Mesék, szép történetek

A Szeretet ereje

Éjsötét volt a barlangban. Ahogy belépett és fáklyát gyújtott, meglátta a nőt. Ott állt a szakadék szélén, a Túlvilág egyik Bejáratánál.
- Arien! - kiáltott rá. Az asszony nyugodtan megfordult. Szemeiben különös lángok égtek.
- Ó nem!
- Kérlek, kérlek ne tedd! - szólt a férfi.
- Ne aggódj, Kedvesem! mondta Arien lágy, nyugodt hangon. Ne aggódj! Nem
sokára újra találkozunk. Azzal végig a férfi szemébe nézve lelépett a szakadék széléről.
- Neee! kiabálta Oden. De nem tehetett semmit; túl messze állt a nőtől ahhoz, hogy megakadályozza. Elvesztette hát őt is. Fájdalmasan nézte a szakadékot, amely úgy sötétlett felé, mint maga az éjszaka. A fáklyafényben egy pergamenlapot vett észre a földön. Felismerte rajta Arien szép, ívelt betűit, hát felvette és olvasni kezdte.
Drága Oden, Kedvesem!
Tudom mit gondolsz. Azt hiszed megőrültem. De nem! Nem, még nem vagyok teljesen őrült. Mikor a szemembe néztél, talán a téboly lángjait vélted felfedezni benne, de rosszul láttad: azok csupán az elszántság fényei voltak. Tudom, az rémisztett meg, hogy egyszer sem láttál könnyet a szememben. Pedig hidd el, nekem is fájt. Még jobban is, mint neked. A kettőnk gyermeke volt, úgy a tiéd, mint az enyém is. De engem mégis szorosabb kötelék fűzött hozzá. Hisz én hordtam őt a szívem alatt. S úgy osztoztam halálában, ahogy ő részesült életemből, mikor megfogant. Értsd meg, én a gyermekünknek éltem. A nevetésének, a mosolyának, egyetlen apró mozdulatának. De most hogy ő már nincs többé, bennem is meghalt valami, elszakadt az eltéphetetlen kapocs. A Sors akarta így. Hogy miért? Arra nincs válasz. Talán nem is fontos. Hisz' a lényeges kérdések mindig rálelnek feleleteikre. De én hiszem, tudom, hogy ez egy próba. És ki fogom állni, ki fogjuk állni! Tudom! Mert az anyai szeretet ereje hatalmas! Képes pusztítani, mint a zabolátlan, vad vihar, de teremt is, mint a friss tavaszi zápor. Én most elpusztítom a Halált, és megteremtem az Életet. Bízz bennem!
Ezek nem a téboly őrült ideái! Álmot láttam. Persze te nem hiszel ebben, tudom. De álmomban újra együtt voltunk, boldogan, mindhárman. Tudtam, hogy utána kell indulnom. Ezt üzente az álom. És ha majd visszatérek ha visszatérünk, hidd el, valóra is válik. Persze tudom, hogy te őrültségnek tartod az egészet. Nem is hibáztatlak érte. Ezt te nem értheted, egyetlen férfi sem értheti. Csak az anyák tudják, mi mindenre képes a Szeretet, ha igazán hiszünk benne. De te csak higgy bennem! Kérlek, ne add fel! Neked élned kell, hogy az emberek lássák, mily erő lakozik a szívekben. Hát kérlek, csak bízz bennem. Szükségem van rá, éreznem kell, hogy visszavársz minket. Hinned kell, hogy visszatérünk hozzád. Csak ennyit kérek. És kérlek, kérlek, sose feledd el, hogy szeretlek, Kedvesem!
Sokáig meredt maga elé, majd nagyot sóhajtott. Bízom benned, gondolta. Lassú léptekkel, mintha egy álomban járna, indult hazafelé. Nem is figyelte az utat, csak a kezében szorongatott levelet nézte. Már csak ez maradt. Szinte nem is látott mást, csak a pergamenlapot. Sokan néztek utána kérdőn, mikor nem viszonozta a köszöntéseiket, ám ő igazából nem is hallotta azokat. Olyan volt mint egy holt: nem élt, csak létezett. Sok idő telt el így, napok múltak el csendesen, mintha nem is lettek volna. Számára megállt az idő. Nem is csinált semmit, csak a levelet olvasta újra és újra, vég nélkül. És bízott.
Egy éjjel végre álmot látott, sok éve először. A feleségét látta kisfiukkal, boldogok voltak, nevettek és játszottak. Olyan életszerű volt, minden egyes arcvonás, minden mozdulat Ő belépett az álomba, és odasétált hozzájuk. Arien ránézett, elmosolyodott és csak annyit mondott:
- Látod, megmondtam, hogy nem sokára újra látjuk egymást. És most már minden éjjel együtt leszünk.

UI:

Bíztató kapaszkodók a nehéz időkben, avagy hogyan ne félj!
https://www.youtube.com/watch?v=Cw8SFi_liuI

Isten ostora
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből

Isten kardja nyugat felé mutatott Attila kezében.
Hun lovak patáinak dübörgésétől megremegtek az Alpok. Mint az árvíz zúdultak alá a hun hadak Thüringiára s mire elérték a Rajnát meg a Szajnát, legyőzték a barbárokat, a gótokat és tizenhét nemzet vált Attila birodalmának hőbéresévé.
Kőfal mögött reszketett Bizánc, és Róma harcra készülődött. A hunok lerohanták Galliát. Ahol a dombok lankái alásimultak a nagy gall síkságba, Attila megállt. Szekerekből, nyergekből vezéri dombot építtetett magának, ahonnan messzire beláthatta a catalaunumi síkot.
Az éjszaka leple alatt megérkeztek a római légiók is, és felsorakoztak a hunokkal szemben, ember ember mellett, pajzs pajzs mellett, várva a támadást. De a hunok táborában síri csend volt. Csupán a szél suhogását lehetett hallani a catalaunumi mező felett.
Sűrű köddel érkezett a hajnal. Mikor a nap vörös korongja megjelent a keleti ég alján, egyszerre csak kürtszó harsant valahonnan. Egy pillanatra kettévált a köd, s az elmeredt szemű római légiókkal szemben ott állt Attila sötét alakja; megszámlálhatatlan lovas sereg fölött magosan kirajzolódva az ég peremére, háta megett a felkelő nappal. A következő pillanatban lehullottak a köd függönyei megint, s a félelmetes jelenség eltűnt a szemek elől.
Isten ostora és halál-lovasai... - járta be a suttogás a megrendült római veteránok sorait. Remegve meredtek a ködbe, várva a támadást. De semmi se mozdult. Süket csöndesség nehezedett a ködlepte mezőre.
Aztán lassanként, ahogy feljebb emelkedett a nap aranykorongja, oszlani kezdett a köd is, teljes pompájában feltárva a két szembenéző sereget. Amíg a rómaiak hunyorogva pislogtak bele a vakító napba, a hunok támadtak.
Huj-huj! Huj-huj! Huj-huj!
Százezer ló dübörgő patája alatt megremegett a föld. Süvítő nyílvesszők tömege elsötétítette az égboltot.
Ember ember ellen, ló ló ellen: folyt a csata egész napon át. Borzadva tért nyugodni a nap. A haldoklók halálhörgése elveszett a kardok csattogásában. Az elesett harcosok lelke harcolt tovább. Azon az éjszakán sok-sokezer hun harcos lelte meg az utat hadúr hetedik mennyországába, mely azok számára van, kik harcban estek el. Hunok hite szerint minden elesett hős magával vitte szolgának a másvilágra azoknak lelkét, akiket a csatában megölt.
Mire megérkezett a reggel, mindössze Atillát és hunjait találta a felkelő nap a véres catalaunumi csatamezőn. A római légiók roncsai visszavonultak az éjszaka védelme alatt.
A hunok eltemették halottaikat és összeszedték a zsákmányt, s visszatértek a Kárpátok-övezte hazájukba. A telet fegyvergyártással, új lovak betörésével, előkészületekkel töltötték, s tavasz jöttével indultak újra Atillával az élükön, dél felé.
Concordia és Pádua népe ész nélkül menekült előlük. Verona, Brescia és Cremona megnyitották kapuikat Attila előtt, és megadták magukat. Mikor elérte Róma kapuit, védtelenül hevert lábainál az egész Római Birodalom.
Százezer hun lovas vette körül az Örök Város kőfalait, Attila parancsára várva. De a parancs elmaradt. Magától megnyílt a főkapu, és fehér zászló alatt megjelent Isten szolgája, Leó Pápa maga, mezítláb és száz pap kíséretében jött a mezőn át, zsoltárokat énekelve, szelíd menetben a hunok felé.
Attila, éjfekete harci paripáján, elébe ment. Félúton találkoztak, Leó pápa és Isten ostora. Egyik mezítláb, alázatosan, másik nyeregben ülve, büszkén, egyenesen.
Aztán Isten szolgája fölnézett, egyenesen a félelmetes Attila szemébe, és szelíden mondta:
- Fiam, eljön az idő, amikor egyik leszármazottad áll majd egyik utódom előtt, királyi koronát kérve magának, s áldást népe számára. Azt kívánod, hogy úgy nézzen majd reá ez a szent város, mint a rettenetes Attila leszármazottjára, aki elpusztította Rómát?
Néhány pillanatig Attila elgondolkozva nézett alá az öregember hófehér fejére, aztán bólintott és békésen mondta:
- Eredj vissza a városodba, szent ember, és adj hálát Istenednek, amért kegyelmet találtál Attila előtt.
Azzal egy rántással megfordította lovát, s felemelt kézzel jelt adott a hunoknak a visszavonulásra.
Útban hazafele még lerohanták a hunok híres Velence városát, lóháton úsztatva át a vízen, s roskadásig megrakták málhás szekereiket arannyal, ezüsttel és szép velencei asszonyokkal. De ez volt a hunok utolsó nagy vállalkozása. Ettől kezdve Isten kardja hüvelyében pihent.
Isten ostora betöltötte a próféták jóslatait, és az egész világ alázatosan hevert lábainál.

szemlézte: Bíró László

Honvágy
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Tudom, olykor súlyosan reád nehezedik mégis. Kezed régi kilincsek emlékétől sajog, szemed előtt fölködlik egy ház, füledben rég elhangzott szavak visszhangja duruzsol. Gondolatban sorra járod a régi szobákat, lelked ujjaival végigsimogatod a kedves, kopott bútorokat. Meghitt illatait feléd küldözgeti egy régi kert. Gyermekkori ösvények kavicsa csikordul emlékezésed léptei alatt.
Hegyek és völgyek, erdők és mezők támadnak életre benned. Eszedbe jut egy régi vázában egy régi virág. Egy szék. Egy tükör. Egy kedves mintájú függöny. A napfény, ahogy valamikor szobádba besütött. Vagy a hold, ahogy behavazta a kerti utat s az illattal álmodozó rózsatöveket. Emberek jönnek feléd a múltból, tekintetek érnek, szavak zsongnak. És mérhetetlenül vágyódsz oda vissza, ahonnan a sors elszakított.
Fáj, tudom. Lelked eltépett gyökérszálai véreznek ilyenkor. És ez a fájdalom gyakorta visszatér.
De elárulok Neked valamit: ma már ez ellen is tudok gyógyító kenőcsöt. Az ember egyet s mást megélt már, s egyet s mást tanult.
Ha újra elővesz sajgó fájdalmával a honvágy, gondolj arra: minden kép, amit mutat, a múlté. Mintha régi-régi fényképes albumban lapoznál. Ma már semmi sem azonos azzal, ami benned fáj. Nem csak az idő változott: megváltoztak a hegyek és a völgyek. Az erdők és a mezők. Ma már nem olyanok, mint akkor voltak, ma már semmi sem olyan.
Minden más, minden megváltozott, minden idegen. A meghitt régi utak, amelyekre visszavágyódik benned a fájdalom, már nincsenek. Gyep lepi és bozót nőtte be őket. A barátságos kiskapu helyét idegen rács foglalta el azóta és rá sem ismernél a régi házra. Idegen színnel mázolták be új lakói. Szobáit megtöltötték új és idegen bútorokkal. Rózsáid helyén illattalan ipari növények tömörülnek szigorú sorokban. Fáidat kivágták régen s újakat nem ültetett senki, mert azt vallják ma, hogy szép haszontalanságokra nem való a föld. Idegen lennél, dermesztő döbbenettel idegen, ha megállanál ma ott, egy régi küszöb nyomait keresve. Idegen.
Így van ez, hidd el. És gondolj rá sokat. Hamarosan rájössz, hogy ami benned fáj, az nem is honvágy már, csupán emlékezés. És mert emlékezés, nem is fáj talán. Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá. Jó, hogy van mire emlékezz, ami szép. Gazdag vagy általa. Senki nem rabolhatja el Tőled azt, hogy amire emlékezel, az gyönyörűen szép.
Aztán nézz körül és meglátod, hogy itt is vannak, mindenhol vannak erdők és hegyek, völgyek és mezők. Rózsák és fák és illatos, szép haszontalanságok. És akkor a honvágy már nem is vágy többé benned, hiszen miképpen is vágyódhatnál arra, ami eltelt.
Már csak emlékezel a honra. S amíg emlékezel: tervezgeted már az új hont magad köré, hogy legyen mire emlékezzenek a gyermekeid.

szemlézte: Bíró László

A barátságról
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Volt egyszer egy ember, aki szépnek látta a világot, akinek nem voltak ellenségei és aki azt hitte, hogy megelégedett.
De volt három barátja.
Az egyik minden nap arról beszélt neki, hogy mi csúnyát látott a világban. A másik folytonosan fogadkozott, hogy megvédi az ellenségek ellen. A harmadik azt vitatta, hogy csak a gonosz ember megelégedett egy ilyen bűnös társadalmi rendszerben.
Addig, amíg az ember elhitte mindezt és felakasztotta magát az erdőben egy fára. A három barát pedig összeült búsulni a fa alá és azt mondották:
- Szegény meghalt ugyan, de fontos, hogy mi hűséges barátai voltunk.
Valahányszor a barátságról gondolkozol, jusson eszedbe ez a kis történet. És gondolj a következőkre:
A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
A barátság nem azt jeleni, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.
Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.

Ördög és Angyal

Nagy tanácskozás folyt a mennyországban. Valamennyi fehérszárnyas angyal együtt volt. A jó Isten így szólt hozzájuk:
- A pokol leggonoszabb ördögét kell megmenteni. Ki vállalkozik rá közületek?
A kis angyalok szolgálatkészen így feleltek:
- Én is! Én is! Én is!
- Csakhogy nem olyan egyszerű a dolog - folytatta a jó Isten - Aki vállalkozik, és nem képes megjavítani az ördögöt, annak vele együtt a pokolba kell süllyednie.
Erre azonnal visszahúzódtak az angyalok.
- Azt már nem - kiáltották - Ilyen nagy dologra nem vállalkozunk.
- Senki sincsen közületek, aki mégis meg merné próbálni? - kérdezte az Isten.
Ekkor előlépett egy selymes fürtű, liliomfehér ruhába öltözött szépséges kis angyalka és így szólt:
- Én vállalom!
A jó Isten szeretettel megsimogatta és csak annyit mondott:
- Menj hát!
A pokol leggonoszabb ördöge éppen egy fiúval verekedett. Úgy tépázta szegény gyereket, hogy az keservesen sírt-rítt. Az angyalka, aki épp akkor szállt le a mennyországból, oda állt a fiú elé, hogy megvédje őt. Nosza több sem kellett az ördögnek. Haragosan rákiáltott:
- Elmenj innét, mert mindjárt rád kerül a sor!
- Üss inkább engem, csak ezt a szegény fiút ne bántsd.
- Azt éppen megkaphatod - felelte az ördög.
Elengedte a fiút, és az angyalt kezdte ütlegelni. Mikor látta, hogy hagyja magát, türelmetlenül rászólt:
- Ugyan miért nem sírsz már, talán bizony nem érzed eléggé?
- Azért nem sírok, mert nem akarom, hogy a jó Isten meghallja a sírásomat, és téged megbüntessen. - felelte az angyal.
Az ördög erre elengedte és nem verte tovább. Nagy csoport fiút pillantottak meg, akik a mezőn játszadoztak.
- Meglásd milyen ijedten fognak szétrebbenni. - mondta az ördög és köveket hajigált feléjük.
Az angyal erre eléje állt, úgy hogy a kövek mind őt érték el. Egészen véres lett a ruhája.
- De buta vagy - bosszankodott az ördög. - talán bizony nem fájnak neked az ütések? Miért nem engeded, hogy őket érjék a kövek?
- Én azért vagyok itt, hogy mindenkinek a fájdalmát átvegyem - felelte szelíden az angyal.
Az ördög erre fölhagyott a kődobálással. Csakhogy most egy szépséges rózsatövet pillantott meg, hát neki akart esni, hogy letépje az épp hasadni készülő bimbócskát. Az angyal megint eléje állt.
- Inkább a szárnyaimat tépd ki - könyörgött neki.
- Hogyan röpülsz akkor vissza a mennyországba?
A kis angyalka bánatosan nézett reá.
- Ha te nem javulsz meg, nekem nincsen helyem többé a mennyországban. Ez esetben én is a pokolba kerülök veled.
A gonosz ördög nevetett.
- Gyere, csak gyere!
És magával vonszolta. Egyszerre óriási szélvihar támadt. A fák, bokrok csakúgy hajladoztak. Villámlás, mennydörgés rázta meg az eget. Zuhogott az eső. Az angyal a testével védte meg az ördögöt az eső elől. Az ördög csodálkozott ezen.
- Miét nem véded inkább önmagadat? Hiszen rossz voltam hozzád, ütöttelek és köveket hajigáltam feléd.
- Nekem az a hivatásom, hogy jó legyek, mindent eltűrjek és megbocsássak. - felelt az angyal.
Az ördög szégyenkezve kullogott mellette. Így értek egyre közelebb a pokol felé. Nagy piros lángnyelvek csaptak feléjük. Az ördög egyszerre felkiáltott:
- Forduljunk vissza. Nem akarom, hogy te is ide kerülj a gonoszok közé.
De már késő volt. Egész csoport ördög tartott feléjük. Körül fogták az angyalt és meg akarták cibálni fehér szárnyait. De az ördög, aki vele volt nem engedte őt bántani. A többi persze nevette őt.
- Eredj, hajíts köveket a játszadozó fiúk közé, mert neked az a hivatásod, hogy rossz légy! - mondták neki.
- Nem megyek! - felelte az ördög - Soha többé nem bántom őket.
- Tépd le a rózsatő hasadó bimbócskáit! - küldték a többiek.
- A rózsatövet sem bántom soha többé! - válaszolta az ördög és nem tágított az angyal mellől.
Erre valamennyi ördög neki esett az angyalnak és ütötték, verték. De az ördög eléje állt úgy, hogy őt érjék az ütések. Már csupa vér volt a ruhája és a vér lemosta róla a fekete színt. Mikor a gonosz ördögök ezt látták, ijedten futottak vissza a pokolba. S alighogy odaértek, hatalmas robaj, dübörgés hallatszott és a pokol valamennyi ördögével együtt eltűnt. Az angyalka pedig nagy diadallal vitte magával a legrosszabb ördögöt, akit ő váltott meg és fölszállt vele a mennyországba.

UI:

A lufi kipukkadt. Mekkora válságra kell számítanunk? - Juhász Gergely, Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=xRyU3kFKtsY

Egy elhunyt kisfiú levele édesanyjához

Az asszony egyből felugrott a kórházi váróterem székéből, mikor megpillantotta a műtőből kilépő sebészt.
– Hogy van a kisfiam? Rendbe jön? Megnézhetem?
– Nagyon, nagyon sajnálom. Megtettünk mindent, amit tudtunk, de a kisfia nem élte túl az operációt – közölte könnyes szemekkel az orvos.
Abban a pillanatban a nő sírva fakadt. Reszkető hangon a következőt kérdezte:
– Miért halnak meg kisgyerekek rákban? A Jóisten nem törődik velük, nem törődik akkor a kisfiammal, mikor szüksége lenne a segítségére?
– Asszonyom, szeretne elbúcsúzni a fiától? Az egyik nővér beviszi önt a műtőbe – mondta halkan az orvos.
A nő levágott egy tincset gyereke hajából, és a zsebébe tette. Majd odafordult az asszisztenshez:
– Az ő ötlete volt, hogy ha meghal, vegyék ki a szerveit, és ajánlják fel más beteg gyerekeknek. Ezzel az elején nem értettem egyet, de azt mondta: „Anya, ha meghalok, már semmi hasznosat nem fogok tudni tenni, de ha a szerveim segíthetnek másokon, lehet, hogy egy másik beteg kisfiú esélyt kap, hogy édesanyjával több időt tölthessen még ezen a földön.” Mindig is aranyszíve volt, felnőttként gondolkozott, és mindent megtett azért, hogy másokon segíthessen – mondta az édesanya.
A nő végleg elhagyta a kórházat, amely az utóbbi hat hónapban az otthona volt, tulajdonképpen itt lakott, amíg a fiát kezelték. Hazaérve, a kisfiú szobájában rendezni kezdett, elpakolt mindent, megigazította az ágyat.
Az éjszaka közepén hirtelen a nő felriadt álmából. Az éjjeli szekrényen egy levelet talált. A papíron ez állt:
Drága édesanyám!
Tudom, hogy nagyon hiányzom, de ne gondold azt, hogy megfeledkezem rólad, hogy többé nem mondhatod azt nekem, hogy szeretsz, mert nem vagyok a közeledben. Én mindig is szeretni foglak, napról napra jobban. Egyszer majd újból találkozni fogunk. Addig is, ha örökbe szeretnétek fogadni egy kisfiút, tegyétek meg, én nem fogok haragudni érte. Megkaphatja a játékaimat, a szobámat, az ágyamat. Ne légy szomorú, ha rám gondolsz. Itt minden csodálatos. Képzeld, a nagymama és a nagypapa tárt karokkal fogadott engem, angyalok röpködnek mindenhol, fantasztikusan nagy a béke itt.
És ezt hallgasd! Jézus nem úgy néz ki, mint a rajzokon, a festményeken. Mikor megláttam, egyből tudtam, hogy ő az. Elvitt, és bemutatott Istennek is. Ott voltam a lábai előtt, beszéltem vele, megígérte, hogy sok szép ajándékot kapok karácsonyra. Ekkor azt mondtam, hogy had írhassak neked egy búcsúlevelet, annak ellenére, hogy tudtam, ezt már nem szabad. Ekkor Isten egy tollat és egy ívlapot nyújtott át, és hagyta, hogy megírjam a levelet.
Azt hiszem Gábriel arkangyal fogja elvinni a levelet. Isten azt is mondta, hogy írjam meg neked, mikor azt kérdezted az orvostól, hogy hol volt ő, mikor szükségünk lett volna a segítségére. Ő akkor már itt volt velem, ugyanúgy, mikor az ő fiát feszítették keresztre.
Ezt a levelet, amit neked írtam, más nem láthatja csak te. Ha valaki rápillant, egy üres ívlapot lát majd.. Most vissza kell adnom a tollat Istennek. Minden tökéletes, nem érezek fájdalmat, a rák teljesen eltűnt. Boldog vagyok, mert nem fáj semmim. A Jóisten nem tudta tovább nézni, amint szenvedek a műtőasztalon. Ezért angyalt küldött értem, aki elhozott ide. Elhiszed?

Aláírva: Az Atya, Jézus és Én, a fiad!

UI:

A 3 legfontosabb felismerés, amely kihat az egész életedre | halálközeli élmény
https://www.youtube.com/watch?v=NBIHhCqa_0I

https://www.youtube.com/watch?v=McECKDpXL98

00:00 Bibliai idézet
02:35 Tanító szellem
07:40 Miért kell sok időt várnia egy 4. szférás szellemnek,hogy a Földre visszatérjen s onnan vállalt munkáját megkezdje?
16:57 Elbukhat-e a vállalt feladat teljesítésében egy 4. szférás és visszatérhet-e ugyan oda ahonnan elindult?
20:52 Az író médiumnak van-e szüksége jelenlévőkre energetikai szempontból?
29:27 A szürke zónások energia megvonásba részesülnek?
38:02 Sándor bácsi (Kiskunhalas 1942)
57:28 Tanító szellem magyarázata
01:02:50 Egy 16 éves hegyet mászó fiú esete (felső Ausztiába 1956)
01:21:09 Köszönet
01:23:30 Záró ima

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan akik megfáradtatok és
meg vagytok terhelve és én felüdítelek titeket”

II.

Ima

Drága mennyei Atyám!

Engedd meg kérlek, hogy mindenekelőtt hálát mondhassak Neked mindazért a lehetőségért, amelyet megalkottál a bukott gyermekeid visszavezetésére a mennyei Honba. Köszönöm Neked az Úr Jézust, Máriát és mindazokat a gyermekeidet, akik intenzíven részt vesznek bukott gyermekeid visszavezetésében a mennyei hajlékba.

Előszó

Drága gyermekem, a téma terjedelme és talán a téma más oldalról történő megközelítése végett vettük két részre a mondandónkat, ugyanis tudjuk azt, hogy a túl hosszú szöveg a mai ember figyelmét már képtelen lekötni, pedig a szellemtanban van elrejtve az üdvösség záloga, ami nem más, mint a tiszta, helyes és bölcs szeretet.
Ahhoz, hogy az ember megismerje és magáévá tegye eme eszmeiséget, először önmagát kell megismernie: vajon önző vagyok-e; magamat túl becsülöm-e másoknál; hűtlen vagyok-e a lényegtörvényemhez, az isteni igazságokhoz, majd a duáltörvényhez; és betöltöm-e a nálamnál anyagiakban alacsonyabb szinten lévő „irgalmas szamaritánus” törvényszerűségét, amikor alkalom adódik? Igyekszem-e Istenre hárítani minden engem ért dicséretet, vagyis kellőképpen alázatos vagyok-e és tudom-e Neki tulajdonítani minden engem ért fizikai és szellemi segítséget, vagy magaménak tartok és az én ügyességemnek tulajdonítok-e mindent? És részleteiben sorolhatnánk szinte a végtelenségig a lelkiismeret vizsgálathoz szükséges kérdéseket, de ezen kérdéseknek a saját lelki világotokban kell kitermelődniük ahhoz, hogy hathatós eredményt tudjatok elérni az előrehaladásban.


*

Hullámvölgy és hullámcsúcs az emberi élet. Attól függően, hogy a lélek fejlődéséhez és tisztulásához mire van szüksége, hol felemeli, hol meg lesújtja őt a rotáció törvénye. Amennyiben kísértésekre van szükség, felemeli, mert a magas állapot jelent kísértést és nem a szenvedés, a lesújtott állapot, mert a szenvedés már következmény, ott már a bukás lehetőségei megszűnnek, vagy legalábbis nagymértékben csökkennek és erejüket vesztik, mert a törvény körülzárja a lelket és vagy semennyi, vagy csak nagyon kevés mozgási teret enged meg a léleknek a bukásra. Azzal a céllal teszi ezt a Mindenható, hogy meggátolja gyermeke további süllyedését, bukását. Tehát sokan a mély és szenvedésteljes állapotokat élik meg megpróbáltatásoknak, de ott már a törvény szava az úr, mert a magasan fekvő állapotban valamit elvétett az ember. „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék.”-írja Pál apostol, figyelmeztetve a hívő embert a bukás lehetőségére, eme fentebb említett igazságra, merthogy a kegyelmi állapot kihozza az emberből az alacsonyabb érzéseket, gondolatokat és ha nem vigyáz az ember, akkor ezek könnyen cselekedetekre formálódnak át és már meg is történt a bukás. Tehát a magas állapotok tele vannak hízelgő kísértésekkel, melyek az emberre leselkednek, hisz egyik szempontból éppen az a célja az ilyen állapotoknak, hogy a fejlődés és tisztulás érdekében felszínre hozzák a megharcolni valót. Isten soha nem tervezi be az ember életébe a bukást, de mivel ismeri az embert és tudja azt, hogy az ember gyarló lény, ezért hozta létre a kegyelmi törvényt, mert sajnos a bűnök következményének állapotai, annyira mélyre taszítják az embert, hogy onnan feloldozás nélkül képtelen az ember egy újabb kegyelmi állapotba emelkedni. Saját erejében bízva, soha de soha nem emelkedik fel az ember, hanem amikor már a mély állapot elérte azt az eredményt, hogy az ember valamennyire is rájön a mély állapotot előidéző okokra és meg tudja bánni azokat, akkor a cél el van érve és beindul a bűnbocsánatnak a folyamata, egy rövid vezeklés, amely újból egy magasabb állapotba emeli fel az embert, hogy abban amiben elbukott, ismét lehetőséget kapjon a helytállásra, mert mindaddig nem tud tovább haladni a lélek a fejlődésben, míg az eléje gördített kísértésekben meg nem állja a helyét. De mivel az előző kísértésben elbukott, és a fejlődésre kapott erőket az ellentétes erőknek és hatalmaknak szolgáltatta ki, ezért a következő helytálláshoz már kevesebb erő jut és így nem a „Gyertek hozzám mindnyájan…” a domináló erő a fejlődésre nézve, hanem az alulról jövő, felfelé taszító erő, amely a szenvedésekkel „kényszeríti” az embert az előrehaladásra. Mivel felére csökkent az isteni segítség, ezáltal az előrehaladás már szinte dupla annyi időbe kerül. Ha meg viszont másodjára sem állja meg a helyét az ember, akkor még több következményre lesz szüksége a kiemelkedéshez és még hosszabb időre. Így lassan, de biztosan halad az ember a kárhozat felé, mert egy bukással még nem jut az ember a pokolba, hanem bukássorozatokkal. De amint halad lefelé, úgy távolodik az isteni lényegtől ezért, mind nehezebbé válik a felemelkedés lehetősége, mert mind alattomosabb szellemi környezet veszi körül, akik nem engedik el az embert mindaddig, amíg a kegyelem meg nem szabadítja az egyént. Ezáltal a felemelkedés és megtisztulás lehetősége a minimálisra csökken, de nem lehetetlen, mert Krisztus Urunk még a föld belsejében lévő legmélyebb állapotokba is alászállt, hogy levigye az üdvözülés lehetőségét, annak, aki bűnbánatot tart és szabadulni szeretne. Tehát amióta az Úr eljött, a legmélyebb állapotokból is van lehetőség - még egy rövid ideig- a szabadulásra, ha töredelmet és bűnbánatot gyakorol a lélek.

A folyamatos bukásokkal az emberi lélek mind több életerőt veszít és fordít át az ellentét javára, vagyis degradál le alacsonyabb szintre. Ez az erőhiány, illetve a negatív töltésűvé vált erőmennyiség, amely már nem épít, hanem rombol, okozza úgy a fertőző, mint az örökletes betegségeket is. Itt van szükség tehát a bűnbánatra, amellyel magához vonhatja az ember Isten kegyelmét, kegyelmi erőit, a lelki világának, és a betegségből való felgyógyulás érdekében. Minden más, gyógyulást előidéző praktika, amely nem serkenti bűnbánatra az embert, lehet az ördögtől való.

Ezzel gyakorlatilag eljutottunk a bűn fogalmának meghatározásához:
Az a bűn, amikor az ember akár a születéssel, akár később, az Istentől kapott tiszta erőket, bűneinek már a vágyakban és gondolatokban történő megjelenésével, de főként azok megcselekvésével beszennyezi és alacsonyabb szintre degradálja le.
Ezek az erők utána már visszaforgató erőkké alakulnak át és nem építő, hanem romboló tényezővé válva húzzák lefelé az emberi lelket a kárhozatnak világába.
Ahogyan a pokolba sem lehet egy rossz cselekedettel lesüllyedni, úgy a Mennyek Országába sem lehet egy jó cselekedettel felemelkedni, mert azt a rengeteg lelki sebet, amelyet az ősbukás előidézett, nem lehet egy pozitívummal visszaépíteni. Tehát a bukás is és a felépülés is folyamat, melyet hatalmas törvények irányítanak. A bukást a fentebb említett módon gátolják, a fejlődést viszont serkentik az Isten által meghozott törvények. A fejlődésben, ahogy halad felfelé a lélek, hatványozottan gyorsul, mert ahogy tisztul a lélek, mindig tisztább és tisztább erőket von magához, ezekkel az erőkkel viszont mind tisztább és tisztább szellemi környezetet is, akik még inkább elősegítik a fejlődést. Így van ez nem csak az egyén, hanem a közösségek fejlődésénél is.

Az írás ezt úgy predesztinálja, hogy a vad hajtást nemes ággal oltja (szemezi) be (Isten), vagyis az ember szennyes fluidjait tiszta és nemes fluidokkal keveri be. Ez történik gyakorlatilag a bűnbocsánat alkalmával. Sajnos azonban, hogy amikor az ember bukik, az ellentét oltja be az ember fluidvilágát sötét és kárhozatra vivő fluidokkal. Mindkét esetben, akár fehér és fénylő, akár fekete fluidokról lévén szó, meg vannak telve annak a szférának tulajdonságaival, ahonnan származnak. A krisztusi fluidok, amelyeket itthagyott a Megváltó, azok az Ő, míg a sátáni fluidok a sátán tulajdonságait tartalmazzák. Az embernek a szabadakaratán múlik az, hogy vágyvilágával és cselekedeteivel melyik fluidvilágot vonzza magához. Amennyiben a jót igyekszik választani, nem fog menni a dolog, ha saját erejében, önmagában bízik az ember, hanem erőt kell kérni Istentől, hogy megvalósíthassa az Ő elgondolását még akkor is, ha az nem a földi javakkal áldja meg, hanem mielőtt gyermekévé fogadná az emberi lelket, előbb megvesszőzi. „A te vesződ vigasztal engem.” (23. zsolt.) Ugyanis, aki már szenved, annak része van a: „Menjetek ki az útszélre, útkereszteződéshez, és szedjétek össze a bénákat,a vakokat, a sántákat és vezessétek el a nagy menyegzőre.” - állapotban. Ugyanis, ha igazából hisz az ember Istenben, akkor nem fél a szenvedéstől sem, mert hiszi és tudja azt, hogy Isten nem kívánja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen és Isten kezéből elfogadja még a szenvedést is. Akiknek minden jól megy és nem szenvednek azokat még „nem emelte fel a kegyelem”.

Tehát amikor már hatalmas sebeket dörzsölt a kereszt az ember vállán, akkor is alázattal azt tudja mondani, hogy: Atyám, legyen meg a te akaratod. Ugyanis a „megvesszőzés” megtisztítja, alkalmassá és méltóvá teszi az embert az Isten Országára, főként ha az ember a krisztusi eszméért szenved. „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az én nevemért, mert övék lesz az Isten Országa.” Ugyanis, aki az igaz eszméért szenved, az azt jelenti, hogy a föld igazsága kivetette őt magából, tehát szenved a még a földi igazságokat követőktől, azaz, valamilyen szinten már bejutott az Isten Országába. De minderre a szenvedésre méltóvá kell válnia az embernek: „Méltónak találtattak arra, hogy a Krisztusért szenvedjenek.” (Ap. csel.) De amennyiben nem jut el idáig a dolog, akkor is ha az ember Isten akaratában megnyugodva szenved, gyakorlatilag az Isten Országáért, az oda való bejutásért szenved, amely szenvedésre már méltónak találta őt az Isten. Ha sikerül ezen az úton hittel végigmenni, akkor a kegyelem felemeli és megtisztítja az embert és bevezeti az Isten Országába. Ez a felemelkedési lehetőség nem volt meg az Ószövetségben.
Mindez a tisztulási lehetőség mögött ott áll Krisztus Urunk hívása, mint erőforrás: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok…” De nem maradhat el az imaélet sem: „Szüntelenül imádkozzatok!” Amit a szenvedések kereszttüzében nehéz elhinni, az az, hogy mindez Isten szeretetéből történik. De nem lehet vádolni az Urat, mert Ő maga járt elöl ebben: „Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem. Tehát önmegtagadás és kereszthordozás nélkül nem lehet követni az Urat, bármennyire szeretnénk is, mert ahhoz, hogy tovább tudjatok haladni a fejlődésben, egy magasabb világba, ezt a jelenlegi világot és a benne rejlő hajlamokat meg kell tagadnotok, a reátok rakott keresztet fel kell vennetek.
Az Úr, amikor felemelte a hitnek, szeretetnek a szintjére a földet és megnyitotta a magasabb szférákat és „befejezte” a megváltás művét, felment az Atyához és Mária vezetésére bízta a földet is, mely bolygót és a rajta lévő szellemeket, azzal hogy az Úr mellé állt, a szenvedéseivel vásárolt meg Mária és az igazság törvényéből váltott ki a sátán kezei közül. Mária mellett ott voltak és vannak az apostolok és még nagyon sok missziós szellem, akik gyakorlatilag ki vannak küldve a föld szellemeinek az üdvösség útján történő végigvezetésére. Ahhoz, hogy ezt a feladatkört el tudják végezni, testet öltenek, hogy nem csak az anyagi javaikat adják oda szeretetből, hanem még az egészségüket is, mert komoly, embert próbáló szenvedéseket vállalnak magukra csak azért, hogy másoknak segítsenek szenvedni, mert hogy senki sem képes mind azt a „mennyiséget” átemészteni, amely a gyógyuláshoz szükséges. Mekkora kegyelem ez Isten részéről és mekkora szeretet kell ehhez a missziós szellemek részéről!

No de bontsuk le valamelyest ezt a szeretetet és vizsgáljuk meg közelebbről.
Az ember a bukásánál fogva önző lény, hisz kialudt benne a szeretet. Ezért az egységet létrehozó léleknyúlványok mind visszafordultak a lélek felé az önzőség miatt. Tehát minél önzőbb egy ember, annál inkább vissza vannak fordulva és el vannak satnyulva ezen lélekből a másik emberi lélek felé kinyúló „tüskék”. Ahogy fokozatosan győzi le az ember az önzőséget, úgy egyenesednek ki és indul be a növekedésük ezeknek a szeretetérzésekből kialakult léleknyúlványoknak. És minél nagyobb valakinek a tettrekész szeretete, annál nagyobbak és erősebbek a nyúlványok, olyannyira szinte, hogy körül tudják fogni, át tudják ölelni a szeretetük tárgyát és emelni az üdvösség felé. Az legtökéletesebb szeretet, amikor az ember a másik embert az üdvösségre segíti elő szeretetével és nem a hajlamai növekedésén fáradozik. De a szeretet is vak bölcsesség nélkül, a bölcsesség viszont életképtelen szeretet nélkül, mert a szeretet az éltető ereje az egész teremtettségnek, így a bölcsességnek is. Annál tökéletesebb egy szeretet, minél nagyobb, -szükség szerinti, akár anyagi, akár szellemi- áldozatot képes vállalni másokért. De a legnagyobb szeretet talán az alázatban rejlik, amikor az embert bántások érik, vagyis ha megdobják kővel, akkor kenyérrel vág vissza. A bántásokra alázatosan hallgat és csak amikor alkalom adódik, akkor éltető erőkkel, azaz szeretettel válaszol. Az ettől még nagyobb szeretet az, amiről az Úr is beszél: „Az a legtökéletesebb szeretet, amikor az ember az életét áldozza barátaiért.” És az Úr nem testvért említ hanem barátot, vagyis sem szellemi, sem vérségi szempontból nem a hozzá legközelebbit említi az Úr, hanem barátot említ. Valakiért életet áldozni, nem jelent minden esetben mártírhalált. Valakikért egy egész élet szenvedéseit, stigmák okozta szenvedéseket is jelenthet, sőt gyakoribb ez az utóbbi eset, mert talán sokkal többet lehet tenni másokért ebben az utóbbi esetben. Ugyanis nagyon sok szenvedésébe került az Úrnak, majd a missziós szellemeknek az, hogy lelki gyermekeik meghallhassák az Úr hívó szavát: „Jöjjetek énhozzám…” és az, hogy megérezhessék az Úrból kiáradó vonzást: „…mindeneket magamhoz vonzok.”

Az ember gyarló lény, szinte minden pozitív cselekedetéért elismerést, sőt dicséretet vár el másoktól, de nem tudja azt, hogy aki itt a földön elveszi jutalmát, az nem kaphat a jó cselekedeteiért örök értékeket. A fentebb említett szentek, vagy missziós szellemek, akik nagyban hozzájárultak a föld fejlődéséhez, nem várnak senkitől semekkora dicséretet, hanem önzetlenül még az odafent kapott jutalmukat is az Isten Országának a terjesztésébe forgatják vissza, mert az számukra az „elismerés”, ha épül az Isten Országa. Az Isten Országának a munkásai eleve nem kaphatnak dicséretet, csak „keresztre feszítést” mert éppen olyanokért dolgoznak, akiknek a szívünkben még istenkáromlás, gőg, paráznaság stb. van és elejében üldözik az Úr munkásait, nemhogy megdicsérnék őket munkájukért.
Aki bármit is szeretetből tesz, nem vár érte dicséretet, csak akkor, ha elismerésvágyból teszi. A magasról misszióba küldött szellemek viszont a legmagasabb szeretetből tettek mindent a földön semmit sem várva vissza áldozatkész szeretetükért. Ha megdicsérték őket, szenvedtek miatta, mert annyira Istenben éltek a földön, hogy az egész lényükkel elhárították önmagukról a dicséretet és Istenre irányították, mert érezték, hogy minden dicsőség a minden Élet forrásáé, Istené. Ez az igazi alázat gyermekem. Akár még ha tudtukon kívül dicsérték őket, az is szenvedést okozott nekik. Annyira benne éltek az Úr hívásában és vonzásában, hogy a lényükben hordták azt a lényeget, hogy minden Istenből jön, tehát minden az Övé és minden Hozzá tér vissza. Hol van a földi ember ehhez az alázathoz gyermekem???

Jézus ugyan elment vissza a fényhazába, az ősnapok világába, ahonnan most is hív titeket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…”, de ez a hívás immár nem a földi életre szól, hanem a messiás világokba való eljutásra, vagyis nagyon hoszú távra. A „…mindeneket magamhoz vonzok”, szintén az ő hazájába történő vonzást jelenti. Tehát Jézus odafentről is aktív, hív és vonz mindenkit, az Ő képmására történő átformálódás révén, mert a messiás világokba, csakis úgy lehet bejutni, ha az Úr képmására átformálódik egy szellem, vagyis, ha előbb eléri Mária, mint a paradicsomi teremtés legtökéletesebb szintjét és abból az állapotból vezet az Úr gyakorlatilag a messiássá levéshez. Ezekben az átformálódási folyamatokban segítenek az Úr által kiküldött Szentlélekszellemek, hogy elérhetővé váljék majd Mária szintje és onnan tovább a fő cél elérése felé.
Mária után Péter is megkoronáztatott, mert mártírságával Máriával harmonikus szintre került. Tehát Péternek is része van a föld vezetésében, Ő a kinyilatkoztatások, a médiumitás vezetője.
Valaha nektek is el kell érni ezt a szintet és akkor világokat fognak rátok bízni, világokat fogtok ti is vezetni, méghozzá úgy, hogy teljes szabad akarattal rendelkeztek már, mert teljesen meg fogtok akkorra tisztulni és nem lesz bennetek semmilyen halvány foltja sem a tévelygésnek, hanem teljesen megtisztulva alkalmassá fogtok válni arra, hogy vezető szerepet tölthessetek be a világegyetem valamelyik pontján. Akkor már tinektek is akkora lesz a szeretetetek, hogy magatokra tudjátok vállalni az általatok vezetett világ szellemeinek negatívumait és ezáltal az ellentét hálójából megvásároljátok őket „magatoknak” és a bennetek élő Krisztusnak, Aki akkor sem szűnik meg felétek sugározni hívó szavát és vonzalmát, amelyet ti közvetítetek le vezetetteitekre.
No de ez a jövő, amelyet, mint vigasz gyanánt szeretnék most elétek tárni a nagy megpróbáltatások idejére, hiszen talán könnyebb elviselni a jelenkor megpróbáltatásait, ha az ember valamennyire is látja a célt. Igaz nem ezért a célért kell munkálkodnotok, hanem , hogy Isten visszavezessen benneteket az Ő Országába, az örök boldogság világaiba.
Most mindenkinek az a feladata, hogy meg tudjon kapaszkodni a krisztusi jelenlétbe és az Általa hozzátok kiküldött szellemi vezetésbe, akiken keresztül hív, vonz és elvezet benneteket az Úr a számotokra kijelölt helyre, melyet előre elkészített nektek. Ugyanis olyan mélyre süllyedtek a föld szellemei, hogy még az örök hazának és a vele járó örök boldogságnak az emléke is kitörlődött a lélek mélyéről. Tehát a hívás, a vonzás, egyben útirányadó is a lélek számára, amely szellemi tevékenységet hittel, élő hittel és az üdvösségre való forró vággyal tud csak „asszimilálni” a földi ember, ugyanis a hit a lélek tapogató szerve, amellyel keresi és kutatja a lélek az Isten Országát. Az üdvösségre való forró vágy már csak akkor alakulhat ki a lélekben, ha már megutálta saját magát, vagyis a kárhozatra vivő hajlamait és vele együtt ezt a kárhozatra ítélt világot. Ameddig itt a földön még jól érzi magát a lélek, az azt jelenti, hogy a lelkének egy része még a bűnnek a rabja, amely bűnre vezető hajlamtól még nem szenvedett annyit, hogy megutálja azt. Ameddig így áll a lélek, addig nem hallja meg Krisztus Urunk hívó szavát, csak akkor, amikor már kifelé emelkedik a bűn fertőjéből. Ameddig tehát az emberi lélek élvezi a bűnt, annak bűzös kipárolgásaival együtt, addig a lelkének az a része még nincs megváltva, még nagyon messze áll a megváltástól. Ha meg még a visszahatások által kiváltott okokat nem ismeri fel és nem köti össze az okozóval, addig meg végképp messze áll az emberi léleknek azon része a felemelkedéstől. Ebben az esetben még a törvény ecsetével kell megkenegetni a lélek beteg részét, hogy az ember bűnbánatra juthasson és gyógyulásnak indulhasson.

Máriát annyira nyomta eme bűnös világ légköre, és ebből kifolyólag annyira vágyott Szent Fiánál , a Messiás világban lenni hogy szinte belehalt ebbe az Úr felé érzett vonzalomba. Ugyanis az Úr részéről történő vonzásnak ki kell építenie a lelketekben az Ő országa felé való vonzalmat. Akkor már nem a szenvedések, nem az alsó szférából jövő taszító erők emelnek titeket, az Isten felé történő vonzódás.

Ezért hát, főként itt az utolsó idők kezdetén, azt javasoljuk és arra kérünk benneteket gyermekem Keresztelő Jánossal együtt: „tartsatok bűnbánatot, mert a fejsze a fák gyökerére vettetett és amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, az kivágattatik és tűzre vettetik”, vagyis nagyon közel van már az ítélet napja, amely úgy jön el, mint a tolvaj éjjel: váratlanul, vagyis meglepetésszerűen. Mindannak ellenére, hogy a hatalmas megpróbáltatások miatt már sokan fogják várni az Úr második eljövetelét, mégis akkor jő el, amikor már senki sem várja éppen azért, mert a választottakon kívül csak azok maradnak az ítélet napjáig életben, akik a bűnök kiélésében vannak elmerülve és egyszer csak lecsap a „tűzözön” és feléget minden, az ember által hamisan létrejött eszmei és anyagi „építményt” megalkotójával együtt. A megpróbáltatások alkalmával az élő hit hiánya miatt, az emberek milliói tagadják meg hitüket és ezzel együtt Atyjukat és válnak az ellentét martalékává, de aki mindvégig kitart az el fog jutni az üdvösségre.
Olyan mélyrehatónak kell lennie a bűnbánatnak, amilyen mélyen gyökerezik az ember alsóbbrendű énjében a bűn, ugyanis még: „Az Ige tövében is gyökeret ver a bűn. ” Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, a lélek talaját mélyen fel kell szántani, hogy a mag jól megmunkált talajba hulljon bele. Tehát a szenvedéseknek, a megpróbáltatásoknak olyan mélyen kell szántani a lélekben, amilyen mélyen gyökerezik a bűn. Nem az Isten idézi elő a szenvedéseket, a mélyszántást, hanem a fejlődésbe bekapcsolt negatív erők, mert Istenben nincs semmi negatív, tehát nem okozhat senkiben fájdalmat, hanem a bűnök által kitermelt negatív erőkkel teheti ezt meg és teszi ezt mindaddig, ameddig a bűn gyökere el nem szárad. Ebben az esetben már a jól felszántott talajba esik a magvető kezéből az isteni ige magva és már nem verhet gyökeret az Ige tövében a bűn.
Ahhoz tehát, hogy az ember sikeresen kiállja a próbákat, az Igének, vagyis az isteni Lényegnek a lélek mélyéig le kell hatolnia.

Azt azonban ne feledjétek, hogy még egy fa sem nőtt az égig, tehát az ő fájuk is kivágattatik és velük együtt tűzre vettetik.
Az I. és II. szféra azért születik meg, hogy próbára tegye és a próbák által előre segítse az üdvösségre meghívottakat!

Az Úr adjon nektek hitet és erőt, hogy az üdvösségetek érdekében mindvégig ki tudjatok tartani a megpróbáltatásokban!!!

Amen
Ada, 2022. IX. 25.

UI:

Összeomlás, átrendeződés kint; eszmélés, szabadulás bent - Indul, amire felkészítettem nézőimet
https://www.youtube.com/watch?v=PI_wbiL6vmY

Berg Judit
Meseleves vagy nyakleves?
Mi lesz ma az ebéd? – érdeklődik a négyéves kislány.
- Zöldborsó leves, krumpli főzelék, fasírt.
- De én azt nem szeretem – görbül sírásra a kislány szája.
Anyuka sóhajt. Most mit mondjon? A tükörtojást és spagettit leszámítva semmit sem
eszik meg a gyerek. Próbálta már kedvesen:
- Gyere, kóstold meg, meglátod milyen finom.
Máskor alkudozott vele:
- Na, csak öt kanállal egyél, és aztán jöhet a süti.
Volt már, hogy elvesztette a türelmét, és kiabált. Végül dühében elzavarta a kislányt az
asztaltól. Utána persze bánta, de már nem volt mit tenni. Azt is elhatározta, hogy szigorú lesz:
- Addig nem mehetsz játszani, amíg el nem fogyott az ebéd!
Mindegy. Akármit főz, akármit mond, a kislány nem eszik. Pár falatot ugyan sikerül
beleimádkozni, de minden étkezés nyűg. Aztán egy nap zellerkrém levest küld a nagymama
kóstolóba. Nagyon finom, de anyuka tudja: a kislány megkóstolni sem lesz hajlandó. Aznap
délelőtt annyi a tennivaló, hogy nincs idő külön főzni a gyereknek. Ha nem eszi a levest, hát
éhen marad. De amikor kiszalad a kislány a konyhába, hogy megkérdezze, mi lesz az ebéd, az
anyja hirtelen ötlettől vezérelve azt mondja:
- Meseleves.
- Az mi? – tátja el száját a kis copfos.
- Olyan leves, hogy ha szépen eszed, mesélek közben.
- És mit mesélsz?
- Majd meglátod. Nagyon izgalmas lesz.
Bár még csak tizenegy óra múlt, a kislány nyafogni kezd:
- Éhes vagyok. Mikor ebédelünk már?
Mire eljön az ebédidő, a kislány már könyörög, hogy egyenek végre. És csodák-csodája,
amíg anya halkan mesél neki fejből, fogy a zellerkrém leves. Utána a második fogás is eltűnik a
tányérból.
- Ma nagyon finomat főztél! – dicséri anyját a kicsi. - Mikor lesz megint meseleves?
- Ma zellerből készült a meseleves. Holnap paradicsomból lesz. Jó?
- De mesélsz hozzá? – aggodalmaskodik a kislány.
- Hát persze.
- Nem vagy normális – mondja a szomszédasszony, amikor a kislány édesanyja elmeséli,
hogyan eteti a gyereket. – Csak elkényezteted. Én már rég odacsaptam volna, ha a gyerekeim
nem ennék meg az ebédet.
A kislány anyja nem válaszol. Ő nem tud odacsapni. Hetek-hónapok múlnak el, és a
kislány egyre többféle ételt hajlandó megkóstolni. Zellerkrémlevest már mese nélkül is eszik.
Néha, vészhelyzetben azért előkerül a mesevarázslat.
- Kóstold meg a szilváslepényt – kínálja a nagymama.
- Nem szeretem. – húzza el száját a kislány.
- Kóstoltad már?
- Nem. De nem szeretem – makacskodik a kicsi.
A nagymama sóhajt. Igaza van. De a kislány anyja már tudja, mit kell tenni:
- Mesélek neked a pásztorfiúról, aki úgy szerette a szilváslepényt, hogy nem is akart mást
enni.
- Jó – egyezik bele a kislány, és boldogan hátradől.
A mese végén elgondolkozik, majd a nagymamához fordul:
- Teszel nekem porcukrot a szilváslepényemre?
Néhány nap múlva anyukának gyanússá válik a csönd a gyerekszobában. Nagyobb
zsivajhoz szokott. Aggodalmasan lép az ajtóhoz, bekukucskál. Négyéves kislánya a babaágy
mellett ül kötényben, kezében fakanállal. Kedves, türelmes hangon magyaráz öt hónapos
húgának:
- Akkor most mondok neked egy mesét a babáról, aki nem akart rendesen szopizni.
Anyuka csendben mosolyog. Lehet, hogy a kicsi jó evő lesz?

szemlézte: Bíró László
--

Az ősi gyűlölet

"Ez a történet sokkal régebbi mint gondolnánk, az ősi gyűlölet nagyon régről fakad, de nem mi kezdtük..." Ehhez egyik kedves könyvemből idézek:

"A folyamat nagyjából a következőképpen alakul. A terméketlen sivatagi pusztaságok felől, a szaporodó barbár lakosság fokozatosan nyomul a civilizált magas kultúrák irányába. Kezdetben minden feladatot alázatosan és boldogan elvállalnak, csak valahogyan bejuthassanak az eredeti lakóhelyüknél még cselédként is jobb megélhetést biztosító magyar birodalmakba.
Később bár saját nyelvükön beszélnek egymás között, lassan éppen az illeszkedésük érdekében megtanulják az ősnép nyelvét valamennyire, majd mivel saját kultúrájuk nincsen, azonnal keverni is kezdik a magukéval.
Ahogy telik az idő, vegyes házasságok és egyéb módszerek segítségével hozzáférnek az őskultúra forrásaihoz. Mohón tanulni kezdik, magukba szívják, de nem azért, mert alkalmazni szeretnék, hanem mert már pozicionálják magukat a befogadó ősnéppel szemben.
Később fokozatosan durva, erőszakos természetüknek engedve magukhoz ragadják az ősnép fölött a hatalmat és vad irigységgel, lefojtott kisebbrendűséggel gyilkolni kezdik azokat.
A szerencsétlen és gyanútlan befogadó részben beolvad, vagy elmenekül, nemegyszer teljesen kipusztul.
A kakukkfiókaként fészekbe kerülő új urak kezdetben még kényszeredetten elismerik az elcsent szellemi és anyagi javak eredetét, később azonban saját hamis mitológiát teremtve megtagadnak minden eredeti forrást, és hangosan becsmérelik az ősi kultúrateremtő népet.
A nyers erőviszonyok miatt aztán ténylegesen is reménytelenné válik egy szellemi, vagy genetikai revans, és a gőgös démoni faj nemcsak elrabolt területet, de a kultúrateremtő poziciót is kicsalja magának, éppen azokat nevezve barbárnak, akiknek mindent köszönhet, akiktől emberi létét kapta.
Szüksége van azonban erre a démoni történetírásra, mert hogyan számolna el másképp a tömeggyilkosságokkal és a mohó rablásokkal, árulásokkal és szavakban talán meg sem fogalmazható aljasságokkal."
(Bakos Attila : A Duna Evangéliuma - Részlet)

Mit bánnak leginkább a haldoklók?

Egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nővér összegyűjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén. A férfiak leggyakrabban azt sajnálták, hogy túl sok időt töltöttek munkával.
Bronnie Ware, palliatív ellátásban dolgozó ausztrál nővér évekig ápolt végstádiumú betegeket. Betegeivel az utolsó hetekben igyekezett arról is beszélgetni, hogy van-e valami, amit sajnálnak, vagy bánnak, hogy úgy alakult az életükben, ahogy alakult. Az először a blogján közzétett, öt megbánást tartalmazó listát kibővítette könyvvé is, amely angolul idén számos országban jelent meg, és már több millió példányt adtak el belőle.
A megbánások között sok visszatérő akadt, a nővér szerint a leggyakoribb az alábbi öt volt:
1. Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni.
"A legtöbben ezt sajnálták. Amikor az ember élete végéhez közeledik, és őszintén visszatekint, szembesül vele, hogy mennyi álmát nem teljesítette be. A legtöbb ember még álmai felét sem váltotta valóra, és tudatában van annak, hogy ez a saját döntéseinek következménye" - írja a nővér a blogján.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.
"Minden férfi betegem szájából elhangzott. Sajnálták, hogy kimaradt az életükből gyermekeik fiatalsága, hogy kevés időt töltöttek társukkal. Minden általam ápolt férfi mélyen sajnálta, hogy élete nagy részét a munka taposómalmában töltötte."
3. Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására.
"Sok ember érezte úgy, hogy a konfliktusok elkerülése végett elnyomta az érzéseit. Ennek az eredménye egy középszerű élet lett, és soha nem váltak azzá, akivé válhattak volna. A ki nem mondott keserűség, harag, neheztelés sokaknál betegségek kialakulásához is vezetett."
4. Bárcsak ne hanyagoltam volna el a barátaimat.
"Gyakran egy régi barátság értékét csak az utolsó hetekben ismerjük fel, amikor már sokszor nincs mód az illető felkutatására. Sokan számoltak be arról, hogy annyira lefoglalta őket a saját életük, hogy az évek során fontos barátságokat hagytak elúszni. Sokan számoltak be mély megbánásról, hogy barátaikra nem szántak elég időt és energiát. Mindenkinek hiányoznak a barátai élete végén."
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.
"Sokan csak életük végén ismerik fel, hogy a boldogság is választás kérdése. És ahelyett, hogy a boldogságot választották volna, beleragadtak a régi mintákba, szokásba. A megszokás mind az érzelmi életet, mind a fizikai létet képes középszerűvé tenni. A változástól való félelem sokakat arra késztetett hogy magukkal és másokkal is elhitessék, hogy tulajdonképpen elégedettek az életükkel, miközben lelkük mélyén arra vágyták, hogy újra bolondozhassanak, és felszabadultan nevethessenek."

Szenteste történt

Javában dúlt a háború. Fegyverropogások és bombarobbanások hanghullámai rázták az aprócska falut. Egy német asszony úgy döntött, gyermekeivel átköltözik egy biztonságos házikóba az erdő sűrűjébe, távol a falutól. Miután begyújtottak a kandallóba, a család nekilátott megünnepelni az áldott napot, hiszen aznap volt Szenteste Németországban.
A kéményből felszálló füst azonban odavonzotta a látogatókat, és hamarosan dörömbölni kezdett valaki az ajtón, ami megrémítette az asszonyt.
– Ki lehet az? – gondolta magában, majd bátran ajtót nyitott. Ám kiderült, hogy három amerikai katona állt odakint – az ellenség!
– Eltévedtünk és éhesek vagyunk, ráadásul a társunk megsebesült. Bejöhetnénk egy kicsit melegedni? – kérdezte az egyik fiatal katona. A német családanya szívét kételyek mardosták:
– Vajon mi történne a családommal, ha a németek megtudnák, hogy lepaktáltam az ellenséggel? – tétovázott magában, majd meglátta a didergő fiatalembereket és az édesanyjukra gondolt.
– Jöjjenek be! – szólt tört angolsággal, miközben szemügyre vette fegyvereiket az oldalukon.
– Kérem, tegyék a puskákat a farakás mellé. Még megijednek a gyerekek – mondta, miközben a tűz mellé segítette a sebesültet. Miután az asszony étellel kínálta őket, mindnyájan a tűz köré ültek és a tőlük telhető legjobb módon beszélgetésbe elegyedtek. Különös találkozás volt.
Ám nemsokára ismét kopogtattak az ajtón, és egy sürgető, német hang azt kiáltotta:
– Engedjenek be! Nagyon fázunk! – Az asszony elsápadt a félelemtől.
– Most mit tegyek? – gondolta ijedten – ezek német katonák!
A dörömbölés tovább folytatódott, így odasietett, és mivel nem volt más választása, ajtót nyitott és elmondta a katonáknak, hogy itt van három amerikai is, akiket szintén beengedett.
– Annyira fáztak, ráadásul az egyikük megsebesült. Ma Szenteste van, ma éjjel nincs helye a harcnak és vérontásnak – mondta.
A két német katona lerázta a havat a csizmájáról és belépett a házba.
– Kérem, tegyék a puskákat az amerikaiaké mellé – kérte, mire a katonák leszedték magukról fegyvereiket és a fal mellé helyezték. A német és az amerikai katonák együtt ücsörögtek a tűz körül.
Az egyik német katona orvos volt, így ellátta ellensége sebét. Éjfélkor együtt énekelték el a „Csendes éjt”, boldog Karácsonyt kívántak egymásnak és egymás mellett aludtak el a padlón. Reggel a német háziasszony, aki barátokká tette az ellenségeket, útbaigazította az eltévedt amerikaiakat, a német katonákat pedig búcsúzóul megölelte.
A barátság az egyetlen erő, mely összetartja a világot. Az ember testvérisége és Isten atyasága az, amely tartós békét hoz a világnak.

UI:

Fogyásom Története! - Inspiráció Rocky Balboa
https://www.youtube.com/watch?v=2MJyPWz6KW4

A saját kereszted

Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térde borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz:
„Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat.”
„Rendben van gyermekem!” – válaszolta Jézus és levette róla a keresztet.
Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet. Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni. A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet.
„Azt kérem, ott, ami a sarokban van!”
„Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!” – felelte Jézus.
Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom, nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük, meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak a saját „keresztünk” súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz...


UI:

Thrive HD HUN - Növekedj - Magyar szinkron - teljes film
https://www.youtube.com/watch?v=20EWMaAaMsY

A tehetős férfi és a tanárnő

Taylor Mali előadóművész egyszer egy előadásában mesélte az ismerősével megesett történetet:

Egy asztaltársaság fellengzős férfi tagja ebéd közben a mellette ülő hölgyhöz szólt oda.
“Most őszintén mi a fenét tudnánk tanulni egy olyan embertől aki azt gondolja, a legjobb döntés az életben az, ha tanár lesz és gyakorlatilag éhen hal?”
Volt pofája konkrétan arra rákérdezni, mennyit keres havonta. De a nőt sem ejtették éppen a fejére, és ha már a szemtelen felfújt hólyag arra kérte mondja el az őszinte véleményét, hát ezen ne múljon!
“Azt szeretnéd tudni mennyit keresek a munkámmal?” - kérdezte tökéletes nyugalommal az arcán, majd pár pillanat múlva meg sem várva a választ így felelt:
“Vannak olyan gyerekek az osztályomban, akik olyan keményen dolgoznak, amiről nem is álmodtak, hogy képesek lesznek valaha is. Képes vagyok úgy 3-ast adni, hogy azt olimpiai aranyéremnek érezzék, és úgy ötös alát, hogy a világ legszomorúbb dolgának, kinek kinek képességéhez mérten! El tudom érni, hogy 45 percig is odafigyeljenek az órán, pedig általában 5 percig sem tudnak nyugton ülni.
Ezek után azt gondolja tényleg az a lényeg mennyit keresek?
Fel tudom kelteni a fiatal elmék érdeklődését.
Kritikussá, érdeklődővé varázsolom őket. Kedvesen elérem: kérjenek bocsánatot és ha azt teszik, akkor gondolják is komolyan. Megtanítom őket arra, mi az a tisztelet, ami magából például olyan nagyon hiányzik, és hogy felelősek legyenek tetteikért!
Foglalkozom velük, hogy megtanuljanak írni, hogy azért fontos írni, mert ez fejleszti az agyat és a jellemet, nem csak a billentyűnyomogatásból áll a világ! Rengeteget olvasunk, megbeszéljük, hogyan tudunk matematika feladatokat megoldani. Ha össze kell két számot adni az agyukat használják, ne a számítógépet.
Gondoskodom arról, hogy a más országokból származó tanulók is sok mindent megtanuljanak a kultúránkról.
És talán ami a legfontosabb: megtanítom nekik, hogy fontos, hogy tele legyen a fej ésszel, a szív érzéssel, és ha ilyen bunkóval hozza őket össze a sors, akkor a pucájuk vérrel, hogy okosan és ne erőszakkal győzedelmeskedjenek, de ne féljenek kiállni magukért!"
Itt egy kis szünetet tartott, mielőtt folytatta volna:
“Lehet, hogy nem keresek sokat... De tudja mi ér még a pénznél is sokkal többet? A lehetőség. A lehetőség, amit azzal kapok, hogy rendes embereket neveljek a fiatalokból, hogy a képességeikhez mérten a maximumot hozzák ki magukból, ezáltal kiváló szakember és szülő váljon egyszer belőlük. Mert napi nyolc órában a társadalmunk jövője az ÉN felelősségem. És Ön hogy változtatja meg a világot napról napra?"


szemlézte: Bíró László

HONFOGLALÁS vagy HAZATÉRÉS?

A honfoglalás szó viszonylag új keletű. Kézai Simon (1283) visszaköltözésnek, Thuróczy János (1488) visszatérésnek, Székely István (1559) és Heltai Gáspár (1575) második bejövetelnek nevezik Árpád népének a Kárpát-medencébe való beköltözését. De a XIII század elején Anonymus, 1358-ban a Képes Krónika, 1490-ben Ranzano és 1497-ben Bonfini mester is csak a nagy visszaköltözésről írnak és adnak számot.
Árpád fejedelem és népe nem egy idegen országot foglalt el, hanem HAZATÉRT örökébe. Jól ismeretes, hogy a kárpát-medencei őslakosság történelme folyamán minden hódítónak keményen ellenállt, sokszor évszázadokig! Atilla és hunjai, Árpád és magyarjai nem ütköztek ellenállásba. A velük egyfajú őshonos lakosság nem harcolt ellenük, hanem azonnal mindnyájan együtt dolgoztak az erős, jól megvédhető MAGYAR ÁLLAM MEGALAPÍTÁSÁN.

Szeretettel Bíró László

Mit akar az Atya földi ember – gyermekeitől?
Idézet Dr. med. Grünhut Adolf írásaiból

Mit akar az Atya földi ember – gyermekeitől? Azt, hogy a gyermekek kicsinyek, ártatlanok, tisztaszívűek legyenek. Azt, hogy a lelkiekbe ültetett világosság és a szeretet segélyével jó emberek legyenek, azaz szeressék felebarátaikat, mint önmagukat; legyenek elnézők, türelmesek, megbocsátók, egymás gyengeségei iránt s önzetlenül segítsék egymást minden bánatukban, osztozzanak örömeikben, így imádván és szolgálván az Atyát lélekben és igazságban az Üdvözítő példaadása szerint.

Így élni és cselekedni csak az tud, aki kicsinynek, jelentéktelennek érzi és vallja magát – nem az embernek, de Isten és önmaga előtt, mert csak ennek a kicsinységnek tudatában érzi, hogy mindenben szüksége van az Atya szeretetére, kegyelmére és segedelmére s hogy felebarátai iránti szeretetbeli kötelességeit csak úgy tudja teljesíteni, ha alázatossága révén kiérdemelte magának nem a nagyok, hanem a gyermekek számára fenntartott segedelmet. A talentumaikkal rosszul gazdálkodók nem alázatosak; nem ismerik a kicsinységnek élő öntudatát, mert egyik úgy, mint a másik nem tudja gőgjét abban a mértékben leszerelni, ahogy ezt tennie kellene. Azok, akik nem fejtenek ki elegendő hitet, buzgóságot és szeretetet önmunkálkodásukban és a felebaráti szeretet kötelességeinek teljesítésében, éppen úgy gőgjüknek áldozatai, mint a sokat, a nagyot művelni akarók. Előbbiek megkapván a világosságnak egy bizonyos kezdetleges mértékét, túlemelkedésükben elhihetik magukkal, hogy máris haladtak annyira, amennyire haladniuk lehetett. Jóknak, igazaknak, az igazság birtokában lévőknek vélik magukat, akiknek kötelességük e kincseiket féltékenyen őrizni minden megpróbáltatástól, tetszelegvén magunknak azzal, hogy e földi életre előirt feladataikat helyesen betöltik. Már pedig aki azt hiszi magáról, hogy eleget szerzett, sőt már nincs is több szerezni valója a földön, túlbecsülte, azaz gőgje által elvakítatta önmagát s eltévesztette rendeltetését. Hiszen az Atya végtelen bölcsessége a szellemi kincsek szerzését törvényes korlátok között az ember egész életére, annak minden pillanatára egyenletesen osztotta el s erőinek és magával hozott megismerésének mértékéhez képest várja tőle, hogy szakadatlanul munkálkodjék önmagán s felebarátain.

Még nagyobb a gőg romboló munkája azoknak a lelkében, akik sokat, nagyot, erejüket túlhaladót akarnak művelni s erre hivatottnak érzik és vallják magukat. Ezek elfeledik, hogy az Isten senkit sem azért küldött a földre, hogy nagy legyen. Saját fiát is a szegénység, a megvetettség zálogául küldte hozzánk, benne mutatván meg a földi ember ideálját az Atya akarata szerinti egyszerűségben és alázatosságban, mely az Ő országának alapkövét képezi. Krisztus mindenben kicsiny, jelentéktelen volt, csak a szeretetben volt utolérhetetlen nagy, mert így akarta az Atya, a szeretet lévén az Ő tükörképe s ebben akarván megmutatni minden gyermekének nem a földi, hanem a valódi, az örökéleti nagyság képét. Amit Krisztus művelt, sohasem a saját érdemének, hanem az Atya akaratának és kegyelmének gyümölcseként osztogatván áldásait az embereknek. Küldetését dicsőségesen befejezte, mert nem tért el a számára kiszabott törvény előírásaitól soha egy hajszálnyira sem, sem kevesebbet, sem többet nem teljesítvén, de nem is akarván teljesíteni, mint amennyi reá lett bízva. Így és ebben mutatta meg Jézus az alázatosság példáját s mert alázatos volt, ezért tudott annyit és olyan hathatóan segíteni azokon, akiket az atya Neki adott.”

szemlézte: Bíró László

Szeretni?
Egy indiai szerzetes egy patak partján imádkozott.
Ahogy felnyitotta a szemét, meglátott egy skorpiót,
amely a nagy kavicsok között haladva hátára fordult,
kapálódzott, nem tudott továbbmenni.
Megsajnálta, talpára segítette, ám az állat megfordult és belémart.
A szerzetes újból imádkozni kezdett, de amikor a szemét kinyitotta,a skorpiót újra a hátára fordulva, kínlódva találta.
Megint segített rajta, de az állat megint megmarta.
A szerzetes feljajdult fájdalmában. Harmadszor is megismétlődött ugyanez, akkorra már könnyek szöktek a szerzetes szemébe a fájdalomtól.Nem messze állt ott egy paraszt, aki látta mindazt, ami történt. Odament a szerzeteshez és megkérdezte: miért segíted ezt a hálátlan állatot? Háromszor segítettél rajta, és az háromszor beléd mart. A szerzetes elmosolyodott és azt felelte:
neki az a természete, hogy marjon. Nekem az a természetem, hogy irgalmazzak. Az a természetünk, hogy szeressünk és irgalmazzunk. Ez a világ végtelen jóságból és szépségből lett, ami ott ragyog a napban, az égen futó felhőkben, a kisgyerekek nevetésében és az öregember ráncai között. Ebből a szeretetből lettünk. Akkor szép az ember élete ha engedi magán átáradni ezt a végtelen jóságot. Nem kell kérdeznünk, hogy miért szeressünk.
Szeretni természetes, mint ahogyan természetes,
hogy az anya öleli a gyermekét. A gonoszság az, ami logikátlan és igazából megmagyarázhatatlan.
A gonoszság titka, amely előtt néha döbbenettel, értetlenül állunk és kérdezzük: ezt miért kellett?
A szeretet által válik az ember egésszé, a szeretet által teljesedik ki. Ha tud egész szívvel, teljes erővel szeretni,
akkor valósíthatja meg a teljes és egész szívet.
"Aki elveszíti önmagát, az megtalálja."
Aki viszont gyűlöl, aki harácsol, aki mást letiporni akar,
az eltorzul, az kicsinyes torzképévé válik igazi önmagának.
Így van ez nemcsak az egyén, hanem a népek életében is.
Az önzetlenség, az egymásért érzett felelősség naggyá tesz egy népet, a szeretet természetes rendjével ajándékozza meg."
/Székely János - A szeretet rendje
részlet/


UI:

„A SZERETETET IS MEG KELL TANULNI ELFOGADNI” – POKORNY LIA ÉS GRECSÓ KRISZTIÁN A KÖZÖS HANG PREMIERJÉBEN
https://wmn.hu/kozos-hang/57062-a-szeretetet-is-meg-kell-tanulni-elfogadni--pokorny-lia-es-grecso-krisztian-a-kozos-hang-premierjeben

"Az angyal neve: Anya

Egy napon a gyermek így szólt Istenhez: - Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre. De hogyan fogok ott élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?
Isten azt válaszolta:
- A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog téged és vigyáz majd rád.
- De - mondta a gyermek - itt a Mennyországban nem csinálok semmi mást, csak énekelek és mosolygok. Erre van szükségem, hogy boldog lehessek.
Isten így szólt:
- Az angyalod mindennap fog énekelni neked, és érezni fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.
- És - mondta a gyermek - hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?
- Könnyű - mondta az Isten. - Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz és az angyalod türelemmel , gondossággal meg fog tanítani beszélni is.
A gyermek felnézett Istenre és így szólt:
- És mit fogok tenni, ha veled akarok beszélgetni?
Isten rámosolygott a gyermekre és azt mondta:
- Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít imádkozni.
A gyermek azt mondta:
- Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem megvédeni?
Az Isten megölelte a gyermeket és azt mondta:
- Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha ez az élete kockáztatásával jár!
A gyermek szomorúan nézett és így szólt:
- De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged!
Isten megölelte a gyermeket.
- Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám. Habár én mindig melletted leszek.
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani lehetett a földi hangokat.
A gyermek sietve megkérdezte:
- Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az angyalom nevét!
Isten így válaszolt:
- Az angyalod neve nem fontos... Egyszerűen csak így fogod hívni: Anya."

UI:

Spirituális találkozó Dr. Papp Lajos birtokán, 1/3 Többi rész mellette

https://www.youtube.com/watch?v=iOupk7eGrsw

https://www.youtube.com/watch?v=iOupk7eGrsw

https://www.youtube.com/watch?v=AYqZJ50AVx8

"Úgy nézel ki, mint egy boszorkány. - mondta.
- Bárcsak! - válaszolt.
- Bárcsak? Mi a boszorkányság érdeme?
- Elmondom neked: a boszorkány olyan nő, aki kapcsolatban áll a természettel; ismeri a növények erejét és érti az állatok nyelvét.
Utazik a világok között, és kommunikál a nagy szellemmel.
A boszorkány szereti önmagát és minden élőlényt, tiszteli és képes ítélkezés nélkül hallgatni, és meggyógyítani az összetört szívet.
Boszorkánynak lenni annyi, mint ismerni a benned rejlő erőt, élvezni azt, aki vagy, anélkül, hogy bárkit lekicsinyelnél. A boszorkányok komplexusok nélkül táncolnak és énekelnek, megfejtik a hold és a szél üzeneteit, és meztelenül fürdenek a folyókban és a tengerekben.
Varázsolnak az otthonaikban. Egy jó edény mellett felmelegítik a tested és a lelked. Vannak boszorkányok, akik énekelnek, és boszorkányok akik írnak. Mások kenyeret készítenek, vagy eladják alkotásaikat. Minden szakmában megtalálod őket. Van, aki újholdas éjszakákon a tábortűz körül gyűl, mások otthon találnak ki rituálékat és gyertyákat oltanak el.
És tudod, miért? Mert nem félnek. Táncolnak és énekelnek az igazságtalanul elhunyt ősök tiszteletére. Felemelik a hangjukat, hogy felébresszék azokat a nőket, akik még mindig szenvednek az évszázados elnyomás varázslatától. Az önszeretet kantációit suttogják, átadják őket egyikből a másikba, és rögzítik a sejtjeikben.
Boszorkányok, varázslók és boszorkányok barangolják a négy irányt, és ajándékaikkal gyógyítják a világot.
Remélem boszorkány vagyok!”


UI:

MOSOLY ÖNGYILKOSSÁG ELŐTT: EMBEREK UTOLSÓ FOTÓI BESZÉLNEK AZ ELMONDHATATLANRÓL https://egy.hu/szocio/mosoly-ongyilkossag-elott-emberek-utolso-fotoi-beszelnek-az-elmondhatatlanrol-111539?utm_source=facebook_bm&utm_medium=razos&utm_campaign=szocio&fbclid=IwAR13fYaNgGLpbOoj5jopcLDjEAs0_cDOMvxE1fJ1V0RXt-AAoOx-jdeqNcQ

Minden szónál fényesebben beszél a tett
Idézet Dr. med. Grünhut Adolf írásaiból

„A spiritistának nem beszélnie, hanem cselekednie kell, mert minden szónál fényesebben beszél a tett. Szelídséggel, okossággal, egyszerűséggel, mértékletességgel, áldozatkészséggel kell teljesíteni minden kötelességét a legkisebb különcködés, túlhajtott lelkesedés nélkül. Ne abból ismerjenek rátok az emberek, hogy spiritisták vagytok, mert ezt hirdetitek, hanem abból, hogy azt cselekszitek velük, amit veletek akarjátok, hogy cselekedjenek. Ez a spiritizmus krisztusi tantétele, okos erőssége, propagandája égen és földön egyaránt; erre tanítanak a tiszta szellemek, Krisztusnak hű szolgái és követői. S éppen ezért óvakodjatok s túlzásoktól s óvjátok testvéreiteket a báránybőrbe bújt farkasoktól, akik mint jó angyalok és úgynevezett magas szellemek ejtik tőrbe húságukat és családi köreikben eget, földet ígérnek nekik, ha követik tanácsaikat, amelyek között az is szokott lenni, hogy ne hallgassanak másokra, mert ők mindenre megtanítják őket. A jó és tiszta vezetésnek az a próbaköve, hogy bűnbánatra, önbeismerésre, hibáinak alázatos bevallására és megismerésére tanítja a világosság után vágyakozó szegény embereket, s nem ígér nekik olyat, amit meg sem értenek, sem meg nem érdemeltek.
A szent ügyek áldásai készen várnak az igaz és alázatos szívűek számára, de a törvénytelenségnek és túlkapásnak szigorú és szomorú következményeiért is felelős mindenki, aki nem vigyáz és imádkozik, hogy kísértésbe ne essék. És ez a felelősség nem csak önmagáért, hanem mindazokért is terhelni fogja őt, akik a szolidaritás törvényénél fogva viszonylatba vannak vele, mert a spiritizmus nem egyesek, hanem az emberiség összességének kegyelmi eszköze a szellemi előrehaladás útján s ti ennek az útnak egyengetésének jöttetek le velem együtt a földre.”

„Használjátok a mennyei kegyelmet okosan és alázatosan, és el ne bízzátok magatokat. Valahányszor Isten kegyelméből el tudjátok magatoktól hárítani egy tisztátlan vagy rossz gondolatot, meg tudtok különböztetni egy törvénytelen szeretetlen érzést s igyekeztek azt távol tartani szellemetektől, mindannyiszor visszavertek egy – egy támadást az ellenség részéről s egy árnyalattal tisztább, erősebb lett lelketek, hogy a hasonlóság törvényétől fogva tisztábbak és erősebbek közelíthessenek hozzátok. De ugyanakkor már azt is lehetővé tettétek szellemi vezetőiteknek, hogy valamivel sötétebb, szegényebb testvéreket bocsássanak közeletekbe, mint előbb és így eredményesebb munkát végezhessetek. Mindezekkel a valódi spiritistának tisztába kell lennie Nem azért, hogy a körülötte lévő szellemekkel foglakozzék, hanem hogy tudja és érezze, hogy a szolidaritás törvényénél fogva mindig segíthet számtalan testvérén azáltal, ha önmagát ellenőrzi, önmagát meggyőzi, mert ez a munkája sok – sok testvérének hozhatja meg az áldást és békességet, amit neki már Isten kegyelme megadott s amelyért nem tud eleget hálálkodni. Nekünk, jóakaratú szellemeknek pedig legyetek segítségünkre abban, hogy vihessünk hozzátok hajlékaitokba, a tudatlan és szenvedő, sötétségbe levő szellemeket, hogy tanulván és erősödvén közöttetek, valóban méltók legyenek arra a kegyelemre, amit az Atya a spiritistának szánt és fog szánni mindaddig, míg minden gyermeke meg lesz váltva a sötétségből.”

szemlézte: Bíró László

Wass Albert
Tizenhárom almafa - Részlet

Tudni kell, hogy mikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszor adódik.
Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagybajuszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsőrmesterféle. Azért volt szabad neki megszólalnia.
– Uram – mondotta –, valami még nincsen készen!
– S az mi lenne? – nézett az Úristen csudálkozva legvénebb szolgájára.
Az pedig kivette szájából a csutorás pipát s odabökött vele Erdély felé.
– Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!
Az Úr odanézett, s abbiza lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni.
– No, várj csak – mondta s elkezdett kotorni a zsebeiben.
Talált is egy marékravaló magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket.
– Így, ni – mondotta –, ezzel is megvagyunk.
De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét.
– Már pedig ejszen hibádzik még valami.
– Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? – hökkent meg az Úr.
– Hásze emberek, azok most már vannak, instálom – okoskodott a vén főangyal –, de ki fog ott dolgozni?
– Mi? Hogy ki fog dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben s a románok a hegyek között!
De az öreg csak csóválta a fejét.
– A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek s bámulják leptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt eltöltik azzal, hogy kergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!
Erre az Úristen nagy bosszúsan benyúlt a lájbizsebébe, s kirángatta onnan a szászt.
– Na – lökte oda bosszúsan a magyarok s a románok közé –, itt van, ni. Ez majd dolgozik helyettük is!
De a vén okvetetlenkedő újra csak megvakarta a fejét.
– Hásze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindég hibádzik!
– Mi a keserűség hibádzhatik most már? – mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.
– Hásze idenézz, Uram – bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé –, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász, az dolgozik, ez igaz, s a veszekedésben mindég amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász, az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is, s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!
Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy ez éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.
Így kerültek a székelyek oda Háromszékbe, a Feketeügy mellé, s így adódhatott, hogy Táncos Csuda Mózsit pásztornak szerződtették a kommandói erdőkhöz. Ennek a Mózsinak ördöngös tudományai voltak s akkora híre, hogy a brassói prefektus is eljött hozzá vadászni egyszer. Mert hogy szavamat ne vétsem, akkor éppen a románok voltak fölül a veszekedésben, s a főispánt prefektusnak szólították, ami azzal a különbséggel járt, hogy a felhőbámulók uraskodni tanultak, s az uraskodók felhőt bámulni.


szemlézte: Bíró László

A haszon oltárán rég feláldoztuk világunkat

A haszon oltárán rég feláldoztuk világunkat, de még mindig buzgón reménykedünk, hogy majd minden jóra fordul.
A koldus remegő kézzel tartja a kalapját, s abban bízik, hogy a világ hatalmasságai megszánják. Az utolsó esély, hogy állj ki magadért, menj az utcára, de ne azért, hogy tüntess, ez vagy az mellett, hanem azért, hogy megtudják a világ manipulátorai hogy nem mész többé megrendezett háborúikba. Nem akarsz többé gyerekhalált látni, nem akarsz éhezést, nem akarsz semmi borzalmat már, elég volt !!!
Legyen nekik is elég. Fölfalták már a világot, övék már minden hatalom, és dicsőség legyen végre elég. Legyen elég a békétlenségből, legyen elég a harácsolásból, a végtelen hazugságok ármánykodások átláthatatlan szövevényéből.
Szeméthegyek közt élünk, becsomagolt hazugságok színes papírdarabjaiban fuldokolunk.
Mindent feláldoztunk, mindent benyeltünk. Elég, elég, elég!
Az itt és most, egy utolsó esély, hogy kiállj magadért. Hidd el, ha te nem teszed meg, más se teszi meg. Csak a közös fellépés önmagunkért változtathatja meg ezt a világot. Megalkuvások milliárdjait követtük el életünkben.
Inkább minden nap benyeltük a borzasztó tejbegrízt, inkább szót fogadtunk a rikácsoló óvónéninek, a hülye tanárnak, megírtuk a leckét, befizettük a csekket, lehajtott fejjel fogadtuk el a főnök baromságait. Elég volt, elég volt.
Hidd el, hogy van más világ. A megalkuvások korának vége van. Csak ennyi. Döntsd el, hogy mit csinálsz. Remegő kézzel tartod a kalapot, és bízol abban, hogy a világ gonoszai nem tesznek több gonoszságot. Megteszik, mert megtehetik. Megteszik, mert birka vagy. Az utolsó percben vagy, hogy kiállj magadért, a jelenedért és a jövődért. Bár minden eldőlt, még semmi sem dőlt el. Még itt az idő, hogy cselekedj. Szólj a hazugoknak, hogy fejezzék be. Már nincs hatalmuk feletted!
Szólj az igazmondóknak, hogy hallassák hangjukat. Figyelj a szívedre, hogy dobban, figyelj a gyermekedre, hogy alszik, békésen szuszog, senki ne vegye el az álmainkat.
Szeretetre és a békére születtünk, és a világ hatalmasságai menjenek a büdös francba a hülye kis háborúikkal, a csekkjeikkel, a bankjaikkal, és minden embernyomorító intézményrendszerükkel…
Itt a lehetőség, hogy végre jóra használd Isteni voltodat, teremts békét, egyensúlyt a lelkedbe, meglátod, hogy nem csak a félelmetes teremtések, megalkuvások színtere az életed. Ez most az utolsó lehetőség az ébredésre, utolsó esély arra, hogy helyrehozzuk a dolgokat, mielőtt elkerülhetetlenné válik a kipusztulás. Neked, nekem szeretteinknek…
Csókoltatjuk a sátánt, csókoltatjuk a hittérítőket, mi már kezünkbe vettük a sorsunkat.
Jakab István

A haszon oltárán rég feláldoztuk világunkat

A haszon oltárán rég feláldoztuk világunkat, de még mindig buzgón reménykedünk, hogy majd minden jóra fordul.
A koldus remegő kézzel tartja a kalapját, s abban bízik, hogy a világ hatalmasságai megszánják. Az utolsó esély, hogy állj ki magadért, menj az utcára, de ne azért, hogy tüntess, ez vagy az mellett, hanem azért, hogy megtudják a világ manipulátorai hogy nem mész többé megrendezett háborúikba. Nem akarsz többé gyerekhalált látni, nem akarsz éhezést, nem akarsz semmi borzalmat már, elég volt !!!
Legyen nekik is elég. Fölfalták már a világot, övék már minden hatalom, és dicsőség legyen végre elég. Legyen elég a békétlenségből, legyen elég a harácsolásból, a végtelen hazugságok ármánykodások átláthatatlan szövevényéből.
Szeméthegyek közt élünk, becsomagolt hazugságok színes papírdarabjaiban fuldokolunk.
Mindent feláldoztunk, mindent benyeltünk. Elég, elég, elég!
Az itt és most, egy utolsó esély, hogy kiállj magadért. Hidd el, ha te nem teszed meg, más se teszi meg. Csak a közös fellépés önmagunkért változtathatja meg ezt a világot. Megalkuvások milliárdjait követtük el életünkben.
Inkább minden nap benyeltük a borzasztó tejbegrízt, inkább szót fogadtunk a rikácsoló óvónéninek, a hülye tanárnak, megírtuk a leckét, befizettük a csekket, lehajtott fejjel fogadtuk el a főnök baromságait. Elég volt, elég volt.
Hidd el, hogy van más világ. A megalkuvások korának vége van. Csak ennyi. Döntsd el, hogy mit csinálsz. Remegő kézzel tartod a kalapot, és bízol abban, hogy a világ gonoszai nem tesznek több gonoszságot. Megteszik, mert megtehetik. Megteszik, mert birka vagy. Az utolsó percben vagy, hogy kiállj magadért, a jelenedért és a jövődért. Bár minden eldőlt, még semmi sem dőlt el. Még itt az idő, hogy cselekedj. Szólj a hazugoknak, hogy fejezzék be. Már nincs hatalmuk feletted!
Szólj az igazmondóknak, hogy hallassák hangjukat. Figyelj a szívedre, hogy dobban, figyelj a gyermekedre, hogy alszik, békésen szuszog, senki ne vegye el az álmainkat.
Szeretetre és a békére születtünk, és a világ hatalmasságai menjenek a büdös francba a hülye kis háborúikkal, a csekkjeikkel, a bankjaikkal, és minden embernyomorító intézményrendszerükkel…
Itt a lehetőség, hogy végre jóra használd Isteni voltodat, teremts békét, egyensúlyt a lelkedbe, meglátod, hogy nem csak a félelmetes teremtések, megalkuvások színtere az életed. Ez most az utolsó lehetőség az ébredésre, utolsó esély arra, hogy helyrehozzuk a dolgokat, mielőtt elkerülhetetlenné válik a kipusztulás. Neked, nekem szeretteinknek…
Csókoltatjuk a sátánt, csókoltatjuk a hittérítőket, mi már kezünkbe vettük a sorsunkat.
Jakab István

Egy nap felmászott a hegyre egy ember, és ott egy üldögélő nőt talált..
- Mit csinálsz itt egyedül, magányosan?
- Nagyon sok a dolgom..
- Már, hogy lenne sok dolgod? Nem látok itt semmit.
- Tanítok 2 sólymot, 2 sast, fegyelmezek 2 nyulat, motiválok egy szamarat és szelídítek egy oroszlánt, s közben kordában tartok egy kígyót. – felelte a nő
- S hol vannak ezek az állatok? Én nem látom őket.
- Bennem vannak.
- A sólymok a szemeim. Meg kell tanítanom őket, hogy a jót vegyék észre.
A két sast meg kell tanítanom, hogy ne bántsanak – ők az én kezeim.
A nyulak menekülnének, hogy ne kerüljenek nehéz helyzetbe, de őket tanítom, hogy maradjanak nyugodtak, még akkor is, ha esetleg megbotlanak. – ők az én lábaim.
A szamár mindig fáradt, makacs, sokszor nem bírja a terhet.
Ő a testem.
A legnehezebb kordában tartanom a kígyót, noha erős ketrecbe van zárva, mindig fegyelmeznem kell, hogy ne marjon meg senkit... Ő a nyelvem..
S van egy oroszlánom; ő büszke és gyönyörű.
Azt hiszi ő a király.. De nekem meg kell szelídítenem...
Ő az ego.

forrás: ismeretlen

UI:

Buddha 25 tanítása, ami megváltoztatja az életed...
https://joportal.hu/johirek/4599/buddha_25_tanitasa_ami_megvaltoztatja_az_eleted?fbclid=IwAR1s92X-1R3RishHxuXibt7oOWy2oPj6nF-NL1wsOR0zvOvKpeOTqn1nYNU

Egy Antony de Mello:

A közösségi ülésen minden kérdés azzal foglalkozott, hogy van-e élet a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.
Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérő magatartásra, ezt mondta:
- Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?
- De van-e élet a halál után, vagy nincs?
- Van-e élet a halál előtt, ez itt a kérdés - mondta a Mester rejtelmesen.


UI:

A testben utazó lélek - Fodor Kata, Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=2YHU6WEpcEU