Mesék, szép történetek

Penge elme

Egy egyetemista az ebédlőben le szeretett volna ülni egy üres helyre az egyik tanára mellé, de az így válaszolt:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! - válaszolt a diák.
A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár - hátha mégis megbuktathatja az áldozatát - mindent eldöntő kérdést tesz fel:
- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot, mert az fontosabb, mint a pénz.
- Mindenki azt választja, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák.
A tanár majd megőrül és azt írja a dolgozatra: "Szamár". A diák anélkül, hogy belenézne, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:
- Elnézést, a tanár úr aláírta, de nem írt rá jegyet!


UI:

Meditáció
http://megoldaskapu.hu/uton-a-felemelkedes-fele/vipassana/csak-ulok-es-meditalok-doing-time-doing-vipassana-szinkronizalt-005250?media-view=iid-33782&fbclid=IwAR3MZX8S2xlOAU8yk3xOIfTeISCVXMEFMXP3rijXSJnpUld-aIyIK-8aQko

Védőoltás csalódás ellen
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Gondolj mindig arra: mit tenne egy majom, ha ruhába öltöztetnéd, bevezetnéd a civilizáció kényelmeibe, megismertetnéd vele a társadalmi élet játékszabályait, tisztségekkel, hivatalokkal, jogokkal és kötelességekkel látnád el és végül kezébe tennéd a sorsodat?
Ne várj többet az emberektől sem.

Vágy és öröm
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Evangéliumi spiritizmus hangoskönyv lejátszási listák
https://www.youtube.com/channel/UCBFuwaVt6sNC5aqUPrn2qZg/playlists

https://www.youtube.com/watch?v=F5QnXwak-h4
https://www.youtube.com/watch?v=Mb_wJHPnIiQ
https://www.youtube.com/watch?v=Lf64gM96PaY
https://www.youtube.com/watch?v=c4hHL7x0MP8
https://www.youtube.com/watch?v=rA0zcZSASVw
https://www.youtube.com/watch?v=uD-hQZGMiuo
https://www.youtube.com/watch?v=-igQ1v5B4yE
https://www.youtube.com/watch?v=m3zQQaNr1wU

https://www.youtube.com/watch?v=wZt5Mvhc4pQ
00:13 1.Mi a magyarázata annak, hogy ti magas szellemi Vezetők..
00:42 2.És miként szóltok, beszéltek Istennel, Istenhez?
03:19 3.Megértette-e Buddha a Nirvánát, a szellemegyéniség megváltásának értelmében?
04:39 4.Van-e engedélye Máriának, Jézus születése titkának leleplezésére?
05:00 5.Jézus Isten Fiának nevetheti-e magát?
05:30 6.Beszélhetünk-e Jézus Istenségéről?
05:55 7.Laurentius,valóban mártírhalált halt-e a tüzes roston halálra kínoztatva?
06:25 8.Ismeri-e Laurentius Prudentus himnuszát?
07:21 9.A kereszténység kinyilatkoztatás és bölcselet?
07:50 10.Vajon Jézus filozófusnak, vagy teozófusnak nevezhető-e?
08:10 11.Nem kell-e a szubjektív,továbbá az objektív között különbséget tenni?
09:12 12.A szubjektív, alanyi két módja nem keveredik-e minden emberben és szellemben addig..
09:37 13.Az általatok tanult magasabb tudományokat hit által nem lehet elérni..
10:13 14.A tudományotok—miként az a földön történik
10:56 15.A tudományban olyan magas fokot kell elérnetek, amelyen túl már nem lehetséges lépni, fejlődni?..
11:36 16.Serkent-e benneteket még nagyobb tökéletesség elérésére?
12:13 17.Kutatni akartok, és mégis a hit szava oly kedves előttetek?
12:51 18.Melyik a kutatás helyes és igazi útja?
13:20 19.Lehetnek-e szellemek teljesen tökéletessé, majd pedig csalhatatlanokká?
13:44 20.Isten nem pozitívabb, ténylegesebb, biztosabb-e a számnál?
14:15 21.Isten egy Ős-számrendszer és Ősmértékrendszer..
14:51 22.Bőhm Jakab és Szent Marton számtanulmányai könnyebben érthetők..
15:10 23.Tiszta idealizmus-e a ti és az én tanításom?
16:00 24.Ha Isten Hármas egység..
16:40 25.Ha Isten nem hármas egység..
17:23 26.Az Isteni hármas egység ..
17:57 27.Isten azonban nem lehet tagja ezen hármas egységnek..
18:36 28.A Messiás lehet-e az ideális eszményi kapcsolat Isten és a világ között?
18:49 29.„Szellem, erő, anyag" című könyvben leközölve nem dualisztikus..
19:54 30.Minden természeti szellemivé lehet?
20:18 31.A teremtés egyidejűleg Isten teste, így annak..
20:43 32.Isten önmagában már a teremtéstől eltekintve szellem, lélek, test?
21:02 33.Isten által és Istennel minden,Isten nélkül semmi!
21:32 34.Örökkévalóságon a teremtést értitek-e, hogy Isten amit teremtett..
22:05 35.A világ vég-, vagy kezdetnélküli, vagy visszafelé halad-e már?.
23:46 36.Schoppenhauer az ateista közelebb jutott-e az igazlelkű Baedernél?
24:08 37.A kezdet- vagy végnélküliség kérdésére nem adtatok kielégítő választ..
25:49 40.Minthogy Isten abszolút: minden más teremtés csak relatív lehet..
26:35 41.Az atom elnevezést is ti nem a szó eredeti, hanem átvitt értelmében használjátok, ami keveset tár fel..
27:52 42.A teremtés honnan vette anyagát?
28:39 43.Én remélem, hogy ti még tökéletesebb felvilágosításokhoz is el fogtok jutni.
28:57 44.Az atomok tana és a monadológia nagy nehézségekkel jár.
30:25 45.Azonban ha a monádok önmagukban mind egyformák, miként van..
31:46 46.Az ősteremtés tehát monádok teremtéséből állott..
32:58 47.A végbement hatásokról nem volnának-e erre vonatkozó emlékeink?
34:05 48.Nem történhetik-e ez a lélekátformáláson keresztül?
37:28 49.Jézus hasonló az általatok leadott tanításokhoz?
37:40 50.A ti monadológiátok, amely kétségtelenül nem áll messze Leibnitz..
40:08 51.Úgy tűnik, mintha a teremtés kezdetéről való, szóló tanításokat vissza akarnátok vonni..
40:25 52.Szerintetek tehát a teremtés és keletkezés végtelen?..
40:48 53.Akkor tehát tér és idő abszolút határtalanok?
41:12 54.Ha azonban a teremtés kezdettől végig határtalan..
42:17 55.Fennáll a lehetősége annak, hogy a gonosz is létrejöhessen..
43:03 56.A monádok hatástörvénye nincs-e leleplezve?
43:33 57.Isten törvényeit senki sem semmisítheti meg.
43:53 58.Milyen utak, eszközök teszik a mai filozófia számára felfoghatóvá..
46:09 59.Nem vagytok-e ti más világokból valók?..
46:46 60.Ti, Adelma Vezetői- remélhetőleg mindig emberként életetek a földön?
47:30 61.Mióta vagytok egységesek? Egykor mégis csak különbözőek voltatok?
48:12 62.Ha ti, a ti fluidotok a földnek az önmaga és a Nap körüli mozgását követik..
48:32 63.Miképpen magyarázzátok a ti nem rotáló és rotáló fluidjaitok összefüggését?
49:19 64.Nem akarlak benneteket a hely távolsága felől — amelyet ti elfoglaltok..
50:38 65.Adelma médiumi írása .. És ki irányítja az írást?
51:16 66.Gyógyanyagok kitermelését magasabb forrásokból veszitek át? ..
51:42 67.A médiumok miről ismerhetik fel a törvénytelen szellemeket?
52:23 68.Nem nyilatkozik-e meg sok törvénytelen szellem, akit nem ismernek fel ilyennek?
53:10 69.Ezzel összefüggésben, hogy Amerika milliónyi sp. között sok tévelygés..
54:12 70.Nem következik-e ebből, hogy a valóban Istennel összhangban lévő kedélyeket nem fenyegeti veszély..
55:38 71.Nincs-e tévúton, nem tévelyeg-e az, aki a démoni félelmet kigúnyolja, kineveti és elveti?
57:51 72.Azon, ami felettetek lévő, bizonyára csillagot, vagy fokozatot értetek?
58:37 73.Baedert a szabadban gyakran oly elgondolkodottnak találjuk..



Az utolsó óra munkásaihoz - Pál beszélő médium útján - 9. A halálról
https://www.youtube.com/watch?v=R5qcRJZZ1bI

„Én vagyok a világ világossága, aki engem követ
nem jár sötétségben”

II.


Ima


Mindenható, jóságos Atyám, mélységes hálával borulok le Előtted az újabb, azon kegyelmi lehetőségekért, hogy Rólad és a Te lényedről, lényegiségedről szólhatok és ezzel Neked szolgálhatok, építhetem a Te Országodat. Ettől nemesebb és dicsőbb feladat nem létezik a teremtettségben: Építeni az utat az emberi lelkekben Hozzád, a végeláthatatlan Istenhez és Országához, a Krisztus, és az Ő kínszenvedésének eredményei által.
Örök hála és dicséret szálljon feléd ó, a halálból bennünket Megváltó és az Isten Országába elvezető Jézusom. Soha, de soha nem fogjuk kellőképpen át látni és átérezni azt a hatalmas munkát, a megváltás művét, melyet értünk, bukott szellemekért végeztél, míg el nem érjük az áldozatkész szeretetnek azon fokát, amely irányunkban Benned él.
Add megéreznünk és megtapasztalnunk ennek a szeretetnek bárcsak egy kis harmatcseppjét is, hogy Téged, mint a Világ Világosságát követve elindulhassunk, vagy ha már elindultunk, de megfáradtunk és az út porába roskadtunk, tovább haladhassunk az áldozatkész szeretetnek az útján, az üdvösségre vezető úton.
Mária, Te mint a tökéletességet elért nővérünk és Anyánk, mint az Úr elsőszámú „munkatársa” és követője aki a legmagasabb szinten valósítottad meg az Úr után az áldozatkész szeretetnek a tanát, legyél velünk, főként itt az utolsó időkben fogd meg a kezünket ezen az Úton, haladj előttünk, hogy követhessünk oda ahol Te élsz és a szeretet, az alázatosság és a tökéletes tisztaszívűség által „uralkodol” most és az örökkévalóságon át.

Amen

*

Nincsenek szavak, amelyek kifejezhetnék azokat a felemelkedett érzéseket, amelyek keletkeznek a háládatossággal. „Aki jobban szereti…” Az Isten felé történő szeretetnek a megnyilvánulása a legtökéletesebb és a legnemesebb kell, hogy legyen. Tehát az Örök, a Teremtő Isten felé sugározzuk a szellemünk legnemesebb érzéseit és csak Ő utána jöhet a duálérzés és a testvéri szeretet. Minél közelebb áll egy szellem Istenhez, annál nemesebb érzéseket képes feléje sugározni és annál több szeretetet be tud fogadni abból az egyetemes szeretetből, amely Istenből árad ki a mindenségre. Isten ezen a szeretet sugarakon (vibrációkon) keresztül sugározza ki akaratát az adott szellem gyermekére. Amennyiben felborul a szeretetbeli sorrend, a szellem nem tud táplálkozni Istenből és nem tudja szétsugározni sem a fentről kapott szeretetet a környezetére sem. Tehát mindenképpen mindenben Isten kell, hogy az első helyen legyen a szellem életében, akár testben van a szellem, akár a szellemvilágban. Éppen azért jött létre a bukás, mert a szellem hátat fordított Istennek és mind kevésbé tudott táplálkozni Istenből, az Örök Forrásból. Ez azután meglátszott a szellemburkon, a szellem minőségén, mert a szellembukás negatív értelemben minőségbeli változásokat hozott létre a szellemben, amely lefelé történő állapotokat, skálát eredményezett, melynek a legalsó pontja az Istentől történő teljes elszakadás, a szellemi sötétség és halál, ahonnan csakis az Istentől jövő szellemi szeretet keltheti életre a szellemet.

Az Úr Jézus azzal a céllal szállott alá a poklokra, hogy levigye oda a kínhalálának eredményeit. A megváltást, vagyis az „Én vagyok a világ világossága…”-át legelőször is a legmélyebb állapotokba vitte le az Úr, amikor a kereszt tövében leszállott a föld gyomrában lévő szférákba, hogy felkínálja azt a lehetőséget, hogy aki követni akarja ezt a világosságot, amely és Aki mindenáron ki akarja vezetni a sötétségből a szellemi sötétségbe zuhant szellemeket, annak legyen rá lehetősége. A föld alatt, a földön és a föld felett, a szellemi sötétségben lévő szellemek mind világosságot kaphattak a „Világ Világossága” által, hogy követve a Világ Világosságát, kijuthassanak a sötétségből és eljuthassanak az üdvösségre, a szellemi feltámadásra. De a sötétség kilökte magából a világosságot, mert ha ezt nem teszi, akkor meg kell változnia, le kell vetkőznie a kárhozatra vivő hajlamokat, amelyek már úgy hozzánőttek a lélekhez, mintha a saját énje volna a szellemnek. Az ezekkel történő szembehelyezkedéshez viszont erőre, Szentlélek Erőre van szükség, mert nagyon fájdalmas leválasztani azokat a kinövéseket, csakis önmegtagadással lehet, ami viszont, mivel éltetve van, szenvedéssel jár. Ettől a szenvedéstől fél gyakorlatilag mindenki. Pedig csakis ez a módja a szabadulásnak. Ha lenne más megoldás, nem az önmegtagadás, az „Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg önmagát…” akkor biztos, hogy Ő maga sem vette volna a vállára a keresztet, hogy felvigye a Golgotára és megfeszíttesse rajta a testiséget, hanem más, szenvedés mentesebb utat választott és mutatott volna az üdvösségre való eljutáshoz.

Az embereknek inkább tetszett a sötétség, mint a Világ Világossága, holott amikor: „A sötétség órája ez.” elérkezett, az Igének, az egyetemes szeretetnek a magva már el volt vetve az üdvösségre meghívott szívekben. Tehát a sötétség diadala csak látszólagos volt, mert azáltal, hogy legyőzni látszott a sötétség a világosságot, a világosságból éppen azáltal sarjadt új élet, millió és millió szellem üdvösségére. Éppen ilyen látszólagos lesz jelenleg is a sötétség diadala a világosság felett, mert amikor kiadja minden megnyilvánulási formáját, hogy diadalt arasson az emberiség felett, gyakorlatilag a saját ítéletére szolgáltatja ki magát és a gonosz végleges veszteséget szenvedve kilöketik a „tüzes gyehennára”, az újonnan kilöketett lávatömbbe, míg a világosság szintén Új formát öltve magára, örök otthont nyújt azoknak, akik azt kiérdemelték, vagyis akik már előbb megtagadták magukban a sötétséget, helyet biztosítva ezzel a Világ Világossága terjeszkedésének a lélekben. Tehát a világosság úgy nyomult be a sötétségbe, mint áldozatkész szeretet és úgy ment el, mint a halál felett győzelmet aratott király. Ha nem támadott volna fel az Úr, nem lenne átmeneti lehetőség erről a földről a megújult földre. De neki is meg kellett vívnia a rá kirótt negatívokkal a harcokat ahhoz, hogy eljuthasson a feltámadásra, mindannak ellenére, hogy teljesen tiszta volt, nem volt benne az ellenszegülésnek egyetlen egy paránya sem. Ő teljes egészében idegen, vagyis bukott fluidokat vett magára áttisztítás céljából. De ha nem vitte volna végbe küldetését, nem lenne lehetősége azoknak, akiket felemelni jött, hogy felemelkedjenek egy magasabb szintre, a szeretet szintjére.

Azért volt Jézus a Világ Világossága, mert a szellemének minden atomja fénylett a tökéletességtől, vagyis a bűnmentességtől, amit mindenki elérhet, ha követi Őt, a Világ Világosságát. Testben is folyamatosan átsugárzott szellemének fénye a testén és feje körül ott sugárzott fényköre még a legnehezebb állapotaiban is, amikor a barlangban véres veríték törte át a bőrét, ugyanakkor a megostorozásakor, a tövissel történő megkoronázás alkalmával, de még akkor is, amikor a keresztre szegezés alkalmával édesen csengő jajszava hatotta át a folyton morajló tömeg hangját. A halála alkalmával ez az „Élő Fénycsóva” leszállt a pokoli szférákba és oda is levitte a szabadulni vágyó „raboknak” a szabadulás lehetőségét, akiket az ördögök rabláncra verve hurcoltak le a sötétség és dermedtség birodalmába, hogy ha kellő erős hitük és elszántságuk van a szabadulásra, követhessék a „Fényt” a fénynek útját, hisz: „Én vagyok az Út…” Ettől a pillanattól kezdve még negyven napig aranyfénnyel hintette be az Általa újonnan kialakuló szférákat, és azt az utat, amelyen úgy jött le, mint áldozati bárány és úgy ment fel, mint a halál felett győzelmet aratott király és így is fog visszatérni.

A Mennyekbe történő felemelkedése folyamatának alkalmával a „Világ Világossága” mind fényesebben és fényesebben ragyogott, ragyogta be az erre az alkalomra egybehívott tömeg szívét és lelkét és ragyogta be a mindenséget, fénye már túlragyogta a nap fényét, míg be nem szállt a duálja által lehozott fénygömbbe , amely aztán még nagyobb mértékben ontotta fényét, mert két azonos szintű fényparányok ontották sugaraikat a bukott világra, világokra.
És ti is gyermekem részesülhettek eme fényözönben, fénylő fluidokban, ha követitek Őt. Amilyen mértékben nyitott a lelketek Feléje, és amilyen mértékben tudjátok Őt és egymást szeretni,olyan mértékben ragyog be a lelketekbe a Világ világossága. Olyan mértékben lehettek az ő eszmeiségének a követői és továbbítói. Belőle ugyanis a teljesen tiszta mindentudásnak, a tökéletes alázatosságnak, vagyis az Atya és a Közte lévő makulátlan kapcsolatnak és a tökéletes szeretetnek az egyesült fénye árad mindnyájatokra, akik a földi világban rójátok az „Élet” Országútját, vagyis a lényegtörvényetek útját felfelé az örök tökéletesség felé vezető úton.

De ahhoz,hogy bárki is előre tudjon haladni a fejlődésnek, az Úr által megvilágított arany színben ragyogó útján, követnie kell Őt a saját lelkének a megtisztulása érdekében a golgota útját, amelyen haladt az Úr felfelé. Kívül a városon, kívül a világtól, mert csakis ott haladhat az ember a saját tisztulásának az útján. Amíg az ember nem veszi fel a keresztjét, mint ahogyan az Úr felvette, és nem megy ki a kereszttel a vállán a „városfalakon kívülre”, akkor nem fog soha eljutni arra az állomásra, ahol „megfeszítik” a testet, azaz a testiséget, hogy utána a testi erők úm. átszellemülhessenek egy fokkal nemesebb és tisztább formában, ahogyan az Úr teste is egy még fél anyagibb, nemesebb formában támadt fel. Az Úr tehát minden cselekedetével a bukott szellem feltámadásán dolgozott és az Ő követésére biztatta az embereket. Ahhoz gyermekem, hogy fel tudjátok venni a keresztet és követni tudjátok az Urat, lélekben el kell hagyni a „várost”, vagyis a világot, mert ameddig még tele vagytok világi dolgokkal, a világ visszahúzó hatása alatt vagytok, ugyanis, mindenki, aki testet ölt, a világ fluidjait veszi magára. Az Úrnak is el kellett vonulnia negyven napra, mielőtt megkezdte hivatását, hogy valamennyire megtisztuljon azoktól a fluidoktól, amelyeket a testbeöltözése folyamán magára szedett. De ha mégis megkérdezed testvérem, hogy miért kell elhagyni a világot, akkor az a válaszom, hogy ez a ti világotok az ellentét világa és ha az ember a dicsőség után nyúl, a gyalázatot is magára vonja, ha gazdagság után nyúl, a szegénységet is magára vonja, amennyiben hatalom után nyúl, leigázottá válik, mert hát a földi élet nem arra való, hogy beágyazza magát az emberi lélek, hanem arra, hogy naponként megtagadjon belőle valamit és felvegye a reá kirótt lelket tisztító szenvedéseket, megpróbáltatásokat és elhagyva eme világot, egy magasabb állapotra tegye magát alkalmassá.

Az „első” és lényeges dolog ama bejelentése volt, amely már az elején magához kellett, hogy vonzza az embereket: „Elérkezett hozzátok az Isten Országa.” Ilyen hatalmas ajándék, mondhatom, hogy a leghatalmasabb ajándék, amellyel az Atya megajándékozta a Tőle legmesszebbre esett szellem gyermekeit, az az, hogy leküldte a legbűnösebb földre, sőt azon belül a legmélyebb pokoli állapotokba is az Isten Országát. Ez a földi ember számára felfoghatatlanul nagy, a leghatalmasabb isteni Ajándék: a legsötétebb állapotokba a leghatalmasabb arany színű fényt küldte el Isten, a Szent Fia által, mint a sötétség leghatásosabb „oldószerét”.

Ekkora bejelentést egyetlen egy vallásalapító sem mondhatott, mert nem oly magasról jött le, mint az Úr. És ekkora dolgot senki sem tett, hogy a legmagasabb, az Isten körüli szférák világosságával bíró világosságot hozta volna le a földi világba. Igaz nem beszélhetett nyíltan, csak az apostoloknak, de nekik is csak a saját szintjüknek megfelelően: „…Mert néktek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait.” „Sokat mondhatnék még nektek, de nem tudnátok elhordozni, de elküldöm az Igazságnak szellemét (és ahogyan tisztultok életről - életre), aki elvezet titeket a teljes igazságra.” Ugyanis a „teljes” igazság szabaddá tudja tenni az embereket: „Ismerjétek meg (az általam lehozott és bemutatott tiszta és teljes) Igazságot, (amelyet ha követtek: „Aki utánam akar jönni naponként tagadja meg magát) és az Igazság szabaddá tesz titeket.” „Én vagyok …, az Igazság…”
Azt, hogy mi mindent kell még elérnie a földi embernek ahhoz, hogy, követve a világosságot, elérhesse a negyedik szférát, vagy az Isten Országát, az ötödik szférát:

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék az Isten Országa.”

Ahhoz, tehát, hogy az ember előre tudjon haladni, rá kell döbbennie arra, hogy milyen szegény lelkileg és ebből kifolyólag rá van utalva az isteni gazdagságra, Isten segítségére. Azt az embert, aki erre már rájött, boldognak nevezi az Úr, mert befogadóvá válik az isteni segítség előtt. Aki viszont befogadóképes, az fejlődőképes is és mindent megtesz annak érdekében, hogy az isteni akarattal párhuzamosan tudjon haladni a fejlődés útján. Igyekszik tiszta tudásra szert tenni, amellyel, mint egy mozaikkal a többi eszköz mellett, elősegítheti a fejlődését. De nem a tudás a cél, hanem eszköz a fejlődés helyes irányának a meghatározására nézve és nem gyűjt magának több tudást, mint amennyit elbír a fejlettsége, amennyire az előrehaladáshoz szüksége van, hanem a megismert igazságot igyekszik megvalósítani a gyakorlatban, hogy aztán újabb igazságra legyen nyitottá a lelke. És így halad előre lépésről lépésre a magát lélekben szegénynek tartó emberlélek, mert ahhoz, hogy valaki rádöbbenjen arra a szegénységre, melybe a bukás által jutott, egyfajta alázatra van szükség, amelyet gyakorlatilag és a gyakorlatban tanulni kell: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű…” Tehát az Isten Országába való eljutásnak egyik előfeltétele a szelídség és az alázatosság. „Legyetek szelídek mint a galambok…”

Csak mellékesen jegyzem meg, arra vonatkozóan, hogy a Szent Iratokban mennyire kevés adatot rögzítettek, pontosabban, hogy milyen sok információt kiszedtek belőlük, az is bizonyítja, hogy Jézus sok helyen és sok alkalommal tanított, tanítás közben gyógyított nyilvános helyeken, amelyek nincsenek feljegyezve a jelenlegi Iratokban. Olyan vonatkozásban, mint amilyenről a Szentírásban „hegyi beszéd” elnevezéssel bír, szinte havonként tartott, melyek sok esetben még egy hétnél is tovább eltartottak. Ilyen esetekben szinte majd minden alkalommal szaporított kenyeret és halat. (Egy alkalommal fügét szeretett volna szaporítani és adni a népnek, de azon a fán nem volt füge, ezért „elátkozta” a fát és az kiszáradt.) Olyan esetekben, amikor csak a férfiak több mint ötezren voltak olyan helyet, völgyet választott, ahol a hangok visszaverődtek a hegyoldalakról és azok is akik távolabb voltak, hallhatták Jézus szelíden csengő hangját. Akik viszont már nyitottabbak voltak szellemileg, lelki füleikkel meghallották Jézus tanítását, bármennyire is voltak távol Jézustól, tehát nem volt szükségük a visszhangra. (Jelenleg is hallható Jézus hangja,igaz közvetett úton, de ehhez sincs szükség „visszhangra”.) Mondanom sem kell, hogy amit az emberek nem láttak, de ti tudhatjátok, az az, hogy Jézust nem csak az emberek sokasága követte, hanem a szellemek sokasága is. Ők is hallgatták az ilyen hatalmas horderejű előadásait Jézusnak, főként ha mint követői tanának és eszmeiségének születhettek meg az Úr halála után. Tehát a hegyi beszéd, azért hegyi beszéd, mert Jézus olyan helyet választott a hegyek között, ahonnan 10.000 - 15.000 ember is, beleértve nem csak a férfiakat, hanem a nőket és a gyerekeket is, tisztán és érthetően hallhatták Jézus tanításait. Ez a létszám már megegyezik egy község lakosságának a létszámával.
A másik fontos eleme a fejlődésnek:

„Boldogok akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”

Ha ti magatok is végig elemzitek a „hegyi beszédet”, rájöhettek arra, hogy Jézus egyáltalán nem azokat nevezte boldogoknak, akik földi viszonylatban a világi örömöktől, esetleg vágyaktól űzve kielégülésükben érezték magukat boldognak, hanem egészen más szempontból közelítette meg a boldogság fogalmát.
Mindenekelőtt azok lehetnek boldogok az Úr szerint, akiket a kiküldött szolgák már összeszedtek az út porából: a bénák a vakok, a sánták, vagyis a lelkileg megbénult, a szellemileg megvakult és elvakult, a fejlődésben megsérült és megrekedt emberszellemek. Őket a kiküldött szolgák fel tudták emelni a lelki összeomlásukból, hogy tovább vezethessék a fejlődésük útján. Ők már boldognak nevezhetők, hisz valamennyire terhelhetők a vétkeik terheivel, amely révén a betegségük a lelki betegségeik gyökerére vezeti vissza őket, amelyet ha belátnak és beismernek, akkor bűnbánatot tartva beindulhat náluk a lelki gyógyulás. Ez szellemi szempontból már örömöt jelent úgy a Jó Pásztornak, aki elhagyta a kilencvenkilenc igazat, az eltévelyedett századikért, de örömöt kell, hogy jelentsen az örök szellemi halálból feltámadó félben lévő szellemeknek is, hisz ha követik a Világ Világosságát, számukra is elérkezik a boldog feltámadás. Igaz, nagyon sok sebet kaptak a bukott szellemek a sátánt követve, mely út a kárhozatba, a szellemi merevségbe, mozdulatlanságba vezette őket. De amint a Világ Világosságának hatására megmozdul valami a lelkükben, és a bűnbánat könnyeket sajtol ki elsősorban a lelkükből, vigasztalást nyernek a fejlődés, a hívás és vonzás törvénye által, mely az Úr lényéből árad feléjük: a „Jöjjetek énhozzám…” és a „…mindeneket magamhoz vonzok” által. Az Úr vigasztalása tehát mindenekelőtt azoknak szól, akik már meghívattak az üdvösségre, ugyanis: „Nem kívánja (Isten) a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen.”

Isten számon tart minden, a bukás fájdalma okozta könnyeket és bűnbocsátó kegyelmével letöröl minden könnyet, amikor már az emberi lélek megtisztult és kiemelkedett a bűn vonzalma alól. Ekkor ugyanis teljes bűnbocsánatot nyer. Ameddig még a bűnös hajlamaival küszködik a lélek, addig szükséges időnként a kitermelt negatív erők visszahatása, mint gyógyító szérum, mert alapvetően akkor igyekszik a lélek a javulásra, ha alulról jövő kényszerítő hatásnak van kitéve, vagyis ha érzi és a „bőrén” tapasztalja azt, hogy a bűn zsoldja a halál. De mint mondottuk, ez a lassabb út, mert amíg a visszahatások megérlelődnek, az mind időbe telik. De amennyiben hitből követni tudja az emberi lélek az isteni elgondolást, az az út gyorsabb, mert a hit kiemel a következmények világából egy magasabb síkra, ahol már erősebben érezhető az Úr vonzása, vigasztalása, ugyanis akit az Úr vigasztalás céljából már magához hív, illetve vonz, azt már ki is emelte a következmények világából. Annak a lelkét bearanyozza az ő fluidjaival, minek hatására enyhülnek a következményekből fakadó, lelket tisztító szenvedések, hisz ez esetben bűnbocsánatban részesül az Úrhoz enyhületért, felüdülésért esdeklő lélek. Ugyanis nem-e az a bűneit sirató lélek számára a legnagyobb ajándék, ha feloldozást nyer a vétkeinek lelkét agyon sújtó terhek nyomása alól? Nem jelent-e szinte örök vigasztalást, ha nem is örökre, de egy időre kiemeli az Isten szeretete a kereszt súlya alatt görnyedve szenvedő embert, vagy amennyiben kap egy „Cirenei Simont” a kereszt súlya alatt eleső ember, aki képtelen a keresztjével együtt történő felemelkedésre?

Isten tehát semmiképpen sem hagyta el és hagyja magára, a bűnös hajlamaival, a bűnei következményeivel vergődő, a kétségbeesésében síró embert, hanem letörli könnyeit és magához vonzza őt, hogy megvigasztalja, erőt és bátorítást öntsön a további küzdelmekhez és harcokhoz. Ugyanis ameddig a testben él a szellem, addig az anyag súlyos terheinek hatását hordja a vállain, míg ki nem emelkedik az anyag vonzalma alól. De legyen az bármilyen szellemi magaslatról leszületett szellem, ha testet ölt, azzal az anyag súlyos terhét vonja magára. Ugyanis a tisztulás és a tanulás örök.
Ennek érdekében, mint egy folyományaként a tisztulásnak a fejlődésnek és főként az utolsó időkre segítségnyújtás gyanánt a végpusztulásból kiemelendő (menjetek ki az utak szélére, az út porába… ”) ember szellemnek mondja az Úr:

„Boldogok akik éhezik és szomjúhozzák az Igazságot, mert ők megelégíttetnek.”

Elsősorban azoknak küldi el az „Igazság Lelkét” vagyis a negyedik szféra fluid világát, akik ki vannak éhezve és szomjúhozva az Igazságra, akiknek mint lelki táplálékra van szükségük a tiszta igazságra, mert tudják és érzik azt, hogy ha megismerik a tiszta igazságot, akkor az Igazság szabaddá teszi őket. Ők azok, akikre azt mondja az Úr: Hálát adok Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcselkedők és okoskodók elől és kinyilatkoztattad ezeket a kicsinyeknek.” Tehát semmiképpen sem nyilatkoztatja ki az Úr a tiszta igazságot, a hivalkodóknak, a magukban bölcseknek, azaz akik sajátjuknak vélik bölcsességüket, akik azt hiszik, hogy mindent tudnak, ugyanis az ilyen emberlelkek bezárulnak Isten előtt és már nem keresik az Isten Országát és annak igazságát, mert elteltek saját maguk bölcsességével.

Akik viszont a fejlődésükhöz szükségét érzik a tiszta ismeretnek és tudásnak, azok világosságot kapnak, főként itt az utolsó időkben, Isten szeretetének az ajándékaként, mert nem kívánja Isten a bűnös halálát, hanem azt, hogy amikorra a természettörvény „bosszúért kiált”, akkora minden olyan szellem, akinek az Isten által megadott neve be vagyon írva az Életnek Könyvébe, megmenekülhessen a végpusztulástól. Ez azáltal a kegyelem által érhető el, hogy Krisztus, a megváltás után azonnal alászállott a poklokra, vagyis, ha engeditek a „Krisztust” alászállni az alsóbbrendű énetek legmélyére és ott tisztító munkát végezni. És ahogyan a föld tisztulása alkalmával a föld gyomrából feljövő szellemek szenvedéseket és gyötrelmeket idéznek elő, úgy az alsóbbrendű énetekből felszabaduló, ill. kiszabaduló ellentétes erők, (szellemek) szintén szenvedéseket generálnak bennetek, míg el nem juttok a szabadulásra. Mivel ez az utolsó testetöltésetek, ezért mindent, amit onnan felszínre hoz a kegyelem és az Igazság törvényének az ítélete alá esik, zokszó és panasz nélkül engednetek kell elvérezni azon megpróbáltatásokban és szenvedésekben, amelyek titeket érnek.
Az is meg van írva a Szent Iratokban, hogy azokban az időkben a Szentlélek tűz gyanánt jön el, amely nem csak megvilágosítja a lelket, hanem a megvilágosított kárhozatra vivő hajlamokat kiégeti, vagy legalább is kiégetni igyekszik az alsóbbrendű énből, amennyiben engedi ezt az eme szenvedés által a tisztulásra meghívott lélek.
Mivel egy örökkévalóság zárul le és ezzel egyfajta fejlődési stílus is, ezért ez az utolsó testetöltésetek és akik meg vannak hívva a következő eonba, azoknak nagyon intenzív kell, hogy legyen a tisztulásuk, amelyet ha elfogadnak, juthatnak csak be az Isten Országába. Ugyanis csak maga a tudás még nem bejutási ok. A bejutáshoz megtisztult lélekre van szükség, amelyhez szükség van a tiszta tudásra, mint irány adóra, mert a tiszta tudás elsősorban tükröt kell hogy képezzen és nem arra adatott, hogy az ember a másik szemében a szálkát megkeresse. A tudás tehát a bűnbánat felé vezető úton az első lépés kell, hogy legyen, amelyet ha nem követ a szeretet, akkor nem éri el az ember a bűnbánatnak azt a fokát, amely révén el tud jutni a bűnbocsánatra. Ugyanis aki vétkezik, a szeretet ellen vét és nem követi a Világ Világosságát, hanem ellene dolgozik. Aki viszont a szeretet ellen vét, nem részesülhet a szeretetnek az áldásaiban, vagyis a bűnbocsánatban. A Világ Világossága gyakorlatilag a szeretet világossága, mert az a vonzalom, amelyet az Úr imígyen fejez ki, egy szeretetbeli vonzalom, amely sugárzik az Úr lényéből, még akkor is, ha ezt nem önti szavakba. Ez a szeretet bármilyen mélyre is kell, hogy hasson, mindig ugyanakkora intenzitással bír, sőt minél magasabb és tisztább, annál mélyebbre hatol a sötétség világaiba, hogy onnan minél több semlegesíteni valót hozzon felszínre. Az igazsággal azonban más a helyzet.

Az igazságnak minél alacsonyabb szférába kell lehatolnia, annál inkább rétegződnie kell féligazságokkal ahhoz, hogy a bukott emberek számára elfogadhatóvá válhasson. Akik viszont már szomjúhozzák a tiszta Igazságot, valamilyen szinten már kiemelkedtek a rétegződött igazságokból és az Úr által boldogoknak nevezhetők, mert követve a Világnak ama Világosságát, feljebb emelkedtek az igazság szigorú hatásaiból és megismerve a Tiszta Igazságot, meg tudják tisztítani a lelküket a féligazságoktól, a babonáktól és minden olyan tévhittől, mely letéríti az embert a helyes fejlődési útirányról. Mindannak ellenére, hogy ez egy (hosszú) folyamat, mégis a tiszta igazságnak fluidjai, amelyet ha követ az ember, szabaddá teszik a lelket azoktól a gátló tényezőktől, amelyek akadályt képeznek az élő hit kialakulásában is.
Ahogy tisztul az emberi lélek, úgy tisztul az „igazsága”, igazságképe is, tehát eleve fejlődik és tisztul a lélek. Olyannyira meg tud tisztulni, hogy meglátja az Istent.

„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.”

Ha megfigyelitek a hegyi beszéd vezérfonalát, egyik a másikra épül, mintegy meghatározva, illetve bemutatva a fejlődés fonalát, ami annyit jelent, hogy ha az ember követi Isten akaratát, akkor, annyira meg tud tisztulni a földön, hogy meglátja az Istent, vagy legalábbis fel tudja fedezni úgy önmagában, másokban, de még a természetben is Istent, vagyis Istennek a munkáját és annak a lélekre gyakorolt hatását. Ugyanis azt mondja az Úr, hogy Istent soha senki sem látta, habár a „kicsinyekre” vonatkozóan mégis azt mondja, hogy „…angyalaik látják Atyám arcát.” Ami annyit jelent, hogy ha az ember „kicsinnyé” tud válni lélekben, olyan védangyalokat kap, akik kapcsolatban állnak Istennel és tisztán láthatják Isten arculatát kirajzolódni munkájuk révén. Ahhoz, hogy az ember kicsinnyé tudjon válni, alázatra és engedelmességre kell törekednie, mert az alázatos ember tudja felismerni valódi állapotát, kicsinységét az isteni hatalmakkal szemben. Ezzel ellentétben, aki nagy önmagában, bezáródik a Világ Világossága előtt és csak növekszik benne az „ember”, akire azt mondta Mária, az alázatosság példaképe, hogy letaszíttatik az (önmaga által kreált) trónról. Az embernek az alázatosság és az isteni vezetésnek történő engedelmesség által válhat a szíve tisztává, ama a lélekre lehatoló, mélyenszántó és szenvedésteljes tisztulás révén, minek következtében letisztulnak a szíve körül a páncélnál is keményebb bűnrétegek és felismerheti magában az isteni kegyelmet és azokat a tisztulási folyamatokat, amelyek az Isten kegyelme által történnek. Ezekben a felismerésekben tapasztalhatja, láthatja meg az ember Istent, hisz ezek Isten szeretete, vagyis fluidjai által történnek, amelyekben benne foglaltatik maga Isten. Így, eme lelki tisztulási folyamatok révén tudja az ember „meglátni ” Istent, miután már megszelídült és belesimult „Isten tenyerébe”. Amikor már a tisztulásnak erre a fokára eljutott, örökbe veheti a földet, mert:

„Boldogok a szelídek, mert örökségül bírják a földet.”

A föld a bukási folyamatoknak engedve a sátán uralma és irányítása alatt áll, de azok akik már megtértek, a Világ Világosságának az uralma alá kerülnek és alkalmassá válnak arra, hogy részük legyen az anyagból történő első feltámadásra és tovább haladhassanak egy magasabb világba, egy olyan világba, amilyen a föld is lenni fog, miután kilökte magából a szellemi és a fizikai salakot. Sőt, az Úr állítása szerint a szelídek, örökségül bírják a földet, de nem ezt, mert ti is látjátok azt, hogy kik uralkodnak jelenleg a földön. Az erőszakosok, a másokat eltiporva hatalomra törők, a saját érdeküket mások, esetleg a közös érdekek fölé helyezők, tehát semmiképpen a szelídek. Ezekkel az imént felsorolt tulajdonságokkal semmiképpen sem lehet „megörökölni” az új földet, mert ezekkel a tulajdonságokkal senki sem juthat be oda, ugyanis ezek ennek a földnek a „tartozékai”, amelyeket le kell vetkőzni ahhoz, hogy az ember tovább haladhasson a fejlődés útján. De mint azt már mondtuk, a szelídséget is, mint minden más erényt, a lehetőség nyújtotta helyzetekben tanulni kell: „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű. Tehát a szelídség, mint az irgalmasság is elengedhetetlenül szükségesek az megújult világba történő bejutáshoz:

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”

Az emberi lélek teli s tele van lelki terhekkel, amelyektől szabadulni szeretne, de nem találja a kifelé vezető utat, mert félelmében csak magára gondol, és nem igazából törődik a másikkal és nem is törődik a másik életével, annak problémáival, pedig azt írja az apostol: „Hordozzátok egymás terheit.” vagyis viseljétek a szíveteken egymás sorsát. Főként a mai világban, az utolsó időkben megy ez nehezen, ugyanis a kegyelemhordozók mind kivonultak ebből a világból és nincsenek villámhárítók, és mind kevesebbek az antennák, akik semlegesítik a negatív erőket, hogy meggátolják a lecsapódásukat, és felfogják a szellemvilág üzeneteit, akik példát adnak a szeretetből fakadó irgalmasságról, ugyanis „Az utolsó időkben sokakban kihűl a szeretet.” Pedig világító mécsesekre mindig is szükség volt, van és lesz, akik szeretetükkel, irgalmasságukkal bevilágítják az Isten Országába vezető utat, hogy mégiscsak legyenek olyanok, akik, ha nehéz is, de kövesség az irgalmasság útját, mert az irgalmasság útja a földi szférákból a Mennyei szférákba vezető út és mi igazolja jobban azt, hogy az emberi lélek már elérte az alsóbbrendű énjének a megtisztításával, az igazság követésével és az irgalmasság cselekedeteivel a földfeletti szférákat, vagyis azt, hogy már nem ennek a világnak a gyermeke?

„Boldogok akik üldöztetést szenvednek az én nevemért, mert övék a mennyek Országa.”

Ugyanis, akik már nem ennek a világnak a törvényei szerint élnek, azok szenvednek ettől a világtól, mert ez a világ megveti, kigúnyolja és kiközösíti, sőt még halálra is kínozza őket, csak azért, hogy ezen lelkeken keresztül ne sugározhassék a Világnak Világossága, hanem, hogy megmaradjanak az örök sötétségben.
Tehát boldognak mondalak benneteket gyermekeim, ha az Igazságért, a szellemtanért üldöztetést szenvedtek, mert már nem tartoztok azok közé, akik még ennek a világnak soraiba tartoznak is, mert nemzet nemzet ellen, ország ország ellen, vallás vallás ellen támad, hogy próbára tegye, ha lehet még a választottakat is. „Zsinagógák és helytartók elé hurcolnak titeket…” Vagyis a vallási hatalom világi hatalommá válik újból és üldözni fogja immár a választottakat, vagyis azokat, akik ki vannak választva arra, hogy az igaz és tiszta eszmét, amelyet ők maguk őriztek meg, bevigyék a megújult földre.

Tehát amennyiben végigjárjátok a „nyolc boldogság” útját úm. kiemelkedtek ennek a földnek az igazságaiból és még ha üldözéseket szenvedtek és vér keresztséggel kereszteltettek meg, azzal az Isten Országába kereszteltettek be, vagyis a nyolc boldogság útja, amely a földről indul ki, az Isten Országában ér véget.
Amennyiben előre szeretnétek haladni, tanulmányozzátok szívetekben és lelketekben az Úrnak eme fent említett beszédeit és követni fogjátok a Világ Világosságát.
Adjon nektek mindehhez az Úr isteni békét, mert csakis lelki békével lehet mindezt megvalósítani:
„Boldogok a békességre igyekvők, mert Isten fiainak hívatnak.”

Adja Isten, hogy a meghívottakból választottakká lehessetek és hogy ne féljetek attól, aki a testet megöli, attól féljetek, aki a lelketeket öli meg.

Az Úr adjon nektek erőt a végidőkben mindvégig kitartani a lényegtörvényeteknek az útján.

Amen
Ada, 2022. okt. 16

Rózsa és a karácsonyi ajándék.

Rózsa nem hitt a szellemi vezetésben, és kissé cinikusan, és bánatosan
mondta, ha valóban jóban vagyok Jézussal, akkor kérjem meg, hogy adja vissza
Tamást, a szerelmét.
Karácsonyra kérte Jézustól.
Karácsony előtt 4 nappal.

Évek óta nem tudott találkozni vele, a sors és az élethelyzet úgy hozta
össze, hogy nem tudtak egymásra találni.
Közben velem is összeveszett az évek alatt, mert segíteni akartam neki
"pasifogásban" a tanácsaimmal, kioktatott, és rajtam vezette le a dühét mint
szellemi tanítón, és "nincs Isten" felkiáltással elküldött több alkalommal
melegebb éghajlatra..

És annyira el volt keseredve, hogy volt egy levélváltásunk karácsony előtt,
előtte évek óra semmi a "haragszom rád miatt", ahol elmondta, hogy mennyire
szeretné Tamást visszakapni!
és akkor életében először rám hallgatott, és mindent úgy tett ahogyan
mondtam neki, irt Tamásnak és úgy ahogyan én javasoltam, és úgy cselekedett
ahogyan írtam neki..

Karácsony után boldogan írt nekem, hogy együtt töltötték a Szentestét, este
még misére is elmentek, és másnap is együtt voltak!

Én csak annyit mondtam csendesen:
- látod, ezt kérted karácsonyra Jézustól. Megkaptad!

És megkapta karácsonyra, hogy a hite erősödjön. igaz, én voltam a közvetítő
ebben az esetben. De olyan jó néha közvetítőnek lenni!

Írta: Karsay István
2008 karácsony

UI:

Rupert Spira - Az Itt és a Most :Dimenzió nélküli Tudatosság
https://www.youtube.com/watch?v=9pQrCMMQwsU

" NINCS HALÁL. És nincsenek HALOTTAINK. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál.
Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az.
Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”…
„ Kedvesem! Közöttünk vannak! Csak ez az ostoba, mai, beszűkült 'racionális' kor hiszi, hogy a halállal minden megszűnik. Nem igaz! A lélek végtelen úton jár, s a halállal nem hal meg. Él, csak nem abban a komor érzékvilágban, ahol még te élsz. (...) Az igazi szeretet nem múlik el soha.
„ Az arcunk megváltozik, a világunk megváltozik, csak a szeretet nem, mert az örök. "
Müller Péter

Mi van a halál után? Jézus elmagyarázza! lelkünk túléli a fizikai halált
https://www.youtube.com/watch?v=13VCtNCgejg

Névtelen Szellem
Tudás
Megjelent a szellemtani közleményekben 1929-ben

Tudás! Vajon tudhat-e az ember valamit anélkül, hogy a sátán szolgálatába ne állítaná azt?! Vajon nem használja-e ki a megtévesztés fejedelme az ember fejletlenségét, tökéletlenségét?! Vajon nem a sátán sugalmazza-e a félműveltet, az ismeretnek félútján megállót arra, hogy pénzért, hatalomért, kiváltságért odadobja a sátánnak a tudományt és vegyen rajta magának, az ő testének kényelmet, dicsőséget, elismerést, anyagi javakat és vele együtt gőgöt, hiúságot, testi előnyöket?!
S amikor mindezzel betelt, vesz magának Istentől való eltávolodást, -- a legjobb tudástól való elszakadást?! Mert azt hiszi, hogy az ő tudásán kívül nincs más tudás, nincs más világosság, s magát Istennek képzelve, megszédül a testi életnek pillanatában és az Istennel való összeköttetést megszakítja, a Hozzá való ragaszkodást megszünteti, egyszerre csak úgy érzi, hogy inog, sőt eltűnik a talaj a lába alól és hullik lefelé, hullócsillag módjára.

Tervbenemillő székely
Részlet Wass Albert a “Valaki tévedett” című kötetéből

- Ne tégy bolondot, Esvány - óvták társai -, vesztedbe mégy!
De Esvánnyal nem lehetett szót érteni. Makacs volt benne az elhatározás, akárcsak tuskóban a bog.
- Márpedig én megyek - mondta ki keményen, s vállára lökte a baltát -, ez, ami itt van, sem testömnek, sem lelkömnek nem kévánatos.
Hogy a rabmunkás élet ott a csíki hegyek között nem rejtett kívánatosságokat Esvány számára, azt senki tőle zokon nem vehette. Dönteni a fát látástól vakulásig fönt a Bajkiáltó oldalában, fegyveres őrök ügyelete alatt, híg levesen élni fizetség nélkül, koszos deszkabódéban hálni rohadt szalmán, akár a bitang marha: nem emberhez illő foglalatosság volt, s még kevésbé székelyhez. Azonban a szökés még ennél is rosszabbnak látszott, mert aki megpróbálta, eddig mind rajta vesztett. Volt, akit félholtra verve hoztak vissza napok múltával az oláh bolsevikok, s volt, akit vissza se hoztak, csak a híre jött meg, hogy miként taposták ki belőle a lelket valamelyik véres padlójú vallatópincében.
De Esvány mindezzel nem törődött már. Szándéka megérett s rábízta az egészet, úgy ahogy volt, az Úristenre. Vállára kapta a hosszú nyelű baltát, s állával odabiccentett a társainak.
- Egyszer még visszagyüvek - mondta -, addig Isten, Isten!
Azzal lassú nyugodt járással elindult be a fák közé, mint aki csak mókust akar látni, egyebet semmit. A többiek csak éppen összenéztek, s döngették tovább a fát. Odább az őr kényelmesen terpeszkedett egy kidöntött fatörzsön, mellette a puskája, s szivarozott.
- Maga hova megyen? - kiáltott Esvány után, de a székely csak a fejét fordította vissza, a lába meg sem állott.
- Amerikába! Üzen valamit elvtárs úr Eisenhowernek?
S már eresztette is meg a nadrágszíját, mint aki valójában még ennél is fontosabb dologra készül. Az őrnek tetszett is a tréfa s röhögött.
- Mondja meg neki, hogy csirkepaprikással s táncos lányokkal várjon, amikor bévonulok majd a házába a Vörös Hadsereggel! - Fenekedet!.
- Megmondom, elvtárs úr - bólintott Esvány, s belépett a fák közé. Ott aztán egyetlen rántással megszorította a nadrágszíját megint, s vette az irányt a sűrűségen át egyenest föl a gerincnek.
Nappal aludt s éjszaka utazott, akár a vadkan. Mikor a csíki hegyek kifogytak a lába alól, baltája élével kiásott egy arasznyi kis fenyőcskét, kevéske földdel zöld moha közé kötözte, nyírfakéreggel körülguzsozta, s ügyelve bétette zekéje zsebébe. Aztán csak ment tovább, amerre a hegyek vezették, napnyugat felé.
Másfél esztendő múltával Amerika földjére borította ki egy kivándorlóhajó. Mikor újra szárazföldet érzett a lába alatt, megállt. Visszafordult a víz felé, s hátrabillentette fején a kalapot.
- No Isten - mondta -, ezt idáig jól elvégeztük együtt. Most már a többit itten elvégzem valahogy magamtól is. Te, Uram, csak éppen annyit tarts észben, hogy visszafelé is át lehessen ladikolni egyszer ezen a ménkű nagy óperenciás tengeren!
De kár volt elbíznia magát, mert alig lépett néhányat az új földön, máris megakasztották a vámosok. Nem mintha annyi sok csomagja lett volna, hiszen egyebe se volt csak a hűséges baltája meg a csíki fenyő. Ez azonban már cserépben volt akkor s a jó gondozástól kétakkorára nőtt. Ezen a cserepen akadt meg a vámosok szeme. S mert szót érteni nem tudtak Esvánnyal, hát kerítettek gyorsan egy magyart, aki beszéljen helyette.
- Azt akarják tudni, hogy mi van ebben a cserépben? - fordította át a vámosok szavát a magyarul beszélő.
- Sze’ láthassák, ha van szemük - méltatlankodott a székely.
- Hol van a többi csomagja? - akarta az idegen tudni.
- Nem elég ez egy embernek? Nem vagyok én cigány, hogy batyuval járjak!
Végül is a vámosok fogták a cserepet, s elkezdték kirázni belőle a földet, a fenyőcskével együtt. De már erre fölkapta Esvány is a baltát.
- De a keservit, ahhoz ne nyúljanak! Mondja meg nekik! Mert én biza’ megsújtom őket, meg én!
- Gyémántot keresnek - magyarázta az amerikás magyar.
- Gyémántot? - szörnyedt el Esvány. - Azt hiszik ezek, hogy bolond vagyok én? Nem azért hoztam magammal tova Csíkbúl ezt a fácskát, hogy kavicsot rágassak a gyökereivel! Gané van abban, nem gyémánt, mondja meg nekik! Mi a szemük világa!
De hiába volt minden szószaporítás, a fináncok kiöntötték a földet a cserépből s úgy morzsolgatták szét az ujjuk között minden kis rögét. Fekete lett a kezük tőle, egyebet azonban nem találtak.
- Bolondok ezek - morogta Esvány, mialatt gondosan visszaplántálta a megcsúfolt fenyőcskét a cserépbe -, ha gyémántok bújkálnának abban a földben, ahonnan én ezt vettem, ki a fene jönne pénzt keresni Amerikába?
A vízcsapnál még megöntözte ügyesen a bajt látott fenyőcskét, s kezében a cseréppel, hóna alatt a hosszú nyelű baltával nekiindult Amerikának.
Addig hánytorgott, mint a porba esett féreg, míg végül is Washington városában kapott munkát egy kertésznél, aki éppen ilyen földhöz értő embert keresett az ásó nyele mellé. Alig ismerte ki a járást a ménkű nagy városban Esvány, amikor egy szabad vasárnapján fogta a kicsi cserepet a fenyőcskével, vállára lökött egy hányódó ásót, s beballagott egyenest a város közepibe, ahol a hatalmas, fehér kőből épült országháza áll, melyben a világ dolgairól tanácskoznak Amerika urai. Ott aztán, éppen a nagy kapuval szemben, a zöld gyep közepin, letette a cserepet a földre, megköpte a markát s elkezdett gödröt ásni.
Még el sem készült vele tisztességesen, s máris két egyenruhás ember sűrűsödött köréje, éktelen lármával.
- Netene - csudálkozott el Esvány -, hát nektek mi bajotok van? Sze’ nem lopom el a palotátokat!
Mivelhogy a szavát megérteni nem tudták, nagy sietve előkerítettek egy tolmácsot az egyenruhások, aki magyarul adta tudtára Esványnak, hogy likat ásni tilos az országháza előtt.
- Sze’ nem marad itt lik - vigasztalta meg Esvány a tolmácsot -, ehelyt a fa, mit beléje teszek.
De az egyenruhásoknak ez sem tetszett.
- Fát sem szabad ültetni - szigorkodott a tolmács.
- Nem-é? - csudálkozott a székely. - Hát akkor azok hogyan kerültek ide, - s körülmutatott a parkot szegélyező díszfákra. - Tán mindenik miatt dutyiba tettek valakit?
- Az más - próbálta magyarázni a tolmács -, de ide nem lehet fát ültetni.
- Miért nem?
- Mert nem illik a tervbe - rántotta meg a tolmács a vállát -, azt mondják ezek.
Erre már Esvány is kiegyenesedett. Beütötte az ásót maga elé a földbe keményen, s egyenest a tolmács szeme közé nézett.
- Hát akkor kérdezze meg tőlük, testvér, hogy én beleillek-é a tervbe? S az én népem odahaza Székelyföldön, kit kommunistának terelnek, mint a barmot, s oláhok ölnek meg, gyaláznak nap-nap után, beleillenek-é a tervbe? S ez az egész elrontott, megveszekedett világ beléillik-é valamiféle tervbe? A keservüket, ezt kérdezze meg tőlük!
Véletlenül egy szenátor jött arra, meglátta a csoportosulást és odament. Mikor a tolmács előadta neki, hogy miket kérdezett Esvány, a szenátor sóhajtott.
- Ennek az embernek igaza van - mondta ki a szót -, hadd ültesse ide a fáját, majd én felelek érte. Ez a legkevesebb, amivel tartozik neki ez az ország.
Így aztán Esvány beültette a kicsi székely fenyőt a nyers fekete amerikai földbe, pontosan az országház kapujával szemközt. Meg is öntözte gondosan.
- Na fenyő, a többi a te dolgod - mondta, amikor elkészült ezzel -, gyüjjön testvér, igyunk reá egyet!
Azzal elindultak kettesben a tolmáccsal a legközelebbi vendéglő felé.
- Fenyővizet, hé - koppantotta meg ásója nyelével az amerikai korcsmáros asztalát Esvány, de kiderült, hogy az ilyen emberbe való italnak hírét se hallák odaát.
- Hát legyen serital, ha már elvesztettük volt a háborút - nyugodott bele végül is a változtathatatlanba.
Az első pohár után megkérdezte a tolmács:
- Maga hova valósi, földi?
- Én csak ide Csíkbúl. S maga?
- Nyíregyházáról - vallotta be az amerikás magyar.
- Nem szégyen az se - vigasztalta meg Esvány.
A harmadik pohár után hirtelen eszébe jutott valami.
- Nocsak, valamit el ne feledjünk. Papirosa meg pennája van-e?
Volt a tolmácsnak az is a zsebében.
- Akkor hát írja, amit mondok - rendelkezett Esvány -, de amerikaiul ám, hogy meg is értsék. Tekintetös Eisenhower elnök úrnak, Washingtonban. - Leírta? Ez lesz a cím. Most pedig gyün az üzenet, mit magamra vállaltam eljövetelemkor. Maga csak írja. - Tekintetös elnök úr, megkövetem alássan, de ígéretet tettem vót Bunyecsku elvtársnak, aki piszok szemét kommunista őrségbeli ember a munkatáborban, tova a Bajkiáltó alatt, hogy átadom elnök úrnak azt, amit őkelme üzent, vagyis hogy tessék őt csirkepaprikással és táncoló nőszemélyekkel várni, amikor majd idegyün a többi kommunistákkal, hogy elfoglalja az elnök úr házát. Amihez még nekünk is lesz néhány szavunk, - tegye ezt hozzá, testvér, s azt is, hogy ha én még csak egyszer, egyetlenegyszer ebben a búba facsart világban rátehetem a kezemet arra a Bunyecskura, hát a temetési költségeket levonhassák a keresetembül... s tiszteltetöm az elnök urat, én, Székely Esvány...
A csirkepaprikás és egyéb szavak körül volt ugyan egy kis baj, de azért elkészült a levél. Bélyeget is adott hozzá a korcsmáros.
- Ezzel is megvónánk hát - sóhajtott föl megkönnyebbülten Esvány, s kiitta a negyedik pohár seritalt is.
- S most mi következik? - kíváncsiskodott a nyíregyházi magyar.
- Ejszen megvárjuk, míg fölnő a fenyőfa - mondta ki Esvány a törvényt.
Azzal kifizette a korcsmárost, vállára lökte az ásót, s elindult vissza a kertészhez, hogy belekezdjen a várakozásba.

szemlézte: Bíró László

A KRIZANTÉM LEGENDÁJA
„Egy lány, akinek az édesanyja nagyon beteg volt, minden nap imádkozott Isten Anyjához, és virággal ajándékozta meg, kérve, hogy ne hagyja meghalni az anyját. Egy éjjel azt álmodta, hogy az ikonon látható Szűz Mária együttérzéssel nézett rá, és ezt mondta: - Szegény kislány, édesanyádnak már csak néhány napja van hátra. Annyi szirmot, ahány virágot akarsz adni nekem. A lány könnyes szemmel ébredt, és ránézett a virágra, amelyet az Istenszülőnek kellett felajánlani. Csak öt szirma volt. Ez azt jelentette, hogy édesanyjának mindössze öt napja volt hátra. Kétségbeesetten elkezdett minden szirmot a lehető legkisebb darabokra tépni, mígnem a virágnak számtalan apró szirom lett. Szűz Mária teljesítette a lány buzgó kívánságát, és meggyógyította édesanyját. Azóta a krizantém, amelynek eredetileg csak néhány szirma volt, megrakott virággá vált, számos apró szirmával, így idézi fel a szerető lány imáját és az Istenanya végtelen jóságát."
Egy román csoportból hoztam S.Magdi

A barátságról
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Volt egyszer egy ember, aki szépnek látta a világot, akinek nem voltak ellenségei és aki azt hitte, hogy megelégedett.
De volt három barátja.
Az egyik minden nap arról beszélt neki, hogy mi csúnyát látott a világban. A másik folytonosan fogadkozott, hogy megvédi az ellenségek ellen. A harmadik azt vitatta, hogy csak a gonosz ember megelégedett egy ilyen bűnös társadalmi rendszerben.
Addig, amíg az ember elhitte mindezt és felakasztotta magát az erdőben egy fára. A három barát pedig összeült búsulni a fa alá és azt mondották:
- Szegény meghalt ugyan, de fontos, hogy mi hűséges barátai voltunk.
Valahányszor a barátságról gondolkozol, jusson eszedbe ez a kis történet. És gondolj a következőkre:
A barátság nem azt jelenti, hogy jogod van beavatkozni embertársad belső életébe.
A barátság nem hatalmaz föl arra, hogy tapintatlan és neveletlen légy.
A barátság nem azt jeleni, hogy valaki korlátlanul önzéseink rendelkezésére áll.
A barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássák.
A barátság nem arra való, hogy valakit meggyőzzünk a magunk álláspontjának igazságáról, mindössze arra alkalmas csupán, hogy mások álláspontjait megértsük.
A barátság nem kér, nem követel, de nem is ismer áldozatokat.
A barátság oka nem lehet sem a véletlen, sem az egymásrautaltság. Még kevésbé azonos világnézeti beállítottság, vagy politikai célkitűzés. A barátság oka egyedül a barátság maga.
Az emberi lélek valami olyan titka ez, mint a zenének a hangok harmóniája. Nem azonosak, de kiegészítik egymást. Az igazi barátság olyan az emberi világ diszharmóniájában, mint egy finom, halk akkord.


szemlézte: Bíró László

A SZOMJAS VARJÚ
Kocsis Gábor

A varjú okos állat. Meglepően okos. És bár tanmese következik, akár szóról szóra igaz lehet, amit olvasol. De a tanmesékben soha nem ez a lényeg, hanem az, hogy miután elolvastad, mit viszel magaddal.

Egy különösen forró és száraz nyári napon varjú pásztázott a mezők fölött víz után kutatva. Sok ideje keresgélt sikertelenül, és egyre nehezebben bírta már a kínzó szomjúságot. Gyengének érezte magát és a remény is egyre halványabban élt már csak benne - közel járt ahhoz, hogy végleg feladja.
Ekkor azonban hirtelen megpillantott valamit: egy vizeskorsó lapult az egyik fa tövében. Azon nyomban arra vette az irányt, hogy megnézze közelről, hátha nem üres. és igen! A kancsó mélyén még volt valamennyi víz! Tudta, hogy számára ez maga az élet - az egyetlen lehetőség, hogy megmeneküljön a szomjhaláltól.
varjú_naplemente

Csakhogy volt egy hatalmas probléma: hiába próbálta bedugni a fejét, a kancsó nyaka túl keskeny volt. De a varjú nem adta fel. Iszonyatosan szomjas volt már, nem hagyhatta ott a kancsót - és vele az életét. Megpróbálta hát feldönteni, hogy így jusson hozzá a vízhez, ám ez sehogy sem sikerült neki.
A kancsó túl nehéznek bizonyult.
A helyzet kétségbeejtő volt: ott volt a víz, mely megmenthetné az életét, de nem tud hozzájutni. A varjú azonban nem hagyta el magát: tovább gondolkodott, mit tehetne még a siker érdekében. Aztán ahogy körbenézett, kavicsokat pillantott meg a földön heverve, és eszébe jutott valami. Csőrébe fogta az első kavicsot, majd odament a kancsóhoz és beledobta. Ugyanígy tett egy következő kaviccsal, majd ahogy újabb és újabb kavicsokat dobált a kancsóba, az általuk kiszorított víz szintje szép fokozatosan emelkedni kezdett. És ahogy a sok kavics egyre jobban megtöltötte a kancsót, egyszer csak a víz szintje már olyan magas volt, hogy a varjú végre inni tudott belőle. Megmenekült.

Amikor igazán nagy bajban vagy, két dolgot tehetsz: vagy átadod magadat a félelemnek, a kétségbeesésnek, és feladod a harcot, vagy pedig mész tovább és addig küzdesz a célodért, míg el nem éred azt. Küzdesz, mintha az életed múlna rajta - mert sokszor így is van. Még ha egyből nem is tudatosul ez benned, de ha feladod az álmaidat, beletörődsz a helyzetedbe és lemondasz arról, hogy jobbá tedd az életedet, akkor a lelked lassan - de lehet, hogy egészen gyorsan - elkezd meghalni. És a tested is követni fogja.
Soha ne add fel a küzdelmet, mert ahogy a varjú is megtalálta a módját, hogy életben maradjon, Te is képes vagy megtalálni a megoldást a saját problémáidra. A képességgel rendelkezel, a kérdés csak az, hogy az elszántság is benned van-e.


Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

UI:

Ha visszamehetne az időben, megölné-e Sadhguru a gyermek Hitlert? | Sadhguru
https://www.youtube.com/watch?v=9kZa96Hdsa8

Boldog vagyok, ha másokat boldoggá tehetek

Egy szép, drága, egyedi ruhát viselő nő panaszkodik a pszichológusának, hogy
úgy érzi, férjével az életük üres lett, már semmi nem olyan, mint régen. Azt
szeretné, hogy végre újra boldog legyen.
A pszichológus megkéri a nőt, aki a mellette levő irodát takarítja, hogy
jöjjön be.
– Hallgassa meg Mary történetét, ő megtalálta a boldogságot.
A takarítónő leteszi a porrongyot az asztalra, leül a székre és beszélni kezd:
– Nos, miután a férjem meghalt rákban, 3 hónap múlva a fiamat elütötte egy autó… senkim nem maradt. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni, nem tudtam senkire sem mosolyogni, el akartam dobni az életemet.
Egy hónappal később egyik este munka után bejött a házba egy kiscica.
Megsajnáltam. Hideg volt kint, hagytam, hogy bent maradjon, adtam neki egy kis tejet, mire tisztára nyalta a tányért. Aztán dorombolt és a lábamhoz dörgölőzött. És hónapok óta először mosolyogtam. Eszembe jutott, ha ezt a kis állatot boldoggá tudtam tenni, másoknak is okozhatok örömet.
Másnap sütöttem néhány süteményt és átvittem az egyik szomszédomnak, aki
beteg volt sokat kellett feküdnie. Minden nap próbáltam valami jót tenni valakivel. És rájöttem, hogy az tesz engem boldoggá, ha másokat boldoggá tehetek. Ma nem tudom, hogy van-e bárki, akinek jobb az étvágya, mint nekem és jobban alszik nálam. Megtaláltam a boldogságot, mások boldogságában.
Mire a takarítónő a története végére ért, a gazdag nő már zokogott. Rájött, hogy pénzen nem lehet boldogságot enni. Rájött, hogy az élet szépségét akkor tükrözi a legjobban vissza, hogy mennyire boldogok másik rajta keresztül.
Egyszerű, mégis erőteljes szavak. Nem szabad, hogy figyelmen kívül hagyjuk,
mi tehet bennünket – és másokat – egy kicsit boldogabbá.

szemlézte: Bíró László

A rosszindulatnak nincs létjogosultsága

A rosszindulatnak nincsen létjogosultsága, s azért nincs, mert széthúzza a társadalmat és nem összekapcsolja tagjait; szembefordítja a feleket és nem egymás mellé állítja; romlást hoz, elmélyíti az ellentéteket, gyűlöletet fakaszt szeretet helyett.
Csak a jóindulatnak van létjogosultsága! A jóindulat, a cselekvő szeretet belső motivációja. "Ha szeretet nincsen bennem, semmi vagyok" - mondja Pál apostol.
Hogy is van hát?
Ha nincs bennem jóindulat, akkor nincs bennem szeretet? Talán ez összességében nem igaz, hiszen sokszor van olyan, hogy van bennünk rosszindulat, de azért azt nem mondhatjuk, hogy az élet más időszakában ne lenne bennünk szeretet.
Rendben. Ne mondjunk ilyet, de azt kimondhatjuk, hogy amikor rosszindulat van bennünk, akkor (tehát abban a percben) nincs bennünk szeretet, s épp ezért, abban a pillanatban semmik vagyunk: értéktelen, semmihaszna és semmirekellő emberek. Ezen logika alapján minden rosszindulatból elkövetett vélemény, kritika, cinizmus, irónia, bántás, gúny, csúfolódás, "humor", lejáratás és kifigurázás nem tartalmaz szeretetet, s ezért elkövetője az adott pillanatban egy szégyenteljes cselekmény véghezvivője, emberileg nulla, semmi. Éppen ezért minden előbb felsorolt tett, vagy szó, amiben bántás van (s ezért rosszindulat), csak gazdája „semmi” voltát tükrözi.
Mennyi ilyen újságíró, médiazsönglőr, politikus, és közéleti személyiség rohangál ma Magyarországon, és nincs fogalmuk arról, hogy a fenti fejtegetés alapján nem hogy nem embernek, de egyenesen „semmik” amikor az adott módon nyilvánulnak meg, s amire oly büszkék, arra, hogy frappánsan cinikusak, szúrósan ironikusak, gőgösen fennhéjázók és harsányan csúfolódók, ez nem más mint szegénységi bizonyítványuk lobogtatása.
De mindez hiába van így, ki az aki ezt a lobogó bizonyítványt annak látja, ami? Kit érdekel ma az erény, s ki az aki azonnal átlátja, hogy ez nem más, mint a legálságosabb emberi rosszindulat megnyilvánulása?
A rosszat kell a jóhoz szabni és nem fordítva! Nem a jót kell a rosszhoz szabni, hanem a rosszat a jóhoz.
Gyakran megtörténik, hogy egy dolog, egy emberi kapcsolat, egy viszony, egy társadalmi közeg (stb.) a morális jót és rosszat egyaránt tartalmazza. Ezek természetüknél fogva kibékíthetetlen ellentétei egymásnak. A békés egymás mellett élés feltétele viszont, hogy alkalmazkodni tudjanak egymáshoz. Már ez is egy nehéz dolog, mert a kompromisszum a rosszat még nem teszi jóvá, de a jót elrontja, de erről most nem kívánok szólni.
A kérdés lényege most az irányban van. Mert a kompromisszum egyfajta elmozdulást jelent az alapállapotból, s a kérdés az, hogy milyen irányba mozduljon el a "közös dolog"?
Ez a kérdés akkor merül fel, hogyha például egy morálisan igaz és jó elvet gyakoroló ember, a környezetével, jellegénél fogva (szinte kikerülhetetlenül) morális összeütközésbe kerül.
Az ütközés csillapítására vannak módszerek.
De itt van a "nem mindegy!" szempontja. Mert nem mindegy az, hogy milyenek a módszer iránya! Mert - úgy gondolom -, a módszer nem mehet a jó rovására, hiszen azzal a jó lényegét tagadná meg. Vagyis a módszer nem szólhat arról, hogy a jót igazítsuk a rosszhoz, (az igazságot a hamissághoz), hanem csak fordítva, s ha ez lehetetlen, akkor az előbbi módszer - az erény lerombolása miatt - tarthatatlan.

szemlézte: Bíró László

Alapvető bölcsességek a párkapcsolatról, az ősi toltékoktól

Az ősi toltékok szerint lényünk valódi természete a szeretet, és ha ezt felismerjük, az összes emberi törvény és szabály egyszeriben nevetségesnek tűnhet, és az emberi játszmák értelmetlenné válnak, olyannyira megváltozik majd a nézetünk a megvilágosodás következtében.
A 850 körül megjelent közép-amerikai tolték birodalom egy igen jelentős civilizáció volt. Főként a harcos hajlam jellemezte őket, ugyanakkor egyszerre voltak tudósok és művészek is, akik fölfedezték és megőrizték az ősi misztikus tudást, ami ugyanazokból az alapigazságokból táplálkozik, mint jóformán az összes többi ezoterikus hagyománya világon. Ehhez hűen pedig ők is a szeretetet tartották mindenekfelett a legnagyobb erőnek. El is hoztuk a legalapvetőbb 15 bölcsességüket, amire szükségünk lehet a tökéletes párkapcsolathoz!
Értelmezd át te is párkapcsolatodat a következõ 15 alapvető bölcsesség segítségével!

1. Olyan társat érdemes keresni, akit mindenestül szeretünk, és akit nem akarunk megváltoztatni. Ha ő is így érez irántunk, szerencsések vagyunk.
2. Az ideális kapcsolatban nem színlelünk, önmagunkat adhatjuk.
3. Ha valaki meg akarja változtatni a partnerét, az azt jelenti, nem rá van szüksége.
4. Aki nem akar hazudni önmagának, az pontosan tudja, mit kap a másiktól.
5. Akkor se hibáztassuk magunkat, ha rosszul döntünk. Pontosan ismernünk kell saját testi, szellemi, érzelmi szükségleteinket, hogy ezeknek megfelelően választhassunk.
6. Nem kell egyformának lennünk. Elég, ha összepasszolunk, mint a kulcs meg a zár. Pont ilyen a működőképes kapcsolat.
7. Ha korlátok közé próbáljuk szorítani, mi magunk is rabságba esünk: a folyamatos ellenőrzés börtönébe.
8. Amikor két ember bántja egymást, jobb ha elválnak.
9. Összes gondunk-bajunk egyedül ránk tartozik, nem zúdíthatjuk másikra. A problémákat nekünk kell megoldanunk.
10. Meg kell tanulnunk, hogy ne üssük mások dolgába az orrunkat.
11. Ne indulatainkat és dühünket, hanem szeretetüket és megértésünket osszuk meg kedvesünkkel.
12. Senki sem csaphat be bennünket jobban, mint ahogy mi önmagunkat.
13. A párkapcsolatokban is az egyik fél kiszolgáltatott a másiknak, aki előnyöket kovácsol ebből.
14. Aki jobban szeret, állandó félelemben él, folyton attól retteg, mi lesz, ha elhagyják, és nem kapja meg szokásos szeretetadagját. Emiatt egyre követelőzőbb lesz, a másik meg az adagok mennyiségének szabályozásával, vagy akár teljes megvonásával irányítja őt. A kiszolgáltatott fél egy idő után bármire hajlandó lesz, nehogy elhagyják.
15. Ha mástól függ a boldogságunk, elvehetik tőlünk. Az igazi boldogságunk belülről fakad. Senkit sem tehetünk felelőssé saját boldogságunkért.
Forrás: A szeretet iskolája - Don Miguel Ruiz

"A szerelmet a földön túlról hozza magával az ember, ezért nevezik szentnek ezt az érzelmet. Bizony a földön csodaszámba megy, ha valaki biztosan rátalál a párjára. Az igazira, akivel lelkében-testében ugyanegy. Ezért olyan kevés a boldog házasság."
Azt hittem, én írtam ezt a szöveget. De nem. Krúdy Gyula, a nagy álmodó, s a nagy titkok tudója. Még azt is hozzátette, hogy ,,az igazi szerelmet csak a nagyon kiválasztottak ismerik".
Pontos mondatok ezek. És igazak.
Mert más a szerelem - és más az IGAZI szerelem. Bár azt hiszem, mindegyik hétköznapi, kisbetűs szerelemben van egy picike IGAZI is. Egy villanás. Egy érintés. Egy suhanó pillanat. Csak annyi, mint amikor egy kicsit megszédül az ember, s utána elfelejti az egészet.
Az élmény föllobban és elhalványul, mint az elégett gyufaszál tüze. Picit fáj utána az ujjunk, ha megperzseli a tűz, de aztán az is elmúlik. És leélünk egy életet, IGAZI nélkül. De azért sejtjük, mi az. Homályosan, tudattalanul, mint anyánk testének tejszagára. És néha eltűnődünk, melyik szó a nagyobb misztérium: az ÉN, vagy a TE?
Egy materialista érzületű ember egész jól megvan Isten nélkül. De szerelem nélkül már nehezen. Próbál nevetve emlékezni rá, fölényesen és okosan, elmondja, hogy milyen őrült volt... és mégis... ha még nem fagyott meg teljesen, irigyli néha az őrülteket. Találkoztam persze ilyen jégemberekkel. Néha nagyon eszesek. Csak nem tudnak semmit.
(Müller Péter)


UI:

MÉDA: (ŐS)TEHETSÉG - ÁTÖRÖKÍTÉS KORÁBBI ÉLETEKBŐL
https://www.youtube.com/watch?v=Yg-98HKontw

"Részlet: Útmutatás az utolsó időkre - A Szentlélek az utolsó időkben című könyvből"

...." Nem az igazság tart fenn társadalmakat és emberi érvényesüléseket, hanem az emberi gonoszság. Nem ott van az anyagi adottság, ahol azzal könnyet lehetne letörölni, éhséget lehetne csillapítani, bibliát lehetne nyomtatni, hanem ott van testvéreim, ahol újabb gazságra,újabb gonoszságra, újabb nyomorúságra használják fel azt. Az élet többé nem lesz érték, hanem egy emberi érték kevesebb lesz egy patkány életénél; könny és vértenger lepi el a földi életet, az Isten ajándékát. Kő kövön nem marad és fű nem sarjad, és nem értik az emberek, hogy mi történt a természettel.
Nem értik a felnövekvő, új generáció beszédjét, nem értik a saját gyermekeik nyelvét. Elfelejtik, hogy a gyakorlati életben nem nyújtottak példát.
Elfelejtik, hogy bár prédikáltak nekik, mint a hipokraták az igazságról, de a gyökérnél van a baj, mert a példamutatás, az igazságnak a gyakorlati életben való kivitelezése elmaradt. Akkor nem értik, hogy honnan veszi a gyerek azokat a hitetlen beszédeket, azokat a téves elgondolásokat, hisz ők nem úgy gondolják, ők nem olyanok és nem úgy élnek.
És bizony mondom néktek testvéreim, hogyha még a szülő mindent elkövet is - de hát melyk szülő az, aki igazából mindent elkövet? - a külső világ a gonosz, rossz hatása és befolyása azon van, hogy azt a fiatal gyermeklelket a jótól elvonja, olyan dolgokra befolyásolja, amelyek messze állnak az igazságtól, a szeretet parancsolatának betöltésétől.
Akkor nincsenek és a jövőben még inkább nem lesznek irgalmas szamaritánusok, hanem lesznek szülőgyilkosok, lesznek olyanok akik a bűnt dicsőítik és az erényt vetik meg. És akkor már nem lesz többé öröm élni, akkor az emberi élet nem lesz többé érték...."

Szemlézte: Ambrus Bernadett Lilla


UI:


EGY PSZICHOLÓGUS ÖSSZEZÁRT HÁROM EMBERT, AKI JÉZUSNAK HITTE MAGÁT – NEM LETT JÓ VÉGE
https://divany.hu/vilagom/harom-jezus-kiserlet/?fbclid=IwAR30c1_dX-lvYs9il-XAscNXjeR5Oirm3bTGNP_vEfUNB11PKHH6WrgLTa0

Nem vagy egyedül a földön
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Jól figyelj most ide, mert ez nagyon fontos: nem vagy egyedül a földön. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: nem vagy egyedül. Sajnos, rajtad kívül még sok millió ember él. Nem tudom pontosan mennyi, de nagyon sok.
Valamennyi embernek ugyanaz a célja, mint Neked: emberi módon akar élni. Békét és nyugalmat akar. Otthont, vagyis egy szemétdombot, melyen ő a kakas, aki kukorékol.
Azonban több a kakas, mint a szemétdomb. És így egymás között meg kell osszátok a dombot és a kukorékolást.
A legtöbb baj közöttetek ebből származik. Mert minden ember körül van egy láthatatlan bűvös kör: az egyéniség köre. Egyiknél kisebb, másiknál nagyobb, de ne hidd, hogy bárkinél is hiányozhatik. És minden kör három részre oszlik, mivel minden ember három részből áll: egy remetéből, egy despotából és egy művészből.
Az emberi társadalom világa ezeknek a láthatatlan köröknek a hihetetlen összezsúfolódását hozta létre. A körök mindenütt érintkeznek, összeütődnek, sőt metszik egymást.
Ügyelj a körülötted élők köreire! Ha lehet, helyezd el úgy köztük a magadét, hogy mások köreit ne érintsd általa. Az összekoccanó körök nyomán mérges váladék keletkezik, a veszekedés. Könnyen haraggá gyűl és gyűlöletté fekélyesedik. A zsúfolt együttélés fertőző baktériumokat termel.
Ha helyszűke miatt nem áll módodban elkerülni az összekoccanást, a Téged szorító körök despota-cikkébe behatolhatsz. Legtöbb embernél ez amúgy is túlságosan nagy helyet foglal el ahhoz képest, hogy elfogadta a civilizáció kényelmeit. (Ilyen úri ösztönökhöz ugyanis csak annak lehet joga, aki úgy él mint a medve, vagy mint az ősember. Maga szerzi meg azt, amire szüksége van és a társadalmi élet gépezetének hasznáról lemond. Aki azonban elfogadta a kényelem játékszabályait, az egyéni szabadságának és despota-énjének úri mivoltáról önként lemondott, mint a kutyává szelídült farkas.)
De senkinek művész-énjét ne bántsd! Apró kis bogarait: hogy szeret heverni ebéd után, cukorral eszi a vajaskenyeret, ébredés után szivarra gyújt az ágyban. Hogy szenvedélyei vannak. Hogy szeret korán kelni. Hogy nem szeret korán kelni. Hogy tíz percenként huzatot csinál, mert nincs elég levegője. Hogy ordít, ha mások huzatot csinálnak. Hogy szereti, ha dicsérik. Hogy nem szereti, ha dicsérik. És még ezer ilyesmi. Ezeket ne bántsd, ha nem okvetlenül szükséges. Ezek teszik kerekké az ember egyéniségét és éppen úgy szüksége van rájuk, mint a sóra.
Legjobban azonban minden emberben a remetét tiszteld. A magányosat, a tartózkodót, a szemérmeset. Minden egyéniség mélyén ez lappang valahol. Néha nagyon mélyen elrejtőzve a felületességek alá. De ott van. S akiben a remetét megbántod: ellenségeddé válik.
És még valamit jegyezz meg jól, mielőtt kukorékolni a szemétdombra kiállasz: előkelő csak az, aki nem szorul másokra. Tudnod kell, hogy itt nem olyan előkelőségre gondolok, amit ruha vagy hivatal jelent. Itt a belső előkelőségről van szó, az egyetlen igazi előkelőségről. Ha tétlenül nézed, hogy más vágja föl szívességből a fádat, vagy más ássa föl szívességből a kertedet, mert úri tenyered munkával piszkítani átallod: előkelőséged egy-egy darabjáról önként lemondottál. Ha ezt teszed, halkabban kukorékolj és sokkal szerényebben. Teljes hanghoz csak annak van joga az emberi társadalom szemétdombján, aki nem adósa senkinek. Aki az élet megéléséhez nem fogad el könyöradományokat. Ezek az igazán előkelő emberek.
Tanulj tapintatot. A tapintat az együttélés diplomáciája. Ne nyiss ablakot arra, aki fázik, mert náthát kapsz a hidegtől, amit ezáltal benne magaddal szemben dermesztettél. Ha valakin valami csúnyát észlelsz, ne dicsérd azt szépnek, mert megsérted és megalázod ezzel. Ne nevezd „drágám”-nak, „édes”-emnek vagy „szívem”-nek azt, aki számodra se nem drága, se nem édes és akinek a szívedhez semmi köze sincsen. Tanuld meg, hogy a tapintatos ember mindég őszinte. Abban, amit mond és főleg abban, amiről hallgat.
Légy jól nevelt. Igyekezz hozzánevelni magadat az emberek közelségéhez. Csak a neveletlen emberről lehet tudni, hogy mikor van rossz kedve. Fegyelmezd magad. Senkit sem érdekel, hogy milyen hangulattal ébredtél föl reggel és egyedül csak a fogorvosodra tartozik, hogy fáj-e a fogad, vagy sem. Ha okvetlenül érzed, hogy kellemetlenségeket kell mondanod, mert jólneveltséged gyöngébb, mint hangulataid: bújj el valami félreeső helyre és írd le egy papírra mindazt, amit megmondanál. Tedd el, és másnap olvasd el megint. Egy hétig olvassad el minden nap és a hét végén olvassad föl barátaidnak is. Azok nevetni fognak rajta. Te pedig a szégyenkezés által emberré neveled magad.
Igyekezz kulturált lenni. A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont. A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót. Bennük és általuk fölülemelkedik állati mivoltán és valóban igyekszik azzá lenni, akit Isten a maga képére teremtett. A kulturált ember uralkodik önmaga fölött és úgy bánik indulataival, mint a házőrző kutyákkal: időnként elengedi őket, de csak a kerítésen belül és csakis olyankor, ha tolvaj kerülgeti kertjét.
Gondolj gyakran arra, hogy nem a társadalmi rendszerek teremtették az embert, hanem Isten. De azt se feledd el, hogy a társadalmi rendszereket nem Isten teremtette, hanem az emberek maguk. Részben uralmi ösztönökből, részben békétlenségből. A civilizációt pedig kimondottan csak kényelemből és lustaságból. Városban élsz, hogy ne legyen sáros a lábad, ha esik az eső. Ne kelljen messzire gyalogolj, ha valamire szükséged van és ne magad főzzed az ebédedet. Tehát ne panaszkodj, ha elüt a villamos, vagy ha kozmás az étel, amit eléd tesz az, aki helyetted elkészítette.
Egyáltalában semmire se panaszkodj. A panaszkodó ember olyan, mint a rossz gyerek, aki megkíván egy játékot, és amikor megkapja, nincsen vele megelégedve. Elébb-utóbb a fenekére vernek.
Ha kifogásaid vannak az emberi közösség ellen: fordíts neki hátat. Vonulj föl a hegyek tetejére, építs kunyhót magadnak, készítsd magad a lábbelidet, varrd magad a ruháidat. Ha az emberi társadalomtól semmit el nem fogadsz, szidhatod kedved szerint. De amíg veled született lustaságod előnyeit élvezi, addig hátrányait is tűrd el szótlanul.

szemlézte: Bíró László

Az utolsó táltos
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből

Magosan a Balaton kék vize fölött a Badacsony sziklái még ma is tele vannak titokzatos, sötét barlang-üregekkel. Valamikor régen, hosszú évszázadokkal ezelőtt, ezekben a barlangokban rejtőzködtek Öregisten utolsó hűséges szolgái, és ide menekült üldözői elől az utolsó magyar táltos is. Hosszú éveken át ott húzódott meg a járhatatlan sziklavadonban, ahol sem az idegenből jött papok, sem a német lovag-urak nem tudtak rátalálni, hogy máglyán megégethessék.

Mikor aztán már nagyon öreg lett a régi magyar Isten utolsó táltosa, egy szép napon elhatározta, hogy elbujdosik örökre az idegenek által megszállt nyugati gyepűről.
Ragyogó szép téli reggel volt, amikor a táltos kilépett a barlangból. Füveken, bokrokon zúzmarát csillogtatott a felkelő nap hideg sugara, s odalent, a Badacsony lábánál, mint egy nagy néma tükör terült el a befagyott Balaton, messzire elnyúlva a hólepte dombok között.
A magos, szikár vénember, a táltosok hosszú, fehér talárjába burkolózva lassan aláereszkedett a sziklás hegyoldalon. Tarisznya volt a vállán, abban szárított hús, tűzgyújtó szerszám és nehány pogácsa. Hóna alatt pedig egy cserzett bőrbe göngyölt, hosszúkás csomag, amit olyan nagy gonddal és szeretettel szorított magához, mintha a világ legféltettebb kincsét menekítette volna benne tolvajok elől.
Bár hosszú, fehér talárja szinte beleolvadt a hólepte tájba, szálas alakját mégis felismerte hamar a tihanyi apátság őrszeme, amint lassú, méltóságteljes léptekkel haladt át a befagyott tavon.
Ott megy a táltos! - rikkantotta el magát a torony őre. - Fogjuk el élve! Vérdíjat fizet érte Veszprémi Gerhard úr!
Csörömpölt a tihanyi zsoldosok fegyverzete a Balaton jegén, de a vén táltos nem indult futásnak. Még csak a fejét sem fordította hátra. Lassú, nyugodt léptekkel haladt a maga útján, keresztül a befagyott tavon a szemközti part biztonságot ígérő, sűrű erdőségei felé. Tudta, hogy sorsa Isten kezében van, s nem ember szándékában.
A távolság egyre szűkült közte s a nyomában szaladó zsoldosok között. Már kőhajításnyira se voltak, s úgy látszott, hogy hamarosan beérik üldözői, amikor egyszerre csak retteneteset dördült lábuk alatt a Balaton, s a tó teljes hosszában, parttól partig meghasadt a jég. A repedés széles árkában meghullámzott a magyar tenger haragos vize, és megállásra kényszerítette az üldözőket.
Hála néked és áldás, vizeknek Ura! - morogta halkan az öreg táltos, és lassú, nyugodt léptekkel folytatta útját a tavon át, az erdők felé.
Attól a naptól kezdve minden télen meghasad néha hasonló módon a Balaton jege. A nép rianás-nak nevezi ezt a félelmetes tünetet, és vannak még ma is, akik tudni vélik, hogy a Balaton ilyen módon kívánja emlékeztetni a magyarokat arra, hogy az utolsó táltos elhagyta a Badacsony szikláit, s amíg nem tér vissza, addig nem lesz békessége a tó sötét vizének.
Annak a napnak éjszakáján halászember kunyhójában pihent meg az öreg táltos, s másnap ment tovább, keletnek. Akikhez éjszakázni betért, mély tisztelettel fogadták, s ellátták mindennel, amire szüksége volt. De gondteltek voltak a vendéglátók, mert tudták, hogy halálbüntetés vár arra, aki a régi Isten papjainak menedéket ad.
Megjött a tavasz is, mire a vén táltos elérte az alföld füves, mocsaras pusztáit. Juhászok, gulyások, csikósok fogadták be sátoraikba, s vezették tovább, mindég kelet felé, szállásról szállásra. Itt már nem voltak idegen papok, idegen zsoldosok, csupán pusztai magyarok, s az öreg táltos otthon érezte magát közöttük. Mintha csak a régi szép magyar idők tértek volna vissza életébe. Kérlelték is, hogy maradjon. Ígérték, hogy elrejtik úgy, hogy a király emberei soha meg nem lelik. De ő csak rázta a fejét.
Dolgom van keleten - mondta -, fontos dolgom.
S ment tovább, keletnek. Hosszú, szakadozott fehér talárjában, tarisznyájával a vállán, s azzal a titokzatos, bőrbe csavart, hosszúkás holmival a hóna alatt. Forró nap perzselte, záporeső verte, vihar tépte vedlett talárját. De ment tovább.
Mire elérte a rónaság végét, az erdélyi hegyek lábainál kifogyott minden ereje. Az első tölgyfa alatt összeesett. Mikor újra magához tért, kis fakunyhóban találta magát. A nyitott ajtón át kiláthatott az erdőre. A fák lombja sárgult már. Ősz volt.
Egy asszony hajolt föléje.
Hol vagyok? - kérdezte az öreg táltos. - És ki vagy te, leányom?
Látó-asszony vagyok - felelte az asszony -, gyógyítom a népeket, ahogy anyámtól tanultam volt.
Akkor mennem kell innen - sóhajtott fel a vén táltos és megpróbált felkönyökölni -, még bajt hozok reád, s megégetnek mint boszorkányt.
Az asszony szelíden rámosolygott.
Jó ideje útban lehetsz, táltos - mondta -, már nem égetnek boszorkányt többé magyarok földjén. Kálmán király törvénybe mondta, hogy nincsenek boszorkányok.
Az öreg táltos hosszasan, elgondolkodva nézett az asszonyra. Aztán csak annyit mondott:
Bölcs ember lehet ez a Kálmán. Áldja meg őt a magyarok Istene!
Úgy legyen! - tette hozzá halkan a látó-asszony.
Az öreg táltos ott telelt át az erdei kunyhóban. Mikor a tavaszi csermelyek lehordták a hegyekből a havat, s járhatóvá váltak a gerincek, a látó-asszony átvezette a hegyeken a Maros folyó völgyébe. Innen aztán pásztorkodó erdei népek vezették tovább, Erdély gyönyörű, néma hegyei közé, székelyek földjére. Senki sem kérdezte, hogy hova igyekszik és miért. Tudták, hogy kicsoda, s tudták azt is, hogy tova nyugaton idegen papok és zsoldosok halálra keresik az Öregisten hűséges szolgáit.
Lassanként szűkülni kezdett a Maros széles völgye. Kétoldalon egyre meredekebbek lettek a hegyoldalok, míg végül is a folyó már nem is volt folyó többé, csupán egy kristálytiszta, sebesvízű patak. Eltelt a tavasz, el a nyár is, s az erdők zöldje lassan aranyra változott. Mindössze a fenyő, a székely fenyő őrizte meg színét, magosra tornyosulva fent a gerinceken. Ott, a székely hegyek szívében az öreg táltos egyszerre csak megérezte, hogy útjának végére ért. Hazaérkezett.

Életének utolsó nehány évét fent töltötte a havasban, székely pásztomépek között. Békében élt ott, senki sem zavarta. Ügyes-bajos népek messziről eljártak hozzá tanácsért. A székelyek olyan ügyesen beleillesztették a maguk ősi hitét az új világba, hogy az öreg táltos észre se vette, hogy keresztények között él.
Mikor a székely fadöntő kivágott egy szálfát, bocsánatot kért a testvérfáktól, mert ez volt az ősi szokás. Amikor áldomást ittak, az első loccsantás az anyaföldre ment, és tábortüzeiket földdel oltották ki, sohasem vízzel. Vasárnaponként leballagtak szétszórt erdei szállásaikról a kicsi fatemplomba, ahol a papjuk Jézusról beszélt. De fent a hegyek között szabadon éltek, mint a madarak és észben tartották, hogy az Úr-Isten szépnek és jónak teremtette a világot, s a poklot csak az ember találta ki.
Amikor a vén táltos érezte, hogy elérkezett számára az idő, kiválasztotta a székelyek legjobbját, egy bölcs és bátor erdőlakót, és megkérte, hogy vezesse őt föl a legmagosabb sziklacsúcsra. A székely nem kérdezett semmit, csak szó nélkül elindult a vénember előtt, fölfele egy keskeny, meredek csapáson, fel a tetőre, ahol a gerincek mind egybefutottak az égbe. Azt se kérdezte meg, hogy mit cipelt olyan féltő gonddal a hóna alatt.
A meredek utolsó szakaszán már úgy kellett vigye ölben a vénembert, olyan gyönge volt.
Mikor felértek végre a tetőre, gyöngéden letette az öreg táltost a mohára. Magukban voltak. Felettük a végtelen kék égbolt, alattuk az erdők végeláthatatlan zöldje.
Az öreg táltos lassan elkezdte kigöngyölíteni a cserzett bőrbe csavart, titokzatos holmit, amit annyi sok esztendőn át féltve őrzött. Egy kard acélja csillogott meg a napfényben. Markolata tiszta aranyból volt, és pengéjén az ősi ékírás jelei.
A székely elolvasta a felírást, és térdre roskadt.
Isten kardja...! - szakadt föl belőle a szó.
Géza úr ideje óta őrizzük ezt a szent kardot - mondta akadozó hangon az öreg táltos. - Elődeim közül többen életükkel fizettek, amért nem árulták el rejtekének helyét, s én egy életen át bujdostam érette. Most el kell rejtsük itt fent, ahol biztos helyen lehet, és te, fiam, le kell tedd a nagyesküt, ősi szokás szerint, hogy nem árulod el a titkát soha senkinek. Meg kell ígérd azt is, hogy gondját viseled. Évente egyszer fel kell jönnöd ide, egyedül, megtakarítanod, befaggyúznod és tiszta ruhába csavarnod. Gondoskodnod kell majd arról is, hogy amikor a te időd is eljön, legyen valaki méltó arra, hogy átadhasd neki a szent kard titkát és gondozásának felelősségét.
A székely meghajtotta a fejét.
Esküszöm az élő Istenre, Isten egyszülött fiára, az Úr Jézus Krisztusra - mondta áhítatosan suttogva. Majd fölemelte a fejét és hangja megcsendült keményen.
- És esküszöm a napra meg a holdra, a csillagokra, szelekre, vizekre és a szent anyaföldre, hogy életemmel őrzöm, védelmezem és gondozom Isten Kardját! Földanya ne fogadja be testem, Vízapa lökje ki magából, és átkozott legyen örökre a lelkem, ha megszegném eskümet!
Így történt, pontosan így, azon a régi napon, fent a székely havasban. Azóta századok jöttek és mentek, s a székely népnek ott Erdély hegyei közt kevés békessége volt a századok során. De bármilyen nehéz is volt az élet, mindég volt közöttük valahol a hegyek között egy ember, ugyanabból a vérből való székely, egyszerű hegyi ember, aki apjától vette át a nagy titok tudását, és évente egyszer felment egymagában a havasokba, hogy gondját viselje Isten kardjának. Mikor kivénült, legidősebb fiát vitte föl magával a titkos helyre, letérdeltette, és elmondatta vele ugyanazt az esküt, annak minden szavát, pontosan úgy, ahogy azt az első székely mondta volt el annak idején az utolsó táltos előtt.
Isten kardja ott van ma is valahol, és ma is van valaki, egyetlenegy székely a sok ezer között, akinek kilétét nem tudhatja senki, de aki évente egyszer eltűnik a hegyekben, hogy eleget tegyen egy régi fogadalomnak.
Aki szóról szóra tudja még ma is, nem csupán az eskü minden szavát, de az utolsó táltos búcsúszavait is, amiket annak az első székelynek a fülébe súgott, amikor már olyan közel volt a halálhoz, hogy beszélni is alig tudott:
„Isten kardja csak akkor csillog majd újra, és vezeti győzelemre megint a hunok s magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint!”
Mindenki tudja ezt ott fent a hegyekben, s mindenki imádkozik érte nap nap után, évről évre, évszázadról évszázadra, hogy ez a nap, amikor egy akarattá válik újra minden magyar, mielőbb eljöjjön.

szemlézte: Bíró László

Nagymamám mindig finomakat főzött. De egy nap odaégett pitét tett a nagyapám elé.
Nem csak egy kicsit égett, de fekete, mint a szén.
Vártam, hogy mit szól majd a nagyapám.
De csak megette a pitét és megkérdezte, milyen napom volt.
Aztán hallottam, hogy a nagymamám bocsánatot kért tőle a vacsorájáért.
Sosem felejtem el a válaszát.
"Kedvesem, szeretem a pitéd. "
Később megkérdeztem tőle, hogy igazat mondott-e.
A vállamra tette a karját, és azt mondta: „A nagymamánknak nehéz napja volt a munkahelyén. "
"Fáradt volt. "
"Az égett pite nem ártott nekem, de egy éles szó árthatott volna neki. "
Mindannyian hibázunk.
Nem a hibákra kellene koncentrálnunk, hanem támogassuk azokat, akiket szeretünk.

~ Ismeretlen szerző


UI:

Két barátom nagyon szép közös dala

Asha légy szabad
https://www.youtube.com/watch?v=2cLR-dZ96Pk&list=PLY8CCYon6J8JD07N6YgS4cNw-Yz5O1yiw&index=5

"Csak szeretve tanulunk meg szeretni."

Először valamit hiszek. Aztán megértem. Aztán megvalósítom. Az enyém csak akkor lesz, ha megvalósítottam. Manapság hatalmas szakadék tátong a három között. Hiába ,,hiszek" valamit, még nem az enyém. És hiába ,,értek" valamit, még akkor sem az enyém. Csak ha megvalósítom, akkor lesz az enyém! Hiába hiszem, hogy szeretni a legfőbb titok. Hiába értem, hogy szeretni a világon a legfontosabb. Ha nem szeretek - az egész nem ér semmit. Csak vágy, csak szöveg, csak irodalom, csak tanítás, csak vallásos parancs. De nem szeretek! Akit anyukája nem ölelt magához s nem sugározta, hogy ,,te vagy a mindenségem!", akit apja, vagy bárki idegen nem ringatott ölében, s nem sugározta belé, ,,te az enyém, én a tiéd vagyok" - az a szeretet analfabétája marad.
Lehet, hogy minden elméletet és okos elvet tud a szeretetről, és mindent elhisz róla - de hideg marad a szíve. Biciklizni sem lehet könyvből tanulni. Szeretni sem. Persze ott van minden lélek legmélyén a szeretet, de olyan mélyen, hogy nem jön fel. Sajnos csak szeretve tanulunk meg szeretni. De ehhez föl kell, hogy törjön az a meleg forrás, mely megolvasztja a jéghegyet, amiben élünk. Járni megtanulunk. Futni is. Számolni is, írni is. Gondolkodni is. De a szeretet nem tanítható. Csak szeretettel. De még ott is az a gond, hogy hiába szeretnek, ha mi nem szeretünk. Olyanok vagyunk, mint egy lemerült akkumulátoros autó - nem lehet minket bepöccenteni.
Csak ha szeretünk, értjük meg, mi az: szeretni. Aki átélte ezt a csodaélményt, mind azt mondta, hogy önmaga volt az első, a legelső, akit megszeretett.

(Müller Péter)

"Valami van, de nem az igazi!"
"Tudom, hogy mindig készülsz valahová. De tanulj meg néha hazatérni is."
"Valami van - de nem az igazi!"- mondta a nagy bohóc. Sohasem az igazi! Mást akarsz. Többet, jobbat, teljesebbet, szebbet, boldogabbat. Jó, jó, ami van, de nem elég jó! Nem az igazi! Mindig máshol akarunk lenni, mások akarunk lenni, mást szeretünk a másikban, mint, akik. Megérkeznénk, de mennénk, vagy maradnánk még, de nem lehet. Sohasem az igazi. Ilyen vagy te is, én is, ilyenek vagyunk, mind. Valami mindig hiányzik. Néha minden. Néha nagyon sok, néha csak kevés hiányzik ahhoz, hogy boldogok legyünk - de nem vagyunk sohasem teljesen és maradéktalanul boldogok.
Értelek! Csak egy pici só hiányzik a levesből - de nem jó. Azt mondod, majd valahol, valamikor, valahogyan jó lesz - de milyen nagy pillanat, amikor nem elmenni akarsz valahová, hanem hazatérni! Amikor otthon leszel végre a saját lelkedben, és a saját életedben, és elfogadod a sorsunkat. Ilyenkor még egy villamosmegállóban, vagy pályaudvaron is boldog vagy. ,,Legfeljebb nem jön a villamos. Legfeljebb nem jön a vonat - én jól vagyok. És megköszönöm, hogy vagyok"!

(Müller Péter)

Tonuzoba
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből

Magyarhon keleti gyepűire rátörő besenyőket szétverte a királyi sereg, s aki közülök életben maradt, az fogságba került.
István király tábori sátrában szemtől szembe álltak egymással, az őszülő uralkodó és a fiatal besenyő vezér. István király örömmel legeltette szemét Tonuzoba büszke tartású alakján, nemes fiatal arcán. Szomorúság töltötte el, hogy az ő tulajdon egyetlen fia nem hasonlított ehhez az előtte álló, bátor, fiatal hőshöz. De ezen már nem tudott segíteni. Az idegen papok bűne volt, akik sápadt szerzetest neveltek, s nem vezért a trónörökösből.
- Keresztelkedjetek meg, te és a néped - mondta Tonuzobának István király - , és nem lesz bántódástok. Akkora földet szakítunk nektek, amennyire szükségtek van. Szabadon élhettek, uralkodhatsz törzsed fölött, mindössze esküdj hűséget nekem, a királynak
- Eskümet és hűségemet örömmel adom - felelte Tonuzoba -, és a föld ne fogadja be testem, és megtagadja lelkem, ha valaha is megszegem eskümet. A besenyők örömmel csatlakoznak vérszövetségbe magyar testvéreikkel. De vallást nem cserélünk, mint ahogy alsóruhát cserélget az ember. Idegenek hitére nem térünk soha.
- Bolondot beszélsz, fiam - felelte az öreg király -, csak egy Isten van.
- Ez igaz - bólintott a besenyő vezér.
- Mi megőriztük régi nevét - folytatta István király -, minden keresztény magyar Istenhez imádkozik ma is és az egek királynőjét Boldogasszonynak nevezzük, mint őseink tették.
Gúnyos mosoly jelent meg a fiatal vezér napbarnította arcán.
- Azért tettétek ezt - mondta -, hogy a nép ne vegye annyira észre a cserét, és engedelmesen dugja járomba a nyakát. Az új Isten nevében szolgaságba kényszerítik idegenből jött papok és német lovagok a magyarok büszke nemzetét, és aki szabadsága védelmére fegyverhez nyúl, azt könyörtelenül lemészárolják az új vallás dicsőségére...
A vénülő király arca haragosra gyúlt.
- Nem érted, bolond! - kiáltott a fiatal vezérre. - Keresztény népek sokasága vesz itt körül, s kiirtanának utolsó emberig, ha makacsul ragaszkodnánk régi pogány szokásainkhoz! Térj kereszténnyé, Tonuzoba, és élj!
De a besenyő megrázta a fejét.
- Inkább a halál, semhogy megtagadjam atyáim Istenét!
Mélyen elszomorodva, István király megkérte idegen papjait, hogy kövessenek el minden lehetőt a fiatal besenyő vezér megtérítésére. A papok három álló napig beszéltek hozzá türelmesen. Kifejtették előtte az új vallás szépségeit, beszéltek az égi boldogságról és Jézus Krisztusról, aki kereszten szenvedett, hogy megváltsa az emberi világot. De bármilyen szépen beszéltek, a fiatal vezér csak rázta makacsul a fejét.
- Soha - ismételte -, őseim hitét soha el nem hagyom!
Ezután az idegen papok újra csak három napon át beszéltek neki a pokol borzalmairól, ahol örök tűzön égetik az ördögök a hozzá hasonló pogányokat. De Tonuzoba csak nevetett, s azt mondta, hogy nem bánja, ha oda jut, mert jó társaságban lesz ott ősei között.
Makacsságán felbőszültek a papok.
- Ha nem veszed föl az igaz hitet, elevenen temetünk el! - fenyegették meg.
Kirendelték a rab besenyőket, hogy ássák meg a sírt fiatal vezérüknek. Széles, mély sírt ástak azok, és mikor elkészültek vele, négy nehéz cölöpöt vertek be az aljába.
- Minek azok a cölöpök? - kérdezték meg tolmácsuk útján a papok. Tán nem gondoljátok, hogy egy besenyő vezér sírba száll kedvenc lova nélkül? - felelték a besenyő foglyok. - Hogyan vadásznak az égi mezőkön ló nélkül?
- Majd vadászik a pokol mélységes fenekén! - mordultak fel a papok a pogány beszéd hallatára.
A besenyők levezették fiatal vezérük fekete harci ménjét a sírba kantárral, díszes nyereggel és hozzákötözték négy lábát a négy cölöphöz. Tonuzoba, teljes fegyverzetben, nyeregbe ült. Leadták melléje kedvenc vadászebét, holtan. Aztán nem is várva a papok parancsára, a besenyő rabok hozzáfogtak uruk beföldeléséhez, ősi halotti dalokat énekelve. Tonuzoba szálfaegyenesen ült lován.
- Tonuzoba, áttérsz-e az igaz hitre? - kérdezték a sír széléről a papok.
A fiatal vezér nem is válaszolt, csak ült egyenesen, keményen a lovon. A laza föld már a térdéig ért, és eltakarta egészen a ló lábait és szügyét. A gyönyörű állat nyugtalankodni kezdett.
- Nyilazzátok le, de jól célozzatok! - parancsolt embereire Tonuzoba. - Senkinek sincs joga ahhoz, hogy állatot kínozzon.
- Sajnálkozz önmagadon, te pokolba menő - kiáltottak reá a papok -, ne egy lelketlen állat miatt bánkódj!
Besenyő nyilak pillanatok alatt kioltották a nemes paripa életét. A föld nyakáig ért már akkor, nem dőlhetett el, csak állt holtan is, gazdájával a hátán. Lapátolták a besenyők vezérükre a földet tovább. Tonuzoba torkából feltört az ősi besenyő csatadal. Hangja végigzendült mocsarak, erdők felett, és mintha az erdők minden fája és a mocsarak minden nádszála vele énekelt volna.
A papok is belekezdtek egy keresztény zsoltárba.
Egyszerre csak tutaj tűnt föl a Duna kanyarulatánál, és lassan jött lefele a vízzel. A tutaj közepén sátor volt, s a sátor előtt ott állt Tonuzoba asszonya, két kis fiával. Erős kezek partra húzták a tutajt és a büszke tartású, szép fiatalasszony partra lépett, kézen vezetve két kicsi fiát. Magosra emelt fejjel ment egyenesen a sírhoz.
- Mit akarsz itt? - kiáltottak reá a papok.
- Megesküdtem Isten előtt, hogy sírig hűséges leszek ehhez az emberhez - felelte büszkén a besenyő asszony -, és egy besenyő soha nem szegi meg esküjét.
A papok körébe lépve egy pillanatra megállt és körülnézett. Kutató szemei megakadtak egy fiatal szerzetesen. A durva csuha nem tudta elrejteni délceg termetét, és a rövidre nyírt hajzat sem változtathatta el nemes magyar arcvonásait.
A besenyő asszony odavezette két kicsi fiát a fiatal szerzeteshez.
- Megesküdsz-e a te Istenedre és az enyimre, az egyetlen élő Istenre, hogy tisztességes, becsületes módon fölneveled ezeket a gyermekeket? - kérdezte az asszony tiszta, messze csengő hangon. - Megesküdsz-e erre, új Isten papja?
A fiatal szerzetes szemei megteltek könnyel.
- Megesküszöm az egy igaz Istenre, az összes szentekre, lelkem üdvösségére, besenyők nagyasszonya - felelte remegő hangon -, esküszöm a magyarok élő Istenére, a napra, a holdra, a földre és a vizekre, hogy gyermekeidet becsületben és tisztességben nevelem föl, méltó módon arra, hogy vezérek lehessenek ember és nemzet előtt!
Megcsókolva fiacskáit utoljára, a besenyő asszony betette kis kezeiket a szerzetes nagy, csontos markába, azzal megfordult, hosszú bársonyszoknyáját fölemelve bokáig, mintha attól félt volna, hogy beszennyezi, és kis piros csizmáiban leszállt ura mellé, a sírba. Tonuzoba lenyúlt érte, maga mellé emelte a nyeregbe és megcsókolta. Mosolyogva simult karjába az asszony, akár a kismadár, aki fészkére lelt.
- Végezzétek a dolgotokat, ti besenyők - parancsolt embereire a fiatal vezér - , teljesítsétek a rabtartók parancsát!
A besenyők szó nélkül lapátolták tovább a földet. Mikor az már kettejük melléig ért, odafönt megszólalt a püspök.
- Utoljára kérdezlek, Tonuzoba. Áttérsz-e az igaz hitre?
Válasz helyett Tonuzoba belekezdett a besenyők halotti dalába, és embereivel énekeltek, egyre magosabbra lapátolva vezérükre és asszonyára a földet. Mikor már csak a fejük látszott ki a sírból, szinte könyörögve szólt le Tonuzobához még egyszer a püspök.
- Az Isten nevére kérlek, Tonuzoba! Engedd, hogy megérintse fejedet a keresztség vize, és se neked, se népednek nem lesz bántódástok!
De kiáltására nem jött válasz, csupán a halotti dal hangjai hullámoztak tova rónák, mocsarak és erdők felett, fel valahova a végtelen kék égbe, Öregistenhez.
Ma már csak nehány vén, mocsári halászember s nehány vén pusztabeli pásztor emlékszik Tonuzobára és szép feleségére. Holdatlan, sötét éjszakákon úgy tetszik néha, mintha hallanák még valahonnan a távolból a besenyők gyászos halotti dalának elvesző foszlányait. Ezt is talán csak azért, mert besenyő vér folyik ereikben. A fogságba esett harcosok távoli ivadékai ők. Rájok lehet ismerni a gyász ősi jeleiről, ami századok folyamán népviseletükké vált: a megszaggatott nadrágszárról és az asszonyok térdig felhajtott szoknyájáról.
Valahol a róna sok ezer hullámzó dombocskája közül az egyik még ma is Tonuzobának és asszonyának élve eltemetett testét őrzi. A velök együtt eltemetett arany- és ezüstholmik és lószerszámok miatt sokan próbálták már meglelni, de eddig még senkinek sem sikerült.
Pedig a régi monda szerint, azon a titkos sírhanton mindég hullámzik a fű, még szélcsendes időben is. Az élve eltemetettek szívverése hullámoztatja ott ma is a füvet. De rá lehetne ismerni a helyre arról is, hogy legelő állat nem mer a domb közelébe menni.
De amikor elérkezik az idő és a felhalmozott földet rendre lemossa az eső annyira, hogy a besenyők lófarkas zászlója átfúrja a sírdomb tetejét: azok, akiket ott élve eltemettek, kiszállnak majd a sírból, és Tonuzoba kürtjén felharsan újra az ősi csatadal.

szemlézte: Bíró László

Az elvégzett munka szellemi értéke

Ezeket jegyezze meg mindenki jól magának:
Minden munka, amit az ember Isten szolgálatában végez, csak akkor nyeri el jutalmát, ha az ember abszolúte semmi jutalomra nem gondol, és mindent csak Isten iránti szeretetből, csak az Isten gyermekei, az ő testvérei iránti szeretetből tesz. Mert aki önmaga iránti szeretetből, jutalomra való kilátásból tesz valamit, az azt gondolja: do, ut des: adok, hogy te is adj: az ilyen ember kufárkodni akar Istennel, az ilyen aljas önző; már pedig önzőt az Isten nem használhat a maga szolgálatában.

szemlézte: Bíró László

A megszállottság és a démonűzés

Az emberek közelében lebzselő gonosz szándékú szellemek felhasználják az emberek fejvesztettségét és kétségbeesését, hogy hatalmukba keríthessék őket. Ahol azonban Istenbe vetett bizalom, erős hit és Isten akaratában való megadás lakozik, ott legyőzhetetlen gát mered minden gonosz akaratú támadás elé.
Ha a szellemi megszállás a bevonzás és az ellenállásra képtelenség miatt mégis megvalósul, akkor általában az áldozat képtelen saját szabad akaratából megszabadulni tőle, hiszen már nem szabad az akarata, mert a megszállója azt legyürte, elnémította és valósággal a hatalmában tartja. Ilyen esetekben az úgynevezett „démonűzők” segíthetnek megszabadulni a megszállótól.
Egy ilyen eset bemutatására szolgál az alábbi példa.
„Áhítattal magamba szállva, hatványozott bensőséggel kértem Istennek hatalmas segítségét abban való igyekezetemhez, hogy e szegény testvért az őt fogva tartó nyűgtől megszabadíthassam. Ily módon bensőmben megerősödve, Istenem határtalan kegyességébe vetett bizalommal, a szoba közepére, az asszony felé léptem s jobb kezem kinyitott ujjait feléje irányítottam. A bennem élő szánalom és szeretet minden szikráját igyekeztem gyűlölettől égő szeme ellen irányítani.
A gyűlölet villanyszikrái keresztezték néhány pillanatig a szeretet delejes szikráit. E szellemi párviadal kimenetele nem végződhetett másként, mint az Istentől származott szeretetszikra diadalával. Úgy állt ott, mint a sebzett párduc, hosszura kinyúlt nyakkal, csikorgó foggal, mindkét keze meggörbült ujjaival mintegy ugrásra készen, mintha rám akarta volna magát vetni, hogy összemarcangoljon.
Hozzám azonban még árnyéka sem fért a félelemnek. Istenbe vetett rendíthetetlen bizodalommal egy-egy lépéssel haladtam előre az asszony felé. Ami most történt, az méltó lett volna a lefényképezésre, mert azt leírni teljességgel lehetetlen, a legmerészebb fantázia sem ér fel azzal, amit a valóság tárt a szem elé.
A ziháló kebel minden lépésemnél meg-meglassult, a hosszura nyúlt nyak a vállak közé húzódott, az egész alak szinte gomollyá törpült össze, az ádáz gyűlöletű, kihívó, vad arckifejezést pedig a remegés és iszonyat leírhatatlan kifejezése váltotta fel.
Erre aztán egészen a közelébe léptem és kezeimet a feje fölé tartottam. Mint a korbács alatt meghunyászkodó kutya, úgy törpült alakja, és szánalmat esdő pillantással mintegy kegyelmet kérve, visító hangok tolultak ki félig nyitott szájából. Egyszerre fülszakító üvöltéssel lecsúszott a padlózatra. Üvöltve szakadt el áldozatától a megszálló szellem, s a szegény asszony térdemet átkulcsolva, zokogó sírásra fakadt.
Meg volt mentve — visszanyerte akaratának szabadságát.”

Szemlézte: Bíró László