Mesék, szép történetek

A béka és a kagyló

A tó fenekén egy kagyló élt csendben, békésen. Minden éjjel elörehaladt egy keveset. Szeretett gyönyörködni a finom szinekben, amelyet a Hold fénye a vizre rajzolt, ezer meg ezer szinárnyalatra bontva.
Ugyanebben a tóban élt egy béka is, aki nem kevéssé volt büszke ugró-és énekesi képességére. Sokáig rá se hederitett a kagylóra. Amikor azonban egyszer a kagyló elhaladt mellette, megkérdezte töle:
- Mit csinálsz itt. Te néma csúnyaság?
Kiváncsian figyelte a kagyló barna héját és széles lábait.
- Milyen csúnya szined van - folytatta. - Nézd, én milyen szép zöld vagyok.
- Hát igen, nem vagyok szép - mondta a kagyló - de szeretem a viz ezernyi szinét.
- Mit csinálsz itt, mozdulatlanul egész nap a tó fenekén?
- Figyelek - válaszolta a kagyló.
- Mit figyelsz? - kérdezte elképedve a béka.
- Nincs itt a homályos vizben semmi különös.
- A Hold csillogását figyelem. Boldogan megtanulnék festeni, úgy, ahogyan a Hold festi szineit a vizre. És Te mit csinálsz kedves béka?
- Ó - mondta a béka miközben kicsit felfújta magát - én nem vagyok a vizhez kötve, és nem kell egész nap figyelnem. Nekem saját hangom van. Én énekelek, hires müvész vagyok. Még az emberek is csendben maradnak, hogy csodás hangomat hallgassák.
A kagyló megcsodálta a békát.
- Tehát hires vagy - mondta elismeröen. - Nekem nincs hangom, és nem ismer senki, rejtözködve élek itt. Tanulni szeretnék, addig szeretném a viz csodálatos szineit szemlélni, mig le nem tudom festeni öket.
- Te meg a buta szemlélödésed - mondta a béka türelmetlenül - Nincs itt semmi látnivaló. Túl unalmas nekem itt - mondta a béka, és egy jókora ugrással kint is volt a vizböl.
Keresett magának egy nagy pocsolyát, és rákezdett brekegésre. Úgy elemerült saját hangjában, hogy nem vette észre a felé közeledö nagy vörös lábakat és a piros, hegyes csört, amely megragadta. Látnotok kellett volna ekkor a békát, hogy kapálózott! Még egyszer visszahullott a füre, és sikerült neki utolsó erejével, élete leghatalmasabb ugrásával a tóba ugrani, le egészen a fenekére, ahol pont a kagyló mellett találta magát.
- Vége van a koncertnek? - kérdezte BARÁTSÁGosan a kagyló. A béka azonban nem tudott válaszolni. Elakadt a szava.
Igy éldegélt a kagyló és a béka a csendes tóban még sokáig, hasonló párbeszédeket folytatva egymással. A kagyló azonban fáradhatatlanul figyelt. És amikor halála után felnyitották, belsejében láthatóvá vált az ezerszinü gyöngyház, amelyet senki se láthatott, mig a kagyló élt. A gyöngyházban ezüst gyöngy csillogott, amely olyan volt, mint az éjszakai égbolton világitó EZÜST HOLD képmása.:..:

Elisabeth Klein

Szeretetiskola

Miért vagyok e földön, e zavaros világban?
A kavargó gondolatok érzelmes labirintusában?
Miért vagyok még itt és nem a békés másvilágban?
A választ csak az tudja, ki járt a halál kapujában.
Mikor megjelentél az élet ajtajába,
Akkor megérkeztél a legjobb iskolába,
Hol tanulhatod a csodák megélését,
És az életnek minden gyönyörűségét.
Csüggedned nem kell ha nehézségbe botlassz,
Bú, csalódás, betegség is valamit oktat,
Lássad meg mindenben hogy mi a lecke,
És éld meg tanulásod éltető szeretetben.
És ha tán jártál a halál kapujába,
Betekintést nyertél egy csodás világba,
Tudója lettél, hogy minden csak szeretet,
És semmilyen lecke nem törheti meg életed.
Hát azért vagyok a földön, a zavaros világban,
A kavargó gondolatok érzelmes labirintusában,
Azért még itt, és nem a másvilágban,
Mert van még leckém a Szeretetiskolában.


Molnár Éva

“Egy pszichológus sétált körbe a teremben, miközben a stresszkezelésről beszélt a hallgatóságnak. Amikor felemelt egy vízzel teli poharat, mindenki azt várta, hogy a “félig tele vagy félig üres” kérdést teszi fel.
Erre ő mosolyogva megkérdezte:
“Milyen nehéz ez a pohár víz?”
Különböző válaszok érkeztek a hallgatóságból a víz súlyát megbecsülve.
Ő így válaszolt:
“A víz abszolút súlya nem számít.
Hogy milyen nehéz, attól függ, hogy meddig tartom.
Ha csak egy percig tartom, nem probléma.
Ha egy óráig tartom, fájni fog a karom.
Ha egy napig tartom, elzsibbad és érzéketlenné válik a karom, majd megbénul.
Egyik esetben sem változik a víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz.”
Majd így folytatta:
”A stressz és az aggodalom az életben olyanok, mint ez a pohár víz.
Ha egy pillanatra megéled, semmi sem változik.
Ha egy kicsit tovább gondolsz rájuk, elkezdenek fájdalmat okozni.
Ha egész nap rájuk gondolsz, bénultságot érzel, képtelen leszel bármit is tenni.”
Emlékezz:
“TEDD LE A POHÁR VIZET!””

UI:

Magyar UFO Akták és a Pentagon UFO felvételei - Manna FM 98.6. - Trió! c.
műsor 2020. március 23.
https://www.youtube.com/watch?v=bF6vRsew9Wo

Álomország

Az iskolamester minden délután aludt egy keveset. A gyerekek megkérdezték tőle, miért teszi.
- Ilyenkor Álomországba megyek. - hangzott a válasz-, hogy találkozzak a hajdani bölcsekkel. Konfucius is ezt cselekedte. Elaludt, átment Álomországba, elbeszélgetett a bölcsekkel, majd amikor visszatért, vagyis felébredt, elmondta tanítványainak a hallottakat. Aki átjut Álomországba, bölcsen tér vissza onnan! Egy nap nagyon meleg volt, a gyerekek közül néhányat elnyomott az álom. Amikor az iskolamester leszidta őket, így védekeztek:
- Álomországban jártunk, hogy találkozzunk a hajdani bölcsekkel, és hogy bölcsességet gyűjtsünk. Konfuciusz is ezt cselekedte...
- Igazán? - dühöngött az iskolamester. - No, ha ott jártatok, akkor mondjátok el, mit hallottatok a bölcsektől!
A gyerekek hallgattak, de aztán előrelépett az egyik, S így szólt:
- A bölcsek megkérdezték tőlem, hallottam e már Álomországról. Azt feleltem, hogy igen, az iskolamesterünktől, aki minden délután átjön ide. Megkérdezték az iskolamester nevét. Megmondtam nekik...
- És? - kérdezte az iskolamester. - Mit feleltek?
- Azt, hogy soha nem találkoztak ilyen nevű emberrel!

UI:

Magyar UFO Akták és a Pentagon UFO felvételei - Manna FM 98.6. - Trió! c.
műsor 2020. március 23.
https://www.youtube.com/watch?v=bF6vRsew9Wo

A rabbi

A hitközséget roppant izgatta, hogy a rabbijuk miért tűnik el minden héten a szombat ünneplésének kezdetén. Azt gyanították, hogy titokban a Mindenhatóval találkozik, ezért megbízták az egyiküket, hogy kövesse őt.
Az ember ezt látta: a rabbi földművesnek álcázta magát és egy megbénult keresztény asszonynak segédkezett, aki egy kunyhóban lakott. Kitakarította a helyiséget, és ünnepi ebédet készített neki.
Amikor a kém visszatért, a hitközség megkérdezte:
- Hova ment a rabbi? Fel az égbe?
- Nem – válaszolta az ember – még annál is magasabbra.

szemlézte:Bíró László


Hétvégi filmajánló

A szem tükrében
https://videa.hu/videok/film-animacio/a-szem-tukreben-drama-misztikus-OcT1YkCrSAweTjvF?fbclid=IwAR3yJhGG-uAa-18lb8cYdoBg2M3JzglFbq6wFPJM_Rlo2xtnsyHmzN3W00k

A mennyország kapuja

Egy vándor, aki a boldogságot és a tökéletességet kereste egész életében, az útja során eljutott egyszer egy csodálatos völgybe, ahol az erdő közepén egy kis hegyi tó csillogott. A közeli faluban élő emberek azt mondták, ez a hely a mennyország kapuja, és ha valaki kitartóan és jól figyel, akkor itt meghallhatja az angyalok énekét, és egy kis időre bepillanthat a mennyországba.
A vándor úgy érezte, mindenképpen át akarja élni ezt az élményt, és addig fog a tó partján maradni, amíg ez nem sikerül. Letelepedett hát, és ettől kezdve szinte egész idejét azzal töltötte, hogy megpróbálta meghallani az angyali éneket, és meglátni a kaput.
Nagyon figyelt, nagyon koncentrált, de minduntalan megzavarta őt természet mozgása, a napsütés, a felhők elsuhanó árnyéka, a virágok színe. Próbálta behunyt szemmel, de akkor is csak a madarak hangja, a szél zúgása jutott el hozzá, nem az égi ének.
Kitartó volt. Kerek egy évet töltött el a tó partján, de nem járt sikerrel. Be kellett látnia, hogy bármennyire is szeretné, nem képes meglátni a mennyországot. Szomorúan eldöntötte, hogy a következő nap továbbindul.
Az utolsó nap leült a szokott helyére a tóparton, és körülnézett, hogy elbúcsúzzon a tájtól. Rácsodálkozott a körülötte viruló táj szépségére, külön-külön megnézte a tarkálló virágokat. Elmélyülten hallgatta a szél zúgását, a sokszólamú madárdalt, – és egyszer csak döbbenten hallotta meg a hangokból összeállva az angyalok énekét.
Ámulva nézett körül, és most már látta mindazt, ami egy éve ott hevert előtte: a mennyország kapuját. És ahogy a szél fodrozta a tó vizét, amelyen szikrázott a napfény, ahogy a felhők árnyéka végigsimította a földet: meglátta magát a mennyországot.
Csak ült, megrendülten, és hosszan nézte a csodát. Aztán fogta a már összecsomagolt holmiját, és visszaballagott a faluba. Vett egy kis földet, és házat épített rá.
Tudta, hogy nem kell tovább vándorolnia. Amit keresett, azt már megtalálta.


Szemlézte: Bíró László
--

A harmónia törvénye

A harmónia törvénye nemcsak a természetben mutatkozik meg, hanem mindennapi életünkben is, mindabban, ami velünk történik: társkapcsolatunkban, munkánk során, betegségben és szenvedésben éppúgy, mint az egészségben és a boldogságban. Valahányszor az ember önhatalmúlag megzavarja a harmóniát, ez a törvény haladéktalanul kiegyenlít.
Ha tiszteletben tartjuk magunkat, és jól érezzük magunkat a bőrünkben, megtettük az első lépést a harmónia felé.
Fel kell ismernem, valójában ki vagyok: egy mindent átfogó tudat individualizált része, amely azáltal, hogy él, részévé válik a teremtés szimfóniájának.
A harmónia törvényét nevezhetjük egyensúly törvényének is, mert az univerzumban egy folyamatos törekvés létezik az egyensúlyi állapot beállítására. Ha bizonyos erők egy rendszert kibillentenek egyensúlyi állapotából, azonnal megjelennek azok az arányosan magas ellenerők, melyek visszakényszerítik a rendszert a helyes kerékvágásba. A Földanya kiegyensúlyozó renszeréhez tartoznak a vulkáni tevékenységek, földmozgások és más természeti katasztrófák is. A társadalmi változások is a belső feszültségek kiegyenlítését szolgálják. Látva a Föld mai népességének tevékenységeiből származó hatalmas harmóniahiányt, tudnunk kell, hogy amikor a feszültségek elérnek egy kritikus ponthoz és kicsordul a pohár, a Földanya természeti erői mozgásba lendülnek és az egyensúlyt helyrebillentik.
Ilyenkor sorra kerül egy más fajta kiegyenlítődés is az inkarnálódó szellemlégión belül. Amint a társadalomban a gazdagok és a szegények rétege is mind jobban eltávolodik egymástól (a gazdagok gazdagabbak és a szegények szegényebbek lesznek), ugyanígy a lelkek közössége is mind jobban megoszlik. A változásokat megelőző utolsó időkben az emberi szellemek fejlődő része mind magasabb rezgésszinre kerül, a nagytöbbség viszont az anyag és az érzéki örömök hálójában mindinkább belesűlyed az anyagba.
Ez az utóbbi része szellemlégiónak mivel minden földi hatalmat és eszközt a kezében tart teljes erejével megpróbálja lehúzni a kisebbségban lévő fejlődő lelkeket is magához az anyagba. Ez a fejlődő lelkek igazi próbatétele a változó időkben, ez a mi lehozott életfeladatunk, megmaradni tisztának, fényesnek bármilyen nehézségek árán. Az isteni kegyelem a kritikus időben a rezgésszintek alpján szétválassza a lekeket, akik a változások után külön szegmensébe kerülnek a létezésnek, mindenki azon a szinten folytatja ahova rezgésszáma juttatta.
Az egész univerzumban nincs tehát két dolog, lény vagy jelenség, ami tökéletesen azonos volna. Minden egyszeri és egyedülálló, ez a pillanat is, amely még eddig soha nem volt, és ezután már soha nem lesz. Az egész teremtés egy örök premier.
Az örök létezés, bár állandó változásban van, sem nem csökken, sem nem növekszik – van.
Minden ember meghatározója a világ sorsának.
Tökéletes, egészséges, harmonikus és boldog élet vesz körül bennünket, ám ebből csak annyi tud általunk megvalósulni, amennyit tudatunk befogadni képes.
Befogadni annyit jelent, mint hinni. A hitünk hiánya vagy sekélyessége az egyetlen akadály, amely a tökéletes élet megvalósítását korlátozza.
Miként a Nap és a Hold sem tud visszatükröződni a zavaros vízben, azonképpen a mindenható sem tud visszatükröződni egy olyan szívben, amely az „én” és az „enyém” ideájától zavaros.
Az emberek búvóhelyet keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyen. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával.
Az, ami volt, mindig összefügg azzal, ami lesz.
Ápoljuk harmonikus kapcsolatainkat, és örüljünk a legkisebb dolognak is. Örüljünk, hogy élünk, de legyünk készen bármely pillanatban a távozásra.
Minden cselekedet, amely az embert közelebb viszi a harmóniához s ezzel Istenhez, jó cselekedet, ami pedig eltávolítja őt Istentől, s ezzel a harmóniától, az negatív.
Isten soha nem fordul el tőlünk, mi vagyunk azok, akik visszaélünk szabadságunkkal, ám bármely percben visszatérhetünk az egység harmóniájába.

szemlézte: Bíró László

https://www.youtube.com/watch?v=tO9myHVuCOw

A kialudt gyertya

A vak ember vendégségben volt a barátjánál, és ráesteledett. Amikor elindult, már egészen besötétedett.
- Vigyél magaddal egy lámpást! - szólt neki a barátja.
- Minek? - kérdezte a vak ember. - Számomra egyformák a nappalok meg az éjszakák.
- Tudom, barátom, de azért csak vigyél magaddal egy lámpást, nehogy a sötétben neked menjen egy látó.
Így is lett. A vak ember fogta a bambuszrudat, aminek a végére egy papírlámpást akasztottak. A barátja meggyújtotta a lámpásban lévő gyertyát; a vak ember hazafelé indult.
Már majdnem hazaért, amikor váratlanul nekiütközött egy ember.
- Nem látsz? - kiáltott a vak. - Nem látod, hogy ég a lámpásom?
- A gyertyád, barátom- felelte a járókelő - már kialudt.
Gyújts fényt, ha azt akarod, hogy lássanak

Beteg kislány

Egy kislány haldoklott egy olyan betegségben, amiből nyolcéves bátyja valamivel korábban felgyógyult. A doktor így szólt a fiúhoz:
- Csak a véred transzfúziója mentheti meg a kishúgod életét. Kész vagy vért adni neki?
A kisfiú szeme tágra nyílt a félelemtől. Habozott egy darabig, aztán azt mondta:
- Rendben van doktor bácsi, kész vagyok.
Egy órával a transzfúzió végeztével a kisfiú tétovázva megkérdezte:
- Mondja doktor bácsi, mikor halok meg?
A doktor csak ekkor értette meg azt a pillanatnyi félelmet, ami elfogta a fiút:
azt gondolta, hogy ha a vérét adja, az életét adja a kishúgáért.

UI:

Beszélgetések a kultúrákról, életmód, filozófia
https://www.youtube.com/channel/UCY5Pc4i9EtactJ1fx1Lt3qg/videos

Jó ember az, aki jót akar

Rossz ember az, aki rosszat akar. Jó ember az, aki jót akar. El kell döntened minden reggel, hogy jó vagy rossz ember akarsz-e lenni az elinduló napon. A szeretet tehát, ami nem más, mint jót akarás, nem függ mástól, csak attól, aki akarja.
Két fegyvert adtam kezetekbe: legyetek okosak, mint a kígyó, és óvakodjatok az emberektől. Mivel te egyiket sem használtad, ezért becsaptak, kihasználtak, bántottak. Most még te is bántani akarod magadat?
Ha nem akarsz jót azoknak, akik téged bántottak, akik neked rosszat akartak, akkor te, ha rosszat akarsz, ugyanúgy rossz ember leszel, mint mindenki, aki rosszat akar. Nem nekik teszel hát rosszat, ha nekik rosszat akarsz tenni, hanem magadnak.
Bár tudnám megmagyarázni, hogy ők sem neked tettek rosszat, amikor megtanítottak arra, hogy okosnak és óvatosnak kell lenned, hanem önmaguknak. Ez akkor is igaz, ha ők ezt most nem így fogják fel, és ha te sem így látod ezt most. Az ő életük tele van jajjal, bajjal! Senki nem vétkezhet büntetlenül! Aki rosszat tesz, az poklot hord magában. Aki szeretetet hord magában, tehát aki jót akar, ha okos és óvatos, akkor meg is tapasztalja szeretetének áldását.
Amikor szeretetről van szó, akkor arról van szó, hogy az enyéimet lehet felhasználni, de nem szabad lehetőséget adni arra, hogy kihasználják őket. Az enyéim bárányok, de nem birkák!
Nem az szeret tehát, aki a másik kedvében jár, hanem az, aki az Én kedvemben jár még akkor is, ha ezt mások rossz szemmel nézik. A bűnt utálni kell, de a bűnöst szeretni. Akkor szereted jól a bűnöst, ha azt akarod neki, amit Én akarok neki. Én pedig minden bűnösnek azt akarom, hogy megtérjen és éljen!
Megbocsátani nem azért szükséges, hogy az járjon jól, akinek megbocsátottak, hanem azért, hogy az járjon jól, aki megbocsát. Ha valakinek megbocsáttok, akkor Istent szeretők vagytok, tehát minden javatokra válik. De annak, akinek megbocsáttok, csak akkor válik ez javára, ha megbánja vétkeit, és igyekszik jóvá tenni azokat, mert különben semmi nem válik javára!

Ambrus Bernadett Lilla

Szepes Mária Haikui

ÚTMUTATÓ

Időtlen vagy. Boldog vagy. Halhatatlan vagy.
Ezt az örömhimnuszt énekli lélekmadarad.
Rá figyelj! A mélységben kísértő örvények kavarognak.

BIZONYOSSÁG

Békülj ki magaddal. S a világ megbékül veled.
Tudom ez csaknem lehetetlen, a legnehezebb.
Az anyag csapdáját mégis elkerüli szellemed.

VISZONTLÁTÁS

Annyi idő, talán évezredek múltán,
mindig így volt, s így lesz ezután.
Emlékszem rád. És emlékezel rám.

VIGASZ

Jó annak, aki lát, jó annak, aki más mer lenni.
Akkor is, ha üldözik, s kőzápor fenyegeti.
Egyedül ő fog e csapdából kiröppenni.

VÉGTELEN

Ne hidd, hogy befejezted, vagy befejezhetem.
Sohasem kértük, célunk a végtelen.
Jó volt haladni eddig kéz a kézben.

MI A KIÚT?

Embernek nincs. Ember feletti.
A menekülőnek oda kell emelkedni.
Az anyag sátáni maszlag. Az anyag a semmi.

HARÁCSOLÓ

Ne hidd, hogy nem kevesebb a sok.
Nedveidben örvénylenek tőle a viharok.
Elsüllyed miatta égi csónakod.

UTAZÁS

Megváltottuk a peronjegyet,
s várunk merengve, csendesen.
Nyüzsögnek körülöttünk bilincsbevertek.

ELSZÁMOLÁS

Mit tudsz magadról? Az vagy-e,
akivé Önvalód szerint lenned kellene?
Hosszú út ez, botladozás le és fölfele.

URÁNUSZ
Hogy csattog a patájuk! Sietnek.
Az Apokalipszis lovai közelednek.
Vak ostobák pocsolyáikban henteregnek.


--
Szellemtani Irodalom:
https://onedrive.live.com/?authkey=%21AB84AloMtPMjlEc&id=8627752B1B3312C8%2147563&cid=8627752B1B3312C8

Minden bűn valami szenvedést hoz létre a földön
Részlet az "Ezoteriák" című kötetből

Az ember, amikor felületesen gondolkozik, és a „karma” igazságával megfertőzött hitével akarja magának megmagyarázni a tengernyi szenvedés létjogát, egyszerűen oda köt ki, hogy bizonyára ezek az emberek, akik ma ettől szenvednek, hasonló bűnöket követtek el másokkal szemben. Így az emberi lélek önmaga felől tévedésbe kerülhet. Ha kedveznek neki a földi élet körülményei, akkor magát jobbnak, igazabbnak tartja más embertársánál. Különösen akkor veszedelmes ez, ha az igazság egy részét már elsajátította, ha maga körül már valami eredményt lát. Ez végképp megzavarja az ítélőképességét, s teljes tudatlansággal rohan neki annak a végzetnek, amely várja őt. Pedig ha nem így magyarázná az okozati törvényt, talán úrrá tudna lenni végzete felett.
Az emberi szenvedés gyógyító eszköz. Az emberi szellem, az ítélő és értelmes én kénytelen odatekinteni a szenvedést okozó helyre, így kénytelen vele foglalkozni, olyan lehetőségeket kutatni, olyan eszközöket keresni, amelyekkel a szenvedést meg lehetne szüntetni. Nagy és szép dolog az emberi léleknek a törekvése, hogy ezeket megszüntesse, de hiába szünteti meg az egyik állapotot, a szenvedésnek egyik kialakult formáját, a szenvedés új formákat teremt, és új megpróbáltatásokkal nyomul bele az emberek életébe. És egészen addig nem szűnik meg, ameddig az isteni igazság bele nem világít az emberi társadalomba, a nemzetek, a családok és az egyes emberek lelkének elhomályosodott világába, és fel nem kutatja, meg nem jelöli azokat a vágyakat, hibás és káros törekvéseket, amelyek a szenvedéseket szülték, s amelyek a gondolat sebességével minden pillanatban a felszínre törekszenek és érvényesülni akarnak az élet minden mozzanatában.
Ezek a vágyak minden kínálkozó lehetőséget felhasználnak arra, hogy a maguk érvényesülését kierőszakolják. Előállnak olyan helyzetek, amikor az ember a neki kívánatosat egy kis hazugsággal, egy kis részrehajlással meg tudná szerezni. Ha az ember ezt a csábítást leküzdi, ha nem nyújtja ki a kezét a neki kedvező után, mert nem akarja, hogy az igazság csorbát szenvedjen, akkor az eredmény az övé, az ő érdeme. Ezzel növeli a lelki erőit, és egy szálat elszakít abból a hálózatból, amely őt a hazugság szelleméhez köti.
Minden bűn, minden tévedés valami fájdalmat, valami szenvedést hoz létre ezen a világon.

Szemlézte: Bíró László

Hétvégi filmajánló

Kis Buddha
https://www.youtube.com/watch?v=61A_oypmioM

A lélek belső átalakulása hozza meg a boldogságot
Részlet az "Ezoteriák" című kötetből

Az embernek nemcsak azért kell dolgoznia, hogy a mindennapi kenyere meglegyen, nemcsak azért kell dolgoznia, hogy elismerés és dicsőség legyen a jutalma, hanem a lelkiismeretének megnyugvásában kell éreznie, hogy amit végzett, az igaz, jó és becsületes munka volt, hogy az igazság törvénye előtt kérdőre ne vonhassák azok a Hatalmak, amelyek előtt le kell számolnia a mulandó élet lezárásakor.
Nem a külső körülmények és életformák átalakítása hozza meg az emberi lélek számára a boldogságot, hanem a belső lélek átalakulása. Isten igazsága szerint való átformálódása hozza meg az egész emberiség, a nemzetek, népek, fajok számára a kiegyenlítődést. Csak ez biztosíthatja a fejlődésnek azt a szabadságát, amely után minden nép, minden faj és minden nemzetség sóvárog.
Ahol jogokra hivatkoznak, ott nincs szeretet, ott nincs igazság. Az embernek nincsenek jogai sem Istennel, sem a törvénnyel szemben, mert az ember bukott lény; minden, amit kap, ajándék, és semmi sem illeti meg jog szerint.
Nem büntetésképp adja Isten a csapást, hanem szeretetből, mivel annak a léleknek a mélyén olyan lelki értékeket, olyan érzéseket, szikrákat lát a Gondviselés, amelyeket egy rövid kis operációval megszabadíthat az anyag utolsó rétegétől, és fölemelheti a lelket olyan magasságba, ahová őt az anyagi javakkal és előnyökkel rendelkező ember még a tekintetével sem bírja követni. Isten mindenkinek azt adja, ami annak a lelkéből a leghamarabb vált ki olyan eredményt, amely kedvező, és előrelendíti őt a fejlődés vonalán. Az ember adjon hálát azért, ha a földi életben megvan a mindennapi kenyere és a vele járó szükséges dolgok

Történt, hogy egy nap Buddha épp egy faluban sétált, amikor felbukkant egy nagyon mérges és durva fiatalember, aki elkezdte sértegetni őt:
„Nincs jogod másokat tanítani” – ordította, „épp oly tudatlan vagy, mint bárki más, csak egy csaló vagy, semmi több!”
Buddha nem vált idegessé a rágalmazás miatt, helyette megkérdezte a fiatalembertől:
„Válaszold meg nekem, ha veszel egy ajándékot valakinek, de azt nem fogadja el, akkor kihez tartozik az ajándék?”
A fiatalember meglepődött a furcsa kérdésen és így válaszolt:
„Hozzám tartozna, mert én vettem azt az ajándékot.”
Buddha elmosolyodott és így szólt:
„Helyes válasz. Pontosan így van ez a Te dühöddel, haragoddal is. Ha dühös leszel rám, de én nem érzek sérelmet, akkor a dühöd visszaszáll Rád. Így Te leszel az egyetlen, aki boldogtalanná válik, én nem. Annyit értél csak el vele, hogy magadnak ártottál.”
„Ha nem szeretnél többet magadnak ártani, akkor meg kell szabadulnod a dühödtől, haragodtól és helyette szeretetteljessé kell válnod. Amikor másokat utálsz, akkor saját magad leszel boldogtalan, ugyanakkor, ha másokat szeretsz, akkor mindenki boldoggá válik.”


UI:

Podcast sorozat
https://www.youtube.com/channel/UCY5Pc4i9EtactJ1fx1Lt3qg/videos

Minden évben elvitték szülei Martint a nagymamájához a nyári szünetben.
Egy nap a fiú azt mondja a szüleinek:
- Most már elég nagy vagyok. Mi lenne, ha idén egyedül utaznék a nagymamához?
Rövid beszélgetés után a szülők egyetértenek.
Kikísérték a vonathoz, álltak a peronnál, integettek, majd osztogattak néhány utolsó tippet, miközben Martin azt gondolta: tudom, hogy ezt már százszor mondtad nekem...!
Mielőtt elindult a vonat az apa azt súgja:
-Fiam, ha hirtelen rosszul érzed magad, vagy félsz, akkor itt van neked! És valamit Martin zsebébe tesz.
A fiú most először ül egyedül a vonaton szülei nélkül...
Látja az ablakon a tovatűnő tájat, körülötte idegenek rohannak, zajt csapnak, jönnek mennek, sétálnak ki a kabinból. Jön a kalauz, megszólítja, hogy egyedül van... Egy ember még szomorúan is néz rá...
Egyre jobban rosszul érzi magát...
És most fél.
Lehajtja a fejét, az ülés egyik sarkába kuporodik, könnyek jönnek a szemébe.
Emlékszik rá, hogy az apja tett valamit a zsebébe.
Remegő kézzel keresi, egy papírdarabot talál, kinyitja:
„Fiam, az utolsó kocsiban vagyok”
Így van ez az életben...
Hagynunk kell a gyermekeinket menni, önbizalmukat kell erősíteni és bíznunk kell bennük...
De mindig az utolsó szekéren kellene lennünk, hogy ne féljenek...
Jó, ha a gyermekeinknek őrangyalként viselkedünk. És mindig, egy életen át.
/szerző ismeretlen/


UI:

Mi a fene az a spiritualitás? Vallás? Jóslás? Kristályok?
https://www.youtube.com/watch?v=x4_Bburdg5A

Tél volt. Az asszony csak kóborolt az erdőben… próbálván maga mögött hagyni a fájdalmát. Egy idő óta már havazott, de ez nem érdekelte, nem féltette a nyomokat. Nem akart hazatalálni. Nem volt hová hazatérnie. A férfire gondolt, akinek az otthont teremtette és aki már soha többé nem hajtja álomra mellette a fejét.
Megint átjárta a szívét ez a mély fájdalom. Potyogtak a könnyei… Magának sem akarta beismerni, hogy meghalni indult. Egyszerűbbnek tűnt csak elveszni az erdőben…
Feltámadt a szél és rázni kezdte a fákat. Csörrentek az ágak. Időnként egy-egy kupac hó is alázuhant. Ahogy felnézett egy pillanatra, észrevett egy szempárt. Egy farkas szemét. De mire jobban megnézhette volna, az állat tovatűnt. Néhány perccel később azonban megjelent hozzá kicsit közelebb. Aztán megjelent még egy.
– Egy falka… – suttogta szinte magának Szélszava és tudta, mit jelent a természet törvénye. De nem volt benne semmi félelem. Követte a farkasokat. Aztán felhangzott az első üvöltés és vagy egy tucat válaszolt rá. Egy tisztásra ért. Ott álltak, szinte körben. Nem mozdultak. Megállt egy pillanatra és aztán hirtelen megérzett valamit. Egyfajta mély szenvedést. Más fájdalom volt ez, mint az övé… Ez itt a test fájdalma volt, nem a léleké. Fogalma sem volt, hogy mi viszi közelebb, de elindult a farkasok gyűrűje felé és aztán meglátta: Ott feküdt egy hatalmas, gyönyörű állat és a jobb melső lábával egy medvecsapdában. A farkasok utat nyitottak neki. Mellé térdelt. Mély volt a seb, sok vért vesztett és napok óta szenvedhetett. A zár a csapdán akadt, látszott, hogy más sokan próbálták nyitni azt, foggal, karommal. Ahhoz, hogy érdemben tehessen valamit először keresett egy vastagabb ágat, aztán lassan a kése pengéjével elkezdte szétfeszíteni. Tudta, hogy az állat nem érti, de azért beszélt hozzá. A leglágyabb hangján, amivel egy gyermekhez szólna…
– A Létezés Ura azt akarja, hogy élj! Családot adott neked, akik szeretnek! Mindaz a fájdalom, amit rád mér, erősebbé tesz. Mindaz a kín, amit megélsz, az életre tanít. Falkád van, néped van. Most szétfeszítem a vasat és te választhatod az életed. – Azt remélte, hogy a farkas legalább érzi, hogy mikor kell megemelnie a lábát, ő ugyanis már nem tudott érte nyúlni, mindkét kezére szüksége volt, hogy nyitva tartsa a csapdát.
A farkas azonban nem moccant.
– Élj hát! Mozdulj! – kiáltott rá. – Nem kapsz több lehetőséget, becsüld meg azt, amid van! Mozdulj! – kiáltotta újra, mert a vas lassan elnyírta a fadarabot, amit beékelt.
– Farkas! – kiáltott rá megint. – Mozdulj! Értük! – és a szemével körbe intett.
A tekintetük találkozott. Az állat lassan három lábra állt és elkezdte leemelni a vasfogakról a mancsát. Alig vette ki, összecsattant a csapda. Szélszava pedig lerogyott és zokogott. Megértette, hogy mindaz, ami történik, tanítás. Ahogy a farkas is része a falkának, úgy része ő is a törzsnek és önzés az, ha csak magát választva meghal. Mert akkor mindazt, amit tapasztalt, megértett a világból veszni hagyja. Amíg él, hírdetője annak az igaz érzésnek, milyen volt szerelemben tapasztalni a létet, hogy milyen egy férfit szeretni, milyen érzés követni őt.
Egy halk nyöszörgés rezzentette fel… Az állat még mindig előtte feküdt. Gyorsan letépett egy csíkot a szoknyájából és óvatosan bekötötte a lábát, két fadarabbal sínt adva neki. Ahogy hozzá ért, érezte, hogy teljesen kihűlt a mancs. Elkezdte hát lehelni. Aztán felsejlett benne, hogy ez kevés és ha valamelyik harcost találná itt a törzsből, hogy mit tenne még meg. Meglazította magán a prémeket és a farkas mellé feküdt, betakarva őt.
– Most vagy túléled az éjszakát vagy együtt halunk meg – suttogta neki és annak bundájára hajtotta a fejét.
Aztán újra hullani kezdett a hó.
Szélszava napkeltével ébredt, vékony rétegben borította a hó, de nem fázott, mert körbe körülötte, a testéhez bújva s melegítve azt, farkasok feküdtek, s örömmel vette észre, hogy az, amelyiket átöleli: lélegzett.
– Terve van veled a Létnek – súgta a fülébe. – Teljesítsd be!
A net bugyraiból....
(Forrás: Batka Péter)

Paulo Coelho
A szerelem olyan mint a kábítószer

"A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért."

Hétvégéi filmajánló

Peter Brook: Mahābhārata (1. rész)
https://www.youtube.com/watch?v=2jkJYf7rV-A

2. rész
https://www.youtube.com/watch?v=D7-eWTUAOkA

3. rész

https://www.youtube.com/watch?v=K9tNb3KOYsA

A "csirkévé" nevelt sas, aki megtanult repülni

Egyszer egy ember az erdőben sétálva talált egy fiatal sast. Hazavitte a tanyájára, ahol a madár hamarosan hozzászokott a csirkék ételéhez, és csirkeként is kezdett viselkedni. Egy napon egy természetbúvár aki átutazóban járt a környéken, megkérdezte a gazdát, hogy miért él egy sas a madarak királya egy tanyára bezárva a csirkékkel.
- Mivel csirketáppal etettem és megtanítottam neki, hogy csirkeként éljen, soha nem tanult meg repülni – válaszolta a sas gazdája. – úgy viselkedik mint egy csirke, így ő már nem sas többé.
- De azért csak sasszíve van, - erősködött az idegen – biztos vagyok benne, hogy meg lehetne tanítani.
Miután hosszasan beszélgettek erről, úgy határoztak, kiderítik mi is az igazság. A természetbúvár gyengéden a kezébe vette a sast.
- Te az ég madara vagy és nem a föld teremtménye. Tárd ki a szárnyad és repülj – mondta a madárnak.
A sas azonban össze volt zavarodva, nem tudta kicsoda ő. Amikor meglátta a csirkéket falatozni, leugrott közéjük, hogy ismét velük lehessen. A természetbúvár nem csüggedt. Másnap felvitte a sast a ház tetejére.
- Te sas vagy, tárd ki a szárnyad és repülj – mondta ismét a madárnak.
De a sas félt ismeretlen önmagától és attól a világtól, ami várna rá. Így újra leugrott a csirkék közé. A harmadik napon a természetbúvár korán felkelt és kivitte a sast a tanyáról egy magas hegy tetejére. Ott aztán magasan a feje fölé tartotta a madarak királyát.
- Te sas vagy. Az ég és a föld is az otthonod. Tárd ki a szárnyad és repülj – mondta a madárnak.
A sas körülnézett, visszanézett a tanya felé, majd fel az égre. De még ekkor sem repült. Akkor az ember a nap felé emelte a madarat. A sas reszketni kezdett és lassan kitárta szárnyit. És végre nagyot vijjogva felrepült az égbe.
Lehet, hogy a sas néha ma is nosztalgiával gondol vissza a csirkékre, az is lehet, hogy néha meglátogatja a tanyát. De soha többé nem tért vissza csirke életet élni. Hiába nevelték csirkének, ő sas maradt.
A sashoz hasonlóan az emberek is képesek a bennük rejlő valódi lehetőségeknek megfelelően dönteni még akkor is, ha addigi életükben másnak gondolták magukat, mint amik valójában voltak.
Forrás: Andi és Aletta

Lilla és édesanyja – A szeretet megváltó erje
Dél körül járt az idő. Lilla és édesanyja Bori az ebédlőasztalnál ültek. Az
étel maradékai még az asztalon voltak. Bori készült leszedni az asztalról, de enyhe rémülettel visszahuppant.
- Anya mitörtént? Mit látsz? - kérdezte Lilla.
- Te nem látod? - kérdezett vissza Bori.
- De igen. Kérlek, ne félj! A félelmedtől megnöveszti magát. Mond, el mit
látsz?
- Egy furcsa kis alakot. Olyan, mint a sátán, piros színű, szarva van, fekete köpenye, és háromágú villája, és kb.60-70 cm magas.
- Jól van anya. Ügyes vagy. Jól látod.
- Ki ez? Miért van itt? Mit akar tőlünk? Miért látom én is? Tudod én nem,
szoktam látni azokat a lényeket, akikről te mesélsz nekem.
- Anya ő miattad, van itt. A te feladatod, és azért látod őt.
- Hogyan? Mit akarsz ezzel mondani?
- Ő, egy kis sátán, aki már megunta a rosszalkodást, és haza akar menni. Azért jött, hogy jóvá változasd őt.
- Azt meg, hogyan tudom megtenni?
- A szereteted erjével Szeresd őt úgy, ahogyan engem szeretsz!
- Lilla ugye ezt most nem mondod komolyan, hogy én szeressem a sátánt?
- De igen! Tudom, hogy képes vagy rá. Anya bátran.
- Hogyan?
- Érezd, hogy nagyon szereted, ettől ő is jó lesz.
Bori megadta magát. Minden szeretetét a kis sátánra irányította, és megdöbbent a látványtól. A kis jövevény előbb halványodni kezdett, majd fehér fénnyel világítani kezdett. Fénylett, mint egy csodálatos fénylény, a fomáját megtartva.
- Most mi legyen vele? - nézett kérdőn a kislányra.
- Hívj két angyalt, akik "haza" kísérik őt.
Már nem kérdezett Bori semmit, mint akinek ez világ legtermészetesebb dolga, kérte az angyalok segítségét. Már azon sem lepődött meg, hogy az angyalok abban a pillanatban megékeztek. Mosolyogtak, majd kézen fogták a világító kis lényt, és lassan emelkedni kezdtek.
Igaz történet alapján.

A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja.
Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást.
- De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi.
- De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap - válaszol a néni.
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk.
Ne tessék haragudni, önök mióta házasok? - Éppen 50 éve - hangzik a válasz.
- Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel! - mosolyog a fiú.
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
- Fiatalember, maga ezt ne remélje, maga ezt döntse el!

Igaz szerelem
https://www.youtube.com/watch?v=97KxEevPtTA

"Egy este egy koktélpartin egy híres zongorista eljátszott néhány számot. Később odajött hozzá a háziasszony, és azt mondta:
- Bármit megadnék azért, hogy úgy játsszak, mint ön!
A zongorista egy darabig elgondolkozva nézte, majd így szólt:
- Nem, nem hiszem.
A háziasszony meglepetten, és zavarban a vendégei előtt, azt mondta:
- De igen, teljesen biztos vagyok benne.
A zongorista megrázta a fejét.
- Ön szeretne úgy játszani mint én, de nem szeretne napi nyolc órát gyakorolni húsz éven át, hogy megtanulja, hogyan kell.
Egy időre csönd lett: a vendégek a tányérjukat bámulták. De senki sem kezdett vitázni. Mindenki tudta, hogy a zongoristának igaza volt. A háziasszony blöffölt. Szeretett volna zongoraművész lenni, de nem szeretett volna azzá válni.
Megkaphatsz bármit, ha hajlandó vagy megadni az árát. Az árat kifejezheted dollárban, centben vagy éppen munkaórában. Lehet az ár az erőfeszítés, amit egy képesség elsajátításába fektetsz, vagy az, amiről le kell mondanod azért, hogy megkapd, amire vágysz. Bármi is legyen az ár, meg kell fizetned az utolsó fillérig. A sors nem alkuszik.
Azon elhatározásod, hogy te igenis megfizeted az árat, adja neked az erőt ahhoz, hogy valóra váltsd a kívánságod. Ha száz százalékig biztos vagy benne, hogy hajlandó vagy kifizetni, akkor száz százalék, hogy sikerül. Ha ötven százalékig vagy biztos benne, akkor az esélyed ötven százalékos. Ok és okozat egyszerű összefüggése az egész.
Az ár az ok, a kívánság az okozat, fizesd meg az árát, és kívánságod teljesül."

(Keith Ellis: Csodalámpa)

UI:

A nézőpontodtól leszel áldozat - Palacskó András és Szabó Péter beszélgetése
https://www.youtube.com/watch?v=Z1TKxgwO2r0

Egy régi történet , aminek jelentősége igen fontos!!!

"Gyerekkoromban mindig szent volt a vacsoraidő̋; édesanyám nagyon szeretett főzni nekünk.
Egyik este késett a vacsora, mert gondjai voltak aznap a munkahelyén.
Mi azért megvártuk őt.
Mikor hazaért, pirítóst tett az asztalra. Nagyon égett pirítóst…
Az égett kenyereket látva a tányéron, vártam, hogy valaki mondjon valamit. Édesapám csak mosolygott és nekilátott enni.
Már nem emlékszem tisztán mit válaszoltam, de az élesen megmaradt bennem, ahogy édesanyám bocsánatot kért az égett kenyérért és a nem túl elegáns vacsoráért. Amit pedig apám mondott erre, sosem felejtem el:
„Viccelsz, drágám? Imádom a ropogósabb kenyeret!”
Vacsora után jó éjt akartam kívánni szüleimnek, édesanyám még mindig a konyhában volt, édesapám pedig már a hálószobájukban. Kihasználtam az alkalmat és megkérdeztem tőle, hogy tényleg annyira szereti az égett kenyeret?
Az ölébe vett és azt mondta:
„Édesanyádnak ma nagyon nehéz napja volt és elfáradt. Egy kis égett pirítósba nem hal bele senki, de a csúnya szavakba viszont igen.”
Szeresd azt aki melletted van, jóban és rosszban; egy igazi kapcsolat boldogságot, kompromisszumot és szeretetet jelent."

És soha Ne feledd!

Együtt sírunk, együtt nevetünk!


UI:

Hangos Könyv és Könyvletöltések Wordpress
https://konyvletoltesek.wordpress.com/2014/09/11/hangoskonyv-es-pdf-konyv-letoltes-ingyen/?fbclid=IwAR2SzokXZFiHTsU8sKS7ctskjYKOS0FJA4V1UADdKWPlVMW14Wy3tN6QniI

A testetöltések lehetőségei

Részlet az "Ezoteriák" című kötetből

A testöltések lehetőségei nem rajtatok múlnak; nem a ti akaratotok az, ami titeket idehoz, kedvező, vagy kedvezőtlen körülmények közé. A földi élet sorozatai, mint lehetőségek, próbákul vannak adva azoknak a csoportszellemeknek, akik egy célt kerestek és találtak, akik egy eszmébe dolgozták bele magukat. És fokról-fokra igyekeznek a lelkükben azt a világosságot mind nagyobbá tenni, amely világosság őket mind több és több megismeréshez vezeti, hogy mit hagyjanak el, mit vetkőzzenek le, s mit szedjenek fel a különböző életutakon. Milyen következtetéseket vonjanak le, amelyek a lelküket sokoldalúbbá teszik, és minden oldalról kiképezik, hogy a jót és igazat minél több oldalról sajátíthassák el.
Egy a szükséges dolog: megismerni az igazságot, megismerni az Isten kegyelmét, az Isten vezetését. Megismerni a kijelentések által azt, hogy az Isten az ember lelkét jobb, tökéletesebb létállapotba, el nem múló dicsőségbe, boldogságba és megelégedettségbe akarja vezérelni, ahol árnynélküli fény, gyalázatnélküli dicsőség és szegénység- és nyomorúságnélküli gazdagság várja azokat, akik hittek az ő igéjében, az ő beszédében.
Kedves földi testvéreim! Én erre a keskeny útra szeretném a ti lelketeket elvezérelni ebben az időben is, amely lehet, hogy megpróbáltatásokkal lesz terhes, azt mondom: legyetek kicsinyek; imádkozzatok, és csendben dolgozzatok, mégpedig elsősorban önmagatokon, azután pedig azokon a lelkeken, akik körülöttetek vannak. Tehát csendben, önmagatokon dolgozva, Isten igazságát tanulmányozva folytassátok az életet visszavonultan, egymásnak örülve, hogy van kivel megosztanotok a lelketek kétségeit, panaszait, megpróbáltatásait. Ilyenekké akarlak titeket átalakítani, testvéreim. Legyetek egyszerű, kicsiny gyermekek, akik nevelhetők, alakíthatók, hogy az Isten népévé, az Isten gyermekeivé nevelhessünk benneteket.


Szemlézte: Bíró László
https://www.youtube.com/watch?v=JQ5faOBNWRc&t=70s
Jelenések könyve 2. – Jézus megjelenik – Reisinger János

A rossznak nincs létjoga
Részlet az "Ezoteriák" című kötetből

Az ember azt az utat, amelyet nem ismer, azt az igazságot, amelyet az értelmével magáévá tenni nem tud, amelybe a lelki képességei szerint nem tudja magát beleélni, nem teheti magáévá, mert az igazság még nem az övé, ahhoz az igazsághoz még fel kell fejlődnie, a lelki megérző szerveinek még ki kell bontakozniuk. Ezért nem lehet egyszerre a legmagasabbat elérni, bárhogyan akarjon, és bárhogyan törekedjék is valaki. Így az embernek önmagát is fokról-fokra kell megismernie.
A fizikai világot az Isten arra a célra teremtette, hogy a fejlődés alacsony fokán álló szellemek kiélhessék a lelkük érzéseit, a kiélés után pedig hasonlóképpen végigérezzék annak visszahatásait, hogy helyes fogalmat nyerjenek azokról a tettekről, vágyakról és törekvésekről, amelyek a lelkükben élnek, hogy megirtózhassanak azoktól, és beláthassák, hogy helytelen utakra tévedtek.
Vannak, akik azt hiszik, hogy ha már megnyilvánul a lélekben lévő rossz, akkor annak valami célja, valami kiszabott munkája van. Ez nagy tévedés; a rossznak egyszerűen nincs létjoga. Tehát tévedés az az elv, hogy hagyni kell, hogy a rossz kiélje magát. Igen, kell, hogy megnyilvánulhasson, hogy megmutathassa magáról, hogy van. De abban a pillanatban, amikor megmutatta magát, már nem szükséges, hogy az ember a maga gyávaságával, a maga túlzott helytelen felfogásával elősegítse annak a rossznak a növekedését, fokozódását, terjedését és hatalomra jutását.
Az emberi lélekben ugyan nagyon össze van kuszálódva a jó a rosszal, az igaz az igaztalannal, de a jónak mindig meg kell nyitni az érvényesülés lehetőségét, a rossz elől pedig minden ilyen lehetőséget el kell torlaszolni. Ez a lelki nevelés. Ezen fordul meg a gyermekek nevelése. Nem szabad engedni, hogy a rossz eredményeket szülhessen; annyi szabadságot kell ugyan neki adni, hogy megnyilvánulhasson, de ha a szülő mindent elnéz, és mindent helyesel, akkor nagy mulasztást követ el. Ugyanígy nagy mulasztást követ el a törvényhozás, amikor a rosszat elnézi, és tűri, hogy az a jó elé akadályokat gördíthessen.


https://www.youtube.com/watch?v=sqn0UcEaXMo
Apokalipszis – Az Antikrisztus korában 1.rész – Spirituális film

Lance Wubbles
A szeretet másik neve: idő

A padlás félhomályában a magas, hajlott hátú öregember még jobban meggörnyedve igyekezett odajutni a felhalmozott dobozokhoz az egyik padlásablak mellett. A pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva egyik fényképalbumot a másik után szedegette ki belőle. Valaha csillogó, mostmár megfakult tekintete vágyakozva várta, hogy meglássa azt, akiért feljött ide.
Úgy indult az egész, hogy emlékeiből előbukkant élete nagy szerelme, s tudta, hogy ezekben az albumokban találhat fényképet róla. Csendben, türelmesen lapozgatott, s pár pillanat múlva már el is süllyedt az emlékek tengerében. Világának forgása nem állt meg felesége elvesztésével, de a múlt emléke sokkal élőbb volt lelkében, mint a jelen magányossága. Ahogy félretette az egyik poros albumot, előkerült valami, ami rég felnőtt fia gyermekkori naplójának tűnt. Nem emlékezett, hogy valaha is járt volna a kezében, vagy hogy tudomása lett volna arról, hogy kisfia naplót vezet. „Minek őrizgette Elisabeth mindig a gyerekek régi lomjait?” morfondírozott, ősz fejét csóválva.
Felnyitva a megsárgult lapokat, egy rövid mondatra esett a tekintete, ami önkéntelen mosolyra késztette. A szeme csillogása is visszatért egy percre, ahogy a szívét megérintő kedves szavakat olvasta. Hallotta a kisfiú hangját, aki túl gyorsan nőtt fel ugyanebben a házban, és akinek a hangja az évek során teljesen elhalkult az emlékezetében. A padlás teljes csöndje és a tiszta lelkű hét éves kisfiú szavainak varázsa élete egy elfeledett korszakába repítette vissza az öregembert.
Újra belenyúlt a dobozba, és ugyanarra az évre szóló saját régi üzleti naplóját vette ki belőle. Leült egy ócska asztal mellé az ablak alá, és egymás mellé tette a két naplót Az övé bőrkötésű volt, a neve aranyozott betűkkel belevésve. A fiáé gyűrött, kopott volt, alig látszott már rajta a Jimmy felirat. Öreg ujjaival végigsimított a betűkön, mintha újra tisztán láthatóvá akarná tenni az idő és a használat során megkopott nevet.
Kinyitotta saját naplóját, s tekintete egy mondatra esett, ami egyedül állt egyik lapon. Feltűnt, mert a többi napok tele voltak bejegyzésekkel. Önnön gondos kezeírásával ezek a szavak álltak az oldalon:
„Az egész napot elvesztegettem Jimmyvel való horgászatra. Nem fogtunk semmit.”
Nagyot sóhajtott, majd remegő kézzel megkereste Jimmy naplójában ugyanazt a napot, június 4-ét. Erősen megnyomott, még tétova, nagy betűkkel ez volt odaírva:
„Apával horgászni voltunk. Életem legszebb napja.”

szemlézte: Bíró László
https://www.youtube.com/watch?v=W76WaKa7VxY&t=185s
Jelenések – Az Antikrisztus korában 2. Rész – Spirituális film