Szellemtudomány alapjai

Az emberi tudományokról
Részlet "Az utolsó óra munkásaihoz" című kötetből

Elmúlik minden, ami emberi kéz csinálmánya. A szellemi, a lelki alkotások éppen így múlnak el. Így múlnak el a tudomány vívmányai, amelyekre annyira büszke az ember. A tudomány, amióta a föld áll, folyton-folyvást erőlködött, és igyekezett behatolni a titkok mélyébe, de mivel rossz helyen kezdte kutatását, sohasem jutott messzebbre az első betű felismerésénél.
Mi is a tudomány? Az a törekvés és módszer, amely az Istennek az anyagba írott törvényrendszerét akarja kibetűzni. Isten törvénye, Isten igazsága benne van az anyagi világban mindenütt; Isten örök igazsága, Isten akarata benne él az élő szervezetben, Isten törvényei, a természettörvények minden atomban feltalálhatók.
Amikor az ember, a tudomány szolgája vasszorgalommal, éjt nappallá téve búvárkodik, ezeknek az írott törvényeknek, jó, ha egyetlenegy betűjét meg tudja találni; sokszor nem is egy betűt, hanem egy betűnek csak egy kis részletét találja meg, és máris fennen hirdeti a saját nagyságát. Hírlapok hangoztatják, hogy az ember milyen hatalmas, immár közel áll ahhoz, hogy az élet titkát megfejtse, sőt közel áll ahhoz, hogy életet teremtsen. Nyilvánvaló hát, hogy azok a törvények s azok az igazságok, amelyek az Isten végtelen világát fenntartják, de még csak azok is, amelyek az anyagba vannak beírva, soha örökké ember számára meg nem ismerhetők.
Az ember azonban annyira hiú és gyenge, hogy mihelyt ebből a végtelenségből a kezdőbetűt megtalálta, máris önérzetesen veri a mellét, és máris megkívánja az ünnepeltetést, a magasztaltatást, máris önmagát állítja mindenek fölé. Isten tehát kénytelen azt, amire az ember rájött, a felfedezővel együtt egy lehelettel elseperni, mert ha az ember értelmileg még tovább haladna, az önmaga szédületes túlértékelése folytán annak arányában homályosodnék el az érzelmi világa, már pedig csak az érzelmi világon keresztül finomodhat, fejlődhet és lehet boldoggá az ember. Istennek pedig ez a célja az emberrel. Ezért az ember alkotása az örökkévalóság erőihez mérten csak annyi, mint a tengerparton játszadozó gyermekek fövényből épített várai. Jön egy hullámverés, és elseper mindent. A gyermek továbbmegy máshová játszani, és hamar elfelejti, hogy ő ott valaha valamit alkotott.
És egykor elmúlik az egész föld is, mert miután az anyag maga sem más, mint egekbe törő, lázadó szellemek gondolatainak és érzéseinek produktuma, amikor ezek az érzések, ezek a gondolatok kivonatnak az anyagból — mert megtisztulnak és magasabb világba, az örökkévalóság világába szárnyalnak fel (szellemesednek)— akkor megszűnik ez az egész anyagi világ is. S ahogyan megszűnik a föld, úgy szűnnek meg az ég többi csillagai, a bukott szellemek többi iskolái. „Ég és föld elmúlnak" — mert ezek ideig valók — „de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak”, mert „az én beszédem lélek és élet."
Mégegyszer visszatérek a tudományra. Az embernek az a titáni erőlködése, amellyel mindent meg akar tanulni, tökéletesen értéktelen és meddő erőfeszítés. Mert minden tudomány és minden bölcsesség benne van a szellemben magában, s az embernek nincs más tennivalója, mint lehordani arról az eltemetett szellemről, az isteni szikráról azt a törmeléket, amelyeket világomlások halmoztak rá, letakarítani azt az iszapot, amelyet bűnök sorozata rakott rá, lefeszíteni azt a páncélt, amelyet az ellenszegülés szilárdított meg körülötte. Mert ha ez az isteni szikra egyszer felszabadult, ez magában tartalmaz minden tudományt, minden bölcsességet, minden igazságot.
Nem is lehet ez másként, mert hiszen ez a szikra Istenből való, Isten pedig forrása minden bölcsességnek, minden igazságnak, minden világosságnak és hatalomnak. Egy Istennek élő emberszellem mondta egyszer, hogy a „tiszta szív keresztüllát mennyen és poklon”. Ugyanazt jelenti ez, mint amit az imént mondtam. Ha a szív tiszta, ha arról mindaz le van takarítva, amit a bukás ráhalmozott, akkor az a tiszta szív, anélkül, hogy tanult volna, tud.
Krisztus Urunk, e világ Világossága mindent tudott, minden tudományban tökéletes volt anélkül, hogy tanulta volna.


szemlézte: Bíró László

Hétvégi filmajánló

Amikor megáll a föld
https://videa.hu/videok/film-animacio/amikor-megallt-a-fold-amerikai-kalandfilm-sci-fi-C6P0wuiMVc7mBvgm?fbclid=IwAR2KHE8wc9rkC1c8nP5cJ1i0jPSd38y96fzjPMtM_nSjxKJ8ADDx8wl8_hY

https://www.youtube.com/watch?v=tgmnTiDNMxM

Médiumítás és tisztánlátás

A médium szó azt jelenti: eszköz. A médiumok tehát emberek, akiket a szellemi világ eszközként használ fel, hogy így az emberekkel való kapcsolat lehetővé váljék. Állatok is lehetnek médiumok. Ezt azonban hagyjuk most figyelmen kívül.
Azok számára, akikhez egy idegen szellemi lény egy médium segítségével beszél, a legfontosabb annak megtudása, milyen szellem vette tulajdonba a médium testét. Ezért minden embernek azt ajánlom, ellenőrizzék a szellemeket, hogy azokat valójában Isten küldte-e, és nem gonosz szellemek-e. Ezt úgy hajthatjátok végre, hogy Isten nevében megesketitek őket, hogy kik ők, és honnan jöttek. A jó szellem hajlandó megesküdni, a gonosz nem. Ha jó szellemről van szó, az olyan közléseket, figyelmeztetéseket, tanításokat és utasításokat ad, mely jó szolgálatot tesz számotokra. Ha gonosz szellemi lényről van szó, küldjétek el. Előtte még figyelmeztessétek, hogy forduljon Istenhez, és imádkozzon Hozzá.
Ha a beszélő médiumba olyan szellem száll, aki az alacsonyabb rendű és súlyosan szenvedő szellemekhez tartozik, de jó szándékú, akkor tájékoztassátok állapotáról, irányítsátok Istenhez és imádkozzatok vele együtt. Íly módon sok szegény lélek számára, ahogy ezeket a szellemeket nevezitek, a legnagyobb jócselekedetet hajtjátok végre, és ő örökre hálás marad nektek.
A szellemek vizsgálatának kötelességét az apostolok az első keresztények lelkére kötötték. Minden keresztény közösséget behatóan kioktattak arról, hogy szereztek az ószövetségi emberek erről bizonyosságot.
Tudósaitok a médiumokhoz számolják azokat is, akik a tisztánlátás és tiszta hallás adottságával rendelkeznek. Ez nem helyes. Noha a tisztánlátók, tisztán hallók és a tisztán érzékelők médiumi erőkkel rendelkeznek, mégsem valós médiumok. Náluk saját szellemük tevékenykedik, lát és hall, míg a valóságos médiumoknál az idegen szellem hat, és a saját szellem ki van kapcsolva.
A médiumok képzésének legelső célja, hogy a szellemi koncentrációval lehetőleg erős ódleadást érjenek el. A földi ód mennyisége vagy erőssége az összes szellem, tehát a jók számára éppúgy, mint a gonoszok számára, egyaránt nagyon fontos.
A médiumok képzésének második feladata, hogy a médium ódját összehangolják a dolgozó szellemével. Ennek elérése a szellemi világ dolga. Az ód összehangolása nagyon különböző, attól függően, hogy magas szellemek akarják-e használni, vagy alacsonyabb szellemi lények.
A magas rangú szellemnek az ódot tisztítania és finomítania kell. Bizonyos mértékig meg kell szűrnie. Az alacsonyabb rendű szellemi lénynek nem kell ezzel fáradoznia. Saját ódja szintén tisztátalan, így igen könnyen illeszthető a tisztátalan földi ódhoz.
A tisztánlátónál tehát a saját szellem a test ódjával szorosan együtt marad. A mélytranszos médiumnál szinte teljesen leoldódik saját testi ódjáról. A tisztánlátónál a saját szellem akar látni és hallani. A mélytranszos médiumnál a médium szelleme helyet teremt egy másik szellemi lénynek, hogy az a médium testével, a visszamaradt testi ód segítségével kinyilatkoztatásokat tudjon adni.
Isten az igazság forrása. Aki ebből a forrásból merít, eljut az igazsághoz, és ez megvédi őt a tévedéstől. Ez a felismerés vezette a régi idők istenkeresőit arra, hogy igazságkeresésük során Istennel kapcsolatba lépjenek. Ez nem a belső megvilágosodás útjának kapcsolata volt, melynek a bizonyosságot kellett volna elhoznia, hanem Isten igazságának külső, az emberi értelem számára észlelhető útját választották. Ők Istent emberi segédeszközökkel kérdezték, és a választ is ugyanilyen módon kapták meg.
Tudatában voltak annak, hogy az Istent szolgáló jó szellemvilág Isten akaratának és az isteni kinyilatkoztatások közvetítője, és hogy Isten megkérdezése ugyanazt jelenti, mint Isten birodalmához tartozó szellemi lények megkérdezése.
A médiumként elhívatott embereknél gyakran keletkezik számukra megmagyarázhatatlan érzés már akkor is, amikor az első komoly, a szellemvilágról és annak emberekkel folytatott kapcsolatáról szóló beszélgetésen részt vesznek. Ez az érzés abból ered, hogy a túlvilág szellemei, akik közül néhányan állandóan körülöttetek vannak, már most elkezdik befolyásolni őket, mivel ők médiumi elhivatottságuk miatt a szellemvilág ód hatásaira igen fogékonyak.
Nem lenne célszerű, ha a környező szellem lények már akkor elkezdenék az előkészítő munkákat, mielőtt az ember valamit is tudna a szellemvilági kapcsolat lehetőségéről. Nemcsak hogy céltalan lenne, de igen kellemetlen földi következményekkel is járhat. Hiszen még hozzátartozói sem képesek arra, hogy a nála felhasznált médiumi folyamatokat megértsék. Idegbetegnek tartanák, orvosi kezelést nyújtanának neki, vagy gyógyintézetbe szállítanák. A jó szellemvilág csak akkor kezdi el munkáját, ha sikerre van kilátás; különben nem.
A médiumok a szellemek tolmácsai és szolgáltatják az anyagi szerveket, mint amelyekkel a szellemek nem rendelkeznek, hogy közvetítsék nekünk tanításaikat. Ezért vannak tehát megajándékozva az erre való képességgel. A társadalmi megújulás jelen korszakában még az a különös küldetésük is van, hogy ők legyenek azok a fák, amelyeknek testvéreik számára szellemi táplálékot kell nyújtaniuk. Számuk megszaporodott, hogy táplálék bőven legyen. Mindenütt feltalálhatók, minden vidéken, a társadalom minden osztályában, a gazdagok és szegények, a nagyok és a kicsinyek között egyaránt, hogy senki se legyen kitagadva, bizonyságául annak, hogy mindenki hivatott lehet.
A médiumitás szent dolog, amelyet szentül, áhítattal kell gyakorolni.
És ha van médiumitás, amely ezt a feltételt még parancsolóbban megköveteli, ez a gyógyító médiumitás. Az orvos tanulmányainak sokszor- súlyos áldozatok árán szerzett gyümölcseit adja, a delejező a saját fluidjait, gyakran saját egészségét. Az orvos megfizettetheti szolgálatát, de a gyógyító médium a tisztább szellemek egészségét adó fluidjait közvetíti, s azért ingyen kell működnie. Jézus és tanítványai, bármilyen szegények voltak is anyagiakban, sohasem fizettették meg gyógyításaikat.
Akinek nincs miből élnie, keressen a médiumitáson kívül jövedelmi forrásokat, s médiumitására - ha a szükség úgy hozza magával, - csak annyi időt szenteljen, amennyi felett anyagilag rendelkezik. A szellemek számon tartják alázatosságát és áldozatkészségét, ellenben visszavonulnak attól, aki lépcsőkül akarja őket felhasználni.


szemlézte: Bíró László

A fizikai és az erkölcsi ölés
Részlet Máté evangéliumának szellemi magyarázatából
Máté szelleme Antal médium által

Krisztus a közönséges gyilkosság és ölés mellett, ahová a háború a párbaj és a súlyos testi büntetések is tartoznak, még három faját említi az erkölcsi ölésnek: a rágalmazást, a szidást vagy elátkozást, a megbecstelenítést vagy kirekesztést. Kegyetlenebb, fájdalmasabb, mert az életet lassankint felemésztő, minden erkölcsi gyilkosság. Ez tovább hat a túlvilágon is és a testöltésekben vannak anyagi következményei harmad, negyed íziglen.

Emberek! Könyveket lehetne írni az ily erkölcsi gyilkosságok horderejéről és hatásairól, hogyan tartóztatják fel évszázadokig haladásukban a szellemeket, nemcsak egyéneket és családokat, hanem egész népeket. Hogyan gyakorolják a szellemvilágból a legborzasztóbb befolyásokat az emberekre, amennyiben az összes megszálltságoknak ezek az okai, mígnem végre hosszas küzdelmek és szenvedések után a szellemek kibékülnek és jobbra, szellemükre nézve hasznosabbra gondolni képesekké lesznek.
Az ily bosszú szellemekből kihalt minden felebaráti szeretet, az ilyenek fúriákká, démonokká lesznek és végtelenül nehéz őket kiengesztelni és megjavítani! Ezek a bűnök mérges sebeket fakasztanak a szellemben, melyek csak hosszas, súlyos vezeklések által gyógyíthatók.
Oh emberek, mily könnyen veszitek ti ezt a földön s nem gondoljátok meg, hogy gyakran egyetlen szóval szétromboljátok életét egy egész családnak, mely viszont össze van kapcsolva sok rokonszenves (szimpatikus) szellemmel, akiknek mindegyikében ezáltal felkeltettétek a viszonzás vágyát.
Hányszor használjátok nyelveteket, melynek célja, Istent dicsőíteni, a felebarátot tanítani, vigasztalni és felemelni, becsmérlésre, kigúnyolásra, rágalomra és átkozásra. Nem gondolva meg, hogy minden szónak megvan a mindenségben a maga visszhangja, mely egykor élesen fog visszhangzani a ti szellemetekben és meg fogja azt remegtetni!
Kedveseim! Isten mindensége az ő teremtőjének birtokában van; ami abban történik, az el nem múlhat, mindennek megvan ott a maga visszhangja, mindennek a maga képmása és mindazzal, amit a földön gondoltok, szóltatok és tettetek, találkoznotok kell a mindenségben, mert minden, ami a tietek, ott él a ti részetekre.
Ha tehát gonoszságot műveltek a földön, úgy azt meg kell találnotok odaát; mint saját teremtményetek környezni fog benneteket! Ezt magával hozza a teremtés törvénye. Valamint a teremtő Istent körülveszik az Ő művei, úgy hasonló történik minden teremtő szellemmel.
Már most gondoljátok csak el azokat a szenvedéseket, mikor magatok körül látjátok élni azt a gonoszt, melyet már rég holtnak véltetek és holtnak kívántatok, ami azonban el nem múlhat, míg csak le nem vezekeltétek, azaz míg jóvá nem tétetett! Halál nincsen, de igenis átváltozás a rútból a szépre, a károsból a hasznosra, a gonoszból a jóra, a tisztátlanból a tisztára és fordítva. Ezt az átdolgozást végzi a szellem a vele született teremtő vagy munkaerőnél fogva mint a teremtőnek teremtménye. Azért ti szellemek, valamennyien, akik a munkáért éltek, teremtsetek szépet, hasznosat, jót, tisztát, hogy ez majd rátok mosolyogjon és nagy legyen a ti örömötök a saját munkátok fölött, mert a ti műveitek képezik a ti mindenségteket!
Szeressétek a ti Teremtőtöket s Őbenne (ebben a leszármazásban) a ti testvéreiteket! Ne használjátok fel tehetségeiteket testvéreitek kárára, mert ez a kár a ti teremtésetek, mely egykor rémületetekre fog körülvenni benneteket!

szemlézte: Bíró László

Az igazságos ember
Részlet "Az utolsó óra munkásaihoz" című kötetből

A ti történelmetekben vannak nem mindennapi egyéniségek. Neveket nem nevezek meg, csak az eszközöm lelkéből olvasom le a fényképeiket. Az egyik csodálatos művészettel magasrendű zenét adott a földnek, amelyhez hasonlítható alig van más. Magas világokból, azoknak öröméből, verőfényéből, üdítő tisztaságából hozta le a zene harmóniáját, és ajándékozta meg vele az embereket. Ő maga pedig lobbanékony, fékezhetetlen, akár ölésre kész temperamentumú és természetű egyéniség volt.
A másik színekben és formákban alkotott az emberi társadalom számára olyat, amire sok századév távlatán keresztül is bámulva tekint a ma embere, de ő maga gőgös kalandor volt.
A harmadik igazi krisztusi érzelmeket tudott megrögzíteni a toll művészetével, s megdobogtatta az emberek szívét, amellett házi zsarnok, könyörtelen, szívtelen, rideg ember tudott lenni. Ismét másik, nagy művésznek nevezett egyéniség jószívű, aki mindenkin segített a végsőkig, és amellett feslett életet élt.
Az utókor nagyon okosan, nagyon helyesen és bölcsen nem emlékezik meg az árnyékoldalról, de megemlékezik a ragyogásról, amelyet az ilyen lelkek a földre hoztak. Mert hiszen ezek a szellemek fejlettek voltak, ezek a szellemek már azt a testi burkot, azt a testi hajlékot, amelybe őket Isten — a halál álmából előszólítván — elhelyezte, átfínomították anynyira, hogy a magasabb rendű világok csillogását, ragyogását, szépségét, igazságát és örömét át tudták venni, és át tudták adni annak a világnak, amely szürke, hétköznapi emberekből áll, hogy azok is gazdagítsák vele a lelküket.
A hálás utókor — ahogy mondani szokták — nagyon jól cselekszik, amikor nem vesz tudomást azokról a gyarlóságokról, amelyek az alsóbb rendű erőrétegek hatásaiként kiütköztek ezeken a fejlettebb egyéniségeken, hanem örül annak a magasztosnak, annak a szépnek, annak az igazi értéknek, amelyet azok neki lehoztak.
Ti magatok is így vagytok egytől-egyig, embertestvéreim. Mindegyikőtök lelkében vannak ragyogó felületek. Az egyik lelkében az egyik felület, a másik lelkében a másik felület ver vissza igazságokat, fényeket; a többi rész pedig homályos, sötét, sőt egy rész egészen az alsóbb rendű világ erőinek hatása alatt áll.
Embertestvéreim, azt mondom nektek, ti tegyelek úgy már a jelenben is, mint az úgynevezett hálás utókor a múlt embereivel: lássátok egymásban csak azt, ami ragyog, ami szép, ami jó, ami igaz, ami boldogító.
Nem azért, hogy azt neki szemébe mondjátok, mert a hízelgés nagyon közönséges és nagyon alsórendű cselekedet, hanem azért, hogy szerethessétek őt; azért, hogy azon a nyitott résen keresztül a ti szeretetetek behatolhasson az ő lelkébe. És ne vegyétek rajta észre azt, ami sötét, vagy árnyékos. Tudja ő azt, hiszen azért jár ebbe az iskolába; tudja, és szenved alatta.
Mert ne gondoljátok, hogy az igazmondás abban áll, hogy valakinek a fekélyes testrészéről lerántsátok a ruhát, ami azt eltakarja a többiek szeme elől. Ez nem igazság, ez durvaság, ez kíméletlenség.
Az igazságos ember azzal mutatja meg, hogy szereti az igazságot, hogy helyt mer állni az igazság mellett akkor is, amikor az kockázattal jár. Az igazságos ember nem átallja bevallani a maga fogyatékosságát, de nem pellengérezi ki a másik fogyatékosságát; az igazságszerető ember nem tolja fel magát bíróul a hozzá hasonló gyenge lélekkel szemben, mert arra gondol, hogy neki talán még sokkal nagyobb oka van egy és más dolog miatt szégyenkeznie, mint annak, akit éppen megróni akar.
Aki ilyen iskolába jár, az tudja, hogy az ő lelkén hol vannak foltok, fekélyek, hol van rajta javítanivaló: és ha valaki azokat a fekélyeket, azokat a sebeket piszkálgatja, csak fájdalmat okoz, és késlelteti a gyógyulást, mert a sebeket békében kell hagyni, s azok ápolását és gondozását rá kell bízni arra magára, aki azok miatt szenved.
Ezzel kapcsolatban csak mellékesen jegyzek meg egy nagyon rút emberi szokást. Ha ketten-hárman együtt vannak, jólesik nekik, hogy egy jelen nem lévőt becsméreljenek. Szomorú dolog, hogy az ember az emberen, még ha szellemhívő is, csak a kivetnivalót, a fogyatékosságot, a beteg oldalt látja. Szokjatok le erről, testvéreim, mert ez szégyenletes dolog, mert ez a bűn ölni képes. Aki így cselekszik, az arról tesz bizonyságot, hogy az ő lelkében a világosság még nincs otthon, az még nem tulajdona, nem sajátja, mert különben a másik lelken is a világosságot keresné. A világosság ugyanis a világosságot szereti, ahhoz tapad, ahhoz közeledik.
Azt mondtam, hogy ne bántsátok egymás beteg részét, mert mindenki ismeri a maga betegségét, és mindenki eleget szenved miatta. Általában az emberi élet, az emberi lét nem az örömök állapota. Embernek lenni annyit jelent, mint szenvedni. Az emberek, de főképp a hívő emberek sokszor felsóhajtanak, hogy „bizony nehéz dolog embernek lenni”. Panaszkodnak a szenvedések miatt. Panaszkodnak a másik emberre, aki nekik a szenvedést okozza, a végzet ellen, amely tőlük ezt vagy azt megtagadta, az Isten ellen, aki nem adta meg azt, amit kértek, minden és mindenki ellen, csak önmaguk ellen nem.
Pedig mindenki csak önmagától szenved. Nézzük meg közelebbről ezt az állítást. Mondjuk, valaki mélyen megbántott, és benned az indulat úgy felforr, hogy órákig, napokig nem tudsz attól a kínzó állapottól megszabadulni, ami a sértettséggel jár.
Embertestvérem, mi egyéb a sértő szó, mint „csak szó, amely elrepül a légben, a kősziklának pedig nem árt?” Vajon csakugyan az a szó okozta a szenvedést? Nem, hanem a lelkedben élő gőg, amelyet az a szó érintett. Ez a benned lévő rossz szenvedted téged, nem pedig az a szó, amely csak egy pillanatig tartott csupán, és azután nyomtalanul elveszett a világűrben. A lelkedben meglévő rossz elv szenvedtet, az a szó csak előhívta azt az elvet.
Nézzünk egy másik példát. Szeretsz valakit, és valami oknál fogva — vagy esetleg minden igaz ok nélkül felébred a lelkedben a féltékenység. Kínzó, gyötrő érzés. Lehet, hogy semmi okod nincs rá; talán csak egy látszat folytán ébredt fel; de még ha van is oka, az az ok rajtad kívül álló dolog, s nem az kínoz, hanem a lelkedben élő rossz. A külső hatás csupán fölébresztette a lelkedben a fenevadat: az önzés és érzékiség együttes gonosz érzését; ez az, ami a lelked fenekéről feltolakodott az éned magasabb részébe, hogy gyötörjön és kínozzon. Tehát nem az a külső körülmény, hanem a magad érzése okozta a szenvedést.
Megkárosítottak? Azért szenvedsz, mert a lelkedben ez az ütközés fölébresztette az anyagiasságot, az anyaghoz való tapadtságot, hogy miután az öntudatod magasabb rétege elé került, küzdeni légy kénytelen vele; ez a küzdés pedig szenvedéssel jár.
És így van ez a bűnös, hibás lelki természet többi oldalán is. Nem akarok terjengős lenni, de végső elemzésben még a testi fájdalmak és betegségek is a saját megromlott erőid, nem pedig külső hatások következtében álltak elő, úgyhogy minden szenvedés, ami miatt a testbeöltözött szellem panaszkodik, önmagában találja meg a gyökerét, azaz őbenne van az, ami szenvedteti.
És ennek így is kell lennie. Nézzük meg, hogy miért. Amint a szellem rétegről-rétegre alásüllyed, minden rétegben visszamaradnak az ő alkotásai. Ezekkel a produktumokkal felfelé haladó útjában találkozik. Mivel ezek az ő lelkéből származtak, tehát ezeknek vele újból egyesülniük kell, hogy egyensúlyi állapotukat visszanyerhessék. Ezeket a szellemnek meg kell tisztítania, hogy egy felsőbb szintre felléphessen, hogy ott megint az ő tisztább erőivel, produktumaival találkozzék.
A szellem tehát emberi formájában az ő legalsóbb rendű produktumaival találkozik, azokkal a bűnös vibrációkkal, azokkal a sátáni természetű alantas erőkkel, amelyeket a legalsó rétegekben hagyott vissza. Ezek az erők szembejönnek vele, hozzátapadnak, s követelik rajta egyensúlyi helyzetüket, megtisztulásukat, mert hiszen ezek az erők az ő volt érzéseivel vannak telve.
Amint pedig ezek az erők hozzátapadnak, természetesen szenvedtetik őt; szenvedteti az érzékiség, a gőg, a harag, az anyaghoz kötöttség stb. Éppen azért kellett a testbe öltöznie, hogy minderről tudomást szerezzen, hogy ezeket az erőket sátáni tendenciájuktól megtisztítsa, hogy mint visszaszerzett vagyonnal, mint tiszta erőkkel és hatásokkal léphessen fel a következő, magasabb szintre.
Így nő ki az emberszellem lassan-lassan a testből. Lassan-lassan átalakítja, megtisztítja az alsóbb rendű erőket, s e közben fokozatosan kifogynak az énjéből azok az erőrészek, amelyek ennek a mindenségnek sátáni, alantas erőivel kapcsolatot létesítenek. Lassanként elfogy az ember alsóbb rendű természete, lassanként kezdi világosan látni a ragyogó utat, amely előtte áll.

szemlézte: Bíró László

A lelki higiénia elmélete és gyakorlata

A szellemi-lelki területeken ugyanúgy megtaláljuk a „fertőző betegségeket” és „járványokat", melyek újból és újból felütik fejüket, és egyre szélesebb körben terjednek, ha a rendszeres lelki higiénia gyakorlásával meg nem előzzük. A szokássá vált lelki higiénia hozzásegít bennünket ahhoz, hogy valóban egészséges szellemi-lelki életet élhessünk.
A szellemi-lelki fertőzések között meg kell említenünk a haragot, a félelmet, a stresszt, az aggodalmat, a gyűlöletet; a bűntudatot, az agressziót. Egyikkel-másikkal vagy akár ezek kombinációjával valamennyien újra meg újra megfertőződünk, s ez ellen csak a rendszeres lelki higiénia nyújt segítséget.

Ennek egyik legfontosabb eleme az esti „mentális újraátélés", amely során valamennyi fertőzött energiát feloldjuk, és a negatívot pozitívvá formáljuk át, mielőtt kárt okozhatnának bennünk. További fontos eleme a lelki higiéniának az is, hogy minden embert a legnagyobb jóindulattal, sőt szeretettel el tudjunk fogadni olyannak, amilyen. A szellemi-lelki fertőzéseket csak akkor tudjuk végérvényesen kiiktatni életünkből, ha a lelki higiénia rendszeres gyakorlattá válik. Ennek eredményeképpen harmonikus lélekkel és rendíthetetlen nyugalommal élhetjük életünket.

Gondolkodni nagyszerű dolog, és meg kell tanulnunk helyesen élni vele, ám soha ne feledjük, hogy a gondolkodás mindig csupán pótlék: a leglényegesebbet, a bölcsességet és a szeretetet helyettesíti


Meditáció


A meditáció jól bevált út önmagunkhoz.

Különböző meditációs technikák léteznek:

Képszerű megjelenítés
Irányított álomutazás
Vizuális gyakorlatok
Dinamikus meditáció
figyelem meditáció
tai chi
zen
jóga
meditatív légzés stb…..

A meditáció a létezés észlelése. A meditáció szeretetteljes kapcsolat az egész teremtéssel, út a lét középpontjába, gyakorlása közben mindent elengedünk, csak a létezés marad.

Alkotórészei:

Korlátlan figyelem és a létező észlelése
A megfigyelő része annak, amit megfigyel
Mindenre és semmire koncentrálni
Tudatosan létezni
Komolyan venni a koncentrációt, de emellett örülni a létezésnek
Minden görcsös igyekezet nélkül könnyedén, és örömtelin hagyni, hogy megtörténjenek a dolgok. A koncentrált nyitottság elvezet önmagunk központjához, és átemel az értelmen, amely már nem tud megragadni
Amikor imádkozunk mi szólunk Istenhez, amikor meditálunk Ő szól hozzánk!

UI:

A szeretet hogy épít közösséget?
https://www.youtube.com/watch?v=_eU_uCWilAA

Az ego avagy az Én illúziója

Mit gondolsz, ki vagy te?
Kezdetben a lét egy darabkája voltál, s hogy megtapasztald, ki vagy, az egyetlen tudat individualizált részévé váltál. Önként vállaltad, hogy a születés kapuján keresztülhaladva, belépsz egy emberi létbe, és részt veszel az életjátékban. Választásod, hogy ember leszel, egyben azt is jelentette, hogy felveszed a tudatos emberi gondolkodást. Most azonban eljött az idő, hogy bevégezzük a dualitás-kísérletet, amely itt a Földön zajlik.
Ezt a dualitás játékot végtelen hosszú idővel ezelőtt kezdted el. Minden, e Földön eltöltött életet abban az illúzióban éltél le, hogy el vagy szakítva az Egésztől. Magadat egóként tapasztaltad meg. Elfelejtetted, hogy az élet játék, melyet a te örömödre alkottak meg, és most azt hiszed, te magad vagy a tested. Test, értelem, érzület azonban csak eszköz a kezedben, amelyek hozzásegítenek az észleléshez, a cselekvéshez. Te vagy azonban az, aki ezeket az eszközöket használja és kézben tartja. Te az vagy, aki léte legmélyén mindent tud.
Ez a részed a te Igaz Valód, sem testeddel, sem gondolataiddal, sem érzéseiddel s még csak az élettel sem azonos. Az életjáték értelme éppen az, hogy felfedezd ezt az Igaz Valót. Ez az egyetlen igazán fontos felfedezés, melyet ebben az életben megtehetsz. Ez ugyanis a kulcs ahhoz, hogy az emberi létezést értelemmel töltsük meg. Ha felismerted Igaz Valódat, akkor megismerted Istent, és keresésed végére értél, célba jutottál.
Akkor már nincs szükséged a kis énre, az egóra, amely ahhoz kellett, hogy a testet, az életet és a gondolkodást égy individuális, a benne lakozó tudat hordozója köré koncentrálja. Ez a kis én ettől kezdve már csak akadályoz téged a további transzformációk útján.

Az ego időszaka lejár. Mostantól azzal a felismeréssel élsz, hogy valódi lényed nem más, mint az egyetlen, mindent átfogó tudat individualizált, ám többé már nem elszakított része. Igaz Valód szerint tehát halhatatlan vagy és tökéletes.
Alapvető tévedésed abban a hiedelmedben rejlik, hogy te vagy te. Mindaddig, amíg ez a tévedés fennáll, tökéletességre törekszel, dolgoznod kell magadon. Mindaddig kívánságaid, vágyaid vannak, melyek elkerülhetetlenül szenvedéshez vezetnek. Vagy nem teljesülnek be vágyaid, és akkor azért szenvedsz, vagy, ami még rosszabb, vágyad valóra válik, s akkor fogsz csak igazán szenvedni, mert kívánságod teljesülése nem fogja csitítani vágyadat, amely valójában nem más, mint Igaz Valód utáni vágyakozásod.

Amint kapcsolatba lépsz Igaz Valóddal, és egyre inkább ebből az Igaz Valóból élsz, egód fenyegetve fogja érezni magát, mert szeretné az elkülönültség illúzióját fenntartani. Olyan érzéseket sugall neked, hogy a többieknél jobb vagy rosszabb vagy, és ezzel elkülönít téged tőlük. Mihelyt azonban átléped és legyőzöd ezt az elkülönültséget, jelentős változásokat fogsz megélni.
Ám bölcsen kell cselekedned. Ne harcolj az ego ellen, hanem tedd barátoddá! Legjobb barátod lehet, hiszen alapjában véve kezdettől fogva az volt. Egód volt ugyanis az, aki jó tanárként újra meg újra megkísértett, hogy világos és határozott döntésekre sarkalljon. Ekképpen segített hozzá, hogy eljuss oda, ahol most vagy.

Maradj továbbra is barátja, sőt mélyítsd el barátságotokat. Ekképpen ugyanis segítségedre lehet az utolsó lépés megtételében: hogy eltalálj önmagadhoz, és ezáltal mostantól kezdve Igaz Valódként élhess. Hívd meg egódat egy szellemi társalgásra, beszélgessetek el egymással, mint barát a baráttal. Mondd el neki, hogy az elkövetkezendő változások egyáltalán nem jelentik az ő végét. Segítsd hozzá, hogy felismerje igaz természetét, ami nem más, mint az egyetlen tudat individualizált része. Segíts neki felismerni, hogy ő is része Istennek, aki sokság-ként jelenítette meg magát, hogy az életjátékban részt vegyen, hogy önmagát a maga teljességében megélje.
Mihelyt egód megszabadul félelmétől, és igaz isteni természetét felismeri, őszinte barátod lesz, aki örömmel segít, hogy az utolsó lépést megtehesd: hogy eljuthass önmagadhoz, a lét egységébe, hogy akként élhess, aki valójában vagy.

UI:

Tedd meg ezt az egyet, hogy leküzdd a szorongást |
Sadhguru https://www.youtube.com/watch?v=K5cLiiGydDg


https://www.youtube.com/watch?v=oeCAzFev8rY

A mértéktartásról - Felvezetések

Részlet Zita médium közléseinek „Lélekben és igazságban” című könyvének első kötetéből - 2001. május 27.


Álltam az óceán partján és figyeltem a vizet. A hullámok gyorsan igyekeztek a part felé és magukkal ragadták az útjukban álló homokszemecskéket. Állandó és szünet nélküli ütközésnek volt a part kitéve, és akkor eszembe jutott a ti életetek, a földi élet, amely ugyancsak állandóan, szünet nélküli ütközéseknek van kitéve.
Szükségesek ezek az ütközések, mert ezáltal esnek szét anyagrészecskék, erőtömörülések, amik többé így nem maradhatnak, mert már halálra ítéltettek és szükséges, hogy új és új erőkkel kapcsolódjanak, amik azután új életlehetőségek felé viszik azokat. A földi ember szervezete is állandó halálnak és állandó megújulásnak van kitéve. Az élet minden percében sejtek halnak el és új sejtek képződnek; ezek az új sejtek új életlehetőséget rejtenek és jelentenek az egész test, az egész szervezet számára.
Kívülről hatások érik az embert, amiket kénytelen elfogadni, majd azokat önmagával telítve, ismét kibocsátani magából. Belülről a lélekből is szünet nélkül hatások törnek a felszínre és azok mint hullámok kifelé sietnek és áldására vagy átkára lesznek mindannak, amivel kapcsolatba kerülnek. Az ember a légzéssel is új és új levegőmolekulákat ragad magához; az oxigént, amire szüksége van kivonja abból, ami pedig használhatatlan a szervezet számára azt kileheli, visszaadja környezetének.
Táplálkozik az ember, mert táplálkoznia kell, hogy élhessen; a táplálékot elfogyasztja, azt a szervezet átalakítja és beépíti, a salakot pedig kiüríti és visszaadja a természetnek. A természetben, még a salak sem vész el, hanem a természettörvény erejénél fogva az is mind szétesik és új életlehetőségeket biztosít. Ki gondolná, hogy az állatokból vagy az emberből eltávozó salak a talajt olyan elemekkel látja el, amelyek serkentőleg hatnak a gabona hozamára, ami által az ember kellő táplálékhoz jut.
A táplálkozás művészete már nem ezt teszi, hanem keresi az ember ínyének kedvezőt, hogy mi mivel és hogyan kombinálható, hogy finomabb és kellemesebb ízű legyen, amelyet az ember örömmel és szívesen fogyaszt el, némely esetben akkor is, ha az káros az egészségére. Tulajdonképpen az ember belső lelkivilága határozza meg, hogy mivé lesz benne a táplálék, mert ahogy az Úr mondja, viszonylagosan egészséges szervezetnél teljesen mindegy, hogy az ember mivel táplálkozik.
Tudniillik a békés, nyugodt természetű ember, aki ismeri a mértéket és képes a mértéktartásra, - nem csak a táplálkozásban, de mindenben, a bűnnel szemben is - ezzel a természetével még a mérgező anyagokat is képes felbontani, és ha nem is képes használhatóvá tenni a szervezet részére, de semlegesíti azokat. Akinek lelkében pedig a méreg, a harag, az indulat, az önzés, a gyűlölködés, a megtorlás, a bálványimádás él, annak szervezetében a legártatlanabb táplálék is méreggé válhatik. Tehát a legfontosabb, hogy az ember a saját érzés- és gondolatvilágát alakítsa át. A Krisztus eszméje szerint átalakított érzés- és gondolatvilág mindent, még amivel táplálkozik, azt is a maga testi és szellemi hasznára fordítja. Ezért azt mondom néktek, hogy legyetek mértéktartóak mindenben, és igyekezzetek érzés- és gondolatvilágotokat megtisztítani a bűntől, mert sokféle betegséget lehet megelőzni ezzel.
Ha az ember ura tud lenni a maga lelki természetének, amely hajlamos a kitörésre, a haragra, az indulatra, az erőszakra, az érvényesülésre, a nagyotakarásra, akkor sok betegséget kikerülhet, illetve a már kifejlődött betegségekből is meggyógyulhat. Fertőzött tehát egyrészt az ember erőállaga és állománya, és fertőzött a környezete, ami alatt nemcsak a természeti világot értem, hanem közvetlen emberi környezetét is. A lélekből kiáradó törvénytelen érzések, gondolatok hatással vannak a környezetére; a férj, a feleség, a gyermekek, a családtagok, oldalági rokonok, munkatársak, akikkel az ember együtt dolgozik, mind-mind erős hatással vannak egymásra.


összeállította: Bíró LÁszló

A csatolt anyagok listája:

A mértéktartásról
Adai közlés - Én vagyok a Világ Világossága
Isten lehelete az emberben
Ádám és Éva
A halál feldolgozó műhelyéről
Az önvizsgálat
HANG – Van gyógyító erőm


https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGirc8oNOzzJAb198khw?e=vc9dq9
Innen letölthetőek külön a mai csatolt anyagok a tárolóból

https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw
A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár
Szellemi tanítások fiókjába is több mint hét évre visszamenőleg.

https://www.youtube.com/watch?v=_4SN7W4kxcQ
Zita médium védszellemének közlése – 1998 febr.26. – Hangoskönyv (Lilla)

https://www.youtube.com/watch?v=FS4iyUq1qDc
Kérdések és tanítások Gizi médium által - 2002 okt. 15

https://www.youtube.com/watch?v=K-XDzG8ZVjE
Látomány a gyülekezet oktatóiról Zita médium által – 1999.május 9.
Hangoskönyv (Lilla)

„Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett
hozzátok az Isten
Országa!”


Ima



Mindenható, mindeneket betöltő, éltető hatalmas Isten, mélységes hálával borulok le a Te mindenhatóságod előtt, hogy teljes lényemmel köszönjem meg Neked azt az Életet, amellyel megajándékoztál minden Belőled származó lényt, akik önmagunkban hordjuk a Te képmásodat. Igaz, ezt a képmást eltorzította az ellenszegüléssel, a bukással kialakuló bűn, amely elvonta és minden egyes bukással elvonja tőlünk a Tőled kapott isteni erőket, minek következtében erőtlenre, idomtalanra és torzra zsugorodott össze bennünk a Te Képed és képmásod, melyet magunkban hordunk a megteremtésünk óta.
Bocsáss meg kérlek minden bukásunkat és építs újjá bennünk minden eltorzult „formát” hogy minden az eredeti állapotára állhasson vissza bennünk.
Köszönöm Atyám, hogy megváltásunk, vagyis a megtérésünk, a megigazulásunk és a majdani megszentelődésünk érdekében elküldted számunkra Jézus Krisztust, mint Megváltót, aki magára vette bűneinket annak okáért, hogy meggyógyítson minden egyes Tőled eltávolodott és ezáltal „megbetegedett” gyermekedet, vagyis, hogy befejezze azt a művet, amelyet Te megkezdtél.
És köszönöm Neked Atyám azt is, hogy az Úr Jézus mennybemenetele után a megmentésünkre egy hatalmas szellemi egységet küldtél Máriával, mint égi Édesanyánkkal, valamint a soha le nem bukott, vagy már a visszafejlődött, magas, tiszta szellemtestvéreinkkel az élen.
Dicsőítelek és magasztallak Megváltóm, amiért vállaltad a leghatalmasabb horderejű megváltási művet, vagyis, szenvedéseiddel és a „Mindeneket magamhoz vonzok”-kal a föld kiemelését a szenvedtetve nevelő törvényből és az isteni szeretet világába emelted bele, hogy megvalósítsd az isteni elgondolást, a bukott szellemek megváltását.
Drága Mária, hálatelt szívvel mondok köszönetet a Te személyedért a Mindenhatónak, mert személyedben a legtökéletesebb paradicsomi szellemet, Aki elérte a szent hármat, küldte le erre a bűnös földre, hogy a legtökéletesebb módon azonosulj az Úr kínszenvedéseivel értünk mindannyiunkért, mint égi Édesanyánk és Nővérünk, aki, mint társmegváltó és az Úr művének teljes jogú folytatója szellemfluidikusan átéltél minden kínszenvedést, amiket az Úr átélt. Köszönöm, hogy ezen kínszedéseid eredményeként közvetíted imáinkat a kegyelem trónusa felé és Általad nyernek meghallgatást.
Mi is lenne velünk a Te személyed, a Te tökéletes szentséget, tisztaságot és alázatosságot tartalmazó fluidjaid, „védőpalástod” nélkül? Sokkal többet kellene szenvednünk, harcolnunk a bűneink következményeivel szemben! Köszönöm, hogy velünk vagy, valamint azt, hogy az anyai szívedbe zártál mindnyájunkat és úgy viszel bennünket a kegyelem trónusához. Földi ember el sem tudja képzelni azt, hogy mi mindent köszönhetünk Neked! Mennyire fájó az, hogy Téged, a tökéletességet elért szellemet egy egyszerű asszonynak, halandó embernek tartanak. Ezen testvéreinket is világosítsd meg az Igazságról, és a szeretetről.
Amen


„Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett hozzátok az Isten Országa!” Ezt hirdeti a pusztából kijövet Keresztelő János az ő hallgatóságának. De maga Jézus is ugyanazt állítja saját személyét illetően, amikor megjelent a nagy nyilvánosság előtt, hogy „Elközelgett az Isten Országa”. De hogyan is lehet eljutni az Isten Országába, gyermekem? Először is meg kell hallani az isteni hívást: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok.” Jézus ugyanis azokat hívja, akik már belefáradtak a bűneik terhének a hordozásába és egyedül, a saját erejükből szabadulásképtelenek, de semmiképpen sem azokat, akik még hallani sem akarnak a szabadulásról, mert még édes a bűn, de azt nem tudják még, hogy csak rohadt gyümölcsöt terem, („A bűn zsoldja halál”) mert ezek még nem vágynak kiemelkedni a bűn fertőjéből, hanem amikor már belefárad az ember a bűnnel szembeni harcba, amikor már arra hívja el az Úr, hogy naponként tagadja meg magát az ember, ha követni akarja azt a Pásztort, aki kivezeti gyermekeit ebből a bűnös világból egy „jobb legelőre”, mert ezek már ha fájdalmasan is, de követni szeretnék az Urukat. Amikor megszületik ez a fentebb említett vágy és amikor már van kellő hitük az ilyen lelkeknek, akkor kiküldi szolgáit az Úr, hogy szedjék össze az élet fáradt vándorait, akik a keresztjük súlya alatt az út porába roskadtak bele, hogy ki legyenek emelve és tovább folytathassák útjukat az isteni vezetés alatt. De akiket még leköt a „feleséget vettem, a hat iga ökröt vettem” vagyis a „törvényes” érzékiség és az anyagiasság, azok még nem akarnak eljutni a menyegzőre.

De mindezidáig hogyan lehet eljutni és az Isten Országába bejutni? Erre a kérdésre Keresztelő János adja meg a választ: „Tartsatok bűnbánatot(!) mert elközelgett hozzátok az Isten Országa”

De nem csak ezt mondja, illetve hirdeti, hanem továbbmegy és azt mondja, hogy a (gőgből keletkezett) halmokat és hegyeket hordjátok el (alázatossággal) és a (paráznaság) mélységeket töltsétek fel (tisztasággal) hogy simává legyen… Ez szinte teljesen megegyezik a „hat iga ökör” és a „feleséget vettem” példájával az Úrnak, mert az anyagiasság alapja a gőg, míg a paráznaság mélységei viszont a „feleséget vettem” példabeszéddel azonos. Sőt mi több Mária az ő hálaénekében szintén kihozza a gőg tűrhetetlen voltál, amikor azt mondja: „A gőgösöknek ellenáll, letaszítja (maguk alkotta) trónjukról, míg az alázatosakat felmagasztalja.”

A jelenkor idejében a III. kijelentés médiumain keresztül mi is azt hirdetjük nektek, amit annakidején Keresztelő jános hirdetett hogy „Tartsatok bűnbánatot(!)”, mert (elközeleg) elközelgett hozzátok az Isten Országa.
Ahogyan akkor Jézus személye által az emberekhez leereszkedett az Isten Országa, úgy most nagyban közeleg el a III. kijelentés munkája által a megújult földön az Isten Országa.

De miért is kell gyermekem bűnbánatot tartani ahhoz, hogy az ember eljuthasson a feltámadásra, vagyis az Életre, hogy bejuthasson az Isten Országába? Azért mert ahogyan távolodott Istentől a szellem a bukás révén, úgy veszített az erejéből, míg olyannyira elerőtlenedett, hogy szellemileg megmerevedett, halottá lett. De ahhoz, hogy vissza tudjon jutni oda ahonnan valaha eltávolodott, magára kell szednie az elvesztett erőket, és újjá kell lelkileg épülnie. De mivel elvesztett minden lelki vagyonát, ezért „idegen” erőkre van szüksége, hogy valamennyire is újjá tudjon épülni. Ezeket az erőket csakis Istentől lehet újból megkapni, mint újjáépítő, újjáteremtő erőket. Az eredeti teremtéssel ellentétben, amely egyik pillanatról a másikra történt, a bukott szellemek újjáteremtése fokról fokra történik. Isten nem hagyta el a szellemi halálba süllyedt szellemeket sem, mindannak ellenére, hogy megszűntethetne minden elfajult életmegnyilvánulást, ez helyett esélyt ad az újjáteremtési folyamatokra, hogy „Senki el ne vesszen, hanem minden (szellem) ember üdvözüljön.” Isten „Nem kívánja a bűnös (sem szellemi, sem fizikai) halálát, hanem azt szeretné, hogy megtérjen és éljen. Isten hazahívó szava tehát egészen a szellemi halálig kiterjedt, hogy újjá élessze azokat is, akik annyira ellene fordultak, hogy „belehaltak”, pontosabban egy szellemi merevség állapotába kerültek az Istentől való eltávolodás miatt. Ez azt jelenti, hogy annyira erőtlenné váltak, hogy semmilyen szellemi tevékenységre nem voltak alkalmasak, mert az isteni erő híján elvesztették szellemi öntudatukat és elkábulva hasonlókká lettek a halotthoz.

Ez volt a legmélyebb pont, amelyre le tudott süllyedni egy szellem, de nem minden szellem bukott ennyire mélyre. Voltak olyan csoportok, amelyek sokkal előbb megálltak a bukással és vezekléseket vállalva tisztulásuk érdekében elindultak visszafelé ama állapot felé, ahonnan elkezdtek hátat fordítani az isteni elgondolásnak, ti. annak, hogy elérjék az Isten által elgondolt tökéletességet. Ezáltal a teremtettségben egy fejlődési és bukási skála alakult ki, amelyen nektek is végig kell haladni, ahogy haladtok felfelé az elhagyott világok felé. A bukás folyamata hozta létre gyakorlatilag az ún. másodként, a másként gondolkodást, de a lelket is. Ahogyan süllyedt a szellem, úgy alakultak ki annak a szintű világnak megfelelően, ahol éppen volt a szellem, a szellemtest is, a maga szerveivel. A lelki szív, stb és utoljára a nemző szervek. Ha megnézitek a magasabb világ lakóit, ahol a szaporodás nem a nemi érintkezés útján történik, nincsenek nemi szerveik. „Akinek van füle a hallásra, akinek van szeme a látásra…” - mondja az Úr. Bizonyosan nem halláskárosultakról, vagy látássérültekről beszélt az Úr, hanem kifejlett lelki szervekről, amelyekkel a lélek tájékozódni tud a lelki dolgokban. Mindezeket a lelki szerveket különböző rezgésszámú erők éltetik, amelyek a bűn elkövetése által erőtlenekké válnak és ennek hatására megbetegednek a különböző testi szervek is. Az Úr amikor valakit meggyógyított, gyakorlatilag ezeket az erőhiányokat pótolta (és ti is ha delejeztek, ugyanezt teszitek) és helyreállította a lélekben, a lelki testben az erőáramlásokat. Ezek a regenerált erők utána meggyógyították a testet is. De ehhez az Úr esetében is egy bizonyos kis időre volt szükség, a bűn fokától és a pótolandó erők hiányától, valamint attól függően, hogy melyik beteg szervről volt szó. Amikor a vakot gyógyította meg, a kezébe egy kis földet vett, nyálával összekeverte, sarat csinált és rákente a vak szemére. Amíg az ember elment a tóhoz, hogy lemossa a szeméről a sarat, addig gyakorlatilag meggyógyult a beteg lelki és fizikai szerv is. De nagyon sok beteget azonnal meggyógyított, sőt négy napos halottat is azonnal feltámasztott. Habár Lázár gyógyulása esetében az ő feltámasztása sem abban a pillanatban kezdődött, amikortól azt az emberek látták, hanem előbb, mert ahogyan az Úr feltámadása, úgy Lázár feltámasztása is egy magasabb törvénynek a folyamata volt. Az Úr ugyanis egy a törvényből soha ki nem lépett szellem volt, tehát akkor a földön is mindent törvény szerint cselekedett. A halottak feltámasztása is törvényes cselekedet volt, aminek a végbemeneteléhez egy bizonyos időre volt szükség. Amikor az Úr bárkit is meggyógyított, szinte minden alkalommal hozzátette: „Menj, de többé ne vétkezzél, nehogy ettől valami még rosszabb jöjjön rád.” És ez a felhívás volt a döntő amellyel az Úr rámutatott a betegségeknek a gyökerére, a bűnre, vagyis arra, amit Pál is említ: „A bűn zsoldja a halál.” És itt mutatkozik meg gyakorlatilag a „Tartsatok bűnbánatot…” szükségessége! Amikor ugyanis az Úr meggyógyított valakit és felhívta a figyelmet arra, hogy többé ne kövesse el az őt beteggé tevő bűnt, akkor gyakorlatilag rá is világított a betegséget okozó bűnre is. Tehát a beteg nemhogy csak gyógyultan, de lelkileg megigazultan távozott. Ezért írja Jakab apostol: „Ha beteg van köztetek… valljátok meg egymásnak bűneiteket…és a beteg, ha Isten akarja meggyógyul.” Mindebből következik az, hogy különböző bűnök különböző betegségeket idéznek elő és már a betegség megjelenésével következtetni is lehet az elkövetett bűn nemére. Tehát ahhoz, hogy az ember meg tudjon úgy lelkileg, mint testileg gyógyulni, meg kell szabadulni a bűnös hajlamaitól, mert nem azzal válik valaki bűnössé, hogy bűnt követ el, hanem azért bűnös valaki, mert a lelkében él a bűn. „Aki bűnös vággyal asszonyra tekint, azzal már bűnt követett el az ő szívében.” A tett elkövetése már nem a bűn, hanem az ítélet kategóriába tartozik. És ahhoz, hogy valaki be tudjon jutni az Isten Országába, fel kell tudni ismernie a bűnös hajlamait, és kiirtani azokat, hogy ne szüljenek ítéletet, hanem meg tudjon tisztulni a felismert bűnöktől, mert csak akkor tud bejutni az: „…elérkezett az Isten Országá.”- ba.

A felfelé történő visszafejlődés során lassan, - ahogy kialakultak a lelki szervek - meg kell tisztulnia a léleknek és vissza kell fejlődnie, amíg a szellem eléri az elveszített állapotokat. A lelki ruhának tehát teljesen meg kell tisztulnia, mert a szellemnek ez képezi a megjelenési formát még tiszta állapotában is. Erre szolgál a bűnbánat, a beismerés, vagyis a megtérés, a megigazulás és a majdani megszentelődés. De ez a tisztulás csakis fokozatosan megy. Sok hajlam le van zárva az ember előtt és egyszer csak mint derült égből villámcsapás tör elő az alsóbbrendű énből olyan hajlam, negatív tulajdonság, amelyről addig nem is tudta az ember, hogy létezik. De ebben az esetben is csak egy bizonyos része kerül felszínre és nem az egész hajlam, ugyanis ebben van Isten hatalmas irgalma és kegyelme, hogy mindig csak annyit enged felszínre törni az ember lelkéből, amely „mennyiség” talán nem temeti maga alá a lelket, hanem, ha valamennyire is azonos léptekkel halad a kegyelmi idő haladásával, akkor le tudja győzni a feltörő káros tulajdonságokat. Az ember tehát ez okból kifolyólag még saját magát sem ismeri, nem hogy a másikat és mégis oly könnyedén ítélkezik mások felett. Amikor viszont megtörténik az ítélkezés, az ítélkezőnek is a más felnyitott hajlama mellett a megítélt hajlamot is felnyitja, amire nincs felkészülve az ítélkező és megtörténik a bukás, aminek a gyógyítása viszont azután újabb szenvedéseket idéz elő. Ezért az lenne a legcélszerűbb, ha az ítélkező, a felindultság helyett megpróbálja a másik helyébe belehelyezni saját magát és megvizsgálja azt, hogy ő hogyan viselkedne annak a másiknak a helyében. És ha az ember valamennyire is lelki életet él, mégis csak rá kell jönnie arra, hogy saját magában is felismerhetők ugyanazok a tulajdonságok, amelyeket elítélt és rádöbben arra, hogy hol található meg az ítélkezés utáni szenvedéseinek gyökere, - mivel a szenvedéseknek eleve az a céljuk, hogy az ember figyelmét a problémák gyökeréhez vezessék el és hogy kigyógyítsák a lelket- ezért előbb, vagy utóbb az embernek arra is rá kell jönnie, hogy az ítélkezéssel saját magának árt, mert hogy olyan plusz terheket vesz magára, amelybe belebukik. Ha nem így lenne, akkor az Úr nem mondta volna: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess.” Amíg az ember az ítélkezés “igazságában” él, addig ez az “igazság” szerint lesz ő is megítélve és ez gyakorol rá visszahatást.

Mindennek ellenére, az ítélkezés egy játszi könnyedséggel elkövetett cselekedet, amelynek végül is gőg és az ebből adódó fölényesség az alapja, amely hozzáállás abból indul ki, hogy amit a másikban megítélek, azt azért teszem, mert én ez felett már felette állok és jobban tudom, mint az a másik, aki az ítéletem tárgyát képezi. Mivel a gőgnek is „ezer, meg ezer” megjelenési formája van, azonban mégis, az ítélkezés felett, mint tulajdonság felett is bűnbánatot kell tartania az embernek, mert az alázat és szeretet hiányáról tanúskodik, és csak az alázatos embert emeli fel Isten. Akinek a szívében szeretet van, az megérti a másikat és együtt tud sírni a sírókkal és együtt tud örülni az örvendezőkkel. Tehát főként az ítélkezik a másik felett, akinek a szívében kevés szeretet van. Sajnos azonban, hogy a földi ember sok esetben nem tud együtt sírni a másikkal, az együttérzés helyett inkább ítélkezik, pedig az irgalmas szamaritánus példája éppen a szeretetnek az együttérzésben történő megnyilvánulásáról szól és mégsem követik Jézusnak eme példabeszédét. Örvendezni mással szintén nehéz feladata a léleknek, mert ahhoz, hogy valaki örülni tudjon más örömének, szintén egyfajta önzetlenségre van szükség, ugyanis olyanok az emberek, hogy minden örömet jelentő eredményt saját maguknak szeretnének begyűjteni. De amennyiben az ember nem önző és kárörvendő, hanem szereti embertársát, akkor nem teszi ki az ítéletnek és gúnynak a tárgyává, hanem, ha mégis olyan valamit lát a másiknál, amelyet ő szívesen megítélne, akkor a szeretet mégiscsak azt diktálja, hogy a másikat a szeretet szemüvegén keresztül nézze és lássa és az ítélet helyett inkább felmentse a vádak alól. De ez nem azt jelenti, hogy magát a cselekedetet nem kell „megítélni” (de nem ítélkezni), de igen, de az elkövetőt viszont szeretni kell. Maga az Úr is így tett. Isteni hatalmából adódóan, amikor gyógyított, azt mondta: „…menj, de többé ne vétkezzél.” és ebben benne foglaltatott a betegség alapjaira történő rávilágítás is, ami bűnbánatot kellett, hogy eredményezzen az emberi lélekben. Maga az Úr sem ítélt el senkit, azt Istenre bízta, amelyet jól illusztrál a házasságtörő asszony esete:

„- Asszony, hol vannak a te elítélőid? (Agyonkövezőid)
- Nem tudom, elmentek Uram.
-Akkor én sem ítéllek el!, Menj, de többé ne vétkezzél!”

Jézus tehát feloldozta a házasságtörő asszonyt és nem engedte agyonkövezni, mert a Vele történő találkozása az asszonynak és a feloldozás ténye bűnbánatra indította az asszonyt és ezáltal a javulás útjára térítette őt, de ha meghalt volna az asszony, akkor a szellemvilágban már nem lett volna lehetősége sem a bűnbánatra, sem a további tisztulásra. És azóta a házasságtörő asszony már a magas szellemvilág boldog lakója, ahonnan bűnbánatra és ezáltal az Úrhoz közelebb segíti a hasonló hajlamokkal küzdő földi testvéreit, ugyanis így hálálja meg az Úrnak azt, hogy nem ítélte el, hanem ráhelyezte a bűnbánatnak és a gyógyulásnak az útjára. (Ti is ezt teszitek, amit az Úr tett ezzel az asszonnyal, ha meg tudtok bocsátani a veletek szemben elkövetett vélt, vagy valós sérelmeket megbánó személynek.) Habár nem minden esetben történik így az Úrral való találkozás: „Menjetek… és szedjétek össze a bénákat, a vakokat, a sántákat…(a bűn sebesültjeit) és vezessétek el a nagy menyegzőre.” Tehát, amennyiben „részleges” bűnbocsánatot kap az ember, akkor a bűnbocsánat után következik a vezeklés, amely megmutatja a bűn eredményeit és egyben gyógyítólag hat a lélek azon sebeire, amelyeket a bűneivel okoz magának az ember.
Az Úr ítélkezhetett volna az asszony felett az isteni hatalmánál fogva, de nem az volt a célja, hanem az, hogy az asszony „megtérjen és éljen”. Az ítéletet a végítéletre bízta, ama tizenkét apostolra, akik majd levezetik az apokaliptikus időket és megítélik Izrael tizenkét nemzetségét, vagyis a földön élő, az üdvösségre meghívott tizenkét embertípust. Éppen azért jött Ő, hogy már akkor a földre leselkedő „végítélettől” megmentse az emberiséget.
De amennyiben mégis ítéletet akart volna tartani, megtehette volna, mert benne nem volt semmi abból a sok bűnből, amely a földi emberben él. Ugyanis csak akkor szabad bárkit is nem megítélni, hanem szeretettel figyelmeztetni, ha abból a hajlamból már valamennyire is kiemelkedett az, aki figyelmeztetni szeretné a másikat, mert ha még nem gyógyult ki, akkor az ítélkezik, ugyanis azt ítélitek meg a másikban, ami bennetek is bennetek van, és így az ítélkezés visszahatva célba tud találni és gyógyító szenvedéseket, a törvényben negatív vibrációkat eredményez. De az Úr, akiben semmi bűnös hajlam nem volt, mégsem ítélkezett, hanem, amikor már az emberi lélek eljutott a kellő bűnbánatra, - mert hogy „tartsatok bűnbánatot” - feloldotta őt a kárhozatba, a halálba vivő következmények alól. Maga a törvény soha nem oldott fel senkit a visszahatásoktól, nem is az a szerepe, hanem az, hogy az embert lesújtsa és hogy majd csak egy következő életben kaphasson az egyén javulási lehetőséget.

Ez az Ószövetségben így is történt a zsidósággal. Amint bűnt követtek el, agyonkövezték a bűnöst, vagy háborút engedett rájuk az Úr, és ott vesztették az életüket stb. Mivel azt mondta az isteni Követ, hogy nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni, ezért nem is törölte el, hanem aki odáig jut a süllyedésben, hogy meg kellene halnia, de ha bűnbánatot tart az egyén és ha többet használ neki az élet, mint a halál, mint a házasságtörő asszony esetében, akkor a „halál pillanatában” egy újabb esélyt kap az ember és összevont testöltésben részesül. Ez az Úr Jézus megváltó munkájának az ajándéka, ill. eredménye. Az Ószövetségben ilyen lehetőség nem volt, habár az emberi, kárhozatra vivő hajlamok most is ugyanúgy megvannak az emberben, mint kétezer évvel ezelőtt és ugyanúgy, mint az Ószövetségben, csak mivel a Jézus által megnyitott kétezer év, kegyelmi idő, amelynek a megjelenéséért oly sokat kellett szenvednie az Úrnak és amelyet a korszakzárás tett szükségessé, ezért más, a szellemvilágból sokkal nagyobb segítség igényelhető, így az összevont testetöltés is, ami annyit jelent, hogy az illető feloldozást kap és nem hal meg, hanem egy „csoda” folytán további lehetőségeket kap az életre. Az összevont testetöltés tehát egy kegyelmi törvény, amelyben a házasságtörő asszony is részesült, pedig igen komoly vétkeket sorolt fel az Atya, amikor Jézus az asszony esetében feléje fordult tanácsért és Jézus a porba írta a választ: Paráznaság, házasságtörés, lopás, gyilkosság stb. és mindezek a másod énné vált bűnök az ősbukás következményei, ezért azzal a céllal jött le az Úr és vállalta a mindeneket megtisztító kínszenvedéseket, hogy lépésről lépésre, tisztulásról tisztulásra visszavezesse a bukott szellemeket az ősbukás előtti állapotokba.

Annak érdekében, hogy onnan már ne történhessen meg egy újabb bukásnak még az első, a szellemet megfertőző gondolata sem, és hogy a megfertőzött értelem a bukott világokon megtisztulhasson, az Urat brutális módon, háromfajta tövisből szőtt koronával „megkoronázták”, aminek a fájdalmait a szellem megfertőzött értelmének a megtisztulása érdekében vállalt és ajánlott fel mennyei Atyjának. A korona egy süveg formát alkotott, melynek a felső része zárt volt és hátul volt összekötve a fonat, amely befödte a homlokát és a fejének felső részét. Minél mélyebbre süllyedt egy szellem, az értelme annál inkább megfertőződött az ellenszegülés gondolatától, amely állapotából az értelemnek vissza kell tisztulnia a fejlődés folyamán. Az a tény, tehát, hogy ti valamennyire is fel tudjátok fogni a az igazságnak csak egy bizonyos kis részét is, -ugyanis a tanulás végtelen és így örökkévalóságokon keresztül tart- az Úr Jézusnak és az Ő kínszenvedéseinek köszönhető és nem a saját érdemeteknek. Pedig az ember nagyon hajlamos arra, hogy önmagát kellő erősnek, okosnak tartsa és ennek következtében aztán jönnek a gőgöt leépítő bukások, amelyek nem kímélnek senkit, aki önmagában és nem az Úrban bízik. Csak példának említeném, hogy hasonlóan járt Péter is, aki szinte „joggal” jelentette ki azt, hogy kész az Úrral még a halálba is menni, hisz annyi kibeszélhetetlen szépet, igazat, annyi fenséges csodát élt át az Úr mellett, hogy valóban úgy érezte, hogy kész meghalni az Úrért. De Péter előtt még évtizedek álltak, munkálkodni az Úr szőlőjében, amelyet ő nem tudott. De az Úr igenis tudta, hisz belelátott Péter túlbuzgóságába és vakmerőségébe és olyan élethelyzetekbe állította bele, amelyekben Ő nem támogatta, mert Péternek nem az volt a hivatása, hogy az Úrral együtt haljon meg, hanem az, hogy ez 99 éves korában történjen meg. Ezért hát Péter teljesen elbátortalanodott, amikor a halálnak a lehetősége ridegen meredt eléje és elárulta az Urat. Tehát bárki is Isten útján akar járni, azaz aki a nagy apokaliptikus időket el szeretné kerülni és el szeretné hagyni a földi szférákat, mindenekelőtt engedelmességre van szüksége és nem emberi nagyot akarásra. Ugyanis az engedetlenség volt az ős bukás oka, tehát az engedelmességet kell visszaépíteni ahhoz, hogy tovább tudjon haladni a földi ember. Erre az elragadtatás ad igazából lehetőséget, amit szintén az Úrnak köszönhettek. Ugyanis amikor emelkedett fel a mennybe, azaz az általa nyitott föld feletti szférákon át, teste gyakorlatilag szétsugárzott, elemeire oszlott szét, amely parányokat itthagyott minden Őreá vágyódó emberlélek számára, mint táplálkozási lehetőséget. Az Úr ezzel a cselekedetével törvényesítette gyakorlatilag az elragadtatást, mint a testből történő kiemelkedés lehetőségét. Igaz, az Ószövetségben, mint Jézus mennybemenetelének és az elragadtatás előképeként Énok elragadtatott és nem látott halált
vagyis szelleme azon a szinten volt, hogy testének anyaga nem esett a romlandóság törvénye alá, hanem romolhatatlanná vált. Ennek a törvénynek, azaz a dematerializáció törvényének érvényesítésével történik meg majd azon emberekre nézve, -akik elérték a negyedik szférát,- a földön az elragadtatás. Míg az Úr testének részecskéit az emberiség táplálására fordította, addig az elragadtatottak viszont a testük szétsugárzott erőit átviszik az Új Világba, hogy ott testet alkothassanak maguknak belőle.

Egy korszak lezárása előtt ugyanis Isten fokozatosan kivonja Önmagát a világból és népek, nemzetek omlanak össze és tagadják meg Atyjukat. Így aláhullanak a sötétségbe, ugyanis ezzel az isteni cselekedettel megszűnik a kegyelmi törvénynek minden tartóoszlopa és gyakorlatilag összeomlik a világ és mindenki, aki addig nem érte el a negyedik szférát, vagy legalább is, akinek kihalt a hite a nagy megpróbáltatások miatt. Ezért szorgalmaznánk gyermekem a világtól való teljes elszakadást és a Mindenható Istennek való élést, amely nem megy bűnbánat gyakorlása nélkül, csak a Szentlélek világossága által történő befelé fordulással, az Isten gyógyító erejének történő engedelmességgel, hogy megtisztulhassatok a Báránynak Vérében, vagyis a fentebb említett fluidok rátok gyakorolt hatásai által, hisz az idő nagyon közel van, közelebb mint gondolnátok, főként ha azt vesszük figyelembe, hogy felgyorsultak az események és nincs idő „Pató Pál úr módjára” viselkedni, hanem együtt kell haladnotok gyermekem a felgyorsított eseményekkel, mert aki hitetlenségből, vagy gyávaságból elmarad, kívül marad az Isten Országán. Pedig jelenleg is azt mondjuk Keresztelő Jánossal együtt, hogy „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett hozzátok az Isten Országa!” És az Isten Országa valóban elközelgett, már csak egy karnyújtásnyira van tőletek és nem mindegy hogy hogyan és mikor juttok be oda! Az elragadtatás alkalmával-e, vagy végig kell élnetek az összes borzalmat, amire azt mondja az Úr, hogy a világ kezdete óta nem volt és nem is lesz soha!

„Az ajtó előtt állok és zörgetek és aki beenged engem, azzal vele vacsorálok.”
Gyermekem, közeledik a karácsony, takarítsátok ki a „tartsatok bűnbánatot” által a lelketeket és engedjétek be a szívetekbe, lelketekbe a kisded Jézust és növesszétek Őt naggyá, mert szükségetek lesz Rá az elkövetkezendő időkben!
„Keressétek és kutassátok Isten Országát és annak Igazságát”, ez esetben a tiszta szellemtani igazságokat, mert az Igazság szabaddá tesz titieket.” De ne álljatok meg ismeretek gyarapításánál, hanem lépjetek tovább a szeretet felé, mert: „Ismerhetem az összes titkokat, de ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.”
Ne kövessétek azokat, akik azt hiszik magukról, hogy már „mindent tudnak” mert azok már nem keresik az Isten Országát és annak igazságát, mert már „elteltek vele ” és nem keresik azt, vagyis önteltségükben bezáródtak Előtte.


Isten irgalmas szeretete legyen és maradjon veletek gyermekem!


Amen

Ada, 2022. nov. 13

Szuggesztió az egész anyagi világ
Részlet szabadon "Az utolsó óra munkásaihoz" című kötetből

Így, ahogyan az ember él, minden, aminek hatása alatt él, mire a szeme tekint, amit a kezével megérint, szuggesztió (más szóval illúzió). Hiszen a tárgyak mind olyan létesítmények, amelyeket a gondolatok szültek; az építmények előbb mind a tervezők agyában és képzeletvilágában éltek, mint fantomok, és csak azután öltöttek testet.
Szuggesztiók a falvak, a városok; szuggesztió egész kultúra és civilizáció, szuggesztió az anyag maga, — mert hiszen mi más hozta létre az anyagot, mint azok a gondolatok és érzések, amelyeket a bukott szellemek magukból kisugároztak — ezek a fluidok tömörültek össze anyaggá. Tehát az anyagvilág gondolatoknak és érzéseknek vetülete: szuggesztió.
Szuggesztió az emberi test; mert hiszen ezt a lélek alkotta a maga gondolat- és érzéstömegével, mint az annak kifejezésére szükséges szervet, műszert, mint ahogyan az egyes szerveket a gondolat és az érzés a maga szükséglete szerint fejlesztette és fejleszti ma is.
Tehát szuggesztió az egész élet, s ez a szuggesztió nyomja, sajtolja, szenvedteti, és gyötri az embert. Szuggesztió maguk a szférák is, mert hiszen a bennük lakó szellemek gondolatai és érzései vannak a szférákban összetömörülve és képezik a szférák anyagát.
Mindezek a szuggesztiók tartják együtt és tartják fogva a bennük lévő szellemeket. Miután pedig ez a szuggesztió mint kényszer veszi körül a szellemet, amely megkötözi a szabad akaratát, keresnie kell, hogyan lehet ez alól a szuggesztió alól szabadulnia?
Úgy, hogy ezekből a létesítményekből, amelyek itt vannak, ki kell vonnia azt az erőt, ami ezeket létrehozta. A gondolatok és érzések ereje alakult át anyaggá, tehát a gondolatokat és érzéseket kell kiszabadítani az anyagból (az anyag szellemesítésével). Ha kivonjátok az anyagból a gondolataitokat és érzéseiteket, akkor az anyag mint füst és pára elenyészik, és azzá lesz, ami volt a teremtés előtt: semmivé.
És ti, akik most rabok és szegények vagytok, gazdagokká, hatalmasokká lesztek, mert mindaz az érzés- és gondolatanyag, mindaz az óriási gazdaság, amely titeket mint szellemeket megillet, és megilletett, felszabadul (szellemesedik). És vele ti hathattok önmagatokban és önmagatok körül, tökéletességre vihetitek Istennek azt a tervét, amelyre titeket együttesen és külön-külön életre hívott.
Szakadjatok hát el az anyagtól; vonjátok ki az érdeklődéseteket az anyagból! Ne engedjétek, hogy az anyag és az anyagi lét, azaz az a látszat öröm, amelyet az anyag nyújt az embernek — aki szintén anyag — igézete alatt tartson benneteket! Igyekezzetek olyan életre, amilyen életet Az élt, aki azt mondta: „Van énnékem eledelem, amelyet, ti nem tudtok, az, hogy az én menynyei Atyám akaratát cselekedjem".
Ez az igazi szabadság, ez az igazi függetlenség! Erre a nagy szabadságra, ennek a kimondhatatlan nagy örömére csak úgy juthat el, ha fokról-fokra, lépésről lépésre kivonja erőit az anyagból, ha nem ragaszkodik szeretetével az anyaghoz, mert akkor nem gyötri a gondolatait az anyag, és akkor minden az övé lesz, mert akkor semmiféle igénye nem lesz, s ezzel az alsóbb rendű világ fölé emelkedik.
De ebben az igyekezetben sem lehet a földről a toronyba fellépni. Ti alapos és kimerítő oktatást kaptatok a szférák világáról és életéről. Ahogyan a szférák rétegeződnek fokról-fokra felfelé, abban a mértékben szűnik bennük az anyag. A földön még vastag, durva az anyag, mert együtt tartja azt az itt időző szellemek gondolat- és érzésereje; de a szférákban fokozatosan szűnik ez a hatás, mivel a bennük élő szellemek folyton kevésbé és kevésbé vannak kötve az anyaghoz, azaz fokozatosan kevesebb és kevesebb érzésük és gondolatuk van hozzáfűzve az anyaghoz.
De még a legmagasabb szférák lakói is folyton-folyvást azon dolgoznak, hogy eloldózkodjanak az anyagnak még azoktól az általatok el sem gondolható éteri formáitól is, amelyek közt élnek, hogy mind közelebb és közelebb jussanak az anyagtalan, tökéletes, egyetlen, szent, mindenható Istenhez.
Szakadjatok el a világtól! Fokozatosan messétek el a szálakat, amelyek idekötöznek titeket! Nem erőszakkal, mert tavasszal nem lehet szüretelni; de céltudatosan, hogy úgy mondjam: program-szerűen, gondosan latolgatva képességeiteket és erőiteket. A mi Urunk nevében kívánom nektek, hogy az ő nagy szabadsága és függetlensége ihlesse meg a lelketeket, hogy ti is sóvárogva vágyjatok újból függetlenekké lenni, hogy boldogokká lehessetek!

szemlézte: Bíró László


Hétvégi filmajánló

Son of God (Isten Fia)
https://videa.hu/videok/film-animacio/son-of-god-isten-fia-dWGggb49041IUgxK?fbclid=IwAR3FLM-oon95IsybE-HxM5ELvDqY4uJlly7LoXP79YsvdywrF3_9c78v8LU


https://www.youtube.com/watch?v=wqyeFJDEEPM

Hitbeli megpróbáltatások az utolsó időkben
Részlet "Az igaz hit ereje" című szellemi tanításból Zita médium által

A mai világban az emberiség nagy része hitetlen. Éppen ezért, mivel nincs igaz hite, azaz nem tud az igaz, meglévő, valós dolgokban rendíthetetlenül hinni, ezért a rosszat, mondhatom a gonosz dolgokat cselekszi, azaz nem tér meg. Mivel az emberiség nagy része hitetlen és az utolsó időket élitek, tehát a hátralévő idő rövid, ezért az emberiség több mint kétharmada a korszak- záráskor elkárhozik.
Ezek a kárhozatra ítélt lelkek a jelenkorban mindent elkövetnek, hogy a hitben élőket a helyes útról letérítsék azáltal, hogy bennük bizonytalanságot keltsenek, a valóság felől. Ezt kérdőjelezik meg és ezen keresztül keltenek bizonytalanságot. Ezért az utolsó időkben nagyon nagy szüksége van a hitben élők seregének arra, hogy hitük mindenképpen rendíthetetlen maradjon. És ha az utolsó idők gonoszainak, és hitetleneinek nagy támadását meg nem rövidítené az Úr, egyetlen emberlélek sem tudna megmaradni hitének ereje által az igaz, a krisztusi úton. Egyetlen emberlélek sem. Ezért rövidülnek majd a szenvedések és a nyomorgattatások ideje.
János jelenései szerint az oltár alatt várók is megsokallják a földi testben élő hívők szenvedéseit, nagy sanyargattatásait, akik a nagy nyomorúságokból, az utolsó pillanatokban kerülnek majd ki és jutnak be a megmentettek világaiba. A bölcs embernek igyekeznie kell gyorsan beérkezni, hitben megerősödni az igazán nagy próbák és kisértések idejére.
A hitetlen világban egy-egy felbukkanó emberlélek most még csak próbálgatja a hitben élők erejét, hogy igazán és rendíthetetlenül hisznek-e abba, hogy Krisztus, az élő Isten Fia és Ő egyben a megváltás müvének keresztülvitelén keresztül az embernek Fia is. Az első szárnypróbálgatások kezdődtek azzal, hogy az Újszövetségben felsorolt négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma mellé kezdték odailleszteni a nem hitelesített és zavaros dolgokkal megkevert különböző úgynevezett evangéliumokat is, mint például Mária evangéliumát vagy Júdás evangéliumát. Azt kezdték állítani, hogy Júdásnak az volt a küldetése, hogy árulja el az igaz vért. Hozzá nem téve, hogy mennyire az anyag szeretete élt benne, és mindezt harminc ezüst pénzért cselekedte.
Azok közül, akik az Isten engedelmével e földi világban megszülethetnek, senki nem jön azzal feladattal vagy küldetéssel, hogy a bűnt, a rosszat, a gonoszat cselekedje, vagy hogy bármilyen körülmények között gyilkossá váljon. Legfeljebb annyi történik, hogy mivel ebben a világban éppen elég bűn és gonoszság van, a teremtő Isten még a gonoszt is befogja, felhasználja, hogy a természettörvény kielégüljön, vagyis a kárma - mindenkor a kegyelemmel enyhítve - bekövetkezhessen. Tehát sem Júdás, sem senki a világon ilyen feladattal, hogy öljön, gyilkoljon, romboljon, hazugságot terjesszen, bűnöket kövessen el egy magasabb cél érdekében, nem születik. Ez a hitetlen világ koholmánya.
Mint mondom, ez még csak a kezdetek kezdete, az alap, amire az ellentét lassan, de biztos kézzel felépíti támadásait, először a szent család, majd kizárólagosan az Úr ellen. Tudniillik az egész keresztény hitvilág alappillérei vagy így is mondhatom tartóoszlopai: a mi Urunk, a Jézus Krisztus személye, élete, tanítása, szenvedése, kereszthalála és koronaként az ő feltámadása. Éppen ezért úgy gondolják, ha az Úr személyét, tökéletességét megingatják a hitben élők serege előtt, akkor az egész keresztény hit összedűl. Ennek érdekében cselekszenek, és látni fogjátok az elkövetkezendő időkben, hogy mindig újabb és újabb koholmányokat fognak az Úr személyéről az emberiség elé tárni. Tudniillik az ellentét nem tud belenyugodni Krisztus győzelmébe. Ha a leglényegesebbet, azaz Krisztus feltámadását semmisnek nyilvánítják, akkor úgy gondolják, a többivel: az ő igéivel és csodáival már könnyen elbánnak.
Pedig sosem fogják tudni megérteni és helyesen magyarázni a krisztusi csodákat. Kezdve a legelsővel, a kánaáni mennyegzőn véghezvitt csodájával, amikor a közönséges vizet, a legfinomabb, a legélvezetesebb, a legaromásabb borrá változtatta, folytatva a többi csodával, amikor a születésétől vaknak visszaadta látását, vagy amikor a megszállottból, a megszállóknak egész légióját űzte ki, vagy amikor az öt kenyérrel és két hallal több mint ötezer embert és a hozzájuk tartozó asszonynépet és gyermekeket vendégelte meg, folytatva a csodák csodájával, a negyednapja halott Lázár oszlásnak indult testének - aminek az Írás szerint már szaga volt - feltámasztásával. Ezeknek a csodáknak szétszedését azonban későbbre hagyják.
Mondom a tartóoszlopokat döngetik majd erősen. El akarják vetetni a keresztény világtól azt a tényt, hogy Krisztus az Isten Fia volt. Arra akarnak építkezni, hogy csak ember Fia volt, nagyon is ember. Ha pedig csak ember volt, hozzájuk hasonlóan emberies igényei voltak, amelyeknek kielégítését egy ideig esetleg húzni-halasztani lehetett, de előbb-utóbb azok, akár csak a bűnös emberlélekben, a felszínre törtek. Ezen az alapon elképzelhetetlen a számukra, hogy az Úr, nemileg megtartóztatott életet élt volna, holott erre nem egy, úgynevezett szent ember is képes, aki valamilyen elv, vagy eszmének szenteli életét. A földön élők közül többen képesek voltak erre, ugyanakkor az Úrról ezt nem képesek feltételezni.
A földön élők bukott szellemek, akik a bukás következtében kiléptek a duális egységből, vagyis az adó és elfogadó félt összetartó burok kettészakadt és ezáltal a bukottak számszerint többen, de valós értékben megkicsinyültek. Ezzel szemben az Úr, mivel soha nem bukott és a magasságok magasságának lakója és irányítója volt, a duális egységből soha ki nem lépett. Aki pedig a duális egységből ki nem lép, az - az Írás szerint - nem fertőztetheti meg magát asszonnyal. Ami azt jelenti, hogy a saját erőit, más elfogadó erőkkel nem kapcsolhatja össze, mivel duális felével zárt burkot, azaz egységet alkot; tökéletes a harmónia, tökéletes az adó és elfogadó erők keringése, így teljes az egység. Tehát ebbe az egységbe, egy harmadik, erőivel soha be nem léphet, mint az megtörtént azoknál, akik a bukás, a bűn következtében elváltak saját duális felüktől.
Mária Magdaléna, bár keveset mond róla a Szentírás, mégis nyilvánvaló, hogy az Urat nagyon szerette, de nem szerelemmel, hanem azért, mert megbocsátotta bűneit. Egyedül az Úr volt képes arra, hogy a bűnöket megbocsássa, így Mária Magdalénát kiemelte abból a fertőből, amelyben élt, és ezzel új életet, új lehetőséget nyitott számára. Ettől a pillanattól: a gyógyulás pillanatától, Mária Magdaléna nem ismert többé férfit. Magdaléna tulajdonképpen egy női névvé alakult, de eredetiségében a származása helyét jelöli; magdalai, azaz Magdalából való, magdalai Mária.
Tehát az elmondottakból nyilvánvaló, hogy az isteni tulajdonságokkal
rendelkező Emberfia semminemű házassági kapcsolatot Mária Magdalénával nem
létesíthetett és ebből a kapcsolatból gyermek sem származhatott.
Újabb, erős pörölyütés akar lenni az az állítás, hogy az Úr nem támadt fel,
hanem egy 1980-ban megtalált sírban pihent. Később, mivel tényekkel alátámasztani és bizonyítani képtelenek voltak, bizonyítékok hiányában elhallgattak róla. Mivel a keresztény hit aláásásához, ennek az erős tartógerendának lerombolása a legfontosabb lépés, ezért most 27 évvel később, ugyanezzel újra próbálkoznak.
Mára az Úr külső formáját is megtámadták, egyik oldalon azt bizonygatva, hogy külseje korának zsidó emberi formájának felelt meg, más oldalon állítva, hogy az arcvonása, bőrének színe, hajának gyapjassága, egész külseje az afrikai faj jellemzői voltak. Ezt akarják bizonyítani, holott mi már ugyancsak megmondottuk néktek azt , hogy a mi Urunk, a Jézus Krisztus egyetlen népcsoporthoz, egyetlen fajhoz nem tartozott, mert nem is tartozhatott. Mert, hogy ki milyen fajhoz tartozik és ezáltal milyen a külső fizikai megjelenése, az attól függ, hogy melyik csoporttal egyenszerűek a lélekben lévő erények, vagy gyengeségek. Az Úr pedig mindezek felett állt, mert Isten Fia volt, mert küldött volt, mert soha nem bukott, így nem tartozhatott a földhöz, és egyetlen földön élő népcsoporthoz sem. Mindenek felett állt, így egyetlen félanyagi vagy anyagi világ lakóival nem volt egyenszerű. A tökéletesnek, az isteni jónak természetes kifejezési formája a harmónia, vagyis a szívet-lelket gyönyörködtető szép. Tehát mivel elérte a tökéletesség fokozatát és a jót teljes tökéletességében bírta, ezért ha itt a földön megjelent is, az egész külső megjelenése csakis ennek a tökéletes jónak megfelelő szép kellett, hogy legyen.



szemlézte: Bíró László

Miért szükséges a nemzet életében a letiprás és megalázás időszaka?

Az anyagi felemelkedés egy nemzet életében ami az általános jólétben, valamint politikai, gazdasági és katonai hatalom formájában nyilvánul meg, nagymértékben a háttérbe szorítja a szellemi fejlődést és felemelkedést és ez nagyon káros a nemzet számára. Ebben az anyagi bőségállapotban ugyanis mindenre van idő és pénz, csak a szellemiség hanyatlik, nem az intellektus, hanem az a törekvés, hogy Istenhez közelebb kerülhessünk.

Lássuk hogyan fejti ezt ki a Névtelen Szellem.
“Vajon az emberi lélek is, ameddig tévelygéseinek és bűneinek szabad terük van a világban, ameddig még a testi jólétet, előnyt, örömöt és boldogságot talál, gondol-e Istenre, szüksége van-e addig a szabadítóra, segítőre, aki őt kiemelje az ő állapotából? Nem, a test és a vér boldog és megelégedett a tévelygések világában, mert hiszen a test és a vér nem kíván egyebet, mint hogy válogatott ételekkel jóllakjék, és hogy mindennel, amit az érzékein keresztül élvezhet, kielégülhessen. Tehát ameddig még lehetősége van, hogy mindazt megszerezhesse, addig nincs szüksége a szellemiekre.
Tekintsetek csak ti is magatokba, testvéreim, és látni fogjátok, hogy minden lélekben a szenvedés, a megpróbáltatás végezte el azt a munkát, amely legyőzte a világ felé való vágyakozást és így van ez a nemzetek esetében is. A csalódásokon szerzett keserű könnyek mosták el azokat a vágyakat a lelketekben, amelyek titeket szinte elszakíthatatlan szálakkal kötöztek az anyagi világhoz és annak örömeihez.
Így tehát a külső szenvedésekre szüksége van az emberi léleknek, mint ahogyan szüksége van az aranynak a maga természetes állapotában a tüzes kemencére, hogy megtisztulhasson, kiolvadhasson a salakból. Az emberi lélekben megszerzett jó és igaz vágyaknak és tapasztalatoknak szükségük van a szenvedésekre, hogy a lélek hibás következtetéseiből, ferde nézeteiből meggyógyulhasson.
A rabszolgaságban, a nyomorúságban a test és a vér mindinkább elveszíti az emberi gondolat- és érzelemvilágra ható erejét. Azt akarja az Úr, hogy a világi élet gyönyörűsége, a világi élet kívánása, a test és vér törekvése összébb és összébb legyen szorítva a nép lelkében, hogy az befelé fordítsa a tekintetét, a lélek világa felé, hogy itt, a lelki világban szólhasson az Isten Lelke hozzá.

Mert kívül harcok, háborúk, szenvedések, jajkiáltások, könynyek és viharok áradata tombol, elvek csatáznak egymással. Ebben a zűrzavarban, ebben a halálhörgéssel és kétségbeesett jajgatással teljes külső világban pedig Isten szava nem hangzik és nem adhat visszhangot az emberi lélekben. A lélek csendjében, a hit belső világosságában, a bizalom által nyert belső békében visszhangozhat csak az Isten szava; csak ott találja meg a lélek önmagát, mert Istenhez csak a hit békéjén keresztül közeledhet.
Szükség van arra, hogy Isten a népet akár többszáz évig is elnyomva tartsa, hogy addig megérhessen a nép lelkében a szabadulási vágy, de nem az anyagi síkon, hanem szellemileg fölfele emelkedve, amig eljut arra a szellemi felismerésre, hogy minden anyagi múlandó és értéktelen. Nem a bosszú, a revans, vagy a revizó jelenti a megoldást, hanem megtérésünk, ami az anyagitól való elfordulásunkat jelenti a szellemi értékek irányába.
Az élet egy folyamatos változás és mindig egyirányú, azaz mindig csak előre halad és soha semmi sem tér vissza egy régebbi állapotba. Aki mégis megpróbálja visszaforgatni a változások kerekét az reménytelenül küszködik és ha valamilyen eredményre is jutna, az sohasem lesz olyan mint a régi. Ezért a szellemi ember nem foglalkozik a múlttal, csakis a jelennel.
Nem büntetésképpen, nem a karma törvénye szerint kerül egy nemzet elnyomott szolgai állapotba, hanem szükség van erre a szenvedésre, hogy lehulljanak róla a gőg és hiúság anyaghoz kötő bilincsei.
Mint ahogyan az aranyat olvasztókemencében választja ki a tűz a salakból, úgy van a szenvedésre szüksége az emberi léleknek, hogy mind a jó, mind a gonosz kiválasztódjék belőle, azaz az emberi szellem különválassza az aranyat a salaktól, meg tudja különböztetni a jót a rossztól. És hogy e két véglet közt álljon meg az emberi szellem és keresse Istent, a Titokzatost, a Végtelent, a Megismerhetetlent, a Kikutathatatlant, hogy Hozzá kapcsolódjon, és bizalommal vezetni hagyja magát Általa.

Amikor a nép látja, hogy testi törekvéseinek, vágyainak nincs tere, nincs lehetősége: akkor fordult befelé. Az ő atyáinak Istenéhez, felküldve oda imádságát, sóhajtását és könyörögve, hogy segítse meg őt s vezesse bármerre, csak szabadítsa meg szenvedéseitől.

A lélek fejlődésének a célja, hogy életei során kigyomlálván magából a rossznak még a csíráit is és megerősödve a jóban, a sikeres próbatételek után, minél hamarabb egy magasabb létállapotba emelkedhessen ki e földi világból. Ugyanez a cél érvényes a népekre, nemzetekre is. Csak addig tart a szenvedés és megpróbáltatás míg nem tanul belőle és nem változtatja meg gondolkodás és viselkedésmódját. A nemzet szellemesedésével együtt, vagy megváltoznak a külső körülményei, vagy rövid időn belül kiemelődik egy magasabb létsíkra.”

szemlézte: Bíró László

Ego és alázat.

A megvilágosodásnak két fő akadályát említi a szellemtudomány: az egoizmust és a karmát.
Az alázat az egyetlen, ami képes kiirtani az egoizmust.
A hit és az alázatosság elválaszthatatlanok, melyek együtt képesek harcolni sikerrel az egoizmus ellen.

Az egoizmus állapotát jellemzi a „csak én vagyok” állapota, a szeretet pedig ennek a fényében a „csak te vagy” tudata. Az egoizmus legfőbb karmaképző, a szeretet a legfőbb karmaoldó erő. Az egoizmus a sötét erőhöz köthető, a szeretet pedig a jó, Krisztusi oldalhoz. Minden ember rendelkezik önzéssel, aki egy energiaminta, elementál. Egy olyan „program”, ami beleszól az ember életébe, az „én vagyok” tudatot segít felébreszteni. Egyfajta ”ajándék” amit a sötét erő adott az embernek, amiben benne van a saját sötét lényének tulajdonsága is, és így jött létre az egoizmus, a „csak én vagyok” érzete.
Maga az elementál egy pozitív energia, ami a sötét erő mesterkedésére az önzésmentes öntudat helyett az önzést szüli meg. Szinte minden emberi vétek az egoizmusból fakad.
Az egoizmus százszázalékosan tombol, ügyes álruhába bújik és sokszor ezért még szeretetnek is tűnhet. A szellemi úton az egoizmus leküzdése a legfontosabb. Maga az akarat hatalmas erővel bír, csak az egoizmus nem engedi, hogy a bölcsesség helyes irányt adjon neki.

Az érzelmi átélés terén fontos az alázat lelkületével és a saját egoizmusunkkal is találkoznunk. Ha megnyílunk, és áhítattal figyelünk valamit, akkor egy kicsit félreteszünk az egoizmusból, azonban ha például mi kerülünk a figyelem középpontjába akkor egy pillanat alatt maximumra mehet az egoizmus.
Csakis a valódi önismeret és az alázat segíthet.
Ha olyannal találkozunk, ami rávilágít önzésünkre, vagy negatív irányba akar kimozdítani minket, próbáljuk ki, hogy nem állunk ellen. Ha egy kritikát kapunk engedjük be a lelkünkbe. Szinte érezzük, ahogyan éget, valamit „lemar” a lelkünkben, valószínűleg egyik hiedelmünket kezdi feloldani. Utána pedig az alázatos lelkület marad meg bennünk.

A példa kedvéért olvassuk el az alábbi kritikákat az egoista emberről! A lényeg az, hogy lassan, átéléssel olvassuk, ne álljunk ellen, engedjük, hogy a lelkünkbe hatoljon……….. nyugodtam magunkra vehetjük.

„ Az egoista ember énkórságban szenved. Főként magával törődik. Társaságban, de ha egyedül van is, csak saját magáról beszél, magáról gondolkodik. Mondja, csak mondja a véleményét. Újra és ő újra csak a saját érzéseit éli át. Neki mindig igaza van, mások véleménye számára nem olyan fontos. Mások igaziból nem érdeklik. Vagy, ha egyáltalán el is hiszi, hogy másoknak is lehetnek problémáik, azokra nincs ideje. Aztán van, hogy belemerül másoknak a bajába. Majd Ő megoldja, segít, tanácsokat osztogat, persze a saját problémáit se tudja megoldani.

Úgy érzi több másoknál, különb. Olyan eredeti. El van foglalva magával, Ő a centrum. Ha valami hall mindig magára alkalmazza. Egy dologban azt nézi, azt hallgatja, mások beszédéből, könyvekből csak az érdekli, ami úgy érzi őrá vonatkozik.
Ami tetszik senki, az ezért tetszik, mert neki szimpatikus, ami rossz, az azért rossz, mert neki – szokásainak, kiskori hiedelmeinek és öntudatlan emlékei miatt – antipatikus. Mindent ez alapján ítél.

Kicsiny tudása van pedig a világról – hisz nézzük meg kiktől tanult. Szülei, iskolatársai, tanárai, ócska könyvei, gyermekkori tévéfilmsorozatok, rádióműsorok, egyszerű barátok. Ők az Ő nagy tanítói. Keveset ugyan, de Ő is hozzágondolt, azonban ez igen csekély. Kamaszkorában már kész volt idomítása, tanítói kiváló átlagembert faragtak belőle.
Ami ellen háromévesen tiltakozott, tizenhat évesen már harcosan védelmezte. Azt hitte, sokat tud. Ekkor dőlt be igazán a sötét oldalnak. Elkezdett véleményt alkotni. Felnővén már mindenről van véleménye. Másokkal kegyesen megosztja ami gondol, tanácsot ad, ítélkezik, lebecsmérel, elutasít, vagy esetleg dicsér…..valójában csak találgat csak.
A vélemény azt jelenti, hogy fogalma sincs az igazságról, de őt ez nem is érdekli. Az Ő véleménye nem a valóság, Isten őrizzen, hogy a világ olyan legyen, amiket Ő gondol róla.

Az egoista ember első látszatra ítél, könnyen lenéz másokat, de csak ritkán tisztel, akkor sem őszintén, viszont könnyen eljár a szája a kritikában. Gőgjében magán kívül mindenről megfeledkezik. Szüleiről, akik felnevelték, azokról akik tanították. A természetről amiben él, szinte semmit sem tud. Nincs ideje ásvány -, növény – és állatvilágon gondolkodni, pedig nekik köszönheti földi életét. És persze általában elfelejtkezik az angyalokról és Istenről, akik élete minden pillanatát fenntartják, teremtik, segítik.
Róluk is legfeljebb így szól: az Én védőangyalom, az Én Istenem.

Persze lehet, hogy rátalál a szellemi útra, máris tanítvány lesz. Még többnek érzi magát, vagy esetleg bűntudatban lesz a legnagyobb. Különleges vagyok, vagy bűnös vagyok, mindegy, a VAGYOK lényeg. Az úton az ember megváltozik. Na nem fejlődik, csak változik….eljátszza, hogy más lett. Játszik mások előtt, a benne élő szülő és önmaga előtt. Jó fejnek akar látszani, bölcsnek, érzékenynek, szépnek, ügyesnek, tehetségesnek, eredetinek, erősnek, különlegesnek – valakinek akar látszani – de épp ezzel lesz senkivé. Még tanítója és Isten előtt is játszik. Hazudik magának és az égnek is, talán ez a legfurcsább, hiszen Isten mindent lát, miért alakoskodik akkor? Miért nem őszinte? Mitől fél?

Persze van olyan is, hogy tényleg fejlődik…. a kegyelem miatt.
Mégis magáról beszél, dicsekszik, érzi, hogy valaki, hogy elért valamit, hogy teljesít.
És ekkor büszke lesz. Vagy éppen kudarcot él át, azt hiszi, Ő senki, neki nem megy, kétségbe esik. Még haragszik is, tán dühöng. A világ rossz. Ő pedig ott ül a baj kellős közepén….. megint a közepén. Nem érdekli akkor, hogy a világ Isten ajándéka – Istennek tán ez fáj a legjobban – nem érdekli a megváltás érte elszenvedett kínjai, hogy Isten akkor is, még a szenvedő arcú egoizmus vétkét is magára veszi. Nem érdekli, hogy ki teremtette Őt, hogy Isten bízik benne. Nincs kedve tenni, vigasztalni, vigasztalhatatlan…. mert még itt is Ő tudja jobban.

Aztán lehet, hogy úgy érzi, Ő nem is önző. Hiszen van, amikor jól van, semmi baja, erényes. Senkit sem utál, sőt mindenkit szeretet, mások is szeretik. Lehet, hogy minden jónak tűnik …. csak nehogy valaki azonnal rosszat mondjon róla.
Mert azonnal mentegetőzni kezd, még füllent is, torzít, bármit kimagyaráz. Hogy miért van neki igaza, miért jogos, miért tiszteletre méltó.
Csak magyaráz, csak magyaráz, aztán elnyugszik megint. Ja, dehogy erényes! Csak magában, maga által, csak önmagának él….az egoista ember”

Lélegezzünk egy mélyet, fújjuk ki magunkat. Borzalmasak ezek az egoisták, nehéz ilyet megemészteni. Minden jogos kritika megszüli az alázatot.
Fontos azonban, hogy a kritika ne érzelmi ömlengés legyen.
Ha megértjük és komolyan vesszük, hogy minden Isten által van, még az utálkozó, minket becsmérő ember szavai, sorfájdalmaink tanításai is, és valóban minden az Övé: a tárgyaink, a föld, de még a testünk, lelkünk is, akkor az érzés is megszülethetik ehhez.

(Felhasznált irodalom: Manifesztum 2004. október)

UI:

A szeretetlenség hogyan rombolja a világot?
https://www.youtube.com/watch?v=pnnUVoDOo94

„Azért jöttem, hogy nekik
életük legyen és
bőségben
legyen”

Krisztus király vasárnap

Ima




Mindenható Atyám, mélységes hálával borulok le a Te mindenhatóságod előtt, amivel lehajolsz a bűnös világokra, hogy mindazt az erőt és az isteni tulajdonságokat, amit a bukott szellemek bukásukkal elvesztettek, Benned megtalálhassák és a mindenhatóságod által újjáépülhessenek. Eme isteni „tulajdonságod” nélkül nem lenne semekkora lelki - szellemi újjáépülés, gyógyulás és növekedés sem, hanem minden szellem megmaradna abban az állapotvilágban, amelyet bukásával kiépített magának. Tehát kedves Atyám, kérlek légy irgalmas hozzánk, Tőled messze esett gyermekeidhez, mert szükségünk van Rád, a Te mindenhatóságodra és a szellemünk gyógyulásának megfelelő kegyelmi hatásaidra.
Köszönöm Atyám, hogy a Te Szent Fiadban, az „emberfiában” lehajoltál hozzánk és egy bőséges lelki és szellemi életet tettél lehetővé Általa, amely Élet által újjáépülhet a Te képmásodra és hasonlatosságodra a szellemünk, mert a bukással elvesztettük a hozzád való hasonlóságot is és a bukás által az ellentét képét és hasonlatosságát öltöttük magunkra. Újra és újra arra kérünk Atyám, hogy bocsásd meg az összes bukásunkat és teremts újjá bennünket, hogy ezáltal az újjáteremtési folyamat által visszanyerhessük az eredeti kinézetünket, vagyis azt a formát, amelyre Te minket megalkottál. Adj erőt követni ezeket az újjáteremtési folyamatokat, amelyeket a bukás eredményeinek a megtagadásával és a kitermelt negatívok részleges elfogyasztásával tudunk csak asszimilálni a lelkünkben. Ezért hát kérlek jóságos Atyám, hogy folyamatosan küldj segítséget a földre, a bűneik következményeivel küzdő, vergődő gyermekeidnek, hogy addig amíg be nem zárulnak a mennyek kapui, megtisztulhassanak, begyűjtethessenek ők is ama mennyei csűrbe, ahova a nagy aratás alkalmával az érett búzaszemek már begyűjtettek.
Köszönöm Uram Jézusom neked, hogy lejöttél hozzánk, az Anyától nagyon messze került gyermekeidhez és hogy az Atya lehajolhatott Általad hozzánk. Mélységes hálával adózunk ezért neked, mert ahogyan Te csak Mária méhében tudtál megfoganni, úgy az Atya csakis Benned tudott lehajolni erre a mélyen elesett világra. Köszönet és hála illet Téged Uram, amiért lehoztad nekünk az elvesztett Életet, és annak bőségét. Add, kérlek, hogy kitakarítva a mi lelkünket, be is tudjuk azt fogadni.
Hálás vagyok Neked is Mária, amiért vállaltad Jézus anyjának a misszióját, és az ezzel a misszióval járó összes szenvedést, az emberiség megváltása érdekében. Köszönöm, hogy esélyt adtál arra, hogy részesülhetünk az Életben, Jézus Krisztusban, a Te Szent Fiadban, az Általa lehozott életben, amelyre épül az egész üdvösség, az üdvtörténete minden egyes bukott szellemnek.

Amen



Mit is tudott volna kezdeni Isten az Életet megtagadó, minden életlehetőségeket elvesztett szellemmel, akinek annyi ereje sincs, hogy kábultságából, az örök kárhozat állapotából valamennyire is feleszméljen, mint hogy megbocsássa a bűneit, felébressze zsibbadt állapotából és elindítsa a fejlődésnek az útján. Ennek érdekében Isten, mindig a szellem állapotához mérten a neki szükséges legjobb és legmegfelelőbb eszközöket használja, amiben Isten szeretete jut kifejezésre. Jézusnak ama kijelentése, miszerint Isten nem kívánja a bűnös halálát, erre az állapotra kiterjedően vonatkozik, pedig a halált, mint az örök kárhozatnak állapotát nem Isten alkotta meg, hanem maga a lesüllyedt szellem. Istennek az az akarata, hogy ezek az állapotok mihamarabb megszűnjenek a halál állapotai lenni és hogy Isten Országává alakuljanak át, mert Isten nem semmisít meg semmilyen negatív állapotot, hanem a boldogság állapotára igyekszik átformálni a szellemek újjáteremtése által. Bármilyen állapotról legyen is szó, azokat a szellemek csoportjának minősége hozza létre. Ahol nincsenek szellemek, ott nincsenek állapotok sem. Szellemek viszont mindenütt vannak, tehát állapotok is mindenütt vannak. Nincs olyan hely, illetve állapot a teremtettségben, ahol nem lennének szellemek, akár testet öltve, akát szellemi állapotban, ami annyit jelent, hogy nincs üres, illetve lakatlan hely a világegyetemben, csak az emberi szem számára tűnik úgy, hogy a világmindenség üres. Isten szemszögéből nézve nem lenne értelme, sem célja egy üresen álló, élettelen világnak a mindenségben, ezért minden, a szellemek által megalkotott világ lakott, mely fejlődésre, a pozitív irányba történő átalakulásra van meghívva. Minden egyes életturnus ezt a célt, a fejlődést van hivatva eredményezni. Mindig egy - egy fejlődési turnus végén dől el az, hogy ki halad tovább a rotációval és ki marad vissza a kiinduló ponthoz zuhanva le, hogy a fejlődésben előrelépett világ kilökött salakján visszamaradva, elölről kezdje a fejlődést, mert hogy bárki, aki megbukik egy fejlődési turnust, annak a világnak a kezdeti állapotára süllyed vissza és amikor az újonnan, a gravitáció által kialakult salakvilág lakhatóvá lesz, akkor a szellem, onnan kezdheti elölről a fejlődést. Addig viszont mély álmot alszik a szellem a forró anyag sűrűjében, a maga alkotta örök kárhozatba zárva, ahonnan csak Isten kegyelme hosszú szenvedésekkel tudja csak felébreszteni a szellemet.

Egy ilyen átalakulás előtt áll a ti világotok is. Aki azonos ütemben tudott haladni a fejlődés menetével, vagy legalábbis az elmúlt kétezer év alatt fel tudta magát tornázni a kívánt szintre, az továbblép a fejlődés létráján egy magasabb világba, aki viszont nem, az a rotációból kilöketik a külső (szellemi és fizikális) sötétségre. Igaz, ezt az átalakulást megelőzően a föld kapott kétezer évet, („Mondjátok meg annak a rókának, - Heródesnek - hogy ma és holnap dolgozom…” „Egy nap Istennél ezer esztendő…”) hogy akinek igaz elszántsága van a továbbjutásra, az elérhesse az Isten által megadott normatívákat, aki viszont nem hajlandó továbbhaladni, az visszamarad és nagyon hosszú alvás és szenvedésteljes ébredés után, amikorra lakhatóvá válik az új „salak- világ”, sokkal kisebb esélyekkel és segítséggel kezdheti elölről a szellem a fejlődést. Mivel az elmúlt kétezer év sem érte el a várt eredményeket, ezért, - lásd Isten szeretetét- meghosszabbította a fejlődési turnust egy krisztusi élet - idővel. Igaz nem ingyen adatott ez, hanem a föld fejlődésén munkálkodó magas missziós szellemek, a negatív erőmennyiségeket átemésztő, a szellemgyermekeiket elősegítő munkájuk által, mert semmi sem adatik ingyen, a szellemnek mindenért meg kell dolgoznia. Minél magasabb egy szellem, annál több munka vár rá az alacsonyabb világokon az alacsonyabb világok lakóinak fejlődéséért. Minél inkább a fejlődés kezdetén van egy szellem, annál inkább rá van szorulva egy ilyen érte dolgozó szellem munkájára és ahogyan emelkedik egy ilyen szellem, a szintjének megfelelő, a fejlődést elősegítő munkát kap a saját világában. Így, mivel Krisztus Urunk a legtökéletesebb szellem, ezért, Máriával karöltve, sok missziós szellem kíséretében, Ő vállalta a legnagyobb missziós, megváltói munkát a földön.

A fentebb említett törvény, a szenvedtetve nevelő törvény, amely igencsak körülzárja a lelket, pontosabban a lélek bűnös törekvéseit, arra van hivatva, hogy korlátozza azokat, és csak annyit engedjen felszínre törni, amennyit a testbe zárt szellem le is tudna küzdeni, ha éppen akarna, ha viszont nem, akkor, hogy a kitermelt negatív erők ne sújtsák agyon, hanem esélyt adjanak a beismerésre és az újabb próbán a helytállásra. Ugyanis ennek a törvénynek is, mint minden másnak, az emberi lélek fokozatához mérten történő törvény megnyilvánulásnak az a célja, hogy a szellem átmenjen a halálból az Életre, vagyis a szellemi halálból, a szellemi feltámadásra. A szellemi halál az isteni erők teljes veszteségéből kifolyólag keletkezett, míg ebből az állapotból történő kiemelkedés a feltámadási folyamatok által nyer kifejezést. Az első feltámadásban viszont akkor lesz része egy szellemnek, amikor le tudja vetkőzni ezt a szintű anyagi világot, melybe beleágyazta saját magát és az isteni folyamatok által el tudja hagyni ezt a világot. Tehát aki be fog jutni az átalakult földre, annak része lesz az első feltámadásban. És mindezek a feltámasztási folyamatok elsősorban Istennek köszönhetők, mert Ő már ott volt a föld kialakulásának kezdetén, amiről Mózes így számol be: “És Isten lelke ott lebegett a vizek felett” és tovább halad a folyamat a tékozló fiú példájában megjelenő kegyelem által,(de ez már gyakorlatilag a Jézus által lehozott kegyelmi törvény) miszerint az Atya elébe siet a már hazavezető úton félútig eljutott gyermeke elé. Ez már gyakorlatilag az első feltámadás, mert ahova úm. Isten „lejön” az legalább a negyedik szféra, habár még itt is vannak bizonyos, a bűnök okozta sebek, pl: nagyon nehezen tudnak megbocsátani ebben a szférában, mert az „igazságnak a világa” és nem a szereteté, tehát erős a gőgön alapuló igazságérzet. Ezért ez a szféra még az Isten Országának csak az előcsarnoka, de mégis a megújult föld első szféráját is a negyedik szféra fogja képezni. Ezért írja Mózes, hogy „Isten Lelke lebegett a vizek felett…”, vagyis az akkor még nem létező negyedik szféra felett, de a föld vezetését illetően,a feltámadási folyamatokat Isten az ő Lelkének a jelenléte után, Jézus Krisztusra, Máriára, majd az Újszövetségben az ő minden nap a „kereszten meghaló munkatársaira” bízta, akik az Ő nevében beálltak a világot megváltó szellemek csatasorába, a „via dolorosa”, a magát teljesen Isten szeretetének az önfeláldozó szenvedésekkel teljes útjára. Minél több eredményt ér el valaki ezen az úton, annál nagyobbra növeszti Isten Országát a földön.

Az Istennel történő találkozás, ameddig „lejön” az Úr, az minden esetben a negyedik szférában jöhet létre, amint azt a fentebb említett két példában már említettük, de ha az elragadtatást, mint tényt vesszük figyelembe, az is ebben, vagyis ettől a szférától kezdve történik: „Az Úr eljön a felhőkig (a levegőig) és szétküldi angyalait a szélrózsa minden irányába, hogy összegyűjtsék az Övéit.” De ez nem azt jelenti, hogy a földi embernek a negyedik szféráig nincs vezettetése, de igenis van: ”Az Emberfia a magvető…a mag az Isten Országának fiai…” A negyedik szféra a másodikra , míg az ötödik szféra a harmadik szférára gyakorol pozitív hatást. „Elküldöm a Szentlelket, Aki megítéli a világot.” És ha azt vesszük figyelembe, hogy a tizenkét apostol van hivatva megítélni Izrael tizenkét nemzetségét, azaz a földön élő tizenkét embertípust, akkor az is kiderül, hogy az apostolok az Isten Országának a fiai, akiket gyakorlatilag „széthintett” az Úr a föld szellemeinek a vezetésére. Júdás megjelenésével a „júdás” típusú emberek is ki lettek választva az üdvösségre való elvezetésre. De mivel Júdás elbukott, (ugyanis azért született meg, hogy az Úr mellett megtérjen, mert egy nagyon régóta javulni vágyó szellem volt, de nem sikerült kitartania az Úr mellett) ezért a hozzá hasonló típusokat nem ő fogja megítélni, hanem az, akit helyette Péter választott közösen a többi apostollal. „Elküldöm számotokra az Igazságnak a Lelkét, aki elvezet titeket a teljes igazság megismerésére” (és útbaigazítást nyújt a számotokra, az igazságok között történő eligazodásban.) Ahhoz tehát, hogy a földi ember el tudjon jutni az Isten Országába, vagyis, hogy át tudjon menni a halálból az Életre, a megújult földre, legalább a negyedik szféra Igazságát kell megismernie és magáévá tennie. Amikor azt mondta az Úr: „Ha megismeritek az Igazságot, az Igazság szabaddá tesz titeket”, akkor is ezekre az igazságokra célzott, merthogy annyi féligazság és egyéb eszmeáramlatok láttak már főként mostanában napvilágot, hogy képtelen az ember eligazodni és eljutni az üdvösségre, de ha megismeritek az „Igazságot” mindezektől a féligazságoktól szabadokká váltok és csak az Igazságot követitek, melynek révén eljuthattok az Atyához, hisz: „Én vagyok … az Igazság…, senki sem mehet az Atyához csakis Énáltalam.” Sőt mi több, azt mondja az Úr: „Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem tud eljönni a Vigasztaló.” „Keressétek és kutassátok Isten Országát és annak Igazságát”, akkor is ezekről a benneteket szabaddá tevő igazságokról beszélt.
Aki tehát már megismerte és magában asszimilálta az Igazságot, -(legalább) a negyedik szféra igazát- az szabaddá vált minden más, alacsonyabb (dogmatikus) igazságtól és követi azt.

De ekkor még az igazi (benső) tudásról, vagyis a benső kereszténységről nem is beszéltünk, ami gyakorlatilag már az ötödik szféra igazságát képezi. (Minderről szeretetből, útbaigazítás gyanánt tettünk említést.)
Tehát az Úr a Szent Szellemeket főként az alacsonyabb világokba küldte munkálkodni, hogy legalább a negyedik szféráig elvezessék a rájuk bízottakat. Sőt azt is ígérte az Úr, hogy: „Eljön az idő, amikor nem példabeszédekben szólok hozzátok, hanem az igazságot fogom nektek szólni az Atyáról.”
Ti eme kijelentés beteljesedésének vagytok a tanúi, gyermekem!
Igaz, nehéz az Út, mert az embernek önmagát, az önös énjét, a hajlamait, kell feláldoznia, amitől sok esetben bizony elcsügged az ember! Ezért van szükségetek a Vigasztaló Szentlélekre, Azért jobb, hogy elment az Úr, mert (az elmenetele alkalmával) szenvedéseivel és véres keresztáldozatával megtisztította a föld szellemi környezetét a Szent Szellemek munkája számára. De ahhoz, hogy ennek az áldozatnak továbbra is hatása legyen, szintén véres áldozat szükségeltetik. Akik ilyen missziót vállaltak, nagy mértékben elősegítették a föld előrehaladását. A földön végzett áldozatuknál fogva a szellemvilágban viszont, még nagyobb munkát tudnak végezni, Akik nem csak elvezetnek az Igazságra, hanem vigaszt is nyújtanak a csüggedőknek és bátorítást a megfáradtaknak.
„Elküldöm a Szentlelket, Aki meggyőzi a világot a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében. A bűn az, hogy nem hisznek bennem, az igazság az, hogy az Atyához megyek, az ítélet az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”

„Bűn az, hogy nem hisznek bennem”

Ez a Szent Szellemek feladata és munkája a földön gyermekem: meggyőzni a világot arról, hogy a legnagyobb bűn a hitetlenség, (vagyis nem hinni Krisztusban), mert minden előrehaladásának, így az üdvösségnek, is a hit az alapja: “Aki hisz üdvözül, aki nem hisz, már eleve elkárhozott.” Üdvözülni annyit jelent, mint az Isten Országába eljutni: “Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” Ugyanis mindenki számára Ő az Élet forrása.: “Én vagyok a szőlőtő és ti a szőlővesszők…”, csak sajnos, hogy senki sem tud úgy rákapcsolódni Krisztusra a bűnök miatt,- ami nem más mint a gőg és az érzékiség, ugyanis minden egyes bukásnak a hitetlenség az alapja,- a hitetlensége miatt, hogy a szellemi életnedveket teljes egészében Krisztusból merítse, pedig, valóban: „Én vagyok…az Élet…”- mondja Ő és csakis Belőle, az ő messiási fluidjaiból merítve haladhat előre a földi ember a fejlődésben, mert ezeknek a fluidoknak lelket-szellemet újjáteremtő és éltető erejük van. (Az Úrvacsora alkalmával is ebből merít magának krisztusi erőket, fluidokat az ember.) Erre mondja az Úr: „Én azért jöttem, hogy nekik Életük legyen és bőségben legyen”,(hogy ezáltal eljuthassanak az Életre)” Ugyanis ha nem jött volna el Jézus, mostanra nem lett volna élet a földön, mert annyi bűnt elkövettek az emberek, hogy már akkor megállt volna a föld forgása és beállt volna a háromnapos sötétség, ami ezután fog bekövetkezni. És mindenki elkárhozott volna. Tehát a szó legszorosabb értelmében igaz az, hogy azért jött, hogy a földlakóknak kegyelemből meghosszabbítsa a fejlődési lehetőséget azáltal, „…életük legyen…” De még így sem tudott mindenki eljutni az üdvösségre, még ezt a kegyelmi időt is meg kellett hosszabbítani. Ez az az idő, amiben ti most éltek, de ez már nem nyerhet hosszabbítást, mert ahhoz ismét egy Messiásnak kellene megszületnie, hogy elszenvedje a kitermelt negatív erőket. Ezeknek az erőknek és az erőket irányító sötét szellemeknek ugyanis ki kell tombolniuk magukat ahhoz, hogy a cselekedeteik alapján meg lehessen őket ítélni, ugyanis általános törvény az, hogy az ember a cselekedeteivel vonja magára az ítéletet. Bűn a negatív gondolat és érzés, de az ítélet a negatív cselekedetek által jön létre. Azt, hogy mennyire bűn nem hinni Krisztusban, az is igazolja, miszerint: „Én vagyok a feltámadás és az Élet.” Ahhoz tehát, hogy: „…nekik életük legyen…” a feltámadási folyamatokon is keresztül kell menni minden bukott szellemnek, mert csak akkor kezdődik igazából az Élet, amikor már feltámadt a szellem az anyagból, hisz az anyag a bukás produktuma, amelynek vissza kell alakulnia ősanyaggá, vagyis ősvilágossággá, mert az anyag őseredete az ősfény, ez sűrűsödött anyaggá a bukás következtében.
„Aki nem eszi az én testemet és nem issza az én véremet, (szellemesített Krisztus Testét, krisztusparányokat) nincs annak közössége velem.” Az Úrnak ebben a kijelentésében rejlik az a folyamat, amelyen keresztül az emberi lélek hozzá tud kapcsolódni a „szőlőtőhöz”, mint erőforráshoz, sőt mint tisztulási folyamathoz is, mert aki él az Úrvacsorával, annak akár fizikális, vagy szellemi részével, abban a lélekben Krisztus Lelke él és visszafejleszti a bűnös hajlamokat és megsemmisíti azoknak a lélekre gyakorolt hatásait. Tehát, „Higgyetek Istenben és bennem is higgyetek!” Az ember ugyanis hit által üdvözül.

„Az igazság az, hogy én az Atyához megyek.”

Ahhoz, hogy az Úr az Atyához menjen, eredményesen be kellett töltenie Isten akaratát, vagyis a megváltás művét végig kellett vinnie. Ne mondja senki, hogy ez könnyű volt a számára, ugyanis kisgyermekkorától fogva minden pénteken azért imádkozott, miközben átélte a nagypénteki eseményeket, hogy Isten adjon neki erőt az emberiség megváltásához. Nem pattogtak volna el a hajszálerei és nem csordult volna ki a vére nagycsütörtök éjszakáján a haláltusa közepette, amennyiben olyan egyszerű lett volna az Atyához vezető út, habár Ő maga mondta: „…senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Tehát innen a földről Jézus volt az első, aki az Atyához ment, de hogyan? Vérével áztatta fel az Atyához vezető utat. Egy édesanya megkérte Jézust, hogy mindkét gyermekét vigye oda, ahova ő fog menni. Jézus erre azt válaszolta, hogy akkor nekik is ki kell inniuk azt a kelyhet, amelyet Ő maga iszik ki, vagyis azon a nagyfokú szenvedésen mindkét fiának át kellene mennie, amin Ő megy át, ahhoz, hogy eljuthassanak a messiások világába. Tehát az Atyához vezető út, a szenvedések útja! Habár másutt meg viszont mégis csak azt mondta: „Elmegyek és helyet készítek nektek, … mert azt akarom, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Akiknek akkor ezt mondta, egy, azaz János kivételével mindannyian és még nagyon sokan mások keresztre szegezve fejezték be küldetésüket. Nem azt mondom, hogy a messiások világába jutottak, de az bizonyos, hogy missziós szellemekként tették a lábukat a földre, akik azért jöttek, hogy életükkel tanulságot tegyenek az emberiségnek Jézus mellett, Jézusnak viszont az irányába érzett szeretetükről tanúskodhassanak, mert Jézus közelébe lenni, testközelbe látni Őt, érezni szeretetét, hallgatni bölcsességét, látni csodáit és szeretetüket ily módon kifejezni, csak ez egyszer volt alkalmuk. Egyébként is, ha azt vesszük figyelembe, amit az ő követéséről mondott, akkor abból is ez az út vehető ki:
„Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen.” A kereszt nagysága, súlya és típusa a szellem fejlettségétől és a vállalt missziótól függ, de mindenképpen szenvedéseket kell vállalnia annak, akinek az Isten Országába kell eljutnia. Az elragadtatás után, az első és második szférába tartozóktól üldöztetést szenvednek a harmadik szférabeliek és nagyon sokan kereszten fogják befejezni az életüket. Tehát nekik is meg kell szenvedniük, azaz ki kell inniuk a részükre előlátott kelyhet ahhoz, hogy bejuthassanak, ha nem is a mennybe, de legalább az előcsarnokába. Azok viszont, akik elragadtatnak, már előbb kiegyenlítették a földi igazságokkal a számláikat és nem köti őket semmi ehhez a földi világhoz.

Tehát olyan hatalmas igazság az, hogy „Én az Atyához megyek” hogy millió és millió szellem követheti Őt az Isten Országában a számukra kijelölt helyre. És: „Aki engem követ, nem jár sötétségben.” De: „Aki utánam akar jönni, (ki ki a maga szintjén) naponként tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem.” És ahhoz, hogy ez működhessen: „Azért jöttem, hogy nekik életük legyen és bővölködjenek benne.”
Ahhoz, hogy Ő az Atyához mehessen, dolgavégezetlen kellett felemelkednie, másként nem adhatta volna át magát az Atya vonzalmának és Ő maga sem vonzhatott volna mindeneket magához. „Amikor felemeltetem (az Atyához) mindeneket magamhoz vonzok.”
Amikor Illés „tüzes szekéren” (saját fluidjai voltak, és nem ufo, amelyek őt a magasba emelték) emelkedett fel, köpenyét visszadobta szolgájának és a köpennyel együtt a hatalmát is ráhagyta az „utódjára”. Ez előkép volt arra nézve, ahogyan Jézus emelkedik fel a Mennybe, visszahagyva hatalmát az apostolokra és a tanítványokra: „Menjetek széles e világra, tegyetek tanítványommá minden népet és kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében…” Sőt már előbb Péternek átadta a föld szellemei feletti hatalmát: „Az emberfiának hatalma van a bűnöket megbocsátani.” „…amit feloldozol a földön, fel lesz oldozva a mennyben is…” Majd a Szentlélek kiáradása alkalmával főként Mária volt az, akit az Úr a Szentlélek erejével megkoronázott, mint „jogos utódot” és így Máriára és Péterre bízatott azóta is a föld szellemi vezetése. Sőt: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” amit a felemeltetése alkalmával itthagyott az általa kiválasztott személyek részére, mint vezetők részére.

Mindez az igazság: -„Az igazság az, hogy az Atyához megyek.”- megvalósítása nélkül nem mehetett volna fel Jézus az Atyához és nem küldhette volna el a Szentlelket.
A Szentléleknek, a sok más feladata mellett, nélkülözhetetlen szerepe a földi ember üdvössége számára a bűnök megbocsátása, mert bűnbocsánat nélkül nem lehet bejutni az Isten Országába, vagy legalább az előcsarnokába! Mivelhogy olyan sok bűnt követett el az ember, hogy képtelen azok következményeit elszenvedni, de viszont a bűn okozta lelki-szellemi terhekkel megpakoltan nem juthat be az Isten Országába, ezért szükséges a feloldozás, tehát csak feloldozással lehetséges az Oda történő felemelkedés. A Szentlélek feladata az elkövetett bűnök alól történő feloldozás, azaz a feloldozás, a Szentlélek ereje, vagyis a Szent Szellemek által történik: „…amit feloldozol a földön…”
Az értetek ingyen, szeretetből felajánló missziós szellemek szenvedéseit és az életüket beragyogta: „Azért jöttem, hogy nekik életük legyen és bőségben legyen.” Másként nem lehetett volna mindazokat a gonosz szellemek és földi követőik okozta szenvedéseket elviselni, amelyet a „naponkénti keresztfelvétel” szenvedése okozott nekik.

„Az ítélet az, hogy ennek a világnak fejedelme megítéltetett.”

Amikor az Úr Jézus a földre jött, a legmagasabb igazságokat hozta magával, de sok mindenről nem beszélhetett: -„Sokat mondhatnék még nektek, de most még nem tudnátok elhordozni…” - mert az emberek nem voltak annyira tiszták szellemileg, hogy azokat az Igazságokat be tudták volna fogadni és ellenkező hatást váltott volna ki a lelkükben. Az ember ugyanis azokat az igazságokat tudja asszimilálni, amelyeknek az alapja már benne van a lelki világában. Amennyiben nincs, akkor azokat az igazságokat visszautasítja és az „ördög igazságainak” tekinti és még a képviselőit, de még a követőit is valamilyen formában keresztre juttatja, hogy a magasabb igazságok helyébe a sajátját tudja beilleszteni, amely igazság nem borzolja a lelkiismeretet és nem követel változást. De az „igazság-gyilkosok” ennél fogva nem is juthatnak el az üdvösségre, csak ha megbánják bűneiket és követik az üdvözítő igazságot. De amikor az Urat és vele együtt az Eszmét a vesztőhelyre kísérték, az üdvözítő eszmének magva már el volt vetve az emberi szívekben, az Isten Országának Fiai már szétküldettek. És amikor azt hitte ennek a világnak fejedelme, hogy az isteni küldött halálával minden véget ért, amikor diadalmámorban úszott a szellemi csőcselék, akkor egyszer csak megnyílt a sír ajtaja és diadalmasan, a halál felett aratott győzelem zászlajával a kezében, megdicsőült testben kilépett az isteni Megváltó, sok millió szellem feltámadására.
A szeretet, az áldozatkész isteni szeretet győzött a halál és a halált eredményező ördögi eszme felett, minek következtében ennek a világnak fejedelme (legyőzetett és) megítéltetett
az embereknek a halálból való feltámadására és üdvösségére.
„Ne féljetek én legyőztem a világot!” Mert: „Bűn az, (ha) hogy nem hisznek bennem.” Viszont: „A bűnnek zsoldja a halál.” vagyis teljes megsemmisülés, örök kárhozat.

(Mielőtt félreértés esnék: egy örökkévalóság, vagyis az eon, egy fejlődési turnus. Ennyi idő alatt kerüli meg a teremtettség a központi napot, Isten székhelyét. Az örök kárhozat tehát egy eon és utána egy következő életturnusban jön el ezeknek a feltámadása.
Most is egy ilyen Örökkévalóság van lejáróban. A feltámadáskor sokan feltámadnak, némelyek az Örök életre, némelyek az örök kárhozatra.
Tehát jól vigyázzatok, hogy hogyan éltek, mert nagy a tét.)

Isten kegyelme, irgalmas szeretete legyen mindnyájatokkal (!), mert:

„Én azért jöttem, hogy nekik Életük legyen és bőségben legyen.” Az Úrnak eme kijelentésébe vetett hitre az utolsó időkben nagy szükségetek lesz gyermekem.


Ada, 2022. nov. 20.

Krisztus áldozatának hatása az emberek lelki világára - Felvezetés
Részlet Laurentius szellem „Az utolsó óra munkásaihoz” c. könyvéből

Az Úr Jézus Krisztus nevével üdvözöllek benneteket, aki a mai nappal belépett az emberi társadalomba, és azzal, hogy az emberi társadalomnak tagjává lett, egy új, világraszóló korszakot nyitott meg. A régiek elmúltak. Az emberi társadalom az ő emlékére mindannyiszor egy új időszakot nyit ezen a napon. Ezt az időszakot esztendőnek nevezi, és a múltat elhantolva, a jövő elé rendszerint reménykedve néz.
Aki Benne hisz és az ő nevét hívja segítségül, az rendszerint minden munkáját Vele kezdi. Illő, hogy ezt az új esztendőt, ezt az új időszakot mi is az ő nevével kezdjük. Az ő neve a legnagyobb név, amely névnek megszemélyesítője a szegletkő, amelyen a megváltás egész épületének súlya nyugszik. Ő a mi világosságunk, ami megvilágítja életutunkat.
Még a természet is dokumentálni kívánja, hogy Ő a sötét földön megszületett világosság.
Az ő születéséig a napok rövidülnek, a sötétség folyton és folyton tért hódít a világosság rovására. mindaddig, míg elkövetkezik a napforduló, és akkor újraszületik a világ, a fény folyton és folyton tért hódít a sötétség rovására, egészen az aratás időpontjáig.
A föld szellemi társadalmában is a sötétség folyton-folyvást nagyobb tért hódított a lelkekben a világosság rovására mindaddig, míg megszületett a Megváltó, a világ Világossága. Az ő születésétől fogva a világosság egyre nagyobb tért hódít a lelkekben a sötétség rovására mindaddig, míg eljön a nagy aratás, amikor az Úr kiküldi az ő aratóit az aratásba, és az érett gabonát csűreibe takarja, a konkolyt pedig, amelyet együtt enged nőni a tiszta búzával, olthatatlan tűzzel megemészti.
Kezdjük hát az évet mi is Jézussal, a mi Urunkkal, e világ Világosságával, hogy e világosság fényeskedjék és ragyogjon a mi lelkünkben és folyamatosan továbbterjedve lassan-lassan átvilágítsa egész lényünket, és hogy a mi lényünkön keresztül az a belső világosság lassan-lassan mindjobban átszűrődve világítson mindazoknak, akik körülöttünk vannak, és akik ezt a világosságot felfoghatják.
Szeretném ezzel a mai alkalommal, hacsak egy szemernyivel is, a lelketekhez közelebb hozni az Úr Jézus Krisztust. Hozzá akarom közelebb vinni a lelketeket, hogy boldogítsalak benneteket, illetőleg Ő boldogítson benneteket azáltal, hogy nagyobb teret foglaljon el a lelketekben. Mert az igazi boldogság kritériuma az, hogy a lélekben mennyi van Krisztusból.
Ha a lélek sokat tartalmaz Krisztusból, akkor a boldogság rendíthetetlen, mély, mert a legszilárdabb alapon: a békességen épült fel. Minden más boldogság romlatag, hosszabb-rövidebb életű; a földi boldogság pedig, amikor összeomlik, maga alá temet igazi értékeket is, olyan értékeket, amelyek jobb sorsra lettek volna érdemesek. De az a boldogság, amelyet Ő ajándékoz a léleknek az ő jelenlétével, soha el nem múlik, soha össze nem omlik, sőt a lélekben lévő értékeket mindig ragyogóbb, tündöklőbb színekben füröszti.
Nincs magasztosabb cím az Isten Fia számára, mint amit Ő adott Magának, amikor azt mondta, hogy az "ember" fia. A legmagasabbrendű alázatosság megpecsételése ez a szó, mert amikor Ő Önmagát az ember fiának mondja, testvéreiül fogadja mindazokat, akik itt alant nyüzsögnek, Magát sem téve különbnek, mint azok, akik közé idejött a földre.
Azáltal, hogy itt megszületett, tényleg Magára vette a mi bűneinket, a mi betegségünket, a mi terheinket, mert hiszen azokba a fluidokba öltözködött, amelyek telítve voltak a mi bűneinkkel. Ezeket az erőrétegeket vette Magára éppen úgy, mint ahogyan magára kell vennie kényszerképpen a bűnös embernek.


Összeállította: Bíró László

A csatolt anyagok listája:

Krisztus áldozatának hatása az emberek lelki világára
Adai közlés - Én vagyok a feltamadás és az élet
Ki mit vetett azt fogja aratni is
A földi élet próba, vizsgatétel
A jövő alakulásának az alapja
HANG - Vélemény a papi nőtlenség állapotáról
Hit

https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGirdLWIjAlcx19ctfCw?e=4C4PvN
Innen letölthetőek külön a mai csatolt anyagok a tárolóból

https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw
A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár
Szellemi tanítások fiókjába is több mint hét évre visszamenőleg.

https://www.youtube.com/watch?v=JzUgDCG7Yjg
Útmutatás az utolsó időkre – Hangoskönyv részlet (Lilla)

https://www.youtube.com/watch?v=C5Sbwr053qw&t=3s
Harcmodor az ellentéttel szemben – Hangoskönyv részlet (Lilla)

https://www.youtube.com/watch?v=2hietUoKV5o
Napszellem oktatása – Hangoskönyv részlet (Lilla)

https://www.youtube.com/watch?v=oeCAzFev8rY
Misztériumok IV. Rész – Hangoskönyv részlet

Kilenc napos Karmaoldó Program


Ez a gyakorlatsor az egyik legerősebb és legintenzívebb karmaoldó módszer. Évente kétszer érdemes elvégezni. Ajánlatos újhold napján elkezdeni. Erre a kilenc napra ki kell iktatni – amennyire csak lehet – minden hírközlő eszközt (például tv, rádió, újságok, telefon, számítógép) Ezt hívják médiaböjtnek.

Mind a kilenc napon el kell végezni mind a kilenc gyakorlatot!

A gyakorlatok elvégzésével komoly hatással leszünk a múlt életből hozott karmacsirákra, oldjuk azokat vagy megszüntetjük.

1. Ne elégedetlenkedj! Nem méltatlankodj, ha valami nem úgy történik, ahogyan vártad. Fogadj mindent örömmel a sorstól. Keresd meg minden eseménynek a fejlesztő és tanítóoldalát.
2. Ne kritizálj! Ne bírálj se embert, se tárgyat, de még magadat sem. Legyél ítéletmentes mindennel és mindenkivel szemben.
3. Figyelj magadra! Valósíts meg egy folyamatos önreflexiót! Figyeled éberen, ahogy gondolataid felmerülnek és távoznak. Légy tudatos tetteid végrehajtása közben is.
4. Kelj korábban! Mind a kilenc napon kelj fel egy órával előbb a szokásosnál. Ezt az egy órát használd ki a szellemi fejlődésre. A lehető legjobb valamilyen szellemi témájú könyv figyelmes olvasása.
5. Étkezz helyesen! A kilenc nap alatt ne fogyassz állati eredetű ételeket (hús, hal, zsír, tojás, tej, tejtermékek) Csak nyers gyümölcsöt, zöldséget és magvakat (dió, mogyoró, mandula stb..) egyél. Igyál sok tiszta vizet. Naponta csak egy főétkezés legyen (Gyümölcsfogyasztás nem számit étkezésnek)
6. Meditálj! Minden nap találj alkalmat a magányos visszavonult meditálásra. A meditációs gyakorlatot bevezetheted légzésed vagy egy gyertyaláng figyelésével. Próbáld meg teljesen kiüresíteni magad. Ürítsd ki magadból minden akarati, érzelmi és gondolati megnyilvánulást.
7. Tegyél valamit naponta, amit egyébként nem tennél! Naponta legalább egyszer tegyél olyasmit, amit nem szeretsz megcsinálni, és egyébként nem kellene elvégezned. Olyan tevékenységet válasz, ami nem fontos a mindennapi létfenntartáshoz.
8. Légy önzetlen! Mindennap hajts végre legalább egy önzetlen cselekedetet, amiről senki sem szerezhet tudomást. Tegyél valami mások vagy a világmindenség érdekében, de maradj a háttérben. Olyan tettet hajts végre, ami áldozattal vagy lemondással jár.
9. Nézd vissza a napod! Minden este lefekvés előtt nézd végig a napodat fordított sorrendben, a lefekvéstől a felkelésig. A nap visszanézése ne tartson tovább 10-15 percnél. Értékeld ki a napodat. Ha olyan ponthoz érsz, ahol szerinted máshogyan kellett volna viselkedni, akkor képzeld el az általad helyesnek tartott viselkedési módot.

(Forrás: Manifesztum 2005. május)

UI:

Beszélgetés Dr. Bistey Zsuzsa klinikai pszichológussal • 2016
Komoly szellemtani előadás
https://www.youtube.com/watch?v=dBCctClOirg

Névtelen Szellem az anyagi világ teremtéséről

Az anyagi világ teremtése.

A szellem Isten teremtésének a következménye, ennélfogva ő maga is azokat a képességeket tartalmazza, amelyek Isten lényében vannak, és ezek közt, mint legfontosabbat, a teremtőképességet. A szellem, akár anyagi testben, akár szabad állapotban a „semmiből", önmagából gondolatokat és érzéseket termel ki. Ezek a gondolatok és érzések erők, még pedig a leghatalmasabb, a legátütőbb és legintenzívebb erők.
Isten is, mint szellem, csak gondolatokat és érzéseket teremt. Az ő gondolatai és érzései a szellemek, akik az ő világosságburkukban a bennük lévő isteni szikrából merített erővel továbbteremtenek gondolatokat és érzéseket. Ezek a gondolatok és érzések az Istentől való eltávolodás folytán mind sűrübb és materiálisabb formában jelenvén meg, létrehozták az anyagot. Előbb a finom, ritkább anyagot, amilyen volt a föld is valaha, és amilyenné ismét lennie kell, majd a további elhajlás és eltávolodás folytán a már előttetek is kézzelfogható anyagot.
Az az egész (anyagi) teremtettség, amelyet szemléltek, úgy, mint van, nem más, mint gondolatoknak és érzéseknek megdermedt tömege. A hatalmas hegyek nem egyebet jelképeznek, mint az emberi szédületes nagyotakarást, amellyel az Egeket akarja megostromolni. A vérengző vadállatok az ellenszegülő és gonosz elvek által alkotott fluidok materializációi. A természet szépsége, a virágok színpompája és mindaz, ami a szemet és a lelket gyönyörködteti, a szép és nemes gondolatoknak a látható világban való érvényesülése, amelyeket fogva tart és megmerevít az elfajulás és a gonosz gondolatoknak anyagbaöltözése.

Megjegyzés: Tehát az anyagi világ teremtése nem Istené, hanem a mienk, bukott, teremtő erővel és szabad akarattal rendelkező szellemeké. Az isteni erő csak rendbe tette az általunk alkotott káoszt és szép lassan visszafordított minket a bukás alsó holtpontjáról. Az egész általunk teremtett anyagi világot meg kell váltanunk, mi magunk, mert helyettünk senki sem teszi meg,
Mivel? Azokkal az erőkkel, amelyekkel teremtettünk, azaz érzésekkel és gondolatokkal. Nincs semmi más, ez a nagy titok. Hogy megválthassuk magunkat és az anyagi világunkat nem kell semmi más, csak változtatás, azaz önmagunk és az általunk megrontott világunk megváltása. A krisztusi tanítások és a példája által mi magunk, egyenként és külön-külön kell megváltoztassuk szabad akaratból a gondolatokból és érzésekből fakadó teremtéseinket. Ennek a jó útra tért teremtésnek az állapotát nevezzük megváltásnak. Minden szellemi szennyet, mit év milliárdok alatt létrehoztunk, magunk kell eltakarítanunk, melynek a módja a szellemesítés.

szemlézte: Bíró László

Hétvégi filmajánló

Griffin & Phoenix
amerikai romantikus dráma, 102 perc, 2006 Henry Griffin halálos beteg. A rák lassan, de biztosan legyőzi a szervezetét. Az orvosok szerint jó, ha két éve van hátra. A férfi ezért elhatározza, hogy kihasználja a hátralevő idejét. Otthagyja a munkáját, Greenwich Village-be költözik, és belekezd a regényírásba. Egyik nap találkozik az életvidám Sarah Phoenixszel. Remekül érzik magukat együtt, minden bolondságra kaphatók: összefirkálják a víztornyot, belógnak a moziba, tehervonaton potyáznak. Griffin és Phoenix egymásba szeret,Ketten együtt beteljesítik Phoenix gyerekkori álmait... ám Phoenix súlyos titkot hordoz magában.

https://videa.hu/videok/film-animacio/griffin-es-phoenix-2006-drama-romantikus-2fm2XsDVY4af9Tqc?fbclid=IwAR2Q_zbFj0Z80RSq2NfnDFE2fmU5PdoNO36ZQLK2ZaA6W2wR0Z2dpSbcFmI

https://videa.hu/videok/film-animacio/griffin-es-phoenix-2006.-drama-film-romantikus-2kx84MBC7tJaXbTs?fbclid=IwAR06BwdcHqUhyZvYrcoUiDTFFyuUOj5UEkIU1gP-ZslRiMbG6ycPXnhKuuc


https://www.youtube.com/watch?v=28QnihKRfTg

A lélek teljes megtisztulásának útja

Részlet a Névtelen Szellem "Ezoteriák" című könyvének I. kötetéből

Lehet valaki mint ember elsőrendű eredményekkel teljes életet élő; és hozzon bár a közre nézve áldást a működésével: de ezzel még mindig csak nagyjából és csak vázlatosan mutatja meg azt, amivé lennie kell. Az aprólékosságokban való kidolgozás mutatja meg mindig, hogy mennyi a lélek értéke a földi emberben; hogyan állja meg a helyét a duális érzésben, hogyan mint szülő, mint testvér, mint barát stb., stb.
A léleknek ezek a közvetlen kapcsolatai azok, amelyek az ember tulajdonképpeni benső értékét vannak hívatva megmutatni. Mert jóllehet kívülről, önmegtagadással, lemondással, tanulással, erős akaratkifejtéssel eljuthat az emberi lélek addig a fokozatig, hogy a testétől, vagyis a fantomjától megszabadulhat, és a fluidi világba ültetik át azok a természeti erők, amelyeket leküzdött, amelyeket legyűrt.
De a fluidi világban minden-minden a bensőt igyekszik kifejezni; a fluidi világban a test helyett egy fluidtakaróba burkolja magát a lélek, és ez eltakarja a benső ént a maga gondolataival, vágyaival, hibáival és kisebb-nagyobb tökéletlenségeivel együtt; de eltakarja az erényeket is, azokat a szépen kicsiszolt lelki megnyilatkozásokat, amelyek az ént csakugyan megmutathatnák.
Ezek a fluidokba zárt szellemek még talányok, ezek még nem bontakoztak ki, ezekben még lehetnek olyan megnyilatkozások, amelyek ha felszínre kerülnek, esetleg megpróbáltatásokat vonnak maguk után. Tehát tudjátok meg, hogy akik már fluidba burkolódznak, azok még nem egészen tiszta és hibátlan szellemek. (Úgy képzelhetjük ezt el mintha a fizikai életben egy gyönyörűnek vélt testet fátyol takarna, mert a léleknek még van takargatni valója és még nem kész arra, hogy föltárja teljes önvalóját vállalva ezzel a további munkát és megpróbáltatásokat.)
Mert az még nem elég, hogy a szellem ismeretei világosabbakká válnak, és önmagába tekintve előítélet és részrehajlás nélkül tudja megítélni önmagában is azokat a hibákat, gyengeségeket és gyarlóságokat, amelyek még uralják, amelyeknek még letakarva szükséges lenniük.
Mert ha egymás előtt nyilvánvalók lennének, még mindig fájdalmakat és csalódásokat okoznának egymásnak. De amikor a szellem anélkül, hogy emiatt külön fájdalmak érnék, egyszerűen a maga világos értelmével és ítéletével önmagából mintegy kivetíti a hibáit, és önmaga igyekszik tőlük Isten segítségével meggyógyulni, s önmaga kéri a maga erejéből azokat a megpróbáltatásokat, amelyek az ő pozitív érzését mintegy mérlegen kimutatják: akkor az ő fluidburka elkezd ritkulni, áttekinthetővé válni. S akkor mindazok a szép, igaz, jó és nemes törekvések, amelyeket az Isten igazsága ragyogott át, a bensőből mint gyengéd színek kezdenek a külsőn átvilágítani és áthatni azokat a fluidokat, amelyek a szellemet takarják. Viszont elsötétedik a fluidburok ott, ahol olyan érzések, gondolatok és emlékek lappanganak, amelyeket a szellem önmagából, a bensőből a külső felé igyekszik kivetíteni ahelyett, hogy eltitkolni akarná.
Ezen a fokozaton lévő szellemek azok, akik nem szégyellik, és nem takargatják a hibáikat és gyengeségeiket, hanem éppen, mivel meg akarnak tőlük szabadulni, nyilvánvalókká teszik azokat a többi szellem előtt, vagy pedig testet öltenek és olyan helyzeteket, olyan állapotokat vállalnak, hogy ezek a hibák az énjükben kidomborodhassanak.
Tehát az ilyen szellem már kezd az igazihoz hasonló lenni. Amikor a benső átüt a külső burkon, akkor kezdenek a szellemek növekedni, és kezdik magukra venni a mennyei formát, vagyis a „tökéletes ember” formáját, amivé a szellemeket az isteni akarat, az isteni eleve elrendelés teremtette, ahogyan őket életre hívta. Ebben a formában szépek, egymásra nézve vonzók, örömöt és gyönyört okozók. Nem megpróbáltatásokat okoznak egymásnak, hanem örömöt és boldogságot mind az egymással való érintkezésben, mind pedig a munkában. És mivelhogy mindenütt öröm, boldogság, közvetlenség és szeretet az, ami őket összetartja, az Isten szeretete így teljesedik ki, így ragyogja be azt a világot, ahol élnek, és ahol továbbmunkálkodni vannak hívatva.
Itt kezdődik a tulajdonképpen való élet. Az eddigi élet csak a halál homályából való lassú kiemelkedés volt. És én, mint az én Uramnak egyszerű és kicsiny szolgája, minden erőmmel, akaratommal és minden munkálkodásommal ezt a célt szolgálom, hogy ti is mindnyájan — akik megértetek arra, hogy a lelketeknek egy kicsiny része visszatükrözze az Isten arculatát abban az érzésben és vágyakozásban, amellyel a jó és igaz felé fordultatok — szolgáljátok azt a célt, hogy a halálból, a halál árnyékából kiemeljétek azokat, akik a tévedés és a bűn miatt még a szenvedésteljes állapot terhét és bizonytalanságát hordozzák a lelkükben.
Azért én mindent elkövetek, hogy azoknak, akik munkát vállaltak az Úr szőlőjében, minél nagyobb örömük és boldogságuk legyen, hogy lássák meg, hogy az Isten végtelenül jó. És hogy a lelkük megnyíljék az igaznak, az isteni jónak a befogadására, hogy ez az igaz és isteni jó áthassa a lelkük minden rétegét, felbontsa és megsemmisítse a bűnt, és a bűnre való hajlandóságot. Hogy boldogok legyenek abban a kibeszélhetetlen nagy örökségben, amelyet Isten tart fenn számukra.
S hogyha szenvedni kell is ideig-óráig, ha lemondást, ha megaláztatást kell is elviselni a jóért és igazért, ha lépten-nyomon önmegtagadással jár is ennek az érvényesítése: csak az isteni jó és igaz érvényesülhessen, s akkor ez felemel mindnyájunkat és mindnyájotokat. És akkor, ha szenvednetek kellett is, ha elvetetteknek éreztétek is magatokat: örömmel és boldogan adtok hálát, hogy a magatok életével és lelki erejével is odaállhattatok abba a munkába, amely minden egyes lélekért külön-külön harcot hirdet az ellentéteszmével, az ellentét világával szemben.
Minden legkisebb erőparányért külön-külön harcot kell vívni, és győzni kell. Mert az ellentét nem olyan könnyen engedi ki a kezei közül azokat a lelkeket minden járulékaikkal együtt, akiket egyszer a hatalmába ejtett. De azzal a világossággal, amelyet az Úr adott, és azzal az áldozattal, amelyet Ő hozott értünk, megmutathatjuk az utat azoknak a lelkeknek, akik a hitre már be vannak állítva, akik már megelégelték a tévedések útját, a csalódások eredményét, a szenvedéseket, a fájdalmakat; akik már éhezik és szomjúhozzák azt a jót, amit senki el nem vehet tőlük, azt az igazságot, amely rendíthetetlen és megmásíthatatlan.
Akiknek a lelkében kialakult ez az érzés és ez a vágy, azoknak az Isten ingyen kegyelméből bőségesen adja ezt a jót, csak fogadják el, csak ékesítsék és erősítsék vele magukat, és legyenek önmagukat átadók, alázatosak Istennel szemben, és akkor meg vannak mentve. Ebből származik az a tétel, hogy: „Aki hisz, az üdvözül, és aki nem hisz, az máris a kárhozatot hordozza magában.”
Hit által vonhatja ezt a világosságot magához az ember; hit által cselekedhetik jót és igazat; ha pedig hite nincs, hiába van a szeme előtt az igazság, hiába töltik bele, hiába erőszakolják rá: az a kárhozat hatalmában van, mert nem tudott a jóban hinni, hanem a hitével a rosszhoz tapadt, mert tévelygésében azt hitte, hogy az a jó, az a helyes, amit ő lát annak. Csak egy hajszálon múlik, és mégis óriási az eltérés.
Ez csak a földön van így, nem a szellemvilágban, mert a földön pozitívabb a hit, és nagyobbak az eredmények. A szellemvilágban azonban kevés az alkalom, és nincsenek lehetőségek, hogy a lélek ezt a hitet kamatoztathassa, ezt a hitet munkába állíthassa, megnagyobbíthassa és megerősíthesse. Itt a földön ez a hit mutatja meg a lélek erejét és felkészültségét azáltal, hogy amikor itt áll mellette a rossz, a tévelygés, a bűn, az erőszak, a csábítás, a lélek mégis rendíthetetlenül hisz abban a jóban, amely Istentől való. És inkább vállalja a szenvedést és megpróbáltatást, csakhogy az engedelmességét áldozatképpen bemutathassa Istennek.
Ezzel sok bűne megbocsáttatik, sok tévedése eltöröltetik, és sok rossz eredménye megsemmisül, amelyek mint sötét árnyak követték a lelkét. Mert Isten kegyelme kiemeli őt ez által a hite által arra a világosságra, amely bizonyossággá alakul ki a lélekben.

szemlézte: Bíró László
--
Szellemtani Irodalom:
https://onedrive.live.com/?authkey=%21AB84AloMtPMjlEc&id=8627752B1B3312C8%2147563&cid=8627752B1B3312C8

A szellemtan a szeretet tana

Részlet Dr. Pataky Árpád "Bevezetés a spiritológiába" című könyvéből

Mi, a magyar szellemtanosok, ezért mellőztük eddig és a jövőben is a médiumi jelenségek létrejöttének „tudományos” magyarázgatását, meghagyva ezt a parapszichológia, ezotéria, stb név alatt működő irányzatoknak, mert mi e vonatkozásban teljes mértékben a már leírt szellem-elmélet alapján állva arra koncentrálunk, hogy összefoglalását és logikai magyarázatát adjuk az egészen magas létsíkról ide sugárzott olyan szellemi közléseknek, amelyek összhangban állnak a krisztusi tanokkal, de egyben el is igazítanak a megtérést szolgáló ismeretek megértésében. Lényegében ugyanis mi ezt nevezzük spiritológiának annak kiemelése mellett, hogy a szellemtan (spiritizmus) nem kíván vallás lenni, csak a Tamások filozófiája, empirikus bölcselet (spiritológia), amely a tények és bizonyítékok erejével próbál hatni a tagadó vagy kétkedő emberekre, hogy észérvek alapján végre igaznak fogadják el azt a magasztos tant, amelyet Krisztus Urunk, a világ Világossága, a mi Megváltónk hozott az emberiségnek.
Adelma vezetői ezt így summázzák:
„A szellemtan a szeretet tana. Minél jobban elterjed, annál inkább fognak a szeretet zászlaja alá gyülekezni a földi vándorok, annál inkább egyesülnek a föld összes hitvallásai a szeretet tanában és a belőle származó erényekben”.
Ha pedig ilyen a szellemtan - márpedig ilyen - akkor nem a vallásokban rejlő szellemi erők megbontására, hanem azok egyesítésére tö¬rekszik. Egyedüli fegyvere a szeretet, útmutatója pedig az evangélium.
Ezért nem is lát vetélytársat a föld egyetlen vallásában sem, legke¬vésbé a keresztény vallásokban. Sőt a vallások hittételeit sem veti el, ha¬nem rámutat azok mélyebb jelentőségére és bennük az igazság szimbo¬likus kifejezési módját látja.
A szellemtan bölcselete, vagyis a spiritológia tehát a továbbiakban nem a klasszikus lélektant meghaladó, másként okkult vagy médiumi jelenségek leírásával, a kísérletekből levont vagy levonható elméletek, hipotézisek értékelésével kíván foglalkozni, hanem az alapvető emberi létkérdések (létbehívás, bukás, teremtés, evolúció, reinkarnáció stb.) felvetésével, ismertetésével és magyarázatával, amelyek nem emberi spekulációk eredményeként születtek, hanem a Krisztus vezetése alatt ál¬ló szellemvilágnak kivételes formában közölt, de mindenkor érdekünket, megtérésünket szolgáló kegyelmi kijelentéseinek foglalata. Persze ezt is lehet kritizálni, elutasítani, de létjogosultságát eleve kizárni nem. Mert amint egyéni bukásunk a szabadakarat következménye volt, a visszatérésnek is szabadakarati elhatározásból kell megtörténnie. Az elvekben és eszközökben való válogatásnál is ugyanez a szabály!
Miután nagy vonalakban ismertettük a spiritizmus, mint mozgalom és ab¬ban annak a magyarországi Egyletnek történetét, amelynek - úgy látszik - mégiscsak lehetett valamiféle küldetése azáltal, hogy a XIX. század utolsó harmadától kezdve olyan szellemi értékeket közvetített médiumai útján a magasabb létsíkról ide, amelyek most, a harmadik évezred hajnalán, a materialista világnézet kudarcaiba belefáradt emberiség számára az élet és halál mibenlétéről, a honnan, miért, hová létkérdésekről talán érthetőbb, logikusabb válaszul szolgálhatnak.
Milyen csodálatos az isteni törvény működése! Engedi, hogy minden érzés kiélhesse magát, megmutatkozzék a maga valóságában, hogy aztán az ember magától jöhessen rá annak helyes vagy helytelen voltára. Olyan ez, mint a természet ama bájos jelensége, hogy az erdőben még állnak a sudár fák, a hatalmas egyedek, de a humuszos talajon szép csendben, meghúzódva már sarjadnak, növekszenek a csemeték, hogy az öreg fák kidőlését követően nyomban, frissen és újultan szolgálják az élet továbbfolyását! Lehet, hogy ugyanígy újulhat meg több mint 50 év elnyomás után az immár 133 év¬re visszatekintő magyarországi evangéliumi szellemtan (spiritizmus) is és teheti közkinccsé szellemi értékeit?! Ez több mint valószínű, sőt bizonyos!
Nyomban leszögezzük azonban, hogy nem szenzációs tantételekről, má¬gikus receptekről van és lesz szó, hanem indokolt állításokról, isteni törvé¬nyekről, krisztusi útról, benne saját életünkről, amit nagyon régen mi, az isteni szikrák a gőg és engedetlenség folytán mint bukott „Évák-Adámok” bontottunk meg, miért is a kegyelmi törvény saját erő-anyagunkkal együtt ide, erre a sártekére utalt, ahol most a szabadulás útját járjuk, ami aztán ne¬vezhető akár evolúciónak is... .
Íme a szellemtan tömör válasza - persze elfogadásra kötelezés nélkül az évezredek óta mindig keresett, de igazából sokak által még ma is megol¬datlannak tartott létkérdésekre!
Közismert tapasztalati tény az emberek erkölcsi és értelmi különfélesége, a primitívtől a lángészig, a szent és erényes embertől a legelvetemültebb go¬nosztevőig. Honnan ez a mély szakadék? Tudjuk, hogy a bűn szabadakaratot tételez fel. Ámde a szabadakarat a szellem tulajdonsága.
A bűn tehát a szellemben rejlik. Honnan van akkor az, hogy vannak gyermekek, akik már zsenge korban gonosz hajlamokat árul¬nak el, míg más gyermekek a jóság és erény mintaképei?
Olyan kérdések ezek, melyek az egyházak azon álláspontjával, hogy Isten a szellemet-lelket (saját fogalmazásuk szerint: szellemi lelket) a fizikai fogamzás pillanatában teremti, összeegyeztethetetlenek. Hiszen ebből az következnék - miután Isten csak tiszta szellemet teremthet - hogy minden gyermeknek egyforma erkölcsi és értelmi képességekkel felruházva kellene születnie. Oly ellenkező feltételezés pedig, vagyis hogy Isten különböző képességekkel teremt, ellenkezik az Ő igazságosságával és szeretetével.
A szellem eredetére vonatkozó eme abszurd elmélettel ellentétben a szellem korábbi létezésének tana, a préexistencializmus viszont, minden felmerülhető kérdésre logikus feleletet ad. Az isteni gondviselés bölcs intézkedését kell látnunk abban, hogy mind a szellembukás eszméje, mind az annak következményeitől („kárhozat”) való szabadulást biztosító újratestöltés, a reinkarnáció tana szimbolikusan megvan a szentírásban, a mitológiákban, a különböző bölcseleti rendszerekben, sőt még itt-ott az egyház kebelén belül is. Sem a dogmatizmus, sem a materializmus nem tudta megsemmisíteni eme gondolatok terjedését, mindössze az emberiség fejlettségi fokozatához igazodva módosult, változott, más és más alakban bukkant fel, míg végre az evangéliumi spiritizmusban kiteljesedett.
Eszerint mind az elsőd, mind a másod létbehívás (valójában ez az igazi a semmiből való teremtés, vagyis Isten egy-egy gondolatának létbe szökkenése) mennyei síkon, Isten közelében történt szeretetből. Az elsődök esetében egy bizonyos isteni terv megvalósításában való részvételre, a másod teremtményeknél pedig a gőg és engedetlenség miatt elbukott elsődök meg mentésében való részvételre. De ezek egy része („Ádám-Évák”) szintén a bukás útjára lépett. Megkezdődött tehát kegyelemből és a hűn maradt elsődök, a Messiások vezetésével működő isteni törvények szerint az anyagi világok megalakulása (csakis így érthető az a krisztusi mondás, hogy „Én voltam, mielőtt a világok lettek volna” és ezáltal a „Szentháromság titka” is megoldottnak tekinthető.)
Ennek lényege pedig - nézetünk szerint - az, hogy nem a világok lettek előbb, nem az anyag, hanem a szellem, és minden esési fokozatban a vilá¬gok alakultak a szellemekhez, és nem a szellemek a világokhoz, mert hiszen a világok is a szellemek működésének kifolyásai.
Az így keletkezett anyagi világokon aztán a mélyen bukott szellemek vezeklés és tisztulás céljából anyagi testet öltenek magukra azáltal, hogy a ter¬mészeti törvények működése a megfelelő formákat létrehozza. E tisztulási folyamathoz azonban egyetlen testöltés nem elegendő, miért is a bukott szel¬lemeknek a reinkarnáció törvényét kell követniök.
Ámde, amíg az anyag gépiesen követi a törvényt és attól el nem térhet, addig a szellem - szabadakaratánál fogva - ellene is szegülhet a haladás tör¬vényének. Ez bizonyos feszültséget, diszharmóniát, zűrzavart idéz elő, míg végre a természettörvény minden törvénytelen anyag-erőt kiválaszt és kidob a hozzátartozó derotáló szellemekkel együtt. A törvényesen rotáló világok kidobott salakjaiból új világ képződik. E képződő világ erő-anyagában zsibbadt, öntudatlan állapotban hever a szellem, várva egy újabb feltámasztásra.
Ez a hosszú ideig tartó állapot a szellem nagy éjszakája, amire Krisztus így mutat rá: ,,Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhatik." Olyan állapot ez, amelyben a szellem "tömlöcbe zártan", minden szabadságát elve¬szti, s nem szabadul ki onnan, míg tartozását le nem törlesztette.
Micsoda automatizmus! Valóban, nem Isten büntet tehát, hanem a tör¬vényt megszegő, engedetlen szellem bünteti önmagát.
Ámde ebből a halálból is van feltámadás, ez az állapot is véget ér egyszer, mert örök kárhozat nem létezik. Jó azért hamar kiegyezni az ellensé¬günkkel, míg az úton vagyunk vele, hogy át ne adassunk a bírónak, a bíró a foglárnak, hogy tömlöcbe vettessünk!
Ezek lesznek majd az érdemi rész fő témái. Persze nem tudjuk, hogy az egyszerü és logikus válaszaink részletes kifejtése milyen visszhangra fog ta¬lálni, és elfogadásának mennyi a tényleges esélye, holott roppant nagy a je¬lentősége! Általa ugyanis feloldódhat a kétkedő emberben az az óriási fe¬szültség, amit benne a lét eredetének téves elméletei, a körülötte ténylege-sen működő sok-sok rossz származási okának ismeretlensége és a jövő kétsége miatti aggodalmak okoznak.
Vagyis az életre, halálra, jövőbeli sor¬sunkra, eme letagadhatatlan nagy-nagy valóságokra adandó válaszok lehet¬nek azok, amik megteremthetik nyugodt napjainkat, amiért élni, dolgozni érdemes, hiszen ezáltal ama boldog világ felé irányíthatjuk lépteinket, amelyet valamikor elhagytunk, és ahonnan érkeztek és érkeznek kegye¬lemből azok a csodás szellemi kijelentések, amikről az imént szóltunk és folytatólag szólni akarunk.


szemlézte: Bíró László

„Elég a napnak a maga baja, a holnap
majd gondoskodik
magáról.”

(Advent I. vasárnapja)


Ima


Mindenható, mindeneket betöltő és éltető Atyám, lelkem örök hálát rebeg, amiért nem fordítottad el orcádat a bukott gyermekeidtől, hanem felragyogtatod a te szent Fiadban, a Jézus Krisztusban, hogy minden bukott gyermeked hazataláljon, vissza az örök hazába, ahonnan valaha Téged csúnyán megcsúfolva elhagytunk, hogy a saját utunkat járva hátat fordítsunk Neked, ó mindenség Atyja.
Kérlek bocsásd meg bukásunkat, emelj vissza magadhoz és ölelj bennünket atyai kebledre, mert védelmet, békét és nyugalmat csakis Nálad lelhetünk ó Atyám.
Hálatelt szívvel a porba hullva borulok le előtted Uram, Jézusom, hogy ily módon fejezzem ki a kifejezhetetlent, ama hálát, amelyet érzek Feléd amiért értünk elhagytad az otthonodat, a boldog fényhazát, és testet öltöttél magadra, mint a szenvedés, a gyötrelmes kínhalál, vagyis a megváltás eszközét, hogy nekünk életünk lehessen és bővelkedhessünk az Általad lehozott Életben. Bocsáss meg nekünk azt, hogy oly sokszor visszaéltünk a bőséges Élet nyújtotta lehetőségekkel és az helyett, hogy a szabadulásunkra használtuk volna fel, a megkötözöttségünket erősítettük ez idő alatt. Emelj ki kérlek mindannyiunkat az ellentét hálójából, tisztíts meg bennünket és végy lakozást a mi lelkünkben, hogy Máriához hasonlóan ugyan, csak szellemi síkon mi is hordozói lehessünk a Te lényednek, valamint, hogy mi is megszülhessünk Téged és Általad a mi üdvösségünket.
Amen


Drága gyermekem!

Most a szívedhez, a lelkedhez, pontosabban a hitedhez szólok, ahhoz a hithez, amellyel az ember Istenbe kapcsolódik bele, mely hiten keresztül szól az Isten az emberekhez. Ez a hit mint csatorna gyanánt szolgál az Isten és az ember között, és az ember is ezen a csatornán keresztül szólhat az Istenhez. De ahhoz, hogy az ember oda tudjon borulni az ő Teremtője elé és eléje tudja tárni ügyes-bajos dolgait és hogy erre a megoldást is Istentől tudja várni, valóban hitre, élő hitre van szükség. Sajnos az ember, mint bukott és véges lény jobban bízik önmagában, mint a mindenható és tökéletes Istenben. Ez hitetlenségre vall. Ide nem tudásra van szükség, hanem élő és folyton erősödő hitre. Hiába minden tudás, ha az ember nem meri, vagy nem tudja lehelyezni az életét Isten tenyerébe. Addig mindig ő maga akar mindent megoldani, főként a jövőjét bebiztosítani, pedig olyan szépen, érthetően és világosan mondja az Úr: „Elég a napnak a maga baja, a holnap majd gondoskodik önmagáról.” Igaz, mindenfelé a szellemvilágból olyan figyelmeztetések jönnek, miszerint az embernek a jövőjét illetően saját magának kell gondoskodnia, de én mégis azt mondom, hogy aki igazában hisz az ő Atyjában és „Neki dolgozik”, annak nincs félnivalója, mert méltó a munkás a bérére. Ha ti, halandó emberek lévén, tőletek, mint szülőktől, a gyermeketek kenyeret kér, vajon követ adtok neki, vagy ha halat kér, vajon kígyót adtok neki?-kérdezi az Úr az ő tanítására összegyűlt tömegtől. Mennyivel inkább szeret benneteket a ti mennyei Atyátok! Tehát kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyitnak nektek, amíg be nem zárulnak a mennyek kapui. Tehát merjetek kérni, az Úr Jézus nevében. Arra bátorított benneteket az Úr, hogy (mielőtt elfogták volna), ezentúl , ha az Ő nevében kértek bármit is az Atyától, meghallgattatik.
Az Úr szavai, kijelentései, tanításai, bátorításai és feddései, amióta elhagyták Jézus ajkait, messiási erőkkel folyamatosan hallatszanak az erők világában és a szenzitív egyének meg is hallják azokat, ha elég fejlettek lelki füleik. Így az a bátorító kijelentése is az Úrnak, miszerint elég a napnak a maga baja, a holnap majd gondoskodik magáról, szintén folyamatosan hallik és betölti a léget. Azzal a céllal történik mindez, hogy az Isten felé törekvő emberekre pozitív hatást gyakoroljanak Jézus kijelentései és erősítsék Istenbe vetett hitüket. A hitetlenség is, mint minden más bűnös hajlam, a bukás következménye. Ahogyan az engedelmesség engedetlenséggé, a szeretet gyűlöletté, a duálérzés paráznasággá, úgy az Istenbe vetett hit hitetlenséggé, az Istenbe vetett bizalom önbizalommá, sőt én központúsággá és az Istenimádat önimádattá degradálódott le.Az önimádathoz tartozik minden önzés, harácsolás, tudálékosság, irányítani és hatni vágyás, mely tulajdonság, mind az isteni tulajdonságoknak a degradált formája, kivéve azokat, amelyek konkrétan magára Istenre vonatkoznak.

Minden napnak megvan a maga baja, feladata, üzenete, célja és terhe, amelyet az embernek meg kell találnia, és meg kell oldania, ha párhuzamosan akar haladni a rotációval. Amennyiben ez nem sikerül, akkor ott az emberi lélekben hézag keletkezik, amelyet nem lehet másik napokon bepótolni, mert akkor meg abban a másik napban keletkezik hézag, mert annak a másik napnak a feladatát nem tudja tökéletesen betölteni az ember. Ezért kell az embernek teljesen a mára összpontosítania. És ha ez sikerül, akkor a folytonos fejlődés és előrehaladás révén a holnap majd gondoskodik magáról. De ha nincsenek megoldva a jelen dolgai, akkor egy zavar keletkezik a “holnapot” illetően. Ezért jó mindig az örök jelennel együtt haladni, és minél kevesebb hézagot hagyni magatok után, mert Isten főként akkor támogatja az embert, ha betölti az Isten által meghatározott feladatát, rendeltetését, ugyanis ezért van az ember a földre küldve: „Keressétek és kutassátok Isten Országát és annak Igazságát és a többi megadatik hozzá néktek.” Eme kijelentés a fentebb említett kijelentésből következik, miszerint: “Elég a napnak a maga baja, a holnap gondoskodik magáról”, ha az ember betölti Isten akaratát. Sajnos, hogy az emberek nagyon kevésbé figyelnek arra, hogy egy-egy napnak mi a célja, mi az a követelmény, amelyet Isten kér és sok esetben még a következő életbe is átviszik a megoldatlan problémákat. Amennyiben elodázza az ember a problémák megoldását, a szellemi vezetésnek újból úgy kell rendezni a napok egyikét, hogy a régebbről átvitt megoldatlan dolgok újból megoldási lehetőséget nyerjenek, mert amennyiben nem így lenne, akkor nem nyerhetnének teljes megoldást a dolgok és egy másik napon történő próbálkozás azon a napon ütne rést, amin betör az ellentét és tönkre teheti, vagy legalábbis megkárosíthatja mindkét napnak az eredményeit és mindkét nap hézagokat eredményez a lélekben, aminek aztán szintén következményei lesznek. Tehát jól figyeljetek oda a dolgokra és: „Higgyetek Istenben és bennem is higgyetek”.” Higgyetek én legyőztem a világot”. Igyekezni kell a földi embernek a mindennapokban Isten akaratára figyelni, hogy az: „Elég a napnak a maga baja”, minél pontosabban megvalósulhasson, mert az egyik napra épül a másik, vagyis a jelen napban megélt isteni akaratra tud csak épülni a másik, ugyanis a jelenben történő helytállással építhetitek ki a következő nap vezettetését. Ameddig az ember nem tudja betölteni Isten akaratát, akkor azt viszi magával, mint be nem töltött terhet, mely még betöltésre vár, de ekkor már, mint mondtam, hézagok keletkeznek az emberi lélekben. Mindez az egyéni meghívásban, az egyéni vezetésben van jelen. Amíg az ember nem alkalmas az egyéni vezetésre, addig csak egy átlag vallásosságot, a ti esetetekben egy átlagos szellemtanhívő életet tud csak megvalósítani, amelyben nincsenek egyéni megszólítások, de egyéni elvárások és így egyéni vezetés sem. De amennyiben valakinek van egyéni vezetésre kegyelmi ajándéka, azt igyekezzen kihasználni, nehogy kiessen azokból a kegyelmekből, mert az egyéni meghívással válik az emberi lélek a meghívottból kiválasztottá, mert csak a kiválasztottak alkalmasak az egyéni vezetésre, mert az egyéni vezetéssel lehet csak eljutni az Isten Országába, pontosabban, ha az ember hallgat az egyéni veszésre és tettekben követi a rá kiszabott isteni akaratot, amely minden esetben a lélekben, pontosabban az alsóbbrendű énben rejlő hajlamokat célozza meg a felsőbbrendű én javára. Igaz, ebből kifolyólag sokszor szenved a lélek, mert ami jó a léleknek, attól szenved a test és ami a testnek kedvez, az a lélek kárára van, mert a kárhozat felé viszi. A naponkénti önmegtagadás: -”Aki utánam akar jönni, naponként tagadja meg magát…”- azonban mégis csak naponként farag le valamennyit a kárhozatra vivő énből, aminek az a célja,, hogy visszaérhessen az elvesztett Paradicsomba! Ugyanis ahhoz, hogy Oda eljuthasson bárki is, az alsóbbrendű énnek azonos szintűre kell felfejlődnie, mint amilyen szinten a felsőbbrendű én van, mert az alsóbbrendű én gyakorlatilag akkor kezdett kialakulni, amikor beindult az Istentől való eltávolodás. Az alsóbbrendű én tehát a bukás produktuma, amely az ellenszegülés eredményeit tartalmazza, vagyis az erények degradálódását és bűnné való átalakulásnak az eredményeit, azaz a hét fő bűnt, amelyet magának a léleknek kell visszaalakítani erényekké, a megadott krisztusi erők, vagyis a Szentlélek segítségülhívása és a Szent Szellemek vezetése révén.


A folyamatos önmegtagadással folyamatosan tisztul a lélek, habár, mivel igen gyenge az ember hite, ezért sokszor visszaesik a saját hibájába, bűneibe, ezért hullámzó az ember kedélyállapota és ebből kifolyólag hullámvölgy és hullámcsúcs az emberi élet, de valahol és valahogy tapasztalatokat gyűjt magának és mégiscsak hinni próbál az isteni vezetésben és követni igyekszik azt.
De nagyon fontos tényező ezekben a tisztulási folyamatokban az Istenbe vetett hit, mert amikor az embert a kegyelem belevezeti egy tisztulási folyamatba, a még meg nem tisztított erők sötétté teszik az “alagút végét” és hovatovább, az ember azt hiszi, hogy nem jó úton jár, közben meg csak a saját sötét erőit látja maga előtt, amelyeket meg kell tisztítania. De amennyiben a hit szemüvegén néz és lát az ember, akkor a sötét rengetegben meglátja az Úr Jézus lábnyomait, az Általa kitaposott utat, és a következő állomást, ahova egy meghatározott időre be kell érkeznie a léleknek.
Csakis, hittel, tudja levonzani az ember azt az igazságot, amelyben naponként élnie és járnia kell! Ameddig nem hisz az ember, addig sem élni, sem hirdetni nem tudja az Isten Országába vezető isteni igazságokat, de nem tudja levonzani az Úton való járáshoz szükséges erőket sem.
Azért mondja az Úr, hogy: “Aki hisz üdvözül, aki nem hisz már eleve elkárhozott”, merthogy az ember a hitével naponként le tudja vonzani azokat az isteni igazságokat és általuk azokat az eshetőségeket, amelyeknek a naponkénti követése elvezeti az üdvösségre, míg az az ember, aki nem hisz, mindezektől elesik és nem ateistákról beszélek, hanem hívő emberekről.
Amikor az ember próbálja a napi problémákat, gondokat elfogadni, megtalálni bennük az Isten akaratát és üzenetét, a „Keressétek és kutassátok Isten Országát…” és Isten akaratával összhangban próbálja megoldani azokat, akkor gyakorlatilag az ősbukástól kezdve az ördögnek átadott teremtő erőket szerzi vissza az ellentétes eszmétől. Ez nem könnyű feladat, jelenjen meg az élet bárhol és bármilyen formában, akkor is a lét célja ez, gyermekem! Amikor Ádám a bukás legalsó fokára ért, azt mondta neki Isten a természet törvényen keresztül: „…Véres verejtékkel keresed meg a te kenyeredet, míg visszatérsz a porba..”, vagyis véres könnyek között szerzed vissza azokat a fejlődéshez szükséges erőket -lelki táplálékot- amelyeket a bukási folyamatok által, fokról- fokra az ellentétnek adtál oda. Ez mindenekelőtt komoly, naponkénti szellemi munkát jelent, az „Elég a napnak a maga baja.”, azaz „Aki utánam akar jönni naponként tagadja meg magát…” révén, mert a kárhozatra vivő hajlamok megtagadása által szabadulnak fel a lélekben azok a latent erők, amelyek a bukások, bűnök elkövetése által lettek gúzsba kötve. És ahogyan szabadulnak fel ezek az erők, úgy emelik a lelket előre az Isten Országa felé. Ez az alacsony lelki szint teszi szükségessé azt is, hogy az ember munkát vállaljon a lelke előrehaladása érdekében abban a fluid közegben, amelyet ő maga sűrített meg: „…Az Úristen kiűzte (Ádámot és Évát) az Éden kertjéből, hogy művelje azt a földet, amelyből (a teste) vétetett.”


Az Újszövetségben Jézus könnyített ezen a munkán és magasabb szintre emelte azáltal, hogy magára vette azt a küzdelmet a sátánnal szemben amely vért fakaszt a küzdő ember lelki világában is, minek következtében, minden ember számára egy hatalmas mennyiségű lelki vagyont szerzett vissza az ellentétes erőktől. Ez a küzdelem és harc nem volt más, mint a testiség, és a halál, mint a bukás következménye felett aratott harc és győzelem, amely az Ő számára is igencsak véres küzdelem volt. Ezáltal sokkal könnyebbé vált a hívő ember küzdelme a testiség és a testen keresztül megnyilvánuló kárhozatra vivő hajlamok, vagyis „A bűn zsoldja a halál.” felett. Amennyiben azt a küzdelmet nem vállalta volna el, amely kipréselte a vérét, sokkal nagyobb szenvedéssel, sokkal kevesebbnek és sokkal nehezebben lehetne bejutni az Isten Országába. De mivel Ő magára vette az elszenvednivaló nagyon nagy részét és lehozta az Isten Országát a földre, mindemellett még a kegyelemből történő bűnbocsánat törvényét is életbe léptette, ezért kétezer év óta megkönnyített az Isten Országába vezető úton való haladás az újratestetöltés törvényén keresztül, mely törvény által az egész emberi léleknek főként az a része ölt testet, vagyis kerül felszínre, amelynek a legsürgősebb a kezelése, a gyógyítása. A többi része le van zárva és nem tud megnyilvánulni, mindannak ellenére, hogy a többi rész is benne van a testben. Így lehetnek az embereknek olyan tulajdonságaik, adottságaik, amelyekről nem is tudnak, mert nincsenek felszínre engedve. Úgy rendezik a gondviselést irányító angyalok a sorsokat és élethelyzeteket, hogy az emberi léleknek főként azt az oldalát érjék hatások, kísértések, ahol a leggyengébbek az erények és még tisztulásra és fejlődésre szorulnak. Amennyiben az ember igyekszik minden nap valamiben megtagadni önmagát, és felvenni a tisztulás keresztjét, Isten úgy rendezi az élethelyzeteket, hogy az emberi léleknek legyenek lehetőségei a fejlődésre, vagyis a befelé fordulásra, felismerésre, és a tisztulásra. Tehát ilyen esetben valóban „Elég a napnak a maga baja…”, amit meg kell harcolni és a holnap majd gondoskodik a következő ilyen tisztulási lehetőségről. Bármennyire is hihetetlen gyermekem, de ebben rejlik Isten legnagyobb szeretete! Isten ugyanis nem kívánja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen, vagyis azt, hogy átmenjen az emberi lélek a halálból az Életre. Isten nem támogatja a hívő ember életében azt, hogy beleragadjon az anyagi világba, hanem csak mint eszközt tekinti, amelyet át kell dolgoznia a szellemnek, mind szellemibbé kell tennie. Ez a folyamat gyakorlatilag az ősember anyagi síkon történő megjelenésével beindult, a napjainkban is tart és majd csak akkor ér véget, ha „…Idő többé nem lészen.” vagyis amikor megszűnik az anyag, idő és tér fogalma. Addig folyton küzdeni és harcolni kell, de mi ellen? A bennetek dúló sátáni elv ellen (!), amely folyton felszínre igyekszik törni és élet, azaz érvényesülési lehetőséget kér magának a fizikai létben. Ezek a feltörő hajlamok és a már kitermelt negatívok visszahatásai ellen kell küzdenetek ahhoz, hogy „…a holnap gondoskodhasson önmagáról.” vagyis naponként megtagadni a hajlamaitokat és felvenni a kereszteteket a továbbhaladáshoz. Mindehhez a lelki élethez, egy folyamatos Istenkapcsolatra nagy szükségetek van, vagyis a „Szüntelenül imádkozzatok.”-ra. Aki bele tud nyugodni Isten akaratába, azaz ebbe az eddig említett vezetésbe, egy igazi béke fog leereszkedni a lelki világára. „Tanuljátok el tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű és békét találtok lelketeknek.” Tehát szelídségre és alázatosságra is szükség van a lelki élethez.
Ha nehéz a kereszt, kérjetek erőt: “Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én felüdítelek titeket.”

A végcél: “Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.”

“Jöjjetek Atyám áldottai és vegyétek birtokotokba azt a földet, melyet Atyátok a világ kezdete óta a ti számotokra tartott fenn.” Ezek a világok már a legtisztább világok gyermekem, ahová egyszer mindenkinek be kell érkeznie. Amikor majd ti is világokat vezethettek, mert a teremtés folyamatosan tart és soha meg nem szűnik, mert Istennek minden egyes gondolata egy-egy teremtmény, mint ahogyan nektek is. “Az én gondolataim nem a ti gondolataitok a ti gondolataitok viszont nem azonosak az én gondolataimmal.”


Kedves gyermekem, mindezeknek a tisztulási folyamatoknak a követése és megélése -Advent lévén- lehetővé teszik számotokra, azt, hogy a kis Jézuska megszülethessen a lelketekben. Megszülethessen és naggyá növekedhessen. Isten szeretete nagyon sok kegyelmet adna, csak az ember önteltsége nem teszi lehetővé, vagy legalábbis megnehezíti a kegyelmek befogadását. De ha sikerül is befogadni a kegyelmeket, sokkal nehezebb azokat megtartani, isteni segítség nélkül nem is lehet, de az idő nagyon közel van, tartsatok bűnbánatot, lépjetek rá a mindennapi lelki tisztulásnak az útjára, mert ha nem sikerül megtisztulnotok, hiábavalóvá lesz minden eddigi szenvedésetek, és kezdhetitek elölről majd egy másik lehetőség ideje alatt azt, amit most elmulasztotok, csak sokkal több szenvedéssel. Nagy felelősség a kegyelemmel és a kegyelmi idővel történő visszaélés.


Záró ima


Mindenható Atyám, mélységes hálával borulok le Előtted minden kegyelmi ajándékért, így ezért a lehetőségért is, hogy a Te nevedben szólhatok a földi testvéreimhez, megmutatva a hozzád vezető utat és segíthetek nekik járni is ezen az Úr által létrehozott fejlődési úton és hogy időnként felemelhetem a lelki világukat mind közelebb és közelebb Hozzád az örökké élő Istenhez, mint az Örök Élet és Szeretet forrásához, hogy erőt meríthessenek belőled az élet keresztjének hordozásához, és ezáltal célba érhessenek akkorra, amikorra Te elküldöd Szent Fiadat, mint „Királyt” hogy megalapítsa országlását a földön.

Jövel Uram Jézus!

Amen
Ada, 2022. nov. 27

Apró gondolatok.

1. Gondolkozz egész életedben úgy, mint egy kisgyermek. Életed könnyebb lesz, problémamentes és egyszerű.
2. A lelki és fizikai fájdalom a testben lévő lélek szükségszerű fejlődésének része, magunk választottuk szabad akaratunkból, ne akarj kitérni előle, viseld el hősiesen és fejlődj benne.
3. Kötelességed az földi dimenzióban eltöltött idődben tanulni, fejlődni és a megszerzett tudást meg kell osztani társaiddal, mert közösen lehet csak a fejlődés fokán átlépni. Hiába sietsz előre, ha a társaid lemaradtak meg kell várni, míg ők utolérnek, egyszerűbb és gyorsabb, ha közös erővel egymást segítve haladtok a szellemi fejlődés útján.
4. Az Isten a változtathatatlan Jó, az ember a változtatható Rossz!
5. Élj úgy, hogy halálod után kevesebb rosszal keljen szellemként elszámolni.
6. Ne várj az adott szeretetért, jóért semmi köszönetet, viszontszolgálatot, mert az pozitív karmádat fogja erősíteni és nem biztos, hogy az jó lesz neked!
7. Légy elnéző alsóbb szellemi szinten lévő embertársaiddal, te is innen indultál, segítsed Őket!
8. A vallásos élet nem törvényszerűen párosul szellemi tudattal.
9. Légy partnere segítő szellemednek, jól fog esni az ő segítsége, hasonló helyzetben!
10. Meditáláskor imádkozz Istenhez és a csendben meg fogod hallani válaszát.
11. Légy tiszta mint a gyertya lángja, vedd magad körbe a fénnyel, megvéd minden külső ártó hatástól és megtisztít. Égesd ki a rosszat magadból, készíts helyet a jónak!
12. A földi testet szabad akaratodból választottad fejlődésed érdekében, viselkedj a választott
testhez méltóan.
13 Az élet olyan mint a tenger hulláma, egyszer lent, egyszer fent. Egyszer szellem, egyszer
ember. Ez így váltakozik évezredek óta.
14. A Tudás benned van, de ki kell érdemelni birtoklását.
15. A leszületés olyan mint a katonaság. Egyforma idősek vagyunk, csak van aki hamarabb
vonult be és hamarabb szerel le. Utána megvárjuk egymást.
16. Ha valakinek megbocsátottál valamit, azt magadnak bocsátottad meg,
ha valakinek jót tettél, azt magaddal tetted!
17. Istent létét nem lehet megtanulni, elmagyarázni; egyedül megtapasztalni lehet.

18. Ha elfogadod a másik világ létezését, életed leegyszerűsödik, minden „megmagyarázhatatlan” dolog értelmet kap, a veled történtek világosak lesznek, átláthatóak és irányíthatóak.

19. Fogadd el szellemi társad segítségét, őrszellemed kérés nélkül is segít neked, de együttműködve gyorsabban tudtok haladni.

20. Ne kutass és keresgélj Mestered után. Ő láthatatlanul mindig melletted van, hívás nélkül jelentkezik ha elérkezett az idő, és ha érettnek bizonyultál előtte elvégzi beavatásod . Beavatáskor kapsz egy kulcsot egy másik dimenzió kapujához, s ha azt kinyitod, az ajtó mögött találsz egy könyvet; és kezdheted a tanulást elölről, mert rádöbbensz arra, hogy milyen kevés a tudás mit eddig szereztél, birtokoltál.


Általában azok szeretnének egy másik, örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni. Ebből a szemszögből nézve nem az a kérdés, hogy van-e élet a halál után, hanem az, hogy van-e élet a halál előtt?

Irta: Karsay István

UI:

Miért relatív az idő? - A téridő egyszerű magyarázata https://www.youtube.com/watch?v=CvRKmcXDyZM

Szellemi tanítás az időről Karsay István előadása
https://www.youtube.com/watch?v=wTWol4iE4XY&feature=youtu.be

Válságban a világ – Felvezetés

Zita médium közlése 2002. január 27.

Válságban a világ! Válságban az emberi társadalmak, válságban a vallá¬sok és válságban az emberi életek.
Bár a teremtő Isten, mindannyiunk gondoskodó Atyja segíteni szeretne az emberiségen, nem lehetséges, mert az emberek nagy része hitetlenné vált. Sem hinni, sem reménykedni nem tudnak, és a szeretet parancsolatában sem képesek meglátni azt a nagy-nagy értéket, amire úgy nekik, mint másoknak szükségük lenne. Az emberek csürik-csavarják a bűn fogalmát, és többnyire rosszul értelmezik azt. Nincsenek tisztában önmagukkal, a maguk bűnös természetével, és egész életük azzal telik el, hogy a feketét fehérre mossák, hogy ami mint tévedés, rossz és bűn, ami Istentől elvetett, az ha felszínre kerül lelkűkből, arról bizonyítsák, hogy az nem is olyan rossz, mint ami-lyennek az látszik, ahogy azt egyesek értelmezik. Ebben keresendő a válság oka.
Sem a társadalom, sem a vallások, sem az egyén nem tudja már többé azt nyújtani a környezetének, amit kellene. Igazából soha nem tudta egyik sem azt nyújtani, amit kellett volna, de azért mégis, ha gyarló és gyenge módon is egyes társadalmak és vallások arra törekedtek, hogy az embereket előbbre segítsék a fejlődés útján.
Most viszont az utolsó időkben egyre több kedvezményt tesznek a vallá¬sok vezetői: eltérnek attól, ami Isten akarata a vallási törvényekben, azokat felhígítják, megkeverik a maguk elképzelésével és azt mondják: „nem fontos ezeket a törvényeket pontról-pontra betölteni, mivel az ember gyenge és gyarló... engedményeket kell az emberek részére tenni, különben elveszítjük őket a vallás részére..” Osztály nélküli társadalomról ábrándoznak, amely pont az emberek lelkében élő bűn és bűnös tendenciák miatt semmiképpen nem vált és nem is válhat a jövőben sem valóra.
Az embernek alaposan meg kellene vizsgálnia elsősorban önmagát, öszsze kellene mérnie magát az isteni parancsolatokkal és törvényekkel, a mennyei modellel, a mi Urunkkal, a Jézus Krisztussal. Azután alaposan meg kellene néznie azt is, hogy a vallási tantételek milyen mértékben azo-nosíthatók az isteni törvényekkel. Mert a vallásoknak nem lehetne más cél¬juk és feladatuk, mint lelkek mentése, és az, hogy a szeretet törvényét ural¬kodóvá tegyék az emberi lelkekben és ezáltal a társadalmakban. Ezzel szemben nem a szeretetet igyekeznek megerősíteni az emberi lelkek¬ben, hanem azt, ahogyan ők vélekednek az isteni igazságról, a krisztusi Igék¬ről. Azokat cövekelik le és túl sok teret adnak a külsőségeknek, a látszatnak, a ceremóniáknak. A tantételeik inkább elkülönítik a vallásokat és az embere¬ket ahelyett, hogy közelebb hoznák őket egymáshoz. Amikor lelkeket akar¬nak menteni, nem a hitetlenek táborából akarnak a szeretet hálójával embe¬reket kimenteni, hanem egymástól akarnak híveket elhódítani, mondván: „ne így higyj, hanem úgy, ahogyan én... mert az én hitem a helyesebb, ez a cél¬ravezetőbb... az én vallásom tanításai egyeznek meg azzal, ahogy Krisztus hirdette az igazságot..”
A hitetlen világ hitetlen emberei után nem igen nyúlnak az egyházak, ezért stagnálnak, ezért nincsenek hivatásuk magaslatán, sőt sok esetben nem látják már a hivatásukat sem.
Nagy baj ez testvéreim, és ezért a történelmi egyházak, ha még növeked¬nek is szám szerint, intézkedéseikkel sem képesek elérni, hogy az emberek lélek szerint oda kapcsolódjanak. Ha részt is vesznek az istentiszteleteken, nem tudnak igazán hinni az egyházak felemelő erejében; nem tudnak igazán hinni és reménykedni abban sem, hogy a krisztusi igékben olyan erő rejlik, amely máról holnapra új emberré alakíthatja őket.

Összeállította: Bíró László


A csatolt anyagok listája:

Válságban a világ
Adai közlés - Tartsatok bűnbánatot
Két nemzedék hitetlensége
Hol van az ördög?
János apostol szellemének közlése a spiritizmusról
HANG - Nem egyforma eséllyel indulunk az életnek
A delejezésről
https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGirdLWIjAlcx19ctfCw?e=4C4PvN

Innen letölthetőek külön a mai csatolt anyagok a tárolóból
https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw
A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár
Szellemi tanítások fiókjába is több mint hét évre visszamenőleg.

https://www.youtube.com/watch?v=JzUgDCG7Yjg
Útmutatás az utolsó időkre – Hangoskönyv részlet (Lilla)

https://www.youtube.com/watch?v=C5Sbwr053qw&t=3s
Harcmodor az ellentéttel szemben – Hangoskönyv részlet (Lilla)

https://www.youtube.com/watch?v=2hietUoKV5o
Napszellem oktatása – Hangoskönyv részlet (Lilla)

https://www.youtube.com/watch?v=oeCAzFev8rY
Misztériumok IV. Rész – Hangoskönyv részlet

Makk István Gömbszimbolika, részlet:
Képzeljük el, hogy a tengerparton állunk.
Előttünk terül el a tenger, mérhetetlen víztükrével. Két egymással érintkező világot látunk: a levegő birodalmát és a víz birodalmát. Hasonlatunkban a levegő birodalma a szellemi sík, a víz birodalma a fizikai sík. A kettő, a szellemi sík és a fizikai sík a tengerszinttel élesen el van választva, de a tengerszint felületén egymással érintkezésben állnak. A hasonlat annyiban is találó, hogy a levegőben, vagyis a szellemi síkon - a test nélküli állapotban - a mozgás sokkal akadálytalanabb és nagyobb tereket tud a szellem áttekinteni. A víztükör alatt, vagyis a fizikai létben a mozgási lehetőségek korlátozottak, mert óriási ellenállásba ütköznek, másrészt a látási viszonyok összehasonlíthatatlanul rosszabbak. Merüljünk mélyen a víz alá! Sűrű homály dereng. Amit látunk, a homály és fénytörés következtében torz és hamis! Így mozgásunk a víz alatt csak vánszorgás, magunk vonszolása.
Most emelkedjünk ki a vízből, a levegőbe! Látásunk egyszerre kitágul! Egy tekintettel messze tereket tudunk átfogni, mozgásunk szinte repülés a víz alatti vánszorgáshoz képest. Teljesen azonos az arány a fizikai testben való látás és mozgás és a szellemállapotban való látás és mozgás között. A víz és a levegő összehasonlítása a fizikai és szellemi síkkal minden szempontból helytálló, mert a fizikai törvények és állapotok nem egyebek, mint a szellemi törvényeknek és szellemállapotoknak a fizikai síkra való vetületei. Képzeljük el a szellemeket, mint kisebb-nagyobb gömböket, amint a levegőben, azaz a szellemi síkon, szellemállapotban szállnak. A szellemibb, könnyebb fajsúlyú gömbök magasabb régiókba emelkednek. A nehezebb fajsúlyú, salakosabb gömbök a víz felületéről, a fizikai síkról alig bírnak magasabb régiókba emelkedni. Hogy ezt megtehessék, alá-alá kell merülniük salakosabb gömbfelületrészeikkel a vízbe, azaz testet kell ölteniük, hogy a nagyobb súrlódási ellenállás, a fizikai élet ütközései kilúgozhassák a salakos részeket!
Még egy szellemi valóságra mutat rá a fizikai törvény: a gömbök a szellemi síkon szállva, súlyosabb részükkel fordulnak lefelé. Ez egyszerű fizikai törvény! A fajsúly törvénye. Gondoljunk a „keljfeljancsi”-ra! Ezért lemerüléskor, azaz testetöltéskor, ezek a súlyosabb, tisztátalanabb részek fognak a fizikai síkba bemerülni, és mint emberi tulajdonságok megnyilvánulni. És ennek így kell lennie! Az ember negatív tulajdonságainak, hibáinak kell a fizikai élet ütközései következtében oldódniuk! Tehát a súlyos gömbök - szellemek - alámerülnek a vízbe - az anyagi létbe - azaz testet öltenek. Minél tisztátalanabb, súlyosabb a gömb, a fajsúlytörvény következtében annál mélyebbre merül. Minél tisztább a szellem, könnyebb a gömb, annál kevésbé merül az anyagba! Ez egyszerű fizikai törvény! Meggyőzően tükrözi a szellemi valóságot! A gömb vízbe - fizikai síkba - merült részét felfoghatjuk a testi tudatnak, vagy az emberi tudatnak! Míg a vízbe - a fizikai életbe - be nem merült gömbrész jelképezi a felsőbbrendű tudatot. Megjegyezzük, hogy a szellemeknek a fizikai síkba való lemerülései - a testetöltések - sohasem önkényesen történnek, hanem mindig a védőszellemek - őrangyalok - vezérletével!
A testetöltéssel, a fizikai (emberi) életbe való leszületéssel lehetőséget kapunk a Kegyelemtől a tisztulásra; hibáink a fizikai élet ütközései során oldódnak. Ütközések! Fájdalmak és vélt sérelmek. Ezek figyelmeztetnek hibáinkra, melyek kéregként vesznek körül. Meg kell tanulnunk ezeket napi önvizsgálattal tudatosan felismerni. Csak ez után tudunk a hibarétegeink következetes lebontásával alkalmassá válni arra, hogy a mindeneket besugárzó Isteni Szeretet-, Bölcsesség- és Erőáramot egyre jobban befogadhassuk, abba bekapcsolódjunk és továbbsugározhassuk mások felé. Minél fényesebbé, szellemibbé válunk a szeretet törvényének betöltése által, annál inkább lehetővé válik.
"Istenek vagytok!" - mondja Krisztus. Engednünk kell, hogy ez az isteni fény érvényre juthasson bennünk bölcsességünk, szeretetünk és szellemi erőnk kiteljesedésével, az élő hit, élő alázat és élő remény által!

folyt. köv..

UI:
Karsay I előadása Makk István Gömbszimbolika 1. rész
https://www.youtube.com/watch?v=cOZXJJbex2Y&feature=youtu.be

A felismerés fontossága 2/1
Zita médium közlése

A megváltó Jézus Krisztus nevében szeretettel köszöntelek benneteket testvéreim. Jákob 12 fiúgyermekéről nevezték el Izrael 12 tartományát. Amikor a mi Urunk, a Jézus Krisztus Jeruzsálembe vette útját, mind a 12 tartományban csodálatosan sütött a Nap és kék volt az ég. Elindult földi hazájából Galileából Szamarián át, hogy tanítványaival együtt eljusson a nagy ünnepre, Jeruzsálembe. Út közben több helyen megállt, még tanított és néhány csodát is művelt.
Amikor Szamariát már rég elhagyta, gondolatai még mindig a régieken időztek, majd átváltott arra, ami rövidesen vár rá. Tisztán és világosan állt előtte a nagy feladat, a nagy küldetés beteljesítésének minden mozzanata. Ahogy egyre inkább közeledett Jeruzsálem felé, elérkezett arra magaslatra, ahonnan a legjobban lehetett lelátni a városra. Tanítványai csodálták és magasztalták Jeruzsálemet, de Ő akkor már nem annak látta a várost, mint amilyennek ezekben a pillanatokban mutatkozott, hanem látta a városra váró veszedelmet, mert tudta, hogy nem ismerik majd fel az Ő meglátogatásuknak napjait.
Minden izraeli férfiembernek, életében legalább egyszer, el kellett zarándokolnia Jeruzsálembe a Szent városba, és ezt többnyire nagy vagy sátoros ünnepek alkalmával tették. Egyik legnagyobb ünnepük, ha ugyan nem a legnagyobb ünnepük, a kovásztalan kenyér és keserűfüvek ünnepe volt, vagyis az Egyiptomból való szabadulás emlékünnepe, amit hosszú évszázadokon át, minden évben megünnepeltek.
A húsos fazekakat nagy hirtelenséggel kellett otthagyniuk, és a hosszú vándorlásuk alatt csak kovásztalan kenyérrel, és az út szélén talált keserűfüvekkel táplálkozhattak, sőt az is előfordult, hogy semmilyen táplálékuk nem volt. Ilyenkor újra megsegítette őket az Úr, manna hullott számukra az égből. Tehát nagy és szent ünnep volt ez az egész Izrael részére és már hetekkel előtte a Szent város, de Izrael minden polgára is készült erre az alkalomra. A mi Urunk, a Jézus Krisztus ezt az időt választotta, hogy felmenjen Jeruzsálembe, hogy a böjti napok, a kovásztalan kenyér és keserűfüvek elfogyasztása után Ő legyen majd az áldozati bárány, beteljesítve mindazt, amiről a próféciák szóltak és mindazt, amit tőle mindnyájunknak Atyja, Istene, a Teremtő várt.
A várost megpillantva sírva fakadt és ahogy a nyitott kapukon keresztül egyre inkább özönlöttek a tizenkét tartomány zarándokai a városba, Ő is az egyik kapuhoz érkezett. Ettől az időtől kezdve nem tett több csodát, de bevonulása után még négy napig tanított a templomtéren, hogy még egyszer az emberi elmékbe, főképpen pedig a szívekbe vésse az igazságot, az isteni igét. Az emberek teljes sokasága érezte a pillanat felemelő hatását. Mielőtt azonban az ellentét hatalma Krisztus Urunk fölé kerekedhetett volna, feltétlenül szükséges volt, hogy Izrael gyermekei elismerjék Őt Isten küldöttjének, a várva várt Messiásnak, Izrael királyának.
Önkéntelenül tört fel belőlük a hála és dicséretadás Isten felé és a tisztelet és a szeretet szavai a mi Urunk, a Jézus Krisztus felé. „Hozsánna Dávid királynak, hozsánna ki az Úr nevében jő” - kiáltották. Vonulása közben leterítették ruháikat az útra, többen közülük a pálmafákra másztak, hogy lássák Őt és onnan kiáltoztak. Kivétel nélkül, mindenki látni akarta az Urat. Senki nem a sokaságra volt kíváncsi, akik a nyitott kapukon özönlöttek be, senki nem a város épületeire, vagy a nagy templomra volt kíváncsi, hanem mindenki csak egyetlen személyt akart látni, a mi Urunkat a Jézus Krisztust. Ha azokban a percekben fel nem ismerték volna Krisztusban a Megváltót, akkor igen, a kövek kiáltottak volna.
Ez volt a perc, a pillanat arra, hogy elismerjék Krisztust annak, aki Ő valójában volt. Ezt az elismerést meg kellett adni, bizonyságot téve a hatalmas mennyei küldött mellett, még mielőtt az ellentét hatalma az Úr életét követelte. Nem volt hosszú idő ez, mindössze néhány óra, de a lényeg testvéreim, a felismerés. Azóta is, az elmúlt kétezer esztendőben is, és ma is a felismerés a lényeg. Felismerni Krisztusban az Isten fiát, az Isten küldöttjét, a megígért Messiást. Felismerése a pillanat vagy néhány óra jelentőségének, ami alatt minden vibrált, minden élt, minden megmozdult, minden élettel telíttetett, a föld, az ég, a mezők és a kopár hegyek is.
Izrael mind a tizenkét tartományában minden arról mesélt, minden arról szólt, hogy elérkezett, most van itt a nagy pillanat. Emberek ismerjétek fel e pillanatnak, ezen órának jelentőségét, mert ilyen soha többé nem adatik az emberiség életében! És az ott lévő emberek ezt felismerve, öntudatlanul is, de újra és újra kiáltották: „Hozsánna Dávid fiának! Áldott legyen a király, ki az Úr nevében jő! Hozsánna!” Igen, minden lélekben feltört a vágy, hogy az Urat, Krisztust királlyá koronázzák, királlyá tegyék. De Ő a pillanat nagyszerűségét, és ezt a lehetőségét nem ragadja meg, hanem marad továbbra is a teremtő Isten alázatos szolgája, ahogy eddig is volt.
Tudja, hogy mi a hivatása, tudja, hogy Ő lesz az áldozati bárány Izrael fiaiért, a Föld lakóiért, és minden bukott teremtményért. Alázatosan, magába szállva ül a szamárcsikó hátán, és lassan közelednek a Szent város szívéhez, a templomtérhez, a Nagytemplomhoz. Nem múlik el egyetlen pillanat, vagy óra az elkövetkező négy nap alatt, hogy emberek sokasága, kora hajnaltól késő estig ne maradnának és hallgatnák Őt a templomtéren, mintha csak most hallanák először beszélni. Minden varázslatosan újnak, felemelőnek tűnik és valami várakozás van bennük, hogy újabb csodát láthassanak. A csoda helyett azonban, már az első órában bizonyos fokú megbotránkozás ébred az írástudók és farizeusok lelkében, amikor azt látják, hogy mindazokat, akik a Szent templomot megszentségtelenítették, az Úr kiűzte onnan.
A tömeg, a nép azonban nem tágít. Vállukra akarják emelni, királlyá akarják tenni őt. Rendkívül meg vannak zavarodva és ijedve az írástudók és farizeusok, - nem tudják mitévők legyenek, hisz ha most hozzányúlnak, a nép haragja és indulata ellenük fordul. Valami cselhez kell tehát folyamodniuk, hogy az Urat eltegyék az útból, és a maguk hatalmát megszilárdíthassák az egyszerű emberek felett, akik az Írásokat nem ismerik, hisz olvasni sem tudnak.
Félelem, bizonytalanság lesz úrrá rajtuk és minden aljasságra készen állnak. Pedig a mi Urunk, a Jézus Krisztus nem akart földi király lenni, hisz maga mondta, hogy emberektől dicsőséget nem veszek. Ő a mennyet, azaz a menny igazságát, a menny szeretetét akarta közelebb hozni a bukott emberi lelkekhez. Nyugodtan, de bátran és határozottan szólja e négy napon keresztül az igazságot, az igét, csak rövid éjszakai pihenőket tart az olajfák hegyén, ahova a késő esti órákban megpihenni tér.
Testvéreim, elképzelni sem tudjátok, hogy az Úrból az ostromló tömeg, és az ellentét rossz akarata, amely az írástudókból nyilvánult meg, milyen hihetetlen mennyiségű erőt vett ki. Ehhez hozzájárult még az is, hogy hangján keresztül olyan rezgéseket, és olyan szeretetérzéseket bocsásson ki szívéből a sokaság felé, hogy ebben a hihetetlenül nagy embertömegben, minden egyes ember hallja a szavát. Hallja és értse, amit Ő mond!
Hallani mindenki hallotta, érteni már kevésbé, mert akik az ellentét hatása alatt voltak, vagy akik nem értették az ég nyelvét, még ha földiekről beszélt is, hallották ugyan a hangot, a szavakat, de felfogni képtelenek voltak. Ma talán nem így van? Hallja az ember a szavak dübörgését, hallja az igazságot, de nem, vagy csak kevésbé érti azt. Vagy ami még szomorúbb, nem is akarja érteni azt, mint ahogy nem akarták érteni sem az írástudók, sem a farizeusok, sem a nép vénjei azt.
Az Úrnak azonban megvan a célja, megvan a kijelölt útja, megvan az elvállalt feladata, tehát mindezekkel nem foglalkozik. A félelmet eltolja magától mindaddig, míg a Gecsemáni kertben csütörtökről péntekre virradó hajnalban, árulás folytán el nem fogják őt. Testvéreim, mindig így volt, és most is így van ez. Az ellentét mindig az igazságot szólók közelébe csempész valakit vagy valakiket, akiknek lelkében olyan érzést, olyan gondolatot kelt, hogy az árulójává váljon az eszmének, az elvnek, az igazságnak.
Az írástudók és farizeusok nem tudták, hogy a mi Urunk, a Jézus Krisztus hol tölti az éjszakákat. Cselre, árulásra mindig a legalkalmasabb idő az éjszaka, a sötétségnek leple, amikor nem válhatik nyilvánvalóvá azonnal, hogy mi történik, hol, hogyan és miért történnek dolgok. Ők is az éjszakát válasszák, és az áruló: Júdás is ezt választotta. A vacsora után kilépett a sötét éjszakába és elment az írástudókhoz, a farizeusokhoz, hogy a bajt, a szenvedést, a gyötrelmet, elgondolásaik szerint a mi Urunkra, a Jézus Krisztusra zúdíthassák. Miért? Mert nem ismerték fel tetteiknek súlyos következményeit.
Ezért mondom, hogy a felismerés hihetetlenül fontos és lényeges dolog minden ember életében, amelyben vannak kevésbé fontos és fontos időszakok. Vannak személyek, vannak igazságok, akiknek, vagy amelyeknek felismerése hihetetlenül fontos egy adott időpontban. Ez a baj a világgal: nem ismeri fel meglátogattatásának idejét. Nem ismeri fel a fény és árnyék közötti óriási különbséget, nem képes megkülönböztetni a jót a rossztól, az igazságot a hazugságtól, az igaz embert az árulótól. Nem ismeri fel azokat az élet adta lehetőségeket, amelyek óriásit lendíthetnének lelki fejlődésén.
Elmegy ezek mellett a fontos momentumok mellett, elmegy az olyan egyének mellett, elmellőz szent dolgokat, amelyek segíthetnének rajta. Elmellőzte az emberiség a mi Urunk, a Jézus Krisztus által felkínált lehetőségeket, de ugyanígy elmellőzte a másik két isteni kijelentés által nyújtott lehetőségeket is. Tehát abban az időben, amikor ezek a fontos és lényeges dolgok történtek, nem voltak éberek; aludtak, vagy mással foglalkoztak. Más, lényegtelenebb dolgok voltak fontosabbak a számukra.


szemlézte: Bíró László

A felismerés fontossága 2/2
Zita médium közlése

A felismerés hihetetlenül fontos és lényeges dolog minden ember életében, amelyben vannak kevésbé fontos és fontos időszakok. Vannak személyek, vannak igazságok, akiknek, vagy amelyeknek felismerése hihetetlenül fontos egy adott időpontban. Ez a baj a világgal: nem ismeri fel meglátogattatásának idejét. Nem ismeri fel a fény és árnyék közötti óriási különbséget, nem képes megkülönböztetni a jót a rossztól, az igazságot a hazugságtól, az igaz embert az árulótól. Nem ismeri fel azokat az élet adta lehetőségeket, amelyek óriásit lendíthetnének lelki fejlődésén.
Gondoljatok csak arra, amikor Mózes fent időzött a hegyen, a nép megunva a várakozást, aranyborjút készítettek maguknak és imádták azt. Vagy gondoljatok az Úr Jézus Krisztus születésére; bár a próféciák szóltak róla, a választottak annak sem helyét, sem idejét nem ismerték fel, csupán a Távol-keletről jött bölcsek és az egyszerű pásztorok, azok is úgy, hogy az angyalok hírül vitték nekik.
A választott nép többsége nem ismerte fel azt a pillanatot, amikor kedvezőre fordult a maguk, és az egész Föld lakóinak életlehetősége. Virágvasárnap, Krisztus Jeruzsálembe történt bevonulásának pillanataiban azonban felismerték. Igaz, hogy csak rövid időre, de felismerték. Felismerték, hogy ezekben a pillanatokban valóban kiválasztottak, nagyobbak, erősebbek az egész hatalmas római birodalomnál. Az ég angyalainak tekintete, az emberek sokaságának figyelme az Úrra irányul. Sőt még a megszálló légiók (szellemek) is felismerték benne Istennek Fiát, mondván: „Názáreti Jézus, miért gyötörsz bennünket? Legalább azt a lehetőséget add meg nekünk, hogy ha az embereket el kell hagynunk, a disznókondában folytathassuk romboló életünket.”
Azután, Jeruzsálembe menet Szamária és Galilea határának egyik falujába betérve, tíz leprás férfi jött vele szembe. Mikor messziről meglátták Őt, megálltak és hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk nézett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és hangosan dicsőítette az Istent, majd arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”
A tíz közül csak ez az egy ismerte fel, hogy itt valami olyan dolog történt vele, ami soha nem történt, hiába kívánta, hiába óhajtotta, és imádkozott érte. Igen, a tömegből kevesen ismerik fel a javukat akaró személyeket, a jelentős pillanatokat, azt a pillanatot, amikor a jobbra való változás lehetséges. Mert az uralmon, a hatalmon lévők mindig, így ma is azt hirdetik, hogy nálunk van a változás lehetősége, hogy ők minden rosszat jóra tudnak fordítani, változtatni. Többnyire azonban minden megy a régi mederben, úgy mint régen.
Nem így tett a mi Urunk, a Jézus Krisztus; a Földön való tartózkodásával, szenvedésével, halálával és feltámadásával új lehetőséget adott a Föld lakóinak. Mire Ő megszületett, mindent tönkretettek a Földön az emberek. Egyik ember nem tudott együtt érezni a másikkal. A rabszolgákat nem vették emberszámba és nap mint nap ezreket feszítettek keresztre a lázadó rabszolgák közül.
A római birodalom minden eresztéke meggyengült, tágult és fennállt annak a veszélye, hogy a birodalom elveszíti hatalmát, erejét, dicsőségét. Az egész emberiség azon a ponton állt, hogy a Föld úgy, abban az állapotban, ahogy akkor volt, fent nem tartható, és a salak eltávolítása, kidobása bekövetkezik. A mi Urunk, a Jézus Krisztus azonban újabb kétezer esztendőt adott a megtéretlen emberiségnek a megtérésre, a megváltozásra, az átalakulásra, hogy az embernek megtérése által újra élete lehessen.
Ez a gondolat csúcsosodik ki a Jeruzsálembe való bevonuláskor, ha csak percekre is, ezt ismerte fel a tudatlan tömeg. Fontos, hogy az ember ne csak értelmi képességével fogja fel az igazságot, mert lehet, hogy tévesen értelmezi azt, hanem fontosabb, hogy az érzésvilágában keletkezett vibrációk révén ismerje fel és jöjjön rá arra is, hogy itt az idő, az alkalom a változásra, az átalakulásra, a megtérésre, a megtisztulásra, a bűn világából való kiszabadulására.
Üljetek embertestvéreim a porba, hintsétek meg fejeteket hamuval, szaggassátok meg ruháitokat, és tartsatok bűnbánatot, mert elkövetkezett az Istennek országa. Ezért küldetett Keresztelő János is, mint előhírnök, mint futár a nagy, a hatalmas, az erős, a tiszta mennyei Messiás előtt. János hirdette a bűnbánat, a megtérés szükségességét. „Teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöket.” - mondta. „Én a bűnbánat jeléül csak vízzel keresztellek titeket. De az, aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy saruit hordozzam.” És megkereszteli a Jordánban mindazokat, akik megértették az idők szavát, akik felismerték, hogy nagy dolgok lesznek eljövendők.
Ez a felismerés teljességgel megmutatkozott a Jeruzsálembe való bevonuláskor, de aztán elkövetkezett az éjfél, a sötétség órája, amikor a világ fejedelme és az általa megszállt írástudók és farizeusok az áruló és felbujtatott tömeg segítségével megcselekszik, amit nem lett volna szabad megcselekedni. Ez a magatartás jellemző a tömegre. Egyik nap dicsőít, felemel, de néhány nap leforgása után ugyanaz a tömeg feszítsd meg-et kiált.
Hogy történhetik meg az az emberrel, hogy amit ma elismer, annak holnap, holnapután ellene megy? Hogyan történhetett meg, hogy a tömeg, amelyet az Isten kihozott a nyomorúság, a szolgaság házából, az egyiptomi fogságából, később visszatért az aranyborjú imádásához? Hogy történhetik meg, hogy aki ma Krisztust felemeli, dicsőíti, királlyá akarja tenni, holnap keresztre kívánja juttatni? Hogy történik meg, hogy az ember hitehagyottá válik? Csakis úgy, hogy a pillanat hatása alatt valamiért fellelkesedik, de a másik pillanatban már más dolgokért lelkesedik. Amiben eddig nagyot látott, annak holnap ellene fordul.
Mindez gyenge jellemre utal, és arra, hogy ha mégis felismeri az igazságot, képtelen kitartani mellette. Felszínes volt a felismerése, nem igazán ismerte fel abban az értéket. Az embernek előbb tisztába kellene jönnie önmagával, különben nem tud tisztába jönni az igazsággal sem. A választott nép olyanná lesz, mint a pogány Pilátus; zavartságában nem tudja mi az igazság. Hihetetlenül sok csoda történt szemük előtt: ettek a megszaporított halból és kenyérből, megízlelték a kánaáni bort, látták, hogy a születésétől vaknak megnyílt látása, az ördöngősök meggyógyulását, a halott Lázár feltámadását.
Virágvasárnapján még érezték, hogy ki az Úr, ki közeledik Jeruzsálemhez, de négy nap múlva már nem tudták. Négy nap múlva már felmentésre érdemesebbnek találták Barabást, a rablógyilkost. Testvéreim, nem csak azokról az emberekről van szó, hanem akkor és most is az egész emberiségről. Kérdezem, kétezer évvel a történtek után, a keresztény világ, vagy bármelyik az öt világvallás közül, tisztában van azzal, hogy ki az ő megváltója és mi az igazság?
Tisztában van az elvek, az eszmék szünet nélküli harcában azzal, hogy melyik elv, melyik eszme a jobb, a tisztább, mit, mennyit kell ahhoz magából adnia, vagy attól elvonnia? Tisztában van azzal, hogy bűneivel, az igazság arculcsapásával ő is hozzájárult ahhoz, hogy a mi Urunkat, a Jézus Krisztust keresztre feszítsék? Nincs! Hisz Krisztus királysága helyett ma a percemberkék királyságai léteznek a világ minden pontján, akik éhezik és szomjúhozzák - óh nem az igazságot -, hanem a hatalmat és a dicsőséget. Pedig Krisztus az Úr égen és földön! Ő minden bukott megmentője, szabadítója. Ő hozta a nagy áldozatot és senki más. Hű maradt Isten törvényeihez, akaratához egészen a kereszthalálig.
A mai napon nektek is dicsőséget kell adni és a tömeggel együtt kiáltani a mi Urunk, a Jézus Krisztus felé: „Hozsánna Dávid fiának, hozsánna ki az Úr nevében jön!” és akkor megteszi az utat a ti szívetek kapujáig, a szívetek mélyéig, vagyis az áldozati oltárig. Ismerjétek el Őt megváltótoknak, a szeretet Messiásának, és igyekezzetek hasonlóvá válni hozzá. Értékeit megőrizni, értékeit szentté tenni önmagatok előtt, az önmagatok életében, hogy ezzel másoknak példát nyújtsatok. Mondják az emberek, hogy nagypéntek nélkül nincs feltámadás. Valóban nincs.
Krisztushoz hasonlatosan, az embernek is keresztül kell mennie a szenvedések minden fokán, hogy ő is feltámadhasson az örök életre. Nem kellene megjárnia az embernek a poklok poklát, mert megjárta helyette a mi Urunk, a Jézus Krisztus, de mivel az Ő példájából nem tanul, ezért a szemet-szemért, fogat-fogért igazságtörvény megjáratja vele ezt az utat egészen a kereszthalálig. Vagyis az embernek az ő bűneit is a keresztre kell szegeznie, hogy azok ott elvérezzenek és ezáltal húsvét vasárnapján a mi Urunkkal együtt dicsőségesen feltámadhasson az életre, így ti is mindnyájan feltámadjatok. Ez az én üzenetem és ez az én kérelmem a mai napra. Segítsen meg benneteket és minket is az én Atyám, az én Istenem. Isten legyen mindnyájatokkal. Isten veletek!

szemlézte: Bíró László.

A földi élet csak átmeneti állapot

Névtelen Szellem közleményei Eszter médium által

Itt a földi világban úgy a lélek, mint annak állapotai materializálódnak és alakot ölt a gondolat, mint szó, mint ige; legyen az a gondolat vagy ige a gonosz eszme kisugárzása, vagy az istenségé. Lassanként azonban kiéli, lejárja magát minden vágy, tévedés és gondolat.
Minden ember élete a földön csak egy jelensége az örök, változhatatlan alapgondolatnak. De valamint a gyémánt fénye, ragyogása még nem maga a gyémánt, hanem csak egy jelensége a drágakő tulajdonságainak, úgy egy földi életnek is csak átmeneti, múló jelentősége van az egyéniségre nézve. A lélek egyes tulajdonságai olyan állapot materializálása által próbáltatnak ki, amilyenben egykor gyengének bizonyult.
A lelkek egymásrautaltsága hozza létre a jelenségeket, azaz azokat az eredményeket, amelyek annak az egyéniségnek értékére, fejlettségére és fokozatára adják meg a pontos osztályzatot, aki a jelenségeket, mint sugarakat magából kibocsátotta. Az élet végével, mikor a test, mint eszköz bevégezte körútját és az enyészet karjába dől, a jelenségek kisugárzása világítja meg létrehozójának életét s amíg a test sírjában pihen, a lélek a jelenségek világa felett, a gondolati és érzelmi szférákban számlálgatja letűnt múlandó életének jó vagy rossz eredményeit, melyek a valóság erejével s az igazság kérlelhetetlen és megtévedhetetlen szigorúságával hatnak vissza reá.
Ehhez képest a lélek vagy boldog, vagy boldogtalan állapotban éli örökéletét, amely vagy messze táguló látóhatárral a kifogyhatatlan jó tárházát mutatja neki. Vagy szűk határok között, a szenvedéseknek beláthatatlan mennyiségét sejteti a lélekkel. E két változat között éli az örökéletet az a lélek, aki bár a benne elrejtett képességeiben hisz, de a földi életben, a jelenségek világában oly gyenge volt rossz hajlamaival szemben, hogy gyarló hite csak kevés világossággal s még kevesebb erővel tudta ellátni gondolat- és érzésvilágát.
Ezért sötét színek, riasztó visszhangok, bánat, lelki fájdalmak, ellenségek, üldöztetések válnak részére valóra az igazság világában, hogy a lélek ebben magát kiélje, ereje kimerüljön és bizonyos javulási folyamaton keresztülmenve, azokban az állapotokban jelenhessék meg újból a földön, amelyeket ő maga hozott létre a saját részére.
A jó Isten nem az a kertész, ki a fejletlen lelkeket, mint a fa fattyúhajtásait idő előtt lenyesi; Ő az a hosszútűrő Hatalom, aki minden hajtásnak megadja a földön a fejlődési szabadságot, hogy amely fa rossz gyümölcsöt terem, az majd az ítélet napján a tűzbe vettetvén, a saját gonoszsága által emésztessék meg.
E földön nincs mennyország, nincs valóság, csupán látszata van a jónak is, a rossznak is, mert a föld a jelenségek világa. Ti azonban, akik itt világosságban éltek, ne féljetek azoktól, akik az ő lelkűk sötétségéből gonoszt szólnak, vagy tesznek e világon. Hiszen az Úr Jézust is rémítgette a sátán, de ő meggyőzte e világ hatalmát. És ha legyőzte, akkor felettetek sincs hatalma, akik hisztek.
A gonosz tőre megsebezhet, de ő meggyógyít benneteket. Helyezzétek bizalmatokat őbelé, és hitetekkel ragaszkodjatok Hozzá, mert Ő megadja nektek, ha kéritek, amiben szűkölködtök. Azt azonban ne feledjétek soha, hogy mindenkit a maga cselekedetei, érzései, gondolatai ítélnek meg. Boldog lélek az, aki megtagadja mulandó életét, és az örökkévalók szerint cselekszik jót, mert mulandó életének cselekedetei az örökkévaló jóknak birtokosává teszik őt.
De szerencsétlen, szánalomra méltó az, ki mulandó énjét mindenek fölé helyezi és elfelejtkezik az örökkévalók Urának rendeléseiről, akaratának betöltéséről és cselekszik utálatosságot és gonoszt a jelenségek világában. Mert az a sötétség, amely a halállal szemeire borul, a gyötrelmek éjszakájának előhírnöke részére, amelyet nem világít be a reménység csillaga. Az ilyent sajnálni kell és könyörögni érte, hogy még idejében meglássa a veszedelmet.
A spiritizmus a harmadik kijelentés, amelyen keresztül az ember lelke meggyógyulhat. Vészharang ez az emberiség részére és a föld túlzsúfolt szférájának segélykiáltása.
Éppen azért munkálkodni kell gyermekeim, menteni az égő házból, ami még menthető, mert a véghez közel vagyunk.

szemlézte: Bíró László