Ezoterika

A siker – és az árnyéka

Kétségkívül napjaink egyik fölöttébb nagyra értékelt fogalma, emberi tulajdonsága a siker, a sikeresség. A média naponta közöl sikersztorikat, riportokat sikeres emberekkel, amelyek lélektani hasznossága legalábbis megkérdőjelezhető. Túl azon, hogy mint az életben egyre több helyütt, itt is amerikai sablonok átvételéről van szó, a szándék nem eleve rossz: megmutatni befutott emberek példáját az érvényesülési problémákkal küszködőknek: lásd, nem lehetetlen, ez neked is sikerülhet, csak akarnod kell. De így van-e valóban? Igaza volt-e Napóleonnak, hogy minden közkatona a tarsolyában hordja a marsallbotot, vagy követhető-e ma is a Rotschildok, Rockefellerek példája, akik egy kosár zöldséggel kezdtek a piacon és mára milliárdos üzletbirodalmak tulajdonosai? Vagy egyáltalán, ez-e az az életviteli minta, amelyet mindenkinek követni kell(ene)? A tapasztalatok szerint az ilyen példák bemutatása legalább annyi emberben ébreszt ellenérzéseket, olyanokban, akik úgy gondolják, ők nem tudják, vagy nem is akarják ezt a mintát követni.

Talán nem csak a fogyasztói társadalom hajlamos egy-egy életstílust követendő mintává, etalonná tenni, de a média befolyásoló (sőt manipulatív) lehetőségei ma eddig nem látott mértékben tudják az embereket hatásuk alá vonni. A ma bálványai (szaknyelven idolok): a sikeres üzletember, menedzser, bankár, vállalkozó, sportoló, popsztár, filmcsillag, média-személyiség, esetleg politikai vezető. A sikert többnyire úgy értelmezzük, hogy valamilyen nyilvánosság előtt folyó tevékenységhez van kötve, és attól lesz valaki sikeres, hogy mások annak tartják, illetve sokan ismerik őt. Tehát: a siker attól lesz siker, hogy a külvilág annak ítéli meg és folyamatos visszajelzéseket ad erről. De lehet-e valaki sikeres a magánéletében? Lehet-e sikeres egy édesanya, családfő, vagy barát, ha egyébként senki se ismeri? Lehet-e sikeres egy gyári munkás? (A sztahanovista mozgalom megpróbált pár évtizede sikeres esztergályost és traktorost kreálni, de senki se vette komolyan.) Sikeres ember volt-e például calcuttai Teréz anya? Vagy ami senkinek se jutna eszébe: lehet-e sikeres valaki, aki teljesen a világtól elvonulva nagyszerű dolgokat csinál, neadjisten sikeres ember-e egy remete, aki a dzsungel mélyén meditálva elérte a megvilágosodást? Nyilván ez a gondolat benne fel sem merülne . Ők inkább hasznosak vagy boldogok akartak lenni, mintsem sikeresek – ezt viszont „sikeresen” el is érték. Nagy gondolati csapda összekötni a sikerességet a boldogsággal. A nagyon felszínes szemlélet (és talán az irígység) azt láttatja, hogy együtt járnak, és bár tudjuk, hogy ez korántsem igaz, mégis szinte egész iparággá vált a sikeresség oktatása. Mint mindennek, ennek is vannak pozitív vonásai és hasznos lehetőségei, és visszásságai is.

Mihez van szükség a sikerhez? A sikeres ember rendelkezik olyan stratégiákkal, amelyekkel meg tud küzdeni a problémákkal. Optimista és hisz önmagában. Kezdeményező, jól kommunikál és jó az emberismerete, bizalmat tud ébreszteni maga iránt. Határozott, céltudatos és kitartó. És valamiben tényleg tehetséges. Bár manapság néha úgy tűnik, ez nem feltétlen igaz és nem is mindig feltétel. A médiában – hadd ne említsünk minden este látható elrettentő példákat – bejáratott útjai vannak a sztárcsinálásnak. Tehetségtelen, műveletlen, sőt kifejezetten ostoba figurákból is lehet egy időre sztárt faragni kellő befektetéssel, egészen addig, amíg ebből valaki(k) hasznot tud(nak) húzni. Utána a gyorsan felkapaszkodott sztárocska gyorsvonati sebességgel tűnik el a süllyesztőben, megmarad viszont az az ízlés- és kultúraromboló hatás, amit áldásos működése alatt kifejtett. Mindez nagy tanítás – lenne – a siker értékére és múlandóságára nézve – ha tudatosulna is a nézőkben. A média-senkik fel-feltűnése, tiszavirág-tündöklése és bukása kérdésessé teszi, hogy valóban beszélhetünk-e az ő esetükben sikerességről, vagy csak annak látszata volt igaz? )
A sikeres embernek nyilván fokozott önérvényesítési késztetései vannak. Ezek túlzásai hívhatják életre az olyan tulajdonságokat is, amelyek inkább ellenszenvessé tehetik: egocentrikusság, törtetés, kíméletlenség, empátia hiánya stb. Mindezek következménye lehet az a gátlástalan önteltség, kapzsiság, pénzzel és hatalommal való visszaélés, ami bár nem mindenkire jellemző, kísértést jelenthet, vagy könnyen ilyennek nézhetik az irigyei.
A problémákkal való megküzdés szempontjából két embertípus van: a kihíváskereső és a kudarckerülő. Az első típus számára kellemes izgalom megméretni magát és valami új, lehetőleg nehéz feladatba fogni. A másik inkább elkerül minden olyan szituációt, ahol esetleg kudarc érheti. Belőle aligha lehet sikerembert faragni.
A sikerre vágyó ember talán nem is magára a tevékenység sikerére vágyik, hanem a külvilág elismerő reakcióira: ismertségre, elismerésre, csodálatra, tiszteletre, szeretetre stb. Az előzőeket könnyebben megkaphatja, az utóbbit sokkal nehezebben. Aki sikerre vágyik, úgy gondolja, sikeresnek lenni jó. A sikeres ember pedig tapasztalja a rossz oldalait is: irigység, féltékenység, rosszakarat, valódi, érdek nélküli kapcsolatok hiánya.
Az „amerikai álom”, a sikerkultusz alapvetően hamis állításokkal manipulál: A boldogság kulcsa a siker. Az ember mértéke a sikeressége (illetve a felhalmozott javai). Mindezt te is elérheted! Mutasd meg, és légy te a legjobb! Törj a csúcsra! És viszont: értéktelen vagy, ha nem tudsz sikeressé (híressé, gazdaggá stb.) válni!
De lehet-e mindenki sikeres ebben az értelemben? Nyilván nem. Egyrészt, ha mindenki egyformán elérhetné, nem lenne érdekes, másrészt az életfeladataink is különbözőek. Van, akinek olyan területen van dolga, ahol nem kell, vagy nem lehet külső sikereket elérni. Ha az illető képes ezt elfogadni, boldog lehet. Ha nem, csak kudarcai lesznek, hiába járja végig a leghíresebb sikertréningeket – amelyekről talán nem árt bővebben szólni.
Nincs olyan módszer, amely mindenkiből sikeres embert tudna varázsolni. A legjobb személyiségfejlesztő módszer is csak annyit tehet, hogy a fentebbi pozitív tulajdonságokat próbálja megerősíteni – és ez hosszú folyamat, aligha érhető el egy-két hétvége alatt. Az, amivel sok helyen operálnak, hogy önbizalom erősítő szlogeneket oktatnak a pozitív gondolkodás jegyében: hiszek magamban, hiszek a sikerben, én is meg tudom tenni - alig több a semminél. Először önismerettel kellene kezdeni, majd megkeresni és feloldani, lebontani a gátakat: negatív attitüdök, önbizalomhiány, félelmek, korlátozó hiedelmek, konfliktuskerülés, gátlások, rossz reakciómódok és mechanizmusok, önigazolás stb. Ezek nélkül legfeljebb egy téves és alaptalan önbizalmat lehet adni, ami esetleg működik ideig-óráig, de önismeret és a személyiség átdolgozása nélkül könnyen kudarcot vall. Ha nincs tényleges személyiségfejlődés, eredmény sincs. A tengerentúli „intenzív” import módszerek közös hibája ez. A legrosszabb „Made in USA” változatok azok, ahol a tréning vezetője azzal kezdi, hogy mindenkit a sárba tipor, kijelenti hogy itt egyedül ő ért el eddig valamit, mindenki más a béka alfele alatt van és az anyagcsere végtermékeivel egyenértékű. Majd pár napos, megalázásokkal telített kommandó-kiképzésre hajazó „személyiségfejlesztés” következik, aminek a végén bejelenti, hogy most már mindenki „oké”. Ha valami egy ilyen tanfolyamon fejlődni tud, az egyedül az eddig is torz személyiségű oktató önteltsége. A gyorstalpaló módszerek elfelejtik azt, hogy amint a konditeremben sem lehet valakit pár nap alatt „kigyúrni”, a személyiség fejlődéséhez is idő kell, és hozzáértő tréner.
Elvileg működik minden olyan módszer is, ahol a sikert valamilyen mentális technikával „programozzák”, ám ha valamit úgy akarnak megszerezni, hogy valaki más azt elveszíti, az sajnos már közel jár a fekete mágia fogalmához.

Talán az egyik legálságosabb és legvisszatetszőbb az a módszer, ahol üzleti technikákat, eladási stratégiákat, üzletépítést tanítanak (eddig ez korrekt is), majd az egészet nyakon öntik valami ezoterikus maszlaggal, arról, hogy ez nem is a pénzről szól, hanem az emberiség szellemi felemeléséről, a boldogságról és a szeretetről. Főként egyes MLM hálózatok élnek e módszerrel (tisztelet a kivételnek), kihasználva az emberek szeretetéhségét és olyan hatékonyan megdolgozzák terjesztőiket, hogy azok akár el is hihetik, hogy az egész nem is üzlet, hanem áldozatteljes humanitárius szolgálat.
A „sikert – minden áron” mentalitás terméke egyebek között a Guinness Rekordok Könyve is, ahová be lehet kerülni tényleges teljesítménnyel is (ez a ritkább), de sokkal inkább olyanok pályáznak erre, akik sikertelenségüket és kisebbrendűségi érzésüket olyan mutatványokkal akarják kompenzálni, hogy több gombócot esznek meg, vagy több biztosítótűt szúrnak magukba, mint bárki más.
Tegyük fel, hogy valaki tényleg sikeressé lesz (és nem a fenti módokon). Vajon milyen sikeresnek lenni? Fel van-e készülve, el tudja-e viselni a sikert mindenki? A tapasztalatok azt mutatják, hogy főleg a hirtelen jött siker nagy megpróbáltatás. Ezt a fejlett személyiségű, képzettebb, intelligensebb, vagy a sikerért kitartó, hosszú utat megjárt emberek viselik jobban. Másoknál súlyos lelki problémák, személyiségtorzulások jönnek létre. Probléma lehet például a megszokott környezetből való kikerülés, a régi kapcsolatok megszakadása, egy új, alapvetően érzelmek nélküli, őszintétlen, érdekközpontú kapcsolatrendszerbe való beilleszkedés. Ez történik most a közelmúlt vetélkedőn feltűnt, állami gondozott takarítónőből lett énekes sztárjával. Csak remélhetjük, hogy elég erős lesz a személyisége, és olyan segítői lesznek, akik megóvják a rá leselkedő veszélyektől és hosszú távon sikeres tud maradni. Sok híres ember szenved az őszinte kapcsolatok hiányától és a magányosságtól. Nem könnyű elviselni azt sem, hogy az életből eltűnik az intimitás, minden mozdulatukat fotósok, riporterek lesik, akik mindent azonnal kiteregetnek. Másoknál a siker az önértékelés zavarait hozza elő, saját nagyságától megszédült ún. „mana személyiség” alakulhat ki (ami sokkal súlyosabb az egyszerű önteltségnél), esetleg üldözési mániás, paranoid vonásokkal színezve. Az, akinek, sikeres ember lévén, minden könnyedén az ölébe pottyan, elveszítheti a dolgokért való megküzdés képességét. Millió esetben látjuk, hogy a siker csúcsán lévő sztárok összeroppannak, depresszióba esnek, szenvedélybetegségek áldozataivá, vagy öngyilkossá válnak olyan szituációk miatt, amelyeket átlagemberek sokkal könnyebben tudnak kezelni. A legtragikusabb pedig azt megélni, amikor a siker tovaszáll és ugyanott kellene folytatni a hétköznapi életet, ahol abbahagyták. Ezt is kevesen bírják el meghasonlás nélkül.
Kell-e a siker? Vagy inkább egyszerűen boldogok akarjunk lenni, akár otthon, elszigetelten, saját kis köreinken belül? Mindenki maga döntse el. A Dalai Láma mindenesetre azt mondja el minden előadásán, hogy az egyik dolog, amiben minden ember közös, az, hogy boldogságra vágyunk. És ennek a magjai minden emberben ott vannak…

Kövesi Péter

Szabó Judit:
TESTET ÖLTÖTT SZELLEMEK


Már igen ritkán hallunk materializációs médiumokról, így a legtöbben nem is tudják, mit jelent ez az elnevezés. A médiumok olyan csoportjáról van szó, akik jelenlétében átmenetileg fizikai tárgyak, hús-vér emberek "keletkeznek", majd eltûnnek. Ez a jelenség a XIX. század elsõ felében bukkant fel gyakrabban. Hogyan is történik a materializáció? Szükséges hozzá a szellemvilág jelenléte, egy megfelelõ médium, és - az átlagember számára láthatatlan - ód, vagy fluidum.

A szellemvilág jelenléte azért alapvetõ fontosságú, mert e nélkül semmi sem történne. Õk határozzák meg, hogy mi fog történni, a médium csak ezköz ehhez. A materializáció létrejöttéhez nagy mennyiségû ód szükséges. Az ód maga az életerõ, így mindenben megtalálható, és mindig kapcsolódik egy szellemlényhez. A szellemvilág adja a szükséges ód nagy részét, a másik része pedig a médiumból, illetve a jelenlevõkbõl származik. A szellemvilággal való kapcsolat felvétele után a médium transzba esik, részlegesen, vagy teljes egészében elhagyja a fizikai testét.

A rendelkezésre álló ód mennyiségétõl függõen a megnyilvánulni kivánó szellemlény egész alkját, vagy csak egy testrészét jeleníti meg úgy, hogy az ód sûrûsödni kezd és hamarosan láthatóvá válik fehéres köd formájában. Ez is tovább sûrûsödik, addig, míg anyag keletkezik. Ha a megtestesülés olyan erõs, hogy a szellem földi emberhez hasonlít, akkor nem elegendõ a médium ódja. Ilyenkor testének anyagából is elvonnak és ód formájában használják fel a materializációhoz. A médium ilyenkor annyit veszít testsúlyából, amennyit ód és anyag formájában átad a szellemlény számára.
A laboratóriumi mérések szerint ilyenkor néhány perc alatt 40kg-ot is veszíthetnek testsúlyukból. Az így leadott ód és anyag az ún. ódsáv által kapcsolatban marad a médiummal és a materializáció végeztével visszaáramlik a médium testébe. A materializáció lehet teljes, vagy részleges. Teljes materializáció esetén a létrejött test szerves, földi anyagból áll, mérhetõ a pulzusa és lélegzése. A materializálódott szellemek gyakran megértik a legkülönbözõbb nyelveket, s idõnként beszélni is tudják õket. Ha csökken az ód mennyisége, a lények is kisebbek lesznek.

A materializáció maximum egy óra hosszat tart, mivel igen nagy mennyiségû energia kell hozzá. A megtestesülés célja természetesen a kapcsolat a láthatatlan világgal, de mindig a jelenlévõk tudati szintjétõl függ, hogy ez milyen információkat fog magában hordozni. Feltehetõleg azárt ritkább ma ez a jelenség, mert a modern spiritizmus megszületése idején nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy bizonyítsák a szellemvilág jelenlétét a civilizált ember számára is. Ezért besorolták a fekete mágia cím alá, s az ott is maradt.

Szeretetkapcsolat és függõség

Közeledvén a szeretet ünnepe, egyre többet beszélnek a szeretetteljes, meghitt emberi kapcsolatokról. Úgy látszik, e fogalmak egyre inkább felértékelõdnek bizonyos körökben, törvényszerû ellenhatásaként annak, ahogyan az izmosodó fogyasztói társadalom erõ-pénz-hatalom “Bermuda-háromszöge” uralni látszik a világot. Ám nem árt azt sem megvizsgálni, vajon tényleg a szeretet-e az, ami fenntartja kapcsolatainkat, illetve egyáltalán mûködnek-e azok, vagy csupán ámítjuk magunkat?
Az emberi kapcsolatok pszichológiája csak az utóbbi idõben kezdett foglalkozni azzal, hogy valójában mi is az, ami a kapcsolatainkat fenntartja. Mellbevágó, megdöbbentõ igazságokra jövünk rá, ha egyáltalán van merszünk szembenézni magunkkal. Felnövünk, kapcsolatok bonyolult rendszerét alakítjuk ki, és tudni véljük, mi mozgatja õket: melyiket a társadalmi kényszer, egzisztenciális szükségletek, egymásrautaltság, és melyiket az érzelmek, a szeretet. És ha az utóbbi kapcsolataink rendre zátonyra futnak, akkor is csak ritkán nézünk szembe a tényekkel: felnõtt, független emberek önkéntes kapcsolataiban élünk-e, vagy csak a szeretet illúziójában és infantilis, manipulált függõségekben? A pszichológia szerint bizony sokszor az utóbbiak a jellemzõek, és ezek épp olyan betegségek, mint a drog-, alkohol-, nikotin-, édesség-, vagy éppen a szerencsejáték-függõség, a munkamegszállottság, és éppúgy képesek testileg-lelkileg megbetegíteni, akár beléjük is lehet halni.

A függõségek felismerése azért nehéz, mert az egész társadalom függõségekre épül, és mivel a függõ ember manipulálható, fontos, hogy ne is lehessünk lelki-szellemi értelemben felnõttek, ne válhassunk önállóvá. A függõségek alapjait nálunk a keresztény egyház teremtette meg. Azzal, hogy Isten és a hívek közé kikerülhetelen közvetítõként állították az egyházat, a hit és a függõség elválaszhatalanná vált - biztosítva ezzel az egyházak gazdasági-politikai hatalmát is. A vallási tilalmak - például a szexualitás körül - másfajta függõségeket teremtettek, jelesül épp a szexfüggõséget, a házassági szertartás “holtomiglan - holtáiglan” fogadalma pedig végképp úgy hangzik, mint egy életfogytig szóló ítélet. A világi életben a hûbéri függéstõl a mai politikai klientúra-rendszerig és a fogyasztói társadalom reklám- és fogyasztás- függõségéig is nyílegyenes az út. Jelen társadalmi normáink szerint a függõség természetes, sõt kívánatos, normális állapot.
“Szeretet”-kapcsolatainkban sokkal nehezebb meglátni a függõségeket, hiszen mindenki a szeretetet, szerelmet véli megtalálni bennük, és a legtöbbször valódi, mûködõ kapcsolatoknak is látja õket - legalábbis addig, amíg tartanak. Mindenki a meghittséget keresi e kapcsolatokban és valóban nehezen ismeri be, hogy esetleg éppenséggel a meghittség, az önmagát felfedõ, odaadó õszinteségtõl menekül. Anne Wilson Schaef amerikai pszichológus az ilyen “menekülõ” kapcsolatok alapformainak a szexualitástól, a romantikától és egyáltalán a kapcsolatoktól való függõséget látja.

A szexfüggõség a szexuális forradalom óta nyert igazán polgárjogot. Azelõtt mániás, fixációs, rögeszmés betegségként kezelték. Ma a tömegkultúra, mozi, tévé, pornóipar szerint az a természetes, ha két ember azonnal intim szexuális kapcsolatba kerül. A kapcsolat egyedüli lényegének az ágy látszik. Bár a társadalmi elvárások a férfival szemben fogalmazzák meg, hogy férfiasságának mércéje nemi kapcsolatainak száma, a szexfüggõség mindkét nemre jellemzõ, hiszen a kielégülés azonnali öröme valódi kábítószer, minden problémát, még a kapcsolat életképtelenségét is feledteti, aztán, ha az izgalmi görbe lecsengése után elviselhetelenül sivár ismét a világ, jöhet a következõ dózis. A partner egyre lényegtelenebbé és személytelenebbé válik, esetleg el is hagyható, segédeszközzel pótolható. Ezen a szinten a leépülés éppoly romboló, mint a kábítószer. Súlyosabb esetekben a szexfüggõség a pornográfiához, prostitúcióhoz, voyeurizmushoz, közszeméremsértéshez, vagy szexuális bûncselekményekhez is vezethet. Kölcsönösen szexfüggõ párok akár sokáig a boldog kapcsolat illúziójában élhetnek, ám ez valójában nem is kapcsolat, csak két egoista és magányos ember használja egymás testét saját élvezetére. Végül már nem is a testiség a fontos, hanem a kielégüléssel járó tudatállapot. (Sajátos módon a cölibátushoz való rögzülés is lehet függõség, az elfojtott vágyak mazochista öröme.) Valószínûleg igen szomorú képet kapnánk, ha az emberek õszintén elmondanák (ha tudnák), miért vannak együtt a másikkal.
A romantika-függõnek, szemben a szexfüggõvel, a nemiség nem olyan fontos, akár el is maradhat. Az õ álma egy gyertyafényes pezsgõs vacsora, kéz a kézben andalogni a holdfényben, egy egzotikus szigeten pálmák alatt szürcsölni a koktélt - a legsziruposabb filmekben és az utcai árusoknál kapható lektûrökben valóban ilyen a szerelem. Itt, amint látható, a formaságok a fontosak. Bár valójában ahogy a nemi együttlét, úgy a romantika is együtt jár a szerelemmel, itt sem a szerelem, hanem az illúzió a lényeg - a függõ beteg illúziója. A másik szereplõ itt is lényegtelen, lecserélhetõ (de lehetõleg az elõzõnél sármosabb, vagy szexibb partnerre, hogy mindenki utánuk forduljon). Bár a romantika-függõ, ha megfelelõ (és megfelelõ anyagi lehetõségekkel rendelkezõ) partnerre talál, szintén meg van gyõzõdve arról, hogy tökéletes szerelemben él, valójában semmit sem tud a másikról, egy idegennel él és valósítja meg serdülõ-korából ittragadt ábrándjait. Sok romantika-függõ a “mi vagyunk az ideális pár” ábrándját kergeti, illetve ezt a látszatot kívánja fenntartani a külvilág elõtt. Ebbe a képbe a valódi egymásra figyelés, közös munka, áldozatvállalás, a mindennapok nyûgei nemigen férnek bele, és a csodás kapcsolat zátonyra futhat a “ki vigye le a szemetet?” fogas kérdésén. Hihetelenül sok ilyen pár, ilyen házasság van. Bár minden külsõség a meghittséget sugallja, az igazi bensõséges kapcsolatot az ilyen ember sem vállalja. Olykor az egyházak is ilyen házasság-képet sugallnak (vagy éppen a romantikus “tiszta”, szent élet ábrándját), és a függõségi társadalom is minden erejével támogatja az ilyen infantilizálást, elõsegítve, hogy egyre kevésbé nézzünk szembe önmagunkkal, a másikkal, a valós élettel.

A kapcsolat-függõk valóban sajnálatra méltó, szerencsétlen emberek. Betegesen félnek a magánytól. Azt sem veszik tudomásul, hogy egy tönkrement kapcsolat után természetes igény lehet valameddig egyedül maradni, rendezni a soraikat, önmagukra találni, eszelõsen hajszolják a következõt. Mivel a társadalom elvárja, hogy egy felnõtt ember családban, párkapcsolatban éljen és az egyedül álló a kirekesztettség, értéktelenség (senkinek se kellek) érzését élheti meg, ezt elkerülendõ az ilyen embernek sem a partner, hanem maga a kapcsolat a fontos, mindegy, kivel és mi áron. Látszólag a másik emberért él, mindent megtesz érte (valójában csak a kapcsolatért), a már megragadott kapcsolatot pedig minden eszközzel stabilizálni akarja, például alig ismerte meg a másikat, máris a házasságról beszél. Intelligensebb kapcsolatfüggõk a kommunkáció és a kapcsolatok összes kézikönyvét betéve tudják és valóban nehéz lehet rájönni, hogy valóban nem a másik ember a fontos a számukra. Ha a kapcsolat válságba kerül, az ilyen ember még akkor is mindent megtesz a fennmaradásáért, ha belül érzi is, hogy folyamatos györtõdés az egész, amibõl a legjobb lenne kiszállni. Ezt úgy élik meg, hogy áldozatot hoznak a másikért, a családért és bármilyen kompromisszumra, önmaguk feladására is készek, hogy a kapcsolat - legalábbis kifelé - fennmaradjon. Gyanítható, hogy kölcsönös kapcsolatfüggõségen alapul sok “nyitott” házasság, vagy ahol a felek úgy érzik, hogy a gyerekek, a lakás, vagy az egzisztenciájuk miatt kell együtt maradniuk. Valójában az egész kapcsolat hazug, nem mûködik, nem létezik. A pszichózis határesete, hogy valaki nem is kapcsolatban, csak a kapcsolat illúziójában él egy olyannal, akinek az egészrõl fogalma sincs. Ezt meg lehet úgy élni, mint egy romantikus, titkos szerelmet. A pszichotikussá váló kapcsolatfüggõ pedig akár ölni is képes, vagy öngyilkos lehet az illúziója megvédéséért.
A fenti három függõség jelentkezhet egyedül, valamelyik másikkal, vagy teljesen más jellegû függõséggel (drog, alkohol stb.) együtt, a függõ ember pedig gyakran választ szintén valamilyen más függõségben szenvedõ partnert, aki a kapcsolaton belül éppúgy a saját illúzióit kergeti, saját maga számára próbálja nemi vonzerejét, lelki gazdagságát, értékességét, jóságát, vagy áldozatkészségét bizonyítani. Hazudnak egymásnak és hazudnak önmaguknak is.
Milyen lehet ezek után az igazán mûködõ, szereteten alapuló kapcsolat, és hogyan lehet kigyógyulni, ha függõségben élünk?
Legelõször is azt kell felismerni, hogy illúziókban élünk, kapcsolataink nem valódiak, nem mûködnek és függõek vagyunk. Azaz: nem önmagunk, és nem a saját életüket éljük. Ráadásul önzõ módon, és nem is a társunk, hanem a függõségünk fenntartása volt eddig a fontos a kapcsolatainkban. A gyógyuláshoz elõször is önmagunkkal kell jóban, bizalmas viszonyban lenni, nem hazudni, nem színlelni magunk elõtt. Fel kell ismerni a szükségleteinket, megismerni és vállani az érzéseinket - és ki is mutatni õket. Ennek nincs igazán kultúrája nálunk, mintha szégyellni való lenne, hogy érzõ lények vagyunk. (Nem kell persze a másik végletbe esni, a New Age hívei például gyakorta kéretlenül is nyakonöntik egymást érzelmi zûrzavarukkal, vagy összetévesztik azt, hogy más dolog beszélni az érzelmekrõl - gyakorta fölöttébb sziruposan - és más megélni õket.) Önzõ megnyilvánulásainkat is néven kell neveznünk. Ha felismertük az érzéseinket és igényeinket, és meg is tudjuk osztani másokkal, meg kell tanulnunk önálló, független lényként elfogadni, így szeretni a másikat, azért, ami, hibáival együtt, és felismerni és elfogadni az õ szükségleteit, akkor is, ha nem feltétlen esnek egybe a mieinkkel. Meghagyni neki a saját terét, intimitását, belsõ világát. Sem a testét, sem a lelkét nem kisajátítani. Tudni, hogy a kapcsolat fejlõdik, semmit sem szabad siettetni, sem erõltetni. Nem dönteni a másik helyett. Nem megkövetelni, hogy minden pillanatát, minden gondolatát ossza meg velünk. A felelõsségvállalás nem jelenthet zsarnokságot. A meghitt kapcsolatban mindkét fél érzi, mikor és hogyan ossza meg társával az idejét, gonolatait, örömét, bánatát. Méltányolni kell, mikor akar a másik velünk lenni, és mikor egyedül. Elfogadni, hogy neki is lehet rossz napja. Nem magunkat okolni, ha rosszkedvû, de nem is õrá fogni, ha nekünk nem mennek úgy a dolgok, ahogy szeretnénk. Úgy kell szeretni a másikat, hogy közben önmagunk maradunk, éljük, nem adjuk fel a saját életünket, és hagyjuk, hogy a másik is önmaga maradhasson. A nagy titok: úgy válni eggyé, hogy közben mindkettõ megmaradjon. Az “egy test, egy lélek” nem más romantikus illúziónál, csak újabb függõséghez vezetne. Az igazi szeretetkapcsolat egy segítõ, támogató energiacsere a két ember között. Az ilyen kapcsolat látványos külsõségek nélkül is õszinte öröm mindkét fél számára. És bizony tudni kell azt is, hogy a kapcsolat véget is érhet, tudni kell elmenni és elmenni hagyni a másikat.
Mindez azt jelenti, hogy egy mûködõképes szeretetkapcsolathoz két felnõtt ember szükséges. Rá kell jönnünk, azok vagyunk-e, és mindent megtenni a felnõtté válásért. Ez csak akkor lehetséges, ha spirituális lényünket is felismerjük. Minden szellemi út és minden, a magasabb spirituális létezésbe vetett hit segítségünkre van. Minél több jogilag nagykorú ember lesz valóban felnõtt és minél több valódi szeretetkapcsolat alakul ki, annál közelebb jut az egész infantilizált civilizációnk a felnõttséghez - és ha valamire, erre igazán szüksége van.

Kövesi Péter

Táguló horizontok
Téma: kíváncsiság
Megjelent: Elixír magazin

Akit a kíváncsiság hajt, az szeretne felfedezni, megismerni, megtapasztalni olyasmit, ami érdekli, és amiről még nincsen elég ismerete. A kíváncsiság ezért hasonló a felfedezési, meghódítási vágyhoz, hiszen ilyenkor valami új területre lépünk be, amit előbb megismerünk, beillesztjük a világunkba, majd pedig felhasználjuk. Így a kíváncsiság hozzájárul tudatunk tágításához, személyiségünk fejlesztéséhez. Sokan gondolják úgy, hogy ez a tulajdonság a gyerekek és a fiatalok jellemzője csak, és az öregség biztos jele, ha valaki már semmi újat nem akar megismerni. Ezt megerősíti az, hogy a kíváncsiság a Merkúr archetípusához kapcsolódik, amely valóban elsődlegesen a gyerekeknél és a fiataloknál domináns. Valójában azonban a kíváncsiság és a felfedezési, megismerési vágy végigkíséri az ember életét, de az életkorral párhuzamosan más-más formában jelenik meg.
A legközismertebb a kisgyerekek mérhetetlen kíváncsisága és felfedezési vágya. Ők most ismerkednek ezzel a fizikai világgal, és mohón szívják magukba az újdonságokat és az ismereteket. Szellemtanilag nézve azt mondhatjuk, hogy a kisgyermek egyik legfontosabb feladata beilleszkedni a fizikai világba, hogy gyökeret tudjon itt verni, fel tudja építeni a fizikai testét, ami majd később jó alapokat biztosít szellemi-lelki fejlődéséhez. A gyerek kíváncsisága ezért többnyire a fizikai síkra irányul, arra, hogy mi, hogyan van itt, ebben a világban, vagyis hogyan működik a lét fizikai szintje.
A kisiskolás korúak kíváncsisága is töretlen, bár náluk ez már egyre intellektuálisabb irányt vesz. Ez szorosan összefügg azzal, hogy a Merkúr archetípusa erősen racionális, intellektuális, amely kb. 8 éves kortól kezdve mind erőteljesebben nyilvánul meg a gyerekeknél is. (Ezt természetesen messzemenően támogatja materiális-racionális kultúránk, amely csak a bal agyféltekés tevékenységeket ismeri el értékként.) A kíváncsiság ilyenkor más területeken kezd megjelenni, ami azzal is magyarázható, hogy a gyerek ekkorra már elegendő ismeretet szerzett a körülötte lévő fizikai világ működéséről, így nagyobb biztonsággal igazodik el benne. Felfedezési vágya most az ismeretek világa felé hajtja: olyan átfogó dolgok érdekelhetik, mint az állatvilág, az időjárás kialakulása, az élet kifejlődése a Földön, a gyermek megszületése, írás, olvasás – amihez manapság már a számítógépes alapismeretek is hozzátartoznak (sajnos ezt már sok óvodában oktatják is). Szellemtanilag ez még mindig a fizikai sík megismerését jelenti, hiszen a gyermek továbbra is az alapokat építi magában.
Az egyoldalú fizikai síkú érdeklődés csak a serdülőkorban bővül ki némi lelki tartalommal. Ekkorra a gyerek fizikai teste már javarészben kifejlett, biztonsággal tájékozódik az őt körülvevő világban, emberi kapcsolatokat is kiépített, így a belső erő tovább léphet egy új terület felfedezése és integrálása irányába, a lélek felé. A serdülőkor válságos éveiben a gyerek egyre inkább felfedezi, hogy van lelke is, ami felkelti kíváncsiságát (különösen a lányokét), és ezzel párhuzamosan elkezdi keresni önmagát. A serdülő kíváncsisága természetesen nagymértékben irányul a másik nemre is, ahol éppen elég felfedezni valót talál. Az ember spirituális fejlődési ívét nézve ebben a korban válik esedékessé az anyától való teljes leválás – vagyis a gyermeki egység-világ elhagyása – és a polaritás világába való belépés, ami a felnőtté válás egyik fontos feltétele. A másik nem felfedezése és meghódítása egyértelműen bevezet az ellentétek világába, annak is a kellős közepébe. A másik nem felé hajtó kíváncsiság és vonzalom hatalmas előnye, hogy végérvényesen kiszakíthatja a fiatalt az anyai ölből, és lehetőséget ad neki arra, hogy a saját útját járja, még akkor is, ha sokszor elbukik. A másik nem megismerésének vágya sokáig tart, hiszen még érett felnőttek is sokszor csüggedten sóhajtanak fel: „Remélem egyszer majd megértem, hogyan működik a női/férfi lélek!”.
A Merkúr archetípusa elevenében van az első 25-30 évben, és felfedez, megismer mindent, ami csak elébe kerül, és aminek hasznát tudja venni. Erre az időszakra a fizikai világ racionális, intellektuális megismerése jellemző. Van a Merkúr archetípusának még egy tulajdonsága, ami itt nagyon erőteljesen megnyilvánul: a felületesség. Ez úgy mutatkozik meg, hogy a gyerek/fiatal sok minden iránt érdeklődik, azaz széles az érdeklődési köre, viszont többnyire beéri azzal, hogy felszínes ismereteket szerez kíváncsisága tárgyáról. Kissé mélyebbre ható megismerésre, tanulásra csak akkor veszi rá magát, ha olyan témával találkozik, amely nagyon személyesen érinti. Ez legtöbbször akkor fordul elő, ha tehetsége van valamihez, amit már zsenge korában elkezd kibontakoztatni. A felületesség másik megnyilvánulása, hogy csak átmenetileg érdekli valami, belekezd, majd hamarosan megunja és abbahagyja az adott tevékenységet. Ez a levegő (Merkúr) minőség egyik jellegzetességével függ össze, azzal, hogy ennek a kíváncsi, tudásszomjas tulajdonságnak mindig újdonságokra van szüksége, különben elkezd unatkozni, amit nem bír elviselni. A kíváncsiság árnyékoldalához tartozik tehát az újdonságok, érdekességek folytonos kergetése, ami mögött belső üresség lappanghat.
A kíváncsiság és felfedezési vágy irányultságában csak az élet közepe táján következik be – jó esetben – alapvető változás. A kb. 30-50 év közötti időszakban erőteljesen konfrontálódunk a poláris világgal, részt veszünk harcaiban, játszmáiban és valóságként éljük meg illúzióit. Ezekben az években számos válság jelentkezik az ember életében, és ha bátran szembenéz ezekkel, keresi a megoldást, akkor kénytelen érdeklődését a fizikai sík felszínétől kissé mélyebbre fókuszálni, ahol feltárulhat előtte a lélek mélysége, majd ennek kapcsán a szellemi világ. A lelki válságok mélypontján az ember az okokat keresi, amelyek mindig túlmutatnak a fizikai szinten. Ezekben az évtizedekben döntő fordulat következik be az ember lelki életében: az élet hozta nehézségekre vagy megkeseredéssel és gyűlölködéssel válaszol – ebben az esetben másokat hibáztat saját nyomorúságáért – vagy megindul a lelki-szellemi fejlődés útján, és egy új világ tárul fel előtte, amely, ha lehet még izgalmasabb, rejtelmesebb, mint az eddig megismert fizikai lét. Ha ez utóbbit választja, akkor döbbenten áll az új világ kapujában, mert rájön, hogy mennyi mindent nem ismer még. A lélek és a szellem világának mélységei ugyanis kimeríthetetlenek a fizikai világ titkaihoz képest. Itt is egyéniség kérdése, hogy ki, mennyire „veti bele” magát ebbe az új tartományba. Az alapvetően kifelé forduló típusok csak módjával ismerkednek a belső világok rejtelmeivel, amikor az élet rákényszeríti őket. Az inkább befelé forduló, elmélkedő típusok viszont lázba jönnek, és mohón habzsolják az új ismereteket. Ez a folyamat szinte analóg a kisgyerek felfedezési vágyával, azzal az alapvető különbséggel, hogy az érdeklődés itt nem a fizikai, hanem a láthatatlan, lelki és szellemi világokra irányul. És ez jellemzi az élet második felét is: az életerő megnyilvánulása és súlypontja már nem a fizikai síkon, hanem a lelki és szellemi síkokon van. Ennek megfelelően az ember érdeklődése is a külső világ felől egyre inkább a belső felé fordul. Ezért teljesen természetes, hogy idővel az ember mind inkább arra kíváncsi, hogy mi mozgatja a látható világot, azaz, milyen láthatatlan összefüggések vannak az események mögött. Ennek a megismerési folyamatnak is megvannak a lépcsőfokai, amelyek pontosan megfelelnek a spirituális fejlődés állomásainak.
Az élet közepe táján, amikor az ember már viszonylag jól ismeri a poláris világ működését, lassan kezdi elhagyni, ami párhuzamosan zajlik belső világa felfedezésével. Ilyenkor a kíváncsiság az érzelmek működésére, a cselekedetek mögötti tudattalan hajtóerők feltárására, és a legalapvetőbb lelki, szellemi folyamatok megismerésére irányul. Ha bevonjuk az analógialáncolatba a hét fő csakrát is, akkor azt mondhatjuk, hogy gyermek és fiatal korban az életerő, és vele együtt a kíváncsiság is elsősorban az alsó három csakra területét érinti. A szellemi fejlődés következő állomása érett korban a szív csakra, ahol már kifinomultabb érzésekről van szó, és bizonyos fokig a polaritás fölé való emelkedésről. Az élet közepét jelentő években ezt a világot éljük meg, így érthető, hogy kíváncsiságunk is az érzelmekre, az ellentétek egyesítésére és a lelki mélységekre kezd irányulni.
Feltűnő az a változás is, amely a kíváncsiság kielégítésének módjában történik: az élet első felében főleg fizikai érzékszerveinken (látás, hallás, tapintás, szaglás) keresztül kapjuk meg a számunkra fontos információkat. Ez érthető is, hiszen a fizikai világra vagyunk kíváncsiak, így fizikai módon közelítünk hozzá. Az élet második felében azonban már egyre inkább a nem fizikai világ titkai izgatnak bennünket, amelyek természetszerűleg fizikailag nem megismerhetők. Kíváncsiságunk kielégítéséhez ezért új „érzékszerveket” kell kifejlesztenünk, amelyek alkalmasak a láthatatlan világok feltérképezésére. Ilyenek a szemlélődés, a meditáció, az elmélyülés, az intuíció, és a finom érzékelés egyéb fajtái.
Erre a fajta kíváncsiságra elsősorban a mélyre hatolás jellemző, de kezdetben előfordulhat a fiatalkorban már megismert felületesség és szétszórtság is. Kezdő „ezoterikusok” között nem ritka, hogy válogatás nélkül, tonnaszámra fogyasztják a különféle „szakirodalmat”, és szintén válogatás nélkül szaladgálnak egyik tanfolyamról a másikra. Ezzel azonban csak információ éhségüket csillapítják, azaz intellektusuk jól lakik, és egy idő után közli, hogy „jó, ezt már ismerjük, lépjünk tovább”. Ez a kíváncsiság nem fog különbözni a gyermekétől, aki inkább csak a felszínre és a formára kíváncsi, nem a tartalomra. Szerencsére ez az „ezoterikus gyermekbetegség” egyszer mindenkinél véget ér, és megindul a valódi, lényeget érintő felfedezés. A fiatalkori megismeréssel ellentétben ez nem megy „könnyen és gyorsan”, hiszen sokkal fajsúlyosabb ismereteket kell befogadni és integrálni, mint az iskolapadban. Ezt nehezíti még a sokszor ellenséges külső környezet is: míg gyerek és fiatal korban a mi társadalmi közegünk egyértelműen támogatja a megismerést és a tanulást, addig az érett kori lelki-szellemi fejlődést és tanulást nemcsak hogy nem támogatja, hanem még le is nézi. Így az élet második felében bizonyos ellenszélben kell előre haladunk, aminek az az előnye, hogy mindent csak akkor fogunk megtenni, ha azt valóban mi akarjuk, ha az valóban belülről jön, nem pedig a környezetnek akarunk megfelelni. Ez kiválóan edzi a személyiséget.
Továbbhaladva az életúton, érettebb korban elérkezünk a homlok csakra, majd pedig a korona csakra szintjére. A homlok csakra elvezethet a bölcsesség kialakulásához, a világi események mögötti hajtóerők, mögöttes összefüggések felismeréséhez, és nem utolsó sorban az élet értelmének megtalálásához. Ezekhez nem kell feltétlenül hajlott kort megérnünk, hiszen ez a csakra igen aktív a 36-42 életév között, ami azt jelenti, hogy az élettől lehetőségeket kapunk a fent említett tulajdonságok kifejlesztéséhez, beindításához. A korona csakra egyik aktív időszaka a 42-49 év közé esik, ami először azzal szembesíti az embert, hogy nem ő irányítja az életét és a sorsát, hanem egy felettes erő vezeti. Ebben a korban mindenképpen szembesülünk a sorsunkkal (ha ez korábban még nem történt meg), és jó esetben eljutunk egy olyan lelkiállapotba, ahol elfogadjuk a sorsunkat, és igyekszünk önként arra menni, amerre terelget. Az 50. év után egy új periódus kezdődik, amely szellemibb alapú, mint az első 49 év. Ez azt jelenti, hogy a már megkezdett lelki-szellemi érési folyamatok nagyobb erővel folytatódnak arról az alapról, amit addig kidolgoztunk magunkban.
Ehhez kapcsolódik a megismerési folyamat változása is. Az élet közepén – ahol a szívünkön keresztül tapasztaltuk meg a dolgokat – továbbhaladva, eljutunk a torok csakra állapotba, ahol ismét a hűvösebb, objektívebb megismerés és felfedezés válik fontossá. Ebben az életszakaszban jobban tudjuk elemezni a korábbi életeseményeket, és felfedezhetjük belső hallásunkat is, amely jelentősen hozzájárul a szellemi megismeréshez. Később, a homlok csakra aktív éveiben lehetőség nyílik annak felfedezésére, hogy valamit csak akkor tudunk igazán megismerni, ha eggyé válunk vele, azaz nem teszünk különbséget a megismerő és a megismerés tárgya között. Így belülről élhetjük át azt, amit meg akarunk ismerni. A korona csakra aktív állapotában pedig feltárulhat előttünk életünk folyama, egész sorsunk, ahol szinte madártávlatból nézhetünk rá életünkre. Ez lehetővé teszi azoknak a mélyen húzódó folyamatoknak a felismerését, amelyet csak messziről ismerhetünk fel, nem pedig benne élve. Így jobban megláthatjuk, hogy mi miért volt az életünkben, és a jelenlegi tendenciák merre vezetnek. Talán mondani sem kell, hogy ezek a megismerési folyamatok rendkívül izgalmasak, és a felfedezés örömével tölthetnek el. A kíváncsiság pedig ugyanúgy űzheti, hajthatja az embert, mint kicsi gyermek korában, amikor a fizikai világról akart mindent megtudni. A külső és belső világ felfedezése itt most már áthatja egymást, hiszen minél többet tudunk meg a fizikai jelenségek mögötti okokról, szellemi összefüggésekről, annál jobban megismerjük az anyagi világot is. Az archetípusok oldaláról megközelítve azt mondhatjuk, hogy életünk első felében a Merkúr őselve hajtja kíváncsiságunkat és tudásvágyunkat, amit az élet második felében kiegyensúlyoz és kiegészít a Jupiter archetípusa. Ez utóbbi jellemzője a kibontakozás, a kiteljesedés, a horizontok tágítása, szellemi megismerés és a dolgok – különösen az élet – értelmének felfedezése. Így a szellemi és anyagi megismerési folyamatok összhangba és egyensúlyba kerülhetnek, és a fiatalkori tapasztalatok érthetővé válnak az idősebb korban szerzett szellemi-lelki tapasztalatok fényében, ami elvezethet a szellemi érettséghez és a bölcsességhez.
irta: Szabó Judit

A szükségletek piramisa és a spirituális fejlődés

A szükségletek hierarchiája

Abram Maslow, a huszadik század egyik meghatározó amerikai pszichológusa kidolgozott egy olyan elméletet, központi kérdése a motiváció: milyen igények és szükségletek irányítják az emberi tevékenységet. Ezek szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája (szükségleti piramis), amely az alapvető biológiai szükségletektől a komplexebb lelki-szellemi motívumokig terjed.
1. A piramis legalján az alapvető fiziológiai szükségletek szerepelnek: éhség, szomjúság, pihenés, az alapvető létfeltételek megléte. Bár nincs kiemelve, de az önfenntartási ösztöneinken túl a fejfenntartási ösztön, a nemiség is ezen a szinten jelentkezik szükségletként
2. A következő szint a létbiztonság, veszélyektől mentes élet, védelem. Ide tartozik például, hogy fedél legyen a fejünk fölött, vagy behúzódhassunk egy barlangba a hideg, a vadállatok vagy az ellenség elől. Magasabb szinten a család védelme, a munkahely biztossága, az egészséget biztosító életmód, vagy akár a biztosítótársaságoknál kötött biztosítási szerződések is itt jelennek meg. (Zárójelben: meglepve fedeztem fel, mennyire imádják tanítani a szükségleti piramist az MLM hálózatok és a biztosító társaságok menedzserei. Nyilván ama nemes célból, hogy minden reménybeli vásárlójuk döbbenjen rá, mennyire a legalapvetőbb létszükségleteikhez tartozik az ő cégük termékeit minél nagyobb mennyiségben megvásárolni.)
3. A harmadik szint a szeretet és megbecsülés szükséglete, tartozni valahova, elfogadottnak lenni: szülők, család, szeretetteljes, elfogadó kapcsolatok megléte.
4. A következő, negyedik szint a megbecsülés szükséglete: teljesíteni, elnyerni mások megbecsülését, elismerését, esetleg tiszteletét, hírnevet, elismertséget szerezni.
5. Az ötödik szint az úgynevezett kognitív szükségletek szintje: tudás, tanulás, megélt dolgok megértése, megismerése.
Számos forrás csak öt szintet említ, ahol az ötödik az önmegvalósítás szintje, és itt az önértékelés, önbizalom, eredményesség szerepel. A különbözőség oka, hogy Maslow eredeti, 1954-ben publikált rendszerében még csak ez az öt fokozat szerepelt, de 1970-ben, nem sokkal halála előtt további két szintet nevezett meg.
6. Ezek után következnek: az esztétikai rend, szimmetria, szépség, harmonikus környezet,
7. majd a piramis csúcsán az önmegvalósítás: alkotás, önmagunk kiteljesítése, lehetőségeink valóra váltása szerepel.
8. A rendszert továbbgondoló transzperszonális pszichológusok még egy (vagy több) szintet is felismertek, ide sorolták az ember transzcendencia iránti igényét, ide tartozik a hit, istenkeresés, sőt az ezotéria útján való fejlődés is. gyakran ezt egy újabb, az előzőhöz csúcsával kapcsolódó fölfelé nyitott piramissal ábrázolják.

Korántsem biztos, hogy ezen az egyetlen módon lehet a szükségletek rendszerét felállítani. Ha a hindu paradigma szerinti csakra-rendszert követjük, valamennyi csakrához is rendelhetők követelmények. Cseppet sem lesz meglepő az eredmény, hogy a Maslow-éhoz kísértetiesen hasonló rendszert fogunk kapni, kevés és csekély különbséggel.
Fontos megállapítás, hogy a rangsorban feljebb lévő szükségletek alapvetően akkor elégíthetők ki, ha az alattuk lévők már legalább részben kielégítést nyertek. Ezt a tételt nem nehéz belátni: ahol a fizikai létfeltételek hiányoznak, mint például egy háború-, vagy katasztrófa sújtotta területen, ott aligha fontosak az esztétikai igények.

.


Vannak persze ritka kivételek. Éhínség vagy bombázás alatt is születhetnek csodálatos alkotások. Hogy miért és kiktől, az remélhetőleg kiderül a továbbiakban. Ahogyan az is, mi történik akkor, ha valaki az alapvető szükségletek kielégítését átugorva akarja az önmegvalósítást kezdeni, a szellemi tökéletességet elérni. Ez utóbbira a jelen ezoterikus mozgalmai szolgáltatnak tanulságos példákat.


Neurotikus szükségletek

Ám a rendszer nem mindig működik tökéletesen. A neurotikus szükségletek akkor jelentkeznek, ha valamelyik alapvető szükséglet kielégítését valami megakadályozta. Sok felnőtt gyermekkora óta hordozza magában ezeket a hiányokat. Mivel a gyermek megtanulta, hogy az igényét normális úton nem tudja kielégíteni, ezért kerülő, torzult módon vagy amennyiben lehetősége nyílik rá, túlzásokba keveredve teszi ezt meg.
Az alapvető fizikai igények szintjén jelentkezhet, hogy amennyiben az egyén (korábbi tapasztalatai alapján) nem biztos abban, hogy mindig lesz elegendő élelme, fél a hiánytól ezért sokkal többet eszik a kelleténél, mintegy magában raktároz a szűkösebb napokra – illetve mindenben hajlamos lesz a többletfogyasztásra, felesleges felhalmozásra. (Talán ezzel magyarázható társadalmi szinten, hogy a volt szocialista és a többi, nemrég még hiánygazdaságban élő országok lakói sokkal hajlamosabbak mennyiségileg többet vásárolni – a multik nagy örömére – mint amennyire valóban szükségük lenne.)
Mivel a gyermek életben maradásának a biztonság is alapfeltétele, gyakran a védettség-érzet hiányzik, vagy sérül. Az ilyen felnőtt fog mindent hat lakattal zárni, és ideális alanya lesz a biztosítási ügynököknek, esetleg az őrző-védő szolgálatoknak. A mértéktelen szerzési, gazdagodási, birtoklási vágy is eredhet a biztonság igényének torzulásából.
A szeretethiányban szenvedők lesznek azok, akik a szeretettel- szeretetért zsarolják a másikat, vagy akiknél ez a hiány agresszióba fordul. A beteges karrieristák, a rangokat, címeket gyűjtők bizonyára nem kaptak elegendő elismerést szüleiktől. A kisebbrendűségi érzést nagyképűséggel, nagyzási mániával kompenzálók is ide tartoznak. A kis törtetőkben és a nagy zsarnokokban bizony egyaránt ott él egy kicsi gyermek, akit nem (vagy nem jól) szerettek, akire nem (vagy nem eléggé) figyeltek, akiket valamiért (testi adottságaik, képességeik, származásuk) miatt kirekesztettek, megaláztak.
Csak éppen azt nem ismerik fel, hogy olyan vágyakat követnek, amelyeket soha nem lehet kielégíteni. Ahogyan Gandhi mondta: „A Föld képes valamennyi földlakót eltartani, de nem képes egyetlen ember kapzsiságát kielégíteni”. A rang- és címkórságban szenvedőnek egyetlen pozíció sem elég magas, a veszteségtől rettegőnek száz lakat sem elegendő. Épp ezért neurotizálják az embert. A buddhista elképzelésekben ők az „éhes szellemek” képviselői, akik soha semmivel nem laknak jól, semmi sem elég nekik. A fogyasztói társadalom tipikus (és annak haszonélvezői számára pedig egyenesen kívánatos) magatartásformák ezek.

Sajátos helyzetben vannak azok, akik mégis spirituális (vagy annak vélt) igényeiket az alapvetőbb igényeik beteljesülése nélkül – sőt gyakran azok helyett – fordulnak vallási vagy ezoterikus csoportokhoz, szektákhoz, egzotikus tanokhoz, irányzatokhoz. Sokan az akol melegével, (gyakran látszólagos) biztonságával pótolják az életükben fel nem ismert biztonsághiányt, a meg nem kapott szeretet, hovátartozás, elismerés érzését. Mágikus technikáktól várnak védelmet, biztonságot, angyaloktól szeretetet és guruktól elismerést. Egy ezoterikus közösségben valaki azzal szeretett volna elismerést kivívni, hogy minden szabad idejét ott töltötte, és erre igen büszke is volt. Amikor a közösség vezetője megkérdezte, hogy valójában mi helyett, vagy mitől is menekül, ezt fölöttébb zokon vette. Ilyen közösségekben gyakoriak a frusztrált, magánéletükben sikertelen, párkapcsolatra képtelen emberek. Tipikus példa volt erre az az (egyébként tehetséges, eredeti szakmájában sikeres) középkorú hölgy, aki eltaszított, szeretetet sohasem kapott gyermekként nőtt fel, soha nem volt képes meghitt érzelmi kapcsolatot kialakítani senkivel. Különböző ezoterikus közösségeket megjárva, angyalok támogatásával „megbizonyosodott” arról, hogy mindennek az az oka, hogy ő már olyan tiszta és emelkedett rezgésszámú lélek, akihez már egyetlen ember sem méltó. Sajnos miközben az angyalokra várt, zártosztályra került. Az esztétikai igények, csakúgy, mint a transzcendencia-vágy is kielégülhetnek az úgynevezett meditációk során. Az „úgynevezett” kitételt azért alkalmaztuk, mert azok a csukott szemű képzelgéseknek, ahol a „meditáló” csodálatos magasabb világokba, magasztos lények körébe képzeli magát, semmi közük a meditációhoz.
Ott, ahol a spiritualitást kellő emberi és lélektani alapok nélkül, technikákra, guruk ígéreteire, beléjük vetett vakhitre alapozzák, ezt fel sem ismerik, inkább üdvözlik a nyájhoz csatlakozókat, megerősítve bennük, hogy a legjobb helyen vannak, minden rendben van velük. Biztosítják őket arról is, hogy ott tudják önmagukat megvalósítani, és a szellemi fejlődésükre is garanciát vállalnak.
Mindezzel nem akarjuk azt mondani, hogy ezek az utak nem jók, csak azt, hogy nem mindenkinek, és nem mindegy, hogy mikor. A követelményeket több úton is meg lehet határozni, ezek egyike, ha a Maslow szükséglet-hierarchia egyes lépcsőfokainak kielégítettségi szintjét vizsgáljuk meg. Egyszerűbben fogalmazva: először a hétköznapi életünkben kell rendet teremteni! Még egyszerűbben: minél magasabb házat akarunk építeni, annál szilárdabb alapokra van szükségünk.

A hierarchia átértékelődik

De mi a helyzet, ha az alapfokú szükségletek (legalábbis nagy részben) kielégíttettek, és az illető már valóban a szellemi önmegvalósítás és transzcendencia szintjén jár? Mi történik az alacsonyabb szintű igényekkel? Fontosságukat vesztik? Véleményünk szerint nem, csupán átértékelődnek és a kielégítésük igénye, módja változik. A környezet ezt nem mindig tolerálja, az illetőt enyhébb esetben is különcnek, magának való csodabogárnak nézik.
Az „önmegvalósító” emberek jellemzői Maslow szerint:
o A valóságot gyakorlatiasan észlelik, és jól tűrik a bizonytalanságot.
o Olyannak fogadják el magukat és másokat, amilyenek. Magas szintű önismerettel rendelkeznek és visszavonják a projekcióikat.
o Spontán módon gondolkodnak és viselkednek.
o Inkábba a problémákra, mint önmagukra összpontosítanak.
o Jó humorérzékük van.
o Kreatívak.
o Törődnek az emberiség jóllétével.
o Mélyen átélik az élet alapélményeit.
o Erős és mély kapcsolatokat alakítanak ki inkább kevés, mint sok emberrel.
Mint látjuk, nem különleges képességekről van szó, nem arról, hogy levitálni tudnak vagy angyalokkal társalkodnak. Bár a legkülönfélébb, az átlag-emberi képességeket meghaladó kvalitásaik lehetnek, ezeket nem célnak, legfeljebb eszköznek tekintik. A megvilágosodott embert arról lehet felismerni, hogy nem lehet felismerni – mondhatnánk.
A követezőkben azt fogjuk fokról-fokra megvizsgálni, miként változhatnak a szükségleti piramis szintjei az előzőek értelmében:
1. Természetesen továbbra is szükség van az alapvető fizikai-fiziológiai szükségletek kielégítésére. Ezek is célból eszközzé válnak. Az önmegvalósított ember sokkal jobban bírja a nélkülözést, hiányt. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül aszkétává kell lennie, inkább fordítva igaz: a spirituálisan elkötelezett ember számára nem olyan szenvedés például böjtölni, mint aki az evést tartja léte legfontosabb dolgának. A Bibliával élve: „Nem csak kenyérrel él az ember…”
2. A biztonságot nem kívül keresi, hanem önmagában, illetve szellemiekben találja meg. Ez az a sokat emlegetett Ősbizalom, amelyről a Hegyi Beszéd szól: „Ne aggódjatok, hogy mit egyetek, vagy mibe öltözzetek… Ne aggodalmaskodjatok a holnapi nap miatt…” Az ősbizalom a világ rendjében, gondviselésben, dharmában, emberi jóságban való szilárd bizonyosság, amely a véletleneket is kizárja.
3. A szeretet felértékelődik, de inkább az adás igénye, mint a kapás követelése. Ez a szeretet Pál-apostol-i szintje, a feltétel nélküli szeretet felé való haladás. Magában foglalja a buddhista nem-ragaszkodást is, ami a szeretetet adok-kapok szinten megélők számára elképzelhetetlen. Mindenféle közösség, a családtól a szellemi közösségig továbbra is fontos, de más tartalommal töltődik meg.
4. A megbecsülés elsősorban önbecslést, pozitív önértékelést jelent. Ő nagyobb tisztelettel van mások iránt, de egyre kevéssé motiválja, hogy tiszteljék, és hírnevet szerezzen. Autonóm személyiség, aki nem függ mások véleményétől. Megvalósítja a „Bhagavad Gítá” eszményét: „Mondj le a cselekedetek jutalmáról!”
5. A kognitív szint is átalakul: nem a megszerzett tudás mennyisége, hanem annak megélése, megvalósítása, a Hamvas Béla-i „realizáció” lesz a fontos. „Mert nem a tudás által elégül ki a lélek, hanem ha a dolgokat belülről szemlélheti és ízlelheti” – mondotta Loyolai Szent Ignác a „Lelkigyakorlatok”-ban. A tudásvágy a teljesség tudására, a gnosis-ra, vidjá-ra irányul.
6. Az esztétikai szükségletek tudatosul célja a „Harmonia Mundi” vagy „Harmonia Coelistis” megvalósítása a földön. A rend nem a dolgok földi tetszetőssége, hanem azok örök rendje. Hamvas szerint a „praegzisztens rend”, a Rend ideája.
7. Az önmegvalósítás szintjéről igen keveset mondhatunk, hiszen az, hogy a szükségletek transzformációja megtörténhessen, feltételezi a megvalósított „ön-aktualizációt”, ahogyan Jung nevezte. Semmiképpen sem az Ego szintjén álló önmegvalósítók törekvéseiről van itt szó, amelyekkel a világ és önmaguk számára adnak-kapnak bizonyságot saját értékeikről.
8. A transzcendencia igénye, keresése mint megélt transzcendens tapasztalás jelenik meg – sőt mint önmaga és a világ megtapasztalásának egyetlen reális módja. A „színről-színre” látás a „tükör által homályosan” után. De erről éppoly nehéz beszélni annak, aki ezt még nem élte meg, mint a vaknak elmagyarázni a szivárvány színeit.
írta: Kövesi Péter

Tanuljuk újra a meditációt!

Örvendetes dolog, hogy egyre nagyobb helyet kapnak életünkben a belső csend, elmélyülés, meditáció módszerei. Gyakorta halljuk, hogy valaki valahol meditációt vezet. Ez általában a következőképpen történik: csukják be a szemüket... virágos réten (patakparton, hegycsúcson, tisztáson, kedvenc pihenőhelyükön stb.) vannak... menjenek tovább (előre, felfelé, lefelé, befelé stb...) emelkedjenek fel a felhőkbe.... lépjenek be (valahová)... ott látják maguk előtt... (Jézust, belső mesterüket, az angyalokat, kis szürke lényeket, elhalt hozzátartozóikat stb)... kérdezzék meg tőlük... csinálják ezt vagy azt... menjenek még tovább és tovább.... majd jöjjenek vissza és nyissák ki a szemüket. A menetrend a vezető fantáziájától és az elérendő hatástól függ. Néha úgy vannak vele, mint a falusi plébános: annál jobb a gyászbeszéd, minél jobban zokog a rokonság. (Extrém véglet, de hallottunk már olyan meditációról is, amelyet úgy vezetett a “mester”, hogy közben ki sem vette a rágógumit a szájából…)
Nem tagadható, hogy ezek a gyakorlatok igen hasznosak lehetnek. Érzelmeket, elfojtásokat szabadíthatnak fel, problémákra adhatják meg a választ, katarzist okozhatnak - csak éppen nem túl sok a közük az eredeti értelemben vett meditációhoz. Ezek vizualizációs - imaginációs gyakorlatok, ahol mi magunk teremtjük, épitünk fel a képeket és a célunk is az, hogy újabb képzetek jelentkezzenek. Ebbe a kategóriába tartoznak napjaink ún. vezetett meditációi, amelyekkel a legtöbb helyen találkozunk, akár kazettán is megvehetjük őket.
A félreértések oka, hogy a meditáció pontos fogalma mind a mai napig nincs nyugaton körülirva, egybemosódik a relaxáció, vizualizáció, imaginácó, alfa állapot, önhipnózis fogalmaival és technikáival. A köznapi nyelvben egyszerűen elmélkedést, gondolkodást értenek meditáció alatt, és amikor a keleti tanokból a meditáció fogalma átkerült Európába, egy olyan szóval jelölték meg, amelyet már másra használtak. A középkori keresztény lelkigyakorlatban például a lectio (bibliai szövegek olvasása) után a meditatio a szöveg fölötti (diszkurziv) elmélkedést jelentette, ezt követte a contemplatio, a szemlélődés. A latin meditatio gondolkodást, ellmélkedést jelent és a medium, medius: középső, középen lévő kifejezésekkel rokon. Ha az újonnan megrögzült szóhasználattal nem is tudunk szembeszállni, mégis jó, ha tudjuk, milyen is a meditáció klaszikus formájában. Meggyőződésünk, hogy bár használhat bárki bármilyen módszert, a klasszikus módszerek adják meg alapot az igazi meditációhoz. Bár ezek első közelitésre olykor unalmasabbnak tűnnek (de csak első közelitésre), mert nem céljuk, hogy vizuális vagy emocionális élményt nyújtsanak, célszerű ezekkel kezdeni.

Vissza az alapokhoz
A koncentráció, kontempláció, meditáció (magyarul összpontosítás, szemlélődés, elmélyedés) egyazon tudati folyamat lépcsői. A kontempláció annyi, mint jelen lenni. Szemlélődni, anélkül, hogy bármit is akarnánk - és hagyni hogy bármi megtörténjen. Minden, ami van, azért van, mert szabad lennie - és ez az orrunkra szálló légytől az istenélményig mindenre igaz.
Koncentráció: egy pontra irányulni. A jóga a trátaká gyakorlatával megtanit arra, hogy tekintetünket (igy tudatunkat is) egy pontra rögzitsük. A szem könnyezni kezd, elfárad, a gondolatok el-elkalandoznak, de mindinkább sikerül “egyhegyűvé” válni. Ha ez nem megy, meditálni sem tudunk a gondolatok csapongása miatt. Tehát egyik lépcsőfok sem kihagyható.
Amit Patanjali a Jóga -szútrákban a jóga céljaként igy fogalmaz meg: “csitta vritti nirodha”, az minden meditáció célja is. Magyar forditásban: “Az elme (tudat) változásainak megszüntetése.” A jóga hagyományában ugyanakkor a tanitvány nem a meditációval kezd, hanem a helyes erkölcsiség kialakitásával (jama-nijama), a test feletti uralom megszerzésével (ászana és pranajama), majd az érzékszervek és a tudat ellenőrzésével (pratjahara), ezután jön a koncentráció (dháraná), a hetedik a meditáció (dhjána), amit majd a cél, az egység elérése, a szamádhi tetőz be. A meditáció a belső csend, béke. A jóga-aforizma szerint: "a lélek csendjében, az érzékek nyugalmában megpillantjuk Isten fenségét". Egy ószövetségi passzus szerint: “Légy csendben és tudd, hogy én vagyok az Úr!” Ez természetesen nem csak az izgága halandó rendreintését és a “ki a főnök” megmutatását jelentheti, sokkal inkább felszólitás az elcsendesedésre és az Isten felé fordulásra. “Fecseg a felszin, hallgat a mély” - mondja a költő, de az elmélyedés állapotában a mélység is megszólal. De ehhez először el kell érni a tökéletes csendet és befejezni a gondolkodást, fantáziálást!
Ez a csend a régiek szerint a tudat alapállapota, a hazatérés annak igazi természetéhez. A buddhisták szerint a tudat alaptermészete az üresség. Üresség, amely mindent magába foglal, amelyben ott van minden, ha nem töltjük meg fantáziaképekkel és a boldogság érzetét kelti, de a meditáló számára ez is csak egy tapasztalat, és nem cél. Számunkra paradox módon ők ezt nevezik tiszta éberségnek. Az igazi meditációban a személyiség hallgat, ekkor jelenik meg a közvetlen belső megismerés, tudás (vidja). Meditálni annyi, mint egyszerűen jelen lenni, a létet önmagában, a létezőktől (még saját magunktól is) függetlenül megélni. Ez természetesen nagyon nehéz. Még olyan (mai) keleti tanitók sem mindig képesek erre, akikat a nyugat feltétlen autoritásként kezel. (Más kérdés, hogy számos keleti jól megél abból, hogy a misztikumvágyó nyugatival mint megvilágosodott tanítót tudja elfogadtatni magát.)
A meditációban a tudat függetlenül az érzékelés tárgyaitól. A meditáló megtapsztalja az éntelenséget, amit a buddhizmusban anattának neveznek, de nem állhat meg e negációnál, ezt pozitiv tapasztalás, az egység kell kövesse. Ez a satori a japánoknál, a samadhi a hinduknál, a felébredettség a buddhizmusban - de a keresztény, vagy akár a muszlim is ismeri ezt az állapotot. “Atman brahman tad ékam”, azaz atman és brahman, emberi szellem és Isten: egyek. Az énhatárok meditáció alatti feloldódása közvetlen tapasztalássá teszi a világ én-re és nem én-re felosztásának illuzórikus voltát, azt, hogy mennyire kisszerű amikor szembeállitjuk magunkat, családunkat, népünket vagy országunkat a másik emberrel, az ő családjával, az ő népével, országával és pillanatnyi indulataink vagy érdekeink szerint tekintjük őket barátnak vagy ellenségnek.

Hogyan meditáljunk?
A kezdő meditáló azért is zavarban van, mert annyiféle meditációs formával találkozik (még a hagyományosan meditációnak nevezhető módszerek között is), hogy képtelen választani. Pedig azért van sokféle módszer, mert alkatilag és kulturális gyökereinket tekintve is különbözőek vagyunk. Múltból hozott emlékeink is befolyásolják, melyekhez vonzódunk és melyektől idegenkedünk. A ma embere - hála a vizöntő kor hozta informatikai forradalomnak - olyan helyzetben van, amilyenben egyetlen előző kor embere sem volt: mindaz, amit az előző korok és távoli kultúrák kidolgoztak, egyszerre vált elérhetővé. Ezt bizony igen hatékony segitségnek kell tekintenünk. Akik hajlamosak a puritán dolgokra, vagy a zavaró tényezőket a legdrasztikusabban szeretnék száműzni, azoknak a zen meditáció, a zazen a legjobb. A zen "csak ülés" módszerénél semmit se kell csinálni, csak, üldögélni, lélegzetünket figyelve és tekintetünket nyitott szemmel magunk előtt megrögzitve, lenni, hagyni, hogy bármi megtörténjen, és mindennek csak tanúja, külső megfigyelője lenni. A rendszerező, racionális hajlamú emberek számára a jóga adja a legjobban kidolgozott utat. A jógában a koncentráció, az egyhegyűség (ékagratá) elválaszthatatlan a meditációtól, a gondolkodás leállításától. A koncentráció gyakorlata, a megfelelő gyakorlatokkal (trátaká, megfelelő légzésmód, mudrák stb.) együtt előkészítői a meditációnak. Vannak olyan technikák is, ahol valamely meghatározott tárgyra irányul a meditáció, vagy imaginációs elemek is vannak bennük, ám a lényeg ott sem a fantáziáláson van, és nem az érzelmi kielégülés a cél. Azért van rájuk szükség, hogy a tudat kalandozását megszüntetve azt a kivánt irányba tereljék, egyben bizonyos erőket, energiákat ébresszenek. Ezekkel a módszerekkel, pl a tibeti buddhizmus néhány meditációjával a kereszténység hagyományos lelkigyakorlatai (Loyola Ignáctól vagy Keresztes Szent Jánostól kortársunkig, Anthony de Melloig) igen szoros rokonságot mutatnak. Itt a szent jelképek, istenségek, szent történetek minél érzékletesebb elképzelése, sőt átélése történik. Ezeket a gyakorlatokat imaginativ meditációnak is nevezik, megkülönböztetve az üresség-meditációtól. Meditációs lehetőség a mantrázás, mantrameditáció is (természetesen akkor az igazi, ha nem egyéb tevékenység közben, gépiesen, hanem a mantra rezgésére koncentrálva csináljuk). Mindenképpen célszerű hagyományos, sokmillió-milliárd ismétléstől már erőteljessé vált mantrákat használni, személyes mantrát pedig csak hiteles mestertől és nem az előző héten trénerképzőt végzett oktatótól elfogadni - más essetben akár még zavart is okozhatnak. Egy mantrát “illik” legalább százezerszer elmondani, hogy igazán megérezzük a hatását.
A buddhista meditáció alapgyakorlatait a hinayana adja. Feladatként a tudat megismerését, átalakitását, majd felszabaditását tűzi ki. A négy szemlélődés nevű gyakrorlatsor minden meditáció alapja, a nyugati ember számára is elengedhetelen. Az első lépés a test tudatositása. Tudatba kell vonni a test, a testhelyzet, testérzetek, szervérzetek, légzés jelzéseit - hogy később elengedhessük és függetlenülhessünk tőlük. A hinayana gyakorlatban (de a tibetieknél is) ezután a test romlékony, mulandó voltán meditálnak, imaginálva saját testük pusztulását és felbomlását. A következő fázisban az érzetek és érzések tudatositása, majd elengedése szerepel. Ezután a tudat állapotára (tompa, zavaros, éber, fáradt, koncentrált stb.), majd tartalmára (gondolatok, inditékok, vagy üresség) irányul a szemlélődés. Külön megfigyeljük amikor egy gondolat keletkezik, de nem gondoljuk tovább, konstatáljuk és elengedjük. A tudatosság gyakorlatait nem csak ülés közben, de az élet minden trületén, minden ténykedés közben lehet végezni, és akkor az igazi, ha spontán tudatosak is vagyunk mindenkor.
A másik végletet talán a tibeti meditácók képviselik, ezek a legszinesebbek, legimaginativabbak, de célja sem a látványosság. Az ősi, sok ismétléssel megerősitett imaginációik sohasem konkrét istenalakokkal, mindig azok energia (fény-) formáival történnek. Energetikailag fontos a tibeti nyelv rezgése is a mantrák ismétlésénél. (A kereszténység is vesztett a nemzeti nyelvek bevezetésével szakrális erejéből!) A tibeti meditáció az ún. négy alapgondolattal kezdődik. Ezzel alapozza meg a meditáció célját és aktualitását, majd menedéket vesz eszményeiben, a Buddhában, dharmában, szahghában és a lámában, majd valamilyen buddhaformát invokál. Az imaginációt a megfelelő mantra kiséri, azután a buddhaformából áradó energiát fogadja be. Végül magába olvasztja a Buddhát, majd a megkapott energiát megosztja, kisugározza minden lény felé. Ezek is olyan lépések, amelyeket mindenki gyakorolhat, vallási meggyőződésétől függetlenül - hite szerint választott magasztos lényen vagy eszményen meditálva.
A meditáló általában ülni szokott (az ülésmódok is sokfélék), a fekvést komoly helyen nem ajánlják, mert ilyenkor hajlamos az ember elszunyókálni vagy fantáziálásba átcsúszni. Ritkábbak a mozgásos meditációk. A japán kin-hin lassú, séta közbeni tudatosság-gyakorlat, de ismert a dervisek forgó, extatikus tánca is. A New Age mozgásmeditációi között vannak olyanok is, amelyeket klasszikus értelemben talán nem meditációnak kellene nevezni. Nagy gyakorlattal (ez alatt évtizedek értendők) bárhol, bármilyen körülmények és tevékenység között lehet meditálni. Sokfelé olvasunk több évig folyamatos meditációban ülő jógikról és remetékről - a kezdő gyakorló viszont pontosan tartsa be a kapott utasitásokat - ezek napi egy-két, húsz-harminc perces gyakorlásnaál többet nem javasolnak. Sajnos ezek ellenére találkozni olyanokkal, akik a gyors megvilágosodás reményében, napi öt-hat óra gyakorlással a zártosztályra meditálják magukat.
Fontos a légzés szerepe is. Lehet a légzést bevezetésként használni. A tibetiek az orrhegynél koncentrálnak a levegő áramlására, a japánok csak a kilégzésre figyelnek (“a belégzés majd gondoskodik magáról”). A samatha meditáció az elmélyedésre (jhnana) törekszik, miközben a légzést egyre simábbá, észrevehetetlenebbé teszi. Ébersége kiterjed a teljes folyamatra, anélkül, hogy különös figyelmet szenetlne neki, inkább együtt úszik az áramlattal. A vipassana meditáció a belátás közvetlen útjára törekszik és kifejezett figyelmet fordit a légzés folyamatára. (Furcsa, hogy nyugaton önálló módszerként tanitják a vipassanát, holott az csak a hinayana meditáció egyik oldala.) A jóga légzésformái között a kevali gyakorlata először a ki és belégzések merev határiait mossa el, majd az egész légzést észrevehetetlenné teszi - ekkor kerül a gyakorló a mély meditáció állapotába.
A tiszta, fogalmi gondolkodás nélküli üresség (súnjata) elérése nem könnyű feladat, mert a tudatunk folyamatosan tárgyat, kapcsolódási pontot keres és határozott tárgy híján céltalan csapongásba kezd. Az első gondolatot követi a második, harmadik, majd egész asszociációs lánc alakul ki és azon kapjuk magunkat, hogy már percek óta nem meditálunk, hanem fantáziálunk. Ez természetes dolog, ilyenkor vissza kell térni a csendhez. Komoly segítséget jelent valamilyen "vezető ingert" választani a tejes üresség elérése előtt. Ez lehet a légzés, gyertyaláng, valamilyen szent szimbólum, kép figyelése, mantrázás stb. Egy másik jól bevált módszer szerint tudatosítani kell testhelyzetünket, környezetünk ingerei, és ha valami megzavar, akkor sem a tiltakozás, elhárítás, hanem a zavaró hatás tudatosítása és elengedése segít. Az alapgyakorlatok közé tartozik a test kellemetlenkedő jelzéseinek és a bal agyfélteke fontoskodó, előnyomuló gondolatainak, kételyeinek és kontrolljának kezelése is. Meg kell tanulni elengedni az önkontrollálást is (nem könnyű), amikor a meditáló folyamatos visszajelzéseket akar, tudni akarja, meditativ állapotban van-e már, jól meditál-e, milyen szinten tart stb. Ha viszont ezekre figyel, nem meditál, ha pedig valamilyen érzés, kép, fény megjelenését hiszi a meditativ állapot jeleinek, minden további nélkül elő is tudja állitani őket magának - de ekkor megint kiesett a meditációból. A keletihez képest alapvetően extraverált nyugati ember a tudatát, a gondolat- akarati énjét éli meg valódi énjeként. A tudata ahhoz szokott, hogy folyamatosan csinálnia kell valamit. Önmaga elvesztéseként, halálként éli meg, ha ezt nem teheti. A fogyasztói társadalom és a mai életritmus ezt még tovább fokozta. A taoizmus igazsága viszont, hogy ha a yang elérte a tetőpontját, visszavonul és átadja a helyét a yinnek. Bár a külső világban éppenhogy nem látszanak a yang erői visszavonulni, a meditáció (és a belső utak) nyugati megjelenése mégis ezt jelzi.

A meditáció élettani hatásai
Mivel a nyugati elme nem elégszik meg belsõ tapasztalással, ahhoz, hogy elhiggye, tényleg történnek változások a meditációban, orvosok és pszichológusok sereg foglalkozott és foglalkozik a kutatásukkal. Ime néhány életteni és pszichológai eredmény:
A meditatív állapotban számos élettani funkció változást mutat. Nõ a bõrellenállás, lassul a légzés, csökken az oxigénfelhasználás. Lassul a pulzus, sõt egyes jógik dokumentált eseteiben a pulzus és a légzés hosszabb idõre kimutathatatlanná válik. Ilyenkor nincs légzõmozgás (errõl is fel lehet ismerni a mély meditációban lévõ embert), gyakorlatilag elegendõ a nyugvó tüdõk (és a bõr!) felszinén játszódó gázcsere. A légzés idõnként még kezdõ meditálóknál is spontán szüneteket mutat, fõleg ezekben a periódusokban jelentezik az EEG-n erõs frontális alfa tevékenység, elõször nagy amplitudójú théta lökésekkel, az agyféltekék egyre javuló szinkronja mellett. Késõbb egyre több théta, majd delta hullám jelentkezik. A külvilág érzékelése ekkor már teljesen szünetel, de ez abban különbözik a patológiás állapottól, például a kómától, hogy bármikor tudatosan visszaállitható. Az igazság az, hogy a mûszeres méréseire oly büszke nyugati tudománynak fogalma sincs arról, mi történik ilyenkor a pszichében, hol jár a meditáló tudata és egyáltalán mi tartja életben a testet? A keleti történetekben nem ritkán évekig megszakitás nélkül meditációban ülõ jógikról olvasunk. Erre csak az lehet a válasz, hogy olyan energiák, amelyek az éber tudatállapotban nincsanek jelen.
A biokémiai vizsgálatok a csökkent anyagcsere, csökkent szimpatikus tevékenység számos jellemzõjét mutatják, de ezek sem azonosak a patológiásan csökkent anyagcsere jellegzetességével. A máj és vese vérkeringésében kb. 30%-os csökkenést találtak, viszont 70-75% javulást az agyban és a harántcsíkolt izmokban. Javul a teljes szervezet önregulációja és regenerációja, ami hosszabb távon az öregedés erõteljes lassulását okozza. Ezért hallunk olyan fantasztikus életkorokról a keletieknél. A rendszeresen meditáló személyeknél megfigyelhetõ a kreativitás, intelligencia, mentális és fizikai teljesítõképesség, megfigyelõ- és koncentrálóképesség és memóriakapacitás növekedése. Diákok iskolai teljesítménye nõ, szenvedélybetegeknél csökken a drogfüggõség. Bár a meditáció nem specifikus gyógymódja egyetlen betegségnek sem, számos esetben javulás figyelhetõ meg pl: asztma, allergia, migrén, diabetes, depresszió, fóbiák, dadogás, alvászavar, evési kényszer stb., de még daganatos betegeknek is erõsen ajánja minden szalkember. A meditáló személyek szociális képességei is javulnak, sõt több kísérlet eredménye szerint ahol számosan és sokat meditálnak, az egész környék bûnözési mutatói javulnak. (Akkor is, ha ez nem ezt a határozott célt elképzelõ és projektáló imagináció, pl. agykontrollal!) Néhány ellenjavallat ismert csak pl.: epilepszia, fokozott görcskészség, skizofrénia és más pszichózisok.
Néhány, valamilyen meditációt tanító szervezet szponzorált már hasonló eredményeket produkáló klinikai vizsgálatokat. Közleményeikben az szerepel, hogy mindezek csakis az ő módszerükkel érhetőek el. Ez nyilvánvaló túlzás, „csúsztatás”. Valószínűleg vannak kisebb különbségek a mért eredmények között, de alapvetően sokkal több a közös hatás.
A buvársajtó másfél évszázada közöl szenzációs híreket meditáló szerzetesekről, jógikról, fakírokról. Ők azok, akik képesek leállítani akár a szívműködésüket (?). légzésüket, érzéketlenek a fájdalomra, sebeik pillanatok alatt gyógyulnak, képesek eltűnni, vagy a levegőbe emelkedni. A közelmúltban egy buddhista tanító tréfás kedvében olyan diagnosztikai „eredményeket” produkált, amelyek teljesen összezavarták az orvoscsoportot, egy másik idős tanító pedig évekig élt, sőt utazott, tanított, beavatásokat adott olyan szívbetegséggel, ami egy átlagos embernél már rég halált okozott volna. És még sorolhatnánk a nagy gyakorlatú meditálókkal, vagy közelükben tapasztalható parajelenségeket. Mindezek nem voltak ismeretlenek a nyugati világban sem. Szentek csodái között mindez ugyanúgy előfordul, de ide tartozik a stigmatizáció (Jézus sebeinek megjelenése a hívő testén) is.

Sokan azért kezdenek meditálni, hogy különleges képességeket nyerjenek, amelyekkel mások csodálatát, vagy önmaguk nagyobb elismerését, értékelését tudnák elérni. Általában nem járnak sikerrel. Ahogyan Patanjali, a nagy jógi tanította, ezek a különleges képességek szükségszerűen megjelennek a haladás bizonyos fokain, de valójában csak „melléktermékek”. Nem szabad őket célnak tekinteni, erőltetett fejlesztésük pedig kifejezezzen ártalmas.

Élmények és káprázatok
A folyamatos tevékenységhez szokott nyugati ember nehezen szán időt a tétlenségnek tűnő meditációra. Ha mégis, akkor sem könnyen mond le az eredményesség, siker kényszeréről, igy szeretné, ha meditációja “eredményes” lenne. Pedig itt nincsenek azonnali visszajelzések, az eredmények is később és máshol jelentkeznek, ami pedig azonnal jelentkezik, az nem eredmény. Sokan megdöbbenten fogadják, ha egy (igazi) tanitó egyáltalán nem kiváncsi a meditáció közben átélt élményekre, vagy egyszerűen annyit mond: jó. De ha nem láttál volna semmit, az is ugyanilyen jó lenne. A hinayana (Sattipattana Sutta) egyértelműen megfogalmazza, hogy a spontán jelentkező viziók, képzetek nem a haladás jelei, tudatositsuk, majd ejtsük el őket! A zen gyakorló még szidást is kap értük, az egyik buddhista tanitó pedig úgy mondja, ilyenkor nem meditálunk, hanem Disneyland-eket épitünk magunknak. Ez igy egyfajta spirituális és érzelmi önkielégités, mert bár igaz, hogy a meditációban bármi megtörténhet, de nem nekünk kell megcsinálni vagy kiprovokálni. Meg kell tanulni különválasztani, ami magától jön, spontán élmény, attól, amit magunk imaginálunk hozzá.
Bizony nehéz ezt elfogadni annak, aki úgy tanulta, ezek az “élmények” a fejlődést jelzik és annál jobb, minél magasztosabb viziói vannak, és elhitte, hogy meditációjában személyesen neki jelenik meg Isten, Jézus és más magasztos lények. Ekkor mondják a buddhisták: “Ha Buddha jön veled szemben az úton, öld meg!” Mert ha transzcendencia nem mint belső lényegünk jelentkezik, az nem más, mint illúzió, hallucináció, projekció. A legtovább a transzperszonális pszichológia megy, szerintük egyértelműen komoly spirituális válságot és nem ritkán pszichózist jeleznek az ilyen élmények, vagy amikor valaki úgy érzi, folyamatosan “kapja fentről a tanitásokat”. Az ilyen élményekre törekvő meditáció sajnos mellőzi a meditáció minden előnyét és egyértelműen pszichopatogén, romboló és betegitő hatású! Még az egyértelműen pozitivnak értékelt fényélmények is elgondolkodtatóak. Az isteni lényeg ugyanis még fény formájában sem látható, ugyanis túl van a fényen. A fény ugyanis a transzcendens valóság legelső tükröződése az anyagvilágban. A kabbalában a legfelső (Keter) szint szine ezért a fekete, és a mély meditációban a csendet nem fény, hanem teljes üresség kiséri, amelyet talán puha, meleg, mindent betöltő békességként és boldogságként lehet leirni. A fényt, Lucifer, a bukott angyal hozza, de ott van az asztrális túlvilág hamis fénye, az asztrálfény is.
Meditálni mindenki tudna, ha nem félne a belső ürességtől és el tudná engedni a gondolatok csapongását. (Ez az előbb említett néhány sajátos technikával könnyen elérhető.) Spontán élik át a meditáció pillanatait a játszó gyerekek, a természeti népek, a falusi kispadon az öregek, és valamennyien, mikor például egy szép látványban elmerülve teljesen megfeledkezünk magunkról. Ön-feledtség szavunk is az Ego-nélküliséget jelenti. A meditációt nem kell akarni, egyszerüen hagyni kell és csendben maradni. Amikor bármit is akarunk, az már nem meditáció. Lehet segítségül hívni kezdetben zenét és tárgyakat, azután ezek se kellenek. Lehet meditálni úgy is, hogy kezdők számára a test ellazítását relaxációs gyakorlatokkal kezdjük. A meditáció egyszemélyes dolog, magánügy, még akkor is, ha csoportban történik. Aki helyesen meditál, nem éli bele magát hamis illúziókba, nem járkál utána megszentült ábrázattal a világban, ugyanúgy éli napi életét, mint bárki más, mégis minden megváltozik benne és körülötte. Bár lehet, hogy a meditáció klasszikus módszerei és technikái a gyors sikert igérő New Age technikák mellett lassúnak és unalmasnak tűnnek, évezredek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy mégis inkább így érdemes csinálni.


Kövesi Péter

Test - lélek - szellem egészsége - egysége

A téma rendkívüli veszélyeket rejt: könnyű megragadni a közhelyszerű felszínességnél, ezért a fogalmak alapos körüljárásával kell kezdenünk.
A test egészsége az orvos és nem orvos gyógyítók dolga, viszonylag objektiv, mérhető állapot. A lélek és szellem esetében még az sem bizonyos, vajon ugyanazt értjük-e alattuk. Ha valamennyi közös egészségéről beszélünk, és nem gyógyászati vagy szigorúan pszichológiai, esetleg mentálhigiénés megközelítésben, az egészség nem jelenthet mást, mint egész - séget, egészleges állapotot, egységet, harmóniát. Az egység a lét, az Univerzum alapvető állapota, szentség, ahogyan a német a heilige (szent) - heilen (gyógyítani) szóképzéssel utal rá, minden részlegesség, széttagoltság csak a tudatunk műve, a nem tudás (avidjá) állapota, amely a nyugati gondolkodást hozzávetőleg Descartes óta uralja.
Az egység nem frázisok dolga. Szeretnénk elkerülni a “minden és mindenki egy”, “Te is én vagyok”, “szeressük egymást gyerekek”-szintű, manapság mindent elborító maszlagját, amelynek egyetlen baja a közhelyszerűség. Bár a közhely szép és igaz, de csak a felszínt érinti. Az efféle szólamok csupán betanult frázisok, mélység, a valós tapasztalás nélkül, mert aki valóban éli ezeket, már nem látja szükségét, hogy hangoztassa, illetve tudja, hogy a lényeg túl van a szavakon.
Ha a fogalmak körüljárásával akarjuk kezdeni, fel kell tennünk a kérdést, mi a lélek és mi a szellem, illetőleg az ember test és lélek egysége, ahogy a kereszténység tanítja (dualitás), vagy test, lélek és szellem, ahogy a gnoszticizmus és ezotéria látja (trichotomia, azaz háromosztatúság)?
A dualitás a filozófiai gondolkodásban folyamatosan jelen van, hol úgy, hogy a világot teremtményekre és tőlük különálló teremtőre osztja, hol úgy, hogy a valóságot bipolárisnak látja, mint a taoizmus, hol pedig etikai szempontok alapján különít el egy jó és egy gonosz princípiumot.
A háromságok ugyanilyen ősiek, akár a hindu teremtő-fenntartó-pusztító, akár a keresztény atya-fiú-szentlélek háromságra gondolunk. A kozmosz (Isten) képére teremtett ember tehát ugyanolyan jogon lehetne kettősség, mint háromság. Úgy tűnik viszont, hogy a stabilitás, kiegyenlítettség igényli a három princípiumot, akár a suszter széke a három lábat. “Omni tritum perfectum” - minden háromság tökéletes - mondja a latin. A három-személyű isten képére lehet a három-tagú embert is elképzelni. A különböző kultúrákban és korokban ez a következőképpen fest:

TEST LÉLEK SZELLEM
corpus anima spiritus - latinul
szoma pszüché pneuma - görögül
tetem lehellet szél - magyar megfelelőik
ka ba ah - 3 lélek (egyiptom)
nirmánakája szamboghakája dharmakája - a buddhizmusban
nefes nesema ruach valamint
Mem Daleth Aleph - a Kabbalában

Ez utóbbiak összeolvasva adják az ADM, héberül Aleph, Daleth, Mem, összeolvasva “Ádám” szót, amely nem személynév, hanem az Ember archetipusa: Aleph az első megnyilvánulás, amelyből minden ered: a szellem, Daleth az összekötő, az ajtó, a lélek és Mem a kivitelezés., beteljesítés, a test. Zárójelben: a Kabbalában az ADM számértéke 144. Erre utal a Jelenések Könyvében szereplő szám, Nem száznegyvennégy vagy száznegyvennégyezer kiválasztott lesz a végső időkben, ahogy számos mai próféta hirdeti, hanem az EMBER a kiválasztott!

A mai ezotériában, természetgyógyászatban ugyanez a felosztás, mint fizikai és éteri - asztrális és mentális - szupramentális vagy spirituális síkok, szintek, aurarétegek rendszere jelenik meg. Bár sokféle más felosztás is közkézen forog, másféle elnevezésekkel és akár 49 elkülöníthető szinttel is, de a lényegük azonos.
A kereszténység első századaiban az ember még corpus, anima és spiritus (pneuma) volt, 869-ben a VIII. ökumenikus zsinat nyilvánította csak corpus és anima, szoma és pszüché összetételűnek.
A kereszténységet ez után felvett népeknél, így nálunk is ezért jelenik meg az egyházi irodalomban a Szent Szellem (néhány korai írásban még, mint “Szent Szellet”) helyett a Szentlélek kifejezés. Ez tehát nem Károli Gáspár hibája, ahogyan sokan vélik, más fordítás eretnek lett volna. Viszont sok helyen találkozni a kis- és nagybetűs változattal (lélek és Lélek) aszerint, hogy az emberről, vagy az Istenről van-e szó.
A kereszténység máig is “lelkiség”-ről beszél és “lelki gyakorlatokat” végez, holott esetleg jobban illene rájuk a “szellemi” kifejezés, hiszen, ha a szellem az a lény-tagunk, amely Istenhez legközelebb áll (azonos vele, tükörképe stb.), akkor leginkább ennek a tudatosítása, lenne a fő cél – amihez persze elengedhetetlen az érzelmi élet fejlesztése.
Az ezotéria mindhárom princípiumot objektív és szimbiózisban létező valóságnak tekinti. A materialista pszichológia nem ismer semmiféle magasabb rendű létezőt, amihez a szellem kapcsolódhatna, sőt a (testtől függetlenül létezhető) lelket is tagadja és úgy beszél szellemről, szellemiségről, hogy az alatt az intellektust érti (mentális szint), a lélek, lelki jelenségek alatt pedig az érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, érzelmek, motivációk stb. jelenségeit, azaz a némileg önkényesen saját vizsgálódási tárgyául kiszemelt emberi viselkedési és viszonyulási módokat. A szellemi és lelki jelenségeknek szerinte objektiv létük nincs, mivel csak a fizikai organizmus biokémiai-biofizikai változásainak szubjektiv érzékelései. Ez a dolgok éppolyan feje tetejére állitása, mintha azt mondanánk, azért lettem dühös, mert felemelkedett az adrenalin-szintem.
Az elmúlt században a fogalmi zavart még tetézte, hogy a spiritizmus a köztudatba ugyanezen nevek alatt csempészte be az elhalt ember túlvilágról megidézhető, vagy éppen itt kísértő maradványait, így a lélek és a szellem is a “kísértet” szinonimája lett. Ezek után nem csoda, ha a szocialista rendszerek enyhén szólva nem túl művelt ideológiai vezetői szemében ezek, de még a lélektan is üldözendő burzsoá demagógiának számítottak évtizedeken keresztül. Sajnos az elutasítás, de legalábbis a fogalmi zavar mindmáig kísért.

A mai test-lélek-szellem egység gondolatkörének forrásai és geneológiája

Az ember és az univerzum egységét, melynek leképződése az ember belső egysége az indiai a “Tat twam asi”- Te is Az vagy, Hermes Trismegistos az “Amint fent, úgy lent” aforizmáival fejezte ki. Az európai gondolkodásban a monista ás panteista világnézet fogalmazza meg Isten és a világ egy-ségét.
Ezzel szemben hagyományos keresztény gondolkodás szerint Isten a világtól független és semmilyen, a világban létező dologgal nem azonos, és nem vezethető vissza semmilyen elvre vagy fogalomra sem.
Az ezotéria szerint azért már csak ezért sem, mert azonos az őselvvel, és azért nem kell visszavezetni a világhoz, mert szét sem vált tőle, azonosan egyenlő a világgal.
Mellesleg könnyű belátni, hogy isten lét-módját badarság emberi értelemmel, racionális fogalmi gondolkodással firtatni. Hamvas Béla szerint az Isten létét tagadóknál csak a bizonygatók balgábbak, Karl Jaspers szerint pedig egy természettudományosan bizonyítható isten nem lehet isten.
A gnoszticizmus mindezeken túl a teljes megismerhetőséget tanitja, megpedig a belső átélés és egyesülés által. Ez egyben az önismeret, valós önmegélés útja is, a kettő nem elválasztható egymástól. A meditáció és általában a belső utak egyszerre szolgálják a belső és a mindenséggel való egység megtalálását, és mesterkélt dolog a szétválasztás, mivel belső és külső, mint ellentétek, csak a tudatunkban léteznek. Megtalálásról és nem létrehozásról, megteremtésről beszélünk, mert az egység meg sem szűnt. A felismerés azonos a megvalósítással, mint ahogyan a buddhizmusban buddhává válni annyi, mint felismerni a saját buddha-természetünket, a nirvánát elérni annyi, mint rájönni (nem racionálisan megtanulni!), hogy mindig is ott voltunk.
Meg kell mindamellett jegyeznünk, hogy egyes gnosztikusok szerint igenis elvesztettük az egységet, mégpedig a bűnbeesés által, amikor kiszakadtunk az eredendő egység állapotából. Ezért az addig tökéletes szellemi lényünk is kiszakadt belőlünk, vagy egyetlen fény-szikrává zsugorodott, melyet újra fel kell éleszteni. Ez a gondolat lehetett (volna) egyébként a reális oka annak is, hogy az egyház megtagadta az emberi szellem létét.
Hamvas Béla, korunk nagy gnosztikusa, túllép Hermes Trismegistoson, mondván, az ember nem mikrokozmosz, hanem mikrotheos (kis isten).
Az apokrif Tamás - evangélium szerint Jézus így szól: “Én vagyok a fény, amely minden fölött van. Én vagyok a mindenség és a mindenség tőlem jött ki és hozzám tér vissza. Hasítsatok fát, én ott vagyok. Emeljétek meg a követ, ott találtok engem.” Ez az a panteisztikus egység-gondolat amely a legobjektívebb formában a mai elméleti fizikában jelentkezik.
Isten valóban minden megnyilvánulásában fény-lényegű és minden transzcendens élmény fény-köntösben érkezik. Csak éppen tudni kell megkülönböztetni az asztrális világ hamis fényétől, amelyet mi magunk tetszésünk szerint hívhatunk elő saját alvilágunkból, vagy fantáziánkból. Ez az ál-meditáció, amely bizony gyakorta vezet elmebajhoz.
Ha az ember valóban az Istentől, fénytől, egységtől ered és eredetileg a teljességet biró szellemlény volt, az anyagba szállás útját a szellem - lélek - test sorrend jelzi, a visszatérését pedig a test - lélek - szellem irány. (Nincs igazuk azoknak a természetgyógyászoknak akik az aurát a test valamilyen kisugárzásának veszik, az előbbiek szerint ugyanis a test a magasabb aurarétegek folyamatos besűrűsödésének végállomása).
A mai embernek a teste a legfejlettebb, egyben legnehézkesebb tagja. A felemelkedés, egység útján ezért a legelső lépés a test uralása. Ez jelenti a betegségek meggyógyítását, a rendellenességek kiküszöbölését, a test folyamatos jó karban tartását mindazon módszerekkel, amit az orvoslás és természetgyógyászat ismer, majd a testnek a tudat (szellem) engedelmes eszközévé alakítása következik. Ez a hatha jóga-út, bármilyen formában vagy néven is jelentkezzen. Eszközei a lemondás (önfegyelem) és folyamatos gyakorlás. Az előrehaladást a test feletti uralom és különleges képességek megjelenési kísérik, amelyek akár a test súlytalanná válásáig és eltűnéséig fokozódhatnak. A következő a lélek nemesítése, erkölcsi kvalitások megszerzése (a klasszikus jógában megelőzi a testtel foglalkozást). Ez a bhakti jóga-út, a szeretet, önfeladás, áldozatkészség, együttérzés határtalanná válása. Ide tartozik a pozitív gondolkodás és minden mentálhigiénés és pszichológiai módszer is. A Rádzsa jóga- utak már közvetlen a végső célra, a külső-belső egységre, Istenre, a megvilágosodásra irányulnak. De ehhez a másik két utat is be kell járni. Nem lehet a legmagasabb meditációnál kezdeni. Enélkül nincs egység, egység nélkül nincs megvilágosodás.
Összességében azt mondhatjuk, sajátunk a test-lélek-szellem egysége, csak éppen végig kell járni az útját, hogy tudatossá tegyük, mint ahogy eredendő állapotunk is az egészség, csak éppen időnként eltávolodunk tőle, és helyre kell állítani, hogy ismét élvezhessük. Hermes Trismegistos csak az egységet megvalósított lényt nevezi Embernek. Eszerint mi inkább csak lehetőségei vagyunk az Embernek, jócskán a tudatlanságba szakadt ember- csirák, akiknek még ki kell bújni a föld alól, a fényre. Az “Ehess. ihass, ölelhess, alhass” ideáinak élő embernek (József Attilával szólván) túl kell lépni “e mai kocsmán, az értelemig és tovább” és eljutni a “mindenséggel mérd magad” szintjére.

Egy új emberkép felé: a New Age és a Vizöntő-kor

Mindezek az eszmék és felismerések a Vízöntő kor szellemét hordozzák. Csakhogy e felismerések különböző formákban és különböző szinteken öltenek testet. Kristálytisztán a legnagyobbaknál mint Steiner, Krishnamurti vagy Hamvas, tömegmozgalmakban az átlagember szintjén, és olykor sok-sok tévelygéssel, zsákutcával. Az egység keresését, a testi-lelki-szellemi egészséget tűzték ki célul az életreform-mozgalmak, ezt szolgálja mindenféle vallásosság terjedése (szektás formáiban sajnos pont az ellenkező irányba, nem az egység, hanem az elkülönülés felé haladva), mindenféle ezoterizmus és miszticizmus. Sajátos tükörképe korunknak, vegyüléke magasztosnak és zavarosnak, szelleminek és üzletinek a New Age mozgalom is. Megalapítói nemes eszméket tűztek ki:
- ember és Isten egysége
- ember és az Univerzum egysége
- ember és ember egysége
- ember és a Föld, a bioszféra, az élőlények egysége,
illetőleg mindezek tudatosítása, gyakorlati életelvként való alkalmazása. Más szavakkal ez egy szerves gondolkodást, egy szerves kultúra és társadalom megvalósítását jelenti. Csodálatos gondolatok, megvalósításuk valóban az emberiség, a Föld túlélésének záloga.
Csakhogy a mozgalom kritikusai már a kezdetben figyelmeztettek arra, hogy ez a “szelíd összeesküvés” könnyen “szelíd elhülyüléssé” válhat. Aggodalmuk jócskán bevált. Azzal, hogy a New Age hívei közül sokan egyfajta csoportszellemet és (jobbára csak vélt) elvárásokat követve kialakítottak egy álnaív, szépelgő, mindenre bólogató, közhelyekkel takarózó, a tudást és megkülönböztetést egy mindent nivelláló hamis szeretettel helyettesítő mentalitást. Jóllehet szembeszálltak a materializmus földhözragadtságával a fogyasztói társadalom embertelenségével, de egyúttal talajtalanná és életidegenné is tették magukat. Gyakorlatilag az egységtől szakadtak el ismét: ezúttal nem a matéria, hanem a szellemiség felé. A Vizöntő- kor emberének feladata az egység megvalósítása abban az értelemben is, hogy a létezés valamennyi aspektusát kell tudnia integrálni.


Kövesi Péter

Titkok, tanok, társaságok

Úgy vagyunk megalkotva, hogy ösztönösen vonzódunk minden titokhoz. Úttörő korunkban (már aki volt) őrsi búvóhelyet kerestünk, legjobb barátunkkal, esetleg első szerelmünkkel titkosírással leveleztünk, és igyekeztünk elkapni mások rejtjeles üzeneteit, kitudni titkait. Akkori titkainkon pár év múlva csak mosolygunk. Izgultunk a kémfilmeken, ahol a zseniális felderítő az ellenség legféltettebb titkait is kifürkészte. Eltelt pár év, és ha kiküldetésbe utaztunk nyugatra, kioktattak, hogyan lehet felismerni az ellenséges ügynököket, akik államtikokat akarnak kiszedni belőlünk (!). Egymásnak adogattuk tovább a Ceausescuról titokban készült videót, vagy a „KGB titkos dokumentuma” című stencilezett irományt arról, hogy kell a leigázott (értsd: testvéri szocialista) országok gyanús elemeit kiiktatni, a zsarolhatókat beszervezni, és a legtehetségtelenebb elvtársakat pozícióba juttatni. Ez persze hamisítvány is lehetett, mindenesetre igaznak tűnt. Talán ez a kiszivárogtatott titok fő vonzereje.

Titkok mindig voltak és mindig is lesznek. Vannak magán-titkok és vannak közösségiek. Kell is, hogy legyenek titkaink, ezek nélkül nem létezne intim szférája az életnek. A titok lehet valami szégyellni való (vagy amit annak tartunk), és lehet olyasmi, amiről egyszerűen csak úgy érezzük, nem tartozik másra. Valójában nehéz határt vonni a titok és az egyszerű magánügy között, a között, amit mi tartunk, és amit mások vélnek annak. Olykor azt játsszuk, hogy nincsenek titkaink - ami hazugság, mert még aki a legközelebb áll hozzánk, az se tud mindent rólunk. Különben csakhamar ránk is unna. Máskor meg rájátszunk, hogy érdekesebbnek tűnjünk mások szemében. Elejtett félszavak, jelentőségteljes utalások kapcsolatokra, fontos személyekre, megbizatásokra. – és lessük a hatást. Persze könnyű túljátszani, nevetségessé válni, vígjátéki szituációkba kerülni. „Mindenkinek van valami rejtegetnivalója, kivéve engem és a majmomat” – énekelte Lennon egyik dalában, de ő sem mondott igazat. Legalábbis saját magáról.

Titkaik voltak már az ókori uralkodóknak, hadvezéreknek, ellenségeiknek és az ellenük lázadó rabszolgáknak is. Titkos összejöveteleket tartottak a szövetséges vezérek. Ők semmi olyat nem tudtak, amit más elvileg nem tudhatott volna – csak éppen nem akarták másokkal megosztani. Egészen másfajta titkokat őriztek a vallási és okkult közösségek. Az ő tudásukat nem beavatott meg se érthette, illetve beavatás nélkül hozzá sem juthatott. A beavatás, beavatottság a kulcs. A nagy ókori misztériumokban hosszú évekig is tarthatott a beavatásra való felkészülés, akárcsak a papi rendekben. A megszerezhető tudás a materiálison túli világ és lényeinek ismerete, különleges képességek és okkult erők birtoklása, a világra és másokra való (pozitív vagy negatív) ráhatás volt. A titok megsértőjére többnyire halál, de legalábbis számüzetés, kiközösítés várt. Olyannyira sikerült megőrizni a titkaikat, hogy évezredek múltával is csak sejteni, találgatni lehet, mit tudtak. Igaza volt Guénonnak a XX. század elején, amikor azt mondta, a titkos társaságok addig voltak az igazi tudás letéteményesei, amíg a titkosságot meg tudták őrizni.

Teltek-múltak az évszázadok. Újabb és újabb titkos társaságok alakultak, régi és új tanításokkal, Idővel és bizonyos társaságoknál a szabályok enyhültek, egyszerűbb volt bekerülni, a beavatások formálisabbá váltak, könnyebb volt hozzájutni egykor titkos ismeretekhez, praxisokhoz. Volt, ahol az okkultizmus feladták és tudásukat világi célok szolgálatába állították. Vagy a világi – politikai, gazdasági – hatalom emberei szivárogtak be ezoterikus körökbe, vagy ők „nyitottak” materiális célok felé, nehéz mindig tisztán látni, annyi bizonyíthatatlan feltételezés, vád, rágalmazás fűződött és fűződik máig is néhányukhoz. Az összefonódás olykor nyilvánvaló, máskor csak sejthető. Számos politikus és gazdasági nagyság vonzódott okkult páholyokhoz, ki jó szándékkal (mint például Kossuth a szabadkőművességhez Amerikában), ki a zsarnoki ambíciói valóra váltásáért (mint Hitler és bizony Sztálin is a fekete mágus rendekhez). Utóbbi aztán titkos szerveződéseket, ellenségeket látott mindenütt, mindenkiben – tipikus paranoiás tünet, amit remek hatásfokkal sikerült átplántálnia valamennyi későbbi kommunista vezetőbe.

Titkos társaságok ma is vannak. Vannak, akik valóban okkult tudományokkal foglalkoznak – kik a fehér, kik a fekete úton – de ha valóban titkosak, nem reklámozzák magukat, nem adják ki a tudásukat, nem is lehet megtalálni őket, ők találják meg, akikre szükségük van. Léteznek persze afféle félig-meddig titkos, inkább csak zártkörű társaságok, amelyek kívülállók számára nem adnak ki információt, de elvileg bárki a tagok sorába léphet. És sajnos titkos (de legalábbis informális) társaságaik vannak azoknak a hatalmi köröknek, akik ma a világ gazdasági elitjét képezik (Bilderbergiek, Bohemia klub, Római klub, Külügyek Tanácsa, Essexi közösség, Trilaterális Bizottság és még páran), de a maffiát, a Cosa Nostrát, vagy a kínai Triádokat is nyugodtan ide lehet sorolni. Bár divat azt hinni, hogy ezek egytől-egyig cionista körök, a valóság az, hogy a pénz-és hatalomvágy vallási felekezettől függetlenek. Néha, egy-egy botrány, politikai gyilkosság kapcsán reflektorfénybe kerül egy-egy társaság neve, (mint például az olasz P-2), de csakhamar ismét eltűnnek. Az évezredek folyamán kifinomult rejtezkedési és dezinformációs módszereket dolgoztak ki. Ilyen például, hogy egy legális, sőt humanitárius célokat szolgáló szervezet mögé húzódnak, máskor nyilvánosságra hozzák a feloszlásukat, hogy aztán más néven működjenek tovább (feltételezések szerint ilyen lehet a közelmúltban Brown regényeiből elhíresült Sion-rend vagy az Illuminátusok társasága is). A manipulatív célú titkos társaságok felépítésének, működésének iskolapéldája volt a német Thule Társaság, amely alsóbb fokozataiban „egyszerű” okkultizmussal, spiritizmussal fogalakozott, vallásos, jóindulatú misztikusok gyülekezete volt, akik maguk se tudták, hogy létezik egy belső kör, ahol sátánista fekete mágiát űznek. Mint ismert, Hitlerrel együtt a náci legfelsőbb vezetők mind a Thule (és azon belüli még titkosabb) csoportok tagjai voltak. Hasonló elveket követ például az amerikai Ku Klux Klán is. Bevált trükk, hogy a titkos társaságok a tényleges információk nyilvánosság elé kerülését megelőzendő, önmagukat járatják le, és teszik hiteltelenné a közvélemény előtt, olyan túlzó és fantasztikus „kiszivárogtatott” információkkal, amelyek minden józan ember számára őrültségnek tűnnek. Magas rangú beépített embereik gondoskodnak sérthetetlenségükről és gazdasági mindenhatóságukról. Nem kell közgazdász zseninek lenni, hogy lássuk, a globalizáció is az ő malmukra hajtja a vizet.

Úgy tűnik, a pozitív célokat szolgáló szervezetek jobban működnek. Nincsenek botrányaik, őrült, zsarnok tagjaik, nem lepleződnek le, szerényebbek, jobban konspirálnak – van is miért, hiszen a „másik oldal” nyilván szívesen elpusztítaná őket, és velük ellentétben az előbbiek nem szívesen folyamodnak erőszakhoz. Jó hír az emberiség javáért aggódóknak, hogy ilyen spirituális tárasaság(ok) is van(nak), évezredek, de legalábbis századok óta, tagjaik között zseniális tudósokkal, művészekkel, pápákkal és főpapokkal, szellemi vezetőkkel. Erejük a névtelenség, hatásukat közvetlen jelenlét nélkül, szellemi eszközökkel fejtik ki.

Tény, hogy nagy divat összeesküvés-elméletekkel előállni – a napi politika is bőven szolgál ilyesmivel. Többségük nyilvánvalóan „kacsa” rágalom, manipuláció. Jellemzően mindig válsághelyzetekben szaporodnak a titkos összeesküvésről szóló „bombabiztos” értesülések: a bűnbakkeresés, felelősség-áthárítás unalomig ismert módszerei ezek – mégis mindig „bejönnek”. A másság el nem fogadása is hasonló gyanúsításokhoz szokott vezetni – talán felesleges példákkal előállni. A valóság az lehet, hogy aki bejutott egy valóban titkos társaságba, az többnyire nem fecseg, aki pedig nem (bár esetleg szeretett volna) az szokott összeesküvést gyanítani, híresztelni. Féltékenységből, bosszúból, őszinte aggodalomból, felelősségtudattal – ki tudja?

Az ezotéria világában a dolog természetéből fakadóan mindig ott lebeg a titkosságnak némi nyoma, érzése. Bár – ahogyan sokan és sokszor megírtuk, elmondtuk már – valójában nem lehetne ezotériáról beszélni nyilvánosan meghirdetett előadások tanfolyamok, boltban kapható könyvek esetében (legalábbis a szó eredeti értelmében nem, vagy megjegyezve, hogy átértékelődött a szó jelentése és nem titkos, belső tudásról van szó). A titkosság mindig nagy vonzerő. Könyvek, tanfolyamok, előadások címe ígér titkos tudást a legkülönbözőbb tájakról és korokból. Holott, ha valami nyilvánosságra kerül, már nem titkos. A régiek úgy őrizék titkaikat, hogy az sírba szállt az utolsó beavatottal, ha kihalt az átadási vonal, vagy olyan „rejtjelezett” tanítások maradtak fenn, amelyhez a kulcs veszett el. Voltaképp ilyen tanítások az indiai Upanishadok, a szútra-formában átadott tanítások, amelyek értelmezése a külön kommmentár-irodalom, vagy a guru szóbeli tanítása nélkül nehéz, vagy félrevezető. Nagy valószínűséggel számos, ma már lefordított keleti tanítással is ez a helyzet: a jelentés valamely rétegét értjük, de a lényegibb üzenetek rejtve vannak előlünk. Az ezoterikus hagyomány szerint az egyiptomi hieroglif írásnak is több értelmezési szintje van. A ma ismert olvasat csak a kívülállóknak szól, de van egy – sokak szerint két – titkos értelmezési szint, amelyet a beavatás adott szintjén állók ismerhettek csak meg. A Kabbala nyíltan beszél arról, hogy a szent iratoknak négyszintű olvasata van, a konkrét cselekménytől az erkölcsi tanításon át a szimbolikus és misztikus szintig, mely utóbbi a Mindenség működésének titkait rejti, és csak a legmagasabb beavatott számára tárja fel értelmét. Így közelítve titkos tanítás a Biblia is, amelyből a hétköznapi hívő (de még az egyszerű klérikus számára is) jobbára csak az alsó két szint érthető, felsőkhöz misztikusnak kell lenni.

A titkos tanításról sokaknak azonnal H.P. Blawatsky asszony azonos című főműve jut eszébe, amely beszédes példája annak, mi történik, ha valaki nem érti, félremagyarázza a tikos tanokat. A Teozófiai Társaság egykori nagymesterének (sajnos teljes terjedelmében magyarul nem olvasható) könyve a nácik számára bátorítást és igazolást jelentett a fajelmélethez és sok millió „alsóbb fajokhoz” tartozó ember legyilkolásához, holott a teozófusok a „nem ártani” elve alapján a világ legbékésebb emberei közé tartoznak.

Ha valaki egy létező titkos rend tagja, az ma se fog fecsegni. Amit a kívülálló tudhat, az semmiképp se titkos tudás. Korrekt lehet esetleg „egykor titkos” ismeretek átadásáról beszélni, hiszen idővel változhatnak a titkosság határai is. Inkább arról lehet szó, hogy valaki egyébként meglévő tudását szeretné egy hajdan létezett, vagy talán egy hangzatos nevű, de sohasem volt társaság, páholy, rend nevében átadni. Egy közkézen forgó – és nagyon igaz iromány, eredetileg talán Popper Pétertől – szerint a hamis tanító ismérve, hogy híveit csodákkal és titkokkal „fizeti ki”.

A „Fehér Páholy”, Nagy Fehér Testvériség” „Fehér Lótusz Rendje”, „Shamballa Szerzete”, „Melchizedek Rendje” „Kilencek Társasága” olyan, mindenütt ott lévő, mégis sehol sem megtalálható társaságok, amelyek minden bizonnyal léteznek, talán évezredek óta, szerte a földkerekségen, valószínűleg nem is különálló, hanem egyetlen, az emberiség egyetemes üdvét szolgáló szervezetként. Aki kapcsolatban áll velük, netalán tagjuk, az hallgat, vagy csak általánosságban beszél, fogadalom köti, nem tehet másként. Aki bennfentességével kérkedik, szinte bizonyos, hogy semmi köze hozzájuk.

Kövesi Péter
www.spiritualterapia.hu

Kell-e nekünk “Valentájnsz Déj”?

-mivelhogy az angolszász ajkúak valahogy így ejtik a február tizennegyedikén aktuális ünnep nevét. A kérdés nagyjából a rendszerváltás óta gyötör, amikor valakik úgy gondolták, hogy a fejlett fogyasztói társadalommal együtt ezt is importálnunk kell. El is árasztották (és az óta is árasztják) a sajtót lelkendező írásokkal és fizetett hirdetésekkel, hogy milyen nagyszerű, immár van a szerelmeseknek is külön ünnepük - no meg a piacot az erre az alkalomra való feliratozott piros szívekkel, amerikai lufikkal, rózsaszín giccsel, mindenféle émelyítő és gusztustalan csicsával. A jelek szerint nem kis üzleti sikerrel.
Hogy mi ebben a fájó? Az őszintétlenség, az érzelmeket üzletté silányító számítás, az idegenlelkűség. Az amerikai “keep smiling”, a kötelező bájvigyor, ami ott a jó megjelenés és az üzleti siker elengedhetetlen kelléke és még véletlenül sem a pozitív érzések jelzése, a “strigulázós” szemlélet, ami úgy látszik, túlélte a KISZ akcióprogramjait: van öregek napja, van környezetvédelem, nők, anyák, közbiztonság és még ki tudja minek a napja, ünnepségekkel, beszédekkel és politikusi nyilatkozatokkal, aztán egy évre le van tudva az egész. Pedig egész évben lehetünk (vagyunk) szerelmesek – miért kellene ehhez külön ünnep, ha minden nap ünnep lehet?
Nem az a baj, hogy ünnepeljük a szerelmet, megajándékozzuk azokat, akiket szeretünk. Valójában az egész farsang, a tél elmúltának örömére tartott vigalmak sora kapcsolatos a szerelemmel, párválasztással. Az ifjabb generációnak fogalma sincs, milyen gazdag és változatos szokásokkal ünnepelték a régiek a farsangot - e sorok írója is bevallhatja, sokukat csak könyvből ismeri. Nyilván lennének közöttük is felelevenítésre méltóak, aktualizálhatóak. Február 14. a magyar kalendáriumban Bálint napja. Több országban e napot tartják a “madarak menyegzőjének”, az angol hajadonok pedig Valentine-nap előestéjén babérlevelet tettek a párnájuk alá, hogy megálmodják, ki lesz a jövendőbelijük, egy másik hagyomány szerint pedig az első másnemű egyén, akit a jeles napon megpillantanak, számíthat a boldog nászra. A magyar hagyományban viszont szent Bálint inkább gyógyító, mindenféle lelki bajok, szédülés és nyavalyatörés (epilepszia) esetén kérték a segítségét, akiket pedig a “frász” tört, böjtöltek e napon. A Bálint név jelentése is erős, egészséges. Párválasztó, kiházasító ünnep, szokás hagyományainkban több is van, farsangtól a szerelem hónapján, májuson át egészen a SzentIván-napi tűzugráson keresztül a Luca-napijóslásokig, nem szorulunk tehát importra.
Ennek ellenére félművelt, de élelmes üzletemberek ismét felfedezték a spanyolviaszt, mint már annyiszor, hogy külföldről hozhassanak be valamit, ami itthon is van, esetleg több, szebb, jobb változatban is. Vagy nagyon is tudatos elidegenítésről, a (főleg amerikai) tőke globalizációs törekvéseiről van szó, ezúttal a szeretet álarca mögött? Arról a szándékról, hogy a nemzeti értékeket, kultúrát, ipart tönkretéve az amerikai tömegkultúra és tömegtermelés piaca legyen az egész bolygó. Sajnos ezt olyan hatékonysággal művelik, hogy a legtöbb nép fiataljai el is hiszik, attól menőek, ha amerikai cuccot hordanak, amerikai filmet néznek, amerikai szemetet esznek. (A hamburgert és egyéb gyorsétkezdei ételpótlékokat ők maguk is “junk food”-nak, szemét-ételnek hívják!)
Ismerjük a médiák és a demagógia hipnotizáló hatalmát. Attól, hogy valamit folyamatosan sulykolnak, még nem lesz igaz, de mindenkivel el lehet hitetni. A szeretettel pedig különösen vissza lehet élni, hiszen az emberszeretetre teremtett lény, és minél kíméletlenebb körülöttünk a világ, annál inkább éhezünk rá - vagy amit e címen adnak el nekünk. Amit a kommunizmus fegyverrel és ideológiával akart elérni, Amerika sokkal kifinomultabban és veszélyesebben teszi. Csak kellő reklám kérdése és máris kezdjük megtanulni, hogy nem mindenszentek, hanem Halloween van (egyre műanyag töklámpást és kísértet-jelmezt lehet eladni), a húshagyó keddet felváltja a Mardi Gras, lesz kis hazánkban Thanksgiving Day (hálaadás napja) - egyedül a Liberations Day elfogadtatása lesz nyűgösebb, de csak a neve miatt, mivel a felszabadulás ünnepét az előző”nagy testvér” sem igazán tudta megszerettetni velünk. Bár lehet, hogy csak a reklámstratégiája volt gyenge.

Kövesi Péter

Zűrzavar és útkeresés
Az ezredforduló szellemisége

“Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém”

Csaknem hétszáz éve írta le e sorokat Dante az Isteni Színjáték első énekében és ma sem lehetne találni ennél találóbb összefoglalást az ezredvégi ember életérzésére. A mai pszichológia ezt életközépi válságnak nevezi: az ember megáll - “visszanéztem félutamból”, ahogy a népdal mondja - és látván, hová jutott, mit ért el, mi lett hajdani álmaiból, vágyaiból, csak azt érzi, zsákutcába jutott. Tudja, változtatni kellene, de a sötétlő erdőben nem leli a kivezető utat. Ám, ha eddig eljutott, jó jel - azt jelenti, felnőtt lett…
Sajnos a legtöbb mai ember későn, vagy sohasem lesz felnőtt. Nem akar felnőni és nem is akarják, hogy felnőjön. Ő is az erdőben bolyong, de meg van győződve arról, jó úton jár, hiszen mindenki - tömegkommunikáció, divat, reklám, politika és más hozzá hasonló tévelygők folyamatosan biztosítják erről. Ez a kisdedként tartás, manipulálhatóság a fogyasztói társadalom legfőbb célja. A gyermek felnőttnek gondoskodó felnőttre van szüksége, aki gondolkodik, cselekszik, felelősséget vállal érte és helyette, táplálja és cserébe az engedelmességért minden bajtól megóvja, legalábbbis ezt igéri. Biztosítás - ez a kulcsszó. Figyeljük meg, mennyi mindent “biztosítanak” manapság: nyugdíjat, egészséget, üde leheletet, tiszta, száraz érzést - egyszóval boldogságot. Egész intézményrendszerünk az államtól az egyházig erre épült fel. Amikor az ember erre rájön - ha rájön - önállósulni akar. Csakhogy egyénivé, lázadóvá válni is csak az erről tanult szabályok, minták szerint tudunk. A példaképek, idolok a popsztároktól a polotikusokig éppoly manipuláltak, mintakövetők, mint mi magunk, csak erről még kevésbé tudnak. A hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmai a legjobb példái ennek - ezért tudtak és tudnak minden kor lázadói a legkomformistább módon besimulni abba, amit másnak szeretnének látni.
Felnőtté válni talán a legnehezebb dolog az életben. Az első születésen - amikor a világra jöttünk - túl vagyunk, és most magunkat kell újjászülnünk. Ezt az eddigi biztonság elvesztéseként éljük meg. Van, aki szembenéz ezzel és van, aki elhiteti magával, hogy továbbra is biztos menedékben van. És közben játszik tovább az eddigi - és egyre veszélyesebb és költségesebb - játékaival, környezeti mérgekkel, fegyverekkel, génmanipulációval és lélekromboló szórakozásaival.
A ma embere ugyanazt érzi, mint Dante, sőt nem csak egyénileg, de tömegesen, világméretben is. Lehet, hogy a homo sapiensnek most kell felnőtté válni? Csak itt nem jön Beatrice, hogy kalauzolja, így kénytelen egyedül, vagy hozzá hasonló eltévedtek seregével vándorolni új és ismeretlen utakon és zsákutcákban. Ami egységes volt, szétesett, ami erős, elgyengült, ami világos, elhomályosult. Ez a zavar és útkeresés jellemző a mai ember szellemiségére, világképére.
Dante nem az utat, hanem az igaz utat nem leli - jelentős a különbség, hiszen éppen az utak sokasága nyílik előttünk. Ez minden útvesztő csapdája - túl sok az út, de csak egyetlen a jó. Aki mindeddig az anyagi világban kereste a sikert és boldogságot, most gazdasági, üzleti vagy politikai válságban találja magát, amelyből újabb, előnyösebb üzletekben, biztositásokban, vagy újabb pártharcokban, esetleg svindlikben, manipulációkban keres kiutat. Aki emberi kapcsolataiban vallott kudarcot, újabb és újabb - rendszerint ugyanolyan zűrös - kapcsolatba menekül. A felelősség-átháritás, bűnbakképzés mechanizmusa akár egész életén át képes elhitetni vele, minden baj a külvilágból származik és hatékony külső eszközökkel elháritható. A gyengébbek egy olyan hatalom védőszárnyai alá menekülnek, amely erős atyának vagy óvó anyának tűnik.
Dantét egy nő, Beatrice vezeti - ez annyit jelent a ma nyelvére forditva, hogy egy maszkulin világból - és a mi világunk szélsőségesen maszkulin lett az utóbbi századok során - csak a női, feminin oldal tudja megmutatni a kiutat. “Ha a yang elérte a maximumát, visszavonul, hogy átadja a helyét a yinnek” - mondja a taoista bölcsesség. Csakhogy most a legkevésbé sem tűnik úgy, hogy például az erőszak szélsőségei önként el akarnának tűnni - csak valami pusztitó megrázkódtatás veheti el az erejüket. Vagy paradox módon valami krisztusi erejű szelídség. Ma pedig a hívő kereszténynek is fel kell tennie magának a kérdést: mennyire használható napi életstratégiaként az evangéliumi tanitás, hogy ha az egyik arcodat megütik, tartsd oda a másikat is? Képesek vagyunk-e kenyérrel visszadobni, ha kövel dobnak meg, miközben azt látjuk, mások géppisztollyal vagy bombával válaszolnak?

Korunk jellemzője, mondhatnánk a kor szelleme, hogy egyre többen megérzik azt, amit a tudomány úgy fogalmazott meg, hogy egy rendszer problémáit csak egy magasabb rendű rendszerben gondolkodva lehet megoldani. Ilyen, magasabb szintű - de mindenesetre nagyobb rálátást kínáló - rendszernek tűnik a benső mélységek kutatásán nyugvó önismeret, a filozófia, vallás, ezotéria és minden spirituális irányzat. De vajon valóban magasabb rendűek-e ezek, megoldási lehetőségek, vagy csak a problémákat odázzák el? A válasz: ez is, az is lehet. Ha a reális élet, a való világ dolgaiban való eligazodást segitik, csökkentik a félelmet, szenvedést, kiszolgáltatottságot, megtanitják egymásra figyelni, közelebb hozzák egymáshoz az embereket, felébresztik a felelősség érzését mindazért ami a Földön történik, tökéletesen mindegy, hogy nevezik magukat, miben hisznek és mit csinálnak. Ilyen irányzatokból is sok van és az intellektuális mérlegeléshez szokott elme újabb útvesztőben érzi magát. Egyszerű volt a helyzet szinte egy teljes évezreden át: a kereszténység megtéritett vagy kiirtott mindent maga körül, így a hiszek - nem hiszek fekete-fehér világában nemigen volt választási lehetőség. A huszadik században viszont varázsütésre kitágult a világ, az ókor mitikus világképe és a legújabb tudományfilozófiák, a távoli tájak vallási, világnézeti sokszinűsége a délamerikai sámánoktól a buddhizmusig egyszerre csak itt volt. A nagy nyugati vallások még ma is többnyire neurotikusan reagálnak e sokszínűségre, sokan pedig arra jöttek rá, hogy épp a kereszténység tett neurotikussá egy egész civilizációt a félelemre, tilalmakra, bűnre és bűntudatra épített tanításaival. Sok újonnan megismert eszme a szabadságot, felszabadulást igéri - amiből aztán az elfojtáshoz szokott nyugati világ gyakran szabadosságot csinál. A miszticizmus, ezotéria, szellemtudományok azt kinálják, segitenek a dolgok legmélyére látni, személyesen megélni, amit eddig csak elhinni lehetett - miközben olykor képzelt világok lidércfényét vetitik elénk. A pszichológia és az elméleti fizika pedig ugyanazt bizonyitja - a misztikum kiiktatásával - az emberről és a világról, amit a régi vallások hittek - vagy csak az önmaga gyökereit kereső ember magyarázza bele a védákba az atomfizikát - ki tudja biztosan? A marxizmus radikális valláskritikájáról is kiderült menet közben, hogy nem más, mint a materializmus nevű vallás téritőhadjárata az összes többi ellen.
Közben keressük saját nemzeti gyökereinket is és megpróbáljuk végre mi magunk értelmezni őstörténetünket, hagyományainkat, miután mindeddig idegenek tették meg ezt saját vallási, politikai, gazdasági érdekeik mentén. Vajon csodálkozhatunk-e, hogy a nemzeti öntudat több évszázados elnyomása után az inga most a másik irányba leng ki: egyre több kutató bizonygatja, hogy Isten magyar szóval teremtette a világot, Jézus törzsökös szittya sarj, mi vagyunk a kiválasztott nép és szent István királyunk Jézus Krisztus egyenes ági leszármazottja? A sok logikusnak tűnő okfejtés mellett is bizony sok türelem kell hozzájuk és sok idő, hogy a túlzások lecsengjenek.
A bináris, igen-nem logikához szokott nyugati elme az egybeesések és azonosságok ellenére is kételyek között vergődik: lehet-e két (vagy több) egyszerre igaz nézete a világnak? Lehet-e egyszerre elfogadni Jézust és Buddhát, Lao-cét és a sámánizmust? Kötelező-e a választás, és ha igen, mi szerint válasszunk? A szimultanteizmust, szinkretizmust többnyire kritikák érik, lassan-lassan formálódik az ökumenizmus, a teljes szintézis pedig már a jövő évezredre marad.
A kételyeket természetesen fokozzák a csalódások. A jelenkor spirituális perzsavásárán sokan szeretnének jól keresni, nyájat gyűjteni, prófétává válni. Mások egyszerűen csak nem azt adják amit igértek: megszabadulás helyett akolba terelnek, megvilágosodás helyett pszichózist terjesztenek. De mielőtt belemelegednénk az ostorozásukba, vegyük észre, hogy a legreálisabb igény van a szektákra, prófétákra, csodadoktorokra, gurukra és nyájaikra! Ne őket szidjuk azért, hogy vannak! (A pejoratív ízű “szekta” kifejezés helyett lassan itthon is terjed a külföldről átvett “új vallási mozgalom” kifejezés, amely a sommás elítélés helyett azt a nyilvánvaló tényt rögzíti, hogy terjedőben van egy, az eddigitől eltérő, úfajta vallásosság)
A nagy vallásokat sokan érzik kiüresedettnek, erőtlennek, formálisnak és nem tesz jót a hírüknek a valahai vagyonért való mai tülekedés sem. Mindenképp pozitív törekvés az új keresése, a ma is használható világkép, hitrendszer, szintézis igénye. A kis közösségek barátibbak, emberközelibbek is, mint a nagy gyülekezetek. Tény az is, hogy újszerű, személyes lelki-szellemi élményekre is több lehetőség nyilik az új vallási közösségekben. A baj ott kezdődik, amikor egy ilyen társaság segitség helyett akadályozza tagjai személyiségfejlődését, kiszakitja természetes közegeikből, fizikailag korlátozza és kizsákmányolja, lelkileg megnyomoritja, manipulálja őket. Lélektani szempontból guru a mitikus atya, a nyáj az anya archetipusát testesiti meg és tagadhatatlan, mindkettőre szükségünk van. Csak az nem mindegy, hol találjuk meg és kire vetitjük ki ezt az igényünket. Ma jószerrel nem tudjuk, milyen az igazi lelkiatya, szellemi vezető, hamis guruból pedig végtelen a felhozatal. Hajlamosak vagyunk a közösséget is összetéveszteni a nyájjal. A közösség szabad, gondolkodó emberek önkéntes társulása, mig a nyájat összeterelt egyedek alkotják. A közösség segít tagjainak abban, hogy felnőjenek, míg a nyáj (és vezetője) minden erejével akadályozza ezt. A közösség megtart, a nyáj begyűjt és megtorolja az egyéni akciókat, főként pedig a kiválást. A legfontosabb pedig talán az, hogy mig a közösség erősiti a tagjait, a nyáj a saját erejét a tagoktól vonja el.
Sokan kérdezik, hogyan lehet elkerülni, hogy valaki egy veszélyes, destruktív társaság hálójába kerüljön. A megoldásnak két útja van: a kellő információ begyűjtése, illetve az érdeklődők felvilágosítása ezekről - a gyakorlat sajnos azt mutatja, a fiataloknak igen homályos elképzeléseik vannak arról, mit akar és mit csinál az adott közösség - másrészt a személyiségfejlesztés: az érett és független személyiségnek nincs szüksége a szélsőséges csoportokhoz való csatlakozásra. Túl ezen, egy valódi, meleg családi légkörben felnövő ember számára ezek csábítása is lényegesen kisebb.
A gurukba, a most és itt testet öltött megváltókba, vagy a csodálatos űrlényekbe vetett hit még legalább két fontos feladatot ellát. Az anyagelvűségtől még elszakadni nem tudók számára nyújt kézzel fogható istent - gondoljunk bele, mennyivel könnyebb, mint egy testetlen istent szeretni! Másrészt, egy ilyen guru személyébe bele lehet vetiteni mindazt a tökéletességet, amit magunkból hiányolunk, és mindezt majd az ő kegye és áldása fogja nekünk megadni - nekünk nem is marad más dolgunk, mint imádni. A recept ősi és fölöttébb egyszerű: jobb a saját problémáinkat másra testálni, mint magunknak küszködni velük - és ez megér némi megalázkodást és javadalmazást.
A csodavárás mindig is jellemzője volt az emberi nemnek. Sokaknak épp csodákra van szükségük, hogy megingó biztonságérzésüket visszaszerezzék- számos vallásos közösség pedig tömegesen szállitja a csodákat. Hivek sugallatokat kapnak, eldőlnek, nyelveken szólnak (valójában inkább önkivületben kiabálnak), azonnal gyógyulnak - nem is sejtve, hogy ez nem Isten műve, mindössze ügyesen manipulált tömeglélektani hatás.
Gyakorta sorolják a szélsőségekhez a magukat ezoterikusnak nevező irányzatok, csoportok, mesterek ténykedését. Itt is gyakori az információhiány, és az ezotéria cim sokszor csak reklámfogás. Az ezotéria eredeti értelme, a titkos tudás birtoklása, mára elveszett, de legalábbis átértelmeződött. Ma a filozófiák, vallások sokszinűségéből leszüremlett olyan szintetikus ismerethalmazt - és ami fontosabb - erre épülő gondolkodási, életértelmezési és életviteli rendszereket értünk alatta, amelyek a régi kultúrák tradicióira épülnek, leginkább olyan tanitásokra, amelyek akkor sem a tömegekhez szóltak. Ezt a tudást próbálja integrálni a mába - rendkívül fontos, a realizálás, hogy mindez ne csak intellektuális játék legyen. A valódi ezotéria a hagyományok ismeretét és aktualizálását, tudásvágyat, segitőkészséget, felelősségérzetet és magas erkölcsiséget kiván meg és fejleszt ki. Ebben a tradicionális vallási, meditációs, testi - lelki gyakorlatok és a mai önismeret, személyiségfejlesztés módszerei tökéletesen megférnek egymással. A valódi ezotéria egy következetes szellemi út, amely mentes a hamis miszticizmustól és mindennemű szélsőségektől is. Ezek vadhajtások és nem tartoznak a vvalódi ezotériához, bár a külső szemlélő természetszerűen ezekről hall többet.
Sok vitát vált ki napjaink szellemiségének egyik legjellegzetesebb jelensége, a New Age mozgalom. Megszállott hivei és elvakult üldözői egyaránt vannak. Mielőtt kiöntenénk a fürdővizzel együtt a gyereket is, jó szétválasztani, mit is akart ez a mozgalom, attól, ami lett belőle. Jó negyedszázada brilliáns elmék a jövő számára vallások, filozófiák, köznapi élet és tudomány szintézisét akarták megvalósitani - és nagyszerü dolgokat találtak ki. Ügyes üzletemberek pedig azonnal startoltak, tömegtermelni, palackozni kezdték a misztikumot és ezotériát, mint a Coca Colát, a nagyközönség számára gyorsan fogyasztható közhelyhalmazt, szines giccset, Disneyland-világot csináltak belőle, ami nem megoldja, hanem letagadja és elbagatellizálja a problémákat, és hamis illúziókba ringat szellemi fejlődésről, szépségről, szeretetről, Istenről. Ugyanolyan veszély ez, mint a drog, vagy a számitógéppel csinált virtuális valóság, és szép számmal vannak szenvedélybetegei is. Az általános vélekedés ellenére ennek a New Age-nek nem sok köze van az ezotériához.
A napjaink szellemiségét képviselő valamennyi új, vagy újjászülető szellemi irányzat velejárója lehet egyfajta elittudat, kiválasztottság-érzés, a “mi tudjuk az igazságot” vakhite, amely a többiek lenézésével vagy téritő szándékkal, prófétizmussal párosulva bizony sok türelmet kiván a környezetétől. Ezeken a gyermekbetegségeken szinte mindenki, személy vagy csoport átesik. Ahol ez marad a jellemző, ott egyértelműen megrekedtek a személyiségfejlődés alacsony szintjein, és előbb-utóbb deviánssá, destruktivvá válnak. Sajnálatos, de ez a helyzet sok mai mesterrel, és alternativ gyógyitóval. A pozitiv szellemiségű csoportok és vezetőik nem csak hogy nem tűrik meg ezt a mentalitást, de tudatos leépitésükre törekszenek.
Akik életmód-életreform, gyógyitó, vagy bármilyen spirituális közösség vezetésére vállalkoznak, nap mint nap találkoznak ezekkel a dilemmákkal. Könnyebb helyzetben vannak azok a közösségek, amelyek szigorúan egy irányra szakosodnak, bár őket a beszűkülés fenyegeti. Igény sokkal inkább a nyitott közösségekre van - a túlzott nyitás viszont olyan, mint a huzat, mindent behoz és kivisz, ha nincs valami eszmei- etikai stabilitás, stabil közösség sem alakul ki, legfeljebb felszines érdeklődők átjáróháza. Bármennyire is szeretnénk nyitottak maradni, kénytelenek vagyunk egyes bekérezkedők, (sőt inkább befurakodni akarók) előtt bezárni az ajtót. Hogy ki előtt - egyeránt függhet a józan belátásunktól, vagy a megérzéseinktől.
Sokan azt várják tőlünk, segitsünk: mi igaz és mi nem, hová menjenek és mit kerüljenek - és sokszor nem tudjuk, mit mondjunk. Mitől óvhatunk meg valakit és mitől nem, és ha megóvjuk, nem fosztjuk-e meg valamitől, amit magának kellett volna megélnie? És vajon tévedhetetlenek vagyunk-e, a legjobb tanácsunkkal vajon nem problémák özönét zúditjuk rá a tanácsot kérőkre? Tehetünk-e valamit a kétkedőkkel, a hitüket vesztettekkel, kiszolgáltatottakkal, sodródókkal, azokkal, akik mindezt alapvető létélményként élik meg? Ezek azok a kérdések, amelyekre szintén nincs recept.

Ugyanezeket a problémákat - és még sok mást is - körül lehetne járni még az értékrendek átalakulására, társadalom- és családszociológiai szempontokra, vagy érzelmi viszonyainkra koncentrálva, ám ez nyilvánvalóan túlmutatna jelen kereteinken, így be kell érnünk a fenti, laza ecsetvonásokkal felfestett impresszionisztikus és szubjektív tablóval, ahol a kellően ki nem dolgozott részleteket ki-ki a saját ízlése szerint pótolhatja ki.
Korunkat nem csak az áltagember, de a legtöbb elmélyült elemző is válságosnak látja. Ezt a tudománytól a kultúráig, vallásig, a bioszféra állapotáig minden alátámasztani látszik, és nem gondolom, hogy kétségbe kellene vonnunk. De vajon volt-e valaha is olyan kor, amely saját problémáit nem válságként élte meg? Mi lenne, ha válság helyett egyszerűen csak változásról beszélnénk? Ami közös a két szóban és a két szituációban: valami mássá vált körülöttünk, mint azelőtt volt. Ami nem mindegy: hogyan reagálunk rá. A válság mindig erősebb, mint mi vagyunk: maga alá temet, elsodor, tehetetlenné, kiszolgáltatottá tesz. A válságnak áldozatai vagyunk, míg a változást irányíthatjuk, kézben tarthatjuk. A változásban benne van a választás is: a bifurkációs pont, ahogy a tudomány nevezi. A változás mindig veszteséggel is jár. Ez Siva tánca, ahogy az indiaiak vevezték, míg egyik mozdulata pusztit, a másik teremt. Nem lehet egyszerre megtartani a régit és elérni az újat. Sajnos el kell engedni az eddigi kapaszkodókat. És ha nincsenek újak, bizony el is eshetünk. A jelenkor változásai sokszor az anyagi biztonság megrendülését hozzák - és aki az anyagban vett menedéket eddig, támasz nélkül marad. De meginognak a társadalmi eszményekbe, a tudomány, technika mindenhatóságába, vagy a vallások, egyházak üdvözítő útjába vetett hitek is. És ahol e század újakat nem tudott felmutatni, marad a régiek újraértelmezése, megerősitése, vagy leginkább a szintézis, az egység keresése. Dante Beatricéje pedig mégis ott van mellettünk: az elmélyülés és a belső utak, érzékenység, érzelmek és megérzések, intuició, a belső hang, lényünk elnyomott yin oldala, agyunk kihasználatlan jobb féltekéje. Ezek vezethetik ki az ezredvég emberét a sötétlő erdőből - természetesen a bal féltekével, a yang erőkkel egységben. Ez látszik ma a továbblépés- továbbélés legszilárdabb lehetőségének. Aztán, ha majd ezer év múlva visszanézünk, látni fogjuk, jól döntöttünk-e?
Kövesi Péter

A Föld története
A szellemtan szerint

A szellemtan is foglalkozik bolygónk történetével – természetesen egészen más szempontokat vesz figyelembe, mint a mai természettudományok. Igaz, ennek az utóbbinak valamennyi állítását még nem sikerül tényekkel alátámasztani, de ez nem zavarja a szakembereket. Ebből a szempontból nézve valószínűleg a szellemtani alapgondolatok sem kell, hogy zavarják azokat, akik egészen más nézeten vannak.
A spirituológia szerint a Föld 15 milliárd évvel ezelőtt keletkezett egy ősrobbanással. Tulajdonképpen ekkor alakult ki a naprendszer is a mai formájában. Az utána következő időszakban a csillagászati testek anyagai megszilárdultak, és lassan kialakultak a mi bolygónkon is azok a feltételek, amelyek lehetővé tették a szellemi vezetés számára, hogy a Föld számára kidolgozzák a fizikai testet jellemző anyagrezgéseket, megteremtsék a további feltételeket, hogy a bolygói hiearchia szellemlényei megtelepedjenek és emberi testet öltsenek.
Szellemi lények készítették elő a Föld benépesítését
Az ember megjelenése előtt a Földön már gazdag állat- és növényvilág létezett és amikor a lét feltételei alkalmassá váltak, akkor elérkezett a pillanat, hogy a távoli bolygóközi térségből szellemi lények a Földre jöjjenek és előkészítsék más szellemi lények számára, hogy a Földön fizikai testet öltsenek. Ezek voltak a segítő szellemek, akik 200 000 évig voltak jelen, hogy dolgozzanak az ember létrejöttén.
Elsőnek a Merkúr bolygóról érkeztek a segítőszellemek, hogy kidolgozzák a Föld fizikai jellemzőit. Őket követték a Sziriuszbeliek. Egy részük a talaj felszíne alá vonult, mert a Föld légköre nem volt megfelelő számukra. Akik mégis a felszínen maradtak, kialakították Lemúriát és Atlantiszt. A parajelenségek kutatói szerint a Szíriuszról érkezett szellemi lények közül még ma is sokan léteznek a Föld felső kérge alatt, természetesen a megfelelő létformával azonosuló testtel.
A fizikai testbe költözött első szellemi lényekből lettek az ősemberek, ők voltak az első testfoglalók és tőlük indultak el egyesek a bukás, mások a fejlődés felé.
Atlantisz 9-12 ezer évvel ezelőttig létezett, Lemúria már korábban megsemmisült. Atlantisz története apáról fiúra szállt, erről szerzett tudomást Platón, később Énok majd Homérosz is.
A bukás akkor következett be, amikor a fizikai testben élő szellemeknek megtetszett az anyagi világ, megfeledkeztek szellemi mivoltukról, megtagadták teremtő istenüket, hajszolni kezdték az anyagi élvezeteket és örömöket. Bukásukkal életükbe beköltözött a halál és a kegyetlenkedés. Mivel az első testet öltött szellemi lényeknek még birtokában volt a teremtés mágikus tudása, ezt a képességüket egymás ellen is felhasználták.
Az első emberek a Földön még rendszeresen ápolták kapcsolataikat más bolygókon létező testvéreikkel, innen erednek az ősi barlangrajzok egyedi, érdekes képei Dél-Spanyolországban és a Szaharában.
Testet öltött szellemcsoportok
A Földet többfajta szellemcsoport népesítette be. A néger szellemcsoport egy távoli csillagról érkezett bolygónkra. Ennek a csillagnak még a ma csillagászai nem adtak még nevet. A néger, illetve az angolai ember kialakulásakor nem volt fekete, hanem sápadt volt egy kevés kékesség fokáig. Teste szőrrel volt borítva, mai nyelvhasználattal élve borzasnak lehetne őt nevezni. Nem volt agresszív, nem kis mértékben ez lett az oka annak, hogy kénytelen volt elköltöztni más bolygóra. A Földön jelenleg élő angolai fajnak már nincs köze az eredeti néger faj szellemiségéhez. Az indonéz emberfaj tiszta formájában szintén kihalt, bár véletlen találkozása a cigány emberrel összeolvasztotta őt egy olyan emberfajtába, amit polinéz embernek nevezünk. A cigány ember színtén ősfaj, leszármazottjai vannak Indiában és a környező országokban. Termete vékony, nem agresszív, megtanulta, hogy inkább a kiutakat tervezze, mint hogy szembeszálljon támadójával. Szellemi elődeik a plejádiak voltak. Az északi fehér ember egy olyan éghajlati övezetben jelent meg, amely nem volt hideg. A fehér ember Afrika sivatagjaiban fejlődött ki, de onnan észak felé vándorolt a Földközi-tengeren át, amely akkoriban még nem volt nagy természeti akadály. Különböző irányokba széledt szét ezután. Egy póluseltolódás következtében rossz időjárási viszonyok alakultak ki, túlélésük miatt meleg öltözéket kellett neki kiagyalnia, prémes állatokra vadászni és ezeket tőrbe csalni. Csak azok élték túl a megpróbáltatásokat, akik megfelelő tervező és innovatív képességgel rendelkeztek. Ez a képesség genetikai állományukban megmaradt. A kínai ember úgy fejlődött ki, hogy ellensúlyoznia kellett a könyörtelen és a békés embercsoportok közötti létet. Termetük apró, természetük olyan, hogy eltűnődjenek az eseményeken és érzéseiket mérlegeljék cselekvéseik előtt. Kimértek, nem hajlamosak a felizgathatóságra. Ezért élték túl az evolúciót.
Külön szellemcsoport népesítette be a mai amerikai kontinenset. Az inkák és az aztékok szellemi ősei a mai napig is élnek bolygónk különböző részein. Az ő szellemcsoportuk a bukás áldozatai lettek. Kiveszésüket, illetve távozásukat elősegítette a spanyol hódítók megjelenése az amerikai kontinensen.
A Föld és lakóinak a jövője
Jelenleg a Földön élő szellemcsoportok ideje lejárt, a Bibliában és más profetikus irásos emlékekből, jóslatokból, mediális közlésekből megtudhatjuk, hogy lesz egy végítélet. Ennek a végítéletnek csak a hangzása félelmetes, a jelentősége annyi, hogy az emberiség Krisztus után 2000 éves haladékot kapott, hogy kiemelkedjen az anyagi világ rabszolgaságából és szabad akaratával vezérelve felemelkedjen és elhagyhassa a földi világot. A János Jelenésekben pontosan le van írva a történések sorrendje. Az égen egy félreismerhetetlen jel tűnik fel, amit a Föld minden lakója látni fog. A világ rendje felborul, a népek közötti ellentétek kiéleződnek és egy óriási háború fog kirobbanni. Az emberiség nagy része elpusztul. Akik életben maradnak, azok egy ezer éves újabb lehetőséget kapnak, hogy válasszanak egy szellemi felemelkedés vagy egy újabb bukás között. A Földön ezer évig egy aranykor következik, szinte paradicsomi állapotok fognak uralkodni. Ebben az időszakban visszaszületnek a magasabb szintű szellemek, de újabb szellemcsoportok testet öltött képviselői is megjelennek, valamint azok a száműzött lelkek testet öltött képviselői is, akik annak idején a sötét erők mellé álltak. Szabadon kísértethetnek, csábíthatják az embereket, befolyásolhatják a fizikai testet öltött szellemeket.
Ezt követően újabb megmérettetés következik és az igazi végítélet ekkor következik. Aki ekkor elbukik, annak szelleme örökre meg lesz semmesítve, mert a sok millió év alatt alkalmatlanná vált arra, hogy megtisztuljon és felemelkedjen.
Egy új szellemi nemzedék érkezik, ezrk átveszik a korábbiak helyét a Földön. Az újak tanulni érkeznek és a felsőbb törvények megtapasztalására születnek le a Földnek nevezett bolygóra. A világmindenségben ugyanis mindig lesznek alsóbb fejlettésgű szellemcsoportok, akik számára a Föld alkalmas fejlődésük lebonyolítására. Bolygónk tehát hasonlít egy olyan épülethez, amelyben a lakók ha elérnek egy fejlettségi szintet máshová költöznek és helyükbe újabbak érkeznek, hogy az épületet benépesítsék. A Föld lakóinak fejlődését magas szellemcsoportok irányítják. Tudnunk kell azt, hogy a Föld nem a miénk, hanem kölcsön kaptuk gyermekeinktől. Ha most tönkre tesszük, saját magunknak tesszük tönkre, mert tulajdonképpen mi fogunk újból ide visszaszületni.
FÁY Gábor

A gondolatok ereje
Kívánságteljesítő szolgálat

A gondolatoknak erejük van. A gondolat ugyanis energia, és Einstein óta ma már majnem mindenki tudja, hogy az energia nem vész el, csak esetleg átalakul. Az átalakulással most ne foglalkozzunk, inkább azzal, hogy ha valaminek ereje van, akkor az meg is teremthet valami. Már foglalkoztunk azzal, hogy az ember képes elementárokat alkotni, rossz szokásai élősködőkké válnak és képtelen, vagy csak nagy nehezen tud megszabadulni tőlük. Ha viszont sokan alkotnak gondolatukban vagy képzelnek negatív energiát, az valóságos felhővé alakul át és befolyásolni képes az emberek fizikai világát.
Sok ezoterikus tanító állítja, hogy fontos önmagunkban békét teremteni, és ha sok ember alkot magában békét, akkor környezete is békéssé válik. Erre pedig nagy szükség van. A béke ugyanis a szeretet érzését váltja ki és a szeretet a legnagyobb erő, ami létezik a világmindenségben.
Ellenkező dolgokra is sok példát találunk. A tévé képernyőjén szinte sorozatban nézhetünk úgy nevezet katasztrófa-filmeket. A filmek alkotói katasztrófákat teremtenek a nézők szórakoztatására, hogy egy kicsit izguljanak a képernyő előtt. Láthattunk repülőgépeket elrabló terroristákat, lángoló felhőkarcolókat, földrengéseket, amelyek városokat söpörtek el a föld felszínéről, történeteket valós és valótlan szőkőárakról, vulkánkitörésekről, gátak leomlásáról. De vannak a világűrből érkező gonosz idegenek, üstökösök, aszteroidák.
Nemrégen olyan katasztrófa-filmet is láthattunk a tévé képernyőjén, amelyben az életben maradottak fosztogatták az üzleteket, az életben maradottak vagy az elköltözöttek otthonait, és a fosztogatók ellen bevetették a nemzeti gárdát, katonákat, stb.
És akkor megtörténik a valóság. Egy aszteroida valóban közeleg bolygónk felé, még nem lehet pontosan kiszámítani pályáját, de minden valószínűség szerint az ütközés elkerülhetetlen lesz a Földdel. Nem most, valamikor a jövőben. A terroristák vérfagyasztó tevékenységéről már majdnem, hogy meg is csömörlöttünk, de a legutóbbi szélvihar utóhatásaként láthattuk az üzletek fosztogatását, a katonaság bevetését a rabló bűnözők ellen. A Rita hurikán után a fegyveres nemzetőrök már parancsban kapták, hogy akit rabláson kapnak, felszólítás nélkül lelőhetik.
Gondolatban, leírva, filmre véve megteremtettük azokat a gondolatokat amelyek egy bizonyos idő elteltével valóra is váltak.
Az év vége felé azonban szórakoztatóbb témával kellene foglalkozni, nem a negatív, sötét gondolatok következményeivel. Kellemesebb dolgokról is elmélkedhetünk, mert a gondviselésnek kívánságteljesítő szolgálata is van. Ha kigondolunk valamit és ezt kérjük, akkor meg is kaphatjuk.
A világmindenségben minden embernek létezik egy segítője. Ezt a segítőt lehet gondolatban kérni, hogy tegye lehetővé valamilyen kívánságunk teljesítését, problémánk megoldását. Elképesztő, hogy olykor nagyon gyorsan meg is érkezik a segítség. A kívánság teljesül, vagy problémánk megoldására sugallatot kapunk. Megálmodjuk, vagy egyszerűen eszünkre jut, hogy esetleg, ha így és így megpróbálnánk rendezni a dolgot, akkor… És a dolog rendeződik.

Történet a Szolgálat működéséről
Egy ismerősöm mesélte történetét a kívánságteljesítő szolgálatról. Elmondta, hogy ha életünket a gondolatok szabják meg, akkor gondolatok erejének konkrétan is működnie kellene. Ő azt tervezte ki, hogy a szolgálattól kér egy olyan partnert, aki hozzá illik. Legyen az a fiatalember vegetariánus, antialkoholista, foglalkozzon valamilyen keleti harcművészettel, ne dohányozzon, stb. Kilenc pontot határozott meg és a kívánság teljesítését három hónapban szabta meg.
Három hónap letelte előtt megismerkedett egy fiatalemberrel, akire pontosan ráilletek listájának pontjai. Sajnos azonban más dolgokban nagy volt az eltérés, így a kapcsolat nem lett tartós, de a barátnő megállapította magában, hogy a rendelési technika bizony működik! Később egész sor ”rendelést” adott le és valamennyi sikerrel teljesült. Még pénzrendelése is volt, de ennek megvalósulását saját maga kétkedése gátolta meg. Nem hitt a megvalósítás lehetőségében, ezért a kívánság nem is valósult meg.
A legjobb eredményeket a partner-kapcsolatok esetében könyvelte el a barátnőm. Elkészített egy 15 pontos listát, majd egy 25 pontosat, megszabta a határidőket is, és a szállítmányok minden alkalommal „megérkeztek”. A partnerkapcsolatok azonban valamennyi esetben „megbuktak”, leginkább valamilyen apróságon.
A problémáját megvitatta egy az ezotériában jártasabb barátunkkal, aki azt tanácsolta neki, hogy ne állítson össze kívánságlistát. Hanem bízza az Univerzumra a választást, az pontosan tudja milyen partner kell neki. Ha megalkotja kívánságát, akkor fűzze hozzá, hogy „pont olyan társat szeretnék, aki most nekem a legjobb”. És az ilyen kívánság megvalósítása is működött. Úgy látszik a Világmindenség illetékese nagyra értékeli a kívánság beterjesztőjének bizalmát.
Ismerősöm ekkor állást kért a kívánságteljesítő szolgálattól. Rövid időn belül két állásajánlatot is kapott. Sikerrel járt az autóvásárlása is, mert régi kocsiját korábbi barátja összetörte, és az most fizetett, így vehetett magának egy kis hozzáfizetéssel jobb kocsit.
Megkérdeztem tőle, hogy a rendeléseket hogyan kell leadni?
- Kezdetben nagy feneket kerítettem. Kiültem a holdfénybe, gyertyát gyújtottam, halk zenét kapcsoltam be. De mindez már a multé. Most már teljesen kötetlenül, normális formában „adom le” kívánságaimat, mintha mellettem ülne a teljesítésért felelős ügyintéző. De azért bizonyos komolyságra szükség van. Egy kissé magunkba kell szállni, mert hát azt kapjuk meg, amit rendelünk. Végig kell gondolni a rendelést. Bár sorsdöntő kérdésekben a Világmindenségé a döntő szó, az illetékes erő pontosan tudja mire lehet szükségünk, mit nem kell teljesítenie.
Vigyázni kell és el kell kerülni az olyan megfogalmazásokat, hogy „remélem ez és ez nem történik meg velem”. Általában ez meg is történik. Rendeléskor el kell felejteni a „nem” és a „semmi” szavakat. Végezzünk csak el egy kis kísérletet: Üljünk a lakás egy csöndes sarkába, és szólítsuk fel magunkat arra, hogy két percig ne gondoljunk az elefántra. Minden vaószínűség szerint soha olyan intenzitással nem látunk magunk előtt elefántot, mint azon a két perc alatt. Tehát ha gondolatban megfogalmazunk egy kívánságlistát, akkor ne tűzzük ki magunk elé, hogy az ellenkezőjét annak a dolognak nem akarjuk, mert egész idő alatt pontosan annak a dolognak az ellenkezője fog gondolataink között kószálni.
Persze csüggedni sem szabad, ha valamilyen nagy horderejű kívánság nem valósul meg. Biztosak lehetünk abban, hogy a felsőbb vezetés pontosan tudja, hogy nekünk valamilyen oknál fogva az a rendelés nem tenne jót. Lehet, hogy később ki is derül, hogy mi lett volna, ha azt a lakást, állást vagy partnert megkaptuk volna. Lehet azonban, hogy a világmindenség valami sokkal jobbat tartogat számunkra, mint azt, amit elképzeltünk. Kezdetben, első lépésként kérjünk csak kis dolgokat, ezzel bizalmunk is növekedni fog, miközben kis kívánságaink teljesülnek. Kezdetben talán azt fogjuk hinni, hogy véletlen az egész, véletlenségből teljesült valamilyen óhajunk, de amikor már az ötödik kívánságunk is „bejött”, akkor valószínűleg bizalmunk is megjön és kezdünk hinni a kozmikus kívánságteljesítő szolgálatban. Segíthet talán, ha egy naplót vezetünk kívánságainkról és a véletlenül teljesült óhajokról.
Krizis helyzetekben megoldást is rendelhetünk és az hirtelen, intuitív módon meg is érkezik. Megálmodjuk a tennivalókat, vagy éppenségben eszünkbe jut egy megoldási lehetőség, amire korábban nem is gondoltunk…
FÁY Gábor

A halál

Hiedelmek az elmúlással kapcsolatban


Régi idők hiedelme szerint november hónappal elérkeztünk az év utolsó szakaszába, amikor a földi élet is a befejeződéséhez közeledik. November hónappal a Halálherceg uralma kezdődik, aki a Nyáristentől veszi át az uralmat. De mi is ez az elmúlás? Egyenlő lenne a halállal? Minden valószínűség szerint a halál nemcsak egy szó, amely félelemmel tölt el bennünket, nemcsak az élet megszűnésének a kifejezője, amely azonosat jelent egy fekete lepelbe burkolt kaszással. A halállal valóban megszűnik az élet? Létezik egy halál utáni lét is?
Az emberiség egy része nem hisz a halál utáni életben, azt az elvet vallja, hogy egyszer élünk és életét így is éli le, míg a fizikai létben tartózkodik.
Az emberiség másik része, akiknek életét átszövik a vallási dogmák, valamilyen szinten hisz a halál utáni létben. Hisz egy végső elszámolás eljövetelében, amikor elporladt teste újra életre kel, kiszáll sírjából és az isteni kegyelem hatására újból találkozik környezetének egykori tagjaival, szeretteivel vagy ellenségeivel.

Hol lesz az élet folytatása

Vannak népek, amelyek alacsonyabb létformában képzelik el létük folytatását. A tibeti kolostorokban például az a hiedelem, hogy az elhunyt tanítók az ottani kutyák testében folytatják haláluk utáni életüket. Ezért a kolostori kutyákat nagy tisztelettel gondozzák, etetik és vigyáznak rájuk. Ez a hiedelem azonban ellentétben áll a tibetiek egyik legismertebb és talán a legtanulságosabb könyvével, a Tibeti halottaskönyvvel, amelynek első része a halálra való felkészüléssel foglalkozik, a haldoklónak azzal az útmutatásával, hogy mi vár rá az elmúlás utáni időszakban. A második rész pedig a velük való kapcsolattartással foglalkozik, az elhunyt szellemének tanácsadásával, segítésével, hogy jobban feltalálja magát új létformájában. Ebben a fejezetben egy szó sincs arra vonatkozólag, hogy az elhunyt az embernél alacsonyabb létformában tér vissza a fizikai valóságba.

A keleti vallásokra általában jellemző a számszárában, a körforgásban való hiedelem, amelyben szerepel az a tézis, hogy az elhunyt azonnal visszaszületik, általában beleszületik abba a családba, ugyanabba az élethelyzetbe, ahonnan eltávozott és az elhunytnak újabb földi életében való viselkedésével meg kell próbálnia a megvilágosodás megvalósítását, ami azt jelenti, hogy többet már nem kell visszaszületnie a földre.

De milyen hiedelmek léteznek a halállal kapcsolatban a különböző világvallásokban? Milyenek a különböző vallások elképzelései a túlvilágról?

Az egyiptomiak voltak az elsők, akik arról írtak, hogy az ember földi erkölcsi magatartása határozza meg anyagmentes továbbélését. Földi életüket szinte teljes egészében a túlvilágra való felkészülés jellemezte. Hiedelemviláguk ismert magas rangú szellemeket, őrangyalokat, sötét lényeket. Ismerték a szellem és a lélek közötti különbséget. A fáraók a Napisten kiválasztottjai voltak és nem kellett félniük Osirisz alvilágától. Az elhunyt Rá hajóján került a túlvilágra, ahol hét kapunál kellett levizsgáznia. Szívét a túlvilágon egy pehellyel kiegyensúlyozott mérlegre tették, és úgy ítélték meg. Számot kellett adnia életéről és arról a tudásról, amit a halottaskönyvből merített. A túlvilág a Nílus völgyeként volt leírva, tizenöt régióra volt felosztva, ahol a jövevény később a sírjába helyezett tárgyakkal munkálkodhatott.

A perzsa Zoroaszter próféta (időszámításunk előtt 1000-ben) követői szerint egy kozmikus méretű csata zajlott le a fény és a sötétség isteneinek angyalai, illetve szellemlényei között. Ez a jó és a rossz közötti harc jellemzi egyébként az ember életét is. Az ember lelke a test halála után néhány napig még a test fejében marad, majd a lélek egy hídon át eltávozik a hammistaganba, egy vegyes zónába, egy átmeneti helyre, és ott marad a világ végéig. Ezután zajlik majd le a jó és a rossz közötti végső csata. A jó lelkek a régi testükhöz hasonló testet kapnak vissza és örök életük lesz.

Az élet az anyagtalan világ vetülete

A görög Platón (időszámításunk előtt 428-347) már megkülönböztette az ideák anyagtalan világát és ennek földi vetületét, árnyékát. Szerinte az emberek lelkei egy világlélekből szakadtak ki, testet kaptak, ugyanakkor azonban elzárkózott előttük korábbi tudásuk, amit még szellemalakjukban birtokoltak. A földi életük nem volt más, mint egy tisztulási folyamat. Testi haláluk után életük teljesítménye szerint létüket egy felfelé vagy lefelé vezető úton folytathatták. A földről eltávozott lelkek további tapasztalatok vagy tisztulásuk megszerzése érdekében a tündérek és szirének általi felkészítés után újabb életlehetőséget kaptak, amely során könnyű vagy nehéz feladatokat kellett megoldaniuk.

A sámánizmusban a sámán tanácsokat és gyógyítási módokat hozott az élőknek az elhunytaktól. A túlvilágról való elképzeléseik rendkívül színesek, főbb vonásaikban majdnem azonosak, tekintet nélkül arra, hogy egymástól nagy időkülönbségben és távolságban éltek egymástól. A sámán a túlvilági tanácsokat megváltozott tudatállapotban, valóságos klinikai halál állapotában szerzi és ismerteti. Lelke ekkor kap egy beavatást, tudata ekkor szerzi meg képességét, hogy később is eljuthasson a szellemek világába, hogy látomásokat tolmácsoljon az élőknek.

Az amerikai kontinens aztékjainál volt jó és rossz túlvilág. A jó dimenziójában három régió volt, itt tartózkodtak a harcosok, az oltáron feláldozottak és az utazó kereskedők lelkei. Külön régióban tartózkodtak a szülés közben meghalt asszonyok lelkei, a harmadik régióban pedig a villámláskor és a vízbefúláskor meghaltak lelkei. Az összes többi ember halála után a rossz túlvilágra került, ahová az út négy évig tartott, közben 9 fokozaton kellett keresztülmenniük. Az elhunytak sírjába különböző módon sugárzó köveket-kristályokat és feláldozott kutyákat helyeztek, hogy az elhunytat túlvilági útján segítsék.
A földi létet a küzdelem és a szenvedés jellemzi

A hinduizmus egy szent könyvből, az Upaniszádokból merítette világképét. A könyv időszámításunk előtt 1300-ból származik. Eszerint az emberben egy örök életű lélek, az atman lakozik, amely szerves része az örökké létező istenségnek. Az emberi lélek a földi élet után egy újratestöltés révén szerez tapasztalatokat, a megismétlődő folyamatokkal látóköre szélesedik és erkölcse tisztul. Az anyagbezáródás idejét a küzdelem és a szenvedés jellemzi. Az emberi lélek fölött a test halála után nem ítélkeznek, hanem kegyelmet kap, egy újabb lehetőséget, hogy összhangban isten törvényeivel életvitelét kialakítsa, újabb életét önjavításra fordítsa. A körforgásból való kilépést a megvilágosodás jelenti, ami nem más, mint az istennel való azonosulás, olyan egyesülés, mint ahogy a vízcsepp is egyesül a tengerrel.

A buddhizmus, amely időszámításunk előtt körülbelül 600-ban formálódott meg a hinduizmus alapelveit, a lélek többszöri testetöltésének folyamatát fejlesztette tovább. A buddhisták szerint a léleknek a disznóba vagy kutyába való leszületésének hangoztatása csupán e hitrendszer vulgarizálását, lejáratását jelenti. Az újraszületési körforgásból való kiszállás a céldimenziónak, a nirvánának az elérését jelenti. A nirvána nem más mint a vágyaknak és az akarásnak a megszűnésével a nyugalmi állapotnak, a mennyországnak az elérését jelenti.

A kabbalának, a zsidó misztikának az eredetét és korát titokzatos fátyol fedi. Egyes kabbalisták szerint a kabbala a bukott angyaloktól származik és az isteni kinyilatkoztatás alapján ismerhető meg, amely az Ótestamentumban rejtelmes szavakkal van megírva. Más monda szerint az isteni kinyilatkoztatás Mózes öt könyvében van elrejtve. A kabbala szó szerint hagyományt jelent és hosszú időn át szóbeli alakban öröklődött nemzedékről nemzedékre, a beavatottak szűk körében.

Mi lesz a halál után?

A gonoszok minden vallásban megbűnhődnek
A múlt héten a különböző vallások hiedelmével foglalkoztunk, hogy mi történik az emberrel fizikai testének halála után. Írásunk utolsó bekezdésében a zsidó kabbalának lehetséges kialakulását ismertettük. A kabbalában közvetlen leírás nincs arról, hogy mi történik az emberrel halála után, inkább csak közvetett utalást lehet találni benne. Az ősi írás inkább azzal foglalkozik, hogy hogyan kell értelmezni a reinkarnáció fogalmát. A kabbala szerint a reinkarnáció az a folyamat, amikor a halál által széthullajtott sejtek, molekulák, részecskék újból összeállnak, hogy egységet alkossanak a lélekkel és a szellemmel. Amit általánosságban halálnak nevezünk, az a fizikai test halála, mert a lélek és a szellem nem hal meg – írja a Kabbala. A lélekben megmaradnak az érzések, olyan emlékek, amellyel nem teszik képessé az embert az elengedésre, így a felbomlott részecskéknek újból kell összesűrűsödniük, és akkor alkothatnak új testet a lélekkel és a szellemmel együtt. Amikor az egyén már tudatosította a karmikus, magával hozott tetteinek, bűntudatának minden részletét, akkor lesz képes az elengedésre, hogy tisztán szellemi lényként éljen tovább.

Keresztény hiedelmek

A keresztény vallásokban szó van a mennyországnak és a pokolnak a fogalmával. Az ember lelke a test halála után a mennyországba, a tisztítótűzbe vagy a pokolba kerül. Sok emberben félelmet ébresztenek ezek a fogalmak. Ugyanakkor a keresztény vallásokban nincs szó az újraszületésről. Fordulópontot jelentett a vallás történetében, hogy a keresztény egyház feje, a nemrég elhunyt II. János Pál pápa 1994-ben zarándokok előtt kijelentette, hogy az emberi élet a halál beálltával nem szűnik meg, hanem tovább folytatódik egy másik létformában. Ezzel a pápai kijelentéssel cáfolva lett az a tény, hogy addig semmi sem történik velünk, míg a sírunkból fel nem ébresztenek az angyalok harsonái.

Az iszlámot Mohamed próféta és hívei alapították Krisztus után 622-ben. Az iszlám szerint az emberi lélek a test közepén lakozik és állandó kapcsolatban van istennel. Amikor az ember meghal, lelke először egy köztes szférában várakozik a feltámadásig. Ez egy álomszerű állapot, bár az emberi lelket bármikor fel lehet ébreszteni és akkor rá fog ébredni igazi jellegére. A világ végén egy hatalmas földrengés lesz, ekkor történik meg a feltámadás, a testtel való újraegyesülés. Ez fogja megnyitni a bejáratot a kertbe, illetve a pokolba, attól függően, hogy a lélek milyen érdemeket szerzett földi életében.
A kert a kozmosz fényközpontját foglalja el és 8 szintje van. A kozmosz szélén helyezkedik el a pokol, amely hét szintű. A mennyről és a pokolról, az ottani létről részletes, színes leírások vannak. A tisztítótűz például a közepes jóságú embereknek a tartózkodási helye.

A siiták és a szunniták a lélek útját eltérően írják le. A siiták szerint az emberben egy halhatatlan szellem lakik, amely a testet csak használja. A hívő szellemek a feltámadásig isten látványában gyönyörködnek, azután testükkel egyesülve a paradicsomba kerülnek. A hitetlenek azonban a feltámadásig szenvednek, majd miután testükkel egyesültek folytatják örökösen szenvedő életüket. A szunniták szerint a lélek a testtel várakozik a sírban, amikor majd két angyal és egy bíró fog ítélkezni felettük. A rossz emberek megélnek majd egy második halált. A jók azonban a feltámadásig megszűnnek érezni, utána a testüket visszakapják.

A felebaráti szeretet jelei az iszlámban

Az iszlámban akárcsak a többi vallásban fellelhetők a keleti vallásokban található felebaráti szeretetre vonatkozó utalások. Az iszlámban azonban a jelenlegi vallási vezetők az erőszakosságra, az erőszakos térítésre fektetik a hangsúlyt. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszik a politika, de a történelem folyamán gyakorta lefolytatott keresztes hadjáratok hosszú csatározásai, a sok vérontás.

Az iszlámmal majdnem ugyanazon időben keletkezett a párszizmus, az óiráni Zarathrusztra prófétának igehirdetésére visszautaló vallása. A párszizmus a párszik vallása, akiket a valamikori hazájuk, az óperzsa Pársza (mai nevén Fársz) vidékéről neveztek el. Ma tíz országban van a vallásnak követője. Hiedelmük szerint a halál Ahrimannak a műve és a holttest nem más, mint a gonosznak kézzelfogható példája. Amikor a párszi meghal, holttestét fehérbe öltözött halottvivők elviszik a hallgatás tornyába, ahol meztelenül kiterítik, hogy a keselyűk felfalhassák. Az égetést vagy az elhantolást azért nem engedélyezik, mert attól tartanak, hogy ezáltal tisztátalanná válik a levegő, a víz és a föld. Az elhunytak tesi maradványait később kútszerű mélyedésekben helyezik el. Közben a tűztemplomban bemutatják a haóma – áldozatot. Az elhunyt lelke az idő alatt eljut a világító Csinvat hídhoz. A hídfőnél a léleknek egy halálbíróság elé kell állnia, miközben egy pontos mérlegen lemérik az elhunyt jó vagy rossz cselekedeteit. Ezután a hídon csak azok mehetnek át, akik túlestek az ítéleten. A híd az igazak számára olyan széles, mint egy út, amely a paradicsomba vezet. A bűnösök számára azonban olyan keskeny, mint a kés pengéje, úgyhogy a pokol fenekére potyognak róla. Azok pedig, akiknél a mérleg két oldala egyensúlyban van, azok egy köztes birodalomba jutnak, ahol a végítéletig várakozniuk kell. A világvége és a végítélet azzal kezdődik, hogy a földet földrengések és viharok rázzák meg, ellenségek özönlenek elő, az embereket a félelem és a gyötrelem fogja kínozni.

A mormonok elképzelése a halál utáni életről

A mormonoknak igen érdekes elképzeléseik vannak a halál utáni létezésről. A mormonok abban a hitben élnek, hogy a szó legszorosabb értelmében be fog következni Izrael tíz törzsének a gyülekezése Amerikában, mégpedig Jézus visszatérése előtt, aki azután személyesen fog uralkodni fölöttük. A gyülekezés a millénium előtti időkben zajlik majd le, mégpedig három fázisban. Az elsőben Ephraim törzse fog összegyűlni Zionban. Ez a helység a Sziklás-hegység melletti területen fekszik, Amerikában. A második szakaszban a zsidók fognak gyülekezni. Ez Palesztinában lesz, pontosan úgy, ahogy azt az ótestametumi próféták megjövendölték. A harmadik szakasz során a tíz elveszett törzs tagjai fognak összegyűlni, akik jelenleg valahol Észak országaiban rejtőzködnek még. Amikor ez a három gyülekezés lezajlik, akkor tér vissza Krisztus a földre. A mormonok hite szerint két feltámadás lesz, az első egy ezer éves periódus elején, a másik pedig a periódus végén. Az első feltámadás során a hívő életet élt halottak távozni fognak sírjukból és felemelkednek a levegőbe, hogy örömmámorban úszva fogadhassák Krisztust és vele együtt fognak leereszkedni a földre.

A mormonok egyébként megengedik, hogy a jó pogányok is részesei legyenek a feltámadásnak. A gonoszok viszont mind egy szálig tűzre kerülnek, elégnek, és nem lesz még egy lehetőségük az üdvözülés elnyerésére. A boldog ezer év alatt az ő lelkük valamilyen gigantikus szellem-börtön falai között fog sínylődni. Az ezer éves időszak kezdetén Új-Jeruzsálem városa le fog ereszkedni a földre a zioni előkészített helyen. Ott a sátánt megkötik és az embereknek csak nagyon korlátozott módon lehet majd gonoszkodni Az ekkor élő emberek közül csak azok fognak meghalni, akik nem lesznek hajlandóak bűneiket megbánni, a többiek 100 éves korukban halhatatlanságot nyernek. Krisztus ezer éves uralkodása alatt nagyszerű évek lesznek, ez az időszak mentes lesz mindenféle háborútól. Az időszak végén kezdetét veszi a második feltámadás, amikor a sátánt eloldozzák, aki nyomban nekilát, hogy létrehozza követőinak táborát. Ezek lesznek az elkárhozás fiai, akik nem számíthatnak a megváltásra és büntetésük az örök kárhozat lesz

Amint látjuk a különféle vallási felfogásokban nincs nagy különbség a fizikai lét utáni időszak leírásában. Minden vallás a szeretetre épül és a bűnösök rossz cselekedeteikért meglakolnak, de a lelkek nagyjából mindenütt egy újabb alkalmat kapnak egy újabb életre, amely során tévelygéseiket jóvá tehetik.

FÁY Gábor

A kelta numerológia
Számok misztikája


Az Élet a Titok gyermeke – mondják a misztikusok. Az életnek nem ismerjük az eredetét, a célját, csak homályosan látjuk a végzet szálait, amelyben az ismert dolgok összefonódnak az ismeretlennel, és a legtöbbször nem is értjük, hogy miért. A számok misztikája ősi tudomány és fejlődését mindig az a kérdés serkentette, hogy létezik-e a Sors vagy a Végzet, mi is az, amely meghatározza az ember életét. De nemcsak magának az embernek az élete homályos, mert nemzetek emelkednek fel és buknak el, az emberiség tanítói jönnek és mennek, és az Idő végeredményben beleszövi a Sorsot az Isteni Tervbe, majd pedig az idők végén a Tökéletesség fog átragyogni rajta és ílymódon fog napvilágra kerülni minden dolog mögött rejtőző isteni gondolat.
A történelem folyamán élt népek, közöttük a druidák is ismerték a világ rendjét, megértették és igyekeztek fenntartani a kozmikus egyensúlyt és tisztában voltak azzal, hogy a Sors csak lehetőségeket nyújt, a Sorsot olykor lehet befolyásolni pozitív vagy negatív irányba.
Életünkön csak olyankor tudunk változtatni, ha megértjük a számok misztikáját, megértjük azt a kulcsot, amely képes változtatni a saját életünkön. A numerológia lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjük a számok mágiájának alapjait, a mágia megismerésével pedig változásokat indíthatunk el életünkben. Mert olyan sok a kudarcba fulladt, összetört élet, pedig ha az emberek csak csekély ismeretekkel rendelkeztek volna saját hajlamaik felöl, megmenthetők lettek volna.

A számrendszer felosztása
A numerológia a számok alapján megismertethet bennünket az ember jellemével, hajlamaival, megkönnyiti boldogulását az életben. Minden számrendszerben az 1-től 9-ig terjedő számok jelentik azt az alapot, amelyre építeni kell. Az emberiség történelmében több számmisztika létezett, így volt hindu, kínai, egyiptomi, görög, zsidó, kelta vagy a jelenlegi modern. Most megkísérlejük röviden ismertetni a kelta numerológiát, amely némileg különbözik a ma is használatos modern számmisztikától.
Mit is jelképeznek a számok a kelta számmisztika szerint?
Az egyes az ember és a bot jelképe. Ez a kezdet és az isteni megnyilvánulás jelképe, a mágikus hagyományokban a Nap száma.
A kettes szám a kiegészülés, a mozgás, a dualitás és a harmónia jele és a Hold száma.
A hármas az egyik legfontosabb szakrális szám. Az egyes, vagyis az ég és a kettes, mint a föld egyesülése, az ember megteremtése. A kelták egyik legfontosabb száma. Mitológiájuk bővelkedik a mágikus hármasságokban. Luchtaire, Creidne és Goibniu, a három ír mesterségisten, akik három mozdulattal készítettek el egy-egy varázstárgyat, ők maguk is egy hármasságot képeztek. A kelta hagyományok szerint, amit háromszor elvégeznek az emberek az mágikusan olyan erősen létrejön, hogy csak a náluknál nagyobb hármasság kerekedhetett föléjük. Ha ez nem töténik meg, akkor a dolog a világ végezetéig ki fog tartani.

A páratlan számok a kiegyensúlyozottak
A druidák egyébként csak a páratlan számokat tekintették kiegyensúlyozottnak, a páros számokat nem használták mágikus célokra. A hármas az eget, a földet és a tengert is jelképezte számukra. Rendszerükben az ég (levegő) a felső, a föld (fém) a középső és a tenger (víz) az alsó régió volt. Ezek egységéből jött létre a fizikai sík és vált láthatóvá az anyagi világ a tűz szikrájának a segítségével, ami már a négyes számra utal.
A négyes a teremtett világ, az alapelemek, az égtájak és az évszakok száma. A modern numerológiában az Uránuszhoz tartozik. Íroroszág négy tartománya (Ulster, Lenster, Connaught és Munster) megfelel a napkerék négy szeletének, az atlantiszi város alaprajzának. Ahogyan a nép csak a főkirály összefogó erejével élhetett bőségben és termékenyen, úgy a négyes is csak az ötössel, a középponttal lehet harmonikus.
A négyes nem elég kiegyensúlyozott szám, önmagában nem elég szilárd, középpont nélkül nincs megtartó ereje. Kell egy ötödik, kiegészítő elem, ami maga köré rendezi és összefogja a többit. Ez az ötödik elem, a Tér, az indiai tradició akashája. Az indiai mellett a kínai és a kelta tradició is öt elemet különböztet meg, amelyek a világ alapját képezik. Minden ebből az öt erőből épül fel. A druidák szerint ezek a víz (tenger) a föld (fém), a tűz meg a levegő (szél, ég) és a természet (fa). Az ötös szám a mikrokozmosz és az ember jelképe is. Az írországi tartomány-felosztás ötödik tartományában van a királyi vár és az uralkodó székhelye, aki innen suhint a négy égtáj felé, hogy hatalmát biztosítsa és megadja az alapot az uralkodásra. Az ötös megfelelője a modern mágiában az ötágú csillag, a pentagramm.
A hatos számnak nincs középpontja. A nyugati tradicióban ezt a számot a Vénusz uralja. A keltáknak nem volt szerelemistenük, nem tartották szükségesnek, hogy egy ilyen természetes dologhoz isteni segítséget kérjenek. A középkori mágiában a végzet számának tartrották a teremtő és a teremtett közötti különbözőség és ellentét megnyilvánulásának. Az ötös szám az elv, a hetes szám a megvalósulás. A kettő között foglal helyet a hatos, maga a teremtés, mert Isten is hat nap alatt teremtette meg a világot. A zsidó nép által használt szimbólum, a hexagram két egymásba tolt háromszögből áll. Ez az ég és a föld harmóniáját szimbolizálja, a makrokozmosz jelképe. Az idők folyamán a hatos szám a Fenevad, az antikrisztus és a kísértés számává is vált.

A hetes szent szám
A hetes számot minden kultúrában szent számként tisztelik. Hét foka volt a sámánlétrának, hét mennyországot, hét bolygót és a világfának hét ágát különböztették meg. A mesebeli sárkánynak is ennyi feje volt, a zenei hangsorban ennyi hang található és a szivárvány is ennyi színből áll. Egyiptomban a hetest az örök élet szimbólumának tartották. A magyaroknak hét vezére és hét törzse volt, ami szakrális jelentőségű és isten által való küldöttekre utal.
A nyolcas a világmindenség rendjét és a kozmikus egyensúlyt szimbolizálja. A hindu Visnunak ennyi karja volt és Sivának ennyi alakja létezett. A buddhizmusban nyolc küllője van a Tan kerekének. Az ókeresztény tanítások és a Biblia szerint Krisztus a nyolcadik napon támadt fel, így ez a szám az újjászületés jelképévé is vált. A boszorkány-mozgalom, a modern természetvallás, azaz a Wicca nyolc szakrális ünnepet különböztet meg. Az évet nyolc részre osztja, a két napfordulóra, két napéj-egyenlőségre és ezek felezőpontjaira.
A kilences a háromszorosan szent hármas számból vezethető le. A druidáknak kilenc beavatási fokozatuk volt és a hármashoz hasonlóan ezt is szent számnak tartották. Néhány mitológiában, többek között a germán népeknél is nem hét, hanem kilenc égi vagy alvilági szférát különböztetnek meg. Ennyi angyali szféra van és kilenc hónapig tart a terhesség az embernél.
A keltáknak volt még egy szimbólumuk is, ez a kör, azaz a nulla. Ez volt a kozmikus tojás, a meg nem nyilvánult isten és a kozmikus egység jelképe. Ebből a jelképből fakad minden, ami élő, a nulla a lét alapja.
FÁY Gábor

A kristálykoponya titka

Megoldásra váró rejtélyek

Az emberiség történetében rengeteg olyan felfedezés van, amelyre a tudomány mai állása szerint nincs elfogadható válasz. Ezek a rejtélyek közé tartozik egy bizonyos kristálykoponya is, amelyet 1927-ben Albert Mitchell-Hedges fedezett fel Közép-Amerikában. Az archeológus a vadonban különleges leletek után kutatott, és egy feltáratlan maya település nyomait vizsgálva, amelyet teljesen benőtt a buja növényzet, úgy döntött, hogy felgyújtja az őserdőt. A buja növényzet ugyanis teljesen benőtt egy területet és hagyományos módszerekkel lehetetlen volt feltárni a lelőhelyet. A lángokban háromhektárnyi terület veszett oda, de miután a füst eloszlott, az expedíció tagjai elképesztő felfedezéssel szembesültek. Egy hatalmas, páratlanul kiépített és kiváló állapotban fennmaradt települést tártak fel, amely számos piramist és egyéb épületet számlált. A feltárások során Mitchell-Hedges expedíció egyedülálló leletre bukkant, amely élesen megosztotta a régészet-társadalmat. A furcsa lelet egyesek szerint boszorkányos ügyességgel létrehozott hamisítvány, mások szerint a XX. század legfontosabb régészeti felfedezése volt.
A kristálykoponya eredete homályba vész
A vitatott tétel egy kvarckristályból készítet emberi koponya, arányaiban tökéletes, megmunkálási minőségét tekintve példa nélküli. Kora meghatározatlan, funkciója nem ismert, eredete sűrű homályba vész. Nem tudni, hogy milyen módon készítették, a kvarckristály ilyen precíz megmunkálása olyasféle technológiát feltételez, amely még ma sem áll az emberiség rendelkezésére. Korábban is találtak ilyesféle darabokat, de ez azonban teljesen más volt. Ez a koponya tökéletesen hasonlít az emberi koponyához, anatómiailag tökéletes. Nem tudni, hogy milyen módon készítették, a kvarckristály ilyen precíz megmunkálása olyasféle technológiát feltételez, amely még ma sem áll az emberiség rendelkezésére.
A hetvenes években a Hewlett-Packard laboratóriuma részletes vizsgálatnak vetette alá a különleges leletet. Bebizonyosodott, hogy a koponyát egyetlen nagy kvarckristályból alakították ki, ám a készítői egyáltalán nem használtak fémből készített eszközt – a mikroszkópos vizsgálat során egyetlen karcolást sem fedeztek fel a koponya felületén.
A Mitchell-koponya tehát a mai napig régészeti és technológiai paradoxonnak számít, az archeológusok rémálma, megfejthetetlen rejtély.
A lelet néhány éven át a régész birtokában volt, majd végül, a harmincas években egy Brazil múzeumba került. Ekkorra már a legendák tucatjai övezték a Mitchell-féle leletet. Megfigyelték többek között, hogy a kristálykoponya időről-időre változtatja színét és a környezeti időjárási viszonyoktól függetlenül hol elhomályosodik, hol pedig fényesen ragyog. Egyesek úgy vélekedtek, hogy valamilyen istenség koponyája került elő, mások idegen lények hagyatékának tartották a darabot, ismét mások pedig egy történelem előtti, magasan fejlett civilizáció bizonyítékát látták benne.
A nácik nagy érdeklődését váltotta ki
Érdekes megemlíteni, hogy a Mitchell-féle kristálykoponya iránt roppant nagy érdeklődést tanúsítottak a Harmadik Birodalom okkultista szakértői is. A fekete mágiával foglalkozó Karl Maria Willigut, a titokzatos náci boszorkány úgy vélte, hogy a kristálykoponya a Halál Istennőjének koponyája, egy ősi árja szakramentum, amely az elveszett Atlantiszról származik. Az SS Ősi Hagyatéki Hivatala 1943-ban különleges ügynököket dobott át Brazíliába, hogy elrabolják, és Németországba szállítsák a kristálykoponyát. A náci ügynökök behatoltak a múzeumba, betörték a tárló üvegét és kiemelték a felbecsülhetetlen értékkel bíró darabot. Az épületet azonban nem tudták elhagyni, mert megszólalt a riasztó és a múzeum biztonsági személyzete elfogta a tolvajokat. A betörőket kihallgatták és a kihallgatás során azok bevallották, hogy a náci kormány megbízásából követték el a bűncselekményt.
Bár a rejtélyes koponya megszerzésére tett első rablási kísérlet kudarccal végződött, a Harmadik Birodalom vezetői ennek ellenére sem mondtak le a kristálykoponyáról, mert újabb ügynököket vetettek be a cél érdekében. Ám a következő csoport is lebukott. Ezt követően a múzeum igazgatósága elszállítatta a felbecsülhetetlen értékkel bíró darabot és biztonságosabb helyre került.
De miért akarta a náci Németország megszerezni a kristálykoponyát?
A nácik okkultista szervezete, az Ahnenerbe vezetői meggyőződéssel vallották, hogy a kristálykoponya egy energiafókusz, roppant fontos mágikus tárgy, az árja ember hagyatéka, amely földöntúli hatalommal bír. Érdekes egybeesés még, hogy az SS által alkalmazott legfőbb grafikus szimbólum is a koponya volt, amelyet a fentebb említett Karl Maria Willigut saját kezűleg tervezett Himmler felkérésére. Őszerinte a Mitchell-féle kristálykoponya által lehetett volna megteremteni a Herrenvolk fajt, mert a mágusokat ez a kristálykoponya oly erővel ruházta volna fel, hogy képesek lettek volna az emberi faj evolúcióját a végső szintre juttatni. A kristálykoponya tehát képes lett volna felszabadítani a pogány energiákat, hogy a náci varázslók uralmuk alá hajtsák a világot. Ennek tudatában érthető tehát, hogy az SS miért is foglalkozott annyira kiemelten a kristálykoponyával és miért kívánták olyan hevesen Longinus Lándzsája és a Szent Grál mellett ezt az ereklyét is, amelynek megszerzésével megszerezték volna azt az okkult hatalmat, amely révén megalapíthatták volna az Ezeréves Birodalmat, és benne kitenyészthették volna a náci übermenschet, a felsőbbrangú emberi lényt.

FÁY Gábor

A Lándzsa

Egy ereklye, amelynek mágikus hatása van?

Kevés olyan ereklye létezik a világon, amiért annyi vér ömlött. Az ereklyét Lándzsának nevezik és mágikus ereje abból fakad, hogy ezzel a lándzsával döfték át annak idején a keresztfán haldokló Krisztus testét. A Lándzsa köré egy legenda szövődött, amely szerint bárkié is a Lándzsa, bárki fejtse is meg a titkát, annak kezébe kerül a világ végzetének jó vagy rossz sorsa. A hagyományok szerint a Lándzsa korlátlan hatalmat és legyőzhetetlenséget adott tulajdonosának, ezért a középkori Európa szinte minden uralkodócsaládja magáénak akarta tudni ezt AZ ereklyét. Ha pedig valakinek a birtokába került a Lándzsa, AZ máris jogot formálhatott a trónra, a babonás néptömegek pedig rögtön isteni kiválasztottnak tekintették. Amelyik uralkodónak pedig nem volt a kezében a Lándzsa, AZ csináltatott magának egy hamisítványt. Volt is állandó vita AZ európai uralkodócsaládok között arról, hogy melyikük tulajdonában levő ereklye a valódi.

Hogyan lett a Lándzsa jelkép
Amikor Jézust pénteken keresztre feszítették, AZ volt a cél, hogy életétől megfosszák. Viszont létezett egy előírás is, amely szerint Sabbatkor, szombaton tilos kivégzést tartani. Jézus pedig haldoklott a keresztfán, nem volt valószínű, hogy még pénteken napnyugtáig, még szombat előtt kileheli a lelkét. Ezért Annás, a törvény nagy hatalmú embere Poncius Pilátushoz fordult, hatalmazza fel őt és egy templomi különítményt arra, hogy a keresztre feszítettek végtagjait eltörje, hogy azok még alkonyat előtt kileheljék lelküket. A templomi őrség különítménye elindult a Golgota hegyére és vezetőjük vitte Herodes Antipasnak, a zsidók királyának a lándzsáját, a tett végrehajtására szóló felhatalmazás jelképeként, amely nélkül a római katonák meg sem engedték volna a különítménynek, hogy a Golgotán elvégezze megbízatását.
A Lándzsa volt tehát a végrehajtó hatalom jelképe. A lándzsát még Phineas, a próféta kovácsoltatta egykor AZ Isten választott népének vérében rejlő mágikus erők szimbólumaként. Ez a hatalmat hozó talizmán volt egykor Józsua kezében is, amikor jelt adott a Jerikó falait leomlasztó hanghatás megkezdésére. Ez volt AZ a lándzsa is, amit Saul király féltékenységében AZ ifjú Dávid felé hajított és Heródes is ezt a hatalmi jelvényt tartotta kezében, amikor élet és halál feletti parancsolóként elrendelte a csecsemők lemészárlását Júdea-szerte, hogy elpusztítsa a gyermek Krisztust. És most annak a Heródesnek, akinek a fia uralkodott, annak a nevében ezt a lándzsát vitték a Jézus Krisztus csontjainak megtörésére szóló felhatalmazás szimbólumaként.
Amikor a templomi őrség különítménye a keresztre feszítés helyszínére megérkezett, a római katonák undorodva fordítottak hátat, csak Gaius Cassius római centurió nézte végig, miként törik és zúzzák össze a főpap szolgái a Krisztus balján és jobbján álló kereszteken függő latrok testének csontjait. A római centurió oly irtózattal figyelte a két lator testének a megcsonkítását, annyira meg volt rendülve Krisztus bátorságától, amellyel felszegeztetését elviselte, hogy elhatározta, megvédelmezi a názáreti testét. Lovát a magas, középső kereszt felé ugratva lándzsát döfött Jézus jobb oldalába, a negyedik és AZ ötödik borda közt átszúrta mellkasát. A római katonák között jól ismert volt ez a szúrásfajta. A csatamezőkön használták, ha meg akarták állapítani, hogy a megsebzett ellenség életben van-e még, hiszen AZ élettelen testből már nem folyik vér. Ha viszont vér és víz folyik ki, ekkor ez a döfés számított „kegyelemdöfésnek”, AZ azonnali halál kiváltójának.
A hagyományok szerint a centurió AZ ősi lándzsát használta, gyakorlatilag azonban nem lehet tudni, hogy a katonatiszt a zsidó százados kezéből ragadta-e ki a hatalmi talizmánt, vagy a saját lándzsájával adta meg a gyors kegyelemdöfést.
Gaius Cassius, aki Jézus testét akarta megvédeni harcias cselekedetével, Lándzsás Longinusként vált ismertté. Áttért a keresztény hitre és AZ első jeruzsálemi keresztény közösségek nagy hősként és szentként tisztelték, hisz ő volt AZ első számú szemtanúja AZ Újszövetséget megpecsételő kihulló vérnek. Ennek a szemtanúja lett a Lándzsa.

A kereszténység egyik legbecsesebb kincse

Az őskeresztények úgy vélték, hogy egy pillanatig AZ egész emberiség sorsa volt Gaius Cassius kezében. A Lándzsa, amelyet Krisztus oldalába döfött, a kereszténység egyik legbecsesebb kincse lett, és ez a különös legenda szövődött köré. A Lándzsa hegyébe később a kereszt egyik szegét is beleépítették.
A legenda, amely a századok múlásával egyre nagyobb jelentőséget kapott, azt hirdette, hogy bárki, akinek birtokában is van a Lándzsa, függetlenül attól, hogy érti-e milyen hatalmakat szolgál, AZ a világ jó- vagy balsorsát tartja a kezében.
A vasból készült lándzsahegy ma már teljesen fekete lehet, AZ idő vasfoga valószínűleg megtette a magáét. Nagyjából 30 centiméter hosszú és mivel valamikor kettétört a közepe táján, a két részt egy arany hüvely tartja össze. Ezenkívül aranyszálakkal egy szeg is hozzá van erősítve, amely – mint említettük feljebb -, Krisztus keresztjéről származik.
A keresztény történetírás szerint a Lándzsát Arimatiai József szerezte meg a rómaiaktól a kereszt gerendáival, a szegekkel, a töviskoszorúval és a halotti lepellel együtt. A középkorban általános volt a nézet, hogy József a Lándzsát és AZ utolsó vacsora kelyhét, a legendás Grált Angliába vitte. Az angolok szerint AZ a hely, ahol a kelyhet elrejtették nem más, mint Glastonburry, Britannia mágikus szíve.


Hány Lándzsa létezik?
A 20. század elején legalább négy Lándzsát őriztek Európa múzeumaiban. A Vatikán nagytermében látható egy lándzsa – illetve csak a szára -, viszont a római katolikus egyház sohasem állította, hogy AZ lenne a valódi Lándzsa nyele. A lengyelországi Krakkóban is látható egy Lándzsa, de AZ csupán a bécsi Lándzsa pontos mása, mert a Habsburgok Lándzsáját sokáig a leghitelesebbnek tartották. A krakkói másolatot III. Ottó parancsára készítették el ajándékként Bátor Boleslaw számára, valamilyen keresztény zarándokútja alkalmából. Volt még egy lándzsa, amelyről komolyabban lehetett feltételezni, hogy az igazi lehetett. Szent Lajos hozta magával a 13. században Konstantinápolyból Párizsba, miután hazatért a keresztes hadjáratok egyikéből.
A Habsburg lándzsát állítólag Antiochiában találták 1098-ban, az első keresztes háború idején. Hogy miként került vissza Angliából a Közel-Keletre, arra nincs magyarázat. Egy másik verzió szerint viszont már Nagy Károly is birtokolta a csodálatos fegyvert és segítségével 47 csatát nyert meg. A legenda úgy tartja, hogy a Lándzsa nemcsak világi hatalmat és hadi sikereket nyújt császárának, hanem megajándékozza őt a tisztánlátás képességével is. A Lándzsa azonban tulajdonosának a halálát is okozza, ha azt kezéből kiejti, vagy egyszerűen az ereklyét elveszíti. Így volt ez Nagy Károly esetében is, aki miután véletlenül kiejtette a kezéből a Lándzsát, néhány nappal később meg is halt. A Lándzsát birtokolta még Madarász Henrik szász uralkodó és még öt szász fejedelem. Titkos fegyvere volt még a Hohenstaufoknak is, és Rőtszakállú Frigyes is azért fulladt bele egy macedón vagy montenegrói patakba, amikor hazatérőben volt egy keresztes hadjáratból, mert kiejtette a kezéből a Lándzsát.
A 20. szászadban Hitler is nagy érdeklődést mutatott a Lándzsa iránt. Tisztában volt az ereklye mágikus erejével, ezért Ausztria bekebelezése után elrendelte a Habsburg koronázási ékszereknek, köztük a Lándzsának Németországba való szállítását. Az ereklyét a többi koronázási ékszerrel együtt a nürnbergi Szent Katalin templomba vitette, ahol Hitler múzeumot akart létesíteni.
A Lándzsa sorsa ezután ismeretlenné vált. Az amerikai bombázások miatt titkos kazamatákban rejtették el a németek, földalatti páncélkamrákban helyezték el a kincseket rejtő dobozokat, a kamrába később, 1945. április 30-án egy légitámadás után az amerikai 7. számú hadsereg katonái behatoltak és a korabeli hivatalos okmányok szerint az egyikben egy tiszt hivatalosan is lefoglalta Longinus Lándzsáját. A Lándzsa ezután eltűnt, azóta nincs semmi nyoma, hogy hová került, esetleg milyen gyűjtemény értékes darabjává vált.
FÁY Gábor

A lélek útja
Mi történik a fizikai test halála után?

Az elmúlt tizenöt-húsz évben sok kutatóorvos foglalkozik a halál témájával. Kórházakban tanulmányozzák mi történik az emberrel a hirtelen bekövetkezett halála után, és aközött az időszakban, amikor - hála az egyre tökéletesebb újraélesztő gépeknek -, az embert visszahozzák az élők közé. Ezt az időszakot hívják a szakemberek halálközeli állapotnak.
Halálközeli élményük sok embernek volt. Hollandiában, Ausztráliában és Indiában végzett felmérések szerint az életbe visszahozott pácienseknek körülbelül 30 százaléka képes visszaemlékezni arra az időszakra, amikor a műszerek kimutatták nála a klinikai halál beálltát. Az ilyen újraélesztett betegek száma ma már eléri a világon a többmilliót. A szakemberek még nem tudják, hogy a többi 70 százaléka az újraéleszetteknek miért nem emlékszik a test halála alatti időszakra. Bizonyára megvan az oka, az ezotérikusok szerint, ezeknek a pácienseknek a tudata, lelki felkészültsége még nem eléggé érett arra, hogy megfelelő módon értelmezze a fizikai halált és a visszatérést az életbe. Nem szabad szembesíteni valakit arra, amire még nem készült fel.
Mi is történik a fizikai halál bekövetkezte után? Az ember – nevezhetjük emberi léleknek is -, egy ideig jelen van, ott, ahol a test halála bekövetkezett. Közlekedési baleseteknél ott van az utcán, a kórházi szülőszobában vagy a műtőben. Általában a test fölött lebeg, felülről lát mindent. Egy eset alkalmával észre vette például, hogy amikor a testet elütötte egy autó, cipője felrepült az utca egyik közeli házának tetejére, megakadt az ereszcsatornában. Később, amikor újraélesztették a kórházban, a vizsgálatot lefolytató rendőröknek megmondta, hogy a cipőjét hol keressék, ahol később meg is találták.

A szemtanú mesél
De nézzük, hogy miként meséli egy újraélesztett ember mély hipnotikus álmában az eseményeket:
- Ó, Istenem! Nem haltam meg igazán…Vagy mégis? Úgy értem, hogy a testem ugyan halott – látom magam alatt -, de én lebegek…Le tudok nézni és látom a testemet, kiterülve a kórházi ágyon. Körülöttem mindenki azt gondolja, hogy meghaltam, holott ez nem igaz! Kiáltanék, hogy: „Hé! Valójában nem vagyok halott!” Olyan hihetetlen…az ápolónők lepedőt húznak a fejemre… Az ismerőseim sírnak. Halottnak kellene lennem, és én mégis élek! Furcsa, mert a testem teljesen halott, miközben én felülről körüllebegem azt. Élek!
Amikor egy időszak elmúlik, a test lelke egy alagúton eltávozik az eset színhelyéről. A halálközeli állapottal kapcsolatos ellenvélemény hangoztatói szerint, az alagút nem más, mint a tudat emlékezete a test megszületésére, amikor a szülőcsatornán a világra jött. Most az utat visszafelé teszi meg.
Az alagút végén a test lelkét egy küldöttség várja, egykori rokonai, barátai, ismerősei, akik nagy szerettel üdvözlik. A lélek ezután egy magasabb rangú lélek elé kerül, aki levetíti előtte életét. Az elhunyt lelke látja élete fontos eseményeit, a felsőbbrangú entitás rámutat jó és rossz döntéseire, majd egy kellemes helyre kerül. Sodródik is, majd elérkezik egy válaszvonalhoz. Sokan ezt kerítésnek, folyónak, határnak írták le, amit már nem léphetnek át, mert valaki közölte velük, hogy feladataik vannak még a Földön, ezeket kell teljesíteniük. És ezután az ember érzi az újraélesztés fájdalmas pillanatait és visszahuppanását fizikai testébe, amelyben korábban már élt.
De mi történik az emberi lélekkel, ha netán átkel azon a bizonyos határon? Vagy kerítésen, folyón?
Dr. Michael Newton klinikai pszichológusként dolgozik. Munkája során sok páciensét hipnotikus kezeléssel rávezette arra, hogy visszemlékezzen a mostani élete előtti időszakra. Majd egyszer teljesen véletlenül úgy fogalmazott meg egy kérdést, hogy „hiányzik-e ismerőseinek egy konkrét csoportja?” Páciense elsírta magát, majd úgy válaszolt, hogy csoportjából néhányan még hiányoznak, de a többiek ott állnak mellette. Kiderült, hogy páciensének a tudata visszakerült a szellemvilágba.

Milyen az elme
Dr. Newton leírja, hogy kutatásai során megállapította, az elmét három egymásban elhelyezkedő, egyre kisebb sugarú, koncentrikus körként kell elképzelni. Ezeket a köröket egymástól csak a hozzájuk kapcsolódó tudatállapot rétegei választják el egymástól. A legkülső réteg a tudatos elmének felel meg, amely elemző és ítéletalkotó, okfejtő, gondolkodásunk forrása. A következő réteg a tudatalatti szintje, ahová hipnózis elején érkezünk meg, hogy hozzáférhessünk az abban raktározódó mostani és korábbi életeinkre vonatkozó emlékekhez. A harmadik, legbelső magot manapság tudatfölötti elmének nevezik. Ezen a részen lehet hozzáférni lényünk legmagasabb szintű központjához, ahol már egy magasabb erő kifejeződései vagyunk.
A tudatfölötti ad otthont valódi lényünknek, amelyet kiegészít a tudatalattink, ahol a számos, korábbi életünkbéli alteregónk emlékei tárolódnak. A tudatfölötti valószínűleg már nem is egy különálló színt, hanem a lélek maga.
Mennyire lehet megbizható eszköznek tekinteni a hipnotikus állapotot az igazság kiderítésekor? Szakemberek szerint a hipnózisban levő személyek a tudatalattijukban látott képekről és hallott beszélgetésekről tényleges megfigyelésként számolnak be. A föltett kérdésekre az alanyok nem tudnak hazugsággal válaszolni, de előfordulhat, hogy félreértelmezik a tudatalattijukban látottakat, ahogy ez tudatos állapotban is előfordul olykor. Hipnózisban az ember nem tud mit kezdeni azzal, amit nem tart igaznak.
Az előző életekbe visszavívő hipnotikus regresszió kezdeti fázisaiban adott leírások összhangban állnak azokkal az információkkal, amiket a néhány percre meghalt, halálközeli élményt átélők adnak. A két csoport között az a különbség, hogy a hipnotizáltak nem emlékeznek vissza az átmeneti halálukban átélt élményekre. A mély hipnózisban levő emberek azt tudják elmondani, hogy milyen is a lét a végleges testi halált követően.
Közös élmények azért vannak. Mindkét csoport arról számol be, hogy furcsa módon lebegnek a testük fölött és megpróbálnak megérinteni szilárd tárgyakat, amelyek az orruk előtt válnak semmivé. Mindkét csoportbeliek átélik azt a bosszantó élményt, hogy eredménytelenül próbálnak élő emberekhez beszélni. Jellemző viszont mindkét csoport tagjaira, hogy olyan erőt érzékelnek, ami elhúzza őket haláluk helyszínéről. Az is közös vonás, hogy sokkal inkább nyugalom és kíváncsiság járja át őket, mintsem félelem.
Hol távozik el az ember lelke
Valamennyien beszámolnak a szabadság lelkesítő érzéséről és az őket körülvevő fényességről. A lélek gyakran már a halál tényleges beállta előtt elhagyja gazdatestét, ha az nagy fájdalmat érez. Mindenesetre nem megy messzire, végig a haldokló test közelében marad. És amikor bekövetkezik a vég, a lélek úgy érzi, mintha levedlette volna a bőrét, egy lehámozott banán lesz belőle. A következő pillanatban már el is veszíti a testét.
Az elmondottak szerint a haldokló lelke a feje búbján keresztül távozik a fizikai testből. Valamilyen erő húzza, később taszítja a testtől.
Dr. Newton szerint, aki a hipnotikus kezeléseket végezte, a lelkek egyáltalán nem törődnek azzal, hogy a halál után mi lesz a testükkel. A lelkek számára ez nem a hátrahagyott emberek iránti érzéketlenségből ered, hanem a halál egy folyamat befejezettségének a felismeréséből. Sokan sietni akarnak, hogy mielőbb meglássák a szellemvilág szépségét.
Erről az izgalmas utazásból azonban a jövő héten többet fogunk megismerni.
FÁY Gábor

A mágneses mező összeomlása

Az újságok - nemcsak a szaklapok -, tele vannak az éghajlatváltozással
kapcsolatos írásokkal. Divatos lett ez a témakör, ami nem is annyira
meglepő, mert hát előttünk zajlik le valami, ami eléggé szokatlan, az
idősebb emberek egészen másfajta éghajlati viszonyokat éltek át még
néhány évtizeddel ezelőtt.
Sok tudós kételkedik abban, hogy az éghajlatváltozás kizárólag az
emberei tevékenység eredménye. Az nem vitás, hogy a globális
felmelegedéshez az emberiség olykor esztelennek tűnő tevékenysége
járult hozzá igen nagy mértékben, de a műszeres vizsgálatok szerint a
Földnek, mint bolygónak az életében is változások mennek végbe, amik
normális jelenségnek tűnnek, ha tanulmányozzuk a Föld belső
szerkezetét, amely hozzájárult ahhoz, hogy a régmúltban, a Föld
történetében is megváltozzon sok minden.
A Föld mágneses mezejében az elmúlt másfél évszázadban figyelemre
méltó változások játszódtak le. A mágneses mező 10-15 százalékkal
csökkent, és a mérések szerint ez a folyamat egyre inkább gyorsul.
Sokáig azt hitték a kutatók, hogy ehhez minden bizonnyal a globális
felmelegedés járult hozzá, de sok szakember szerint ez a folyamat
normális jelenségnek tűnik, mert a Föld életében már megtörtént
többször is, amely előidézte a póluscseréket is többek között.
Tulajdonképpen ilyen póluscserének köszönhetjük egyes vidékeken a
kőolaj- vagy a földgáz-tartalékokat. Egy pólusváltozást megelőzően a
Föld felszínén és a tengerekben jelenlevő állatvilág ugyanis már
érezni kezdett valami különlegeset, nagy számban összegyűlt, majd a
pólusváltozás következtében lejátszódó talajmozgások következtében a
föld felszíne alá kerültek és évmilliók folyamán fosziliás
nyersanyaggá változtak.
A kutatók most azt állítják, hogy a Föld mágneses mezejének a
gyengülése a kezdődő pólusváltást jelezheti. A váltás folyamata alatt
több ezer évig a Földet majd kozmikus sugarak fogják bombázni - bár
lehet, hogy az élőlények most képesek lesznek alkalmazkodni ehhez.
A pólusváltás látványos jele lehet például az, hogy az iránytűk dél
felé fognak mutatni, de ennél nagyobb bajok is származhatnak. Ez a
váltás tönkre teheti a földi elektromos hálózatokat, az űrben keringő
műholdakat, megnövelheti a Föld légkörében az ózonlyukat, sarki fény
jelenik meg az Egyenlítő tájékán, az élő világban pedig
összezavarhatja a költöző madaraknál a tájékozódást, de ugyanígy
megzavarhatja a halaknál is a tájékozódást, amelyek a mágneses mező
alapján úszkálnak a tengerekben és az óceánokban. Persze a pólusváltás
nem történik meg máról holnapra, a folyamat évszázadokig vagy
évezredekig tarthat, de tény az, hogy már elkezdődött a váltás
folyamata. Hogy ez mennyire komoly problémát jelent a tudományos
világban, az is jelzi, hogy az Európai Űrhivatal az idei év folyamán
három műholdat is felbocsát az űrbe, ezeknek az lesz a feladatuk, hogy
precízen mérjék a mágneses mezőt, hogy a tudósok előre is megtudhassák
milyen változások várhatók az elkövetkező időszakban. A műholdak
néhány száz kilométeres magasságban fognak dolgozni 2015-ig.
A pólusváltást a kutatók 1979-től kezdve tanulmányozzák. 2002-ben
kezdték összehasonlítani a az amerikai Magsat műhold 1979-es mérési
adatait a dán Oersted műholdnak 1999-ben jelzett adataival.
Tulajdonképpen ekkor fedezték fel, hogy a Föld mágnesessége jelentősen
csökkent az Északi-sarknál és Dél-Afrikától délre.
Számítógépes szimulációkat készítettek arról milyen jelenségek
játszódhatnak le a pólusváltást megelőzően. Később azután
megállapították, hogy a szimuláció folyamán szerzett tapasztalatok
megegyeznek a valós adatokkal. Dél-Afrikától délre például a mágneses
mező harminc százalékkal gyengébb, mint máshol, emiatt azok a
műholdak, amelyek ezen pont fölött haladnak át, komoly károkat
szenvedtek. A Napból származó töltött részecskék így ellenállás nélkül
voltak képesek áthatolni a meggyengüld mágneses pajzson. A Föld
mágneses mezejének összeomlása esetén a Napból kiinduló részecskék
ugyanis mélyebben fognak behatolni a Föld légkörébe. Az élő világ ezt
meg fogja érezni, az embereknél különféle bőrbetegségek fognak
fellépni, az állatvilágnál pedig tájékozódási problémák fognak
jelentkezni. A mágneses tér tehát alapvető fontosságú az élet védelme
szempontjából, mivel pajzsként véd bennünket a világűrből érkező,
különféle mutációkat okozó részecskeáradattól.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért következik be időnként a mágneses
pólusváltás? A jelenleg érvényes tudományos elméletek szerint a
világűri testeknél, tehát a Föld esetében is a pólusváltásokat az
úgynevezett dinamóhatás okozza. A laboratóriumokban végzett kísérletek
szerint ennek a dinamóelvek a lényege az, hogy ha egy fémkorong
mágneses mezőben pörög, akkor az így keletkezett erő az elektronokat a
korong középpontja felé taszítja. Ez figyelhető meg a Föld esetében
is. A Föld középpontjában egy belső mag létezik, ez vas-nikkelből áll,
ekörül egy külső folyékony mag is létezik, amely mozgásban van. A
dinamóhatás tehát úgy jön létre, hogy a Föld belső magját tekinthetjük
a dinamó "állórészének", amely körül a külső mag forog. Természetesen
ez mélyen a föld felszíne alatt van, a mozgásban levő külső magot a
köpenynek nevezett réteg borítja még, és efölött van bolygónk szilárd
kérge is.
Mágneses pólusátfordulás már számos alkalommal bekövetkezett a
földtörténet során. Ilyenkor az északi és a déli mágneses pólus helyet
cserélnek.. A geológiai mágneses pólusátfordulás átlagosan 250 ezer
évenként történik, a geológiai ősmaradványok tanulmányozása szerint az
utolsó mintegy 750 ezer évvel ezelőtt volt, így most "bármikor"
várható a jelenség lejátszódása.
A népszerű tudományos írások arról számoltak be néhány évvel ezelőtt,
hogy létezik egy, az emberiséget segíteni akaró világűrből érkező
emberszerű faj, a zéták. Ők jelezték először, hogy a Föld nevű bolygó
kataklizma előtt áll, nagy változások esedékesek rajta. Mélységi
földrengéseket jósoltak nekünk, amik előidézik majd bolygónk
forgásának mágneses eltolódását. Szerintük ez a jelenség néhány földi
nap alatt fog lejátszódni. A mágneses mező átrendeződése végbe fog
menni az atmoszférában is - viharok keletkeznek benne, amelyek eddig
soha nem látott pusztításokat fognak végezni. Tapasztalható lesz a
változás a földfelszín vizeiben is, mert megmagyarázhatatlan áradások
alakulnak ki és a tengerek szintje gyorsan fog emelkedni. A Föld
mélyében lejátszódó ingadozások és változások következtében nagy erejű
földrengések várhatók, és ha a kéregtörések a tengerek fenekén
keletkeznek, a víz felszínén hatalmas szökőárak lesznek, amelyek akár
20 kilométeres távolságra is becsapódnak a partvonalon túlra. Nagy
vulkánkitörések is várhatók nemcsak a felszínen, hanem a tengerek
mélyén is, ennek következtében szárazföldek tűnhetnek el vagy újabbak
emelkedhetnek ki. A zéták szerint villámok fognak cikázni a felső
légkörben és vad szelek fognak fújni a Föld felszínén. Az égen képződő
éghető anyagok tűzesők formájában fognak hullani, és miután a pólusok
eltolódnak ezért kontinentális szakadások, hegyképződések lesznek
süllyedő és emelkedő földrészekkel. Tény az, hogy az utóbbi időben az
emelkedett vízszint már kezdi ostromolni a partokat különösen a Föld
déli részén és a vízmozgások már megindultak az Északi-sark felől déli
irányba, a Déli-sark felől pedig északi irányba. A zéták szerint egy
új földrész is ki fog alakulni az Antarktisz közelében. Bolygónk
néhány évtized alatt fog megnyugodni, a felszínén új sarkok lesznek,
az egyenlítő vonala pedig egészen máshol lesz, mint most. A Föld egy
újjászületést fog megélni.
A zéták elmondása szerint az ő szülőbolygójuk a Zeta Reticuli
naprendszerben van, bolygójuk egy kettős csillagrendszer, két bolygó
kering egymás körül. Létezésükről csak a tudományos-fantasztikus
irodalomban van tudomásunk.
FÁY Gábor

A muszlim világ
A világvallások híveinek majd húsz százaléka
Az iszlámmal kapcsolatban az utóbbi időben annyi mindent olvashat az újságolvasó, vagy hallhat a rádióhallgató, esetleg nézhet a képernyőn a mindenről tudomást szerezni óhajtó tévénéző. Talán nem is annyira maga az iszlám érdekli az embereket, hanem a különféle muzulmán áramlatok, amelyeknek fanatikus hívei különféle ellenséges-cselekményeket hajtanak végre, és amelyeknek megszállott tagjaitól retteg a világ egy része.
Ezeknek megismeréséhez azonban mégis szükség van arra, hogy tisztában legyünk az iszlám világgal, magának a vallásnak a keletkezésével. Sokan úgy vélik, hogy a manapság működő ellenséges érzületű szekták egy része tulajdonképpen az ősiszlám vallásról leszakadt szervezetek.
Az iszlám megalapítója Mohamed
Az iszlám vallást Mekkában Abu-Kaszim Mohamed alapította meg a VII. században Az iszlám szó egyébként az jelenti, hogy ők az Isten iránti odaadás hívei. Nálunk a török eredetű muzulmán szóval illetjük a vallás híveit, mások a vallásalapítójuk után mohamedánoknak nevezik őket. Ezt az elnevezést azonban a muszlimok elutasítják, pontatlannak tartják. A legpontosabban tehát muszlimoknak lehet nevezni az iszlám vallás hívőit.
A muszlimok egyébként a kereszténység után a világ második legnagyobb vallási közössége. Összlétszámuk megközelíti az egymilliárd embert.
Muhammad – a mi elnevezésünk szerint Mohamed - történetét számos legenda beszéli el, valamennyi hangsúlyozza a vallásalapító rendkívüli emberi jelentőségét. Már megszületése előtt sok csoda történt anyjával, akihez minden hónapban egy hang szólalt meg a következő szöveggel: „Üdv neked, mert közeleg az idő, amikor Abu Kaszim megszületik, te boldog áldott állapotú nő!”
Abu Kaszim ibn Abdallah (Abdallah fia) a Mohamed melléknevet (a magasztosat) később kapta. Szülei a hasim nemzetséghez tartozó kuraisi törzs elszegényedett mellékágának a leszármazottjai voltak. A napvilágot Mekkában látta meg. Apját korán elveszítette, nevelésével nagyapja foglalkozott, aki előbb egy szoptató-dajkának adta át, de a család elszegényedése miatt egy nagybácsijához került és ott életre szóló barátságot kötött Ali nevű unokatestvérével. Nagybátyja útmutatása alapján később karavánvezető lett, megtanulta ezt a fáradtságos és rendkívül kockázatos hivatást. Útjai során megismerkedett a környező, de a távolabbi országok vallásaival is, kultúráival. Megnősült egy nála 15 évvel idősebb gazdag özvegyasszonnyal, akivel boldog házaséletét élt és három korán elhalt fia valamint négy lánya is született tőle, sőt még egy rabszolgát is örökbe fogadott. Harmincöt éves korában társadalmilag annyira elismerték, hogy őt bízták meg a megtalált fekete meteorit szent kövének, a Kába sarkára való elhelyezésére. A hagyomány szerint Ábrahám ezzel a kővel jelölte meg a rituális körmenetek kiindulási pontját. Ekkortájt Mohamed már egyre gyakrabban vonult el a hegyekbe elmélkedni az isten igazságszolgáltatásáról és az emberi mulasztás kérdéseiről. Az úgy nevezett Sors éjszakáján, amely ramadán hónap utolsó éjszakája, 610-ben megjelent álmában egy lenyügöző szellem, aki közvetítette neki Allah első kinyilatkoztatását, hogy az Úr nevében hírdesse azt. Amikor reggel felébredt Gábriel arkangyal jelent meg előtte és közölte vele, hogy ő Allah kiválasztottja, küldötte. Három évig járta még a Mekka környéki hegyeket és Allah kinyilatkoztatásáról csak felesége tudott, valamint Ali unokatestvére, későbbi veje, Mekka 4. kalifája, továbbá fogadott fia, apósa és a későbbi mekkai kalifa. Csak három év múlva lépett a nyilvánosság elé, hogy hirdesse az új vallást és a profetikus üzeneteket. Saját magát a korábbi 124 próféta közül (közöttük volt Mózes és Jézus is) az utolsónak, a legnagyobbnak nevezte, önmagát az örömhírek vivőjének jelölte meg, és a hitetlenek fenyítőjének.
Az iszlám első követői
Mohamed profetikus igehirdetése az élete során a szakadatlanul kapott kinyilatkoztatásokon alapult, amelyeket a Korán szúrái tartalmaznak. Első követői Mekka külvárosának szegényei és a rabszolgák voltak. Az uralmon levő kuraisi törzs tagjai ellenséges szemmel figyelték, olykor igen erőszakosan léptek fel vele szemben. Mekka hatalmasai féltek befolyásától, mire elhatározta hogy elvándorol Medinába. A későbbi Omár kalifa ezt a 622-as esztendőt, az elvándorlás évét jelölte meg az iszlám időszámítás kezdetének.
Medinában már emirré is kinevezték, a város politikai vezetőjévé, törvénytevő és hadvezér lett. A mekkaiak megbüntetése céljából folyamatosan támadja karavánjaikat, olykor szabályos ütközetek is történnek. Kinyilatkoztatásában közli, hogy Allah az iszlám uralom háborús kiterjesztését kívánja és ezzel megszületett a szent háború, a dzsihad eszméje. Mekkában a legádázabb ellenségei az ott élő zsidók közül kerültek ki, így vált a prófétából a zsidóság kérlelhetetlen ellensége, mert szerinte a zsidók és a keresztény írásbirtokosok meghamisították Ábrahám vallását. Ekkor kiáltotta ki, hogy Jeruzsálem helyett a Kábát kell tekinteni imairánynak.
Mohamed 633-ban halt meg Medinában, ott is temették el és a mecset körüli rácson ma is a következő szöveg olvasható: Nincs más isten Allahon kívül, Mohamed Allah küldötte.
Az iszlám ősvallás irányzatai
Az ősiszlám az alapító halála után a VII. században szakadt több részre: Azok a muszlimok akik megmaradtak a rendelkezések, a hagyományok – a szunnák – szokásai mellett, szunnitáknak nevezik magukat. Ehhez az irányzathoz a muszlimok 83 százaléka tartozik. Kalifáikat az Omajjád, az Abbasszid és az Oszmán törzsek tagjai közül választják, meghatározott szabályok szerint. A szunniták magukat ortodox muszlimoknak tartják és elutasítják Mohamed tanainak és életvitelének bárminemű megváltoztatását.
A muszlim vallás második fő irányzatának hívői a siiták. Ők Siának, Ali arab nevű pártjának követői. A siiták is egy összefoglaló muszlim vallási irányzat követői, ők egyedül Alit, Mohamed unokatestvérét és vejét, illetve a próféta Fatima lányával való házásságából származó vér szerinti sarjait ismerik el a próféta jogos utódaiként és a közösség vezetőjeként. A szunniták által elismert első három jogos kalifát ők trónbitorlónak tartják. A siiták ma közel 130 millió követőt számlálnak, az összes muszlimok 16 százalékát.
Alit, a siiták vali Allahnak, Isten barátjának nevezik és tisztelik. Két fia és a próféta lányai körükben nagy tekintélynek örvendenek. Székhelyük az iraki Nedzsefben és Kerbelában van. Ali két fia közül Huszein, Nedzsefben, a másik pedig Alival együtt Kerbalában halt meg. Költők százai alkottak elégiákat és passiójátékokat a szentéletű emberek emlékére. A két város a siiták szent városai.
A siiták szerint Mohamed valamivel halála előtt beavatta Ali unokatestvérét, vejét az iszlám végső titkaiba, ő pedig továbbadta ezt az ezoterikus tudást a családjának. Vér szerinti utódai ezért imámnak, azaz a titkos tudás kalauzának és letéteményesének számítanak.
A siiták és a szunniták közti alapellentét abból fakad, hogy az előbbiek az iszlám öt alap-pilléréhez hozzácsatolták az imamátust, mint a hatodik pillért. A siitáknál az imám az egész muszlim közösség isteni gondviselése által sugalmazott igaz vezetője, akinek kiijár a tévedhetelen jelző, amennyiben a próféta vér szerinti utódaitól származik.
A szunniták a kalifátust Mohamed kuraisi törzséhez, származásra való tekintet nélkül vallási-erkölcsi tulajdonságokhoz kötik, míg a siiták Ali vérszerinti leszármazottjait tekintik a próféta jogos utódjának.
Az iszlám harmadik ága közé tartoznak a szakadárok. Ezek között számos, lehet hogy többszáz irányzat létezik, valószínűleg még a leghithűbb muszlim sem képes felsorolni őket mind, vagy meghatározni közöttük a különbségeket, ezért mi sem foglalkozunk velük. Egyik-másik irányzat hivei néhány ezertől néhány százezerig terjednek és eloszlanak a muszlim világ országai között a Közel-Keleten, Afrikában, és a Távol-Keleten.
FÁY Gábor

A spiritológia története
Egy könyv megjelenése kapcsán

Néhány héttel ezelőtt a szellemtan iránt érdeklődők egy érdekes könyvet vehettek a kezükbe. Dr. Pataky Árpád tollából megjelent a Bevezetés a spiritológiába című könyv harmadik kötete.
Az első kötet tavaly tavasszal hagyta el a nyomdát és a szellemmozgalom történetét dolgozza fel a világon és Magyarországon. Tudni kell ugyanis, hogy a Szellemi Búvárok Pesti Egylete 1871-ben alakult meg, ezt az időpontot lehet tekinteni a magyar szellemtudományi mozgalom kezdetének. Alapító tagjai voltak Vay Ödön, édesanyja Vay Katalin és Ödön felesége Vay Adelma. Az egylet célja volt, hogy dolgozzon a szellemek általi sugalmazás értelmezésén, a velük való közlekedés lehetőségeinek kidolgozásán, értelmezze a szellemek minden megnyilvánulásait a manifesztációkban, tanulmányozza a szellemeknek a mindenségben való viszonyát, létét, szenvedéseit és örömeit, vizsgálja a delejességet és a villamosságot, tanulmányozza az emberek betegségeinek, de különösen a fejgörcsök, az elmebaj, ördöngöség tüneteit (megszállottságokat), és a médiumitás minden nemét, valamint a szomnanbulizmust.
A XIX. század derekán a szellemtan még gyermekcipőkben járt az egész világon. Habár a spiritualizmus előfutárának a XVIII. században élt Swedenborgot tartják, maga a mozgalom az 1800-as évek elején indult el Németországból. Friderika Wanner, akit a prevorsti látnoknőnek is neveznek, szenzitív természetével és gyakori delejes állapotával – szomnanbulizmusával, amely alatt alvajárást, látóképességet kell érteni -, a rendestől eltérő tudatállapotban érdekes kijelentéseket tett. Látta távoli otthonában történő dolgokat, elhunytakat, beszélt velük, megtudott tőlük történéseket, amikről élő emebereknek nem lehetett tudomása.

Amerikai kezdet
Ebben az időben Amerikában Andrew Jackson Davis, az éppenhogy olvasni tudó fiatalember olyan médiumi írásokkal lepte meg a tudományos világot, ami sokak kiváncsiságát keltette fel. Transzállapotában valóságos lelkilátó-gyógydiagnoszta lett, számára az emberi test átlátszóvá vált csak a beteg szervek sötétültek el. Nemcsak a jelenlevők anatómiáját tudta Davis tanulmányozni, hanem szelleme és asztrálteste a delejesség hatása alatt el tudott válni testétől és távoli helyekre volt küldhető, ahol ugyancsak diagnózisokat tudott meghatározni.
Davis szellemi tanítói révén sok tudományos dolgot megjósolt. Többek között a Neptunus bolygót a csillagászok felfedezése előtt fél évvel már leírta. Megjósolta a spiritizmus eljövetelét, a hydesville-i kopogó szellem megjelenését, az írógépet és a repülőgépet. Huszonnyolc könyvet írt meg 84 évig tartó élete során.
A hydesville-i kopogó szellem 1847-ben jelentkezett (erről már írtunk két évvel ezelőtt). Az esemény lényege az volt, hogy a Fox család házában kopogások hallatszottak az ajtón, a falon, a székeken, a mennyezeten. A kopogásoknak értelme volt, a család két leánytestvére erre rájött majd rákérdezéssel megtudták, hogy egy szellemi lény jelentkezését hallják, ezután megállapodtak vele abban, hogy a kérdésekre a válaszkopogás alkalmával egy koppantás „nemet”, kettő „nem tudomot” három pedig „igent” jelent. Így megtudták, hogy a kopogó szellem, amikor fizikai valóságban élt a házban, kirabolták, meggyilkolták, és a pincében elásták. Kopogásával nem bosszút akart állni, hanem azért jött, hogy a gondolkodó emberek figyelmét felkeltse és nekik az emberek és a szellemvilág közötti közlekedés új érájának megérkezését hírül hozza.

A spritizmus létrejötte Franciaországban
A szellemkopogás híre ezután eljutott Franciaországba, ahol 1854-ben Allan Kardec megalapította a Spiritiszta Tanulmányok Párizsi Társulatát. Ő adta a mozgalomnak a spiritizmus nevet is, azt hirdette, hogy ez a mozgalom ellentéte a materializmusnak, mert az anyagon túl van valami láthatatlan más is, továbbá a lélek és a szellem teszi az embert, az embernek hinnie kell a szellemeknek a látható világgal való kapcsolatában és a velük médiumi úton történő párbeszéd lehetőségében.
Kardec szerint a spiritizmus az az új tudomány, amely az embereknek feltárja kétségbevonhatatlan bizonyítékok által a láthatatlan világ létezését és természetét, valamint a látható világhoz való viszonyát.
Megtudhatjuk a könyvből, hogy a két világ közötti kapcsolatok a médiumok révén ismerhetők meg. A médiumitás egy született adomány, feladata a médiumnak hogy a szellemek közvetítő eszközei legyenek, ílymódon oktassák az embereket, megmutassák nekik az igaz utat és elvezessék őket a hithez. A magasabb szellemek nem jelennek meg hívásra, hanem kinyilatkozási hajlandóságuk megnyerésére az alázatosság szükséges, valamint a szerénység, önmegtagadás és a feltétlen erkölcsi és anyagi érdektelenség.
Ilyen előfeltételek után indult el Magyarországon a szellemtani mozgalom, amely követte a francia Kardec által hirdetett vallásos irányzatú és a reinkarnációt valló nézeteket. A pesti Egylet komoly és mély tanulmánynak tekintette a szellemtant, amin többek között a médiumok és minden rajtuk mutatkozó tünemények tanulmányozását értette, tagjai nem akartak a spiritizmusból rajongó vallási felekezetet alapítani, mert szerintük az emberiségnek már van több világvallása is.
A Bevezetés a spiritológiába című könyv második kötete már a médiumok által közvetített tanításokkal foglalkozik. Az olvasó Adelma és Ágoston médiumok révén megismerkedhet a Föld és a Nap közötti szférákkal, naprendszerünk bolygóival, a kozmológiával általában, továbbá az asztrológia szellemtani aspektusával. Megtudhatjuk hogyan keletkeztek az összefüggések az ókori népek hitregéi és a bolygók asztrológiai vonatkozású hatásai között. A tanító szellemek elmondták, és a médiumok ezt a tudást közvetítették, hogy az embereknek az asztrológiát a szellemek árulták el, szellemnyilatkozat révén vált közkinccsé. Ezt a szelemi kinyilatkoztatást azután a mágusok mesékbe öltöztették. Az ókori világ uralkodói tulajdonképpen a mágusok, illetve az asztrológusok voltak, mert az uralkodók mindig azt tették, amit az asztrológusok tanácsoltak nekik.

Magyarországon megindult a szellemtani fejlődés
A múlt században hatalmas fejlődésnek indult a szellemtan Magyarországon. Neves médiumok nevelődtek, mint amilyen többek között Eszter médium volt. Ő már a Névtelen Szellem közvetítéseit és tanításait ismertette és rögzítette. Több tíz könyvet írt meg a Névtelen Szellem közleményei címmel. De megtudhatjuk a második kötetből ki volt Antal médium, továbbá József és Pál. Valamennyien nagyban hozzájárultak a magyarországi szellemtan kibontakozásához és fejlődéséhez.
A harmadik kötet témája a szellemtan etikája. Abból a tézisből indul ki a szerző, hogy a felvilágosodás kora óta minden kor gondolkozását a kételkedés jellemzi, mert nem hisz az igazság létezésében. Ezért szükséges a „túloldal” megismerése, amit a médiumok útján a tanítószellemek ismertetnek.
Dr. Pataky Árpád a napjainkban működő médiumok útján ismerteti az aránylag nemrégi események-katasztrófák szereplőinek közleményeit is. Elolvashatunk egy vallomást az egyik haláltábor lakójától, aki még nincs tudatában annak, hogy gázkamrák már nincsenek, a holocaust sem létezik, és már ő is a közteslétben tartózkodik. De a Kurszk orosz tengeralattjáró katasztrófájának utolsó perceit is megismerhetjük D.R. Kolesnyikovnak, a hajó egyik parancsnokának mondataiból, valamint az 1998. szeptember 2-án lezuhant svájci repülőgép kapitányának utolsó mondatait is. Érdekessége a könyvnek az, hogy ezeket a mediális közléseket meg is hallgathatjuk hangkazettáról, amely a kötettel párhuzamosan megjelent. A vallomásokat Erzsike médium közvetítésével ismerhetjük meg, valamint még egy manifesztációt is az 1848-as szabadságharc zászlóvivőjétől akit az anyagiaknál magasabb eszme, a haza iránti hűség és a haláláig tartó kitartás jellemzett.
FÁY Gábor

A rontás

A napi- és heti sajtószerveink apróhirdetései között igen gyakran
találhatunk olyan információkat, hogy valaki rontástól, átoktól
hajlandó megszabadítani a hozzájuk fordulókat, esetleg szerelmi kötést
is végez. Ezek a tevékenységek egyébként az akaratmágia körébe
tartoznak, és az utóbbi időben igen gyakoriak lettek.
Egyáltalán milyen mágikus tevékenység tartozik a rontásoknak nevezett
fogalom-körbe? A mágiatan szerint a mások befolyásolására tett
rosszindulatú kísérletet nevezzük rontásnak, de az átok, sőt még a
rosszkívánság is beleillik a rontás fogalmába. A rontás tulajdonképpen
egyfajta mágikus támadás és azon a működési elven alapszik, hogy
minden élőlény egy közös életerőből meríti létezését és ezt az
életerőt rituális eljárásokkal irányítani lehet.
Rontáskor a manipulátor - vagy a feketevarázsló, a boszorkány -
valamilyen módon megszemélyesíti a megjelölt célpontot azzal, hogy
haja szálát, körmét, valamilyen személyes tárgyát, fényképét beleépíti
a célpontot jelképező bábúba, amely készülhet viaszból vagy rongyból,
esetleg fából. Szükséges még, hogy az a bizonyos hivatásos feketemágus
tudja összefogni és irányítani gonosz gondolathullámait. Erre
egyébként azonban sokan, - majdnem mindenki - képes!
Mielőtt még olvasóink megrémülnének, fontos előre megjegyezni, hogy az
átlagosan erős aurájúak képesek kiszűrni, sőt visszaverni az ilyen és
az ehhez hasonló go-nosz gondolathullámokat. Csak az olyan emberek
kerülhetnek esetleg veszélybe, akik valamilyen okból kifolyólag
sebezhetőbb állapotba jutottak, valamilyen letargikus, vagy búskomor
állapotban vannak. Legyengült idegállapotba kerülhetnek a súlyos
szenve-délybetegek is, mint amilyenek a kábszeres emberek is.
Nemrégen már foglalkoztunk a megszállottsággal és bizony a
megszállottságról alkotott fogalmak igencsak ráillenek a rontással
sújtott emberekre is. Tulajdonképpen az eredmény ugyanaz.

Megszállottság esetén a kiszemelt ember lelki világába egy nem élő
entitás hurcolkodott be, rontáskor pedig egy élő személy
rosszkívánsága.
A legfontosabb azonban azt megállapítani, hogy ért-e bennünket valaki
részéről rontás, vagy fekete mágiás befolyás? Erről meggyőződhetünk,
ha bizonyos változásokat tapasztalunk magunkon. Ezek a változások vagy
tünetek elárulhatják, hogy ha valaki ártalmunkra tört.
A folytonos fáradtság-érzés, alacsony energiaszínt, a nyugtalanság, ha
sehol sem érezzük magunkat jól, már jelenthet valamit. Jelzésként
számít az is, ha képtelenek va-gyunk a saját ágyunkban aludni,
elkívánkozunk megszokott fekhelyünkből akár sokkal kényelmetlenebb
pihenőhelyre. Olyan testi érzéseket tapasztalhatunk magunkon,
ame-lyeket orvosi vizsgálatokkal sem lehet magyarázni, mert szorító,
fullasztó, görcsös álla-potokat tapasztalunk torkunkban, hasunkon.
Szívünk esetleg felnyilall, nagyot lódul, hő-hullámok öntenek el.
Ezekről a testrészekről mintha energiánk folyna el, vagy ellenkező-leg
idegen energia pumpálódna belénk. Elfog-e bennünket egy olyan érzés,
hogy akara-tunkon kívül mintha kötődnénk valakihez, akihez korábban
nem éreztünk vonzódást és most gondolataink akörül a személy körül
forognak. Ok nélkül jó vagy rossz kedvünk támad. Nehezen tudunk
koncentrálni, nem értjük a világ eseményeit úgy, mint korábban.
Elkülönülünk-e korábbi barátainktól, egyedül szeretünk maradni, nem
kívánkozunk se-hová? Van-e valamilyen furcsa új, vagy régebben
ajándékba kapott tárgy a környeze-tünkben, amely mellett elhaladva
valamilyen rossz érzés fog el bennünket? Eltűnt-e va-lamilyen
személyes holmink, amihez nagyon ragaszkodtunk, vagy már régóta a
tulajdo-nában volt? Eszünkbe jutott-e, hogy esetleg rontás áldozatává
váltunk?

Mindezek a felsorolt tünetegyüttesek jelezhetik azt, hogy fekete
mágiás támadás ért bennünket. Mert ezekről lehet valamilyen megérzése
az embernek, különösen akkor, ha a támadás erőteljes.
A rosszkívánság vagy a befolyásolás általában olyan személyektől
érkezik, akik-kel valamilyen kapcsolatban állunk, ismeretlen
embereknek általában nincs érdekük, hogy szerencsétlenségünket
kívánják, vagy lelkünk feletti hatalomgyakorláshoz jussa-nak.
Hogyan megy végbe a fekete mágiás támadás? A manipulátor általában
képi va-rázst szokott használni, vagyis viaszból, fából vagy textilből
bábút készít, ezekbe beépíti az áldozat körömdarabkáját, hajtincsét,
vagy ruhájának foszlányát. A bábú elkészülte után olyan helyen rejti
azt el, ahol az áldozat gyakran elhalad. Ilyenkor a célszemély
fizi-kailag beleépül a bábúba és a fekete mágus később úgy használja
azt fel, mintha a bá-bú jelképezné az élő célszemélyt. Meditációval,
irányított koncentrációval a mágus a lehető legpontosabban lesz képes
előhívni az áldozat képét, kinézését. A képmás ab-ban segíti őt, hogy
több erőt lesz képes felszabadítani gondolatainak az
összesűrítésé-hez. A mágus ezután az élővé tett figurába a szándékait,
akaratát, a célszemély testére és lelkére tett hatását megfelelő
tűkkel vagy szegekkel nyomósítja. Ha szerelmi varázs-latról van szó,
szerelmi kötést vagy oldást akar végrehajtani, akkor az önálló
döntések megakadályozására meghatározott színű fonalakat teker a
bábúra, amelyekre ezután megerősítő varázsigéket jelképező csomókat
köt.

A rosszindulatú hatáskibocsátások általában éjszaka történek. Ilyenkor
az áldozat nagy valószínűséggel alszik és eleve fogékonyabb állapotban
van. Ezenkívül a zavaró hullámtevékenységek is éjjelente a
legkisebbek. A zavaró hullámtevékenységek körébe tartoznak az emberek
agyi hullámai, de befolyásolják a negatív tevékenységet a rádió- és
más hullámok is. Ne feledjük el, hogy a rádió is sokkal tisztábban és
erőteljesebben szól éjszaka, mint nappal. Így az éjszaka csendjében is
a telepátia sokkal hatásosabban gyakorolható.
Mellékesen megjegyezve bizonyos vallási közösségekben a szokásos
éjféli imát már egyre gyakrabban teszik át hajnali 2-3 óra környékére.
A mai világban ugyanis egy-re többen maradnak fenn késő estig, nézik a
tévé műsorát vagy hallgatják a rádió éjsza-kai adását. Így a humán
energiatér aránylag későbben csendesedik el ezért a spirituális
tevékenység is sokkal hatásosabb lehet, ha az éjszakában később
valósul meg. Egyes mágusok szerint a tudatot legmélyebben
hajnaltájban lehet befolyásolni, ekkor lehet a legtisztább
körülményeket biztosítani a szellemi létezőkkel, illetve ilyenkor
lehet a szel-lemi befolyásolást a legeredményesebben végrehajtani.
Igen erőteljesen és gyorsan hathat egy rontás, ha az áldozat
valamilyen módon tudomást szerez róla. Emögött a jelenség mögött az a
pszichés ok van, hogy a félelem, a rettegés, akárcsak minden negatív
érzelem belülről is épes rombolni a test védelmére szolgáló aurát,
diszharmonikus rezgéseket vált ki és ez előbb-utóbb felbontja az aura
egészséges burkát. Ezt a folyamatot a rontó személy csak gyorsíthatja,
ha a képmás csakráiba tűket szurkál. Ez az eljárás szörnyű hatással
van a valódi csakrákra, olyan, mintha összehasogatná, kiégetné őket. A
célszemély csakrája megpróbál védekezni, megváltoztatja rezgésszámát
és általános védelmi hibákat követ el. A valódi test előbb-utóbb
megbetegszik, különösen akkor, ha a rontó mágus az adott szerveket is
képzelet-beli képernyőjére vetíti és azokat manipulálja.

Egy egyszerű rosszkívánság is így működik. Amikor valaki egy másik
embernek azt kívánja: "törjön ki a lábad", akkor többnyire meg is
jelenik előtte az illető személy. Ha a rosszkívánság küldőjének
energiatöbblete van és ez el is jut a célszemélyhez, annak tudata kész
tényként fogja a kívánságot kezelni és meg is fog történni a baj. Ne
feledjük: a gondolatoknak teremtő erejük van!

FÁY Gábor

A spontán égés

A jelenség lényege nincs megfejtve

Néhány évvel ezelőtt egy vajdasági faluban furcsa események zajlottak le. Egy házban napokon keresztül megmagyarázhatatlan módon elégtek bizonyos tárgyak, anélkül, hogy valaki meggyújtotta volna őket. Ruházati cikkek, bútordarabok lobbantak lángra. A házbeliek este lefekvéskor szinte rettegve hunyták le szemüket, attól tartván, hogy körülöttük is meggyullad valami és ők is megégnek.
Az ezotéria ezt a jelenséget spontán égésnek nevezi és bármennyire meglepő, már többszáz éve lejegyzett jelenség, de a szakemberek még nem találták meg rá az elfogadható magyarázatot. A feljegyzések azonban nemcsak tárgyak elégésről tesznek említést, hanem arról is, hogy a spontán égés folyamán emberi testek égnek el. Erről a jelenségről egyébként kiterjedt történeti dokumentáció létezik, de ennek ellenére a tudományok eddig elutasították, hogy szembenézzenek vele és megmagyarázzák az okát.

A spontán égés gyorsan zajlik le
A spontán emberi égés jellemzője, hogy az esemény fantasztikusan gyorsan zajlik le. Sok áldozatot kigyulladása előtt néhány perccel még életben látták és egyszerre a tűz lecsapott a semmiből és az áldozat percek alatt hamuvá égett. Egy olasz orvos lejegyezte Bertolli apát furcsa halálát 1789-ben. A szerzetes a sógoránál lakott, éppenhogy visszavonult a szobájába, hogy egy imádságoskönyv olvasásába merüljön. Néhány perc elmúltával felkiáltott és az odafutó emberek már a földön találták, halvány láng vette körül, amely, ahogy közeledtek a szerencsétlen emberhez, elenyészett. Az apát vezeklő ruhát viselt öltözéke alatt. Felsőruhája elégett, alatta a zsákruha érintetlen maradt, a férfi törzse azonban teljesen szénné égett.
A halottkém megállapítása szerint a tűz rendkívül gyorsan alakulhatott ki, mert az áldozatot nyugodt testhelyzetben találták, mintha még fel sem fogta volna, hogy mi történik vele. Sok évvel később, 1960-ban, az amerikai Kentucky állambeli Pikeville közelében egy kiégett autóban öt elszenesedett holttestet találtak. A vizsgálatot végző rendőrök szerint a holttestek úgy ültek a kocsiban, mint amikor az emberek beszállnak az autóba. A hőség igen magas lehetett, de az autó utasai láthatólag egy sem próbált elmenekülni.
Az esetekben a legkülönlegesebb még a hőhatás. Normális körülmények között az emberi test csak nagyon nehezen kap lángra, különösen a még élő test. A tűzhalált halt emberek is csak részleges vagy felszíni sérüléseket szenvednek. A szakértők szerint egy emberi test szénné égése órákon át tart és akkora hőfokot igényel, amelyet csak külső fűtőanyagokkal lehet biztosítani. A krematóriumokban a holttesteket huzamosabb ideig 1100 fokon égetik, de hogy a csontok is elégjenek, a hőfokot 1650 fokra kell növelni. Ezt egy híres törvényszéki antropológus szakértő is megerősítette egy spontán emberi égés után. Egy Mary Reeser nevű asszony ugyanis spontán égés következtében hunyt el, és a törvényszéki antropológust a Pennsylvania Egyetem Orvosi Karáról kérték meg, hogy vizsgálja felül a nyomozást. A 67 éves özvegyasszonyból megmaradt hamu annak a széknek a maradványával keveredett, amelyen halála pillanatában éppen ült. A környező tárgyak épen hogy csak megpörkölődtek. A szőnyeg a szék körül kis körben megégett, de egy közeli papírköteg érintetlen maradt. Az antropológus kijelentette, nem tudja felfogni, hogy egy test hogyan hamvadhatott el, anélkül, hogy a szoba maga is megégett volna. Tulajdonképpen a szobának és mindennek, ami csak benne volt, el kellett volna porladnia - mondta. A rendőrségi vizsgálatot végül azzal zárták le, hogy az áldozat valószínűleg dohányzás közben elaludt, ruhája lángra lobbant, ő meg elégett.

Az alkoholizált test könnyebben ég meg?
A spontán emberi égéseket Justus von Liebig (1803-1873) vegyész is tanulmányozta. Véleménye szerint az alkoholos állapot is hozzájárulhat a spontán emberi égés jelenségéhez. Ismertet is egy esetet Thaurs nevű kisasszony haláláról. Egyes tanúk szerint a már 60 fölött járó hölgy nem vetette meg az alkoholt és a kérdéses napon három üveg bort és egy üveg borpárlatot ivott meg. A holttest a kandalló előtt hevert, a testből nem maradt más, csak egy kupac hamu. Még a legszilárdabb csontok is deformálódtak és elvesztették állagukat. Bár hideg nap volt, a kandalló rostélyán nem volt más, mint egy-két félig átégett fahasáb. A lakás egyetlen bútora sem sérült meg. A széket, amelyben a nő ült, 30 centiméternyire találták, teljesen épségben.
A spontán emberi égésről dokumentált ismereteinket Charles Fort kutatásainak köszönhetjük, aki a XX. század első felében az újságokban és orvosi folyóiratokban ismertetett eseteket tanulmányozta. Bár a szakemberek hivatalosan nem létezőnek tartották a spontán égést, ezért minden furcsa tűzhalál alkalmával csak olyan magyarázatot adtak, amely összhangban állt a fizika törvényeivel vagy az általánosságban elfogadott orvosi felfogással. Így a furcsa tűzesetek kirobbanását mindig felfordult tűzhellyel, kipattanó szikrákkal, gondatlan dohányzással vagy gyermekek esetében gyufával való játékkal indokolták.
A spontán égések titokzatosságát növeli az a körülmény, hogy az eseteknek nincs szemtanújuk. Néhány krónikás meg is jegyzi, hogy furcsamód az áldozatok nem kiáltanak segítségért és nincs nyoma semmilyen küzdelemnek sem. Charles Fort szerint a jelek arra mutatnak, hogy a spontán égést valamilyen lelki ernyedtség előzi meg, amely tehetetlenséget vált ki az áldozatokban, és a ritka túlélőket pedig megakadályozza abban hogy elmondják, mi is történt valójában. Erre példa a hulli Daily Mail című újság egy beszámolója Elizabeth Clark halálával kapcsolatban. A hölgyet egy reggel súlyos égési sérülésekkel találták ágyában, miközben az ágyat meg sem pörkölte a tűz. A lakás közvetlen szomszédai nem hallottak semmilyen segélykiáltást, nem volt küzdelemre utaló nyom sem a szobában. Az áldozat képtelen volt elmondani értelmesen hogy mi is történt vele és nem sokára meg is halt.

A spontán égés gyakran fordul elő
A spontán emberi égés jelensége nem is olyan ritka, mint gondolnánk. Egyre több esetről számolnak be az orvosok és a patológusok, számuk talán még nagyobb is lenne, ha nem félnének a nevetségessé való válástól. Maxwell Cade és Delphine Davis, a gömbvillámok jelenségének szakértői megállapították, hogy ők sem hitték volna el a spontán égés körüli meséket, ha egy orvos barátukkal nem vettek volna részt egy előadás-sorozaton, amelyet a Massachusetts-i Orvosi-Jogi Társaság tartott amelyen a jelenlevők megvitatták a jelenséget. A vitázó orvosok szerint négyévente legalább egy spontán égési esettel találkoznak.
A mai kutatók elvetik a korábbról fennmaradt magyarázatokat, hogy az áldozatok főleg iszákos emberek akik dohányzás közben elalszanak, továbbá idősebb magányos emberek, akiknek közös jellemvonásuk, hogy terebélyesek és olyan asszonyságok, akik ülő életmódhoz szokottak. Sokan korábban azt is vélték, hogy az iszákosokat azért fenyegeti nagyobb veszély, mert az alkohollal átitatott test gyúlékonyabb és a hirtelen lángra lobbanás Isten büntetése az iszákosságért. A későbbi kutatások bebizonyították, hogy az alkohollal átitatott hús csak addig ég, amíg az alkohol nem bomlik fel. A zsíros szövet is ugyanígy viselkedik, ha egyáltlán meggyújtható.
Egyes kutatások ma a testben található foszfogén anyagok felhalmozódásával magyarázzák az emberi test spontán elégését. A foszfogén a nitroglicerinhez hasonló hőelnyelő vegyület, amely néhány mozgáshiányos emberben olyan mértékben felhalmozódhat, hogy testük robbanóképessé válik és úgy ég el, mint a lőpor. Ez talán megmagyarázhatja egyes testek hajlamát a heves égésre, de nem magyarázza meg, mitől gyullad meg az emberi test.
Mindennapi életünkben még nagyon sok az ismeretlen és megmagyarázhatatlan jelenség. Ezek között van a spontán égés is.
FÁY Gábor

Aki szót ért a kövekkel

Nehezen lehetne megfogalmazni hogy tulajdonképpen ki is vagy mi is Trevor. Annyit tudtunk meg róla, hogy Kanadából érkezett, városi közlekedési eszközt nem használ, görkorcsolyájával mindenhová elér- mondja ő. Annyit elárult magáról, hogy léleklátó, képes gyógyító energiát küldeni az arra rászorulóknak és hobbiból köveket rakosgat egymásra oly módon, hogy azok egyetlen pontban érintkeznek az alattuk levővel. Amikor kezébe veszi a követ, hogy rátegye az alattalevőre, mentálisan megkérdezi tőle, hogy ő e a következő, és a kő mentálisan válaszol neki, hogy „igen”. De kezdjük a parafenoménnal való ismerkedéssel.
- Két évvel ezelőtt, 34. születésnapomon hirtelen úgy éreztem, hogy életemen változtatni kell, a korábbi béklyókat le kell ráznom magamról és új életet kell kezdenem. Megszakítottam a családi kötelékeimet, meditálni kezdtem és úgy éreztem, hogy hatalmas energia áramlik ki belőlem. Látni kezdtem az emberek lelkét az utcán, láttam, hogy miben szenvednek, láttam rajtuk, hogy békeszeretők-e vagy gonoszak.
- Egy ismerősömnek a fia kórházba került, idegei a gyereknek felmondták a szolgálatot, egész testében rángatózott. Az orvosok nem tudták megállapítani, hogy mi a baja. Én elhatároztam, hogy meggyógyítom. Meglátogattam a kórházban és nagyfokú szeretethullámokat küldtem irányába. Az volt a helyzet, hogy az édesanyja roppant kapzsi asszony volt, csak a pénz érdekelte, az édesapja viszont egy roppant jólelkű vidám ember volt és a szülők állandóan marakodtak egymással. Ez a konfliktushelyzet váltotta ki a gyerekben is a betegségét. Állandóan küldtem a gyereknek a szeretetenergiámat bárhol is voltam a vároasban, és egy héttel később már kiengedték a kórházból, teljesen rendbe jött. Érdekeltek ezek a dolgok és megismerkedtem egy indián származású emberrel, aki óva intett attól, hogy emberek kezelésével foglalkozzak. Később megtudtam, hogy van neki egy természetgyógyász vállalkozása ahol több hasonszőrű barátjával foglakozik gyógykezelésekkel és meg is fizetteti szolgálatait. Én viszont kezelésemért nem kértem pénzt senkitől sem, mert ez a kialakult képességem a Teremtő ajándéka és nincs jogom arra, hogy mások megsegítéséért pénzt kérjek. Az indiánnal már nem vagyok kapcsolatban.
A fiatalember ezután elmondta, hogy léleklátása miből is áll tulajdonképpen. Az utcán, de bárhol máshol a szembejövő embereknél látja, hogy milyen betegségben szenvednek. Testükben fekete foltokat lát és erről tudja, hogy a foltok alatti szervek betegek. Megszólítani nem meri őket, mert fél, hogy azok félreértenék esetleges közeledését. Voltak esetei, hogy megkérdezték tőle az ismerősök, hogy egyik-másik rokonukról mondjon valamit, és amikor azok arra az emberre gondoltak, egyszerre láttni kezdte ő is azt a személyt. Jöttek azután emberek, akik fényképet mutogattak valakiről, hogy nem hallottak felőle már 15-20 éve, mondja meg, hogy az illető él-e vagy sem. Ő ekkor rácsokat látott a fényképen látható ember előtt, majd elmondta, nem tudja, hogy a rácsok börtönt jelképeznek-e, vagy saját lelkiviláguk börtönében élnek, esetleg a túlvilágon vannak és ez a körülmény teszi lehetetlenné a kapcsolatfelvételt az illetővel.
A beszélgetés végén társaságunk egy nőtagja is Trevorhoz fordult, hogy nézze át, mondja meg róla, hogy mit lát.
A ráhangolódás lassan ment, lehunyt szemekkel koncentrált, arca meg-meg rándult, kezei remegni kezdtek, ekkor hozzám fordult, hogy fordítsam le a nőnek, hogy az első szó, amit róla kapott: „rák”. Közöltem vele, hogy ilyesmit nem vagyok hajlandó mondani a nővek, inkább fogalmazza át látomását. Ekkor úgy fejezte ki magát, hogy deréktól lefelé nem lát a nőn semmit, olyan érzése van, mintha rajta egy fekete cicanadrág lenne és az nem engedi neki, hogy belelásson a testébe. Majd hozzáfűzte, hogy vigyázzon a szivére és a májára, a nő bal fele nem tetszik neki.

Szót értés a kövekkel
Minket rendkívül érdekelt az a képessége Trevornak, hogy szót ért a kövekkel. Bemutatója másnap kora délután volt a Duna-parton. Amikor megérkeztünk a megadott helyre, már messziről látni lehetett egy több mint két méter magas egymásra helyezett kövekből alkotott oszlopot. Trevor pedig mezitláb egy másik készülő alkotás mellett koncentrált. Kezében egy hatalmas ködarabot tartott, majd hirtelen rátette a követ az alattalevőre, méghozzá a csúcsos végével lefelé. A kő nem is himbálózott, mintha odaragadt volna az alsóhoz. Ezután kikeresett egy másik csúcsos végű követ, azzal is meditált, lehunyt szemekkel koncentrált a kőre, majd egy hirtelen mozdulattal hegyével lefelé rátette az alatta levő kőre. Ezután lehajtott fejjel térdelt egy darabig, majd meghajolt az oszklop előtt, mintha köszönetet mondott volna neki és felállt mosolyogva.
Megkérdeztük tőle, hogy mit szokott kérdezni, mit mondanak neki a kövek.
- Megkérdezem a kezemben kevőtől, hogy hajlandó-e következőnek lenni az oszlopban, és általában a kő igennel válaszol. Két kezemmel gyengéden megfogom őket és testem minden pocikája érzi, hogy mekkora melegség árad belőlük. Erről különben meggyőződhet bárki. (Meggyőződtünk mi is, a kövek lüktetően ontották magukból a melegséget. Most már értettük, hogy Trevor miért van mezitláb, pedig október vége lévén a sötéten gomolygó felhők havat jeleztek). Amikor azt a szót hallom lelki fülemmel, hogy tegyél rá, akkor gondolkodás nélkül ráteszem a követ az alatta levőre. Soha még nem fordult elő, hogy a kezemben tartott követ félre teszem és egy másikért nyultam volna.
Megkérdeztük Trevortól, hogy mit jelképeznek a kövek és miért rakosgatja őket oszlopba. Van-e ennek mélyebb értelme?
- A kövek is teremtmények, csak rezgésszámuk olyan alacsony, hogy holt tárgyaknak vesszük őket. Én szeretetet sugárzok irányukba, ők pedig ezért hálásak. Lehet, hogy egyik későbbi inkarnációjuk során majd magasabb rezgést, vagy talán életet is kapnak a teremtőtől. Én pedig bizonyítottnak látom azt, hogy szeretettel az ember mindent elérhet. Még a kövek válaszát is meghallhatja.
FÁY Gábor

Akik a szellemekkel beszélnek
A sámánok és nézeteik

Az ázsiai sámánok elképzelései a túlvilágról meglehetősen egyszerűek, akárcsak maguk a természeti népek. A sámánok szerint a fizikai valóság és a szellemvilág, tehát a túlvilág is velünk együtt létezik. Úgy kell elképzelni a szellemvilágot, mint egy marék nedves homokot. A homokszemeket a kezünkben tartjuk, ugyanakkor a nevesség is ott van a szemcsék között. A homokszemek jelképezik a fizikai világot, a víz, a nedvesség pedig a szellemvilágot.
A túlvilág képes beleavatkozni az evilágiak életébe. És természetesen a halál sem igazán halál, elmúlás, semmi sem marad abba, minden, amit elkezdtünk ott tovább folytatódik. A meghalt ember léte halála után is folytatódik, csak egy másik dimenzióban.. Megmaradnak benne régebbi szándékai, gondolatai, szimpátiái és indulatai. Befolyásolhatja utódai, családtagjainak életét.

A két világ mezsgyéjén
A sámánok és a törzsi varázslók tulajdonképpen azért léteznek, hogy a két világ határán egyengessék a nézeteltéréseket. Megengeszteljék a haragvó és nyugtalan szellemeket és útmutatást és segítséget kérjenek az evilágiak részére.
A sámánok és a törzsi varázslók az élők számára orvosi segítségnyújtásra is képesek, tudásukat a túlvilágiaktól kapják. Ha pedig valamilyen testi problémát képtelenek orvosolni, akkor tudatállapotukat megváltoztatják és révületükben újabb tudást kérnek, beavatkozásukkal mintegy bizonyítják, hogy ők képesek bármikor kapcsolatba kerülni a másik világgal, hogy onnan újabb tudásra, rendkívüli képességekre tegyenek szert.
A sámán látnok és jós is egy személyben. Választ ad azoknak, akik érdeklődést mutatnak valamilyen probléma megoldására vagy egyszerűen azután érdeklődnek, hogy valamilyen cselekedetük milyen eredményt fog szülni.
A megváltozott tudatállapot elérésére sok fajta módszer létezik. Néha hangos dobszó mellett körtáncot lejtenek, máskor ugrálnak a tűz körül, monoton dallamokat énekelnek-hajtogatnak, de előfordul az is, hogy hallucinogén szereket – füveket, teákat, ágakat – rágcsálnak, dohánykeveréket szívnak, növényi eredetű drogokat fogyasztanak. Azok a sámánok, akik magukról azt állítják, hogy látnokok, azok képesek arra, hogy kilépjenek fizikai testükből és lelkükkel asztrálutazásra menjenek, olykor nagy távolságra eredeti helyüktől. A modern szellemtan hívei is képesek asztrálutazásra, ennek megvalósítására különféle technikák léteznek.
Túlvilági utazásra manapság sok ember képes. Ezt bizonyítják a halálközeli megtapasztalások. A Gallup Intézet felmérése szerint az emberek 5-10 százalékának már voltak halálközeli élményeik. Ez a százalékarány Amerikában 8-20 millió embert jelent. A halálközeli állapotból visszatértek százalékaránya csak növekedhet, mert a kórházakban és egyéb egészségügyi intézményekben az újraélesztési technika napról napra tökéletesedik, ennek következtében a túlvilágot járt emberek száma is egyre több.
Kik a spiritiszták
Akik beszélni tudnak a szellemekkel, azok a mi világunkban a spiritiszták. Nevük a latin spriritusból, a lélek szóból ered. A spiritiszta mozgalomról rengeteg dolog terjedt el, gyakran téves hiedelem is. A mozgalom arra az ősi emberi vágyra épült, amely szerint lehetséges a kapcsolat a szellemvilággal, és valakik valahol megtalálták a módját a kapcsolatfelvételnek. Szükség van egy közvetítő lényre, akit médiumnak neveznek. És ő közvetíti felénk a túloldalról érkező információkat. Előfordul olykor, hogy a médium nem emberi hangon mondja el az üzenetet, hanem leír egy szöveget, a túlvilági üzenet szövegét. Olykor ez az írás elképzelhetetlenül gyors, maga a médium nincs is tudatában, hogy mit írt le, csak a végén, amikor a szöveget elolvassa. Előfordult már az is, hogy a médium rajzol vagy fest, mert egy olyan túlvilági személlyel áll kapcsolatban, aki fizikai világunkban festőművész volt.
Téves az elgondolás, hogy a szellemek csak a médiumok közelségére vonzódnak körünkbe, csak akkor jelzik jelenlétüket, ha jelen van egy alaposan felkészült személy is. A spiritiszták úgy vélik, hogy a szellemek folyamatosan jelen vannak, a két világ között nincs is határ. A szellemek jelen vannak a világunkban, mert láthatatlanul ők is részei a világmindenségnek. Csak egy másik dimenzióban léteznek. Az élők egy része vonzza őket, más része taszítja. A szellemvilág részei állandóan figyelik az élő világot, figyelik tetteinket, eljárnak ők is a mi összejöveteleinkre. Ha pedig mi is akarjuk, és ők is, akkor akár egyetlen pillanat alatt létre jöhet a két világ közötti kapcsolat és a kommunikáció.
A spiritiszta szeánszok részvevői gyakran mondják, hogy összejöveteleiken igen gyakran nem jön létre kapcsolat. Ez a helyzet főleg akkor jön létre, amikor a spiritiszta kör tagjai között egy olyan személy is jelen van, aki „taszítja” a szellemeket. Ahogy az élők sem érzik jól magukat mindenkivel, úgy a szellemvilág képviselőire is érvényes ugyanez. Ha pedig az élő emberekkel vagyunk egy társaságban, akkor sem biztos, hogy olyan is van a társaságban, akinek van valamilyen közlendője. Ugyanez vonatkozik a spiritiszta szeánszokra is. Ezért vannak sikertelen kapcsolatfelvételek, vagy olyasmit mondanak, amik nem lehetnek igazak, a szellemvilágból érkező információk hamisaknak bizonyulnak.
A huszadik század huszas éveiben terjedt el Európában a spiritiszta mozgalom. Az első világháborúban sokan odavesztek vagy tűntek el, vagy maradtak hadifogságban, hadifogolyként ott maradtak, eltűntként tartották őket nyilván. Közben kitört az úgy nevezett spanyol nátha, amely szintén több millió áldozatot követelt. Egyes adatok szerint az influenza járvány több áldozatot követelt, mint a néhány évvel korábban befejezett világháború. Hirtelen nagy igény lett arra, hogy az életben maradottak megtudják, mi lett szeretteik sorsa, akik sem a háborúból, sem a kórházakból nem tértek haza.

Kik akarnak kapcsolatot létesíteni
Számos történet ismert, hogy az élők csak azért akartak kapcsolatot teremteni a szellemvilág képviselőivel, hogy hírt kapjanak eltűnt szeretteik sorsáról. Nagyon sok esetben kaptak is információkat. Hogy meghaltak, vagy hogy élnek, megjósolták az érdeklődőknek, hogy hozzátartozójuk hamarosan hazajön sebesülten, betegen vagy éppen makkegészségesen. Nagyon sokszor előfordult azonban, hogy a hírek pontatlanoknak bizonyultak. A szellemek nem mondtak jót, vagy nem mondtak semmit sem. A források szerint a szellemektől kapott információ gyakran hamis, a szellem ugyanis hazudott.
Hogyan lehetséges az, hogy a szellem nem mond igazat? Már bennük sem bízhat maradéktalanul a fizikai lét embere?
Úgy tűnik, hogy a szellemvilág sem mentes régi, emberi beidegződésektől. Ott is az antipátia irányítja a létet. A túlvilágon is érvényesülnek bizonyos, feltehetően az ebben a világban, az előző életben szerzett rokonszenvek és ellenszenvek. Ilyen szempontból nézve tulajdonképpen a szellemek is felhasználhatók jóslásra, bizonyos pozitív vagy negatív eseményalakulások közlésére.
Egyelőre azonban maradjunk a két világ közötti kapcsolatokon. Léteznek a mi világunkban is olyan emberek, akik megjárták a túlvilág egyes régióit és utána visszatértek a fizikai létbe? Első ilyen történetet Platóntól olvashatunk, aki az Állam című művében ismertet egy harcost, akit a pamphüliai csata után 10 nappal találtak meg. Teste nem indult oszlásnak, ezért rokonai haza vitték és máglyára tették, ekkor az egykori harcos hirtelen feltámadt és hihetetlen dolgokat mesélt arról, hogy elhagyta testét és több lélekkel együtt csodálatos utazást tett meg, azon a helyen értékelték életüket, a jók egy felfelé vezető hasadékon távoztak megmérettetésük helyéről, a rosszakat lefelé küldték. Amikor ő került bírái elé, akkor közölték vele, hogy neki kell hírül vinni az embereknek, hogy mik történnek velünk halálunk után.
Erről azonban bővebben majd a jövő héten.
FÁY Gábor

Akik a túlvilágot megjárták

Halálközeli tapasztalások

Platón, mint már említettük a múlt héten, meghökkentően ma is elfogadható módon írta le a halálközi állapotból feléledt ember túlvilági élményeit. A halálközi állapotból visszatért emberek elmondása szerint, a meghalt ember megtapasztalja hogyan hagyja el a lelke a testét. Amikor eljut egy bizonyos helyre, akkor ott értékelik befejezett életét, tettei fölött ítélkeznek. Egy bizonyos időt tölt el abban a transzcendens világban, ott esetleg felkészítik földi életébe való újabb visszatérésre. A lélek ott egyfajta eligazítást, tervet is kap további életére vonatkozólag.
Az események leírása a világ valamennyi táján azonos, csak a kultúrák közötti különbségek az egyediek. Így például a sziú indiánok Fekete Jávorszarvas nevű tagjáért két férfi jött a felhőkből, magukkal vitték és odafönn az ősök tanácsa átadta neki a gyógyítás tudományát. Mohamed prófétáért is két férfi jött, két arkangyal, ezután ő kilépett a testéből és hét mennyországon át haladva érkezett Allah elé. Útközben mindegyik mennyben találkozott egy-egy prófétával, úgy mint Mózessal és Ábrahámmal és ők is felvértezték valamilyen tudással. Raymond Moody, aki az ötvenes-hatvanas években jelentette meg híres könyvét a halál utáni életről, szintén szakaszokra bontotta az élményfolyamot, miután több száz halálközeli állapotot dolgozott fel.
A tapasztalat első állomása
A tapasztalat első állomása általában a halál beállta szokott lenni. Gyakran fájdalom, küzdelem előzi meg, vagy a haldokló nem akar távozni a fizikai létből, vagy hozzátartozói szeretetük kinyilvánításával nem engedik a halál bekövetkeztét.. Majd hirtelen hihetetlenül mély megnyugvás és fájdalommentesség önti el a testet. Orvosi értelemben a halál egy folyamat. Úgy kezdődik, hogy az alapvető életműködések fokozatosan leállnak. Ez az első fázis, a klinikai halál állapota. Ilyenkor kezdődnek az újraélesztési technikák. Az illető még hallja, ahogy a feje fölött kimondják: „meghalt”. Ez számára gyakran meglepő és furcsa kijelentés, mert ő közben érzékeli a külvilágot. Próbál jelzéseket adni, csak ezt senki sem veszi észre. A beszámolókból kiderül, hogy a meghalás felemelő, békés, megtisztító élmény. Viszont ez az állapot homlokegyenest ellenkezik sokunk halálelképzelésével.
A megbékélést követi a testenkívüliség élménye, ez a legkülönösebb. Ez bizonyítja a lélek különállóságát, halhatatlanságát, a halál utáni létezést. Ilyenkor a testből, mint a filmekben, kiválik egy másik, súlytalan, mindenen áthatolni képes test és általában felfelé emelkedik. Carl Gustav Jung 1944-ben átélt egy infarktust és a klinikai halál állapotába került. Elmondása szerint ekkor a magasból látta a Földet, mint egy űrhajós, a kontinensek fölött röpködött. Sok olyan szavahihető beszámoló létezik, amelyben az újraélesztett személy szóról szóra visszamondja, ami halála és újraélesztése alatt történt, sőt olyan részleteket is közöl az újraélesztés mozzanatairól, ami a szobában-műtőben történt, amiket nem figyelhetett meg, egyrészt mert halott volt, másrészt mert fekvő helyzetéből még élve sem láthatott. Az újraélesztett vak emberek is elmondják, hogy az orvos milyen színű ingben volt.

Peter Sellers meséje
Peter Sellers, a Rózsaszínű párducból is jól ismert komikus Shirley MacLaine-nek elmesélte, hogy amikor első szívroham érte és meghalt, kilépett a testéből. Látta, ahogy a mentőkocsival kórházba szállítják. „Mentem velük és nem voltam megijedve, mivel remekül éreztem magam. A testem volt az, aki bajba került.”
Ezután következik a híres alagútélmény, amely látható Hieronymus Bosch 16. századbéli művésznek a mennybemenetelt bemutatott képén is. A túlvilági utasok szinte egybehangzóan írják le az alagutat, ami általában egy bejárat, egy hosszú sötét cső, amelyen a legtöbbször suhanva haladnak át, bár van olyan beszámoló is, akiknek lépcsőn, létrán kellett felküzdeniük magukat. Az alagút végén nagy fényesség van, amit mindenki úgy ír le, mint a szeretet és az elfogadottság élményét. Sellers így mesél róla:
„Ahogy körülnéztem, hihetetlenül gyönyörű, vakító, szeretetteljes fehér fényt láttam fölöttem. Mindennél jobban szerettem volna közelebb jutni hozzá. Soha semmit nem akartam ennél jobban. Tudtam, hogy szeretet, igazi szeretet van a fényen túl, és ez hihetetlenül vonzott. Kedvesség és szeretet volt, s emlékszem, akkor arra gondoltam, ez Isten.”


Elizabet Taylor meséje
A beszámolókban itt eltérések vannak. Van, aki elhunyt szeretteivel, barátaival találkozik, mások idegenekkel, megint mások fénylényekkel. Elizabeth Taylor az ötvenes évek végén egy műtét során öt percre a klinikai halál állapotába került. „Egyszer csak azt mondták az orvosok, hogy halott vagyok. Láttam a fényt körülöttem, előttem. Erről nehéz beszélnem, mert olyan elcsépeltnek hat. Találkoztam Mike-kal (Michael Todd, egykori férje és nagy szerelme, 1958-ban halt meg), és vele szerettem volna maradni. De Mike azt mondta, hogy vár rám a munkám és az életem, és ő visszaküldött az életbe”.
A meghaltak általában egy csodálatos tájra érkeznek, egzotikus madarakkal, sok-sok virággal, olyan ez, mint a Paradicsom. A különös ebben a világban az, hogy az emberek, vagy a lények általában nem szavakkal, hanem gondolatokkal, érzésekkel kommunikálnak. Azután felbukkan egy fénylény, aki valamilyen főnöknek tűnik, ő az, aki szavak nélkül kérdéseket tesz fel. Ezek a kérdések soha sem számonkérések, hanem valamiféle megvilágosodást váltanak ki. Ilyenkor szokott az úgy nevezett panoráma jelenség is lejátszódni., vagyis az elhunyt hirtelen az egész életét látja, újra megéli. A legkülönösebb az egészben az, hogy az életsűrítményben az érdekeltek nem a saját életüket látják viszont, hanem az életük és cselekedeteik másokra gyakorolt hatását élik át, hirtelen megértik, hogy az életben a legfontosabb a szeretet és a másokhoz való jóság, kisszerűnek és szánalmasnak látják sok tettüket, amellyel fájdalmat, keserűséget okoztak másoknak..
Végül a fénylény, akit sokan vallásuk istenével, mások egyszerűen a szeretettel azonosítanak, közli a látogatóval, hogy vissza kell mennie a földi létbe, mert neki ott még dolga maradt. Van aki tiltakozik, de a fénylény nem tágít és a halott lénynek mennie kell vissza. Egyes beszámolókban maguk a meghaltak kérik, hogy visszamehessenek, mert szeretnék felnevelni gyermeküket, van még elintézetlen ügyük.
Sellers a következőképpen élte ezt át: „Megláttam egy kezet, amint átnyúlik a fényen. Próbáltam megérinteni, belé kapaszkodni, hogy átemeljen engem a fénybe.”. Ám Sellersnek ekkor sikerült újraindítani a szívét és „abban a pillanatban a kéz hangja mondta: még nem jött el az időd. Menj vissza és fejezd be! Még nem jött el az időd!” Azután a kéz lassan elhalványult, Sellers visszalebegett a testébe és szívében keserű csalódottsággal ébredt fel.
A visszatekintés-jelenet az, ami a halálból visszatérőket gyökeresen megváltoztatja, mert úgy érzik, megértették az élet igazi értelmét. Sokszor a bűnözők megjavulnak a klinikai halálból visszatérve., a menedzserek sem hajtanak már többé olyan nagy tempóval, a pénz számukra elvesztette jelentőségét. E sorok írója ismer több embert is, akik a halálból tértek vissza, sokan közülük emberbaráti intézményekben dolgoznak, természetgyógyászok lettek vagy ezoterikus tanfolyamokat tartanak. A haláltól nem félnek már, mert már egyszer megismerték az elmúlás mibenlétét. Egyikük mesélte, hogy egyszer heves szorítást érzett a szíve táján. Eső gondolata volt, íme egy új szívroham, meg fog halni. De ekkor beléhasított egy emlék, hogy a halál nem fáj. Megnyugodott és a szorítás is elmúlt.
FÁY Gábor