Mesék, szép történetek

A lelkük mélyén – Bölcsességek
A nők időnként olyasmit tesznek, hogy az ember csak áll és bámul. Egész életedben próbálkozhatnál, bizonyos dolgokban mégsem volnál képes olyan könnyedségre, mint ők. A lelkük mélyén valahogy könnyedek. A lelkük mélyén.
Alessandro Baricco
A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy felismerem: minden, ami van, engem szolgál, és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennél fogva minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk, amelynek bekövetkeztét én tettem szükségessé.
Kurt Tepperwein
A régire, az egykor-újra nagyon hamar rárakódik a legújabb; elárasztja elébb, aztán rajta marad.
Alexander Giese
Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.
Albert Camus
A világmindenséget nem csupán a sokféleségben rejlő egység teszi széppé, hanem az egységben rejlő sokféleség is.
Umberto Eco
Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.
Arisztotelész


UI:

Nagyon jó anyag, beszél a csoportos meditációról.
Egy barátom úgy kapott be egy megszálló szellemet 15 éve Százhalombattán, hogy egy ellenőrizetlen társaságban csoportos meditáción vett részt.
és később rájött, hogy kire volt ráragadva, ki hozta magával!
https://www.youtube.com/watch?v=NbUhg-XmnIo&feature=share&fbclid=IwAR1XTlahORBzXgCUE7mNINxAzA7BwxZtIy3HxJ1ukhq0BK_SGjW4YPkVk9c

A Húsvéti szerencse "tojás"

Boldog és elégedett nagypapa vagyok. A nagyobbik fiamék most várják a nyolcadik unokámat. Egy jó ideje a gondviselés hullámain ringatózok. Már nem akarok semmi különöset megvalósítani az életben, de legjobb tudásom szerint megteszek mindent, amit az örökös jelen pillanata megkövetel tőlem, legyen az űgyintézés, munka vagy bevásárlás. Megtanultam, hogy semmit ne halogassak és ebben igyekszem következetes lenni.
Valamikor büszke voltam arra, hogy jól végzem a munkám és a klienseim jó szakembernek tartanak. Pedáloztam is hatszázzal, de beláttam, hogy minél több a bevétel, annál több úszik el, sokszor rossz döntésből fakadó veszteség formájában. Miután világossá vált életfeladatom és felismertem, mi a dolgom a hátralévő éveimre, értelmi és érzelmi szinten is kialakult az élő hitem.
Életemben és úgy látom a hozzám tartozók életében is megváltozott az értékrend. A munkámat lelkiismeretesen elvégzem, de annyi. Nem vergődök miatta, nem reklámozok, nem futok az ügyfelek után, hagyom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Sokkal kevesebbet dolgozok, mint régen, mégis aránylag több a jövedelem. Érdekes, mindig pontosan annyi, amennyire szüksége lesz a családnak. A gondviselés, mintha előre tudná, mikor mennyire van szükség. Még a gyerekek időnkénti megsegítésére is kijut mindig.
Életfeladatom, a tanulás és tanítás zavartalan elvégzéséhez a gondviselés biztosította a nyugodt körülményeket.. Jóformán minden szabad időmet ennek tudom szentelni. Az unokák távol vannak, ezért ritkán látom őket. Otthonomban nyugalom és béke van. A feleségem elfogadott úgy, ahogy vagyok, életfeladatommal együtt és harmonikus otthont biztosít számunkra. Nem is vágyok semmi többre.
El kell meséljem a szerencse "tojás" ma reggeli történetét tíz hónapos kis fiú unokámmal, akit szülei Pocoknak becéznek. Az édesanyja egészségi okokból egy jó hétig távol kellett legyen a családjától, így én vállaltam, hogy éjszaka vele leszek és a nap folyamán is minél több időt töltök vele, hogy könnyítsek a feleségem helyzetén, aki a háztartást kell rendezze.
Ma reggel korán kelt a kis Pocok. Megitattam, cumit a szájába tettem, simogattam, beszéltem hozzá és sikerült még több mint fél órát a kiságyában tartani. Közben ő volt a hegymászó és én a hegy egy jó párszor. Mikor elege lett a tétlenségből felkeltünk. Reggelizett a nagyanyjával, utána tisztába kellett tenni, mert becsinált a kis legény. Azt szoktam mondani, hogy saját súlyának kétszeresét gyártotta le a pelusba.
Letisztítottuk kis testét, nagyanyja jól bekente a kipirosodott foltokat a popóján és ideadta így meztelen alsó testtel, hogy a krém beitatódjon a bőrébe. Leültem vele a számítógéphez, beindítottam kedvenc zenéjét és örömmel táncolt az ölemben. Picit később vettem észre, hogy közben bevégezte az előbbi gyártásfolyamatot és én tetőtől talpig szaros lettem. Le kellet cseréljük magunkról az egész ruházatunkat. Most már tisztába téve jó hangulatban nyúzza a nagyanyját, míg e sorokat írom.
Szóval szerencsés "tojással" kezdődött az idei Húsvét reggelem.

Hétvégi filmajánló

Mennyei csodák (teljes film)
https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/mennyei-csodak-teljes-film-80BsZw6PNEYogS5S?fbclid=IwAR3BOWJJePabQ5gjYNJj6FLgV5dOmp_MztoZLk2CAoPWpuVZGF9dOnolUEw

Szente Cs. János

Déli harangszó


Hárman mentek a mezei úton. Egyik, talán az volt az idősebbik, sehova sem nézett, talán az utat is csak érzékből taposta úgy ment. Fehér ing volt rajta, épp olyan mint mellette lépegető komáján. Az néha csak szítt egyet a fogán és ő is közömbösen lépett előre. Nagy volt az izgalom a lelkeikben. Nem volt szinte semmi csomagjuk, talán szerencsésebb volt a harmadik, az nem ismert határt, nagy füttyentésekkel halad elöl egyedül, minden követ tovarúgott és néha néha igazított egyet átalvetőjén. Fiatalabb is vót sokkal.
Nagy, dombos-völgyes helyeken mentek keresztül, néha az út szélin vidám hecserli bokor sétált el mellettük ellenkező irányba, piros gyümölcsei kacsingatva búcsúzván, a sosem látott vándoroktól. Ugyanis, ezek a hecserli bogyók sosem látták ezeket az embereket. Nem is láthatták hiszen két éve annak, erre jártak utoljára, akkor még szekéren, így ők hecserlik nem éltek még, talán csak dédanyjuk. Két esztendeje annak, hogy itt két marha ment ellenkező irányban, maga után húzva egy nagy szekért, rajta tele emberekkel. Szerszámokkal teli átalvetők voltak a szekérbe, mellette jó füstölt szalonna és sajt, jó sok. Amilyent csak errefelé tudnak az emberek készíteni.
***
...Most két és fél éve, a dobos kikiáltotta a faluba, olyan emberekre van szükség Budapesten, kik a kőfaragásba jeleskednének. Egy országházat építenek, oda kell munkás. Abba az évbe, rossz lett a termés, kevés vót a pénz. Úgy döntöttek néhányan, elmennek Pestre Hosszú vót az út, hej bizony szívük szakadt meg a nagy távolságtól. A kolozsvári állomásról vonat vitte őket tova. Nézték a nagy vizeket, miken átment a vasút, - hejj ez sem ojjan mint a Küküllő, de amaz sem. Milyen szegény lapos vidék, hiszen itt csak a vakond élne meg talán. Mikor Pestre értek már javában épült a hatalmas épület, munkát azonnal kaptak és már aznap ütötték a követ, hordták a törmeléket....
***
Hirtelen, a fiatalabbik megállott és valamitól örömibe meglengette kalapját. Nemsokára utol is érték társai, és együtt néztek le a dombtetőről. Szépen kanyarogva folyt a Küküllő és annyira egészséges volt, hogy mindkét oldalon dús, fűzfasorok követték végig medrét.A messzeségbe messze-messze a kék ég összenőtt ugyan valami dombokkal de ami megdobogtatta mindannyiójuk szívét az a kicsi piros házak apró tömege volt, messze az egyik dombocska oldalán. A völgybe rengeteg kukoricás feküdt, néhol répa-, néhol búza föld is szép sorjába.
Arcukon lassan pír jelent meg az izgalomtól, érezték a tornácok karzatára kitett, nagy piros paradicsomok illatát, a diófa hús árnyékát, hallották a pajták kinyíló ajtajának csattanását a vályogfalon és élvezettel képzelték el a majorság pittyegését, kotyogását a virágoskerten túlról,a tyúkudvarból. Eszükbe jutottak a vasárnapok, melyek annyira hiányoztak nekik, a templomuk harangjának kongása, az a békítő hang mely elpuhít minden feszültséget és olyan kellemesen járja által a falut. Epedve vágytak már arra, hogy a kapu előtti kis padkára kiülhessenek, és az elhaladó emberekkel szóba álljanak, mesélve mindenről ami ebből a Földből kinőtt, mert ami az Égből jött afelől senkinek sem lehet ítélete. Az csak az Istené egyedül. Zsoltár dallama és a kántor hangja jutott eszükbe, majd a persely csörgése és a jó és illatos vasárnapi ebéd, mely ilyenkor igazán kellemes. A csirkepaprikás gondolatának ihlete, a forró puliszka emléke, vagy talán az ábránd okozta szédület okozta lendület, szárnyakat adott nekik és indultak neki a völgynek, a por csak úgy szált utánuk a szekér úton.
Már nem számított nekik az a sok pénz mit összegyűjtöttek, már nem a nagy terveik vitték lábaikat az úton, hanem annak a gondolata, hogy ma vasárnap van és nehogy lemaradjanak talán a paradicsom levesről, sült kolbászról. Észre sem vették, milyen gazdag a szőlős amin általmentek, a barackfán krákogó szarka hangját talán hallották még de azt már otthonra képzelték el, talán az otthoni akácfán cserreg az a madár, és talán jó volna már elhajtani a seregélyeket is arról a képzeletbeli fáról.
Délben mikorra beértek a faluba, egyenest a templomhoz mentek és áhítattal hallgatták ahol a tiszteletes álmosan próbált logikát találni az általa félresikerült mondanivalójához. Majd hallották onnan kintről, amint a népség, valahol magasabbról pedig a kántor, buzdulva a hamarosan következő ebéd gondolatától, belekezdett lassan, vontatva a „ Feljebb emeljetek, feljebb” szövegébe.
A záró ének után, amint az első persely pénzek megcsördültek, három ember ölelkezett családjával, és úgy sírtak örömükbe, hogy talán nem lesz az a kísértés ami még egyszer őket egymástól elválasztja.

...Ez történhetett valamikor egy kisküküllőmenti faluban, anno 189..., egy vasárnapi napon.Régi történet része, ennek tiszteletére találtam ki ezen novellát.

Karsay István és Kassai Csilla beszélgetése a szellemtanról és halálközeli élményeiről
https://www.youtube.com/watch?v=7gXpMcZyhcs&feature=youtu.be

Gárdonyi Géza

Gyöngyvirág

Fű a földön; a fán is új lomb: patyolatosan gyönge halványzöld levelek.
A napsugár úgy száll által a lombokon, mint az öntöző-kannából a kertész vize. Isteni csöndesség. Mintha nappali alvásba merült volna az erdő. És én itt térdelek egy kis fehér virág előtt, amely a bokrok árnyékába rejtőzve valami csodásan finom és édes illatot lehel.
Nem tudok betelni ezzel az illattal, és a nézésével. A gyöngyvirág, a rejtelmes kis gyöngyvirág az én gyönyörűségem.
Minden más virág a föld gyermeke. Ez az egy mintha finomabb volna. Mintha egy nekünk ismeretlen világ virága volna, tán valami szellemvilágé, amelynek papja nincsen s amelyről eddig tudomány nem beszélt.
Minden más virág kitárja a szépségét és az égbe néz. Egyik a napot imádja, a másik a holdat, a csillagokat. Ez az egy a bokrok csöndes árnyékába rejtőzik és zöld kis palástja alatt alázatosan meghajol, mint az imádkozó menyasszony.
Mért néz a heliotrop a napba? Mért néz a gyöngyvirág a csillagokba? Mért ébred a vizirózsa hajnalban? Mért zárja be kelyhét a mák napszállat után? És mért hajlik a gyöngyvirág a föld felé? Mért nyilatkozik bennök az a sokféle vonzalom. - ha a virágnak lelke nincsen?
A Teremtő, aki a mindenséget milliárdnyi millió életformával népesítette meg, csak egyféle lelket tudott volna teremteni? Csak éppen nekünk teremtett volna lelket?
Fénysugarak törnek elő a biblia első és második fejezetéből. A Názáreti Bölcs minden szavát is tiszteletembe foglalom. De hogy az élő teremtmények között csak az ember hordoz lelket... Talán jutott az Isten leheletéből máshova is a Paradicsomban. Talán jutott az állatnak is, jutott a virágnak is?
És ahogy az ember megérti egymás lelkét, az állat is megérti egymás lelkét, a virág is megérti egymásnak a lelkét. És az Isten megérti valamennyiét.
Az ember mindenre amit nem lát, nem hall, nem érez, azt mondja: - Nincs. Pedig csak azt kellene mondania: - Nem tudom. A nincs vakság. A nem-tudom, imádság.
Hogy mondhatnám azt, hogy a gyöngyvirágnak nincsen lelke; mikor látom, hogy él, hogy szereti a zöldet, a bükkfák árnyékos erdőit, a csöndességet. Látom szűzies rejtőzését, angyali alázatosságát. Érezem mámorító leheletét. S arra gondolok, hogy ő is néz engem, néz fehér szépségében, ártatlan nyugodtan, mint ahogy a napot, a holdat, a csillagokat, meg egymást nézi a sok féle virág. És az üde, tiszta, alázatos szépségét bámulva, rajtam valami édes, szent megértés ömlik által.
A magyar ősvallás virága a tisztesfű, a tulipán, meg a zádogvirág. A zsidó vallásé a mirrha. A mohamedáné a tubavirág. A római keresztény vallásé a liliom. A gyöngyvirág nincs benne egy nép mennyországában sem. Festők nem festik. Szobrászok nem faragják. Dal, zene nem szól róla. Pedig tündérek hajába, angyalok mellére, szüzek imádkozó kezébe illene illatos fehér gyöngytestecskéje.
Ha rózsát látok, kisasszony jut az eszembe, az öltözetében és gazdagságában pompázó kisasszony. Ha tulipánt látok, a piros-szoknyás, mezítlábas, erős-szépségű parasztleányra gondolok. A kakukfü látása a holt leány képét költi föl bennem. Csak a gyöngyvirág az, amelynek látásakor földi nő képe nem jelenik meg sem az elmémben, sem a szívemben.
Más világból való virág ez! Talán abból a világból, amelyet a délibáb lenget felénk, éjjel a szentjános bogárka fénye világit meg. Talán abból, amelyről a boldog mesék szólnak: arany, ezüst a föld mélyében, fönn meg holdfény, harmat gyöngyvirág.
A villámos viharban a haragvó Isten képe jelent meg az emberiségnek. Az angyalok a csillagos keleti ég alatt a zsidóság mezőin születtek. A tündérleányok anyja a gyöngyvirág. Az első ember, aki gyöngyvirágot látott és beszivta az illatát, nem gondolhatott földi nőre, sem égi alakokra, sem a mindenség teremtőjére.
Az Isten, az angyalok, mind magasvilági szellemek, a csillagfényes felső világnak a lakói. A gyöngyvirág csak azt a gondolatot ébreszthette benne, hogy az erdőben valami láthatatlan bájos alakok élnek, akiknek lakóhelye az erdei árnyékos csöndesség, lehelete a
gyöngyillata.
Gyermekálmaimnak mindenütt előlengedező bűbájos alakjai, akik virágokon jártok, erdei vizek tükrében fésülködtök, holdnak fényénél táncoltok és az erdei méhek zenekarában gyönyörködtök, e pillanatban azt érzem, hogy ti valóban éltek és körülvesztek engem. Az Istent nem láttam, de bizonyos nekem, hogy van. Az angyalokat nem láttam, de elhiszem, hogy a csillagokon tulnan egy szebb világ él, és annak lakói tiszta és boldog lelkek. A tündérek létezése...
Mért ne élhetnének a föld levegőjében tündérek is. Ha a vízben milliónyi olyan apró élet él, amelyről csak alig száz éve tudunk, mióta a mikroszkopot kitalálták...
Hát még mi minden lehet, amihez még üveglencséket fogunk készíteni. És
még mi minden lehet, amihez üveglencséket nem tudunk készíteni soha!
Tündérek létezését érzem az erdei csöndességben, a gyöngyvirág illatában, az árnyékban nappal, a holdfényben éjszaka. Mi azt mondjuk tündérek, mert ezt a szót anyánktól hallottuk, amint ő is az anyjától hallotta. De ez csak szó, csak név, amely láthatalan kedves és boldog élőket jelent. Lehet, hogy a zsidó képzelet angyalai, lehet, hogy a görög képzelet nimfái, lehet hogy a pogány magyar képzelet tündérei azonegy láthatatlan nép, csak a nevük más.
Lehet, hogy az elhalt emberek. Őket érezzük meg, s őket nevezzük nimfáknak, tündéreknek. Lehet, hogy a testet levetkőzve tovább élünk a földön, mint a tűzből felszálló fény, virágból felszálló illat. Ki tudja, nincs-e éppen olyan s még nagyobb életvilági a láthatatlanságban, nincs-e ott is ember, állat, virág, nincs-e ott is számokban le nem irható sokasága az élő millió fajtának, amely ott is végtelen időben folyton hal és folyton újra születik.
Én, az emberfajta, e láthatatlan élőket érzem a virág illatában, a szellőben, a fényben, a sötétben, a zenében, a tűz lángjában, a csöndességben. És a gyöngyvirágot csókolva őket csókolom.

Arany László: Énok Összes Könyve - Szentes Városi Könyvtár, 2020.02.12


"Énok az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt Isten.” (1 Mózes 5,24) Magasztos életútja és ez a különös vég Énokot meglehetősen lenyűgöző alakká tette, legendák egész köre formálódott körülötte. Mégis, személye rendkívül rejtélyes, még ma is csak keveset tudunk az életéről, s mivel embertársai közül messze kiemelkedett - hiszen közvetlen kapcsolatban állt Istennel, aki végül a legfőbb angyalává emelte -, igyekeztek az ő alakját is eltulajdonítani, meghamisítani. Személye mellett már a kezdetektől törekedtek puszta neve semitizálásával is, holott kitűnően beleillik a „sumer-egyiptomi”-ként ismert nevezéktanba, mely a világ jelenleg élő nyelvei közül csakis és kizárólag magyarul érthető és értelmezhető. Enki - Enlil - Enok. Első könyvét, Énok Apokalipszisét, évszázadokon át csak etióp nyelven ismerték, amíg a Holt-tenger mellékén, a qumráni barlangokban elő nem került egy szinte teljes példány, arámi nyelven. Erről a szövegről általában „elfeledkeznek” a Holt-tengeri anyag ismertetői, bibliográfiájának összeállítói, olyannyira, hogy rendre ki is hagyják… Tehát, rendelkezünk egy legalább 2000 éves, Jézus anyanyelvén íródott Énok 1. Könyvével. Habár az arámi is a hun-magyar nyelvcsalád része, bizonnyal létezik a sumérnak nevezett agyagtáblák között ennél ezer évekkel korábbi munka is. Második könyve, a Titkok Könyve szláv nyelven maradt fent, Bulgáriában, ám kopt nyelvű töredékei is ismertek. Legalább 2000 évesek. A kopt nyelvű írások talán a görögből származtathatók, vagy közvetlenül az arámiból és/vagy nyelvelődjeiből. Ezt a szöveget is igyekeztek semita vonásokkal ellátni, sikertelenül. Harmadik könyve, Énok Héber Könyve, a legjobb példa személyének kisajátítására. Csupán 1500 évre sikerül visszakövetni, s ez a kor megegyezik a Biblia összeállításának korával, az akkortájt elkövetett durva szöveghamisítások időszakával. Énok: Az Óriások Könyve - csupán töredékesen maradt fent, ám ugyancsak a sumér-hun-egyiptomi-magyar nyelvet beszélő területeken, és csak ott. Máninak köszönhetően jelentős idézet-gyűjtemény őrződött meg belőle, illetve találkozhatunk arámi nyelvű töredékekkel a Holt-tengeri tekercsek között is. Énok egyike volt a magyarok azon távoli ősei egyikével, aki még közvetlen kapcsolatban állt Istennel, azaz civilizációnk égben lakozó részével. Megismerése által a saját gyökereink is érthetőbbekké válnak.

Angyali Menedék, 2019.

https://www.youtube.com/watch?v=F8QNN74eW60

A spirituális úton való haladáshoz ajánlom a következő írást:
A Szeretet megnyilvánulása keleti és nyugati szemléletmód alapján.

Az írás elérhetősége
https://drive.google.com/file/d/15uviDVFqHzLlTf7X_VJinv_qS458_Yz-/view


További hasznos olvasmányok:
Mint például:
o Holdfázisok 2020-ban
o Ősbizalom témakörének feldolgozása
o Halál-közeli élményekről szóló dolgozat o Spirituális fejlődés, átalakulás folyamatát leíró elmélet o Spirituális haladást támogató gondolatokat tartalmazó könyv Felemelő áldott pillanatokat kívánva!

https://sites.google.com/site/szeretetvalosaga/home/bemutatkozas?authuser=0


Szeretettel: Nagy Zoltán

A Paradicsom és a Polol

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget. Mondja neki:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.. A szentnek elkezdett csorogni a nyála. Az
emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ‚képesség’ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak. ‚A Pokol gyakran itt van a Földön.

Eileen Caddy

Nyisd meg lelked ajtaját – Részletek

"Ebben a sprirituális életben el kell végezned a magad feladatát.. ÉN mindig itt VAGYOK, hogy segítsek azoknak a lelkeknek, akik segítenek önmagukon, de neked kell megtenned az első lépést.
Soha nem fogsz megtanulni semmit, ha mindent elvégeznek helyetted. Egy gyermeket sem lehet megtanítani semmire, ha mindent elvégeznek helyette. Hagyni kell őt, hogy önállóan, saját maga tegyen meg dolgokat. Egyáltalán nem számít, hogy kezdetben milyen lassan vagy ügyetlenül csinál valamit: neked félre kell állnod, és nagyon türelmesnek kell lenned vele.
Nagyon türelmesen és szeretetteljesen. Nekem is félre kell állnom, és végig
kell néznem, amint a saját feladatodat végzed, és hibákat követsz el. Soha ne felejtsd el azonban, hogy a hibáidból tanulni, és ezen keresztül profitálni fogsz: semmi nem történik hiába.
Állandóan új leckéket tanulsz, és te haladsz a spirituális ösvényen. Minden lépésed, akármilyen kicsi is az, közelebb visz a célhoz, a Velem való egységed felismeréséhez: és haladsz az ösvényen mindaddig, amíg fel nem ismered, hogy nincs elkülönülés, hogy mindenki egy, és hogy része vagy ugyanannak az egyetlen ragyogó életnek."

*****

"ÉN VAGYOK minden élet forrása. Amikor összhangba kerülsz Velem, s megtalálod a helyes ritmust, minden akadályok nélkül, gördülékenyen történik. Sok lélek tudni szeretné, hogy miért van tele az élet a sikerek és a kudarcok váltakozásával, vagy sok dolog miért nem sikerül.
A legtöbben azonnal készek saját magukon kívül mindent és mindenki mást
hibáztatni.
Amikor időt szánsz rá, hogy kiderítsd, miért nem vagy összhangban és
harmóniában az élettel, nagyon gyakran tapasztalni fogod, hogy az elsődleges dolgokat nem az első helyre teszed, és nem fordítasz időt arra, hogy elvonulj a csendbe, és megtudd a békében és a nyugalomban, hogy Én mit kívánok tőled.
Ehhez idő kell, türelem, hit és meggyőződés.
Azt is meg kell tanulnod, hogy csendben légy. Én azt akarom, hogy megtanuld egyedül Velem megoldani a problémáidat. Vágyom rá, hogy teljesen Rám számíts mindenben, és hogy felismerd, hogy erőd, bölcsességed és értelmed mind Tőlem származik."

*****
"Helyezd Belém teljes hitedet és bizalmadat, és tudd, hogy Én soha nem
foglak magadra vagy cserbenhagyni. Minden, amit elvállalsz, lehetséges lesz, mert velem mindenre képes lehetsz. Élj hittel.
Azt akarom, lásd, hogy minden helyzet jóra vezet, függetlenül attól, hogy
látszólag milyen különösnek tűnik.
Légy hajlandó hitedet és bizalmadat időről időre újra és újra próbára tenni,
mert mi haszna annak, ha csak beszélsz a hitről és a bizalomról, de nem
veted alá őket valódi próbának, és nem látod, hogy számodra igazából mit is
jelentenek?
Hajlandó vagy-e teljes hittel elindulni, és végrehajtani a látszólag lehetetlent, de nem csupán azért, mert a kétely leghalványabb árnyéka nélkül tudod, hogy hited honnan származik?
Amíg próbára nem tetted, és megingathatatlannak nem találtad hitedet, ne
beszélj róla! Merítsd erődet és képességedet Belőlem! Amikor Én veled vagyok, ki az, aki ellened lehet?"

*****

"Itt élsz a világban, de nem vagy annak tulajdona. Nem kell engedned, hogy a világ hóbortjai, szokásai magukkal rángassanak. Élvezd e szokásokat, de ne próbáld birtokolni őket, és azt se hagyd, hogy ők birtokoljanak téged.
Az Új Korban semmi szükség a vezeklésre, vagy arra, hogy körbejárva
hangoztasd, milyen szerencsétlen bűnös vagy, aki nem méltó arra, hogy az Én
szeretett gyermekemnek neveztessék. Minden ilyen tanítás a régi korokhoz
tartozik, ezért hamis és valótlan.
Fogadd el, hogy mi egyek vagyunk, s hogy ÉN ott VAGYOK benned.
Érezd, amint kiemelkedsz a hamis tanítások sötétségéből, és átlépsz a
ragyogó fénybe.
Hagyd magad mögött a régit, hadd teljesedjék be rajta a természetes elmúlás
törvénye. Lépj be az újba, újjászületve Szellemben és igazságban, és ismerd meg az
igaz szabadság érzését.
Szabad állapotodban van rád szükségem, nem pedig éned és aggodalmaid
béklyóiban szenvedve.
Légy olyan, mint a kisgyermek, szabad és örömteli, és élj az örökkévaló
jelenben."

Szeretethimnusz
A Tibeti Halottaskönyv titkos részéből

Üdvére a mindenségnek köszöntöm a lényeket:
Áldás, mint az eső hulljon, óvjon minden életet!

Akár nagy, vagy legyen kicsiny; hatalmas, vagy gyenge lény
Biztonsága, békessége legyen, azt kívánom én!

A levegőben, földön, vízben, ég felett és föld alatt
Közelemben, távol tőlem, legyenek mind boldogak!

Kisdedét önnön testével őrzi a jó anya,
Így szeretném védelmezni, mert testvérem fű, a fa.

Akár kúszik, akár mászik, repül, avagy lábon jár,
Minden élő védelmet kér, mind a boldogságra vár.

Fekve, ülve, állva, járva, töltsön el a gondolat:
Ne szenvedjenek a lények, s legyenek mind boldogak!

Szeretet arany sugara hassa át a tereket!
Könyörület lángja égjen, töltse be a szíveket!

Törekedve, így haladok a Nagy Nirvána felé;
Melynek boldog Szent Nyugalma csak az irgalmasoké.

Északnak és Déli tájnak, Napkeletnek, Nyugatnak,
Zenit, Nadír távolának küldöm az irgalmamat.

Barátaim: hegyek, völgyek, patak, folyók, tengerek;
Piciny virág, hatalmas fa, állatok és emberek.

Fekve, ülve, állva, járva küldöm hő fohászomat:
Békén éljenek a lények, s legyenek mind boldogak!

Mese a sündisznóról

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt, legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni. Egyszerűen csak biztosak voltak benne.
Egymás között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb csak az időjárásról folyt a kurta társalgás. Azt viszont soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle, fáj-e a szíve. Pedig bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért hozzá. Valaha régen akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott.
Így éldegélt a sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen az erdei ösvény egyik szélétől igyekezett a másik felé, amikor vidáman ugrándozó lépteket hallott, egy kislány közeledett, aki szinte repült lefelé a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt.
Amint a sündisznó észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez már szokása volt. A kislány csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra. „Süni!” - kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé. A sündisznó szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni.
„Kedves Süni, bújj elő a kedvemért kérlelte a kislány, szeretnélek megsimogatni!”
A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta. A kislány tovább kérlelte. „Kedves Süni, kérlek csak az orrocskádat, hadd érintsem meg.”
A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle. „Hagyj békén. Engem nem lehet megsimogatni.” - morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt ereje bocsánatot kérni.
A kislány elszomorodott. „Ne haragudj rám, én csak jót akartam..” ”Persze, persze, hm…” - mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon. ”Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán majd máskor.” - és a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét.
A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani – „Gyere vissza!” De egy hang sem jött ki a torkán.
Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszében, talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér. S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit.
Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze. A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt. Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt.
A kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé. „Itt vagyok.” - suttogta. A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet. „Hát, Isten hozott.” - mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania.
„Most megengeded, hogy megsimogassalak?” A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát. A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A kislány feljajdult, ujját a szájába kapta, és sírva fakadt.
Látod, mondtam én, előre megmondtam.” - morgott a sün – „Jobb lett volna, ha sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra!” "Hálátlan vagy és igazságtalan! És utálatos!” - sírt a kislány, és elrohant.
A sündisznó most már kétségbeesetten kiabált utána, „Várj! Gyere vissza! Én nem akartam! Nem így akartam. Én világéletemben arra vágytam, hogy megsimogassanak! Soha senki nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen, aki…” Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a tüskéi.
A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza. Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem bírta a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe. A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket.
Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett. És akkor fülébe csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni. „Soha senki nem simogatott meg!”
Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből. És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak.
„Te voltál az egyetlen, aki. Az egyetlen!” Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt árkon-bokron át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törődve a tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte.
A sün meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett, becsületből még kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni, de közben boldogan simult a kislányhoz, még a szíve dobogását is érezte.
”Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni.” - mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon. És csodák csodája, a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit. Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány.. Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó.
A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli. A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdő állatai pedig mind ámultak a sündisznó átváltozásán.

Tudatos gyakorlatok Karsay István előadása
https://www.youtube.com/watch?v=hkuOosHh8aY&feature=youtu.be

MI A SZERELEM?

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” –válaszolta a tanár.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” –tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük. Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.
„Ez a szerelem!” –mondta rögvest tanárnő. „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”
„Akkor mi a házasság tanárnő?” –kérdezte a tanuló.
„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” –felelte.
„A szabály ugyan az. Nem fordulhatsz vissza sosem.” –tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” –fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” –tette hozzá.
„Ez a házasság!”
(Forrás: internet)

UI:

https://www.youtube.com/watch?v=tgAkyQ4BXw8

M. Sárközy Tünde Rita
Karácsonyi történet
Karácsony van. A kandallóban méltóság teljesen lobog a tűz, és ahogy nézem a vörös lángokat, ahogy vígan táncolnak ide-oda, eszembe jut gyermekkorom legvarázslatosabb karácsonya.

Karácsony hetében jártunk már, hét elején. Emlékszem, szüleimmel lázasan készültünk a karácsonyra. Nem voltunk gazdagok, de annál nagyobb örömmel készítettük együtt édesanyámmal a szaloncukrot és más díszeket a fára. Persze a szaloncukor nálunk úgy készült, hogy kockacukrokat csomagoltunk be fényes papír darabkákba. A díszeket szintén papírból készítettük, csillagokat vágtunk ki és fűztük fel a cérnára. Diókat csomagoltunk be szintén fényes ezüst papírba. Csodálatosan szépek lettek! Igaz némelyik csillag nem igazán sikerült nekem szép formásra, de édesanyám mindig boldogan megcsókolt és azt mondta: - Tudod kislányom, ez a legszebb csillag amit valaha is láttam! Persze tudtam, hogy ezt szeretetből mondja, hiszen annyira szeret mint senki más-e földön.
Aztán szerda délután mikor éppen a kalács sütésében segédkeztem, egyszer csak édesanyám egy nagyot sóhajtott az asztal fölé hajolva és úgy omlott össze ájultan mint egy virágszál ami hirtelen lekókad. Nagyon megijedtem, oda szaladtam, fölé hajoltam és szólítgattam sírva, könnyekkel hadakozva.- Édesanyám! Édesanyám! Kérlek kelj fel! Mi bajod?! Majd hangosan édesapámért kiáltottam. Utána már gyorsan pörögtek az események.
Édesapám felkapta majd bevitte a kórházba. Addig én otthon egyedül elraktam a süteményt és rendet raktam, hogyha édesanyám vissza jön had örüljön neki. De édesapám egyedül jött haza. Fejét lógatva, szomorúan a szemembe nézett és azt mondta:
- Kislányom, annyira sajnálom de édesanyád nincs jól, és kórházban kell maradnia, de ne félj hamar haza jön meglásd! De szeretnélek megkérni valamire. Édesanyád mellett szeretnék lenni, szeretném ha a karácsonyt nagyszüleidnél töltenéd Erdélyben. Ugye megérted? - kérdezte majd könnyek csordultak le arcán.
Hát amit akkor éreztem a mai napig nem fogom elfelejteni! Szívembe mintha ezernyi kést vájtak volna! A lelkem meg kiabált, és nagyon fájt! De hát itt a karácsony mindjárt, és a diók meg a csillagok, meg a közös karácsony...édesanyám! Kérlek gyere haza! - ilyen gondolatok száguldoztak gyermeki fejemben .
- Jól van édesapám, megértem.- mondtam tele fájdalommal és piros kisírt szemekkel.
Még aznap este útnak indultunk nagyszüleimhez. Egész úton szinte nem is szóltunk semmit. Elég volt érezni azt amit éreztünk.
Másnap reggel mikor édesapám vissza indult megígérte, hogy ha édesanyám jól lesz együtt jönnek ide a nagyiékhoz. Majd átölelt és gyorsan útnak indult. Én körbe néztem, néztem a házat, hiszen szép házikó volt, nagyiék nem voltak olyan szegények mint mi. De valahogy egyáltalán nem örültem még a látványnak sem, csak a mi kis otthonunkat láttam a mi kis karácsonyfánkat és a hatalmas szeretetet ami nálunk lakozott..
A következő egy-két napban nem is volt mit csinálnom, hiszen nagyiéknál már kész díszek voltak és csokival töltött szaloncukrok. Azt a pár napot szinte csak a szobámban töltöttem, az ablaknál ahol lestem az utat hátha meglátom édesanyámékat jönni. De semmi, nem jöttek.
Aztán eljött Ádám-Éva napja. Nagyon szomorú voltam. Ültem az ablaknál és csak néztem-néztem az utat. Egyszer csak hatalmas pelyhekben elkezdett hullni a hó. De olyan nagyon hullott hogy még az utat sem lehetett látni! Fehér karácsony lesz! De szép! Csak éppen azok nem lesznek velem akiket a legjobban szeretek?
Eljött az este. Hívtak menjek le vacsorázni, de én nem akartam. Édesanyám és édesapám nélkül menjek? Nem akarok!- dühöngött gyermeki lelkem. Majd fogtam magam és zseblámpával a kezemben, kabátomat magamra kaptam és kiszaladtam az útra. De nem láttam senkit. Csak a hó csillogott a holdfényben. Az erdő felé néztem és olyan vágyat éreztem , hogy bemenjek mintha hívogatott volna. A fák és a bokrok gyönyörű fehéren világítottak a sötétben. Csábítóan hívogatott az erdő és én nem tudtam ellenállni, s bánatosan elindultam az erdőbe.
Lehajtott fejjel mentem csak mentem míg egyszer csak valamit megláttam megcsillanni a szemem sarkából. Felemeltem a fejem és arra néztem. Vajon mi lehet ez ami így csillog itt az erdőben?- gondoltam magamban. Elindultam felé. Az ágakról apró hópelyhek hullottak a kabátomra és a sapkámra. Aztán oda értem és mintha csak egy mesében találtam volna magamat! Egy apró kis tisztás volt amit hatalmas fák vettek körbe és pont a közepére világított be a Hold! Annyira szép volt, hogy teljesen elbűvölt! A fák ágain néhol jégcsapok lógtak és olyan volt ahogy a holdfény táncolt rajta, mintha angyalok táncolnának benne vidáman és örömmel a kis Jézus születését ünnepelve. Volt egy ami talán még jobban csillogott mint a többi! Oda mentem és a fény csodás képet tárt elém benne! Nem tudom, talán a képzelet játszott velem, talán nem, de úgy láttam , hogy egy nagyon szép angyalka lejti benne táncát. Letérdeltem a hóba, éppen elé és imádkozni kezdtem.
- Drága angyalka! Tudod nem szoktam én sokat kérni soha, hiszen a szüleim szegények, de ezt Te is tudhatod. Viszont most nagy kérésem lenne hozzád! Most az egyszer, kérlek, hiszen mást nem is kérek! Kérlek téged hozd haza édesanyám és édesapám, hogy együtt lehessünk ezen a szép estén! Kérlek angyalka, segíts! Szeretném őket átölelni és szeretném érezni a szeretetüket, nagyon hiányoznak!
Mondtam miközben már a könnyeimmel is küszködtem. De egy könnycsepp mégis csak lecsordult, és pont rá arra a fényes jégcsapra amiben az angyalka táncolt. És ekkor a könnycsepp ráfagyott és a holdsugár fénye most még jobban táncot járt rajta! Aztán felálltam, megtöröltem szemem és elindultam hazafelé. Furcsa és meseszerű volt, hiszen nem tévedtem el, mert úgy tűnt mintha a holdsugár mutatná az utat merre menjek.
Mikor kiértem az erdőből az első dolgom az volt, hogy az út felé nézzek. De semmi, senkit nem láttam. Felnéztem az égre és ahogy néztem a csillagokat, egyszer csak ezt hallom:
- Kislányom! Merre vagy? Kérlek gyere haza! Édesanyám hangja volt!
Szinte szárnyra kaptam úgy repültem a ház felé és édesanyám karjaiba! Átöleltem és szorítottam magamhoz nehogy megint elveszítsem és ez csak egy álom legyen! De nem az volt. Édesapám is oda jött és átölelt mindkettőnket. Mennyire boldog vagyok! Szavakba önteni sem lehet! Ettől szebb ajándék nem is kell nekem, hogy itt vannak Ők!
Csodálatos volt ez a karácsony! A legcsodálatosabb ami gyermekkoromban megtörténhetett karácsonykor!
Ma sem felejtem el a jégcsapot a táncoló angyalkával benne. Köszönöm neked angyalka ezt a csodás karácsonyi ajándékot!

Hát ez bizony így esett meg velem gyermekkoromban Erdélyben, az egyik mesés erdőben, hiszen Erdélyben varázzsal teli erdők vannak, ha nem hiszed, menj el az egyik erdőbe és tapasztald meg önmagad. Már felnőtt vagyok, de mai napig hiszem, hogy akkor ott, nem a gyermeki képzeletem játszott velem.


Hétvégi filmajánló

Szerelempróba
https://videa.hu/videok/film-animacio/szerelemproba-fireproof-2008-drama-romantikus-WxUBir9rzCcDVoPM

https://videa.hu/videok/film-animacio/dal.egy.agyonvert.fiuert-5wVGCkN0rQMseqk7?fbclid=IwAR15MyOgJ1Z7X3yDRROR60gvpLjE9LAQ7gTgY0YiI5chPZ_RfoL-d1CeqV4

Peter Noel
Két fajta ember létezik

Két fajta ember létezik. Az egyik hazugságokkal épít csillogó életet, de hideg van házában, s lelke kong az ürességtől. A másik szeretettel kövezi ki otthonát, mely felfűti napjait, s minden pillantásával a jót építi. Az egyik féli az éjt, nem lát túl rajta, s képtelen hinni a csodát. A másik az égre emeli tekintetét, gyönyörködik a csillagokban, és nincs lehetetlen számára.
Mondom, két fajta ember létezik... Az egyik folyton másokat hibáztat, mindig mindent jobban tud, és soha semmi sem elég jó neki. A másik igyekszik fejlődni, élete végéig tanul, és az apró csodákat is meglátja az életben. Az egyik folyton panaszkodik az időjárásra, szíve évről évre sötétebb, s nem látja a fényt. A másik mosolyogva tartja arcát az esőbe, elfogadja, mit az élet kínál, s ő maga válik fénnyé az éjszakában.
Elmondom, szerintem miért téved az első csoport. Mert nem az határoz meg, hogy mit birtokolsz - jó kocsi, hatalmas ház, menő állás, vaskos bankszámla - hanem, hogy milyen a szíved, s hogy miként bánsz másokkal. S csak akkor leszel boldog, ha része vagy a világnak, az életnek, ha a belső hangod szerint élsz. A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki: ,,Vajon volt benne szenvedély?"
Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, lángoljon benne a szíved. Tedd alázattal, kitartással, és szenvedéllyel! Legyen az csók, ölelés, karrier, álmok, vagy csak egy nap a munkahétből. Élj végre tiszta szívvel, mint a gyerekek, s ne hagyd elfutni a perceket! NE FELEDD, AMIT SZÍVBŐL CSINÁLSZ, AZ ÉLNI KEZD! És csak így lehetsz boldog. Nemdebár?

Kempis Tamás bölcsessége

Ha a világnak minden titkát ismerném is de nem élnék szeretetben, mi hasznomra volna Isten előtt, aki tetteim szerint fog megítélni?
Hagyj fel a tudásnak mértéktelen keresésével, mert az önmagadtól igen messze szakíthat, s nagy csalódásnak kezdete lehet. Akik sokat tudnak, azokon könnyen úrrá lesz a kívánság, hogy bölcsnek lássák és nevezzék őket az emberek.
Sok minden van, aminek tudása kevés vagy éppen semmi lelki hasznot nem jelent. S nagyon nem bölcs az, aki olyasmire figyel, ami nem válik üdvösségére.
Hiába a sok szó: nem tölti be a lelket, az igaz élet viszont békességet szerez a szívnek, a tiszta lelkiismeret megnöveli az Istenbe vetett bizalmat.
Minél többet tudsz, minél műveltebb vagy, annál szigorúbb ítélet vár rád, ha szentebbül nem élsz. Ne bízd hát el magad ügyességedben vagy tudományodban,
inkább érezd felelősnek magad minden tudásért, amit kaptál.

Kempis Tamás: Krisztus követése I. könyv. 2/I. Első teljes magyar forditás: Pázmány Péter 1604.

Gyökössy Endre
AZ IDŐSEBBIK FIÚ PEDIG...
(Lk 15,25-32)

Szerette ezt a halk zsibongást, amely kis vendéglőjéből felszűrődött emeleti szobájába. Nagyapját, apját látta ilyenkor sürögni-forogni a kockás abroszokkal leterített asztalok között. Előttük még kötény volt és karjukon a "hangedli". Úgy vitték ki a zónaételeket s a habzó söröket a törzsvendégeknek. Hozzájuk többnyire ugyanazok a kistisztviselők, ebédszünetes boltosok, szerkesztők jártak.
Még szerencse, hogy államosításkor meghagyták üzletvezetőnek. Tudták az "illetékesek", ezt a kis családi vállalkozást csak ő tudja nyereségesen tovább vezetni. Ment is valahogy. Fiai már szakképzett vendéglátósok voltak. Fel is lendült a Három hársfa. De felesége váratlan és gyors halála 54-ben és kisebbik fia titokzatos eltűnése az 56-os harcok alatt megrokkantotta. Enyhe agyvérzést kapott. Most Antié, családos nagyobbik fiáé az újra magánkézbe került kisvállalkozás. Az ő felesége ül a kasszánál, három rokon is besegít, sőt két tanulója is van már. Ő afféle "haláláig haszonélvező". Így rendelkezett a közjegyzőnél.
Ellátják becsülettel. De már igen nehezére esik lemennie. Fél oldala is zsibbad. Többnyire egész nap egyedül ül - és emlékezik. Mint most is, a régi, dolgos időkre. Tévéjét, rádióját ritkán nyitja ki. Sok a rossz hír. Inkább kisvendéglője árulkodó neszezéseire figyel. Abból tudja, mi történik odalent. A felszálló illatokból meg azt, mi aznap a "konyhafőnök ajánlata". Ha megkondul a közeli templom delet jelző, hívogató hangja, elolvas egy-egy zsoltárt apja öreg Bibliájából. Az az ő imakönyve.
Megreccsent a falépcső. Órájára nézett. Messzi még a záróra. Ki jöhet ilyenkor? Nem szoktak - csak úgy - benézni hozzá. Nehézkesen az ajtó felé fordult.
Szinte bekeretezve ott állt Öcsi, a holtnak hitt fia. Megférfiasodva, ám alig változva. Csak hullámos, fekete haját lepte be a dér. Olcsó, gyűrött dzsekijén Lufthansa repülő-reklámtáska lötyögött. Farmerja piszkos volt a viseléstől és nem kővel koptatott. Ám ő volt, az elveszett.
- Öcsi!
- Apa.
Fia már ott térdelt előtte és átfogta apja csúzos térdeit. Az a ráborított pokrócon keresztül is érezte gyereke remegését. Tétován simogatta az ölébe hajtott, őszülő fejet.
- Harminchárom év. Uramisten! - mormolta újra és újra. Hosszú percek teltek el. Öcsi szólni akart, de apja szája elé emelte ujját és a széke karfájára szerelt csengő gombját háromszor megnyomta. Ez volt a jel: sürgős. Perc sem telt el, nagyobbik fia robbant be a nyitva maradt ajtón. Dermedten bámult felegyenesedő öccsére.
- Te élsz?
- Látod.
- Miért nem adtál hírt magadról?
- Nem akartam bajt hozni rátok. Hátha lefényképeztek.
Bár nem öltem embert.
- Hol bujkáltál?
- Sok helyütt. Legvégül Amerikában, délen kaptam munkát.
- Mit csináltál?
- Mosogattam, takarítottam, felszolgáltam, mint itthon. Mindig dolgoztam...
- S most?
- Hazajöttem. - Végigmutatott kopott önmagán.
- Így? - horkant fel a bátyja.
- Így.
- Fontos, hogy él és itthon van. Feltámadt az öcséd, fiam! - ezt már szinte kiáltotta az apjuk. - Meg sem öleled? - fordult elsőszülöttje felé.
- Mihez akarsz kezdeni? - kérdezte ölelés helyett öccsét a bátyja.
- Mosogatni még tudok.
- Meg beülni a készbe, mi?
- Anti! - nyögött fel az apa; de az ordítva folytatta: - Ismerem én ezt a fajtát. Végig - csavarogják a világot, s amikor mindenből kikopnak, hazakuncsorognak örökölni, mi? Nem, öcsikém, ebből nem eszel. Tulajdonképpen nem is élsz. Holttá nyilvánítottak. Apa azután mindent rám íratott. Érted? Mindent!
- Jól tette - válaszolta csöndesen a kisebbik -, csak azt nem tudtam, hogy meghaltam... akkor mit is keresek itt? - Lehajolt, megcsókolta apja haját, és kifordult az ajtón.
- Mit tettél, Anti?! - nyögött föl az öregember.
- Mit? Megmondtam az igazat. Vagy nem így van?
Másnap egyenruhás hotelboy kereste az öregembert. Levelet hozott. Senki másnak nem volt hajlandó odaadni. Hiába erősködött odalent Anti, hogy ő itt a főnök, a tulaj, meg minden. A küldönc egyre azt hajtogatta: csak a címzett saját kezébe adhatja. Ott álltak most az emeleti szobában mind a hárman.
- Vedd át a levelet - kérte fiát az apja.
Anti egy ötvenest adott a boynak, és kituszkolta az ajtón.
- Tudod, milyen rossz a szemem - nyújtotta az apa a neki címzett borítékot a fiának. - Olvasd fel! - És az olvasni kezdte:
"Drága apám, örülök, hogy láthattalak. Ne aggódj, jól megy a sorom. Szállodám van Floridában. Nemrégen nyitottam meg a másikat. Antira gondoltam, mint igazgatóra. Olvastam: most már bátran hazajöhetek. Látni akartalak, s megbeszélni, hogyan segíthetnék rajtad, itthon vagy odaát. Nincsen családom. Örököseimmel is találkozni akartam, mielőtt testamentumot írok. Nos, a főörökös már beszélt velem.
Tőletek Tütykéhez mentem. Talán emlékszel, így becéztük egyik osztálytársunkat. Megnősült, több gyereke van. Amikor megláttak, sírtak örömükben. Csak reggel engedtek vissza a Hiltonba. Éjjel megbeszéltük: ők jönnek ki velem. Mindketten szakemberek, ám szegények. Így az örökség is megoldódik.
Bocsásd meg, Édesapám, a jelenésem. Talán úgy kellett volna hazajönnöm, mint Jákob ment megrakodva ajándékokkal Ézsauhoz. Akkor most minden O.K. volna. De kíváncsi voltam, él-e még a tékozló fiú idősebbik testvére..."
Volt még tovább is, de Anti apja ölébe dobta a levelet és lerohant a lépcsőn.

UI:

Gregg Braden - Az Isteni mátrix, avagy az eltitkolt információk a tudatos teremtés technikájáról.
https://www.youtube.com/watch?v=CIbCwBNB-68&feature=youtu.be&fbclid=IwAR14gX

Az emberség
Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a szentestét. Az utolsó vonattal érkezett. Már erősen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Az egyik kirakat előtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis Betlehemre szegeződtek. A férfi megszólította:
- Ezt szeretnéd megvenni?
A fiú bólintott, de nem vette le szemeit a kirakatról.
- Nem is lehet drága - folytatta a férfi.
A kisfiú kihúzta kezét a zsebéből, tíz krajcáros csillogott benne.
- Ezt az előbb találtam, de ezért nem adnak semmit.
A férfi elkérte a pénzt, s a fény felé tartotta.
- Hallod-e, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el.
A gyerek csodálkozva nézett a férfira.
- Gyere, menjünk be az üzletbe...- és megfogta a hideg kis kezét. Bent már senki sem volt, csak az idős kereskedő. Udvarias mosollyal szólt:
- Éppen zárni készülök.
A férfi hunyorított a szemével:
- Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált. Az angyalok vesztették el. Azt veheti rajta, amit csak akar.
Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedőre, és az megértette. Kezébe vette, megvizsgálta a pénzt. Aztán sugárzó arccal mondta:
- Micsoda szerencse, te aztán jó fiú lehetsz. Válaszd ki hát, amit szeretnél.
A gyerek először a kereskedőre, azután az ismeretlen férfira nézett. Mindkettő tekintetéből biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó Betlehemre:
- Ezt szeretném.
A kereskedő szépen becsomagolta, szaloncukrot is adott hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot.
Az ismeretlen férfi ekkor elővette pénztárcáját, s fizetni akart.
- Szó sincs róla, uram, szólt a kereskedő. Ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünnepelünk, figyelmeztetett bennünket: Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek.
A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított. Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus.
(Ismeretlen)

UI:

Az Érzés A Titok: Neville Goddard Hangoskönyv
https://www.youtube.com/watch?v=0cCIaa5f-gg

Halálfélelem

A halálfélelem mögött számos ok létezik: - például:

- ha az ember élete, körülményeik jobbak, mint a szférabeli állapota volt (ezt tudat alatt érzi.)
- ha nincsenek megérzései az élete előtti létezéséről ( a végleges megsemmisülés fóbiája)
- ha megérzi, vagy tisztában van vele, hogy eredménytelen életet élt, és tart a következményektől.
- ha túlságosan jó körülményeket tudott teremteni a maga számára (képtelen elszakadni ezektől)
-túlzottan kötődik hozzátartozóihoz (akár nem tudja a közelségüket nélkülözni, akár azt hiszi, hogy Ő nélkülözhetetlen a számukra)
- a gyenge lelkekbe táplált felfokozott életösztön hatására (ezek különben nagyon könnyen dobják el maguktól az életet)

Névtelen Szellem közlése a Halálfélelemről:

„Mivel az emberi lét a nemlétezésről még nem esett messze, ezért beletörődik, de bele nem nyugszik az elmúlás gondolatába. Az emberi állapot a szellemi állapothoz hasonlóan olyan mint egy félálom, amit reggel álmodik végig a földi ember; ébren is van, nem is, alszik is meg nem is”….
…..”minden fájdalom, minden borzalom, minden rémület, ami az élet elvesztésének gondolatával jár, ebből az élettörvényből lép elő; és nagy szüksége van erre az embernek, hogy a sötétségből a világosságra, a halál állapotából az élet ragyogó útjára lépjen”

Hétvégi filmajánló

Arc
https://videa.hu/videok/film-animacio/arc-1995.mp4-avi-film-mp4-UYmP7mgMhUehRf7c?fbclid=IwAR09k68AuTGVyWImqP4-ge2wk7qBxQYKWHaBcWRbQ-IgAFlSzkQdJiN6jfs

Balogh Béla
Karmád felgyorsulhat
Lehet, nem találunk rá logikus magyarázatot, hogy miért is lenne számunkra
jobb az, ha többet adunk, mint amennyit kapunk. Ez az univerzum lényegének
és működési módjának felismerése nélkül valóban érthetetlen. Egyedül a
spirituális fejlődés az, ami lehetővé teszi, hogy az Univerzum törvényeit
felismerjük, de maga a felismerés még nem hoz igazi megoldást. Az
univerzumban hibátlanul működő Ok és Okozat Törvénye szabályozza az
életünket. Amíg ezt nem ismerjük fel, addig olyanok vagyunk, mint egy sötét
labirintusban botorkáló ember, aki hol az egyik, hol a másik falnak ütődik
neki, és csak sok szenvedés után, zúzódásokkal gazdagon tarkítva találja meg
a kivezető utat.
A spirituálisán öntudatra ébredt ember már másként közelít a dolgokhoz.
Ismeri a törvényt, de ébredésének kezdeti szakaszában még nem biztos benne,
hogy a világ valóban így működik. Vannak ismerőseim, akik elméletben már
mindent tudnak, de a gyakorlati életben régi megszokásaik, apró csirkefogó
húzásaik rabságában élnek. A sorozatos kudarcok és szenvedések persze
elvezetik őket a tudatosodás magasabb szintjére, már csak azért is, mert az,
aki a törvényt ismeri, már nem tekinthető gyermeknek. A magasabb világokból
érkező útmutatás és gondviselés pedig minden esetben tesz arról, hogy a
lelki törvényt ismerő, de azt szándékosan megszegő ember a lehető
leghamarabb szembesüljön cselekedeteinek következményeivel.

Az elméleti tudás ugyanis csak annyit ér, amennyit át tudunk ültetni belőle hétköznapi életünk gyakorlatába.

Valamikor - mintegy tíz évvel ezelőtt - jómagam is "teszteltem" a törvényt.
Akkor még Svédországban éltem, de gondolatban egyre többet foglalkoztam
azzal, hogy valójában Magyarországon volna a helyem. Ezért - a gyökércsakra
irányításának engedelmeskedve - hozzákezdtem összegyűjteni valamit abból az
"anyagi háttérből", amire úgy gondoltam, szükségem lesz. Abban az időben
közel dolgoztam egy Álmhult nevű városkához, és ebédelni mindennap bejártam
a városba. Maga a város arról nevezetes, hogy itt van egy ismert svéd
bútoráruház központi raktára, és itt van a legnagyobb részleg, ahol sérült
csomagolású, leértékelt termékeket lehet vásárolni.

Központi raktár és áruház lévén, az ország egész területéről ide hordják a sérült, vagy csak vastagon beporosodott csomagolású bútorokat, de olyan mennyiségben, hogy azt még a központi raktár is képtelen volna folyamatosan befogadni, hacsak nem
csökkentenék le az ilyen cikkek árát a minimumra. Az ár gyakran az eredeti,
üzleti árnak csupán 10-15%-a.
Nos, ebből az árelőnyből kiindulva, és felismerve azt, hogy az árunak leggyakrabban csak a csomagolása sérült, de maga az áru nem, kinéztem magamnak azokat a bútorokat a katalógusból, amelyeket szerettem volna megvásárolni. Természetesen 10%-os vagy 15%-os áron. Tudtam, arra kevés az esély, hogy mondjuk egy szekrénysor minden darabja és csomagja egyszerre kerüljön be a raktárba sérült csomagolással, de a türelem nem csupán rózsát teremhet.
Minden ebédszünetemet az áruház vendéglátói részén töltöttem, és ebéd után végigjártam a leértékelt áruk részlegét. Mintegy hat hónap alatt sorra beérkeztek azok a dobozok, amelyek a teljes szekrénysort kiadták, és kivétel nélkül mindegyiket 10%-os áron sikerült megvennem. Már csak egy darab üveg vitrinajtó hiányzott.
És ekkor megtörtént az elképzelhetetlen. Megjött a csomag a vitrinajtóval, de az ára az eredeti ár 50%-val volt feltüntetve.
Valósággal megsértődtem. Úgy éreztem, ez csakis valami tévedés lehet, vagy a sors rosszindulatú fintora. Sehogy sem akaródzott többet fizetni ezért a vitrinajtóért, mint a
másik kettőért. Egy darabig sündörögtem a csomag körül, majd gyors elhatározásra jutottam. Az árcímkéket már jól ismertem, vonalkód nem volt rajtuk, így hát kerestem egy olyan árucikket, amelyen az általam megfelelőnek tartott ár volt feltüntetve, óvatosan levettem a dobozról, és áttettem a vitrinajtóra, a vitrinajtó címkéjét pedig ügyesen levettem. Ezzel az egyszerű művelettel a kiszemelt bútortartozék máris mintegy 200 svéd koronával, azaz kb. 5000 forint értékkel olcsóbb lett.
Azután vásároltam még ezt-azt, többek között egy barátnőmnek egy konyhai polcot, amire ideadta a pénzt, és elindultam a kijárat felé. Kicsit izgultam a pénztárnál, hogy
észreveszik-e a huncutságot, de minden simán ment. Kint éppen tél volt, nagy hó esett és csak a lámpák fényénél lehetett látni valamit. A megrakott kocsival oda-küzdöttem magam az autóhoz, és elkezdtem bepakolni. Nem volt egyszerű, ki kellett találni a sorrendet, hogy minden beférjen, ezért aztán volt olyan árucikk, amit ideiglenesen letettem a kocsi mellé, amíg sorra került.
Amikor mindennel végeztem, elégedetten csuktam be az ajtókat, és elindultam hazafelé. Talán két-három kilómétért tehettem meg, amikor bevillant a tudatomba: a konyhai polc! Nem emlékszem, hogy betettem volna a kocsiba. Odatámasztottam a kocsi oldalához, és.... minden bizonnyal ott is maradt.
Irány vissza. Hátha még ott lesz a nagy hóban... Nem volt ott. Körülnéztem, bementem az üzletbe, érdeklődtem, hogy valaki adott-e le valami talált csomagot. Semmi. A polc eltűnt. Mit volt mit tenni, visszamentem az áruházba, és megvettem még egyszer, hiszen a barátnőm kifejezetten erre adott pénzt. A polc ára 200 svéd korona volt.

Azonnal megértettem a történtek spirituális üzenetét. Később gondolatban visszapörgettem életem korábbi eseményeit is, amikor szintén vétettem a törvény ellen, és rájöttem, hogy valójában minden tévedésemért meg kellett fizetnem. Még szerencse, hogy nem volt sok "tartozásom". Ez az esemény azonban oly nyilvánvalóan, oly gyorsan
prezentálta a cselekedet következményét, hogy egy életre elment a kedvem a
törvény "tesztelésétől".

A hadifogoly hazatérése

Igaz történet

Zúdulva folyt a Maros a kis szüget körül a meder közepin. Jó hely volt ez mosni, idejártak az asszonyok a faluból, főleg az alszegiek. Anna fogta a teknőt és indult volt hazafelé. Sokat dógozott ma, jól esően nyugtázza a napot. Csak a kutya volt nagyon ideges és végig nyüszített.
Örömmel számolta délután, hatvan tő paradicsomot, elég sok uborkát és harminc palánta káposztát sikerült ma elültetni ebédig. Elgondolta milyen jól fog esni majd a jó, tüskés uborkákat leszakítani ágaikról, és majd friss paradicsommal, csípöspaprikával enni : a szalonnát. Ejj, csak lenne kivel megossza ezt az örömöt.
Haza ért és szétnézett az udvaron. Csendesen leült a padra és hírtelen újra rátört a magány. Neki egy ideje csak ez jutott. A magány. Míg a kertben volt, ezen gondolkodott, hogy ő milyen egyedül van. Azóta, mindig az apósa segítette mindenben. Jött a szekérrel, vitte, hozta, kaszált, vetett, aratott, még a töröbúzát is ő intézte el neki. Aszonta, majd öregkorára számítja a segítségét. És együtt hittek egy dologba, melyről hangosan beszélni nem is nagyon mertek, nehogy a kívánság szívárványszínű buborékként el ne pattanjon szemük elött csak mert ők beszélnek erről. Szomszéd Maris is szokta mondani, nem szabad beszélni arról miről kívánkoznának hiszen a babona szerint elfut a szerencse. Reggeliben is, délben is, este is csak a Fennvalónak merte elmondani, talán úgy hallgatja meg, hogy nem veszi tolakodásnak és segít majd.

Mikor este lett, a lámpa lángja nagyon nagy csendben égett.Alig mert lobogni, nagy áhitattal hallgatta az asszony imáját. Sóhajok szálltak a mennyország felé, ezeknek a láng, meghajolva engedett utat fel a Fennvalóhoz, hátha szerencsével járnának. A kicsi szoba tele volt szomorúsággal reménységgel. Szépen rendezett házacska volt ez. Minden, a fésű és az olló is pihent a szépen neki hímzett zsebben, a falon. Frissen vasalt terítő volt az asztalon, talán a virág is délután volt vágva a cserép kancsóban. A Biblia mellett egy nemrégiben nyomtatott énekeskönyv feküdt nyitva, mintha az is imádkozna, gazdáját segítve a nehéz feladatban.
Hetedik éve annak, hogy azt a hírt kapta, Pistát elvitte a muszka. Azóta mindig úgy veti meg a kemencét reggeliben mikor kenyeret készül sütni, hogy talán ebből a kenyérből, talán ő is fog enni. De mindig elfogy egy hét, újra megdagassza, reggel megsüti és ez így megy oly hosszú ideje. A kutya kaparja az ajtót. Arra gondolt, ezt a kutyát valami érhette, nem eszik, nem iszik, nyüszít egész nap. Na majd elmúlik. Jó kutya ez. Senki a lábát bé nem tehette az udvarra anélkül, hogy a kutya jó erősen meg ne szidja. És ha majd menni készült az idegen, akkor kezdődött csak az igazi haddelhadd, ha Anna nem ment az illetővel a kapuig. Azóta csinálja ezt mióta nincs férfigazdája otthon.. Azóta kötelessége jó erősen megvédni azt ami gazdájáé volt, mert ő tudja, egyszer csak hazaér s akkor mehet, nem kell majd annyira őrködni. Anna nem engedte be a kutyát hanem rászólt, menjen a csűrbe és hagyja békáin az ajtót. A kutya szomorúan elvonult. A ház lassan belülről elsötétedett, a kéményen már csak egy kis füst szállott fel, az imák elfogytak és egyetlen papjuk elaludt csendesen, egyedül, álmok nélkül már.

***
Reggel egy idegen férfi volt az udvaron és a kutya előtte feküdt a földön. Nagyon megijedt, hiszen a kutya úgy üvöltött, mintha nyúznák. Félve lesett ki a setétitő mögül az ablakon. Most a kutya felugrott és ennek az embernek a piszkos kabátjára tette az első lábait majd ugrott és nyüszítve körbefutotta azt. Az ember nézte egy kicsit és próbált megmozdulni. A kutya azonnal ráugrott. Nem engedte, hogy mozduljon.
Anna nem értette a dolgot. Ez a kutya furcsán viselkedik evvel az emberrel. Olyan mintha lázálom lenne, ez a kutya őrjöng egy idegen körül, de nem ugatja, nem tépi, mintha .....Kicsit lehunyta a szemét....álmodozik....... Mi lehet. Furcsa ez a reggel. Ideje lenne elfutni a házból mert a kutya biztos megvédené de valahogy nem jön, hogy elfusson. Olyan ismerős ez az ember valahonnét. Falubeli az biztos mert ismerős a hangja mivel a kutyához szólott. És a mozgása is. Hírtelen majdnem megszédült.
- Ez a muszkától jött haza és biztos híre van Pistáról. Hát persze, nézd csak az a ruha az durva posztó, mint azoké kik hazajöttek a bányából.
Gyorsan öltözni kezdett, nem érdekelte már semmi. Ez az ember falubeli, a kutya ismerheti talán.
- Isten ! - ha talán az ő Pistája is hazajönne. Míg a gúnyáit kapkodta, emlékezni próbált ki lehet ez az ember. Ez az ember nagyon púpos, hajlott hátú és sovány erősen. Bezzeg az ő Pistája magos volt, emberes testű és nem volt szakálla mint ennek. És a haja az olyan fekete, olyan a faluba senkinek sem volt. - Hej Isten, ki a magasságban vagy! - imádkozta, de hangosan mondta ezt, és reszketett.
Elfordította a kócsot az ajtóban és kilépett. Meglepődött. Most értette meg, a kutya örvendezve játszott azzal az emberrel és nem haragból kerülte. És ez az ember újra felkacagott a kutya játékán. Osztán odanézett rá.

Úgy folytak a könnyei mindkettőnek hírtelen, mint a Maros vize. Annának az erő kiment a lábai alól és elájult. Délbe mikor a szomszéd Maris átjött, a kutya nem ugatta meg. Beengedte a jövevényt, ugatás nélkül. A tornác padján Anna ült és sírt. Akkor vette észre, a tornác másik végibe Pista épp borotválkozott. És kezefejivel törülte az is a könnyeit, mert erősen folytak neki is az orcáján lefele. Isten akaratából.

Kislány olvasgat a repülőn, mire a mellette ülő ateista hozzáfordul:
- Tudod kislány, az idő gyorsabban múlik, ha beszélgetsz az utastársaddal.
Erre a kicsi hölgy összecsukja a könyvét, és udvariasan válaszol.
- Rendben. Miről szeretnél beszélgetni?
- Mondjuk beszélhetnénk arról, hogy nincs semmilyen Isten, se mennyország, se karma, se élet a halál után! - dobja fel a témát, kárörvendő mosollyal az ateista.
A kislány elgondolkodik, és így szól:
- Rendben, de előtte hadd kérdezzek én valamit. A lovak, a tehenek és az őzikék is nagyjából ugyanazt legelik, igaz? Füvet. Akkor miért van az, hogy a lovak gombócokat kakilnak, a tehenek nagy lepényt, az őzek meg apró pici bogyókat hagynak maguk után?
Az ateista szemmel láthatóan meglepődik. Kikerekedett szemekkel csak annyit válaszol:
- Fogalmam sincs.
Erre a kislány:
- Nos, akkor már csak az a kérdés maradt, hogy mitől érzed magad olyan okosnak, hogy Istenről, mennyországról, karmáról, vagy halál utáni életről beszélj nekem, mikor még a szarhoz sem értesz!


UI:

A VIHAR ELŐTTI CSEVEGÉS | SPIRITUÁLIS ÚT GYERMEKI EGYSZERŰSÉGGEL |
https://www.youtube.com/watch?v=3uKFFwbpBus

A fiatal és az öreg sólyom

A fiatal sólyom elmondta az anyjának, hogy komoly tervei vannak a jövőjét illetően.
- Mik a terveid? - kérdezte az anyja.
- Be akarom repülni az egész világot, el akarok jutni olyan helyekre, ahol még nem járt madár.
- Jól van, csak tanulj szorgalmasan!
Attól fogva a fiatal sólyom megszakítás nélkül gyakorolta a repülést. Ám eközben semmi mással nem foglalkozott, semmi más nem érdekelte. Egy reggel így szólt hozzá az anyja:
- Gyere, menjünk, keressünk táplálékot!
- Nem, anyám nem megyek, menj egyedül. Én nem alacsonyodom le ilyesfajta dolgokhoz.
- Már miért nem?
- Anyám, ne háborgass hiábavalóságokkal! Te is arra serkentettél, hogy szorgalmasan tanuljak és felkészüljek a világ körüli utazásra.
- Igen, gyermekem - felelte az anyja -, de a vágyad soha nem válik valóra, ha nem vagy képes rá, hogy táplálékot szerezz magadnak. Az első nap még csak éhes leszel, a másodikon már nem tudsz tovább repülni, a harmadikon pedig éhen halsz.
Csan Lu

A Mennyek kulcsa

Egyszer volt, hol nem volt, messze-messze innen, ott, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer két testvér. Az egyik nagyon szépen tudott énekelni, a másik nagyon szépen tudott hallgatni.
"A Mennyek Kulcsa a kezedben van, senki nem árt neked." - énekelte a fiú, és a lány hallgatta a testvére énekét és látta, hogy a zene ütemére virágszirmok peregnek és az ének hangjait, mint a pókháló ezüstös fonalát felkapja a szél. Ettől a naptól fogva akár szomorú volt, akár vidám, a fülébe csengett az ének és ha nem hallotta senki ő is ezt
dúdolta és ha ráért, próbálta elképzelni, hogy milyen lehet az az ember, akinek a Mennyek Kulcsa a kezében van.
Egy napon, amikor a tavaszi mezőn sétált, egy patakhoz ért, amin egy híd vezetett át. Átment a hídon és a híd túloldalán egy szürke, égmagas fa tövében eléje toppant egy öregember, aki így szólt hozzá:
- Tessék, itt van a kulcs, vagy nem ezért jöttél, nem ezt kerested? A lány nézte a kulcsot, a véseteket, a gyémántokat és a közepén a smaragdot és ezt kérdezte:
- Nekem adod?
- Nem adom neked, mindig is a Tiéd volt, csak már elfelejtetted. Állt a lány csöndesen, kezében a kulccsal és nem merte megkérdezni, hogy ez most a Mennyek Kulcsa-e, hanem csak megköszönte szépen az ajándékot.
Ahogy a virágos mezőn hazafelé ballagott a kulccsal a kezében, arra gondolt, hogy most odaszalad a testvéréhez és megmutatja neki. "Nézd, látod igaz az ének, és köszönöm szépen, hogy megmondtad, hogy a kezemben van, mert látod itt van." - így zengtek benne a szavak.
Nagyon boldog volt, mert hirtelen minden tiszta lett a számára, mint egy végtelen oldalú kristálygömb, de amint közelebb ért, egyre halkult a zengés, a kristálygömb sziporkákká esett szét és elszöktek előle a szavak.
Megállt a testvére előtt és mindaz, amit meg akart köszönni, amit cserébe akart adni, amit el akart mesélni a világról és amit kívánni akart neki, egyetlen szóba állt össze, de azt sem mondta ki