbıl" méltatlan életfeladatot kapna.
A Hőséget nem az fejezi ki, hogy „akkor is" kézenfogva járunk mások elıtt,
ha kettınk között fagyott a levegı.
5
A Valódi jó kapcsolatban ne legyen:

érdek,

önzés,

titkolózás,

elfojtás,

dominancia,

birtoklás,

fölény,

uralom és

alávetettség.
A Szeretet, ha mindezt Emberként képes mellızni, akkor szabad, s a neve:
HŐSÉG! A HŐSÉG - ben nincs foggal - körömmel ragaszkodás, nincs
kapaszkodás, nincs kiszolgáltatottság és nincs félelem.
Hőséges csak az erıs ember tud lenni, aki meghagyja a másik ember
szabadságát.
„Engedj szabadon, hogy ne élhessek vele"!
A Ragaszkodás az önzı ember gyenge szeretete.

Következik:

A Pótcselekvések

A Pótcselekvések
Leg - idıt - rablóbb vállalkozásaink!
Alig hinnénk, hogy egy teljes földi életet milyen tökéletesen el lehet
tékozolni olyanformán, hogy az ember „ki sem látszik" a sok - sok fontos teendı
közül, pl:

pénzt keresni,

a Földet megmenteni,

a lakást naponta takarítani,

új találmányok után kutatni,

intenzív politikai életet élni,

anyának a 40 éves „gyermekét" pesztrálgatni,

híreket hallgatni,

TV - híradót nézni,

éhenhalás ellen piacra szaladgálni,

„Népsportot" olvasni, stb.
Mirıl ismerhetık fel a pótcselekvések:
Arról, hogy feltétlenül „idıtrablók", s hogy az idıt sohasem SZENTELJÜK
rájuk, hanem;

„kiszakítunk" idıt,

„robotolunk", avagy:

„ki sem látszunk" a sok „fontos" teendıbıl.
6
Továbbá arról ismerhetık fel, hogy az energiáinkat felemésztik, s hogy
teljesítésüket nem követi boldogság - élmény, legfeljebb rövidke idıtartamú, vélt
megnyugvás.
A pótcselekvések számunkra rendszerint igen fontosak. S mindez csupán
csak amiatt van így, nehogy véletlenül észre kelljen vennünk a sok - sok napi
hárítást, amellyel a jelenvaló MOST futó pillanatát elhárítjuk, (amely pedig
lehetıvé tehette volna – ehelyett – a LELKI fejlıdésünk megvalósulását).
„Pótcselekszünk", hogy a pillanatok, hetek és hónapok elszaladjanak, s mi,
az életünk folyamán nehogy valami igazán fontosra véletlenül rájöjjünk, s nehogy
valami fontosat megtegyünk. S közben a pótcselekvések jelenvalóságát
igazolhatja a sok betegség, szorongás, félelem, önimádat, energiavesztés, s ezer
más kellemetlenkedı „tünet", tünetei egy meg nem oldott Életnek.
Szertartásaink
Komolyan oda kell figyelnünk, hogy a bennünket naponta „összerendezı"
SZERTARTÁSAINKAT, (mint pl, hogy melyik kezünkbe fogjuk a fogkefét, miként
kevergetjük a csészénkben oldódó cukrot, hogyan ülünk le, melyek az étkezéseink
apró mozdulatai), nehogy a Pótcselekvéseink közé soroljuk!
Az ember életvitele, megszokott élete, apró szertartások sorozatából áll.
(Hogyan mos fogat, miként főzi a cipıjét, melyik kezével fésülködik s
melyikkel „segíti" a féső munkáját, stb).
Az emberi, testi - lelki összerendezettségünk, pillanatnyi „MAG-UNK"-hoz
térésünk, emberi biztonságunk érzetének stabilitás - szimbólumai: a Szertartások!
(Figyeljük csak meg, hogy bármely „stresszes" lelkiállapotunkban
ugyanezen szertartás - mozdulatokhoz hiába folyamodunk, azok valahogy „nem
úgy" sikerülnek, ahogyan reméljük. Ám ha „oda koncentrálva" erıt veszünk
magunkon, ugyanezen szertartás - mozdulataink sikeres megvalósítása
békességre készteti a lelkünket, érzelmeinket is).
Létezhetnek persze határesetek is, melyek során kinek - kinek önmagának
kell eldöntenie, hogy amikor cigarettára gyújt vagy a csészényi feketekávét
kevergeti, az mely esetben Szertartás, mikortól pótcselekvés, s mettıl kezdve
számít a lelkiségünk másoknak szóló fennhéjázásának.
Élı szimbólumok a környezetünkben

Élı szimbólum, ha valaki a környezetünkben folytonosan győjt, markol, kapar,
harácsol, szerez:
A leglátványosabb szimbóluma annak, hogy a Hiány az illetı Lelkében
található.
S Fizikai szinten egy életen át verejtékezhet ilyenformán, Lelkében ez az ŐR,
így meg nem szüntethetı.
7

Élı Szimbólum olykor a mániákus takarítás, a folyvást „rendet csináló"
személy:
Szimbóluma annak, hogy a Rendetlenség nem kívül, hanem Belül található,
az illetı Lelkében, érzelmeiben.

Élı Szimbólum a Nİ:
Valahányszor egy férfi Nİ-re tekint, nem egyéb ez, mint a Matéria
vágyakozása az Örökkévaló Tudat felé, az ANYAG vágyakozása a SZELLEM
felé.

Élı Szimbólum a város: Vélt és remélt biztonságunk elvetélt szülötte. Valaha,
valóban biztonságot remélve állott össze a város és a városfal. Mára az alvilág
sötétségét is bıven hordozza. Ha majd néhányszáz ember egy ligeterdıben,
egymással boldogságban képes élni, (mert lesz ilyen), akkor a városokra
többé semmi szükség nem lesz.

Élı Szimbólum, hogy melyik nép, mely testrészét „borogatja" .
A magyar ember elsıdlegesen a derekát és a nyakát „borogatja" állandóan, s
ez arra utal, hogy „gerinctelen", a Tartása „nem egyenes", s hogy alapvetıen
„nyakas".
Ehhez a megállapításhoz egyszerően meg kell számolnunk, hogy hazánkban,
az átlagos napi viselet során, hány réteg ruházat van a derekunkon,
nyakunkon.

Élı Szimbólum; az emberi táplálkozás minısége: Minden tudományos
elmélettel ellentétben az ember teletömheti magát nyomelemekkel, ásványi
anyagokkal, vitaminokkal, mégsem lesz egészséges. S éttermekben avagy
vájú mellett tömheti magát egész nap, akkor sem lesz boldog.
Mert – ehelyett – táplálni kellene (a test mellett) a lelket és a szellemiséget is,
továbbá:
A Teljes értékő táplálkozáshoz tartozik, hogy tápláljuk a tekintet erejét szép
látványokkal, a hallást jó zenével, a természet hangjaival avagy a csenddel, a
tapintás érzékszerveit érintéssel és simogatással, s naponta táplálnunk
szükséges az érzelmeinket is.

folyt.köv...