Ezoterika

Vélemények pro és kontra
Az idegenek létezéséről nincs egyértelmű álláspont

Sok kutató biztos benne, hogy a világűr mélységeiben csak úgy nyüzsögnek az értelmes lények. Az emberiség azonban erről még nem szerzett tudomást. Még 1950-ben történt, hogy a Los Alamos-i kutatóintézet ebédlőjében Enrico Fermi Teller Edével vitatkozott a fénysebességnél gyorsabb utazás lehetőségéről. Abban az időben az Egyesült Államok lakossága UFO-lázban égett. Gyakran láttak különleges repülő testeket az emberek, amelyek közelebb vagy távolabb tűntek fel a lakott települések fölött. Ilyenkor az élet pillanatokra leállt. A gépek nem működtek, az áramszolgáltatás megszakadt. Fermi váratlanul félbeszakította kollégáját és az a kérdést tette fel Tellernek: „Jó, de akkor honnan jönnek és hová tűnnek el ezek?”
Fermi a földön kívüli életformára értette a feltett kérdést. Gyors számolás után a Nobel-díjas fizikus arra a következtetésre jutott, hogy a Földre már azelőtt is több alkalommal jöhettek intelligens létformák, anélkül, hogy kézzelfogható nyomokat hagytak volna maguk után. Az asztal abroszán hamarosan matematikai egyenlet-levezetés történt és megszületett az úgy nevezett Fermi-paradoxon. Fermi az akkori számításait soha sem hozta nyilvánosságra, viszont a tudósokat azóta is foglalkoztatja a kérdés, hogy léteznek-e földönkívüli civilizációk, ha igen, akkor milyen számban lehetnek.
1961-ben Frank Drake amerikai csillagász mutatott be egy számítási képletet, amellyel a Tejút-rendszer kommunikációra képes civilizációinak számát próbálta felbecsülni. A képlet matematikai levezetése nem teszi lehetővé az intelligens civilizációk számának a meghatározását, tekintettel arra, hogy a képletben több tényező még nem ismert, de a kapott eredmény semmi esetre sem lehet 0, éppen a Föld létezése miatt. De a levezetése megerősíti azt a hitet, hogy a világmindenségben nyüzsögnie kell az idegen létformáknak. Sajnos, még az emberiség nem képes felismerni őket, és a hátrahagyott nyomokat.
Természetesen vannak másfajta vélemények is. Frank Taylor amerikai fizikus szerint mi vagyunk az egyetlen intelligens lényei nemcsak a mi galaktikánknak, hanem az egész világegyetemnek. Ha lennének értelmes lények, akkor a Tejút-rendszer kialakulása óta eltelt 10 milliárd év alatt létre kellett volna jönnie legalább egy, magas műszaki fejlettséget elérő népességnek, amely már régen felderítette volna a teljes galaktikát. Ebben az esetben már nem lennének üstökösök, sőt a Mars bolygó utáni aszteroida-öv sem létezne, mert ez a nyersanyagokra vadászó civilizáció már régen hasznosította volna.
Hasonló véleményen van az angol Simon Conway Morris régész is a Cambridge egyetemről. Szerinte mivel nincsenek itt a földönkívüliek, ezért nem is léteznek. Ha ennek ellenére léteznének, akkor az élet kialakulásának meglehetősen kötött szabályai miatt meglehetősen emberszerűeknek kellene lenniük, két lábbal, két szemmel és emberszerű vérkeringési rendszerrel.
A hozzáértő tudósok, de a közönséges emberek zömének is szilárd véleménye szerint idegenek már jártak a Földön, nyomaik megtalálhatók szerte a világon. Ide tartoznak a Húsvét-szigetek szobrai, a perui Nasca-fennsíkon látható több kilométeres leszállópályák és a hatalmas rajzolatok.
Robert Temple amerikai orientalista a hetvenes évek végén fogalmazta meg azt az elméletét, amely szerint a földönkívüliek biztosan jártak Afrikában. Ezt bizonyítják a Mali területén élő dogon törzs tagjai, akik 1930-ban, amikor felfedezték őket, azt közölték a régészekkel, hogy őseik a Szíriuszról jöttek a Földre, mondáik egy részét, például csillagjuk központjának összetett voltát a csillagászok csak sokkal később fedezték fel. Az amerikai orientalista ebből arra a következtetésre jutott, hogy minden bizonnyal földönkívüliek által átadott tudásról lehet szó.
Allan Tough kanadai pszichológus szerint viszont az is lehet, hogy az idegenek nem személyesen látogattak el hozzánk, hanem felderítő szondákat küldtek ki. A nálunk néhány tízezer évvel fejlettebb civilizációk számára ez nem lehetett egyáltalán probléma. Szerinte ezek a szondák mindegyike még az embernél is intelligensebb lehet, nagyságuk pedig nem haladja meg egy futball-labda méretét.
A földönkívüli intelligencia létezésére a kutatók már több évtizede vadásznak rádióteleszkópok segítségével. Egyetlen probléma van, a kutatók nem tudják milyen frekvenciát kellene figyelniük. A tudományos közösség a világmindenség leggyakoribb eleme, a hidrogénatom által kibocsátott rádióhullámok sávjára központosít. Ebben az a logika, hogy más létformák is felismerhetik a hidrogén ilyen különleges szerepét, és adóikat erre hangolhatják. Ehhez azonban az idegeneknek az emberi észjárást kellene követniük.
Jack Cohen biológus szerint az alapvető hiba a földönkívüli civilizációk kutatásában az, hogy a legtöbben a földihez hasonló életre számítanak a világűrben is. Véleménye szerint a DNS-en alapuló élet inkább a kozmikus kivételek közé tartozik, máshol nem lehet gyakori.
John Ball rádiócsillagász az állatkerti hipotézis ismertetésével rázta fel a szakmai közösséget. Szerinte elképzelhető, hogy a naprendszerünkre az idegenek úgy tekintenek, mint valamilyen rezervátumra, ahol az emberiség a saját szabályai szerint zavartalanul élhet, mint a szerencsés földi állatfajok az állatkertekben. Lehetséges, hogy számukra csak egy jelentéktelen bejegyzésnek számítunk a galaktikus testek jegyzékében. Martyn Fogg brit asztrofizikus ezt az elméletet tovább bővítette azzal, hogy az idegenek a Földet talán teljes kommunikációs zár alá vették, mert szerintük a megvizsgált bolygórendszereken élő civilizációkat nem szabad megzavarni, ki kell várni, míg önálló űrutazásra lesznek képesek. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Carl Sagan is. A magasan fejlett civilizációk között létezhet egy Galaktikus Kódex, amely megtiltja a földi emberiséghez hasonló fajok fejlődésébe való beavatkozást.
Más téren is keresik a tudósok az elfogadható válaszokat. Egyes szkeptikusok véleménye szerint több ország kormánya szisztematikusan távol tartja az emberiséget a földönkívüli kapcsolatok eredményeitől. Sok politikus rendkívüli óvatosságot hirdet a földön kívüli élet létezésének bejelentése esetére. Az ilyen információ felforgathatja a civilizációt. A politikusok szerint egyes nagyhatalmak már több tucat történelem előtt lezuhant űrhajót gyűjtöttek be a világ elhagyatott pontjain. Egyes becslések szerint az összeharácsolt műszaki megoldások lassú kiszivárogtatása sok évre előre ad feladatot a tudósoknak. A hatalomvágytól hajtott politikai vezetők a titkolózást és az értelmetlen háborúzást választották, ahelyett hogy az emberiség mára már a galaktikus közösség elismert tagjává váljon.
John Lear amerikai berepülő pilóta szerint az amerikai kormány már évtizedekkel ezelőtt üzletet kötött a földönkívüliek több csoportjával. A békés szándékkal érkezett küldöttségektől technológiát vásárolt, az idegenek genetikai állományuk feljavítására embereket „vizsgálnak”, földalatti támaszpontokat építettek, kihasználták részben a korábbi földi civilizációk alagútrendszereit.
Más vélemények szerint a Föld őslakói nem is mi vagyunk, hanem több furcsa külsejű, emberi arcvonásokkal rendelkező faj, amelyek korábbi háborúik során a föld alá húzódtak. Gyermeteg elgondolásnak vélik, hogy egy fejlett civilizáció a harmadik dimenzióban érkező űrhajókkal kutat egy elmaradott bolygót, kockáztatva azt, hogy annak lakói valamivel majd rájuk is lőhetnek. Lehet, hogy az idegenek számára a bolygó az érték, amelyet a bennszülött létforma – mármint az ember -, elmezavarában folyamatosan tönkre tesz.
Sok vélemény forog tudományos és politikai körökben, nagyon nehéz közöttük kiigazodni.
FÁY Gábor

Az ezüstfonal
Szakadása a halál

Már foglalkoztunk az ezüstfonal jelenségével, aránylag kevés adat van erről, mert végeredményben csak az elhunytak tapasztalhatják meg, esetleg a halálközeli állapotból visszatértek, és az élőkre az marad, amiről a tisztánlátók, a segítők vagy a hospice szolgálat médiumi képességgel rendelkező tagjai mesélnek.
Az ezüstfonalat általában úgy írják le, mint egy sima, nagyon hosszú, nagyon fényes és rugalmas fénycsövet, átmérője körülbelül 2-3 centi, ragyog, mint az angyalhaj a karácsonyfán és több helyhez is csatlakozhat a fizikai testen. A haldoklás során, amikor a fizikai testből a lélek távozik egy másik dimenzióba, ez a fonál egyre jobban vékonyodik, és amikor a szellemtest végleg elhagyja a fizikai testet, az ezüstfonal elszakad. Amikor ez történik, a szellemtest már nincs kapcsolatban a fizikai testtel.
Sok tapasztaló érezte az ezüstfonál húzását, amikor élet-lehetőségeinek a határához közeledett. Az elszakadás előtt ugyanis a fizikai test még visszatérhet az életbe, ha esetleg olyan erősítő gyógyszerrel kezelik, hogy betegségének a folyamata nem válik visszafordíthatatlanná. Sokan ezt úgy írták le, hogy a fonál végén megpillantottak egy falat, vagy egy folyót, kerítést, esetleg szakadékot és már tudták, hogy ha a fonal tovább húzza őket egy ilyen akadályon át, akkor már elérkeztek a vissza-nem-térés pontjához, távozásuk végleges lesz. Viszont amikor elérkeztek az életlehetőség határához, és a mezsgyén megtorpantak, akkor azonnal visszajutottak a fizikai testbe, a visszatérés olyan volt, mint egy huppanás, mint amikor egy kihúzott gumiszalag végét elengedik, és a test visszapattan a fizikai létbe.
Az ezüstfonal nem más, mint szellemtestünk életfonala, ezzel kapcsolódik a fizikai testhez, éppen úgy, ahogy a köldökzsinór kapcsolja össze az éppen megszületett gyermeket az anya testéhez. Erőszakos halál esetén, például egy autóbalesetkor, az ezüstfonál még az ütközés előtt elszakad, hogy a szellemtest ne érezze a fizikai test fájdalmát.
Az ezüstfonal létezéséről már a Bibliában is találunk utalást. „Emlékezz rá – írja a Szentírás -, mi történik, amikor a fonál elszakad, és az aranytál eltörik. Mielőtt a veder eltörik a kútnál, mert a kerék széttört, ekkor a por visszatér a porhoz, és a szellem visszatér az Istenhez, aki adta”.
Az ezüstfonalra függesztett aranytál az élet szimbóluma, a fonal elszakadása és a tál széttörése a halált jelképezi. Az aranytálat valószínűleg olajmécsesként értelmezi a Biblia, amely fonalra volt függesztve. A meghalást a fonal elszakadásához, és a tálnak a földre való zuhanásához hasonlítja az Írás, ilyenkor a tál összetörik, és a láng kialszik. Vagy amikor eltörik a veder, mert a kerék is összetört, ekkor már nem lehet többet vizet meríteni a kútból, győzött a halál. A Szentírás a fényt és a vizet szimbólumként használja, az életet jelképezi. Az élet megszűnésével következik a lebomlás, amikor a por visszatér a porhoz, a szellem azonban visszatér az Istenhez „aki adta”.
Az élet nemcsak a fonalon keresztül távozik, hanem rajta keresztül segítőszellemek is érkeznek, akik segítenek a haldoklónak, hogy gyorsabban fejezze be az életét. A segítőszellemek olykor a haldokló közeli rokonai vagy hozzátartozói. Gyakran előfordul, hogy a haldokló a segítőkben szüleit véli felismerni, vagy testvéreit, esetleg gyermekeit. Joy Snell Az angyalok szolgálata című könyvében leírja találkozásait és megfigyeléseit a segítőszellemek munkálkodásáról.
A szerző egyébként ápolónőként kezdte pályafutását. Fokozatosan kialakult nála a tisztánlátás, és idővel különféle misztikus találkozások bátorították őt fel arra, hogy haldoklókkal foglalkozzon. Írja, hogy kórházi munkája során megszokta a halál jelenlétét. Látta, hogyan szabadulnak meg a betegek a szenvedéseiktől, nyomasztó gondolataiktól, mi történik, hogy ha kiszabadítják szellemüket és átengedik annak távozását a felsőbb szférákba, ahol a lelkük kiteljesül.
A meghalásnak sok fajtáját tapasztalta meg, látta a békésen elalvó ember távozását és másoknak a szörnyű haláltusáját. A legszörnyűbb azoknak a halála, akik félnek a végleges távozástól, imádkoznak és rimánkodnak, hogy ne kelljen még meghalniuk.
Egy alkalommal egy kómában fekvő asszony mellett volt, amikor az hirtelen magához tért, kinyitotta a szemeit és arcán boldog meglepetés tükröződött. Kinyújtotta a karjait, mintha valakinek a kezét akarta volna megfogni, majd mélyet sóhajtott és eltávozott. Máskor egy agóniában fetrengő férfi nyugodott meg hirtelen. Szemében a viszontlátás öröme csillant fel, valakit köszöntött és kilehelte a lelkét. Egy rákos beteg óriási fájdalmakkal küszködött. Egyik pillanatról a másikra megszűntek a fájdalmai, arca kisimult és öröm töltötte el. Boldogan nyújtotta ki a karját és felkiáltott: óh, anyám, eljöttél, hogy hazavigyél engem! Olyan boldog vagyok – és a következő pillanatban meghalt.
Nagy élményben részesült a szerző, amikor egy híres énekesnő várta a halált a betegágyán. Őhozzá fekete angyalok érkeztek az ezüstfonalon. Néhány nappal később már két angyal érkezett, hogy átkísérjék a túlvilágra. Amikor a haldokló díva megpillantotta őket, felült az ágyában, és mint régen, csodálatosan tiszta hangon elénekelt egy zsoltárt, majd visszazuhant a fekhelyére és meghalt. Egészen másképpen halt meg egy valamikori szépség, egy gazdag, de rettenetesen hiú és önző asszony. Életében nagyon vallásosnak mutatta magát, és csak akkor volt hajlandó alkalmazni valakit, ha az vasárnap templomba járt. Habár komoly betegségben szenvedett, de kiállhatatlan természete miatt minden ápoló otthagyta. A könyv szerzője, amikor már hozzá került a kórházban, a betegágyánál mesélt neki a halál utáni létről, amire a hiú asszony csak legyintett, hogy ezt nem lehet tudni, mert onnan még senki sem tért vissza. A halált nem volt hajlandó elfogadni, sokat szenvedett, míg kilehelte a lelkét.
Van másmilyen példa is a meghalásról, amikor az utolsó pillanatokban a haldokló állapota visszafordul. Egy beteg, önkívületi állapotában gyakran énekelte kedvenc zsoltárait. Kétoldali tüdőgyulladása volt és a szíve is napról napra gyengébben vert. Az orvosok már lemondtak róla, és a családtagokkal is közölték, hogy a beteg állapotában javulás nincs, készüljenek fel a legrosszabbra. A beteg nem félt a haláltól, csak az bántotta, hogy családjának nagy fájdalmat fog okozni. Az orvosok által megjósolt utolsó éjszakán újból révületbe esett és újból kedvenc zsoltárait énekelte. Hajnalban felébredt és megkérdezte a nővért, hogy az éjszaka mindig az ágyában feküdt, mert ő úgy tudja, hogy a betegszobáját elhagyta, látta az Üdvözítőt, aki őt visszaküldte azzal az indokkal, mert még sok elintézni való feladata van a Földön, ezért meg kell gyógyulnia. Másnap elmesélte ezt a családjának, akik kétkedve hallgatták meséjét, de örültek is ennek a váratlan fordulatnak. Az orvosok diagnózisa változatlanul rossz volt. Néhány héttel később azonban állapotában gyenge javulás volt tapasztalható, és ujabb néhány héttel később már el is hagyhatta a kórházat. Az orvosok nem tudták megmagyarázni teljes gyógyulást.
A görög mitológiában is találunk utalást a fonalra. Ariadné, Minosz krétai király lánya Thészeusznak egy gombolyag fonalat ajándékozott, azt húzta maga után a labirintusban, és miután Megölte Minótauruszt, a félig bika-félig ember alakú szörnyet, a fonal segítségével visszatért a valós világba. Itt a fonal nem szakadt el, hanem egész maradt, így a mitológiai hős nem lelte halálát a sötét barlangrendszerben, amely a halált is jelképezhette.
FÁY Gábor

Átjáró a túlvilágra
Ma már le van zárva
Az embert mindig érdekelte a túlvilág. Egyeseket azért, mert nem hittek benne, kételkedtek létezésében, másokat azért, hogy felkészülten várják sorsukat életük beteljesülése után. Némi reményben azok az emberek részesültek, akik halálközeli állapotba kerültek, majd az egyre tökéletesebbé vált orvosi műszerek segítségével újból visszatérhettek a fizikai létbe. Ők meséltek utazásukról, amelyeket egyesek kétkedéssel fogadtak, mások viszont tényként elismertek.
Tévedés lenne elhinni, hogy a túlvilági utazások csak mostanában, a modern korban történnek. Ilyen kalandok voltak már a középkorban, sőt régebben is. Ezekről azonban nem a halálközeli állapotból visszatértek meséltek, hanem azok, akik szándékosan tették meg az utat.
A mai Írország területén, a Donegal megyében a mai Lough Dergben létezik egy tó, ennek közepén van egy kicsiny sziget, ezen egy barlang, amelyről azt tartották, hogy ott van a holtak birodalmába vezető bejárat.
Az első írásos emlék 1153-ból ered, amikor egy Owen nevű lovag bűneinek vezeklése érdekében úgy döntött, hogy ellátogat a barlangba. Később leírta, hogy egy szűk bejáraton átvergődve egy hatalmas kolostorban találta magát. Ott 15 fehérbe öltözött ember figyelmeztette a rá leselkedő veszélyekre. Ekkor hirtelen megmozdult a föld alatta és hangos sikolyoktól visszhangzó helyen találta magát. Démonok ragadták meg és vonszolták tovább, miközben iszonyatos kínzások jeleneteit láthatta maga mellett. A démonok Owent a pokol kapujába hajították, ő azonban Jézus nevét kiáltotta, mire a pokol egy lángnyelvvel kiokádta őt.
Ezután egy tűzfolyam fölött átívelő hídon keresztül folytatta útját. Nagy veszélyek közepette Owen egy földi paradicsomba ért, virágos rétre, amelyet papok népesítettek be. Két érsek felvezette egy hegyoromra, ahonnan megpillantotta az aranyként fénylő mennyei paradicsomot. A paradicsomból lángok áradtak, ezek fürösztötték a lovagot. A lángnyelvek nyaldosása Owen számára leírhatatlanul kellemes érzés volt. Már-már kigyulladt benne a vágy, hogy örökre itt maradhasson, amikor visszaröpítették az élők világába.
Owen túlvilági történetét 1180. körül egy bizonyos Sawtrey Henrik nevű ciszterci szerzetes jegyezte le. A lovag túlvilági kalandjáról szóló legenda egyre szélesebb körben vált ismertté, és ezzel együtt rohamosan nőtt a hely népszerűsége, bár a legtöbb zarándok csak a barlangban aludt, a túlvilágot csak álmában láthatta meg.
1411-ben egy magyar lovagmonda is keletkezett a túlvilági átjáróról. Vitéz Tar Lőrinc is elhatározta, hogy meglátogatja a Szent Patrik barlangja néven vált ismertté purgatóriumi bejáratot. Elmondása szerint a barlangi kápolnából egy aknaszerű mélyedés nyílott a mélybe, amely hirtelen vízszintesen kitágult és labirintusba ment át. Az ide leereszkedőket kénköves gőzök és gázok bódították el, és az előzetesen beléjük táplált rémmeséket újraélve maguk is elhitték, hogy látomásaik valóságosak.
Tar Lőrinc pokoljárásának nemcsak történeti, hanem szépirodalmi jelentősége van, mert a vízió irodalmi műfajként jelentkezik, amely valamennyi középkori elbeszélő alkotásnál – még a legendánál is – szabadabb volt. A költői fantáziát a lovagmonda felszabadította a vallási dogmák nyűgétől, engedte tévedni hőseit, kénye-kedve szerint utaztatta embereit, szárazon és vízen. Lőrincet a monda levitte a poklok fenekére és felemelte a mennyekig.
A Tar Lőrinc kalandjait megörökítő mű leírja, hogy miközben a vitéz szokott imádságaiba merült, egy sudár termetű, egész testében zöld ruhába öltözött férfi jelent meg előtte. Vállát vörös lepel borította és Lőrincet zsidó nyelven köszöntötte. A vitéz megkérdezte tőle, hogy ki ő, álomkép, vagy valódi követe az Úrnak.
Az angyal – mert a megjelent férfi az volt -, közölte, hogy egy útra vezeti, ott lesznek dolgok, amiket megláthat és vannak, amelyeket nem. Egyébként Mihálynak nevezte magát, az Édenkert őrének.
Lőrinc ezután faggatni kezdte, hogy meggyőződjön, hogy a jelenés nem egy bukott angyal, vagy a gonosz követe.
A lovag kérlelni kezdte emberségének őrét, hogy mutassa meg neki valamennyi elhunyt jótevőjének a lelkét, akiket nagyon régtől fogva szeretne látni. Tudni akarja, hogy azok a pokolban, a purgatóriumban vagy a paradicsomban vannak-e.
Ekkor a vitéz követte az angyalt a barlang bejáratához, amelyet egy kocka alakú széles nagy kő zárt le. Azon átkelve egy csigalépcsőn haladtak egy mérföldnyit. A lépcső végére érve a vitéz előtt isteni fényesség tárult föl, felhős égbolt és egy zöldellő síkság, amelynek sem széltét, sem hosszát nem láthatta.
Ezután egy völgyhöz értek, amelyben hatalmas lángoszlopok emelkedtek és a tűzben megszámlálhatatlan lélek gyötrődött. Az élő emberekhez hasonló lelkeket a legocsmányabb fogdmegek kínozták – meséli Lőrinc. A szenvedő lelkek között a vitéz fölfedezte valamennyi halottját, férfiakat, nőket egyaránt, szüleit, rokonait, barátait, jótevőit és gyermekeit – egyetlen egynek a kivételével.
Az angyal elmondta neki, hogy ez a purgatórium, itt tisztulnak meg az üdvösségre váró lelkek. Azok a bizonyos fogdmegek pedig nem mások, mint démonok, akik ellen az angyal először háborúzott, és akiket Luciferrel, a fejedelmükkel együtt letaszított a mélybe.
Lőrinc ezután azt az óhaját fejezte ki, hogy látni szeretné annak a barátjának a lelkét is, akit eddig nem látott, továbbá a poklot és a paradicsomot is. Az angyal azonban korábbi szavainak megfelelően azt válaszolta, hogy barátjának a lelkét most nem láthatja, mert ezt a kiváltságot az Úr megtagadta tőle. A poklot és a paradicsomot sem szabad most látnia, mert nem látogatott ide a vitéz kellő alázattal, bár töredelmes gyónás után és hittel van fölvértezve, jelenleg még nem láthatja ezeket a helyeket és barátját sem, mert Lőrinc még nem akarta elhagyni a múlandó világot.
Lőrinc megkérdezte Mihály angyalt, hogy akiket látott purgatóriumban, azok örök büntetésre vannak-e kárhoztatva, amire az angyal azt válaszolta, hogy ezek a lelkek nem bűnhődnek, mert ezen a helyen nincs reménytelenség, mint a pokolban, ahol viszont a teljességgel kialudt a megváltás reménye. A purgatóriumba Mihály kétszer hetente látogat el: vasárnap, amikor az Isten fia, az Istenember megszületett, és pénteken, amikor az Úr a bűnösökért meghalni méltóztatott. Ekkor megerősíti a purgatóriumi lelkeket, hogy hamarosan megkönyörül rajtuk az Isten.
A vitéz ezután megkérdezte az angyalt, hogyan lehetséges, hogy olyan sok szentmise-áldozat, alamizsnálkodás és kegyes cselekedet dacára lelkek mégis szenvednek a tisztítótűzben.
Az angyal szelíden válaszolt neki, hogy mint ahogy János evangélista a Jelenések Könyvében is írta, a meghalt lelkeket cselekedeteik követik. Az angyal ezután kivezette Lőrincet a barlangból, majd eltűnt, az égbe emelkedett.
A Szent Patrik barlangot a 15. században bezárták, így a mai látogatóknak meg kell elégedniük azzal, hogy a mai nevén a Station Szigeten háromnapos virrasztást és böjtölést tarthatnak.
Közép-Amerikában, a guatemalai maja indiánok teremtés történetében, a Popol Vuhban, Hunahpu és Xbalanque, a két hős fivér is ellátogatott az alvilágba. A mű leírja, hogy a Halál Ura számos próbának vette alá őket, több labdajátékot kellett lejátszaniuk az életükért. Az apjuk ugyanis már elvesztett egy ilyen játszmát és vele a fejét is. A fivérek azonban sikerrel jártak, a hideg házban, a kések házában és a vámpírdenevérek házában is letették a próbát, így a Halál Ura kiengesztelődött, és mindketten égi teremtményekké váltak.
FÁY Gábor

Kopogó szellemek
Viszonylag ritkán jelentkeznek

Gyakran megtörténik, hogy az éjszaka kellős közepén recsegő bútorhangra riadunk fel, vagy csikorgásokat hallunk, amelyek eredetét nem tudjuk megfejteni. Első gondolatunk ilyenkor, hogy szellemek vannak a lakásban, vagy a házban. Hangokat, csikorgást, zúgást a bútorok recsegését azért hallunk, mert valaki segítségünket kéri. Először azonban tisztáznunk kell, hogy milyen szellemforma jelentkezett. Lehet, hogy egy „közönséges” kísértettel van dolgunk, vagy esetleg egy kopogó szellemmel.
Régi házaknál, épületekben gyakran előfordul, hogy szellemjárással találkozunk, bár az újabb épületek is magukhoz vonzanak éjszakai látogatókat. Leginkább akkor, ha az épületet régi, felszámolt temető területén építették fel. Sok nyugtalan halott zavarhatja meg éjszakai pihenőnket ilyenkor, sőt még gyakrabban előfordul az is, hogy ezek a nyugtalan lelkek energiát vonnak el tőlünk, reggelenként fáradtabban ébredünk, mint amikor az előző este lefeküdtünk pihenni.
Első dolgunk tehát az kell, hogy legyen, hogy meghatározzuk a szellemjelenség okát. Ha „csak” egy vagy esetleg néhány szimpla kísértet bukkant fel lakásunkban, azok mindig másképpen viselkednek, napokig nem jelentkeznek, azután ismét zaklatnak bennünket éjszakai pihenőnk alatt. Ha azonban szellemjárást vélünk megtapasztalni, akkor ezt úgy állapíthatjuk meg, hogy azok a bizonyos entitások mindig ugyanazt a hanghatást vagy jelenséget váltják ki.
A kísértetek megjelenésének kiváltó oka az, hogy a kérdéses szellemi entitás képtelen elszakadni attól a helytől, ahová házunkat vagy tömbházunkat építették. Nincs annak tudatában, hogy halott, és mivel a földi fizikai világtól való elszakadásakor nem indult el azon a bizonyos alagúton a fény felé, ezért még a további szellemi síkokra sem volt képes eljutni. Úgy érzi, hogy lakásunkban vagy házunkban ismerős helyen tartózkodik, olykor feldühödik, hogy az élők – akiket ő egyenrangú társbérlőknek tart -, nem vesznek róla tudomást, igényeit nem hajlandóak teljesíteni, vagy azért haragszik, mert az ő saját területére mások hatoltak be. A kísérteteknek nincs időérzékük – hiszen az idő csak az élők fizikai világában fontos tényező -, ezért észre sem veszik, hogy haláluk óta eltelt már több év, esetleg évtized vagy talán évszázad is. Az is közrejátszhatott, hogy nincs tudatán az idő múlásának, mert halála hirtelen következett be, szerencsétlenül járt, esetleg meggyilkolták vagy házunk területén egykor csatamező volt ahol sok katona esett el.
A kísértetjárásnak lehet olyan formája is, amit a szó szigorú értelmében véve csak egy entitás okoz. Ez általában ismétlődő jelenség, például azt halljuk, hogy egy láthatatlan lépcsőn valaki lefelé fut. És ez a jelenség minden éjszaka, akár többször is megtörténik.
Ilyen eseménynek érdekes példája lehet egy skóciai kastélyban lejátszódó folyamat. Egy szürke nő időnként végig szalad a földszinti teremben és megszállottan az ajkát csipkedi. Mást nem csinál.
Megtörténhet, hogy egy lakásban különös kopogásokat lehet hallani, recsegéseket, csattanásokat. Előtűnnek tárgyak, röpködni kezdenek és később az egész lakásban iszonyú felfordulás történik, röpködnek a tárgyak a levegőben.
Egyes parakutatók szerint az ilyen esemény nem más, mint poltergeist-jelenség. A szó német nyelvből ered, mert a „polter” szó zajt jelent, a „geist” pedig szellemet. Tehát olyan szellemi tevékenység, amely nagy zajjal jár. A parapszichológia egy betűkóddal is ellátta ezt a jelenséget: RSPK, amely ismétlődő, spontán pszichokinézist jelent. A jelenség magyar elnevezése: kopogó szellem.
Ezt a rejtélyes paranormális jelenséget már igen régóta ismerjük, a 12. században jegyezték le először, behatóbban 1599-ben vizsgálták. Jellegzetessége az, hogy a különös jelenség alatt titokzatos csattanások, hangos reccsenések hallhatók, kellemetlen szagok járják be a házat, közben bútorok mozdulnak meg, hideg áramlatok tapasztalhatók, megmagyarázhatatlan hangokat lehet hallani, tárgyak tűnnek el, majd megjelennek újra és az emberek, akik ott élnek, akaratukon kívül a levegőbe emelkednek.
A feljegyzések szerint igen látványos és aránylag hosszú kopogó-szellem jelenség zajlott le Angliában, London közelében 1977. augusztusa és 1978. szeptembere között. A házban egy asszony élt két gyermekével és egy év alatt közel 1500 spontán pszichokinetikus tevékenységet tapasztalt meg. A jelenséget pszichológusok, szociális gondozók, rendőrök, logopédusok és két parakutató is vizsgálta, de okát nem tudták felfedni. A furcsa dolgok azután, amilyen gyorsan jelentkeztek, olyan gyorsan el is múltak. Egyébként a kopogó-szellemekre jellemző, hogy csak rövid ideig, néhány napig vagy hétig tevékenykednek és utána megszűnnek.
A kopogó-szellem jelenség talány. Kapcsolatba lehet hozni a szellemvilággal, de a háziak esetleges pszichokinetikus képességével is. Mind a kettő mellett nagyon sok érv szól és ezért a kivizsgálásra nagy szükség van. Lehetséges, hogy az elhunyt emberek szellemei tárgyrepkedés és kopogó hangok keltésével akarják felhívni élő hozzátartozóik figyelmét arra, hogy a túlvilág létező tény és ők képesek átjárni egyik világból a másikba. De az is lehet, hogy élő családtagjaikat akarják figyelmeztetni valamire. Az is érdekes, hogy a kopogó szellemek leggyakrabban összezavarodott lelkivilágú kamaszok vagy mániákus felnőttek jelenlétében jelentkeznek. A holdkórosság és a nagy szorongás is fontos tény lehet az ilyen rejtélyes tevékenység áldozatainál. Feszült idegzetű, vagy traumákkal telített életmódú embereknél gyakran tapasztalható kopogó szellem-jelenség. Azt is megállapították már, hogy némely házban, illetve lakásban, ahol feltűnt ez a jelenség, régebben emberek által elkövetett erőszakos cselekmények játszódtak le, gyilkosságok voltak, kínoztak embereket.
A kutatások jelenlegi állása szerint ilyen paranormális esetek túlnyomó részében szexuális energiákra lehet gyanakodni. A 19. században végzett vizsgálatok szerint a jelenségek középpontjában majdnem mindig serdülőkorú lányok álltak. Így született meg az a gondolat, hogy esetleg bizonyos fiatal lányok olyan nagy mennyiségű energiát képesek összpontosítani, hogy képesek asztalokat elmozdítani, rémisztő hangokat produkálni, tárgyakat eltüntetni és elővarázsolni azokat a semmiből. Manapság is sok eset kötődik kamaszlányokhoz.
Egy kopogó szellem jelenléte nem téveszthető össze másfajta szellemjárással. A kopogó szellemek munkája mindig rendkívül zavaró, hangos és idegesítő. Mindig tárgyak mozgását lehet megfigyelni, tányérok vágódnak a falhoz vagy ablaktáblák rázkódnak maguktól, ablakok és ajtók nyílnak-csukódnak.
1970-ben két pszichológus számítógéppel elemezte Angliában a kopogó szellem-jelenséget. 1800-tól napjainkig tanulmányozták az eseteket és megállapították, hogy a jelenségeknek 63 általános jellemzője van. Százalékarányok szerint csoportosították a történeteket és megállapították, hogy a jelenségek 64 százalékában csak kisebb tárgyak mozdultak el, 58 százalékában a jelenség éjszaka zajlott le, 48 százalékban csak kopogás hallatszott, 36 százalékban nagyobb tárgyak mozdultak el, az esetek 24 százalékában a jelenség több mint egy évig tartott, 16 százalékuk kapcsolatban állt a házlakók viselkedésével, 12 százalékában a jelenség során nyitódtak-csukódtak az ajtók és az ablakok.
Egy másik pszichológus a jelenségek tanulmányozásával megállapította, hogy az élőkhöz kapcsolódó kopogó szellemek megjelenése általában ok nélküli, és igen gyakran durva kimenetelű, amikor azonban a jelenségeket a szellemvilág képviselői váltják ki, nem kísértetek, akkor azok bizonyos okkal történnek, nappal játszódnak le és nem durvák.
FÁY Gábor

Médiumok
Sok fajta van belőlük

A mediális közlések fogadásakor, a szeánszokon, a szellemtani körökben, elengedhetetlenül szükséges, hogy a túlvilági szellemi tanító mellett jelen legyen egy evilági médium is, aki képes „fogni” a tanítást, és azt szóban elmondani vagy leírva bemutatni a spirituális kör tagjainak. De egyáltalán kik is azok a médiumok?
Médiumnak nevezzük azt a személyt, aki pszichikai érzékenységgel bír és ennek folytán képes a szellemekkel érintkezni, és akin keresztül szellemek megnyilatkoznak. Vannak közöttük többfélék, közülük sorolunk fel néhányat.
A médiumok nagyobb része beszélő. Ezek általában nem is hallják a szöveget, amit felmondanak, mert a szellem a beszélő szervekre hat – akárcsak az író médiumoknál a kézre. Előfordulhat azonban, hogy a médium nem tolmácsolja hűen az üzenetet vagy a tanítást, mert bár érti azt, amit hall, viszont képzettsége nem akkora, hogy a kapott üzenetet hűen és érthetően tolmácsolja.
Ennek ellenére, - ez általánosságban van így -, a médium szellemi szintje majdnem azonos a közlő entitás képzettségével, de még a legjobb médiumok is csak 70-80 százalékos tisztasággal képesek átadni az üzeneteket. Sokszor azonban a médiumok is csak 20-30 százalékos tisztasággal közlik a tanításokat.
A beszélő médiumok a sugallatokat belső gondolatokként érzékelik, Így érintkeznek a szellemmel. A szellem pedig nem a fizikai testre hat, hanem az élő ember lelke által az agyára. Az így megfogalmazott gondolatok kerülnek a médium hangképző szerveire, a kezére vagy más érzékszervére.
Vannak olyan érzékeny személyek, akik a szellemvilág képviselőnek megnyilatkozásait automatikusan írják. Ez a jelenség akkor jön létre, amikor a szellemek irányítják a médium kezét, és ő ceruzával, írógéppel vagy a számítógép billentyűzetével jegyzi le a tudat alatt hallottakat. A médium nincs tudatában annak, hogy tartalmilag mit ír, csak a szeánsz végén, amikor a jegyzeteket visszaolvassák, akkor válik tudatossá benne a leírt szöveg.
A médium az automatikus írást transz állapotban végzi. Ezt kétféle képen tudja rögzíteni. A létrejövő gondolatokat, vagy a gondolatokat kifejező hangokat leírja – mintha diktálnának neki. De az író médium keze azonban önállóan is mozoghat, a kéz szinte függetleníti önmagát és így írja le az üzeneteket. A leírt szöveget a szeánsz végén elemezni kell, ugyanis a tiszta forrásból érkező üzenetek bár folyamatosan érkeznek a médiumhoz, ezek a mondatok vagy gondolatok azonban nem mindig értelmesek, mert a „diktálás” túl gyors volt.
A médiumok olykor olyan dolgokat is leírnak, vagy olyan képeket rajzolnak le, amelyek nem állnak összhangban képességükkel. Gyakran más kifejezéseket mondanak ki hangosan, más szavakat vagy mondatszerkezeteket vetnek papírra, amit általában a megszokott, mindennapi életükben nem használnak. A zenei médiumok például képesek minden tudás nélkül hangszeren játszani, énekelni vagy kottát leírni. Előfordult már, hogy a zenei médium több ember hangján is énekelt, mert sorban átengedte hangképző szervét a nyilatkozó zenélő vagy éneklő szellemnek, szellemeknek. Néhány évvel ezelőtt Magyarországon is járt egy ilyen médium, aki régebben elhunyt híres énekesek hangján dalokat adott elő, de amikor transz állapotából kijött, képtelen volt egy közönséges dal eléneklésére is.
Az író médiumok csoportjába tartoznak a festő és a rajzoló médiumok is. Ilyenkor a médium kezét a szellemi erő irányítja, aki a médiumot használja művészetének átadására. Sok esetben a médium csukott szemmel fest, vagy rajzol, mivel kezét tulajdonképpen egy láthatatlan erő irányítja. Gyakran előfordul, hogy a médium által papírra rajzolt vagy festett kép fejjel lefelé készült el. Ennek az oka az, hogy a szellem, aki a médium kezével alkotott, a médiummal szemben helyezkedett el, ezért ezek az alkotások fejjel lefelé készültek.
A médiumnak transz állapota, amikor kapcsolatban áll a tanító szellemmel, hasonlít a félig alvó-félig tudatos állapothoz. A transz mélysége ugyanis lehet felszínes vagy mélytransz, de létrejöhet hipnotikus módon, vagy spontán módon.
A médiumok között vannak úgy nevezett transzmédiumok is. Ezek olyan pszichikailag érzékeny személyek, akik egy időre, átmenetileg, szándékosan elveszítik tudatukat, hogy megszállhassák őket a kommunikációra hajlandó, vagy gyógyítani vágyó szellemek. A médium átengedi testét egy szellemi erőnek és ekkor a „megszálló” szellem irányítja a médium fizikai testét. Az ilyenfajta médiumitás azonban nagyon veszélyes, mert ha a közlést végző szellemet fizikai létében valamilyen sérülés érte, azt átviheti a médiumra. Itt nemcsak a pszichikai sérülések jöhetnek számításba, hanem a fizikaiak is. Nemrégen, amikor a tragikus körülmények között elsüllyedt Kurszk orosz tengeralattjáró legénységével lépett kapcsolatba a médium, a közlés végén majdnem megfulladt, mert a kapcsolatot felvevő szellem, fizikai létében is a közlés végén megfulladt. Ezt mi is hallhattuk, és a körvezetőnek kellett a médiumot transzállapotából kivezetni.
A médiumok között vannak látók is. Ezek látják azt a szellemet, akinek üzenetét tolmácsolják. Sok médiumi képességgel rendelkező személy éber állapotban is képes látni a nem fizikai létben létező entitást, ekkor már a látomása tudatosul benne, emlékezni fog rá. Legtöbb esetben azonban még a látó médiumok is csak transz állapotukban érzékelik a szellemet, és ilyenkor csak azt mondják el, amit harmadik szemükkel érzékeltek.. A látó médiumok ugyanis a harmadik szemükkel érzékelik a szellemet, így becsukott szemmel is képesek előadni a látottakat.
A látó médium csak azt a szellemet látja, amely figyelmének középpontjába került. Ilyenkor a médium leírhatja a szellem fizikai jellemzőit, kinézését, hogy a rokonok, vagy az ismerősök felismerhessék. Ezeket a médiumokat halottlátóknak is nevezik.
A médiumok között sok a tökéletlen. Az ostromlott médium például csaló, vagy alantas szándékú szellemekkel van körülvéve, és tőlük képtelen megszabadulni. Az elámított médiummal a csaló szellemek visszaélnek, mivel ezek a médiumok képtelenek megítélni a szellemek megnyilvánulásait, ezért meg vannak tévesztve. A könnyelmű médiumok képességüket nem veszik komolyan, és csak szórakozásból rendeznek szeánszokat. A közönyös médiumok a szellemek által közreadott tanításokból semmit sem tanulnak, életmódjukon, gondolkodásukon semmit sem változtatnak. A büszke médiumok nem adják tovább a közléseket, a tanításokat maguknak tartják meg. Ilyenek az önző médiumok is, akik képességüket szintén maguknak tartják, a kapott tanítást nem osztják meg másokkal. Az ingerlékeny médiumok a velük kapcsolatos bírálatokat visszautasítják, az üzeneteket megdönthetetlen igazságként kezelik és másfajta tanítást nem fogadnak el.
A tökéletlen médiumokhoz tartoznak még a kapzsi médiumok is, akik képességük gyakorlását megfizettetik. Habár nem vehető rossz néven, ha szegény emberek magasztos képességüket létfenntartásra használják. Előfordult már, hogy maguk a szellemek utasították a médiumot, hogy szeánszukat fizettessék meg, sőt még az árat is meghatározták. De ha a médium visszaél a helyzetével, kapzsivá válik, több pénzt követel, mint amennyit a szellemek meghatároztak neki, a szellemek megvonhatják tőle a mediális közlekedést, bezárják előtte a mediális csatornát. Ilyenkor fordul elő, hogy a médium pénz vagy honorárium reményében saját kitalációját adja tovább. Ez azonban már csalás.
FÁY Gábor

Az eltérítettek
Akik már jártak az idegeneknél

Az elmúlt hetekben már többször is foglalkoztunk a világmindenségben létező lényekkel, akik szabályos időközökben látogatnak el bolygónkra, olykor embertársainkat is „elrabolják”, hogy kísérleteket végezzenek rajtuk. Megtörténik olykor, hogy a világűrből a lények úgy nevezett repülő csészealjakon érkeznek a Föld légkörébe, az utóbbi 50 év folyamán számos ilyen észlelés történt. Ezeket a repülő eszközöket az újságírói zsargon UFÓ-knak nevezte el, a bennük helyet foglaló lényeket pedig ufonutáknak.
A sajtóban történő leírások alapján a repülő csészealjakban érkező idegeneket több kategóriába lehet sorolni. Vannak közöttük kistermetű szürkék, de említést tettek már svéd típusú szőke, emberekhez hasonló lényekről is.
Az elragadtatásokról is rengeteg írás jelent meg a lapokban és a szaklapokban. Voltak olyan beszámolók, amelyek arról tudósítottak, hogy az űrhajókba vitt embereken kísérleteket végeztek az idegenek, tanulmányozták minden porcikájukat, egyiken-másikon maradandó jelzések maradtak vissza.
Vannak azonban olyan beszámolók is, hogy az idegenek igen barátságosan viselkedtek irányukban. Egy amerikai nő elmondta például, hogy a szőkékről már gyermekkora óta tudomása van, családtagoknak fogadja el őket és valódi, fizikai lényekként érzékeli őket. Szerinte teljesen hibás elképzelés azt hinni róluk, hogy isteni vagy angyali tulajdonságokkal rendelkeznek. Egy, az emberekhez hasonló, másik fajról van szó, amely felelősséget érez irántunk, emberekért. Testük a teljes egészében anyagi, lélegeznek, alszanak. Beismerte azonban, hogy még sohasem látta őket, miként végzik egyéb biológiai funkcióikat. Viszont égi járműveikön van mellékhelyiség. Szerinte a világűrből érkező lényekkel kapcsolatos események megítélésekor az érzékelést nagy mértékben befolyásolhatja a szemtanú rémülete. Ezenkívül a földi környezet is igencsak megváltoztathatja a különleges benyomásokat. A környezet igen gyakran rosszindulatú kritikákkal jellemzi az elragadtakat, megbélyegzés tárgyaivá válnak, azt mondják róluk, hogy beteges hallucinációk áldozatai ők, sok esetben pszichiátriai vizsgálatoknak is alávetik őket, zárt osztályba való elzárással fenyegetőznek.
Egy kanadai lelkipásztor elmondta, hogy már kisgyermekként ölelte őt keblére egy kozmikus pártfogó, akit ő csak Aranyszemként emleget, mert a szeméből áradó fénysugár az idegen hangulatától függően váltogatja a színét. A tiszteletes az elmúlt negyvenöt évben mintegy háromszáz eltérítés emlékét idézte fel egy újságírónak. Elmondta, hogy a nem földi teremtmények bizony lélegeznek, esznek, isznak, teljesen földi ember módján viselkednek. Viszont teljesen meghatározhatatlan neműeknek látszanak.
A tiszteletes több orvosi eszköz megfigyeléséről is beszámolt. Egy alkalommal például egy hengeres tárgy leereszkedését észlelte, amely a feje búbjától a talpáig végig vizsgálta. Majd valami, amit sebészkésnek azonosított, egy villanásnyi idő alatt áthasította a bőrét és mintát vett belső szerveiből. Fájdalmat nem érzett, de a beavatkozás nem volt kellemes. Egy más alkalommal egy hosszú tűt szúrtak az orrlyukába és egy apró, ezüstfehér golyócskát távolítottak el belőle, majd utána egy másikat ültettek vissza. Az egész művelet alatt csikorgó zajt hallott a háttérből.
Az emberek nem szívesen beszélnek idegenek, sőt még családtagjaik előtt sem az effajta kalandjaikról. Így derült ki, hogy e sorok írójának is van egy klubtársa, és neki is vannak hasonló tapasztalatai.
Teca, a Szellemi Búvárok Körében nemcsak klubtársként ismert, hanem előadásokat is szokott tartani. Egy közös kiránduláson rövid nadrágban vett részt és egy pihenő alkalmával feltűnt a lábán egy tetoválásnak látszó jelzés. Kérdésünkre elmondta, hogy őt már több ízben is elragadták a világmindenségből érkező lények és minden alkalommal egy-egy számot karcolnak a lábába, amely maradandó nyomot hagy maga után. Most például egy 177-es szám karcolata olvasható le, alatta pedig néhány másfajta számjelzés is van.
- Már gyerekkorom óta éreztem valamit, hogy bizonyos szempontból kiválasztott vagyok – mesélte. – Több ízben is kapcsolatba léptem ezekkel a lényekkel, hogy csak eggyel-e, vagy többel, azt nem tudom. Most legutoljára mutatta meg magát fizikai mivoltában egy valaki. Le is fényképeztem -. Elővette mobil telefonját és megmutatta. A lábán jól kivehető 177-es szám fölött látható egy fej, hófehér haja szőke, vagy ősz is lehet. Kinézése barátságos.
- Ezeket az elragadtatásokat nem úgy kell elképzelni, hogy jön valaki és elviszi az embert valamilyen égi járműbe. A világmindenség ugyanis rezgésszintekből áll, mi egy olyan szinten élünk, amely a harmadik dimenziónak felel meg. Felettünk még több szint van. Ha például felemelik az embert a harmadikról a negyedik dimenziós szintre, akkor ott már nem szükséges, hogy fizikai teste legyen, ott már lélekszinten létezik. Test nélkül a fizikai hangképzés is lehetetlen, így mentálisan értetheti meg magát a földi lény. A kérdéseket például gondolatként lehet érzékelni és gondolatban is kapható a válasz. Így történik a kommunikáció ezen a tudatszinten.
- Milyen célból történnek ezek az elragadtatások? – kérdeztük tőle.
- A szellemtanban tudott dolog, hogy a világmindenség nem üres térség, hanem lakott hely. Sok égitesten magasabb rezgésszintű lények léteznek, nekik nincs szükségük fizikai testre, lelki szinten léteznek. Viszont a teremtés igényli azt a tudást, hogy minél tökéletesebb fizikai testet hozzon létre, mert előfordulhat, hogy a szellemi lények között sok lesz, akik majd fizikai testben kívánnak létezni egy a Földhöz hasonló bolygón. A világmindenségben ugyanis a szabad akarat törvénye van érvényben és ebben nincs semmi kivetni való. Ezért folynak a kutatások lelki szinten, hogy genetikailag olyan fizikai testet hozzanak létre, vagy teremtsenek meg, amely valóban tökéletesebb lesz, mint amilyen a mi jelenlegi fizikai testünk. Ezért vannak az eltérítések, ezért folynak a kísérletek, ezért történik meg, hogy a földi ember szervezetébe biocsipet ültetnek be, amely testbarát, idővel a fizikai testben teljesen felszívódik, de előfordulhat olyan esemény is, hogy a beépített biocsip nem úgy működik, ahogyan kellene, vagy műszakilag elévültté válik, de lehet egészen más oka is annak, hogy a meglevőt ki kell cserélni egy másikra. Ezért vannak a műtéti beavatkozások.
- A lény megnevezte-e magát, vagy közölte-e, hogy a világmindenség melyik égitestéről érkezett – faggattuk tovább Tecát.
- Elmondása szerint azon a csillagon, ahol ő és fénytestvérei léteznek, nem lényeges a név, ezért neki nincs is. Viszont származási helye az Orion csillagkép Bellatrix csillaga, ez az éjszakai égboltnak 27. legfényesebb csillaga, és a csillagászok szerint 240 fényévnyire van a Földtől. Ha tudományos szempontból elemezzük ezt a csillagot, akkor el lehet mondani róla, hogy van neki még több neve is, egyik az Amazon Csillag, vagy a Harcosnő, de a csillagászok még Gamma Orionis néven is számon tartják.
- Milyen gyakran történik ez a kapcsolatfelvétel? – kérdeztük kíváncsian.
- Azt nem tudom, de előfordul, hogy valamilyen furcsa érzés kerít hatalmába, és ilyenkor megtörténik, hogy találkozunk, mondhatom már, hogy ezzel az ismerősömmel.
Teca a továbbiakban elmesélte, hogy egy alkalommal beszélgetést folytatott egy ismert ezotérikus magazin munkatársával, aki, miután végig hallgatta a történéseket, megnézte a lábán a belekarcolt számokat, csak rezignáltan azt mondta:
- Látom, de nem hiszem.
Mint már fentebb megírtuk, a világmindenségben a szabad akarat törvénye van érvényben. Mindenkinek joga van azt hinni, amit szabadon akar.
FÁY Gábor

Camelot
Nem tudni hol volt
Buszunk a dél-angliai Winchester felé robogott a kitűnő autópályán. Az útvezető elmondta, hogy célvárosunk régi múltra tekint vissza, már a római időkben is a britek leghíresebb városa volt. Innen szállították Rómába a brit szövésű vásznakat és a császárnak - a kutyákat. A VI. században Anglia fővárosa lett és miután a dánok lerombolták, majd utána ismét építeni kezdték, egy hatalmas templomot is emeltek, amely a római Szent Péter bazilika után nagyságra nézve a második a világon. Ebben a hetedik században emelt katedrálisban 35 uralkodót koronáztak meg, húsz angol király pedig itt alussza örök álmát. A templom azért kapta a katedrális jelzőt, mert benne van egy katedra-szerű emelvény, itt trónol Winchester katolikus püspöke.
Mi nemcsak a híres katedrálist akartuk megnézni belülről, hanem végigsétálni a városon, megnézni Winchester várának romjait, amelyet még Hódító Vilmos épített, de Oliver Cromwell a polgárháború alatt lerombolta, mára csak a vár nagyterme maradt fenn, benne egy hatalmas tölgyfa-aszallal, amely a hagyomány szerint azonos a legendás Arthur király 24 lovagjának kerek asztalával. És ha már itt vagyunk, akkor feltehetőleg az egykori aranyvárosba, Camelotba érkezünk.
A legenda szerint ebben a soktornyú városban béke és egyetértés uralkodott. Arthur király mítikus birodalmának volt Camelot a székhelye, ahol a lovagi eszmények és az önfeláldozó szerelem szerint éltek a nemesek.
A Camelot név a 12. századi francia költő Chrétien de Troyes-tól származik, és ő szőtte Arthur legendáját is. Szerinte Camelot elbűvölő erdők és várak időtlen táján terült el, ahol mindennaposak voltak a csodák és a varázslatok. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen ebben a városban élt és működött Merlin is, a híres varázsló.
Camelot városának története Arthurral kezdődik és halálával végződik. Némi bizonyíték van róla, hogy a nagynevű király létezhetett a történelemben, az írások szerint a rómaiak távozása után, az 5. században a szigetországba benyomuló szászok fölött győzelmet is aratott. Az Arthur királyról szóló legendák és regék a kelta népköltészet részévé váltak, nemzedékről nemzedékre öröklődtek a kelták és a britek között. Sokáig Camelot erődjét a kelták földjén keresték.
Elsőként a 12. században foglalták össze Arthur király történetét. A történetírók Arthur udvarát a dél-walesi Caerleonba helyezték, ahová a királyok és királynék Arthur aranycsúcsos palotákkal teli városába utazhattak.
Újabb kutatások szerint a legendabeli Camelot a somerseti South Cadbury várában lehetett. Abban az időben, amikor a feltevések szerint Arthur élt, itt állt a legnagyobb ismert brit erőd, egy olyan király főhadiszállása, aki rövid idő alatt páratlan sereget volt képes csatasorba állítani. Elsőként egy régiségbúvár és utazó, VIII. Henrik udvari krónikása azonosította Cadburyt Camelottal 1532-ben. Állítását később némileg régészeti leletek is alátámasztották. 1960-ban végzett feltárások szerint South Cadbury vaskori erődítményét az 5. század végén, éppen Arthur király idejében vették birtokba a kelta britek. Ezt az erődöt a Krisztus előtti I. században építették, 83-ban a rómaiak bevették és 400 évig lakatlanul hagyták. Az 5. századból eredő faépítményeknek, többek között egy négyszög alakú 19 méter hosszú teremnek az erőd központjában csak a nyoma maradt meg. Lehetséges, hogy egykor itt állhatott a legendás hírű kerek asztal?
Winchesterben először a katedrálist néztük meg. Rögtön a bejáratnál egy szórólapot kaptunk, amelyben, mint látogatót üdvözölnek bennünket és közlik, hogy ezen a helyen az Isten ajándékaként megízlelhetjük az Élet Vizét, amely egy 900 méter mély kútból fakad. Az északi oldalhajó közepén áll egyébként az a márványkút, amelyből ezt a csodálatos vizet meg lehet ízlelni. A presbitérium körül látható hat szász és dán király koporsója.
Arthur király történetének máig is a legismertebb változata 1485-ből származik. Trónra úgy került, hogy mint ifjú, Merlin varázsló neveltjeként be kellett bizonyítania, hogy ő a trón igazi örököse. Kihúzta a szikfába szorult kardot, amire senki más sem volt addig képes. Birodalmának megszilárdítása után a Tó Hölgyétől megkapta az Exkaliburt, a varázskardot. Feleségül vette Lady Guennuerát és a hozomány részeként övé lett a Kerek Asztal.
Winchester ma körülbelül 40 ezer lakosú városka. A központban, egy restaurált palotában látható az a terem, ahol az egykori kerek asztal felújított mása van. Az asztal átmérője 5-6 méter lehet, 24 cikkre van osztva, minden cikk más színűre van festve. Itt ültek – illetve az asztal eredetije körül – az egykori lovagok, itt vállaltak hősies feladatokat, határozták el, hogy életük végéig keresik Szent Grál kelyhét. De erről a helyről indultak útjukra a lovagok, hogy bajba jutott hölgyeket mentsenek meg, valóságos és természetfeletti veszedelmekkel szálljanak szembe, és végül hazatérjenek Camelotba.
Camelot a rendíthetetlenség jelképe volt egy kiszámíthatatlan világban, a civilizációt jelképezte a barbársággal szemben, a zűrzavar közepette a rendet, a dicsőséges múltat és a ragyogó jövőt.
Camelot valóságos helyével kapcsolatos bizonytalanság fő oka az, hogy akárcsak Arthur király személyét a mesemondók színezték valótlanná, és elképzelhető, hogy a dicső király csak az ő képzeletükben létezett. Így lehet, hogy Winchester mellett Cadburyt is meglehetne tenni Camelot színhelyére.
FÁY Gábor

A halál folyamata
Amikor fénnyé válunk

Annak az embernek, akihez fájdalmas, szenvedéssel teli hetek, hónapok alatt közelít a halál, nehezen lehet megmagyarázni, hogy maga a halál csak egy átjáró az anyagi lét és egy másik sík között. A haldokló fizikai gyötrelmeihez gyakran olyan érzések is párosulnak, mint a félelem, a harag, a düh, a magányérzet, mindennek a tagadása és a nagyfokú önsajnálat. Hiányérzést teremthet az érzés, hogy az életet, amelyben eddig élt, hamarosan elhagyja, és ha még azt is gondolja, hogy elintézetlen ügyeket hagy hátra, akkor még keserűbb érzések veszik hatalmába.
Sokan hiszik azt, hogy életük nem volt eléggé értékes, nem használtak ki minden lehetőséget. Emiatt bűntudatuk is van, és ilyen, és ehhez hasonló lelki terhek nagy mértékben zavarják a haldokló ember aura-rendszerét. Sokan azért érkeznek a túlvilági átjáróhoz boldogtalanul, elhagyatva és elcsigázva, mert negatív gondolataik annyira meggyengítették aurájukat, hogy az szinte már szétmorzsolódott. A halál ugyanis nem más, mint energiaváltozás. A fizikai testre jellemző mozgás és a fizikai részecskék által szállított információk fokozatosan fotonokká változnak, a haldoklás folyamatával az anyag lassan fénnyé változik.
A halál beállásának két fajtáját lehet megkülönböztetni. Az egyik esetben váratlanul érkezik, másik esetben az átlépést hosszabb előkészület előzi meg. A lélek további sorsa szempontjából döntő fontossága van annak, hogy az ember aurája milyen állapotban érkezik a halál pillanatához. Az elmúlás hosszas folyamata alatt elméletileg van rá elegendő idő, hogy az ember felkészüljön a halálra.. A váratlan halál esetében gyorsan pergő auratörténések zajlanak le. Az aura egysége hirtelen felbomlik, a fizikai, szilárd részei elnyelődnek a vákuumban, anélkül, hogy az ember aurájának érzelmi vagy mentális összetevői, vagy rétegei erről tudomást szereznének.
A halhatatlan testnek is nevezett aurarész ugyanis az emberi létezésnek az igazán örökérvényű eleme, amely hordozója a karmaléleknek is, az igazi énnek, az önvalónak, az isteni lélekrésznek, amelynek csak halvány tükröződése érzékelhető a földi világban, és ez a halállal lassan felszívódik az éteri világban. Ez a karmalélek nem azonos a személyiséggel, az ember gondolatvilágával. Ez azért van így, mert bár az emberek születésük előtt pontosan tudják milyen feladatokkal érkeznek a földi világba, a fizikai testbe való kényszerüléskor ennek a tudásnak a legnagyobb részét elvesztik, és igazából csak a karmalélek emlékével születnek meg.
A halál beálltakor a halhatatlan test tehát visszavonul a vákuumba és magával viszi a karmalélek lényegét is, mint egy kis információs csomagocskát, amely pihenhet is egy ideig, mint egy magocska a téridőben.
Kicsi azoknak a száma, akik a halálba tudatosan és felkészülten mennek át, és ugyancsak kevesen vannak azok, akik valamilyen módon folytatni akarják földi létüket. Ez az utóbbi akkor van, ha a halál nem tökéletes. A földihez még valamiért kétségbeesetten ragaszkodó ember aurája szétesik ugyan a halálban, de míg a fizikai teste és éteri teste lassan megsemmisül, megtörténhet, hogy az érzelmi, vagy a mentális teste részben, vagy a teljes egészében tovább működik. Mivel a halhatatlan test a karmalélekkel együtt már kivonult a folyamatokból, az érzelmi és a mentális test továbbra is hiányérzettel és sóvárgással funkcionál. A szokványos energetikai folyamatok szerint a hasonló rezgés hasonló rezgést keres és a leszakadt aurarészek megpróbálnak valamilyen gazdatesthez csapódni, ahol hasonló energiamintázatokra bukkannak. Ilyenkor tapasztalható, hogy egy bizonyos energiamintázatú ember megváltozik, szokatlan érzelmi kitörései lesznek, jellemezni fogják a korábbitól eltérő viselkedésmódok, vagy éppen rögeszméi lesznek, új gondolatok kerítik hatalmukba. Az aurarészek ilyenkor azért keresnek megfelelő fizikai embert, hogy félbe maradt feladatukat valahogyan befejezhessék, vagy kontrolálatlan vágyaikat kielégítsék. Kétségtelen, hogy csak olyanokhoz tudnak kapcsolódni ezek az aurarészek, akikben találnak megfelelő rezgéseket (hasonló a hasonlót vonzza), néha pedig az is előfordul, hogy egyes emberek óvatlanságból vagy tudatlanságból engedik be aurájukba ezeket a szennyezett aurahulladékokat. Ezért kell óvatosan kezelni bizonyos ezotérikus tevékenységeket, amelynek során a fizikai test tudatalattija megnyílik, és hajlamossá válik befogadni a tőle idegen entitásoknak az éterben bolyongó vágyálmait.
Egyes halálesetek alkalmával az is előfordulhat, hogy az éteri test, és az azt létesítő halhatatlan test egy része olyannyira megpróbálja fenntartani a fizikai test épségét, hogy gyakorlatilag egy kvázi testet hoz létre, egy fantomtestet, vagyis egy kísértetet. Ez külsőre olyan lesz, mint valami kékes derengés, sokban fog hasonlítani az éteri testhez, de annál levegősebb, lebegőbb, finomabb, de egyben hidegebb hatású is. Az ilyen ritka esetek gyakran helyszínekhez kötődnek és akkor történnek meg, amikor brutálisan kegyetlen történések játszódnak le, mert gyilkosságok alkalmával egy bizonyos helyen és időben olyan hatalmas mennyiségű kínból, félelemből, kétségbeesésből keletkezett energia szabadul fel, amely szinte beleégeti magát a téridő szerkezetbe, létrehoz egy állandósult energiamintázatot. Ezt úgy lehetne képszerűbben elképzelni, mint egy sűrű szövésű, rugalmas hálót, amelyre rányomódott egy adott tárgy körvonala. Ez persze nem egy kétdimenziós valami, hanem térben lejátszódó esemény.
A halál másik formája a lassú elmúlás hosszabb előkészületek után következik be. Még ekkor is megtörténhet, hogy a lélek még nem kész az útra kelésre, de a legtöbbször a betegség vagy az öregkor elegendő időt hagy az élet összegezésére, a belenyugvásra, a megbékélésre.
Ilyen esetekben a legszembetűnőbb jelenség az a fényhíd, vagy világító energiacsatorna, amely a fizikai testet összeköti az energiamezővel, amit a tisztánlátók jól képesek érzékelni. A haldokló esetében ez a fénynyaláb általában a koronacsakrából nyúlik ki, olykor hasonlít egy föntről kiinduló fényszóró fénynyalábjára. Maga a fényoszlop nem egy mozdulatlan valami, inkább olyan, mint egy felfelé gyenge szívó hatást mutató, lassan forgó örvény, rugalmas falakkal, amelyben ezüstös villanások, szikrák tűnnek fel. Tulajdonsága az is, hogy az éteri test alkotóelemeinek vivőanyagaként is szerepel. Nagyon fontos tudni, hogy egy bizonyos ideig a fénycsatorna lebontó természete még megfordítható. Olykor kémiai hatásra, fizikai szerek – gyógyszerek - hatására megváltozhat a folyamat iránya, az éteri test a kozmikus energiából erőt nyer, visszaépül és a beteg csodálatosan képes talpra állni.
Az energiahidat, amely folytonos összeköttetést teremt a haldokló és a másik oldal között sok tisztánlátó ezüstfonalnak is nevezi. Akkor mondják ki a halál beálltát, amikor ez a fonal elszakad. Az ezüstfonál nem tartalmaz érzelmi töltést vagy bármilyen utasítást, üzenetet. Néha tapasztalható, hogy ezen a fonalon keresztül küldöttek érkeznek a haldoklóhoz, aki a küldöttekben elhalt rokonaira ismer, de olykor ismeretlen, személyes jellegű formákat vagy fényeket is leír, hallja hangjukat, beszélget velük, vagy vallási beállítottsága szerint szentekként, védőangyalokként azonosítja őket. Nagyon is valószínű, hogy ezek a látogatók valóban segítőkként jönnek a haldokló mellé. Közvetítenek közte és a következő világ lényei között, megismertetik vele a túlvilág lényegét, megkísérlik megkönnyíteni számára a találkozást és az önvizsgálatot.
Gyakori látvány, hogy a távozni készülő ember aurája szinte szemmel láthatóan is csökken, elszakad a földtől. Az auratojás alsó része kisebbedik, és vékonyabb lesz. A csökkenő aura selyemgubószerűvé válik, jól látható lesz az a hálós szerkezet is, amely még összetartja a fizikai testet. A háló rácspontjaiban ott vannak még az életerő működését jelző apró energia-kisülések és ezek a csillagocskák felfelé emelkednek. Az apró csillagocskák olyanok, mint egy csendes éjszakai utcán az utcai lámpaoszlopok sugarában megvillanó lebegő hópelyhek, csak ezek a fizikai testből kiszabaduló csillagocskák nem lefelé hullnak, hanem felfelé emelkednek. Ilyenkor már nincs mit tenni, a halál megkezdődött.
FÁY Gábor

Találkozás a túlvilággal

Sokak szerint a legnagyszerűbb élmény


Az elmúlt héten a halál folyamatával foglalkoztuk, a fénybe való átkeléssel, amit mindnyájan egyszer meg fogunk tapasztani. Ki előbb, ki később. De mi is a halál?
Képletesen írva a haldokló emberen fokozatosan szétesik az auraburok és a csakrákból fel-fel villanó csillagocskákhoz hasonlóan az energia felfelé igyekszik, egyesülni készül a távoli óceán vizével, a világmindenséggel. A kiáramló energia beleolvad egy új dimenzióba, hazatér a földi világból egy új közegbe.
Megemlítettük már, hogy az auralátók szerint az ember korona csakrájából induló ezüstös fénynyalábon keresztül nemcsak a felfelé áramló energiák távoznak, hanem ezen az átjárón keresztül a szellemvilág lényei is érkeznek. Segítő kezet nyújtanak a haldoklónak, szinte megkönnyítik számára az elmúlás utolsó pillanatait. Több beszámolóban is hallottuk már, hogy éppen ezek a segítő kezek vágják el az ezüstfonalat, amellyel megszűnik a haldoklóban az élet. A segítő létezők látogatása és az éteri test lassú átminősítése mellett ennek az energiacsatornának más szerepe is van. A haldokló éteri testének egyes elemei előre küldött hírvivőként is szerepelnek, mintha a haldokló lelke is tájékozódni szeretne arról, hogy hová is tart egyáltalán. Az éteri test kis alkotóinak finom ingajárata végül is jelezni fogja, mikor jön el az idő arra, hogy a haldokló éteri teste már ne kapjon több információt távozásának helyéről, ugyanis egyre több testecske marad fönn, és szinte mágnesként húzza magához a fizikai test lent maradó elemeit.
Egyes tisztánlátók ezt úgy írják le, hogy a föntebb leírt folyamat roppant gyors is lehet, a testből a szív-gyomor valamint a fejtető tájékáról lobbanásként egy nagy buborék száll fel, és ilyenkor a lélek szinte kicsúszik a testből.
A haldoklás folyamán a földi, fizikai energiákat feldolgozó csakrák, a gyökér-, a hasi- és a napfonat-csakrák lassan leállnak, már nem működnek. A halálra készülő ember ekkor már nem is érzi szükségét, hogy felkeljen, vagy hogy táplálékot vegyen magához. Átlépése megkönnyül, ha már a felső csakrái is rendben vannak, megértette és elfogadta a sorsát, elmondta hozzátartozóinak az üzenetét, megbocsátott önmagának és környezetének a tévedésekért és az elkövetett hibákért.
A félelem, a rettegés az ismeretlentől és más negatív érzelmek és gondolatok azonban nem egykönnyen adják át helyüket. Ha az elszámoltatás nem sikerül, a felső csakrák körül – a tisztánlátók által végzett megfigyelések szerint – zöldes, sárgás vagy kékesszürke gomolygás tör elő. Ez a fej környékén állandósul és eredménye az lesz, hogy a haldokló tudata mindentől elzárkózik, kóma szerű állapotba kerül. A beteg tudatához nem lehet hozzáférni, csak a fizikai testét lehet ápolni, a felhőszerű köd meggátolja a szellemi segítség nyújtását. A beteg olykor csak önmagával foglalkozik, nincs megértése környezete iránt, riasztó gyűlöletet táplál mindenkivel szemben. Egy előadáson hallottuk, hogy egy nagy tiszteletnek örvendő, a fizikai életében istenhívő beteg asszony haldoklásának ebben a szakaszában úgy káromkodott, úgy szidta környezetét, mint egy kocsis. Néha azonban az is előfordul, hogy teljesen kiég a vége felé közeledő ember, és érdektelenséggel, lassan sodródik a halálba.
A negatív gondolatok az egészséges aurát is pusztítják, a haldokló aurájának pedig valóságos gyilkosa lesz a fortyogó düh, vagy a határtalan bánat. Persze egy teljes, szép emberi élet után ritka, hogy az ilyen romboló érzelmek uralják el az ember energiarendszerét, de aki már korábban is sokat küzdött zavaros gondolataival és érzelmeivel, ez a személy az utolsó pillanatokban bizony fájdalmasan magára hagyottnak érezheti magát.
Kevés embert érint a léleknek teljes széthullása. Bizonyos szellemi iskolák szerint létezik olyan extrém helyzet is, amikor a gonoszság szinte felmorzsolja az aurát és az a halál pillanatában semmiféle egységet sem képes alkotni. Ezek a végleg elveszett lelkek olyan hatalmas feszültséget halmoztak fel életükben, hogy gyakorlatilag önmagukat pusztították el.
Ilyen végről már az egyiptomiaknak is tudomásuk volt, akik azt tartották, hogy a halál után, 42 isten, hat hétig minden nap más és más vallatja a lelket elkövetett tetteiről. Ha hazudik, és könnyűnek találtatik, a bírák átadják őt a Halottfalónak, aki egy nagyon furcsa keveréklény, kinézete elől krokodil, középen oroszlán, hátul víziló.
A lélek teljes megsemmisüléséről számolt be többek között egyik látomásában a 11. században élt Hildegard von Bingen apátnő. Az „Árnyak két útja” című képén az üdvözültek és az árnyak mellett látható egy harmadik lehetőség is: egy sötét, ördögszerű állatias lény felfalja azokat, akik képtelenek kiemelkedni a purgatóriumból. Ezek a lelkek felismerhetetlen részekként távoznak az ördögi emésztőrendszerből. Már nem is töredéklények vagy entitások, hanem egyszerűen csak értéknélküli univerzum-részecskék. A teozófiában az elveszett lélek olyan lényt jelöl, akinek nincs lehetősége a spirituális megváltásra, aki lesüllyedt már a Halálbolygó szintjére.
Kicsi az esély arra, hogy a lélek ilyen végzetesen semmisüljön meg, hogy ne élje át az eggyé olvadást az isteni fénnyel. Ehhez már olyan nagy bűnt kell elkövetnie élő ember korában a saját életútja ellen, amire példát nehezen lehet találni.
A legtöbb haldokló a halál pillanatában arra számíthat, hogy egy mélyen szerető, megbocsátás fogadja majd, amelynek nem a lélek gyötrése és megkínzása, hanem segítő támogatás és a szeretetre való tanítás a célja.
A csökkent aura és a gyenge éteri test hálózata, valamint az energiamező védőburkainak leválása miatt a lélek mégis kiszolgáltatottnak érzi magát, mert úgy érzi, hogy már alig óvja valami. A hétköznapi életben is gyakran előfordul ilyesmi, de az ember akkor elvonul a világtól, pihen egy kicsit, nagy sétákat tesz erdőkben, mert a lehulló, vagy a megtámadott illetve a megsérült aurahártya így hamar visszaépül, a megsebzett aurafelület önmagától helyreáll. A haldokló ember azonban védtelennek érzi magát, úgy is lehetne fogalmazni, hogy meztelenül érkezik az Isten elé.
Az eltorzult aurát az is okozhatja, ha még az életünkben mások bántanak meg minket, vagy ha nem tudjuk elfogadni magunkat. Ilyenformán a lélek az önmaga bűntudatától, fájdalmától, szomorúságától, haragjától önnön magát súrolja véresre, mert azt tapasztalja, hogy nem tud átférni a különféle szűrőkön. A lélek ugyanis a felsőbb rezgésekbe való átszivárgáskor meg kell, hogy szabaduljon a durva anyagi test „kinövéseitől”, egyre finomabb szűrökön kell, hogy áthaladjon, hogy újabb és újabb szintekre emelkedjen. Sok rossz gondolat és érzés, amelyet a léleknek nem sikerül a halál előtt megnyugtatóan feldolgozni, valóságos lerakódásként jelenik meg az aurában, blokkokat képez.
Ilyenkor a lélek megtapasztalja, hogy a fizikai létben tevékenykedő ember mennyi jócselekedetet lehetőségét mulasztott el. Ráébred arra, hogy milyen csodálatos lehetőségekkel született le a földre és mennyire kevéssé tudta mindezt felhasználni.
A fizikai létből való átlépéskor megjelenő segítő lényeket az auravizsgálók, a tisztánlátók is láthatják, vagy érzékelhetik. A hospice-szolgálatban tevékenykedők csodálatos történeteket mesélnek ezekről a segítő lényekről. A halál pillanatában néha a külső szemlélő hőmérsékleti változást is érzékel, de olyan kísérleteket is végeztek már, amikor a haldokló ember ágya alatt mérleget helyeztek el és az utolsó energetikai kioldás után a mérleg kevesebbet mutatott, mint előtte. Sok olyan ember van, akinek az egész élete során a halála a legnagyszerűbb élmény.
FÁY Gábor

Archeoasztronómia
Épületmaradványok rejtélyeit tárják fel

Egy új tudomány-terület foglalkozik az ősi emberek hitvilágával, és megpróbál magyarázatot találni azokra a rejtélyes építményekre, amelyek nagyon régen keletkeztek és még ma sem tudni milyen célt szolgáltak. Ez az új tudomány-ág az archeoasztronómia.
Földünkön nagyon sok olyan építmény található, amelynek sem a korát, sem a célját nem tudjuk. Egyiptomban vannak a piramisok. Céljukat, illetve létesítésük feltételezett célját tudjuk: ott temettek el több fáraót. De miért nem mindegyiket? És csak temetkezési helynek számított a piramis? Nem tudni. Azt sem, hogy mikor építették őket, kiknek a felügyelete mellett. Mert az őslakosok még nem álltak az építkezéshez szükséges kultúra megfelelő szintjén.
Európában található Stonehenge. A szakemberek a megaliti kultúra hagyatékának tekintik. Kik építették, hogyan és pontosan milyen célból, nem tudni. Sok régész véleménye szerint ezek az ősi létesítmények arra szolgáltak, hogy az emberek onnan vizsgálják a Nap, a Hold és a bolygók valamint a csillagok ismétlődő mozgását. Őseink a kapott információkat a vallásukba, a mitológiájukba, a művészetükbe és a mindennapi életükbe integrálták.
Amikor ezek az építmények keletkeztek, a csillagászat nem volt a mai értelemben vett tudomány. Egyes ősi népek a Napot és a Holdat isteneknek tartották, akik az égen sétálnak. A csillagok és a fényes bolygók az égen szintén isteneket jelképeztek. Ezek az istenek rendszeresen körbejártak az égbolton, hogy másnap újra és újra megszülessenek. Az égbolt hatalmas fali szőnyeget képezett, amelynek a fonalai az emberek életében visszatükröződtek.
Az ősi csillagászok által végzett feljegyzések fontos formában jelentek meg az emberek mindennapi életében. Sok információt az épületek elhelyezésében és az épületek alaprajzainak megformálásában alkalmaztak. Az épületeket úgy alakították ki, hogy azok bizonyos égitestek felkelését és lenyugvását engedték láttatni a bentlakó megfigyelők számára.
Téves lenne azt hinni, hogy az ősi építmények maradványai csak a földgolyó innenső felén találhatók. Az Újvilágnak nevezett amerikai kontinensen is számos, eddig még megmagyarázatlan építmény található. Legismertebbek a dél-amerikaiak, sok tudós véleménye szerint ezek nemcsak tájékozódási pontok voltak az égből alászálló istenek, az ősi űrhajósok számára, hanem zarándokutak is lehettek.
A legfigyelemreméltóbb létesítmények azok a földre rajzolt ábrák, amelyeket a dél-amerikai Peru déli részén fedeztek fel egy száraz sivatagi területen. Mindenféle állat és növény rajzolata található itt, továbbá egyenes vonalak, spirálok, hatalmas cikk-cakk rajzok húzódnak hatalmas területen. A kétezer évvel ezelőtti, ezen a területen élt kultúra után az ábrákat Nazca-vonalaknak keresztelték el.
Számos elképzelés született a vonalakról. Az egyik szerint egyes vonalak egyes égitestek felkelését és lenyugvását jelölik. Mások szerint ezek a figurák csillagászati együttállásokat ábrázolnak. Újabb vélemények szerint a hosszú és egyenes vonalak és a hozzájuk kapcsolódó szent helyek egyfajta rituális ösvények voltak. Ezeket járták végig a zarándokok ünnepek alkalmával, hogy az ösvények végén áldozatokat mutassanak be. Az Andokban élő emberek mind a mai napig ajándékokat helyeznek el a vonalakra az istenek számára. Az ősi amerikaiak sokat foglalkoztak a csillagok és a bolygók megfigyelésével, hogy tisztázzák helyüket a világmindenségben.
Bármi is legyen a magyarázat ezekre a létesítményekre, az archeo-asztronómiának még van mit fejlődnie. Ugyanis a rajzolatok valamennyije bizonyos kapcsolatot jelképez a Föld és a világmindenség lakói között.
Semmi más nem fejezi ki jobban az ég és a föld kapcsolatát, mint Teotihuacan építményei egy völgyben, Mexikóváros közelében. Lépcsős építmények terpeszkednek a homokos, napégette talajon. Valóságos hegyek ezek az építmények, amelyeknek méretei az egyiptomi piramisok méretével vetekszenek. Amikor a 15. század elején az aztékok ideköltöztek, a város már 600 éve romokban hevert. A maradványok négy részre osztják a völgyet, amelyet az univerzum köldökének nevezték el, itt jöttek össze az istenek, hogy megteremtsék a világot az újjászületett Nap alatt. A piramisok egy négy üregű lávabarlang fölött épültek, ezeket úgy kell elképzelni, mint egy négylevelű lóherét, amelynek a szára a látóhatár egy fontos pontjára mutat. Ezen a ponton a ma a Fiastyúkként ismert csillaghalmaz bukkan fel, méghozzá az évnek csak a két első napjának estéjén.
Az írott hagyományok szerint a város lakói a négy barlangbejárat fölé templomot emeltek, a barlangokat feldíszítették, végül a barlangok bejárata fölé egy hatalmas piramist építettek. A piramis csúcsából a templomba vezető lépcsőknek ugyanolyan volt az elhelyezkedésük, mint a barlangok bevezető szakaszának, a négylevelű lóhere szárának. A templom is és a lépcsők is a Fiastyúk csillaghalmaz felkelési pontjára mutatnak. Ily módon olvadt egybe tökéletes harmóniában a föld, az ég, a piramis és a templom.
A teotihuacaniak utcákat, tereket, templomokat, lakóházakat építettek a városban, sőt még a San Juan folyót is szabályozták azért, hogy a völgy képe az akkor ismert kozmosz négyes, szabályos elrendezését utánozza. A város a 8. században pusztult el, miután egyelőre ismeretlen okból tűzvész tört ki. Fennállása idején azonban a nyugati félteke leghatalmasabb városa volt, népessége meghaladta a 200 000 lakóst is.
Az amerikai indiánok különböző szent területein fennmaradtak nemcsak ősi vonalak, hanem ösvények és utak is. Ezek is a földrész legtitokzatosabb építményei közé sorolhatók. A kaliforniai Sierra Nevadában körülbelül 60 kilométernyi egyenes útvonal található, amely az időközben kihalt mivó indiánok keze nyomát őrzi. Innen délkeletre egy egyenes, 9 méter széles út vezet az új-mexikói Chaco kanyon felé, amelyet 1000 évvel ezelőtt az ott lakó anasaziak építettek. Csak mellékesen kell megjegyezni, hogy a rég letűnt anasaziaknak nem volt sem keréken gördülő járművük, sem lovuk.
A NASA, az Amerikai Világűrkutató Hivatal részletes térkép-készítés céljából légi fölvételeket készített Észak-Amerika valamennyi területéről. Így fedezték fel, hogy egyes helyeken egymással párhuzamos szuper országutak futnak, amelyek néhol négy sávban, 9 méter széles szakaszokban húzódnak.. Ezek az utak mélyen behatolnak a Chaco-kanyon környékén elterülő sivatagba, helyenként átnyúlnak a szomszédos Arizona és Utah államokba is. A feltételezések szerint ezek az utak rituális építményeket, vagy kisebb áldozati helyeket kötöttek össze.
Jól megépített, nyílegyenes magas utak találhatók még a La Quemada régészeti lelőhely környékén is a mexikói Zacatecas közelében. Ezek az utak 800. körül épültek és nemcsak a La Quemada tereit kötötték össze, hanem más helyeket is, sziklafalak és barlangrendszerek felé is húzódtak.
Az ősi maják 1000 évvel ezelőtt ünnepi eseményekre szánt, vallási jelentőségű csapásokat, úgy nevezett fehér utakat építettek a mexikói Yucatan-félszigeten. Ezek közül a leghosszabb a Cobából Yaxumába vezető, 99 kilométer hosszú út.
Közép-Amerikában a NASA majdnem tökéletesen egyenes utakat derített fel, amelyek Costa Rica őserdők borította hegyvidéki tájain vezetnek át. Ezeket is 800. körül építették.
Bolívia sík felföldjén egyenes csapások húzódnak, egyikük 32 kilométer hosszan az ajmara indián őslakók áldozati helyein, hegyeken-völgyeken át. Ma már ezen útvonalak mentén templomok vannak, úgyhogy nem hívják őket pogány utaknak.
Az olykor a vad tájakat átszelő útvonalaknak különleges jelentőségük lehetett. Egyes régészek szerint az utak a kereskedelmet szolgálták, mások szerint katonai célok megvalósítására voltak jók. De lehetett az utaknak szakrális jelentőségük is. Sok még a talány, az asztroarcheológiának a legfontosabb feladatai közé tartoznak a talányokról a titokzatosság fátylának a fellebbentése is.
FÁY Gábor

Vizeletterápia
Évezredek óta ismert gyógykezelés


Azt hiszem, ha az utcán a járókelőktől megkérdezné bárki, hogy mi a véleménye a vizeletterápiáról, hát igen elutasító választ kapna. Sokan elborzadnának még annak a gondolatától is, hogy saját vizeletüket lenyeljék. Mégis sok helyen a világon már évezredek óta alkalmazzák az ilyenfajta gyógymódot és esküsznek is rá, hogy a vizelet ivása majdnem minden betegségtől kigyógyítja az embert. A vizeletterápiát Indiában a mai napig is alkalmazzák a klinikákon. Mahatma Gandhiról jegyezték fel, hogy ő naponta ivott a saját vizeletéből és a jógik szerint, akik 12 éven át issza a saját vizeletét, az elfog jutni a bölcsesség legmagasabb fokára.
De mi is valójában a vizelet? A szervezet által fölöslegesnek tekintett, csak salakanyag lenne?
A vizeletet – mint ismeretes -, a vesék választják ki. Naponta a veséken körülbelül 2 ezer liter vér áramlik át, és a körülbelül hatmillió hajszálér-gombolyag – glomerulus – a szakemberek számítása szerint naponta 120-180 liter vérsavót szűr ki. A szüret a vérrel azonos összetételű anyagokat tartalmazza.
A vesék csatornái az elsődleges vizeletből kivonják a sókat és többi nagyon értékes fiziológiai anyagot, amely a szervezet számára még felhasználható. A megszűrt folyadékból azonban körülbelül 1-1,5 liternyi vizelet a húgyhólyagba kerül, amelyet a szervezet fokozatosan eltávolít a nap folyamán. A kiürített vizelet tehát nem tartalmaz mást, mint azokat az anyagokat, amelyek a vérben is jelen vannak, meg olyan hasznos anyagokat, amelyekre a szervezetnek az adott pillanatban nincs szüksége..
A régi kínaiak a veséket az életenergia legfontosabb raktárának tartották. Az indiai orvosok pedig a vizelet ivásával főleg a súlyos, más módszerekkel nem kezelhető betegségeket gyógyítják. Szerintük az idült, gyógyíthatatlan gombásodások kezelésekor is ez a kezelési módszer a legjobb. Egy 1530-ban íródott orvosi kézikönyv szerint a vizelet egyetlen cseppje hatékonyabban gyógyít, mint a szemek által kibocsátott összes könnymennyiség. Az Ajurvéda a vizeletet Shivambunak nevezi, Shiva vizének, amelynek semmilyen káros hatása nincs. A vizelet „isteni nektár”, amelynek fogyasztása elképzelhetetlen eredményeket ad, mivel a vérből keletkezik, és életerőt ad az embernek.
A vizeletnek baktériumölő, gomba- és vírusölő hatása van. Igen eredményesen gyógyítják már a rákot is vele, de jó még a fáradtság és a vérszegénység kezelésére, valamint többféle húgyúti betegség következményeinek elhárítására is, továbbá fogyókúrázáskor, a meghűlés-, és az influenza kezelésekor, kandidiázis gyógykezelése alkalmával, a cukorbetegség karbantartásánál, emésztési rendellenességek kezelésekor, stb. Az indiai orvosi könyvek 175 ismert betegséget gyógyítanak vizeletterápiával. Szerintük a vizelet egyáltalán nem olyan anyag, amit a szervezet fölöslegként vet ki magából. A vizeletet csak a vértisztítás melléktermékének tartják, illetve ultratisztított plazmának.
A táp- és egyéb anyagokban gazdag vér a májon keresztül halad át, amely ott a mérgező anyagoktól megtisztul. A méregtelenített vér ezután a vesékbe kerül, ahol további szűrésen megy át, és ott kiválasztódik belőle a víz, a só, a vitaminok, az ásványi anyagok, az enzimek, az antitestek, a húgysav és több más olyan anyag, amelyre a szervezetnek szüksége van, vagy abban a pillanatban szükségtelennek tart. A vesék feladata tehát a különféle anyagoknak az egyensúlyban tartása a vérben. A szervezet számára fontos anyagok már nem kerülnek vissza a vérbe, ha azok abban a pillanatban esetleg fölöslegesek lennének, vagy a szervezetnek nincs rá szüksége abban a koncentrációban. Az ember szervezete folyamatosan teremti az antitesteket, a hormonokat, az enzimeket és más természetes vegyi anyagokat, amelyeknek a szervezetben igen fontos a szerepük és mivel abban a pillanatban a szervezetnek nincs rá szüksége, a vizelettel távoznak..
A vizeletterápiával már évezredek óta gyógyítják a betegeket, csak az elmúlt száz évben került feledésbe. Most újból az érdeklődés középpontjában van és sok helyen forradalminak tartják ezt a kezelési módszert, bár nincs benne semmilyen újdonság. Érdekes megemlíteni, hogy egy görög orvos nemrégen felfedezte, hogy a vizeletnek rákellenes hatása van. Megfigyelései szerint a vizelet meggátolja a ráksejtek összekapcsolódását és anyagcseréjét. Görögországban vizelettel gyógyítanak igen eredményesen bőr-, tüdő-, emlő-, méhnyak- és májrákot.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy hogyan lehet az, hogy egy káros anyagokkal telített folyadék, amelyet a szervezet melléktermékként kivetett magából, gyógyít különféle betegségeket. Ez a felfogás azonban teljesen téves. Tudományosan van bebizonyítva, hogy a vizelet 95 százalékban vizet tartalmaz, 2,5 százalékban különféle húgyanyagokat, és a maradék 2,5 százalékban ásványi anyagokat, sókat, hormonokat és enzimek keverékét. A mérgező anyagokat még a máj távolította el, amikor a vér a májon keresztül áramlott át, így a vizeletbe már nem kerülhettek. Ezenkívül a mérgek eltávoznak még a szervezetből a bőrön keresztül is az izzadsággal, valamint a kilélegzéssel is.
Bármennyire is undorítónak tartják az emberek saját vizeletük ivását, az orvostudomány mégis már évezredek óta ismeri ennek az anyagnak gyógyító képességét. Ezért mégis felmerül a kérdés, hogy lehet, hogy a vizeletterápiát olyan kevés helyen alkalmazzák a gyógyászatban. Lehet, hogy az ok az, hogy a vizelet nagyon olcsó szer, a szervezet önmaga állítja elő, és a betegnek nem kell drága pénzeket költenie gyógyszerek vásárlására? A gyógyszeripar számára az ilyenfajta egészségügyi kezelés nem kifizetődő.
A vizeletterápia már igen gyorsan megmutatja kedvező hatását a beteg életében. Háromhetes terápia után már tapasztalható eredmény, és a visszaesés szinte teljesen kizárt. Ha még a beteg böjtöl is a kezelés alatt, az eredmény igen látványos lehet, és a beteg számára is előnyösebb. Böjtöléskor a vizelet íze ugyanis szinte teljesen semleges. Ha ennek ellenére a beteg továbbra is viszolyog a vizelet fogyasztásától, akkor igen eredményes lehet, ha a vizeletbe kis ujját belemártja és az orrba dugva felszippant valamicskét az anyagból. Reggelenként háromszor-ötször kell megismételni ezt a terápiát.
Gyermekkoromban sokszor jártam apámmal a Muzsla közelében levő Magyari-tanyán. Egy néhány évvel idősebb fiú is volt ott, akivel gyakran mentünk ki a mezőre. Egy alkalommal olyan rosszul botlott el, hogy alaposan lehorzsolta a lábát. A vérző sebre rácsurgatott egy kevés vizeletet és azt mondta, neki az apja mondta, hogy a vizelet a legjobb fertőtlenítő szer a világon, és kitűnő sebgyógyító anyag.
Hogyan is ajánlják az indiai orvosok a vizeletterápia alkalmazását? Szerintük igen jó módszer a beidegződött esetleges hányinger leküzdésére, ha a beteg egy pohárba önt egy deci narancslevet, díszíti egy citromkarikával és belecsöppent egy csepp reggeli vizeletet. Azt issza meg. A vizeletcseppek mennyiségét meg lehet növelni legföljebb 5 cseppig és esetleg este is meg lehet inni egy ilyen keveréket.
Hogyan kell a vizeletet gyűjteni? A legajánlatosabb a kora reggeli, első vizelet középső áramlatából összegyűjteni valamennyit. Ebből csak néhány cseppnyi kell, amire szükség van a kezelésben.
Egy másik ajánlás szerint egy cseppnyi vizeletet bele kell önteni fél deci desztillált vízbe és ötvenszer összerázni. Ebből a folyadékkeverékből is egy cseppet kell kivenni és összekeverni fél deci vodkával – itt az alkoholos ital tartósítóként fog működni. Ezt is ötvenszer kell összerázni. Három cseppnyit ebből a keverékből tegyünk a nyelvünk alá minden nap, és hamarosan tapasztalni fogjuk a beteg egészségi állapotának a javulását.
A vizeletterápiát külsőleg is lehet alkalmazni. A reggeli vizeletből néhány cseppnyit kell felkenni a bőrre, hígítva vagy töményen, amely néhány kezelés után teljesen sima lesz. Egy orvos írja, hogy egy kőműves páciense minden munkanap után vizeletével dörzsöli át a kezét, ezzel teljesen kiküszöböli a mész okozta bőrroncsoló negatív hatást. A reggeli vizelettel ecsetelt szemölcsök három hét után teljesen eltűnnek.
Vizeletterápiával foglalkozó orvosok szerint néhány cseppnyi reggeli vizelet igen hatásos a gyulladt szemek kezelésében, alkalmazni lehet fülcseppként vagy lábvízbe keverve fáradt lábak frissítésére. Néhány cseppnyi vizelettel egy pohár vízben gargarizálni is lehet torokfájás esetén. Ha pedig orrlyukba szippantunk néhány cseppnyi vizeletet, az ki fogja tisztítani az eldugult orrot és a bedugult szinuszokat.
Hát…. Érdekes módszer, talán valaki nálunk is ki fogja próbálni.
FÁY Gábor

Űrhajósok utódai lennénk?
A mondák égi istenei


A Földre ősidők óta érkeznek látogatók a világmindenségből. Minden valószínűség szerint nekik köszönhetjük létezésünket is. A látogatásokról nyomok vannak a Bibliában is, de láthatunk ősi falfestményeket és rajzokat elhagyatott barlangokban szárazföldön, sőt még a Szahara sivatagjában is. Valamennyi emlék a földi civilizáció megalapozásáról szól.
Lehet, hogy ezek a világűri látogatások csak a képzelet szüleményei, de ennek ellenére felmerülhet bennünk a kérdés, hogyan jött létre egyáltalán az emberi faj. Lehetséges, hogy egy biogenetikai kísérlet eredményei lennénk?
Sokan hiszik, hogy lények jöttek a csillagokról, akik mai szóhasználattal élve űrhajósok voltak, de annak idején isteneknek hitték őket a Földön élő lények. A világűri látogatók egykori látogatásáról vagy jelenlétéről azonban nincs semmilyen tárgyi bizonyíték, csak mesék maradtak fenn, mítoszokat olvashatunk róluk, hogy barátságosak voltak és sok mindenre megtanították az egykori embereket.
Nem tudjuk kik voltak a zep tepi emberek Dél-Amerikában, akiket a csillagok szülöttjeinek neveztek. Kínában mondák vannak a dropákról, akik érdekes lemezeket hagytak maguk után. A lemezeket ma titkos raktárban őrzik, állítólag a kínai nép űrbéli eredtéről szólnak. A mayák szent könyvében, a Popol Vuhban olvasható többek között egy olyan mondat is: „Mindent tudó emberek jöttek a csillagokról, tanulmányozták az ég négy sarkát és a föld kerek felületét”. A brazil őslakosok mondavilágában olyan leírás is található, hogy bizonyos kőfaragványok, szobrocskák, a fény erejével készültek. Az indián őslakosok mondáiban részletes említés van arról, hogy istenek érkeztek az égből, ők tanították az állati szinten létező embereket a földművelésre, az orvoslásra, a csillagok kémlelésére és más tudásra. Létezett egy égi harcos is, Bep-Kororoti, aki az egykori Xing folyó mentén élő törzsek embereit tanította. Akárcsak az indiai Mahabarata mítoszban, a dél-amerikaiban is Bep-Kororoti egy repülő alkalmatosság segítségével képes volt elpusztítani ellenségeit és mindent, ami útjában állott. Féltek tőle az emberek, bár amikor kiszállt égi járművéből, akkor sima bőrű embernek, és igen tetszetősnek látszott, és nagyon kedves volt. Megmutatta csodálatos eszközeit, és amikor megunta a bennszülöttek közötti tartózkodást, akkor felemelkedett az égbe és eltűnt. A Chilam Balaamnak nevezett ősi irományban a következő mondat olvasható: „A lények fentről ereszkedtek le gyűrű szerű alkalmatosságaikon, amelyekkel meg tudták érinteni az éget.”
Furcsa dolgok játszódhattak le a Földön többszázezer évvel ezelőtt, mielőtt még az emberiség kialakulhatott volna. A dél-amerikai Santa Maria kanyonban olyan faliképek-rajzok láthatók, amelyeken valamilyen lények állatokat tartanak, fegyvereket készítnek és temetési szertartásokat végeznek – egymillió évvel ezelőtt. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint ezek a lények földi emberek nem lehettek. Ők lettek volna az első telepesek az űrből, akik azért érkeztek a Földre, hogy meghódítsák bolygónkat? Egy, a történelem előtti leletekkel foglalkozó nemzetközi értekezleten, amelyet Rómában tartottak még, bemutatásra került a legrégebbi, emberi kézzel készített falikép, amelyet az ősrégi művész kétszázezer évvel ezelőtt alkotott, amikor a földi ember éppen, hogy csak felfedezte a tüzet.
A múlt század húszas éveiben fedeztek fel a Szaharában, egy kiszáradt folyómederben több száz rajzot ember alakokról, Marslakó-szerű kerek fejjel, vagy talán valamilyen búra lehetett a fejükön. Később űrhajósaink hasonló öltözékben szálltak le a Holdra. A Szaharában felfedezett rajzokon némely alak fejrészéből antenna-szerű csáp emelkedik ki, némelyik csak lebeg a semmiben, de hatalmas csizmában látható, mint a modern kor űrhajósai, amikor űrsétájukat teszik. Egyes antropológusok megkísérelték megmagyarázni a faliképeket, hogy a kerek burában látható lények tulajdonképpen bennszülött törzsi varázslók, akik kivájt tököt húztak a fejükre és így lejtik rituális táncukat. A probléma ebben a megközelítésben csak az, hogy a Szaharában egykor élt népek földművelése abban a korban még nem ismerte a töktermesztés technológiáját, amikor a Tassiliban ezek a fali rajzok készültek. A tököt Észak Afrikában csak ezer évvel később kezdték el termeszteni.
A spanyolországi Ojo Guarea és Altamira, továbbá a franciaországi Lascaux és Font de Gaume barlangokban felfedezett faliképek a mindennapi élet eseményeit varázsolják elénk, amilyen a barlang bejárata tájékán lehetett.
Az ősi művészek az űrből érkezett lényeket leginkább kétlábú lényekként ábrázolták, olykor csőrszerű orral, vagy csúszó-mászókhoz hasonló pikkelyes bőrrel. Sokuktól rettegtek a földi emberek. A spanyolországi Ojo Guarea földalatti folyosói sok kilométeren át húzódnak, több kijáratuk is van, de oda az emberek nem mertek lemenni, mert sokáig az ördög lakóhelyének tartották. A közeli földeket a közelmúltig még művelni sem merték.
A Bibliában szó esik arról, hogy a Földön egykor óriások is léteztek. Ezeket az óriásokat nephilimeknek hívták, akik korábban fellázadtak Isten ellen és a mennyek országából lettek kitaszítva a Földre, vezérükkel, a Sátánnal együtt. A fentről érkező lényeket a keresztény tanok démonoknak, illetve nephilimeknek nevezik. Olyan képességgel rendelkeztek, hogy varázslatos eszközökkel csúszó-mászó kinézést is felvehettek, vagy szürke lényekként mutatkozhattak az emberek előtt. Itt látható némi hasonlóság a csúszó-mászó kinézésű furcsa lények és a tőlük rettegő ősemberek között..
Minden esetre az emberiség megjelenésével és történetével kapcsolatban sok még a talány és ez az írás is csak néhány érdekességet említ, ami fellelhető távoli népek ősi, írásos hagyatékában..
FÁY Gábor

A Szent Korona
Ötvenöt királyunk fejéke volt

Sokáig nem értettem, hogy a magyar királyok koronáját miért nevezik Szent Koronának. Az Országházban járva tudtam meg, hogy a korona „szent” elnevezése abból az áhítatból ered, miszerint az államalapító István királyt szentté avatták. Így a magyar Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb emléktárgya, a legrégebb időktől fogva használták és mind a mai napig épségben megmaradt királyi fejék egyike Európában. A magyar Szent Koronával az elmúlt ezer év alatt 55 királyt koronáztak meg – csak két király fejére nem tették a Szent Koronát: II. János Zsigmond fejére, aki csak névleg uralkodott és 1570-ben le is mondott, és II. József fejére, aki saját akaratából nem koronáztatta meg magát.
A királyi koronáknak három típusa van. Az egyik a házi korona, amelyre semmilyen megkötés nem vonatkozik, a másik az országló korona, amelyet az uralkodónak csak meghatározott alkalmakkor kellett viselnie és a harmadik típus a beavató korona, amelynek analógiái csak Belső-Ázsiában vannak, európai képviselője egyedül a magyar Szent Korona. Ezt a koronát az uralkodó csak koronázáskor viselhette és általában két koronaőrnek kell őriznie. Rajtuk kívül csak a nádorispán nyúlhatott hozzá, aki a koronázáskor párnán vitte a helyszínre, hogy az érsek a király fejére helyezze. A magyarok királyainak koronája az államiság jelképévé vált és ebből fakadóan alakult ki a világon egyedülálló tan, a Szentkorona Tan.
A magyar Szent Koronát II. Szilveszter pápa küldte Szent István királyunknak, az első magyar királynak. A pápa ezzel az adományával az egész Kárpát-medencét adományozta a magyar királynak és így alakult ki az a jogviszony, amelynek értelmében a Kárpát-medence a Magyar Szent Korona tulajdona. Ebből az is következik, hogy a Kárpát-medence minden polgára a magyar Szent Korona polgára is egyben. Ez a jogi helyzet azért áll fenn, mert 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján István király Székesfehérvárott a korona képében az országot a mennybe emelt Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez az Ég és a Föld között kötött szerződés a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette és ezen a jogi helyzeten földi hatalmak nem változtathatnak.
A törzsi szervezetek felbomlása után szükségessé vált, hogy István király jogi biztosítékot adjon a kiváltságok megtartására és a király leválthatóságára. Ennek a legegyszerűbb módja az volt, hogy István a koronáját az ország fölé helyezte. István ezzel fejezte ki, hogy a korona jelképezi az országot, mint területet és az országot, mint egy uralom alá tartozó népességet. A korona alá tartozik a közigazgatási intézményrendszer, a keresztény hit, az uralkodó személye, az uralkodó tulajdonságai és képességei, az igazságos ítélkezés és a jogi intézményrendszer, a társadalmi türelem, az ország védelme és az országban lakó, együtt élő, vendégként befogadott idegen népesség.
Jogtudorok szerint a Szent Korona a mai magyar társadalom akaratától is függetlenül az, ami egykor volt, aminek hosszú évszázadokon át tekintették: a magyar államhatalom alanya. A Szent korona-tan pedig a történelmi magyar alkotmánynak éppen az a központi elmélete, amely hatálytalaníthatatlansága által a legfőbb biztosítéka a magyar közjog folytonosságának.
A magyar Szent Korona származása az elmúlt századok folyamán sok vitára adott okot. Régészek és művészettörténészek a korona származási idejét a IX. századtól a XIII. század közöttire tették. Megkérdőjelezték azt a legendát is egyesek, hogy II. Szilveszter pápa Anasztáz püspökkel áldását és egy koronát is küldött volna István királynak. Később olyan elképzelés alakult ki, hogy a Szent Korona két részből áll: egy alsó, úgy nevezett görög részből, és egy felső latin koronából. Ezért úgy gondolták egyes régészkutatók, hogy alsó része Bizáncban keletkezett, de nem zárták ki azt sem, hogy esetleg Rómában készült volna, esetleg Nyugat-Európában valahol. Egyes régészkutatók még azt is feltételezték, hogy a koronának részei könyvabroncsok voltak egykor, vagy ereklyetartók, esetleg kapudíszek, stb. Egy nézet szerint a korona felső része Szent Bertalan apostol ereklyetartójából készült. A Szent Korona eredetére vonatkozólag eddig körülbelül 40 elmélet született.
Új fordulatot vett a Szent Korona vizsgálata, miután az Egyesült Államokbeli Fort Knoxból 1978-ban visszakerült Magyarországra. Ekkor egy mérnökökből álló csoport végzett vizsgálatokat majd aranyművesek ötvös és aranyműves szemmel vizsgálták a szent ereklyét, és azt állapították meg, hogy a Szent Korona egységesen tervezett és kivitelezett ötvösmű. Nem lehet sem bizánci, sem dél-, sem nyugat, sem észak-európai készítmény. Ékszerkészlete belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai eredetű, kaukázusi technikák felhasználásával kaukázusi ötvösműhelyben készített alkotás.
A magyar Szent Korona igen rejtélyes, vagy inkább titokzatos módon került Európába. Egyes nézetek szerint a Kaukázusban a koronát a IV. században hun formában készítették, hun és párthus, valamint hun és kaukázusi munkamódszerrel. Mivel a dunhuangi barlangban két vezető hun fején, valamint az ordoszi sírleletek között is a Szent Koronához hasonló kör- és keresztpántos korona látható, ezért minden valószínűség szerint egy ősi hun fejedelmi viselet túlélését jelenti a magyar korona. A magyar korona ott volt az avarok által a Kaukázusból elrabolt aranykincsek között, amelyet Nagy Károly zsákmányolt, illetve valamelyik avar kagán eladott neki. Vannak adatok arról, hogy amikor Nagy Tundum avar kagán Aachenban hódoló látogatást tett és 796-ban megkeresztelkedett, a csodálatos avar ékszerek között volt egy drágamívű korona is, és az avar kagán hódolata jeléül ajándékozta azt Nagy Károlynak. Így kerülhetett a magyar Szent Korona is az avar kincsekkel együtt Aachenba. III. Leó pápa 800-ban ezzel a koronával koronázta meg Nagy Károlyt. A király halála után 1000-ig az uralkodóval együtt a sírjában nyugodott. III. Ottó amikor megtalálta Nagy Károly sírját és a koronát, amit a sírban talált, magával vitte Rómába és II. Szilveszter pápának ajándékozta, aki neki barátja volt. Ezt a koronát küldte el a pápa István magyar királynak 1000. karácsonyán.
Más nézetek szerint a magyar Szent Korona 310. táján készült Grúzia keleti részében. István király pedig volt olyan hatalmas és gazdag, hogy vehetett, vagy készíthetett magának grúz műhelyben koronát, amivel Anasztáz apát őt 1000. karácsonyán megkoronázta.
A koronázási szertartás megmaradt kellékeiről majd a jövő héten. És arról is, hogy van-e a magyar koronának energetikai párja.
FÁY Gábor

A páratlan Szent Korona
Európában nincs hasonló

Az elmúlt héten a magyar Szent Koronáról írtunk, hányatott sorsáról, hogyan került Európába, hány magyar királyt koronáztak meg vele. A koronázási szertartásnak azonban kellékei is voltak, ezek a jelvények részben megmaradtak, de többje, az elmúlt századok során eltűnt. A koronázási zászló például a mohácsi csatában semmisült meg, a kard (talán) eredeti példányát pedig Prágában őrzik
István király korában a koronázáshoz hozzá tartozott a lándzsa. Ennek azonban nyoma veszett. Koronázási kellék volt még az ezüst kereszt, a gyűrű, a karperec, a kengyel, néhány lószerszám, ingek, saruk, kesztyűk, harisnyák és a koronázási trónus. Mindezek az idők folyamán elvesztek. A korona mellet azonban megmaradt az országalma, a jogar, a kard és a palást. Szent István egy kardját a prágai Szent Vid székesegyházban őrzik, lehet, hogy ez volt az eredeti koronázási kard. A palástot István és Gizella királyné 1031-ben a székesfehérvári koronázó templomnak ajándékozta. Ma átalakított formában látható, kisebb, mint egykor volt. Az országalma egy aranyozott ezüstgömb, rajta van az apostoli kettős kereszt, amely az Árpádházi királyok címerkeresztje lett. Az országalmán ma Károly Róbert magyar király címere van, amely utólagos rátétel. Az országalma az országot és a földet jelképezi. A jogar az ítélkezés, az igazságosság, a jogszolgáltatás jelképe, ősi, keleti állítólag egyiptomi eredetű jelvény. A jogar kristálygömbjébe vésett három oroszlán is az uralkodói hatalom ősi, keleti jelképe. A kristálygömb egyébként a világ harmadik legnagyobb átfúrt kristálya. A rajta levő oroszlánok csiszolási stílusa alapján feltehetőleg a IX. században készültek, valahol Keleten. A koronázási szertartások fontos része volt egykor az országzászló, amely azonban a mohácsi csatamezőn elveszett.
Érdekes az a megállapítás, hogy az európai népek közül csak a magyarok államiságának jelképe a korona. Habár Európában még több királyság is létezik, viszont sehol sem rendelkezik a korona a magyarhoz hasonló szimbolikus és energetikai tulajdonságokkal. Egyetlen nemzet jogrendjében sincs jogilag kodifikálva a korona, csak a magyaroknál van. Sehol sincs szó másoknál olyan koronáról, amely végig kísérte volna a nemzetet az államiság kialakulása folyamán. Egyetlen korona létezik a nyugati kulturvilágban, ami még mérhető a magyar Szent Koronához, és ez a német-római császári korona. Ez a korona azonban nem boltozatos, ami azt jelzi, hogy nem beavató jellegű korona. A másik különbség az, hogy a német koronán mindössze négy zománckép található, a magyaron pedig összesen tizenkilenc figurális kép. A képek tematikailag is különböznek. A császári koronán kizárólag ószövetségi témákat ábrázoló képek láthatók, a magyaron pedig kizárólag újszövetségből való ábrázolások vannak. A német császári koronán a képek Dávid királyt ábrázolják, Salamon királyt, a kerubok közötti trónt (ezáltal uralkodnak a királyok) és a negyedik képen Ézsaiás próféta látható.
A császári korona nem ovális alakú, hanem nyolcszögletű. Hangsúlyos része elől a kereszt, mögötte látható a boltív és a nyolcszögletű lapkás felépítés. A képek alapján az állapítható meg, hogy ez a korona tulajdonképpen Dávid király utódjainak a koronája. A német-római császárság dinasztiáit Dávid utódai alapozták meg. A zsidó származási rend szerint ugyanis elegendő volt mindig beházasodni a meglevő dinasztiába, és utána már csak az európai dinasztiák közötti házasodással lehetett biztosítani a vérvonal megtartását.
Az európai népek kultúrájába a tudás keletről jött. A Tigris és az Eufrátesz folyamok között létrejött kultúra illetve az esszénusi tudás, a szentföldi zsidó kultúra közvetítésével érkezett kontinensünkre, így teljesen logikus, hogy a német-római császári koronába is ezt a tudást építették be. De mi lehet ez a tudás?
Számmisztikailag értelmezve a korona felépítését, ami tulajdonképpen ennek a császári fejéknek is a jellegzetessége, hogy a királyi fejéken a nyolcas szám dominál. Az asztrológiában a nyolcas a Szaturnusz száma – és a Szaturnusz ugyancsak a zsidóság bolygója. A zsinagógákban is sok a nyolcszögletű szimbólum, elsősorban csillag formában. A nyolcszögű csillag éppen olyan domináns, mint a hatágú Dávid-csillag. Érdekes még megemlíteni, hogy a császári korona felépítésében a négyes szám is jelen van. A képek között látható lapkák négyesével vannak felerősítve. A négyességhez pedig az anyagi valóság társul. A legtöbb ipari közhasználati tárgy például négyszögletes. Ha asztrológiailag elemezzük a dolgokat, akkor a négyesség az emberi jellemet is meghatározza. Az ilyen emberek gyakorlatiasak, anyaghoz kötődőek. Végeredményben a német nép is ilyen. A személyiségben ugyanis a négyességnek túlzott jelenléte túlságos aktivitást jelez, ami igen gyakran átcsaphat a zsarnokoskodásba is. A négyesség olyan emberi jellemet takar, ahol túl sok a fej, a szív és az érzések pedig kevésbé fontosak .- mondaná egy asztrológus. A domináló négyes számú embereknél nem kell dús fantáziára számítani, vagy képzeletgazdagságra.
A nyolcas szám asztrológiai elemzésében is sok az érdekesség. A nyolcas szám jelent mindent, ami tudattalan a személyiségben. A 8 jelképezi magát az anyagot, és ebből fakad a nyolcas számnak az ereje és misztikus természete. A 8-as számú ember tisztában van vele, mi az anyagi valóság, és jelképezi még magát a sorsot. A pénz, a hatalom az a terület, ami hajtja a 8-as számú embereket, ők azok akik mindig tudják mit kell tenni. A 8-as szám olyan predesztinációt is tartalmaz, amely révén egyes emberek uralkodhatnak valamennyi más számmisztikájú ember fölött. Ezt egyébként alátámasztja a szaturnuszi minőség is, a négyesével felhozott lapkák és a négy kép a német koronán.
A négyes és a nyolcas rend is az anyagi minőséghez való kötődés dominanciáját mutatja. Míg a négyesség a konkrét anyagi világot jelképezi, addig a nyolcasság az anyag tudattalan tartalmát mutatja. A kihívást arról, hogy tud-e az ember élni az anyagi világban, hogy annak a magasabb spirituális tartalmát is fel tudja dolgozni.
Összehasonlítva a magyar Szent Koronát a német-római császár koronájával, megállapíthatjuk, hogy kifejezi ugyanannak a dolognak kétféle polaritását. Míg a Szent Korona a Fény koronája, a német korona az Anyag koronája. A két korona együtt kifejezi és jelképezi az emberi kettősséget. Az emberben jelenlevő Isten és az Anyag kettősségét. Míg a magyar Szent Korona az istenkirályok koronája volt, addig a német-római korona az anyagi világ hatalmára törekvő emberkirályok fejékét mutatja.
A királyi fejékek tanulmányozása minden bizonnyal nagyon érdekes és érdekfeszítő tudomány. Sok történelmi misztériumról lebbentheti fel a titokzatosság fátylát. A magyar Szent Koronát is nagyon érdekes lenne számmisztikai és asztrológiai szempontból vizsgálgatni. Erről azonban majd egy későbbi alkalommal többet.
FÁY Gábor

Rendszerek az Arvisurában
Az időszámítás hasonló volt, mint a mai


Az Arvisurában, elődeink sámánhite alapján megírt és a világhónapok cserélődése során a rokon törzseknek átadott feljegyzések sokasága egy bizonyos fajta időszámítást követ. Elődeinknek ugyanis is különálló időmérő rendszere volt, amely a természet ritmusát követte. Az évenkénti holdtölte számítást Ordoszban és Magyarkán, ahol a hun törzsek vándorlásaik során letelepedtek, ünnepélyeken határozták meg az évek múlását, figyelembe véve a havazások beindulását és a csillagok járását. Az Arvisurában egy év 12 holdhónapból illetve a kézművesek havából állott, amely során minden négy évben egy tárkány-napot (istenfiak napját) tartották és minden 100 évben, a legalkalmasabb időben a Nagyszala napot. Így billent helyre a csillagászati babiloni év a holdhónapok számlálásakor mutatkozó különbséggel. A feljegyzések 365 nappal számoltak, míg minden negyedik évben megtartották a tárkányok (istenfiak) vizsganapját, és ezt a napot minden alkalommal megünnepelték, és az elmúlt évhez adták. Minden 100 évben a beavatottak megtartották a Nagyszala napot és ilyenkor az év nem 365, illetve 366 nap, hanem 367 nap volt. Ilyenkor helyreállt az állatkép szerinti világhónap rendje, amely minden 2160 évben változott.

A hónapok nevei
Érdekesnek számítanak a hónapok elnevezése is a Hun Törzsszövetségbe tömörült népek időszámításában.. Így a Medvetor hava volt a mai január, Szarvastor hava a február, Bölénytor, illetve a Fák hava volt a március, Báránytor, illetve a Rügyezés hava volt az április, Borjútor, illetve a Virágzó élet hava volt a május, Gödölyetor, vagyis az Eper hava volt a június, Tehéntor, illetve az Aratás hava volt a július, Aranyasszony, illetve a Bőség hava volt az augusztus, Tigris hava, illetve az Almaszüret hava volt a szeptember, az Oroszlán hava, illetve a Szüretelés, vagyis a Begyűjtés hava volt az október, Disznótor hava volt a november és Istenfiak, illetve a Tárkányok hava volt a december.
Mit is jelképez egyáltalán az Arvisura? Az Arvisura szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy az „igazat mondott szó”, azaz igazszólás. Íródott azért, hogy bemutassa a hun és a magyar rovásírásos krónikákba foglalt regéket. A manysi fősámánok ugyanis rejtegetnek egy régi kincset, amely a hunfajta népek rovásírással feljegyzett őstörténete. Ezt nevezik Arvisurának, Igazszólásoknak, ahogy a régiek nevezték. Ezer évvel ezelőtt Magyarországon még őrizték ezeket a krónikákat, amelyeket agyagtáblákra, fára, bőrre, kőtáblákra és egyes fejezeteket aranylapokra róttak. A krónika írása 14 280 évvel ezelőtt kezdődött, egy páratlan tudású nő vetette az első jeleket, akit Arvisura-Anyahitának neveztek. Ő kezdett bele az események írásába. Anyahita egyébként tanítója volt a hunoknak és az anyahit és a szeretet törvénye ettől fogva vert gyökeret az ősmagyaroknál és ebből a hitből származik a magyarok máig is élő Nagyboldogasszony tisztelete is.

A régi emlékeket ki kellett menekíteni
István király azonban, amikor kiadta szigorú rendeletét, hogy a pogányságra emlékeztető rovásokat mind meg kell semmisíteni, ezek a régi emlékek is veszélybe kerültek. Endre, Béla és Levente, a megvakított Vászoly fiai kimenekítették a rovásírásos ősi emlékeket a baskírokhoz. Amikor azonban ott is megnehezültek az idők, a baskír sámánok átadták azokat a manysi fősámánnak. Azóta ez a sok drága emlék fősámánról fősámánra száll.
Az Arvisura eredetileg hitvilági leírás volt, később egészült ki a földművelés, az építészet, a csillagászat és egyéb hasznosítható tudományok eredményeivel és leírásaival. Legvégül kaptak helyet benne a történelmi események.
A vízözön után Anyahita már nem élt a hunok között, de az Igazszólások leírása nem szűnt meg. Rovósámánok tanulták meg az írást a kijelölt beavató központokban és Krisztus előtt 4040-től kezdődően rendszeresen rögzítették a hunok és a rokontörzsek vándorlásait, és a velük kapcsolatos minden fontosabb eseményt.
A krónikában leírt regéket és történéseket lemásolva küldték a beavató központoknak, amelyek az egykori Magyarkánban, a mai Grúzia területén voltak, továbbá az Élet Templomának nevezett helyen, a Góbi sivatagban levő Shamballában volt.
Felmerülhet a kérdés, hol volt az Arvisurában emlegetett Ordosz, ahol megalakult a Hun Törzsszövetség. A legendák szerint a mai északkelet Kínában található területen volt Ordosz és itt újult meg egy törzsszövetség azon népek vezetésével, akik Mú-Ataiszról, a csendes-óceáni hun őshazából menekültek el a tengeráradat miatt. Itt találtak újra egymásra. Az új törzsszövetség hivatalos nyelve az úz volt, amit ma magyarnak ismer a világ.
Izgalmas olvasmány az Arvisura, amelyben sok őstörténelmi adat is van arról, mikor kezdték építeni az első sumér városokat, mikor jártak a Földön a Szíriusz csillag lakói, mikor került a Hold a Föld szomszédságába, illetve vonzáskörébe, mikor alapították Úr városát Mezopotámiában, mikor kezdték építeni az egyiptomi piramisokat, mikor merült el végleg Atlantisz, mikor alakult meg a Magyar Törzsszövetség Álmos sámánfejedelem fennhatóságával, stb.

Az Arvisura kezdetben hitvilági leírás volt
Anyahita kezdetben hitvilági leírásnak szánta jegyzeteit, tanításképpen az emberiségnek, tudván, hogy akinek él az égi szála, akinek megvan a tudása, hogy elhelyezze magát, azaz a mikrokozmoszát a nagy mindenségben, a makrokozmoszban, annak az élete meg van mentve. Az évezredek során ezek a leírások az ős-Tenről, (istenről vagy őstanúról) és világáról kiegészültek olyan praktikus dolgokkal, mint az állattenyésztés, a szakrális építészet vagy az öntözéses földművelés. Ezekre a hitvilági tanok mellett nagy szükség volt. A jegyzetek idővel tovább bővültek a tengerekről érkező jelentésekkel, a csillagászati megfigyelésekkel, a bölcsek titkos beszélgetéseinek összefoglalóival, nagy emberek halálának pontos körülményeivel és az égiek látogatásainak eseményeivel.
Az Arvisurát az eddig ismert források alapján Anyahita kezdte jegyezni. Valószínűleg az is közrejátszott nála, hogy ezt a munkát elkezdje és egy ideig folytassa, hogy gyermekszülésben lebénult és tolószékbe kényszerült. Amikor jegyzetelésre már képtelen volt, a tanok másolását Van fiának adta át, akit a történelem beavatott nevén Atonnak ismer. A tanokat ő kőoszlopokra másolta, de Ataiszon több más beavatott is dolgozott a jegyzetek megörökítésén.
5038-ban, a szigetországot elpusztító vízözön után a szigetlakók szétrajzottak a Föld számos pontjára. A beavatottak Agaba (Agg apa) vezérrel Japán és Kína irányába mentek és Ordoszban később újra egymásra talált több törzs és 4040-ben létrejött a Hun Törzsszövetség. Az Arvisura rovások hagyományát onnantól kezdve rovók és a fősámán intézte. Ez a láncolat máig sem állt meg. Az Arvisura rovások stafétája látástól-vakulásig, vagy élethossziglan tartott. Ezt a megbízatást szó szerint kell értelmezni, mert amikor a fősámán megvakult, akkor a rovásokat egy ideig segédekkel oldották meg, de azután ő is átadta feladatkörét egy fiatalnak, aki még képes volt látni mindent.
Valamennyi fennmaradt jelentés szerint az Arvisurákat rovással írták. A rovások a Föld különböző pontjain és különböző évezredekben különböztek egymástól. Agaba fősámán egységesítette a különböző rovásokat és Krisztus előtt 4040-től kezdve egy elfogadott rendszerben íródtak a jegyzetek. A rovások zömét leginkább a székely rováskészletben lehet felismerni.
FÁY Gábor

Korszakváltás vagy világvége?
Változások előtt vagyunk

Már évek óta tartja magát az a hit a határtudományok képviselői között, hogy bolygónkon egy korszakváltás következik be. A forgatókönyv szerint hamarosan véget ér a 26 000 évig tartó Nap- és Fiastyúk csillagrendszerek egymáshoz viszonyított keringésének ciklusa, ezért bekövetkezik egy kataklizma. Ezután a naprendszeren belül természetesen a Föld keringési pályája is megváltozik. Ezenkívül lezárul még a galaktikus középpont körüli keringés 230 millió éves periódusa is, továbbá a nagy központi Nap körüli végtelen hosszúságú körpálya két végpontja közötti keringési útvonal is lezárul.
Bonyolultak ezek a csillagászati megfogalmazások, minket azonban talán jobban érdekel mi fog esetleg történni szűkebb környezetünkben, például anyabolygónkon. A jóslatok szerint először egy pólusváltás fog lezajlani, ami elő fogja idézni a Földnek a Naphoz viszonyított helyzetének megváltozását. A Föld felszínén hatalmas változások történnek, amelyeknek előfutárait már tapasztaljuk. Bolygónk felszíne és szűkebb környezetünk már egyre melegebb, elmúlt az az időszak, amikor télen hideg volt, nyáron meg meleg. Az átmeneti évszakok ma már megszűntek jelképezni az átmenetet egyik éghajlati ciklusból a másikba. Az általános felmelegedés folytán még vidékünkön is gyakoribbak lettek a szélviharok, az orkánjellegű légmozgások, egyre gyakrabban mozdul meg a föld, szigetek tűnnek el a tengerben, nemcsak azért, mert tektonikus erők következtében elnyeli őket a víz, hanem mert az óceánok felszíne is emelkedik. Nincs kizárva, hogy néhány évtized múlva nemcsak a holland partvidék települései, hanem New York és London is víz alá kerülnek.

Mi okozta a klímaváltozást?
A tudósok a klímaváltozást az ember meggondolatlan cselekvésének tudják be. Az ember irtja a nagykiterjedésű erdőket, emiatt fokozódik az üvegház-hatás, olyan üzemanyagokat használ, amelyek szennyezik a légkört, de más tevékenysége is igen káros, mert kiváltja a globális felmelegedést.
Az ezotérikusok ezzel szemben az emberiség letisztulását emlegetik, mint az okok eredőjét. Az emberiség egy része, amely nem kíván megmaradni a Földön, a világmindenség egy másik bolygójára kerül, ahol majd folytatni fogja karmikus leckéinek gyakorlását ugyanolyan háromdimenziós evolúciós környezetben, mint amilyen anyabolygónkon van most. Az emberiség másik része, amely itt akar maradni, annak el kell viselnie a Földön bekövetkező rezgésszínt-változást.
Azok az emberek, akik a távozás mellett döntöttek, azok tulajdonképpen a természeti katasztrófák által bekövetkezett halált választották maguknak, mert felismerték, hogy emberi megtestesülésük túlságosan mélyre süllyedt ebben a látszatvilágban és más módon már képtelenek kitörni innen. De előfordulhat az is, hogy fizikai testük már nem alkalmas arra, hogy az átlépéshez szükséges változásokat meg tudják valósítani a Földről való távozás által.
Más emberi lények, akiknek tudata már elért egy magasabb fejlettségi szintet, éljenek akár olyan területen, ahol hatalmas földrengések temetnek maguk alá mindenkit, vagy a mindent elsodró árvizek pusztítanak minden útjukba kerülő építményt és élőlényt, ők mégis túl fogják élni a katasztrófát. Egyszerűen megemelkedik rezgésszintjük és a halál helyett egyfajta szellemi felemelkedést tapasztalnak meg.


A Föld felszíne nagy változások előtt áll
A tudósok és az éghajlat-kutatók elismerik, hogy a Föld felszínén nagy változások előtt állunk. Igaz, a változásokat nem kötik valamilyen dátumhoz. A folyamat nem új keletű, mert a felmelegedés már évtizedek óta tart. Azt tudjuk már, hogy bolygónk felszínén már több hőmérséklet-ingadozás játszódott le, a legutóbbi a középkorban volt. Ez a periódus nagyjából 500 évig tartott 800-tól 1300-ig. Ekkor olyan meleg volt, hogy a vikingek letelepedhettek Grönlandon és eljutottak az amerikai kontinensre is. A meleg periódust „kis jégkorszakként” emlegetett időszak követte 1850-ig, amikor kemény és hosszú telek voltak. 1780-ban például olyan hideg volt a tél, hogy befagyott New York kikötője is.
Paleoklimatológusok szerint a „kis jégkorszaknak” nevezett időszakot az okozta, hogy az Európában dúló pestisjárványok miatt az erdők nagy területeket visszahódítottak. A növényvilág által kilélegzett gázok megtisztították a légkört, és így nem jött létre üvegház-hatás. A helyzet hasonló volt, mint jelenleg a Mars bolygón van. Ott is az üvegház-hatás csak elhanyagolható mértékű, a felszíni átlaghőmérséklet pedig mínusz 50 fok körül ingadozik.
A 19. század második felétől kezdve a Föld felszíne és az óceánok átlaghőmérséklete 0,75 Celsius-fokkal emelkedik évente. A vélemények erről a felmelegedésről megoszlanak, sok tudós úgy véli, hogy az iparosodás váltotta ki ezt a hőemelkedést. Az is igaz, hogy a felmelegedés felgyorsult a 20. században, különösen az utolsó negyedben. Az elmúlt 30 évben évente nagyjából 0,8 fokkal nőtt a földfelszín átlaghőmérséklete, az óceánoké pedig 0,4 fokkal. Egy NASA jelentés szerint a Föld évtizedenként 0,2 Celsius fokkal melegszik
A szakértők véleménye szerint az elkövetkező években egyre melegebb esztendők jönnek. Azt nem lehet majd mondani, hogy minden év forróbb lesz, mint az előző, de az átlaghőmérséklet az utóbbi évtizedekben felfelé ível. A meteorológusok szerint az 1998. és a 2005. esztendő volt a két legmelegebb év az elmúlt néhány évben, de az idei 2007. esztendőre még melegebb időt jósolnak. Az ENSZ kormányközi éghajlatkutatással foglalkozó bizottsága (rövidített nevén az IPCC) szerint az átlaghőmérséklet a föld felszínén az elkövetkező időszakban 1,4 – 5,8 fokkal fog emelkedni, és ez már katasztrofális következményeket hoz magával.


Az üvegház-hatás okolható mindenért
A szakemberek a globális felmelegedésre fogják ezt a jelenséget és a tudósok úgy vélik, hogy az elmúlt 50 évben tapasztalt klímaváltozásért leginkább az üvegházhatást fokozó emberi tevékenység okolható. Persze más szakemberek más véleményt képviselnek. Nemcsak az emberi tevékenységet okolják. Természetes körülmények is közrejátszhatnak az üvegház-hatás fokozódásában. Egyes tudósok a felmelegedést a korábbi „kis jégkorszak” utóhatásának gondolják. Az sem lehet kizárható ok, hogy a fokozódó vulkanikus tevékenység és a naptevékenység is hozzájárult a körülmények kialakulásához. Mások idézik a Milankovics-elméletet is, aki a Föld keringési pályájában beállt időszakos változásoknak tulajdonítja az éghajlatváltozást. Csak mellékesen jegyezzük meg, meg Milankovics matematika és fizika szakos professzor a mi Starcevic professzorunkkal, aki a hosszú távú időjárás-előrejelzést készíti lapunk számára, a belgrádi egyetemen a szomszédos tanári szobában dolgozik.
Milyen következményekkel jár majd a globális felmelegedés, azt csak jósolgatni lehet. Nagyon is elképzelhető, hogy a sarkokon a jégsapkák csökkenni fognak. Bár a jégsapkák vizsgálata tudományos körökben még nem annyira kiterjedt, mint a hőmérséklet mérése, ezért szakkörökben nagy a bizonytalanság ebben a kérdésben. Tény az, hogy a sarki jégtakarók olvadnak, méghozzá sokkal gyorsabban, mint azt még néhány évvel ezelőtt gondolták volna. Bár nem lehet kizárni, hogy egy erős és hosszan tartó klímaváltozás már ebben a mi századunkban teljesen eltüntetheti a sarki jeget, de a jégsapkák vékonyodása nemcsak azért probléma, mert emelkedik a tengerek vízszintje, hanem azért is, mert a víz több hőt képes elnyelni, mint a jég, ami további felmelegedést eredményez.
A klímaváltozásnak a hatása már most megfigyelhető. Egyre gyakoribbakká válnak a szélsőséges időjárási események, a hőhullámok, a rekord színtű árvizek, a belvizek súlyos kártételei és a szokatlanul erős viharok. A klímaváltozásnak közvetett gazdasági-társadalmi hatása is van. Fokozódik a népek vándorlása, ez kulturális és etnikai konfliktusokat vált ki, fokozódik a harc az energetikai erőforrásokért és az újabbak feltárásáért. Ez mintha alátámasztaná a nemrégen megjelentetett írásunkat, amelyet egy kristálykoponyának mediális úton való megszólaltatása kapcsán tettünk közzé. A koponya őrzőszelleme figyelmeztetett, hogy a Föld lakói nagy változások elé néznek. Primitív tudósainkat okolja, akik játszadozni kezdtek a hang-és fényhullámok rezgésével, beavatkoztak a légkör összetételébe, emiatt pusztulás vár ránk. A mi civilizációnk teljesen félre értette a fénnyel, a hanggal és az anyaggal kapcsolatos felfedezéseket.
FÁY Gábor

Válságban a világ!
Egy médium üzenete

Válságban van a világ – mondja egyebek között Zita médium, aki az Egyesült Államokban, az Ohio állambeli Clevelandban működik a Magyar Szellemkutatók Társaságában. Rendszeres kapcsolatot tart fenn a szellemvilág képviselőivel és látomásait megosztja a magyar szellemkutató egyesületekkel, köztük e sorok írójának csoportjával is. Szerinte a Föld lakossága válságban van, mert válságos állapotban vannak az emberi társadalmak, a vallások és az emberi életek.
A földi ember már sem hinni, sem reménykedni nem tud és a szeretet parancsolatában sem képes meglátni azt a nagy értéket, amire neki és másoknak is szüksége lenne – mondja a Zita médium által közvetített tanítás. – Az emberek csak csűrik-csavarják a bűn fogalmát, és többnyire rosszul értelmezik azt. Nincsenek tisztában önmagukkal, a maguk bűnös természetével, és egész életük azzal telik el, hogy a feketét fehérre mossák, hogy ami tévedés, rossz és bűn, az ha felszínre kerül lelkükből, arról bebizonyítsák, hogy az nem is olyan rossz, mint amilyennek az látszik.

Nem hiszünk a világ vezetőinek
Az emberek már nem tudnak hinni a világ vezetőiben sem, és nem hisznek az egyház vezetőinek sem. Mert az egyikben és a másikban is csalatkoztak. Mindegyik ígéretekkel próbálja őket a maga érdekeinek megnyerni. Mint az egyházak, mind az állam a társadalom tagjaitól csak kapni akarnak, holott mindkettőnek az lenne a feladata, hogy felkarolják az emberi lelkeket és adjanak nekik hitet és reménységet.
Az önzés még soha ilyen mértékben nem fogta be az emberi lelkeket, mint manapság. Mivel az erkölcsi korlátokat lerombolták, ezért az erkölcsi törvényeket figyelmen kívül hagyva mindenki a maga hasznát, a maga előnyét keresi és mindent hajlandó megtenni azért, hogy gazdagsághoz, hatalomhoz, befolyáshoz jusson, ha pedig ahhoz eljutott, akkor azt minden áron meg is tartsa magának.
Az egyén élete is válságban van, és válságban van a férfi és a nő kapcsolata is. A házasságok 40-50 százaléka válással végződik, azoknál pedig, akik együtt maradnak, sok esetben mindazok a kellékek, amelyek a házasságot megszentelhetnék, és azt a célt szolgálnák, amiért Isten szerette volna a házasságot törvényesíteni, ha nem is mindkét fél részéről, de egyik fél részéről biztosan hiányoznak. Így a házasság nem azt a célt szolgálja, amiért adatott, tudniillik, hogy a családi közösségen belül a szeretet gyarapodhassék, hanem ott pont az egymástól való eltávolodás, elhidegülés tapasztalható.

Minden válságos állapotban van
Önmagával is válságban van az ember. Nem tudja miben higgyen, nincsenek támpontjai. Amíg fiatal, amíg egészséges, amíg a társadalomban fennálló lehetőségek kedvezőek számára, addig úgy gondolja, jól éli az életét. Mihelyt ezek közül bármelyiket bármilyen okból kifolyólag elveszti, nem tud mit kezdeni magával, mert nincs támasztéka, nincs hite, nincs reménysége.
Az emberek többsége lehangolt, mert sokan betegek, és még többen kedvetlenek. Többnyire jó kedvet csak úgy képes előidézni magának sok ember, ha alkoholt vagy kábítószert fogyaszt, ha fetreng különböző bűnökben, vagy ha másvalakit képes maga alá gyűrni.
A vallások új és új ágazatokra bomlottak. Az ember azt hitte, hogy ha a régit elhagyja, vagy megreformálja, vagy azt új elgondolás alapján rendezi be, akkor az jobb lesz. Megreformálták a külsőségeket, de a lélek szükségleteivel továbbra is adósak maradtak az újonnan keletkezett vallások és még inkább a szekták. A vallások csak akkor tudnak összefogni, amikor megjelenik valami újabb, amitől mindegyik a hatalmát félti, attól félnek, hogy tőlük ez az új híveket vesz el, ezért összefognak az új ellen anélkül, hogy megnéznék, hogy abban mi a helyes, mi a jó, és mi az elvetendő.
A 20. században elszabadult a pokol. Nem tanultak az emberek a két világháború borzalmaiból, kegyetlenségeiből, amikor ez embermilliók földönfutóvá váltak, amikor sok nép az erkölcsi törvényeket lerombolta.. Nem tanultak a sok-sok véráldozatból, hanem továbbra is azt képzelik, hogy fegyverek egyre nagyobb mennyiségéből és ezeknek gyártásából, a hadseregek fejlesztésével és növelésével, új háborúk kirobbantásával majd egy jobb, boldogabb, békésebb állapotba jut a világ. Amikor az ember látja a rombolást – úgy az emberi lelkekben, mint a hit világában, és az anyagi világban a Föld különböző részein, - akkor még elképzeli azt, hogy mindezeken keresztül lehetséges egy jobb, békésebb, boldogabb világot felépíteni. Nem lehet. Az ember anyagi javait nem arra adja, amire az emberiségnek szüksége lenne: hogy tanuljon, hogy szellemi értékekhez jusson, hogy senkinek ne kelljen nyomorban élnie, hogy elérjen egy olyan életszínvonalat, amikor minden érzését és gondolatát ne a mindennapi kenyér keserves megszerzésére kösse le, hanem legyen elegendő szabadideje, hogy feltekintsen az égre és onnan várjon segítséget. Nagy szüksége lenne az embernek arra, hogy megtanuljon és tudjon gondolkozni, és végre megértse, hogy e Föld lakói mind az ő testvérei, akik mindannyian egy célért, egy feladat érdekében születtek erre a bolygóra azért, hogy minden ember jobbá váljon és ezáltal jobbá és magasabb rendűvé váljék maga a Föld is.

Érdekcsoportok uralják a világot
Ma azonban a különböző érdekcsoportok azon vannak, hogy lehetőleg mindent elvegyenek onnan, ahol van. Így viszont, akik a Nap hevét állták, akik egész életükben dolgoztak, azok idős korukra az utcára kerülnek és nem lesz betevő falatjuk sem. Hol vannak most a vallások?
És az emberekben, akik ezt látják, még inkább megnövekszik a hitetlenség, vagy elfordulnak a vallásoktól, vagy egy másik csoporthoz csatlakoznak, amelyik majd vakhitre neveli őket. Vannak, akik mindent elfogadnak, amit csak felkínálnak nekik, és vakon követik az új vezéreket. Némely esetben a fanatikus vallások vezetői megkövetelik híveiktől, hogy családjukat elhagyják, anyagi javaikat odaadják, a világ bármely részébe, akár még a halálba is kövessék őket.
Ezért ma már senki senkiben nem bízhat, nem hihet, mert a hazugság hatalma olyan nagy lett, hogy még az úgy nevezett vallásos emberek, még az úgy nevezett társadalom vezetői is mást ígérnek és mást mondanak és mást cselekszenek. Látszat szerint elítélnek egy dolgot, amiről később kiderül, hogy az ő kezük is benne volt, hogy azokhoz a dolgokhoz bizonyos szálak fűzik őket és azokra a dolgokra engedélyt adtak.
Zita médium által közvetített szellemtani intelem bizony ráillik mindennapjaink eseményeire, ezért igencsak megfontolandók. Még azok számára is, akik kételkedve fogadják a mediális közlések valódiságát.
FÁY Gábor

Szellemek között élünk
Lények vesznek körül bennünket

Minden ember tisztában van azzal, hogy egyszer meg kell halnia. Azt viszont kevés ember tudja, hogy mi is történik velünk halálunk beállta után. A keleti vallások úgy tartják, hogy halála után minden élőlény újjászületik. De hogy ez az újjászületés mikor következik be, arról nincs tudomása egyetlen vallási vezetőnek sem. Nyugaton is mind inkább teret hódit a hit, hogy a halállal nem fejeződik be minden, az örökéletű lélek előbb-utóbb testet kap valakitől és új lényként kerül vissza az élők közé. Mi történik azonban akkor, amikor a lélek nem jut azonnal testhez, egy ideig még itt bolyong körülöttük, olykor zaklatja az élőket, vagy ki is használja őket, vagy esetleg csak tudatja az élőkkel, hogy ő még létezik.

Ne éljünk velük együtt
A szellemtan hívei szerint a szellemek együttélése a fizikai világban élő emberekkel roppant káros. Igen gyakran ezek a szellemi lények közönséges energia vámpírok, mert leszívják energiánkat, rátelepednek éterikus testünkre, onnan vonnak le energiát, életkedvet. Ezek a szellemi lények képtelenek eltávozni a fizikai síkról, vagy a fizikai sík közelségéből, mert valamilyen okból kifolyólag itt ragadtak, de az is lehet, hogy az ember tartja vissza őket. Szeretett halottjának tekinti az eltávozottat, aki idővel az élő ember vitális rendszerére telepszik, tőle von el energiát, megbetegíti és a végén őt el is pusztítja.
Angliában úgy mondják, hogy minden valamirevaló várnak vagy várkastélynak van szelleme, és ha az a régi építmény még vendégfogadásra is be van rendezve, akkor a szellem gondoskodik arról, hogy lánccsörgetéssel, ajtók nyikorgatásával vagy egyéb furcsa megnyilvánulással mindenkinek tudomására hozza létezését. A gyenge idegzetűeket általában szeretik riogatni a szellemi lények. Ezek a szellemek nem tartoznak azok közé, akik rátelepszenek a rövid időre odalátogató turista életrendszerére, ezeket a lényeket a ház, vagy a vár, vagy a hely szellemének hívják a szakemberek.
De nemcsak az angliai várkastélyokban léteznek szellemek, akik csak azért maradtak régi, megszokott helyeiken, mert valamilyen sérelem érte őket fizikai létükben, vagy hátrahagytak valamilyen elintézetlen ügyet, vagy haláluk túlságosan gyorsan következett be, és tulajdonképpen nincsenek tudatában annak, hogy ők már nem ebben a világban léteznek, hanem valahol máshol. Ezeknek neve szenvedő szellem, mert ő nagyon szeretne tovább menni olyan szférába, ahonnan megvalósulhat a cél, az újabb leszületés, az elkövetett hibák esetleges kijavítása az elkövetkező életben a fizikai síkban, jóvátétele az elkövetett bűnöknek.
E sorok írója néhány hónappal ezelőtt Lengyelország egy régi várkastélyában járt. Az idegenforgalmi hivatal fiatal gondnoknőjétől meg is kérdezte, hogy a várkastélynak van-e szelleme. A hölgy, nem kis meglepetésére azt a választ adta, hogy természetesen ennek az épületkolosszusnak is van szelleme, ő nem fél ettől a lénytől, de nem szívesen éjszakázna itt, ha esetleg felettesei erre utasítást adnának.

A Fehér Hölgy legendája
Általában minden szellem létezését egy szomorú történet előzi meg. A lengyel várkastély szellemét Fehér Hölgynek hívják, aki valamikor régen a vár falai között élt, mint a várúr hosszú, szőke hajú lánya. A várúr szigorú, ellentmondást nem tűrő atya volt, a lánya viszont igen csökönyös, vagy inkább önfejű lehetett. Halálosan beleszeretett egy komornyikjába, a várkastélyhoz tartozó falu egy legényébe, de ezt a viszonyt az apa nem engedélyezte. Lányának kiszemelt egy gazdag fiatalembert a szomszédos megyéből, akinek gazdag hozománya is volt. Sokat vitatkozhatott az apa és a lánya, mígnem a bősz várkapitány úgy döntött, hogy a lányát büntetésből befalazza a kastélyvár falába, azzal a zsáknyi arannyal, amit neki hozományul adott volna.
Az esemény utáni több száz év történései nem tudósítanak arról, hogy mi lett a befalazott lánnyal, egészen 1946-ig, amikor a várkastélyt kőműves mesterek el nem kezdték renoválni. Felfedeztek ugyanis egy üreget a vastag falban és amikor kibontották, egy szú rágta székben felfedeztek egy csontvázat, amelynek hosszú szőke haja árulta el, hogy élő korában nőnemű lény lehetett. Persze azon nyomban kiderült, hogy a csontváz csak az egykori Tarlowie nemzetségbeli szépség földi maradványa lehet. Az odasereglett régészek sajnos a zsák aranyat nem találták meg, ami talán bizonyíték is lehetett volna a régi történet valódiságára.
A később Fehér Hölgynek elnevezett szellemi lény hatvan évvel ezelőtti felfedezése óta most már rendszeresen bolyong a várkastély falai között. Egy időben a frászt hozta a kastélyba elszállásolt rendőrökre, akik még géppisztolyból is lövöldöztek rá – , de kárt nem tettek benne. Most már jól érezheti magát az ódon falak között, mert a várkastélyt korabeli bútorokkal és tárgyakkal rendezték be a muzeológusok. A pincében látható a szögekkel kivert vallató szék, nemcsak az ülőkéjéből állnak ki arasznyi hosszúságú vasszögek, hanem a szék támlájából is, de még a szék előtti zsámolyból is. A sarokban egy kalodába zárt torzonborz, hosszú szakállú bábú mutatja, milyen lehetett a középkori várbörtön. A földszinten a konyhát és a különféle kamrákat láthatja teljes felszereléssel nemcsak a szellemi lény, hanem az odalátogató idegen is. Az első emeleten a szépen berendezett nappali szobában korabeli zongorán is lehet játszani, és ha kéznél lenne egy szolga is, aki a fujtatót kezelné, akkor még az orgonát is meg lehetne szólaltatni.


Meddig bolyong a szellem
Sok emberben már felmerült a kérdés, hogy meddig szoktak bolyongani egy bizonyos helyen a szellemek. Mikor kapnak, ha egyáltalán kaphatnak elégtételt sérelmükre vagy lerótták büntetésüket, ha erre valamikor rászolgáltak, és többé nincs semmilyen indoka annak, hogy ott maradjanak, ahol bolyongani szoktak éjszakánként, az úgy nevezett szellemek órájában. Erre azonban csak egy válasz lehet: a szellemi szférákban az idő, mint fogalom, nem létezik. A szellemi lényekkel egy mediális kapcsolat során a következő magyarázat hangzott el:
- Az idő lényegében nem más, mint illúzió. Az időt tulajdonképpen egy magasabb rangú intelligencia alkotta meg, mint az agy és a testi funkciók fölötti ellenőrzés egy formáját. Így védi az anyagot az idő előtti lebomlás ellen, viszont az idő valójában nem is létezik. Példa erre a gondolat, mert ugyanis a gondolati világban időtlenség van. Az idő, mint mechanizmus, csak az anyagra vonatkozik és az elme működésében jut kifejezésre. Az idő, csak a háromdimenziós létben van, kizárólag a Földnek nevezett kis bolygó határain belül.
- Az idő a földi világban számokban jut kifejezésre. A számoknak és az időnek azonban nincs jelentőségük, ezek csak az emberi tudatba vannak beprogramozva, hogy védjék a Földön élő emberiséget, és hogy az idő és a tér korlátain belül tartsa őket. Vannak ugyanis olyan funkciók, amelyek nem az emberi elmére vonatkoznak, hanem csak az agy működésére. A feladata ennek a beprogramozott funkciónak az, hogy az embereket a három dimenziós fizikai világhoz kösse. Mint ahogy azok a viszonylagosságok is, mint amilyenek a számok világa, az idő fogalma vagy a tér képzete. Az ember jelenlegi elméje foglyul tartja az emberiséget a térben, az időben és az anyagi és fizikai világban, és az ember ezt realitásként értelmezi.
A tudósok többsége kételkedik a szellemek létezésében, közönséges hallucinációknak tartják azokat a meséket, amelyek a szellemi lények esetenkénti megpillantásáról vagy megnyilvánulásairól szólnak. Többen kutatják a szellemjárások megalapozottságát és egyértelmű bizonyítékokat keresnek. Ha felfednék ezeket, akkor talán megmagyarázhatnák vagy megcáfolhatnák a halálközi élményeket is, bár ezeket már egyre többen tartják valós eseményeknek. Az újraélesztési technikák tökéletesedésével egyre több beteget képesek visszahozni az élők táborába, akiknek – orvosi kutatások szerint -, mintegy harminc százaléka emlékszik milyen volt a „túloldalon”, mi történt vele a hirtelen halál beállta után.
FÁY Gábor

Energia vámpírok
Sok erőt vesznek el tőlünk

Egyik írásunkban említést tettünk arról, mennyire veszélyes a szellemi lényekkel való együttélés. Energiára ugyanis mindenkinek szüksége van, legyen az élő vagy holt személyiség. A szellemek, ha a mi dimenziónk közelében léteznek és még nem távoztak el valamilyen okból kifolyólag a saját birodalmukba, akkor létezésükhöz tőlünk vonnak el éltető energiát és az emberi szervezet bizony megsínyli ezt az energiaveszteséget. Az ember képtelen zavartalanul pihenni éjszakai alvása alatt, fáradtnak érzi magát reggel, kedvetlen napközben, különféle betegségek támadják meg, mert immunrendszere legyengült. Előfordulnak olyan esetek is, hogy az ember valaminek a megszállottjává lesz, az alkohol vagy a kábítószer rabjává válik.
Ezek a kellemetlen dolgok azonban nemcsak akkor jelentkeznek, ha az ember szellemi lényekkel él együtt, mert vannak emberek is, akik igazi energia vámpírok. Energiát vonnak el embertársaiktól, amikor egy társaságban vannak velük. Hányszor érezhettük már, hogy valakinek a társasága igencsak fárasztó, alig vártuk, hogy eltávozzunk tőle, mi is lehangolttá váltunk a velük való találkozás és beszélgetés után.
Mi is vámpírok vagyunk
A vámpír szó hallatán rendszerint egy hosszú szemfogú, szúrós tekintetű ember képe ötlik fel bennünk, viszont a valóságban az energiavámpír nem fog úgy megjelenni, ahogyan a tudatunkban él. Az ember tulajdonképpen igen gyakran találkozhat is egy ilyen lénnyel – elegendő, ha valaki a tükörbe néz. Ugyanis mindenkinek szüksége van energiára, és általában igyekszik is másoktól, más emberektől beszélgetés közben, vagy állatoktól-növényektől, étellel-itallal egy kis energiát „elszívni”. Ilyenkor természetesen egyszerű „energiacseréről” van szó. Az energiacsere általában úgy történik, hogy nemcsak másoktól vonunk el egy kis energiát, hanem sajátunkból is leadunk egy keveset. Példa lehet erre a folyamatra egy olyan találkozás vagy beszélgetés, ami után semmilyen információ-leadás nem történt. Egy semmitmondó beszélgetés zajlott le. Ennek a beszélgetésnek tulajdonképpen az volt az oka, hogy egy energiacsere jöjjön létre. És hányszor fordult már elő, hogy az ember egy fél napot vagy egy egész éjszakát végig beszélt valakivel és később, amikor a találkozót elemezni kezdi, rájön arra, hogy nem is emlékszik, miről is folytattak eszmecserét. De az is előfordulhatott, hogy a beszélgetés után nem is volt rossz érzése, mert energia-leadás nem történt, esetleg csak energiacsere volt a beszélgető partnerrel.
Van hivatalos energia-vámpírizmus is. Amikor dolgozunk, a munkaadónak is leadunk saját energiánkból egy keveset – vagy többet. Munkahelyünkön ugyanis olyan energiát adunk le, amire másnak van szüksége. Amikor munka után haza megyünk, akkor a táplálékkal energiát vonunk be szervezetünkbe és egy kis alvással pótoljuk mindazt, amit munkaidő alatt elveszítettünk.

Az energia vámpírok gyenge emberek
Megfigyelők szerint az energiavámpírok szervezetileg gyengébbek nálunk. Mivel energiahiányban szenvednek, abban reménykednek, hogy a velünk való találkozással megoldhatja energiahiányát. Az energiavámpírok túlnyomóan boldogtalan emberek. Amikor velünk beszélgetnek, folyamatosan panaszkodnak, részvétet igyekszenek bennünk kelteni, sajnálatunkat kiváltani.
A védekezés ilyen esetekre az, hogy fel kell ismerni az energiahiányos agressziót, nem szabad felháborodni helyzetükön, a beszélgető partneren ért sérelmen, érzelmileg nem szabad reagálni meséjükön. Tulajdonképpen nem a beszélgetőtárs agressziója a veszélyes, hanem az elmondott történetre adott válaszreakció. Törekedjünk az információnak egyszerű befogadására csak, ne érezzünk vele együtt, mert a problémát nem nekünk kell megoldani, hanem a panaszkodónak. Ha pedig nem tudunk időben kikerülni a támadásból, akkor már az első pillanatoktól kezdve az illetővel folytatott beszélgetéskor fáradtnak érezzük magunkat, döntésképtelenné válunk és olyan érzés kerít bennünket hatalmába, hogy igyekszünk menekülni az illető környezetéből. Ne menjünk vele moziba, hivatkozzunk arra, hogy most nem érünk rá, siessünk haza, mert otthon dolgunk van. Az egyetlen dolog, amit tanácsos a továbbiakban tenni, hogy messzire el kell kerülni az ilyen embert. Egy ismerősöm például sohasem ad alamizsnát az utcán térdeplő vagy ücsörgő koldusnak, nem akar együtt érezni vele, messzire elkerüli az ilyen embereket. Lehet, hogy sokan megszólják ezért, de ő az energia vámpíroktól így védekezik.
Sajnos a energiavámpírok nincsenek tudatában annak, hogy ők energia-elvonók. Ezek az emberek azért ilyenek, mert nem kaptak elegendő szeretetet, nem figyeltek rájuk sohasem, sohasem kaptak dicséretet másoktól. Ezért van szükségük a mi energiánkra.
Van egészséges energia-vámpírizmus is! A gyerekek például a szüleiktől vonnak el energiát. Egy kisgyermek, egy csecsemő az édesanyjával van energia-cserében. A gyerekek általában a szüleiktől kapnak életenergiát. Játszótéren megfigyelhető, hogy a kisgyermek el is szaladgál az őt lekísérő szülőtől, de mindig vissza-vissza tér, kezét fogja, vagy hozzá bújik. Egy kamasz is általában akkor borul ki a legjobban, ha a szüleivel veszik össze. A gyerekek mindig a szüleiktől kapják éltető energiájukat mindaddig, míg nem tanulják meg használni a világmindenség energiáját ételben-italban, környezetükben.
Munkában az a fontos, hogy olyasmit végezzünk, amit szeretünk tenni. Ilyenkor nem nehéz leadni éltető energiánkból, mert hazatérve, egy kis pihenés után már be is pótoljuk a veszteséget. Mert ha pihenünk, alszunk, akkor feltöltődünk energiával. Ugyanez vonatkozik a nyaralásra is. Nyár felé az ember úgy érzi, hogy most már pihenni kellene. Bár igen kellemes lehet, ha az ember kifekszik a fűre, nézi a fölötte vonuló felhőket, szemléli a tájat, a természet csodáit, álmodozik – mindezek a folyamatok energiával töltik fel az embert.
Sok energiát ad le az ember, ha veszekszik. Ilyenkor két vagy több ember megtépázza a másik energiaburkát és a veszekedésből az kerül ki győztesként, aki több energiát képes elvenni ellenfelétől. A párkapcsolatokat is ugyan ilyen helyzet teszi tönkre. Míg udvarláskor a szerelmesek nagy mennyiségű energiát adnak a másiknak, addig minden rendben van. De ha egy idő után ebből az energiából nem kapnak vissza semmit, vagy csak egy keveset, akkor jön a veszekedés, mert vissza akarják szerezni azt az energiát, amit átadtak.


Hogyan védekezzünk?
Milyen energia vámpíroktól kell védekezni? A feltűnési viszketegségben szenvedő emberek biztosan energia vámpírok. Úgyszintén a nagyzolók, azok az emberek, akik arról akarják meggyőzni embertársaikat, hogy ők a legtökéletesebbek a maguk választotta hivatásban.
E sorok írójának egykori mestere azt tanította, hogy az egyénnek az energiája a legjobban egy gömbhöz hasonlít. Ez veszi körül az embert, akárcsak az aura. Ha valakivel kapcsolatba kerülünk, akkor az energiagömbök érintkeznek egymással és a gyengébbé kireped, beengedi a másik energiagömbjét, amely később meghízva, megnagyobbodva eltávozik. Ezért a mesterem minden reggel és minden alkalmakkor, amikor társaságba ment, az őt körülvevő energiagömböt mentálisan lezárta, megerősítette oly módon, hogy néhány mély lélegzetvétel után karjával körkörös mozgást írt le és kimondta: az engem körülvevő gömb erős, semmi, és senki sem képes áthatolni rajta. Nem tehet ellenem senki semmi rosszat!
A védő gyakorlat nem kerül semmibe sem, érdemes kipróbálni.
FÁY Gábor

Megmagyarázhatatlan esetek
Ezotérikus történetek

A határtudományokat azért hívják így, mert olyan jelenségeket tanulmányoz vagy ír le, amelyek tudományos szemszögből nézve megmagyarázni nem lehet, valahol a tudomány és a fantazmagória határvidékén vannak, de ennek ellenére mégis léteznek. Az ezotérikusok szerint sok jelenséget még azért nem értünk meg, és azért vagyunk képtelenek megmagyarázni, mert tudatunk ezeket képtelen felfogni és még nincsenek azok a műszerek sem, amelyekkel valóssá tudnánk tenni a megmagyarázhatatlan jelenségeket.
Egyes emberek különleges képességekkel rendelkeznek. Vannak „látók”, akik olyan dolgokat is képesek meglátni az emberekkel vagy egyéb élőlényekkel, de holt lelkekkel kapcsolatban is, amelyeket más, közönséges halandók képtelenek. Ilyen képesség többek között a pszichokinézis is. Ez is egy olyan különleges képesség, amely a gondolati energiával képes tárgyakat megmozgatni, arrébb tolni vagy egyéb fizikai hatásnak kitenni. A pszichokinézissel rendelkező ember tárgyakat mozdít el anélkül, hogy hozzájuk érne, vagy egyéb fizikai hatásnak kitenni. A kutatók szerint, akik az európai könyvtárakban és levéltárakban vizsgálódtak, a pszichokinézissel rendelkező személyek sokan voltak a 12.-14. században, mert viszonylag sok okiratban találtak említést róluk. Ez a képesség megritkult 1390. és 1670. között. Ebben az időszakban viszonylag kevesebb eset került lejegyzésre.
Érdekes adatokat találtunk egy 14. századbéli eseménysorozatról. Főszereplője egy Athanasius Sachs nevű úriember volt, aki a wurtenbergi Ulmban született. Már ifjú korában tömérdek szent könyvet ismert és mindenhová magával vitt egy fekete bőrkötéses, Mainzban kiadott zsoltáros könyvet. A vasárnapi istentiszteletek után gyakran különböző regensburgi és pozsonyi kocsmákban hirdette az igét. Nagy tiszteletnek örvendett, mert kívülről tudott 151 zsoltárt. Hallgatóságát azzal is ámulatba ejtette, hogy különböző tárgyakat mozdított el helyükről, anélkül, hogy megérintette volna őket. Így például bőrtáskájából a zsoltáros könyv magától repült ki az asztalra, és a kocsmárosok állítása szerint a könyv mindig ott nyílott ki, ahol a Sachs által énekelt zsoltár volt. Több szemtanú is állította, hogy az izgága részegesek feje fölé söröskorsókat küldött, és ha szükség mutatkozott rá, hát a fejükre ejtette. Több ízben a duhajkodók melletti asztalok is táncra perdültek, ha kapatosan hangoskodtak és Sachs megrovó pillantása ellenére nem csitultak el.
Ebben a korban gyakoriak voltak az ördöggel való cimborálás vádjával illetni azokat az embereket, akik valamilyen másfajta képességgel vagy tudással voltak felruházva. Sachsot is feljelentették, és a város vezetői elrendelték letartóztatását. Erre azonban nem került sor, mert a katonák nem tudtak behatolni házába, mert egy láthatatlan erő különféle tárgyakat dobált feléjük. Egy idő után a városatyák feladták szándékukat és Athanasius Sachs megmenekült a máglyán való megégetéstől.

A spontán öngyulladás
A spontán öngyulladást még senki sem volt képes megmagyarázni. A jelenség a 19. és a 20. században volt igen gyakori és több ízben is alaposan dokumentálták az eseteket. Ezek szerint az emberi test minden látható ok nélkül is képes meggyulladni és porrá égni. Voltak azonban olyan esetek is, amikor az öngyulladást lehetséges volt megfékezni és az áldozat megmenekült. Ilyen eset játszódott le 1835. január 5-én az amerikai Nashville egyetemének matematika professzorával is, ő lélekjelenlétének köszönhette, hogy életben maradt, és a titokzatos tűz nem oltotta ki életét.
Az egyetemi tanár esetét egy orvosprofesszor kollégája írta le az ottani orvostársaság közlönyében. Hamilton professzor miután az egyetemen befejezte előadását, hazatért. A ház bejárata mellett kifüggesztett hőmérő éppen 8 fok fagyot mutatott. Miközben a tanár azon morfondírozott, hogy a házában begyújtson-e, és mennyi tüzelőt készítsen be kályhája mellé, erős fájdalom hasított a lábába. – „Úgy éreztem, mintha egy óriási darázs csípett volna meg, ugyanekkor hirtelen forróság öntötte el lábamnak azt a részét” – írta le később az esetet. Hamilton tanár úr leengedte nadrágját, és amint combjára pillantott, néhány centiméteres átmérőjű kicsapódó lángot pillantott meg. Rögtön az jutott az eszébe, hogy az égéshez a tűznek oxigénre van szüksége, ezért tenyerével letakarta a lángot, amely ezután elaludt. A házban ezután alaposan szemügyre vette sebesülését. A fájdalom nagyon kínozta, de a seb inkább valamilyen horzsolásra hasonlított. A professzor tovább vizsgálódott és az alsónadrágján egy piciny lyukat vett észre, a nadrágján viszont semmilyen nyomot sem talált. Az anyagon semmilyen perzselési nyom sem volt látható, az alsónadrágon található lyuk körül viszont sárga pehelyfoszlányokat látott, amelyeket zsebkésével el is távolított.
A combján levő seb néhány nappal később begyógyult, de a bőre még sokáig kék maradt és a seb körüli izmok gyakran fájtak neki.
- Ha nem lennék matematikus, akkor azt hinném, hogy a fekete mágia áldozata voltam egy rövid ideig – mesélte a professzor később kollégáinak.


A megcsonkított expedíció
Az Ural környékét évenként sok expedíció látogatja, így volt ez 1959. elején is, de az esetet nemrégen ismertette a Tajnaja Vlaszty című orosz folyóirat. A cikk szerint egy turista csoport 1959. januárjában sítalpakon vágott neki a hosszú útnak, amely több szempontból is veszélyesnek ígérkezett. A csoporttal később, az év februárjában szakadt meg minden kapcsolat, miután megközelítették a hegyvonulat Otartani csúcsát, a vogulok szent helyét. A mentők azonnal a turisták megkeresésére indultak és március elején meg is találták az expedíció tagjainak – megcsonkított testeit. Az egyik áldozat mellett egy cédulát is találtak, amelyen a következő szöveg volt olvasható: „Társaim meghaltak, én lebénultam és éhen fogok pusztulni”.
A holttesteket törvényszéki orvosok is tanulmányozták, akik megállapították, hogy az áldozatok közül hatan megfagytak, a többiek agya és más belső szervei pedig súlyosan megkárosodtak. Az expedíció támadói még a kutyákat is megcsonkították..
1965-ben egy újabb expedíció indult az Ural északi vonulata irányába, hogy kiderítse a hat évvel korábbi turistacsoport halálának okát. De egy rendkívül heves vihar visszafordulásra kényszerítette őket. Érdekes volt, hogy a viharban az iránytűk mutatói összevissza forogtak és másfél óráig a műszerek használhatatlanok voltak.
1973-ban újabb expedíció indult az Uralba, a csoport vezetője visszatérése után a következőket írta le: „Amikor letérdeltem, hogy táborhelyünkön a tüzet felélesszem, a földből ütemes morajlás hallatszott. Úgy éreztem, hogy valaki, vagy valami meg akar fojtani.”
Az expedíció tagjai visszamentek völgybéli szálláshelyükre, de minden reggel egy megadott időben, sárgás köd emelkedett fel a láthatáron.

FÁY Gábor

Brazil Stonehenge
Csillagászati megfigyelő vagy kultikus hely

Az angliai Stonehenge-ről már könyvtárnyi anyag látott napvilágot. Nem lehet tudni, hogy mikor épült, ki építette és miért. A szakemberek, ha valamit nem tudnak egy múltbéli relikvia feltárása alkalmával, akkor közlik, hogy minden valószínűség szerint egy történelem előtti, ősi naptárt mutató csillagvizsgálóról van szó, amelynek segítségével a korabeli írástudók meghatározták mikor került a Föld Napkörüli keringése során olyan helyzetbe, hogy el lehetett kezdeni a vetést, vagy az aratást, vagy az őszi termény-betakarítást. De ez segített az évek múlásának jegyzésére is. Mivel abban az időben még nem a heliocentrikus világnézet volt az elfogadott csillagászati nézet, ezért ugyanezeket a munkálatokat a Nap állásával – de lehet, hogy a Hold égi helyzetével - magyarázták. A Stonehenge-i Sarokkő például olyan irányt mutat, amilyenen a Nap kél a tavaszi napéj-egyenlőség napján. De feltételezték már a régészek, hogy az ősi építmény tulajdonképpen egy szentély is lehetett, ahol emberáldozatokat is bemutattak az akkori isteneknek.
A közelmúltig azt feltételezték a szakemberek, hogy Stonehenge egyedülálló építmény-kolosszus, amely valamikor a megalit korban épült, legalábbis nem tudni mikor. Ezért hatalmas meglepetést keltett egy alig egy éves hír, hogy Dél Amerikában, pontosabban az Amazon egy elhagyatott részén, Amapa távoli északi tartományában felfedeztek egy hasonló sziklasort, amelyről nem tudni milyen célt szolgált, és hogy kik is építették egyáltalán, milyen célból. Az archeológusok viszont remélik, hogy ezek az ősi kőtömbök talán jobban meg fogják világítani ennek a területnek, vagy a világnak ezt a részét, hogy az őslakók milyen szerepet játszhattak Amerika őstörténelmében.
A szakemberek azonban máris közölték a szaklapokban, hogy ez a 127 darab kőtömb által bezárt terület minden valószínűség szerint egy ókori csillagászati megfigyelő-hely lehetett, amely biztosan az európai hódító kolonizációs időszak előtt keletkezett. Ez azért is kapott ilyen kiemelkedő megfogalmazást, mert eddig úgy hitték a régészek, hogy az Amazonnak ez a vidéke az európai gyarmatosítás előtt egyáltalán nem volt lakott
A kitűnő állapotban levő több tonnás kőtömbök egymástól egyenlő távolságban vannak felállítva. Építési idejüket még homály fedi, de a környéken fellelt agyagedény-törmelékekből azt lehetett megállapítani, hogy körülbelül 2000 évesek lehetnek. Több kőtömböt úgy helyeztek el építőik, hogy az őszi napforduló időpontját mutassák és ílymódon határozzák meg a Hold keringési idejét is. Az őszi napforduló ezen a vidéken akkor van, amikor a Nap az égbolton a legalacsonyabban látható. A feltételezések szerint ezekhez az időpontokhoz, tehát a Nap állásához és a holdfázisokhoz igazították az ősi népek a földműveléssel kapcsolatos teendőket.
Amapa tartomány Brazíliának északi részén található mintegy 390 kilométernyire Macapától, a tartomány fővárosától. A tartomány egyébként Francia Guyana határvidékén terül el. A felfedezésre tavaly májusban került sor. A kutatók 127 darab kőtömbre leltek egy füves dombtetőn, valamennyi kőtömb körülbelül 3 méter magas. Az építmény viszonylag hosszú ideig épült, mert megállapítást nyert, hogy egyes kőtömböket 1500 évnyi különbséggel emelték.
A téli napfordulón, december 21-én egyes kőtömbök árnyéka eltűnik, mert a Nap pontosan a tömb felett található. A tömbön egy lyukat is fúrtak az építők, a Nap sugara ezen hatol át és csak egyetlen kisebb szikladarabot világít meg. Akárcsak Stonehenge-ben a Sarokkövet. Éppen ezért gondolják a kutatók, hogy az ősi építmény csillagászati megfigyelő hely lehetett, amelyet építőik 3000-2500 évvel ezelőtt emeltek. A földbe ágyazott kőtömbök árnyéka határozta meg a mezőgazdasági tevékenységek kezdetét, de lehet, hogy ilyenkor mutattak be különféle áldozatokat is, és ebben az esetben nemcsak csillagvizsgáló szerepet töltött be az építmény, hanem ősi szentély is lehetett.
A kutatók már régóta állítják, hogy Dél Amerika ősi népe nagyon is figyelte az eget feje fölött és ezekhez a megfigyelésekhez igazította mindennapi tevékenységét. Ezért nagyon is meglepőnek számított, hogy eddig semmilyen földi jelét nem találták megfigyeléseiknek. Míg az inkák, a mayák és az aztékok hatalmas városokat és különleges épületeket építettek, addig az Amazon vidékén élő, úgy nevezett palikur indiánok faházakban, nádból és agyaggal bevont házacskákban élték életüket, amelyek nagyon rövid idő alatt megsemmisültek.. Ez talán érthető is, mert az őslakosság a kis tengernek is beillő Amazon partján élt, ahol ki volt téve a folyam gyakori szeszélyeinek.
Ennek ellenére a régészek összehangolt kutatásokba kezdtek az Amazon partvidékén. Helikopterekből kutatták a területet és gyalogosan járták be a környéket és ők voltak az elsők között, akik a magasból megfigyeltek egy építményt egy esőerdő közelében egy füves dombtetőn.. Hamarosan, ahogy az időjárási viszonyok megengedik, a kutatások folytatódnak még, a környéket vizsgálják majd át, a leletek korát pedig karbon-detektorral határozzák majd meg. A kormeghatározás annál is inkább fontos, mert egy legújabb hír szerint Peruban, Limától északra egy hegyoldalban megtalálták a nyugati félteke (talán) legrégibb csillagászati obszervatóriumát, amelynek korát 4200 évre becsülik. Itt is a kőtömbök úgy vannak felállítva, hogy december 21-én a napkeltét és a napnyugtát mutassák


FÁY Gábor

Asztrális dimenzió
Mi történik velünk halálunk után

Amikor végleg elhagyjuk fizikai testünket, a következő fog történni: Az első néhány napban egy valós idejű projekción esünk túl, közel a fizikai valóság dimenziójához, egészen addig, amíg az éteri erőforrásunk ki nem fogy. Utána a második halálon esünk túl, és belépünk az asztrális dimenzióba. Ott megszabadulunk minden vágyunktól, mivel képesek leszünk mindent megtenni, amit valaha is akartunk. Ezt a tudatalattink hatalmas létrehozó erejével tehetjük majd meg. Itt ezeket a vágyainkat teljesen kiélhetjük, amíg észre nem vesszük, hogy csak illúziók voltak.
Ezután levetjük az asztrális testünket és a mentális dimenzióba lépünk be. Itt pereg le előttünk az életünk, megvizsgálhatunk minden történést, érzést, gondolatot. Ezek az emlékek, érzések és gondolatok hozzáadódnak az Akashi Tekercsek anyagához, ami a teljes emberi lét összes, a fizikai világból származó tapasztalatának felvétele.
Levetve a mentális testünket, belépünk a buddhikus dimenzióba. Itt maradunk egy időtlennek tűnő pihenés erejéig, pihenünk, megbocsátunk, megbékélünk, és: megértjük az ÉN-t. Ebben a világban begyógyulnak a belső sebeink, és a lelkünket átjárja az isteni szeretet. A lelkünk még egyszer teljes egész és tökéletes lesz.
Ekkor levetjük a buddhikus testet, és belépünk az atmikus világba. Itt a szeretteink isteni jelenlététől körülvéve várunk. Azután, egy nap, a lét következő szintjére kerülünk, ahol az élet nagy rejtélye fog lelepleződni előttünk.
Az asztrális, a fizikaihoz legközelebb "eső" dimenzió. Úgy borítja be és hatja át az egész világot, mint egy hatalmas tudati háló, felfogva és magában tartva minden gondolatot. Ennek a tartalmát a világ elméinek közös tudata hozta létre. Az összes gondolatot, emléket, fantáziát és álmot tartalmazza, amit a világ élő teremtményei eddig létrehoztak. A gondolatoknak ez a tengere rétegekre, síkokra oszlik, amiket asztrális síkoknak, asztrális világoknak vagy asztrális valóságoknak nevezi az ezotéria.
Az asztrális dimenzió asztrális anyagból jön létre, és találóan írhatjuk le gondolati anyagként. Ez a gondolatokra nagyon érzékeny, és bármilyen formába vagy alakba önthető. Ezek a kreációk olyan tökéletesek lehetnek, hogy nem lehet őket megkülönböztetni a valóságtól.
Ez legkönnyebben egy, az asztrális anyag, és az előhívatlan, nagysebességű film közé vont párhuzammal magyarázható meg. Amikor a filmet fénynek tesszük ki, amely fényt a kamera lencséje fókuszálja, akkor a valóság tökéletes képmása azonnal beleég a filmbe, a fénynek a filmre gyakorolt kémiai hatása miatt. Amikor az asztrális anyagot kitesszük az elmének a gondolatok által fókuszált hatásának, az asztrális anyag azonnal megformálja a valóság pontos képét, az asztrális anyag és a gondolatok kölcsönhatása következtében.


Álmok
A tudatalatti a következőképpen hozza létre az álmokat: alvás közben az asztrális dimenzióba érkezünk. A tudatalatti itt bármilyen "forgatókönyvet" létrehozhat. Ez a módja annak, ahogy a tudatalatti elme megoldja a problémákat, és ahogyan a tudatos elmével kommunikál. Komplex gondolati formák forgatókönyveinek egymásutánját hozza létre, és az asztrális anyagba vetíti őket, ahol azok "szilárddá" válnak. A tudatos elme ekkor az álom-állapotban "végigéli", megtapasztalja ezeket az ott létrehozott történéseket. Ily módon ez olyan, mint amikor egy filmvetítő gép (a tudatalatti elme) vetít képet a filmvászonra (azaz az asztrális dimenzióba).


Az elképzelt gondolati formák
Minden, a valós világban megjelenő új tárgy, objektum bizonyos idő után asszimilálódik az asztrális dimenzióba. Ilyenkor annak a gondolati formája először az asztrális világnak a legalacsonyabb szintű részében jön létre, abban, amelyik a legközelebb áll a valós világhoz, és az idő múlásával egyre inkább állandó lesz. A többi gondolati formával is így van, minél több figyelem fordul felé, annál gyorsabban növekszik.
Minél magasabbra kerülünk az asztrális dimenzióban (azaz minél messzebb a valós vagy fizikai világtól), annál kevesebb gondolati formát találunk úgy és olyannak, ahogyan azt itt a valós világban ismerjük. A fizikai dolgoknak nagyon sokáig kell hatással lenni rá, ahhoz hogy formát öltsenek, és megtalálhatók legyenek az asztrális világban.
Próbált már valaha az olvasó egy idegen házban sötétben közlekedni? Ha igen, valószínűleg mindenbe beleütközött. De amint otthonossá válunk abban a házban, a minket körülvevő formáknak egy képzeletbeli képe alakul ki bennünk, és így már könnyebben tájékozódunk sötétben is. Minél több időt töltünk ebben a házban, annál erősebb lesz ez a képzeletbeli kép. Ez hasonló ahhoz, amint a gondolati formák növekednek a többi dimenzióban.


Látás az asztráltérben
A fizikai testünk körülbelül 220 fokos szögben lát (a perifériás látással együtt). Tehát csak előrefelé látunk, de hátra, lefelé, fölfelé ugyanabban az időpillanatban nem. Az asztráltestünkben több mint 360 fokos a látókörünk, és egyszerre látunk minden irányban. Ez a szferikus látás, azaz a gömblátás. Az azstrálprojekció során a szokás hatalma alatt állva, csak egy irányba figyelünk, arra, amerre (szerintünk éppen) az "előre" van. Ettől még az összes többi irány látványa is ott van, ugyanabban az időben, csak éppen az agyunk nem tudja ezeket egyidejűleg feldolgozni. A gömblátás olyan, mintha egy több irányba látó szemünk lenne, amely egyidejűleg lát az összes irányba !
Az asztráltestben nincsenek fizikai szerveink, mint amilyen például a szem. Ilyenkor a tudatnak egy, a semmiben lebegő, kivetített, nem-fizikai pontja vagyunk. Ilyenkor a gravitáció sem hat ránk, sem más fizikai törvény. Ebben az állapotban nincs le és fel, jobbra és balra, elöl és hátul. Csak az életünk során belénk rögződött látásmód az, ami ezt a perspektívát ránk akarja erőltetni az asztrálprojekció során.
.Mivel az asztrális világban nincs fizikai test, nem szükséges megfordulni ha hátra akarunk nézni. Egyszerűen csak a nézőpontot változtatjuk „hátrafelére”. Ez, ha mozgás nélkül történik, akkor a tükörkép-effektust okozza. .
Hasonló hatást lehet elérni, ha lefekszünk és a fejünk fölé nézünk, vagy pedig fejen állunk, és megpróbáljuk a tárgyak jobb és bal oldalát megfogni. Ez egy kis zavart okozhat a jobb és a bal megítélésében, tehát tudatosan ki kell gondolni, hogy melyik a melyik oldal ebben a megfordított helyzetben. Ez az enyhe kis zavar elég a tudatalattinak ahhoz, hogy valami könnyebben elfogadhatót kreáljon inkább.
A gömblátás megérthető, de attól még zavarba ejthet az asztrálprojekció során, ha előáll az oldalak felcserélődése. Inkább számításba kell venni, mint küzdeni ellene. Ilyenkor el kell fogadni a tükörképet, és egyszerűen a tárgyak elhelyezkedése alapján tájékozódni, nem pedig a saját jobb- és bal oldalról való beidegződéseink alapján..
Vizualizációs erő
A tudatalatti elme sokkal nagyobb vizualizációs erővel rendelkezik, mint a tudatos elme. Ez körülbelül olyan, mint egy szuperszámítógép egy játék számológéphez képest. Az asztrális dimenzióban, tudatos projekció vagy "tiszta álom" során, amikor a tudatos elme figyel, ez a különbség nagy zavarodottságot okozhat. A tudatalatti végig ott bujkál a felszín alatt a projekció folyamán. Az egész kreatív erő próbál kitörni onnan, hogy létrehozhasson valamit, és amint tudja, meg is teszi ezt. A kreatív erőnek ez a képessége (a tudatos és a tudatalatti elme között), az egész élet alatt megszokott egyirányú nézéssel az oka az Alice Csodaországban - effektusnak. Erről bővebben majd a következő héten.

FÁY Gábor

A csodaország-effektus
Az elme érdekes játéka


Alice, a Csodaországba úgy jutott el – a mesekönyv szerint - , hogy belépett egy tükörbe és hirtelen egy egészen más világban találta magát, ahol minden fordítva volt. Az asztrális projekció szerint, ha kivetítjük az asztrális testünket, és körbenézünk egy szobában, akkor minden normálisnak tűnhet, de hirtelen észre vesszük, hogy az ajtó rossz falon van. Hogyan? Nézelődés közben ezt az ajtót hátsó nézetben láttuk, felcserélve az agy természetes jobb- és baloldali perspektíváját. Az agy ezt nem tudja feldolgozni, az addig megszokott frontális látásmód miatt. A bútorok, ajtók, ablakok helye normális, de hátsó nézetben ez megváltozik. Ez készteti a tudatalattit, hogy létrehozzon egy ajtót ott, ahol - azt gondolja - annak lennie kell. Amikor ránézünk, igazinak tűnik, noha nem kellene ott lennie. És ha egyszer létre lett hozva, ott is marad, mivel az agy számára feldolgozhatatlan lenne, ha eltűnne.
Amikor az ajtó rendes helye felé fordulunk, az ott is van, ahogy rendesen. Ilyenkor két, három, vagy akár több ajtónk is lehet egy helyett. Ha a valódi ajtón megyünk át, a ház többi része, remélhetőleg, olyan lesz, amilyennek lennie kell. De ha az egyik "képzelt" ajtón lépünk át, akkor az elménk tudni fogja, hogy az nem igazi ajtó, és nem nyílhat a ház bármely valódi részébe, tudja hogy nem lenne szabad ott lennie. Ha kinyitjuk ezt az ajtót, valami mást fogunk ott találni. Általában egy nem létező folyosót vagy átjárót, ami a ház egyéb olyan részeibe vezet, amik szintén nem léteznek. Így történt az a tükörrel is, Alice esetében.
Innentől kezdve, ha ezen az ajtón átlépünk, a Csodaországban találjuk magunkat, ahol minden lehetséges, csak nem túl valószínű. Ilyenkor gyakorlatilag a valóságban nem létező de most létező ajtón keresztül az asztrális dimenzióba léptünk be. Ha a tudatalatti elkezdett létrehozni dolgokat, onnantól már nem is fogja abbahagyni. Erre azért van szükség, hogy a tudatos elme elfogadhassa azt az abnormális helyzetet, amibe került. Ennek a kreativitásnak egy bizonyos szintjénél a tudatalatti elveszíti azt (az állapotot), és az asztrális világ más részeibe kezd utazni. Az asztráliprojekciónak ennél a pontjánál a valóság teljesen elvész, és helyette az asztrális dimenzióba megy át az egész.
Az Alice-hatás többféle módon is bekövetkezhet az asztrális projekció során, a fenti leírás csak egy példa. Az asztrális projekciót végző személyek gyakran jelentették, hogy egyszerűen elvesztik fölötte az ellenőrzésüket, tárgyak tűnnek fel, majd el, és egyáltalán, minden nagyon furcsa lesz. Ezt alapvetően a tudatalatti hatalmas létrehozó ereje okozza, amely ilyenkor működésbe lép. Elkezd tárgyakat létrehozni és eltűntetni, majd az asztrális dimenzió más területére visz, és egyáltalán, mindent megnehezít a szegény személy számára.
A tudatalatti hatalmas létrehozó ereje, persze, kihasználható. Nagyon értékes eszköz, ha tudjuk, hogyan használjuk fel azt.
Olvadó kezek
Amikor az asztrális testet kivetítjük, közel a valós (fizikai) világhoz, testünk, mint olyan, nincs. De, mivel a tudatos elme ezt nem tudná feldolgozni, így létrehoz nekünk egyet, az éteri (fizikai) test gondolati formáját. Ha elkezdjük egy testrészünket, pl. a kezünket figyelni, észre vesszük hogy nagyon gyorsan "elolvad". Sápadtnak és különösnek tűnik, és néhány másodperc múlva az ujjak elkezdenek "olvadni", mint a hó egy tűzhely mellett. Sápadt kinövésekké fogynak, majd a karok is olvadásnak indulnak. Ez az olvadási hatás általában csak akkor mutatkozik, ha elszántan, szándékosan figyelünk egy testrészt, amit előzőleg létrehozunk.
A testrészek ily módon történő figyelmes vizsgálata a tudatos elmét használja, ami, mivel gyenge a létrehozó képessége, nem tudja túl sokáig egyben tartani az összetett formákat. Ez okozza az olvadási hatást. Ha az asztrális projekció során mégis, átmenetileg a testünkre terelődne a figyelmünk, ez az olvadási hatás nem jelentkezik.
Létrehozott gondolati objektumok
A fentebb leírt olvadási jelenség mutatkozik bármely, tudatosan létrehozott tárggyal kapcsolatban is. Például, ha létrehozunk egy kardot, amint elképzeljük, meg fog jelenni a kezünkben, egy rövid időre. Ezután éppúgy, ahogy a kézzel történt, el is olvad majd. Ha koncentrálunk rá, meg tudjuk tartani a saját alakjában, de amint gyengül a koncentrálás, úgy gyengül maga a kreáció is. Nehéz, és koncentrálni kell, ahhoz, hogy a lelki szemeink előtt valami megjelenjen. Amint a koncentrálás gyengül, úgy halványodik/változik el a képzelt látvány. Ez jól mutatja a tudatos és a tudatalatti elme vizualizációs képessége közötti hatalmas különbséget. Hogy tartós gondolati formát hozzunk létre, ahhoz be kell csapni a tudatalattit.
Hogyan történik a projekció ?
Alvás közben, az "éteri test" vagy más néven energiatest (a fizikai testünk maga) töltődik. Kitágul és megnyílik, hogy magába szívja és tárolja az energiát. Az energiatest normális körülmények között ezt csak alvás közben tudja megtenni. Amikor megnyíltak, a csakrák folyatják az energiatöltést az energia-testbe, éteri anyag formájában. A feltöltődés alatt az asztráltest különválik, és az asztrális világba "utazik", ahol álmokat hozhat létre és tapasztalhat meg. Ha ez az elkülönülés tudatosan történik, vagy utána öntudatunkhoz (magunkhoz) térünk, akkor bizonyos ellenőrzésünk lesz felette. Ekkor ez egy testen kívüli élmény, asztrális projekció lesz, vagy tiszta álom.
A testen kívüli élmény
A testen kívüli élmény egy valós idejű projekció, közel a valós világhoz. Gyakran jelentkezik a halálközeli élmény részeként is. Ez akkor következik be, ha egy személy egy bizonyos trauma (autóbaleset, sebesülés, szívroham, szülés) következtében a testén kívülre kerül. Az ezen az állapoton keresztülmenő (vagy azt végző) személy tudatában van állapotának és valós időben figyeli a fizikai testét körülvevő világot. Például beszélgetéseket hallgat, történéseket lát. A testbe való visszatérés után sokan ezek közül a személyek közül pontosan leírták a beszélgetéseket és eseményeket.
Ha az illető személy közel áll a halálhoz, vagy ezt hiszi, amelynek következtében nagy adag éteri anyag vezetődik át az asztráltestbe és így készül fel a halál folyamatára.
Ha a illető személynek aktívak a csakrái, ezek éteri anyagot vezetnek az asztrális testébe. A csakra-aktivitás lehet veleszületett vagy begyakorlott, tanult tulajdonság.
Egy halálközeli állapot során az érintett személy a valóságot igaziként fogja fel, (valósnak), az idő pedig ami alatt átéli a dolgokat "normális" (azaz valós idejű) lesz.
Gyakorlatilag, amikor a valós világba történő valós idejű projekciót végzünk, mint például a halálközeli állapot alkalmával, ez nem más, mint projekció, amely valójában a fizikai- és az asztrális dimenzió közötti határ-, átmeneti sávját célozza meg..
Az asztrális projekció
Ez akkor játszódik le, amikor az asztráltestet az asztrális dimenzióba vetítjük, ahol a dolgok eléggé különböznek a valós világban megszokottól. Az idő nagyban torzulhat. Például egy óra az asztrális dimenzióban lehet, hogy csak pár perc a fizikai valóságban, attól függően, hogy az asztrális világ mely részében vagyunk.
Mire szolgál egyáltalán az asztrális projekció és az asztrális dimenzióba való lépés elsajátításának a gyakorlása? Az asztrális projekció jó relaxációs gyakorlat tudatunk kiürítésére, csakráink felnyitására és energia szintjeinek emelésére A projekció tanulásának fő célja, hogy képesek legyünk külön választani asztrális testünket fizikai testünktől, miközben teljesen tudatunknál vagyunk. Ezt meditációval sajátíthatjuk el a legjobban.
FÁY Gábor

Üzengetések a túlvilágról
Túlvilági üzenetvivők is léteznek

A túlvilággal való kapcsolatok lehetséges megteremtése előtt szükség van egy nagyon fontos mozzanatra, mégpedig arra, hogy az érdeklődő hisz-e egyáltalán a túlvilág létezésében. A túlvilággal kapcsolatosan ugyanis vannak nagyon régi feljegyzések, a Szentírásban például szó van arról, hogy Enok „elragadtatott” a Földről, nem halt meg, hanem fizikai lényként került át a túlvilágra.
Sokan természetesen kételkednek a bibliai leírás hitelességében, de nemrégen James J. Hurtak nevű doktor-professzor is jelentkezett, hogy ő is még 1963-ban el lett ragadtatva, sok túlvilági helyen járt Énok-mesterrel, és azóta, a földi világon ő gondoskodik az Énok-kulcsok lefordításáról és közzé tételéről. Énok ugyanis 64 kulcsban ismerteti az emberiség feladatát, magyarázza a számunkra elkövetkező idő titkait, stb. A 64 kulcs közül 12 már tíz évvel ezelőtt megjelent magyar nyelven, de a könyv kifogyott. Hogyan is írja le Hurtak professzor élményeit és elragadtatásának történetét? Erről egyébként 2006. januárjában több napig tartó előadást tartott Budapesten, mert előkészületben van valamennyi Énok-kulcsnak a megjelentetése magyarul.


Egy túlvilági utazás története
Hurtak professzor elmondta, hogy annak idején imája közben szobáját fény árasztotta el és egy fenséges alak bontakozott ki ebből a világosságból. Közölte vele, hogy ő Ophanin Énok mester és megkérdezte a professzortól, hogy készen áll-e, hogy elmenjen vele az Atyához. Miután a professzor beleegyezését adta a túlvilági utazásba, egy fénymező vette körül és felragadtatott a Mennyek országába.
Először a Muscida és a Merak csillagok tartományába mentek, itt elmondták neki, hogy a földi hatalom jelenlegi birtokosai magasabb mennyekből buktak alá. Ők most a Nagy Medve csillagképként ismert határmezsgyén tartózkodnak, és innen ellenőrzik a bejáratot, amely a magasabb szintű Mennyből a helyi jellegű világegyetemükbe vezet. Látta, hogyan taszították le a korábbi korszakok mestereit ezekre a csillagokra, ahonnan most ők irányítják az alacsonyabb szinten létező bolygóvilágokat. Innen Hurtak professzor az Arcturus nevű csillagra került, ahol a Kilencek Tanácsa székel, és itt hozzák a mi bolygótartományainkra vonatkozó döntéseket.
A földi professzor fizikai teste ezután átkerült különböző fénysűrűségű rétegeken és így jutott el az Orionra. Az Orion ködben a Saip csillagra került, ott találkozott Metatronnal, aki az isteni Atya elé vezette. Itt közölték vele a feladatát, küldetésének a célját, utasították, hogy a Föld nevű bolygón mindenkit meg kell győznie arról, hogy az „idő elérkezett” és az üzeneteket a Kulcsok formájában a harmadik szemébe vésték. A kulcsok ugyanis feltárják a magasabb rendű fejlődés irányvonalát és az emberek fejlődésének az irányát.
Megmutatták neki az Atya házát, majd megismerkedett a Csillagrendszerek Tanácsának rendjével, uralkodásának hatásköreivel, majd közölték vele a Messiás eljövetelének idejét is.
A Kulcsok célja, hogy az emberek megismerjék a tudományok fejlődésének irányát. Mert az emberiségnek rá kell ébrednie arra, hogy nemcsak az embereknek kell együttműködniük egymással, hanem az értelem többi megnyilvánulási formáival is. A Kulcsoknak rendeltetése az, hogy megvalósítsák a Föld nevű bolygó népeinek egységét a Melkizedek Testvériség 144 000 mesterének megérkezéséig, felkészítse őket arra, hogy befogadhassák a mestereket. A Testvériség célja az, hogy megváltsa a szelídeket és az igazakat, hogy felvigye őket az értelem magasabb szintjeire, ahol majd egy új életet kezdhetnek.



A Kulcsok mindenkire érvényesek
Énok hangsúlyozta Hurtak professzornak, hogy a Kulcsok nem vonatkoznak csupán a Föld nevű bolygó lakóira. Célja a Kulcsoknak az, hogy felkészítse az embereket arra, hogy más bolygókon is munkálkodhassanak, és hogy munkájuk összhangban álljon a magasabb szintű tanításokkal és szellemi igazságokkal. Az emberek megismerhetik nemcsak a bukott lényeket, akik a Fölre látogatnak olykor űrhajóikkal, mert a világűrben léteznek soha el nem bukott élőlények is.
Az Énok-Kulcsok meglehetősen összetett tanulmány, fizikai világunk lakói számára talán zavarosaknak tűnnek helyenként. Viszont J.J. Hurtak professzor tevékenysége rámutat arra, hogy a szellemvilág olykor jelentkezik és üzeneteket is tartogat számunkra.. Már amennyire létezőnek fogadjuk el ezeket az üzenethordozókat.
A sámánok, varázslók, spiritiszták, halottlátók, szellemidézők, médiumok, sőt a próféták is azt állítják magukról, hogy kapcsolatot tudnak teremteni a túlvilággal. Vannak olyan emberek is, akik képesek arra, hogy egy rövid kirándulást tegyenek a túlvilágon és utána visszatérjenek fizikai testükbe. Tibetben ezeket az embereket delokoknak nevezik. Ők üzenetvivők és igen népszerűek hazájukban. Tibeti nyelven a de-lok annyit jelent, hogy a halálból visszatért. Olyan ember a delok, aki látszólag belehal valamilyen betegségbe és a bardóban, a túlvilág átmeneti régiójában találja magát. Meglátogatja túlvilági barangolása során a pokol régióit, ahol tanúja lesz a halottak feletti ítélkezéseknek és szenvedéseiknek. Néha a delok ellátogat a paradicsomba is, vagy a buddha-mezőkre, olykor egy istenség kíséretében, aki a delokot utazása során védelmezi és ugyanakkor magyarázza is a látottakat. Egy hét elmúltával a magasabb rangú szellemi lények a delokot visszaküldik fizikai testébe, hogy a Halottak Urától üzenetet vigyen az élő világba, hogy szellemi gyakorlatra és jótékony életre sarkallja őket.
A delokok létét a nyugati világ emberei nehezen hiszik el, ő viszont egész további életét azzal tölti, hogy újra és újra elmesélje élményeit, hogy másokat is elvezesse a bölcsesség ösvényére. A híres delokok életrajzát a szerzetesek leírják és Tibet-szerte énekesek adják elő.


Egy delok vallomása
Lingza Csökju híres delok, aki életrajzában elmondja mi, és hogyan történt vele. Egy napon, észre sem vette, és máris halott volt, Arra eszmélt, hogy testén kívül van és látta, saját ágyát, sőt a ruháit is felismerte a halotton. Hiába igyekezett minden erejével családjának üzenni, hogy ő él, azok semmit sem észleltek, csak végezték a halotti szertartást. Emiatt nagyon haragudott. Az is felbőszítette, hogy rokonai nem adtak neki semmit sem enni és inni. Csakhamar elhagyta házát és halotti ágyát, és mérhetetlen boldogság árasztotta el, amikor mestere elé érkezett. Annak meditációjára meg is nyugodott. Egy bizonyos idő elmúltával hallotta, hogy valaki szólítja, felismerte apja hangját, aki hívta őt, és ő örömmel követte. A bardoba, a túlvilág átmeneti régiójába érkeztek, amely éppen olyan volt, mint bármelyik földi, vidéki táj. A bardo a tibeti buddhizmusban egy olyan vidéknek a neve, amely a földi lét és a túlvilág között helyezkedik el. Onnan egy hídon át lehet eljutni a pokol régiójába, oda, ahol a Halál Ura a halottak jó és rossz cselekedeteit mérlegeli. Itt különféle emberekkel találkozott, akik elmesélték neki történetüket, sőt találkozott egy jógival is, aki azért látogatott el a pokolba, hogy megmentse a lelkeket. Végül Lingza Csökjit vissza küldték a földi világba, mert az égiek észre vették, hogy hiba csúszott a nyilvántartásukba, nevét és családját rosszul jegyezték be, és számára az idő még nem érkezett el, hogy meghaljon. Ezért visszakerült fizikai testébe, amelybe már felgyógyultan ért vissza. Magával vitte azonban a Halottak Urának az üzenetét és élete további részét azzal tölti, hogy az élőknek túlvilági tapasztalatait meséli.


FÁY Gábor

Akik a szellemekkel beszélnek
A sámánok és nézeteik

Az ázsiai sámánok elképzelései a túlvilágról meglehetősen egyszerűek, akárcsak maguk a természeti népek. A sámánok szerint a fizikai valóság és a szellemvilág, tehát a túlvilág is velünk együtt létezik. Úgy kell elképzelni a szellemvilágot, mint egy marék nedves homokot. A homokszemeket a kezünkben tartjuk, ugyanakkor a nevesség is ott van a szemcsék között. A homokszemek jelképezik a fizikai világot, a víz, a nedvesség pedig a szellemvilágot.
A túlvilág képes beleavatkozni az evilágiak életébe. És természetesen a halál sem igazán halál, elmúlás, semmi sem marad abba, minden, amit elkezdtünk az életben, ott tovább folytatódik. A meghalt ember léte halála után is folytatódik, csak egy másik dimenzióban.. Megmaradnak benne régebbi szándékai, gondolatai, szimpátiái és indulatai. Befolyásolhatja utódai, családtagjainak életét.

A két világ mezsgyéjén
A sámánok és a törzsi varázslók tulajdonképpen azért léteznek, hogy a két világ határán egyengessék a nézeteltéréseket. Megengeszteljék a haragvó és nyugtalan szellemeket és útmutatást és segítséget kérjenek az evilágiak részére.
A sámánok és a törzsi varázslók az élők számára orvosi segítségnyújtásra is képesek, tudásukat a túlvilágiaktól kapják. Ha pedig valamilyen testi problémát képtelenek orvosolni, akkor tudatállapotukat megváltoztatják és révületükben újabb tudást kérnek, beavatkozásukkal mintegy bizonyítják, hogy ők képesek bármikor kapcsolatba kerülni a másik világgal, hogy onnan újabb tudásra, rendkívüli képességekre tegyenek szert.
A sámán látnok és jós is egy személyben. Választ ad azoknak, akik érdeklődést mutatnak valamilyen probléma megoldására vagy egyszerűen azután érdeklődnek, hogy valamilyen cselekedetük milyen eredményt fog szülni.
A megváltozott tudatállapot elérésére sok fajta módszer létezik. Néha hangos dobszó mellett körtáncot lejtenek, máskor ugrálnak a tűz körül, monoton dallamokat énekelnek-hajtogatnak, de előfordul az is, hogy hallucinogén szereket – füveket, teákat, ágakat – rágcsálnak, dohánykeveréket szívnak, növényi eredetű drogokat fogyasztanak. Azok a sámánok, akik magukról azt állítják, hogy látnokok, azok képesek arra, hogy kilépjenek fizikai testükből és lelkükkel asztrálutazásra menjenek, olykor nagy távolságra eredeti helyüktől. A modern szellemtan hívei is képesek asztrálutazásra, ennek megvalósítására különféle technikák léteznek.
Túlvilági utazásra manapság sok ember képes. Ezt bizonyítják a halálközeli megtapasztalások. A Gallup Intézet felmérése szerint az emberek 5-10 százalékának már voltak halálközeli élményeik. Ez a százalékarány Amerikában 8-20 millió embert jelent. A halálközeli állapotból visszatértek százalékaránya csak növekedhet, mert a kórházakban és egyéb egészségügyi intézményekben az újraélesztési technika napról napra tökéletesedik, ennek következtében a túlvilágot járt emberek száma is egyre több.
Kik a spiritiszták
Akik beszélni tudnak a szellemekkel, azok a mi világunkban a spiritiszták. Nevük a latin spriritusból, a lélek szóból ered. A spiritiszta mozgalomról rengeteg dolog terjedt el, gyakran téves hiedelem is. A mozgalom arra az ősi emberi vágyra épült, amely szerint lehetséges a kapcsolat a szellemvilággal, és valakik valahol megtalálták a módját a kapcsolatfelvételnek. Szükség van egy közvetítő lényre, akit médiumnak neveznek. És ő közvetíti felénk a túloldalról érkező információkat. Előfordul olykor, hogy a médium nem emberi hangon mondja el az üzenetet, hanem leír egy szöveget, a túlvilági üzenet szövegét. Olykor ez az írás elképzelhetetlenül gyors, maga a médium nincs is tudatában, hogy mit írt le, csak a végén, amikor a szöveget elolvassa. Előfordult már az is, hogy a médium rajzol vagy fest, mert egy olyan túlvilági személlyel állt kapcsolatban, aki fizikai világunkban festőművész volt.
Téves az elgondolás, hogy a szellemek csak a médiumok közelségére vonzódnak körünkbe, csak akkor jelzik jelenlétüket, ha jelen van egy alaposan felkészült személy is. A spiritiszták úgy vélik, hogy a szellemek folyamatosan jelen vannak, a két világ között nincs is határ. A szellemek jelen vannak a világunkban, mert láthatatlanul ők is részei a világmindenségnek. Csak egy másik dimenzióban léteznek. Az élők egy része vonzza őket, más része taszítja. A szellemvilág részei állandóan figyelik az élő világot, figyelik tetteinket, eljárnak ők is a mi összejöveteleinkre. Ha pedig mi is akarjuk, és ők is, akkor akár egyetlen pillanat alatt létre jöhet a két világ közötti kapcsolat és a kommunikáció.
A spiritiszta szeánszok részvevői gyakran mondják, hogy összejöveteleiken igen gyakran nem jön létre kapcsolat. Ez a helyzet főleg akkor történik, amikor a spiritiszta kör tagjai között egy olyan személy is jelen van, aki „taszítja” a szellemeket. Ahogy az élők sem érzik jól magukat mindenkivel, úgy a szellemvilág képviselőire is érvényes ugyanez. Ha pedig az élő emberekkel vagyunk egy társaságban, akkor sem biztos, hogy olyan is van a társaságban, akinek van valamilyen közlendője. Ugyanez vonatkozik a spiritiszta szeánszokra is. Ezért vannak sikertelen kapcsolatfelvételek, vagy olyasmit mondanak, amik nem lehetnek igazak, a szellemvilágból érkező információk hamisaknak bizonyulnak.
A huszadik század húszas éveiben terjedt el Európában a spiritiszta mozgalom. Az első világháborúban ugyanis sokan odavesztek vagy tűntek el, vagy maradtak hadifogságban, hadifogolyként ott maradtak, eltűntként tartották őket nyilván. Közben kitört az úgy nevezett spanyol nátha, amely szintén több millió áldozatot követelt. Egyes adatok szerint ez az influenza járvány több áldozatot követelt, mint a néhány évvel korábban befejezett világháború. Hirtelen nagy igény lett arra, hogy az életben maradottak megtudják, mi lett szeretteik sorsa, akik sem a háborúból, sem a kórházakból nem tértek haza.


Kik akarnak kapcsolatot létesíteni
Számos történet ismert, hogy az élők csak azért akartak kapcsolatot teremteni a szellemvilág képviselőivel, hogy hírt kapjanak eltűnt szeretteik sorsáról. Nagyon sok esetben kaptak is információkat. Hogy meghaltak, vagy hogy élnek, megjósolták az érdeklődőknek, hogy hozzátartozójuk hamarosan hazajön sebesülten, betegen vagy éppen makkegészségesen. Nagyon sokszor előfordult azonban, hogy a hírek pontatlanoknak bizonyultak. A szellemek nem mondtak jót, vagy nem mondtak semmit sem. A források szerint a szellemektől kapott információ gyakran hamis, a szellem ugyanis hazudott.
Hogyan lehetséges az, hogy a szellem nem mond igazat? Már bennük sem bízhat maradéktalanul a fizikai lét embere?
Úgy tűnik, hogy a szellemvilág sem mentes régi, emberi beidegződésektől. Ott is az antipátia irányítja a létet. A túlvilágon is érvényesülnek bizonyos, feltehetően az ebben a világban, az előző életben szerzett rokonszenvek és ellenszenvek. Ilyen szempontból nézve tulajdonképpen a szellemek is felhasználhatók jóslásra, bizonyos pozitív vagy negatív eseményalakulások közlésére.
Egyelőre azonban maradjunk a két világ közötti kapcsolatokon. Léteznek a mi világunkban is olyan emberek, akik megjárták a túlvilág egyes régióit és utána visszatértek a fizikai létbe? Első ilyen történetet Platóntól olvashatunk, aki az Állam című művében ismertet egy harcost, akit a pamphüliai csata után 10 nappal találtak meg. Teste nem indult oszlásnak, ezért rokonai haza vitték és máglyára tették, ekkor az egykori harcos hirtelen feltámadt és hihetetlen dolgokat mesélt arról, hogy elhagyta testét és több lélekkel együtt csodálatos utazást tett meg, azon a helyen értékelték életüket, a jók egy felfelé vezető hasadékon távoztak megmérettetésük helyéről, a rosszakat lefelé küldték. Amikor ő került bírái elé, akkor közölték vele, hogy neki kell hírül vinni az embereknek, hogy mik történnek velünk halálunk után.
Erről azonban bővebben majd a jövő héten.
FÁY Gábor