Ezoterika

Mi az a bűnhődés? — bizonyára kérdezitek. Oh az Isten nem bosszúálló, az Isten nem örül az
emberek gyötrődésének, és nem kívánja azt. Nem az Isten bünteti az embert, hanem a saját
tévedése és tévelygése. Jól vigyázzanak azért, akik között mély és szoros érzelmi kapcsolat
szövődött! Az ilyen mély és szoros érzelmi kapcsolat kölcsönös kiegyenlítődést, kielégülést, a
boldogságnak bizonyos részét juttatja az ember számára azokban az örömökben, amelyeket a
mindennapi élet dob, mint kisebb-nagyobb színes virágokat az ember haladó vándorútjára.
Nincsen még egy ilyen alkalom az örömre, a boldogságra, a lélek fejlődésére és üdülésére, és
a legértékesebbtől, a legnagyobbtól, a legboldogítóbbtól szakad el az, aki könnyelműen feláldozza tiszta és mély szerelmi érzéseit és megszakítja ezt az érzelmi közösséget. Egy sokkal alacsonyabb rendű emberi lélekkel kell majd végigjárnia az utat, amikor is lépten-nyomon meg fog ütközni annak a másik embernek alacsonyságában, fejletlenségében és ez az élet millió- meg millió apró tűszúrással és kalapácsütéssel veri bele a tudatában azt az igazságot, hogy bűnt követett el az Isten törvénye, a szeretet ellen.

A jobbik eset az, ha a lélek idejében észreveszi magát, és számot vet magával. És habár
nem is tudja megmásítani a megtörténtet, és nem tudja az életét más irányba terelni, de a
lelkében ott rágódik az a tudat, amely az elégedetlenséggel és a bűntudatnak a mardosásával
folyton gyötri őt az egykor szeretett lény miatt, akinek fájdalmat okozott, mert az ilyen elszakadások mindig az egyik fél nagy lelki gyötrelmével járnak.

Minél magasabb rendű akár a nő, akár a férfi, annál kínosabban érzi ennek a tévedésnek következményeit, annál kínosabban érzi a szeretetnek, a megértésnek, a lélek összecsendülésének hiányát. Ez a hiányérzet mint kielégítetlen űr marad meg a lélekben a földi élet befejezése után, sőt az újabb testöltésben is.
Ez okozza azt, hogy a lélek ettől a hiányérzettől űzetve szomjúhozó vággyal keresi, kutatja,
hogy ha nem is éppen azzal a lélekkel, aki ellen vétkezett, de legalább csak ahhoz hasonlóval
hozhatná össze valamiképpen a sors, ami sokszor csak a második, vagy harmadik életben következik be. És minél nagyobbat vétett egy érzelmileg fejlettebb lélek ez irányban, annál nehezebben találja meg a lelkének kielégülését, annál nehezebben tud boldog lenni, mert végzete — t. i. az ő bűne — elzárja előle azokat a lehetőségeket, amelyek kedveznének, hogy legalább egy hasonlóval élje végig az életét.

Elgondolható és elképzelhető, milyen keserű lemondást és sötét világnézetet szül ez a hiábavaló keresgélés a lélekben, esetleg egy, két vagy három életnek is eredménytelensége után! Rengeteg szellem van, akik ebből a nagy tévedésből: a házasság helytelenül megítélt
szentségéből kiindulva elrontották az életüket. S amily nagy a nyomorúság érzelmi tekintetben a fejlettebb lelkek közt ebből kifolyólag s amily sok tévedést, szenvedést, kisebb-nagyobb gyötrelmet hoznak létre az ilyen visszaélések, — éppen olyan nagy a nyomorúság az érzéki világban, ahol a szerelemnek még csak olyan ébredező érzései vannak, mint az a virág,
amelynek gyökere az iszapból táplálkozik.



folyt. köv...

Így van a lélekkel is, amikor a szerelmi érzése még fejletlen, de már az a képessége megvan, hogy valamiféle szerelmi érzést mégis kitermeljen magából; ennek a szerelmi érzésnek a gyökere, táplálója és fenntartója is az érzéki világban van.
Az érzéki érzés, a túlfűtött vágyak, a kiszínezett gyönyör után való sóvárgás, a test
és lélek villany-delejes áramainak folytonos izgatása által mindinkább érzékennyé válik
a hatásokra az ember, s így az ú. n. természetes fajfenntartó ösztön a testen keresztül a
ferde irányban fejlődött, izgalmat kereső léleknek önző, önmagát szolgáló érzésévé válik,
amely a legkisebb behatásra gyullad, és az idegszférában nagy izgalmakat hoz létre;
nem mintha a szervezet erőinek túltömött volta szorítaná erre, hanem az elérzékiesedett
és villamossá vált idegszféra belső ingere folytán.

Ez rendkívül legyengíti magát az idegszférát s vele együtt az idegeket; meggyengül az akarat
ellenálló képessége, és lassanként elborul a tudatban a gátló gondolat; a gátló akarat elnémul,
és hanyatt-homlok veti magát úgy férfi, mint nő a túlfűtött izgalmak tanácsára minden olyan
élvezetbe, ami csak foglalkoztatja az idegeket.
S minél inkább foglalkoztatják az izgalmak az idegszférát, a lélekben székelő érzelmi
élet annál kisebb és gyengébb behatásokat nyer. Így az érzelmi élet hova-tovább annyira elsatnyul, hogy akinek ilyen tönkretett idegszférája van, az alig képes egy életen keresztül a szerelmi és szeretet-érzésben fejlődni. Ilyenformán a lélek is legyengül, és mindenféle gonosznak és rossznak a behatása alá kerülve erkölcsileg lezüllik. Nem azt mondom ezzel, hogy a nagy bűnökre, a gyilkolásra, rablásra lesz hajlamossá, de megszűnik lelkében a szép és jó iránt való érdeklődés, és ez a lélekre nézve halált jelent. Mert a léleknek valami félé kell törekednie, és ha mindig a durvább és gonoszabb, nagyobb izgalmakat ígérő érzések felé tájékozódik, akkor lassan ezek fogják lekötni, érdekelni és hatalmukba keríteni.

Ez korotok egyik legnagyobb betegsége. És ha ez nem is látszik a külsőn, ha a szervezet
nem is megy olyan hamar tönkre, a lélekben már ott van az ú. n. degeneráltság.
Lehet a szervezet külsőleg piros-pozsgás és erős, de az idegszféra, az idegszellem már
nem egészséges, meg van fertőzve mindenféle érzéki izgalomtól, meg van fertőzve a fluidkeveredés révén felszedett mindenféle gonosz fluid-molekulákkal. Így maga az egyén is el durvul, a gondolat- és érzésvilága megromlik és ezek a megromlott elvek szabnak irányt az
életének. Es a nemzedék, mély tőle származik idegszférailag degenerált lesz, mert romlott
fluidokat kapott. A nő és a férfi viszonya a szexuális életben borzasztó nagy nyomorúságot,
óriási szegénységet mutat a földön.
Hiába keresik és dolgozzák ki a testüknek és elkorcsosodott lelküknek az izgalmak
után való nagy vágyát, mert minél jobban keresik az alkalmakat és módokat a nagy izgalmakban, hogy vágyaik beteljesedjenek, csak még nagyobb szomj és vágy keletkezik a lelkükben.

folyt. köv....

Minél alacsonyabb fokon állnak azok a szellemek, akik ezt a beteljesülést egymásban elérni
vélik, ennek annál borzasztóbb következményei vannak önmagukra és a világra nézve, mert
két rossznak a keveredéséből csak még rosszabb származhat. Annyira rossz lehet ez a
fluidáris eredmény, hogy ezeknek az érintkezése nagy és gonosz betegségeket eredményezhet,
annak dacára, hogy mind a két fél testileg egészséges. De különben is, ha már annyira rosszak
azok, akik így találnak egymásra, akkor már nem tiszta egyik sem, hanem mindkettőnek a
fluidjai meg vannak fertőzve; gonosz betegségeknek csíráit hozzák létre ezekkel a megfertőzött fluidokkal; erkölcsi szenny, piszok keletkezik, sőt alantas szellemeknek egész nagy légiója támadja meg azt a környezetet. Mert hiszen a betegségek megromlott éteri anyagok, amelyek az emberi testben sejtesülhetnek.

És mégis, hogyha ezek kitartanának egymás mellett és a folytonos fájdalom és szenvedés
dacára is hűek tudnának maradni egymáshoz, a hűség által valamennyit javíthatnak az ő
fluidjaikon.
De éppen az a tragikum, hogy ezek nem tudnak hűek maradni egymáshoz, mert
éppen ezeknek a fluidoknak a természetében van a fertőzésnek minél nagyobb térre való áthurcolására, terjeszkedésére való tendencia. S minél érzékibb valamely férfi vagy nő, annál
bővebb alkalma van a gonosz e terjeszkedési vágyának, amelynek elve az, hogy minél nagyobb teret betöltsön az ő romlott fluidjainak csíráival, életmikrobáival. Az ilyen alantas szellemeket a gonosznak terjeszkedési vágya nem hagyja nyugton, s nem engedi, hogy a saját
lelkük javát munkálják. Minél messzebbre hatni: ez a gonosznak a természete. Ezért nevezem én a paráznaságot az ördög vegykonyhájának. Mocsár ez, amely mérges miazmáival megfertőzi a környezetet, a levegőt, a talajt úgy, hogy semmi jó és igaz meg nem maradhat mellette, mert egyik bűn, egyik tévelygés szüli a másikat és a bűnöknek egész légiója, egész tömege telíti az atmoszférát az ilyen természetű lelkek körül.

Ha a társadalomnak elkényeztetett élvhajhászai tudnák, hogy milyen fluidokba
keverednek bele s milyen irtózatos atmoszférát teremtenek maguk körül, és ha a nők,
amikor egy ilyen férfivel viszonyt kezdenek, tudnák, hogy milyen következmény éknek
teremtenek lehetőséget: irtózattal és undorral telnének él a saját tévelygéseik miatt. Az
emberi társadalomnak ez a nagy eltévelyedése és anyagiassága, a tiszta szerelmi érzés lebecsülése és önző érdekeknek váló alárendelése kergeti bele ebbe a helyzetbe a fiatalságot ébredező szívével és szeretetre vágyó lelkével. Ebből a mocsárból hinti tele a házaséleteket fluidjaival a sátán. Ebből a mocsárból hurcolnak szét minden testi és lelki nyavalyát, bárha maguk a házasfélék erőseknek és egészségeseknek látszanak. Ebből ágazik szét a tévedéseknek egész nagy útvesztője, amelyben az emberiség életről-életre tévelyeg, egyszerűen azért, mert megtagadja az igaz szerelem érzését. Ebből a káoszból nem vezeti ki az emberiséget sem a paragrafusoknak, törvényeknek és rendeleteknek sokasága, sem a szenvedéseknek és gyötrelmeknek egész tengere, csak egyetlenegy: az érzéseknek megtisztulása és felemelkedése.


folyt. köv..

HANG – Se vele, se nélküle

Kérdező: A mostani társkapcsolatomban a se vele, se nélküle, a hogyan vele, hogyan nélküle keresztjét cipelem. Nem látok megoldást. Nem tudom, mit tegyek.
HANG: "Gyermekem!
Nem is tudom, hogyan nyúljak a lelkedhez úgy, hogy szeretetem nagyobb bizonyosság legyen számodra, mint a fájdalom, melyet lelki sebeid már akkor is okoznak, ha csak érintem őket. De hozzád kell nyúlnom, mert kérdeztél. Aki kérdez, az mindig számíthat rá, hogy feleletet, igaz feleletet hall Tőlem. Igen. Csak az a szeretet hiteles, amely igazságban nyilvánul meg! Igen. Csak az igazság tesz szabaddá téged is, mint minden szellemi teremtményemet (János 8;32).
A te életedben jelenleg az igazság az, hogy boldog is akarsz lenni, és környezetedet is meg akarod változtatni, mert úgy gondolod, hogy ezen az úton érheted el boldogságodat. Így is mondhatom: akarod azt, amit Én, vagyis, hogy boldog légy, és akarod azt, hogy boldogságod megvalósulása mások megváltozásától függjön, vagyis akarod azt, amit Én nem akarok. Hát ez az út vagy a bolondok házába vezet, vagy valami narkotikumhoz, tehát valami olyan eszköz használatához, amely lehetővé teszi pillanatnyilag azt, hogy ne kelljen gondolkodnod. Mindkettő tehát üzembiztosan az elembertelenedés, tehát a boldogtalanság útja. Ki akarsz tehát kerülni egy olyan döntést, egy olyan áldozatvállalást, amely nélkül egészen biztos, hogy boldog soha nem lehetsz.
Drága Gyermekem! El kell már döntened, hogy mit akarsz!? Akarsz-e valóban Engem, tehát a boldogságodat, vagy pedig csak pótcselekvésnek akarsz Engem, hogy továbbra is kétfelé sántikálj?! Ezt Én helyetted eldönteni nem tudom. Segíteni megpróbálok neked, de helyetted dönteni, ez olyan lenne, mintha helyetted akarnék boldog lenni! Ez nem megy!
Nekem nincs más eszközöm számodra, mint saját Magam! Élettársaddal való kapcsolatod nem gyógyítható. Akkor sem, ha ő ennek ellenkezőjét állítja. Akkor sem, ha te ennek ellenkezőjét állítod! Neked el kell döntened, hogy neki hiszel vagy Nekem hiszel?! Ha Nekem hiszel, akkor fel kell számolnod e kapcsolatot. De nem azáltal, hogy neki hátat fordítasz, hanem azáltal, hogy Felém közeledsz.
Ő fog majd neked hátat fordítani, ha komolyan Felém fordulsz! Az ezzel járó fájdalmat gyógyulásod érdekében vállalnod kell. Olyan ez, mint mikor valakinek vállalnia kell egy operációval járó fájdalmat a gyógyulás érdekében.
Az elmondott álmaid arra figyelmeztetnek, hogy ugyanúgy, mint eddig, ezután is szükségszerű következményei lesznek döntéseidnek.
Álmaidban azon döntéseid végkifejlettségét élhetted át, amelyeket nem Mellettem, nem Értem és természetesen nem Velem hoztál.
Drága Gyermekem! Mivel Én nem tudok ellentmondásba keveredni Önmagammal, ezért nem tudom megakadályozni sem azt, hogy Ellenem dönts, sem azt, hogy döntésednek ne legyenek logikus következményei. Amilyen fát ültetsz, olyan gyümölcsöt fogsz arról szüretelni. A jó fának jó, a rossz fának rossz gyümölcse terem! Egyikről sem a fa tehet. Az tehet róla, aki ültette!
Ha Mellettem döntesz, akkor még fel fogsz keresni leveleddel, és Én továbbra is megígérhetem neked, hogy Bennem nem fogsz csalódni!
Soha nem hagyom magukra azokat, akik hisznek Bennem, akik szeretnek Engem! Mindig igazolom enyéimnek, hogy ők a Győztes oldalán állnak, ha Mellettem állnak! Szeretném ezt neked is igazolni!
Megáldalak LELKEM SZERETETÉVEL!"

Magány és kolostori élet.

Most foglalkozom azokkal a szellemekkel, akik belátják ezt és bizonyos fokozatra eljutottak.
Női szellemek, akik szabadulni óhajtanának a rájuk rótt és törvényileg rájuk kényszeríttet érzéki kötelezettségektől, és keresik az élet jobb és tetszetősebb megoldását, mert megunták a
folytonos alámerülést, a megaláztatást. Férfi szellemek, akik belátják az ő nagy tévedésüket és
az élettel szemben való nagy vereségüket, amelyet különböző életek során szenvedtek: írásokból és hiányos következtetések alapján azt az igazságot szűrik le maguknak, hogy csak a teljes lemondás, a zárdai élet, az önmegtartóztatás hozhatja meg a lelkűknek azt a megnyugvást, azt a felemelkedést, amely emberhez méltó. A nemeset, a tisztát megérezték a lelkükben, mert a gyötrelmek és szenvedések folytán megunták a lélek tévelygését és valami jobb, valami igazabb után vágyakoznak. Ezért elkezdik magukat sanyargatni; szembeszállnak a lélek és a test ösztöneivel. Önmagukat felülmúló életet akarnak élni leszűrt igazságuk megpecsételéseként, és úgy gondolják, hogy a család, a másneműekhez kapcsoló szeretet elvonja őket a nagy és komoly gondolkozás lehetőségétől, annál is inkább, mert az elszenvedett sok sok csalódás elvette kedvüket a szerelmi érzés továbbfejlesztésétől.

Így életeket töltenek el sokan a kolostor magányában, hogy a lelki tisztaságot megszerezzék:
A testet mint ilyent megvetik, csak a léleknek akarnak élni. Mindenféle kínzó eszközökkel
igyekeznek a testben ébredező fajfenntartó ösztönt elnyomni, az idegszellemet lefoglalni,
hogy ne juthassanak annak sürgető vágyai az értelemhez. Ha azonban betekintünk a
zárdai életnek elfüggönyözött magányába és abba a lélekbe, aki azt éli, azt látjuk, hogy
az az élet egyáltalában nem szent, nem tiszta, mert a lélekben rejlő szenvedélyek és hajlamok, hogyha az egyik utat elzárjátok, a másik úton igyekeznék érvényre jutni. Az erős ösztönökkel megszületet férfiak és nők, akik arra lettek volna hívatva, hogy az emberekért, a családért dolgozzanak, és ez úton ismerjék meg a szeretet mindent kiegyenlítő és jóvá tevő nagy hatalmát, ezt a lehetőséget elzárják maguk elől, mert elfelejtik, hogy az Isten: szeretet.


A második tévedés pedig az, hogy az ébredező ösztön, amelyet nem sikerül legyűrniük,
amely nagy erővel minduntalan a tudatba törekszik, hogy figyelmeztesse az embert arra,
ami az ő hivatása lenne a földön, kijátssza a tudatot, és éppen amikor a legjobban hiszi magáról, hogy ő szent és tiszta életet él, ezek az érzések, amelyek elől az egyik út el van zárva, más úton keresnek kielégülést. Az önkínzás, mint az idegekre ható külön izgalom, elferdíti a fejfenntartó erő normális irányát és az idegszféra más: helyén élj ki magát. Ez pedig a
léleknek nagy, összeesését, önmagában való nagyfokú csalódását okozza, s az embernél, aki
nem tudja helyét betölteni az életben, aki nem tudja rendesen elvégezni a munkáját, nem ritkán aberrációk lépnek fel, mivel a lélek túlfokozott érzékenysége az agy normális állapotát
megzavarja. És amíg azt hiszi a lélek, hogy legyűrte, a fajfenntartó ösztönt — amit ő téves következtetéssel bűnnek tart — addig ő maradt legyűrve, és a halál után ez az ösztön minél gyorsabb új testbeöltözést sürget az asztrálvilágban, és nem ritkán egy szerzetesi életnek egy nagyon kicsapongó élet lesz a következménye, mivel a bukott szellem könnyen lendül egyik végletből a másikba.


folyt. köv...

Azonban az Isten adhat az olyanoknak különböző ajándékokat, akik hittel kérik, és hittel bele tudnak mélyedni a szellemi igazságokba, a szellemi világosság nagy folyójába s életükkel és értelmükkel az emberiség szolgálatára kívánnak lenni.

Az ilyenek dolgoznak fizikailag és lelkileg és belemerülnek a tudományokba; ezzel igenis elnyerhetik azt, hogy tiszta életet élhetnek. De erre csak azok képesek, akik egyenesen ezért öltöttek testet, mivel fokozatilag ezt a lehetőséget már elérték, mert Isten ezt az ajándékot azért adta nekik, hogy önmagukat feláldozva Isten szolgálatára szenteljék. Ezek a, tisztaéletű szerzetesek, és papok.

De erre, mint mondottam, elhivatással kell bírni, erre a léleknek megérzésének kell lennie, hogy ő csakugyan ezzel küldetett a földi életbe. Istennek vannak különböző ajándékai, és kinek-kinek adhat, egyikből vagy másikból. Az ilyen szerzetesek, akik így meg tudják tagadni magukat, magasabb szférából jött lelkek, akik birtokában vannak annak a nagy szeretetnek, amely képesíti őket az önmagukról való lemondásra. Ezek a világnak világosságot, ismeretet, igazságot hoztak. De ezek a lelkek nem szorítják az ő igazságaikat paragrafusokba, mert ezek az irgalmat és a kegyelmet hirdetik, és az emberiség megtérését sürgetik. Ezek már túlhaladtak a fejlődésnek azon az alacsony fokán, amely még más utat-módot keres az érzelmek kifejlesztésére.

Az ember se mint ember, se mint lélek ne akarjon önmagát felülmúló nagy dolgokba
bocsátkozni. Mindenkinek eljön az ideje, amikor önmagáról le kell mondania.
Az egyik azonban megcselekszi, a másik nem. Ezek a tisztán maradt emberek, akikről az írás azt mondja, hogy: „Nem fertőztették meg magukat asszonnyal”. Nem azt jelenti ez, mintha ezek magukat különbeknek tartanák, mint akik házasságban élnek, mert ezeknek vágyaik és életcéljaik elérésében nem játszik olyan fontos szerepet az, hogy házasságot kössenek-e és éljék a többi ember életét, vagy sem, mert ezek, ha házasságot kötnének is, ideális házasságot élnének, mert a lelkükben élő igazság és világosság minden törvényt megszentel. Azért a közönséges ember ne akarjon ezekhez emelkedni, és ami a fő, ne akarja ezeket is a maga színvonalára lehúzni. Mert vannak ilyenek is, meg vannak amolyanok is, amilyenekről az imént szóltam. Mindenesetre a házasság van adva a földi ember számára, hogy a szeretetben kiképezze magát. És a szeretetben a legmagasabb fokot, amit csak a földön el lehet érni, a házasságban tudja megszerezni, mert hisz az ember meghasonlik az ő háznépével, az ő hozzátartozóival is, ameddig az ő lelke nem tudja befogadni a szeretetet. Sok elnézés, sok megbocsátás, sok kiegyenlítődés kell, amíg az ember tisztán tud szeretni, azaz önmagát feláldozni azért, akit szeret. Mert ez a tiszta szeretet. De amíg a szeretet önző, addig szüksége van az embernek, hogy ezt a szeretetet csiszolja a sors, csalódjék, szenvedjen, gyötrődjék, vigye a hullám és csapkodja egyik szirttől a másikig, hogy minden, ami tévelygés és bűn, lepattogjon a lelkéről, hogy tisztán maradjon azzal a tiszta vággyal, amit az isteni törvény igaznak ismer el, és amely felszívja őt magába.
Mert minden tévedés és minden bűn, nemcsak akkor, amikor elkövetik, hanem már a
vágyban is egy-egy réteget képez a lélek körül, amely réteg nem akkor válik le, amikor még
valaki próbára nem tétetett, azaz meg nem ütközött, hanem amikor már megütközött és diadalt
aratott. Így az embernek csalódnia kell a szerelmében is, mert nincs benne tiszta, önfeláldozó
szeretet. Ameddig tehát ez nincsen benne, addig a másiktól sem várhatja ugyanazt, és főképpen nem rakhatja egyik a másikra csak a kötelezettségeket, hogy ő viszont csak a jogokat élvezhesse.


folyt. köv...

Mint minden törvényben és igazságban, ebben is a lényeget kell tekinteni. Az isteni
lényeg pedig a szerelemben: szeretet, tisztaság, hűség. A két félnek ez a háromszöge összeillesztve eggyé lesz és többé már nem kettő, hanem egy. Ezeknek az egyesülése szent és tiszta.


Tehát mint mindenben, ebben is a lényegnek kell kifejlődnie; s hogy ez kifejlődjék, azért az
Isten megengedi, hogy még nagyobb érdemeket szerzett lelkek is próbára tétessenek, nem a
forma szerint — t. i. hogy a formát megtörte, vagy meg nem törte — hanem hogy ebből a
lényegből mit tud a maga részére kiemelni, mit tud az ő érzéséből tisztává tenni.



A szerelem háromszögének legfelső csúcsa a szeretet, a bal felől eső csúcs a tisztaság, a jobb
felől eső a hűség. Akármelyik van megrontva ebből a háromból, már tökéletlen az érzés, mert
nem hozhatja létre azt az eredményt, amit létre kell hoznia. De mindegyik rész felett legmagasabban trónol a szeretet. Mert hiába van meg a tisztaság, szeretet nélkül értéktelen; hiába a hűség, szeretet nélkül csak mint száraz kötelesség nehezedik a lélekre, csak ha megvan a szeretet, ez tudja a másik kettőt kitermelni önmagából. Azért tehát a szeretetnek mint valami gyűjtőlencsében való felhalmozódása jelentkezik a szerelemben, mert ha ez nincs meg, akkor hiábavaló az egész fogalom, mert semmissé, hideg igazsággá válik, amely a valóságosnak csak a külső formáját mulatja. Sem a tisztaság, sem a hűség nem képezheti ennek, az érzelemnek a magvát, hanem ezek a tulajdonképpeni lényeget, a szeretetet csak mint kísérők veszik körül.
Az igazi szeretetnek, amely ebben a gyűjtőlencsében összpontosul, nem szabad önzőnek
lennie, nem szabad semmiféle olyan okot keresnie, amely a testiségben (anyagiasság),
vágy a test képzetében találja meg a maga forrását. A szerelem érzése csak akkor lehet magasabb rendű és tiszta, hogyha az anyagiasságtól mentes. Az anyagi emberek anyagi érdekekkel és a testnek kedvező előnyökkel szokták megnyitni a szeretet forrását; azonban a szerelemnek mindenféle érdektől mentesnek kell lennie, csupán a lelkiekre, a lelki megjelenésre, a lelki formára — ami a lélek mélyén visszhangot tud kelteni — szabad támaszkodnia


folyt. köv...

Mivelhogy ennyire fontos a lélek részére, hogy a két erő egymásba olvadjon, egy célt
kövessen, egy irányban haladjon, azért a földi életben is minden gondolaton, minden cselekedeten ott marad a nyoma a szerelmi kielégítetlenségnek, a lélek kiegyenlítetlenségének: egy hézag, amely mindent, s magát az egész életet is törötté, kezdetlegessé, befejezetlenné teszi.

Példa erre, hogy vannak nagy gondolkozók és nagy cselekvők, igazság-kutatók, akik
mégis, hogy önmagukban nem találták meg a kiegyenlítettséget, hiába várják azt bárhonnan is; és a lelküknek ez a hiánya minden dolgukon érezhető. Ez a hiány észlelhető a férfi és a női szellemeknél egyaránt. A férfi-szellemben ennek a hiánynak folyományaként
— miután még a lelki törekvéseinek öntudatlanságában is keresi az érvényesülés lehetőségét
— jelentkeznek az ő hosszú, hiábavaló kísérletezésének eredményei.

Ilyen események például:

a féltékenykedés, az uralomra vágyás, a diktálás, a parancsolás, az a vágy, hogy őt kényére-
kedvére kiszolgálják, amely érzésével és törekvésével a nála gyengébb fizikumú női szellemet
a tulajdonába akarja venni. A tulajdonjognak ez a törvénytelen felfogása ad neki a képzeletében bizonyos jogosultságot azokra az érzésekre, amelyek elhitetik vele, hogy mivel erősebb, erejével mindent megszerezhet magának, tehát megszerezheti magának az értelemben és testi erőben gyengébb nő vonzalmát és ragaszkodását is.
A nő pedig, mivel érzi, hogy természetszerűen nem bír a külső erőnek és értelmi fejlettségnek azzal a mértékével — mert nem is bírhat, mivelhogy ő nem annyira pozitív sem az állapotára, sem a rendeltetésére és természetére nézve, mint a férfi — ennél fogva gyengeségének tudatában ravaszsággal igyekszik a hiányzó erőt pótolni. Azért azután ápolja a férfinak ama jellemző gyengeségét
(mert a férfi erőszakossága és érvényesülési törekvése lélek szerint gyengeség), s alkalmazkodik hozzá még akkor is, amikor szíve és belátása szerint éppen nem érez rá hajlandóságot.

Tehát nem szeretetből, vagy szerelemből, hanem számításból cselekszik, hogy a
férfi gyengeségét a saját előnyére kihasználva, annak értelmisége fölé kerekedjék az ő
fejlettebb érzésvilágával és így érje el a saját célját: az érvényesülést.
Ebben a harcban hol az egyik, hol a másik kerekedik felül ahelyett, hogy összeolvadva
haladnának felfelé. Ebben a párharcban a férfi fegyvere az erőszakosság, a nőé a ravaszság.
Azonban az igaz istenhívők, akik szívüket és lelküket Istenhez emelik fel, akiknek fogalmai
már megváltoztak, azok vegyék eszükbe, hogy az írás arra utasítja a férfit, hogy az
asszonnyal, az ő szeretete tárgyával úgy bánjék, mint a tulajdon testével. Amint szereti a tulajdon testét, és annak kedvét keresi, hogy jó érzése legyen, úgy kell tennie az ő féleségével is.



folyt. köv..

FONTOS RÉSZ.

Ez a helyes megoldása a földi ember részére a házasság kérdésének. Mert ha a férfi azt akarja
és arra törekszik, hogy az ő lelke kielégüljön abban az érzésben, amellyel a női lélek egész
vonzalma és szeretete az ő személyéhez, az ő lelkéhez legyen hozzákötve, akkor igenis a nőt
úgy kell tekintenie, mint az ő tulajdon érzés-virágának öntözőjét, nevelő napsugarát. Azért az
érzéseinek legszebbjét, legtisztábbját a hozzá legközelebb állóra, a feleségre árassza ki, férfias
erejét, pozitív akaratát pedig — amelyet úgyis előbb-utóbb le kell tennie — a külvilág durva
anyagi életében élje ki. Mert hisz a férfinak, mint külső buroknak, valamivel keményebbnek,
valamivel áthatolhatatlanabbnak kell lennie, mint a női léleknek. Vegye tehát körül a nőt gondoskodásával, becsülésével, szeretetével, s úgy tartsa őt, mint lelkének jobbik felét. Ezen az érzésen keresztül megnyeri magának a nő lelkét, és nemhogy lealázná férfiasságának tekintélyét, hanem éppen felemeli, mert a nőben önmagát becsüli meg.

A nő pedig, amikor látja, hogy körülöleli őt a férfi védő, takargató és kímélő szeretete,
ne akarjon a férfi értelmi világa fölé kerekedni az ő érzésein keresztül, hanem legyen vele egy
az érzéseiben. Feljebb emelkedhetik, de csak azért, hogy Istennel kapcsolja össze magát,
mivelhogy ő az egységnek éterikusabb része, az elfogadó, s ezért az ő lelkén minden benyomásnak mélyebb hatása marad. És minden jót, minden szépet, ami mint benyomás az ő lelkén keresztül egyéni érzéssé, egyéni törekvéssé, egyéni feladattá változott, közvetlenül adjon át a szeretett férfinak. Legyen azért mindig őszinte és szeretetteljes. A két lélek egymás
között ezt az érzelmi kapcsolatot — ameddig a földön vannak — a testi állapotokon keresztül
is ápolni köteles. Amikor pedig már a testből kivetkőztek, a lélek közvetlenebb összeolvadásával, közvetlenebb átadásával a behatásoknak szálain keresztül továbbra is magához láncolhatja a nő a férfit. Ott sem azért, hogy uralkodjék felette, hanem hogy érzelmi befolyásával Isten felé emelje.



Azért az a nő, aki nincsen a széppel, a jóval és igazzal összekapcsolva, a férfinak mindenkor
csak kárára és süllyedésére szolgál. Mert az anyagias, uralkodni vágyó, gőgös, testies,
hazug, indulatos, önző, gyűlölködő női lélek nemcsak az érzékiségen keresztül, hanem mindezeken az érzelmi szálakon keresztül is mindenkor olyan hatással van a férfira — még akkor is, ha nem feleség vagy anya — mint a mérgezett levegő a szervezetre. Mert a férfi a nőtől éterikus és lelki behatásokat hamarább és nagyobb mennyiségben fogad el, mint a férfi férfitől, mint ahogy a nő is a férfival szemben mindenkor hamarább válik elfogadóvá. Akár az
egyik, akár a másik sebzi meg ezt a közvetlen kapcsolatot, ezt a közvetlen lelki összeolvadást,
mindenkor a saját kárára dolgozik, mert az érzések szálait szakítja szét. Az a férfi tehát, aki
azt a nőt, akit szeret, megbántja, saját maga ellen vét, mert a nő érzései finomabbak, érzékenyebbek; és minden olyan érintésre, amely nem a viszonzott szeretet és jóakarat érzésével közeledik hozzá, visszahúzódnak, amin nem változtat az sem, ha a nő érzései még oly tiszták és igazak is.

És minden érzés-szálacska, amely a női lélekben visszafelé hajlik, a férfinak lelki
vesztesége, mert annyival kevesebb behatást kap, annyival kevesebb érzés-szálacska indulhat
útnak az ő lelkéből felfelé. Mert a férfi önmagában véve sohasem tudná az érzéseket puhábbakká, jobbakká és boldogítóbbakká tenni, hogyha a nő érzésvilágával össze nem kapcsolódhatnék.



És éppen mivel az elszakadt duálfelek (akik itt a földön is megjelennek) finomabb, igazabb
és a lélek táplátására alkalmasabb szerveinek ezek az érzés-szálacskái igen nagymértékben
befelé vannak fordulva, azért van olyan sok boldogtalanság, gyötrelem és fájdalom a világon;
azért nincs gyengédség, nincs finomság, nincs megbocsátás, nincs előrehaladás a jó
felé, mert a női lelkeken keresztül nincs meg a lehetőség, hogy mindezek az érzések kibontakozhassanak.
A nő természete olyan, hogy hamarább szeret, mert hamarább kibontakoznak
ezek a befelé görbült érzés-szálacskák, de viszont hamarább is hidegszik el, mert érzékenyebbek ezek a szálak. Minél több érzés-szál van kibontakozva, annál magasabb rendű a lélek, akár férfi, akár nő; és annál inkább tud szeretni, minél több érzés-szálacskával rendelkezik. Mert még ha azokból nagy rész befelé hajlik is, még mindig marad elég, amely életképes, ragaszkodó, vonzó érzést tud magából kisugározni.


folíyt. köv...

HANG - MIÉRT SZÜLETTEM ÚJRA?


Kérdező: Mi a célja a jelenlegi inkarnációmnak?
HANG: "Kaptál már levelet Tőlem. Abból megtudhattad, hogy csak a mélyben vagyunk egyek. A felszínen kicsit más nyelven beszélünk. Én megpróbálok odatranszformálódni a te életszemléletedhez, de neked is kapaszkodnod kell, ha azt akarod, hogy szót értsünk egymással.
Először is, a legfontosabb az, hogy a gyökérben, a mélyben egyek vagyunk. A felszínen sok olyan ismeretet emeltél be magadba, amelyek érdekességükkel nem segítették elő a gyökérből kiindulás fontosságát. Az igazat megvallva, eddig nem is volt ez olyan fontos. Ahhoz, hogy valaki a földi élet silányságát felismerje, sokszor többet segít a felszín megtapasztalása, mint a mélység valóságának tudomásul vétele. A Földön nem elég az, hogy valakit vonzzon a jó. Nem elég, hogy valakit a rossz taszítson. Kell mindkettő megtapasztalása. Nem a rosszat kell megtapasztalni, hanem azt, hogy a rossz taszító! A jót viszont nagyon meg kell tapasztalni, hogy vonzóvá érjen bennetek.
Kellenek Istent megtapasztalások. Kell Lélekkeresztség! Kell újjászületés! Csak az újjászületés vethet véget az újraszületésnek! Saját testedben újjászületni! Ez minden reinkarnációnak a célja! Ezért kell könyörögni (Lk. 11;13), ezért kell böjtölni (Ap.csel. 13;2-3), ezért kell vállalni az élet elvesztését.(Mt. 10;39).
Kicsit pontosítom az előbb elmondottakat: Minden reinkarnáci¬ónak CÉLJA az, hogy ÉN abszolút ELSŐ helyre kerüljek az újraszületett életében. Annak életében vagyok ABSZOLÚT ELSŐ, akinek életében nincs második! Tehát annak, aki megszabadult megkötözöttségeitől (2Kor 3;17), és így Lelkemnek lelkében szabad bejárata van, tehát Velem együtt hozza meg döntéseit. Ennek legfőbb előfeltétele az újjászületés. Ilyen értelemben mondtam az előző fejezetben, hogy minden reinkarnációnak ez a célja.
Megkötözöttségeitől senki sem tud megszabadulni saját akaratából úgy, hogy ne ajándékként élje meg az újjászületését. De nem tudom az újjászületés ajándékát megadni senkinek addig, amíg nem vállalja állapotszerűen az erőfeszítést megkötözöttségeinek leoldása érdekében. (Mk 2;22). Tőlem, Lelkemtől származik az új bor. De az új tömlő az a ti állapotszerű vágyatok, hogy megszabaduljatok megkötözöttségeitektől. Vagyis, hogy ne mondjatok le arról, hogy szentté kell válnotok, és ha ezt mindketten akarjuk, akkor ez biztosan lehetséges is!
A saját testben újjászületés szentté tesz úgy, hogy ezt még véletlenül sem tulajdoníthatod magadnak. De SZENTTÉ TESZ! Engem dicsőít az az újjászületett, aki ezt öntudattal képviseli. Alázata éppen abban rejlik, hogy azt, ami minden ember legtermészetesebb feladata, hogy tudniillik szentté legyen, úgy érte el, hogy nem érte el, hanem megkapta!
Sajnos, a gőg és az öntudat összekeverése által elgyengültek bennetek Lelkem adományai! Az, aki nem öntudatosan alázatos, az bárgyú.
Megáldalak! Veled vagyok! Egyek vagyunk! Csipegess föl minél többet az evangéliumok tiszta búzájából!
EGYÜTT ÖRÜLÖK és EGYÜTT SZENVEDEK VELED!"

”Én katolikus papként sem tudok attól szabadulni, hogy a reinkarnáció gondolatát egyszerűen képtelenség kikerülni. Nem ezt tanultam, mégis minden erre vonatkozó kérdésre azt válaszolta a Hang, hogy igenis van reinkarnáció.
Tulajdonképpen, amikor valaki meghal, a tapasztalatát átviszi a másvilágra. Amikor pedig megszületik, előző életének a tapasztalatát és adósságait hozza magával, cipeli tovább. Aki tisztában van ezzel, az könnyebben felülemelkedik a problémákon, és megérti: nem baj, ha a földön a szeretet elsősorban nem élvezet, hanem áldozat, mert ez a boldogság ára. Egy kupica pálinkáért is adni kell valamit.
Ha az ember ezeket komolyan átgondolja, abban az esetben ráérez arra is, hogy a Föld lényegében egy kifutópálya. Megette a csuda azt a repülőt, amelyik a kifutópályán csak furikázik körbe-körbe! Az azért van, hogy felszálljon az égbe!”
Dombi Ferenc A Hang kötet szerzője

Jézus példaadása
https://www.youtube.com/watch?v=JBx-RYdRzio

Boldogság
Mi is a boldogság? Egy kis szünet a boldogtalanságban!

Egyes felfogások szerint a karma szemszögéből nézve egy börtönbolygón élünk, ami akár még fedheti is a valóságot, ha az Isteni sík szemszögéből nézzük.
De egy „börtönben” is a helyzethez képest jól lehet érezni magunkat, erre nagyon jó példa volt számomra a katonaság, ahol be voltam zárva kerítéssel körbevéve, nem lehetett kimenni, parancsokat és feladatokat kellett végrehajtani, amik ellenkeztek az elveimmel, de beilleszkedve a legjobbat hoztam ki belőle a helyzetemhez képest.

A keleti filozófia szerint a boldogság a vágynélküliség állapota.
Ez valóban fontos dolog, mert ezzel elérhetjük a fizikai síkról történő végleges elszakadást, a kötéseket el tudjuk vágni. Létünknek a fő célja, hogy megváltozzunk. Elérni a megvilágosodást, újjászületni a fizikai testünkben akár ebben az életben!

Nagyon fontos egy cél kitűzése életünkben, mert minél boldogtalanabb egy lélek, annál értéktelenebbek a vágyai, sokszor pusztán kapaszkodók, menekvések, fájdalomcsillapítók, az önfeledtség kijáratai.

Sajnos a szokás az nagy úr! Ha egy féllábú ember élete végéig abban bízik, hogy egyszer kinő a másik lába, akkor végtelenül boldogtalan életre kárhoztatik.
Itt fontos felismerni a sorsunk és végzetünk kapcsolatát. El kell fogadni azt, hogy hogyan és hova születtünk, és rajtunk múlik, hogy a feladatunkat hogyan végezzük el.
A baj az, hogy az emberek nem fogadják el saját magukat és a dolgokat olyannak amilyenek.

Ha az ember boldogtalan, akkor gondoljon ara, hogy a lelke mélyén valójában semmi másra nem vágyik, mint egy jó nagy pofonra, és bűnhődésre. Ha a bűnös menekülni próbál, ha nem vallja be töredelmesen a vétkét, ha nem adja fel magát – akkor még nagyobbat kap!

A pár éve felfedezett halálközeli élmények tanulságai ugyanis megrendítő azonosságú üzeneteket tartalmaznak. A valóság felé való boldog önátadás ideig – óráig magas tűzön lobogó pillanatai. Ezek a pillanatok a hétköznapok egyszerű ruháiban járnak, nem kíséri őket taps, és zajos elismerés, pusztán visszatértek, mert boldogok. A halál küszöbéről visszatértek gyakran megvilágosodott emberekké lesznek, akik az életükkel tanítanak.

„A boldogság, tudod boldogságot szül.
S a Teremtő trónján arany király ül.
Hallgat mosolyogva, nem szavakkal beszél
Derűs, szép üstökét átfújja a szél”

(A boldogság)


A fenti gondolatok egy része Paulinyi Tamás Karma és szabadság c. írásából lettek szemlézve.



folyt. köv...

A vágyaink fő ellensége a boldogságunknak. Nagyon fontos a vágytalanság megélése, az elengedés.

De sok esetben nézzük csak meg, hogy mi is a vágyaink célja?

Nagyobb autót szeretnék, mert a szomszédnak már jobb van, kevés a Fiat nekem, kell egy Opel, utána egy BMW, majd egy Ferrari.

Kicsi a lakás, kevés a 4 szoba, és csak egy kacsalábam van, és nagyobbat szeretnék.
Emlékszem egyszer felsóhajtottam a teraszomon, hogy milyen jó lenne egy nagyobb családi ház, és a csöves, híd alatt lakó és éppen vendégségben nálam lévő barátom megszólalt, hogy sokan megelégednének ilyen házzal ami nekem van, van akinek lakótelepi lakásra se telik, Ő is a híd alatt alszik. Azonnal elszégyelltem magam.
Ilyen gyarlók vagyunk mi emberek.

Sok esetben az irigység vezérel minket, mert a szomszédnak jobb és nagyobb van, vagy sokkal többet utazik, és mi is ezt szeretnénk. Vágyaink nagy része irreális, és nincs rá valóban szükségünk.

Van egy keleti mondás, amikor két ellenség megfenyegeti egymást:
Tudod mit, azt kívánom, hogy minden vágyad teljesüljön!
És ha megkapjuk, sok esetben hozzákapjuk a boldogtalanságot is!
Mennyi lottónyertesnek lett boldogtalan az élete.

Egy barátom vágyott egy drága autóra, és megvette erején felül. Nagyon tetszett neki egy darabig, majd rájött, hogy ez a csoda csak egy hétig tart, utána már nem érdekel senkit se, ma már bánja, hogy egy többmilliós autóra költötte a pénzét, ami felesleges volt!

Ingyen lehet kapni vásárlókártyákat, és kiélhetjük a vágyainkat, mindent megveszünk amit csak lehet, és nem kell érte fizetni! És jön a következő hónap, amikor megérkezik az előző havi elszámolás, és akkor döbbenünk rá, hogy milyen árat kellett fizetni vágyaink kiélésért, a sok felesleges dologért, amit addigra már meguntunk.

Egy ismerősöm férje 3 ilyen bevásárló kártyát is igényelt, ma már több a törlesztő részlet, mint a havi bevételük, és természetesen azóta a házasságuk is ráment erre a kalandra, a család tönkrement a sok vásárlásba, megélhetési gondjaik voltak, viszont volt digitális fényképezőgéptől kezdve a számítógépig minden, amit persze negyedáron kellett eladni később ennivalóért.



folyt. köv...

És most nézzük Müller Péter csodálatos megfogalmazását a Boldogságról:

A boldogság az aranykor emléke, mindenkiben benne van az igény.
Jézus amikor elkezdi a tanítási időszakát, a boldogsággal kezdi, a boldogság mondásokkal.

„Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.
Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.
Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.
Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.
Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.
Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.”

Isten országa bennünk van! Sokan kívülről keresik a boldogságot, külső dolgokat vesznek igénybe, látszat dolgokat tekintenek fontosnak, miközben elfelejtkeznek a legfontosabb dologról, hogy a boldogság állapot, és minden bennünk van.

Müller Péter megemlített két érdekes esetet, ami nagyon jól mutatja példával a boldogság elérésnek állapotát.



folyt. köv..

Dayka Margit:

Meghalt az édesanyja a délután folyamán, amikor este fellépése volt, a Rómeó és Júliában játszotta a dajka szerepét, kirobbanó sikerrel, sokat nevettek rajta.
Eközben édesanyja holteste még ott volt a lakásában, mert nem tudták elvinni.
Belépett a színházba, elfelejtett mindent, és átélte a szerepét, boldog volt, mert Ő játszotta a dajka szerepét, és megnevetette a közönséget!

Elérte magában a boldogság állapotát.

Márkus László:

Már nagyon beteg volt, amikor még szerepelt egy színdarabban. Müller Péter attól félt, hogy a színpadon fog meghalni, és ezt nem szerette volna. Megkérdezte az orvost is, hogy hagyja-e játszani, vagy maradjon el a darab. Az orvos megnyugtatta, hogy hagyja nyugodtan, nem lesz semmi baj a színpadon.
Márkus László amint fellépett a színpadra megjött a hangja, visszajött a színe, és csodálatosan lejátszotta élete utolsó játékát, mert utána a betegsége miatt nem tudott fellépni, és nemsokára meg is halt.
Átélte a szerepét, boldog volt a színpadon, és ez visszaadta az életét kis időre.
Átélte magában a boldogságot!

Zenész példa:
Van egy zenész, akinek mondjuk Mozartot kell játszania. Őt nem nyomaszthatja játék közben, hogy be kell fizetnie a gázszámlát, vagy az, hogy csalja a felesége. Neki belülről kell átélnie az isteni zenéz és érzést, és így kell játszania.
Egy igazi zenész ha a süllyedő Titanicon játszik, akkor észre se veszi, hogy süllyed a hajó.
Ugyanezt a boldogságot meg tudjuk magunkban is teremteni. Egy művész vagy egy író így működik, megteremeti a saját világát. Az ember nem csak külvilágfüggő, hanem belvilág függő, csak elfelejtettük önmagunkat, a saját belső napunkat, bennünk nincs fény, és külső fényre várunk! Pedig minden embernek van egy napja, és ezt a belső ÉN -nünket kell felfedezni, megtalálni. És ha ezt megtaláljuk, ez a boldogság, és ha megtaláljuk, ennek az alapállapota a boldogság.

Minden rajtunk múlik.


folyt. köv..

Ha van egy kis lakásom, fedél van a fejem felett, van ennivalóm, és a vágyaimat reális talajon tartom, akkor könnyen elérhetem a boldogság érzését, bármilyen élethelyzetben is vagyok!

Krisztus azt mondja, hogy Isten országa bennünk van, a lelkünk mélyén, és itt lakik a boldogság, és ez az igazi önismeret!

Rá kell döbbeni, hogy van egy középpont ami nem forog, ami állandó, hogy Isten bennünk van, és semmi nem változik, csak mi. Meg kell feledkezni az egónkról!

Ne a külvilágban keressük a boldogságot, hanem magunkban, és ne akarjunk külső hatásokkal elérni boldogságot, mert ezek csak önámítások, önbecsapások, mint például az alkohol.



"Csak azok lökdösik egymást, akik ugyanazon az úton járnak. A bölcs sohasem kérkedik, sok emberre hozott már veszélyt a dölyfös lélek. Elűzi önmagától a bűnt, és másnak sem rója fel. Nem rémül meg a világi erkölcsök láttán, és nem kárhoztatja mások cselekedeteit. A kárhozat veszedelmes. Élj nemes szívvel, és élj egyenes lélekkel! Parádé nélkül, gyűlölködés nélkül élni - íme: tiéd a boldog élet..."


(Forrás: Seneca - Erkölcsi levelek)




"... nem az boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz, hanem aki minden javát lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, az embernek egyedül emberi oldalát értékeli, a természetet fogadta tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, s úgy él, ahogy ő írta elő; biztos ítéletű, rendületlen, rettent¬hetetlen, megmozdíthatja valamilyen erő, de nem kavarhatja fel, s ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalmasabb dárdáját röpíti feléje, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg, s az előbbit is csak ritkán: mert az emberi nemet térdre kényszerítő többi dárda neki csak ugrabugra jégeső - ha a tetőre pattan, nem okoz bajt a bennlakóknak, csak koppan egyet s olvad is."

(Seneca)


folyt. köv..

Seneca: Gondolkozz, hogy boldog lehess!

A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bízik önmagában...

Hát tanulj meg örülni! De ne hidd, hogy a reményeket, vagy a legédesebb mulatságokat hiábavalónak tartom, s ezzel megfosztalak az élet kínálta gyönyörűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott terem, tebenned lakik. Más vígasságok nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak homlokod ráncát simítják ki futó pillanatokra... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog. Vagy azt képzeled, bárki képes derűs arccal megvetni a halált, ajtót nyitni a szegénységnek, elszenvedni a fájdalmakat és elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen gondolkozik, boldog, de nem igazán. Neked másmilyen boldogságot kívánok: olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer megtaláltad a forrását.

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.

Szórd el, ami csillog, és az igazi jóra vesd tekintetedet! Örülj a magadénak. Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi testet, a köntöst - bár nélküle semmi nem történhetne meg - csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek könnyen átcsapnak szomorúságba, emésztő bánatba. A gyönyör, a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt! Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jónak hittél. Az igazi jóra, kockázat nélkül vágyódhatsz.

Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait (nem a szerencsében bízol és várod), - akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk...

Kevesen járják az utat az út természete szerint. Inkább a saját természetüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra...

"Rosszul él, aki mindig csak élni kezd" - mondja Epikurosz. "Miért" - kérded joggal. Azért, mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog az életbe. Tarts ezt szem előtt, gondolkozz és élj!

(Forrás: Seneca - Erkölcsi levelek)

Mindig, amikor megérkezik és szól hozzád a kísértés,
mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot kötést
ígér, tudjad: az anyag, amelyből az ilyen kötés készül romlandó,
mert emberi anyag.
Ami ma eskü, holnap nyűg, ami ma szenvedély és vágy,
holnap érthetetlen és torz emlék,
ami ma hűség, holnap szomorú kötelesség.
Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés.
Hasztalan él szívedben a vágy, teljesen
és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel.
Nincs módod erre, mert ember vagy.
Mindig tudjad ezt.
(Márai)



Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
a múlttal nem szabad törődnöd,
s mindig úgy tégy ha veszteség ér,
minthogyha újjászülten élnél;

Mit akar?- kérdd meg minden naptól
és minden nap felel majd akkor;

Tetteidnek tudjál örülni,
más tetteit tudd megbecsülni;
főként ne gyűlölj egy embert se,
s a többit hagyd az Úristenre."

(Goethe)




"A barátság legszebb aktusa az, midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük."

(Berzsenyi Dániel)


folyt. köv..

Most nézzük meg Popper Péter gondolatait ebben a témakörben:

Idézek tőle:
„Átrohanjuk az életünket, boldogságot keresve, kutatva, mintha lenne valami ilyen a Sors könyvében, hogy boldognak kel lennünk…”

és csak gondoljuk az Isteni Szenvedés céljaira, amikor sok esetben vállalásként jövünk le a fizikai síkra, és egy alacsonyabb „lénynek” segíteni, mondjuk feleségként, és a boldogság ebben az életben elkerül minket, mert törvényszerű, hogy nem tudjuk megkapni társunktól, vagy az adott élethelyzetben.

Nézzük tovább a gondolatokat:

Vajon kitűzhet-e az ember ilyen célokat maga elé? Amint már említettem, a boldogság egy totális pillanat, a teljesség pillanata. Elérhető néha, de akkor is egy pillanat, ráadásul legtöbbször váratlanul jön.

Például Jancsi és Juliska, akik nagyon szeretik egymást, ásó –kapa, vagy ahogyan a pap mondja jóban – rosszban együtt, míg a halál el nem választ egymástól.
Aki ezt elhiszi nagyot bukik!
Három év múlva a válóperes tárgyaláson egymásra se tudnak nézni, úgy utálják egymást!

Elhatározni sok mindent lehet, de a megvalósulás csak nagyon kis százalékban függ tőlünk.
Az ember akaratlagos szabályozása alatt áll cselekvése, viselkedése, de az is csak akkor, ha ne következik be valami rendkívüli állapot. Nem véletlen, hogy még az emberölésnél is van egy olyan kitétel, hogy „erős felindulásból”, és az ilyen bűncselekményeket máshogy ítélik meg, mint azokat, amiket nyereségvágyból, vagy bosszúból követtek el.


folyt. köv...

Érzelmeinknek nem lehet diktálni, ha elmegyek egy társaságba ismeretlen emberek közé, akkor látok rokonszenves arcokat, közömböset, vagy ellenszenveset!
Ez a legsötétebb része az egész lélektannak.
Létezik például egy olyan tragikus kapcsoltforma, ahol két ember között őszinte szeretet van, de szexuálisan nem illenek össze, testileg nem vonzzák, sőt esetleg taszítják egymást. Ez igazi tragédia, mert senki nem határozhatja el, hogy akinek az illata vagy habitusa benne testileg ellenérzéseket kelt, az neki erotikusan vonzó legyen péntekre.
Nem határozhatja el azt sem, hogy a számára ellenszenves, hétfőn utált embert csütörtökre szeretni fogja. De azt sem, hogy gyűlölni.

Egy lány egy csoportban arról beszélt, hogy a barátja becsapja, átveri.
A csoport felháborodva kérdezi:
- Remélem kirúgtad!
- Dehogy rúgtam ki, vele élek.
- de miért?
- mert szeretem.

A nő tudja, hogy lehet szeretni egy aljas, bűnös embert, sőt egy stricit is, aki rosszul bánik vele, és becsapja. A szerelem nem döntés kérdése.

Saját megjegyzés: egy ilyen kapcsoltban vagy a nő áll nagyon alacsonyan spirituális fokon – lásd duál törvény – és minden körülmények között ragaszkodik egy férfihoz mindenáron, mert alacsony fokon áll, és még ezt kell megélnie, vagy feladattal született le, és ezért van mellette, bár az ilyen kapcsolat nem tart sokáig általában, ha a férfi nem tud a nő után emelkedni.
Én nemrég tapasztaltam ezt meg egy ismerősöm kapcsolatában, ahol a nő ragaszkodott egy olyan férfihoz aki becsapja, lenézi, de rájöttem a női tag komolyabb megismerésénél, hogy a nő nagyon alacsony fokon áll spirituálisan, és még sok hasonló megaláztatásban lesz része, de most ez a Sorsa.


folyt. köv...

A nyugati kultúra nem éli meg teljes intenzitással a jelen állapotát, elmenekülnek a múltba vagy a jövőbe. Ezt a keletiek lelki fegyelmezetlenségnek tartják, és igazuk van.
Hamvas Béla úgy látja, hogy a nyugati kultúra rákfenéje, hogy állandóan jobb és jobb kellékeket akar. Nagyobb autó, lakás stb…
A szerzés és birtoklás leköti az ember egész életét.

A szerzés és birtoklás ösztöne a modern kultúrában valóban mindennél erősebb lett, ám az igazi baj, hogy ez átszivárgott az emberi kapcsolatokra is.
A szerelemben például az ember meg akar szerezni egy nőt vagy férfit. Ha megszerezte birtokolni akarja, egészen addig, amíg úgy véli, hogy a másiknak nem is lehet öröme nélküle! Ebből kialakul a rabság, egy rabságban pedig nem lehet boldognak lenni.
Én például azt gondolom, hogy a párkapcsolati boldogság legnagyobb akadálya a szerzés és birtoklás.
Ha egy pár nem bírja elviselni, hogy lehetnek programjaik egymás nélkül is, az nem azt jelenti, hogy ennyire szeretik egymást, hanem azt, hogy bizonytalanok egymásban.
Nem merik elengedni a másikat egyetlen percre sem. Lehet így boldognak lenni? Azt hiszem hogy nem!
Ahogyan úgy se , hogy van egy Zsigulim, és állandóan egy Mercedesre kacsingatok, mert ez egy frusztrált állapot.
A szerzés és birtoklás őrülete meghiusíthatja az embernek még a lehetőségét is arra, hogy boldog lehessen, hogy elérjen egy totális, felszikrázó pillanatot az életében. További nagy akadály, hogy ha valaki képtelen arra, hogy elfelejtse élete negatívumait, kudarcait, sérelmeit. (lásd megbocsátás fontossága)

Egy ismert hazai közéleti személyiség mondta: „én mindent meg tudok bocsátani, de semmit nem felejtek el”.


folyt. köv...

Buddhistáknak van egy jó gyakorlatuk:
Hétvégenként egy füzetbe felírják, hogy a héten mi hozta ki őket a sodrukból. Mitől féltek, miért haragudtak, min háborodtak fel – csak röviden, emlékeztető szavakban.
Egy hónap múltán aztán végignézik a listát, és figyelik magukat, mi az ami még mindig bántja, felháborítja őket, és mi az, aminek már nincsen jelentősége a számukra. Azokat kihúzzák. Ilyenkor néha megdöbbenten látja az ember, hogy milyen marhaságokon izgatta fel magát. Olyasmiken, amiknek napok, hetek elmúltával más semmi jelentőségük sincs.

Nem véletlen, hogy a Bibliában az áll: „a bosszú az enyém, mondá az ÚR”. Vagyis te ne őrizd a sérelmeidet, és ne azzal foglalkozz, hogyan adod issza azokat a pofonokat, amiket az élettől kaptál. Bízd ezeket Istenre!



Van egy novella, ami arról szól, hogy sok ezer év után Káin és Ábel találkoznak, és leülnek beszélgetni.
- Te Ábel, emlékszel arra, hogy én valamikor megöltelek téged? – Kérdezi Káin.
Ábel elgondolkozik és azt mondja:
- Káin, én nem emlékszem. És ezen az úton kellene neked is járnod. Mert ameddig tart az emlékezés, addig tart a bűn, és a bűntudat is.

Ha meg akarsz szabadulni a bűntudattól vagy a bűntől, el kell felejtened. Ha nem tudod elfelejteni, az nem dicsőség, hanem fogyatékosság, és állandóan hurcolod magaddal életed összes negatívumát.



folyt. köv..

"A náci koncentrációs tábor egyik túlélője meglátogatta a barátját, aki
szintén kivette a részét azokból a megpróbáltatásokból.
- Megbocsátottál-e a náciknak?
- Igen.
- Hm. Én nem, engem még most is emészt az irántuk érzett gyűlölet.
- Akkor - válaszolta gyengéden a barátja -, téged még most is fogva
tartanak.
... (nem azok az ellenségeink, akik gyűlölnek bennünket, hanem akiket mi
gyűlölünk) ..."

Forrás: Anthony de Mello, A szív ébredése (135.-136.o.)


folyt. köv..

Sokan összekeverik az öröm és a boldogság fogalmát, holott a kettő nem ugyanaz. Az ember például nagyon megörülhet egy jó borjúpörköltnek is, de szabad ezt a boldogságnak, vagy akár apró boldogságnak nevezni?
A boldogsághoz hasonló, totális állapot a szerelem is. Ebben az eksztázisban mindenki a legpozitívebb fantáziáját vetíti rá a másikra, és beleszeret a saját fantáziáiba.
A pszichológus sokszor azt látja egy szerelmi kapcsolt rekonstruálásakor, hogy a páciens nem az adott illetőbe szeretet bele, hanem a saját kivetített fantáziáiba, amikor pedig kiderül, hogy a másik mégse olyan, akkor őrá haragudott. Ilyenkor jön a válóper, mert ezek a totális érzelmek be is csapják ám az embert. Ha egy érzelem megszállja a lelket, akkor hajlamosak vagyunk csőlátásúvá válni.

Szeretni valakit azt jelenti,
megtanuljuk a dalt, ami a szívében rejlik,
és elénekeljük neki
amikor nem emlékszik rá...
-ismeretlen szerző


folyt. köv..

Majom és a méz:
A majom látja, hogy a méhészek egy bödönt cipelnek magukkal. Hirtelen leszökken a fáról, majd ellopja a legnagyobb boldogságban, mert tudja, hogy tele van mézzel!
És amikor kinyitja kiderül, hogy tele van darázzsal, amit előtte összeszedtek, és nemcsak hogy boldogtalan lesz, hanem szerencsétlen is.
Minden egy pillanat műve! Egyszer fent, egyszer lent!!

"A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért."

(Paulo Coelho)

"Az ember nem azért szereti a maga választottját, mert az a legkülönb, hanem ellenkezőleg: azért hajlandó könnyű szívvel lemondani a legkülönbbekről, mert szereti őt. Az igazi szerelem a végtelenbe nyújtja és érezhetetlenül könnyűvé párolja a kötelékeket. És mégis a legszívósabb kötelék ez, ami embert emberhez fűzhet: a bizalom. Az igazi szerelmespárt nem azok jelképezik, akik egymáshoz bújva, egymás szemében mereven megbűvölődve, vakon és süketen lebegnek a zajló világban. Az igazi szerelmesek szabadon, derűsen mennek a maguk útján még akkor is, ha ez az út jobbra-balra messze viszi őket egymástól. Elfogulatlanul, szabadon nézik az élet kínálkozó szépségeit és tiszta szívvel gyönyörködnek bennük. A tépelődő féltés helyett a hit bizonyossága van bennük, ez teszi őket olyan derűsekké. És ha néha a távolból összeakad a tekintetük, egy-egy mosollyal üzennek egymásnak, hogy semmi baj nincs."

(Nagy Endre: Szerelemesek kalauza)


Adj Uram békességet, hogy elfogadjam azt, amin nem tudok változtatni.
Adj Uram bátorságot, hogy megváltoztassam azt, amin változtatni tudok.
Adj Uram bölcsességet, hogy felismerjem a kettő közt a különbséget.


vége a párkapcsolat előadásnak, és majd kezdek egy másikkal!