Mesék, szép történetek

Eljött az éjszaka

A férfi kivett egy kis gyertyát a dobozból, meggyújtotta és elindult felfelé
a lépcsőn.
- Hová megyünk? - kérdezte a kis gyertya.
- Felmászunk a torony legfelső pontjára, hogy fényünkkel irányt mutassunk a
hajóknak a kikötőbe –mondta halkan a férfi.
- Dehát egyetlen hajó sem fogja látni az én fényemet – válaszolta erre a kis
gyertya.
- Még ha gyenge is a fényed, te csak égj továbbra is, - mondta a férfi-
világíts csak amilyen erősen tudsz. A többit bízd rám.
Így beszélgettek amíg fel nem értek a torony tetején lévő nagy lámpához. A
férfi a kis gyertyával meggyújtotta a nagy lámpát. Ekkor a lámpa körül lévő
tükrök segítségével a kis gyertya fénye eljutott messzire a nyilt tengerre,
hogy utat mutasson a hajósoknak.
Ha egy kis gyertya fénye, a gyufa apró szikrája képes óriási tüzet gyújtani
és bevilágítani az utat az embereknek, akkor a te lelked szikrái, szíved
melegsége és jóságod példája is képes gyökeresen megváltoztatni a körülötted
élő emberek életét, sorsát, életszemléletét, még ha ők ezt nem is értik
teljesen.
Ezért tehát légy fény azoknak az embereknek akik körülvesznek, ugyanúgy
ahogy a világítótorony a sötétben is és viharos éjszakákon is egyformán
világit mindenkinek.

Vesna Krmpotics: Fény a sötétben / Ford: Toholyevity Mária /


UI:

ÉLI KÖNYVE (2010).mp4
https://videa.hu/videok/film-animacio/eli-konyve-2010.mp4-118-perc-16-even-aluliak-szamara-nem-aj-Vz6qMJ1x2GVVd0T8?fbclid=IwAR0NcDozPvZ6W0Tf8PD3SGJm3vAxzqSRgODIIuVBQckCeXtHzmg3JYMi0Hw

Illemturmix a még nevelhető fiataloknak

- Ha legalább ketten mondják, hogy részeg vagy, eredj haza és feküdj le aludni.
- Tudd meg, hogy a legtöbb jóérzésű nő undorodik az ittas férfitől.
- A főnökeid körüli ugrabugrálás legalább olyan nevetséges, mint amilyen szomorú az, ha egy kopott üvegen keresztül nézel.
- Nem kényszerítheti a férjét senki sem arra, hogy szemlesütve járjon-keljen, s a szembejövő csinos nőn meg ne akadjon a szeme.
- Szipákolni nem való, helyette zsebkendőt ajánlunk. - Körömrágás ellen pedig manikűrözést ajánljuk.
- A torokköszörülés szónoki szokás. Megtévesztőleg hat embertársaidra, azt hiszik, hogy a köszörülés után valami fontosat fogsz mondani.
- Társaságban ásítani hangosan, nyújtottan nem illik. Fojtsd vissza és tegyed csukott szájjal.
- Ajtót becsapni, gondatlanságból sem illik, szántszándékkal így jelezni felháborodásodat pedig nagy neveletlenség. Vannak, akik attól tartva, hogy be találják csapni az ajtót, azt mindig nyitva hagyják. Ezek valóban hanyag emberek.
- Csókot csak akkor illik lopni, ha a másik fél is adna.
- Aki csalhatatlannak hiszi magát, az előbb-utóbb kívül találja magát az emberi közösségen: nem gondol arra, hátha téved: pedig ez még a pápánál is előfordulhat.
- Ne adj borravalót olyan foglalkozások képviselőinek, akiknek nem szokás adni.
- Ne sétálj át a forgalmas út közepén abból a meggondolásból, hogy bolond lesz elgázolni, hiszen őt csukják le érte. Mert ugye a kárörömnek is van határa: a síron túl aligha vigasztal majd, hogy a gázoló gépkocsivezető a dutyiban csücsül.
- Ha az úton motorhibával küszködő vagy balesetet szenvedett autóstársadra bukkansz, ne robogj tovább – segíts!
- Ha vezető vagy, vigyázz munkatársaid magánéletére is. Persze, azért ne légy minden lében kanál és ne torolj meg minden apró kilengést, mert belengést válthat ki.
- Ha feleségedről, partnernődről beszélsz, a legnagyobb tisztelet és szeretet hangján szólj róla, így nem adsz okot szánalomra és arra, hogy szórakozzanak rajtad, mint papucson.
- Ne varrd magad senki nyakába, mert az ún. árnyékembereket inkább sajnálják, mint kedvelik.
- Az utcán való helyes viselkedés kapcsán szólnunk kell a parkokról és egyéb közterekről is. Csinosodó városaink és községeink szép színfoltjai ezek. Mint ahogy az emberek saját kis kertecskéjüket is nagy gonddal óvják, úgy kell becsülnünk a köz kertjeit, parkjait is.
- A parkban lévő szobrokat, emlékműveket és mindennemű objektumot óvjuk meg becstelenek kártételétől, különösen vigyázzuk a közvilágítás lámpáit és a telefonfülkéket. Ne tördelje ki senki a kis fákat és a virágokat. Ez barbár tett: büntetendő! A rendőrség, s a mentőállomás, valamint a tűzoltóság telefonszámát minden lakosnak, több mint illik tudni. Ne feledkezzünk meg egy pillanatig sem arról, hogy a közterületek tisztasága a lakosok kulturáltságát is mutatja. Szemétnek szeméttartóban a helye!
- Mindenkor, de éjjel különösen mellőzzük az ordibálást, a randalírozást, mert ezzel nemcsak a jó modor, hanem mások nyugalma ellen is vétünk.
- Az ifjak szeretteik nevét ne a közterületek padjaiba, kis fáiba, hanem a szívükbe, a szlogeneket pedig a fejükbe véssék.
- Utazáskor a nemzetközi vonaton ne légy sokkal kíváncsibb, mint otthon, de közlékenyebb sem. Gondolj arra, hogy külföldön valamiképpen hazádat képviseled: hátha buta fecsegésbe kerülsz.
- Ne mondd el, amit diszkréten hallottál és ne add tovább azt, amire megkértek.
- Ne mesélj intimitásokat szerelmi és családi életedről.
- Ha valakinek örvendetes esemény alkalmából jókívánságunkat, illetve elismerésünket szeretnénk kifejezni, ezt gratulációval tesszük.
- Ha valakinek valamiért gratulálnak, azt több mint illik megköszönni.
- A meggondolatlan fecsegés már sok embert tett tönkre.
- Ha nem mondhatsz igazgat, akkor inkább hallgass.
- Kézzel-lábbal csak a sovány műveltségűek és a más nyelven nem beszélők magyaráznak.
- Olvass minél több jó könyvet, hogy szépen tudj beszélni és írni.
- Egy vakaródzó embernél, főleg ha nő, alig van furcsább jelenség.
- Társaságban nevess, és ne röhögj, ne hahotázz, ne nyeríts.
- Vendéglői fogpiszkálóból ne tégy el ínségesebb időkre, és ne csámcsogj.
- Művészi dolgokról akkor merj nyilatkozni, ha van róluk legalább némi fogalmad.
- Nagyfokú udvariatlanság valakinek hogyléte felől futólag érdeklődni, és nem várni meg a választ.
- Ne legyen az életed története nyitott könyv, a legféltettebb titkaidat őrizd meg magadnak a sírig.

Szerző: Dr Szilvássy László
Forrás: Családi élet – phoenix.szarvas.hu

Mindenkinek arra van ideje, amire időt szakít magának!

Amikor azt hallod, "erre nincs időm", mindig tudd, hogy azért nincs ideje rá, mert nem tartja annyira fontosnak azt a valamit, hogy időt szakítson rá. Hiszen mindenkinek csak arra van ideje, amire időt szakít magának, és mindenki csak arra szakít időt, amit fontosnak tart.
Nincs az a zsúfolt élet, ami ez alól a törvényszerűség alól kivétel lenne, hiszen a legelfoglaltabb embernek is lenne ideje elmenni az orvoshoz, ha megtudná, hogy halálos beteg!
Ha így állna a dolog, azonnal képes lenne időt szakítani erre, mert fontos számára az, hogy éljen! De ezzel azt is bizonyítottnak vehetjük, hogy arra van időd amit elég fontosnak tartasz, hogy szakíts rá.
A miheztartás végett azzal is számolj, ha valamit kérsz valakitől, és azt mondja, hogy nincs ideje teljesíteni kérésedet, ezt nem azért mondja, mert tényleg nincs ideje rá (lásd az előzőket), hanem azért, mert nem vagy elég fontos számára, hogy teljesítse azt amit kérsz.
Jó, ha ismered ezt a lelki hátteret, - sok további szenvedéstől kímélhet meg.

Bíró László

Kereszthalál

Reiner Ágoston így ír erről :

A kereszthalál nem Isten kiengesztelésére elrendelt áldozat (hiszen az torz, gonosz, és pogány rituálé lett volna , melyet Ábrahám esetében sem várt el Isten,) hanem a bűn heves ellenállásának elkerülhetetlen velejárója volt, szomorú példája a föld sülyedségének.
Megváltást Jézus működése és maga a vérrel megpecsételt és meghonosított tanítás jelent, melynek követésével a bűnös ember többé nem tévedhet el, nem pedig az Úr barbár kivégzése, mert a szeretet és megbocsátás istenének ilyen szörnyű kiengesztelésre soha nem volt szüksége !

szemlézte: Bíró László

Mit ünneplünk pünkösdkor?

Pünkösd a húsvét utáni hetedik hét
A pünkösd vallási ünnep, a szentlélek kiáradását és a keresztény egyház megalakulását ünnepeljük. A húsvét és a karácsony után ez a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. Ahogy Jézus Krisztus a mennybemenetele előtt megígérte, ezen a napon szált le a szentlélek a tanítványaira,
azaz az apostolokra, akik így képessé váltak a misszió teljesítésére, megalapították a keresztény egyházat.
"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak."
/Apostolok cselekedetei 2. fejezet, Károlyi-biblia/
A pünkösdöt azonban már ennél korábban is ünnepelték, eredetileg aratási ünnep volt, majd az ószövetség szerint a mózesi törvény emléknapja lett, azt ünnepelték, hogy Isten ezen a napon lépett szövetségre a népével.
Pünkösd ünneplésekor keverednek a pogány és a keresztény elemek, így rengeteg népszokás kapcsolódik hozzá. A tavasz és a termékenység ünnepe is. Régen ilyenkor a falu legényei különböző versenyekben (lovasverseny, kötélhúzás...) mérték össze a tudásukat, a nyertes lett a pünkösdi király, ami igen tekintélyt parancsoló cím volt, de csak egy évig tartott.
Fontos megemlíteni a csíksomlyói búcsút, a hívek pünkösd szombatra érkeznek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz majd mise után a két Somlyó-hegy közé vonulnak, ez az egyetemes magyarság találkozóhelye.

UI:

Dudde
Hogyan érhetjük el a megbocsátást?
https://www.youtube.com/watch?v=il6VY0rYR4o

Az utolsó könnycsepp

Az aluljáró homályában egy öreg bácsika kuporgott a hideg kövön. Az emberek elmentek mellette. Nem néztek rá, vagy ha mégis, akkor furcsa, semmitmondó tekintetük szinte égetett. Fájt neki ez a tekintet nagyon.
Ugyan mit tudják ők, hogy miért van itt. Csak egy koldust látnak, pedig ő több. Ő egy ember, egy ember, akinek ez a sorsa. Belenyugodott. A szíve mégis tele volt fájdalommal. Egy kisfiú megállt előtte ragyogó, kipirult arccal.
- Te vagy a télapó? – kérdezte, s szemében huncut fény csillogott.
Az ősz, öreg emberke megsimogatta szakállát, majd így válaszolt:
- Igen én vagyok.
S látva a kisfiú örömét eltűnt belőle a fájdalom és minden rossz emlék, csak a jó maradt. Szívét melegség járta át és boldog volt. Abban a percben talán a legboldogabb a világon. Fáradtan lecsukta szemeit, amiből egy könnycsepp még utat tört magának. Utolsó könnycsepp. Szép csendben elaludt és reggel mikor rátaláltak, már megfagyott.

UI:

Mit üzennek a térképek az új világrendről? A Föld változása
https://www.youtube.com/watch?v=9MpG2ZWERqA

Repedések

Együtt vagyunk, egyek vagyunk. Sokan, egy baráti társaságban, egy „közösségben”. Hasonló célokkal, hasonló érdeklődéssel, hasonló aktivitással. De nem tudjuk kiben mi lappang. Kiben milyen rejtett célok, rejtett vágyak vannak, még önmaga előtt is. Ezek sok láthatatlan hajszálvékony repedésként futnak szét azon az építményen, amelyet úgy hívunk „közösség”.
Csak idő kérdése, hogy a repedések megvastagodjanak. Először csak meglátjuk őket egyen-egyenként. Azután már szélesebbek is és végül összetörik magát a közösséget. Hogy mit értek ez alatt? Azt, hogy a „kiben mi a vágy, mi a cél” különbsége évek alatt eltávolítja az embereket egymástól. Az egyik imádja a gyerekeket, s 10 év múlva 3 gyermeke van, s életcélja lesz a nevelés, az örökbe fogadás. A másik színházba, múzeumokba szeret járni, élete a művészet. Ez az ember előbb utóbb megtalálja élete párját, aki ugyanilyen, és komoly energiával ássák bele magukat a művészetekbe. A harmadik sportoló lesz, és kiderül, hogy megalapozhatja a szerencséjét az élsporttal. A negyedik emigrál egy idegen országba, és csak 20 év múlva jön haza, amikor már egy új és idegen kultúra átmosta elméjét, lelkét és már a nyelvet is alig tudja. Az ötödiknek meghalt a gyermeke, és mélyen vallásos lesz…
Aztán valahogy úgy szervezik, hogy találkoznak. Újra együtt a közösség. Talán ez egy osztálytalálkozó, talán csak egy születésnapi összejövetel, vagy bármi. És nem tudnak miről beszélgetni. Más célok, más tervek, és más feladatok mindegyikük szívében. De azért udvariasok, elbeszélgetnek, no nem képmutatásból, hanem szeretetből, s a régi szép emlékek kedvéért. Nosztalgiáznak. Persze csak azok, akik tudnak. A többiek, meg csak sajnálják emezeket, és érzelgősöknek tarják őket. Honnan is tudhatták volna, hogy kiből mit hoz elő az idő? Egyikben romantikát, a másikban semmit, csak sajnálkozást emezek felett. Az emigráns úgy érzi: „Istenem, hogy tudtam én ebben az országban élni?” Mások lelkük mélyén szemrehányást tesznek neki, hogy hogyan volt képes elhagyni őket, és családját, hazáját, mikor mennyi szépet terveztek ifjúkorukban együtt.
Ez a társaság már nem az aki volt. Idegenek. Milyen rettenetes, hidegen csengő ezt kimondani: "idegenek". Szétmosta kötelékeiket az idő, szétzilálta egységüket a távolság. Pedig csak hajszálrepedéseket lehetett látni azon a boldog építményen, amely „ők” voltak, vagy talán még azt sem, Olyan ez, mint egy halál…, mert meghalt valami…

szemlézte: Bíró László

Hétvégi film ajánló
Megmentőm a fény
https://www.youtube.com/watch?v=Dk4sa157lkM

Két hullám

Két hullám a part felé sodródva beszélgetett egymással az óceánban. A nagyobbik végtelenül szomorú volt, a kisebbik azonban békésen sodródott mellette.
- Ha látnád, amit én látok innen fentről - mondta a nagyobbik hullám a kisebbnek -, nem lennél ilyen vidám.
- Miért, mit látsz?
- Hamarosan partot érünk, és akkor végünk.
- Vagy úgy - mondta a kisebbik hullám -, akkor hát minden rendben.
- Megőrültél!?
- Nem, csak tudok valamit, ami azt súgja, minden rendben lesz - mondta a kicsi hullám. Ha szeretnéd, neked is elmondom.
Nagyobbik barátunk egyszerre kíváncsi és gyanakvó.
- Sok pénzembe kerül majd e titok?
- Nem, egyáltalán nem.
- Harminc évig kell tán zazent ülnöm érte lótuszülésben?
- Nem, dehogy - feleli a kisebbik hullám. - Az egész csupán öt szó.
- Öt szó!!? Bökd már ki végre!
Mire a kicsiny hullám csendesen így szól:
- Nem hullám vagy, hanem víz.

(zen tantörténet)

Gyökössy Endre
AZ IDŐSEBBIK FIÚ PEDIG...
(Lk 15,25-32)
Szerette ezt a halk zsibongást, amely kis vendéglőjéből felszűrődött emeleti szobájába. Nagyapját, apját látta ilyenkor sürögni-forogni a kockás abroszokkal leterített asztalok között. Előttük még kötény volt és karjukon a "hangedli". Úgy vitték ki a zónaételeket s a habzó söröket a törzsvendégeknek. Hozzájuk többnyire ugyanazok a kistisztviselők, ebédszünetes boltosok, szerkesztők jártak.
Még szerencse, hogy államosításkor meghagyták üzletvezetőnek. Tudták az "illetékesek", ezt a kis családi vállalkozást csak ő tudja nyereségesen tovább vezetni. Ment is valahogy. Fiai már szakképzett vendéglátósok voltak. Fel is lendült a Három hársfa. De felesége váratlan és gyors halála 54-ben és kisebbik fia titokzatos eltűnése az 56-os harcok alatt megrokkantotta. Enyhe agyvérzést kapott. Most Antié, családos nagyobbik fiáé az újra magánkézbe került kisvállalkozás. Az ő felesége ül a kasszánál, három rokon is besegít, sőt két tanulója is van már. Ő afféle "haláláig haszonélvező". Így rendelkezett a közjegyzőnél.
Ellátják becsülettel. De már igen nehezére esik lemennie. Fél oldala is zsibbad. Többnyire egész nap egyedül ül - és emlékezik. Mint most is, a régi, dolgos időkre. Tévéjét, rádióját ritkán nyitja ki. Sok a rossz hír. Inkább kisvendéglője árulkodó neszezéseire figyel. Abból tudja, mi történik odalent. A felszálló illatokból meg azt, mi aznap a "konyhafőnök ajánlata". Ha megkondul a közeli templom delet jelző, hívogató hangja, elolvas egy-egy zsoltárt apja öreg Bibliájából. Az az ő imakönyve.
Megreccsent a falépcső. Órájára nézett. Messzi még a záróra. Ki jöhet ilyenkor? Nem szoktak - csak úgy - benézni hozzá. Nehézkesen az ajtó felé fordult.
Szinte bekeretezve ott állt Öcsi, a holtnak hitt fia. Megférfiasodva, ám alig változva. Csak hullámos, fekete haját lepte be a dér. Olcsó, gyűrött dzsekijén Lufthansa repülő-reklámtáska lötyögött. Farmerja piszkos volt a viseléstől és nem kővel koptatott. Ám ő volt, az elveszett.
- Öcsi!
- Apa.
Fia már ott térdelt előtte és átfogta apja csúzos térdeit. Az a ráborított pokrócon keresztül is érezte gyereke remegését. Tétován simogatta az ölébe hajtott, őszülő fejet.
- Harminchárom év. Uramisten! - mormolta újra és újra. Hosszú percek teltek el. Öcsi szólni akart, de apja szája elé emelte ujját és a széke karfájára szerelt csengő gombját háromszor megnyomta. Ez volt a jel: sürgős. Perc sem telt el, nagyobbik fia robbant be a nyitva maradt ajtón. Dermedten bámult felegyenesedő öccsére.
- Te élsz?
- Látod.
- Miért nem adtál hírt magadról?
- Nem akartam bajt hozni rátok. Hátha lefényképeztek.
Bár nem öltem embert.
- Hol bujkáltál?
- Sok helyütt. Legvégül Amerikában, délen kaptam munkát.
- Mit csináltál?
- Mosogattam, takarítottam, felszolgáltam, mint itthon. Mindig dolgoztam...
- S most?
- Hazajöttem. - Végigmutatott kopott önmagán.
- Így? - horkant fel a bátyja.
- Így.
- Fontos, hogy él és itthon van. Feltámadt az öcséd, fiam! - ezt már szinte kiáltotta az apjuk. - Meg sem öleled? - fordult elsőszülöttje felé.
- Mihez akarsz kezdeni? - kérdezte ölelés helyett öccsét a bátyja.
- Mosogatni még tudok.
- Meg beülni a készbe, mi?
- Anti! - nyögött fel az apa; de az ordítva folytatta: - Ismerem én ezt a fajtát. Végig - csavarogják a világot, s amikor mindenből kikopnak, hazakuncsorognak örökölni, mi? Nem, öcsikém, ebből nem eszel. Tulajdonképpen nem is élsz. Holttá nyilvánítottak. Apa azután mindent rám íratott. Érted? Mindent!
- Jól tette - válaszolta csöndesen a kisebbik -, csak azt nem tudtam, hogy meghaltam... akkor mit is keresek itt? - Lehajolt, megcsókolta apja haját, és kifordult az ajtón.
- Mit tettél, Anti?! - nyögött föl az öregember.
- Mit? Megmondtam az igazat. Vagy nem így van?
Másnap egyenruhás hotelboy kereste az öregembert. Levelet hozott. Senki másnak nem volt hajlandó odaadni. Hiába erősködött odalent Anti, hogy ő itt a főnök, a tulaj, meg minden. A küldönc egyre azt hajtogatta: csak a címzett saját kezébe adhatja. Ott álltak most az emeleti szobában mind a hárman.
- Vedd át a levelet - kérte fiát az apja.
Anti egy ötvenest adott a boynak, és kituszkolta az ajtón.
- Tudod, milyen rossz a szemem - nyújtotta az apa a neki címzett borítékot a fiának. - Olvasd fel! - És az olvasni kezdte:
"Drága apám, örülök, hogy láthattalak. Ne aggódj, jól megy a sorom. Szállodám van Floridában. Nemrégen nyitottam meg a másikat. Antira gondoltam, mint igazgatóra. Olvastam: most már bátran hazajöhetek. Látni akartalak, s megbeszélni, hogyan segíthetnék rajtad, itthon vagy odaát. Nincsen családom. Örököseimmel is találkozni akartam, mielőtt testamentumot írok. Nos, a főörökös már beszélt velem.
Tőletek Tütykéhez mentem. Talán emlékszel, így becéztük egyik osztálytársunkat. Megnősült, több gyereke van. Amikor megláttak, sírtak örömükben. Csak reggel engedtek vissza a Hiltonba. Éjjel megbeszéltük: ők jönnek ki velem. Mindketten szakemberek, ám szegények. Így az örökség is megoldódik.
Bocsásd meg, Édesapám, a jelenésem. Talán úgy kellett volna hazajönnöm, mint Jákob ment megrakodva ajándékokkal Ézsauhoz. Akkor most minden O.K. volna. De kíváncsi voltam, él-e még a tékozló fiú idősebbik testvére..."
Volt még tovább is, de Anti apja ölébe dobta a levelet és lerohant a lépcsőn.

UI:


Dudde
https://www.youtube.com/watch?v=_axSmWgEFOg

Az angyalok elvesztett krajcárja

A múlt század elején történt. Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a szentestét. Az utolsó vonattal érkezett. Már erősen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Az egyik kirakat előtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis betlehemre szegeződtek.
A férfi megszólította: „Ezt szeretnéd megvenni?” A fiú bólintott, de nem vette le szemeit a kirakatról. „Nem is lehet drága” – folytatta a férfi. A kisfiú kihúzta kezét a zsebéből, tíz krajcáros csillogott benne. „Ezt az előbb találtam, de ezért nem adnak semmit.” A férfi elkérte a pénzt, s a fény felé tartotta. „Hallod-e, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el.”
A gyerek csodálkozva nézett a férfira. „Gyere, menjünk be az üzletbe” – és megfogta a hideg kis kezét. Bent már senki sem volt, csak az idős kereskedő. Udvarias mosollyal szólt: „Éppen zárni készülök.” A férfi hunyorított a szemével: „Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált. Az angyalok vesztették el. Azt veheti rajta, amit csak akar.” Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedőre, és az megértette. Kezébe vette, megvizsgálta a pénzt. Aztán sugárzó arccal mondta: „Micsoda szerencse, te aztán jó fiú lehetsz. Válaszd ki hát, amit szeretnél.”
A gyerek először a kereskedőre, azután az ismeretlen férfira nézett. Mindkettő tekintetéből biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó betlehemre: „Ezt szeretném.” A kereskedő szépen becsomagolta, szaloncukrot is adott hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot.
Az ismeretlen férfi ekkor elővette pénztárcáját, s fizetni akart. „Szó sincs róla, uram, szólt a kereskedő. Ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünnepelünk, figyelmeztetett bennünket: Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.”
A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított. Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus


UI:


Dudde
A betegség mint áldás?
https://www.youtube.com/watch?v=cYORWy532Uo

A föld a szeretet iskolája
Részlet a Névtelen Szellem „Mai kor vallása” című könyvéből

A föld nem a jólét, nem a dőzsölés, nem a mulatság, de nem is a szenvedés és jajok hazája, hanem a szeretet iskolája. Ide kell jönni a szellemeknek, hogy szeretetet tanuljanak.
Azért kell emberi testet ölteniük, hogy ezzel az egyenruhával ellátva közeledhessenek egymáshoz, akiket érzéseik, gondolkozásuk, eszméik nagyon messze elválasztanak egymástól a szellemvilágban (a szellemvilágban más szférákban van az otthonuk).
Teljes megelégedés és boldogság itt a földön fel nem található, el nem érhető. De hisz akkor miért vagyunk a földön? Mi célja van az életnek és a szenvedésnek itt? Kérdezed kedves földi testvérem. Az, hogy tanulj és dolgozzál! Tanuld meg a mások hibái iránt való elnézést, a szeretetet, és ebben a szeretetben gyakorold magad, vagyis benne munkálkodjál, hogy egyszer ha mindent megtanultál és elvégeztél, egy más, egy szebb hazában tovább fejlődj!
Az élet kötelességeket szabott eléd és azoknak meg kell felelni. Első és fő kötelessége az embernek az, hogy kutassa, keresse mindennek az okát, mindennek a célját, mert tudnivaló, hogy ok és cél nélkül semmi sem létezhetik, semmi felesleges sincs a mindenség nagy tárházában.
A kutatás rávezeti az embereket a gondolkodásra, a gondolkodás az eredményre és vele azt az igazi gazdagságot szerzi meg az ember, mely senkitől el nem vétetik, t. i. a meggyőződést. A szenvedések megrendítik Isten jóságába és igazságosságába vetett hitét, és kételkedik, mert látja, hogy nálánál rosszabbak, szenvedések nélkül élik át az életet, sőt még a rosszaság mintha segítené is őket, míg az ő sorsa a fájdalom.
Kedves testvérem, a sors nem vak és véletlen nem létezik. A Mennyei Atya él, uralkodik a világok felett, és ő intéz mindent a legnagyobb pontossággal. Úgy a sors, mint a véletlen az Ő akaratát szolgálják és akár mosolyog, akár beborul feletted az égbolt, Isten egyformán jóságos, szerető Atyád neked, mert Ő az igazság és a szeretet. Azért ha szenvedést hoz néked az élet, fogadd úgy, mint Isten ajándékát, amely módot nyújt neked lelked tisztításához, mert bizonyosan rászorult a tisztításra. Fogyaszd el ezt a keserű gyümölcsöt kedves testvérem Istenbe vetett hittel és bizalommal, mert ez tisztítja meg lelkedet attól a szennytől, amivel a bűn bemocskolta.

Szeretettel Bíró Laci

Létezésünk oka Isten végtelen szeretete
Részlet a Névtelen Szellem „Mai kor vallása” című kötetéből

Minden élet egy előbbi élet következménye; minden létezés egy másiknak a folytatása. Mert ne higgyétek, hogy a mennyei Atya ártatlanul büntetné szeretett gyermekeit, akiket halhatatlan szellemével ajándékozott meg, és akiknek szabad akaratot s ítélő képességet adott, hogy a jót a rossztól megkülönböztetni tudják, a jót követhessék, a rosszat pedig elhagyhassák. Ezért kell szenvedni, ezért kell nélkülözni, hogy az ember ébredjen fel és gondolkozzon a saját sorsa felett.
Létezésünk oka: Isten végtelen szeretete. Célja: a javulás, haladás, tökéletesedés és boldogság elérése. Cél nélkül nincs semmi, így tehát a halál, mint megsemmisülés nem létezik. Az élet folytatódik tovább, megszakítás nélkül, más alakban, más körülmények között, de mindenkor a cél könnyebb elérésére legalkalmasabb módon (ezt nevezzük a szellem örök életének).
Ismerjétek meg magatokat, rendeltetéseteket, munkátokat és meg fogjátok ismerni magatokban Isten gyermekét, az ő apró szikrácskáját, kinek rendeltetése, hogy a nagy fény felé törekedjen, és ebbe beleolvadjon. Meg fogjátok a magatok munkáiról, a kicsinyről, a parányról ismerni azt a nagy munkát, melyet a nagy összesség végez (amelynek Te is pótolhatatlan része vagy).
A földi élet tantárgya a szeretet, tanítja az alkalom, vagyis a sors. A testvérek iránti kötelesség betöltése, a lélek tisztítása pedig a munka. Megállás a természetben egy pillanatra sincs. Haladni kell, akár előre, akár hátra. A törvény öntudatosan működik; sehol semmi felesleges vagy kivetni való nincs. Ez a törvény az Isten akarata, a szeretet törvénye. Jó ezt tanulmányozni. Jó ebben munkálkodni, mert a rémes sors így nem oly rémes, a szerencsétlenség nem olyan borzasztó.
Megmondom mi a jelen tanításom célja. Az, hogy az emberek higgyenek az újra testet öltés tanában, hogy tisztán, világosan lássanak és vonják le belőle a tanulságot. Isten jósága és szeretete nem akarja a bűnös lélek örök kárhozatát; ez ellenkeznék az ő örök igazságával. Ha elbukott, megengedi, hogy újra felemelkedhessen, és végre mégis megtalálhassa üdvösségét.
Nehéz azt a földi emberrel elhitetni, hogy ő már élt, ki tudja hányszor, és azért van a földön, hogy vezekeljen, nem pedig azért, hogy elégedetlenkedjen, s bűnt bűnre halmozva adósságát szaporítsa, amit bizony le kell fizetni az utolsó fillérig.
Boldog, ki csendes béketűréssel várja Isten kegyelmét és segítségét, mert nem csalódik várakozásában. Higgy és szeress! Ez az a két szó, amely feltárja előtted a mennyek kapuját.
Szeretettel Laci

Nem mindegy, hogy mi válik szokásunkká
- A szenvedélybetegséghez vezető út -

"Nehéz így élnem" - mondja az egyik ember, ha nem teheti azt amit megszokott.
A másiknak ugyanez nem nehéz, mert ő sosem csinálta azt, amit az egyik.
Vannak gyakorlati életstílusok, amelyek homlokegyenest ellentétesek egymással és követőik elképzelhetetlennek tartják sajátjuk feladását. Azt mondják: "ez képtelenség". Ám régebben, még nem érezték annak, csak a szokás tette azzá!
Egy elhízott ember azt mondja: "Képtelen vagyok lefogyni", az alkoholista meg: "Ha nem iszom, nem is élek". A dohányosnak úgy kell a nikotin, "mint egy falat kenyér", és aki a kávé rabja, az koffein nélkül el sem tudja képzelni napjait.
De épp így igaz ez a másik oldalon is: Aki rendszeresen sportol, az elképzelhetetlennek tartja, hogy napokig ne mozogjon. Olyan lenne ez számára, mint amikor az alkoholista nem ihat, a nagyevő nem ehet, vagy az egészséges ember kényszerűségből ágyban fekszik. De akkor mit jelentenek az ilyen jellegű kijelentések: "képtelenség felhagynom ezzel"?
Egyszerű. Először is nem azért képtelenség mert egyetemesen az, hiszen legalább annyian vannak a másik oldalon is, akiknek meg képtelenség belefogni ugyanebbe.
Ha viszont nem egyetemes, akkor egyedi és személyre szabott. De mitől lett azzá?
Ez megint egyszerű. A szokástól. Ezt szoktuk meg.
- Mi következik ebből?
- Minimum két dolog.
1. Minél tovább maradunk meg a szokásban, annál jobban mélyítjük magunkban azt, és nehezítjük a kikászálódást belőle. A szervezet (testünk, idegrendszerünk és pszichénk) mélyen bevési a szokás emlékeit. A jó és rossz irányúakat egyaránt.
2. Legalább amibe még nem kezdtünk bele (és persze tudjuk hogy rossz az amibe belefognánk), azt el se kezdjük! Mert ezek a szokás első lépései lennének, aminek végén majd azt mondjuk "képtelenség ezzel felhagynom". De ma még nem az! Ma még (ha el sem kezdtük) játszi könnyedséggel, nevetve elfordulhatunk tőle, de később véres könnyeket sírva sem.
Viszont ha ma, amikor még könnyű és már most sem tudunk győzni felette, (és csak ki-kipróbálgatjuk), hogyan tudnánk szabadulni tőle később amikor már a szokás bilincseiben vagyunk? Ha most az elején is gyengék vagyunk a "nem bele kóstoláshoz", akkor mennyire gyenge emberek vagyunk?! És micsoda önámítás akkor az, ha azt mondjuk, (és mellette el is hisszük!), hogy mi akkor hagyunk majd fel rossz szenvedélyeinkkel, amikor csak akarunk?!
Persze a szokás legmélyebb gödréből is ki lehet mászni, nem tagadom. De minél mélyebb az, annál kisebb az esély rá, mint ahogy egy háztetőről leesve is életben lehet maradni, de minél magasabb az a ház, annál kisebb az esély rá. Ugyanakkor még ha ki is kászálódtunk a gödörből, ott marad a szenvedély emléke egész lényünkben, és az első komoly lelki válság életre kelti majd ezt, és sokkal nagyobb eséllyel zuhanunk vissza a gödör aljára, mint akkor, ha sosem lettünk volna ott.
Szóval száz szónak is egy a vége: A rosszat nem szabad kipróbálni. Sem kíváncsiságból, sem vagányságból, sem keserűségből, sem önsajnálatból, sem semmilyen okból, mert túl nagy az ára. Ennyit nem ér.


Szemlézte: Bíró László

A Szeretet ereje

Éjsötét volt a barlangban. Ahogy belépett és fáklyát gyújtott, meglátta a nőt. Ott állt a szakadék szélén, a Túlvilág egyik Bejáratánál.
- Arien! - kiáltott rá. Az asszony nyugodtan megfordult. Szemeiben különös lángok égtek.
- Ó nem!
- Kérlek, kérlek ne tedd! - szólt a férfi.
- Ne aggódj, Kedvesem! mondta Arien lágy, nyugodt hangon. Ne aggódj! Nem
sokára újra találkozunk. Azzal végig a férfi szemébe nézve lelépett a szakadék széléről.
- Neee! kiabálta Oden. De nem tehetett semmit; túl messze állt a nőtől ahhoz, hogy megakadályozza. Elvesztette hát őt is. Fájdalmasan nézte a szakadékot, amely úgy sötétlett felé, mint maga az éjszaka. A fáklyafényben egy pergamenlapot vett észre a földön. Felismerte rajta Arien szép, ívelt betűit, hát felvette és olvasni kezdte.
Drága Oden, Kedvesem!
Tudom mit gondolsz. Azt hiszed megőrültem. De nem! Nem, még nem vagyok teljesen őrült. Mikor a szemembe néztél, talán a téboly lángjait vélted felfedezni benne, de rosszul láttad: azok csupán az elszántság fényei voltak. Tudom, az rémisztett meg, hogy egyszer sem láttál könnyet a szememben. Pedig hidd el, nekem is fájt. Még jobban is, mint neked. A kettőnk gyermeke volt, úgy a tiéd, mint az enyém is. De engem mégis szorosabb kötelék fűzött hozzá. Hisz én hordtam őt a szívem alatt. S úgy osztoztam halálában, ahogy ő részesült életemből, mikor megfogant. Értsd meg, én a gyermekünknek éltem. A nevetésének, a mosolyának, egyetlen apró mozdulatának. De most hogy ő már nincs többé, bennem is meghalt valami, elszakadt az eltéphetetlen kapocs. A Sors akarta így. Hogy miért? Arra nincs válasz. Talán nem is fontos. Hisz' a lényeges kérdések mindig rálelnek feleleteikre. De én hiszem, tudom, hogy ez egy próba. És ki fogom állni, ki fogjuk állni! Tudom! Mert az anyai szeretet ereje hatalmas! Képes pusztítani, mint a zabolátlan, vad vihar, de teremt is, mint a friss tavaszi zápor. Én most elpusztítom a Halált, és megteremtem az Életet. Bízz bennem!
Ezek nem a téboly őrült ideái! Álmot láttam. Persze te nem hiszel ebben, tudom. De álmomban újra együtt voltunk, boldogan, mindhárman. Tudtam, hogy utána kell indulnom. Ezt üzente az álom. És ha majd visszatérek ha visszatérünk, hidd el, valóra is válik. Persze tudom, hogy te őrültségnek tartod az egészet. Nem is hibáztatlak érte. Ezt te nem értheted, egyetlen férfi sem értheti. Csak az anyák tudják, mi mindenre képes a Szeretet, ha igazán hiszünk benne. De te csak higgy bennem! Kérlek, ne add fel! Neked élned kell, hogy az emberek lássák, mily erő lakozik a szívekben. Hát kérlek, csak bízz bennem. Szükségem van rá, éreznem kell, hogy visszavársz minket. Hinned kell, hogy visszatérünk hozzád. Csak ennyit kérek. És kérlek, kérlek, sose feledd el, hogy szeretlek, Kedvesem!
Sokáig meredt maga elé, majd nagyot sóhajtott. Bízom benned, gondolta. Lassú léptekkel, mintha egy álomban járna, indult hazafelé. Nem is figyelte az utat, csak a kezében szorongatott levelet nézte. Már csak ez maradt. Szinte nem is látott mást, csak a pergamenlapot. Sokan néztek utána kérdőn, mikor nem viszonozta a köszöntéseiket, ám ő igazából nem is hallotta azokat. Olyan volt mint egy holt: nem élt, csak létezett. Sok idő telt el így, napok múltak el csendesen, mintha nem is lettek volna. Számára megállt az idő. Nem is csinált semmit, csak a levelet olvasta újra és újra, vég nélkül. És bízott.
Egy éjjel végre álmot látott, sok éve először. A feleségét látta kisfiukkal, boldogok voltak, nevettek és játszottak. Olyan életszerű volt, minden egyes arcvonás, minden mozdulat Ő belépett az álomba, és odasétált hozzájuk. Arien ránézett, elmosolyodott és csak annyit mondott:
- Látod, megmondtam, hogy nem sokára újra látjuk egymást. És most már minden éjjel együtt leszünk.

szemlézte: Bíró László

Csoda?!

Egy nap egy ötéves gyerek berohant egy gyógyszertárba, és azt mondta a gyógyszerésznek: "Uram, itt az összes pénzem, amim van. Kérlek, tégy nekem csodát. "
A gyógyszerész meglepődve kérdezte tőle, milyen csodát szeretne és mire.
A kicsi így válaszolt: - Az orvos azt mondta, anyukámnak csodára van szüksége, hogy meggyógyuljon.
Itt az összes pénz, amit spóroltam, hogy vegyek egy biciklit, de jobban szeretem az anyukámat, és azt akarom, hogy jól legyen.
Kérlek, segíts nekem. Ez elég pénz?
A gyógyszerész, nagyon meghatódva, azt válaszolta, hogy nincs benne az a "csoda".
Aztán hozzátette, hogy csak Jézusnak, Isten Fiának van meg az a különleges gyógymód, és meghívta, hogy menjen templomba, hogy kérje.
A fiú villámcsapásként futott a templom felé. Az oltár közelében a kereszt elé jött, és sietve, és azt kiáltotta, Jézus, nálad van a csoda! Tudom, hogy azon a kereszten vagy, hogy fáj, és hogy nincs sok időd rám, de a gyógyszertári ember azt mondta, hogy csodával gyógyítod meg édesanyámat.
Itt az összes pénz, amit egy biciklire spóroltam. Neked adom mindenem, de kérlek, segíts nekem.
Sajnos Jézus egy szót sem válaszolt, ezért a fiú így kiáltott:
Jézusom! Ha nem segítesz, megvádollak téged anyádnak, és megmondom neki, hogy nem akarsz segíteni nekem. Gyere Jézus, kérlek, tudom, hogy szereted anyukádat, ahogy én az enyémet, segíts nekem, add meg nekem azt a csodát, amire anyukámnak szüksége van. Ígérem, hogy minél hamarabb visszajövök, hogy segítsek leszállni a keresztről.
A pap, aki hallgatta a fiú beszélgetését, odament és meghívta, hogy beszéljen hangosan Jézussal. Elmagyarázta, hogy Krisztus hallgat rá, még akkor is, ha nem válaszol közvetlenül. És a kisfiú lehunyta a szemét, összetette a kezét, és az elrejtett könnyek között ugyanezt a könyörgést ismételte Jézusnak.
Megérintette a gyermek imája, az atya hazakísérte. A templomtól az utca mentén a fiú elmagyarázta a papnak, mennyire szereti az anyját, elmondta neki, hogy csak ő van neki, és azt mondták neki, hogy csak Jézusban van az a csoda, ami meggyógyíthatja őt.
Egyszer otthon a fiú berohant az anyja szobájába, és talált egy üres ágyat. hamar kijön és látja, hogy anya kijön a konyhából, mire a fiú azt mondja az anyjának: Anya, felkeltél! Erre az anya azt mondta: igen fiam, az orvos, akit hívtál, eljött hozzám és kezelt, mellesleg elköszönt és megkért, hogy mondjam meg neked, hogy ő is nagyon szereti az édesanyját.
Fiam, hogy találkoztál ezzel az orvossal? Milyen nagyszerű orvos.
A pap, aki könnyes szemmel elmélkedett azon a csodán, így szólt a gyermekhez: Jézus válaszolt, amit kérdeztél, és elénk jött.
Emlékezz arra, hogy imádságunkat Istenünk mindig meghallgatja.

UI:

A sikerre nyíló titkos ajtó - Florence Scovel Shinn - TELJES hangoskönyv
https://www.youtube.com/watch?v=EkPdmiRp9w0

Mikor lehet kritikát mondani?
- Gondolatszeletke -

Úgy gondolom, hat dolog feltételként adott kell legyen a kritikához. E hat dolog, hat terület, melyek a következők:
1. szándék
2. mondanivaló
3. stílus
4. idő
5. megoldás
6. remény
Egy kicsit részletesebben lássuk mindegyiket:
1. Szándék. Egy kritika legfontosabb alapja a szándék. Ez arról szól, hogy mi az indítéka az embernek a bizonyos kritikával. A szándék lehet jó indulatú, ahol a cél a segítségnyújtás, és lehet rosszindulatú, aminek célja az ártaniakarás. Úgy gondolom, csak az elsőnek van létjogosultsága, bár jól lehet a társadalomban kifejtett kritikák zöme nem ilyen.
Ha valamit bírálunk és rossz szándék, alantas indíték vezet minket, nincs jogunk a kritikához. (Jobb, ha ki sem nyitjuk a szánkat.)
2. Mondanivaló. A második szempont a mondanivaló. Van-e tehetségünk az építő kritika kifejtéséhez? (Mert ugye másmilyen nem is lehet, - lásd első pont) Meg tudjuk-e fogalmazni a mondanivalót, úgy, hogy építőleg hasson a bírálatot "elszenvedő" emberre?
3. Stílus. A stílus is nagyon fontos. A jó szándék, és a helyes mondanivaló kevés, ha rossz stílusban vezetjük elő a mondanivalót. Ezzel mindent el lehet rontani. Kritikánk alanyával éreztetnünk kell, hogy "vele vagyunk", és érte tesszük amit teszünk.
4. Idő. Vajon a megfelelő időben tettük meg kritikánkat? Mert ez is nagyon fontos. Lehet, hogy épp nem is figyelnek ránk, arra amit mondunk, mert teljesen mással van "tele a feje." Van ideje ránk, hallgatónknak? Van nyugalma, türelme, befogadóképes most, amikor kritizálunk?
5. Megoldás. Önmagában a kritika semmire sem jó, mert kevés az, ha csak a rosszat mondjuk el, és nincs helyette megoldásunk, mit és hogyan kellene jobban csinálni. Persze nem szabad okítónak lenni (de ez már a stílus része amiről szó volt korábban.)
A kritika teljességgel elfogadhatatlan, ha csak kritizálunk és nem tudunk helyette jobbat. (Esetleg olyan megtörténhet, hogy valamiről nyilvánvalóan látjuk hogy rossz, de még nem tudjuk mi lenne a jó megoldás, de annyira rossz az az állapot amiben a másik ember van, és annyira segíteni akarunk neki, hogy ilyen - kivételes! - esetben lehet már akkor is szólni, ha még nem tudunk jobbat de annyira nyilvánvaló a tévedés amiben az illető leledzik. De ebben az esetben nagyon alapos érveinknek kell lenni arra, hogy megokoljuk annak létjogát, hogy "kritizálunk, de mi sem tudunk jobbat".)
6. Remény. Addig van értelme a kritikánknak, amíg van remény arra, hogy eléri hatását, és segít kritikánk tárgyának (annak az embernek akit épp szeretettel bírálunk). Ha nincs remény a "megjobbításra", nincs értelme a kritikának.

szemlézte: Bíró László

hétvégi filmajánló

Jelenések-Revelation az Antikrisztus ideje. /Teljes film/
https://www.youtube.com/watch?v=gUzCx4t0Jzg

A bánat könnyei

Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az égbe a legszebb könnycseppet. Az angyal bejárta az országot, világot. Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár.
Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.
Az angyal ismét útnak indult. Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé, de ezzel sem teljesítette feladatát. Újból a földre röppent. Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket: Hálakönnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét... Isten azonban mindezekre azt válaszolta: szebb könnycsepp is van a világon!
Szomorú volt az angyal mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát. Bele is fáradt a sok keresésbe. Betért egy templomba pihenni. Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá.
A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott. Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét: az Istent bántotta meg. Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ. Az angyal nyomban mellette termett: szemkápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket. Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot. Valóban a könnycseppek oly szépek voltak, hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét.
Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült. Isten így szólt hozzá:
- Látod nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár, mint ami a bánat könnyéről verődik vissza. Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak, és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot. A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza.

szemlézte: Bíró László

A lélek csendje
" Igazán hallgasd meg azt, amit mások mondanak neked, és amit Te mondasz. Más emberek rámutathatnak személyiséged olyan részeire, amelyeknek Te nem is vagy tudatában. Légy nyitott mások megjegyzéseire és konstruktív kritikáira, nézd ezeket objektív módon, és legyél képes azt mondani, hogy "Igen, ez így van. Ezen még dolgoznom kell." , vagy " Nem, ezt nem jól látják. Én egyáltalán nem vagyok olyan."
Az a legfontosabb, hogy figyeld meg saját kulcsmondataidat. Mik a kulcsmondatok? Azok az állítások, amelyek tükrözik belső meggyőződéseidet.
Ezek azért olyan fontosak számodra, mert mély elkötelezettséget érzel arra, hogy nekik megfelelően cselekedj."
(Dr. Ian Gawler: A lélek csendje)
--
Szellemtani Irodalom:
https://onedrive.live.com/?authkey=%21AB84AloMtPMjlEc&id=8627752B1B3312C8%2147563&cid=8627752B1B3312C8

Egy fiatal férfi a hadseregben szolgált, ahol folyamatosan megalázták, mert hitt Istenben.
Egy nap a kapitány megint meg akarta alázni a csapat előtt. Kiszólította a fiatalembert, és azt mondta:
– Fiatalember jöjjön ide, fogja a kulcsot és menjünk a Jeeppel.
A fiatalember azt válaszolta:
– Nem tudok vezetni!
A kapitány azt mondta:
– Hát akkor kérjen segítséget a maga Istenétől! Mutassa meg nekünk, hogy Ő létezik!
A fiatalember fogta a kulcsot, és odament a járműhöz, és közben imádkozott …
És leparkolt a dzsippel ott, ahol a kapitány akarta.
A fiatal férfi kiszállt a kocsiból, és látta, hogy mindenki sír.
Ahányan voltak, mind:
– Szeretnénk szolgálni azt az Istent!
A fiatal katona megdöbbent, és megkérdezte, mi folyik itt?
A kapitány sírva nyitotta fel a motorháztetőt, hogy megmutassa a fiatalembernek, az autóban nincs motor.
A fiú alázatosan azt mondta:
- Kapitány Úr! Ez az Isten, akit szolgálok, akinek semmi sem lehetetlen, az Isten, aki életet ad, annak is, ami nem létezik.
Talán azt hiszed, vannak dolgok, melyek számodra lehetetlennek tűnnek, de Istennek azonban minden lehetséges.
Ha hiszel te is Isten erejében oszd meg ezt a történetet!

UI:
Az elme ereje, működése és lecsendesítése [spirituális előadás az elme hatalmáról a karanténból]
https://www.youtube.com/watch?v=ZfibR3b0FOo

A remete

Élt egy messzi lakatlan szigeten egyedül egy remete. A sziget mindennel ellátta, nem szenvedett hiányt semmiben. A remete hálás volt Istennek, minden nap hangosan imádkozott hozzá. Teltek az évek. Egyszer egy hajó tűnt fel a láthatáron, és hamarosan kikötött a szigeten, hogy friss vizet és némi élelmet szerezzenek az utasoknak, akik között egy rabbi is volt.
Partraszállás után a matrózok elkezdték a vízhordást és gyümölcsöket szedtek. A rabbi is partra szállt, sétált a szigeten, amikor kiáltozás ütötte meg a fülét.
- Átkozott légy Uram! Átkozott légy Uram!
A rabbi odasietett, és meglátta a remetét.
- Mit művelsz itt kérdezte tőle?
- Imádkozom! válaszolta a remete.
- Nem jól imádkozol! - szólt a rabbi. Ha végeztünk a készletek kiegészítésével, megtanítlak imádkozni. Nem akarsz te is velünk jönni?
- Nem, jó nekem itt válaszolta a remete.
A rabbi bólintott és tovább sétált.
Már délután volt, mire végeztek, mindenki hajóra szállt, a rabbi is, a remetéről megfeledkezett. A hajó felszedte a horgonyt és elindult. Még nem jártak messze, amikor a rabbi kiáltozást hallott a víz felől. Kíváncsian kinézett a korlát fölött. A remete futott a vízen a hajó után, és kiáltozott.
- Rabbi, elfelejtettél megtanítani helyesen imádkozni!
A rabbi döbbenten nézte a remetét, majd így szólt:
- Menj vissza a szigetedre derék remete. Ennél jobban én sem tudlak megtanítani imádkozni.

szemlézte: Bíró László

Hétvégi filmajánló

Emberfeletti (2020) - Láthatóvá tett Láthatatlan
https://www.youtube.com/watch?v=1T5zgWhI-7k

A feltétel nélküli szeretet

A feltétel nélküli szeretet képes arra, hogy két személyt igaz baráttá, egy lélekké fonjon össze. A mély, őszinte barátság alapja, a feltétel nélküli szeretet. Az emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége, ha a szeretetünket valamilyen feltételhez kötjük.
"Szeretlek, ha te is szeretsz engem, szeretlek, ha..." Az igaz barát szerepe, hogy mindig teljes elfogadást mutasson a másik iránt. A másik érdekeit helyezze előtérbe. Az nem barátság, ami saját érdekeire mutat; az csupán szentimentális érzelmi kötődés.
Sajnos gyakran előfordul, hogy két ember egy érzelmi kötődésben él, és meg vannak győződve arról, hogy az egy jó barátság. Pedig minden olyan kapcsolat, ami nélkülözi a másik felé való szolgálatot, csak az önző érzelmek kielégítését szolgálja. Az igazi barát, minden helyzetben a másik érdekeit tekinti elsődlegesnek. Ez a fajta barátság nagyon ritka, és éppen ezért nagy-nagy kincs, amit meg kell becsülni.

Szeretettel Bíró László

A békák versenye
Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra. Építettek egy magas falat és megkérték a békákat másszák meg. Csábító volt a fődíj, finom falatok, így hát sok jelentkező akadt a feladatra. Körbegyűltek az állatok, nyulak, medvék, rókák és farkasok, no meg persze vaddisznók. Felharsant a kürtszó és kezdetét vette a viadal. Legalább ötven béka indult neki a meredek falnak.
- Úgy sem sikerül nekik - mondta egy nyúl és mikor kimondta három béka le is esett a földre.
- Túl gyengék ehhez! - harsogta a medve és láss csodát: tíz béka megint lepottyant a talajra.
- A békák nem is tudnak falat mászni - nevetett a vaddisznó, erre vagy húszan zuhantak le a falról!
Ez így ment egészen addig, míg csupán egyetlen béka haladt a csúcs felé. Ő viszont már majdnem felért.
- Le fog esni - morogta a farkas de nem így történt. A béka felért a csúcsra! Egyedül az ötvenből, egyedüli békaként teljesítette a távot. Pedig olyan kis vézna béka volt. Az állatok körbeállták.
- Gratulálunk, hogy sikerült épp neked? - kérdezte a róka.
- Mi a titkod? - kérdezte egy másik béka.
- Gyakoroltál? - szegezte neki kérdését a farkas.
Csakhogy a béka csendben maradt. Ekkor döbbentek rá: a győztes béka SÜKET, ő nem hallotta, nem hallhatta a kétkedő, lekicsinylő és pesszimista megjegyzéseket. Csak saját belső hangját hallotta:- Feljebb, feljebb, feljebb! - mondogatta magában. Tudta, hogy képes rá és nem vették el önbizalmát.
Mert lássuk be, nap mint nap találkozunk olyanokkal akik ezt sulykolják belénk. Úgyhogy tanuljunk meg a kellő időben süketté válni! Olyankor csak saját, őszinte belső hangunkra hallgassunk! Akkor többször érünk fel a csúcsra.

Szeretettel Bíró László
--

Tilopa szerzetes és a kereső története

Hogy tan mese-e, mindenki döntse el maga. Tilópa szerzetestől egy kedvenc történetecske.
Azt mondják, Tilopa egyszer egy barlangban időzött, amikor egy vándor, egy kereső jött el hozzá látogatóba. Tilopa épp evett, és edénynek egy emberi koponyát használt. A vándor megijedt. Hátborzongató volt! Ő azért jött, hogy megismerjen egy bölcset, ez az ember meg itt úgy néz ki, mint egy fekete-mágus. „Egy emberi koponya… és ez az ember láthatóan élvezi.” Ráadásul egy kutya is ott ült Tilopa mellett, és a kutya is ugyanabból a koponyából falatozott.
Amikor a vándor odaért hozzájuk, Tilopa odahívta magához:
– Gyere ide – mondta. – Nagyszerű, hogy időben érkeztél, mert ez mindenem. Ha ez elfogy, akkor huszonnégy óráig nem lesz semmi más. Talán holnap valaki hoz majd valamit. Gyere hát, és csatlakozz hozzánk!
A vándor mély undort érzett magában – egy emberi koponya, mint edény, ráadásul egy kutyával együtt! Így szólt:
– Én ettől undorodom.
Tilopa pedig így válaszolt:
– Akkor menekülj innen amilyen gyorsan csak tudsz, fuss, és vissza se nézz, mert akkor Tilopa nem neked való. Miért undorodsz ettől az emberi koponyától? Te oly régóta cipeled a sajátodat, mi rossz van abban, ha én ételt rakok bele? Az étel a legtisztább dolgok egyike. Attól nem undorodsz, ami saját koponyádban van? Az agyadtól, a gyönyörű gondolataidtól, az erkölcsösségedtől, a jóságodtól és jámborságodtól? Ezek mind a koponyádban vannak. Én csak az ebédemet rakom bele. Neked viszont az összes mennyországod, poklod, Isteneid, Brahmáid mind-mind a koponyádban vannak. Mostanra bizonyára teljesen össze-mocskolódtak – inkább attól kellene undorodnod. Sőt, te magad is ott vagy a koponyádban. Miért undorodsz?
A vándor megpróbált kitérni, és racionalizálni az érzését:
– Nem a koponya, hanem emiatt a kutya miatt.
Tilopa elnevette magát:
– Te is voltál kutya elmúlt életeidben, hiszen mindenkinek végig kell mennie az összes lépcsőfokon. Mi bajod a kutyákkal? És mi a különbség közötted és egy kutya között? Ugyanaz a mohóság, ugyanaz a nemiség, ugyanaz a harag, ugyanaz az erőszak, agresszivitás, ugyanaz a félelem. Miért teszel úgy, mintha felsőbbrendű lennél?

UI:

Neville Goddard - Átjáró a mennyei világba / Hangoskönyv
https://www.youtube.com/watch?v=QmO3jJmsuzo

Egy béka egész életében egy kútban élt. Amikor megpillantott egy másik békát is ott, nagyon meglepődött.
– Hát te honnét kerültél ide? – kérdezte.
– A tengerből. Én ott élek – mondta a másik.
– Milyen az a tenger? Van olyan nagy, mint az én kutam?
A tengeri béka nevetett:
– Össze sem lehet vele hasonlítani – mondta.
A kútban lakó béka úgy tett, mintha érdekelné, amit látogatója a tengerről mesélt. De magában azt gondolta:
– Kétségtelenül ez a legnagyobb hazug, akivel valaha is találkoztam életemben. És a legarcátlanabb is.
Hogyan beszéljünk az óceánról egy kútban élő békának? Vagy a valóságról egy ideológusnak?

Mello


UI:

Richard H. Thaler - A lökés /rövidített könyv/ felolvasó: Kerepeczki Csaba
https://www.youtube.com/watch?v=uIXEvvMejAY

Ne ítélj, hogy ne ítéltess! (Máté 7:1)
Az alábbi történet legyen épülésünkre:

Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket.
Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta.
A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező
templomba menekültek. A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt
gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet. A
földművesek méltatlankodva zúgolódtak, hogy biztosan van közöttük egy nagy
bűnös.
Az ő méltatlan viselkedésének a következménye az égi háború. Féltek, hogy a
gyakori villámcsapások áldozatai lesznek valamennyien. - Meg kell találnunk
a bűnöst – javasolták, és túl kell adni rajta. - Akasszuk ki kalapjainkat a
templom körüli kerítésre. Akinek kalapját előbb viszi el a szél, az lesz a
bűnös és átengedjük sorsának. Megegyeztek a javaslatban.
Nagy nehezen kinyitották a templom ajtaját és a tíz szalmakalapot a
kerítésre akasztották. A szél egyet azonnal elkapott. Kegyetlenül és
határozottan kidobták a kalap tulajdonosát is. A szerencsétlen ember kétrét
görnyedt a nagy szélben és alig tudott lábon maradni. Csupán pár lépést
haladt előre a nagy viharban, amikor óriási dörgést hallott: a templomba
becsapott a villám. Porrá égett az épület és a bennlévők…

UI:

PUTNOKI TIBOR: AZ EMBERRŐL ÉS A SZERETETRŐL - EGY KLINIKAI HALÁLÉLMÉNY MARGÓJÁRA
https://www.youtube.com/watch?v=z7TrzvaqpCk