Mesék, szép történetek

Manfred Kyber - A Halál és a kisleány

Élt egyszer egy kisleány, aki mindig nagyon magányos volt. „Különös gyermek”, mondták a nagyok - „buta és nem szereti a lármát”, mondták a kicsik és ezért senki sem játszott vele. Biztos azt gondoljátok, hogy emiatt nagyon unalmas és szomorú élete volt ennek a kisleánynak. Hát, egy kicsit szomorú volt ugyan, de unalmas nem, mert a kisleány sohasem unatkozott. Mindig sok gondolat jött hozzá látogatóba, ő látta is ezeket a gondolatokat és beszélt velük, mintha élőlényként előtte állnának. Szavak nélküli beszélgetés volt ez, amit mindenki ismer, akihez gondolatok járnak látogatóba.
Azok a gondolatok, akik a kisleányt meglátogatták, nagyon különbözőek voltak, és egész különféleképp voltak öltözve is, már ha egy gondolatról lehet egyáltalán ilyesmit mondani. Voltak közöttük szürke ruhás szomorúak, örömteliek rózsaszínben, arany csillagokkal, pirosak és vidámak, akik pofákat vágtak és kékek, akik mesés országokról tudósítottak és kiknek szemei mindig a messzeséget fürkészték. Nagy csend kell legyen valaki körül, ha ennyi sok gondolat látogatja, ezért a kisleány legszívesebben teljesen egyedül kiment a falu temetőjébe és leült a sírok közötti magas fák alá. A kisleány név szerint ismerte mind a sírokat és valóban érdekes volt megfigyelni, melyik sírnál melyik gondolat jött látogatóba, és melyik sírnál maradtak el a gondolatok. Mintha nem igazán tetszene nekik ott valami…Tanulságos és szórakoztató volt azt is megfigyelni, melyik sírnál mit mondtak a látogatóba érkező gondolatok. Mondandójuk nem minden esetben volt hízelgő a sírban nyugvóra nézve, de a kisleány ebből tájékozódott, hogy melyik sírnál lehet a legjobban üldögélni és a gondolatokkal társalogni.
Nos, amikor egyszer a kisleány megint a temetőben üldögélt és színes gondolatai látogatását fogadta, egy fekete lepelbe öltözött alak lépdelt át a sírok fölött és jött oda hozzá.
„Te is gondolat vagy?” kérdezte a kisleány, „sokkal nagyobb vagy bármelyik gondolatnál, aki meg szokott látogatni és olyan szép is vagy, mint az én gondolataim közül egyik sem.
” A fekete lepelbe burkolt szépséges alak letelepedett a kisleány mellé.
„Túl sokat kérdezel egyszerre. Én valóban gondolat vagyok, de talán egy picivel több annál. Egyáltalán nem könnyű megmagyaráznom, pedig szívesen megtenném.”
„Ne fáradj miattam”, mondta a kisleány, „nem feltétlenül szükséges, hogy értselek, az is nagyon szép, hogy nézhetlek. De nagyon szeretném tudni, hogy hívnak. Az én gondolataim mindig elárulják, mi a nevük és az nagyon szórakoztató.”
„Én a Halál vagyok”, mondta a szépséges alak és nagyon barátságosan nézett a kisleányra. Egyszerűen meg kellett bízni a Halálban, ha az ember a szemébe nézett, mert szép és jóságos szemei voltak - ilyen szemeket a kisleány még soha nem látott. Nem is ijedt meg. Csak nagyon meglepődött és elcsodálkozott, és csaknem örült, hogy ilyen nyugodtan üldögélhet a Halál mellett.
„Tudod”, szólalt meg, „vicces, hogy az emberek mindig félnek, mikor rólad beszélnek, pedig te annyira kedves vagy. Szívesen játszanék veled. Senki sem akar velem játszani.”
…és a halál leült játszani a kisleánnyal - mint amikor két gyermek egymással játszik - a temetőben a sírok között…
„Építsünk Eget és Földet”, mondta a kisleány, „remélhetőleg értesz hozzá. Csináljuk az Eget világos kavicsokból, a Földet meg sötétekből. Te csak keress szorgalmasan kavicsokat.”
A Halál keresgélte a kis köveket és nagyon igyekezett, hogy a kisleány megelégedésére tegyen.
„Már elég kövünk van”, szólt a kisleány, „úgy látom, nagyon szépen tudsz játszani. Akarod az eget építeni, én meg a Földet, vagy fordítsuk meg? Nekem mindegy. Azt választhatod, aminek jobban örülsz. Megengedem.”
„Nagyon köszönöm neked”, mondta a Halál, „de tudod, én nem vagyok már gyerek és nem igazán értek ehhez úgy, ahogyan kéne. Te még gyerek vagy; építsd fel Egedet és Földedet magad. De mindkettőnél segítek neked.”
„Kedves tőled”, válaszolta a kisleány, és építeni kezdte az Eget, meg a Földet a színes kavicsokból. A halál nézte, hogy dolgozik és segített neki.
„Most figyelj”, szólt a kisleány, „itt az Ég és ebben lakik a Jóisten, ez meg a Föld, ahol én lakom. Mármost neked is kell egy lakás. De hát én nem is tudom, hogy te hol laksz?”
„Én Ég és Föld között lakom”, mondta a Halál, „mert hisz’ az emberek lelkét kell a Földről az Égbe vezetnem.”
„Tényleg”, bólintott rá a kisleány, „akkor világos és sötét kövekből csinálunk neked lakást. Szép lakás lesz, majd meglátod.”
A Halál örvendezett, és nézte, amíg a kisleány a lakását építette.
„Figyelj csak”, szólt a kisleány, „épp most mondtad, hogy az emberek lelkét vezeted a Földről a Mennybe. Mesélj erről nekem egy kicsit - hogyan csinálod és egyáltalán, miért kell meghalnunk? Nem futhatunk át egyszerűen a Mennyországba?”
Alighogy a kisleány ezt a kérdést feltette, megszólalt az esti harangszó.
„Hallod a harangokat?”, kérdezte a Halál, „tudod, az emberek lelkével úgy van ez valahogy, mint a harangokkal. Minden ember lelke egy harang, és hallod őket szólni - ha igazán odafigyelsz - szomorúságukban és vidámságukban. Némelyiküknél ez a hang már csak egész halk, s ez nagyon rossz. Ha én egy embert meglátogatok, akkor annak a lelkében estére harangoznak - én aztán felakasztom a harangot az Égben és ott szól tovább.”
„És mind össze-vissza zeng-bong? kérdezte a kisleány, „az biztos nem valami szép, hiszen mindegyiknek más a hangzása. Gondolom, nem lehet kellemes a Jóistennek állandóan hallgatni.”
„Hát, ez igaz”, ismerte el a Halál, „de tudod, a harangok addig járnak vissza a Földre, és annyiszor lesznek újraöntve, míg valamennyi megtalálja a saját, igazi hangzását és összességükben is harmonizálnak. De míg ez be nem következik, nekem kísérnem kell az emberek lelkét a Föld és Ég között.”
„Nagyon sajnállak”, mondta a kisleány, nagyon fárasztó munka lehet. De figyelj; majd csak jobb lesz és akkor már nem is lesz dolgod, és akkor majd újra olyan szépen fogunk játszani egymással, mint most.”
A Halál bólintott és szemei a messze-messze távolba révültek.
„Elkészült a lakásod”, mondta a kisleány, „csinos lett, ugye?”
„Nagyon csinos”, mondta a Halál, „köszönöm neked. De későre jár és haza kell menned. Jó volt veled játszani.” Ezzel a Halál kezet nyújtott a kisleánynak.
„Hát akkor jó estét”, búcsúzott a kisleány, és pukedlizett, „nem akarsz egyszer meglátogatni? Olyan sokat vagyok egyedül.”
„De igen”, válaszolt a Halál, „hamarosan meglátogatlak, mert annyira egyedül vagy.”
Nemsokára a kisleány nagyon beteg lett és mindenki biztos volt benne, hogy meg fog halni. Az emberek szomorúak voltak, mert mindig szomorúnak tudták, ha valaki meghal, különösen, ha ez a valaki egy gyerek, aki előtt még ott áll az egész élet… szokták mondani. De hát ez egy különös gyerek volt, akit a nagyok nem értettek és akivel a kicsik sem szerettek játszani. Végül jobb is volt így.
Amikor megszólalt az esti harangszó, a Halál belépett a kisleány szobájába.
„Kedves tőled, hogy eljöttél meglátogatni”, mondta a kisleány.
„Estére harangoznak”, szólt a Halál és leült az ágy szélére.
„Ó, igen”, emlékezett a kisleány, „erről meséltél nekem olyan szépen, mikor együtt Eget, meg Földet építettünk. Akkor biztos azért jöttél, hogy elvidd lelkem harangját. Remélem, szépen szól majd, és a Jóisten nem mérgelődik.”
„A Mennyben nagyon vágynak már egy tiszta harangra”, válaszolta a Halál, „ezért kértek meg, hogy jöjjek el hozzád.”
„Szóval, akkor meg kell halnom?” kérdezte a kisleány.
„Nem kell ezt így nevezned”, mondta erre a Halál, „nézd csak, egészen egyszerű a dolog; az ajtódban áll két angyal és ők felvezetnek az Égbe, a Jóistenhez.”
„Én nem látom az angyalokat”, mondta a kisleány.
„Majd a karjaimba veszlek, és akkor egyből meglátod őket”. És akkor a Halál a karjaiba vette a kisleányt, aki - amint a Halál karjában volt - azonnal meglátta a két fényességes, fehér ruhás, ragyogó szárnyú angyalt, és azok a szárnyak felvezették az Égbe, a Jóistenhez. A kisleány haranglelke megszólalt és régen nem hallottak már a Mennyben ennyire tiszta esti harangszót.
Az Égben nagyon szép volt minden, és a kisleány sem volt már furcsa, különös gyerek, mert a nagy angyalok megértették, a kicsik meg játszottak vele. A Jóisten is módfelett elégedett volt és örült, hogy ennyire tiszta harangot kapott. A kisleány csak azt találta szomorúnak, hogy a Halálnak a Földön kellett maradnia. Egyszer, amikor lepillantott, látta a temetőben álldogálni, hát odabiccentett neki.
„Hallod, amit innen fentről kiabálok neked?”, kérdezte a kisleány.
„Igen”, válaszolta a Halál, „és nem is kell annyira kiabálnod, mert számomra annyira közel vannak egymáshoz Ég és Föld, mint amikor együtt a kövekből építettük.”
„Örülök neki”, mondta a kisleány, „csak az a kár, hogy már nem játszhatok veled. Most már senki sem játszik veled. Ne legyél nagyon szomorú emiatt, hallod?”
„Nagyon jó volt, hogy játszottál velem”, válaszolta a Halál, „és ha majd valamikor elszomorodom, akkor meghallom fentről a lelked csilingelését, és újra örülök, mert egyszer egy gyermek játszott velem.”
„Igen, tedd ezt”, szólt a kisleány, és szeretnék neked még valami gyönyörűt mondani, amit a nagy angyalok meséltek. A nagy angyalok azt mondták, hogy egyszer majd eljön az az idő, mikor összhangban zeng az összes lélek harangja, és minden ember gyermekjátékokat játszhat majd a Halállal.

A sas nem harcol a kígyóval a földön. Felszedi az égbe, és megváltoztatja a csatateret, majd a kígyót az égbe engedi.
A kígyónak nincs állóképessége, nincs ereje és nincs egyensúlya a levegőben. Haszontalan, gyenge és sebezhető, ellentétben a földön, ahol erőteljes bölcs és halálos.
Imádkozással és amikor a spirituális birodalomban vagy a szellemi birodalomban, Isten átveszi a csatáidat.
Ne harcolj az ellenséggel a komfortzónájában, változtasd meg a csataterületet, mint a Sas, és hagyd, hogy Isten vegye át a hatalmat a valódi imádon keresztül. Biztosítva leszel a tiszta győzelemről.

Toru Dean


Hogyan szeretsz? - Miért ilyen az anyám? Kötődés és leválás
https://www.youtube.com/watch?v=drr3NEQaFR0

“Vigyázz magadra, fiam! Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célokról az beszélhet, akinek voltak és el is érte azokat, az oda vezető útról pedig az mesélhet neked, aki végig ment rajta.... Tartásra nem taníthat megalkuvó, becsületre pedig nem nevelhet tolvaj. Szorgalmat nem követelhet rajtad rest, helytállást tunya, bátorságot pedig gyáva.
Mert mindenki csak abból adhat, amije van."!!!
( Náray Tamas)

UI:

HANGOSKÖNYV Képzeld el a mennyet! John Burke /Halálközeli élmények, Isten ígéretei, örömteli jövő/
https://www.youtube.com/watch?v=W5qgCAFl9Uk

A légy története

Volt egyszer egy kis légy. Rövid életének utolsó energia foszlányát égette el. ... Az ablakra szállt, és át akart repülni az ablaküvegen. A légy stratégiája az volt, hogy egyre keményebben próbálkozik, és akkor sikerrel jár majd. Ez nem működött.
Ironikusan fogalmazva a harc a csapdájának része volt. Akár az üveg keménységére gondolunk, akár egy pókhálóra. Lehetetlen volt, hogy a légy át tudjon törni az ablaküvegen. Egy biztos vég látszott, hogy meghal.

De egyszer csak az ablakkal szemben kinyílik egy ajtó. 10 másodperces repüléssel ez a kis rovar kijuthatna a szabadba, amire annyira vágyott. Az áttörést hozó lehetőség ott áll előtte. Olyan könnyű lenne! Miért nem próbál a légy egy másik megközelítést? Valamit, ami teljesen más? Mi kényszerítette arra, hogy ragaszkodjon az eredeti ötletéhez? Hogy saját eredeti ötletének a rabja legyen? Miért nem veszi észre a lehetőséget? Milyen logika vezeti őt oda, hogy haláláig folytassa a kilátástalan harcot?

Az egyre keményebb próbálkozás nem feltétlenül megoldás arra, hogy többet érjünk el. Ha minden korábbinál sokkal keményebben próbálkozol, megölheted a sikerhez vezető lehetőségedet.

Price Pritchett írása rendkívül tanulságos. Jegyezzük meg mindnyájan, hogy meglátjuk az előttünk álló lehetőséget, még ha időnként nehéz is észrevenni azt! Engedjük meg magunknak, hogy változtassunk, hogy letérjünk az eltervezett útról, ha jobb ígérkezik.


UI:

A test üzenete - Kurt Tepperwein (újratöltve)
https://www.youtube.com/watch?v=A2mGr14Avjk

Hétvégi filmajánló
Otthonunk
https://www.youtube.com/watch?v=TDu2pAgxqDA
https://indavideo.hu/video/Nosso_Lar_-_indavideo?fbclid=IwAR0GU1K3n8ei3PuZhnWQ6102tezxGYioO9tCeD8ZIUb-GzHBb0nx-fm1dYs

Angyalka

Részlet Wass Albert “A költő és a macska” című kötetéből

Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.
A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott. A főnök indulatosan csapkodta az ajtókat egész nap, s az írnok behúzott nyakkal hajolt az asztala fölé, csak lopva mert néha a faliórára pislogni. Iszonyú lassan mászott az idő.
Öt perccel négy előtt a főnök kilépett a belső irodából. Kabát volt rajta és kalap.
- Kimegyek levegőzni, Krájnik - mordult rá az írnokra. - Ha ötig nem jövök vissza, hazamehet. Jelentés?
A sovány írnok buzgó igyekezettel szökött föl a székéről.
- Semmi fontos, főnök úr. Az öreg Garami két hete nem jelentkezett...
A hatalmas rendőrfőnök hangja úgy csattant a nyaka közé, mint a mennydörgés.
- És ezt csak most jelenti? Behozatni a vén bitangot! Büntetőcellába vele! Tán azt hiszi a vén semmirevaló, hogy amiért törvényszéki bíró volt annak idején, most nem kell engedelmeskedjék a törvénynek? Majd megtanítjuk! Ahelyett, hogy hálás lenne, amiért kiengedték a munkatáborból, s megúszta annyival, hogy hetenként egyszer jelentkeznie kell! Most már az is sok neki! Mihelyt bejön a járőr, küldje ki utána! Érti?
- Igenis - hebegte az írnok, s a főnök haragtól fújtatva kidübörgött az irodából. Az ajtót döngve csapta be maga után.
Kint esett, esett az eső. A hatalmas úr föltűrte kabátján a gallért, s lassú léptekkel megindult az utcán. A ködszagú, nyirkos levegő jólesett, s ahogy zsebre dugott kezekkel, maga elé bámulva haladt, megpróbált nem gondolni semmire. Arra sem, hogy karácsony van. A múltra sem. Semmire. De a léptei súlyosak voltak, s a vállait valami nyomta láthatatlanul.
Ázott kis olcsó ruhában sovány leányka haladt előtte az utcán, vállán karácsonyfát cipelt. Alig lehetett több tízesztendősnél. Nagy volt számára a fenyő és nehéz, alig vonszolta magát alatta. Harisnyában, vörösre fázott lábán nagy, elnyűtt munkásbakancsokat viselt. Időnként megállt, letette a fát, és kékre fagyott kezeit a szájához emelte. A rendőrfőnök lassan utolérte, és megállt mellette.
- Kinek viszed azt a fát? - kérdezte haragosan.
A leányka ijedt szemekkel nézett föl reá. Szemei kékek voltak és nagyok.
- Haza, nagyapóhoz - rebegte félénken. - Nagyapó beteg. A temető szélén vágtam. Nem szabad?
- Miért ne lenne szabad... - morogta a főnök bosszúsan.
Valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fogta el, ahogy azokba a kék szemekbe nézett.
- Hol laktok?
- A Rigó utcában.
A hatalmas ember körülnézett. Üres volt az utca és félig már sötét. Hirtelen lehajolt és megmarkolta a fát.
- Majd én viszem - dünnyögte valami furcsa szégyenkezéssel a hangjában. - Nehéz neked.
A kislány ámulva nézett föl reá, a szeme ragyogott.
- Milyen jó ember maga!
- Gyere! - morogta a főnök, és megindult a Rigó utca felé, vállán a fenyővel.
Szó nem esett közöttük egész úton. Egy ház előtt a leányka megállt.
- Itt lakunk - mondta -, hátul...
A főnök is megállt, és a fenyőt letette maga mellé a falnak támasztva. Szótlanul nézték egymást egy pillanatig.
- Köszönöm, hogy olyan jó volt. - kezdte a leányka bizonytalanul, de a rendőrfőnök legyintett. Szinte gorombán mondta:
- Ne köszönj semmit. Csak emlékeztettél valakire, ennyi az egész. Nekem is volt egyszer egy kislányom, olyan, mint te.
A goromba hang furcsán ellágyult, s a leányka csodálkozva nézett föl a nagy, erős emberre.
- Hol van most?
- Meghalt.
Csönd volt a szó után, mély és sötét csönd, csak az esőt lehetett hallani, ahogy alácsorgott a háztetőről.
- Akkor az égben van - szólalt meg a kislány tárgyilagosan. - Ott van az én apukám is, meg anyukám is. Biztosan együtt vannak ott most, és a maga kislánya az ő kislányuk ott fönt.
- Nem jön be? - kérdezte hirtelen. - Nagyapó örvendene, s én is. Segíthetne nekem földíszíteni a karácsonyfát. Aztán énekelnénk egy kicsit, ahogy karácsonykor szokás.
A nagydarab ember lehajtotta a fejét, és egy pillanatra félrefordult. Mintha egy könnycseppet törölt volna ki a szeméből. Aztán lehajolt a fenyőfáért.
- Gyerünk hát! - mondta, és a hangja furcsa volt, mély és halk és egészen más, mint azelőtt...
A leányka kinyitotta a kaput, és előrement. Megkerülték a házat.
- Még azt sem tudom, hogy mi a neved - szólalt meg a rendőrfőnök, mikor a hátsó ajtóhoz értek.
- Angyalka - felelte a kislány, és kezét rátette a kopott kilincsre. - Így szólítanak az emberek. Egyébként Rozi a nevem, csúnya név, ugye? Legyünk csöndesen, hátha nagyapó alszik.
Óvatosan kinyitotta az ajtót és belesett.
- Jöjjön! - suttogta halkan. Aztán elakadt a szava és egy pillanatig döbbenve nézett. - Valami baj van? Beteg talán?
A rendőrfőnök halálosan sápadt volt, és reszketett. S a szeme. a szeme olyan volt, mint azé, aki kísértetet lát.
- Beteg? - ismételte meg a leányka ijedten a kérdést. A rendőrfőnök megrázta a fejét, és szótlanul belépett a nyitott ajtón, vállán a karácsonyfával.
A szegényesen berendezett szűk kis szobában egy árva villanykörte égett, fénye hideg volt és kietlen. A szoba sarkában ócska vaságyon, fehér hajú, sovány öregember aludt a falnak fordulva. A főnök odatámasztotta a fenyőfát a fel mellé.
- Nincs tűzrevalótok? - kérdezte dörmögve, és állával a sarokban álló kis pléhkályha felé bökött.
A leányka betette az ajtót.
- Van egy kevés, de takarékoskodni kell vele - súgta. A szekrény alól előhúzott egy fából készült karácsonyfatalpat, és az asztalra tette. - Ide tesszük a karácsonyfát, jó?
A főnök föltette a fenyőfát a talpra. A leányka kinyitotta a szekrényt, és elővett egy papírdobozt.
- Amíg nagyapó alszik, földíszítjük a fát - súgta és odatette a dobozt az asztalra. Használt karácsonyfadísz volt benne.
A szekrényajtó nyikorgására az öregember ott az ágyon megmozdult, köhögni kezdett, majd nehézkesen átfordult a másik oldalára. Szemei lassan megnyíltak, és keresve tapogatták végig a szobát. Aztán megakadtak a rendőrfőnökön, és nem mozdultak többet.
- Nagyapó - újságolta a kislány lelkendezve -, ez a jó bácsi segített nekem hazahozni a fát! Nagyon jó bácsi, nagyapó, neki is van egy leánykája fönt az égben, ahol anyuék vannak, és én behívtam, hogy legyen velünk karácsony estéjén. Ugye, jól tettem, nagyapó?
- Jól tetted, Angyalka - felelte az öregember halkan, anélkül, hogy levette volna szemét a rendőrfőnök arcáról. - Tessék leülni, rendőrfőnök úr.
Köhögés rázta meg, görcsös, csúnya köhögés. A rendőrfőnök nehány pillanatig döbbenve nézte hamuszürke arccal. Aztán lassan odament az ágyhoz.
- Nem tudtuk, hogy beteg, Garami úr - mondta halkan. - Hívatott orvost?
A volt törvényszéki bíró megrázta a fejét a gyűrött párnákon.
- Kár nekem az orvos - hörögte -, tudom én azt. Az idő eltelt fölöttem. Mindannyiunk fölött eltelik egyszer. Ebben az egyben nincs különbség közöttünk...
A köhögés miatt alig lehetett megérteni a szavait. A rendőrfőnök lassan leült az ágy melletti székre, és arcát a tenyerébe hajtotta. Csönd volt, csak a beteg ziháló hörgése hallatszott, s az ezüstpapír-láncocskák halk nesze, ahogy a kislány ott az asztal mellett egymás után aggatta őket a karácsonyfára.
- Három gyertyavégem is van még! - szólalt meg boldog, csilingelő hangon, mikor befejezte a díszítést. - Csak átszaladok Sánta nénihez gyufáért, s aztán karácsony lesz, és énekelünk!
Alig csukódott be mögötte az ajtó, a beteg megszólalt megint. Rekedten, akadozva:
- Meghalni, nem rossz, az olyannak, mint én vagyok, csak, azt tudnám, Angyalkával mi lesz? Mi lehet belőle a maguk világában, rendőrfőnök úr? Az Angyalkákból?
A rendőrfőnök nehány percig hallgatott. Amikor megszólalt, a hangja komoly volt és szelíd:
- Nekem is volt egy leánykám - mondta. - Angyalkának hívtuk őt is. Ekkora volt éppen, amikor, amikor meghalt. A háború vitte el.
- Sok mindent elvitt a háború - felelte a beteg.
- A családomat - mondta a főnök, és a hangja keserű volt.
- Az enyémet is, csak ő maradt. Angyalka. Kinek maradt? - tette hozzá a kérdést zihálva. - Nekem, aki elmegyek?
Aztán csönd volt a két magányos ember körül a szobában. Az emlékek árnyéka ránehezedett a csöndre, sötét, fekete, vérbe fagyott árnyékok, s az asztal közepén álló árva kis karácsonyfán didergett az ócska ezüstdísz.
Könnyű, futó léptek hallatszottak kint, s a rendőrfőnök hirtelen fölkapta a fejét.
- Miatta ne aggódjék, Garami úr - mondta sebesen, s a hangja rekedt volt és fojtott -, Angyalka az én leányom lesz, örökbe fogadom.
Az ajtó megnyílt.
- Itt a gyufa! - csilingelte örömtől lelkesen a kislány. - Most meggyújtom a gyertyákat, nézzék!
A csöndben hallani lehetett a gyufa sercegését. Az öregember feje lassan megmozdult, s egy kép felé fordult a falon. Katonatisztet ábrázolt a kép.
- Ez volt az apja - motyogta halkan. - A rendőrfőnök ránézett a képre, aztán lehajtotta a fejét. - Magának ellensége volt, - suttogta a beteg lázas szája.
A három kis gyertyacsonk apró, sárga lánggal égett a karácsonyfán. Félénk, szomorú kis lángok voltak, de égtek mégis.
- Most énekeljünk! - szólalt meg a kislány a karácsonyfa mellett.
A rendőrfőnök fölállt.
- Kezdd el, Angyalka! - mondta szelíden.
Mikor a rendőrjárőr durván berúgta a Garami-lakás ajtaját, döbbenve torpant meg a küszöbön. A hatalmas és félelmetes rendőrfőnök ott állt összetett kezekkel egy olcsó kis karácsonyfa előtt, mellette egy vézna, csillogó szemű leányka, és együtt énekelték a karácsonyi dalt. Az ének elakadt, a leányka szeme nagyra nyílt, ijedtre, az egyenruhák gombjai hidegen csillogtak.
- Tegyétek be az ajtót! - mordult rá a rendőrfőnök az őrjáratra. - Nem látjátok, hogy karácsony van? - Aztán intett. - Énekeljetek!
Ezüstös tiszta csengéssel emelkedett föl Angyalka hangja a fűtetlen, szegényes szobából, föl, föl a magasságos ég felé, s nehány pillanatig egyedül szálldosott, mint egy árva, Istenhez menekülő galamb. De aztán lassan, tompán, mintha mély és sötét pincéből jött volna, követni kezdte énekét a férfiak dörmögő hangja is, s a dal hömpölygött, áradt, nőtt, emelkedett, míg végül is egyetlen hatalmas zsoltárrá forrva betöltötte a szobát s az egész sötét, hideg világot. S a három kis pislákoló gyertyavég fénye szelíden csillant meg a marcona férfiak megkönnyesedő szemeiben.
A beteg vénember ott hátul az ágyban lehunyta a szemeit.
- Valami mégis megmaradt - suttogta halkan -, az emberi szív. Köszönöm, Isten...

Szemlézte: Bíró László
--

Szorgalom és restség

Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Véredben hordozod őket. Egyik siettet, másik fékez. Egyik a láz, másik a kihűlés. Egyik a tűz, másik a víz. Őrizd meg köztük az egyensúlyt, hogy megőrizzék egészségedet.
Ha a láz kerít hatalmába, a szüntelen tenni vágyás, hajszás szerzési izgalom: idegrendszered korán kifárad és megöregszik. A kóros szorgalom kapzsisággá dagadhat, felőrli a szervezetet és esztendők múltán arra riadhatsz, hogy telt zsákokon ülsz, de gyönge tagokkal. És egyetlen egyet sem tudsz már válladra emelni, hogy magaddal vidd oda, ahova indulnod kell. Vigyázz, nehogy a malomban, melyben jövendődet akarod őrölni, felőrlődj rendre magad is.
Ha érzed a veszedelmet: gondolj arra, hogy minden ember meghal. Hogy úgy jövünk ebbe az életbe, mint a madár és úgy szállunk ki belőle egyszer, mint a madár. Alig valamivel vihetünk többet, mint amennyit hoztunk. Mint a madár, éppen mint a madár, aki meghízott a nyár kövér termésén.
Elég tehát, ha lelkedet hizlalod. Dolgozz, de ne nagyon sokat. Annyit éppen, amennyi kell ahhoz, hogy úgy élhess, ahogy kedvedre van. És még valamivel többet: hogy magadba is gyűjtsél. Szépet, jót, örömet. Tiszta és megelégedett érzéseket, nyugalmat, békét, tiszteletet. Önmagad iránti tiszteletet főként. Ha ötven éves korodra eléred ezt: szorgalmas voltál.
De a restségre is vigyázz, hatalma ne legyen fölötted. Dédelgesd gondosan, mint jótékony és kedves egyensúlyt a szorgalom mellé. Ne vesd meg, mert Hozzád tartozik. Nélküle kiállhatatlan lennél az emberek között. De nagyra se növeld, mert szánalmassá változtat és megcsúfolja emberi előkelőségedet. Elég, ha napkelte után még egy órát heversz az ágyban. Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz. Mindez így éppen elég ahhoz, hogy megőrizd magadban az egyensúlyt és ember maradj.
De soha ne engedd meg magadnak azt a fényűzést, hogy amíg Te pihensz, mások helyetted dolgozzanak. Mások fáradságának haszna megaláz, rabbá kötöz és bemocskolja emberi előkelőségedet. Ha a restség tunyasággá nő benned, kihűlsz és meghalsz, még mielőtt befejezted volna az életedet. Az olyan halott pedig, aki még mindig élni akar, szánalmas és bosszantó látvány.
Jegyezd meg jól, hogy az igazi emberi előkelőség abban áll, hogy nem csupán azt a munkát végzed el, ami a magad életéhez kell, hanem még egyszer annyit.
Hogy senkinek adósa ne lehess, de mások legyenek Neked adósaid. Ezekkel szemben azonban viselkedj úgy, mintha semmivel sem tartoznának Neked.
Az ilyen ember, az ilyen igazán előkelő ember, úgy jár a világban, mint aki utazik. Kíváncsian nézegeti a tájat, gyönyörködik abban, ami szép és elfordul attól, ami csúnya. Senkinek sem alkalmatlankodik, útravalót nem koldul, ellátja mindennel magát. Jön és megy. S hogy itt volt, azt csak onnan lehet tudni, hogy nehány ember aggódva keresi a nyomát, mert szeretné visszafizetni neki azt, amivel tartozik.


szemlézte: Bíró László

Ufo kalandjaim


Nagyon fontos tudni, hogy teljesen normális ember vagyok. Nagyon értékelem a tárgyilagos dolgokat, és amikor ezek a dolgok történtek velem „ezer lábbal” a földön álltam, és nem nagyon akartam még hinni semmi olyan dologban, ami megingatta volna a hitemet.

Az 1990 évek elején vettem egy házat a Börzsönyben. Ide napi szinten lejártam, illetve nagyon sok időt töltöttem el Horpácsi falumban. Egy kis falu, én voltam a 192.-ik bejelentett lakos!
Egyszer, amikor a feleségemmel mentem le éjszaka autómmal elsuhant mellettünk egy félelmetes tárgy. A tárgy hatalmas volt, nem sok ideig érzékeltük, mert a hatalmas sebesség mellett egy fénycsóvát húzott, majd egy pillanatra megállt, majd egy villanásban eltűnt az égről.

Nem lepet meg az eltűnése, mert nem sokkal előtte olvastam Hargitai Károly könyvét a párhuzamos dimenziókról, és hallottam egy előadását is. Ezek után nagyon érthető és logikus a számomra. Mindenesetre azért fantasztikus, amikor egy több tonnányi tárgy elsuhan mellettünk!

Nagyon röviden elmondom annak, akit érdekel:

A földi síkon, pontosabban a Földön egyidőben nagyon sok dimenzió létezik egyidőben. Ezek különböző frekvencián léteznek, és nem zavarják egymást. Találtak olyan pontokat, ahol lehet kommunikálni a dimenziók között! Miért fontos ennek a tudása a számunkra? Mert lehet, hogy ott ahol állok egy tenger vagy egy hegy van! Ha dimenziót váltok valamilyen tudás alapján (amilyen az UFO-nak van) akkor bajba lehet kerülni, mert váltáskor egy hegy gyomrában, vagy a tenger mélyén lehet landolni. Kialakultak olyanpontok, ahol minden baj nélkül lehet közlekedni, és ilyen a Börzsöny hegysége is ahol a házam volt, vagy ha tudom a Perui Andok, és még sok ilyen hely van!
Szóval, amikor eltűnt az űrhajó”, nem volt meglepetés a számomra. Miután ismerem a környéket kiszámítottam, hogy a megtelt ÚT után és az eltelt idő alapján az űrhajó kb. 30-40 ezer km sebességgel közlekedett abban a pillanatban!

Horpácsi tartózkodásom idején észrevettem, hogy érdekes fények vannak az égen.
A levegőben egy tárgy forgott és villogott, kb. 5 cm lehetett, fényeket bocsátott ki, mintha reflektorok lettek volna felszerelve rá.
A fények piros, sárga, fehér fénnyel villogtak sorban, ahogyan forgott a „tárgy”.
Gondoltam, velem nem fog „kiszúrni”, és elővettem az egyik távcsövemet!
A színházi távcsőben is akkora volt, mint szabad szemmel. Ere elővettem fiam katonai távcsövét, ahol szintén akkor maradat a fénykő tárgy, mint amikor szabad szemmel néztem. Na, ezen már elgondolkodtam, de nem jutottam közelebb a megoldáshoz!

Számomra egyértelmű volt, hogy olyan helyzetet teremtett az „tárgy” (UFO), hogy optikailag ne lehessen azonosítani! Mindenesetre érdekes volt látni, hogy a fizika törvényével ellenkező dolog történik!

1997-ben történt a következő eset. Az előzményhez tartozik ,hogy ebben az időben
tanulmányoztam a Bibliát és fejeztem be János jelenéseivel. Eléggé rossz éjszakáim
voltak emiatt, aznap hajnalban negyed négykor felébredtem ,jártak a gondolatok
a fejemben ,nem tudtam aludni. Ez volt valószínűleg a szerencsém!
Egyedül aludtam a szobában, feleségem a gyerekekkel aludt. Bekapcsoltam a
televíziót ,hogy egy picit eltöltsem az időt és így talán elálmosodok.
Ez nagyon jól sikerült, mert fél négyre már álmos lettem, kikapcsoltam a televíziót
és lefeküdtem aludni. Egy pár perc múlva messziről valami furcsa zenét kezdtem
hallani, ami egyre közeledett. Ami furcsa volt a zenében ,hogy két különböző
stílus keveredett egymással, szimfonikus zene és esztrád zene keveréke.
Régebben zenéltem és így erre a furcsa egyvelegre álmomban is el kezdtem odafigyelni, ráadásul a zene egyre hangosabb lett. Hirtelen arra gondoltam, hogy
valószínűleg ráfeküdtem a készülék távirányítójára és a televízióból jön ez a
különleges zene. Megakartam keresni a távirányítót, de egyszerűen nem tudtam
megmozdulni. Ebben a pillanatban vakítóan fehér fény öntötte el a szobámat, ami
kintről sugárzódott be, szinte nappali fényben úszott a szoba. A testem megemelkedett és nagy sebességgel elindult kifelé a szobából .

Közben a zene hatalmas hangerővel szólt. Az ijedtségemhez hozzátartozik az is, hogy a súlyom 126 kg, nem vagyok egy könnyű eset. Első gondolatom az volt,
mikor megemelkedtem és elindultam kifelé a szobából ,hogy itt a végső elszámolás,
( mint említettem akkor olvastam János jelenéseit!) és én nem akarok
hiányos öltözetben Isten elé állni, és hangosan felkiáltottam:
JÉZUS SEGITS!
Abban a pillanatban mikor ezt kimondtam a fény eltűnt, a zene elhallgatott,
visszakerültem az ágyamba.
Rögtön felkeltem, kinéztem az ablakon, de nem láttam semmit. A lakásban
körülnéztem ,minden a helyén volt. Annyira a félelem hatása alatt voltam,
hogy nem tudtam aludni, mikor a feleségem fél hétkor benyitott, az ágy
szélén ültem és az éjszakai történteken gondolkoztam remegve, pedig
nem vagyok félős típus.
Este lefekvéskor magamra zártam az ajtót, nagyon féltem az éjszakától,
de tudtam ,hogy ha most nem fekszem le egyedül és nem nézek szembe a
történtekkel akkor nem lesz többé nyugodt éjszakám.
A mai napig nem történt hasonló eset velem, azóta is azon gondolkozom,
hogy nem lett volna esetleg jó, ha kipróbálom ,hogy mi lett volna velem, ha
elvisznek félig éber állapotban. Sokszor az érdekesség miatt vártam, talán
még egyszer megtörténik és én " okosabb " leszek és elmegyek, de utólag
átértékelve rájöttem ,hogy jobb, ha itthon maradok.
Valószínűleg, hogy nem jó úton jártak.

Betegség.

Pár éve történt velem a következő eset.
Olaszországba készültünk nyaralni, amikor egyik reggel az illemhelyről történő felkelés után láttam, hogy csupa vér a toalett kagylója, majdnem elájultam a látványtól!
Persze egyből rohantam az orvosomhoz, hogy mindjárt elvérzek és meghalok!
Rövid vizsgálat után kiderült, hogy ez az aranyértől van, és kiderült, hogy sürgősen műteni kell. Eddig nem is hallottam ilyen betegségről.
Ez sajnos nem megy - mondtam az orvosomnak - mert utazom nyaralni, de ha megjöttem, akkor megyek csak műtétre. Az utazást már nem lehetett lemondani!
Kaptam kenőcsöt meg kúpot, ami enyhíti a betegségem, és elmentem nyaralni.
Megjegyzem az aranyér már kézzel tapintható volt!

Harmadik vagy negyedik nap éjjel álmomban átéltem, hogy egy műtőbe tolnak kis szürke emberek. Rendes műtő volt, a szemük teljesen kifejezéstelen volt, de nem voltak félelmetesek. Az egyik oldalra fordított, miközben le voltam takarva valami szürkés lepellel, és a fenekem birizgálta, valami éles hajszálhoz, vagy szőrhöz hasonlító vékony valamivel átkötötte az aranyeremet, és elszorította. Nem láttam, csak éreztem. És pár perc múlva elszáradt az összekötött béldarabka, és leesett magától. Valami ilyet éreztem.
Utána bekenték valamivel, majd érzékeltem, hogy kitolnak a műtőből, és visszakerülök az ágyamba.

Egy jót aludtam, és reggel ébredés után elmeséltem a különleges álmomat a feleségemnek, majd elmentem a reggeli szükségleteimet elvégezni a mellékhelyiségbe, és legnagyobb megdöbbenésemre eltűnt az aranyerem!

Mondani se kell, elmaradt a műtét is a nyaralásom után!


Írta Karsay István

UI:

Amikor a spiritualitás mérgezővé válik
https://drogriporter.444.hu/2021/01/05/amikor-a-spiritualitas-mergezove-valik?fbclid=IwAR3JHyLcsDQ4qmXH7YdOeW9vgHe9s9btNZAp6oRRLsmUkdCsjIAPA20iZ0s

Csoda?!

Egy nap egy ötéves gyerek berohant egy gyógyszertárba, és azt mondta a gyógyszerésznek: "Uram, itt az összes pénzem, amim van. Kérlek, tégy nekem csodát. "
A gyógyszerész meglepődve kérdezte tőle, milyen csodát szeretne és mire.
A kicsi így válaszolt: - Az orvos azt mondta, anyukámnak csodára van szüksége, hogy meggyógyuljon.
Itt az összes pénz, amit spóroltam, hogy vegyek egy biciklit, de jobban szeretem az anyukámat, és azt akarom, hogy jól legyen.
Kérlek, segíts nekem. Ez elég pénz?
A gyógyszerész, nagyon meghatódva, azt válaszolta, hogy nincs benne az a "csoda".
Aztán hozzátette, hogy csak Jézusnak, Isten Fiának van meg az a különleges gyógymód, és meghívta, hogy menjen templomba, hogy kérje.
A fiú villámcsapásként futott a templom felé. Az oltár közelében a kereszt elé jött, és sietve, és azt kiáltotta, Jézus, nálad van a csoda! Tudom, hogy azon a kereszten vagy, hogy fáj, és hogy nincs sok időd rám, de a gyógyszertári ember azt mondta, hogy csodával gyógyítod meg édesanyámat.
Itt az összes pénz, amit egy biciklire spóroltam. Neked adom mindenem, de kérlek, segíts nekem.
Sajnos Jézus egy szót sem válaszolt, ezért a fiú így kiáltott:
Jézusom! Ha nem segítesz, megvádollak téged anyádnak, és megmondom neki, hogy nem akarsz segíteni nekem. Gyere Jézus, kérlek, tudom, hogy szereted anyukádat, ahogy én az enyémet, segíts nekem, add meg nekem azt a csodát, amire anyukámnak szüksége van. Ígérem, hogy minél hamarabb visszajövök, hogy segítsek leszállni a keresztről.
A pap, aki hallgatta a fiú beszélgetését, odament és meghívta, hogy beszéljen hangosan Jézussal. Elmagyarázta, hogy Krisztus hallgat rá, még akkor is, ha nem válaszol közvetlenül. És a kisfiú lehunyta a szemét, összetette a kezét, és az elrejtett könnyek között ugyanezt a könyörgést ismételte Jézusnak.
Megérintette a gyermek imája, az atya hazakísérte. A templomtól az utca mentén a fiú elmagyarázta a papnak, mennyire szereti az anyját, elmondta neki, hogy csak ő van neki, és azt mondták neki, hogy csak Jézusban van az a csoda, ami meggyógyíthatja őt.
Egyszer otthon a fiú berohant az anyja szobájába, és talált egy üres ágyat. hamar kijön és látja, hogy anya kijön a konyhából, mire a fiú azt mondja az anyjának: Anya, felkeltél! Erre az anya azt mondta: igen fiam, az orvos, akit hívtál, eljött hozzám és kezelt, mellesleg elköszönt és megkért, hogy mondjam meg neked, hogy ő is nagyon szereti az édesanyját.
Fiam, hogy találkoztál ezzel az orvossal? Milyen nagyszerű orvos.
A pap, aki könnyes szemmel elmélkedett azon a csodán, így szólt a gyermekhez: Jézus válaszolt, amit kérdeztél, és elénk jött.
Emlékezz arra, hogy imádságunkat Istenünk mindig meghallgatja.

HANG - Jézus és a művészet

1. Ha megnézünk egy tájképet, csendéletet vagy életképet, azt látjuk, hogy az ember ugyanazt ábrázolja a saját látásmódja szerint, amit az Isten első kinyilatkoztatásának, vagyis teremtésnek nevezünk. Tehát az ember művészetét az Isten művészete ihlette.
Az Isten azért teremtette a világot, hogy a benne élő ember ön- és Isten-ismeretre jutva megélhesse önmagában az Istent.
Ki nevezhető tehát művésznek ?
Elsősorban az Isten. Mivel az Isten művészete az Élet, ezért az ember, ha művész akar lenni, akkor nem tehet mást, minthogy az Isten által képviselt Élet
a, megismerésére és
b, megjelenítésére törekszik a Földön.
Aki ezt teszi, azt tudatos alkotónak tartom. Mivel a tudatos alkotó ismeri az Isten gondolkodását, ezért tudja, hogyan érdemes élni. Ebből következően azt is tudja, hogy mit és miért érdemes alkotni. Aki pedig nem ismeri az Isten gondolkodásmódját, és nem azzal a szándékkal alkot, hogy az embereket az Istenhez közelebb segítse, azt - a fent elmondottak fényében - nem tartom tudatos alkotónak.
Minden alkotás hordozza alkotóját. A hópehely hordozza Isten egyediségét és tökéletességét. A rózsában pedig tükröződik az Isten szépsége. De a legteljesebb módon az ember képes arra, hogy megjelenítse a benne boldogító módon élő Istent. "Ti tehát tökéletesek (célba érkezők) lesztek, amint égi Atyátok tökéletes (a célban van)." (Mt 5;48) Ezt Jézus Krisztus mondta, akiben az Isten emberré lett azért, hogy az ember beteljesülhessen az Istenben.
De Jézus szerint az ember képes arra is, hogy helytelen látásmódja következtében elhomályosítsa önmagában az Isten életét: "De ha a szemed rossz (gonosz), egész tested sötét (beborult) lesz. Ha tehát a fény benned sötétség, mekkora a sötétség !" (Mt 6;23)
Az a művész, aki Istent teszi első helyre az életében, megélheti azt, hogy nem is ő alkot már, hanem - benne, vele és általa - az Isten. De elmondható az is, hogy aki Isten akaratának megismerésére és megélésre törekszik a Földön, annak az egész élete alkotó folyamat, ő maga pedig életművésszé, az Élet művészévé válik.
2. Minden ember egyszerre alkotó és előadóművész is. Hiszen az ember nemcsak formálhatja magát a "fény" vagy a "sötétség" irányába, hanem cselekedetei által szüntelen le is leplezi önmagát. Ilyen értelemben minden ember non-stop előadóművész. Vagyis szólja és cselekszi azt, amivel tele van szíve. Persze az önleleplezésnek ez a formája nem minden esetben ünnepélyes szoboravatás, de mindenképpen hasznot kínál fel annak, akinek az a szándéka, hogy képet kapva önmagáról, jobbá alakítsa magát.
A fentiek alapján úgy is fogalmazhatunk, hogy a teremtett világ alkotó műhely, amely létével azt hivatott elősegíteni, hogy az ember harmóniába kerüljön az Istennel.
Nyugodtan állítható, hogy a Földön az Isten művészetének legfontosabb témája az ember. Az ember művészetének tehát nem lehet fontosabb témája a Földön, mint az Isten akaratának képviselése. Aki vállalja, hogy az Istenhez igazítja a gondolkodását, az tudatos alkotóvá, önformáló ember-művésszé válik.
Minden alkotást mintáznak valakiről, valamiről. Az embert az Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. De ki az, akiről a Földön élő ember megmintázhatja az Istent ?
Ő Jézus Krisztus, aki ma is azt kéri tőlünk, hogy példája nyomán alakítsuk át a gondolkodásunkat, és vállaljuk az Általa bemutatott magatartást.
Ha az ember olyan alkotása Istennek, aki képes arra, hogy formálja önmagát, akkor Jézus művészetpedagógus, aki a belülről kifelé történő emberré-formálást tanította.
De Jézus művész is volt, a "Fény művésze". Mint e világ világossága, egy alkalommal olyasmit tett, amit a ma élő, úgynevezett akcióművészek is megirigyelhetnének. Ugyanis Jézus, a tanítványai szeme láttára szó szerint fényemberré alakult át. (Mt 17;2) A tanítványoknak nagyon tetszett a "bemutató". (Mk 9;5)
A Jézus által kért alkotó folyamatban az alkotó nem válik külön élete fő művétől, tehát önmagától. Ugyanis mindig önmagában hordozza alkotása célját, anyagát és módját. A cél a mindent birtokláson alapuló boldogságvágy. A formálandó anyag a gondolkodás. Az alkotás módja pedig az Isten- és emberszeretet vállalására való törekvés.
Az Istenszeretet magatartása a tanítvánnyá válásban, az ember-szeretet magatartása pedig a nem ártás, megbocsátás és segítés vállalásában nyilvánul meg. Ezért, véleményem szerint, igazi képzőművészetnek az önnevelésen alapuló szeretni tanulás, igazi előadóművé¬szetnek pedig a példaadáson alapuló szeretni tanítás nevezhető.
Jézus szerint a földi élet alkotó folyamatának végén mindenki szembesülni fog önmagával. (Mt 12;36-37) Eszerint minden ember olyan művész, aki nemcsak rendezi, hanem el is játssza élete filmjének főszerepét. Sőt, e film kritikusa is mindenki önmaga lesz. Bizony, az alkotás felelősséggel jár. A felelősség alapja pedig az, hogy mindenki maga felel a saját boldogságáért. Ezért nem árt, ha döntéseink előtt, még itt a Földön, gyakran feltesszük magunknak a kérdést: Hogyan szembesülnék e döntésemmel a halálom óráján ?
E kifejezés, hogy a művészet örök, számomra azt jelenti, hogy az, amit a Földön művészetnek érdemes nevezni, nem szolgálhat részcélokat, csak egy célt: a szabadságban kifejeződő szeretetet.
Bucholcz Ferenc


UI:

Jézus Élete. Moldvai Csàngó-Magyar nyelvjáràsban.
https://www.youtube.com/watch?v=52NaqgEBB6E

Gyertyás tisztítási és védekezési módszer

Meggyújtunk egy gyertyát, és letesszük magunk elé.
Kényelmesen elhelyezkedünk, majd elkezdjük nézni a lángot. Nagyon fontos dolog, hogy amit elképzelünk, az a gondolati úton megvalósul az asztrálvilágban, így nagyon komolyan kell mozgatni a fantáziánkat, és erősen kell koncentrálni.
Amikor ég a gyertya, akkor a gyertya lángját képzeletben a szívünkbe kell hívni, el kell képzelni, hogy a láng odamegy. Utána a lángot felvisszük a harmadik szemhez, ami a homlok közepén az orrnyereg felett van a két szemünk között. Utána a lángot végigterjesszük a testünkön, hagyjuk, hogy lángoljon, szinte füstölögjön a bőrünk is.
A gyakorlatot lehet nyitott szemmel, és lehet csukott szemmel is végezni.
Ha kellő képen „füstölgünk”, akkor az egész szobát ki lehet égetni, csapjanak fel a lángok mindenhol, füstöljön a szoba. Ha az egész lakást ki akarjuk tisztítani, akkor képzeletben az egész lakást égessük ki, a lángok csapjanak ki az ablakon. Ha van olyan személy, akit meg akarunk tisztítani, akkor őt is égessük kis, füstöljön a bőre is, amikor átjárja a láng.
Amikor kiégettük az egész lakást és a családtagokat, akkor szép lassan hívjuk vissza a lángot a fejünkbe (harmadik szem), majd küldjük vissza a lángot a szívünkbe, majd a gyertyába.
A gyertyás tisztítás után védelmet kell kialakítani. Elképzelünk magunk köré egy fénytojást, és azzal vonjuk be magunkat. Ezt a fénytojást minden reggel érdemes alkalmazni, sőt akár napközben is. Ha megfelelően gyakorolunk, akkor egy pillanat alatt képesek leszünk ezt kialakítani.
Egy nagyon jó védekezési technika még a fénypajzs. Ezt akkor szoktam alkalmazni, amikor olyan emberrel beszélek, akiből árad az indulat, vagy valamilyen rossz energia. Ilyenkor még a kezemet is magam elé teszem, és egy láthatatlan nagy fénypajzsot tartok kettőnk közé.
Nagyon jól bevált, és ilyen esetekben az indulattal küldött szavak energiák visszacsapódnak, és teljesen védett vagyok az ilyen emberekkel szemben.
UI:

Gyertyás védekezési és tisztítási módszer a gyakorlatban.
Gyakorlati bemutató az előadásban.
Hogy védekezzünk az energiavámpírok, megszállók ellen?
Karsay István előadása
https://www.youtube.com/watch?v=VdE_QoW3ib4&feature=youtu.be

Hétvégi filmajánló

IMÁVAL NYERT CSATÁK
https://nicelife.hu/galeria/film/warroom.php?fbclid=IwAR3Hc1RoXgmqJIoXpcZvYcoNQMDOw_BorhxvpdEayoGZV5jEiyVKnW8axXw

Karsay István
Ki a sátán

Kaptam egy érdekes kérdést: "Ha Lucifer nem a sátán, akkor ki a sátán? Ha lejövünk a Földre és itt körülnézünk, látjuk a gonoszságot és a szeretetet, nem szabad tisztára mosni a bűnök elkövetőit! Különben felborul értékrendünk és rosszakat álmodunk..."
Válaszom kicsit röviden:
1. Létezik egy olyan sötét erő, amelyik az első bukásnál nem tért vissza a messiási síkra, szembefordult Istennel, ők az eredeti sötét erők, amiket sátáni, és luciferi erőknek hív a köznyelv. (Mint említettem Lucifer csak fordítási hiba) Ezek az erők soha nem ölthettek testet a földön, pontosabban csak ha rálépnek a szeretet útjára.
Ezek nagy erővel bírnak és azt szeretnék, ha mindenki "bukásban" maradna. Mivel ismerik az összes gyengénket, támadási felületünket, gondolatainkba is beleszólnak (kísértő sugallatok formájában), csak sokan nem veszik észre ezt. (Lásd Jézus megkísértését is.)
2. Létezik egy olyan fekete erő is, amit mi magunk hoztunk létre, ezek azok a káros elementálok, sötét gondolataink, kimondott szavaink eredményeként, amelyek addig működnek, amíg mi magunk meg nem szüntetjük őket, vagy végre nem hajtják azt a feladatot, amiért életre hívták őket. (Lásd például az átok esetét.)
3. Azok a lelkek mehetnek csak át az igazi mennyei szellemvilágba, és azoknak nem kell már testetölteniük, akik elértek egy tisztasági szintet, és a különböző próbákon sikeresen túljutottak. Ezeket a próbákat Isten parancsára magas szellemi vezetők állítják elénk a mi érdekünkben, kicsit olyan ez, mint amikor a katonai gyakorlópályán edzenek minket, sárban, koszban a végkimerülésig. Akkor nagyon rossznak tűnik a dolog és kitolásnak érezzük, de a mi érdekünkben történik, hogy a későbbiekben túléljük a háborút, a csatát. Ehhez hasonlíthatók azok a próbák, amiket ki kell állnunk! (Lásd. "ne vígy minket a kísértésbe" és rögtön kérjük is.. "szabadíts meg a gonosztól".)

Remélem így valamennyire érthető, háromszorosan is próba alá vagyunk téve, ebből a másodikat ki tudjuk szinte azonnal kerülni, mert tiszta gondolatokkal kell élnünk, és tisztán kell cselekednünk.
Az első variáció is jól működik, mert ha nem hívjuk be a sötét erőket, akkor békén hagynak, de azért célpontok vagyunk, mert minél magasabb szinten áll valaki, annál nagyobb a próbatétel.
Isten próbatételeit nem tudjuk megúszni, de ha a szeretet vezérli minden pillanatunkat, akkor semmi baj se érhet minket, ez a kulcsa az egésznek. És ha baj is ér minket a fizikai síkon, ne felejtsük el azt a mondatot: "aki értem elveszti az életét, az örök életet kap tőlem"
Aki képes feláldozni a fizikai síkon az életét a szeretetért, a Jézus eszméért, az bejut a "mennyországba", hiszen az "Atyához nem mehet senki, csak általam!"


szemlézte: Bíró László

UI:

Sötét erők fogalma
https://www.youtube.com/watch?v=sxM-f29hadA

Sátáni elvek
https://www.youtube.com/watch?v=K1AozMnvH2Y&feature=youtu.be

A sötét erő működése az utolsó időben
Itt a sötét erő működéséről beszélek, megmagyarázom a mostani történéseket szellemtani szempontból.
https://www.youtube.com/watch?v=ntgHFOrQSqw&feature=youtu.be

A fekete mágia öregít
Megtörtént eset

Ki gondolta volna, hogy aki fekete mágiát alkalmaz, az meg is öregedhet egyik napról a másikra? Ha nem látom a saját szememmel, el sem hiszem!
A történet egy férfiről szól, akiről nem lehetett elmondani, hogy az égiek kedveznek neki. Romokban hevert az élete minden területe, meglett férfi létére az anyjánál lakott, a munkahelyén nem tudott pénzt keresni, és még egy másik állás sem akart összejönni neki. Minden nap csak a kemény munka várt rá, de a gyümölcsei nem akartak beérni. Nem értette, hogy miért van ez, hiszen rengeteg energiát fektetett az életébe, és mégsem fejlődött sehová, sőt, egyre rosszabbra fordultak a dolgai. Már mindent kipróbált, de a próbálkozások mind hasztalannak bizonyultak. Általában, amikor az emberek feladják a reményt, akkor szoktak elkezdeni hinni, imádkozni. Hát, így volt ezzel ő is, és utolsó mentsvárként elment egy jósnőhöz, hogy az segítsen rajta.
A jósnő szemöldökét ráncolva kutatta a férfi szerencsétlenségének okát, majd elsötétült az arca, mert olyat látott, amivel nem szívesen találkozik az ember, majd tovább mormogott, tett-vett a füstölőkkel és a gyertyákkal.
Egyszer csak megszólalt túlvilági hangon :
- Látom . - majd kis szünet következett.
- Miért nem mondja már? Mit lát?
- Látom, hogy nagyon nehéz út előtt áll az úr, és látok fejeket lehullni, látok embereket összeaszni, látom, hogy a bűnös elnyeri méltó jutalmát, és az igaz pedig virul. - majd felnézett a férfira, és folytatta - Magát megátkozták.
Döbbent csend volt a helyiségben. Mintha egy láthatatlan erő még a levegőt is kiszívta volna, olyan üresség lett úrrá a szobában.
- Azért nem kell úgy megijedni - mondta a jósnő - mindenre van megoldás. Tudok önnek segíteni, azonban magának kell megdolgozni a sikerért, én csak súghatok, hogy mit kell tennie, hogy lekerüljön az átok.
A férfi nem tudta, hogy higgyen, vagy ne higgyen a jósnőnek, de azt gondolta, hogy ha valami segítene az életén, akkor még magával az ördöggel is szövetséget kötne. Megfogadta a jós tanácsait, és láss csodát, elkezdett az élete is változni. Először csak néhány kis siker érkezett az életébe, és azt vette észre, mintha fiatalodna. Sokkal energikusabb lett, sikeresebb, és kezdte elhagyni a régi balszerencsés sorozatokat. Aztán észrevette, hogy a főnökének megfakult a haja. Mintha már a szeme sem csillogna olyan fényesen. Fizetésnapkor a borítékot is remegő kézzel adja át, mintha nem akarná odaadni a vastag pénzköteget.
- Hehe - gondolta - mennyire megviseli, hogy többet kell fizetnie nekem a semminél.
Aztán megint eltelt egy-két nap, és egyik reggel bejött egy idegen nő a munkahelyére, és kérte, hogy mutassa meg neki a munkáját. Alaposan végigmérte, megnézte a hajlott hátát, ráncos, fakó bőrét, és próbált visszaemlékezni, hogy honnan ismeri ezt a nőt. A döbbenettől földbe gyökerezett a lába. A főnöknője állt előtte, nem egy idegen.

" Látok embereket összeaszni" - eszébe jutottak a jós szavai, és egész nap motoszkált benne a gondolat, hogy talán mégis összefüggésben van a dolog az átoklevétellel. Éppen, amikor megállapodott magával, hogy mégsem tulajdonít túl nagy jelentőséget a történteknek, - mert, hát, egyszer mindenki megöregszik, - megcsörrent a telefonja. A felesége hívta fel remegő hangon, hogy a szomszédot, a férfi legjobb barátját elgázolta egy autó a ház előtt, és amikor lesiettek a lépcsőn segíteni az elgázoltnak, az anyja kificamította a bokáját.
A férfi nagyon megijedt, és már nem tudott elvonatkoztatni a jósnő szavaitól. Tajtékozva vágta be magát a szolgálati autójába, és hajtott a jósnőhöz. Mikor odaért, szinte kitépte a kocsiajtót, majd rohant a jósnő házához, ahol dühöngve verte a kaput, amit senki sem nyitott ki neki. Tehetetlennek érezte magát. Leroskadt a kapu tövébe, és keservesen sírni kezdett. Csak sírt, sírt, rázta a zokogás. Néha ököllel beleütött az ajtóba, és észre sem vette, hogy egy üzenet van beszúrva az ajtó és az ajtókeret közé, csak akkor, amikor véletlenül a saját keze beleakadt, és kiesett az üzenet.
Kettéhajtotta a lapot, és ez állt benne : "A gonoszság, és az átok előbb-utóbb visszaszáll a feladójára. Ön csak meggyorsította a folyamatot. Ennek mindenképpen így kellett lennie, kérem, ne eméssze magát"
A férfi még ott állt egy darabig, majd vissza támolygott a kocsihoz, és szó nélkül hazahajtott. A legjobb barátja meghalt. Ezek szerint csak azt hitte, hogy a legjobb barátja . . . A főnöke is olyan kedvesnek tűnt. . . . Aztán megjelent egy kis mosoly a szája szélén. Nemsokára kiderül, hogy kik az igaz barátok, és kik az ellenségek. Soha többé nem kell szerencsétlennek lennie!
Golden Black


szemlézte: Bíró László
--

Egy kisfiú megkérdezte az apukájától:
– Apu, mondd, mégis mekkora Isten?
Az apa ezt hallva az égre pillantott, és mert ott meglátott egy repülőt, visszakérdezett:
– Szerinted milyen nagy az a repülő?
A fiú így válaszolt:
– Hát kicsi, apa! Alig ¬látom...
Ezután a férfi elvitte a kisfiút egy hangárhoz, megálltak az egyik repülővel szemben, és ott ismét megkérdezte tőle:
– És most mekkora ez a repülő?
A kisfiú elcsodálkozott:
– Ó, apu... hát hatalmas!
Ekkor így folytatta az apja:
- Pont így van ez a jó Istennel is. Az, hogy Ő mekkora, a távolságtól függ közted és közte.
Mert minél közelebb vagy hozzá, Ő annál nagyobb lesz az életedben!

UI:

Zsuffa Tünde tanúságtétele
https://www.youtube.com/watch?v=Q3AK_81Ojs4

Melyik leszel Te.....?

"- Mama, feladom. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy tovább harcoljak. Minden rosszra fordul és ha végre sikerül egy problémát megoldanom, jön egy másik, ami tízszer rosszabb. Esküszöm, feladom."
Ekkor a nagymama rám nézett, letörölte a könnyeim az arcomról, majd bevitt a konyhába. Három tálba vizet töltött, majd felrakta a tűzhelyre. Amikor elkezdtek forrni, mindegyikbe mást rakott. Az elsőbe sárgarépát, a másodikba tojást, a harmadikba pedig kávébabot tett. Húsz perc múlva a nagymama elzárta a gázt mindegyik edény alatt, majd egyenként kivette tányérra, ami megfőtt bennük.
– Mondd el, mit látsz – kérdezte tőlem.
– Répát, tojást és kávét.
– Fogd meg a répát, törd össze a tojást, majd igyál egy korty kávét.
Nem nagyon értettem mire megy ki a játék, de belementem, mert tudni akartam.
- Látod, édesem, mindegyiket ugyanaz a csapás érte, mégis teljesen máshogy reagáltak. A répa erős, kemény és könyörtelen. Azonban miután a forró vízből kivettük lágy és gyenge lett. A tojás először törékeny volt, hiszen csak egy vékony héj védi. A forró víz hatására viszont a belseje megkeményedett. A kávé viszont teljesen máshogy reagált. Ahelyett, hogy megváltozott volna, ő változtatta meg a vizet.
„Te melyik vagy?” – kérdezte. „Amikor csapás ért, hogyan reagáltál? Egy répa vagy, aki erősnek tűnik, de a fájdalom hatására meggyengül és elveszíti az erejét, vagy a tojás, ami alkalmazkodik, de idővel megváltozik, és megkeményedik belülről?”
Itt egy kis ideig szünetet tartott. Látni akarta, hogy értem-e amit mond.
"- A szellemiség bennünk egy folyadék, éppúgy, mint ezekben. Ha valami rossz történik, attól edzettebbek és rugalmatlanabbak leszünk. Kívülről ugyanúgy nézünk ki, de belül megkeseredünk és megkeményedünk."
„Olyan vagy, mint a kávébab? Amikor a víz felforrósodik, szabaddá teszi a kávét. Mindent eláraszt a csodálatos illat, és a víz íze is teljesen megváltozik. Kávé lesz belőle. Ha te olyan vagy, mint a kávé, a legrosszabb helyzetekben ahelyett, hogy feladnád, jobb és erősebb leszel és te magad változtatod meg a körülményeket magad körül. Legyél kávé, édesem. Mindig próbálj meg a kávé lenni!"
Ekkor végre megértettem, a legboldogabb emberek nem attól boldogak, hogy minden tökéletes körülöttük, hanem attól, hogy próbálják a legjobbat kihozni mindenből, ami az útjukba kerül.
Ne hagyjátok, hogy a rossz dolgok megtörjenek titeket. Próbáljatok meg tanulni belőle, bocsássatok meg, ha tudtok. A próbálkozások segítenek, hogy erőssé váljatok. A szomorúság emberré tesz, a boldogság pedig kedvessé."
/Tanmese. Forrás ismeretlen/

UI:

Dr. Csókay András és felesége, Daniella tanúságtétele Marosvásárhelyen
https://www.youtube.com/watch?v=r8lFDYK9-J4

Jézus a szerelemről
"Adni, adni, adni, szeretni, szeretni, szeretni."(Vay Adelma)
Annyit kaphatunk, amennyit adunk. Szerelemben szenvedni: talán próba. Vagy talán nem ő a Te Embered. Vagy amiért most szenvedsz, mert nem lehet tied vagy mert nem szeret, később talán hálát fogsz adni érte, hogy különváltak vagy össze sem forrtak utjaitok, hiszen valami talán sokkal rosszabbtól mentett meg, mint amit most hiánya okoz.
"Boldog ember az, aki a Tőlem kapott szeretet által úrrá tud lenni a szívében kigyulladt szerelem felett. De jaj annak, aki a benne kigyulladt szerelem áldozatává válik. Sem Isten, sem ember rajta segíteni nem tud. Családi tragédiák számtalan tömege tanúsítja ezt.
Ó, hányan botránkoztak meg azon, és dobták félre azt a kijelentésemet, melyben elmondtam, hogy aki jobban szereti apját, anyját, házastársát, tehát bárkit, mint Engem, az nem méltó Hozzám! Bizony, a helyes szeretés az nagyon komoly életállapot, mely az önlegyőzés által tisztul, és érlelődik véget nem érő boldogsággá.
A szerelmeseknek mondom: Ne egymástól várják saját boldogságukat, hanem Tőlem várja mindegyik, akkor meg fogják találni egymásban azt. De ha egymástól várják, akkor pokollá teszik egymás életét.
... Én igaz szerelemmel szeretlek. Erre egyedül Én vagyok képes. Ez életetek
mulandóságában föl nem fogható, csupán elhihető. Boldog, aki elhiszi ezt. Minden vágyam afelé irányul veled kapcsolatban, hogy elhidd ezt Nekem. Olyan boldogságra teremtettelek, melyet meg is tudok adni. Csak Én tudom ezt megadni." (Jézus - A Hang: 6/448)
"A szeretet pedig türelmes, semmit nem elvenni akar, várni tud, ha kell egy (vagy több) életen át szerelmesét lelkében hordozva, ha azt látja, azzal egybekelni nem tud a mában. Az önzetlen szeretet által az ember még arra is képes, hogy elviselje azt, ha a szeretet lény helyette másik embert választ társának. S ha csakugyan szereti, mellette lélekben, szellemben akkor is kitart."

Szemlézte: Bíró László

Hétvégi filmajánló

Above Majestic magyarul
https://www.youtube.com/watch?v=ngHkpuxRa5o

A mágia virága
Álmomban egy régi torony lépcsőjén mentem fölfelé, midőn a tetején lévő ajtóhoz értem és kinyitottam, kicsiny, kerek szobában találtam magamat, melynek teteje üveg volt és ablakai erkélyre nyíltak.
Asztrológus köntösbe öltözött öregember ült az asztalnál; egy könyv olvasásába volt merülve. Feléje közeledtem és azt kérdeztem tőle, megtanítana-e a mágiára. Szemeit fölvetve merően rám nézett és aztán anélkül, hogy válaszolna, kilépett az erkélyre és úgy látszott, mintha a csillagokat vizsgálná. Követtem és melléje álltam. Ekkor az öreg mágus felém fordulva így szólt:
– Mágiát akarsz tanulni? Tiszták-e az indokaid?
Azt feleltem:
– Úgy hiszem. Szeretnék hatalommal bírni, hogy jót tehessek.
Így felelt:
– Útra fogsz kelni, – és a lábunk előtt fekvő útra mutatott. – Hajnalban indulj; ezen az úton haladj, amíg egy keresztútra nem érsz, amely négy irányba vezet. Egy útjelzőt fogsz ott látni, alakja szögletes fakereszt. A kereszt egyik ágán egy festett pálmafát fogsz látni. Amelyik útirányt mutatja, azt kell követned. A kereszt jele elvezet egy pálmafához. Ennek tövében látni fogsz egy fehér virágot, hat szirma van, középen arany szívvel. Ha sikerül ezt megtalálnod, bírni fogod a valódi mágia virágát. Ne térj el az útról, mert ha az erdőben ér utol az éjjel, el kell veszned.
A reggel derült és tiszta volt és én útnak indultam a legjobb reménnyel és boldogan. A fakereszthez értem és mivel ennek a pálmafával jelölt ága egy fákkal beültetett, kedves útra mutatott, erre tértem és nemsokára észrevettem, hogy a fák, egyforma közökben egy-egy szögletes kereszttel voltak krétával megjelölve. És én azt gondoltam: ha magányos is vándorlásom, mégis barátságos az út és az irány tisztán van megjelölve. A mágia virágát nem lesz nehéz megtalálnom. Hirtelen az úttól jobbra egy kis távolságra, egy szenvedő állat kiáltását hallottam. Semmiféle út nem vezetett oda, csak egy kusza tömeg tüske és bozót és én féltem, hogy nem leszek képes az utat visszafelé megtalálni. Azonban ismételten hallottam a szegény állat kiáltásait és éreztem, hogy segítségére kell sietnem. Sok nehézség után, összekaparva, utat törtem magamnak oda, ahonnan a kiáltásokat hallottam és egy szegény kis nyulat kelepcébe fogva találtam ott. Kiszabadítottam, és mert lába vérzett, bekötöztem zsebkendőmmel és puha levelekből ágyat készítettem neki. Hálásan nézett rám és kezemet nyalta.
Most visszafordultam, remélve, hogy utamat megtalálom, amidőn ismét kétségbeesett kiáltást hallottam, nagyon messziről. Ezúttal emberi hang volt. És akkor éreztem, hogy fel kell hagynom minden reménnyel, hogy a mágia virágát megtaláljam, hisz nem hagyhattam egy embertársamat bajban, haldokolva talán. Így hát a kiáltások irányában haladva egy szegény rőzseszedőt találtam a földön fekve, a nyaláb fája mellett. Elmondta, hogy messze lakik, az erdő szélén. A legközelebbi faluban járt eleségért, amidőn hazafelé menve fát szedett az erdőben, lába egy gödörbe akadt és kificamította bokáját. Hozzátette, hogy bizonyára Isten küldött segítségére. Az út kihalt és elhagyatott volt és ő attól félt, hogy reggelig elpusztul az erdőben. Fölsegítettem és támogatva a szegényt tovább vándoroltunk a rőzseszedő útján. Végre amidőn az est már ránk kezdett borulni, elértük kunyhóját az erdő szélén. Ajtaja elé vezettem, és legnagyobb meglepetésemre ennek oldalán a pálmafát pillantottam meg, amelynek tövében ott nyílott a fehér virág. Hat szirmának olyan alakja volt, mint Salamon Pecsétjének és az aranyszív gyönyörű női arc volt, aranyhaj glóriától övezve. Mily különös – gondoltam, – nem követtem az öreg mágus utasításait és mégis itt van a pálmafa és a Mágia Virága.
Ekkor egy hang így szólt:
– Bölcsen választottál.
Körülnéztem. A rőzseszedő eltűnt és a vén Mágus állt előttem; és én így szóltam hozzá:
– Hogyan történt ez? Hisz én nem követtem parancsaidat és mégis megtaláltam a Mágia Virágát.
– Óh nem, – felelte – te híven követted utasításaimat. Az igazi út a kereszthez a szenvedő és önfeláldozó testvéri szereteten át vezet. A krétakereszt a fákon csak üres szimbólum volt, hogy próbára tegyelek. Ha csak elméd óhajtását akartad volna elérni, tekintet nélkül a mások szenvedéseire, akkor az árnyas virágos út a sivatagba vezetett volna. Aki a valódi Mágia Virágát bírni óhajtja, annak a kereszt útján kell haladnia.
ALETHEIA

A tíz facsemete
Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
-- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....
Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!
Szeretettel: (Böjte) Csaba testvér

"Ma reggel az egész világ megállt.
Tudod, miért? Mert üres volt egy 8 éves szeretet-tankja.
Már elkezdődött a tanítási nap, az emberek az irodájukban voltak, és dolgozni akartam menni, amikor rájöttem, hogy a fiam áll a fürdőszobában és törli az arcát. Vártam egy pillanatot, majd megkérdeztem tőle, hogy jól van-e. Könnyes szemmel nézett fel rám, szeméböl a könnycsepp némán végigfolyt az arcán, és megrázta a fejét.
Amikor megkérdeztem, hogy történt-e valami, megint megrázta a fejét. Így hát leültem a fürdőkád szélére és az ölembe vettem. Mondtam neki, hogy időnként üresnek érzi magát a szívünk, és hogy meg kell tölteni. A mellkasomhoz bújt, sírt. És én szorosan átöleltem.
Megkérdeztem tőle, érzi-e, hogy a szeretet megtölti a szívét. Bólintott a fejével, és a könnyek megálltak. A napjai tele voltak tanulással és erőfeszítéssel, a kis lelke csak száradt. Szorosan tartottam, és megkérdeztem tőle: "Elért-e már a szeretet a lábaidhoz?" Ő elhallgatott, és még szorosabban öleltette magát velem. Odasúgtam: ′′Oké, akkor megadjuk az időt, amire szükséged van. A munka most már nem számít. Az iskola sem fontos. Ma ez a legfontosabb dolog, oké? Megtöltelek szeretettel a peremig. Ez jó?" Bólintott. Jó ideig szorosan tartottam őt. "A szíved most tele van anyai szeretettel". " Igen", mondta. ′′ Látom, hogy csillog a szemed, tele vagy a peremig és mosolyogsz!"
Lehet, hogy nem vagytok 8 évesek, hanem 28, 38, 48 évesek vagy akár hány, de néha mindannyian üresek vagyunk belül. Mindannyiunknak pihennie kell, és időt szánni arra, hogy megtöltsük magunkat jó dolgokkal.
Írj egy verset, mondj egy imát, élvezd a napsütést, hallgasd a dalodat, táncolj, nevess, találkozz barátokkal, és öleld meg őket.
Töltsd meg a tankod, állj meg egy pillanatra.
Ez a napod legfontosabb része!!!!

Misty Starr Whittington Robertson


UI:

Mária Magdolna - A szeretet győzelme a bűnök felett - Teljes film magyarul
https://www.youtube.com/watch?v=MLdX-uHq138

Üzenet Sas Józsefnek

Vártam egy-két napot, Jóska, talán még most is korai üzenetem. Bízom benne, hogy felébredtél már odaát, s találkoztál Istennel, ami az ősi magyar bölcselet és az igazság szerint a legmélyebb találkozás Önmagunkkal.
Ahonnan én látom, jó találkozás lesz ez.
Mert szépen csináltad az életedet. Őszintén, bátran, a zsenik nehéz nyelvén, ami egyszerű és igaz. És akiknek ez a földi valóság súlyos tragédia, és a legröhejesebb komédia. Egyszerre. Mert ez a kettő - tudtad -, ugyanaz.
A szemedből több mélység, igazság, fájdalom és huncut derű sugárzott, mint sok száz színházi előadásból, melyet láttam.
Nem véletlen, hogy kabarédban a legnagyobb művészek dolgoztak veled.
A zsenik.
Tudták, hogy a testvérük vagy.
Ne hidd, hogy csak a színész művészete mulandó.
Mint láttad, maga a színház is.
A szobroké és festményeké.
Az írott műveké is.
"Nincs itt nekünk maradandó városunk"
Amíg azonban mi még itt élünk, a mulandóságban, csak egyet kívánok: tanuljuk meg tőled, hogyan kell egy József Attila verset elmondani!
Szeretetemet küldöm itt maradó társadnak és gyermekeidnek, akik ezt bizonyára olvassák - és Neked.
Jövők, s a többit majd megdumáljuk együtt.

Müller Péter

UI:


A Lélek az Te vagy! | Gunagriha előadása
https://www.youtube.com/watch?v=2AOUOssFOcc

“A következő történet egy idős hölgyről szól, aki belépett egy exkluzív esküvői szalonba körbenézni, azonban az eladók kigúnyolták őt...
A biztonsági őr úgy csinált, mintha az állvány fölött ellenőrzött volna valamit, közben szorosan szemel tartotta az idős nőt, aki tétován lépett be az esküvői ruhaszalonba.
Gyors vizsgálat után megállapította, hogy nem a ügyfélkörhöz tartozik: régi ruhája legalább tizenöt éves, a harisnyája is divatjamúlt, a táskája is megkopott, a haja is kócos.
- Segíthetek? - lépett oda hozzá.
Az idős asszony kedvesen elmosolyodott, és azt suttogta:
- Igen, egy ruhát szeretnék. Az egyetlen unokám férjhez megy. Szükségem lenne egy szép ruhára az esküvőjére. És cipőre. Azt szeretném, hogy büszke legyen rám. Segítene valaki abban, hogy mit viseljek a nagy napon?
- A férfi mondta, hogy kövesse, és átvezette a nénit egy másik helyiségbe, ahol több nagy próbafülke is volt.
- Miért hozta ide? - kérdezte az eladó.
- Mert komplett szettet akar egy esküvőre - mondta nevetve a biztonsági őr, majd elsétált.
A tanácsadó, aki bizonyára modell lehetett fiatalabb éveiben, átható pillantással mérte végig az idős asszonyt. Kérte, üljön le vele szemben az asztalhoz, majd elővett egy jegyzettömböt és egy tollat.
- Először is, azt kell tudnom, mennyit hajlandó szánni rá?
- Takarékoskodni kezdtem, amikor tavaly tavasszal bejelentették, hogy idén esküvő lesz. Annie küldött nekem repülőjegyet, ezért az egész megtakarításomat a szép ruhára költhetem. - mondta, és kivett egy borítékot a kopott táskájából. - Úgy hetven dollár lehet benne. Számolja meg, ha úgy gondolja. Az egészet rá tudom szánni...
A nő ránézett, majd megszámolta a pénzt:
- Valóban, ez hetvenkét dollár. Talán le kellene mennie a pincébe, ahol a használt ruhákból vásárolhat. Van ott néhány, ami kijön ötven dollárból...
- Ó, kedvesem, odamentem először. De ott Miriam azt javasolta, hogy jöjjek önhöz.
(Ó, Miriam... szereti a jó vicceket - gondolta magában a tanácsadó, de várjon csak, majd megkapja a magáét.) Épp itt tartott gondolataiban, amikor a néni meglátott egy kék ruhát egy közeli vállfán. Felállt és gyors léptekkel odament. Mielőtt a nő visszatartotta volna, leemelte és maga elé tette, hogy megnézze a tükörben.
- Ez nagyon tetszik! Szép, de nem túl kihívó. Sima ruha, kis csipkével... Kellene hozzá egy cipő, természetesen. És a gyöngysoromat veszem fel hozzá, amit még szegény, megboldogult férjemtől kaptam... És ha majd vége az esküvőnk, odaajándékozom a kis unokámnak, hiszen egy a méretünk...
A tanácsadó nyelt egyet. Egyre jobban érezte magán a frusztráció és a szimpátia jeleit. Hogyan mondhatná el ennek az idős édes néninek, hogy a ruha ára 300 dollár, és a cipő hozzá legalább 75 lenne. Az élet néha nem igazságos.
Egy fiatal, szépen öltözött menyasszony épp fátylakat próbálgatott a közelben, és közben figyelte a jelenetet. A családja jómódú volt, azt mondták neki, bármit megvehet, amire vágyik az esküvőjére.
Mielőtt a tanácsadó mondhatott volna valami bántót a néninek, megszólította:
- Bocsásson meg egy pillanatra - hívta magához, majd suttogva folytatta. - Adja oda neki a ruhát és a cipőt, meg bármi mást, amire még szüksége van, és írja az én számlámhoz. Mondja meg neki, hogy most ezek le vannak akciózva, és az összes csak 50 dollárba kerül. Így legalább marad egy kis költőpénze, és büszkesége...
- De miért? Nem is ismeri őt! - kérdezte a tanácsadó.
- Ez csak egy nászajándék lesz magamnak. Soha nem volt szerencsém ismerni a nagyanyámat. Ahogy majd az esküvőmön sétálok a folyosón, rá gondolok, és úgy fogom érezni, mintha a nagymamám is velem lenne..."

Tóth Zsuzsa

UI:

Gabonakörök
https://www.youtube.com/watch?v=BA2HpGchw0w&t=6s

Isten csak jót adhat

"- Isten csak jót adhat - mondta szelíden az öreg.
Az idegen ember szürcsölte a vizet a forrásnál, hangosan.
- A rossz mindég csak embertől származik - folytatta az öreg -, mégpedig az olyantól, aki nem tudja az igazat...
- Micsoda igazat? - mordult fel a forrásnál kuporgó.
- Ahány ember, annyi igazság...!
- Csak egy igazság van - javította ki a vénember csöndesen -, s ez Isten. Isten, aki jó, s aki rosszat nem is ösmer. Amit pedig Isten nem ösmer, öcsém, az nincsen is...
Az ember ott a víznél összehúzott szemekkel, kutatva nézett föl.
- Furcsán beszél kigyelmed... tán csak nem maga az a vak ember, akiről azt mondják, hogy mindent lát? Akit szent embernek mondanak? Aki gyógyítani tud?
Az öregember megrázta a fejét.
- Isten gyógyít, fiam, nem én. Ha pedig az igazat akarod tudni, hát még ő sem. Mert a valóság az, hogy nincs mit gyógyítani. Betegség, baj, meg minden, ami rossz, emberi félelem találmánya csak. Mint az éjszakai árnyék, amit vadállatnak, vagy kísértetnek nézel az erdő szélén, ha fényt vetsz reá, eltűnik nyomban, mert hiszen ott se volt soha..."

- Wass Albert: Kard és kasza (részlet) –


Hétvégi filmajánló

Szerelempróba
http://www.sentfilm.hu/play/szerelemproba_fireproof_teljes_film?fbclid=IwAR2QWiWkCfIwVtIwdqLLKWr6CktJeOFRgeA-1S7pe2bTvndwwhTOdSux0o0

Mindig csak várunk

Várunk… és közben szépen... lassan eltelik az Életünk...
Várunk… Az idő múlik… De mi csak várunk… A pillanat elmúlik és a múlt része lesz… És mi csak várunk…
Várjuk… hogy elmúljon a hideg… hogy elálljon az eső… hogy véget érjen a fárasztó nap… hogy elteljen a hét… hogy hazamehessünk… hogy elmehessünk… hogy egy jobb helyen legyünk… hogy elmúljon az unalom… hogy elmúljon a bánat… hogy megértsük… hogy elfelejtsük… hogy megbocsássunk… hogy megbocsássanak… hogy kisüssön a nap… hogy eljöjjön az igazi… hogy viszont lássuk Őt… hogy eljöjjön a nagy nap…hogy eljöjjön a nagy lehetőség… hogy erősek legyünk… hogy megmerjük tenni… hogy változzanak a dolgok…
Várjuk… hogy elkezdődjön… várjuk… hogy elmúljon…
Csak várunk… Mindannyian mást… És sokszor csak a várakozásnak élünk, amely betölti mindennapjainkat… óráinkat… perceinket… és eközben elfelejtünk a pillanatnak élni… Elfeledkezünk a pillanatról, amely a kezünkben van… amely mindvégig a kezünkben volt… és közben elillan…
Várunk… és közben szépen... lassan eltelik az Életünk…
Ismeretlen szerző

A sors mint az emberi lényeg része
Fontos, hogy minden ember tisztában legyen azzal mi is az a sors, mert ennek hiányában elveszti annak lehetőségét, hogy befolyásolja azt. Az ilyen embert a vak végzet vezeti élete útján, melynek végpontja mindig a pokol feneke, azaz a testi és lelki fájdalom.
Az emberiség sorsorientált kultúrákat eddig csak a megélhetés jegyében tudott létrehozni. Mindig azon ment a harc, hogy kinek kelljen kevesebbet szenvedni a létfenntartásért vívott küzdelemben mert úgy vélték, hogy ez az élet értelme. Az osztálytársadalmak kizárólagosan ezen az elven alapulnak.
Ez jellemző a mi világunkra is, ahol az a sikeres, aki kevesebb munkával lényegesen több pénzt tud keresni, mint a másik. A rendszer lényege az elosztás megideologizálása. Ennek aztán mind az egyénre, mind a társadalomra súlyos következményei vannak. A szakadatlan háborúk, az ehhez szükséges politikai és gazdasági megfontolások, pedig tovább mélyítik a rendszer anomáliáit, melyek az emberi és földi tartalékok teljes kimerüléséhez vezetnek.
Kozmikus, illetve lelki értelemben sorsorientált társadalmi berendezkedést aminek következménye az emberiség közös boldogsága, még nem tudtunk létrehozni. Ennek feltétele az emberiség kozmikus küldetésének felismerése és az ember működésének megismerése.
Az országok jelentős része sokat tesz állampolgáraiért. Jelentős összegeket fordítanak a fizikai és lelki fájdalmak csökkentésére. Azonban úgy tűnik, hogy elsősorban az okozatot és
nem az okot kezelik. A filozófusok és a vallások különböző világnézeti konstrukciókat vázoltak fel, de az emberek tömegei nem lettek boldogabbak és a háborúk sem szűntek meg.
A sors kérdése az emberiség legfontosabb problémája volt, jelenleg is az, és nagy valószínűséggel még a jövőben is az lesz. Szinte mindenkire jellemző, hogy kevesebb fájdalmat, szenvedést és lemondást, több örömöt és nyugalmat akar magának, azaz változtatni akar a sorsán. A világ országainak gazdasági, politikai, kulturális és tudományos tevékenységei is mind ezt a célt szolgálják.
A sors az emberi lényeg része. Így az ezzel való foglalatoskodás az egyénnek a legfontosabb feladatai közé kellene, hogy tartozzon. Erre azonban sokan nem érnek rá, mert nem ismerik fel jelentőségét. Vagy ha mégis, akkor a munkával, vagy a vég nélküli szórakozással azonosítják.
Ha valaminek a lényegét meg akarjuk látni, akkor kell találnunk egy megfelelő nézőpontot. Abban nem lehet kifogásolni valót találni, ha azt mondjuk, hogy ami a Földön van az mind a Föld része, így az ember is. A Föld a világegyetemben létezik, így annak része. Ebből következik, hogy fajunk a világegyetemhez tartozik, és ennél fogva működését megérteni csak ebből a kozmikus nézőpontból lehet.
Korunk világnézeti válsága, és azok a társadalmi és lelki „anomáliák" melyben nap mint nap élünk, a kozmikus nézőpont elvesztésének a következményei. A megismerés eszköze ennél a pontnál csak a gondolkozás és az intuíció lehet. A világegyetem ilyen jellegű titkaiba jelenleg másként behatolni nem tudunk. Tehát a sorsnak nevezett emberi lényeg csak egy kozmikus nézőpontú gondolkodással közelíthető meg.
Sorsunk az lesz amit gondolunk róla és a mindennapok problémáiban elvesző világunk nem más, mint saját gondolati labirintusunk. Ha e fölé emelkedünk - azaz nézőpontot váltunk-, akkor sorsunk három aspektusát fogjuk meglátni. Ezek áthatják egymást és egyik a másik nélkül értelmetlen. Szigorú törvényszerűségek hatálya alá tartoznak és közöttük megbonthatatlan oksági kapcsolatok uralkodnak.
Életünk fonala ezekben a régiókban vet furcsa hurkot, melyek nyoma felszáradó könnyeinkben csillan meg, de ennek okát valami egészen más, rajtunk kívülálló jelenségben véljük felfedezni.
Sorsunkban átlátásunk akkor lesz, ha ezt a fogalmat három aspektusból vizsgáljuk meg, mégpedig a fizikai síkon, egyéni oldalról valamint az egész szemszögéből. Ha ennek logikáját és működését nem értjük meg, akkor ez nemcsak az egyén, hanem a társadalom vonatkozásában is fájdalmas következményekkel fog járni, mint ahogy történt eddig illetve történik napjainkban is.
Ilyen tragikus eseményeink a háborúk, bűnözés, lelki betegségek, végletekig
felfújt önérdek, boldogtalanság, és ennek eredményeként pedig a jövőkép összeomlása, azaz a kilátástalanság.

A sors fizikai síkú vetülete
A sors a fizikai síkon nem más, mint az események sorozata. Ide kell még sorolnunk egészségünket is, mint nem elhanyagolható tényezőt. Spirituális szempontból fizikai síknak azt a dimenziót nevezzük, ahol az anyag, mint érzékelhető minőség létezik, azaz látható, tapintható, érezhető, ízlelhető, hallható.
Esemény alatt pedig nem csak a tárgyi világ történéseit vagy azok hiányát értjük, hanem az ennek hátterében levő kimondott vagy elhallgatott gondolatainkat, valamint cselekedeteinket, illetve mulasztásainkat is, mert az okot az okozattól nem célszerű elválasztani. Ide sorolható még annak a kultúrának a működése is, amiben élünk, mert elválaszthatatlan környezetünket alkotja.
Ebből indulunk, és egyéniségünket hozzáadva ide érkezünk. Ezek a területek szoros összefüggésben vannak és áthatják egymást. Egyszóval ezt nevezzük a mi világunknak, ahol az életünk folyik. Hétköznapi értelemben a sors azt jelenti: ami történik velünk

Az egyéni sors
Az egyéni sors fogalmát legjobb, ha a boldogság oldaláról közelítjük meg, mert a jó sors az egyén szempontjából ezzel egyenlő. Nagyon ritka az olyan ember, aki ne szeretne boldog lenni. Ha mégis akad, őket nyugodtan tekinthetjük klinikai esetnek. De mit is jelent az a szó, hogy boldogság?
Erről mindenkinek más lesz a véleménye. Sokan gondolkodnak például így: . Igazgató vagyok, van feleségem, gyerekeim, szeretőm, két házam, nyaralóm, három autóm Mindent elértem, amit csak lehetett, tehát boldog vagyok. Sikerorientált társadalmunkban a boldogság az, amit megvalósítunk az életben, vagyis történések sorozata. A boldogság azonban nem leltár.
Hiába érünk el mindent a fizikai síkon, ha tele vagyunk félelemmel, irigységgel. Furcsán hangzana, ha például a szívinfarktusos beteg az ő boldog életének nevezné infarktushoz vezető útját, még akkor is, ha társadalmi szempontból sikeres volt. Külön kell tehát választanunk a fizikai szintű történések sorozatát és az eközben megélt lelki élményt. A boldogság nem a történések sora a fizikai síkon, hanem az eközben megélt lelki élmény.
Alacsonyabb működési formákban a lelki élménynek még döntő befolyása van. Emlékezetünk is eszerint válogat: amelyik helyzethez lelki élmény nem kapcsolódott, az érdektelen lesz számomra, ezért elfelejtem.
Ha valaki visszatekint életútjára, kellemes és kellemetlen események között tallózik, és eszébe se jutnak azok, melyekhez semmilyen élménye nem fűződött. Tehát az egyéni sors nem az események sorozata, hanem a lelki élményeink sora az egyes élethelyzetekben. Ez azt jelenti, hogy a lelki megélés fog válogatni az események között, hogy mit fogunk a sorsunk
részének tekinteni. Az, hogy milyen esemény milyen lelki élményt fog kiváltani pedig a mindenkori világnézet függvénye.
Ha valaki nem indul a szépségversenyen, nem is keseredik bele, hogy nem ő kapta a koronát. A második helyezett viszont, aki győzni szeretett volna, emiatt szomorú. Pedig biztosan van olyan, aki azzal is megelégedne, ha csak fele annyira lehetne szép, mint ő. Nyilvánvaló, hogy más lelki élménye lesz egy azonos szituációban annak, aki Istent keresi és annak, aki a kisebb feszültségét.
A boldogság lelki élménye független mindenféle külső történéstől. Kizárólag kozmikus küldetésünk felvállalásának, és az ennek köszönhető belső működésünknek a következménye.
Tehát boldogságunkat illetve ennek hiányát, mint lelki élményt fogjuk egyéni sorsként megélni. Ez a miénk, és ezen kívül semmi más. Ez a földi feladattelesítésünk következménye, záloga, valamint egyéni létünk értelme is.

Sorsunk kozmikus vetülete
Kozmikus sorsunk nem más, mint tudatállapotaink útja spirituális fejlődésünk egyes szakaszaiban. A tudatállapot kérdésénél érdemes egy kicsit hosszabban elidőzni, mert a spirituális zsargonba bekerült mint fogalom, de tartalma sok tekintetben tisztázatlan maradt.
A tudat az a részünk, ahol a szellemi világ és az én világom találkozik egymással. Az én világom az, amit érzékszerveimmel felfogok a környezetemből, de ide tartozik az engem
körülvevő kultúrához való viszonyom is. A láthatatlan világ tartalmait a szellem hordozza. Ez minden esetben rezonanciaként jelenik meg és ideának nevezzük. A két világ közötti kapcsolatot Istenképünk és az ebből adódó életfilozófiánk fogja meghatározni. A kapcsolódás bármely formáját, mint aktuális tudatműködést, nevezzük tudatállapotnak.
Vegyünk például egy szellemi igazságot: a másik emberhez az egyenlőség állapotában kell odafordulni. Tudatunkban ennek van egy működési területe, azaz egy tudatállapota. Ennek a rezonanciáját a növények között a kamillavirág zöld részeiben is megtaláljuk. Tudjuk, hogy a két világ közti kapcsolatot életbölcseletünk fogja meghatározni.
Ha például úgy gondolom, hogy a világ versenypálya, ahol vannak elsők és utolsók, akkor az egyenlőség tudatállapota nem fog létrejönni tudatomban, ha e virágra meditálok. Viszont gondolhatom úgy is, hogy mindannyian Istentől származunk, közös az eredetünk, azonos a célunk, küldetésünk, ezért mint testvérek, egyenlők vagyunk, függetlenül attól, hogy az úton egyenként hol tartunk és milyen képességekkel rendelkezünk. Ekkor a kamilla virágra való
meditációs gyakorlat kellő spirituális munka mellett be fog vinni a kérdéses
tudatállapotba.

A síkok összefüggései
Most vizsgáljuk meg sorsunk három aspektusának összefonódásait. Szellemi alapokon nyugvó gondolatainkkal és tudatállapotainkkal kozmikus sorsunkat teljesítjük, melynek következménye egyéni sorsunkban a boldogság lelki élménye, valamint az, hogy fizikai sorsunktól függetlenné válunk. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az események sorozatában nem a történés lesz az elsődleges, hanem a megfelelő tudatállapot megtalálása és megtartása.
A fizikai sík elveszti cél jellegét és Istennek tetsző tudatállapotaink megtartásának színterévé válik, ahol a történés mindig más, de a tudatállapotok állandóak és így a boldogság is az.
A fentiekből az következik, hogy a boldogság következmény, ezért céllá sohasem teheted. Míg ezt elvéted, addig számodra elérhetetlen.

szemlézte: Bíró László

A hit ereje…

Doktor Mark ismert szaktekintély volt az onkológia területén. Egyszer egy másik városban egy nagyon fontos konferencián kellett részt vennie, ahol ki akarták tüntetni a szakterületén végzett kutatásai eredményei elismeréseként.
Nagy izgalomban volt, mert ezen a konferencián szerették volna elismerni évtizedes szakmai munkáját. De két órával a felszállás után a repülőgép műszaki okok miatt egy közeli reptéren kényszerleszállást hajtott végre.
A doktor attól félt, hogy nem fog időben megérkezni a konferenciára, ezért autót bérelt és egyedül indult el az esemény helyszínére. De nem sokkal azután, hogy elindult, az időjárás romlani kezdett és egy heves viharba került.
A sűrű eső miatt nem ott fordult le, ahol kellett volna és eltévedt. Két órás céltalan vezetés után, rádöbbent, hogy téves volt az útirány. Nagyon éhes és fáradt volt, ezért úgy döntött, hogy keres egy szálláshelyet.
Egy kis idő múlva egy öreg romos házikót talált. Végső elkeseredésében kiszállt az autóból és bekopogott. Az ajtót egy gyönyörű nő nyitotta ki. Elmagyarázta a vele történteket és megkérte a hölgyet, hogy használhassa a telefont.
Ekkor a nő azt mondta, hogy neki nincs telefonja, de bejöhet és megvárhatja, amíg az időjárás jobbra fordul. Az éhes, elázott és fáradt doktor elfogadta a kedves invitálást és belépett a házba. A hölgy étellel és meleg teával kínálta.
Az asztalnál a hölgy azt mondta, ha akar, együtt imádkozhatnak. Erre doktor Mark mosolyogva azt felelte, hogy ő csak a szorgalomban hisz és elutasította a felvetést. Az asztalnál teázás közben a doktor megfigyelte, hogy imádkozik a nő a gyertyák halvány fényénél a gyerekágy mellett.
Az orvos ekkor értette meg, hogy a nő segítségre szorul. Ezért amikor a hölgy befejezte az imáját, megkérdezte tőle, hogy pontosan mit is kíván az Istentől és valóban azt gondolja, hogy az Isten meghallgatja az imáját. Ezt követően a kiságyban fekvő gyerekről érdeklődött, aki mellett a nő imádkozott.
A hölgy keserű mosollyal a száján elmondta, hogy ez az ő fia, aki egy nagyon ritka fajtájú rákbetegségben szenved és csak egy Mark nevű doktor létezik, aki meg tudni gyógytani őt, de neki nincs annyi pénze, hogy ezt megengedhesse magának, és amúgy is egy másik városban él ez a Mark doktor.
Azt felelte, hogy az Isten eddig nem hallgatta meg az imáit, de biztos abban, hogy majd megsegíti és semmi sem távolíthatja el a hitétől. A döbbenten és szótlanul álló Dr. Mark egyszerűen elsírta magát.
És halkan azt suttogta, hogy Isten hatalmas és felidézte mindazt, ami vele történt a mai napon: a repülőgép meghibásodást, özönvízszerű esőt, melynek köszönhetően letért az útról.
És mindez csak azért következett be, mert nem csak hogy meghallgatta a nő imáit, de még neki is lehetőséget adott arra, hogy kilépjen a materialista világból és segítsen olyan szegény embereken, akiknek az imán kívül nincs már semmijük.

UI:

Adjátok vissza Jézust! - Szemerey István, Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=QqxAv0O6tg8

Ez volt Szulejmán szultán utolsó 3 kívánsága megfontolandó!

Van élet a halál előtt is!

Az élet rövid. Még akkor is, ha 70 éves vagy, ha 80. Visszanézel és úgy érzed, hogy még mindig volna mit csinálni. Volna ahová elutaznál. Volna, amit szeretnél megvenni... De tényleg a pénz utáni futkosással kéne kitölteni az életünket?
Aa pénzt, sem az anyagi javainkat nem vihetjük magunkkal a Túlvilágra... Csak az emlékeinket, érzéseinket, amelyek leperegnek életünk utolsó pillanataiban szemünk előtt.
Szulejmán szultán, amikor érezte, hogy hamarosan meg fog halni, magához hívta hadseregének parancsnokát, és elrendelte, hogy teljesítse utolsó 3 kívánságát halála után.
Szulejmán szultán az alábbiakat kérte:
Az uralkodó azt kérte először, hogy koporsóját az akkori birodalom legjobb orvosai vigyék.
A második kérése az volt, hogy miközben a koporsóját viszik, folyamatosan szórjanak szét aranyat az úton.
A harmadik kívánsága az volt, hogy a keze látható legyen.
A hadsereg főparancsnokát nagyon meglepték a szultán kívánságai. Kérte a szultánt, árulja már el, miért épp ezeket a kívánságokat jelölte meg. Így hangzott Szulejmán szultán válasza:
Hagyd, hogy a legjobb gyógyítók hordozzák a koporsómat, azért, hogy mindenki láthassa, hogy még a legjobb orvosok sem tudják a halálból kigyógyítani az embereket.
Miért szórjátok szét az aranyamat? Azért, hogy mindenki lássa, hogy az ebben az életben megszerzett gazdagság ebben a világban marad.
Hadd lássa mindenki a kezemet! Mert megtanultam egy egyszerű igazságot: még a világ bölcsei is üres kézzel hagyják el az életet.
Minden elmúlik... Ne földi kincseket gyűjts!

Braun Gábor

UI:

Vizi Terápia Polyák Ágnes
https://www.youtube.com/watch?v=0Uew9FBi7S0