Ezoterika

A reinkarnáció
Az újjászületések sora


A reinkarnáció – a szellemtan megfogalmazása szerint – az ismétlődő születés és halál folyamata, amely során a lélek életről életre, egyik test után a másikba vándorol. A lélekvándorlás filozófiája, és tulajdonképpen a szellemtan is azt tanítja, hogy a lélek örökkévaló, a fizikai test az, amely csak átmeneti otthont ad a léleknek. Ennek megfelelően az ember, amikor meghal, csak a fizikai teste hal meg, a lelke a karmája szerint egy másik testben folytatja a fizikai síkon való létezését. A hindu hagyományok is azt tanítják, hogy az anyagi világban a lélek bizonyos feltételek között kerül egyre fejlettebb helyzetbe és ílymódon fokozatosan lehetőséget kap az önmegvalósításra és idővel felszabadulhat az újjászületések folyamatától.
Mindez persze a karmájától is függ. A világegyetem ugyanis igazságos törvényeken alapszik. Az elkövetett bűnöktől akkor kap feloldozást a lélek, ha egy elkövetkező életben fizikai testében ugyanazt éli meg, aki ellen korábbi életében vétett. A karma törvénye igazságos, előbb vagy utóbb minden számlát ki kell egyenlíteni, ezért kerül a lélek életről életre újabb testbe, hogy megtapasztalja korábbi vétkét, vagy hogy jóvá tegye egyik korábbi életében elkövetett bűnét.
Az emberben gyakran felmerül a kérdés, hogy egy csecsemő, aki AIDS-esen születik, mit követhetett el egyik korábbi életében, hogy a jelenlegiben annyit kelljen szenvednie? Mi a helyzet egy tömeggyilkossal? Vajon ő csak megbosszulja egyik korábbi életében a rajta elkövetett bűnöket? Viszont az is tény, hogy egy ember, aki egész életében bántotta környezetét, előbb vagy utóbb meg fogja tapasztalni milyen lesz, amikor őt fogják bántani.
Óriási tévedés úgy értelmezni a reinkarnációt, hogy az újraszületést jelent. Újraszületés nincs, csak újjászületés. A két fogalom között az a különbség, hogy újraszületéskor egy ember, akárcsak mi, valamikor újra megszületik, ugyanilyen személyiséggel, ugyanilyen tudattal, ugyanilyen tulajdonságokkal, ugyanezzel az egoval. Az újjászületés szerint a lélek egy új testben, új személyiséggel, új tudattal, új tulajdonságokkal és új egoval fog a földre kerülni. Ahhoz, hogy ez érthetőbb legyen, az életet úgy kell elképzelni, mint egy színházat. A színész egy színdarabban felmegy a színpadra, és eljátssza szerepét, mint – például – Shakespeare Otellóját. Másnap egy újabb szereposztásban ő lesz Moliére Tartuffjében a zsugori, képmutató ember. A két szerep teljesen más, más személyiség, más tudattal rendelkező lény, a közös a két darabban az, hogy ugyanaz a színész játssza és mindkét darabban ugyanaz az ember nyomja rá bélyegét az általa megformált emberre.
A keleti tanok sok torzuláson mentek keresztül, míg elértek hozzánk. A nyugati szellemtan – amely a szellemvilágtól kapott mediális közléseken alapul – tévedésnek tartja, hogy az emberi lélek egyik-másik későbbi életében állatként, vagy növényként, illetve kőzetként kerül a fizikai világba. A szellemtan azt tanítja, hogy ha egy ember befejezi földi életét, akkor az elkövetkező életében ugyanott fogja folytatni, ahol korábban abbahagyta. Persze ezt a folyatást nem anyagi szempontból kell érteni. A lelket egyáltalán nem érdekli, hogy valaki szegény vagy gazdag volt. Az új feladatok vállalásában az emberi kapcsolatok lesznek a legfontosabb tényezők. Milyen kapcsolatokat fog ápolni a rokonaival, barátaival, ismerőseivel, ellenségeivel és bárkivel, akikkel találkozott korábbi, befejezett földi életében. Sokan mesélik, hogy regressziós hipnotikus állapotukban felismerték jelenlegi életük szereplőt, de teljesen más szereposztásban voltak. A jelenlegi szülők egykor gyermekei voltak mostani gyermekeiknek, a hitvestársak testvérekként voltak láthatók, mostani rokonaikat szülőkként ismerték fel.
Jelenlegi érzelmeink kialakulásához nem szükséges regressziós állapotba kerülni. Az ember gyakran megmagyarázhatatlan ellenszenvet érezhet bizonyos emberekkel szemben, vagy vonzalmat táplálhat valaki iránt. Ezt úgy is lehet magyarázni, hogy a jelenlegi ellenszenv úgy alakulhatott ki, hogy egykoron az illető kellemetlenséget okozott neki egyik korábbi életében, a jelenlegi vonzalom pedig azért alakult ki, mert egykor kellemes időt töltött az illető annak egyik korábbi inkarnációjával. Tudnunk kell azt, hogy azokkal szemben, akik iránt most mélyebb érzelmünkkel kapcsolódunk, szinte biztosra vehetjük, hogy korábbi életeink során már találkoztunk. A szeretet például éppolyan kapocs, mint a gyűlölet. A szeretet olyan emberekhez köthet bennünket, akikkel jól éreztük magunkat egykor, gyűlöletet pedig olyan emberek iránt érzünk, akiket most nagyon szívesen elkerülnénk. A kapcsolatunk egykor ellenségesen fejeződött be. De abban is biztosak lehetünk, hogy az egykoron kellemetlen emberekkel most újból találkozni fogunk, és ugyanott fogjuk folytatni kellemetlen kapcsolatunkat, ahol egykor abbahagytuk. Apróságokon fogunk újból összeveszni az illetővel, haragot fogunk táplálni iránta mindaddig, míg kapcsolatunkat nem semlegesítettük. Ezt pedig hogyan állapíthatjuk meg?
Ha valaki valóban semleges számunkra, akkor vele szemben teljesen mindegy, hogy hol tartózkodik. Lakhat a szomszédságunkban, vagy egy lakásban és nem fog zavarni. Lehet 100 kilométerre is tőlünk, akkor sem fogunk érezni vele kapcsolatban semmit. Önuralmat kényszerítő érzés nélkül lehetünk vele bármilyen kapcsolatban. Vitázhatunk vele, nem fog felzaklatni a vita, az sem, ha nehéz helyzetbe kerül, még a segítségünket is felajánlhatjuk, mert már szívből megbocsátottunk neki.
Sokan úgy képzelik el a karmát, hogy a túlvilágon valamiféle bíróság elé kerül a lelkünk és azon megszabják a büntetésünket valamilyen testi vagy másfajta bűnért. Ezt csak az emberi igazságérzetünk szeretné, hogy így legyen. Mert ezzel igazolnánk mulyaságunkat, tehetetlenségünket, rossz cselekedetünket, vagy hogy nem tettünk meg olyan dolgokat, amit kellett volna, de féltünk megtenni. Ez nem így van. A karma tanulást is jelent. Földi életünkben nem tanultunk meg valamit, amit kellett volna, vagy rosszul tanultuk meg.
Sokszor előfordul, hogy ugyanabban a szereposztásban éljük le éltünket. A rossz főnök a következő életben is főnök lesz, a szenvedő beosztott pedig ugyanígy a rossz főnök beosztottja lesz.
Miért van ez így? A lelket nem érdekli, hogy milyen az új szerep igazságérzete, számára nem az a fontos, hogy az új körülmények között a lélek hogyan érzi magát. A legfontosabb az, hogy megtanuljon valamit. Ha szenvednie kell, akkor vállalnia kell a szenvedést, mert azt kell, hogy megtanulja, hogyan kell elviselnie a szenvedést, mert egykor ő volt az, aki másnál szenvedést okozott. Minden szenvedés, vagy rossz, ami velünk történik most, annak mi vagyunk, vagy voltunk az oka.
Sokan felteszik a kérdést, miért nem emlékezünk vissza arra az életünkre, amelynek a következményeit most éljük? Miért van az, hogy nem tudjuk mit vállaltunk fel, amikor leszületettünk jelenlegi életünkbe?
Az ember, amikor csecsemőként megszületik, már nem tudja milyen feladatokat kapott, mit kell neki megtanulnia új életkörülményeiben. Még amikor elfogadta szereposztását, akkor még tudta a megoldásokat, tudta milyen eshetőségek közül választhat és milyen a helyes megoldás. Megszületésével azonban mindent elfelejtett, csak nagyon ritkán maradnak meg benne az emlékképek. Ezekről azonban majd egyik következő írásunkban szólunk.
FÁY Gábor

Mikortól van lelke az embernek?
Angol szellemtani kutatások

Már sokan feltették a kérdést, hogy mikor költözik a fizikai testbe a lélek. Megszületésekor miért nem tudja a helyes megoldásokat a kapott feladatokra. Angol szellemtani csoportok megpróbáltak választ találni arra a kérdésre, hogy mikortól van lelke a megszületett embernek. Pszichológusokkal karöltve hipnotikus regresszióban feltették a kérdést alanyaiknak, hogy: „a te tested lelke mikor foglalta el a helyét a te testedben?”
A válaszadók zöme azt felelte, hogy a lélek a magzatban fokozatosan foglalja el helyét, de csak a magzat hathónapos kora után. Sokan azonban azt is mondták, hogy a lélek már korábban is az anya testébe költözött, vagy ott van valahol az anya teste körül, de az embrióba még nem költözött bele. A válaszadóknak mintegy harmada mondta, hogy az újszülöttel csak a világrajövetel után egyesül a lélek. Többen azonban azt is mondták, hogy a lélek tudatában van annak, hogy részét fogja képezni a magzatnak, még az embrió hathónapos kora előtt is, de csak időnként szállja meg. A megkérdezetteknek mindössze 5 százaléka válaszolta, hogy a megszületett csecsemőben a lélek nem foglalta el véglegesen a helyét, időnként tudatosan eltávozott belőle. Viszont a megkérdezett emberek lelkei mindig is tudatában voltak az anyák érzéseinek és gondolatainak, még a gyermek világrajövetele előtt is. Ez azt is jelentheti, hogy bár az újjászületésre váró lelkek nem tartózkodtak a magzatban, mégis az anyák méhében jelen voltak.
A szellemtan ílymódon közvetett úton talán választ adott arra a kérdésre, hogy miért fordul elő igen gyakran a csecsemőhalál vagy a gyermekágyi haláleset. Lehetséges, hogy ilyenkor a lélek valamilyen okból kifolyólag eltávozott a megszületett gyermek testéből? Lehetséges lenne, hogy a lélek meggondolta magát és nem foglalta el végleges helyét a kiválasztott testben és nem akarja sorsát a megszületendő fizikai test életprogramjához kötni. A lelkek élhetnek szabad akaratukkal.
Már korábban megírtuk, hogy az újjászületés nem más, mint a lélek azon döntése, hogy bizonyos hiányosságok vagy téves döntések miatt megkísérli kijavítani rosszul megoldott feladatait. Erre utalnak a megkérdezettek válaszai, amelyeket néhány csoportba lehet foglalni. A kapott válaszoknak több mint egy negyede arra vonatkozott, hogy az új fizikai létben tovább szeretnék tökéletesíteni szellemi fejlődésüket, de tanítani is szeretnék embertársaikat ezen a téren. Egy másik csoport – a megkérdezetteknek szintén egy negyede - bizonyos életformát akart elsajátítani és újabb tapasztalatokra szert tenni. Sokan embertársaik iránti szeretetet akarták megvalósítani, azokat az értékeket akarták tökéletesíteni, mint amilyen a türelem embertársaik iránt, vagy a velük való együttérzést akarták még jobban elsajátítani. Aránylag kevesen voltak azok, akik bizonyos félelemérzést akartak leküzdeni, vagy valamilyen vallási szektában akartak vezetők lenni, illetve valamilyen társadalmi mozgalomban akartak irányító szerepet vállalni.

Érdekes volt a kutatóknak az a kérdése, hogy a megkérdezettek a már korábban leélt életükben ismerték-e hozzátartozóikat, ismerőseiket. Meglepő volt a válaszadók reagálása a kérdésre. Majdnem mindegyik azt válaszolta, hogy még újjászületésük előtti időszakból ismerték mostani szüleiket, rokonaikat, barátaikat, csak éppen más kapcsolatformában voltak velük. Az apák – például -, korábbi életükben szeretők voltak, a fiútestvérek lánytestvérként éltek, vagy barátként, illetve gyermekeik voltak nekik. Többen válaszolták azt, hogy a házastársaikkal korábban is együtt éltek, talán azért, mert több életen keresztül akarták tökéletesíteni egymás iránti kapcsolataikat. Mindezekből azt lehetne leszűrni, hogy a leélt életek után majdnem ugyanazon lelkekkel térünk vissza, csak más kapcsolatformában. Bizonyos negatív cselekedetek kijavítása céljából folyamatosan gyakorolunk bizonyos élethelyzeteket, mindig más és más szereplőkkel, akikkel egykor egyébként is kapcsolatban álltunk.

Akárcsak a mostani, anyagi világban, a lelki világban is tanulás által fejlődik a lélek. Míg a fizikai test az iskolapadban könyvekből sajátítja el a tudást, addig a szellemvilágban a lelkünk az őt ért események hatására fejlődik. Sok ember olykor gyermekien viselkedik, ugyanazt a hibát többször is elköveti és nem tanul belőle. Ez a helyzet a szellemvilágban is. Ezért a leszületendő léleknek újból szembe kell néznie azzal az élethelyzettel, amelyben rossz választást tett, hibát követett el.
Az újjászületés elve az ismétlődéseken alapul. Egy lélek addig születik újjá, míg el nem éri a tökéletességet, és amikor a lélek fizikai testében már minden jót és minden rosszat megtapasztalt, akkor életfeladata határozza meg, hogy milyen események következzenek be, és a megtanultak alapján miként folytathassuk fejlődésünk útját.
Nagyon is indokolt, hogy megszületésünk után, fizikai létünkben ne emlékezzünk korábbi életeink történéseire. Ez azonban csak részben igaz. Habár gyakorlatilag nem érzékeljük korábbi életünk tapasztalatait, mégis tudatunk alatt ezek a tapasztalatok formálják személyiségünket. Ha tudatosan ismernénk valamennyi korábbi életünk történéseit, akkor épp ésszel képtelenek lennénk felfogni és feldolgozni a nyert tapasztalatokat. Sok ember már átélte, hogy hosszú ideig képtelen volt feldogozni egyetlen egy negatív vagy pozitív eseményt jelenlegi életében, sok emberrel előfordult hogy egyetlen egy trauma miatt került depressziós állapotba, akkor mit lehetne szólni több száz élet esetleges rossz tapasztalatáról? Bizonyára képtelen lenne valamennyit elfogadni.
Sokan állítják azt, hogy az ember jelenlegi életében tapasztalja meg azt, amit más emberrel kapcsolatban egy másik, előző életében elkövetett. Egy korábbi gyilkos most megtapasztalja milyen áldozatnak lenni. Egy mostani kisemmizett ember megtanulhatja milyen volt önkényesnek lenni egy korábbi életkörülményben, amikor más valakit semmizett ki.
Mégis egyes gyerekek spontán módon képesek visszaemlékezni korábbi életük bizonyos eseményére. Sokan nem tulajdonítanak fontosságot annak, hogy egy gyerek részletesen kezd mesélni valamiről, ami vele történt meg valamikor. Persze sokan gyermeki fantáziálásnak tartanak ilyen meséket. De van erről ellenkező példa is.
Egy bejruti angol nyelvű hetilapban jelent meg egy cikk arról, hogy egy Susan Ganem nevű kislány alig volt tizenhat hónapos, amikor kiejtette az első szavakat, méghozzá szüleik meglepetésére: „Halló, Leilá!”-t mondott. Később, amikor már tudott értelmesen beszélni, elmesélte szüleinek, hogy ő már élt egy másik életet, akkor őt Hanan Maszurnak hívták. Meséi felébresztették szüleiben az érdeklődést és elhatározták, hogy lányuk elbeszélése alapján felkeresik azt a másik családot, ahol a lány egy műtét során halt meg, és akire az ő lányuk élénken emlékezik.
A Ganem és a Masszur család korábban sohasem hallott egymásról és Susan esete azért is érdekes, mert pontosan emlékezett a nevekre is. Hanan Masszur 16 éves korában ment feleségül a drúz közösségbeli Faruk Manszurhoz, egy távoli rokonához. Egy évvel később megszületett Leila, az első lánygyermeke, majd két évvel később Galareh nevű kislánya is. Egy orvosi vizsgálat során szívét olyan rossz állapotban találták, hogy azt tanácsolták neki, több gyermeket ne vállaljon. Az intelmet azonban nem fogadta meg és újból teherbe esett. A bajok ezután következtek, de erről majd a jövő héten.
FÁY Gábor

Mesék az újjászületésről
Akik emlékeznek korábbi életükre

A múlt héten belekezdtünk egy megtörtént történetbe, amikor egy kislány visszaemlékezett hirtelen megszakadt korábbi életére, és ami még érdekes, sok rokonára és ismerősére név szerint is emlékezett, Egy Hanan Masszur nevű lány nagyon fiatalon férjhez ment egy távoli rokonához, akinek két gyermeket szült. Már a második gyermekének megszületésekor figyelmeztették az orvosok, hogy több gyermeket nem lenne szabad vállalnia, mert szíve igen rossz állapotban van és a szülésnek végzetes következményei lehetnek. Közben fivére egy repülőgép-katasztrófa során életét vesztette, ami annyira megrázta a fiatal asszonyt, hogy egészsége nagyon megromlott. Orvosai tanácsára az amerikai Virginia állambeli Richmondba utazott, hogy egy rendkívül kockázatos szívműtétet hajtsanak végre rajta. Elsőszülött Leila lánya is el akarta kísérni az Egyesült Államokba, de útlevele a lakásban eltűnt, és újat nem tudott időre csináltatni. Hanan még a műtét kezdete előtt megkísérelte felhívni lányát, de telefonon nem tudott kapcsolatra lépni vele. Hanan a következő napon műtéti komplikációk következtében meghalt. A nő testét hazaszállították Libanonba. Tíz nappal Hanan halála után született meg Susanne Ganem.
Susanne édesanyja elmesélte az újságíróknak, hogy már lánya világrahozatala előtt azt álmodta, hogy kislánya lesz. „Találkoztam egy középkorú nővel, aki megcsókolt és átölelt. Azt mondta, hogy éppen hozzám készülődik”. Később, amikor megmutatták neki Hanan fényképét, rögtön eszébe jutott, hogy pontosan így nézett ki az a nő, aki lánya születése előtt álmában megjelent neki.
Susanne szülei később elmondták az újságíróknak, hogy kislányuk tizenhat hónapos korában ejtette ki első szavait. Levette a telefonkagylót a készülékről és belekiabált: ”Halló, Leila!”. Amikor később hallottak arról, hogy Hanan halála előtt telefonálni akart lányának Leilának, csak akkor értették meg az összefüggést lányuk első szavai és az Amerikában elhunyt Hanan között. Két évvel később, amikor Susanne már idősebb lett, azt mesélte, hogy korábbi életében Leila volt a lánya és az ő neve nem Susanne, hanem Hanan. Amikor rákérdeztek, hogy milyen Hanan volt a neve, akkor elmondta, hogy ha majd egy kicsit nagyobb lesz a feje, akkor el fog mondani mindent. Két éves korára annyi nevet sorolt fel korábbi életéből, hogy környezetét megdöbbentette. Összesen tizenhárom nevet említett meg, másik lányának a nevét, férjéét, egykori szüleinek a nevét és megemlítette, hogy fivére szerencsétlenségben halt meg. Azt is elmondta két éves létére, hogy: ”az én házam nagyobb, és szebb, mint ez a ház”, meg azt is mondta apjának, hogy „szeretlek, nagyon kedves vagy hozzám, ahogy igazi apám is kedves volt nekem. Ezért fogadlak el apámnak.”
A történet akkor vált izgalmassá, amikor egy ismerősük tudomást szerzett Susanne meséjéről, és aki ismerős volt abban a drúz faluban is, amelyet a kislány annyit emlegetett. A hegyi faluban felkereste a Manszur családot és elmondta a kis Susanne történetét. A két család összejött és a kislány gyorsan meggyőzte újonnan szerzett ismerőseit, hogy ő tulajdonképpen Hanan inkarnációja. A Manszur család fényképalbumában névszerint ismerte fel a képeken látott személyeket, rokonokat és a családtagokat. A Manszur család még le is vizsgáztatta a kislányt. Megkérdezték tőle, hogy vajon Galareh és Leila megkapták-e Hanan másik bátyjától, tulajdonképpeni nagybátyjuktól anyjuk ékszereit. Erről ugyanis csak Hanan bátyja és férje tudott, mert Hanannak ez volt az utolsó kívánsága. A kislány igennel válaszolt.
Újabb húsz év elteltével az újságírók ismét felkeresték Susanne-t, aki már úgy nyilatkozott, hogy sok eseményre már nem emlékszik, de ragaszkodó érzések lepik el, ha a Manszur családra gondol. Örömmel tölti el, hogy régi családja is megnyugodott, mert tudják, hogy egykori lányuk létezik – igaz egy másik lány képében. Neki meg igen jó érzés emlékezni rájuk.
Ian Stevenson amerikai belgyógyász és pszichiáter negyven éven át tanulmányozta azokat a gyerekeket, akik előző életükre vissza tudtak emlékezni. Bejárta a fél világot, hogy érdekes történeteket gyűjtsön össze. Könyvében írja, hogy Burmában 25 esetet gyűjtött össze azon a vidéken, ahol a második világháború alatt igen heves összetűzések voltak a japán és az angol hadsereg egységei között.. Az arcvonalon a japánok fel akarták tartóztatni az angol hadsereg előrenyomulását. Az esetek közötti hasonlóság azt a látszatot bizonyította, hogy több később született burmai gyerek olyan életről számolt be, amikor korábban ezekben az összecsapásokban vesztették életüket. Többen japánul szólaltak meg, amikor a Felkelő Nap országából turisták érkeztek meg városukba. Történeteket meséltek véres összecsapásokról és sok-sok halottról. Egy másik kisfiú arról beszélt, hogy korábbi életében kínai menekült volt és Japánban élt. Korábbi életének lakáscímére is emlékezett és a fiú családja levelet is írt arra a címre, amelyet a kisfiú említett. A kisfiú korábbi életében élő nővére válaszolt a levélre, sőt meg is látogatta elesett inkarnálódott öccsét és a beszélgetés során vissza is igazolta korábbi életének tényeit.
Stevenson professzor egyik előadásán egy érdekes eset is megtörtént. Egy pszichiáter, aki a hallgatóságban ült, az előadás végén a professzorhoz ment és elmondta neki, hogy neki is volt már egy előző élete, de most már csak arra emlékszik, hogy akkor magas termetű ember volt, Bécs egyik külvárosában élt és egy autóbalesetben halt meg. Elmondta azt is, hogy 4 éves korában már mesélt erről szüleinek, akik nem is voltak hajlandóak meghallgatni a gyerek buta meséjét, viszont hisztériás roham fogta el, amikor szülei autóba ültették, rettenetes fóbia gyötörte sokáig.
Érdekes történetről szereztünk tudomást Indiából. A bangladore-i Mentális Egészségügyi és Idegtudományi Intézet egyik munkatársa mesélte, hogy egy Delhihez közeli faluban élő kislány esetét vizsgálták, aki hét éves korában – tehát amikor már érthetően tudott beszélni -, azt mondta bátyjának, hogy ez a ház, ahol most vagyunk nem az én házam. Az én házam sokkal nagyobb. Ezek itt a ti szüleitek, nem az enyémek. Azt is elmondta, hogy neve egészen más volt. Mivel szülei butaságnak tartották a lány meséjét, nem figyeltek rá. A kislány ezért a szomszédaihoz fordult segítségért, hogy vigyék el őt abba a faluba, ahol korábban élt. A falu csak 10-15 kilométernyire volt jelenlegi házától. A szomszéd a szomszédos faluban érdeklődni kezdett, hogy élt-e egy 10 éves kislány, aki hirtelen halt meg. A kislány ugyanis azt mesélte, hogy ő „felülről esett le”. Amikor elmentek a megnevezett faluba, a kislány felismerte apját és korábbi házát. Ott elmesélték, hogy a kislány figyelmetlenül átszaladt az úttesten és egy száguldó teherautó elütötte. Olyan nagy ütés volt, hogy a kislányt 3-5 méternyire felrepítette a levegőbe és a földre zuhanva halt meg.
A pszichológusok szerint ilyen inkarnációs történetek főleg azoknál az embereknél történek, akik váratlanul, egy hirtelen bekövetkezett tragikus esemény következtében halnak meg. Egy halálos beteg hosszabb ideje készülődik a túlvilágra való távozásra, viszont egy halálos baleset, vagy netán egy háborús esemény szinte váratlanul érinthet egy embert, akinek még ideje sem maradt, hogy felkészüljön egy másik életbe való távozásra.
Sokan természetesen nem hisznek az inkarnációs esetekben, gyakran a Bibliára hivatkoznak az esetek tagadása alkalmával. Ezeknek lenne igazuk?
FÁY Gábor

Reinkarnáció a Bibliában
A Kelet vallásai tudnak az újjászületésről

A keresztény egyházak kategorikusan tagadják a többszöri testetöltés lehetőségét, és persze azt a bölcseletet is, ami a reinkarnáció tanából következik. Ezzel azonban olyasmire mondanak „nemet”, amit a Szentírás sokféleképpen állít, és amire számtalan formában utal, és aligha véletlenül, vagy ok nélkül teszi azt, mert a földi élet ismétlődésének éppen üdvtörténeti vonatkozásban jut kiemelkedő szerep. A keresztény és a zsidó vallás azt tanítja, hogy egy az isten, ő az abszolút jóság. Ez a szándéka minden emberfiával és azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson. Ugyanekkor tagadhatatlan, hogy a földi emberek üdvözülése egy életen belül távolról sem valósul meg. Eszerint tömegesen elkárhoznánk? Vagy megsemmisülnénk?
Ezek kizáró következtetések. Mert isten személyválogatás nélkül szeret, és mindenkit magához vonz. Előbb azonban be kell tölteni Jézus parancsát is: legyetek tökéletesek, mert a ti mennyei Atyátok is tökéletes.
Az újjászületésről tudtak és tudnak a Kelet vallásaiban is, és egykor sokfelé tudtak róla az első keresztények is. Sőt Krisztus előtti zsidóság előtt sem volt ez a dolog ismeretlen.
Az 543-ban megtartott Konstantinápolyi Zsinatig a kereszténységen belül neves egyházatyák is hittek a reinkarnációban országnyi hívőtáborokkal. Tehát fél évezreden keresztül, addig, míg a keresztény egyház nem lett államvallás, az inkarnációba vetett hit ismert része volt a hitfelfogásnak. A zsinaton azonban minden további nélkül kiátkozták mindazokat, akik a lélek korábbi létezését és az újjászületést hirdették, vagy csak hitükben vallották.
A többszöri életnek miféle esetei és bizonyítékai vannak a Szentírásban? A Makkabeusok könyvében olvashatunk a Hét mártírhalált vállaló testvérről: „Tagjaimat az égtől kaptam, az Ő akaratából, ezért nem bánkódom miattuk. Tőle remélem, hogy majd újra visszakapom”. Az anya így bátorítja a többi fiát: „Nem én ajándékoztam néktek a lelket és az életet, hanem a mindenség Teremtője. Irgalmában majd visszaadja nektek a lelket és az életet”. (2Makk.7,9-29).
Krisztus és a tanítványok is ismerték a halottak visszatérését valamilyen új személyiségben. Jézus megkérdezte tanítványait: kinek mondanak engem az emberek? Ők pedig azt felelték: „némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül”.
Jézus kérdése és a kapott válasz elképzelhetetlen ott, ahol a reinkarnációban és a próféták visszatérésében nem hisznek.
A tanítványok megkérdezték Jézustól: miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie? Jézus pedig azt felelte nekik: „Illés bizony eljön előbb, és mindent helyreállít. De mondom nektek, Illés immár eljött és nem ismerték fel őt”. Jézus más esetben is utalt az újjászületésre. „Bizony mondom nektek, az asszonyoktól születettek között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál…de ha be akarjátok venni: Illés ő, aki eljött.
Lényünk lényege már odaát is létezett. Az Úr a következőket mondta Jeremiásnak: ”Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek… prófétának rendeltelek a népek közé”.
A tanítványok láttak egy születésétől vak embert, és megkérdezték: „Mester, ki vétkezett, ez-e, vagy ennek szülei, hogy vakon született?”
Hogyan születhetett valaki a saját vétke miatt vakon (vagy nyomoréknak)? Csakis abban az esetben, ha már korábban a Földön járt. Hogy már élt itt, vétkezhetett.
A Bölcsességek Könyvében valaki így dicsekszik: „Mivel jó voltam, jutottam tiszta testhez”. Ezekiel próféta mondta: „ki-ki vétke miatt… útjuk szerint cselekszem velük, ittlétük szerint ítélem meg őket”. Amiként meg van írva, hogy „ne ölj”, mert „aki fegyverrel öl, fegyver által vész el.”
Már kezdetben kihirdette az Úr: ”megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen” – ha elfogadjuk, hogy lehetséges újjászületni már a harmadik, vagy a negyedik generációban. Sok ember hajlamos bűnbakot keresni, amikor jön a balsors, ezért gyakran az ősökre mutogat. Ezekiel a következőket üzeni az így lázadóknak: „mi dolog, hogy olyan közbeszédet szokták mondani Izrael földjén, hogy az atyák ették meg az egrest és a fiak foga vásott meg bele? Az Úr azt mondja, hogy a fiú nem viseli az apja vétkét, az igazon lesz az ő igazsága és a gonoszon az ő gonoszsága”. Jeremiás is azt mondta erre: „ki-ki a maga gonoszságáért hal meg. Minden embernek, aki megeszi az egrest, tulajdon foga vásik bele”. Egy korabeli misztikus mondta: „önmagunk ősei vagyunk”. Tehát ki-ki önmagáért felel, ennél fogva önmagát okolhatja bajaiért.
Kibontakozásunk és visszatérésünk az Abszolútumba igen hosszú evolúciós folyamat. Mindvégig érvényben van eközben a szabad akarat, és mert sokáig tévelyegtünk, megkapjuk cserébe a rossz döntések és a hibás magatartásaink következményeit. Vagyis azt aratjuk, amit vetettünk. Péter apostol azt tanítja, hogy „nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek”.
A Példabeszédekben hangzik: „aki igazságtalanságokat vet, szerencsétlenséget arat”. „Istentelenséget szántottatok, álnokságot arattatok” – figyelmeztet Hóseás. Jézus is sokszor utalt a törvényre: „milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást adnak”.
A Gondviselés a reinkarnáción keresztül rendezi számláinkat és a rendezéshez gyakran az előzővel ellenkező élethelyzetet teremt. Egy próféta mondta: „hiszen mindentudó isten az úr, és a tetteket ő méri le. A hősök íja összetörik, és az elesettek erőt öveznek fel. A jóllakottak elszegődnek kenyérért, de akik éheznek, ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt, mert az Úr megöl és megelevenít, sírba visz és felhoz onnét. Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, ő aláz meg és magasztal fel”.
Elihu ekképp igazítja el az elkeseredett Jóbot: (az ember) ”lelke közelget a sírhoz, és élete a halál angyalaihoz, és az Isten könyörül rajta. Ekkor teste fiatal, erőtől fog duzzadni, újra kezdi ifjúságának napjait, mindezt kétszer, háromszor is megteszi isten az emberrel, hogy visszahozza a sírból”.
János kijelentése teljesen értelmetlen lenne, ha nincs újbóli élet: „Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy, ha valaki karddal öl, karddal kel megöletnie” Mert tényekkel lehet bizonyítani, hogy, nem hal meg mindenki fegyver által és nem megy fogságba az, aki mást odahurcolt, vagy megölt. Általában el szokott maradni az egy földi élethez szabott következmény megvalósulása. A mózesi törvények, és valamennyi felsorolt ige csupa féligazság lenne, ha csak egy életben – a jelenlegiben – gondolkodunk, ugyanakkor igenis valóságosak a tanítások, ha létezik több élet, ha a folyamatos születések összefüggéseit nézzük.
Az újjászületés szinte „vörös posztóként” hat sok keresztény hívő számára, mivel a reinkarnációra utal, miként a szellemekben való hit és a „megfizetési törvény”, a karma is az emberiség ősi vallási öröksége, ideértve az ókori Európát is. Pál apostol mondja: „Amit vet az ember, azt is aratja”. Buddha szerint pedig az ember lelke visszajön a földre, hogy learassa azt, amit elvetett”.
A reinkarnáció hitének a történetét a Földön pedig majd a jövő héten foglaljuk össze.
FÁY Gábor

A reinkarnációs hit a világon
A világvallások tudnak az újjászületésről

Az újjászületés történeteiből néhányat, és a reinkarnációról alkotott nézetek rövid ismertetését a Bibliában, valamint a reinkarnációs hitről alkotott nézetek egy kis csokrát ismertettük az elmúlt néhány héten. Az összefoglaló nem lenne teljes, ha nem mondanánk néhány szót a reinkarnációs hit történetéről a világvallásokban. Kezdjük talán a hinduizmussal, mert napjainkban talán a legtöbbet arra hivatkoznak az ismertető írások, hogy ebből a hitvilágból terjedt el a világon a reinkarnáció.
Elsőnek talán a későbbi hindu iratokban, az Upanishadokban olvashatunk a Szamszaráról, az újjászületések örök körforgásának fogalmáról. Minden ember célja az újjászületésektől való megszabadulás és a teljes boldogság honába, a Nirvanába való megérkezés. Ebben a hindu szentéletű emberek tudnak nagy segítséget nyújtani, illetve a hindu papok, mert a brahmanizmusban a papok uralma jelentősen megerősödött. Csak ők tudták és ismerték pontosan, hogy mely imák és áldozatok szükségesek az újjászületéstől való megszabaduláshoz. Hirdetik, hogy a hindu embernek életében legalább egyszer a Gangeszben, a kijelölt helyen és meghatározott időben kell megfürdenie, hogy lemossa magáról bűneit. Aki pedig Benáreszben hal meg, az megszabadul a Szamszarától.
Buddha. A buddhizmus létrehozója meghagyta tanai között a Szamszarába vetett hitet, de kijelentette, hogy a megváltáshoz nem szükséges a papi segédlet, a megváltás egyetlen útja a szenvedések okának felismerése. A szenvedés oka a vágy, a megváltás útja az erkölcsös élet keretein belüli vágyról való lemondás.
A tibeti buddhizmusban, a lámaizmusban a reinkarnációba vetett hitnek központi szerepe van. A Dalai Lámát és a Pancsen Lámát, a két legfontosabb vallási vezetőt két istenember inkarnációjának tartják, akik már évszázadok óta mindig új és új testben jelennek meg a földi fizikai életben. A Tibeti Halottaskönyv három köztes létet, bardot különböztet meg. Az első bardo annak a szabadságnak az eufóriája, amelyet a halott ember érez, mert megszabadult fizikai testétől. A bardo egyébként időtlen szféra, a mi földi időnk szerint tarthat másodpercektől évtizedekig, sőt még tovább is. A második bardo alatt a halott megjárja a különböző egeket, poklokat, aszerint, hogyan élt és cselekedett földi életében. A harmadik bardo a következő fizikai születést vetíti a lélek elé. A test nélküli lény látja jövendőbeli szüleit, és érzi azt a vonzalmat, amelyet a gyermek érez szülei iránt.
Ahogy a buddhizmus elterjedt Ceylonban, Burmában, Thaiföldön, Japánban és Kínában, nagy hatással lett az ottani emberek halálról vallott felfogására, és a lélekvándorlás, a reinkarnáció beleépült az emberek hitvilágába.
A taoizmusban tisztán, világosan megjelenik a reinkarnáció-hit. Lao Ce-nél – a Krisztus előtti VI. században élt filozófusnál és tanítványainál a következők olvashatók: „az emberi alakba való testesülés mindig az öröm forrása. A számtalan változaton átfutva csak a végtelent figyelni hatalmas boldogság!”
Zoroaszter, prófétai lélek tanításait az Aveszta – a Tudás Könyve – tartalmazza. Az ősi Perzsia vallása volt, dualista tanokat vallott szemben a hinduizmussal és a buddhizmussal. Szerinte Ahura Mazda, a fény istene örökös harcban áll Ahrimannal, a sötétség istenével. Az Avesztában a lélekvándorlással kapcsolatban a következőket olvashatjuk: „a nagy Mazda (perzsa isten) azt, aki jócselekedetei révén elnyerte kegyeit, minden újjászületéskor egyre nagyobb önismerettel és önfegyelemmel ajándékozza meg. Aki viszont rosszat cselekszik olyan rosszal ver meg, amely minden egyes újjászületéskor egyre rosszabb lesz. Aki életében rossz, annak mindaddig újra kell születnie, míg meg nem javul. A jók az ország uralkodóiként vagy magas rangú tisztviselőkként születnek újjá.
A görög kultúrában már a legelső írott források szerint is nagyon fontos szerepet töltött be a reinkarnációba vetett hit. Orfeusz költőről kapta nevét az orfizmus, aki ékesszólóan ismertette a lélekvándorlás különböző formáit.
Történelmileg Pitagorasz képviselte elsőként az újjászületés tanát a görög kultúrában. Beszélt a halhatatlan lélekről, amely az anyagi testben fogolyként létezik, majd a halál után, az életben tanúsított magatartásától függően egy másik testbe költözik. A jó lelkek prófétaként, énekesként, vezető személyiségként, orvosként térnek vissza, a kevésbé jók egyszerűbb hivatásokba születnek bele, de van olyan is, aki állatként születik újra. (A modern szellemtan szerint ez tévedés).
Platón szerint amikor az ember meghal, maga választja meg következő újjászületését. Hogy hogyan választ, azt viszont a jelleme határozza meg. Ha valaki bölcs, bölcsen fog dönteni, ha viszont nem bölcs, választása sem lesz okos. Ezért nem az istenek felelősek az emberek születéséért.
Az individuum, miután döntött, iszik a Léthe, a felejtés vizéből, ettől az emlékezés elalszik és az újjászülő minden régi, elmúlt dolgot elfelejt. Sok újjászületés után, miután tökéletlenségeit letette, a lélek az örök béke égi honába költözik.
A rómaiaknál állítólag egy Ennius nevű költő vezette be az újjászületés fogalmát. Azt állította magáról, hogy ő Homérosznak, a híres görög költőnek reinkarnációja. Az idős Cato pedig a következőket mondta: „az emberek azért születnek különböző tehetséggel, mert ezt az örökségüket előző életükben szerezték meg”.
Július Cézár egyik levelében írta, hogy a kelta papok, a druidák, egyik fő tanítása az, hogy a lélek nem hal meg, hanem testből testbe vándorolva újraszületik. (Mellékesen megjegyezve a francia Hippolyte Denizard Rivail, a spiritizmus névadója azon az alapon vette fel az Allan Kardec nevet, mert hogy előző életében druida papként ezt a nevet viselte). Ebből formálódott az is, hogy a kelta harcosok halálmegvetően harcoltak és bátrak voltak a csatákban.
A germánok is hittek a túlvilági életben. A germán vallási hitben a túlvilág hat szférából áll. Az újjászületés ezekből a szférákból indul el, ezekből az isteni lakhelyekből. A megtérített germánok egészen a Krisztus utáni 7. századig megtartották a reinkarnációba vetett hitüket.
A hitvilág ismerői szerint a zsidó vallásban sohasem játszott és nem is játszik fontos szerepet a lélekvándorlásba vetett hit. Ennek ellenére az Ótestamentumban Hióbnál, vagy Salamon király szövegeiben gyakran találhatunk a reinkarnáció-hitet igazoló részletekre. Jozéfusz, zsidó történetíró a Krisztus utáni 100 körül azt írja: „A tiszta és szent szellemek tovább élnek az égi helyeken, és az idők folyamán ismét leküldik őket, hogy derék, jóravaló testben lakjanak”. Jozéfusz úgy ír az újjászületésről, mint aki tudja, hogy ez általánosan elfogadott hittétel.
Különösen az esszénusok hittek a lékvándorlásban. A misztikus Kabbala számára, a Krisztus utáni 13. században teljesen elfogadott igazság a lélek újjászületése. A kabbalisták szükségesnek tartják a lélek fejlődését egészen a tökéletességig, és ők is elégtelennek tartják ehhez az egyetlen földi életet.
A reinkarnációs hit a kereszténységben egészen 553-ig élt. Sohasem derült ki, hogy Jusztiniánusz császár a pápa és más egyházi méltóságok beleegyezése nélkül miért érvényesítette akaratát és egyházi átokkal miért sújtotta mindazokat, akik hinni merészeltek a lélek születése előtti létében, az úgy nevezett preegzisztenciájában, tehát a reinkarnációban. Nem kétséges, hogy a Szentírás szövegeit is később átjavították és minden mondatot kíméletlenül kiirtottak, amelyben halvány gyanúját vélték felismerni a reinkarnációba vetett hitnek.
FÁY Gábor

Túlvilági történetek
Miről tanít a bardo?

A kórházakban használatos újraélesztési készülékek már olyan fejlettségi fokon működnek, hogy a halálközeli állapotból egyre többen térnek vissza az életbe. A számítások szerint az újraélesztett emberek száma a világon meghaladja a több milliót is, és ha egyes szakorvosi intézmények kutatásait vesszük figyelembe, hogy a tetszhalálból visszatérteknek mindössze 30 százaléka emlékszik arra, milyen kalandokban részesült különleges állapotában, akkor ezeknek a száma is meghaladja már az egymillió embert.
A halálközeli tapasztalatok legfontosabb üzenete az, amelyet a halállal való találkozásból az emberek magukkal hoznak, hogy az élet legfontosabb dolgai a szeretet és a tudás, a könyörületesség és a bölcsesség. Ez a tapasztalat megegyezik azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket Buddha tanításai a bardoról mondanak. A tibeti szent könyv már ismerteti a bardo tanítását, hogy az élet és a halál csak az ember tudatában létezik. A halállal csak az ember tudata alakul át.
Tibetben az a szokás, hogy a haldokló ember mellett, a fekhely szélén ott ül egy láma, aki hangosan olvassa a halottaskönyvet, ismerteti a haldoklóval, mivel fog találkozni a test halála után a túlvilágon, illetve a bardoban, ami a közteslétnek a tibeti neve, mire kell majd ügyelnie. Így a lélek, amikor kiszáll a fizikai testből már tudja, hogy mit kell tennie, mire kell figyelnie és mivel fog találkozni.
Sok hasonlóság van a nyugati emberek halálközeli tapasztalatai és a Tibeti halottaskönyv szövege által leírtak között. A halálközeli élmények átélői több paranormális jelenségről számolnak be. Profetikus látomásaik lettek, látták előre életüket, amelyek később nagyon pontosaknak bizonyulnak. Többen olyan élményeket meséltek el, amelyek a szervezet finom energiájának felébredésére utalnak, és ezek pszichofizikai átalakulást és a felsőbb erőkkel való egyesülést vetették előre. Sokan, a nyugati emberek, felébredésük után csodálatos tisztánlátó erővel kezdtek rendelkezni és felépülésük után képesek lettek testi-lelki gyógyításra. Valamennyien, akik közel kerültek a halálhoz, nagyon szépen, szeretettel beszéltek arról, amit átéltek. Előfordult azonban az is, hogy egyes emberek, akik halálközeli állapotból tértek vissza az életbe, nem mesélnek arról, hogy mit éltek át, attól tartanak, hogy környezetük emiatt kineveti, vagy nem tartja őket emiatt normálisaknak.
A halálközeli tapasztalat jelensége egy nagy talány, ami arra készteti a tudósokat, hogy új tudományos módszereket alkalmazzanak magyarázatukra, amely majd a tudás minden forrását felölelik, nemcsak az intellektus logikus következtetéseit és a külvilág tapasztalati megfigyeléseit, hanem a misztikus tapasztalatokat is.
Milyen tapasztalatokat figyelhetünk meg a halálközeli élmények és a halottaskönyvben leírtak, az úgy nevezett bardoban való tartózkodás alatt, és amiről a tibeti delokok is beszámolnak.
A halálközeli élmény először is gyakran együtt jár egy testen kívüli észleléssel. Az emberek látják saját testüket és a körülöttük levő dolgokat. „Emlékszem – mondja az egyik elbeszélő -, hogy megkerültem az altató orvost, azután tovább sodródtam, és ekkor a testemen kívül találtam magamat, az ágy felett, és lenéztem a holttestemre. Tudatában voltam annak, hogy agy vagyok, és szem vagyok, de nem emlékszem arra, hogy testem is lett volna”. Ezt egy szívrohamot átélt ember mesélte Kenneth Ring orvosprofesszornak. „Úgy tűnt, mintha fent lettem volna a térben, a tudatom teljesen aktív volt. A testemet nem érzékeltem, mintha csak az agyam lett volna ott fent. Súlytalannak éreztem magamat, nem volt semmim, csak a tudatom.”
A Tibeti halottaskönyv szövege szerint a bardoba való távozás előtt a halottak láthatják és hallhatják élő rokonaikat, akik a haldokló közelében vannak, azonban képtelenek, olykor igen felkavaró módon, kapcsolatot létesíteni velük. Egy floridai asszony mesélte egy kutató orvosnak, hogyan látta az anyját, mintha valahonnan a helység plafonjáról nézett volna le: „A legfontosabb, amire emlékszem az volt, hogy szomorú voltam, mert sehogyan sem voltam képes tudatni az anyámmal, hogy én jól vagyok. Tudtam, hogy jól vagyok, de nem tudtam, hogyan mondjam ezt el neki”. „Emlékszem arra, hogy lenéztem egy teremre, ahol feleségem, az idősebb fiam és idősebb lányom voltak ott alattam, meg láttam az orvost is, de nem értettem miért sírnak. Hiszen én jól voltam, fájdalmaim sem voltak, de ezt a körülményt nem tudtam tudatni velük” – mondta egy férfi később. Egy férfi mesélt hasonló élményéről. „Ott ültem, lenéztem megránduló testemre, anyám és a szobalányunk zokogtak, sírtak, mert azt hitték meghaltam. Sajnáltam őket egy kicsit, szomorú is voltam, de ugyanakkor szabadnak éreztem magamat ott fent, mert semmi okom sem volt a szenvedésre”.
A tibeti halottaskönyv úgy írja le, hogy a bardoban a szellemtest olyan, mint egy „aranykorbéli test”. Mintha természetfeletti mozgékonysággal és éleslátással rendelkezne. A halálközeli tapasztalatot átélők is azt érzékelik, hogy formájuk tökéletes és életerős. A fizikai világban élő vakok látóvá váltak a túlvilágon, a sánták és a bénák már nem látták a fizikai világban tapasztalt hátrányaikat. „Lebegtem és sokkal fiatalabb voltam. Az volt a benyomásom, mintha egy bizonyos távolságból láttam volna magamat, és mintha húsz évvel fiatalabb lettem volna, mint valójában”. Azt is érzik, hogy bárhová utazhatnak, méghozzá gondolatuk erejével. „Úgy éreztem, mintha egy pillanat alatt bárhová eljuthatok, ahová csak akarok. Elegendő azt elgondolni. Az erő érzése felvillanyozott. Mindent meg tudtam tenni. Valóságosabb volt ez az élmény, mint a valóság”. Egy, a vietnámi csatamezőn halálos sebet szenvedett katona mesélte később: „Emlékszem, egyszer csak hirtelen, mintha visszakerültem volna a csatamezőre, ahol súlyosan megsebesültem. Olyan volt, mintha valójában ott lettem volna, és azután egy szempillantás alatt újból itt voltam. Annyi idő telt el, mint egy kacsintás.”
Sok halálközeli élményt átélt ember mondja, hogy különös tisztánlátásban és a mindentudás érzésében volt része, mindent értett az idők kezdetétől az idők végeztéig. Egy asszony mesélte később: „Hirtelen, egy pillanat alatt mindent tudtam, a kezdetek kezdetétől, mindennek végéig. A korok minden titkát ismertem, megértettem a világmindenség titkait, felfogtam a csillagok mozgását, a Hold titkait, mindennek a jelentését. Egy pillanat alatt úgy éreztem, hogy nincs szükségem beszélgetni senkivel sem, mert tudtam, hogy amit meg akarok kérdezni valamiről, azt én már tudom. Mintha a dolgok közepébe csöppentem volna. Megvilágosodottnak és megtisztultnak éreztem magamat, mert mindennek láttam az értelmét. Minden a helyén volt, mindennek volt értelme, még a sötétnek hitt korszakoknak is a történelemben.
A tibeti tanításokból tudjuk, hogy a szellemtest a bardoban más lényekkel is találkozik A halálközeli állapotból visszatértek hasonlóképp arról számolnak be, hogy beszélgettek korábban meghalt emberekkel. Egy vietnámi veterán katona mesélte, hogy miközben öntudatlanul feküdt a csatamezőn, látta a saját testét. „Az a tizenhárom srác, akik előző nap estek el a csatamezőn, és én raktam őket be a műanyag-zsákokba, ott voltak körülöttem.. Sőt még többen is. A hónap folyamán egységem negyvenkét embert veszített. Mind a negyvenketten ott voltak. Nem voltak emberformában, de ott voltak. Éreztem a jelenlétüket”. Egy asszony, akinek foghúzás közbeni altatás alatt állt meg a szíve, mesélte: „Egy csodás vidéken találtam magamat. A fű zöldebb volt, mint amilyet valaha is láttam a Földön. Láttam valamilyen különös fényt, vagy derengést. Embereket is láttam, akikről tudtam, hogy már régen meghaltak. Nem szóltak egy szót sem, de tudtam, hogy mit gondolnak, és ugyanakkor tudtam azt is, hogy tudják mit gondolok én”.
Sok érdekességet tartalmaz a Tibeti halottaskönyv.

FÁY Gábor

Paradicsomi fényvárosok
Túlvilági történetek

A szellemtest a bardoban, egyéb látomásokkal együtt, látja a szellemvilág különböző régióit, és megtapasztalja létezésük jelét is. A halálközi élményt átéltek némelyike említést tesz arról, hogy látott belső világokat, látta az úgy nevezett paradicsomot – fényvárosokról beszél elbeszélésében, ahonnan túlvilági zenét hallott. Egy asszony mesélte: „Messze a távolban láttam egy várost. Épületekkel volt teletűzdelve és különféle házakkal. Fényesen ragyogtak, a bennük élő emberek boldogak voltak. A mezőn vízforrások bugyogtak, a tereken szökőkutakat láttam. Igazi fényváros volt, csodálatos volt nézni. Gyönyörűen ragyogott benne minden. Ha sikerült volna belépnem a városba, azt hiszem, sohasem jöttem volna el onnan. Azt mondta egy hang, hogy ha bemegyek a városba, akkor nem fogok tudni többet visszajönni. A döntést rám bízta.”
Persze a pokol látványáról is szó esett a halálközi létből való visszatértek elbeszéléseiben. Egy riportkönyvben a következő olvasható: „Egyszer csak egy ködborított hely közelében találtam magamat. Úgy éreztem, mintha a pokol szomszédságában lettem volna. Egy szakadék húzódott mellettem, ebből gőz csapott fel. Kezek és karok nyúltak ki a gőzfelhőből, el akartak kapni. Nagyon megijedtem, hogy elkapnak és magukkal húznak. A másik oldalról egy rettenetes kinézésű oroszlán futott felém és én ijedtemben felsikítottam. Nem az oroszlántól féltem, hanem attól, hogy ha fellök és eltaszít, akkor abba a félelmetes szakadékba esek. A szakadékból rettenetes forróság áradt, és a felcsapódó gőz is nagyon forró volt”. Egy másik ember, akinek a szíve állt le és azért halt meg, a következőket mesélte: „Lefelé mentem, mélyen a föld gyomrába. Valami düh árasztott el, és nagyon féltem. Körülöttem minden szürke volt, félelmetes zajt halottam, csikorgó, vicsorgó hangokat, mintha vadállatok közelébe kerültem volna”. Mások azt mesélték, hogy olyan élő embereket látott maga körül, akik a fizikai világhoz való ragaszkodásuk csapdájában vergődtek. Nem tudtak elszakadni a vagyonuktól, társaságuktól, szokásaiktól. Egy asszony úgy mesélt ezekről a „zavarodott” emberekről, hogy „mélyen lehajtott fejjel sétáltak fel és alá, szomorúság áradt belőlük, kétségbeesés. Úgy csoszogtak, mintha bilincsben lett volna a lábuk, sötéteknek tűntek. Úgy éreztem, hogy ezek örökké ott fognak lépkedni körbe-körbe, nem tudják, hogy hová mennek, nem tudják kit követnek és hogy ki követi őket. Egy gondolat áradt belőlük, hogy most vége van mindennek, mit is akarok itt csinálni, mi is van itt egyáltalán? Amikor az asszony elhaladt mellettük, még fel sem emelték a fejüket, hogy megnézzék mi is van körülöttük. Szélsőséges, reménytelenség hatalmában voltak, teljesen reményteleneknek tűntek. Úgy tűnt, mintha csak kóborolnának és le sem akarnának ülni. Mentek előre, azután balra fordultak, majd néhány lépés után visszatértek jobbra. Nem csináltak semmit sem, mintha kerestek volna valamit, de hogy mit, azt ők maguk sem tudták.
Már említést tettünk a delokokról, akik Tibetben egy halálközi állapotból térnek vissza az életbe. A delok jelenséget Nyugaton nem nagyon ismerik, de viszont igen népszerű ebben az ázsiai országban. A tibetiek nyelvén a de-lok annyit jelent, hogy a „halálból visszatért ember”. Ezek az emberek látszólag belehaltak valamilyen betegségbe és egy szempillantás alatt a bardoban találták magukat. Ottani tartózkodásuk alatt ellátogatnak a pokol régióiba, ahol a bejáratnál tanúi lesznek a halott lelkek fölötti ítélkezéseknek, és később a lelkek szenvedésének. Néha ellátogatnak a paradicsomba is, és olykor a buddha-mezőkre egy istenség kíséretében, aki védelmezi őket és folyton magyarázza nekik a látottakat. Egy idő után visszaküldik a bardoból a saját testükbe, és üzeneteket tolmácsolnak a Halottak Urától, aki szellemi gyakorlatokra és jótékony életre sarkallja az élőket. Az élők gyakran nem hiszik el a delok történetét, aki élete végéig újra és újra elmeséli túlvilági élményeit, hogy tanácsait megfogadják és embertársait a bölcsesség ösvényére vezesse. Több delok története híressé vált Tibet-szerte, életrajzát leírták és az országban vándor énekesek adják elő. A delokok által elmondott élmények nagyon sok vonatkozásban megegyeznek nemcsak a Tibeti halottaskönyvben leírtakkal, hanem a modern halálközi élményekben olvasható szövegekkel.
Lingza Csökji híres delok nő volt, aki Tibetnek abból a részéből származott, ahonnan én is – írja Szögjal rinpocse a Tibeti könyv életről és halálról című könyvében. A rinpocse magas szintű, újraszületett láma, nagybecsű mester.– Lingza Csökji életrajza szerint egy napon észre sem vette, és már halott is volt. Csak arra eszmélt, hogy testén kívül van, és látta, hogy egy disznó fekszik az ágyában, az ő ruhájában. Megpróbált beszélni családja tagjaival, de sehogyan sem sikerült. Dühös lett rájuk, mert figyelemre sem méltatták és nem kapott tőlük még egy tál élelt sem. Amikor gyermekei sírtak ágya mellett, akkor úgy érezte, hogy „véres és gennyes eső esik”, és ez borzalmas fájdalmat okozott neki. Amikor azonban a meditációs gyakorlatokat végezték, az nagy örömmel töltötte el és mérhetetlen boldog volt, amikor végül az érte meditáló mester elé ért, amikor az ő és a mester tudata eggyé váltak. Egy idő múltán hallotta, hogy szól hozzá valaki, felismerte, hogy apja hívja és ő elindult vele együtt. A bardo régiója olyan volt, mint egy vidéki táj. Onnan egy híd vezetett a pokol régióiba, oda, ahol a Halál Ura a meghalt emberek jó és rossz cselekedeteit veszi számba. Itt különféle emberekkel találkozott, akik elmesélték neki történetüket, és látott egy jógit is, aki azért jött a pokolba, hogy megmentsen emberi lelkeket. Végül Lingza Csökjit visszaküldték az élők világába, mivel hiba csúszott a nyilvántartásba, rosszul jegyezték fel a nevét és családját, és még nem érkezett el az idő, hogy meghaljon. Visszatért a testébe, betegségéből felgyógyult. Viszont magával vitte a Halottak Urának üzenetét, és élete további részét azzal töltötte, hogy mesélte az élőknek a túlvilági tapasztalatait.
A delok-történetek régóta ismertek Tibetben, és jelenleg is előfordulnak ilyen esetek. Előfordul olykor, hogy a delok egy hétre is hátra hagyja a testét, a túlvilágon találkozik rég meghalt emberekkel, sokszor olyanokkal is, akiket nem is ismert elő korukban. A meghalt lelkek üzeneteket küldenek élő rokonaiknak, arra kérik őket, hogy bizonyos gyakorlatokat végezzenek érdekükben. A delok ezután visszatér a testébe és átadja az üzeneteket. Tibetben ez megszokott jelenség, de már kialakultak módszerek, hogy leellenőrizzék, hogy a delok valódi ember-e, vagy netán csaló. Egy rinpocse (olyan mester, aki Buddha bölcsességét ülteti át a nyugati világba), egy a delokokról szóló Nyugaton megjelentetett könyv szerzőjének mesélte, hogy a deloknak, míg a Túlvilág utain jár, testnyílásait vajjal bedugaszolják, arcára pedig árpalisztből készült tésztát tesznek. Ha a vaj nem olvad el és a tésztából készült álarc sem reped meg, akkor a delok valódi. A delokok általában hétköznapi emberek, gyakran nők, akik mélyen hívők és elkötelezettek. Néhány órára vagy napra „meghalnak” a buddhista kalendárium bizonyos napján, és legfőbb szerepük, hogy üzeneteket közvetítsenek az élők és holtak között.
A delok jelenség a tibeti kultúra meghatározó része. A delokok túlvilági beszámlói a 11. századtól kezdve ismertek. Ettől az időponttól kezdve folyamatosan készülnek feljegyzések, sőt napjainkban is készülnek, mert delokok ma is élnek Tibetben. Orvosi szempontból nézve a delok teste több órára vagy napra olyan állapotba kerül, hogy fiziológiai szempontból halottaknak minősülnek, gyakran halottaknak is tartják őket, mert testük kihűl, hideg, szívük leáll, vagy olykor rendkívül alacsony, alig hallható szívverés lesz tapasztalható náluk. A delok jelenséget egyesek kis halálnak nevezik, amely létre jöhet spontán módon, vagy kialakulhat időnként, bizonyos eseményekhez kötődően, mint például a böjt bizonyos napjain.

FÁY Gábor

Párhuzam
a delokok és a halálközeli élményesek elbeszélései között

A delokok olyan személyek, akik bizonyos időre olyan állapotba kerülnek, hogy a külső jelek alapján halottaknak minősülnek. A később közzé tett élményeik alapján már feltételezhetjük, hogy tulajdonképpen testelhagyás, lélektávozás jelensége lép fel náluk, a tudatuk szabad mozgása mellett. Ez az állapot esetükben létre jöhet spontán módon, de olykor bizonyos böjti napokon, vagy súlyos betegség alatt.
A delokok által közzé tett beszámolók rendkívül gazdagok vallási elemekben, hiszen Tibetben már századok óta él a hinduizmus és a buddhizmus egymás mellett. A beszámolók általában a buddhista vallás szintjeinek a megjelentetését tartalmazzák, ezenkívül a vallási leírásokban szereplő helyeket, illetve a birodalmakat.
Ezzel szemben a halálközeli állapotból visszatért emberek elbeszéléseiben nem jelentkeznek a vallásokkal összekapcsolható élményelemek. Az élmények teljesen függetlenek attól, hogy az illető személy melyik vallásnak a híve, vagy netán ateista.
Ami mindkét beszámolóban azonos, hogy a fizikai létből távozottak találkoznak már korábban elhunyt emberekkel, akik nem a földi testüknek megfelelő alakban tűnnek fel, hanem ők csak érzik jelenlétüket.
A delokok elbeszéléseiben előtérbe kerülnek a büntetések és a jutalmazások. Hangsúlyosan mesélnek az ítélethozatalról, amelyek összefüggésben vannak a személy földi életében elkövetett tettekkel.
Ezzel szemben a halálközi állapotból visszatértek történeteiben nagy megértésről szólnak az elbeszélések, ezekben szó sincs a számonkérésről.
A delokok a közteslétben, a bardoban való tartózkodásuk alatt találkoznak „elátkozott”, bűnhődő, szenvedő lelkekkel, akik bűneik súlyától függően megfelelő kárhozatra vannak ítélve. Ilyen történetekkel a nyugati halálközeli állapotból visszatértek meséiben nem találkozunk.
A delok, amikor a bardoból visszapillant halálos fekhelyére, testét nem ismeri fel. Saját ruhájába öltöztetett disznót lát az emberi teste helyett. Keleti bölcsességek tudorai azt állítják, hogy ez a látvány összefüggésben áll a primitív emberi tudatlansággal és az életkerék szimbólumával.
A halálközeli élményesek a testükből való kilépésük után pontosan látják elhagyott testüket, látják, hallják környezetük reakcióját, ezekre később pontosan vissza is emlékeznek. Mellékesen megjegyezve: a holland kórházakban szigorúan tilos a műtőben vagy a haldokló ember közelében trágár szavakat kimondani, szidalmakkal illetni a súlyos műtét alatt levő beteget, mert ha az élményes a fizikai testébe való visszatéréskor erről beszél, pontosan elmondja ki milyen szavakat, káromkodást használt. Olykor az orvosnak, vagy az ápoló személyzetnek ez igen kellemetlen lehet.
A delokok túlvilági utazásuk alatt egy személyes istenség oltalma alatt állnak. Ő irányítja sétájukat, aki megmutatja a jelenségeket és ő az, aki elvezeti a bardo különféle szintjeire.
A halálközi élményesek melegséget, biztonságot nyújtó kísérőről mesélnek, aki támogatólag viszonyul az újonnan érkezetthez.
A delokok igen gyakran találkoznak a rémületes Halál Urával. Ez igen félelmetes az ideiglenesen túlvilágon tartózkodó földi embernek. A halálközi állapotból visszatértek ilyen találkozókról nem beszélnek. A túlvilági lények jósággal, szeretettel viszonyulnak az érkezőhöz, segítik, támogatják, biztatják őket. Részükről nincs megfélemlítés. Ezzel szemben a tibetieknél a Halál Urának megjelenése rendkívül ijesztő. Széles a szeme, vörös az arca, szájából agyarak nyúlnak ki. Hangja a sárkányok ezreinek dübörgésére hasonlít és kíséretében ronda lények láthatók. Itt a vezérelv a félelemkeltés, ami visszahúzó állapotba kényszeríti a túlvilágon levőket. A sok-sok ijesztő hatás mellett a delokok elbeszéléseiben paradicsomi élmények is vannak, amelyeket tiszta fehér fénnyel burkolva ír le a visszatérő, ami a nyugalmat és az elcsendesülést hivatott jelképezni.
A halálközeli élményesek elbeszéléseiben kivétel nélkül szerepel a fény, vagy egy fénylény megjelenése. Itt is a fény végtelen békességet előidéző hatással bír.
A delokok elbeszéléseiben intésről is szó esik, valaki mindig közli velük, hogy vissza kell térniük a testükbe, a földi lételemükbe. Utasítják őket, hogy figyelmeztessék az élőket, hogy morális, etikus életet éljenek, gyakorolják vallásukat és fejlődjenek tiszta emberhez méltóan.
A nyugati elbeszélők visszatérésének motivációja a még hátrahagyott feladat teljesítése. Az élményes ekkor még nem tudja milyen feladatok várnak rá, ez később derül ki, amikor már saját testében van. Csak ekkor tudja meg, hogy mi az a feladat, ami még rá vár.
A delokok rémültek a testükbe való visszatérésük után. Ez nem is csoda, hiszen nagyon sok negatív élményben volt részük. Ezenkívül gyakran sarlatánnak is nevezik őket, vagy sátáni, démoni erők hatásának tudják be cselekedeteiket.
Az élményesek a nyugati világban fénylényekről beszélnek, akik elé alagúton keresztül érkeztek. Szeretetet sugárzó küldöttség fogadja őket, és amikor vissza érkeznek a fizikai testükbe megnyugodnak, nem éreznek fájdalmat, szép, felemelő élményekről mesélnek és emlékeiket sokáig őrzik. Életükben változás következik be, valamiféle emberbaráti tevékenységet kezdenek folytatni vagy bizonyos paranormális képességgel kezdenek rendelkezni, amit embertársaik érdekében fognak felhasználni.
A nyugati ember kultúrája már kezdi elfogadni ezt a jelenséget, kultúrájának részévé válik, egyre többen fogadják el ezt a fajta világképet. Már igen ritka az a jelenség, hogy őrültnek tartják azt az embert, aki halálközeli állapotban volt, és élményeiről beszél. Az élményesek klubokba tömörültek, egymásnak mesélnek élményeikről, tapasztalataikat kicserélik.
A tibeti delokoknál azokban a körökben, ahol az elbeszéléseket hitelesnek tartják a delok bizonyos hiearchikus szintemelkedésben részesül. Szenteknek tartják őket, tiszteletnek örvendenek és igehirdetőkké válnak.
Összegezésként megállapíthatjuk, hogy az elhunytak jó helyen vannak, az itt maradottak nyugodtak lehetnek távozott szeretteik másvilági sorsát illetően.
Egyes olvasóinkban talán felmerül a kérdés, hogy miért foglalkoztunk a túlvilági események leírásával tibeti szempontból nézve, vagy a halálközeli állapotból visszatértek elbeszélései nyomán. Valamennyi elbeszélők – éljenek azok Tibetben, vagy a nyugati világ bármelyik országában egybehangzóan állítják, hogy a halál pillanatában testenkívüli állapotába kerülnek. A lét nem szűnik meg azzal, hogy valaki a halálos ágyán, vagy valamilyen tragikus esemény bekövetkezése alkalmával örökre elszenderül. Valamennyi elbeszélő azt állítja, hogy a túlvilágra érkezése alkalmával találkozik korábban elhunyt rokonaival, barátaival vagy teljesen ismeretlen személyekkel, akik kedvesen fogadják őt, útba igazítják, vagy elvezetik valahová. Az élményesek, illetve a delokok előtt lepereg életük filmje, újból látják önmagukat sorsformáló események között. Valamennyien beszámolnak arról, hogy a túlvilági vándorlásuk alatt elérkeznek egy határvonalhoz, ahonnan már nincs visszaút, nincs többet visszatérés a fizikai létbe. A visszatérést követően mind Keleten, mind Nyugaton a halált megéltek élete megváltozik, életformát változtatnak. Ami pedig a legfontosabb: a haláltól többet nem félnek, mert tudják, hogy a halál csak a létnek egy formája.
FÁY Gábor

Gondolkodjunk pozitívan
Életünkön gyökeresen változtathatunk

A gondolatok sorsformálóak. Egy-egy gondolat kiválthatja sikerünket, sikertelenségünket, betegségünket, felgyógyulásunkat vagy szenvedésünket, örömünket, bánatunkat. Az ember, ha változtatni szeretne sorsán, meg kell tanulnia pozitívan gondolkodni, mert a gondolat energia, és életkörülményeinket gondolataink által teremtjük meg.
Van egy mondás is, hogy a bölcs és a bolond között az a különbség, hogy a bölcs uralja a gondolatait, míg a bolondot a gondolatai uralják. Azok a gondolatok, amelyektől nem tudunk szabadulni, azok a végzetünkké válhatnak. A legtöbb ember azért nem tudja vágyait megvalósítani, mert nem tud uralkodni gondolatain.

Bízni kell elképzeléseinkben
Rossz szokása sok embernek, hogy kimondja: „Nem hiszem, hogy ebből lesz valami”. „A pénz nem ismer barátságot”, „Ez soha se fog sikerülni nekem” vagy „Ma megint teljesen kivagyok”. Ezeknek a mondatoknak folytonos ismételgetésével tudatalattinkat meggyőzzük arról, hogy a fenti állítások igazak és tudatalattink ennek megfelelően fog viselkedni. Ne is csodálkozzunk azon, ha tervünk nem valósul meg, mert gondolatban ellentétesen viseltettünk irányába.
A szegény ember szeretne gyorsan meggazdagodni, a legszívesebben egy lottó főnyeremény segítségével, amikor csak csekély a befektetése, viszont nagy lehet az eredmény. Az egyedülálló ember meg akarja találni ideális partnerét a sors kegye által, anélkül hogy megkérdezné önmagát, vajon ő ideális partner-e a társa számára. Nagyon ritkán kérdezzük meg önmagunktól, hogy miért is kerültünk bizonyos körülmények közé. Mivel idéztük elő, és hogyan tudnánk magunk segíteni a helyzetünkön. Hogyan tudnánk egészségesen élni, vagy egyéni teljesítményünket növelni, hogyan lehetünk ideális partner valaki számára.
Ami körülvesz bennünket az nem más, mint materializált elképzelés, megvalósult gondolatkép. Világossá kell, hogy váljon, előbb ki kell gondolni valamit, ami csak ezután fog megvalósulni. Az anyag ugyanis nem más, mint az energia különféle megjelenési formája, a gondolatok energiát mozgatnak és formálnak. Az energia-megmaradás törvénye értelmében az energia sohasem vész el, csak megjelenési formája változik, ez alakul át.

A gondolatok megvalósulnak
A gondolat nem más, mint teremtés, amelynek meg kell valósulnia. Ha rossz gondolataink vannak, vagy defetistán gondolkozunk, akkor rossz lesz a végeredmény, vesztesek leszünk életünkben. Gondolataink tükrözik életkörülményeinket, és ha magunk is megváltozunk, akkor életünk is megváltozik. A pozitív gondolkodás tehát azt jelenti, hogy az ember felismeri, hogy mindene, amije van, őt fogja szolgálni és őt fogja segíteni, még akkor is, ha az számára kellemetlen vagy fájdalmas.
Ha jobban megfigyeljük leélt életünket, megállapíthatjuk, hogy valamennyi kívánságunk megvalósult, ha tudatunkat kellő ideig foglalkoztattuk azzal a kívánsággal. Ez sajnos negatív vágyainkra is vonatkozik. A félelem, az aggodalom pontosan azt vonzza magához, amitől az ember fél., mert tudatunkat félelmeinkkel és gondjainkkal foglalkozó gondolatok töltik meg. A félelemérzet következtében ezek a negatív gondolatok állandóan aktiválódnak. A vágyak megfogalmazásakor és a pozitív gondolkodás között a különbség az, hogy a vágyakozáskor szeretnénk valamit, a pozitív gondolkodáskor pedig akarunk valamit.

Tanulni kell pozitívan gondolkodni
A pozitív gondolkodást tanulni kell. Első lépés az, hogy felismerjük minden úgy jó, ahogy van, mert minden dolog minket szolgál és segítséget nyújt. A következő feladat a pozitív érzés elsajátítása. Nyíltan és őszintén kell elfogadni az embereket, ahogyan megismertük őket. Legyen bizalmunk érzéseink iránt és állandóan ismernünk kell saját értékeinket. Akarnunk kell tanulni is, és megérteni, megbocsátani és helyesen cselekedni. Azt kell akarnunk, amit tennünk kell. Meg kell tanulnunk azt is, hogy hogyan fejezzük ki magunkat, hogy az világos legyen és véget kell vetni a szavak elértékelődésének. Legyünk tekintettel mások iránt, legyünk megbízhatóak és állhatatosak. Az igazság és a valóság felismerésével éljünk önzetlen, harmonikus életet. Rendszeresen vonuljunk vissza magányunkba, szakítsunk időt egy kis meditációra. Végül pedig a szellemi törvények figyelembevételével gondtalanul és higgadtan éljük életünket, azzal a felismeréssel, hogy minden mindegy. Sohasem tudni előre, hogy miért jó,ahogy történt, és nem az amit szerettünk volna. Harmonikusan ápoljuk kapcsolatainkat és örüljünk a legkisebb dolognak is.
Ha képességeink korlátlan lehetőségét akarjuk a legoptimálisabban kihasználni, akkor ajánlatos egy gondolatkúrát, mentális diétát tartani. Mindössze annyit kell tenni, hogy négy héten keresztül csak pozitív gondolatokat fogalmazzunk meg magunkban, pozitív módon nyilatkozzunk, érezzünk és cselekedjünk, keressük pozitív kisugárzású emberek társaságát, engedjük, hogy pozitív szokásaink alakuljanak ki és ezek meg is erősödjenek bennünk. Lehetőleg pozitív dolgokról olvassunk és pozitív dolgokat nézzünk – még a tévé képernyőjén is. Ezzel egyidőben próbáljuk meg félelmünket, a stresszt, a bűntudatot, az aggodalmat, a kétséget, a haragot, az önsajnálatot és mindenfajta izgatottságot lehetőleg azonnal átalakítani, vagy csírájában elfojtani. Törekedjünk arra, hogy a betegségre, a szegénységre vonatkozó gondolatainkat azonnal tudatosítsuk magunkban és oldjuk fel azonnal.

Gondolatvilágunkat is érheti fertőző betegség
A szellemi-lelki területeken ugyanúgy léteznek fertőző betegségek és járványok, amelyek újból és újból felütik a fejüket, egyre szélesebb körben terjednek, ha ezeket a lelki higiénia gyakorlásával meg nem előzzük. Ezek a fertőzések a harag, a félelem, a stressz, az aggodalom, a gyűlölet, a bűntudat és az agresszió. Egyikkel-másikkal vagy kombinációival folyamatosan megfertőződhetünk, ellenük csak a rendszeres lelki higiénia segít. Ennek a legfontosabb eleme az, hogy a kiváltó eseményt újra átéljük, amikor valamennyi fertőzött energiát feloldunk és a negatívot pozitívvá formáljuk át, mielőtt még kárt okozhatnának bennünk. További fontos eleme a lelki higiéniának az is, hogy minden embert a legnagyobb jóindulattal kezeljünk, fogadjuk őket sok szeretettel olyannak, amilyenek.
Lelki higiéniás gyakorlatot ajánlatos reggel és este végezni, napközben pedig találjunk alkalmat és egy kis időt az elcsendesedésre. Valahányszor látogatót kapunk, vagy megszólal a telefon, koncentráljunk tudatunkkal, hogy a negatív híreket azonnal formáljuk át magunkban pozitívakká. Ne feledjük, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, és a kimondott szónak is következményei lehetnek, vigyázni kell minden kijelentésünkre és energiánkra, aminek teremtő ereje lehet.
Próbáljuk meg ezt a kúrát négy héten át folytatni és az eredmény meggyőzhet minket arról, hogy életünkben komoly változások állnak be Meg kell tanulni, hogy olyan gondolatokat forgassunk a fejünkben, amelyeknek eredményét szívesen látjuk az életben is megvalósulni. A láthatatlan dolgok még nem jelentik azt, hogy hatástalanok is.
FÁY Gábor

Földünk jelene
Következmények, ha minden folytatódik

Lassan befejeződik a nyári időszak, és ismét megállapíthatjuk, hogy valami nincs rendben Földünk életével. Nagy szárazságnak voltunk tanúi, olykor hatalmas szélviharok tomboltak, és amikor végre eleredt az áldásos eső, abban sem volt sok köszönet, mert vízözönként zúdult alá a hőn kívánt égi áldás. Az idén végre összeültek a világ legbefolyásosabb országainak képviselői, hogy megtárgyalják a tudósok által már sokszor közzé tett figyelmeztetésbe foglalt intelmeket, hogy jobban kellene vigyázni anyabolygónkra, mert egyes országok nem éppen áldásosnak mondható tevékenysége katasztrófával fenyeget, és talán még nem késő az intelmeket megszívlelni.
Sok helyen még képtelenek belátni, hogy a Földet már hosszú ideje szennyezzük és elfeledik azt, hogy a Föld nem a miénk, hanem csak kölcsön kaptuk utódainktól. Ha pedig a reinkarnációs visszaszületések feltevését teljesen magunkévá tesszük, és tényként elfogadjuk, akkor saját magunknak tesszük tönkre a Földet, mert mi is ide fogunk visszaszületni egy szép napon.


Szennyezés minden szinten
Mivel is tesszük tönkre a Földet? Először is a vizet szennyezzük. Gyakran láthatjuk a televízió képernyőjén, hogy itt-ott hatalmas tartályhajók futnak zátonyra, vagy másfajta a baleset éri őket és a hajók gyomrából kifolyó olaj beszennyezi a tengerek vizét, az élő világ a tengerek vizében sok-sok évig érzi ennek a szennyeződésnek a következményeit. Nem beszélve a partok élő világáról. De mi is hozzájárulunk a vizek fertőzöttségéhez, mert a mosógépekből kiömlő mosószeres vizek, a tisztítószerek belekerülnek a földbe, és lefelé szivárognak, a talaj mélyebb rétegeibe. De a mosószerekben levő nitrátok és foszfor tartalmú szerek a talaj felsőbb rétegeit károsítják, az ott termesztett növényekbe kerülnek és ismét csak bennünket fertőznek meg.
Sokszor már leírták az újságok, hogy egyes édesvízi tavakban, de a folyókban is egyre nagyobb az alganövekedés. Az algák a fertőződés miatt a víz oxigénkészletét csökkentik, ezáltal a halak és más hasznos élőlények elől elveszik az életteret. A gyárak füstjében, megfelelő tisztítóberendezések híján megnövekedett a levegő savtartalma. A levegőbe juttatott kénvegyületek előbb-utóbb savas esővel visszakerülnek a földbe és pusztítják azt a növényvilágot, amelyet az emberek a táplálékkel visznek a szervezetükbe. Csodálkozunk azon, hogy környezetünkben annyi a rákos megbetegedés?

Nemzetközi megállapodás
Egy ENSZ-megállapodás értelmében a nemzetek elfogadtak egy maximálisan kibocsátható légszennyezési határértéket. Kiskapukat keresve a szegény országok nagy pénzekért megveszik a gazdag országok már elavult technológiáit, ezáltal az iparilag szegény országokban továbbra is fennáll a légszennyezés folyamata. A levegőbe nemcsak a füstben levő kénvegyületek kerülnek, hanem nehézfémek is, amelyek belekerülnek a táplálékláncba. És végeredményen újból saját magunkat mérgezzük.
A motorizáció igen kellemes a kisemberek számára is, de ne feledjük el, hogy a kipufogó gázokban levő mérgek is a táplálékunkat szennyezik, ha termőföldek közelében csapódnak le a talajba. A hulladékok tárolásával is sok a gond, mert a bennük rejlő káros anyagok is a talajba szivárognak, hogy később egészségünkön álljanak bosszút.
A Földön egyre több ember él, emiatt feltöltődnek a mocsarak és a „rossz” helyen kígyózó folyók folyását is megváltoztatják a szakértők. Sok helyen a folyómedrek átirányítása folytán erdőségek kerülnek víz alá. Az őserdőket is módszeresen irtjuk. Naponta több ezer hektár őserdő pusztul el a legcsodálatosabb állatfajokkal együtt. Csökken a légkör tisztaságáért felelős esőerdők területe, a levegőben egyre több a széndioxid, az ózonpajzs a Földkörüli űrtérségben elvékonyodott és emiatt a Föld éghajlata egyre melegebbé vált.
A vizek felmelegedésével egyidejűleg a megfelelő meleg táptalaj miatt elszaporodtak a vírusok és különböző, még eddig ismeretlen betegségek kórokozói jelentek meg, amelyek igencsak veszélyesek az emberi fajra. A világűrben keringő mestersége holdak és űrszigetek távcsövein keresztül már jól látható az ózonpajzs katasztrofális elvékonyodása és már előrelátható az esetleges nagyobb méretű átszakadás lehetősége is. Ez egy újabb veszélyforrást jelent az emberi fajra. A bőrrák egyre nagyobb számban jelentkezik.

Egyes szellemcsoportok már távoznak

Hamarosan bekövetkezhet egy időszak, amikor a Földön felgyorsulnak majd a folyamatok és a katasztrófák olyan nagy mértékben fognak jelen lenni, hogy az emberi testben levő szellemek nagy csoportokban fognak eltávozni a földi szférából. Távozásukat elősegítik az egyre nagyobb számú földrengések, tűzvészek, földrészek elmozdulásai, elsüllyedése, ítéletidők bekövetkezése. Emlékezzünk csak vissza a néhány évvel ezelőtti szökőárra, amikor az emberek tízezrei tüntek el a bennük lakozó lelkekkel együtt.
Már sok helyen olvashattunk arról a próféciáról, hogy a Föld egy dimenzióváltás előtt áll. Sokan egy bolygó becsapódásához kötik a várható eseményt, de csak találgatások vannak még.
Találgatások helyett inkább ismerkedjünk meg a Föld életével, ami a múltban volt és ebből következtessük ki, hogy milyen jövő előtt áll anyabolygónk.
Az ezotérikusok szerint, - ezt az időpontot egyébként a tudósok is alátámasztották -, a világűrben több mint 15 milliárd évvel ezelőtt történt az úgy nevezett ősrobbanás, amikor kialakult a naprendszer mostani megközelítőleg hasonló formája. Évmillárdok múltak el, míg a Föld talaja megszilárdult, a kipárolgás révén víz keletkezett a felszínén és ebben az „őslevesben” kialakult valamiféle élet. Öt és fél milliárd évvel ezelőtt a világmindenségből megjelentek a fizikai test nélküli szellemcsoportok, hogy előkészítsék az emberi fajra jellemző anyagrezgést és megteremtsék más szellemcsoportoknak az érkezését és a fizikai testekbe való beköltözését.
Az ember megjelenése előtt a Földön gazdag állat- és növényvilág létezett, és amikor az élet feltételei alkalmassá váltak, akkor jött el ez a megfelelő időszak, hogy egyes szellemcsoportok anyagszerű testekbe formálódva beköltözzenek, és az így megformált testekbe kerüljenek a világmindenség távoli részeiből érkező segítők. A beköltözés láthatólag nem volt könnyű, komoly előkészítő munkának kellett ezt megelőznie.
A világmindenség távoli részeiből ideköltözött szellemcsoportok körülbelül 200 ezer évig léteztek a Földön, hogy további előkészítő munkát végezzenek, mert várható volt még több szellemcsoportnak is a megérkezése a Földre. A közeli és távolabbi bolygókról is érkeztek szellemek, amelyekről ma is úgy tudjuk, hogy a fizikai testben élő emberek számára igen mostohák. De nem így a testnélküli szellemcsoportok számára.
Egyes szellemcsoportoknak nem feleltek meg a Földön tapasztalható életkörülmények, ezek leköltöztek a földfelszín alá. Idővel azonban sokan feljöttek és benépesítették Lemúriát, később Atlantiszt. A mai parainformációk szerint a Föld kérgében ma is élnek egyes csillagközi bolygókról idekerült élőlények, természetesen a megfelelő létformával azonosuló testtel.
Az első fizikai formába költözött szellemek voltak az ősemberek, ebbe a fizikai testbe költöztek első alkalommal és innen indult bukásuk is, de fejlődésük is.
A Föld életéről szóló történetünket majd a következő héten is folytatjuk.
FÁY Gábor

A Föld múltja
Egyszer bolygónk majd újból benépesül


Atlantiszról úgy tudjuk, hogy körülbelül 9-12 ezer évvel ezelőtt még létezett. A bukásáról szóló története apáról fiúra szállt, erről Platón írásaiból tudunk, de értesülhetünk Énok kulcsaiból is, és Homérosz is említést tesz létezéséről. Atlantisz elsüllyedése akkor következett be, amikor a fizikai testben létező szellemeknek annyira megtetszett a fizikai síkban levő élet, hogy megfeledkeztek működésük indítékáról, és megtagadták alkotó istenüket. Ők csak az anyagi életet hajszolták és a földi örömöknek éltek. Emiatt életükbe beköltözött a gyilkolás, sokat kegyetlenkedtek. Az első szellemcsoportoknak még birtokában volt a mágikus és teremtő tudás áldása, csak sajnos ezt a képességet egymás ellen kezdték fordítani. Atlantisz őslakosai még szoros kapcsolatot tartottak más bolygókon levő szellemtestvéreikkel, a később leszületettek ezt a tudást már másra használták. Atlantisz őslakosaitól erednek egyébként az Afrikában, a Szaharában fellelt barlangrajzok is, amivel nemrégen már foglalkoztunk.
Az őslakosok a megteremtői a különböző emberfajoknak, egyik-másik világűri térségből érkezett szellemektől különféle bőrszínű emberek keletkeztek a Földön. Így a néger faj is egy távoli csillagról került a Földre, de ők duáltestvéreiktől elszakadtak, a férfiak nem tisztelték nőtestvéreiket és ezért a női duálok más bolygóra költöztek. Távozásukat különféle katasztrófák és járványos megbetegedések segítették, a négerek letelepedési helyén pestisjárvány ütötte fel a fejét és a fizikai testbe szorult lelkek nőduáljai ílymódon távoztak bolygónkról.
Más szellemcsoportok leszületésével jöttek létre az inkák és az aztékok is, Dél-Amerika történelmében azért tűntek el hirtelen, mert küldetésüket a Földön befejezték, bár ritka leszármazottjaik még megtalálhatók szerte a világon. Ők elkerülték szellemtársaik tömeges eltávozását, amit a hódító spanyolok kegyetlenkedései csak elősegítettek.
Az óegyiptomiak vezetői papok voltak, akik Atlantiszról menekültek el, még a szigetország végleges elsüllyedése előtt. Ma már elképzelhetetlen mágikus tudással rendelkeztek, aktív kapcsolatban voltak a szellemvilággal. Sajnos hatalmukkal hamar visszaéltek és erre környezetük is rájött. Megpróbálták az egyiptomi királyokat – a fáraókat – is irányítani, egy ideig próbálkozásuk sikerrel járt, de amikor az ősi szellemcsoport tagjai bevégezték tevékenységüket a Földön és eltávoztak, az óegyiptomi papok nehéz helyzetbe kerültek. Egy ideig még hozzájárultak a magasabb rangú kultúra terjesztéséhez, a tudományuknak is sok hívet szereztek, de a hanyatlás folyamata már megindult.
Ugyanilyen hanyatlási folyamat okozta az ókor kelet-ázsiai népeinek a bukását is. Az érzékiségen alapuló életmód, a más népek leigázása, a kapzsiság elharapózása odavezetett, hogy a szellemcsoportoknak el kellett távozniuk a Földről, mert veszélybe sodorták a Föld szellemi fejlődését. Így hanyatlott és szűnt meg a Gangesz folyása mentén virágzó India. Igaz, hogy Buddha leszületésével a hanyatlás néhány száz évig még leállt, de a végén a bukás bekövetkezett.
A Föld történelmében egy új korszak kezdődött a zsidók megjelenésével. Nekik feladatuk volt előkészíteni Jézusnak, a nagy világtanítónak a megszületését és tanításainak meghonosítását. Az ősi zsidóság teljesen különbözött az abban a korban létező más emberfajoktól. Naivak voltak, egyszerű életet éltek, de idővel a földre érkezett egy másfajta zsidó faj is, akik magukkal hozták az alakiságot, a képmutatást, a furfangos csalafintaságot és lassan megkezdődött a kiválasztódás. Az akkori zsidóság hanyatlásában a női nemnek jutott a fontosabb szerep, befolyásukkal támadták az eredeti, ősi, kiválasztott zsidó népet. Elburjánzott a hiúság, a nagyravágyás, az önzés, a gőg, a bűnös élet. Elegendő ok volt arra, hogy ennek a népnek is az életében megkezdődjön a hanyatlás, és már jól kivehetően látszani kezdtek a bukás előjelei. A zsidóság életében mély sebet vágott az újonnan érkező zsidó jövevények támadása. Az ősi faj egy része ellenállt a kísértéseknek, a másik fele azonban elbukott.
Jelenleg a Földön levő szellemcsoportok zömének ideje lejárt. A Biblia és más szentírás, továbbá a különféle próféciák, jóslatok, mediális közlések már előrevetítették az úgy nevezett végítélet eljövetelét. Ennek a végítéletnek csak a hangzása félelmetes, a jelentősége csak annyi, hogy az emberiség 2000 évvel ezelőtt, Krisztus eljövetelével lehetőséget kapott arra, hogy kiemelkedjen az anyagi-fizikai világból és szabad akaratával vezérelve felemelkedhessen és elhagyhassa a fizikai világot. Erre a felemelkedésre az emberiség időt kapott, és akárcsak az iskolában, vizsgáznia kell mindenkinek, hogy megfelelhessen a felsőbb szellemi törvényeknek. Mindenki egyéni halálával és reinkarnációs visszaszületésével már többször rendszeresen vizsgázott, javíthatott jegyein, de az igazi vizsga a végítélettel történik meg. Ekkor összegzi a felső szellemi erő mindenkinél a leélt életek összességét és mondja ki további sorsát, szellemi életének folytatását. Jelenlegi állapotunkban már nem is kell nagyon beavatkozniuk a szellemi erőknek a Föld átalakításában, mert az emberiség már annyira tönkre tette életterét, már annyira leszűkítette a földi lehetőségeket és már alkalmatlanná tette gyermekeinek és újbóli leszületéseivel létrejövő élete számára az életet.
Az Énok-kulcsok és más szellemi közlések szerint a Föld egy dimenzióváltáson keresztül magasabb dimenzióba fog emelkedni az egész naprendszerrel együtt. A katasztrófa esélye 70 százalékos és csak 30 százalék az esély arra, hogy egy nagyobb, komolyabb megrázkódtatás nélkül emelkedjünk egy magasabb szférába.. Az indigó-gyerekek azért születtek le a Földre, hogy kisugárzásukkal segítsék szellemi tudásunkat. Genetikai kódjainkat ugyanis át kell programozni és várható, hogy megjelenik egy ötödik vércsoport is, amelynek információ-tartalma magasabb lesz a meglevőknél.
Mi történik egy esetleges katasztrófa esetén? A mediális közlések és szellemi tanítások szerint a Föld köpenye kifordul magából és eltünteti a mostani földrészeket, szennyezéseket, a Földanya ugyanis visszaveszi kincseit. Az új Földön előreláthatólag 10 új földrész keletkezik. A katasztrófa bekövetkezésekor az emberek fizikai testükben meghalnak és a bennük lakozó szellemek három különböző helyre kerülnek. A bölcs, nagy tudású szellemek egy másik, magas szintű bolygóra távoznak. Az alacsony fejlettségű szellemek vissza lesznek küldve egy másik, létformában fejletlenebb bolygóra, hogy újra tanulhassanak és tapasztalatokat szerezzenek. A kezelhetetlen szellemek (belőlük kevés van) geológiai száműzetésbe kerülnek, ahol hosszú ideig pihenhetnek, és megtisztulásuk után újra kezdjék szellemi, evolúciós útjukat. Ők öröklik a Földet, visszaszületnek a Föld geológiai megváltozása után.
A Föld tehát átadja helyét az új szellemi nemzedéknek, akik a tanulás céljából születnek le bolygónkra, hogy megtapasztalhassák az isteni törvényeket. Mert mindig vannak alsóbb szellemcsoportok, akik alkalmasnak találják bolygónkat fejlődésük számára. A Föld tehát gyakran hasonlít egy olyan épülethez, amit lakói olykor elhagynak, majd mások újból benépesítik. A Föld azonban egyszer természetszerűen megfog halni. Az emberi társadalom úgy hal ki, hogy nem születnek többé gyermekek. A földlakók azonban előzőleg elhagyják őseik hajlékát, hogy ne legyenek kénytelenek látni a pusztulás vigasztalan képét. Előzőleg azonban a Föld teste oszlásnak fog indulni, megszűnik a felszínén az organikus élet. A Föld esetleges haldoklásáról majd egy másik alkalommal.
FÁY Gábor

Tönkre tettük a Földet?
Anomáliák bolygónk időjárásában

A klímaváltozás kapcsán sok csillagász azt állítja, hogy a bolygónk Napkörüli pályáján haladva közelebb került központi csillagához. Más szakemberek szerint ez a feltételezés csak részben igaz. Mert a világűri térségben is fellelhetünk kivételeket. Viszont a klímaváltozással szinte mindig együtt emlegetett körülmény az üvegház-hatás, vagyis a légkör hővisszatartó képességének lecsökkenése. Az üvegház-hatás egy bolygón akkor válhat fontossá, ha légkörében növekszik a szén-dioxid és a metán. Ilyenkor a Nap felmelegíti egy ilyen légkörű bolygó felszínét, és a felszínéből a hő egy része visszaverődik az üvegház-hatású gázoktól. Ez a mechanizmus egy bizonyos korszakban lehetővé tette azt a körülményt, hogy a Föld lakhatóvá váljon. Ha nem lenne a légkörben elegendő üvegház-hatású gáz, akkor bolygónk felszíne több mint 30 fokkal hidegebb lenne. Figyeljünk csak két bolygószomszédunkra: a Marsra és a Vénuszra! A Vénusz légkörének körülbelül 95 százaléka szén-dioxid, ezért ott az üvegház-hatás következtében a felszín hőmérséklete átlagosan 450-470 fok. A Mars légköre viszont igen ritka, az üveghatású gázok jelenléte szinte elhanyagolható mennyiségű. A felszín hőmérséklete ezért mínusz 50 fok körül alakul.
Az egyre pontosabb műszeres mérések jelzése alapján felállított számítógépes modellek szerint a Föld felszín felmelegedése már évtizedek óta tart, nagyjából attól az időponttól kezdve, ahogy a Földön megkezdődött az ipari forradalom. A felszín fölmelegedését nevezzük most globális klímaváltozásnak, mert az időjárási rendellenességek egyre gyakrabban jelentkeznek. A szakemberek egy része már elismeri a klímaváltozás létrejöttét, csak kevésbé tulajdonítja ezt az ember művének, ezért vélekednek úgy, hogy a szükséges intézkedésekkel még ráérünk foglalkozni. Sajnos ez nincs így. Bár a Föld felszínének felmelegedése korábban is előfordult, de számos tudós úgy véli, hogy ez a korábbi kis jégkorszak utóhatása. De befolyásolhatja a felmelegedést a felfokozott vulkanikus tevékenység, de a naptevékenység is igen élénk volt az utóbbi években. Nincs kizárva azonban az sem, hogy a mérések helyén, illetve a városok hőszigetein, azokon a helyeken, ahol a lakosság sűrűbben lakott, az ott végzett mérések azt jelzik, hogy ott a felszíni jellemzők miatt a mérések magasabb hőmérsékleti értékeket mutatnak. Viszont a légkör széndioxid koncentrációja 20 százalékkal nőtt az utóbbi 50 évben. Ilyen nagy koncentráció csak évmilliókkal ezelőtt lehetett. Az egyensúly helyreállításának egyetlen feltétele, ha az emberiség csökkenti az üvegház-hatású gázok kibocsátásának mennyiségét, amit úgy érheti el, hogy csökkenti a szénhidrogéneknek, a kőolajnak, a földgáznak elégetését.
A klímaváltozás során már tapasztalhatjuk, hogy a sarkokon több jéghegy leszakadt, és sok gleccser is elvékonyodott, illetve eltűnt. Tény azonban az, hogy a szakemberek korábban kevésbé tanulmányozták a sarki jégsapkák lemorzsolódását, illetve elolvadását. Annyi azonban bizonyos, hogy a sarki jégtakarók olvadnak, sokkal gyorsabban, mint azt a néhány évvel ezelőtti ENSZ-jelentés ezt előrevetítette. Nem lehet kizárni azt sem, hogy egy erős és hosszantartó klímaváltozás már a 21. században teljesen eltűnteti a sarki jeget. A jégtakarók olvadása nemcsak azért probléma, mert felemeli a tengerek és az óceánok szintjét, hanem azért is, mert a víz több hőt képes elnyelni mint a jég, ami további felmelegedést eredményez. A víz felmelegedésének egyik hatása máris észrevehető. A korallok fokozatosan kifehéredtek a lelőhelyeken. A meleg miatt a korallok kilökik magukból az őket színező algákat.
Egy nemzetközi felmérés szerint az elkövetkező száz évben legfeljebb 90 centivel növekszik majd a tengerek és az óceánok szintje, valószínűleg azonban a vízszínt felemelkedése nagyobb lesz. A számítógépes modellek és az előrejelzések bizonytalansága még eléggé nagy, mert hát ez a jelenség szorosan összefügg a jégsapkák olvadásával. Egy tavaly közzétett tanulmány ötméteres emelkedést jósol 2100-ra, de már 14 méteres vízszínt emelkedéséről is olvashatunk. Egyébként a tengereket és az óceánokat más szempontból is érzékenyen érinti a klímaváltozás. Ezek a nagykiterjedésű vizek nyelik el a szárazföldön keletkezett széndioxid jelentős részét. Melegebb vízben azonban nehezebben oldódik a széndioxid, ez pedig az óceánok savasodásához vezet. A víz felmelegedése és kémhatásának változása érzékenyen érinti majd a tengeri állatokat, a kihalás veszélye elsősorban őket fenyegeti.
Tény az, hogy bolygónk időjárása megváltozott az utóbbi időben. A gyakori árvizek és az aszályokat okozó egyenlőtlen csapadékelosztás olyan problémává vált, amellyel a Föld minden országának szembe kell majd néznie. Bizonyára lesznek további anomáliák is, de ezek még erősen vitatottak. Közülük a két leggyakrabban emlegetett változás a hurrikánok és a tornádók erősödése, illetve megjelenésük olyan vidékeken, ahol korábban ilyen szélviharokat nem tapasztaltak. Néhány régi betegség is valószínűleg támadni fog, a maláriának a térhódítása is valószínűleg számítani kell.
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA klimatológusai szerint az elmúlt harminc év globális felmelegedése miatt hosszú idő óta bolygónk most a legforróbb. Az elmúlt években a Föld évtizedenként 0,2 Celsius fokot melegedett. A felmelegedés erőteljesebb a Föld északi féltekének sarki övezetében, illetve érzékenyebben érinti az északi félteke szárazföldjét, mint az óceánok területét. A sarkvidéken a melegedés következtében vékonyabb lett a hó- és jégtakaró, ráadásul az elolvadt hó és jég helyén maradt sötét területek a korábbinál több napenergiát nyelnek el, így tovább melegítik a környezetüket, illetve a Föld felszínét.
A NASA, a Columbia Egyetem és a kaliforniai Santa Barbara Egyetem közös kutatása szerint a melegedés egyelőre belül esik az elmúlt egymillió év átlagához képest várt maximális egy Celsius fokos hőmérséklet-emelkedésen, azonban ha ennél is melegebb lesz, az már kritikus az élő világ számára. A NASA kutatói a mikroszkopikus méretű tengeri állatok és kagylók magnézium-tartalmát, illetve az óceánok felszíni hőmérsékletét vizsgálva vonták le következtetéseiket. Az egy fokot meghaladó globális felmelegedés már kritikus szintnek számít. Ha pedig eléri a két-három fokot, a Föld egészen más bolygó lesz, mint ahogy eddig megismertük. Ha nem lassul a felmelegedés, számos állatfaj kihal és ezeket az ember taszította le a bolygójáról.
A tanulmány azt is kimutatta, hogy a Csendes-óceán nyugati egyenlítői területei és az Indiai-óceán legalább olyan meleg, vagy még melegebb, mint az utolsó nagyobb jégkorszak végén, körülbelül tizenkétezer évvel ezelőtt. Megfigyelték már azt is,. hogy a ritka állatok és növények megkezdték vándorlásukat a hűvösebb területek felé.
A földfelszín feletti átlagos hőmérséklet magasabb a tavalyinál, és alig valamivel marad el az 1998-ban mért 14.57 fokos eddigi rekordtól. Az eddig mért tíz legmagasabb érték mindegyikét az 1987. óta eltelt időszakban jegyezték fel a Meteorológiai Világszervezetben. A világszervezet szakemberei szerint a hőmérséklet növekedését elsősorban az emberiség maga idézte elő. A hőmérséklet növekedése példátlan, hiszen a századforduló óta a földfelszín átlagos hőmérséklete 0,6 fokkal emelkedett. Az elkövetkező időszakban, nem egészen száz év alatt a növekedés üteme elérheti a jelenleginek az ötszörösét is. A világtengerek vízszintjének, a gleccserek olvadása nyomán történő megemelkedése hozzájárult a csendes-óceáni uralkodó szelek és tengeráramlatok időnkénti megváltozásához és ezeknek a változások következtében kialakuló El Nino gyakoribbá válásához. Egyértelmű bizonyíték erről nincs, csak annyit állapíthatunk meg, hogy napjainkban gyakoribbak és évről évre gyakoribbak a rendkívüli időjárási jelenségek. Az idei év eseményei közül említésre érdemes a nemrégi 49 fokos indiai forróság, a mostani aszály, miközben Közép-Európában heves esőzések voltak és nagyméretű áradások. Svédországban viszont 1860. óta a legmelegebb nyarat jegyezték az idén. Az atlanti-óceáni hurrikánszezonban igen kevés, mindössze néhány trópusi vihar alakult ki.
FÁY Gábor

Van-e túlvilág?
Különféle nézetek létezéséről

Az embereket általában három csoportba lehet osztályozni, ha a parapszichológiai jelenségekről beszélgetnek vagy vitáznak. A parapszichológus beállítottságú emberek elvben elfogadják azt, hogy létezik telepátia, pszichokinézis, tisztában vannak a megérzések létezéséről, a halálközeli élmények valószínűségét elfogadják és abban is hisznek, hogy van túlvilág, továbbá, hogy halálunk után újból megszületünk, hogy helyrehozhassuk elkövetett hibáinkat. A parapszichológusok keresik azokat a tudományos módszereket, amelyekkel már kézzelfoghatóan be lehet bizonyítani álláspontjuk igazát.
A szkeptikusok azok az emberek, akik kivétel nélkül minden esetben kétségbe vonnak mindenfajta paranormális jelenséget vagy történést, élményt, és nem hisznek a parafenomének ténykedésében sem. Úgy érzik, hogy mindez csak csalás, becsapás, ábrándozás vagy tévedés.
Az ideológiai álláspontok harmadik kategóriája a fundamentalizmus. Ebbe a kategóriába azok az emberek tartoznak, akik minden paranormális élményt a Sátán művének tartanak és ezt a Bibliából vett idézetekkel támasztják alá. A fundamentalisták szüntelenül arra figyelmeztetnek, hogy a szívműködés leállása után a haldoklót köszöntő fénylény, valamint a gyászoló hozzátartozók által látott, a haldoklóéval hasonlatos látomás megteremtője csupán az álruhás Kígyó, maga a Sátán. Téves lenne hinni azt, hogy fundamentalista nézetekkel csak a muzulmán világban találkozhatunk, mert e sorok íróját is néhány évvel ezelőtt megfenyegette egy újvidéki, telepi olvasónk, hogy súlyosan meg lesz büntetve, ha a jövőben is foglalkozik a szellemtannal, erről ír, és egy szerb nyelvű, Bibliából vett idézetekkel teletűzdelt levélben próbálta alátámasztani nézetét.
A vita a fent említett álláspontok képviselői között már legalább két évezred óta tartanak és ez a vita még ma sem hozta meg a kívánt eredményt. A nézetkülönbségek tulajdonképpen három megrekedt álláspont megszabott keretei körül folynak és tulajdonképpen egyik fél sem akar előrelépni, engedményt tenni, vagy senki sem akar megoldást találni.
A hivatásos papapszichológusok esetében nyilvánvalóak az okok, hiszen ők egész életüket a parajelenségek kutatásának szentelték. Ugyanilyenek a szkeptikusok is, akik értekezéseket írnak, kutatásokat végeznek és nem is tagadják, hogy nézeteikben ők megszállottak. Még a fundamentalisták számára is valóságos élményt jelent, ha kimutathatják, hogy minden álomban a démon, minden spiritiszta szeánsznál a Sátán, minden látomásban az Antikrisztus jelenik meg.
A parapszichológusok által közzétett témák mindenkit lázba hoznak, mert valamennyien vonzódunk ehhez a dogokhoz. Mindenkit lenyűgöznek a titkok, amelyek időnként fellebbentik fátylukat a titkok előtt, és még azokban sem vált ki közömbösséget, ha mások azt állítják, hogy a parajelenségek rémisztőek, illik félni tőlük.
Amíg képtelenek vagyunk feltárni a parajelenségek iránti vonzalmaink természetét, addig a halálközeli élményekről sem dönthetjük el, mennyiben tekinthetjük őket a halál utáni élet bizonyítékainak, hiszen amikor már választ kaphatnánk a jelenségek valódiságáról, már képtelenek vagyunk ezt közölni másokkal.
Egyes kutatók úgy vélik, hogy a parajelenségek szoros összefüggésben állnak a szórakoztatással. Most nem a vásári szórakoztatásra gondolunk hanem arra is, hogy bizonyos parajelenségek hoztak létre maradandó műveket. Olyan alkotásokat, amelyek nagy érdeklődést váltottak ki világszerte. Johann Wolfgang Goethe bevallotta például, hogy csak a Faust második része a saját alkotása. Ezen azt értette, hogy a többi művét egy rajta kívül álló lény diktálta neki, művei spirituális forrásból származtak, ő csak közvetítő volt az alkotás folyamatában. Richard Bach elárulta, hogy Jonathan Livingston művét, a Sirályt egy test nélküli hang mondta neki tollba. Egy közelmúlti eset is megdöbbentő visszhangot váltott ki. Neale Donald Walsch életében 1992. tavaszán egy furcsa eseménysorozat vette kezdetét. Isten beszélgetni kezdett az emberiséggel rajta keresztül. Abban az időszakban – mesélte később -. emberileg, szakmailag, érzelmileg mélyponton voltam és minden szinten elhibázottnak éreztem az életet. – Ugyan miféle vétséggel szolgáltam rá, hogy örökös küszködés legyen az életem? – tette föl a kérdést önmagának. Meglepetésére egy láthatatlan erő által megérkezett a válasz. Azóta az egész világot bejárták könyvei és nagyszerű látomásai, amelyek egy olyan élet megteremtését szorgalmazzák, amelyek az egység és a színtiszta szeretet mozgatórugói. Beszélgetések Istennel címen 2001-ben magyar nyelven is megjelent ez a műve három kötetben.
Rosemary Brown angol háziasszony mindössze két év zongoratanulással a háza mögött több mint 400 zeneművet írt a leghíresebb, már elhunyt zeneszerzők által sugalmazott állapotban. Az 1960-as években többek között Schumann, Liszt, Chopin, Beethoven, Bach, Berlioz, Schubert, Rahmaninov közöltek zenét rajta keresztül. Richard Rodney Benett angol zeneszerző szerint ilyen zenét képtelenség hamisítani évekig tartó képzés nélkül. Egy angol zenetudós Rosemarynek Chopin zenéjét tanulmányozva kijelentette, hogy akárki is írta, annak sokáig kellett tanulmányoznia Chopin műveit.
A gyerekek és a paranormális esetek tanulmányozása azonban rávilágít egy újfajta megközelítési módra is, ez pedig a játékos paranormalitás. A kisgyermekek egyik kedvelt játéka a búgócsiga. Ennek a forgó csigának van egy különleges rezgésű hangja, amely felfedezhető az ősi sámánok transzba esése előtt, de az ausztrál őslakosok sámánjai is egy búgattyú segítségével esnek paranormális állapotba, hogy kapcsolatba kerüljenek a szellemvilággal.
Vajon a gyermekek a szellemvilággal állnak-e kapcsolatban, amikor Halottak napján álarcokat tesznek fel (a sámánok is rettenetes külsejű álarcok mögé bújnak misztikus túlvilági utazásra készülődve), vagy amikor éktelen ritmusban verik a játékdobjukat vagy rázzák csengőiket. És mi a helyzet a kisgyermekek elképzelt játszótársaikkal, amikor láthatatlan pajtásaikkal játszanak, ezek melyik világban létező lények? Amikor hozzájuk beszélnek, akkor melyik világhoz gondolják, hogy tartoznak? A kisgyerekeket nem kell megtanítani arra, hogyan szédíthetik bele önmagukat egy különleges tudatállapotba, amikor szélsebesen forognak saját tengelyük körül. Később már beszélgetnek egymással – bár egy kívülálló személy nem hallja a gyerek beszélgető társának a hangját. E sorok írójának unokája évekig eljátszadozott két lénnyel, Bidivel és Henivel, megbeszélték problémáikat, sőt még lefekvéskor is beszélgettek egymással. Persze e sorok írójának is volt valamelyik világban láthatatlan játszótársa, akit olykor meg kellett kínálni egy pohár vízzel vagy evéskor neki kellett juttatni az első legjobb falatot, amit persze Bidi sohasem fogadott el.
Persze mindezek a játéksorok semmit sem bizonyítanak, legfeljebb azt, hogy minden fizikai lény ösztönösen fordul egy láthatatlan világ képviselőjéhez, ami után megnyugszik, ha előzőleg valamilyen bánata volt. Ezt a kapcsolatfelvételt senki sem mutatta meg nekik előzőleg, ez a gyermeki képesség ösztönös.
Titokzatos világ a szellemvilág, ésszerű magyarázat híján nem vagyunk képesek még elképzelni sem. A halálközeli állapotból visszatért emberek elmondása szerint azalatt a néhány perc alatt, míg tudatuk a túlvilágon tartózkodott, elképzelhetetlenül szép és kellemes helyen tartózkodtak. Ezt az állíttatásukat bizonyítani nem tudják, szavak nincsenek ezeknek a helyeknek elmondására. Csak egy megváltozott viselkedési formát követnek, a haláltól, az elmúlástól már nem félnek, tudják már milyen életformát kell követniük. – Még kedvenc kiskutyámat is viszont láttam – mesélte egy 6 éves kislány, akit a modern orvostudomány vívmánya újból visszahozott a földi életbe. Pedig ebben a tudatállapotában tudta, hogy a kiskutyát néhány hónappal korábban elgázolta egy gépkocsi, és a kiskutya most már nem lehet vele.
FÁY Gábor

Az eltérítettek
Akik már jártak az idegeneknél

Az elmúlt hetekben már többször is foglalkoztunk a világmindenségben létező lényekkel, akik szabályos időközökben látogatnak el bolygónkra, olykor embertársainkat is „elrabolják”, hogy kísérleteket végezzenek rajtuk. Megtörténik olykor, hogy a világűrből a lények úgy nevezett repülő csészealjakon érkeznek a Föld légkörébe, az utóbbi 50 év folyamán számos ilyen észlelés történt. Ezeket a repülő eszközöket az újságírói zsargon UFÓ-knak nevezte el, a bennük helyet foglaló lényeket pedig ufonutáknak.
A sajtóban történő leírások alapján a repülő csészealjakban érkező idegeneket több kategóriába lehet sorolni. Vannak közöttük kistermetű szürkék, de említést tettek már svéd típusú szőke, emberekhez hasonló lényekről is.
Az elragadtatásokról is rengeteg írás jelent meg a lapokban és a szaklapokban. Voltak olyan beszámolók, amelyek arról tudósítottak, hogy az űrhajókba vitt embereken kísérleteket végeztek az idegenek, tanulmányozták minden porcikájukat, egyiken-másikon maradandó jelzések maradtak vissza.
Vannak azonban olyan beszámolók is, hogy az idegenek igen barátságosan viselkedtek irányukban. Egy amerikai nő elmondta például, hogy a szőkékről már gyermekkora óta tudomása van, családtagoknak fogadja el őket és valódi, fizikai lényekként érzékeli őket. Szerinte teljesen hibás elképzelés azt hinni róluk, hogy isteni vagy angyali tulajdonságokkal rendelkeznek. Egy, az emberekhez hasonló, másik fajról van szó, amely felelősséget érez irántunk, emberekért. Testük a teljes egészében anyagi, lélegeznek, alszanak. Beismerte azonban, hogy még sohasem látta őket, miként végzik egyéb biológiai funkcióikat. Viszont égi járműveikön van mellékhelyiség. Szerinte a világűrből érkező lényekkel kapcsolatos események megítélésekor az érzékelést nagy mértékben befolyásolhatja a szemtanú rémülete. Ezenkívül a földi környezet is igencsak megváltoztathatja a különleges benyomásokat. A környezet igen gyakran rosszindulatú kritikákkal jellemzi az elragadtakat, megbélyegzés tárgyaivá válnak, azt mondják róluk, hogy beteges hallucinációk áldozatai ők, sok esetben pszichiátriai vizsgálatoknak is alávetik őket, zárt osztályba való elzárással fenyegetőznek.
Egy kanadai lelkipásztor elmondta, hogy már kisgyermekként ölelte őt keblére egy kozmikus pártfogó, akit ő csak Aranyszemként emleget, mert a szeméből áradó fénysugár az idegen hangulatától függően váltogatja a színét. A tiszteletes az elmúlt negyvenöt évben mintegy háromszáz eltérítés emlékét idézte fel egy újságírónak. Elmondta, hogy a nem földi teremtmények bizony lélegeznek, esznek, isznak, teljesen földi ember módján viselkednek. Viszont teljesen meghatározhatatlan neműeknek látszanak.
A tiszteletes több orvosi eszköz megfigyeléséről is beszámolt. Egy alkalommal például egy hengeres tárgy leereszkedését észlelte, amely a feje búbjától a talpáig végig vizsgálta. Majd valami, amit sebészkésnek azonosított, egy villanásnyi idő alatt áthasította a bőrét és mintát vett belső szerveiből. Fájdalmat nem érzett, de a beavatkozás nem volt kellemes. Egy más alkalommal egy hosszú tűt szúrtak az orrlyukába és egy apró, ezüstfehér golyócskát távolítottak el belőle, majd utána egy másikat ültettek vissza. Az egész művelet alatt csikorgó zajt hallott a háttérből.
Az emberek nem szívesen beszélnek idegenek, sőt még családtagjaik előtt sem az effajta kalandjaikról. Így derült ki, hogy e sorok írójának is van egy klubtársa, és neki is vannak hasonló tapasztalatai.
Teca, a Szellemi Búvárok Körében nemcsak klubtársként ismert, hanem előadásokat is szokott tartani. Egy közös kiránduláson rövid nadrágban vett részt és egy pihenő alkalmával feltűnt a lábán egy tetoválásnak látszó jelzés. Kérdésünkre elmondta, hogy őt már több ízben is elragadták a világmindenségből érkező lények és minden alkalommal egy-egy számot karcolnak a lábába, amely maradandó nyomot hagy maga után. Most például egy 177-es szám karcolata olvasható le, alatta pedig néhány másfajta számjelzés is van.
- Már gyerekkorom óta éreztem valamit, hogy bizonyos szempontból kiválasztott vagyok – mesélte. – Több ízben is kapcsolatba léptem ezekkel a lényekkel, hogy csak eggyel-e, vagy többel, azt nem tudom. Most legutoljára mutatta meg magát fizikai mivoltában egy valaki. Le is fényképeztem -. Elővette mobil telefonját és megmutatta. A lábán jól kivehető 177-es szám fölött látható egy fej, hófehér haja szőke, vagy ősz is lehet. Kinézése barátságos.
- Ezeket az elragadtatásokat nem úgy kell elképzelni, hogy jön valaki és elviszi az embert valamilyen égi járműbe. A világmindenség ugyanis rezgésszintekből áll, mi egy olyan szinten élünk, amely a harmadik dimenziónak felel meg. Felettünk még több szint van. Ha például felemelik az embert a harmadikról a negyedik dimenziós szintre, akkor ott már nem szükséges, hogy fizikai teste legyen, ott már lélekszinten létezik. Test nélkül a fizikai hangképzés is lehetetlen, így mentálisan értetheti meg magát a földi lény. A kérdéseket például gondolatként lehet érzékelni és gondolatban is kapható a válasz. Így történik a kommunikáció ezen a tudatszinten.
- Milyen célból történnek ezek az elragadtatások? – kérdeztük tőle.
- A szellemtanban tudott dolog, hogy a világmindenség nem üres térség, hanem lakott hely. Sok égitesten magasabb rezgésszintű lények léteznek, nekik nincs szükségük fizikai testre, lelki szinten léteznek. Viszont a teremtés igényli azt a tudást, hogy minél tökéletesebb fizikai testet hozzon létre, mert előfordulhat, hogy a szellemi lények között sok lesz, akik majd fizikai testben kívánnak létezni egy a Földhöz hasonló bolygón. A világmindenségben ugyanis a szabad akarat törvénye van érvényben és ebben nincs semmi kivetni való. Ezért folynak a kutatások lelki szinten, hogy genetikailag olyan fizikai testet hozzanak létre, vagy teremtsenek meg, amely valóban tökéletesebb lesz, mint amilyen a mi jelenlegi fizikai testünk. Ezért vannak az eltérítések, ezért folynak a kísérletek, ezért történik meg, hogy a földi ember szervezetébe biocsipet ültetnek be, amely testbarát, idővel a fizikai testben teljesen felszívódik, de előfordulhat olyan esemény is, hogy a beépített biocsip nem úgy működik, ahogyan kellene, vagy műszakilag elévültté válik, de lehet egészen más oka is annak, hogy a meglevőt ki kell cserélni egy másikra. Ezért vannak a műtéti beavatkozások.
- A lény megnevezte-e magát, vagy közölte-e, hogy a világmindenség melyik égitestéről érkezett – faggattuk tovább Tecát.
- Elmondása szerint azon a csillagon, ahol ő és fénytestvérei léteznek, nem lényeges a név, ezért neki nincs is. Viszont származási helye az Orion csillagkép Bellatrix csillaga, ez az éjszakai égboltnak 27. legfényesebb csillaga, és a csillagászok szerint 240 fényévnyire van a Földtől. Ha tudományos szempontból elemezzük ezt a csillagot, akkor el lehet mondani róla, hogy van neki még több neve is, egyik az Amazon Csillag, vagy a Harcosnő, de a csillagászok még Gamma Orionis néven is számon tartják.
- Milyen gyakran történik ez a kapcsolatfelvétel? – kérdeztük kíváncsian.
- Azt nem tudom, de előfordul, hogy valamilyen furcsa érzés kerít hatalmába, és ilyenkor megtörténik, hogy találkozunk, mondhatom már, hogy ezzel az ismerősömmel.
Teca a továbbiakban elmesélte, hogy egy alkalommal beszélgetést folytatott egy ismert ezotérikus magazin munkatársával, aki, miután végig hallgatta a történéseket, megnézte a lábán a belekarcolt számokat, csak rezignáltan azt mondta:
- Látom, de nem hiszem.
Mint már fentebb megírtuk, a világmindenségben a szabad akarat törvénye van érvényben. Mindenkinek joga van azt hinni, amit szabadon akar.
FÁY Gábor

Camelot
Nem tudni hol volt
Buszunk a dél-angliai Winchester felé robogott a kitűnő autópályán. Az útvezető elmondta, hogy célvárosunk régi múltra tekint vissza, már a római időkben is a britek leghíresebb városa volt. Innen szállították Rómába a brit szövésű vásznakat és a császárnak - a kutyákat. A VI. században Anglia fővárosa lett és miután a dánok lerombolták, majd utána ismét építeni kezdték, egy hatalmas templomot is emeltek, amely a római Szent Péter bazilika után nagyságra nézve a második a világon. Ebben a hetedik században emelt katedrálisban 35 uralkodót koronáztak meg, húsz angol király pedig itt alussza örök álmát. A templom azért kapta a katedrális jelzőt, mert benne van egy katedra-szerű emelvény, itt trónol Winchester katolikus püspöke.
Mi nemcsak a híres katedrálist akartuk megnézni belülről, hanem végigsétálni a városon, megnézni Winchester várának romjait, amelyet még Hódító Vilmos épített, de Oliver Cromwell a polgárháború alatt lerombolta, mára csak a vár nagyterme maradt fenn, benne egy hatalmas tölgyfa-aszallal, amely a hagyomány szerint azonos a legendás Arthur király 24 lovagjának kerek asztalával. És ha már itt vagyunk, akkor feltehetőleg az egykori aranyvárosba, Camelotba érkezünk.
A legenda szerint ebben a soktornyú városban béke és egyetértés uralkodott. Arthur király mítikus birodalmának volt Camelot a székhelye, ahol a lovagi eszmények és az önfeláldozó szerelem szerint éltek a nemesek.
A Camelot név a 12. századi francia költő Chrétien de Troyes-tól származik, és ő szőtte Arthur legendáját is. Szerinte Camelot elbűvölő erdők és várak időtlen táján terült el, ahol mindennaposak voltak a csodák és a varázslatok. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen ebben a városban élt és működött Merlin is, a híres varázsló.
Camelot városának története Arthurral kezdődik és halálával végződik. Némi bizonyíték van róla, hogy a nagynevű király létezhetett a történelemben, az írások szerint a rómaiak távozása után, az 5. században a szigetországba benyomuló szászok fölött győzelmet is aratott. Az Arthur királyról szóló legendák és regék a kelta népköltészet részévé váltak, nemzedékről nemzedékre öröklődtek a kelták és a britek között. Sokáig Camelot erődjét a kelták földjén keresték.
Elsőként a 12. században foglalták össze Arthur király történetét. A történetírók Arthur udvarát a dél-walesi Caerleonba helyezték, ahová a királyok és királynék Arthur aranycsúcsos palotákkal teli városába utazhattak.
Újabb kutatások szerint a legendabeli Camelot a somerseti South Cadbury várában lehetett. Abban az időben, amikor a feltevések szerint Arthur élt, itt állt a legnagyobb ismert brit erőd, egy olyan király főhadiszállása, aki rövid idő alatt páratlan sereget volt képes csatasorba állítani. Elsőként egy régiségbúvár és utazó, VIII. Henrik udvari krónikása azonosította Cadburyt Camelottal 1532-ben. Állítását később némileg régészeti leletek is alátámasztották. 1960-ban végzett feltárások szerint South Cadbury vaskori erődítményét az 5. század végén, éppen Arthur király idejében vették birtokba a kelta britek. Ezt az erődöt a Krisztus előtti I. században építették, 83-ban a rómaiak bevették és 400 évig lakatlanul hagyták. Az 5. századból eredő faépítményeknek, többek között egy négyszög alakú 19 méter hosszú teremnek az erőd központjában csak a nyoma maradt meg. Lehetséges, hogy egykor itt állhatott a legendás hírű kerek asztal?
Winchesterben először a katedrálist néztük meg. Rögtön a bejáratnál egy szórólapot kaptunk, amelyben, mint látogatót üdvözölnek bennünket és közlik, hogy ezen a helyen az Isten ajándékaként megízlelhetjük az Élet Vizét, amely egy 900 méter mély kútból fakad. Az északi oldalhajó közepén áll egyébként az a márványkút, amelyből ezt a csodálatos vizet meg lehet ízlelni. A presbitérium körül látható hat szász és dán király koporsója.
Arthur király történetének máig is a legismertebb változata 1485-ből származik. Trónra úgy került, hogy mint ifjú, Merlin varázsló neveltjeként be kellett bizonyítania, hogy ő a trón igazi örököse. Kihúzta a szikfába szorult kardot, amire senki más sem volt addig képes. Birodalmának megszilárdítása után a Tó Hölgyétől megkapta az Exkaliburt, a varázskardot. Feleségül vette Lady Guennuerát és a hozomány részeként övé lett a Kerek Asztal.
Winchester ma körülbelül 40 ezer lakosú városka. A központban, egy restaurált palotában látható az a terem, ahol az egykori kerek asztal felújított mása van. Az asztal átmérője 5-6 méter lehet, 24 cikkre van osztva, minden cikk más színűre van festve. Itt ültek – illetve az asztal eredetije körül – az egykori lovagok, itt vállaltak hősies feladatokat, határozták el, hogy életük végéig keresik Szent Grál kelyhét. De erről a helyről indultak útjukra a lovagok, hogy bajba jutott hölgyeket mentsenek meg, valóságos és természetfeletti veszedelmekkel szálljanak szembe, és végül hazatérjenek Camelotba.
Camelot a rendíthetetlenség jelképe volt egy kiszámíthatatlan világban, a civilizációt jelképezte a barbársággal szemben, a zűrzavar közepette a rendet, a dicsőséges múltat és a ragyogó jövőt.
Camelot valóságos helyével kapcsolatos bizonytalanság fő oka az, hogy akárcsak Arthur király személyét a mesemondók színezték valótlanná, és elképzelhető, hogy a dicső király csak az ő képzeletükben létezett. Így lehet, hogy Winchester mellett Cadburyt is meglehetne tenni Camelot színhelyére.
FÁY Gábor

A halál folyamata
Amikor fénnyé válunk

Annak az embernek, akihez fájdalmas, szenvedéssel teli hetek, hónapok alatt közelít a halál, nehezen lehet megmagyarázni, hogy maga a halál csak egy átjáró az anyagi lét és egy másik sík között. A haldokló fizikai gyötrelmeihez gyakran olyan érzések is párosulnak, mint a félelem, a harag, a düh, a magányérzet, mindennek a tagadása és a nagyfokú önsajnálat. Hiányérzést teremthet az érzés, hogy az életet, amelyben eddig élt, hamarosan elhagyja, és ha még azt is gondolja, hogy elintézetlen ügyeket hagy hátra, akkor még keserűbb érzések veszik hatalmába.
Sokan hiszik azt, hogy életük nem volt eléggé értékes, nem használtak ki minden lehetőséget. Emiatt bűntudatuk is van, és ilyen, és ehhez hasonló lelki terhek nagy mértékben zavarják a haldokló ember aura-rendszerét. Sokan azért érkeznek a túlvilági átjáróhoz boldogtalanul, elhagyatva és elcsigázva, mert negatív gondolataik annyira meggyengítették aurájukat, hogy az szinte már szétmorzsolódott. A halál ugyanis nem más, mint energiaváltozás. A fizikai testre jellemző mozgás és a fizikai részecskék által szállított információk fokozatosan fotonokká változnak, a haldoklás folyamatával az anyag lassan fénnyé változik.
A halál beállásának két fajtáját lehet megkülönböztetni. Az egyik esetben váratlanul érkezik, másik esetben az átlépést hosszabb előkészület előzi meg. A lélek további sorsa szempontjából döntő fontossága van annak, hogy az ember aurája milyen állapotban érkezik a halál pillanatához. Az elmúlás hosszas folyamata alatt elméletileg van rá elegendő idő, hogy az ember felkészüljön a halálra.. A váratlan halál esetében gyorsan pergő auratörténések zajlanak le. Az aura egysége hirtelen felbomlik, a fizikai, szilárd részei elnyelődnek a vákuumban, anélkül, hogy az ember aurájának érzelmi vagy mentális összetevői, vagy rétegei erről tudomást szereznének.
A halhatatlan testnek is nevezett aurarész ugyanis az emberi létezésnek az igazán örökérvényű eleme, amely hordozója a karmaléleknek is, az igazi énnek, az önvalónak, az isteni lélekrésznek, amelynek csak halvány tükröződése érzékelhető a földi világban, és ez a halállal lassan felszívódik az éteri világban. Ez a karmalélek nem azonos a személyiséggel, az ember gondolatvilágával. Ez azért van így, mert bár az emberek születésük előtt pontosan tudják milyen feladatokkal érkeznek a földi világba, a fizikai testbe való kényszerüléskor ennek a tudásnak a legnagyobb részét elvesztik, és igazából csak a karmalélek emlékével születnek meg.
A halál beálltakor a halhatatlan test tehát visszavonul a vákuumba és magával viszi a karmalélek lényegét is, mint egy kis információs csomagocskát, amely pihenhet is egy ideig, mint egy magocska a téridőben.
Kicsi azoknak a száma, akik a halálba tudatosan és felkészülten mennek át, és ugyancsak kevesen vannak azok, akik valamilyen módon folytatni akarják földi létüket. Ez az utóbbi akkor van, ha a halál nem tökéletes. A földihez még valamiért kétségbeesetten ragaszkodó ember aurája szétesik ugyan a halálban, de míg a fizikai teste és éteri teste lassan megsemmisül, megtörténhet, hogy az érzelmi, vagy a mentális teste részben, vagy a teljes egészében tovább működik. Mivel a halhatatlan test a karmalélekkel együtt már kivonult a folyamatokból, az érzelmi és a mentális test továbbra is hiányérzettel és sóvárgással funkcionál. A szokványos energetikai folyamatok szerint a hasonló rezgés hasonló rezgést keres és a leszakadt aurarészek megpróbálnak valamilyen gazdatesthez csapódni, ahol hasonló energiamintázatokra bukkannak. Ilyenkor tapasztalható, hogy egy bizonyos energiamintázatú ember megváltozik, szokatlan érzelmi kitörései lesznek, jellemezni fogják a korábbitól eltérő viselkedésmódok, vagy éppen rögeszméi lesznek, új gondolatok kerítik hatalmukba. Az aurarészek ilyenkor azért keresnek megfelelő fizikai embert, hogy félbe maradt feladatukat valahogyan befejezhessék, vagy kontrolálatlan vágyaikat kielégítsék. Kétségtelen, hogy csak olyanokhoz tudnak kapcsolódni ezek az aurarészek, akikben találnak megfelelő rezgéseket (hasonló a hasonlót vonzza), néha pedig az is előfordul, hogy egyes emberek óvatlanságból vagy tudatlanságból engedik be aurájukba ezeket a szennyezett aurahulladékokat. Ezért kell óvatosan kezelni bizonyos ezotérikus tevékenységeket, amelynek során a fizikai test tudatalattija megnyílik, és hajlamossá válik befogadni a tőle idegen entitásoknak az éterben bolyongó vágyálmait.
Egyes halálesetek alkalmával az is előfordulhat, hogy az éteri test, és az azt létesítő halhatatlan test egy része olyannyira megpróbálja fenntartani a fizikai test épségét, hogy gyakorlatilag egy kvázi testet hoz létre, egy fantomtestet, vagyis egy kísértetet. Ez külsőre olyan lesz, mint valami kékes derengés, sokban fog hasonlítani az éteri testhez, de annál levegősebb, lebegőbb, finomabb, de egyben hidegebb hatású is. Az ilyen ritka esetek gyakran helyszínekhez kötődnek és akkor történnek meg, amikor brutálisan kegyetlen történések játszódnak le, mert gyilkosságok alkalmával egy bizonyos helyen és időben olyan hatalmas mennyiségű kínból, félelemből, kétségbeesésből keletkezett energia szabadul fel, amely szinte beleégeti magát a téridő szerkezetbe, létrehoz egy állandósult energiamintázatot. Ezt úgy lehetne képszerűbben elképzelni, mint egy sűrű szövésű, rugalmas hálót, amelyre rányomódott egy adott tárgy körvonala. Ez persze nem egy kétdimenziós valami, hanem térben lejátszódó esemény.
A halál másik formája a lassú elmúlás hosszabb előkészületek után következik be. Még ekkor is megtörténhet, hogy a lélek még nem kész az útra kelésre, de a legtöbbször a betegség vagy az öregkor elegendő időt hagy az élet összegezésére, a belenyugvásra, a megbékélésre.
Ilyen esetekben a legszembetűnőbb jelenség az a fényhíd, vagy világító energiacsatorna, amely a fizikai testet összeköti az energiamezővel, amit a tisztánlátók jól képesek érzékelni. A haldokló esetében ez a fénynyaláb általában a koronacsakrából nyúlik ki, olykor hasonlít egy föntről kiinduló fényszóró fénynyalábjára. Maga a fényoszlop nem egy mozdulatlan valami, inkább olyan, mint egy felfelé gyenge szívó hatást mutató, lassan forgó örvény, rugalmas falakkal, amelyben ezüstös villanások, szikrák tűnnek fel. Tulajdonsága az is, hogy az éteri test alkotóelemeinek vivőanyagaként is szerepel. Nagyon fontos tudni, hogy egy bizonyos ideig a fénycsatorna lebontó természete még megfordítható. Olykor kémiai hatásra, fizikai szerek – gyógyszerek - hatására megváltozhat a folyamat iránya, az éteri test a kozmikus energiából erőt nyer, visszaépül és a beteg csodálatosan képes talpra állni.
Az energiahidat, amely folytonos összeköttetést teremt a haldokló és a másik oldal között sok tisztánlátó ezüstfonalnak is nevezi. Akkor mondják ki a halál beálltát, amikor ez a fonal elszakad. Az ezüstfonál nem tartalmaz érzelmi töltést vagy bármilyen utasítást, üzenetet. Néha tapasztalható, hogy ezen a fonalon keresztül küldöttek érkeznek a haldoklóhoz, aki a küldöttekben elhalt rokonaira ismer, de olykor ismeretlen, személyes jellegű formákat vagy fényeket is leír, hallja hangjukat, beszélget velük, vagy vallási beállítottsága szerint szentekként, védőangyalokként azonosítja őket. Nagyon is valószínű, hogy ezek a látogatók valóban segítőkként jönnek a haldokló mellé. Közvetítenek közte és a következő világ lényei között, megismertetik vele a túlvilág lényegét, megkísérlik megkönnyíteni számára a találkozást és az önvizsgálatot.
Gyakori látvány, hogy a távozni készülő ember aurája szinte szemmel láthatóan is csökken, elszakad a földtől. Az auratojás alsó része kisebbedik, és vékonyabb lesz. A csökkenő aura selyemgubószerűvé válik, jól látható lesz az a hálós szerkezet is, amely még összetartja a fizikai testet. A háló rácspontjaiban ott vannak még az életerő működését jelző apró energia-kisülések és ezek a csillagocskák felfelé emelkednek. Az apró csillagocskák olyanok, mint egy csendes éjszakai utcán az utcai lámpaoszlopok sugarában megvillanó lebegő hópelyhek, csak ezek a fizikai testből kiszabaduló csillagocskák nem lefelé hullnak, hanem felfelé emelkednek. Ilyenkor már nincs mit tenni, a halál megkezdődött.
FÁY Gábor

Találkozás a túlvilággal
Sokak szerint a legnagyszerűbb élmény
Az elmúlt héten a halál folyamatával foglalkoztuk, a fénybe való átkeléssel, amit mindnyájan egyszer meg fogunk tapasztani. Ki előbb, ki később. De mi is a halál?
Képletesen írva a haldokló emberen fokozatosan szétesik az auraburok és a csakrákból fel-fel villanó csillagocskákhoz hasonlóan az energia felfelé igyekszik, egyesülni készül a távoli óceán vizével, a világmindenséggel. A kiáramló energia beleolvad egy új dimenzióba, hazatér a földi világból egy új közegbe.
Megemlítettük már, hogy az auralátók szerint az ember korona csakrájából induló ezüstös fénynyalábon keresztül nemcsak a felfelé áramló energiák távoznak, hanem ezen az átjárón keresztül a szellemvilág lényei is érkeznek. Segítő kezet nyújtanak a haldoklónak, szinte megkönnyítik számára az elmúlás utolsó pillanatait. Több beszámolóban is hallottuk már, hogy éppen ezek a segítő kezek vágják el az ezüstfonalat, amellyel megszűnik a haldoklóban az élet. A segítő létezők látogatása és az éteri test lassú átminősítése mellett ennek az energiacsatornának más szerepe is van. A haldokló éteri testének egyes elemei előre küldött hírvivőként is szerepelnek, mintha a haldokló lelke is tájékozódni szeretne arról, hogy hová is tart egyáltalán. Az éteri test kis alkotóinak finom ingajárata végül is jelezni fogja, mikor jön el az idő arra, hogy a haldokló éteri teste már ne kapjon több információt távozásának helyéről, ugyanis egyre több testecske marad fönn, és szinte mágnesként húzza magához a fizikai test lent maradó elemeit.
Egyes tisztánlátók ezt úgy írják le, hogy a föntebb leírt folyamat roppant gyors is lehet, a testből a szív-gyomor valamint a fejtető tájékáról lobbanásként egy nagy buborék száll fel, és ilyenkor a lélek szinte kicsúszik a testből.
A haldoklás folyamán a földi, fizikai energiákat feldolgozó csakrák, a gyökér-, a hasi- és a napfonat-csakrák lassan leállnak, már nem működnek. A halálra készülő ember ekkor már nem is érzi szükségét, hogy felkeljen, vagy hogy táplálékot vegyen magához. Átlépése megkönnyül, ha már a felső csakrái is rendben vannak, megértette és elfogadta a sorsát, elmondta hozzátartozóinak az üzenetét, megbocsátott önmagának és környezetének a tévedésekért és az elkövetett hibákért.
A félelem, a rettegés az ismeretlentől és más negatív érzelmek és gondolatok azonban nem egykönnyen adják át helyüket. Ha az elszámoltatás nem sikerül, a felső csakrák körül – a tisztánlátók által végzett megfigyelések szerint – zöldes, sárgás vagy kékesszürke gomolygás tör elő. Ez a fej környékén állandósul és eredménye az lesz, hogy a haldokló tudata mindentől elzárkózik, kóma szerű állapotba kerül. A beteg tudatához nem lehet hozzáférni, csak a fizikai testét lehet ápolni, a felhőszerű köd meggátolja a szellemi segítség nyújtását. A beteg olykor csak önmagával foglalkozik, nincs megértése környezete iránt, riasztó gyűlöletet táplál mindenkivel szemben. Egy előadáson hallottuk, hogy egy nagy tiszteletnek örvendő, a fizikai életében istenhívő beteg asszony haldoklásának ebben a szakaszában úgy káromkodott, úgy szidta környezetét, mint egy kocsis. Néha azonban az is előfordul, hogy teljesen kiég a vége felé közeledő ember, és érdektelenséggel, lassan sodródik a halálba.
A negatív gondolatok az egészséges aurát is pusztítják, a haldokló aurájának pedig valóságos gyilkosa lesz a fortyogó düh, vagy a határtalan bánat. Persze egy teljes, szép emberi élet után ritka, hogy az ilyen romboló érzelmek uralják el az ember energiarendszerét, de aki már korábban is sokat küzdött zavaros gondolataival és érzelmeivel, ez a személy az utolsó pillanatokban bizony fájdalmasan magára hagyottnak érezheti magát.
Kevés embert érint a léleknek teljes széthullása. Bizonyos szellemi iskolák szerint létezik olyan extrém helyzet is, amikor a gonoszság szinte felmorzsolja az aurát és az a halál pillanatában semmiféle egységet sem képes alkotni. Ezek a végleg elveszett lelkek olyan hatalmas feszültséget halmoztak fel életükben, hogy gyakorlatilag önmagukat pusztították el.
Ilyen végről már az egyiptomiaknak is tudomásuk volt, akik azt tartották, hogy a halál után, 42 isten, hat hétig minden nap más és más vallatja a lelket elkövetett tetteiről. Ha hazudik, és könnyűnek találtatik, a bírák átadják őt a Halottfalónak, aki egy nagyon furcsa keveréklény, kinézete elől krokodil, középen oroszlán, hátul víziló.
A lélek teljes megsemmisüléséről számolt be többek között egyik látomásában a 11. században élt Hildegard von Bingen apátnő. Az „Árnyak két útja” című képén az üdvözültek és az árnyak mellett látható egy harmadik lehetőség is: egy sötét, ördögszerű állatias lény felfalja azokat, akik képtelenek kiemelkedni a purgatóriumból. Ezek a lelkek felismerhetetlen részekként távoznak az ördögi emésztőrendszerből. Már nem is töredéklények vagy entitások, hanem egyszerűen csak érték nélküli univerzum-részecskék. A teozófiában az elveszett lélek olyan lényt jelöl, akinek nincs lehetősége a spirituális megváltásra, aki lesüllyedt már a Halálbolygó szintjére.
Kicsi az esély arra, hogy a lélek ilyen végzetesen semmisüljön meg, hogy ne élje át az eggyé olvadást az isteni fénnyel. Ehhez már olyan nagy bűnt kell elkövetnie élő ember korában a saját életútja ellen, amire példát nehezen lehet találni.
A legtöbb haldokló a halál pillanatában arra számíthat, hogy egy mélyen szerető, megbocsátás fogadja majd, amelynek nem a lélek gyötrése és megkínzása, hanem segítő támogatás és a szeretetre való tanítás a célja.
A csökkent aura és a gyenge éteri test hálózata, valamint az energiamező védőburkainak leválása miatt a lélek mégis kiszolgáltatottnak érzi magát, mert úgy érzi, hogy már alig óvja valami. A hétköznapi életben is gyakran előfordul ilyesmi, de az ember akkor elvonul a világtól, pihen egy kicsit, nagy sétákat tesz erdőkben, mert a lehulló, vagy a megtámadott illetve a megsérült aurahártya így hamar visszaépül, a megsebzett aurafelület önmagától helyreáll. A haldokló ember azonban védtelennek érzi magát, úgy is lehetne fogalmazni, hogy meztelenül érkezik az Isten elé.
Az eltorzult aurát az is okozhatja, ha még az életünkben mások bántanak meg minket, vagy ha nem tudjuk elfogadni magunkat. Ilyenformán a lélek az önmaga bűntudatától, fájdalmától, szomorúságától, haragjától önnön magát súrolja véresre, mert azt tapasztalja, hogy nem tud átférni a különféle szűrőkön. A lélek ugyanis a felsőbb rezgésekbe való átszivárgáskor meg kell, hogy szabaduljon a durva anyagi test „kinövéseitől”, egyre finomabb szűrökön kell, hogy áthaladjon, hogy újabb és újabb szintekre emelkedjen. Sok rossz gondolat és érzés, amelyet a léleknek nem sikerül a halál előtt megnyugtatóan feldolgozni, valóságos lerakódásként jelenik meg az aurában, blokkokat képez.
Ilyenkor a lélek megtapasztalja, hogy a fizikai létben tevékenykedő ember mennyi jó cselekedetet lehetőségét mulasztott el. Ráébred arra, hogy milyen csodálatos lehetőségekkel született le a földre és mennyire kevéssé tudta mindezt felhasználni.
A fizikai létből való átlépéskor megjelenő segítő lényeket az auravizsgálók, a tisztánlátók is láthatják, vagy érzékelhetik. A hospice-szolgálatban tevékenykedők csodálatos történeteket mesélnek ezekről a segítő lényekről. A halál pillanatában néha a külső szemlélő hőmérsékleti változást is érzékel, de olyan kísérleteket is végeztek már, amikor a haldokló ember ágya alatt mérleget helyeztek el és az utolsó energetikai kioldás után a mérleg kevesebbet mutatott, mint előtte. Sok olyan ember van, akinek az egész élete során a halála a legnagyszerűbb élmény.
FÁY Gábor

Archeoasztronómia
Épületmaradványok rejtélyeit tárják fel

Egy új tudomány-terület foglalkozik az ősi emberek hitvilágával, és megpróbál magyarázatot találni azokra a rejtélyes építményekre, amelyek nagyon régen keletkeztek és még ma sem tudni milyen célt szolgáltak. Ez az új tudomány-ág az archeoasztronómia.
Földünkön nagyon sok olyan építmény található, amelynek sem a korát, sem a célját nem tudjuk. Egyiptomban vannak a piramisok. Céljukat, illetve létesítésük feltételezett célját tudjuk: ott temettek el több fáraót. De miért nem mindegyiket? És csak temetkezési helynek számított a piramis? Nem tudni. Azt sem, hogy mikor építették őket, kiknek a felügyelete mellett. Mert az őslakosok még nem álltak az építkezéshez szükséges kultúra megfelelő szintjén.
Európában található Stonehenge. A szakemberek a megaliti kultúra hagyatékának tekintik. Kik építették, hogyan és pontosan milyen célból, nem tudni. Sok régész véleménye szerint ezek az ősi létesítmények arra szolgáltak, hogy az emberek onnan vizsgálják a Nap, a Hold és a bolygók valamint a csillagok ismétlődő mozgását. Őseink a kapott információkat a vallásukba, a mitológiájukba, a művészetükbe és a mindennapi életükbe integrálták.
Amikor ezek az építmények keletkeztek, a csillagászat nem volt a mai értelemben vett tudomány. Egyes ősi népek a Napot és a Holdat isteneknek tartották, akik az égen sétálnak. A csillagok és a fényes bolygók az égen szintén isteneket jelképeztek. Ezek az istenek rendszeresen körbejártak az égbolton, hogy másnap újra és újra megszülessenek. Az égbolt hatalmas fali szőnyeget képezett, amelynek a fonalai az emberek életében visszatükröződtek.
Az ősi csillagászok által végzett feljegyzések fontos formában jelentek meg az emberek mindennapi életében. Sok információt az épületek elhelyezésében és az épületek alaprajzainak megformálásában alkalmaztak. Az épületeket úgy alakították ki, hogy azok bizonyos égitestek felkelését és lenyugvását engedték láttatni a bentlakó megfigyelők számára.
Téves lenne azt hinni, hogy az ősi építmények maradványai csak a földgolyó innenső felén találhatók. Az Újvilágnak nevezett amerikai kontinensen is számos, eddig még megmagyarázatlan építmény található. Legismertebbek a dél-amerikaiak, sok tudós véleménye szerint ezek nemcsak tájékozódási pontok voltak az égből alászálló istenek, az ősi űrhajósok számára, hanem zarándokutak is lehettek.
A legfigyelemreméltóbb létesítmények azok a földre rajzolt ábrák, amelyeket a dél-amerikai Peru déli részén fedeztek fel egy száraz sivatagi területen. Mindenféle állat és növény rajzolata található itt, továbbá egyenes vonalak, spirálok, hatalmas cikk-cakk rajzok húzódnak hatalmas területen. A kétezer évvel ezelőtti, ezen a területen élt kultúra után az ábrákat Nazca-vonalaknak keresztelték el.
Számos elképzelés született a vonalakról. Az egyik szerint egyes vonalak egyes égitestek felkelését és lenyugvását jelölik. Mások szerint ezek a figurák csillagászati együttállásokat ábrázolnak. Újabb vélemények szerint a hosszú és egyenes vonalak és a hozzájuk kapcsolódó szent helyek egyfajta rituális ösvények voltak. Ezeket járták végig a zarándokok ünnepek alkalmával, hogy az ösvények végén áldozatokat mutassanak be. Az Andokban élő emberek mind a mai napig ajándékokat helyeznek el a vonalakra az istenek számára. Az ősi amerikaiak sokat foglalkoztak a csillagok és a bolygók megfigyelésével, hogy tisztázzák helyüket a világmindenségben.
Bármi is legyen a magyarázat ezekre a létesítményekre, az archeo-asztronómiának még van mit fejlődnie. Ugyanis a rajzolatok valamennyije bizonyos kapcsolatot jelképez a Föld és a világmindenség lakói között.
Semmi más nem fejezi ki jobban az ég és a föld kapcsolatát, mint Teotihuacan építményei egy völgyben, Mexikóváros közelében. Lépcsős építmények terpeszkednek a homokos, napégette talajon. Valóságos hegyek ezek az építmények, amelyeknek méretei az egyiptomi piramisok méretével vetekszenek. Amikor a 15. század elején az aztékok ideköltöztek, a város már 600 éve romokban hevert. A maradványok négy részre osztják a völgyet, amelyet az univerzum köldökének nevezték el, itt jöttek össze az istenek, hogy megteremtsék a világot az újjászületett Nap alatt. A piramisok egy négy üregű lávabarlang fölött épültek, ezeket úgy kell elképzelni, mint egy négylevelű lóherét, amelynek a szára a látóhatár egy fontos pontjára mutat. Ezen a ponton a ma a Fiastyúkként ismert csillaghalmaz bukkan fel, méghozzá az évnek csak a két első napjának estéjén.
Az írott hagyományok szerint a város lakói a négy barlangbejárat fölé templomot emeltek, a barlangokat feldíszítették, végül a barlangok bejárata fölé egy hatalmas piramist építettek. A piramis csúcsából a templomba vezető lépcsőknek ugyanolyan volt az elhelyezkedésük, mint a barlangok bevezető szakaszának, a négylevelű lóhere szárának. A templom is és a lépcsők is a Fiastyúk csillaghalmaz felkelési pontjára mutatnak. Ily módon olvadt egybe tökéletes harmóniában a föld, az ég, a piramis és a templom.
A teotihuacaniak utcákat, tereket, templomokat, lakóházakat építettek a városban, sőt még a San Juan folyót is szabályozták azért, hogy a völgy képe az akkor ismert kozmosz négyes, szabályos elrendezését utánozza. A város a 8. században pusztult el, miután egyelőre ismeretlen okból tűzvész tört ki. Fennállása idején azonban a nyugati félteke leghatalmasabb városa volt, népessége meghaladta a 200 000 lakóst is.
Az amerikai indiánok különböző szent területein fennmaradtak nemcsak ősi vonalak, hanem ösvények és utak is. Ezek is a földrész legtitokzatosabb építményei közé sorolhatók. A kaliforniai Sierra Nevadában körülbelül 60 kilométernyi egyenes útvonal található, amely az időközben kihalt mivó indiánok keze nyomát őrzi. Innen délkeletre egy egyenes, 9 méter széles út vezet az új-mexikói Chaco kanyon felé, amelyet 1000 évvel ezelőtt az ott lakó anasaziak építettek. Csak mellékesen kell megjegyezni, hogy a rég letűnt anasaziaknak nem volt sem keréken gördülő járművük, sem lovuk.
A NASA, az Amerikai Világűrkutató Hivatal részletes térkép-készítés céljából légi fölvételeket készített Észak-Amerika valamennyi területéről. Így fedezték fel, hogy egyes helyeken egymással párhuzamos szuper országutak futnak, amelyek néhol négy sávban, 9 méter széles szakaszokban húzódnak.. Ezek az utak mélyen behatolnak a Chaco-kanyon környékén elterülő sivatagba, helyenként átnyúlnak a szomszédos Arizona és Utah államokba is. A feltételezések szerint ezek az utak rituális építményeket, vagy kisebb áldozati helyeket kötöttek össze.
Jól megépített, nyílegyenes magas utak találhatók még a La Quemada régészeti lelőhely környékén is a mexikói Zacatecas közelében. Ezek az utak 800. körül épültek és nemcsak a La Quemada tereit kötötték össze, hanem más helyeket is, sziklafalak és barlangrendszerek felé is húzódtak.
Az ősi maják 1000 évvel ezelőtt ünnepi eseményekre szánt, vallási jelentőségű csapásokat, úgy nevezett fehér utakat építettek a mexikói Yucatan-félszigeten. Ezek közül a leghosszabb a Cobából Yaxumába vezető, 99 kilométer hosszú út.
Közép-Amerikában a NASA majdnem tökéletesen egyenes utakat derített fel, amelyek Costa Rica őserdők borította hegyvidéki tájain vezetnek át. Ezeket is 800. körül építették.
Bolívia sík felföldjén egyenes csapások húzódnak, egyikük 32 kilométer hosszan az ajmara indián őslakók áldozati helyein, hegyeken-völgyeken át. Ma már ezen útvonalak mentén templomok vannak, úgyhogy nem hívják őket pogány utaknak.
Az olykor a vad tájakat átszelő útvonalaknak különleges jelentőségük lehetett. Egyes régészek szerint az utak a kereskedelmet szolgálták, mások szerint katonai célok megvalósítására voltak jók. De lehetett az utaknak szakrális jelentőségük is. Sok még a talány, az asztroarcheológiának a legfontosabb feladatai közé tartoznak a talányokról a titokzatosság fátylának a fellebbentése is.
FÁY Gábor

Vizeletterápia
Évezredek óta ismert gyógykezelés


Azt hiszem, ha az utcán a járókelőktől megkérdezné bárki, hogy mi a véleménye a vizeletterápiáról, hát igen elutasító választ kapna. Sokan elborzadnának még annak a gondolatától is, hogy saját vizeletüket lenyeljék. Mégis sok helyen a világon már évezredek óta alkalmazzák az ilyenfajta gyógymódot és esküsznek is rá, hogy a vizelet ivása majdnem minden betegségtől kigyógyítja az embert. A vizeletterápiát Indiában a mai napig is alkalmazzák a klinikákon. Mahatma Gandhiról jegyezték fel, hogy ő naponta ivott a saját vizeletéből és a jógik szerint, akik 12 éven át issza a saját vizeletét, az elfog jutni a bölcsesség legmagasabb fokára.
De mi is valójában a vizelet? A szervezet által fölöslegesnek tekintett, csak salakanyag lenne?
A vizeletet – mint ismeretes -, a vesék választják ki. Naponta a veséken körülbelül 2 ezer liter vér áramlik át, és a körülbelül hatmillió hajszálér-gombolyag – glomerulus – a szakemberek számítása szerint naponta 120-180 liter vérsavót szűr ki. A szüret a vérrel azonos összetételű anyagokat tartalmazza.
A vesék csatornái az elsődleges vizeletből kivonják a sókat és többi nagyon értékes fiziológiai anyagot, amely a szervezet számára még felhasználható. A megszűrt folyadékból azonban körülbelül 1-1,5 liternyi vizelet a húgyhólyagba kerül, amelyet a szervezet fokozatosan eltávolít a nap folyamán. A kiürített vizelet tehát nem tartalmaz mást, mint azokat az anyagokat, amelyek a vérben is jelen vannak, meg olyan hasznos anyagokat, amelyekre a szervezetnek az adott pillanatban nincs szüksége..
A régi kínaiak a veséket az életenergia legfontosabb raktárának tartották. Az indiai orvosok pedig a vizelet ivásával főleg a súlyos, más módszerekkel nem kezelhető betegségeket gyógyítják. Szerintük az idült, gyógyíthatatlan gombásodások kezelésekor is ez a kezelési módszer a legjobb. Egy 1530-ban íródott orvosi kézikönyv szerint a vizelet egyetlen cseppje hatékonyabban gyógyít, mint a szemek által kibocsátott összes könnymennyiség. Az Ajurvéda a vizeletet Shivambunak nevezi, Shiva vizének, amelynek semmilyen káros hatása nincs. A vizelet „isteni nektár”, amelynek fogyasztása elképzelhetetlen eredményeket ad, mivel a vérből keletkezik, és életerőt ad az embernek.
A vizeletnek baktériumölő, gomba- és vírusölő hatása van. Igen eredményesen gyógyítják már a rákot is vele, de jó még a fáradtság és a vérszegénység kezelésére, valamint többféle húgyúti betegség következményeinek elhárítására is, továbbá fogyókúrázáskor, a meghűlés-, és az influenza kezelésekor, kandidiázis gyógykezelése alkalmával, a cukorbetegség karbantartásánál, emésztési rendellenességek kezelésekor, stb. Az indiai orvosi könyvek 175 ismert betegséget gyógyítanak vizeletterápiával. Szerintük a vizelet egyáltalán nem olyan anyag, amit a szervezet fölöslegként vet ki magából. A vizeletet csak a vértisztítás melléktermékének tartják, illetve ultratisztított plazmának.
A táp- és egyéb anyagokban gazdag vér a májon keresztül halad át, amely ott a mérgező anyagoktól megtisztul. A méregtelenített vér ezután a vesékbe kerül, ahol további szűrésen megy át, és ott kiválasztódik belőle a víz, a só, a vitaminok, az ásványi anyagok, az enzimek, az antitestek, a húgysav és több más olyan anyag, amelyre a szervezetnek szüksége van, vagy abban a pillanatban szükségtelennek tart. A vesék feladata tehát a különféle anyagoknak az egyensúlyban tartása a vérben. A szervezet számára fontos anyagok már nem kerülnek vissza a vérbe, ha azok abban a pillanatban esetleg fölöslegesek lennének, vagy a szervezetnek nincs rá szüksége abban a koncentrációban. Az ember szervezete folyamatosan teremti az antitesteket, a hormonokat, az enzimeket és más természetes vegyi anyagokat, amelyeknek a szervezetben igen fontos a szerepük és mivel abban a pillanatban a szervezetnek nincs rá szüksége, a vizelettel távoznak..
A vizeletterápiával már évezredek óta gyógyítják a betegeket, csak az elmúlt száz évben került feledésbe. Most újból az érdeklődés középpontjában van és sok helyen forradalminak tartják ezt a kezelési módszert, bár nincs benne semmilyen újdonság. Érdekes megemlíteni, hogy egy görög orvos nemrégen felfedezte, hogy a vizeletnek rákellenes hatása van. Megfigyelései szerint a vizelet meggátolja a ráksejtek összekapcsolódását és anyagcseréjét. Görögországban vizelettel gyógyítanak igen eredményesen bőr-, tüdő-, emlő-, méhnyak- és májrákot.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy hogyan lehet az, hogy egy káros anyagokkal telített folyadék, amelyet a szervezet melléktermékként kivetett magából, gyógyít különféle betegségeket. Ez a felfogás azonban teljesen téves. Tudományosan van bebizonyítva, hogy a vizelet 95 százalékban vizet tartalmaz, 2,5 százalékban különféle húgyanyagokat, és a maradék 2,5 százalékban ásványi anyagokat, sókat, hormonokat és enzimek keverékét. A mérgező anyagokat még a máj távolította el, amikor a vér a májon keresztül áramlott át, így a vizeletbe már nem kerülhettek. Ezenkívül a mérgek eltávoznak még a szervezetből a bőrön keresztül is az izzadsággal, valamint a kilélegzéssel is.
Bármennyire is undorítónak tartják az emberek saját vizeletük ivását, az orvostudomány mégis már évezredek óta ismeri ennek az anyagnak gyógyító képességét. Ezért mégis felmerül a kérdés, hogy lehet, hogy a vizeletterápiát olyan kevés helyen alkalmazzák a gyógyászatban. Lehet, hogy az ok az, hogy a vizelet nagyon olcsó szer, a szervezet önmaga állítja elő, és a betegnek nem kell drága pénzeket költenie gyógyszerek vásárlására? A gyógyszeripar számára az ilyenfajta egészségügyi kezelés nem kifizetődő.
A vizeletterápia már igen gyorsan megmutatja kedvező hatását a beteg életében. Háromhetes terápia után már tapasztalható eredmény, és a visszaesés szinte teljesen kizárt. Ha még a beteg böjtöl is a kezelés alatt, az eredmény igen látványos lehet, és a beteg számára is előnyösebb. Böjtöléskor a vizelet íze ugyanis szinte teljesen semleges. Ha ennek ellenére a beteg továbbra is viszolyog a vizelet fogyasztásától, akkor igen eredményes lehet, ha a vizeletbe kis ujját belemártja és az orrba dugva felszippant valamicskét az anyagból. Reggelenként háromszor-ötször kell megismételni ezt a terápiát.
Gyermekkoromban sokszor jártam apámmal a Muzsla közelében levő Magyari-tanyán. Egy néhány évvel idősebb fiú is volt ott, akivel gyakran mentünk ki a mezőre. Egy alkalommal olyan rosszul botlott el, hogy alaposan lehorzsolta a lábát. A vérző sebre rácsurgatott egy kevés vizeletet és azt mondta, neki az apja mondta, hogy a vizelet a legjobb fertőtlenítő szer a világon, és kitűnő sebgyógyító anyag.
Hogyan is ajánlják az indiai orvosok a vizeletterápia alkalmazását? Szerintük igen jó módszer a beidegződött esetleges hányinger leküzdésére, ha a beteg egy pohárba önt egy deci narancslevet, díszíti egy citromkarikával és belecsöppent egy csepp reggeli vizeletet. Azt issza meg. A vizeletcseppek mennyiségét meg lehet növelni legföljebb 5 cseppig és esetleg este is meg lehet inni egy ilyen keveréket.
Hogyan kell a vizeletet gyűjteni? A legajánlatosabb a kora reggeli, első vizelet középső áramlatából összegyűjteni valamennyit. Ebből csak néhány cseppnyi kell, amire szükség van a kezelésben.
Egy másik ajánlás szerint egy cseppnyi vizeletet bele kell önteni fél deci desztillált vízbe és ötvenszer összerázni. Ebből a folyadékkeverékből is egy cseppet kell kivenni és összekeverni fél deci vodkával – itt az alkoholos ital tartósítóként fog működni. Ezt is ötvenszer kell összerázni. Három cseppnyit ebből a keverékből tegyünk a nyelvünk alá minden nap, és hamarosan tapasztalni fogjuk a beteg egészségi állapotának a javulását.
A vizeletterápiát külsőleg is lehet alkalmazni. A reggeli vizeletből néhány cseppnyit kell felkenni a bőrre, hígítva vagy töményen, amely néhány kezelés után teljesen sima lesz. Egy orvos írja, hogy egy kőműves páciense minden munkanap után vizeletével dörzsöli át a kezét, ezzel teljesen kiküszöböli a mész okozta bőrroncsoló negatív hatást. A reggeli vizelettel ecsetelt szemölcsök három hét után teljesen eltűnnek.
Vizeletterápiával foglalkozó orvosok szerint néhány cseppnyi reggeli vizelet igen hatásos a gyulladt szemek kezelésében, alkalmazni lehet fülcseppként vagy lábvízbe keverve fáradt lábak frissítésére. Néhány cseppnyi vizelettel egy pohár vízben gargarizálni is lehet torokfájás esetén. Ha pedig orrlyukba szippantunk néhány cseppnyi vizeletet, az ki fogja tisztítani az eldugult orrot és a bedugult szinuszokat.
Hát…. Érdekes módszer, talán valaki nálunk is ki fogja próbálni.
FÁY Gábor

Űrhajósok utódai lennénk?
A mondák égi istenei


A Földre ősidők óta érkeznek látogatók a világmindenségből. Minden valószínűség szerint nekik köszönhetjük létezésünket is. A látogatásokról nyomok vannak a Bibliában is, de láthatunk ősi falfestményeket és rajzokat elhagyatott barlangokban szárazföldön, sőt még a Szahara sivatagjában is. Valamennyi emlék a földi civilizáció megalapozásáról szól.
Lehet, hogy ezek a világűri látogatások csak a képzelet szüleményei, de ennek ellenére felmerülhet bennünk a kérdés, hogyan jött létre egyáltalán az emberi faj. Lehetséges, hogy egy biogenetikai kísérlet eredményei lennénk?
Sokan hiszik, hogy lények jöttek a csillagokról, akik mai szóhasználattal élve űrhajósok voltak, de annak idején isteneknek hitték őket a Földön élő lények. A világűri látogatók egykori látogatásáról vagy jelenlétéről azonban nincs semmilyen tárgyi bizonyíték, csak mesék maradtak fenn, mítoszokat olvashatunk róluk, hogy barátságosak voltak és sok mindenre megtanították az egykori embereket.
Nem tudjuk kik voltak a zep tepi emberek Dél-Amerikában, akiket a csillagok szülöttjeinek neveztek. Kínában mondák vannak a dropákról, akik érdekes lemezeket hagytak maguk után. A lemezeket ma titkos raktárban őrzik, állítólag a kínai nép űrbéli eredtéről szólnak. A mayák szent könyvében, a Popol Vuhban olvasható többek között egy olyan mondat is: „Mindent tudó emberek jöttek a csillagokról, tanulmányozták az ég négy sarkát és a föld kerek felületét”. A brazil őslakosok mondavilágában olyan leírás is található, hogy bizonyos kőfaragványok, szobrocskák, a fény erejével készültek. Az indián őslakosok mondáiban részletes említés van arról, hogy istenek érkeztek az égből, ők tanították az állati szinten létező embereket a földművelésre, az orvoslásra, a csillagok kémlelésére és más tudásra. Létezett egy égi harcos is, Bep-Kororoti, aki az egykori Xing folyó mentén élő törzsek embereit tanította. Akárcsak az indiai Mahabarata mítoszban, a dél-amerikaiban is Bep-Kororoti egy repülő alkalmatosság segítségével képes volt elpusztítani ellenségeit és mindent, ami útjában állott. Féltek tőle az emberek, bár amikor kiszállt égi járművéből, akkor sima bőrű embernek, és igen tetszetősnek látszott, és nagyon kedves volt. Megmutatta csodálatos eszközeit, és amikor megunta a bennszülöttek közötti tartózkodást, akkor felemelkedett az égbe és eltűnt. A Chilam Balaamnak nevezett ősi irományban a következő mondat olvasható: „A lények fentről ereszkedtek le gyűrű szerű alkalmatosságaikon, amelyekkel meg tudták érinteni az éget.”
Furcsa dolgok játszódhattak le a Földön többszázezer évvel ezelőtt, mielőtt még az emberiség kialakulhatott volna. A dél-amerikai Santa Maria kanyonban olyan faliképek-rajzok láthatók, amelyeken valamilyen lények állatokat tartanak, fegyvereket készítnek és temetési szertartásokat végeznek – egymillió évvel ezelőtt. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint ezek a lények földi emberek nem lehettek. Ők lettek volna az első telepesek az űrből, akik azért érkeztek a Földre, hogy meghódítsák bolygónkat? Egy, a történelem előtti leletekkel foglalkozó nemzetközi értekezleten, amelyet Rómában tartottak még, bemutatásra került a legrégebbi, emberi kézzel készített falikép, amelyet az ősrégi művész kétszázezer évvel ezelőtt alkotott, amikor a földi ember éppen, hogy csak felfedezte a tüzet.
A múlt század húszas éveiben fedeztek fel a Szaharában, egy kiszáradt folyómederben több száz rajzot ember alakokról, Marslakó-szerű kerek fejjel, vagy talán valamilyen búra lehetett a fejükön. Később űrhajósaink hasonló öltözékben szálltak le a Holdra. A Szaharában felfedezett rajzokon némely alak fejrészéből antenna-szerű csáp emelkedik ki, némelyik csak lebeg a semmiben, de hatalmas csizmában látható, mint a modern kor űrhajósai, amikor űrsétájukat teszik. Egyes antropológusok megkísérelték megmagyarázni a faliképeket, hogy a kerek burában látható lények tulajdonképpen bennszülött törzsi varázslók, akik kivájt tököt húztak a fejükre és így lejtik rituális táncukat. A probléma ebben a megközelítésben csak az, hogy a Szaharában egykor élt népek földművelése abban a korban még nem ismerte a töktermesztés technológiáját, amikor a Tassiliban ezek a fali rajzok készültek. A tököt Észak Afrikában csak ezer évvel később kezdték el termeszteni.
A spanyolországi Ojo Guarea és Altamira, továbbá a franciaországi Lascaux és Font de Gaume barlangokban felfedezett faliképek a mindennapi élet eseményeit varázsolják elénk, amilyen a barlang bejárata tájékán lehetett.
Az ősi művészek az űrből érkezett lényeket leginkább kétlábú lényekként ábrázolták, olykor csőrszerű orral, vagy csúszó-mászókhoz hasonló pikkelyes bőrrel. Sokuktól rettegtek a földi emberek. A spanyolországi Ojo Guarea földalatti folyosói sok kilométeren át húzódnak, több kijáratuk is van, de oda az emberek nem mertek lemenni, mert sokáig az ördög lakóhelyének tartották. A közeli földeket a közelmúltig még művelni sem merték.
A Bibliában szó esik arról, hogy a Földön egykor óriások is léteztek. Ezeket az óriásokat nephilimeknek hívták, akik korábban fellázadtak Isten ellen és a mennyek országából lettek kitaszítva a Földre, vezérükkel, a Sátánnal együtt. A fentről érkező lényeket a keresztény tanok démonoknak, illetve nephilimeknek nevezik. Olyan képességgel rendelkeztek, hogy varázslatos eszközökkel csúszó-mászó kinézést is felvehettek, vagy szürke lényekként mutatkozhattak az emberek előtt. Itt látható némi hasonlóság a csúszó-mászó kinézésű furcsa lények és a tőlük rettegő ősemberek között..
Minden esetre az emberiség megjelenésével és történetével kapcsolatban sok még a talány és ez az írás is csak néhány érdekességet említ, ami fellelhető távoli népek ősi, írásos hagyatékában..
FÁY Gábor

A Szent Korona
Ötvenöt királyunk fejéke volt

Sokáig nem értettem, hogy a magyar királyok koronáját miért nevezik Szent Koronának. Az Országházban járva tudtam meg, hogy a korona „szent” elnevezése abból az áhítatból ered, miszerint az államalapító István királyt szentté avatták. Így a magyar Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb emléktárgya, a legrégebb időktől fogva használták és mind a mai napig épségben megmaradt királyi fejék egyike Európában. A magyar Szent Koronával az elmúlt ezer év alatt 55 királyt koronáztak meg – csak két király fejére nem tették a Szent Koronát: II. János Zsigmond fejére, aki csak névleg uralkodott és 1570-ben le is mondott, és II. József fejére, aki saját akaratából nem koronáztatta meg magát.
A királyi koronáknak három típusa van. Az egyik a házi korona, amelyre semmilyen megkötés nem vonatkozik, a másik az országló korona, amelyet az uralkodónak csak meghatározott alkalmakkor kellett viselnie és a harmadik típus a beavató korona, amelynek analógiái csak Belső-Ázsiában vannak, európai képviselője egyedül a magyar Szent Korona. Ezt a koronát az uralkodó csak koronázáskor viselhette és általában két koronaőrnek kell őriznie. Rajtuk kívül csak a nádorispán nyúlhatott hozzá, aki a koronázáskor párnán vitte a helyszínre, hogy az érsek a király fejére helyezze. A magyarok királyainak koronája az államiság jelképévé vált és ebből fakadóan alakult ki a világon egyedülálló tan, a Szentkorona Tan.
A magyar Szent Koronát II. Szilveszter pápa küldte Szent István királyunknak, az első magyar királynak. A pápa ezzel az adományával az egész Kárpát-medencét adományozta a magyar királynak és így alakult ki az a jogviszony, amelynek értelmében a Kárpát-medence a Magyar Szent Korona tulajdona. Ebből az is következik, hogy a Kárpát-medence minden polgára a magyar Szent Korona polgára is egyben. Ez a jogi helyzet azért áll fenn, mert 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján István király Székesfehérvárott a korona képében az országot a mennybe emelt Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez az Ég és a Föld között kötött szerződés a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette és ezen a jogi helyzeten földi hatalmak nem változtathatnak.
A törzsi szervezetek felbomlása után szükségessé vált, hogy István király jogi biztosítékot adjon a kiváltságok megtartására és a király leválthatóságára. Ennek a legegyszerűbb módja az volt, hogy István a koronáját az ország fölé helyezte. István ezzel fejezte ki, hogy a korona jelképezi az országot, mint területet és az országot, mint egy uralom alá tartozó népességet. A korona alá tartozik a közigazgatási intézményrendszer, a keresztény hit, az uralkodó személye, az uralkodó tulajdonságai és képességei, az igazságos ítélkezés és a jogi intézményrendszer, a társadalmi türelem, az ország védelme és az országban lakó, együtt élő, vendégként befogadott idegen népesség.
Jogtudorok szerint a Szent Korona a mai magyar társadalom akaratától is függetlenül az, ami egykor volt, aminek hosszú évszázadokon át tekintették: a magyar államhatalom alanya. A Szent korona-tan pedig a történelmi magyar alkotmánynak éppen az a központi elmélete, amely hatálytalaníthatatlansága által a legfőbb biztosítéka a magyar közjog folytonosságának.
A magyar Szent Korona származása az elmúlt századok folyamán sok vitára adott okot. Régészek és művészettörténészek a korona származási idejét a IX. századtól a XIII. század közöttire tették. Megkérdőjelezték azt a legendát is egyesek, hogy II. Szilveszter pápa Anasztáz püspökkel áldását és egy koronát is küldött volna István királynak. Később olyan elképzelés alakult ki, hogy a Szent Korona két részből áll: egy alsó, úgy nevezett görög részből, és egy felső latin koronából. Ezért úgy gondolták egyes régészkutatók, hogy alsó része Bizáncban keletkezett, de nem zárták ki azt sem, hogy esetleg Rómában készült volna, esetleg Nyugat-Európában valahol. Egyes régészkutatók még azt is feltételezték, hogy a koronának részei könyvabroncsok voltak egykor, vagy ereklyetartók, esetleg kapudíszek, stb. Egy nézet szerint a korona felső része Szent Bertalan apostol ereklyetartójából készült. A Szent Korona eredetére vonatkozólag eddig körülbelül 40 elmélet született.
Új fordulatot vett a Szent Korona vizsgálata, miután az Egyesült Államokbeli Fort Knoxból 1978-ban visszakerült Magyarországra. Ekkor egy mérnökökből álló csoport végzett vizsgálatokat majd aranyművesek ötvös és aranyműves szemmel vizsgálták a szent ereklyét, és azt állapították meg, hogy a Szent Korona egységesen tervezett és kivitelezett ötvösmű. Nem lehet sem bizánci, sem dél-, sem nyugat, sem észak-európai készítmény. Ékszerkészlete belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai eredetű, kaukázusi technikák felhasználásával kaukázusi ötvösműhelyben készített alkotás.
A magyar Szent Korona igen rejtélyes, vagy inkább titokzatos módon került Európába. Egyes nézetek szerint a Kaukázusban a koronát a IV. században hun formában készítették, hun és párthus, valamint hun és kaukázusi munkamódszerrel. Mivel a dunhuangi barlangban két vezető hun fején, valamint az ordoszi sírleletek között is a Szent Koronához hasonló kör- és keresztpántos korona látható, ezért minden valószínűség szerint egy ősi hun fejedelmi viselet túlélését jelenti a magyar korona. A magyar korona ott volt az avarok által a Kaukázusból elrabolt aranykincsek között, amelyet Nagy Károly zsákmányolt, illetve valamelyik avar kagán eladott neki. Vannak adatok arról, hogy amikor Nagy Tundum avar kagán Aachenban hódoló látogatást tett és 796-ban megkeresztelkedett, a csodálatos avar ékszerek között volt egy drágamívű korona is, és az avar kagán hódolata jeléül ajándékozta azt Nagy Károlynak. Így kerülhetett a magyar Szent Korona is az avar kincsekkel együtt Aachenba. III. Leó pápa 800-ban ezzel a koronával koronázta meg Nagy Károlyt. A király halála után 1000-ig az uralkodóval együtt a sírjában nyugodott. III. Ottó amikor megtalálta Nagy Károly sírját és a koronát, amit a sírban talált, magával vitte Rómába és II. Szilveszter pápának ajándékozta, aki neki barátja volt. Ezt a koronát küldte el a pápa István magyar királynak 1000. karácsonyán.
Más nézetek szerint a magyar Szent Korona 310. táján készült Grúzia keleti részében. István király pedig volt olyan hatalmas és gazdag, hogy vehetett, vagy készíthetett magának grúz műhelyben koronát, amivel Anasztáz apát őt 1000. karácsonyán megkoronázta.
A koronázási szertartás megmaradt kellékeiről majd a jövő héten. És arról is, hogy van-e a magyar koronának energetikai párja.
FÁY Gábor

A páratlan Szent Korona
Európában nincs hasonló

Az elmúlt héten a magyar Szent Koronáról írtunk, hányatott sorsáról, hogyan került Európába, hány magyar királyt koronáztak meg vele. A koronázási szertartásnak azonban kellékei is voltak, ezek a jelvények részben megmaradtak, de többje, az elmúlt századok során eltűnt. A koronázási zászló például a mohácsi csatában semmisült meg, a kard (talán) eredeti példányát pedig Prágában őrzik
István király korában a koronázáshoz hozzá tartozott a lándzsa. Ennek azonban nyoma veszett. Koronázási kellék volt még az ezüst kereszt, a gyűrű, a karperec, a kengyel, néhány lószerszám, ingek, saruk, kesztyűk, harisnyák és a koronázási trónus. Mindezek az idők folyamán elvesztek. A korona mellet azonban megmaradt az országalma, a jogar, a kard és a palást. Szent István egy kardját a prágai Szent Vid székesegyházban őrzik, lehet, hogy ez volt az eredeti koronázási kard. A palástot István és Gizella királyné 1031-ben a székesfehérvári koronázó templomnak ajándékozta. Ma átalakított formában látható, kisebb, mint egykor volt. Az országalma egy aranyozott ezüstgömb, rajta van az apostoli kettős kereszt, amely az Árpádházi királyok címerkeresztje lett. Az országalmán ma Károly Róbert magyar király címere van, amely utólagos rátétel. Az országalma az országot és a földet jelképezi. A jogar az ítélkezés, az igazságosság, a jogszolgáltatás jelképe, ősi, keleti állítólag egyiptomi eredetű jelvény. A jogar kristálygömbjébe vésett három oroszlán is az uralkodói hatalom ősi, keleti jelképe. A kristálygömb egyébként a világ harmadik legnagyobb átfúrt kristálya. A rajta levő oroszlánok csiszolási stílusa alapján feltehetőleg a IX. században készültek, valahol Keleten. A koronázási szertartások fontos része volt egykor az országzászló, amely azonban a mohácsi csatamezőn elveszett.
Érdekes az a megállapítás, hogy az európai népek közül csak a magyarok államiságának jelképe a korona. Habár Európában még több királyság is létezik, viszont sehol sem rendelkezik a korona a magyarhoz hasonló szimbolikus és energetikai tulajdonságokkal. Egyetlen nemzet jogrendjében sincs jogilag kodifikálva a korona, csak a magyaroknál van. Sehol sincs szó másoknál olyan koronáról, amely végig kísérte volna a nemzetet az államiság kialakulása folyamán. Egyetlen korona létezik a nyugati kulturvilágban, ami még mérhető a magyar Szent Koronához, és ez a német-római császári korona. Ez a korona azonban nem boltozatos, ami azt jelzi, hogy nem beavató jellegű korona. A másik különbség az, hogy a német koronán mindössze négy zománckép található, a magyaron pedig összesen tizenkilenc figurális kép. A képek tematikailag is különböznek. A császári koronán kizárólag ószövetségi témákat ábrázoló képek láthatók, a magyaron pedig kizárólag újszövetségből való ábrázolások vannak. A német császári koronán a képek Dávid királyt ábrázolják, Salamon királyt, a kerubok közötti trónt (ezáltal uralkodnak a királyok) és a negyedik képen Ézsaiás próféta látható.
A császári korona nem ovális alakú, hanem nyolcszögletű. Hangsúlyos része elől a kereszt, mögötte látható a boltív és a nyolcszögletű lapkás felépítés. A képek alapján az állapítható meg, hogy ez a korona tulajdonképpen Dávid király utódjainak a koronája. A német-római császárság dinasztiáit Dávid utódai alapozták meg. A zsidó származási rend szerint ugyanis elegendő volt mindig beházasodni a meglevő dinasztiába, és utána már csak az európai dinasztiák közötti házasodással lehetett biztosítani a vérvonal megtartását.
Az európai népek kultúrájába a tudás keletről jött. A Tigris és az Eufrátesz folyamok között létrejött kultúra illetve az esszénusi tudás, a szentföldi zsidó kultúra közvetítésével érkezett kontinensünkre, így teljesen logikus, hogy a német-római császári koronába is ezt a tudást építették be. De mi lehet ez a tudás?
Számmisztikailag értelmezve a korona felépítését, ami tulajdonképpen ennek a császári fejéknek is a jellegzetessége, hogy a királyi fejéken a nyolcas szám dominál. Az asztrológiában a nyolcas a Szaturnusz száma – és a Szaturnusz ugyancsak a zsidóság bolygója. A zsinagógákban is sok a nyolcszögletű szimbólum, elsősorban csillag formában. A nyolcszögű csillag éppen olyan domináns, mint a hatágú Dávid-csillag. Érdekes még megemlíteni, hogy a császári korona felépítésében a négyes szám is jelen van. A képek között látható lapkák négyesével vannak felerősítve. A négyességhez pedig az anyagi valóság társul. A legtöbb ipari közhasználati tárgy például négyszögletes. Ha asztrológiailag elemezzük a dolgokat, akkor a négyesség az emberi jellemet is meghatározza. Az ilyen emberek gyakorlatiasak, anyaghoz kötődőek. Végeredményben a német nép is ilyen. A személyiségben ugyanis a négyességnek túlzott jelenléte túlságos aktivitást jelez, ami igen gyakran átcsaphat a zsarnokoskodásba is. A négyesség olyan emberi jellemet takar, ahol túl sok a fej, a szív és az érzések pedig kevésbé fontosak .- mondaná egy asztrológus. A domináló négyes számú embereknél nem kell dús fantáziára számítani, vagy képzeletgazdagságra.
A nyolcas szám asztrológiai elemzésében is sok az érdekesség. A nyolcas szám jelent mindent, ami tudattalan a személyiségben. A 8 jelképezi magát az anyagot, és ebből fakad a nyolcas számnak az ereje és misztikus természete. A 8-as számú ember tisztában van vele, mi az anyagi valóság, és jelképezi még magát a sorsot. A pénz, a hatalom az a terület, ami hajtja a 8-as számú embereket, ők azok akik mindig tudják mit kell tenni. A 8-as szám olyan predesztinációt is tartalmaz, amely révén egyes emberek uralkodhatnak valamennyi más számmisztikájú ember fölött. Ezt egyébként alátámasztja a szaturnuszi minőség is, a négyesével felhozott lapkák és a négy kép a német koronán.
A négyes és a nyolcas rend is az anyagi minőséghez való kötődés dominanciáját mutatja. Míg a négyesség a konkrét anyagi világot jelképezi, addig a nyolcasság az anyag tudattalan tartalmát mutatja. A kihívást arról, hogy tud-e az ember élni az anyagi világban, hogy annak a magasabb spirituális tartalmát is fel tudja dolgozni.
Összehasonlítva a magyar Szent Koronát a német-római császár koronájával, megállapíthatjuk, hogy kifejezi ugyanannak a dolognak kétféle polaritását. Míg a Szent Korona a Fény koronája, a német korona az Anyag koronája. A két korona együtt kifejezi és jelképezi az emberi kettősséget. Az emberben jelenlevő Isten és az Anyag kettősségét. Míg a magyar Szent Korona az istenkirályok koronája volt, addig a német-római korona az anyagi világ hatalmára törekvő emberkirályok fejékét mutatja.
A királyi fejékek tanulmányozása minden bizonnyal nagyon érdekes és érdekfeszítő tudomány. Sok történelmi misztériumról lebbentheti fel a titokzatosság fátylát. A magyar Szent Koronát is nagyon érdekes lenne számmisztikai és asztrológiai szempontból vizsgálgatni. Erről azonban majd egy későbbi alkalommal többet.
FÁY Gábor

Különös látogatások
Figyelnek bennünket

Az elmúlt hetekben többször is foglalkoztunk az emberi intelligencia megjelenésével a Földön. Erről több elmélet is létezik, a darwini evolúciós tan szerint, valahol az őskorban az emberszabású majmok rájöttek arra, hogy ha két lábra felegyenesednek, a fák alsó ágairól sokkal könnyebben jutnak táplálékhoz, mint ha négykézláb szedegetnék a földre hullott gyümölcsöt. Így egyenesedett ki egy emberszabású majom-törzs is és fokozatosan, folytonos tanulással fejlődött tovább, míg el nem érte tudata az ősemberi szintet
A tudósok az elmúlt századok során megkísérelték megcáfolni ezt az elméletet, de jobb ötletre nem jutottak. Ezzel szemben az ezotéria külső beavatkozást gyanít az ember fejlődésének útján, ősi eposzok írására hagyatkozik, hogy a Földet, időnként, a világmindenség emberlakta bolygóiról küldöttségek látogatták meg, szakértőik beavatkoztak az emberszabású lények egyes egyedeinek fejlődésébe, és génmanipuláció révén alkották meg először az ősembert, akit további beavatkozások után tovább fejlődött, okosodott, míg ki nem alakult a korszerű ember alaptípusa.
Sok helyen felvetették, hogy ha egykor idegen lények látogattak a Földre és beavatkoztak az emberi faj fejlődésébe, akkor miért nem látogattak el később is. Sokan úgy vélekednek, hogy az idegenek kezdetben úgy tekinthettek a Földön élő emberszabású primitív lényekre, mint ahogyan mi is figyeljük a hangyák vagy a méhek életét. Elismerjük, hogy igen fejlett társadalomban élnek, de mi sem avatkozunk sem a méhek, sem a hangyák mindennapi életébe, esetleges fejlődésük serkentésébe. Tehát a világmindenség fejlett civilizáció sem avatkoztak a földi ember fejlődésébe
A fentiek megcáfolására mondhatjuk, hogy a régészek és a történészek egyre gyakrabban fordulnak a régi korokból fennmaradt feljegyzésekhez. 1972-ben Ruth Reyna professzor, a mysorei nemzetközi Szanszkritológiai Akadémia tagja a NASA megbízásából tanulmányozni kezdte az ószankszkrít írásokat. Kimutatta, hogy az ötezer évvel ezelőtt létezett szövegekben olyan űreszközökről is szó esik, amelyekkel az „istenek” rendszeresen repültek. A Rámájána és a Mahabháráta ősindiai eposzok valóságos tárháza a vimánáknak nevezett repülő szerkezetek leírásának. Az ősi kéziratok még egy atomháborúhoz hasonló eseményt is megörökítettek – erről néhány héttel ezelőtt mi is beszámoltunk. De minden nép folklórjában megtalálhatók azok a legendák, amelyek istenek, a Nap Fiainak elnevezett népek eljöveteléről szólnak, akik az égből érkeznek különös járműveiken.
Mai szemszögből nézve az igazán a világűrből érkező jelenségként elkönyvelhető észlelés leírása az egyiptomi Újbirodalomból származik, amit III. Thotmesz fáraó írnoka papiruszra vetett. A papirusz rossz állapota miatt a fordítás kissé hiányosra sikerült, mégis rendkívül figyelemreméltó történelmi eseményről tudósít.
„A 22. esztendő telének harmadik hónapjában, a nap hatodik órájában az Élet Házának írnokai egy égből alászálló tűzkört pillantottak meg…. Feje nem volt, torkának kigőzölgése bűzt árasztott. Teste egy könyök hosszú és egy könyök vastag volt, mint valami bot, hangot pedig nem adott ki. Őfelsége megparancsolta, megvizsgálták…. És eltöprengett az eseményeken, amik történtek, és amit az Élet Házában feljegyeztek a papiruszokra. Néhány nap elmúltával ezek a dolgok még nagyobb számban jelentek meg az égen, és elszéledtek egészen az égbolt négy tartóoszlopáig. A fáraó tömjént hozatott, hogy ezután béke legyen a Földön…”
A Biblia is említ egy esetet, amelyről Josef F. Blumricht, a NASA egyik főmérnöke elhatározta, hogy alaposan tanulmányozni fogja, hogy mint egy ostobaságot leleplezzen. Ezékielről van szó, aki részletes, mindenre kiterjedő leírást adott egy szerkezetről, amely a szeme láttára ereszkedett le az égből, helyét változtatta, és amelyből egy utas is kiszállt, akit a próféta Úrnak nevezett. Sokan Ezékiel leírását, és mindazt, amit könyvében leírt, úgy értékelik, hogy a próféta amit harminc éves korában megfigyelt, és találkozott annak utasával, majd ezek a találkozások mintegy húsz éven át megismétlődtek, nem más, mint egy földönkívüli civilizáció képviselőjének a Földre látogatása. Mellékesen megjegyezve a NASA főmérnöke elkészítette az Ezékiel által leírt jármű pontos rekonstrukcióját, majd később elkészítette ennek modelljét is. A számítások alapján kapott űrhajótestet aerodinamikai szempontból rendkívül ideálisnak találta, és ugyanakkor megállapította, hogy a lehető legalacsonyabban elhelyezett súlypontjának köszönhetően a gépnek kitűnő repülési stabilitása lehetett, jól lehetett vele navigálni és leszállási tulajdonságai ideálisak voltak. Minden irányba való helyváltoztatását alkalmassá tevő különleges kerekeit, a Holdra leereszkedő járművek konstrukcióinál is felhasználták.
A világűrből érkező égi járművek látogatásairól készült írások száma rendkívül nagy. Így például az angliai Bristol városának lakóit 1270-ben halálra rémisztette egy, a város fölött elrepülő légi jármű, amelynek horgonya beakadt a város templomának tornyába. A hajó egyik utasa létrán lemászott, hogy kiszabadítsa az égi járművet, de az emberek démonnak nézték, ezért megdobálták, majd amikor az a földre esett, megölték, és testét elégették.
A mi tájainkon is vannak képzőművészeti alkotások, amelyeken nem evilági lények láthatók. A Visoki Decani kolostor egyik freskóján az 1327.-1335. között tevékenykedő művész Krisztus keresztre feszítését örökítette meg. Az angyalok burával a fejükön láthatók a képen, és Jézus feltámadása után, egy űreszközön távozik a Földről. A freskón egyébként több űrhajónak látszó eszköz is látható.
A régi korok emberei számtalan helyen megemlékeztek rejtélyes repülő szerkezetekről, élményeiket rögzítették is. A mai kor emberei ilyen és ezekhez hasonló világűrből érkező eszközöket UFÓ-nak nevezik, és a rajtuk utazó lényeket pedig ufonautáknak. Sokan kételkednek ezeknek létezésében, nem tartják hiteleseknek a megfigyeléseket. Bár a statisztikák szerint a szemtanúk között aránylag sok a pilóta, tengerész és radarkezelő. Az UFÓ-k, illetve a repülő tányérok-csészealjak fedélzetén igen gyakran emberekhez hasonló lények is utaznak, sokak szerint ezek között vannak olyanok is, akik már letelepedtek a Földön, részesei lettek mindennapi életünknek és igen gyakran bele is avatkoznak tevékenységünkbe.
Erről azonban a jövő héten többet.
FÁY Gábor

Az idegenek köztünk vannak
Többféle fajt képviselnek

A Földet évezredek óta látogatják idegenek a világűrből. Ezekről a látogatásokról a múltban sokaknak volt tudomása. Az űrjárművek látogatásáról ma már könyvtárnyi anyag gyűlt össze. De ábrázolták őket művészek, kódex-írók, sőt pénzverdék is. Filippo Lippi (1406-146) Madonna a kis Jézussal című festményén is felfedezhetők azonosítatlan repülő tárgyak ábrázolásai. 1680-ból származó francia dukáton egy technikai részletekben gazdag repülő korong látható. Megállapítható, hogy a repülő tányérokat, illetve csészealjakat nem a huszadik században észlelték először, ezek ma már kozmikus mítoszainknak szerves részévé váltak.
A korszerű világ UFO-története 1947-ben kezdődött, bár már a II. Világháború idejéből is vannak olyan adatok, hogy a szembenálló felek repülőgépeit időnként ismeretlen eredetű szerkezetek kísérték, illetve figyelték. A németek, az amerikaiak, vagy a britek egyaránt szerették volna megtudni, mik azok a vadászgépek, amelyek 1944. végén megjelentek az európai hadszíntér fölött, megzavarták a hadban álló felek vadászgépeinek, bombázóinak és felderítő gépeinek elektromos műszereit, nem egy esetben motorjaik leállását is okozva. Abban az időben mindenki a másik fél titkos katonai felszerelésének tartotta őket. A háború utáni katonai fejlesztések hatalmas léptekkel fejlődtek, és még ma sincsenek megmagyarázva a rejtélyes, hónapokon át ismétlődő skandináviai rakétarepülések. Az amerikaiak és a britek szilárd meggyőződése az volt, hogy az oroszok által foglyul ejtett német rakétatudósok titkos kísérleteinek folytatása zajlik észak-Európa légterében.
A titkos kutatások sorozata 1947. nyarán vette kezdetét, amikor az addig németnek, majd orosznak feltételezett szerkezetek megjelentek az Egyesült Államok légterében. Ezután kezdődött a repülő csészealjak utáni lázas kutatás. A szervezett tevékenység akkor kezdődött, amikor Kenneth Arnold amatőr pilóta, egy tűzoltó készülékeket gyártó cég 32 éves elnöke 1947. június 24-én, 3000 méter magasságban a Washington állambeli Cascade-hegység térségében kötelékben repülő, ide-oda lebegő szerkezeteket figyelt meg a levegőben, amelyek – mint később kiderült -, nappal és éjszaka is hatalmas sebességgel haladtak. Az amatőrpilóta kilenc, egymás után libasorban száguldó tárgyat látott. A repülő tárgyak mozgását Arnold úgy jellemezte az újságíróknak: „…úgy repültek, mint amikor valaki tányérokkal kacsázik a vízen”. Az újságírók ezt a hasonlatot felhasználva dobták be a köztudatba a repülő tányér – repülő csészealj elnevezést.
Az elkövetkező néhány évben se szeri, se száma nem volt a megfigyelt repülő alkalmatosságoknak. Az újságok azt írták, hogy az égbolt egyszerre tele lett repülő tányérokkal. A repülő testek nemcsak az Egyesült Államok légterében tűntek fel, hanem még az úgy nevezett szocialista országok egén is. Itt azonban a vaskalapos tudomány a jelenségeket áltudományosnak minősítette, és a megfigyeléseket ideológiai alapon támadta, a megfigyelőket pedig ellenségként bélyegezték meg.
A hatvan évvel ezelőtt feltűnt repülő alkalmatosságok műszakilag nem tartoztak a tökéletesek közé. Ezt bizonyítja az úgy nevezett roswelli eset is. 1947. július 2-án az amerikai Új-Mexikó állambeli Roswell környékén viharban, villámcsapás miatt lezuhant egy vagy két UFO, és azokat a hadsereg közeli támaszpontjáról odaérkezett különleges egységek azonnal gondjaikba vették. Attól kezdve egymásnak ellentmondó hírek, jelentések és tagadások tömkelege látott napvilágot. Az emberek többsége csak abban értett egyet, hogy valami rejtélyes dolog történt, de hogy voltaképpen mi volt, még mindig rejtélyes. A későbbi történések sem magyaráztak meg semmit, ellenkezőleg még nagyobb lett a homály.
Az elmúlt fél évszázad során a hírközlő szervek több ezer titokzatos égi jármű megjelenéséről, olykor leszállásáról is tudósítottak. És ha már leszálltak, akkor már kapcsolatba is kerülhettek a Föld embereivel. George Adamski, a Palomar-hegyi csillagvizsgáló előtt szendvicseket árusító kiskereskedő volt az első, aki furcsa fényképekkel illusztrált könyvet adott ki Vénuszbeli kapcsolatairól, utazásáról az űrben és arról, hogy a repülő tányérokon közlekedő furcsa kinézésű idegenek felvették vele a kapcsolatot. Adamski állítólag 1952. novemberétől 1955. áprilisáig az általa Mars., Vénusz- és Szaturnusz-embereknek nevezett földönkívüliekkel állt kapcsolatban. Ilyen művek ettől kezdve szinte havonta születtek és minden szerző másféle társasággal találkozott. Mindegyik beszámoló szerint az idegenek más és más bolygóról jöttek, illetve más világokból érkeztek.
Az idegenekkel való találkozások gyakorisága és olykor a leírások hihetetlensége miatt szükséges volt kategorizálni ezeket a kapcsolat-felvételeket. Így megkülönböztetünk távoli megfigyeléseket és közeli találkozásokat. Ez utóbbit három csoportra lehet osztani: első, második és harmadik típusú találkozásokra.
A távoli megfigyelések kategóriájába azok az észlelések tartoznak, amelyek a szemtanútól több mint 150 méter távolságban felbukkanó világűri járművel kapcsolatban történtek. Az ilyen típusú észlelések csak az objektum mozgásának a megfigyelését teszik lehetővé, az apróbb részletek a nagy távolság miatt nem vehetők ki pontosan.
A közeli találkozások első típusa az, amikor a jelenség mintegy száz méteren belül látható, de a repülő csészealj utasai nem lépnek kapcsolatba sem a megfigyelővel, sem a környezettel. Ezek a találkozások a leggyakrabbak, ugyanakkor azonban a legellentmondásosabbak is, mert nem lehet leellenőrizni a beszámolók hitelességét, a szemtanúk szavahihetőségére nem lehet százszázalékosan támaszkodni.
A második típusú találkozások már igen közeliek, a harmadikok pedig azok, amikor a csészealj utasai elragadják a földi embert, az égi járműben tanulmányozzák őket, esetleg kísérleteket hajtanak végre rajta. Sok embert érdekel, hogy milyen az idegen lények kinézése, külalakjuk mennyire eltérő a földi ember külalakjától.
A jelenkori ufológia egyik központi témája és megválaszolatlan kérdése az úgy nevezett szürkékre vonatkozik. A leírások szerint ezek alacsony, szürkésbőrű lények szerepelnek a legtöbbször a világűri lényekkel való harmadik típusú találkozók leírásában. Ezekről tudósítanak azok az emberek, akik kapcsolatba kerültek az űrhajók fedélzetén ilyen lényekkel. A harmadik típusú találkozások részvevői részéről - más nevükön az eltérítettek meggyőződése, vagy nézete szerint -, a szürkék kapcsolatban állnak egyes nagyhatalmak kormányaival.
Ez alátámasztottnak látszik abból, hogy az amerikai kapcsolatok következményei lehetnek az olyan fejlett hadászati eszközök, mint például a Lopakodónak elnevezett repülőgép, amely a földi radarok zöme számára láthatatlan, vagy a B-2-es jelzésű bombázó, de ide sorolható még a kevésbé ismert fegyvertípus is, mint például a Joshua, az ultrahang-ágyú.
Egy elmélet szerint az amerikai vezetésen belül létezik egy titkos társaság, amely kapcsolatban áll a szürkéknek elnevezett világűri lényekkel. A földönkívüliek a technológiájukért cserébe az Egyesült Államok területén támaszpontokat építhettek, amelyeken sokkal nagyobb biztonsággal és hatásfokkal végezhetnek különböző kísérleteket. Ezt az elméletet elsősorban azok képviselik, akik megvannak győződve arról, hogy az amerikai kormány jóval többet tud annál, mint amit elmond, titokban tart információkat és folyamatosan félretájékoztatja a nyilvánosságot, és nem utolsó sorban lejáratja és nevetségessé teszi az UFO-kutatást.
Egy másik közkedvelt elmélet szerint a szürkék barátságos és segítőkész teremtmények, akik az ezredforduló táján azért jelentek meg a Földön, hogy az embereket magasabb spirituális szintre emeljék, ezzel megalkossák az emberek közötti egyetértést és a tökéletesebb társadalmat.
A Föld nevű bolygón azonban nemcsak szürkének nevezett világűrből érkezőm lények vannak, hanem másmilyenek is. Ezekről bővebben a jövő héten.
FÁY Gábor

A szürkék és a szőkék
A világűri lények köztünk vannak

Az eltérítettek, azok az emberek, akik a világűrből érkezett lények űrhajóin jártak, harmadik típusú találkozásról tudósítanak. Ezek többféleképpen jellemzik az úgy nevezett „szürkéket”, azokat az élőlényeket, akik az égi járműveken tartózkodnak. Különböző dokumentumok, beszámolók és vallomások alapján több elmélet is képviselve van a tudóstársadalomban. Egyes elméletek szerint a szürkék nem mások, mint az emberiség jövőbeli leszármazottjai, akik visszalátogattak az időben. Mások viszont azt állítják, hogy a szürkék teljesen idegen lények, nincs semmi közük a Földhöz és az itt élő emberiséghez.
Igen elterjedt az a nézet még, hogy a szürkék klónok. Az eltérítettek beszámolóiból ugyanis kiderült, hogy mind fizikai megjelenésük, mind viselkedésük arra utal, hogy ők mesterségesen szaporított lények. Maguk az áldozatok - a harmadik típusú találkozások részvevőire így is tekinthetünk -, azt állítják, hogy a rajtuk végzett vizsgálatokon génmintákat vettek tőlük, ezenkívül a titkos támaszpontokon és a Föld közelébe érkező űrhajókon tartályok vannak, amelyekben a szürkék testrészeket tárolnak vagy növesztenek.
A szürkék egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán és keveset mondanak arról, hogy miért folytatják az eltérítéseket és az embereken végzett vizsgálatokat. Egyes szakemberek szerint génfrissítést végeznek saját DNS-láncukban, amely az évszázadok, vagy talán az évezredek óta folytatott klónozás miatt mára már hibássá, talán elöregedetté vált. Köztudott, hogy minél többször másolunk át egy hang-, vagy videó kazettát, a kópia minősége állandóan gyengül. Ugyanez lehet a helyzet a klónozással is. A gének elegyítésében mutációk keletkeznek, amelyek károsan érintik az új egyedeket. Az emberek DNS-lánca viszont meglehetősen hosszú és változatos, ideális génbankot képeznek a szürkéknek. Ezért nem lehet találni valamilyen közös vonást az elragadott emberek között, az idegenek véletlenszerűen választanak ki egyedeket.
Más feltételezések szerint a szürkék genetikai tudása magasabb szinten áll, mint a miénk, de viszont még az ő tudásuk sem elegendő a géninformációk olyan manipulálásához, hogy saját állományukból új, pozitív mutációjú DNS-t hozzanak létre.
Ennek kapcsán felmerülhet egy kérdés, miért nem hoznak létre ők maguk az emberihez hasonló, vagy akár teljesen megegyező géneket, amelyekkel aztán nyugodtan keresztezhetik magukat. Közgazdasági szempontból nézve a válasz egyszerű: sokkal olcsóbb és gyorsabb begyűjteni a szükséges genetikai anyagokat, mintha saját maguk állítanák elő. Miért kellene nekik kutatni, időigényes kísérleteket végezni, laboratóriumokat építeni, amikor a Földön milliárd számra élnek élő génbankok, akik önmaguk állítják elő a megfelelő minőségű DNS-t?
Ilyen szempontból nézve lehet érthető, hogy a világűri berendezésekbe már évtizedek óta elragadnak földi embereket, mert ílymódon csak lassan, kismértékben változtatják a klónozáshoz használt géneket, sőt kizárhatják még a káros mutációk lehetőségét is. Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy már hosszú ideje tartanak az emberek elragadásai. Eszerint az elmélet szerint az idegenek nem a két faj közvetlen genetikai keresztezését végzik, hanem nemzedékeken át tartó, apró módosításokat végeznek.
Az eltérítettek, vagy az elragadottak beszámolói szerint az átlagos szürke, ha doktor, vagyis az a személy, aki a vizsgálatokat végzi, 120-135 centi magas lény, ha pedig közönséges személy, akkor 90-105 centiméter a magassága. Bőrük színe a világosszürkétől a sötétszürkéig terjed, és az emberi bőrrel ellentétben nem porózus szerkezetű. Fejük a testük arányaihoz képest nagy, és az áll felé erősen keskenyedő. Ismeretes, hogy az emberi fej nagysága az emberi testhez mérten annak hét és félszerese. A koponya felső és tarkó része nagy és kerek, a kissé mandulavágású szemek szintén túlméretezettek. A kezek és a lábak túlságosan is vékonyak, ami a nyakra is jellemző, szinte lehetetlennek látszik, hogy a nyak képes megtartani a fej súlyát. Nemi szervet, vagy annak meglétére utaló nyomot egyetlen esetben sem láttak a szemtanúk. Ezért nem lehet megállapítani a nemüket, bár egyes beszámolókból kiderült, hogy vannak nőiesnek tűnő egyedek és vannak erőteljesebb felépítésű, férfias kinézésű szürkék. Mások szerint belső tulajdonságaik határozzák meg, hogy melyik nemhez tartoznak. Ez is azt erősíti meg, hogy mesterségesen szaporodnak és genetikailag átöröklött viselkedésminták határozzák meg nemi hovatartozásukat.
Szinte minden eltérített beszámol arról a szürkék képességéről, hogy amikor azok megjelennek és rájuk néznek, az ember szinte megbénul. A vallomások szerint ilyenkor az ember képtelen mozdulni és gondolatai szétfolynak. Ha pedig a földi lény egy kicsit is félre néz, a hatás rögtön enyhülni kezd. Ebből azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a szürkék talán ultrahangot használnak az eltérített emberek paralizálására. A szürkék hangeffektusok segítségével kommunikálnak és tájékozódnak. Kommunikációra nem a szájukat használják, hanem magas frekvenciájú, rövid hangokat adnak.
A földönkívüliekkel kapcsolatba került földi emberek szerint a szürkék által végrehajtott eltérítések általában az éjszakai órákban történnek, vagy amikor az ember más, megváltozott tudatállapotban van. Bár előfordult már, hogy eltérítések fényes nappal is történtek.
Az eltérített emberek egyharmada nem a szürkéknek nevezett világűri lényekkel került kapcsolatba. Ők északi típusú, szőke lényekről tesznek említést. A beszámolók szerint a szőkék földi szemmel nézve tetszetős lények, selymesen lágy, világoskék egyenruhát viselnek. Ruházatukon egy sárkányszerű szárnyas kígyót ábrázoló szimbólum látható. A férfiak rendkívül jóképűek, szögletes arcukból átható tekintetű, mélykék szemeik vannak. Kedvesek és vidámak. A legtöbb lény fiatalnak tűnik, bár a beszámolók szerint vannak közöttük szakállas, leomló köntöst viselő érettebb férfiak is. Egymás között a szanszkrithoz hasonló hangzású nyelven kommunikáltak. Mellékesen szólva a szanszkrit volt a nyelve India egykori isteneinek is, akik repülő járműveken – vimanákon – közlekedtek.
Az alacsonyabb termetű északi típusok mellett léteznek óriás termetű szőkék is. Egy olaszországi beszámoló titán méretű lényekről tesz említést, akiket ők genitori néven illettek. Közép-Amerikában, Costa Ricán történt eltérítés során egy szemtanút az Andok-hegység belsejében fekvő, szőke óriások által benépesített támaszpontra szállítottak. A bázison szürkék és földi emberek is tevékenykedtek.
Szőkékről szóló beszámolók a világ minden tájáról érkeznek, olyan eltérő földrajzi területekről, mint Anglia, Spanyolország, Mexikó vagy Kanada.
Észak-Mexikóban, a csend zónájában, amelyet e sorok írójának újvidéki parapszichológus barátja is meglátogatott, egy különös találkozás történt. A lakók magas, szőke idegeneket észleltek, akik a közeli városba gyalogoltak, az üzletben frissítő italokat vettek, majd dolguk végeztével visszafordultak és eltűntek a megfigyelők szeme elől.
Egyes beszámolók szerint a kozmikus hiearchiában a kis szürkék a szőkék alárendeltjei lehetnek. Sokan cáfolják, hogy a szőkék isteni vagy angyali tulajdonságokkal rendelkeznek., ők csak egy hozzánk, emberekhez hasonló, de másik emberfaj képviselői.
Népes lehet a világmindenség, sok lehet benne a lakott bolygó. A titkokról talán egyszer majd lehull a lepel, és sok mindent megtudhatunk tőlük – rólunk.
FÁY Gábor