Ezoterika

Nos, a lehető legegyszerűbb "technika" a tükör. Mondjuk elég hatásos tud lenni, ha teheted érdemes látni az arcát, ahogy elnyúlik a csodálkozástól.

Bár ez (látni a csodálkozását, hogy nem sikerült neki) elmehet az energia(vissza)rablás kategóriájába (káröröm)!
Tehát kifejezetten kerülendő, amennyiben káröröm iránti "vágyad" erősebb, mint Te! Ez esetben figyelj rá, hogy még gondolatban is kerüld az elképzelését, még gondolatban is kerüld a kárörömöt! Ilyen esetben az a legegyszerűbb, ha a technika alkalmazása után azonnal "megfeledkezel" az ügyről.

Nos...

----------------------------------------------------------------
személyes tükör
A tükör legegyszerűbb formája a személyes változata, amikor pl. Te csak saját magadra, vagy egy bizonyos személyre teszel tükröt, hogy az visszaverje az ártó dolgokat arra, akitől jönnek.

Tekintve, hogy a párodra az illető nincs hatással, ennek nincs sok értelme alkalmazni.

----------------------------------------------------------------
csoportos tükör
Ugyanolyan egyszerű megvalósítású (bár sokkal bonyolultabbnak tűnő) változata az, amikor általánosságban tükrözteted az ártó szándék visszaszállását a küldőjére, egy bizonyos csoport (pl. kollegák) körében.
Érthetőbben: minden ártó dolog, ami a kollegákra irányul, az visszatükröződik a küldőre, csak úgy, mint a személyes változat esetében.

----------------------------------------------------------------
gyógyító "szarkofág"
A leghatásosabb módszerek egyike, ha nem a leghatásosabb.
Lehet a "gonoszkodó" illetőre küldeni egy "szarkofágot" ("burkot").
Kibélelve (puhára!) legbelül "fehérrel", a körül "vörös"-sel, majd utána "égkék"-kel, és végül egy nagyon kemény (mindennek! ellenálló) fekete "szarkofággal" körülvenni ezt az egészet.

A fekete burkon keresztül belülről kijönni bármi és bárki számára lehetetlen, befele is csak a szeretet tud bemenni, egyébként a fekete burok teljességgel áthatolhatatlan.
Elképzelhető, hogy ez fizikai szinten is megjelenik, tehát pl. beteget jelent az illető, így fizikai szinten is "eltűnik", legalábbis a gyógyulása idejére.

Ja, persze jó szűkre kell "szabni" az egészet!
Ha emberi alakban és méretekben gondolkodunk, meg centiméterekben, akkor a belső "fehér" közvetlenül "rányomódik" (!) a "testére", és a külső fekete szarkofág max. 25-30 cm-re van a testétől. Mindezek persze csak szimbolikusak, csak azt segítik, ha a szarkofág küldője a gonoszkodó célszemélyt emberi alakban "képzeli el" a küldés során.

Mindezt úgy kell elérni, hogy előbb a fehérrel veszed körbe az illetőt jó lazán, kényelmesen, majd rászorítod, utána ugyanígy a vörössel is, majd az égkékkel, végül a feketével is.

Itt a színek is "csak" szimbolikusak, pl. a "fehér"-et más kifejezéssel lehet "isteni szeretet", vagy "univerzális energia" néven is nevezni, de nem a megnevezés a lényeg, hanem a tartalma (mint mindenben).
A vörös leginkább fizikai szinten nyúl bele az illetőbe, míg az égkék "lelkileg", a "felsőbb énjét" dobja meg némi energialendülettel, hogy érvényesülhessen, és átvegye az irányítást a "gonoszkodó" mindennapi ego felett.

Fontos, hogy a "mindennapi" egot kizárólag csak gyógyítani szükséges!
Annak rosszat tenni, azt pusztítani szigorúan tilos, különben fizikailag elpusztul az egész ember (még ha nem is azonnal)! A spirituális szinten elkövetett gyilkosság sokkal keményebb következményekkel jár, mint a fizikai szinten elkövetett (és itt nem a börtönre gondolok)!

Fontos a dologban, hogy minden ilyen "belenyúlás" a "gonoszkodó" számára minden szinten kizárólag gyógyító, javító és szeretetteljes hatású legyen!!!

Mint fentebb írtam, a "szarkofág" belsejét "puhára" kell bélelni a "színekkel", tehát elvileg kényelessé tenni. Az, hogy szűk, már önmagában elegendő "kényelmetlenség"!
Ráadásul a gonoszkodással átitatott "lélek" számára a színtiszta fehér (isteni szeretet, bla-bla-bla stb.) kifejezetten irritáló lesz eleinte!
Mint pl. ahogy szokták ábrázolni filmekben, hogy a Sátán számra irtózatos mondjuk a szentelt víz érintése.

Hagyni kell számára ebből a "szarkofágból" egy (nagyon szűk!) kiutat a koronacsakra (fejtető) felőli végen, amit azonban csak akkor vehet igénybe, ha felhagy a "gonoszkodással", netán még "vissza is csinálja" az eddigi "eredményeit", azaz "megjavul".
Azon a szűk kiúton (ha eljön az ideje) majd ő tutira ki fog tudni jönni, e felől biztos lehetsz, tehát tényleg nagyon szűkre kell szabni!
Ha ismét a testméretekhez hasonlítok, akkor ennek az "átmérője" maximum 1 mm (milliméter!) lehet, de inkább csak tűhegynyi!


ismerteln szerző

Véletlen egybeesések?


Tragikus halálesetek - Véletlen egybeesések?

A világ telis-tele van „véletlen” egybeesésekkel. Olyan történeteket olvashatunk és hallhatunk a nagyvilágban amelyek olykor már mindenféle józan észnek ellentmondanak. Bizonyára már legtöbbünkkel is megtörténtek olyan esetek amikor kénytelenek voltunk elgondolkozni azon, hogy itt kell lennie valami másnak, valami megmagyarázhatatlannak, valami külső erőnek ami a helyzetet irányította.

Egy 71 éves Finn ikerpár haláláról írtak az újságok 2002 márciusában. A két testvér ugyanolyan bicikli balestben haltak meg, ugyanazon az úton 2 órával egymás után-jelentette a rendőrség. „Ez egy történelmi jelentőségű véletlen. Bár az út forgalmas, balesetek nem fordulnak elő minden nap - nyilatkozta Marja-Leena Huhtala a Reutersnak. Felállt a szőr rajtam mikor megtudtam, hogy egy ikerpárról van szó. Az a gondolat jutott eszembe, hogy talán valaki fentről intézte mindezt.”

Az alábbi kis történet is hasonló, de itt nem egy ikerpárról szól a sztori, hanem egy testvérpárról. 1975-ben , miközben egy férfi egy mopedet vezetett Bermudában, egy taxis elütötte és a férfi belehalt a sérüléseibe. Egy évvel később a testvére ugyanígy halt meg. „Véletlenül” ugyanazt a mopedet vezette és hogy még bizarrabb legyen a történet, „véletlenül” ugyanaz a taxisofőr ütötte el és a taxiban ugyanaz az utas ült!

A két történetet olvasva elgondolkodhatunk vajon tényleg csak a véletlen műve volt mindez?

Veszélyes fegyver ?-Szuggesztiók és Hipnózis !


A szuggesztió olyan szörnyü erőt, hatalmi lehetőséget takar, hogy hatása alatt trónok inogtak meg, hadseregek müködtek hatása alatt, véres háboruk zúdulnak a lélekben szebb jövőre áhítozó emberiségre, wemberi sorsok emelkednek a magasba, vagy süllyednek a mélybe, a józan ész logikája ellenére, mintha csak e könyörtelen erő tehetetlen eszközei lennének.

Ami pedig ezt a félelmetes hatást kiváltja, nem egyéb, mint egy bizonyos ember szuggesztiv hatása a másik, a többi felett.

Mi ez a kézzel meg nem fogható erő mely annyira lényeges, sőt döntő érvényü az emberek egymás közötti viszonyában ? Ez a lélekben gyökerező erő !

Aki az emberiség történetét tanulmányozza, minden nép történetében, legendáiban talál kimagasló hatalmas lelkierejü férfiakat, nőket, akik a belőlük kiáramló megmagyarázhatatlan erő folytán nemzeteket kormányoztak, igáztak le, háborukat robbantottak ki, és akaratukat egyetlen kézmozdulattal milliókra kényszeritették.Ilyenek voltak például Julius Caesar,Cleopatra, Antonius, Stuart Mária, Don Juan, Hitler és folytathatnánk a sort.

A hipnózis, nyugati orvostudósok megállapitása szerint - olyan lelki állapot, amelyben a szuggesztiv benyomások iránti felfogóképesség és a szuggesztiv rábeszélés vagy paranccsal szembeni cselekvési ösztön nagymértékben felfokozott.

A hipnózis tehát állapot, aszuggesztió- a szavak általi befolyásolás - pedig folyamat, s ez megfelel az indiai fogalmaknak is.

Beszélhetünk-e egyáltalán az ember szabadakaratának jelenlétéről vagy valódiságáról.Úgy néz ki , hogy sajnos nem.Hiszen mikor megszületünk elkezdenek bennünket bombázni a körülöttünk lévő külső tényezők és személyek.A szüleink, tanáraink, a katonaság, főnökeink, a barátaink,a vezető társadalmi szervezetek, a TV. és rádió,a bennük megjelenő reklámok tömkelege és saját elménk vad tombolásai és vágyai ! Ez mind befolyásol bennünket, a döntéseinket, az életkörülményeinket, gondolatainkat.vannak a jóra buzditó befolyásolási körülmények és vannak a roszra buzditó tényezők.Ha észrevesszük őket vagy nem, de tagadhatjuk is őket, mondván magunkról, hogy mi saját akarattal és döntéssel rendelkezünk, akkor is az élet szuggesztiója állandóan müködik és hatással van ránk kivétel nélkül minden emberre.

Ezen fizikai szuggesztiók és fizikai vágyak, kisértések és megpróbáltatások először Istenről elvonja a figyelmünket.

Aki elöljár a spirituális úton, az már felismeri ezen játszmákat, legyőzi és kordába tartja az elméjét és Istent kezdi felismerni mindenben és mindenkiben.

A káromkodás lelki és szellemi hatásai
A káromkodás lelki és szellemi hatásai
Megjelent: Ezo-tér

Hazánkban, de különösen a fővárosban az elmúlt tíz évben tragikusan romlott a magyar nyelv használata. Ennek legfőbb jelei, hogy jelentősen beszűkült az átlag ember (különösen a fiatalok) szókincse, a másik szomorú tény pedig a trágárság rohamos térnyerése. Sajnos a hétköznap használatos szókincs magvát a nemi és kiválasztási szerveket és azok funkcióit jelző szavak alkotják, amit többnyire – az adott helyzettől függő – kívánság vagy értékítélet egészít ki az anyai vérvonalú rokonság megemlítésével. Ezt hallani a tömegközlekedési eszközökön és az autósok között, de akár piacon vagy az iskolák szüneteiben is.
E hihetetlen mérvű szellemi pusztulásnak több oka is van, amin érdemes elgondolkodni. Az egyik legrosszabb hatás a (főleg) kereskedelmi rádiókból és tévékből áramlik, ahol már régen „kihaltak” a magyar nyelvet ismerő és beszélni tudó műsorvezetők. Ehelyett a színvonalat (szókincs, kifejezési mód stb.) egyre inkább a társadalom legbeszűkültebb tudattal rendelkező rétegéhez igazítják, amiből tudattalanul az sugárzik, hogy ez a normális, és a jó. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ennek óriási befolyásoló hatása van mindenkire, aki rendszeresen hallgatja, nézi ezeket az adásokat, ami alól egyféleképpen lehet hatásosan kivonni magunkat: a készülék kikapcsolásával.
A szókincs leszűkülése a nemi szervek megnevezésére és a már kötőszóként használt működésükre, szintén a tudat erőteljes beszűkülését jelzi. A hazánkat elöntő fogyasztói társadalom „istene” a gyökér csakra legmélyén lakik, az anyagban, amit pénz, test és szex formájában imádnak alattvalói. Az tehát, hogy a leggyakrabban használt szavak ezekkel a fogalmakkal kapcsolatosak, azt mutatja, hogy a beszélő tudatának központi, kiemelt részén ezek az „értékek” vannak, tehát figyelmét, energiáját, törekvéseit ezek felé fordítja.
Foglalkozásom révén közel húsz éve foglalkozom nyelvekkel, és szerencsém volt igen fejlett nyelvet is megtanulni. Tapasztalataim is azt mutatják, amit a spirituális hagyományokban olvashatunk: a használt nyelv pontosan kifejezi a beszélő szellemi szintjét, tudatának állapotát. A nyelv visszahat a használójára, így egy körfolyamat indul be, amely lehet pozitív és negatív is. Minél gazdagabban, árnyaltabban, kifejezőbben választjuk meg szavainkat, alkotjuk meg mondatainkat, annál tisztábban, magasabb szinten rezeghet tudatunk – és megfordítva.
Spirituális szempontból meg kell említenünk, hogy a kimondott szó nemcsak szellemi szinten rezeg, hanem természetesen asztrális szinten is, ahol szintén visszahat a beszélőre. Azt, hogy mit és hogyan beszélünk, az Olvasó leginkább úgy tudja lemérni, ha egy-egy „zaftosabb” párbeszéd során vizuálisan elképzeli pontosan azt, amit a beszélők a szavakkal megneveznek. Egy-egy ilyen „gyakorlat” döbbenetes felismeréseket hozhat, rájöhetünk, hogy mit is beszélünk valójában. Azt pedig már régóta tudjuk, hogy a szónak teremtő ereje van, így amit gyakran emlegetünk, azt magunkhoz vonzzuk: ez érvényes az áldásra és érvényes a rossz indulatú kívánságokra. Amit kimondunk, az előbb-utóbb megjelenik auránkban, és visszahat az életünkre.
A káromkodás és a trágárság spirituális hatásához hozzátartoznak a kimondott szavak által keltett igen alacsony rezgésű energiák, amelyek körbeveszik a beszélőt és a hallgatót. Aki tehát káromkodik, az sűrű, nehéz, ragacsos, visszataszító energiákkal burkolja be magát és a másikat. Ez teljesen megfelel az asztrális környezetszennyezés fogalmának. Természetesen itt is az intenzitás és az előfordulás sűrűsége határozza meg az általános állapotot. Aki gyakran beszél így, annál állandósulhat ez az energiaminőség és -szint. Akinek csak ritkán csúszik ki a száján ilyesmi, az természetesen könnyebben meg tud szabadulni a következményeitől.
A Bibliából tudjuk, hogy „Ahol a szíved, ott a kincsed”, és a magyar nyelvben van egy olyan szólás is, hogy „Ami a szívemen, az a számon” – ami természetesen a szókimondásra utal, de talán nem áll messze e két megállapítás egymástól. Kétségtelen, hogy, amit a szívünkben hordozunk, arról szívesen beszélünk, így kifejezi értékrendünket is.
Mit tehetünk a nyelvpusztítás megállítására? Először is azt, hogy tudatosan figyelünk a beszédünkre, szóhasználatunkra, és szellemi erőfeszítést teszünk (mert erre szükség lesz) szókincsünk bővítésére, a megfelelő szavak megtalálására és a kerek mondatok megalkotására. Ez valóban szellemi energiát követel, hiszen egy beszűkült szintről kell felemelnünk a nyelvhasználatot egy magasabb szintre, ami mindig nehezebb, mint lepusztítani egy nyelvet. Ugyanúgy energiát és kitartást követel, mint a tudat felemelése, de hatása áldásos. Lehet, hogy úttörő munkát kell végeznünk munkahelyünkön, baráti körünkben, de az emberek sokszor követik a jó példát is (ha nem erőszakoljuk rájuk), ezért bátorítok mindenkit a feltűnésmentes, csendes, tudatos példamutatásra. Váljon ez mindannyiunk szellemi-lelki javára!

A Kegyelem ajándéka
Téma: csoda
Megjelent: Elixír magazin

Csodálkozni akkor szoktunk, amikor tudatunk, belső világunk egy olyan dologgal találkozik, amely számunkra nem hétköznapi, ezért meglepő és szokatlan. Csodának pedig általában azt nevezzük, ami ismereteink alapján nem lehetséges, ami nem szerepel a tudatunkban. Bár sok mindent lehet csodának nevezni - a kétfejű borjú születésétől kezdve a vízen járásig – mégis legtöbbször olyan eseményeket szoktunk ezzel a szóval illetni, amelyek kellemes eredményt, különleges segítséget hoznak az embernek. A csodához gondolatban legtöbbször gyógyulást, égi jelenéseket, életveszélyből való megmenekülést, vagy valami nagy ajándékot kapcsolunk. De valójában, a gyógyulás és az életben maradás szintén ajándék egy olyan helyzetben, amit akaratunkkal, földi, emberi erőinkkel nem tudunk befolyásolni. Ezért a csodának ez az aspektusa mindenképpen túlmutat hétköznapi tudatállapotunkon.
A csoda a láthatatlan, transzcendens világ üzenete az anyagban élő embernek. Ez az üzenet pedig mindig ugyanarról szól: „Ébredj, lásd, érezd, több vagy, mint az anyag!” Profán megfogalmazásban azt is mondhatjuk, hogy a csoda tágítja az érintett tudatát, megnyitja a létezés magasabb dimenziói és a szellemi törvények felé. Ez természetesen csak a racionális megközelítés, aminek annyi köze van a csoda valódi jelentéséhez, mint a hormonoknak a szerelemhez.
Amikor valaki igazi csodával találkozik, akkor legtöbbször megdöbben – szó szerint megáll az esze – és pontosan ez az állapot szükséges ahhoz, hogy be tudja fogadni az eseményt. A csoda átmenetileg félresöpri azokat a falakat, amelyeket hétköznapi tudatállapotunk épített fel az anyagi síkú létezés elősegítésére. Egy rést üt megszokott világunkon, amelyen keresztül egy másik, csodás világba látunk be. Ez a bepillantás sokszor katartikus hatással van az érintettre, hiszen tudata egyszerre felfogja, hogy van egy másik világ is, és a dolgok nemcsak úgy működhetnek, ahogyan ő azt hiszi. Lelkileg pedig szembetalálkozik egy olyan hatalmas erővel, aminek jelenlétében porszemnek érzi magát. Egy olyan porszemnek, amelyet ez a hatalmas erő most éppen a tenyerén hordoz. A csodát átélők közül sokan a Kegyelemmel találkoznak ilyenkor, amely válogatás és érdem nélkül látogatja meg az embert. Olyan világokból hajol le hozzánk, ahová kis földi lényünk fel nem érhet, ahonnan csak ajándékot lehet kapni - viszonzás nélkül.
A legtisztább értelemben vett csoda tehát azzal ajándékoz meg bennünket, hogy felemel a létezés egy magasabb dimenziójába, hogy egész lényünk megtapasztalja az életünket vezető transzcendens erőket.
A hétköznapibb értelemben vett csodák – mint például egyes jógik materializációi – legfeljebb arra szolgálnak, hogy felhívják a figyelmet a láthatatlan erők létezésére. Mivel azonban mutatványszámba mennek, legjobb esetben is csak az elméhez szólnak, nem a lélekhez és a szellemhez, így katartikus hatásuk sincsen.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy napjainkban miért nincsenek csodák, vagy miért oly kevés? A fent vázoltak alapján ez könnyen érthető: minél vastagabb falakat épít körénk az anyagi világ, annál nehezebben hatol át rajta a transzcendens üzenet. Minél inkább az anyagra irányítjuk a tudatunkat, annál távolabb kerülünk a csodák valódi világától. Ezen kívül mai világunk mindent megtesz, hogy profanizálja a korábban szentnek, csodának tartott dolgokat is, hiszen tudományos módszerekkel lassan már mindent meg lehet magyarázni. És ha tudjuk, hogyan működnek a nemi hormonok, akkor nincs is semmi csodálatos a szerelemben…
Azzal, hogy a csodás eseményeket – pl. gyógyulásokat – tudományosan, racionálisan megmagyarázzuk, lehúzzuk a mi szűk, hétköznapi tudati szintünkre, és megfosztjuk lelki-szellemi tartalmától. Így elvész valódi üzenetük, amelyek megmutatják az utat felfelé. Mindezek ellenére nem hiszem, hogy a csodával határos módon meggyógyultak, vagy életben maradottak között sokan lennének, akik a velük történteket pusztán racionális módon magyaráznák. Ők olyan mélységig éltek át egy találkozást, amit nem tud törölni egy megalapozott orvosi indoklás. Szerencsére. Mert éppen emiatt tudják másképpen – kiteljesedettebben - folytatni az életüket, mint addig.
A csodák eltűnésének másik oka, hogy a mi kultúránkban élő ember mindent az irányítása és befolyása alá akar rendezni, nem akarja, hogy bármi kiszámíthatatlan történjen vele. (A távirányítók szaporodása ezt a vágyat igyekszik csillapítani, természetesen fizikai szinten.) A csodák pedig elsősorban olyan embereket találnak meg, akik hagyják, hogy egy tőlük nagyobb, emelkedettebb erő beleavatkozzon az életükbe, és befolyásolja őket. Így a mai kor materializmusában ritkán tűnik fel egy-két csoda. Ha mégis megtörténik, akkor hivatalosan és tudományosan gyorsan megmagyarázzák, nehogy rés keletkezzen racionális világunk betonfalain. Közben pedig – a falak mögött – emberi lelkek ezrei éheznek a csodára, a Kegyelemmel való találkozásra, a reményre, hogy nemcsak az van, amit a szemükkel láthatnak, kezükkel érinthetnek. És ezek az éhező és kereső lelkek virrasztanak - egyre többen - a Mária jelenéseknél, ők mernek beszámolni halálközeli élményükről, ők vállalják, hogy nemcsak az orvostudomány gyógyította meg őket, hanem valami egészen más. Ők már tudják, hogy nem lehet csodák és Kegyelem nélkül élni, hiszen ez köt össze létezésünk igazi forrásával.
Mit tehetünk vajon, hogy a csodák sűrűbben látogassanak meg, mivel csalogathatjuk magunkhoz? Minél nagyobb teret engedünk tudatunkban a számunkra ismeretlen, felfoghatatlan dolgoknak, annál lágyabbak lesznek azok a falak, amelyen át kell hatolnia az üzenetnek. Ha sikerül megbékélnünk azzal a ténnyel, hogy nem tudjuk bebiztosítani magunkat minden eshetőségre, hogy nem tudjuk uralmunk alá hajtani, és gombnyomásra működtetni a világot, akkor egyre jobban belátjuk saját kicsinységünket. Ebben az állapotban adunk teret a teremtő szellem megnyilvánulásának – akár egy csoda formájában is -, amely megerősíti bennünk azt a tudatot, hogy valóban kicsik vagyunk – de azt a tudatot is, hogy vezetve vagyunk a szellem ereje által.
Ha tehát készek vagyunk letenni a tévé távirányítóját, és befelé figyelve megkeresni szellemi vezetőnket, akkor gyökeresen megváltozik az életünk, s mindaz, amit az irányításról és biztonságról gondoltunk. Ez természetesen hatalmas lépés, amit ritkán lehet egyik napról a másikra megvalósítani. Ezért érdemes kihasználni minden olyan alkalmat, amely kiemelhet a hétköznapok fásultságából. Erre pedig az ünnepek kínálnak lehetőséget. Az ünnep eredeti célja, hogy kilépjünk a mindennapok anyagi világából, és egész lényünket a transzcendens világ felé fordítsuk, a valódi találkozás reményében. Mert az ünnep attól felemelő, hogy lélekben valóban felemelkedünk, és feltöltődünk ebben az állapotban. Csak ezzel a lelki táplálékkal tudjuk ellátni feladatainkat a fizikai síkon – a következő feltöltekezésig.
A közelgő ünnepek lehetőséget adnak lelkünk felemelésére, és ezzel együtt a csodával való találkozásra, hiszen a karácsony misztériuma bizonyos értelemben erről szól. A Megváltó csodálatos megfoganásáról, szülei szellemi vezetettségéről, és megszületéséről egy vele szemben ellenséges, veszélyes világban. Karácsonyi elmélkedéseink a fenti témákról közelebb vihetnek ahhoz az állapothoz, ahol lelkünk észrevétlenül is megnyílik ama világ felé, ahonnan a Kegyelem lehajolhat hozzánk, s a vele való találkozásban átélhetjük a csodát.

Feledésbe merült spirituális erőforrásunk: a Kegyelem
Megjelent: Ezo-tér

A hétköznapok kisebb-nagyobb harcait vívva szükségünk van szellemi-lelki erőforrásokra, amelyekből feltöltődhetünk. A Kegyelem fogalmát ismerjük a kereszténységből, de kevesen használják ki azt a lehetőséget, amit ez a spirituális erőforrás kínál az embernek.
Nemcsak tiszteletből írom nagybetűvel a Kegyelmet, hanem azért is, mert tulajdonnévnek tekintem, pontosabban egy olyan isteni minőségnek, amelyet akár meg is személyesíthetünk magunknak. Ezt a közelebbről megfoghatatlan lényt-minőséget szeretném most néhány szempontból bemutatni, hogy minél jobban megnyílhassunk előtte, és befogadhassuk.
A Kegyelmet a legtisztább, legfinomabb, legemelkedettebb női minőségnek tartom, amelyet sok vallás egy nagy istennővel azonosít, a kereszténységben pedig Máriával kapcsolják össze.
A yin és a yang szempontjából nézve, a jelenlegi yang túlsúly többek között agresszióban, durvaságban, kegyetlenkedésben is megnyilvánul. Ez utóbbi szó egyértelműen kifejezi a Kegyelem hiányát. A szigor, a törvény, a büntetés, a szenvedés a yang oldalhoz tartozik, amelyet napjainkban eltorzultan tapasztalhatunk meg. Véleményem szerint ez egyenes arányban van a női energiák megtagadásával, elfojtásával. Vagyis nincsen egyensúly a határok, a törvény, a büntetés, a szigor és a megbocsátás, a feloldozás és a határok feloldódása között. Mindkét oldalra szükség van, hogy tudatában legyünk cselekedeteink következményeinek, de a hibázás ne nyomorítsa meg örökre a lelkünket.
Amire most világunkban és lelkünkben egyaránt nagy szükség van, az a Kegyelem megbocsátó, felemelő, feloldozó, elfogadó és áldást osztó ereje. Ezt a minőséget a szív csakrával hozom kapcsolatba, amelyet egyébként is a jelenlegi egységesülési folyamatok középpontjának tartok. A hétköznapok szintjén ez azt jelenti, hogy életünk sok szempontból jelentősen javulhat, ha növekszik bennünk az együttérzés, a közösségi tudat, az összefogás, egymás segítése – amit a törtető egó menedzser-korszaka jelentősen háttérbe szorított. Ezen kívül nagyon fontos, hogy lélekben a Kegyelem mindent átható erejéhez forduljunk, és kérjük a segítségét. Tapasztalataim szerint csodákat művel.
A Kegyelem ellenpólusát, a bűntudatot, a büntetést és a szenvedést kiváltó évezredes hiedelmeinket nem tudjuk egyik napról a másikra megváltoztatni. A Kegyelemmel való kapcsolatunkon azonban sokkal rövidebb idő alatt javíthatunk. Amíg régi, büntető hiedelmeink lassan változnak, addig növelhetjük az ellensúlyt, vagyis egyre nagyobb kapukat nyithatunk meg a lelkünkben és tudatunkban a Kegyelem előtt. A Kegyelmet tehát nem kell kiérdemelni, hanem csak kérni, és elfogadni! Egy dolog akadályozhatja meg bennünk a Kegyelem szétáradását: ha azt hisszük, hogy nem érdemeljük meg. Ezért nem elég kérni, hanem be is kell tudni fogadni. Ha egy adott helyzetben bűntudatunk van, s úgy érezzük, csak büntetés árán tisztulhatunk meg, akkor egészen egyszerűen, meggyőződésünk ellenére, vagy amellett, kérjük a Kegyelmet. Amikor már eljutottunk oda, hogy megbántuk, amit tettünk, akkor tiszta szívvel fohászkodhatunk Kegyelemért, hiszen nem áll szándékunkban az esetet megismételni. Gyakoroljuk minél többször a Kegyelemmel való kapcsolatot, mert ezt is ki kell építeni, s minél többször kapcsolódunk vele össze, annál könnyebben működhet.
A másik élethelyzet, ahol nagy segítséget kaphatunk a Kegyelemtől az, amikor egy emberi problémát semmilyen módon nem tudunk megoldani. Ha úgy érezzük, már minden tőlünk telhetőt megtettünk, de mégsem sikerült kiutat találnunk, akkor hívhatjuk a Kegyelmet, és átadhatjuk neki problémánkat. A segítség nem marad el.
A Kegyelemmel kapcsolatban van egy vicc, amelyet inkább tanmesének neveznék. Ha valaki megérti a történet mélységét, jelentős felismerései születhetnek:
A Farkas megy az erdőben, kezében egy lista, amire fel van írva, hogy melyik állatot kell felfalnia. Találkozik az Őzikével.
Őzike, te rajta vagy a listámon, fel kell faljalak! – mondja a Farkas. Az Őzike megszeppen, nem szól egy szót sem, a Farkas pedig felfalja. Megy tovább, majd találkozik a Fácánnal.
Fácán, te is rajta vagy a listámon, most felfallak! – azzal hamm, bekapja a megrémült Fácánt. Sétál tovább, és egyszer csak találkozik a Nyuszival.
Nyuszi, rajta vagy a felfalandók listáján, most nem menekülsz! – szól hozzá a Farkas.
Te, Farkas, ki lehetne engem húzni erről a listáról? – kérdezi a Nyuszi.
Ki, Nyuszi! – mondja a Farkas, és egy lendületes mozdulattal törli Nyuszi nevét a felfalandók listájáról, majd tovább sétál az erdőben.
Az hiszem, az elmúlt több ezer évben kevesünknek jutott eszébe kihúzatni magát a listáról. Ez a kőkemény Törvény és a megváltó Kegyelem régi konfliktusa lelkünkben. Mikor erre rádöbbenünk, megindulhat bennünk az átalakulás, s be tudjuk fogadni a Kegyelemet.
A Kegyelem felébresztése önmagunkban nemcsak személyes ügyeinket viszi előre, hanem jótékony hatással van az egész emberiségre. Minél többen és minél befogadóbban fordulnak feléje, annál nagyon mértékben áradhat az emberekre, és annál inkább jelen lesz a hétköznapokban is.

Írta: Szabó Judit

A mindenség lelke
Téma: a tánc
Megjelent: Elixír magazin

Motto: „A tánc a mindenség lelke -…
minden mozog, minden forog,
nincs megállás…
Minden táncol a világban,
a teremtés lelke a ritmus…”
G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli tűz
A tánc ősidők óta az érzelmek kifejezésének hatékony módja. Szavak és magyarázatok nélkül is képes újra mozgásba lendíteni a fájdalomtól, félelemtől, szomorúságtól elcsüggedt lelket és testet. De nemcsak lehangolt állapotban segít, hiszen örömünkben is táncra perdülhetünk. Szinte minden érzelmi állapotot ki lehet fejezni vele, és a tánctechnikáknak se szeri, se száma. Csak ízelítőül: csűrdöngölő, balett, jégtánc, keringő, termékenységi tánc, stb.
A hagyományokból tudjuk, hogy a tánc mindig is szerves része volt a különböző rítusoknak. Ez azzal is magyarázható, hogy a tánc intenzív testi-lelki és szellemi állapotba tudja hozni a táncolót, ami – mai nyelven szólva – megnöveli az energiaszintjét. Ezt az megnövekedett energiát a rítus típusától függően használták fel. Ha a cél úgy kívánta, akkor segítő istenségeket hívtak vele (termékenységi táncok, természeti csapás elhárítások, stb.), azaz a hétköznapi élet egyengetésére, földi célokra vették igénybe. Ha a rituálé szellemi jellegű volt, akkor a többlet energiát a tudat tágítására, emelkedett spirituális állapotok előidézésére fordították. Ismeretesek ezen kívül még az eksztatikus állapotokhoz vezető táncok is, amelyek ma is szokásban vannak bizonyos népcsoportoknál (Afrika, Dél-Amerika). Ez meglehetősen hasonlít az ókori Dionüszosz ünnepségekre, ahol a résztvevők egyáltalán nem jutottak emelkedett szellemi állapotba, csupán bódulatba, mámorba – és természetesen részegségbe. A spirituális tartalom és cél nélküli eksztatikus állapotok a beragadt, elfojtott érzelmeket és vágyakat szabadítják fel. A spirituális célú eksztatikus táncokban szintén felszabadulnak az érzelmek, de a táncoló nem felkorbácsolja, hanem egyensúlyba hozza érzelmeit. Ez „kitisztítja” érzelmi testét, és így könnyebben emelkedik a tánc segítségével tovább, a spirituális szintre, ahol az eksztázis célja az istenélmény.
Ma már kevésbé ismeretes az egyik leghírhedtebb tánc, a „hétfátyol tánc” eredeti jelentése. Amit a Bibliából tudunk róla, az meglehetősen eltorzult, hiszen a szexuális csábítás netovábbjaként jelenik meg.
A hétfátyol tánc az ókori misztériumokhoz kapcsolódik, azon belül is Istár mítoszához. Amikor az istennő leszállt az alvilágba, hét kapun haladt keresztül, és mindegyiknél levetett valamit ékszereiből, ruháiból. A hetedik kapu után ott állt fátylak, ruhák és ékszerek nélkül, vagyis megmutatta igazi önmagát. A fátylak levetése, a titkok megmutatása a tengermélységű női meztelenség szimbóluma, ami az ókori misztérium-tanításokban is szerepel. A tanítványok áthaladtak a hét szimbolikus kapun, azaz a hét bolygószférán, s ennek során lassanként szétfoszlottak bennük a bolygó princípumok jellegzetességei. Ezeket nevezték ruháknak, vagy burkoknak, amelyeket levetve elérkeztek a szent misztériumokba. A hétfátyol tánc tehát eredetileg az emberi lélek fejlődését, emelkedését szimbolizálta. Ennek során a tanítvány megszabadult álarcaitól, szerepeitől, játszmáitól, azaz „a tánc” – amely itt évekig tartó munkálkodást jelentett - az egótól az isteni énig vezette el.
Azóta évezredek múltak el, kultúrák virágzottak és hanyatlottak, de a tánc megmaradt, ami azt jelzi, hogy ez az emberi lélek mélyéről fakadó gyógyír. Ha kultúrkörünkben végignézünk napjaink táncain, a korszellemet láthatjuk tükröződni benne. A korszellem ugyanis hat az emberi lélekre és viselkedésre, a tánc pedig az aktuális érzelmi-lelki állapotot fejezi ki. Így nem is meglepő, hogy a mai táncok többnyire uránikusak, azaz szinte sisteregnek az elektromosságtól, gyorsak, szögletesek, diszharmonikus esetben pedig rángatózóak és idétlenek. Lágyabb érzelmeket csak elvétve fejeznek ki, dühöt és feszültséget annál inkább. A modern táncokból eltűntek a finom, átszellemült mozdulatok, azaz a lelki mélység. Ez a tánc a mai ember értékrendjét mutatja meg: gyorsaság, „felpörgés”, érzelemmentesség, szólózás.
Szerencsére ez csak a hétköznapi szint, hiszen az utóbbi időben örvendetesen megnőtt az érdeklődés – főleg a fiatalok körében – a „lelkibb” táncok iránt. Megjelent a szakrális körtánc, a hastánc és népszerűbb lett a táncterápia is. Amennyiben terápiaként használják, ezekre ugyanaz érvényes, mint az ősi táncokra: a helyszín, az alkalom, a cél és a csoportvezető személye határozza meg, hogy mi történik a felszabadult energiákkal. Aki csak fizikai szinten táncol, az is jól érezheti magát, mert társaságban van, és felpezsdülnek életenergiái. Aki érzelmi szinten is táncol, az a mozgás örömén túl felszabadíthatja pangó érzelmi energiáit, és levezetheti felgyülemlett feszültségeit. Aki pedig a spirituális síkot szeretné elérni a tánccal, annak kitartónak kell lennie, nemcsak a gyakorlás miatt, hanem azért is, mert sokan az érzelmek felszabadulását összekeverik az istenélménnyel. A gyakorlás során végig kell járni miden síkot és szintet, meg kell tanulni megkülönböztetni a fizikai és az érzelmi táncot, de legfőképpen meg kell tanulni „irányítani” a felszabadult érzelmi energiákat. Az „irányítás” szó itt pozitív értelemben értendő, mert az intellektus segítségével azt kell megakadályozni, hogy a táncoló tudatát teljesen elöntsék a felszínre jutó és felkorbácsolt érzelmek. Azaz, medret kell biztosítani a feltörő érzéseknek, de a medret nem léphetik túl, különben „özönvíz” árasztja el a tudatot. Ez utóbbi gyakran előfordul szektáknál, vagy olyan csoportoknál, ahol kellő spirituális felkészültség nélkül ringatják megváltozott tudatállapotba a jelenlévőket, akik ismeretek híján azt hiszik, hogy istenükkel találkoztak, miközben csak felszabadult a csoport kusza érzelmi energiája.


folyt. köv...

A spirituális táncra törekvőnek tehát az érzelmek felszabadulásakor még nem szabad azt hinnie, hogy megérkezett a legmagasabb szintre. Az érzelmi kiegyensúlyozás után tovább kell táncolnia addig, amíg tudata kitágul, és tiszta szellemi energiák járják át.
A célt ismerve felmerülhet a kérdés, hogy hogyan, milyen tánccal érhető el az emelkedett lelki-szellemi állapot? Többféle tánc is alkalmas erre, s mivel nem ismerem az összes, jelenleg „használt” módszert, inkább támpontokat adnék a választáshoz. Az érzelmeket megjelenítő, kifejező táncok (népi tánc, balett, jazz-balett, stb.) fizikai és érzelmi szintű élményt és felfrissülést hozhat. Az afrikai (jellegű) táncok a gyökér csakrát, s ezen belül a tűz minőségű életenergiákat aktiválják, amelyek megfelelő vezetéssel és gyakorlással átvezethetnek az érzelmi eksztázison is. A körtáncok erősítik a közösségi érzést és az összetartozást, valamint megérintik bennünk azokat a mély érzelmeket, amelyeknek a körforgáshoz van közük. A páros táncok - melyeket nevezhetünk a nemek táncának is – célja az összehangolódás, majd pedig az együtt táncolás, az együtt létezés. Elsősorban a párkapcsolatokhoz van közük, nemcsak az ismerkedés miatt, hanem a hasonlóságuk miatt: mindkettő akkor jó, ha a két fél megtalálja a ritmust és a távolságot – egyszer közelebb, máskor távolabb egymástól, de együtt mozogva. A (nem művészi) szóló táncok az egyéniség megmutatását, az önkifejezést szolgálják.
A valódi, spirituális szintre emelő tánchoz megfelelő tanárt és csoportot kell keresni, akik nem biztos, hogy így hirdetik magukat. Onnan tudjuk meg, hogy jó helyen vagyunk, ha a gyakorlással nemcsak fizikai és érzelmi állapotunk javul, hanem spirituális energiáink is felerősödnek (mélyebb önismeret, felismerések, régi problémák megoldása). A tánctanár, vagy csoportvezető személye meghatározó: csak olyan helyre menjünk, ahol a csoportvezető valóban kiváló táncos, és a tánc az élete. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert ezoterikus körökben előfordul az a nézet, hogy szakrális tánckör vezetéséhez nem kell semmi, csak zene, félhomály és néhány gyertya. Egy rendezvényen találkoztam egy ilyen ezoterikus tánccsoport vezetőjével, majd a szünetben, amikor átadta magát a zenének, a látványtól földbe gyökerezett a lábam: nem tudott táncolni! Azóta már tudom, hogy sajnos nem ő az egyetlen ilyen csoportvezető. Ez tipikusan mai ezoterikus félreértelmezés: a fizikai szint nem számít, csak a lélek. De, aki nem tud táncolni, annak hiába van lelke, mert a teste nem tudja megfelelő módon kifejezni a zenét. Ezért kell kiváló tánctudású (és érző lelkű) csoportvezetőt keresnünk.
Végül, a jó példa kedvéért, elmesélem, hogyan találkoztam a tánc spirituális erejével. Már több éve jazz-balettoztam, amikor beiratkoztam egy rövid nyári tánctanfolyamra, hogy megismerjem az afrikai táncot is. Tanárunk – akinek minden mozdulatát áthatotta a tánc iránti szerelme – egy szál dobbal érkezett, hangerősítők és szuper hifi berendezések nélkül. Az első megrázkódtatást (és keserű felismerést) az okozta, hogy elkezdett dobolni, én pedig dermedten álltam fél óráig, mert nem éreztem a ritmust. Egészen addig abban a hiszemben éltem, hogy álmomba is elkapok minden ritmust. Egy világ dőlt össze bennem, de nem sokat kesereghettem, mert következett a második megrázkódtatás: már a legegyszerűbb táncmozdulatok is fizikailag olyan nehezek voltak, hogy még a profi táncosok is rogyadozó lábakkal mentek haza minden este. Az izomlázak és egó-összeomlások ellenére mindennap megjelentünk mindannyian, mert ez a tánc olyan boldogságot adott, ami felülmúlt minden megpróbáltatást. A valódi felismerés azonban csak a tanfolyam után ért, amikor lelkesen bementem egy neves jazz-balett tanár órájára: soha többé nem tudtam jazz-balettet táncolni, mert a testem és a lelkem már tudta, hogy mi a különbség a betanított, kiszámított, gépies mozdulatok és a lélekből előtörő örömtánc között. Ezt a testet, lelket, szellemet átható örömtáncot kívánom szívből mindenkinek!


Írta. Szabó Judit

A szabadság rabságában
Megjelent: Ezo-tér

Az utóbbi időben szinte mindenütt a párkapcsolatok válságáról lehet hallani, olvasni. A panaszokból az is kiderül, hogy sokan keresik a megoldást, de megbízható módszert még nem sikerült találni. Természetesen mindig vannak nagyokat ígérő tanfolyamok és könyvek, de a tények sajnos nem az átütő sikert mutatják.
Mivel természetesen én sem tudom az egyetlen, biztos megoldást ebben a kérdésben, az alábbiakban fel szeretném hívni a figyelmet olyan jelenségekre és adottságokra, amelyek alapvetően befolyásolják napjaink kapcsolati válságát.
A legfontosabb tényezőnek a korszellemet, korunk mindent átható energiáit, minőségeit tartom. Két korszak határán élünk: a Halak korszakot már lassan magunk mögött hagyjuk, ez már bomlófélben van, a Vízöntő korszak pedig javarészt még előttünk áll. Ebben az átmeneti időszakban zavarosak a viszonyok – minden szinten – és a régi minták már nem, az új minták még nem működnek.
Az emberi kapcsolatokat tekintve ez azt jelenti, hogy a több ezer évig ható minták és szerepek már nem életképesek. Jó ideje tapasztalhatjuk a család és más szorosabb emberi kapcsolatok válságát. A Vízöntő kor hatásai azonban már érződnek, ami újabb csapást mér a megszokott emberi viszonyokra. Ezt szeretném most részletesebben bemutatni:
A Vízöntő jegynek két uralkodó bolygója van: az Uránusz és a Szaturnusz. Jelenleg úgy tapasztalom, hogy az uránuszi hatások erősebbek, amivel nem tudunk megbirkózni, ezért ezt emelem ki.
Az Uránusz archetípusának jelszava: szabadság, függetlenség, különcség! Ez az archetípus a forradalmak elindítója, amely le akar dönteni minden korlátot és akadályt, el akar söpörni minden megmerevedett, elöregedett rendszert. Eszményképe a könnyedség, gyorsaság, levegősség. Az Uránusz világába tartoznak a reformok is: szeret mindent megújítani, jobbá tenni. Nem utolsó sorban ő uralja a tudományos-műszaki fejlődés világát is. – Ezeket az uránuszi tulajdonságokat egyre növekvő mértékben érzékelhetjük korunkban, amely már a műszaki-technikai forradalommal elkezdődött, majd az informatikaival folytatódott. A fogyasztói társadalom koncepciójában is nagy szerepet játszanak ezek a minőségek: mindenben legyen levegő, és semmi se legyen nehéz („light”-os üdítők, felfújt, belül üres zsemlék és társaik). Az ifjúságmánia szintén magán hordozza az Uránusz bélyegét, amely nemcsak irtózik az öregségtől, hanem el is akarja távolítani a világból. A sort hosszan lehetne még folytatni, de egy a lényeg: a jelenleg uralkodó korszellemet erőteljesen áthatják az uránikus energiák. Ezt el kell fogadnunk, mivel nem tudjuk megállítani, így kollektíve nem választhatunk, hogy csak az egyik oldalát éljük meg (technikai fejlődés), hanem átitatja egész életünket.
Az Uránusz magánélete szintén szakít a hagyományokkal. A mitológiában Uránosz az ég istene, akinek nem sok köze van a földhöz. Ez határozza meg az uránuszi minőség párkapcsolati oldalát is. Az Uránusz archetípusa nem tud, és nem akar kötődni! Irtózik minden földies dologtól (márpedig az emberi kapcsolatok elsősorban földi jellegűek), mivel úgy érzi, hogy megkötik, elveszik a szabadságát és bebörtönzik. A melegszívű közeledést fojtogatási kísérletként éli meg, és az első adandó alkalommal elmenekül. Peter Orban, kiváló asztrológus és pszichológus ezt menekülő erósznak nevezi, amely nem képes tartósan megmaradni egy kapcsolatban, ezért kimenekül belőle. Itt az Uránusz okozta szabadság- és függetlenségi vágyról van szó, amely a régi típusú emberi kapcsolatokat elutasítja, mert börtönt lát bennük. Ez jellemző a párkapcsolatok jelenlegi válságára is: egyre többen nem akarnak kötődni, rövid távra rendezkednek be, és szabadon hagynak egy menekülési útvonalat. A helyzetet nehezíti, hogy az uránikus hatások tudattalanul hatnak, így többnyire azt történik, hogy az illető az eszével akar párkapcsolatot, netán családot is, de a tudattalanul ható minta (kötődéstől való félelem, szabadságvágy, önállósági vágy) megakadályozza ennek megvalósítását. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az Uránusz archetípusának nincsen szabad vegyértéke, amivel magához vonzza a másikat. Szereti viszont a szokatlan kapcsolatokat, amibe beletartozik a homoszexualitás is. A homoszexualitás utóbbi időkben megnyilvánuló „reneszánsza” egyrészt magyarázható a Vízöntő kor hatásával, másrészt azzal, hogy egy felbomló világban (elhagyjuk a Halak korszakot) minden addigi „abnormális” dolgot „normálisként” kezelnek. Ez pedig nemcsak a homoszexualitásra vonatkozik, hanem a szexualitás egyéb, korábban nem szokványos megnyilvánulásaira is.
Az Uránusz archetípusa tehát nem akar a földön élni, nem akarja letenni a lábát a földre, mert elviselhetetlenül nehéznek és lehúzónak találja. Szereti madártávlatból szemlélni a dolgokat, és nem kíván résztvenni bennük. Ez utóbbi szintén korjelenség. Szaporodnak az olyan emberi viszonyok, amelyekben nem emberek találkoznak, hanem funkciók. Sokat töprengtem a fiatal elárusítók undorán, amelyet a vevővel szemben fejeznek ki. Nemcsak azt vettem észre, hogy gyűlölik a munkájukat (amivel megmérgezik azt, amit eladnak), hanem mindent elkövetnek, hogy csak a testük legyen ott, és semmiféle érzelmi kapcsolatba ne kerüljenek a vevővel. Uránikusan szólva: levegőnek nézik a vevőt, és irtóznak a vele való kapcsolattól.
Sajnos ez a viselkedés megjelenik más emberi kapcsolatban is, és főként a nagyvárosokban, mivel az urbanizálódás is ehhez az archetípushoz tartozik. Az Uránusz minősége az emberi kapcsolatokban tehát hűvös, hideg, távolságtartó, és nagyon intellektuális. Inkább magyaráz, mint érez. Az érzéstől azért fél, mert az földi és emberi, azaz kötődéssel fenyeget.
Jelenleg talán a legnagyobb uránuszi probléma a magány. Ennek megvilágításához röviden ismernünk kell az ide vonatkozó mítoszt, mivel ez mutatja meg a mélyebb okokat. A görög mitológiában Prométheusz képviseli az Uránusz archetípusát. Prométheusz ellopta az égből, az istenektől a tüzet, hogy segítsen vele az embereknek. Kettős büntetése volt ezért: az első az, hogy meg kellett látnia, mit művelnek az emberek a szellem tüzével, amit ő az égből hozott le nekik. Ez belső gyötrődéshez vezetett. A másik büntetése az volt, hogy Zeusz haragjában arra ítélte, hogy egy sziklához láncolják, ahol egy sas minden nap kitépte a máját, ami reggelre visszanőtt. - Ez a két büntetés tisztán megmutatja az Uránusz árnyékát: nem látja előre cselekedetei (forradalmak, reformok, technikai találmányok) következményeit. A másik büntetése felfedi végtelen magányát, hiszen az emberektől távol, egyedül szenvedett egy sziklához láncolva, csak az ég madara látogatta meg, hogy kínozza.
Az Uránusz archetípusa tehát magányos, ami egyre inkább megjelenik korunkban is. Ez pedig nem elsősorban az emberek hibája, vagy mulasztása, hanem a korszellem, az archetípus megnyilvánulása.
Ennyi lehangoló hír után jogosan tesszük fel a kérdést, hogy mi a jó ebben? Mert bízunk benne, hogy minden nehéz helyzet valami jóhoz vezet. Nézetem szerint a mai kor rákényszerít bennünket, hogy megtanuljunk minden helyzetben a saját lábunkon állni és megtaláljuk a saját, egyéni utunkat. A párkapcsolatokat tekintve ez azt is jelenti, hogy ha megtanulunk önállóan élni, akkor olyan párkapcsolatokat fogunk kötni, amelyben nem a kölcsönös függőség a vezérelv. A magánnyal kapcsolatban feltehetjük azt a kérdést, hogy vajon hány ma létező házasság és párkapcsolat maradna fenn, ha mindkét félnek lenne külön lakása és annyi keresete, hogy egyedül is megélhessen belőle? És hány kapcsolat jön létre az egyedülléttő való félelemből, a családból való kimenekülésből és egyéb kényszermegoldásból? És hányan élnek magányosan a párkapcsolatukban, családjukban? Ha létezne statisztika, amely a lelki magányt mutatja ki, akkor bizonyosan nem mondanánk, hogy ez újkeletű probléma. Most viszont a felszínre bukkant, nem lehet tovább takargatni, azaz meg kell vele birkóznunk. És ehhez kapcsolódik a másik uránikus feladat is, hogy megtanuljunk a saját utunkon járni, egyedül, külső támogatás nélkül. Ehhez rendkívül sok „segítséget” kapunk a környezetből, hiszen már nincsenek jól bevált külső kapaszkodók, így befelé kell figyelnünk, belül kell megtalálnunk a vezetést. Ehhez nagyszerű támaszt biztosít(ana) a Vízöntő másik uralkodója, a Szaturnusz. Azért írtam feltételes módban, mert jelenleg az uránuszi energiák dühödten küzdenek a szaturnuszi energiák ellen (a komolyság, a csend, a befelé figyelés, az érés, a fegyelmezettség stb. ellen), ami kollektíve nem segíti a belső vezetés megtalálását. Természetesen egyénileg nem kell ezt követni, hanem egyensúlyt lehet találni az uránuszi és a szaturnuszi minőségek között.
További támpontot jelent, hogy a Vízöntő archetípusa szereti a baráti kapcsolatokat, így az emberi kapcsolatok megjavítására jó lehetőséget biztosítanak a barátságok és a baráti körök. Jelenleg ez még nem terjedt el, de a korszellem előbb-utóbb kitermeli a kisebb baráti közösségeket, amelyekben a modern kor embere társaságra találhat.
A Vízöntő archetípus párkapcsolatára jellemző az egyenjogúság, a barátság hangsúlyozása, és a könnyedség. Úgy gondolom, hogyha ezeket szem előtt tartjuk – mivel erőteljesen „benne vannak a levegőben” – akkor könnyebben létrejöhet végre az új típusú párkapcsolat. Az ehhez vezető út első lépése azonban az, hogy megtanuljunk egyedül is lenni, és önállóan is élni, ha kell. Ez talán nagyobb feladat a ma embere számára, aki magányát gépekkel (internet, harsogó tévé, rádió) igyekszik elnyomni. A belső problémák elől csak átmenetileg lehet a zajba és az élvezetekbe menekülni. A szellemi fejlődést választó ember igyekszik megoldani belső problémáit, és megtanul egyedül is élni. A korunk által istenített szabadság ugyanis belül van, nem kívül, így szabadok akkor lehetünk, ha jól érezzük magunkat egyedül is és párkapcsolatban is. Láthatjuk tehát, hogy mekkorát kell előre lépnünk ehhez.
A másik buktató, amit ki kell kerülnünk az, hogy az Uránusz archetípusa uralja a technikát is, ami azt jelenti, hogy módszer-, és nem átélés központú. Ez konkrétan abban nyilvánul meg, hogy sokan működő technikát akarnak a párkapcsolatra, nem pedig megélést. A modern ezoterikusok egy része technikákért jár tanfolyamokra, nem valódi szellemi munkálkodásért. Azaz megint csak kívülről szemlélik a „rendszer működését”, nem akarják odaadni magukat. (Ezt a nyelvi kifejezések híven tükrözik. Mostanság jó esetben azt mondják, hogy „van egy jól működő kapcsolatom”. Nagyon régen hallottam már valakitől azt, hogy „fülig szerelmes vagyok!” Azt hiszem ez a jelenség önmagáért beszél.) Ezt a kívülállást kell elkerülnünk a párkapcsolatok új formájának megteremtésekor. Ezt nehezíti még az is, hogy az Uránusz archetípusa hajlamos utópiákat gyártani, amelyek rendre azon buknak meg, hogy nem veszi figyelembe az emberi tényezőt, vagyis az ember esendő, földi aspektusát. Tehát az új típusú kapcsolatok kialakításához őszintén figyelembe kell venni a felek fényes és árnyékos oldalát, az elméleteket a gyakorlathoz kell igazítani, és merni kell tévedni is. A kapcsolaton belüli szabadság és egyenlőség kérdését az őszinte kommunikációval lehet előmozdítani, amelyben mindkét fél tudatosan megfogalmazza és kifejezi társával és a kapcsolattal szembeni vágyait, reményeit.
Az új típusú emberi kapcsolatok kialakítása azért is jelentős szellemi lépés mindannyiunk számára, mert rendkívüli tudatosságot igényel. Folyamatosan tudatában kell lennünk annak, hogy mit akarunk, hogyan tudjuk elérni, és ami talán a legfontosabb, ehhez nagyon jól kell ismerünk önmagunkat. Az önismeret mutatja meg lehetőségeinket és korlátainkat. Aki tehát ebben a modern, de átmeneti korban úgy dönt, hogy nem az Uránusz hideg, távolságtartó és magányos oldalát éli meg, annak a szellemi utat kell választania. Ezen az úton folyamatosan kell mélyítenie önismeretét, tudatosan kell magához hasonló gondolkodású, életmódú embereket keresnie, és meg kell alapoznia az új típusú, emelkedettebb szellemiségű emberi kapcsolatokat, amelyben fontos szerepet tölthet be a barátság. Nagy jelentősége lehet az emberi kommunikáció megjavításának (nem számítógépen keresztül), amely az őszinteségre és a letisztázott viszonyokra épít.
A fentiekben természetesen nem tudtam kimeríteni a témát, csupán rá szerettem volna világítani néhány fontos tényezőre. A megoldást kollektíve, együtt fogjuk kialakítani, amelyhez mindannyian hozzájárulunk. Ehhez próbáltam néhány ötlettel hozzájárulni, és buzdítok minden érintettet, hogy folytassa, hiszen már tudjuk, hogy mekkora szükségünk van a szeretetteljes, melegszívű, emberi kapcsolatokra, amit most nem hagyunk elveszni. Alakítsuk ki együtt a legjobb, minden félnek megelégedést és áldást hozó megoldásokat!


Irta: Szabó Judit

A tűz szárnyain
Téma: klímaváltozás
Megjelent: Elixír magazin

A „klíma” görög szó, eredeti jelentése az időjárási viszonyokra vonatkozik. Ezen túl azonban néha „légkör” értelemben is használatos, ahol nem a természeti elemeket jelenti, hanem az embereket körülvevő - elsősorban – érzelmi energiákat. Ha elgondolkodunk a klímaváltozás okain, akkor érdemes mindkét jelentést szem előtt tartani, annál is inkább, mert ez összecseng a „mint bent, úgy kint” hermészi törvényével.
Mielőtt belemerülnénk a téma részleteibe, egy tényt érdemes tudni: a Föld történetében sokszor volt már a mostanihoz hasonló folyamat. A tudósok számára nem ismeretlenek a szélsőséges éghajlati változások, a felmelegedések és lehűlések. Mivel az élővilág csak egy adott határon belül tudja elviselni az ingadozásokat, az éghajlat megváltozásával természetesen változik a növény- és állatvilág is. Számos faj tűnt már el a Földről, és valószínűleg újak is keletkeztek. Röviden: a klímaváltozás után az élet mindig egy átalakult formában folytatódott.
A szellem és a tudat oldaláról megközelítve a témát, hasonlókat mondhatunk: az átalakulás és átváltozás korszakában élünk. Minden változik körülöttünk, méghozzá sokkal gyorsabban, mint valaha. Ez új helyzet és újfajta jövő elé állítja ma az élőlényeket.
A klímaváltozás témaköréből két tényt szeretnék kiemelni: a hőmérséklet-emelkedést és a szélsőségességet. Az egyre jobban melegedő légkör fizikailag a hőenergia, szellemileg pedig a tűz energia növekedésével függ össze. A szélsőségesség ebben az esetben a hosszú forró nyarakat, aszályokat és a langyos teleket jelenti. A szélsőség másik formája a csikorgó tél, és a már-már monszunhoz hasonló nyári időszakok.
A felmelegedés kibillent állapotot jelez, ahol a tűz és az azt kiegyenlítő föld energia fennálló egyensúlya megbomlik, és a tűz úgy megnövekszik, hogy lassan mindent feléget, mert nincsen másik pólus, ami kiegyensúlyozná.
Ami az éghajlatban forróságként jelenik meg, az végigkísérhető az ember életében és belső világában is. Kultúránkat egy jó ideje a nyüzsgés, a folytonos mozgás, az akaratoskodás, a mohóság, és nem utolsó sorban a tempó növekedése hatja át. A fizika szerint a hőmérséklet növekedés hatására gyorsul a részecskék mozgása. Az ember élete mára már olyan, mintha jól „befűtöttek” volna nekünk. És nemcsak az életünk gyorsul szédítő tempóban, hanem az idő is- legalábbis az, amit annak érzékelünk. Közismert panasz, hogy semmire sincs idő, mindenki rohan – de mégsem érezzük ennek a hozadékát. A rohanás következményét nézve úgy tűnik, mintha semmivel sem jutnánk előbbre, mintha eszeveszett tempóban száguldanánk egy mókuskerékben.
Már évek óta szilárd meggyőződésem, hogy világunkat nagy erejű szellemi energiák hatják át, amelyek előkészítik a tudat ugrásszerű megemelkedését és kitágulását. A tiszta szellemi energia a legnagyobb tűz, amit képesek vagyunk érzékelni. Ez az érzékelés azonban mindig az érzékelő tudat szintjétől függ. Azaz: minél beszűkültebb a tudat, annál pusztítóbbnak éli meg a nagy erejű szellemi energia megnyilvánulását az anyagban és a finom anyagi világban. És minél kitisztultabb, tágabb a tudat, annál felemelőbbnek és támogatóbbnak érzékeli a mindent átható szellemi tüzet.
Nézetem szerint a Földet átjáró szellemi tűz új tudatot készít elő, de ezt gyakran „tisztító” tűzként éljük meg. Amikor az embert ilyen nagy erejű, tiszta szellemi energia éri, akkor nem egyszerre világosodik meg – ahogyan azt sokan gondolják – hanem ez az erő végigjárja a testét, a lelkét és a szellemét. Ennek az a következménye, hogy felerősíti mindazt, amit magunkban hordozunk: a fényt és az árnyékot – vagyis első lépésben növeli a szélsőségeket. Ez a szellemi tűz átégeti minden részecskénket, hogy egyforma szintre hozza testünket, lelkünket és szellemünket. Talán mondani sem kell, hogy ez nagyon kellemetlen folyamat, hiszen ennek során találkozunk minden bennünk élő sötétséggel. A tisztító tűz előbb a pokol (tűz!) kínjain visz keresztül, hogy aztán kivezessen a tiszta fényre. A folyamat végeredménye a tudat felemelkedése, ahol a tüzet már szellemi minőségben éljük meg.
A szellemtan hagyományai szerint az emelkedett tudat kisugárzása igen magas rezgésű. Ez a megfogalmazás semmiképpen nem azonos a rezgésszámok fizikai értelmezésével. Azt jelenti, hogy az ilyen lény tiszta, emelkedett és igen erős energiákkal rendelkezik, és olyan tartományban létezik, ahol már nincsen polaritás, csak tiszta fény, teremtő szellemi tűz. Ezt a minőséget a mi kultúránkban Mihály arkangyal képviseli legszemléletesebben.
A világunkat átható szellemi tűz természetesen sok formában és különböző síkokon nyilvánul meg. Mi ennek többnyire a pusztító hatását látjuk: a fizikai síkon az éghajlat melegszik, amihez erdőtüzek és a vulkánkitörések társulnak. Az ember fizikai szintjén ez a tűz diszharmonikusan, azaz rohanásban, „felpörgésben”, folytonos cselekvési lázban, egyre több árammal működő műszaki eszközben és az idő felgyorsulásában nyilvánul meg. Érzelmi szinten ugyancsak a pusztító oldalát éljük meg: ideges feszültségek, türelmetlenség, agresszió, intolerancia, feszült „légkör” mindenütt. Mentális szinten egyre szaporodó idegrendszeri problémákban, pánik betegségben, sokkos állapotokban mutatkozik meg.
Mindez arra utal, hogy az a szellemi erő, ami a Földet átváltoztatja, az embert is elérte, és megindította benne a belső „tisztító tüzet”. Természetesen nem tehetetlenül és kiszolgáltatottan kell megélnünk ezt a kort, és a világunkat átható erőket, hanem választhatunk: együttműködünk vele, vagy sem. Ha csatlakozni akarunk hozzá, akkor el kell fogadnunk, hogy lesznek még kellemetlen dolgok az életünkben, de szellemileg újjászülethetünk. Ha nem akarunk együttműködni vele, akkor szélmalomharc várhat ránk.
A mai ezoterikus nézetek szerint azt is mondhatjuk, hogy az ember jelenleg a tűz árnyékos oldalát éli meg, és jobban tenné, ha a fényes oldalát munkálná ki magában. Ez azonban nem teljesen állja meg a helyét, mivel az a tűz, ami most átjár bennünket, nem egy-két lépcsőfok megtételére késztet, hanem egy óriási ugrásra. Ez pedig nem megy mindig könnyen és vidáman. Amint láthatjuk, jelenleg a szélsőségek felfokozódását éljük, amit tekinthetünk a tisztító tűz munkálkodásának is. Természetesen nem mindegy, hogy hogyan állunk hozzá: tekinthetjük magunkat áldozatnak is, de valóban munkálkodhatunk magunkon, tudatunk felemelésén.
Ha ez utóbbit választjuk, akkor két központi feladatunk van: a tűz energia szellemi megélése, és a belső egyensúly létrehozása, amelynek első lépése az ellenpólus, a föld minőség növelése életünkben. Érdekes módon a gyakorlatban e két célt ugyanazzal a módszerrel érhetjük el: a belső csend megteremtésével, figyelmünk befelé irányításával. Tudatosan kell kilépnünk a tűz energia zaklatott, nyugtalanító, a tudati éberséget lefokozó minőségéből. A befelé figyelés, a relaxálás, középpontunk megtalálása a nyugalmat, a biztos „talajt” erősíti bennünk, ami a föld energia fokozása felé visz el. Az égi tűz egyben azt is jelenti, hogy a biztonságunkat már nem kívül fogjuk megtalálni, hanem csak befelé fordulva és keresve. A belső nyugalom megteremtése feléleszti szellemünk éberségét is, így nagyobb lehetőségünk van a szellemi tűz megélésére is. A föld energiát erősíthetjük magunkban azzal is, ha a szellemi gyakorlatokat kitartóan, rendszeresen végezzük, és nem engedünk a tűz türelmetlen erejének, ami néhány napos gyakorlás után már megunja az egészet, és valami újdonság után akar nézni.
A föld minőséget táplálkozás útján is növelhetjük magunkban. Kísérletek bizonyították, hogy a hiperaktivitásban (diszharmonikus tűz) nagy szerepet játszik a modern étkezés: a gyorséttermi kínálat, a konzervek, üdítők, chipsek, édességek stb. Ezek elhagyása csökkenti, vagy teljesen megszünteti a hiperaktivitást és a zaklatott idegállapotot.
Végül pedig, a legtöbb megnyugtató föld energiát a természetből kapjuk. A szabadban, távol a nyüzsgéstől eltöltött idő olyan éltető energiákkal tölti fel az embert, amit a természeten kívül talán sehonnan sem tud megkapni. A természettel együtt lenni a legjobb meditáció, amely kitisztítja a tudatot, lecsendesíti a lelki viharokat, és megerősíti a testet. A szellemi tűz integrálásához mindenképpen szükségünk van erre, ezért induljunk el a föld felé. Induljunk el mindazok felé, amit a föld elem kitisztult minősége jelent: a belső stabilitás, a nyugodtság, higgadtság, józan gondolkodás és a természet tisztelete irányába. Így összeköthetjük magunkban a tiszta szellemet a megszentelt földdel, és középpontunkban megtalálhatjuk azt a helyet, ahol az ég összeér a földdel.
irta: Szabó Judit

A zaj hatása testi-lelki állapotunkra
Megjelent: Ezo-tér

A spirituális úton sokszor találkozunk a csend gyakorlásával, amire a városokban, de különösen a nagyvárosokban élőknek egyre nagyobb szükségük, viszont egyre kevesebb lehetőségük van. Nagyböjt idején még több szó esik a külső-belső csendről, ezért érdemes közelebbről is megvizsgálni e téma néhány szeletét.
Testi szintről megközelítve azt mondhatjuk, hogy a fül az agy egyik legfontosabb energia központja, mivel a magas frekvenciájú energiák többségét (93%-át) a fülünkön keresztül vesszük fel. Ha elegendő mennyiségű energia jut az agyunkba, az éberségben, vitalitásban, kreativitásban nyilvánul meg, amit egyértelműen a tudat emelkedettebb állapotaihoz sorolhatunk. Ennek megfelelően, ha kevés magas frekvenciájú energia jut fülünkön keresztül az agyba, az ellenkező testi-szellemi állapotot idéz elő.
A minket körülvevő hangokról, zajokról azt érdemes tudni, hogy a természet hangjai (patakcsobogás, madárdal stb.) jótékony hatással vannak testi-lelki egészségünkre, az ember által keltett gépi zajok (sziréna, autók stb.) pedig romboló hatással. Szinte minden testi funkciót lehet hangokkal befolyásolni, ezt kísérletekkel is alátámasztották. Az egyik ilyen kísérlet abból állt, hogy egy rock koncert elején nyers tojásokat helyeztek el a színpadon, amelyek a koncert végére megkeményedtek, mintha megfőzték volna őket – vagyis a fehérje szétesett bennük. Ez elgondolkodtató, hiszen tudjuk, hogy az emberi szervezet egyik alapvető építőanyaga a fehérje. Hasonlóan rossz hatású az igen hangos zene: a 100-120 Db hangerő hatására a szervezetünk megemeli az adrenalin termelést, ami előbb-utóbb vészállapotot idéz elő: felgyorsul a szívverés, a vérkeringés és végső esetben görcsök keletkezhetnek. Nem mindegy tehát, hogy mi jut el a fülünkhöz, s azon keresztül az agyunkhoz.
Mit tehet egy városlakó, akire naponta ezernyi romboló hang árad? Egyrészt kerüljön ki minden káros hatást, amit lehet – ezt a nehezebb megvalósítani – másrészt gondoskodjon arról, hogy a fülén keresztül minél több magas frekvenciájú, felépítő energia jusson el az agyához. Ez utóbbit könnyebb megvalósítani, ehhez szeretnék most ötleteket adni.
A zajok tudatos kezelésére és a tiszta energiákkal való feltöltődésre nagyon alkalmas az otthonunk, ha megteremtjük a feltételeket. Az odafigyelés mindjárt reggel kezdődik az ébredéssel, és az ezt követő kb. 1 órával. A reggeli és az esti órákban – általában – kevésbé vagyunk aktívak, jobban átjárnak bennünket a yin energiák, mint a nap többi részében. Ez azt is jelenti, hogy reggel ébredéskor még közelebb vagyunk tudattalanunkhoz, s rajta keresztül az álmok és az intuíció üzeneteihez. Ha reggel nem két perc alatt ugrunk ki az ágyból, és nem kezdünk el azonnal rohanni, akkor lehetőséget adunk magunknak arra, hogy tudattalanunk fontos üzenetei elérjék a tudatos szintet, azaz visszaemlékezzünk álmainkra, és befogadjuk intuíciónk, belső mesterünk üzeneteit. Ha óracsörgésre ébredünk, az többszörösen is rossz: egyrészt ijedtséget okoz, ami miatt hirtelen kell visszatérnünk a fizikai testünkbe, ez viszont fáradtságot (is) okoz, másrészt sokkal nehezebb ilyen állapotban visszaemlékezni az álmunkra, harmadrészt pedig stresszel indítja a napot. És amilyen a kezdet, olyan a vég...
Sok ember kénytelen korán kelni, de sokan vannak, akiknek nem szükséges ehhez csörgőóra, mert be tudják „állítani” belső órájukat, és időben fel tudnak kelni. Ennek előfeltétele, hogy ne szenvedjünk krónikus kialvatlanságban. Ha mégis órára kell kelnünk, akkor érdemes próbaképpen negyed órával korábbra állítani belső óránkat. Ha sikerül felébrednünk, akkor stressz mentesen indulhat a nap, ha nem, akkor sem fogunk elkésni, mert csörög a vekker.
A következő lépés a reggeli készülődés kritikus időszaka. Azért nevezem kritikusnak, mert sokan azt hiszik, hogy már felébredtek, és indulhat a nap – vagyis nincsen megfelelő átmenet a pihenés és az aktivitás között. Ez az átmeneti időszak egyéni, van, akinél fél óra, van, akinél több órát is kitesz – függetlenül az elfogyasztott kávék számától. Ebben az átmeneti időszakban nagyon jó lehetőségünk van érzékelni intuíciónk üzeneteit, különösen akkor, ha este, lefekvés előtt feltettünk valamilyen kérdést. Reggel fogmosás, zuhanyozás és egyéb fürdőszobai tevékenységek közepette nagyon jól tudjuk „venni” ezeket az üzeneteket, ha felkelés után nem kapcsoljuk be azonnal a rádiót vagy netán a tévét, és nem kezdünk el zsörtölődni családunk tagjaival (pl. fürdőszoba látogatás sorrendje, reggeli készítése kérdésében). Sokan gondolják azt, hogy feltétlenül meg kell hallgatni a híreket, különben nem fogják tudni, mi történt a nagyvilágban. Ez napjaink egyik legelterjedtebb tévhiedelme, különös tekintettel a hírközlés manipulációira. Aki azonban ragaszkodik a hírekhez, az később is meg tudja hallgatni, amikor a tudata már átállt az éber állapotra, így nem veszíti el reggel tudattalanja értékes üzeneteit. Humorosan fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy ha a reggeli fogmosás és tisztálkodás közben csendben befelé figyelünk, akkor így fogadjuk az éjjel beérkezett lelki postánkat. Ha éjszaka jól pihentünk, és kellemesen indult a reggel, akkor viszonylag feltöltött állapotban kezdhetjük a napot.
A hangok és zajok tudatos kezelésének másik fontos pontja az este. Ilyenkor van lehetőségünk a pihenésre és a feltöltődésre. A nagyvárosi élet és a zaklatott munka hatására agyhullámaink napközben béta állapotban vannak, sőt gyakran annak a felső határán, ami megfelel az erős stressznek. Mindez csökkenti finom, magasrezgésű energiáinkat, ami viszont képes lenne feltölteni testünket-lelkünket. Ezért hazaérkezés után célszerű tudatosan olyan hangulatot, hangokat teremteni, amelyben ellazulhatunk, agyhullámaink megközelíthetik az alfa állapotot, és elkezdhetünk regenerálódni. Erre rendkívül alkalmas a csend, de nem biztos, hogy a napi zakatolás után rögtön jól fog esni. Átmeneti állapotként feltehetünk olyan zenét, ami lecsendesít, és jókedvre derít. Szintén egyéniség és ízlés dolga, hogy kinek, milyen zene alkalmas erre a célra. A skála széles: a klasszikus zenétől (főleg Mozart és Bach) a relaxációs zenékig terjedhet.
A finom energiákkal való feltöltődés másik kényes pontja az esti elalvás előtti egy óra, de különösen az utolsó 5-10 perc. Amit ebben az időszakban érzelmileg és mentálisan befogadunk, azzal fogunk foglalkozni álmunkban reggelig. Aki tehát az ágyból kapcsolja ki az esti horrorfilmet, az biztos lehet benne, hogy a film tovább pereg benne. Vonatkozik ez a családtagjainkkal folytatott párbeszédekre és az ágyban olvasott könyvekre is. Ha elő akarjuk segíteni testünk-lelkünk feltöltődését finom energiákkal, akkor gondoskodjunk a nyugodt, békés elalvásról. Megoldatlan problémáinkon most már ne töprengjünk, csendesítsük le érzéseinket és gondolatainkat. Ez lehet meditáció vagy ima segítségével. Ilyenkor tehetjük fel belső vezetőnknek, intuíciónknak azt a kérdést, amire választ szeretnénk kapni. Ha úgy érezzük, szükségünk van valami speciális feltöltődésre, akkor most tegyük meg. Ez lehet egy lélekemelő könyv, verseskötet olvasása, kedvenc relaxáló zenénk hallgatása, vagy egy olyan illóolaj párologtatása, amitől megnyugszunk, és jól alszunk.
Amilyen testi, lelki és tudati állapotban alszunk el, többnyire olyanban ébredünk reggel, és ezt visszük magunkkal másnap. Ezért érdemes megfontolni, hogy a külvilág zajaiból – tévé, rádió, zenegépek – mit fogadunk be, hiszen ezek nagy hatással vannak közérzetünkre.
A fentiekben néhány bevált ötletet adtam, de mindenkinek lehetősége van folytatni a sort, és egyéni igényeinek megfelelő módszerekkel gazdagítani. Kellemes feltöltődést kívánok mindenkinek a hangok és a csend révén!
irta: Szabó Judit

Áldásosztó Szedna
Megjelent: Ezo-tér

Nemrégiben egy új bolygót fedeztek fel a csillagászok, amit Szednának neveztek el. E cikk írásakor még tanakodtak, hogy valóban bolygóról van-e szó, és nem kisbolygóról-e, amely egy esetleges kisbolygó-övezet egyik tagja. Mivel nagyon meglepett, hogy egy szinte ismeretlen mitológiai alakról nevezték el az új planétát, utánajártam Szedna történetének. Mielőtt azonban megismerkednénk vele, pár mondatban összefoglalom, hogy spirituális szempontból miért fontos egy új bolygó felfedezése naprendszerünkben.
Azok a legfontosabb archetípusok, amelyek megnyilvánulnak az ember lényében, tükröződnek a bolygókban is. Az asztrológiában a planétákat egy-egy görög-római istenségről nevezték el, és a planéták által jelzett minőségek - akár harmonikus, akár diszharmonikus formában – megfelelnek az istenség tulajdonságainak. Természetesen nemcsak a jelenleg ismert planéták „alkotják” az ember teljes lényét, hanem csupán tudatosságunk jelenlegi határait mutatják. Ezért egy új bolygó felfedezése lélektanilag azt jelenti, hogy az ember kollektív tudatossága bővül, szellemileg új magaslatok és lelkileg új mélységek tudatosodhatnak bennünk. Így volt ezt a Szaturnuszon túli planétákkal is (Uránusz, Neptunusz, Plútó), amelyek felfedezése után röviddel már érzékelni lehetetett kollektív hatásukat. Véleményem szerint erre számíthatunk most is, az új bolygó felfedezését követően, amelynek hatása annál erősebb lesz, minél jobban rögzül a köztudatban, tehát, ha hivatalosan is elismerik létét és hatását.
Több mitológiai könyvben is utánanéztem Szedna alakjának. A legfontosabbak ezek közül:
Szedna, az eszkimó tengeranya
Az eszkimók meséiben két ősóriás szerepel, akiknek módfelett torkos leánya minden darab húsra rávetette magát, bármi volt is az. Egy éjjel arra ébredtek, hogy csemetéjük le akarja rágni a lábukat. Azon nyomban felkapták, kivitték a tengerre, és a csónakból a vízbe vetették. Lányuk a csónakba próbált kapaszkodni, de az apa egyenként levágta az ujjait, s így lemerült az óceán fenekére. Ujjaiból fókák, rozmárok, bálnák és halak lettek, testéből pedig – amely gyökeret vert a tenger alján - Szedna, az óceán mélyének hatalmas és rettenetes istennője. Szedna egyetlen szemével minden tengeri lényt figyelemmel kísér, a másik szeme helyén csak egy hajgubanc van, tele az emberek – akik iránt nem érez szeretetet – bűneinek szennyével.
Szedna
Eszkimó tengeristennő, a tenger állatainak úrnője, aki meghatározza, hogy az eszkimók mennyi állatot használhatnak fel étkezésre és ruházkodásra. Az eszkimó sámánok lemerülnek a tenger fenekére, hogy megjósolják, mennyire lesz sikeres a vadászat. Megtudakolják tőle, hogy megenyhült-e, és az istennő közli velük, ha valaki megsértette a tabukat.
Szedna
Nagy hatalmú istennő, aki vizek mélyén lakik, és akihez betegség, haldoklás esetén fohászkodnak a gyógyítók egészségért és az életért.
Szedna az inuit mitológiában az alvilág nagy, alaktalan teremtés-istennője. Apja kajakjából dobta őt a tengerbe, mert a törzs kötelességtudó lányaival ellentétben egy kutyaemberrel kelt egybe. Az apa levágta lánya kezeit. Ujjai és végtagjai a tenger fenekére süllyedtek, halakká, fókákká, és más egyéb, az inuitokat tápláló élőlényekké váltak. Szedna testének többi része csupa csonttá és hosszú, hosszú hajjá vált. Az inuit rítus szerint a sámánok leúsznak hozzá, és békéltető eledelt visznek vicsorgó kutyaférje és őrzője lecsendesítésére. A sámánok hosszú haját fésülgetik, miközben énekelve könyörögnek hozzá, hogy gyógyítsa meg egy fönti ember lelkét vagy testét, mert ő a nagy angakok, a varázsló; ő az Élet és a Halál nagy északi kapuja.
Ha röviden elemezzük ezeket a mitológiákat, akkor megtudhatjuk, hogy spirituálisan mit várhatunk az új planéta megjelenésétől.
A mitológiai történetekre jellemző, hogy nem egyformán írják le az eseményeket, ha pedig tengeristenekről van szó, akkor ez a megfoghatatlanság, alaktalanság csak fokozódik. Ez sejthető ebben az esetben is, ami arra utal, hogy itt mindenképpen tudattalan tartalmakról lesz szó, amelyek kivonják magukat az intellektus elemzése és uralma alól (de azért megpróbáljuk).
A következő, amit a mitológia isteneiről kell tudnunk az, hogy van „jóságos” és „gonosz”, azaz harmonikus és diszharmonikus oldaluk, ami azt jelenti, hogy ha jól éljük meg magunkban az adott istenséghez tartozó minőségeket, akkor segít, gyógyít, felemel, ha nem, akkor „megbüntet”. Ez a kettősség Szedna alakjában is megtalálható, hiszen élet és halál nagyhatalmú úrnője.
Nézzük, mi olvasható ki a mitológiai történetből?
A leírásokban közös, hogy egy fiatal leány tragédiájáról van szó, aki nem tartotta be szülei törvényeit, ezért azok halálra ítélték, bedobták a tengerbe. – A fiatal leány a női princípium egyik legtisztább és legfogékonyabb megjelenítője, akiben sok életöröm és alkotásvágy van. Ez a tiszta és fogékony minőség ütközött össze az uralkodó társadalmi szokásokkal, mert olyat tett, ami nem fért bele a fennálló keretekbe. Vagy túl mohó volt, vagy olyat szeretett, akit nem lett volna szabad. Egyik mitológiai történet sem említ erről közelebbit, ami általános a hasonló mesék és mítoszok esetében: azaz már feledésbe merült, hogy pontosan mi is történt. A mítosz első mondata tehát úgy fordítható le a mai nyelvre, hogy az emberi tudatban valaha tudatosan élt tiszta és fogékony női minőség működését egy valószínűleg megcsontosodott társadalmi szokás, törvény (diszharmonikus Szaturnusz) rossznak ítélte meg, és leválasztotta a tudatról, kiűzte a tudattalan kaotikus világába (tengerbe ölés). A tudatos tudat ezzel úgy gondolta, hogy megoldotta a problémát, mert ő már ezen a „felső” (tudatos) szinten nem találkozik a nemkívánatos leány alakkal. Azt persze nem tudja, hogy amit ő „megölt”, az tovább él tudat alatti síkokon, méghozzá elfojtott, diszharmonikus formában. Ez az elfojtott minőség (amiről nem akarunk tudni, mert veszélyesnek ítéljük meg) a tudatos tudat számára rém és szörnyeteg, aki az ő életére tör, ezért egyre nagyobb erővel tuszkolja vissza a tudattalanba, valahányszor az feltör.


folyt. köv...

Folytassuk a mitológia elemzését: a fiatal lány levágott ujjaiból fókák, halak lettek, teste pedig gyökeret vert a tenger mélyén, és hatalmas istennő lett belőle. A történet említést tesz Szedna hosszú-hosszú hajáról, amely összegubancolódott lent a mélyben, és egyik szeméről, amellyel állandóan figyeli a tengeri lényeket. – A tragédia (a tudatról való leválasztás) következményeit ismerhetjük meg itt. A leány ujjaiból az eszkimókat tápláló tengeri élőlények váltak. Ez megjeleníti az istennő anyai oldalát (táplálás), amelyet már csak a tudattalan világából (de még nem a legmélyebbről) tud megadni. A halak, fókák olyan mélységben élnek a vízben, hogy sokszor szabad szemmel is láthatók, azaz a tudatból kiűzött női minőség tápláló oldala a tudatküszöb környékén nyilvánul meg, ami még nagyjából elviselhető a tudatos tudat számára, hiszen ha akarja tudomást vesz róla, ha akarja, nem.
Szedna testének többi része viszont a tenger legmélyére süllyedt, azaz a tudattalan olyan régióiba, ahová a tudatos tudatnak már egyáltalán nincsen bejárása. Ezzel megszűnt a harmonikus kapcsolat a fiatal női minőség és a tudatos tudat között, így az utóbbi szörnynek éli meg az előbbit, és fél tőle. Szednának hosszú, de gubancos haja van az egyik szeme helyén, ami azt jelenti, hogy teremtő ereje (haj) el van nyomorítva, nem tud a maga szépségében, természetességében megnyilvánulni, és persze nincsen a helyén (a haj a szemében van, nem a fején). Ennek következtében csak az emberek bűneit látja ezzel a szemével. A másik szemével pedig figyelemmel kíséri a tenger élőlényeit, azaz valamilyen rendet tart fenn a tudattalan világában.
Eddig tart a fiatal lány tragédiája, amely a történet sötét oldalát mutatja meg, azaz egy női minőség száműzését a tudattalanba, és ennek hatásait.
A mítosznak azonban van fényes oldala is: az inuit sámánok leúsznak hozzá, ajándékokkal kibékítik, hogy gyógyulást hozzanak egy „fenti” ember számára, vagy megtudakolják a vadászat várható eredményét, mivel az istennő megszabja, hogy az eszkimók mennyi tengeri élőlényt ejthetnek el táplálékul és ruházatnak. – Ez a mozzanat rávilágít az istennő hatalmas erejére, amely élet és halál úrnőjévé teszi. Ezt abból is lehet sejteni, hogy ha a sámán a tenger istennőjéhez megy le, akkor nem egyszerű betegségről van szó, mivel arra vannak más, egyszerűbb eljárások is. Ha a tudattalan nagy istennőjéhez kell fordulnia, akkor sokszor már csak az isteni kegyelem segít, amiért a sámán úgy jár közbe, hogy előbb igyekszik kibékíteni a száműzött istennőt. Szedna valójában nem haragos, nem dühödt, csupán az általa képviselt elv, erő nincsen a maga helyén, ettől tűnik félelmetesnek. Az istennő pedig többnyire akkor „áll szóba” a gyógyítóval, ha az tisztelettel, szeretettel közelít hozzá, és elismeri létét, hatalmát. Vagyis megadja neki mindazt, amit a tudatos tudat nem adott meg, és amitől eltorzult ez a teremtő női minőség. Ezért fésülgeti a sámán az istennő haját, hogy teremtő erejével ismét a legtisztább formában találkozhasson, és meríthessen belőle. Ez az erő pedig a legnagyobb életerők közé tartozik, hiszen a legsúlyosabb betegeket gyógyíthatja meg.
Mit üzen mai világunknak Szedna története?
Nézetem szerint a Kegyelem megjelenését az emberi tudatban, amire azt hiszem sokan áhítozunk már jó ideje. Figyelemre méltó tény, hogy a naprendszer bolygói közül Szedna az egyetlen nagy erejű, egyértelműen női princípium. (Tisztelet a nagy hatalmú Vénusznak, de ő más régiókban él, és a hatalmukat féltő yang erők nem tartják egyenrangú félnek.) Ez azért örömteli hír, mert kultúránkban és lelkünkben már régóta felborult a yin és a yang egészséges egyensúlya, melynek következtében a yang uralomban van, így a yin kellemetlennek nyilvánított minőségeit elfojtja. Ennek egyik következménye az a borzasztó lelki-szellemi állapot, amelyben jelenleg az emberek jó része él (lásd fogyasztói társadalom). Már a múlt század hatvanas éveitől észlelhető azonban az a folyamat, amelyet röviden úgy is jellemezhetünk, hogy az elfojtott yin energiák megmozdultak, és visszakövetelik eredeti helyüket és erejüket. Ez pedig először hatalmas felfordulással (a fennálló rend szétesésével), majd egy új rend, egyensúly kialakulásával jár. Mindez természetesen előbb az emberi tudatban játszódik le, többnyire tudattalan szinteken, majd ezután lép ki a megnyilvánult világba (társadalmi jelenségek). Ez a folyamat most már elérte az emberi tudatosság küszöbét, ezért jelenhetett meg látható formában is a valaha száműzött, kitagadott hatalmas erejű női minőség, akit most Szedna jelenít meg mindannyiunk számára. Ez azt jelenti, hogy tudatosságunk kitágulhat, lelkünk gyógyulhat, ha megfelelően közelítünk az Istennőhöz.
Hogyan tehetjük ezt meg?
Mivel véleményem szerint a mai ember egyik legnagyobb hibája az intellektus uralmából fakadó mértéktelen gőg (amivel túl akar tenni Istenen), az alázat az egyik legfontosabb tulajdonság, amit sürgősen el kell sajátítanunk. Méghozzá nem az alázatoskodás, hanem az a tudat, hogy teremtmények vagyunk, így van egy tőlünk hatalmasabb Teremtő, akinek erejével nem tudunk versenyezni. Továbbá az a tudat, hogy a Föld, a mi hordozónk, bölcsőnk, anyánk, akivel nem tehetjük azt, amit akarunk, akit tisztelnünk és óvnunk kell. Ugyanez vonatkozik a Föld minden élőlényére, az élet tiszteletére és védelmére. – Szedna a tudattalan óriási erőit képviseli, ami számunkra azt jelenti, hogy racionális, elgépiesedett világunkban lelkünk mérhetetlen sebeire akkor kapunk gyógyulást és áldást, ha tudattalanunk mély bölcsességéhez, gyógyító erejéhez fordulunk. Ez magában foglalja az irracionális tudattartalmak elismerését, tiszteletét és azt, hogy egyenrangúnak tekintsük racionális oldalunkkal. Ha ezt nem tesszük meg jószántunkból, akkor az események fognak rákényszeríteni. Az istennőnek való áldozat meghozatala tehát abból áll, hogy több figyelmet, időt és energiát adunk lényünk mély, tudattalan, irracionális részeinek, és igyekszünk beilleszteni őket mindennapi életünkbe. Ez történhet ima, meditáció, szemlélődés, az álmaink megfigyelése, lejegyzése formájában, de feltételezem, hogy Szedna megjelenése sok új, tudattalanul működő gyógyító eljárást fog a napvilágra hozni. A lényeg az, hogy gyógyító ereje a racionális tudat számára nem megfogható formában nyilvánul meg. Ezért ha tisztelettel akarunk közeledni feléje, akkor ilyen tevékenységeket és megoldásokat is be kell vonnunk az életünkbe. Szedna szeretne visszakerülni a tudatosság fényes szintjeire, ahol végre megtalálhatja bennünk igazi helyét. Ha van bennünk annyi alázat és bátorság, hogy ezt megengedjük neki, akkor nyilvánulhat meg az istennő szépséges formájában, amit az eszkimók „áldásosztó Szednának” hívnak. Azt hiszem nagyon nagy szükségünk van rá, ezért forduljunk hozzá tisztelettel, szeretettel és hittel. Minél többen tesszük ezt, annál erőteljesebben tud működni egész emberi világunkban.
Isten hozott nálunk, áldásosztó Szedna!


Irta: Szabó Judit

Amíg a Főnix felrepül
Téma: újjászületés
Megjelent: Elixír magazin

Motto: „Aki tiszta fény, s a világossághoz folyton visszatér,
nem éri veszély: az állandóságban él.”
Tao Te King
Az újjászületés univerzális fogalom, hiszen egyaránt megtalálhatjuk a makrokozmoszban (a természetben) és a mikrokozmoszban (az ember életében). Az élet örök körforgásához tartozik, amely különböző szinteken – szellemi, lelki, testi – és különböző periódusokban következik be. Az időt tekintve vannak kisebb: havi, éves, és nagyobb: több évtizedes, majd évszázados ciklusok.
Az alábbiakban az embert legközelebbről érintő szellemi, lelki és testi újjászületés általános sémáját szeretném bemutatni, az abban résztvevő sorsformáló erők hatásaival, a közben felmerülő legáltalánosabb problémákkal és enyhítési lehetőségeikkel együtt.
Az élet hullámzásához tartozik az a szakasz, amikor egy dolog már elérte csúcspontját, és elkezd hanyatlani. Ebben a hanyatló szakaszban egyre jobban megmutatkozik a lebomlás, az adott dolog halála, míg végül eléri a megsemmisülés pontját, ami egy idő után átvezet egy új dolog megszületéséhez.
Ez a dolog szinte bármi lehet: tárgy, érzelem, kapcsolat, foglalkozás, élethelyzet. A sorsa mindegyiknek ugyanaz. Az ember életében többször van olyan helyzet, ahol véget kell vetnie valaminek, le kell építenie, és idővel ennek „hamvaiból” valami újat kell létrehoznia. Vannak könnyebb és vannak nehezebb lebontó ciklusok. Most a nehezebbekről szeretnék szólni.
Az ember többnyire csak akkor figyel fel ezekre a folyamatokra, amikor már mélyen benne van egy fájdalmas, veszteséges helyzetben. Ilyenkor sokszor nem tudja, miért kegyetlen vele a sors, és miért veszi el tőle azt, ami neki kedves. Ennek megértéséhez az embert szellemi, lelki és testi szinten kell egyszerre megnézni. Minden jelentős folyamat szellemi szinten indul el, majd áttevődik lelki szintre, végül pedig a testben, majd a környezetben jelenik meg. A sorsformáló erők időnként jelzik, hogy valaminek vége van, nincs tovább, mert új útra kell lépni. Ha valaki nem figyel saját belső lénye üzeneteire, amely először szellemi-lelki szinten jelzi a változtatás szükségességét, akkor jönnek a „durvább” jelzések, most már testi szinten. Ezek kezdetben kisebb szerencsétlenségek, apróbb balesetek, amelyek már képesek felhívni az illető figyelmét, hogy valamit nem jól csinál. Ha erre sem változtat, akkor következik be a drasztikus sorscsapás, ami fizikai síkon játssza le azt, amit szellemi síkon kellett volna megtenni. (A teljesség kedvéért meg kell jegyezni: vannak sorscsapások, amelyek semmilyen lelki felkészültséggel nem kerülhetők ki.) Hogy néz ez ki az életben?
Az igazi újjászületési folyamat alapvetően változtatja meg az embert, ezért az első szakaszában, a leépítésben, alapvető hiedelmeket és félelmeket mozgat meg. Többnyire olyat, amin az ember önszántából nem változtatna. A legalapvetőbb félelmek a létfenntartáshoz tartoznak, amit manapság könnyű kiváltani az emberekből. Ha például valakinek viszonylag jó munkája van, amiből el tudja tartani a családját, akkor számára a munkahely elvesztése komoly megrázkódtatás. Elég gyakran fordul elő, hogy a „jó munkahellyel” rendelkező ember egyszer csak érzi magában, hogy már nem az „igazi” ez a hely, és jó lenne valami mást csinálni, ami jobban illik az egyéniségéhez, amiben jobban ki tudja bontakoztatni adottságait. Ez a szellem és a lélek első jelzése, hogy eljött a váltás ideje. Erre a leggyakoribb reakció az elnyomás, ugyanis a szellem és a lélek kívánsága ellenkezik az anyagi valósággal. Senki sem kockáztatja meg, hogy csak úgy otthagyja a biztos megélhetést adó állását, csak azért, hogy máshol kibontakozhasson. A jelzések pedig folytatódnak: a lélek egyre nyugtalanabb lesz, emberünk egyre kellemetlenebbül érzi magát a munkahelyen, egyre több feladattal terhelik meg, egyre kevesebb pénzért dolgozik, stb. Ez a válság folyamata, ahol az új irányba terelő erő ütközik a régihez való ragaszkodással, ami emberi szempontból érthető is. Az átalakító erő azonban mindenképpen át fogja hatni az embert fizikai síkon is, ezért, ha nem hajlandó követni szelleme útmutatását, akkor testi szinten kell megélnie, kényszer jelleggel, azaz el fogják bocsátani.
Ezoterikus körökben közismert példa az, ha valakit a sorsa arra akar felszólítani, hogy forduljon befelé, ne foglalkozzon annyit a külvilággal, de az illető nem akarja észrevenni a figyelmeztetéseket. A szellemi feladat lecsúszik fizikai szintre, és az illetőt olyan baleset vagy betegség éri, amelynek következtében több hetet, hónapot kénytelen eltölteni egyedül egy szobában, többnyire annyira legyengült állapotban, hogy a saját gondolatain kívül semmivel sem tud foglalkozni.
Az újjászületési és átalakulási folyamatokban két rendkívül erőteljes archetípus játszik nagy szerepet: a Szaturnusz és a Plútó. Mindkettő képes hatalmas veszteségeket és ajándékokat hozni az ember életében. Ha a saját bőrünkön tapasztaljuk meg a hatásukat és erejüket, akkor fejet hajtunk előttük, és önként követjük útmutatásukat.
A Szaturnusz átalakító erejének első üzenete: maradj csendben, fordulj befelé, távolodj el a világ zajától, keresd a csendben a te belső vezetődet. A Szaturnusz archetípusa azt kívánja tőlünk, hogy időről-időre korlátozzuk a fizikai síkú tevékenységünket, és figyelmünket korunk előrehaladtával egyre inkább befelé és a transzcendens világok felé irányítsuk. Elvonulással, lemondással, böjtöléssel, egyedülléttel, elmélkedéssel, imával, önvizsgálattal tehetünk eleget kérésének. A Szaturnusz fájdalmas veszteségeket is okozhat, aminek alapvető célja az archetípus egyik jellegzetes tulajdonságában rejlik: megszabadít minden felesleges kolonctól. Ha úgy érezzük, a Szaturnusz üzen nekünk, akkor végiggondolhatjuk, hogy mi van az életünkben, amitől itt az ideje megválni – és jobb, ha önként mondunk le róla. Ezzel eleget teszünk a Szaturnusz másik követelésének is: az esszencia képzésnek. Ezt azt jelenti, hogy a lényegesre kell koncentrálnunk, meg kell szabadulnunk a felszínes, üres, értéktelen cselekedetektől, beszédtől, kapcsolatoktól, emberektől. E redukció egyik közismert „kiváltási lehetősége” a böjt, ami elsősorban szellemi célú, mivel lazítja a test és a szellem kapcsolatát az utóbbi javára, másodlagos hatása a fogyás, ami a feleslegtől való megválás egy formája. A helyesen böjtölő (nem fogyókúrázó!) elcsendesedik, jobban átlátja egész életét, és következtetéseket vonhat le saját cselekedeteiből.
A Szaturnusz archetípusának egyik legfontosabb feladata, hogy az egót szembesíti saját határaival, és azzal a szellemi törvénnyel, hogy „ki mint vet, úgy arat”. Az újjászületési folyamatban úgy segít bennünket, hogy a törvényszerűen bekövetkező veszteségek és visszavonulási szakaszok révén rávezet, hogy mitől kell megszabadulnunk, hol vannak jelenleg a határaink, és milyen következményekkel járnak cselekedeteink.
Ha az ember nem veszi észre, vagy nem akarja követni a Szaturnusz jelzéseit, akkor a drasztikusabb oldalával találkozik: mindenhol gátakba ütközik, korlátozva, beszorítva érzi magát, rosszabb esetben hosszas kórházi kezelésben részesül (még rosszabb esetben börtön vár rá).
Az újjászületési folyamat másik, igen erőteljes irányítója a Plútó archetípusa. Ez az erő sajnos drasztikusabban jelenik meg minden szinten, és drámai eseményeket, változásokat hoz. A Plútó képes porrá zúzni mindent az életünkben, és képes hamvainkból feltámasztani is. Szimbóluma a főnix madár. Amekkora pusztító ereje van, akkora a felépítő ereje is. Az újjászületési folyamat első, leépítő részében szellemi szinten azt kívánja elérni, hogy megváltoztassuk legalább egy, alapvető hiedelmünket. A hiedelmek, meggyőződések nagyon mélyen élnek bennünk, és többnyire tudattalanul irányítják életünket. A hiedelmeknek is van „életciklusuk”: életünk bizonyos részében segítenek, később pedig már gátolnak bennünket. A Plútó archetípusa jelzi nekünk, hogy ideje megszüntetni egy hiedelmet, és újat kell alkotni helyette. Ezek a hiedelmek többnyire arról szólnak, hogy hogyan működik a világ körülöttünk, vagy milyen vagyok én belülről. Amikor eljön a megváltoztatás ideje, akkor elkezdenek szaporodni az olyan események az ember életében, amelyek ellentmondanak egy bizonyos meggyőződésének. Mivel azonban ez a meggyőződés többnyire mély és erős, csak megrázó élmények hatására fog feltűnni, hogy valami nincs rendjén, nem úgy működik, ahogy megszoktuk. A Plútó gyógyító ereje abban áll, hogy a tudattalan mélységéből a tudatos szintre emeli azt a dolgot, amin változtatnunk kell. Ahogy a kellemetlen események sokasodnak, úgy jöhetünk egyre inkább rá, hogy mi a közös ezekben az esetekben, és milyen meggyőződésünkkel függnek össze. Ez a felismerés drámai, hiszen egy alapvető hiedelmünkről derül ki, hogy nem igaz, aminek természetesen messzire ható következményei vannak. Joggal érzi úgy az ember, hogy kihúzták a talajt a lába alól, és nincsen mibe kapaszkodnia.


folyt. köv..

Ez az állapot átvezet az újjászületési folyamat következő szakaszába, amit úgy is jellemezhetnénk, hogy a senki földje. Ez olyan belső állapot, ahol a veszteség már bekövetkezett, ahol már szembe kellett néznünk a félelmeinkkel, de leginkább saját tehetetlenségünkkel. Az első szakaszban az ember még – akár reflexből is – harcol az események ellen. Az első szakasz végén már sejti, hogy felesleges küzdenie, de még néha próbálkozik, mielőtt végleg megadja magát. Ez a második szakasz sem könnyű, mert először azzal kell szembenéznie, hogy legyőzték, tehetetlen, kiszolgáltatott. Másodszor pedig azzal, hogy nem használ semmi sem. Hiába próbál bevetni mindenféle égi-földi praktikát, semmi eredménye. Nem nyílnak meg a kapuk, nem válaszolnak az angyalok, nem működik a csettintős módszer, és végtelen reménytelenség, kilátástalanság ül az emberre. Ennek az állapotnak a szimbolikus képe a szürke sivatagban való vég nélküli menetelés. A régi világot már elhagytuk, mert összeomlott, az újat pedig még nem értük el, de nem is látszik az alagút végén a fény. Mikor lesz már vége?! – kérdezi újra és újra az ember, de nem jön válasz.
Ez a szakasz megfelel a születés előtti csendnek és visszahúzódásnak. Olyan, mint tél végén a táj, amikor még mindent hó borít, és úgy tűnik, soha nem jön el a tavasz. A valóságban azonban az élet hatalmas erői a mélyben nagyon erősen munkálkodnak az új élet létrehozásán, de idő kell, amíg áthatják a síkokat, és megjelennek a fizikai világban.
Az emberi újjászületésben is pontosan ez történik: amikor a senki földjén vagyunk, szellemünk, lelkünk intenzíven munkálkodik az új élet létrehozásán, természetesen szellemi-lelki síkon, amiből fizikailag még semmit sem érzékelünk. Mivel az első szakaszban valami nagyon alapvető dolgot veszítettünk el, most egy másik alapvető dolgot kell újjáépítenünk. A legtöbb erő pedig mindig az alapok létrehozásához kell. Ebben a szakaszban az ember energiái szellemi síkon a legaktívabbak, de nem tudatosan. Az érintett úgy érzi, hogy hihetetlenül fáradt, pedig alig csinált valamit (ha nem fekszik éppen betegen). Erői a láthatatlan síkra koncentrálódnak, mert ott már elkezdődött az újjáépítés. Fizikailag ilyenkor nagyon tanácsos sokat pihenni, és a megszokottnál jóval több jó minőségű folyadékot (ásványvíz, gyógytea, stb.) inni a belső folyamatok támogatásához. Bele kell törődni, hogy agyunkat szinte semmire sem használhatjuk, és nem olvashatjuk el a begyűjtött könyveket, miközben testünk kimerülve fekszik. A legtöbbet a megadás, a nyugalom és a pihenés segít.
Ez lelkileg nagyon kritikus szakasz, mert az ember már belátta, hogy valamit másként kell csinálnia, többnyire el is döntötte, hogy mit fog helyette tenni, hinni, de a várt eredmény még nem következett be. Ekkor elkezd kételkedni magában: Lehet, hogy mégis tévedtem? Rosszul döntöttem? Miért nem javul meg a helyzet, ha már másként gondolom? Kétségek és félelmek tömege rohanja meg az embert. Itt csak a hit és a türelem segít. Ez a szakasz szintén közelebb viszi az embert valódi belső lényéhez és a transzcendens törvényekhez. A gyakorlatban az emberek többsége kimerül és elcsügged ebben a reménytelen szakaszban … aminek azonban egyszer mégis vége szakad. Pontosabban akkor, amikor szellemi, lelki és éteri szinten már felépült az új minta, és elkezd megjelenni fizikai szinten is.
Az újjászületési folyamat utolsó szakasza a legkellemesebb, mert ez az új élet megszületése és kibontakozása. A sok kín és gyötrődés után mégiscsak eljön a fény, de addigra mi már átalakultunk. Először észrevesszük a belső változást: másként gondolkodunk, más értékeket tartunk fontosnak, és a hétköznapokban másként reagálunk bizonyos dolgokra. Ez a változás örömteli, mert azt tapasztaljuk, hogy jobban működik bennünk minden, mint eddig; mintha magasabb szintre emelkedtünk volna, mintha kitisztult volna bennünk valami. És ez nagyon jó érzés. Az újjászületés folytatódik, és az átalakulás megjelenik a külvilágban is: bekövetkezhetnek váratlan, jó események, új, nagyszerű emberekkel találkozhatunk, vagy valami eddig ismeretlen tehetség bontakozik ki bennünk, ami új célt és értelmet ad az életünknek. Összességében véve úgy érezzük: feldolgoztuk a veszteséget, megoldottuk a sorsfeladatot, és most az életünk egy magasabb szinten, kiteljesedettebben folytatódik. Csak innen látjuk, hogy eddig miben éltünk, és úgy érezzük, megérte a szenvedést.
Ez az újjászületési folyamat legáltalánosabb mintája, amit az életben szinte mindenki megtapasztal, akár enyhébb, akár drámaibb formában. És gyakorlatilag ez a beavatások „forgatókönyve” is, kortól és kultúrától függetlenül. Csak az születik új életre, új tudatszintre, akiben meghal a régi én, és az elavult hitrendszer. A különböző kultúrák ezt más-más eszközökkel érték el. Napjainkban pedig az élet és az egyéni sors végzi ezeket a „beavatásokat”, ami azért nehezebb, mert sokan szellemileg felkészületlenek, nem tudják mi vár rájuk, és egyedül kell megbirkózniuk a feladattal.
Végezetül szeretnék kitérni azokra a félreértésekre, amelyek a mai ezotériában terjedtek el e témával kapcsolatban. A beavatási/újjászületési folyamatok közös szellemi jellemzője, hogy az ego vereséget szenved, és egy része meghal, amely rész transzformálódik, és az isteni én magába emeli. Ez a transzformáció csak akkor megy végbe, ha az ember a lelke legmélyéig átéli a legyőzöttséget, leterítettséget, a veszteséget és a kiszolgáltatottságot. Ugyanis csak ebben az állapotban képes ráeszmélni saját kicsinységére. Ekkor tudja meg, hogy akarhat ő bármit, tehet bármit, teljesen tehetetlen azzal a hatalmas erővel szemben, ami most éppen vonszolja őt. Ha van benne alázat és bölcsesség, akkor belátja, hogy két választása van: vagy engedelmeskedik a sorsának - amit még nem is ismer - és akkor legyőzötten ugyan, de viszonylag ép bőrrel megússza a dolgot, vagy büszkén saját feje után megy, és akkor egyre súlyosabb helyzetbe kerül, aminek halál is lehet a vége. Az ego feladásához ez elég meggyőző helyzet szokott lenni, és az ember ugyan nem önként és vidáman, de feladja saját akaratát – a legyőzöttség és megtiportság teljes élményével.
A mai ezoterikus félreértések egyik jellegzetessége, hogy mindent intellektuálisan, fejben szeretnek elintézni. Sokan azt hiszik, ha már tudják, mi, hogyan történik, és mi a „megoldás”, akkor már túl is vannak az egészen, nem kell vele tötyörögni. Sajnos ez az ego egyik „ezoterikus” manővere: az ezoterikus ismeretek ugyanis nem arra valók, hogy pontosan kiszámíthatóvá tegyük az életünket, és elkerüljünk minden nehézséget. Ez a bebiztosítás az ego feladata, amit ezoterikus álruhában is végez. Sokan tévesztik össze az egót az isteni énnel, lelküket pedig a gombnyomásra működő távirányítós készülékkel. Ennek semmi köze a spirituális élethez. Nem elég azt mondani, hogy „Jó, most már tudom, hogy ez csak az egóm, értem, mit kell másképp tennem, jöhet az újjászületés!” Erre soha nem támad fel a főnix, mert meg sem halt. Az átélést nem váltja ki, csak támogatja az intellektuális ismeret.
Ha valaki életében elindul egy újjászületési folyamat, sokat segít, ha tudja, nagyjából mi vár rá, mibe kapaszkodhat, mi segít elviselni a fájdalmakat, de a transzformációval járó szenvedést nem lehet elkerülni. Ha nincs legyőzöttség, leterítettség, megsemmisülés a lélek mélyéig, akkor nincs újjászületés, felemelkedés és tudati tágulás sem –, ami pedig az emberi élet egyik legfontosabb spirituális célja. Az újjászületések végtelen sorozata egyre közelebb visz a középponthoz, és ahhoz az állapothoz, ahol már sem megszületni, sem meghalni, sem újjászületni nem kell. De, mire elérünk oda, már teljesen mindegy lesz, hogy megszületünk, vagy nem, hogy belülről, vagy felülről szemléljük az élet örök körforgását.


Irta: Szabó Judit

Az ünnep
Megjelent: Ezo-tér

Ahogy telnek a napok, egyre jobban közeledünk az év legnagyobb ünnepéhez, a karácsonyhoz. A hagyományok szerint több héten át kell felkészülni erre az ünnepre. Mielőtt elkezdenénk ezt a felkészülést, érdemes elgondolkodnunk arról, hogy mi az ünnep eredeti spirituális jelentése, és mit jelent ma nekünk.
Ünnep az, amikor lélekben és szellemben találkozunk Istennel. Ez a találkozás annyira feltölt, hogy erőt ad a hétköznapokhoz is. Elődeink tisztában voltak ezzel, s azzal is, hogy erre az embernek rendszeresen szüksége van, különben nem tud teljes életet élni. Ez az egyik oka, hogy már a tízparancsolat is kimondja: legyen a héten egy nap, amikor nem foglalkozunk földi dolgokkal, munkával, hanem egész figyelmünket a lelki és szellemi feltöltődésre irányítjuk. Ezen kívül a vallásos társadalmak több ünnepet is tartottak isteneik tiszteletére, ahol vagy kértek tőlük valamit (pl. tavasszal a termékenységet) vagy hálát adtak valamiért (pl. a betakarításkor). Ezek a napok kivételt képeztek a hétköznapok menetében, hiszen az emberek szellemben-lélekben-testben egészen az égi dimenzióknak szentelték magukat.
Nézzük meg röviden, hogy mit takar a heti és az éves ünnepek lelkisége!
A heti ünnepek egyik legjobb példája a vasárnapi mise. Ennek külső és belső feltételei úgy voltak szervezve, hogy tökéletesen betöltsék az ünnep fogalmát. A külső feltételek elsősorban azt jelentik, hogy az ember társas lény, és szüksége van arra, hogy tartozzon egy közösségbe, és érezze annak támogató erejét. A belső feltételeket a mise rendje biztosította a kezdetek kezdetén. A mai szövegből csak következtetni lehet arra, hogy valamikor tényleg arra szolgált, hogy az ember lelke megtisztuljon, felemelkedjen, és találkozzon Istennel. A világon talán minden szertartás első lépése az, hogy a résztvevők megtisztuljanak, azaz a szertartás vezető biztosítja azon energiák és eljárások meglétét, amelyek megtisztítják a teret és a belépők auráját. A misén ez ma bűnbánat formájában szerepel, ami eredetileg a megtisztulást célozta. És ez az ünnep első lépése is, amit úgy hívunk, hogy felkészülés, és mind húsvét, mind karácsony előtt a megtisztulásra hívja fel a figyelmet, lehetőleg minden szinten. A szertartások következő fontos része a résztvevők lelkének „felhangolása” egy magasabb rezgésszintre. Ez történhet imával, tanítással, mantrázással stb., a lényeg, hogy belemerüljünk ebbe a már emelkedettebb energiába, minőségbe, közben pedig egyre jobban elmélyüljünk, befelé forduljunk. A szertartás vezető szerepe egyre fontosabb lesz, ahogy ez az elmélyülés fokozódik, hiszen ilyenkor a résztvevők már módosult tudatállapotban vannak, amit a szertartás vezetőnek mindvégig uralnia és vezetnie kell a célhoz, majd vissza a hétköznapi szintre. A jó szertartás vezető imáival, rituáléival hozzásegíti a résztvevőket egy igen elmélyült lelki-szellemi szint eléréséhez, ahol tudatuk kitágul, és összekapcsolódhatnak azzal a legnagyobb erővel, amit adott állapotukban el tudnak érni. És ez a cél: megmerítkezni, feltöltődni a számunkra elérhető és még (pozitív értelemben) elviselhető magasabb, isteni energiákból. Ilyenkor olyan szellemi-lelki ajándékot, erőt, töltést kapunk, ami nemcsak hogy erőt ad a mindennapokhoz, hanem ezen az emelkedett tudati szinten tisztábban látjuk életünket, hétköznapi gondjainkat, így a megoldásukhoz is közelebb jutunk. A szertartás vezető nemcsak elkíséri a résztvevőket a legelmélyültebb szintekre, hanem amikor itt az ideje, vissza is tudja hozni őket a hétköznapi tudatszintre. Ez a misén az áldozás utáni elcsendesedés, majd közös ima és ének keretében történik meg, aminek során a hívek rezgésszintje fokozatosan csökken, hogy a mise végére elérje a hétköznapi tudatállapotot.
Az ilyen ünnep tudatosítja az emberben, hogy nincsen egyedül, mindig számíthat, mind a közösség, mind Isten erejére, elfogadására és támogatására. Hétről-hétre letisztítja auráját, megnyugtatja a lelkét, figyelmét pedig erősen a szellemi dimenziók felé irányítja. De talán a legnagyobb előnye azt, hogy a résztvevő minden héten szellemi beteljesülést élhet meg, ha csak percekre is, de átélheti az egységet, emlékezhet isteni eredetére, és emelkedettebb szintről nézheti élete menetét. És ez minden ünnep központi magva: találkozni Istenünkkel, és összeolvadni vele – amit itt a földön, az anyagba zárt lelkünkkel csak időnként tehetünk meg (amíg meg nem világosodunk), ezért ez a találkozás messze felülmúlja a hétköznapokat, ahol többnyire csak az anyaggal találkozunk. Elődeink azt is tudták, hogy az ünnepnek az ember mindhárom fő szintjét érintenie kell: a szellemet, a lelket és a testet. Az ünnep táplálja az embert: a szellemet a szertartás, a tudatszint emelése, az egység újra átélése, a lelket a megtisztulás és az egység-élmény okozta öröm – jó esetben eksztázis, a testet pedig az a táplálék, amit az ünnep előírt.
Hasonló történik, csak nagyobb kiterjedésben, mélyebb szinteken az éves ünnepeken is. Van egy felkészítő rész, aminek a testi-lelki megtisztulás a célja, van ráhangolódás, amit az ünnep tartalmával való szellemi foglakozás jelent, és van maga az ünnep, a szertartás, ahol még nagyobb intenzitással élhetjük át az adott témakört. És amikor minden lelki-szellemi élményen túl vagyunk, akkor jöhet a terített asztal, ami szintén az ünnep emelkedettségét hivatott kifejezni.
Mi maradt ebből mára? – Szinte kizárólag a testi szint, ahol be akarjuk pótolni a hiányzó lelki és szellemi szintet is, ami többnyire feledésbe merült. Az emberek nagy része már nem tudja, hogy mi célt szolgál a nagy ünnepek előtti böjt – arról nem is beszélve, hogy a böjt valódi jelentését sem ismeri. Azt is elfelejtették, hogy miért nem hétköznapi ételeket eszünk az ünnepen, miért terítünk meg szépen, vagyis cselekedeteink szellemi háttere, valódi indítéka már nem tudatos. A fogyasztói társadalom kiépítésével ez a szellemi tartalom még jobban eltűnik, hiszen a „Fogyasztó” tudata erősen leszűkült, bekorlátozott a testi szintre (vásárlás, fogyasztás).
Mit tehetünk, hogy az ünnep visszanyerje eredeti tartalmát, szépségét, emelkedettségét?
Nagyon sok mindent, hiszen a szellemi-lelki rész döntően a mi hozzáállásunkon múlik. Az ünnepre való felkészülést, a testi-lelki megtisztulást (böjtölés, takarítás, lelki felkészülés) eleve mindenkinek egyénileg kell megtennie, így ezt nem akadályozza semmi. A következő lépés, hogy keressünk egy szellemiségünknek megfelelő spirituális közösséget, és egy kiváló vezetőt. Tény és való, hogy manapság nem könnyű megfelelő szertartás vezetőt találni egy ünnep levezetésére, de kellő elmélyüléssel, áhítattal saját magunk is sok mindent elérhetünk. További lehetőség a baráti, családi körökben, valamint spirituális csoportokban átélt ünnep, ahol a hasonló szellemiségű emberek egy közösségben hangolódnak rá az adott szellemi tartalomra, és így együtt, mélyebben tudják átélni. – Ha teljes mértékben átéltük a felkészülést, lelki-szellemi találkozást, akkor feltöltődve érkezünk vissza a fizikai síkra, és leülhetünk az ünnepi asztal mellé, amely így pontosan azt a szerepet fogja betölteni, amire hivatott: a testet emlékezteti az emelkedettségre, az ünnepre. Az így elköltött vacsora méltó befejezése lesz az ünnepnek, nem pedig pótcselekvés, ahol testileg akarjuk magunkhoz venni azokat a többlet energiákat, amelyekhez lelkünk és szellemünk nem jutott hozzá.
És ez vonatkozik az újév megünneplésére is. Sajnos az újév nálunk teljesen természetellenes időpontban, tél elején van, így a hétköznapi embernek esélye sincs arra, hogy felismerje az újjászületés misztériumát ebben az ünnepben. Az év a tavasszal kezdődik, hiszen ekkor indul be újra az élet minden szinten. Erről a mi naptárunk valahogy megfeledkezett, és csikorgó hidegben ünnepelteti az élet kivirágzását. Ez még a kisebbik baj, a nagyobb az, hogy közismert szellemi törvény: amilyen a kezdet, olyan az egész, és a vég is. Ez a mértéktelen alkoholfogyasztásra vonatkozik, amivel az újévet indítják sokan. Egy születést, egy kezdetet kábult tudattal, alkoholgőzben átélni, a legrosszabb megoldások közé tartozik, hiszen ez ráüti a bélyegét az egész évre.
Spirituális körökben szerencsére már hosszú ideje másként búcsúztatják az óévet, és várják az újat. A felkészülés abból áll, hogy mindenki áttekinti az elmúlt évet, számot vet önmagával, eldönti, mit szeretne jobban, tudatosabban csinálni az újévben, és milyen tervei vannak a jövőre nézve. Mindezt bensőséges csoportfoglalkozásban osztják meg egymással, és megfelelő meditációkkal készülnek az újévre. Azt hiszem a mai körülmények között ez optimális lelki-szellemi felkészülés erre az ünnepre, így csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy a saját környezetében próbálja ki ezt, teremtsen saját rituálét.

Írta: Szabó Judit

Égi harmat
Téma: víz
Megjelent: Elixír magazin

Motto: „Az emberi lélek /tükre a víz:
mennyből jön alá / mennyekbe megy föl,
s lekényszerül / megint a földre,
örök utas.
Goethe: A szellemek dala a vizek felett
(Szabó Lőrinc fordítása)
A lélek és a víz analogikus kapcsolata a hagyományokból már régóta ismert. Ezen az analógián belül, egy kevésbé ismert, nehezen megfogható területet szeretnék kiemelni: a finom érzékelések világát, amely szoros kapcsolatban van a víz tulajdonságaival. Finom, vagy belső érzékelésen a nem érzékszervi, nem fizikai érzékeléseket értem.
A víz egyik alapvető tulajdonsága, hogy könnyedén tudja változtatni alakját, sőt halmazállapotát is. Az emberi lélekben ugyanígy, több „halmazállapotban” jelenik meg a víz. A tudattalan szinten mint a mélységek óceánja és föld alatti vizei, a hétköznapi tudatszinten mint az érzések folyói, a tudat feletti szinten pedig a legfinomabb, legmegfoghatatlanabb égi harmat formájában van jelen az élet vize. Nézzük meg közelebbről a finom érzékeléseket ezen a három, lelki szinten:
A tudatalatti szint
Motto: „Ki úgy fogadja valamennyi vágyát,
miként folyóit a hatalmas tenger:
velük telt, maga változatlan,
nem vágyva vágyat, nyugalomra az lel.”
Bhagavad-Gita
A víz elem az emberi lélek tudattalan szintjén két fő alakban jelenik meg: az „őskáoszban” (a teremtés előtti állapotban) és a nagyon mély, ösztönszerű érzésekben, szenvedélyekben. Az „őskáosz” állapotában az erők még összemosódnak, rendezetlenek, strukturálatlanok. A tudat még nem ébredt fel ezen a szinten. Ezzel a mindennapi életben ritkán találkozunk közvetlen formában.
A mély, erős érzések viszont mindenki előtt ismeretesek: az életösztönök, a lét- és fajfenntartási ösztönök, amely utóbbiba beletartozik az anya és gyermek kapcsolata, a nő és férfi kapcsolata és a „fészekrakási ösztön” is. Az ezen a szinten áramló érzések annyira alapvetőek és erősek, hogy amikor működnek, az intellektusnak többnyire esélye sincs a beavatkozásra. Ezek azok a mély, szenvedélyes érzések, amelyeket ugyan el lehet nyomni – bár nagyon nehéz -, de az elnyomásnak itt van a legnagyobb ára: minél erősebb és alapvetőbb érzést nyomunk el, annál nagyobb betegséggel fizetünk érte. Ennek többek között az az oka, hogy ezek az érzelmi energiák az életerő jelentős részét képezik, és ha megakadályozzuk az áramlását, akkor nem jutunk elég életerőhöz, hiszen ezzel a halál egy darabját hordozzuk magunkban. Az a víz, amelynek áramlania kellene, de nem tud, többnyire megposványosodik, és pusztulni kezd.
Ehhez a szinthez tartozik egy másik női alapelv: a ciklikusság működése. Az ember életében ez a halál és újjászületés folyamatát jelöli, amelyet most egy inkarnáción belül kell értenünk. Életünk során sok dolog „hal meg” bennünk, majd születik valami új. A lélek áramlása és folytonos megújulása szintén a víz elemmel van kapcsolatban, hiszen az életünkben minden jelentős történés erőteljes érzelmekhez kötődik. Nagy változásra is általában akkor vagyunk hajlandók, ha intenzív érzések motiválnak.
A finom érzékelések szempontjából ehhez a szinthez a megérzések kapcsolódnak. A tudattalan világában ezen a mély szinten az életösztönök között működik egy olyan erő, amely rendszeresen jelzéseket ad nekünk, hogy életünket a lehető legjobb irányba terelje. Természetéből fakadóan nincs köze a logikus magyarázatokhoz. Egyszerűen csak egy mély érzésünk támad, amely elég jelentős ahhoz, hogy odafigyeljünk rá. A mai ember azonnali reakciója erre – ha egyáltalán tudatosítja magában - , hogy észérvekkel félresöpri. Aki viszont figyeli belső jelzéseit, az hamarosan rájön, hogy logikával ugyan legyőzhető ez a megérzés, de a gyakorlat az érzést igazolja vissza, nem a logikát. Így, ha néhányszor pórul járunk, akkor biztosan kisebb jelentőséget fogunk tulajdonítani a logikus ellenmagyarázatnak. Ezek a megérzések nem mondhatók mindennaposnak, mert általában akkor jelentkeznek, amikor életünk fontos döntései előtt állunk, valami újba akarunk kezdeni, nagyot akarunk kockáztatni. Az ilyen esetekben általában hosszabb ideig gondolkodunk azon, hogy mit tegyünk. Ez a hosszabb idő pedig nagyon kedvez a víz minőség működésének. A víz ugyanis lassan és kitartóan jelez, nem hevesen, hanem lágyan, de határozottan. Ezért, ha van legalább 1-2 hetünk a döntésre, akkor tudattalanunk támogató erői is időben tudnak üzenni nekünk. A népi bölcsesség is azt mondja, hogy „Aludjunk rá egyet” – nagyobb döntéseknél pedig többet is. Az idő megérleli a választ, így lehetőséget adunk tudattalanunk minden részének, hogy jelezze egyetértését vagy tiltakozását a tudatos döntésünkkel kapcsolatban. Ezeket a jelzéseket pedig egyszerűen nyugodtság vagy nyugtalanság formájában érzékeljük.
A tudattalan szint üzenhet álom formájában is, ahol nemcsak a hétköznapi gondjaink jelenhetnek meg, hanem a lélek mélyebb problémái, és esetleg megoldási lehetőségük is.
Ha tehát jó kapcsolatban akarunk lenni tudattalanunkkal, akkor érdemes odafigyelni a jelzéseire: a megérzésekre és az álmainkra.


folyt. köv...

A tudatos szint
Ez a hétköznapi tudatállapot szintje, ahol a víz minőség – az érzések – közvetlenül érzékelhető formában áramlanak, és jelennek meg. Itt azok a finom érzékelési módok működnek, amelyek többnyire ugyan tudattalanok, de közel vannak a tudatos szint határához, így egy kis odafigyeléssel tudatosíthatók. Ezek közül a tisztán érzés képességét emelem ki, amelyet mindenki ismer, és amelyet a legkönnyebb megfigyelni és fejleszteni. A tisztán érzéssel érzékeljük a körülöttünk lévő világ energiáinak minőségét szubjektíven, a saját energiaszintünkhöz és –minőségünkhöz képest. A legtöbb embernek meghatározott érzései támadnak, ha belép valahová: egy épületbe, egy lakásba, irodába stb. Amikor először idegen helyre megyünk, tisztán érző képességünk azonnal „felméri a terepet”, hiszen viselkedésünket a hely energiájához és energiamintájához fogjuk igazítani. Ha egy új helyre belépve „görcsbe ugrik a gyomrunk”, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a hely minősége számunkra kedvezőtlen.
Tisztán érző képességünk mindig működik, az egyetlen hiba, amit vele szemben elkövethetünk, hogy nem figyelünk rá. Ez a finom érzékelési képesség a testünkön keresztül jelez nekünk, a célja pedig az, hogy biztonságot teremtsen nekünk, felhívja a figyelmünket arra, hogy jó nekünk a hely, vagy sem. A számunkra káros, nehéz környezeti energiákat tisztán érzésünk a következő testi jelekkel adja tudtunkra: a solar plexusunk (a gyomrunk alatti idegfonat) összehúzódik, izmaink (különösen a nyaki és vállizmok) megfeszülnek, vállunk megemelkedik, légzésünk szaporább, súlyosnak érezzük a levegőt, testtartásunk előre görnyedő, keresztezzük kezünket, lábunkat, gondolkodásunk eltompul, mintha köd ereszkedne az agyunkra, rossz kedvünk támad, és nehéznek, ólmosnak érezzük egész testünket, nem érezzük biztonságban magunkat. Súlyosabb esetben indokolatlan félelmeink támadnak, és erős stresszt érzünk. – Hangsúlyozni kell, hogy a tisztán érzés szubjektív, mert önmagunkhoz méri a környezetet. Gondoljunk arra, hogy egy józan életű, emelkedettebb lelkű ember nagyon rosszul érzi magát egy füstös kocsmában, míg egy alkoholista kiválóan.
A számunkra kellemes légkört testünk a következő módon jelzi: izmaink ellazulnak, leoldódik rólunk a stressz, testtartásunk kiegyenesedik, mélyebbeket és nyugodtabban lélegzünk, testünket könnyűnek érezzük, a fejünk kitisztul, könnyedén és világosan gondolkodunk, jó kedvünk lesz, jó érzések járnak át, biztonságban érezzük magunkat.
Természetesen intellektusunk ezen a szinten is kézben akarja tartani az irányítást, így ha tisztán érzésünk „rossz légkört/embert” jelez, racionális gondolkodásunk hamar felsorakoztatja az ellenérveket: „Nem kell mindjárt rosszat feltételezni!” „Igazán nincs itt semmi, amitől félni kellene!” stb. Az ezoterikus tanítást félreértelmezők még azt is hozzáteszik: „Nincs jó és rossz, mindent el kell fogadni!”.
Ahhoz, hogy megértsük a tisztán érzés működését, elég ránéznünk a testünkre. Ennek a képességnek a középpontja a harmadik csakra, pontosabban a solar plexus, azaz a hasunk közepe. A testünkben itt folyik az emésztés, és ezen a területen helyezkedik el a vékony- és a vastagbél egy része. Szervezetünk itt dönti el, hogy a kívülről bekerült dolgokból mit fogad el, és mit nem. Azt fogadja be, ami táplálja és élteti, és azt választja ki, ami káros a számára. A tisztán érzés pontosan ezt a funkciót tölti be asztrális (érzelmi) szinten: az alapvető életösztönökből kiindulva jelzi, hogy mi válik javunkra, és mi nem. Ha ezt a döntést az intellektusunkkal felül akarjuk írni, csak rosszul járunk. Gondolkodásunk más szinten működik, mint az ösztöneink, ezért jót teszünk magunkkal, ha megismerjük és tiszteljük életösztöneink jelzéseit. A harmadik csakra szintjén a szétválasztás a feladat, itt még poláris világban élünk, és tudnunk kell, mi válik javunkra, és mi nem. A mindent elfogadás a tudat emelkedettebb szintjén működik, teljesen más elvek alapján. És itt át is léphetünk a finom érzékelések égi birodalmába...
A személyes tudat feletti szint
Motto: „Oldani vágyom, és oldódni vágyom.
Üdvözíteni vágyom, és üdvözülni vágyom.”
apokrif János evangélium
Ez a szint sok réteget foglal magába, ami számunkra most csak annyit jelent, hogy a személyes tudatunkon felül emelkedve még nem jutunk el azonnal az isteni tudat óceánjába. Oda számos lépcsőfok vezet. Ebben a birodalomban a víz égi pára állapotában van jelen, azaz láthatatlan, de mégis érezhető módon.
A finom érzékelések szempontjából ezen a szinten nyilvánul meg az égi/isteni vezetés. Az embernek valamelyest túl kell jutnia hétköznapi tudatállapotán, hogy rájöjjön, van egy felettes erő, amely vezeti az életben. A víz legfinomabb minősége itt a Halak és a Neptunusz archetípusában nyilvánul meg, amely nyitott a láthatatlan, égi erők vezetésére. A belső érzékelések köréből elsősorban a szellemi vezetővel való kapcsolat, a belső hang és a belső látás tartozik ide.
Talán ezen a szinten ijedünk meg legjobban finom érzékelésünktől. A hétköznapokon túli, megfoghatatlan, racionálisan kiszámíthatatlan világ ugyanúgy hozzátartozik az ember teljességéhez, mint az anyagi sík, csak az utóbbi évszázadokban letagadjuk ezt. És mivel tagadjuk, nem engedünk neki teret magunkban, ezért torzult formában nyilvánul meg – ugyanis a lélek alkotórészét nem irthatjuk ki magunkból, csupán átmenetileg elfojthatjuk. Civilizációnk nem készíti fel az embert a szellemi világgal való pozitív találkozásra és együttműködésre, ezért a törvényszerűen bekövetkező találkozás nagyon ijesztő lehet számára. Röviden szólva: nem tudjuk kezelni eleve adott képességeinket. Ennek többnyire nagy riadalom, és erős elfojtás a következménye, egészen addig, amíg megnyugtató tapasztalatokat nem szerzünk.
Az itt megnyilvánuló finom érzékelések közül az égi vezetésre való ráhangolódást szeretném bemutatni, mivel ez többnyire nem jár ijesztő látomásokkal, jelenésekkel. A hétköznapi életet élve időnként végigtekintünk eddig megtett utunkon. Aki egy kicsit is hajlamos a szemlélődésre, észreveszi, hogy az élete egy bizonyos irányba tart, és többnyire olyan sorsfordulók vannak benne, amelyet „külső, befolyásolhatatlan erők” irányítottak. Némi elmélkedés után rájöhet arra is, hogy valójában jó, hogy minden így történt, és hogy a nagy csapások közepette nem is tudta, hogy milyen jó dolog fog ebből kikerekedni. Így lassan összeáll bennünk életünk értelme, az események összefüggései, és meglátjuk, hogy valamit megélünk, valami történik rajtunk keresztül, amit nem a hétköznapi énünk irányít, hiszen képtelen lenne rá. Életünk mintája csak ebből a magasabb, emelkedettebb szemszögből rajzolódik ki, amely már rámutat a sors erőire, s azon keresztül az égi erők vezetésére is. Az élet második felében, a bölcsesség kibontakozása során az ember rájöhet erre, s egyre nagyobb biztonsággal bízhatja magát a láthatatlan vezetésre. Ehhez a bizalomhoz azonban tapasztalat kell, hiszen az életben többször is érzékeljük a „sors üzeneteit”, de úgy gondoljuk, hogy csak véletlen, csak képzelődünk, vagy reménykedünk – így nem vesszük figyelembe. A keserű tapasztalatok révén egyre jobban megérlelődik bennünk, hogy megnyílhatunk ennek a vezetésnek, és rábízhatjuk magunkat, még akkor is, ha nem tudjuk, hová vezet. Ez pedig a víz egyik legcsodálatosabb képességével függ össze: az áramlással. Ezen az emelkedett szinten a víz megtanít bennünket együtt áramlani az élet folyójával, ami nem azonos a sodródással. Úgy hangolódhatunk össze a sorsunkat vezető erőkkel, hogy nem veszítjük el egyéniségünket és akaratunkat, hanem megtanulunk különbséget tenni a megváltoztathatatlan és a formálható életesemények között. Ha ez sikerül, akkor életbölcsességre teszünk szert, amellyel tudjuk, hogy két lábon állva a földön mikor küzdjünk valamiért, és belső szentélyünkben imádkozva mikor bízzuk rá magunkat a sorsra.


Irta: Szabó Judit

Ellenségből barát
Téma: félelmek
Megjelent: Elixír magazin

Motto: „A félelem és aggódás az emberi kebel
két nagy pribékje, amelytől hiába igyekszik
megvédeni őt az értelem és a filozófia.”
Adam Smith
Tanulmányaim és munkám során a félelem rengeteg megnyilvánulási formájával találkoztam. Megismertem önbizalom hiányos, félénk Nyuszikat és megszállottságtól meggyötört erős lelkeket. Megvizsgáltam a félelem több archetípusát is a Szaturnusztól kezdve a Plútóig, és minél mélyebbre jutottam a témában, annál inkább úgy láttam, hogy szűkülnek a félelem feloldásának lehetőségei. Mert az ember, amikor szembesül félelmeivel, azonnal meg akar szabadulni tőlük. Ez az első, ösztönös reakciója. Aztán később rájön, hogy nem futhat el előlük, magával cipeli őket mindenhová. Végül beletörődik, hogy együtt kell élnie egy igen kellemetlen társsal. Vannak félelmek, amelyek megszűnnek ettől az elfogadástól, és vannak, amelyek lappangó rémként élnek bennünk továbbra is. A sok-sok harc után az ember még mindig felteszi a kérdést: hogyan szabadulok meg tőle?
A kérdésre adott válaszok különbözőek, mint ahogyan azok a bevált technikák is, amelyeket a pszichológusok vagy a szellemi gyógyítók alkalmaznak. A félelmek különböző mélységűek; minél frissebbek és minél közelebb vannak a hétköznapi tudatszinthez, annál könnyebben oldhatók fel. Ehhez számos megoldás áll rendelkezésünkre. Minél mélyebbek és régebbiek a félelmek, annál erősebbek, és annál nehezebben hozzáférhetőek az ismert módszerekkel. Az ilyen félelmekkel kapcsolatban szeretnék most három fontos tényezőt kiemelni.
Az első arról szól, hogy hogyan nem lehet megszabadulni a félelmektől. Az ezoterikus körökben manapság igen elterjedt nézetről van szó, amelynek szlogenje: „Engedd már el a félelmeidet!” Ez abból a tévhiedelemből indul ki, hogy aki ezoterikus úton jár, annak nem lehetnek félelmei, hiszen tudnia kell, hogy nincsen mitől félni. A legnagyobb tévedés ebben a felfogásban az, hogy ésszel, intellektuális szinten akarja kezelni a félelmeket. Meggyőzi magát, hogy nincs értelme félni, hogy ez nem segít semmin, majd utasításokat, parancsokat ad félelmeinek, hogy azok szűnjenek meg. Az intellektus és az érzések két külön világ, és mivel az érzések ősibb eredetűek, nem lehet őket észérvekkel meggyőzni. A new age képviselői ugyan beszámolnak eredményekről („Én már nem félek a haláltól, mert tudom, hogy…, stb.”), de ez többnyire a félelem elfojtásának, mélyebb szintre űzésének eredménye. A probléma nincs megoldva, de az illető meggyőzi magát, hogy „elengedte a félelmét”, ami persze az első kontrollálatlan pillanatba ismét a felszínre bukkan.
A félelem valóban egy pillanat alatt megszűnhet, de ahhoz nem a hétköznapi tudatszinten kell megközelíteni, és nem is abban a kissé ellazultabb állapotban, amit sokan már meditációnak hisznek. Minél erősebb és régebbi a félelem, annál mélyebb tudatrétegekbe kell leszállni – szakképzett segítséggel –, hogy hozzáférjünk valódi okához. Azaz, ugyanolyan erőteljes érzelmi állapotba kell kerülnünk, mint amilyenben a félelem beköltözött a lelkünkbe. Ez történhet vezetéssel, megváltozott tudatállapotban, és történhet az élet által hozott helyzetben is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az erős félelem akkor oltódik ki a lelkünkből, amikor olyan kiszolgáltatott, sarokba szorított állapotban érezzük magunkat, ahol a külső fenyegetés jóval nagyobb a belső félelemnél. Az ilyen helyzetben az ember feladja a küzdelmet, és rábízza magát a sorsára. Ez gyakran meg is oldja a drámai jelenetet, és a belső félelem megszűnik, mert megtapasztaljuk, hogy mennyire kicsik és kiszolgáltatottak vagyunk, és mennyire nagy a sors vagy a Kegyelem ereje. Azaz átéljük, hogy mégis van segítség és oltalom abban a helyzetben, ahol eddig – szerintünk - nem volt. Ez adja azt a tudatot, hogy bármi is történik velünk, az isteni oltalom jelen van. Ez a tapasztalás, ami egyben a tudat kitágulásával is együttjár, azonban csak igen erős érzelmi állapotban következhet be, nem pedig karosszékben ülve, relaxációs zenét hallgatva.
A másik tényező egy törvényszerűség, ami sokat segít a félelem kezelésében. Ezt röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy a félelem baráti megközelítése. Ennek egy olyan kommunikációs eljárás az alapja, ahol a félelmet türelemmel, megértéssel és kíváncsisággal közelítjük meg. A legalapvetőbb törvénye az, hogy a félelem a mi javunkat szolgálja, azaz valami veszélyestől akar megóvni bennünket. Ezt az egyik lélektani eljárás úgy oldja meg, hogy a félelmet személyiség-részként kezeli, akivel kommunikálni lehet. Ez viszont csak akkor sikerül, ha nem dühösen, ellenségesen közeledünk a félelemhez, hanem meg akarjuk tudni, hogy milyen fontos dolgot szeretne elérni a számunkra azzal, hogy ekkora félelmet kelt bennünk. A baráti szándékú, nyugodt megközelítésre a legtöbb esetben értékes válasz jön, ami sok mindenre rávilágít a lelkünkben. – A hétköznapi életben ezt úgy használhatjuk fel, hogy befelé figyelve, nem ellenségként, hanem tanítóként tekintve félelmünkre, igyekszünk megtalálni funkcióját, azt, hogy mitől óv meg bennünket. Ez utóbbi azért fontos, mert a félelmek mindig határt szabnak nekünk, és ha a tudatunk még nem elég felkészült, akkor nem léphetünk túl a határon. A félelmekkel való megbarátkozás mindig segít az önismeretben, tudati határaink felfedezésében, és nem utolsó sorban csökkenti a félelemtől való félelmünket.
Ahol félelem van bennünk, ott az életerő nem tud szabadon áramlani, hanem megfagy, megreked, aminek az a következménye, hogy energiaszintünk csökken, tudatunk szűkül. Azaz, minél több és tartósabb félelmet hordozunk magunkban, annál görcsösebbek és merevebbek vagyunk, és annál kevésbé tudunk tiszta fejjel gondolkodni. Természetesen ennek az ellenkezője is igaz: amikor kioldódnak a régi félelmek, szinte újjászületünk. Visszaköltözik belénk az élet, tudatunk magasabb szinten működik. Azt viszont mindig tudnunk kell, hogy bármennyi félelmet dolgoztunk is fel, nem ringathatjuk magunkat abba a hiedelembe, hogy már semmitől sem félünk. Ezt valószínűleg majd csak a megvilágosodás után állíthatjuk bizton magunkról. Addig pedig akad még néhány teendőnk…
A harmadik, s talán a legfontosabb tényező, amelyet a félelmekkel kapcsolatban meg kell említeni, az ősbizalom és az egység élmény kapcsolata. Amikor a félelem beköltözött az ember lelkébe, akkor elveszítette az ősbizalmat, azt a tudatot, hogy a körülötte lévő világ barátságos és segítőkész, és azt, hogy bármi történik is, vele van az isteni védelem. Ezt a mai ember nemhogy szívével, de már az eszével sem tudja elfogadni – ami a félelem jelenlegi szintjét mutatja meg bennünk.
Az ősbizalom tehát egy tudati állapot, ami a védelmet adja. Ha a csecsemő egészségesen fejlődik anyja méhében, akkor hónapokon keresztül ebben az állapotban él. Megszületvén erre a világra többnyire elveszíti ezt a tudatot, de, ha később a szellemi fejlődés útját választja, akkor a polaritás világán átjutva ismét visszakerülhet az ősbizalom állapotába.
Tapasztalataim szerint az összes félelmünkre az egység állapotának megélése a leghatékonyabb gyógyír. Ez az állapot magában foglalja az ősbizalmat, és természetesen annál többet is. Az egység állapotában az ember megtalálja valódi önmagát, saját középpontját, s lelke – ha csak átmenetileg is, de – megpihenhet az Egy-ben. Ez az állapot a szokásosnál jóval magasabb és tisztább rezgésekbe emeli az embert, amire kimondhatatlanul nagy szüksége van. Tulajdonképpen ez volt valaha a misék célja: a hívőket egy héten legalább egyszer 10-15 percig olyan emelkedett tudatállapotba emelni, ahol feltöltődhetnek azokkal a szellemi és lelki erőkkel, amelyek képessé teszik a hétköznapi feladatok ellátására úgy, hogy a tudatuk közben ne záruljon be az anyagba. Vagyis a mindennapok szürkeségének megvolt a maga ellenpólusa: az eksztatikus istenélmény. Talán nem kell részleteznem, hogy mit veszítettünk eme ellenpólus kihalásával.
Mégis optimista vagyok ebben a kérdésben, mert azt látom, hogy az emberi lélekből semmivel nem lehet kitörölni az egységélmény utáni vágyat. A korok és az eszmék változnak, de az ember mindig megtalálhatja a módját, hogy lélekben és szellemben a polaritás világa fölé emelkedjen. Így ma is megvannak a módszerek, amelyek megnyitják a kapukat felfelé, s amelyek nem tévesztendők össze az asztrálvilágba való belefulladással (alkohol, kábítószer). Mindenkinek magának kell megkeresnie a neki megfelelő módszert, ami az intenzív sportolástól kezdve a szent áldozásig terjedhet. A lényeg, hogy segítségével természetes módon lépjünk be az egység világába, és töltődjünk fel tiszta, szellemi erőkkel. Akkor fogjuk tudni, hogy valóban elértük ezt, ha az így elnyert erő testünket egészségesebbé, lelkünket békésebbé, tudatunkat pedig tisztábbá teszi. Ez nem történik egyik napról a másikra, hiszen a szellemi kibontakozáshoz idő és kitartás szükséges. Aki viszont megtalálja az utat az egységbe – még ha egyelőre csak megmártózik is benne – az megtalálja az utat önmagához és a mindenséghez.


irta: Szabó Judit

Ezo-Pláza - avagy a fogyasztói társadalom és az ezoterikus piac
Megjelent: Ezo-tér

Életünkbe egyre erőteljesebben igyekszik bevonulni a fogyasztói társadalom értékrendszere, amelyet nem kerülhetnek el a spirituálisan gondolkodók sem. Hol van a határ a környezethez való egészséges alkalmazkodás és a szellemi törvényekhez való hűség között? Ehhez a kérdéshez szeretnék néhány gondolatot fűzni.
Mára már tagadhatatlan, hogy a fogyasztói társadalom szokásrendszere vaskosan megjelent a spirituális törvényeket követők életében is. A fogyasztói társadalom térnyerése ellen nem sokat tudunk tenni, de a legfontosabb, hogy szellemileg éberek maradjunk. Osho szavait idézve ez azt jelenti, hogy „Eljátszhatsz bármit, de tudd, hogy játszol!”. Mit jelent ez a gyakorlatban?
A fogyasztói társadalom a tökéletes Fogyasztó „kinevelésére” törekszik, aki nem sokat gondolkodik, csak megveszi azt, amit a reklámok harsognak. Életét és energiáit a vásárlás oltárán helyezi el. Én ezt magamban zombi* gyártásnak nevezem, ami számomra a lélek és tudatosság nélküli test előállítását jelenti abból a célból, hogy ezek az egykor emberi testek szellemi, lelki és testi energiáikat pénz formájában az őket előállító és irányító erőknek adják. Természetesen ez nem új jelenség, de mi itt, most a modern formájában találkozunk vele. Ennek szellemi szempontból talán a legsajnálatosabb velejárója az emberi tudat erős beszűkülése a létért való mindennapi harcra, ami mára a pénz egyeduralmára redukálódott. A tudatosságukat és gondolkodásukat megőrizni kívánóknak viszont szembe kell nézniük a reklámok és a „modern viselkedés” tudat alatt ható kényszerítő erejével. A reklámok gátlástalanul használnak minden olyan eszközt, amellyel kijátsszák az éberséget, és rejtett szuggesztiókkal kényszerítik vásárlásra a célkeresztben álló személyt/réteget.
Hogyan jelenik meg ez a számunkra érdekes területeken?
Talán a legelső lépés az volt, hogy létrejött az ezoterikus piac, ahol mára már dömping van a könyvekből, kártyákból, lemezekből, kristályokból, füstölőkből és egyéb csecsebecsékből. Pénzközpontú üzletemberek hamar rájöttek, hogy mi minden eladható a szellemi magaslatokra vágyóknak. Ami még nem is lenne baj, ha mindez célhoz vezetne. Nemrégiben egy ezoterikus könyvesbolt közepén állva úgy éreztem, hogy megfulladok a kínálatban, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy ezelőtt 15-20 évvel, miért volt elég nekünk 2-3 spirituális könyv? Mert elég volt, ma is abból táplálkozom, amit azokból tanultam – semmi újat nem olvastam azóta. Több ismerősömnek ugyanez a tapasztalata. Ebből nem nehéz rájönni, hogy mi a lényeges, és mi nem. És itt jön be a fogyasztói társadalom módszere: az intellektus kielégítése. Az intellektus, amelyet a mi kultúránk mindenek fölé helyez, akkor érzi erősnek és kompetensnek magát, ha bőven van választási lehetősége. Ha ebben kiélheti magát, akkor nem gondolkodik el azon, hogy egyáltalán szüksége van-e arra, amiből hatalmas választékot kínálnak fel neki – hiszen nem az a kérdés, hogy valóban szüksége van-e tejfölös-hagymás chipsre (avokádós samponra, algás fogkrémre vagy tibeti angyalkártyára), hanem az, hogy melyiket vegye meg az új sorozatból. Ennek természetesen az ad alapot, hogy a szükségleteket nem a megfelelő síkon elégítik ki. Azaz: a hihetetlenül hiányzó szellemi és lelki síkot a Fogyasztó testi síkon akarja kielégíteni („Még, még, még, semmi nem elég….”). Tudjuk, hogy ez soha nem fog sikerülni, de a materiálisan gondolkodó Fogyasztó erre nem jön rá. Itt viszont elgondolkodhatunk, hogy a saját életünkben mennyire keverjük össze a síkokat. Amikor már a huszadik olyan angyalos könyvet vesszük meg, amelynek háromszáz oldalából csupán két mondatot tudunk használni, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy valójában mit keresünk, mi hiányzik a szellemünknek és a lelkünknek, amit angyalos könyv formájában próbálunk pótolni?
A szellemi éberség elaltatásának tehát az intellektus a központi szereplője, amelynek másik fontos megjelenési formája az információ-éhség. A fogyasztói társadalom azt tanítja a Fogyasztónak, hogy az információ hatalom – és minél többen elhiszik ezt, annál inkább így lehet. A Merkúr (az intellektus legfontosabb archetípusa) típusú embernek az ad biztonságot, ha elég információja van valamiről. Ennek diszharmonikus megnyilvánulása az a Fogyasztó, aki válogatás nélkül töm magába minden lehetséges információt (rádió, tévé, napilapok, utcai plakátok, bolti akciók stb.), miközben reszket, hogy kimarad valami fontos eseményből, és akkor lemarad a létért való küzdelemben.
Sajnos ez a viselkedés is megjelent az „Ezo-Plázában”. Sok olyan útkeresővel beszéltem, aki büszkén mondta, hogy már egy könyvtárnyi könyvet elolvasott, mindenről tud, minden hétvégén más tanfolyamon ül, és hatalmas „tudás” van a birtokában. Ez a tudás és az információ gyűjtés összekeverésének tipikus esete, ami természetesen felszínességet von maga után. Az elolvasott információk többnyire csak az intellektus szintjén dolgozódnak fel, és nem jutnak el a lélek mélységéig, a cselekvés szintjéről pedig már nem is beszélve.
A rengeteg könyvet és tanfolyamot „fogyasztók” körében tapasztalom időnként a Fogyasztói viselkedést. Ennek az az alaptétele, hogy a „pénzemért mindenki úgy táncol, ahogy én fütyülök”. Én nagyon szeretem a budapesti ezoterikus könyvesboltokat, amelyek dolgozóit többnyire személyesen is ismerem, ezért el tudom mondani, hogy szerencsére általában olyanok ülnek a pult mögött, akik személyükkel, életükkel is példát mutatnak a szellemi úton való haladásban. Ezért meglepő, amikor egy Fogyasztó lép be az ilyen boltba, és úgy viselkedik, mint egy hipermarketben (azonnal felháborodik, ha nincsen az, amit ő keres, elvárja a folyamatos akciókat, színes katalógusokat, tolakszik a pénztárnál, stb.), ahol látszólag minden a vevőért van. De sajnos a tanfolyamokon is megjelenik a Fogyasztó, és nem veszi észre, hogy nem egy plázában van, de azt sem, hogy nem azért jött ide, hogy kényelmesen kávézgasson a teraszon, és közben bájcsevegjen.
Amit a fentiekben megemlítettem, szerencsére nem általános, és azért emeltem ki, hogy ne is legyen az. Úgy gondolom, hogy aki a spirituális úton jár, keres, az éber tud maradni, nem keveri össze a testi szükségleteket a szellemivel (legalábbis törekszik erre).
Az Ezo-Pláza elkerülésének másik fontos tényezője az emberi értékek megőrzése, és a tisztelet. Ha tiszteljük embertársainkat, és ennek megfelelően kommunikálunk velük, akkor emberi kapcsolataink is javulhatnak, hiszen az egymás tisztelete nagyon hiányzik a mai hétköznapi viselkedésből. A tisztelet hiánya viszont gyakran visszavezethető a fogyasztói társadalomban eluralkodott, az intellektus hatalmán nyugvó gőgnek. A felfuvalkodott, öntelt, gátlástalan egó térnyerése nem lebecsülendő, különösen a jól befolyásolható fiatalok körében. A fogyasztói társadalom minden erejét bevetve igyekszik az embert Isten fölé helyezni, ami mögött a kiszolgáltatottságtól való iszonyatos rettegés húzódik meg.
Aki a spirituális úton igyekszik előre, az nagyon hamar megtapasztalja Isten és ember valódi viszonyát, ami nemcsak a tudatát nyitja meg, hanem kifejleszti benne az alázatot a Teremtő, és az együttérzést minden teremtmény iránt. Ebben a belső állapotban őrizhetjük meg szellemi éberségünket, tudatosságunkat, amelynek birtokában nyugodtan sétálhatunk bármely pláza káprázatos világában.
*Zombi: a vudu hiedelemvilágban olyan holttest, amelyet varázslat révén újra életre keltenek. A zombi úgy cselekszik, mint egy robot, nincsen intelligenciája, sem szabad akarata.

irta: Szabó Judit

Fegyvertelenül
Téma: gyengédség
Megjelent: Elixír magazin

Abban valószínűleg mindannyian egyetértünk, hogy a gyengédség hiánycikk a mai korban és társadalomban. Ha közelebbről szemügyre vesszük ezt a fogalmat és korunk eszményképeit, akkor kiderül, hogy miért.
A gyengédség, mint a szó is mutatja, a gyengeséggel, a lágysággal és a finomsággal függ össze. Legismertebb példái az anyai gyengédség és a szerelmesek egymás iránti gyengédsége. Ezoterikus szempontból mindkét viselkedés a második csakrához tartozik, és mindkettő szorosan összefügg a legősibb női energiákkal. Az anyai gyengédség a Hold minőséghez, a szerelem pedig a Vénusz minőségéhez kapcsolódik. Mindkettőnek köze van a szeretethez, a testiséghez, az intimitáshoz és a szoros közelséghez. A gyengédség érzése és kimutatása tehát női oldalunk megnyilvánulása.
További jellemzője, hogy az erő fitogtatásának ellentéte. Aki gyengéd, az tudja, hogy van ereje, de azt nem demonstrációra, és mások megfélemlítésére használja, hanem a szeretet és gondoskodás kifejezésére. Gyengédnek lenni csak úgy tudunk, ha hátat fordítunk az élet csatamezejének, letesszük fegyvereinket, levesszük védőpáncéljainkat, és szívből, nyitottan fordulunk a másik élőlény felé. Ez a másik élőlény pedig nemcsak ember lehet, hanem állat és növény is, ahogy azt a hétköznapokban megtapasztalhatjuk. Nekik is jár ez az érzés, sőt ők is ki tudják fejezni irányunkban.
Végül pedig a gyengédség kapcsolódik a Neptunusz archetípusához is, annak a felső, harmonikus oktávjához, elsősorban a finomságával, tapintatával, és a mások gondolatainak megérzésével.
A gyengédség megéléséhez tehát csaknem tisztán női energiákra van szükségünk: önzetlen szeretetre, közelségre, melegségre, bizalomra, nyugalomra, nyitottságra, védtelenségre, tapintatra, finomságra, érzékenységre.
Ebből kiindulva talán érthető, hogy miért van kevés gyengédség mai világunkban. A mi kultúránk erőteljesen a yang energiákat éli meg, azt is többnyire diszharmonikus formában. A média éjjel-nappal azt sugallja, hogy ahhoz, hogy életben maradhassunk erősnek (de leginkább erőszakosnak), dinamikusnak (azaz kíméletlennek), függetlennek és modernnek kell lennünk. Ezt fokozzák még a horror-hírek, amelyek arról gondoskodnak, hogy a félelem szintje egy percre se csökkenjen az emberekben. Közben pedig gyorsul az idő, aki nem akar „lemaradni”, annak folyton rohannia kell, nem ér rá emberekkel bajlódni. Ha pedig netán egy társ vagy érzelmek hiányoznának e modern ember életéből, akkor ott vannak a pótszerek: gépek (számítógép, autó), amelyeket már úgy is reklámoznak, mint megbízható társat – és végül a „lemaradottaknak” a nikotin, alkohol és drog.
E drámai helyzet tisztán mutatja, hogy hogyan zártuk ki – önként – az életünkből azokat az érzelmi minőségeket, amelyek emberi szintre emelik a vegetációt. Elhittük, s még ma is elhisszük, hogy a műszaki haladás és a fejlődés a legfontosabb cél az ember életében. Ennek a következménye, hogy ma már sokszor a gép a fontos, nem az ember – ami azzal fenyeget, hogy a gépek uralkodnak felettünk, és nem megfordítva.
Hiszem, hogy minden szélsőség kiváltja saját ellenpólusát – legalábbis, amíg az emberiség a polaritás világában él. Ezért bízom abban, hogy a sivárságtól és a szenvedéstől egyre több ember szívében megmozdul valami, ami arra ösztökéli, hogy visszahozza életébe a legszebb, legemberibb tulajdonságokat. Ehhez azonban bátorság kell, nem is hétköznapi.
A bátorság ahhoz kell, hogy szembe merjünk fordulni korunk eszményképeivel: az egyre inkább eldurvuló, önző, törtető, érzéketlen, cinikus ember példaképével, aki-ami szüntelenül körbevesz bennünket a képernyőkön, plakátokon, újságokban. Bátrak pedig akkor leszünk, ha tudatosul bennünk, hogy nem kell így élnünk, nem kell ezt választanunk, akkor sem, ha a korszellem ezt sugallja. Ha tudatosan megfogalmazódik bennünk, hogy elég volt ebből a ridegségből, embertelenségből, akkor lesz erőnk és akaratunk, hogy másként éljünk.
De sajnos nemcsak a műanyag-bábu arcú robotemberek eszményképével kell dacolnunk, hanem a médiából ránk zúduló félelmekkel is. Mint észrevettük, már sok éve csak rossz hírek vannak, sőt szinte már csak horrorisztikusak. Ezek pedig azt sugallják: ez a szörnyűség (földrengés, árvíz, robbantás, rablás stb.) legközelebb velünk is megtörténhet, semmi és senki nem véd meg tőle. Csak és kizárólag a véletlen műve, ha a mai napot megússzuk szerencsétlenség nélkül. Természetesen minél gyakrabban hallgat valaki ilyen híreket, annál masszívabban beépül tudatába a félelem és a kiszolgáltatottság. Ennek következménye, hogy már nemcsak a robbantásoktól és természeti katasztrófáktól „kell félni”, hanem a szomszédtól és a munkatársunktól is, mert ki tudja, mikor támad ránk valami rossz indulatú rágalommal. A félelem és a védekezés így egyre jobban beszivárog az életünkbe, és lassan eléri intim szféránkat is. A napközben „begyűjtött” stresszt hazavisszük, és kiengedjük a családra (szomszédra, kutyára, stb.), ami lehetetlenné teszi a meghitt családi légkör megteremtését. A feszültség nem kedvez az intim kapcsolatoknak, az érzelmi megnyílásnak. Az olyan mély és finom érzéseink, mint amilyen a gyengédség is, csak akkor mutatkoznak meg, ha egész lényünk biztonságban, nyugalomban és békében érzi magát. Vagyis, ha egy olyan helyen és környezetben vagyunk, ahol nem kell félnünk semmiféle külső támadástól. Ez a külső támadás pedig nemcsak bombamerényletre vonatkozik, hanem elsősorban szeretteinkre. Gyengéden akkor tudunk közelíteni a másikhoz, ha bízunk abban, hogy nem fog ridegségével, cinizmusával, gőgjével bántani, hanem örül a mi kitárulkozó szívünknek, és talán ő is gyengéd lesz velünk. Mert úgy kell nekünk a gyengédség, mint egy falat kenyér. Annyira hiányzik az életünkből, hogy már fáj. Ez a hiány és ez a fájdalom ül ki az egyre keményedő arcokra.
Mit tehetünk hát, hogy meggyógyítsuk lelkünk e sebét?
Az első lépés a tudati felismerés: annak a tudatosítása magunkban, hogy nincs, vagy nem olyan mértékben van jelen az életünkben, ahogyan azt szeretnénk. Ha ezt megfogalmaztuk, akkor valószínűleg azt is érezni fogjuk, hogy milyen mértékben lenne rá szükségünk. Azt kicsit nehezebb eldönteni, hogy adni vagy kapni akarjuk inkább, mivel mindkettő boldogsággal tölt el. Ha úgy érezzük, nincs kitől kapjuk, akkor nézzünk szét, hogy mi kinek adhatjuk (itt jönnek szóba a már említett egyéb élőlények: állatok, növények).
A következő lépésben magunkba nézve megállapíthatjuk, hogy mi akadályoz leginkább abban, hogy gyöngédek legyünk legalább egy-két emberrel. Ez segít félelmeink és védőpáncéljaink felismerésében. Sokan szégyenlik a gyengédséget, mert elhiszik, hogy a mai modern életben ennek már nincsen helye, és nevetségesnek, gyerekesnek, ódivatúnak tartják. Ez egyszerűen egy téves hiedelem, aminek nincsen köze az ember érzelmi szükségleteihez. Természetesen nem a vezérigazgatóhoz kell gyengédnek lennünk, hanem azokhoz, akikhez a legközelebbi és legbensőségesebb szálak fűznek. A gyengédség elsősorban a privát szféra érzelme.
Amikor az akadályokat kutatjuk magunkban, számolnunk kell azzal is, hogy ennek a viselkedésnek nincsen nálunk nagy hagyománya, így nem biztos, hogy találunk példaképeket. Nem mindenki nőtt fel meleg, családi légkörben, ahol a gyerek két nyargalászás közben kap egy puszit a fejére. És nem minden szülőpár beszél kedvesen, meghitten egymással. Ezt be kell látnunk, és el kell fogadnunk. Ha valaki gyerekkorában nem látott példát maga előtt, még nem kell lemondania erről a szép érzelemről. Meg lehet tanulni, fokozatosan, figyelmesen.
A gyengédség megélése és gyakorlása kezdeményezőkészséget igényel részükről. Ha azt akarjuk, hogy visszatérjen az életünkbe, akkor tennünk kell érte. Megkereshetjük az életünkben azokat a személyeket (élőlényeket) és alkalmakat, akikkel és ahol szívesen lennénk gyengédek – és merünk is. Nem kell merev edzéstervet kidolgoznunk a gyengédség gyakorlására, hiszen ez belülről jön, és spontán. Elég, ha tisztázzuk magunkban, hogy vágyunk erre, hajlandóak vagyunk megnyílni, le merjük tenni fegyvereinket és páncéljainkat, és az sem baj, ha nem kapunk viszonzást. Gyengédséget adni legalább olyan gyönyörűség, mint kapni. Amikor ezt tesszük, az olyan, mintha puha, meleg energiákat adnánk a másiknak. Szemben a hétköznapok rideg, szúrós lándzsáival. Puha meleget osztogatni pedig nemcsak meghitt kapcsolatokban lehet, hanem a munkahelyen, az utcán és mindenhol, ahol érző embereket látunk magunk körül. Ezzel talán hozzá tudunk járulni egyre ridegebbnek, érzéketlenebbnek tűnő világunk meggyógyításához.
Irta: Szabó Judit

Feledésbe merült spirituális erőforrásunk: a Kegyelem
Megjelent: Ezo-tér

A hétköznapok kisebb-nagyobb harcait vívva szükségünk van szellemi-lelki erőforrásokra, amelyekből feltöltődhetünk. A Kegyelem fogalmát ismerjük a kereszténységből, de kevesen használják ki azt a lehetőséget, amit ez a spirituális erőforrás kínál az embernek.
Nemcsak tiszteletből írom nagybetűvel a Kegyelmet, hanem azért is, mert tulajdonnévnek tekintem, pontosabban egy olyan isteni minőségnek, amelyet akár meg is személyesíthetünk magunknak. Ezt a közelebbről megfoghatatlan lényt-minőséget szeretném most néhány szempontból bemutatni, hogy minél jobban megnyílhassunk előtte, és befogadhassuk.
A Kegyelmet a legtisztább, legfinomabb, legemelkedettebb női minőségnek tartom, amelyet sok vallás egy nagy istennővel azonosít, a kereszténységben pedig Máriával kapcsolják össze.
A yin és a yang szempontjából nézve, a jelenlegi yang túlsúly többek között agresszióban, durvaságban, kegyetlenkedésben is megnyilvánul. Ez utóbbi szó egyértelműen kifejezi a Kegyelem hiányát. A szigor, a törvény, a büntetés, a szenvedés a yang oldalhoz tartozik, amelyet napjainkban eltorzultan tapasztalhatunk meg. Véleményem szerint ez egyenes arányban van a női energiák megtagadásával, elfojtásával. Vagyis nincsen egyensúly a határok, a törvény, a büntetés, a szigor és a megbocsátás, a feloldozás és a határok feloldódása között. Mindkét oldalra szükség van, hogy tudatában legyünk cselekedeteink következményeinek, de a hibázás ne nyomorítsa meg örökre a lelkünket.
Amire most világunkban és lelkünkben egyaránt nagy szükség van, az a Kegyelem megbocsátó, felemelő, feloldozó, elfogadó és áldást osztó ereje. Ezt a minőséget a szív csakrával hozom kapcsolatba, amelyet egyébként is a jelenlegi egységesülési folyamatok középpontjának tartok. A hétköznapok szintjén ez azt jelenti, hogy életünk sok szempontból jelentősen javulhat, ha növekszik bennünk az együttérzés, a közösségi tudat, az összefogás, egymás segítése – amit a törtető egó menedzser-korszaka jelentősen háttérbe szorított. Ezen kívül nagyon fontos, hogy lélekben a Kegyelem mindent átható erejéhez forduljunk, és kérjük a segítségét. Tapasztalataim szerint csodákat művel.
A Kegyelem ellenpólusát, a bűntudatot, a büntetést és a szenvedést kiváltó évezredes hiedelmeinket nem tudjuk egyik napról a másikra megváltoztatni. A Kegyelemmel való kapcsolatunkon azonban sokkal rövidebb idő alatt javíthatunk. Amíg régi, büntető hiedelmeink lassan változnak, addig növelhetjük az ellensúlyt, vagyis egyre nagyobb kapukat nyithatunk meg a lelkünkben és tudatunkban a Kegyelem előtt. A Kegyelmet tehát nem kell kiérdemelni, hanem csak kérni, és elfogadni! Egy dolog akadályozhatja meg bennünk a Kegyelem szétáradását: ha azt hisszük, hogy nem érdemeljük meg. Ezért nem elég kérni, hanem be is kell tudni fogadni. Ha egy adott helyzetben bűntudatunk van, s úgy érezzük, csak büntetés árán tisztulhatunk meg, akkor egészen egyszerűen, meggyőződésünk ellenére, vagy amellett, kérjük a Kegyelmet. Amikor már eljutottunk oda, hogy megbántuk, amit tettünk, akkor tiszta szívvel fohászkodhatunk Kegyelemért, hiszen nem áll szándékunkban az esetet megismételni. Gyakoroljuk minél többször a Kegyelemmel való kapcsolatot, mert ezt is ki kell építeni, s minél többször kapcsolódunk vele össze, annál könnyebben működhet.
A másik élethelyzet, ahol nagy segítséget kaphatunk a Kegyelemtől az, amikor egy emberi problémát semmilyen módon nem tudunk megoldani. Ha úgy érezzük, már minden tőlünk telhetőt megtettünk, de mégsem sikerült kiutat találnunk, akkor hívhatjuk a Kegyelmet, és átadhatjuk neki problémánkat. A segítség nem marad el.
A Kegyelemmel kapcsolatban van egy vicc, amelyet inkább tanmesének neveznék. Ha valaki megérti a történet mélységét, jelentős felismerései születhetnek:
A Farkas megy az erdőben, kezében egy lista, amire fel van írva, hogy melyik állatot kell felfalnia. Találkozik az Őzikével.
Őzike, te rajta vagy a listámon, fel kell faljalak! – mondja a Farkas. Az Őzike megszeppen, nem szól egy szót sem, a Farkas pedig felfalja. Megy tovább, majd találkozik a Fácánnal.
Fácán, te is rajta vagy a listámon, most felfallak! – azzal hamm, bekapja a megrémült Fácánt. Sétál tovább, és egyszer csak találkozik a Nyuszival.
Nyuszi, rajta vagy a felfalandók listáján, most nem menekülsz! – szól hozzá a Farkas.
Te, Farkas, ki lehetne engem húzni erről a listáról? – kérdezi a Nyuszi.
Ki, Nyuszi! – mondja a Farkas, és egy lendületes mozdulattal törli Nyuszi nevét a felfalandók listájáról, majd tovább sétál az erdőben.
Az hiszem, az elmúlt több ezer évben kevesünknek jutott eszébe kihúzatni magát a listáról. Ez a kőkemény Törvény és a megváltó Kegyelem régi konfliktusa lelkünkben. Mikor erre rádöbbenünk, megindulhat bennünk az átalakulás, s be tudjuk fogadni a Kegyelemet.
A Kegyelem felébresztése önmagunkban nemcsak személyes ügyeinket viszi előre, hanem jótékony hatással van az egész emberiségre. Minél többen és minél befogadóbban fordulnak feléje, annál nagyon mértékben áradhat az emberekre, és annál inkább jelen lesz a hétköznapokban is.

Irta: Szabó Judit

Félelem űzte szenvedély
Téma: féltékenység
Megjelent: Elixír magazin

A féltékenység kínzó érzése talán egyidős az emberi kapcsolatokkal, ezért joggal feltételezhetjük, hogy mélyről fakadó, ősi erők táplálják. Előbb jelenhetett meg, mint ahogyan az intellektus kifejlődött, hiszen számos példa van arra, hogy félresöpri a racionális érveket, és szélsőséges cselekedetekre ösztönzi „áldozatát”. Olyan mélyről fakad, hogy lehetetlen észérvekkel megszüntetni – ezért érdemes figyelmünket azokra az érzésekre irányítani, amelyek a „zöld szemű szörnyet” táplálják.
A legtöbb ember ismeri a féltékenységet, hiszen valamilyen formában előbb-utóbb mindannyiunkat megkísért. Van, aki kistestvére születésekor találkozik vele, van, aki szakmai versengés közben, de a legtöbben a párkapcsolaton belül tapasztalják meg. Az ember többnyire vérmérséklete szerint éli meg: feltűnően, agresszíven, fantáziálva vagy éppen csendesen emésztve magát. A féltékenység megjelenési formái és megnyilatkozásai széles skálán mozognak. A sokféleség mögött azonban szinte minden esetben azonos mozgatóerők állnak: a félelem és/vagy az önbizalom hiánya. Néhány közismert példa rávilágít erre:
Ha egy kisgyerekkel közlik, hogy hamarosan kistestvére érkezik, a gyerek könnyen féltékennyé válik, hiszen érzi, hogy a „betolakodó” miatt ő kevesebb szeretetet és figyelmet fog kapni szüleitől. Hasonló a helyzet egy olyan párkapcsolatban is, ahol az egyik fél a számára szükséges szeretetet kizárólag a másiktól várja – és kapja is. Ha ilyen esetben felbukkan egy harmadik személy, akire a másik figyelme hirtelen ráirányul, akkor az érintett fél nem kapja meg azt a szeretet- és figyelemmennyiséget, amire szüksége van. A féltékenység hajtóereje ilyenkor az a vágy, hogy visszaállítsa a megszokott helyzetet, és ismét hozzájusson ahhoz, amire nagy szüksége van.
A másik alapesetben, ha egy pár egyik tagja a szokottnál nagyobb figyelmet fordít az ellenkező nem képviselőire, akkor társa könnyen arra gondolhat, hogy „Már nem vagyok elég szép/jó neki, és az a másik biztosan túltesz rajtam mindenben!” Ilyenkor természetesen az önbizalomhiány indítja meg a féltékenykedést, aminek nagyon gyakran rossz kommunikációból származó félreértés az alapja.
Hosszan lehetne elemezni a féltékenység pozitív és negatív hatásait és erkölcsi határait, érdemes azonban megvizsgálni, hogy mivel lehet megelőzni, s ha már kialakult, hogyan lehet „megszelídíteni”.
Kezdjük ez utóbbival! Adott egy helyzet, amiben úgy érezzük, hogy féltékenyek vagyunk – akár szakmailag, akár párkapcsolatilag. A mardosó érzés lelkünk egy üzenete, amivel valamilyen félelmünkre akarja felhívni a figyelmünket. Tegyük fel magunknak a kérdést: „Ha valóban úgy van, ahogyan gondolom, és az a másik személy tényleg olyan okos/szép, akkor ez mit jelent rám nézve? Ha ő olyan, akkor milyen vagyok én? Konkrétan mi az, amiben ő jobb nálam?” Őszintén válaszolva e kérdésekre sok, fontos dolgot tudunk meg önmagunkról, önértékelésünkről.
Sokat segít, ha konkretizáljuk, egészen pontosan megnevezzük, hogy miben nem vagyunk olyan jók, mint „az a másik”. Ha rájövünk, hogy a szakmának csak egy részterületén tűnik ki ellenfelünk, akkor nem gondoljuk azt, hogy semmit sem érünk szakmailag, hanem azt, hogy pillanatnyilag ahhoz a területhez nem értünk annyira, mint kollégánk.
Hasonlóan járhatunk el, ha egy azonos nemű személyre vagyunk féltékenyek. Derítsük ki, hogy véleményünk szerint mivel vonja magára társunk figyelmét. Vajon mit tart benne olyan vonzónak? Én milyen vagyok ebből a szempontból?
Ne feledjük, hogy a megkapott önértékelő válaszok meglehetősen szubjektívek. Eltekintve azoktól az egyértelmű esetektől, amikor kollégánk felfedezett/kifejlesztett/megalkotott valamit, amire mi még csak nem is gondoltunk, nem biztos, hogy a dolgok úgy vannak, ahogyan mi, a saját szemüvegünkön keresztül látjuk. Ezért van nagy szerepe a megfelelő kommunikációnak, amely segítségével sok félreértés megelőzhető, vagy utólag tisztázható.
A párkapcsolaton belül kialakult féltékenységnél az egyik fél messzemenő következtetéseket von le a másik egy megnyilvánulásából. Vagyis egyenlőségjelet tesz egy bizonyos viselkedés és az adott cél közé, mert ez az ő gondolkodásában egy és ugyanaz. Az a nő, akivel párja nem táncol egy baráti összejövetelen, sírva panaszkodik, hogy mennyire megbántva és semmibe véve érezte magát, miközben társa – a saját gondolkodásának megfelelően – mindent megtett azért, hogy felesége barátai ne tartsák őt morcos medvének, aki folyton csak az asszony szoknyáján ül.
Érdemes tehát őszintén megbeszélni, hogy valójában mi és milyen szándékkal történt. Egy társasági összejövetel előtt a pár meg is egyezhet abban, hogy mennyi időt kívánnak kettesben együtt tölteni, és mennyit a társasággal. Ugyanez vonatkozik a párunk baráti körével folytatott „kötelező” beszélgetésekre is.
A féltékenység megelőzésében igen jó szolgálatot tesz, ha tisztázzuk magunkban, hogy mivel és hogyan fejezzük ki társunk iránt érzett szeretetünket és megbecsülésünket. Érdemes ezt aprólékosan végiggondolni, majd ugyanerre megkérni a párunkat. Mivel jelentős különbségek vannak a nők és a férfiak kommunikációjában, igen nagy meglepetések érhetnek bennünket – de társunkat is. Közismert, hogy a nők szeretnék napjában többször is hallani, hogy párjuk még mindig és ugyanúgy szereti őket, mint tíz évvel ezelőtt – a férfiak viszont kerülik a fölösleges fecsegést, és úgy gondolják, hogy ha ezt egyszer – tíz éve – megmondták, akkor az hosszú távra érvényes, és minek azt folyton ismételgetni. Hasonló a helyzet a szeretet kifejezésével is, ahol könnyen előfordulhat, hogy a nő könnyes szemmel ránéz párjára, és aggódva megkérdezi: „Már nem szeretsz?” Mire a férfi: „Hát, levittem a szemetet ma is, nem láttad?!”
A féltékenység kezelésében és megelőzésében az egyik legjobb módszer az önismeret, a féltékenység valódi mozgatójának feltárása. Ha többet tudunk magunkról, jobban átlátjuk, hogy mit miért teszünk. Hiányosságaink pedig nem szólnak egy életre: elmaradásainkat fokozatosan pótolhatjuk akár terápiával, akár tanulással. Az önmagunkhoz és társunkhoz való növekvő őszinteség bátorságunkat fejleszti, amellyel merjük vállalni tökéletlenségeinket, emberi hibáinkat. Ha ilyen lelkierők birtokában nézünk szembe a féltékenységgel, akkor


irta: Szabó Judit

Felkészülés az ünnepre
Megjelent: Ezo-tér

A megtisztulás szintjei
Az előbbiekben arról volt szó, hogy miből áll az ünnep, most pedig nézzük meg részletesen, hogy milyen fontos lépései vannak a felkészülésnek.
Az ünnepre való felkészülés célja, hogy megtisztulva találkozhassunk az adott témakör misztériumával. A megtisztulás azt jelenti, hogy egész lényünkből eltávolítjuk mindazt, amire már nincsen szükségünk, aminek már lejárt az ideje, ami csak pang bennünk, és energiát von el. Ezt természetesen szellemi, lelki és testi szinten is meg kell tennünk úgy, hogy a szellemi cél vezet akkor is, amikor lelkünkkel és testünkkel foglalkozunk. Az ünnepre való készülődés egyik legközismertebb formája a böjt, ami kiváló lehetőséget nyújt mindhárom szint letisztítására. Böjtnek nevezzük azt a legalább 5 napos időszakot, amikor vízen vagy gyógyteán kívül semmi mást nem fogyasztunk, Testi szinten ez salaktalanításhoz, méregtelenítéshez vezet, ami a szervezet megújulását vonja maga után. A böjt alatt legjobb, ha nem veszünk részt a hétköznapok menetében, hiszen ilyenkor lazul a test és a szellem kapcsolata, vagyis legjobb, ha ezt az időt elvonulással, meditálással, önismerettel töltjük. Böjt idején csökkennek a fizikai síkú energiáink, sokkal érzékenyebbek vagyunk, és nehezebben viseljük az anyagi rezgéseket.
Szellemi felkészülés
A böjt jó lehetőséget nyújt a szellemi felkészülésre. Ezekben a napokban foglalkozzunk csak magunkkal, figyeljünk befelé, meditáljunk, sétáljunk a természetben, s közben gondolkodjunk el azon, hogy melyek azok a meggyőződéseink, tudati mintáink, amelyektől már ideje megszabadulnunk. Mi az, amiről jobb lenne már másként gondolkodnunk? Tekintsük át életünk elmúlt időszakát, és gondoljuk végig, hogy milyen tanulságot, következtetést vonhatunk le az eseményekből?
Lelki felkészülés
Ez párhuzamosan folyhat a szellemi készülődéssel. Figyeljünk befelé, hogy milyen érzések rekedtek bennünk, mi nyomja a lelkünket. Nézzük végig a legfontosabb érzéseinket: a szeretetet, a dühöt, a bánatot, a sértődöttséget, a kisebbrendűségi érzést stb. Vizsgáljuk meg, hogy áramlanak-e bennünk ezek az érzések, energiák, vagy lefékeztük valahol? Ha elakadtak, akkor találjuk meg a módját, hogy kiszabadítsuk, beindítsuk őket. Ez történhet például erős testmozgás, párna püfölés, kiabálás, sírás, ugrálás, kiadós lelki beszélgetés formájában. A lényeg, hogy élő kapcsolatban legyünk érzéseinkkel, segítsünk nekik, hogy folyamatosan áramoljanak.
Testi felkészülés
A testi készülődés során azt tartjuk szem előtt, hogy most a fizikai síkon tesszük meg mindazt, amit eddig szellemileg és lelkileg tettünk, vagyis nagytakarítást csinálunk kívül-belül.
Szervezetünk kitakarításáról a böjt gondoskodik. Ha nem tudunk böjtölni, akkor más módon (léböjt, gyógyteák, szauna, izzasztó testmozgás stb.) távolítsuk el a salakanyagokat a testünkből. A nagytakarítás sokkal könnyebb, ha tudjuk, hogy ezzel emeljük környezetünk rezgését, ami jótékonyan fog visszahatni ránk. A takarítás egyik legfontosabb mozzanata a lomtalanítás, amely során dobjunk ki minden kacatot, amit már legalább egy éve nem használtunk. Ezek csak lefoglalják energiáinkat, növelik a felesleges súlyokat. Mint tapasztalni fogjuk, egy jó kis selejtezés egyáltalán nemcsak testi síkon mozgat meg. Döntenünk kell például arról is, hogy megtartsuk-e azokat a tárgyakat, amelyekhez érzések fűztek valaha, vagy megszabadulunk tőlük. A kiadós lomtalanítás után az ember fizikailag is megkönnyebbül, a lakásban pedig felfrissülnek az energiák. A fizikai sík felkészítése során ez a föld elem megtisztításához tartozik.
A kacatok kipakolása után következik a tisztítás, ahol olyan tárgyakat is le kell csutakolnunk, amelyeket már legalább egy féléve nem mostunk le. Ez pontosan megfelel az érzelmi síkon lezajló tisztulásnak, hiszen ott is azokat az energiákat mozgatjuk meg, amelyek már beporosodtak. A felkészülésnek ez a víz elem része.
A levegő elem megtisztítására a legjobb, ha takarítás közben, után alaposan kiszellőztetünk, hiszen az állott levegőben nem mozog az életenergia, a folytonosan keletkező szagokról pedig ne is beszéljünk. Amikor már minden tiszta, akkor gondoskodhatunk a kellemes illatokról is füstölők vagy illóolajlámpák segítségével.
A tűz energiát úgy használhatjuk fel környezetünk megtisztítására, hogy égő gyertyával a kezünkben végigmegyünk a lakáson, és közben erősen elképzeljük, hogy a tűz megtisztítja az ott lévő energiákat.
Előfordulhat, hogy belső világunk megváltozott az elmúlt fél-egy évben, és ez visszatükröződik otthonunk berendezésében is. Ha tehát úgy érezzük, hogy át kell rendeznünk a szobát, vagy a lakás egy részét, mert így jobban érezzük magunkat, akkor – egyeztetve a család többi tagjával – tegyük meg, hogy a kint és a bent összhangba kerüljön.
Amikor elkészültünk a nagytakarítással, szellőztetéssel, akkor vehetünk egy rituális tisztító fürdőt. Ehhez egy kád melegvíz szükséges, amibe tisztító gyógyteákat (csalán, körömvirág, zsurló, cickafark stb.), vagy illóolajokat (levendula, citrom, eukaliptusz stb.) öntünk, és tehetünk bele néhány evőkanál szódabikarbónát is, amely csökkenti a szervezet savasságát és lúgosítja a vizet. Ebbe a fürdővízbe azzal a tudattal merüljünk bele, hogy most megtisztulunk minden lehúzó, nehéz energiától, elengedünk mindent, ami visszafog, és nyomasztja a lelkünket.
Így megtisztulva felszentelhetjük az otthonunkat, hogy a következő hónapokban tiszta, jó energiák töltsék be a teret, amelyekben feltöltekezhetünk, pihenhetünk. A felszentelés legegyszerűbb módja, hogy meditatív állapotba merülünk, megkérjük szellemi vezetőnket és segítőinket (esetleg a tisztítás angyalait), hogy hozzák el otthonunkba a tisztító energiákat, és tisztítsák meg minden nehéz, diszharmonikus, lehúzó energiától. Erősen képzeljük el, hogy megérkezik ez az energia, és megtisztítja a teret. Ezután kérjük, hogy töltsék fel a lakást tiszta, magas rezgésű energiákkal (itt megnevezhetjük, hogy mit szeretnénk, pl. szeretet, egészség, harmónia, béke stb.), és szintén képzeljük el, hogy ezek a szép fények egészen betöltik a teret. Majd kérjük meg segítőinket, hogy vonják körbe otthonunkat magas rezgésű fénnyel, ami megtartja ezeket a jó energiákat. Végül köszönjük meg a segítséget, és térjünk vissza a fizika dimenzióba.
A fentiekben csak ötleteket kívántam adni az ünnepekre való felkészüléshez, amelyeket mindenki a saját igényei és lehetőségei szerint alakíthat. Sok örömöt és felfedezést kívánok a készülődés során, az ünnephez pedig valódi Találkozást!


írta: Szabó Judit

Iránytű
Megjelent: Ezo-tér

Motto: „Kötelességed minden életben egy van csupán:
Légy hű magadhoz.
Hűnek lenni bármi, vagy bárki máshoz: nemcsak lehetetlen,
Hanem ismertető jegye a hamis messiásnak.”
Richard Bach: Illúziók
Nem könnyű eligazodni a mai, materializmussal beoltott ezotériában. Sokan teszik fel a kérdést – és nemcsak kezdő útkeresők –, hogy a jelenlegi „kínálatból” melyik a helyes út, ki az igazi mester vagy tanító? A spirituális hagyományokból összegyűjtöttem olyan útmutatókat, amelyre biztosan lehet támaszkodni e kérdés megválaszolásához. Mielőtt azonban ezt részletezném, fontos tudnunk néhány jelenkori jellegzetességet.
Sajnos olyan időket élünk, ahol az ezoterikus tanításokból és a spirituális hagyományokból sokan „üzletet” csinálnak. A rejtett tanítások közkinccsé tétele minden lehanyatló kultúra sajátossága, amit legfeljebb csak tudomásul vehetünk, sokat nem segíthetünk rajta. Az „ezo-pláza” nemcsak magyar jelenség, hanem ahhoz a kultúrához kapcsolódik, amelyhez mi is csatlakoztunk.
A jó szándékú, tiszta szívű útkeresők joggal teszik fel a kérdést, hogy hogyan tudják megkülönböztetni a csalókat a valódi tanítóktól? „Gyümölcséről ismeritek meg a fát”, vagyis a dolog hitelessége mindig abban van, aki képviseli. Sokan kérdezik, hogy kinek higgyenek, milyen irányzatban bízhatnak. Nem szükséges megnevezni konkrét személyeket és irányzatokat, ha szem előtt tartunk néhány ismérvet, ami elárulja tulajdonosa belső értékeit.
A legelső tanácsom mindig az, hogy nézzük meg annak az arcát, és egész megjelenését, akiről az eszünkkel nem tudjuk eldönteni, hogy valódi tanító-e? Ha az arca tiszta, sugárzó, harmonikus, akkor nagy valószínűség szerint megéli a spirituális tanításokat. Hogy legyen megfelelő összehasonlítási alapunk, javaslom, hogy előzetesen nézzük meg alaposan néhány ismert nagy mester fényképét. Csak néhányat említek: Jogananda, Sri Jukeszvár, A Himalája Szentje, Gandhi, Rabindranath Tagore vagy Sri Ramana Mahrshi. Az ő arcuk, kisugárzásuk mindent elárul belső minőségükről. Velük hasonlítsuk össze azt a személyt, akiről nem tudjuk, hogy megbízható tanító-e. A különbség többnyire magáért beszél, hiszen „mint bent, úgy kint”.
Az alábbi ismertetőjegyeket tanácsként, javaslatként adom tovább, ami alapján mindenki maga döntsön, szíve legtisztább hangjára hallgatva, és tartsa tiszteletben mások véleményét.
A „hamis próféták” ismérvei, vagyis kit és mit tanácsos kerülni:
- Tanítványait vadássza, nem azok keresik meg, és kérik fel őt a tanításra.
- Saját nézeteit tartja az egyetlen igaznak, szerinte minden más „rossz útra” vezet.
- Duálisan gondolkodik, ítélkezik, becsmérel másokat, a tanítványokat nyilvánosan megalázza, gúnyt űz hibáikból.
- Egy másik irányzatot, népet, felfogást, embert nevez meg bűnbaknak, és ez ellen uszít.
- Fanatikus, misszionárius, inkvizítor vagy önsanyargató szerepeket játszik mások előtt.
- A hatalmi dráma számos formáját eljátssza.
- Félelmet kelt az emberekben, vagy ellenkezőleg: azt hirdeti, hogy mindent könnyen, gyorsan és egyszerűen el lehet érni.
- Kérkedik adottságaival, nagy gyógyítónak, vagy látónak tartja és tartattja magát.
- Nem hiteles, mert olyat hirdet, amit nem élt még át, csak könyvekből ismer.
- Azt hirdeti, vagy szavak nélkül azt sugallja, hogy ő már csak az emberiség megmentéséért van itt a földön, neki már nincsen karmája, ő már csak könyörületből van az emberekkel.
- Álszent.
- Magához köti a tanítványokat, nem segíti elő önállósodásukat. Sokszor szexuális kapcsolatot is kezdeményez velük.
- Mindenhez ért, nem vallja be, ha valamire nem tudja a választ.
- Hosszasan, dagályosan, zűrzavarosan beszél, hogy minél hosszabb ideig irányuljon rá a figyelem.
- Pszichés zavarai vannak.
Ha viszont az alábbi ismérveket tapasztaljuk valakin, vagy valahol, akkor valószínűleg megbízható az illető, vagy dolog:
- Tömören, egyszerűen, világosan, érthetően beszél és gondolkodik.
- Soha nem kelt félelmet, bűntudatot, de nem is lelkesíti alaptalanul a többieket.
- Szakmailag felkészült, felelősségtudattal végzi feladatát.
- Tanítványit nem utasítgatja, nem szabja meg, hogy mit csinálhatnak és mit nem. Elmondja véleményét, tanácsot ad, de nem akarja minden áron megmenteni azt, aki még szenvedni akar. Nem sértődik meg, ha nem fogadják el a tanácsát.
- Akkor segít és tanít, ha kérik, nem rohanja le embertársait lépten-nyomon természetfeletti képességeivel és tudásával.
- Tartózkodik minden hatalmi drámától.
- Megvan a saját irányvonala, de tiszteletben tartja mások felfogását, és nem becsmérli azt.
- Jó humor érzéke van.
- Kiegyensúlyozott.
- Elismeri, hogy ő is ember, neki is vannak hibái és tévedhet. Ha nem tud válaszolni egy kérdésre, bevallja.
- Nem tekinti magát Mihály arkangyal, Jézus Krisztus vagy Mária Magdolna reinkarnációjának.
- Nem köti magához tanítványait, hallgatóit. Igyekszik olyan módszereket átadni, amit nélküle is biztonságosan lehet alkalmazni.
- Tudata, lelke és teste egészséges (a test átmenetileg lehet gyenge, a lélek kerülhet válságba, de ez nem azonos a pszichés zavarokkal).
- Szeme és arca tiszta, sugárzó.
- Szexuális vonzerejét nem az ezotéria tanítása közben veti be.
- Nem hirdet olyat, amit soha nem tapasztalt meg.
- Nem veti meg a földi életet, hanem igyekszik egyensúlyba hozni az égi és a földi pólust.
- Nem hirdeti, hogy aki ezoterikus gondolkodású, annak kötelező szegénynek lennie.
- Nem dobálózik divatos szlogenekkel, mint: „A haláltól nincs mit félni”, „Engedd már el, miért ragaszkodsz még mindig hozzá?”, „Nézz tükörbe, csak te vagy a hibás!”
- A szeretetről nem előadást tart, hanem folyamatosan, egész lényével mutat ebben példát.
- Nem hirdeti, hogy bárki, bármit meg tud tanulni, és bárki bármit meg tud gyógyítani, ha elvégzi az ő tanfolyamát.
- Ha valamit tanít, átad, mindig felhívja a figyelmet a visszaélési lehetőségekre és az alapvető erkölcsi normákra.
- Ha valakit erkölcsileg, vagy tudatilag nem tart eléggé érettnek ahhoz, hogy nála tanulhasson, akkor nem fogadja el tanítványnak. (Fontosabb tanításokhoz feltételeket szab.)
Ezoterikus tanácsadás (látók, asztrológusok, számmisztikusok, stb.):
Előzőleg informálódjunk arról, akihez menni szeretnénk. Akkor megbízható az illető, ha nyugodtan megvárja, amíg feltesszük a fő kérdést, és nem rohan le azonnal, hogy ő mit lát (a képletből, a számokból, az elmúlt életekből). Jó jel, ha nem kelt félelmet, szorongást, bűntudatot, hanem segít kilábalni a problémából úgy, hogy az lehetőleg minden érintett személynek jó legyen. Nem ijesztget, hogy 5 év múlva nagy baj fog érni bennünket, de nem is hiteget, hogy nem kell semmit tennünk, majd az új állást fel fogják ajánlani nekünk. Talán a legfontosabb pozitív ismérv, hogy a jelenre koncentrál, és a mostani problémákat segít megoldani, az adott keretek között.
Meginoghat a hitünk benne, ha kinevez valakit problémáink legfőbb okának, és lázít, uszít ellene. Akkor sem ajánlatos hinni neki, ha dagályos stílusban adja elő egyiptomi vagy a sumér életünket, ahol királyok/főpapok/hercegek stb. voltunk, és nagyot buktunk. Szintén megvonhatjuk tőle a bizalmat, ha azzal támad ránk, hogy „Neked már nem itt kellene tartanod, már régen gyógyítanod/festened/táncolnod stb. kellene!”. Ez elterjedt bűntudat keltési módszer. Akkor is gyanús az illető, ha a saját nézetét akarja ránk erőszakolni, és a sajátján kívül minden más felfogást rossznak tart. A legrosszabb jelek közé tartozik, ha határozottan kijelenti, hogy neki hetente kétszer megjelenik Jézus/az Atya/Szűz Mária, vagy azt, hogy az ő szellemi vezetője valamely igen ismert történelmi személyiség. Végül pedig, ha észrevesszük, hogy a hatalmi dráma bármely változatát játssza, akkor legjobb, ha nem kérdezünk tőle többet.
A tanácsadáson kapott információkat megfelelően kell értékelnünk. Ehhez figyelembe kell vennünk, hogy senki sem tökéletes, mindenki a saját szemüvegén keresztül látja a világot és bennünket, és mi sem mindent úgy értünk, ahogy a másik mondani akarja. Ezért torzulások következnek be a kommunikációban. A tapasztaltabb tanácsadók azt szokták javasolni, hogy a kliens vegye fel az egész beszélgetést magnóra. Ez azért is hasznos, mert emberi mivoltunkból fakadóan hajlamosak vagyunk csak azt meghallani, amit akarunk. A hangszalag pedig mindent megőriz. Legjobb, ha higgadtan végiggondoljuk azt, amit hallottunk, hagyjuk egy kicsit leülepedni magunkban, és nem vakon követjük mások útmutatását, hanem saját magunk hozunk döntést.
Ezen ismérvek alapján valószínűleg leszűkül a megbízhatónak tartott könyvek, tanítók köre, de azok nagy segítségünkre lehetnek a spirituális úton.
írta: Szabó Judit