Mesék, szép történetek

A legszebb könnycsepp

Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az
égbe a legszebb könnycseppet. Az angyal bejárta az országot, világot. Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár. Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon
Az angyal ismét útnak indult. Másodszor egy ártatlan kisfiú könnyét vitte az égi trónus elé, de ezzel sem teljesítette feladatát. Újból a földre röppent.
Villámgyorsan gyűjtögette a legkülönbözőbb könnycseppeket: hálakönnyből, keserű csalódásból kihullajtottat, bánatos édesapáét, szomorú édesanyáét, haldokló emberét...
Isten azonban mindezekre azt válaszolta: szebb könnycsepp is van a világon!
Szomorú volt az angyal mert nem tudta teljesíteni Isten kívánságát. Bele is fáradt a sok keresésbe. Betért egy templomba pihenni. Úgy gondolta hiába minden igyekezete, a legszebb könnycseppre soha sem talál rá. A templom félhomályában egyszer csak egy embert vett észre, aki félrehúzódva keserűen zokogott. Saját bűneit siratta, nem talált vigaszt, mert átérezte szörnyű tettét: az Istent bántotta meg. Ezért folyt a könnye és meleg esőként áztatta a poros követ. Az angyal nyomban mellette termett: szemkápráztatóan ragyogott valamennyi könnycsepp, miközben tarsolyába gyűjtögette őket.
Érezte, hogy végül mégis sikerül teljesítenie a rábízott feladatot. Valóban a könnycseppek oly szépek voltak, hogy az angyal nem tudta levenni róluk a tekintetét.
Amikor a könnycseppekkel odaállt a Jó Isten elé, dicséretben részesült.
Isten így szólt hozzá:
- Látod nincs szebb ragyogás, nincs aranyosabb fénysugár, mint ami a bánat könnyéről verődik vissza. Mert a bánat fakasztotta könnycseppek igaz szeretetről tanúskodnak, és csillogásukkal a bűntől megmenekült szabad ember szépségéről győzik meg a világot. A bűntől felszabadult ember az örökkévalóság fényét sugározza.
Nagyanyám így fejezte be a meséjét: Ha vétkezel, szállj magadba és őszintén bándd meg bűneidet. Isten a megtérő bűnösnek mindig kész megbocsátani. Ez már nem mese, hanem örömbe szédítő valóság

M. Simon Katalin
A csodafa

Karácsony volt. Kanadában élő bátyámmal beszélgettem skype-on.
– Jól vagyunk, hál’ Istennek – mondta –, nem teszünk senkinek semmi rosszat, és jót is már egyre kevesebbet. Amíg hasznossá tehettük magunkat, akár a munkahelyen, akár a családban, addig nem gondoltunk arra, hogy minden nap elmúlásával szépen, csendben közeledünk a számadás pillanatához. Aztán egy szép napon mindnyájan úgy végezzük, mint a házunk előtti nyírfa...
– Mi történt a nyírfával? – csaptam le befejezetlen mondatára.
– Hát, tudod, ki kell vágni...
És elkezdte a nyírfa szomorú történetét.
– Húsz évvel ezelőtt ültettük ezt a nyírfát a házunk elé, hogy ha nagyra nő, kitöltse a két fenyőfa közt tátongó üres helyet. Nagy gonddal öntözgettük, vigyáztunk rá csemete korában, míg erőre kapott. Napról napra figyeltük, mint nő a mi nyírfánk. Látása öröm volt szívünknek, alatta sokszor megpihentünk a kispadon az elmúlt esztendőkben. Jó fa volt, hűséges. Egyre magasodó koronája, amely túlnőtt a szomszédos fenyőfákon is, számos madárseregnek nyújtott szállást, amelyek hálából, reggelente buzgón dicsérték a felkelő napot.
Azt mondják, a nyír az égben gyökerező, és a Föld felé növekvő világfa, amely összeköti a való világot a túlvilággal. Népmeséinkben ő az égig érő fa. Valamikor őseink mágikus gyógyító célra használták. Véget nem érő a nyírfa csodatévő ereje. Azért nevezik csodafának. Sajnos, annyi szép együtt töltött év után a mi csodafánkat ki kell vágni!
– Én úgy tudom, a nyírfák hosszú életűek. Mégis miért kell kivágni? – kezdtem egyre türelmetlenebbül várni a történet végét.
– Eddig nem volt vele semmi baj. Máskor, ha barkáit elhullatta, könnyen takarítottunk utána, de az idén furcsán tette mindezt. A barkák nem fürtökben hullottak le róla, hanem elporladtak, és utána, mint a fűrészpor szállingóztak alá, nagy szemetet hagyva maguk után. Időnap előtt kiöregedett volna, vagy betegség támadta meg, vagy a talajból már nem kapja meg a számára fontos elemeket? Sokat hánytuk-vetettük sorsát a családdal, míg végül úgy döntöttünk, hogy kivágjuk.
– Nagyon sajnálom, hogy az élete teljében levő fát a halálnak szánta a sors. Azt olvastam, hogy az ősi hiedelem szerint a nyír a tisztaság és a fiatalság, a szerelem és a házasélet kezdetének meg végének a jelképe. Gondoljátok meg, hátha segíthettek még rajta –, fűztem hozzá a magam gondolatait a bátyám elbeszéléséhez, és elbúcsúztam.
Eltelt néhány nap, és egy este újra megszólalt számítógépem skype-ra hívó hangja.
– Boldog új évet kívánok az otthoniaknak! – töltötte be bátyám jólismert hangja a szoba minden terét. Meg se várta, hogy viszont kívánjam újévi jókívánságát, már folytatta is:
– Örömmel közlöm, hogy szakemberrel megtárgyaltuk kedvenc nyírfánk helyzetét, és új döntést hoztunk. Nem vágjuk ki, hanem megpróbáljuk orvosolni a bajt, ami megtámadta!
– Hát ennek nagyon örülök! Ez igazán kedves hír számomra így az év kezdetén! – válaszoltam, majd unokáiról kérdeztem, akikről mindig túláradó szeretettel mesélt.
– Jól vannak, nőnek, és okosodnak! Ezek a fényképek az ősszel készültek! – mondta lelkesen, és átküldött egy képet, amelyen a két ikerkislány szeretettel ölelte át egy nyírfa fehér törzsét. Néztem a képet, és éreztem, hogy egy gondolat hidat sző a világ két, egymástól távol levő, pontja között.

Philippa
Bizalom és bizalmatlanság

Csendben figyelem, ahogy emberek egymást mocskolva, nem bizonyítható vádakkal becsmérlik egymást. Miért van így?
A bizalmatlanság jele, ha valaki nem abban hisz, hogy embertársa is tiszta lélekkel indult onnan, ahonnan ő, és ő is a dolgát teszi. Ha nem bízunk annyira a másik emberben, hogy ha hibázott is, ki tudja javítani, akkor mit érünk mi magunk?
Ha nem bízunk senkiben, még magunkban sem, hová vezet vajon?
Ha nem bízunk, csak vádaskodunk, ezzel vajon megoldhatunk bármit is?
De ha mi nem bízunk, akkor vajon miért várjuk el mi azt másiktól, hogy bennünk bízzanak?
Ha valaki nem bízik másokban, csak annak a jele, hogy nem bízik önmagában. Aki nem mer befelé, önmagába nézni, annak folyton szemet szúr másokban az a hiba, amit magában fél felismerni.
Mindannyiunkban jelen van minden. De nem mindent EGYSZERRE élünk meg, hanem szépen sorban. Fölösleges azt számon kérni a másikon, aminek számára még nem jött el az ideje. Ha nem bízom a másik emberben, hogy meg tudja oldani a problémáját saját maga, és emiatt kritizálom, bírálok, ítélkezem, csak magamat ítélem el. Meg akarom neki mondani, mit és hogyan tegyen? Vezetni akarom? Irányítani? Miért?
Miért nem bízom benne? Mert magamban sem bízom. Miért nem bízom? Mert félek. A félelemnek pedig csak egy ellenszere van. Ha felismerem magamban, megismerem, megtanulom elfogadni, ezáltal megszeretem.
Miért nem ismerem fel? Mert nem akarok magamba nézni. Túl sok mocsok van odabent. Kényelmesebb másokban meglátni kint. Akkor nekem magamnak belül nem kell tennem semmit. Mert bizony nem könnyű szembenézni saját démonainkkal. Inkább másokra mutogatunk.
Mindannyian szebb, jobb, élhetőbb világot akarunk, de tenni csak nagyon kevesen tesznek érte. Mert igazabb ország csak akkor lesz, ha előbb igazabb emberek lesznek. Ha vállaljuk a magunk igazságát, fájdalmát, félelmét, gyötrelmét. S szeretettel meggyógyítjuk. Önmagunk szeretetével. Mert amíg magunkat nem szeretjük, folyton másokra mutogatunk, és kritizálunk, és bírálunk, és gyötörjük társainkat. És csodálkozunk, hogy ilyen a világ. Pedig mennyire tudjuk, milyennek kéne lennie …
Azért jöttünk ide mind, hogy megéljük, amit eddig még nem. Hogy megtapasztaljunk mindent, és ezáltal Teljessé lehessünk. Ha még szemet szúr mások, általunk helytelennek ítélt viselkedése, csak gondoljunk arra; neki most épp ez hiányzik a tapasztalataihoz, épp ez kell neki, hogy Teljessé lehessen.
Minden bizonnyal ő is rá fog jönni, ha helytelenül cselekedett, de ezt meg kell élnie ahhoz, hogy megbizonyosodhasson róla. S az vesse társára az első követ, aki maga nem cselekedett még helytelenül.
Ez a világ épp arról szól, hogy a helyeset a helytelentől a felismeréssel tudjuk csak megkülönböztetni. Ahhoz pedig meg kell tapasztalnunk magunkban és másokban is.

Emlékszünk, mikor gyermekkorunkban megtiltottak nekünk valamit, mit csináltunk? Engedelmeskedtünk? Naná, hogy nem, mert érteni akartuk, miért nem szabad. Ezért kipróbáltuk. Ugyanezt csináljuk felnőtten is. Úgy tűnik, így működünk. A megértés vezet tovább minket, s a felismerés ereje szabadítja fel bennünk a szeretetet.
Ember, ne félj magadba nézni! A legnagyobb élmény. A legerőteljesebb érzelem, mikor legelőször felfedezed, milyen ÖNMAGADAT SZERETNI! S ha már itt tartasz, másra sem tudsz másként tekinteni.
A szeretet megbocsát minden hibát. Itt, ebben a világban nincs más dolgod, mint SZERETNI. Hát tedd meg végre!!!

Egy reinkarnáció emlékei
https://www.youtube.com/watch?v=MoVo-YdmBbQ&fbclid=IwAR3ZgKKXbCOehiR4RsaHdhm

Hangos könyv letöltések:
https://konyvletoltesek.wordpress.com/2014/09/11/hangoskonyv-es-pdf-konyv-letoltes-ingyen/?fbclid=IwAR3O6Xg0lHOtX8IIq5IwL2QR8p4n1T7duB-rWWhVmgEkocYcbcVY3wSDV3s


2020. szeptemberi szellemtani hírlevél

Tartalomjegyzék



Adai mediális közlések 2

Mikulás mese 11

Segítségkérés, személyes. 12

Adai köszönő levél 14

Méreg és Papifrankó 16

Hephata Imakönyv. Adelma 17

földi tudományok és a szellemiség viszonya. 18

Túlvilági üzenetek 19

Tanít a szellemvilág. 23

Ajánlott havi web. lapok.. 25

https://onedrive.live.com/view.aspx?resid=8627752B1B3312C8!115673&ithint=file%2cdocx&authkey=!AAk0joUrYK7iWgU

https://data.hu/get/12579106/SBK_Hirlevel_187.doc

Németh Zsolt
Jelek

"Az Úr nem mond ki semmit, nem rejt el semmit, hanem jelez."
2004. november 19-én, Szent Erzsébet napján hatalmas erejű vihar tombolt a Magas-Tátrában, mely hatalmas területen letarolta a fenyőerdőket. A valaha élt talán legszelídebb és legalázatosabb szent megtépázta a Kárpátok koronáját.
Alig egy hónappal később, december 17-én hurrikán tombolt Versailles környékén, ami teljesen szokatlan Párizs környékén. Fák dőltek ki, bámész turisták sebesültek meg. A legnagyobb károkat az a Trianon-palota szenvedte el, ahol a Magyarországot megcsonkító Trianoni Szerződést aláírták.. Az esemény Lázár napján történt, Jézus pedig feltámasztotta Lázárt.
2006. áprilisában hatalmas árvíz volt a Dunán és Magyarország számos folyóján, éppen az országgyűlési választások hetében. A víz áradata a folyókban egyszerre tetőzött a hazugságok áradatával a választási kampányban. A vízbe kellett volna dobnunk a hazugságok szennyesét, hogy az elvigye, mintha csak azért jött volna.
2006. augusztus 20-án hatalmas vihar tört rá Budapestre, éppen a tűzijáték idején, éppen a Dunánál. Az összesereglett bámész tömegből öten meghaltak, rengetegen megsebesültek, hatalmas anyagi kár keletkezett. A vigadozást jajveszékelés váltotta fel. Szent István nem tűrte tovább szó nélkül műve megcsúfolást.
Figyelmeztetést kaptak az ország méltatlan vezetői, és azok is, akik észre sem veszik, hogy mi történik itt, nem ismerik Magyarország történelmét, nem tudják, hogy mit jelent augusztus 20-a, csak a cirkusz érdekli belőle őket.
Úgy véljük nem önkényes dolog a fenti négy esemény egymás mellé helyezni. Sokan persze véletlennek fogják tartani, hogy éppen akkor történtek, amikor, és ott, ahol. Ha csupán egyetlen esetről lenne szó, tán még el is elehetne ezt hinni. Így azonban nem hunyhatjuk be a szemünket: egyértelmű, hogy sorozatban jönnek a jelek.
Az üzenet nem olyan bonyolult: aki odafigyel, annak ennyi is elég, aki pedig nem, sőt észre sem hajlandó venni a jeleket, annak egy értekezés is kevés lenne, hogy felfogja. Egy dolgot kívánunk csak hangsúlyozni: nagyon sűrűn jönnek a jelek. Vagy nagyon nagy a baj, vagy nagyon nagy változások jönnek. Vagy mindkettő.

Jobbágy Károly
Tanítás

Aki szeret,
annak
varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen
meglehet,
hogy felvarrja más.

Aki szeret,
annak
hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen
meglehet,
hogy meghallgatja más.

Aki szeret,
azzal
sose légy morc, goromba,
mert könnyen
meglehet,
hogy rámosolyog más.

Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen
meglehet,
hogy megöleli más.

És akkor
- hidd el! -
nem ő a hibás.
Szeretettel Laci

A SZER, ami etet

Az emberek nem nagyon tudnak szeretni. Éreznek valamit, ami olyan, mintha, de.. a legtöbb esetben a saját egójuk számára fontos a másik energiája, és ezt érzik, élik meg szeretetnek. A legtöbb esetben saját MAGukat sem tudják valóban SZERetni. SZERetni azt tudjuk, amit elfogadtunk olyannak, amilyen. Elfogadni azt tudjuk, amit ismerünk, amiről tudjuk, hogy mi az, miért olyan amilyen. MAGunkról tudjuk? Az esetek többségében nem. Már az is nagy előrelépés, hogy mi már dolgozunk azon, hogy megismerjük MAGunkat.
Ha egy másik emberről van szó, hát a dolog még nehezebben megy. Vágyunk egy bizonyos energiára, és ezt megpróbáljuk a másiktól megkapni. De abban a pillanatban, amikor a felőle jövő energia már nem olyan, amire nekünk szükségünk van, azonnal jelezzük, hogy a másik valamit hibázott, meg kéne változnia, hogy mi továbbra is a nekünk megfelelő energiát kapjuk tőle.
A SZER-ETET nem ilyen. Az valóban etet, vagyis táplál. Táplál engem is, és táplálja azt is, akit szeretek. Nincs elvárás. A másik lehet olyan szabad, amilyen akar, mert ŐT szeretem, nem azt a vágyképet, amit rá vetítek. És ő, csak akkor tud Ő MAGa lennie, ha szabad. És ezzel mindannyian így vagyunk. Ahol bármi korlát van, már nem saját MAGunk vagyunk
Korlátok. Bizony a feltétel nélküliség nem korlátoz. Itt fontos tisztázni, hogy mit értünk "korlát" alatt. Mert sokan összetévesztik a korlátozást a rend tartással. A rend egy olyan dolog, amit nem korlátokkal kell előidézni, hanem ami az emberi lényből fakadó állapot. Ha minden szabadon áramlik, akkor a rend fent tartja önmagát. De abban a pillanatban ahogy bejön egy korlát, azonnal sérül a rend. De mivel az emberi lénynek igénye van a rendre, hisz természetes állapota, megpróbálja rendbehozni a dolgokat, de ha nem ismeri fel, hogy a korlát az, ami megtörte a rendet, nem tehet mást, mint egy újabb korlátot állít. És az ördögi kör beindul. Ha körülnézünk a világunkba mást se látunk mint korlátot. Ezért embertelen a világunk.
Reggel a férjemmel - mivel a nagylányomtól iskolalátogatási papírt kell kérni az egyetemtől, hogy a kicsi után magasabb családi pótlékot kapjunk - az iskolalátogatási törvényről beszélgettünk. Azt mondta, ő, a roma gyerekeket azonnal bentlakásos iskolába vinné, hogy tuti tanuljanak. Megkérdeztem tőle:
- És mit csinálnál velük? ÁTNEVELNÉD??
- Igen! - válaszolta.
Bennem meg megszólalt a hang: janicsár képzés! Ugye tudjuk mit jelent? Kirázott a hideg. A romák azzal a programmal jöttek erre a bolygóra, hogy vándorlásukkal viszik a híreket egyik helyről a másikra. (Ennél azért bonyolultabb a feladatuk, de nem vagyok szakértője a dolognak). Az ő életük korlátozódott be talán legelőször, vagy a legjobban. És látjuk, sőt a bőrünkön érezhetjük, hogy mit okoztak a korlátok. Olvasom itt oldalt a híreket, hogy Tiszavasváriban még a Romák is a Jobbikra szavaztak.....
"A romák szavazatainak eloszlására talált magyarázatot Koltai Tamás, aki az MSZP színeiben indult a polgármesteri posztért, de a voksok kevesebb, mint 5 százalékát kapta. Helyben nem volt cigányellenes kampány, a Jobbik választási programjában sincs szó gettóról és szögesdrótról, arról viszont igen, hogy mindenki a törvények szerint viselkedjen ; mondta lapunknak Koltai Tamás. "
Elmosolyodtam..... Igen. Nincs szükség korlátokra. Rendre van szükség. Én úgy oldanám meg az iskoláztatási kérdést, hogy behívnám az iskolába a Gazsit, hogy tanítsa romául a purdét, hogy tanítsa meg az énekeiket, táncaikat, tanítsa zenélni, meg a tenyér jóslás és kristálygömb olvasás rejtelmeire, és mindazt ami érték az ő hagyományukban. És akkor a SZER etetne.

Írta: Anisha

Álmomban meglátogattam Istent

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.
Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, és megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legfontosabb, hogy mit szeretnének az életben, hanem az, hogy mások mit szeretnének és ebben hogyan segíthetik őket. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyünk elbírálhatóak.
Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, aki szeretetet ébreszt másokban.
Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak.
A megbocsátást másoktól elszenvedett sérelmeik elengedése során lehet megtanulni.
El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg azt kimutatni.
Meg kell tanulni, hogy fizikai szinten látszólag bármit meg vehetsz pénzen, csak szeretet és boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot, és mégis mindketten mást látnak benne.
Meg kell tanulni, hogy az az igazi társ és barát, aki mindent tud rólunk, még is elfogad és szeret minket. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk önmagunknak is.
Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál.
De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket váltottál ki bennük.

szemlézte: Völgyi Gergely

A tanítókról
Egy fiatal szamuráj, Zembu beleszeretett az ura feleségébe. amikor a férj rajtakapta őket, az ifjú önvédelemből leszúrta őt, és egy távoli tartományba menekült. Hiába keresett munkát, így hát útonálló lett belőle. Egyik reggel aztán hirtelen rádöbbent, hogy mit tett az életével. Őszintén megbánta minden gaztettét, és hogy jóvátegye a bűneit, eltökélte, hogy ezentúl csak jót fog cselekedni.
Nem sokkal ezután, amikor egy meredek sziklafal fölötti veszélyes úton baktatott, amely sok ember halálát okozta, elhatározta, hogy alagutat ás a hegyen át. Nappal ételt koldult, éjszakánként pedig egyre csak ásott. Így telt el harminc év. Az alagút már hatszáz méter hosszú volt, és csak pár hónapnyi munka maradt hátra, amikor egyszer csak elébe állt egy fiatal szamuráj, Kacuó, hogy megtorolja apjának, annak a nemesembernek a halálát, akinek az életét sok évvel korábban Zembu oltotta ki.
Zembu rezzenéstelenül állt Kacuó kivont kardjával szemben, és így szólt:
- Boldogan neked adom az életem, ha megengeded, hogy előbb befejezzem a munkámat.
Így hát Kacuó türelmetlenül várakozott a következő hónapokban, amíg Zembu csak ásott és ásott. A fiatalember, belefáradván a semmittevésbe, és látván, hogy közeledig a munka vége, beállt segíteni az öregnek. Ahogy egymás mellett dolgoztak, Kacuó egyre jobban kezdte tisztelni az idős férfi kitartását és szilárd jellemét. Végül elkészült az alagút, amelyen az utazók immár biztonságosan átkelhettek.
Zembu ekkor odafordult az ifjú harcoshoz:
- Most már kész a munkám. Levághatod a fejemet.
Ekkor könnyek szöktek Kacuó szemébe:
- Hogyan fejezhetném le a tanítómesteremet?
Egy ősi mondás szerint „nincsenek barátaink, sem ellenségeink, csupán tanítóink”. Bármilyen alakot öltsön is, lássuk meg mindenben a bölcsességet.
Dan Millman: Élj céltudatosan! - részlet

UI:

Bocsáss meg magadnak! Így lépj túl a múltadon!
https://www.youtube.com/watch?v=fcpcZCnFM74

Leslie Abraham
A te szíved min csüng, mire vágyik?

Amely kézzelfogható dolgokon, vagy szintén anyagi minőségű tudáson és képességeken csüng az ember szíve, azoknak adta át magát az ember, mert csak ezeknek van értéke a szemében, mivelhogy ezek játsszák a központi szerepet is az életében. Az embernek ezekhez van tehát feltétel nélküli ragaszkodása, azaz ezekhez van hozzákötődve. Ez azonban így mind bálvány, és nem pedig az ezek fölötti Legfőbb Érték, Erő, és Központ, Aki az egyetlen igaz Valóság és Igazság is lévén már igazán szabaddá és boldoggá tudná tenni az embert az önmaga vonatkozásában is, ha az csak Őrá figyelne, csak Hozzá igazodna, és már csak Őhozzá ragaszkodna is az előbbi mulandó dolgok helyett is. Pontosan ugyanis ezek a bálványok teszik az embert Istentől, és mindenki mástól, de minden dologtól is elkülönítetté, elválasztottá.
A gonosz viszont az embert a maga oldalára mindig is azzal a dologgal csábítja el, amire az vágyik. Aki tehát kézzelfogható gazdagságra, hatalomra, hírnévre, emberektől kapható dicsőségre, kényelemre, érzéki élvezetekre vágyik, annak a gonosz meg is ígéri, és meg is adja azokat, mindig cserébe persze azért, hogy elvehesse tőle a látását és hallását az Igazságot illetően. Ezeknek a mulandó javaknak lényegében tehát annyi az ára, hogy az Isten ellen lázadó szellemiség azokért cserébe a lelkedet (aki te valójában vagy) már teljesen is elvegye magának.
A gonosz ez utóbbit akarja tehát, és amikor pedig az anyagi javakért és élvezetekért cserébe már teljesen is az ő rabszolgája lettél, akkor egy folyamat során, vagy pedig akár nagy hirtelenséggel is, elveszi a testi és mentális egészségedet, azaz megrontja minden gondolatodat, és ezzel egyben, vagy ez után pedig már a véredet, húsodat, szerveidet, csontjaidat is romlottá, azaz beteggé teszi, és végül pedig az életedet is elveszi, vagyis végül a lelkeddel együtt az egész testedet is bekebelezi magába. Ez tehát a gonosznak tetsző emberi élet eredménye.
Soha ne csüngjön hát a szíved a hiábavalóságokon, ne azokhoz kötözd, ne azoknak add át magadat, mert így hiábavalóság lesz az egész földi életed is, vagyis mégsem sikerül majd a gonosz szellemiség markából (hatalmából), és a téged szintén csak korlátozó anyagnak és anyaginak fogságából végleg megszabadulnod. Inkább csüngjön a te szíved is Krisztusnak kebelén, mert azzal egyben már Isten kebelén is nyugszol, azaz már állandóan a Szellemben és Igazságban vagy!

(Ha tehát nem utasítunk ki minden bűnt, és minden bálványt a szívünkből, akkor hogyan is gondolhatjuk, hogy majd mi is meg fogunk tudni akár csak állni is Krisztus előtt az ítélet napján?)


szemlézte: Bíró László


Hétvégi filmajánló

Születésem előtti idő - Túlvilági élmények | Czeglédi Janka
https://www.youtube.com/watch?v=lIn6pYDgfOY&feature=share&fbclid=IwAR3qEJorInFukZAltyl2sCm8k0EHORiDWN0jKcPa_V4-XdzFhCS_5P64RtM

és mellette a többi videói!

Az apa és fiai

Lev Tolsztoj meséje

Az apa meghagyta fiainak, hogy egyetértésben éljenek; de a fiúk nem fogadták meg a szavát. Ekkor az apa hozatott velük egy vesszőnyalábot és azt mondta:
- Törjétek el!
Bármennyit is vesződtek vele, nem tudták eltörni. Az apa most kioldozta a vesszőnyalábot és megparancsolta fiainak, hogy egyenként törjék el a vesszőket.
A fiúk külön-külön könnyűszerrel elbántak a vesszőkkel. Az apa ekkor azt mondta:
- Látjátok hát, ha egyetértésben éltek, senki sem győzedelmeskedhetik rajtatok. De ha civakodni fogtok és széthúztok, akárki könnyen elbánik veletek.

Ara Rauch
Megértés

Egy megértő szó vagy pillantás többet érhet minden harcnál, amit megharcolhatunk.

Az asszonyok régóta ismerték egymást. Egyikük lakásában töltötték a délutánt egy tea és némi sütemény mellett. A gyerekek hasonló korúak és temperamentumúak voltak: ötéves ördögfiókák. Együtt játszottak a gyerekszobában, amíg a barátnők jóízűen kipletykálták a közös ismerősöket.
Az egyre hangosodó veszekedés után óriási visítás hallatszott a szobából. A házigazda kisfiú visított: a vendég el akarta venni kedvenc játékát. A vendég kontrázott: elszánta magát, hogy mindenáron azzal a rendkívül értékes és érdekes Darth Vader bábuval játszik, amilyen neki nincs otthon. A látogató asszony felpattant, és berontott a gyerekek közé; a házigazda utána.
- Mit csinálsz? Nem szégyelled magad? - támadt a vendég a saját fiára. - Nem szabad elvenni a más játékát, ha nem adja oda!
- De nekem kell! - toppantott a gyerek. Az anyja agresszívan megmarkolta a vékony kis kart.
- Teszed le azonnal?!
- De nem!
A feszültség kibírhatatlanná fokozódott. A kisfiú arcán a dac, görcsbe merevülő izmain az ellenkezés - majd szétvetette a harag. Az anyja tehetetlen dühében, hogy rákényszerítse akaratát a gyerekre, már emelte a kezét: mindjárt megüti.
- Kati, várj egy pillanatot - szólt közbe a vendéglátó asszony. Odasétált a gyerekhez, leült mellé a székre. Nem ért hozzá.
- Mit érzel, Marci? - tette fel az első kérdést halkan.
A gyerek dühödten meredt valamerre, fintorgó arccal, nem nézett a nőre, nem válaszolt.
- Dühös vagy, ugye?
Dacos bólintás.
- Olyan, mintha szétfeszítene a méreg - mondta ki, amit a gyerek nem tudott szavakba önteni. - Legszívesebben toporzékolnál, vagy megütnél valakit. Szeretnél hangosan ordítani, visítani, igaz? - együtt érző hangjára a gyerek már folyamatosan bólogatott. Az asszony óvatosan a kezébe vette a gyerek kezét. - Nagyon rosszul érzed magad, mert Tomi nem adta oda neked a játékát, és te szeretnél játszani vele. Ekkor valami átszakadt a fiúban. Kitört belőle a zokogás, az arcát a kezébe temette, és csak sírta, sírta ki magából a feszültséget. Az asszony átölelte, simogatta a hátát.
- Na, ne bőgj, odaadom - ajánlotta váratlanul Tomi. Egymásra néztek. A megrendült pillanatban szeretethíd épült közöttük; angyalszárny érintette arcukat.
- Neked adom, hazaviheted.

A SZEGÉNY EMBER ÉS A LÁTHATATLAN SEGÍTŐ
Volt egyszer egy szegény ember. Boldogságban élt a feleségével és a gyerekeivel együtt egy kis erdőszéli házban. Szerették egymást, szerettek ott élni, ahová a Jóisten teremtette őket, csakhogy az embernek volt egy félelme, amitől szeretett volna megszabadulni. Éjszakánként rémálmok gyötörték, hogy jön az Ördög és elviszi a kisházat, a földecskéjüket, a gyerekeiket befogja rabszolgájának és a feleségét is magával viszi.
Egyszer aztán ahogy éppen az erdőben sétálgatott gombát keresve és hallgatta a madarak énekét és a fák susogását, észrevette hogy valaki van mellette, de nem látta. ki az. Ahogy ott figyelt, megszólította egy hang.
- Hallod-e te szegény ember. Ne félj tőlem, én a barátod vagyok és segítek neked, ha hagyod, de ahhoz te is kellesz ám. Az én segítségem csak akkor működik, ha te is megteszed a magadét.
Elcsodálkozott ezen a szegényember, de úgy volt vele, hogy mit veszíthet azzal, ha kipróbálja, igaz-e amit a láthatatlan valaki mondott neki.
- Jól van no, tegyünk próbát – mondta a hangnak.
- Kívánj tőlem amit csak akarsz és meglátod teljesül, de neked is lesz benne feladatod, azt majd megmondom hogy mi. Rendben van? – szólt a hang.
- Rendben – válaszolta amaz.

A szegényember elmesélte az álmait és arra kérte a hangot, hogy segítsen ezt neki elfelejteni és soha vissza ne térhessen a történet.
- Menj csak haza szegényember és megígérem neked, hogy mire hazaérsz, megoldódik a bajod, elmúlnak a félelmeid, rémálmaid. Útközben azonban jól figyelj, és ha kell hívhatsz engem segítségül. Itt van ez a sólyomtoll előtted a földön, vedd fel. Ha szükséged van a segítségemre, csak fújj rá háromszor, és ott termek meglátod.
- Ki vagy te, akit nem látok, de hallani hallak? - kérdezte a szegényember, de erre már nem jött válasz. A lény, aki beszélt hozzá egyszeriben eltűnt. Elindult hát az emberünk hazafelé, de alig tett néhány lépést meglátott egy hintót. A hintó is és a lovak, amelyek húzták koromfeketék voltak, arany lószerszámmal és arany kerékkel. Amint elhaladt mellette, egyszer csak utána szólt valaki belőle.
- Állj meg te szegény ember! Most megtaláltad a szerencsédet! Segíts nekem, és én nem leszek hálátlan, busás jutalomban részesülsz.
Kíváncsi is lett rögtön az ember, kiféle-miféle az, aki szólt hozzá és mit akar tőle. Nézegetett befelé a hintó belseje felé, de azon olyan sötét üvegablak volt, hogy nem látott semmit.
- Hiába nézegetsz, engem nem láthatsz meg, mondta amaz. Van egy ajánlatom a számodra. Ha kivágod ezt az erdőt nekem, akkor örök gazdagságot adok neked. Nézz bele ebbe a ládába – tolt ki az ablakon át egy kis aranyládát egy kéz. Ezt a kifogyhatatlan ládikát megkapod, amiből sohasem fogy ki a pénz.
Nézegette a szegényember a káprázatos szép dobozt, mely csordultig tele volt arannyal és közben arra gondolt, hogy mi mindent vehetne a vagyonból. Palotát építtethetne a kis háza helyébe, nagy birtokokat vásárolhatna, amin nem neki magának kellene dolgoznia, új ruhákat vehetne magának és a feleségének is, ők is hintón járhatnának, mint az uraságok. Azután a gyerekeinek is építtethetne házakat, dőzsölhetnének, mindennap nagy lakomákat rendezhetnének. Mindenki tisztelné és hajbókolnának előtte a rokonok és az ismerősök.

Valami mégis azt súgta neki, hogy nincs ez rendjén így. Ha kivágja az erdőt, azzal elűzi az állatokat az otthonukból, soha többet nem hallgathatja ennek a helynek a madarait, nem gyönyörködhetne a szépségében. Eszébe jutott hányszor lelt nyugalmat a hatalmas fák oltalmában, hányszor merített új erőt az erejükből. Most aztán nem tudta mitévő legyen. Egyszeriben eszébe jutott a sólyomtoll, hát elővette és háromszor ráfújt.
- Hívtál, hát itt vagyok. Miben lehetek a segítségedre? – kérdezte a már ismert hang.
A szegényember előadta a történetet, hogy tanácsot kérjen mit is kellene csinálnia.
- Lépj be ide e mögé a nagy fa mögé – mondta a hang – , az ágra felakasztva találsz egy varázslámpát. Ha azzal világítasz, látni fogod ki van a hintóban. – ezután ismét magára hagyta az embert. De jól is tette, hogy magára hagyta, mert a hintó indulni készült már és a tulajdonosa nagyon sürgette a választ.
- Ha rögtön nem válaszolsz, soha többet nem látsz engem és oda a szerencsédnek. Most kell eldöntened, elfogadod-e az ajánlatomat. - kiáltott a hintó tulajdonosa.
Fogta a lámpát az emberünk és bevilágított vele a hintóba. Egyszeriben látta ám, hogy ugyanaz az Ördög ül benne, akivel álmodni szokott. Egyből tudta, mit kell válaszolnia. Elköszönt illedelmesen, jó utat kívánva az utazónak, aki egy szempillantás alatt el is tűnt onnan, füstté és köddé válva. Ment mendegélt tovább a szegényember, közben azon gondolkodott, hogy milyen nagy szerencséje volt azzal a lámpával meg a segítőjével. Most már kezdett bízni benne, hogy valóban jót akar neki.
Amint kiért az úton egy tisztásra, megpillantott egy gyönyörűséges szép leányt, aki csábítóan áttetsző lenge ruhácskában mosolyogva hívogatta. Rajta is felejtette a szemét a szegényember.
- Gyere bátran közelebb! Csak nem szállt inadba a bátorságod egy ártatlan lány látványától? Gyere csak, nem eszlek meg, ne félj.
Így hát közelebb is lépett, de közben eszébe jutott a felesége, akit nagyon szeretett. Végül is mi bajom történhetne, csak nem baj, ha tetszik nekem ez a teremtés – gondolta magában.

- Kérlek téged, szabadíts meg engem innen, tiéd leszek, bármit kérhetsz tőlem, ha segítesz nekem – mondta a lány. Ruhát kell cserélnünk, mert én innen csak más valakinek a ruhájában mehetek el. Nem szabad hogy fel ismerjen az Ördög, aki elrabolt engem és ide kárhoztatott örök időre. Tedd meg a kedvemért, nagyon kérlek, te olyan jó embernek látszol.
Megsajnálta a szegényember a lányt és beleegyezett a cserébe, meg aztán annak szépsége is teljesen hatalmába kerítette. Amint már az utolsó ruhadarabokat húzta le magáról, felnézett és valami furcsa gúnyos, kárörvendő arckifejezést pillantott meg a lány arcán, aki azt hitte, hogy nem látja az ember a foglalatossága közben. Gyanút fogott erre az ember és megkérte a lányt, hogy csak egy pillanatig legyen még türelemmel, amíg elbújik egy fa mögé, hogy teljes mezítelenségét ne mutassa. Ott aztán hívta a segítőjét, aki nagyon megdicsérte éberségéért.
- Tudd meg hogy ha elcseréled a ruhádat az övére, rútul pórul jársz, mivel a szép tündérruha téged kötne ide ehhez a helyhez – mondta a segítő. Gyorsan öltözz vissza, amíg nem késő, ne is törődj semmivel.
Kapta is föl magára a szegényember a ruháit, miközben a lány éktelen dühbe gurult, Kiabálni kezdett rettenetes rút hangon, mintha nem is ugyanaz lett volna, mint előtte.
- Megbánod ezt még! Megígérted nekem, most már meg kell tenned! Azonnal ide a ruhákkal és vedd fel az enyémet! Hát ilyen gonosz, szívtelen ember vagy?- rikácsolta.
Eközben a szépség egyre öregebb, ráncosabb, szőrösebb lett, emberünk eltátotta a szemét száját a csodálkozástól. Egyszeriben átalakult az előbb még csodaszép leány az Ördöggé, aki valójában volt. Szedte a lábát a szegényember, hogy minél gyorsabban eltűnjön onnan. Egyszerre csak hangos durranást hallott és hátranézve még látta, amint az Ördög darabokra robbanva eltűnt a semmibe.
Már a Nap is lemenőben volt, alig száz méter híja volt hogy hazaérjen, látja hogy áll vele szemben egy hatalmas termetű ember elzárva az utat. Ennek az embernek sötét bőre, villódzó szemei voltak, egy hatalmas kardot tartott a kezében és amint dörgő hangján megszólalt összerezzent minden élőlény a közelben.
- Fordulj vissza rögtön, ha kedves az életed – mondta, és forgatni kezdte a kardját a feje fölött. Ha idejössz, apró darabokra kaszabollak – fröcsögte szitkozódások közepette.

Nem volt ugyan félős az emberünk, de hirtelen mintha földbe gyökerezett volna a lába. Tudta hogy haza kell jutnia, más út pedig nem vezetett innen a házáig. Mi lesz, ha megöli őt ez a haramia, ki fog a családjáról gondoskodni azután? Mi lesz a békés életükkel, mely egyszeriben felborul? Meg aztán semmi kedve sem volt hadakozni, békés természettel lett megáldva. Elővette hát ismét a sólyomtollat és ráfújt. A segítője már tudta is mit mondjon neki.
- Csukd be a szemed! Kapsz tőlem egy fehér színű fényköpenyt, az majd megvéd, de ki ne nyisd a szemed semmiképpen, akármi is fog történni, csak ha szólok.
Becsukta a szemét a szegényember, de lett is akkora ordítozás, csörgés-csattogás, hogy menten elfut az, akiben nincs elég bátorság. Egy örökkévalóságnak tűnt az a néhány perc, amíg félelmetes zajok vették körül. Néhányszor majdnem megingott, de mégsem nyitotta ki a szemét. Azután hirtelen csend lett és megkapta az engedélyt, hogy most már kinyithatja a szemét nyugodtan. Hát amint kinyitotta azt látta, hogy erőtlenül hever előtte a nagydarab ember, aki szemmel láthatóan elkezdett összezsugorodni. Az alakja és a vonásai lassan átalakultak és láthatóvá vált a jól ismert Ördög, aki a következő pillanatban olyan kicsire zsugorodott, hogy eltűnt a szegényember szeme elől.
Ezután emberünk nemsokára haza is ért, pont időben, az asztalon már ott gőzölgött az étel, a gyerekek egymással versengve örömükben sikoltozva ugrottak a nyakába. Egymás szavába vágva mesélték lelkesen a napközbeni élményeiket. A szegényember már nem is érezte magát szegényembernek, csendesen mosolygott, megölelte a feleségét és nekilátott az evésnek. Este miután lefeküdt hamar elnyomta az álom, megszólította álmában a titokzatos segítője. Amint jobban figyelt észrevette, hogy alig kivehetően kezdett látszani egy fényes ködszerű alak, aki csodák csodája mintha saját maga ikertestvére lett volna. Szakasztott úgy nézett ki, mint ő, bölcsesség és szeretet sugárzott a szeméből.
- Itt van hát amit kiérdemeltél, az álmaidban soha többé nem jelenhet meg az Ördögöd.

Nem győzött hálálkodni az ember túláradó boldogságában, hogy megszabadult a kellemetlen látogatójától.
- Magadnak köszönheted – mondta mosolyogva a segítő – mivel először is észrevettél engem, aki a születésed óta mindig kísérlek. Másodszor bíztál bennem annyira, hogy hallgassál rám, harmadsorban pedig kiálltad a lelkierő próbáit. Az ördögöd nem magától tűnt el, hanem mert nem táplálod többé a félelmeiddel, mivel eddig abból élt, abból merítette az erejét a te rovásodra.
Szétnézett maga körül az ember és csodálkozva vette észre, mintha otthon lenne, de a háza szebb, rendezettebb lett, a gyerekei jobban viselkedtek, a felesége megszépült és a kertben a virágok is színesebbek, pompázatosabbak lettek. Az éléskamrája dugig volt élelemmel, az udvaron szép új hintó várta és mindenki barátságosabb volt vele, mint eddig. Amint felébredt, már éppen belekezdett volna, hogy elmesélje mit álmodott, amikor észrevette, hogy egyszerre minden ugyanolyan lett, mint álmában. És mintha az az ismerős lény is barátságosan mosolygott volna vissza helyette a tükörből.
Atilla-Atarvis

UI:

Bocsáss meg magadnak! Így lépj túl a múltadon!
https://www.youtube.com/watch?v=fcpcZCnFM74

A macska és az angyal: egy megható történet, amit neked is el kell olvasni


Az idősebb generáció azon a véleményen van, hogy egyes állatok képesek érezni és látni azt, amit nem tudunk. Hogy te elhiszed, vagy sem, az csak rajtad áll. Napjainkban nagyon kevés ehhez hasonló kedves és melegséggel teli történet létezik, de ennek az elolvasása biztosan jó kedvre hangol majd és eltölt pozitív gondolatokkal.
- Béke veled - köszönt az angyal kedvesen, miközben leült a macska mellé egy vastag faágra, lerázva arról a havat.
- Szervusz. - a macska kinyitotta egyik zöld szemét, lustán ránézett az angyalra, aztán visszafordult.
Az angyal a szárnyai alá húzta meztelen lábait, és lenézett. Alattuk havas kert terült el, a levegő kacagástól, vidám kiabálástól, repülő hógolyók suhogásától és léptek csikorgásától volt hangos.
- Jó magasra másztál - mondta az angyal, miközben felmérte az ág és a talaj közti távolságot.
- Itt fent nem érnek el még Alex hógolyói sem.
Az angyal megértően bólintott, és kissé felhúzta a szárnyait. Egy ideig hallgattak.
- Az öreg gazdámért jöttél? - kérdezte a macska, de nem fordult az angyal felé. A hangja most is lustán csengett, de az angyal megérezte, hogy fájdalom és félelem lengi körül.
- Nem, nem jöttem senkiért.
- Ah! - az aggodalom felhője máris szertefoszlott. - Az öreg minden nap elmondja, hogy hamarosan eljön érte egy angyal, de lehet, hogy egy másik angyal jön majd - magyarázta a macska.
Egy ideig megint hallgattak. A macskát azonban valahogy zavarta az angyal jelenléte, és a tőle telhető legközömbösebb hangon azt kérdezte tőle:
- Milyen alkalomból vagy itt?
- Csak megpihenek egy kicsit. Megmentettem egy gyereket a városban. Nagyon nehéz munka volt. Most hazafelé tartok.
- Te a betegségtől is meg tudsz menteni valakit?
- Az a betegségtől függ. De sok mindent meg tudok tenni. Őrangyal vagyok.
- Akkor miért üldögélünk még mindig itt? - nyávogta elkeseredve a macska. - Gyere, menjünk!
A macska olyan sebesen ugrott a földre, akár egy vörös fergeteg. Az angyal csendesen leszállt mellette. Az idős nő annyira sovány volt, hogy az angyal először nem is vette észre a fehér párnák között. A szemei csukva voltak, a mellkasa remegett, és sóhajai betöltötték a szobát. Az angyal közelebb hajolt hozzá, betakarta a szárnyaival, és suttogott neki valamit. Ezalatt a macska azon ügyeskedett, hogy közelebb tolja tejjel teli edényét a kályhához. Amikor az angyal végül felemelkedett, az idős nő lélegzése lelassult, egyenletessé vált, sovány arca kipirult.
- Hagyd aludni - fordult a macskához az angyal - nagyon gyenge.
A macska elfordította a fejét, mert a szemei megteltek könnyel. Az idős nő aludt, a macska és az angyal pedig a kályha mellett ültek, és tejet ittak.
- Lehet, hogy egy darabig még itt maradok nálatok, amíg Mária Nagymama rendbe nem jön.
- De honnan tudod, hogy így hívják?
- Hiszen angyal vagyok. Azt is tudom, hogy téged Milkának hívnak.
Az órai mutató gyorsan jártak körbe, a kályhában pattogott a tűzifa, odakint fütyült a szél.
- Amikor találkoztunk, azt kérdezted tőlem, miért másztam olyan magasra - szólalt meg hirtelen a macska. - Azt hiszem, téged vártalak!

UI:

Örök Végrendelet

Atya és Fiú eskütétele az örökkévalóságban. Isten alárendeli magát az Igazság örök, írott törvényének. Mindent kockára tesz a kereszten. A Fiú az örököse. Mindent elveszíthet. Vagy megmentheti a világmindenséget.

https://www.youtube.com/watch?v=PtIv2vwmeVU&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1ueY

A szegény ember és a láthatatlan segítő


Volt egyszer egy szegény ember. Boldogságban élt a feleségével és a gyerekeivel együtt egy kis erdőszéli házban. Szerették egymást, szerettek ott élni, ahová a Jóisten teremtette őket, csakhogy az embernek volt egy félelme, amitől szeretett volna megszabadulni. Éjszakánként rémálmok gyötörték, hogy jön az Ördög és elviszi a kisházat, a földecskéjüket, a gyerekeiket befogja rabszolgájának és a feleségét is magával viszi.
Egyszer aztán ahogy éppen az erdőben sétálgatott gombát keresve és hallgatta a madarak énekét és a fák susogását, észrevette hogy valaki van mellette, de nem látta ki az. Ahogy ott figyelt, megszólította egy hang.
- Hallod-e te szegény ember. Ne félj tőlem, én a barátod vagyok és segítek neked, ha hagyod, de ahhoz te is kellesz ám. Az én segítségem csak akkor működik, ha te is megteszed a magadét.
Elcsodálkozott ezen a szegényember, de úgy volt vele, hogy mit veszíthet azzal, ha kipróbálja, igaz-e amit a láthatatlan valaki mondott neki.
- Jól van no, tegyünk próbát – mondta a hangnak.
- Kívánj tőlem amit csak akarsz és meglátod teljesül, de neked is lesz benne feladatod, azt majd megmondom hogy mi. Rendben van? – szólt a hang.
- Rendben – válaszolta amaz.
A szegényember elmesélte az álmait és arra kérte a hangot, hogy segítsen ezt neki elfelejteni és soha vissza ne térhessen a történet.
- Menj csak haza szegényember és megígérem neked, hogy mire hazaérsz, megoldódik a bajod, elmúlnak a félelmeid, rémálmaid. Útközben azonban jól figyelj, és ha kell hívhatsz engem segítségül. Itt van ez a sólyomtoll előtted a földön, vedd fel. Ha szükséged van a segítségemre, csak fújj rá háromszor, és ott termek meglátod.
- Ki vagy te, akit nem látok, de hallani hallak? - kérdezte a szegényember, de erre már nem jött válasz. A lény, aki beszélt hozzá egyszeriben eltűnt. Elindult hát az emberünk hazafelé, de alig tett néhány lépést meglátott egy hintót. A hintó is és a lovak, amelyek húzták koromfeketék voltak, arany lószerszámmal és arany kerékkel. Amint elhaladt mellette, egyszer csak utána szólt valaki belőle.
- Állj meg te szegény ember! Most megtaláltad a szerencsédet! Segíts nekem, és én nem leszek hálátlan, busás jutalomban részesülsz.
Kíváncsi is lett rögtön az ember, kiféle-miféle az, aki szólt hozzá és mit akar tőle. Nézegetett befelé a hintó belseje felé, de azon olyan sötét üvegablak volt, hogy nem látott semmit.
- Hiába nézegetsz, engem nem láthatsz meg, mondta amaz. Van egy ajánlatom a számodra. Ha kivágod ezt az erdőt nekem, akkor örök gazdagságot adok neked. Nézz bele ebbe a ládába – tolt ki az ablakon át egy kis aranyládát egy kéz. Ezt a kifogyhatatlan ládikát megkapod, amiből sohasem fogy ki a pénz.
Nézegette a szegényember a káprázatos szép dobozt, mely csordultig tele volt arannyal és közben arra gondolt, hogy mi mindent vehetne a vagyonból. Palotát építtethetne a kis háza helyébe, nagy birtokokat vásárolhatna, amin nem neki magának kellene dolgoznia, új ruhákat vehetne magának és a feleségének is, ők is hintón járhatnának, mint az uraságok. Azután a gyerekeinek is építtethetne házakat, dőzsölhetnének, mindennap nagy lakomákat rendezhetnének. Mindenki tisztelné és hajbókolnának előtte a rokonok és az ismerősök.
Valami mégis azt súgta neki, hogy nincs ez rendjén így. Ha kivágja az erdőt, azzal elűzi az állatokat az otthonukból, soha többet nem hallgathatja ennek a helynek a madarait, nem gyönyörködhetne a szépségében. Eszébe jutott hányszor lelt nyugalmat a hatalmas fák oltalmában, hányszor merített új erőt az erejükből. Most aztán nem tudta mitévő legyen. Egyszeriben eszébe jutott a sólyomtoll, hát elővette és háromszor ráfújt.
- Hívtál, hát itt vagyok. Miben lehetek a segítségedre? – kérdezte a már ismert hang.
A szegényember előadta a történetet, hogy tanácsot kérjen mit is kellene csinálnia.
- Lépj be ide e mögé a nagy fa mögé – mondta a hang – , az ágra felakasztva találsz egy varázslámpát. Ha azzal világítasz, látni fogod ki van a hintóban. – ezután ismét magára hagyta az embert. De jól is tette, hogy magára hagyta, mert a hintó indulni készült már és a tulajdonosa nagyon sürgette a választ.
- Ha rögtön nem válaszolsz, soha többet nem látsz engem és oda a szerencsédnek. Most kell eldöntened, elfogadod-e az ajánlatomat. - kiáltott a hintó tulajdonosa.
Fogta a lámpát az emberünk és bevilágított vele a hintóba. Egyszeriben látta ám, hogy ugyanaz az Ördög ül benne, akivel álmodni szokott. Egyből tudta, mit kell válaszolnia. Elköszönt illedelmesen, jó utat kívánva az utazónak, aki egy szempillantás alatt el is tűnt onnan, füstté és köddé válva. Ment mendegélt tovább a szegényember, közben azon gondolkodott, hogy milyen nagy szerencséje volt azzal a lámpával meg a segítőjével. Most már kezdett bízni benne, hogy valóban jót akar neki.
Amint kiért az úton egy tisztásra, megpillantott egy gyönyörűséges szép leányt, aki csábítóan áttetsző lenge ruhácskában mosolyogva hívogatta. Rajta is felejtette a szemét a szegényember.
- Gyere bátran közelebb! Csak nem szállt inadba a bátorságod egy ártatlan lány látványától? Gyere csak, nem eszlek meg, ne félj.
Így hát közelebb is lépett, de közben eszébe jutott a felesége, akit nagyon szeretett. Végül is mi bajom történhetne, csak nem baj, ha tetszik nekem ez a teremtés – gondolta magában.
- Kérlek téged, szabadíts meg engem innen, tiéd leszek, bármit kérhetsz tőlem, ha segítesz nekem – mondta a lány. - Ruhát kell cserélnünk, mert én innen csak más valakinek a ruhájában mehetek el. Nem szabad hogy fel ismerjen az Ördög, aki elrabolt engem és ide kárhoztatott örök időre. Tedd meg a kedvemért, nagyon kérlek, te olyan jó embernek látszol.
Megsajnálta a szegényember a lányt és beleegyezett a cserébe, meg aztán annak szépsége is teljesen hatalmába kerítette. Amint már az utolsó ruhadarabokat húzta le magáról, felnézett és valami furcsa gúnyos, kárörvendő arckifejezést pillantott meg a lány arcán, aki azt hitte, hogy nem látja az ember a foglalatossága közben. Gyanút fogott erre az ember és megkérte a lányt, hogy csak egy pillanatig legyen még türelemmel, amíg elbújik egy fa mögé, hogy teljes mezítelenségét ne mutassa. Ott aztán hívta a segítőjét, aki nagyon megdicsérte éberségéért.
- Tudd meg hogy ha elcseréled a ruhádat az övére, rútul pórul jársz, mivel a szép tündérruha téged kötne ide ehhez a helyhez – mondta a segítő. Gyorsan öltözz vissza, amíg nem késő, ne is törődj semmivel.
Kapta is föl magára a szegényember a ruháit, miközben a lány éktelen dühbe gurult, Kiabálni kezdett rettenetes rút hangon, mintha nem is ugyanaz lett volna, mint előtte.
- Megbánod ezt még! Megígérted nekem, most már meg kell tenned! Azonnal ide a ruhákkal és vedd fel az enyémet! Hát ilyen gonosz, szívtelen ember vagy?- rikácsolta.
Eközben a szépség egyre öregebb, ráncosabb, szőrösebb lett, emberünk eltátotta a szemét száját a csodálkozástól. Egyszeriben átalakult az előbb még csodaszép leány az Ördöggé, aki valójában volt. Szedte a lábát a szegényember, hogy minél gyorsabban eltűnjön onnan. Egyszerre csak hangos durranást hallott és hátranézve még látta, amint az Ördög darabokra robbanva eltűnt a semmibe.
Már a Nap is lemenőben volt, alig száz méter híja volt hogy hazaérjen, látja hogy áll vele szemben egy hatalmas termetű ember elzárva az utat. Ennek az embernek sötét bőre, villódzó szemei voltak, egy hatalmas kardot tartott a kezében és amint dörgő hangján megszólalt összerezzent minden élőlény a közelben.
- Fordulj vissza rögtön, ha kedves az életed – mondta, és forgatni kezdte a kardját a feje fölött. Ha idejössz, apró darabokra kaszabollak – fröcsögte szitkozódások közepette.
Nem volt ugyan félős az emberünk, de hirtelen mintha földbe gyökerezett volna a lába. Tudta hogy haza kell jutnia, más út pedig nem vezetett innen a házáig. Mi lesz, ha megöli őt ez a haramia, ki fog a családjáról gondoskodni azután? Mi lesz a békés életükkel, mely egyszeriben felborul? Meg aztán semmi kedve sem volt hadakozni, békés természettel lett megáldva. Elővette hát ismét a sólyomtollat és ráfújt. A segítője már tudta is mit mondjon neki.
- Csukd be a szemed! Kapsz tőlem egy fehér színű fényköpenyt, az majd megvéd, de ki ne nyisd a szemed semmiképpen, akármi is fog történni, csak ha szólok.
Becsukta a szemét a szegényember, de lett is akkora ordítozás, csörgés-csattogás, hogy menten elfut az, akiben nincs elég bátorság. Egy örökkévalóságnak tűnt az a néhány perc, amíg félelmetes zajok vették körül. Néhányszor majdnem megingott, de mégsem nyitotta ki a szemét. Azután hirtelen csend lett és megkapta az engedélyt, hogy most már kinyithatja a szemét nyugodtan. Hát amint kinyitotta azt látta, hogy erőtlenül hever előtte a nagydarab ember, aki szemmel láthatóan elkezdett összezsugorodni. Az alakja és a vonásai lassan átalakultak és láthatóvá vált a jól ismert Ördög, aki a következő pillanatban olyan kicsire zsugorodott, hogy eltűnt a szegényember szeme elől.
Ezután emberünk nemsokára haza is ért, pont időben, az asztalon már ott gőzölgött az étel, a gyerekek egymással versengve örömükben sikoltozva ugrottak a nyakába. Egymás szavába vágva mesélték lelkesen a napközbeni élményeiket. A szegényember már nem is érezte magát szegényembernek, csendesen mosolygott, megölelte a feleségét és nekilátott az evésnek. Este miután lefeküdt hamar elnyomta az álom, megszólította álmában a titokzatos segítője. Amint jobban figyelt észrevette, hogy alig kivehetően kezdett látszani egy fényes ködszerű alak, aki csodák csodája mintha saját maga ikertestvére lett volna. Szakasztott úgy nézett ki, mint ő, bölcsesség és szeretet sugárzott a szeméből.
- Itt van hát amit kiérdemeltél, az álmaidban soha többé nem jelenhet meg az Ördögöd.
Nem győzött hálálkodni az ember túláradó boldogságában, hogy megszabadult a kellemetlen látogatójától.
- Magadnak köszönheted – mondta mosolyogva a segítő – mivel először is észrevettél engem, aki a születésed óta mindig kísérlek. Másodszor bíztál bennem annyira, hogy hallgassál rám, harmadsorban pedig kiálltad a lelkierő próbáit. Az ördögöd nem magától tűnt el, hanem mert nem táplálod többé a félelmeiddel, mivel eddig abból élt, abból merítette az erejét a te rovásodra.
Szétnézett maga körül az ember és csodálkozva vette észre, mintha otthon lenne, de a háza szebb, rendezettebb lett, a gyerekei jobban viselkedtek, a felesége megszépült és a kertben a virágok is színesebbek, pompázatosabbak lettek. Az éléskamrája dugig volt élelemmel, az udvaron szép új hintó várta és mindenki barátságosabb volt vele, mint eddig. Amint felébredt, már éppen belekezdett volna, hogy elmesélje mit álmodott, amikor észrevette, hogy egyszerre minden ugyanolyan lett, mint álmában. És mintha az az ismerős lény is barátságosan mosolygott volna vissza helyette a tükörből.
Atilla-Atarvis

UI:

Allergiát kezelő meditáció
https://youtu.be/qHf2iJhyCj4

Megható történet egy párról,
akik hármasikreket fogadtak örökbe…

A nevem Kata a férjem neve pedig István, nyolc éve vagyunk házasok. Az esküvőnk csodálatos volt, a vendégek szerelmet, megértést és gyerekeket kívántak nekünk.
A legnagyobb álmunk egy ház volt és 2-3 gyerek, akiket szerethetünk. Az első terhességem különböző egészségügyi okok miatt vetéléssel végződött, elkeseredtem de ez még nem jelentette a véget.
Boldogok voltunk amikor ismét teherbe estem, de sajnos nem tartott sokáig a boldogságunk, mert ezt a terhességet se tudtam kihordni. Az orvosok a beavatkozás után közölték velem, hogy többé nem lehet gyermekem.
A fájdalmunk leírhatatlan volt, próbáltuk elfogadni a helyzetet. Mindenünk meg volt, ház, két autó, kétszer egy évben nyaralni mentünk, de az életünkből mégis hiányzott valami.
A férjemmel egy napon az örökbefogadásról beszélgettünk. István megkérdezte tőlem mit szólnék hozzá, ha örökbe fogadnánk egy gyereket, minden barátunknak van gyereke, csak a pelenkáról és a rajz filmekről beszélnek.
Már én is sokat gondolkodtam ezen a dolgon, de féltem felhozni ezt a témát.
– Szeretnéd, ha örökbe fogadnánk egy gyereket? – Kérdeztem a férjemtől.
– Kisfiú legyen vagy kislány?
– Azt szeretném, ha lányunk lenne – mondta a férjem és úgy nevelnénk mint egy hercegnőt.
– Nem mondhatok ellent neked – válaszoltam.
Minden iratot elintéztünk az örökbefogadáshoz, mivel stabilak voltak az anyagi körülményeink rövid idő alatt elintéződtek a dolgok és mehettünk az árvaházba.
A gyerekek az udvaron játszottak amikor odaértünk, messziről néztem őket.
Egyszer csak egy kislány meghúzta a szoknyámat és mosolyogva azt kérdezte, hogy én vagyok-e azanyukája. A kislánynak szőke haja volt, és 3-4 év körüli lehetett.
Hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak neki, majd könnyes szemmel ezt feleltem:
– Igen azért jöttem, hogy hazavigyelek.
A férjem az ölébe vette őt, majd az árvaház igazgatójához mentünk. Amikor meglátott bennünket az igazgató, a kislányt átadta a nevelőnőnek, minket pedig az irodájába vezetett.
– Nem olyan egyszerű a dolog ahogy azt önök gondolják – mondta az igazgató, ez a gyerek nincs egyedül, van még két lánytestvére, hármasikrek.
– Így is örökbe fogadják őket? - Nem jött, hogy elhiggyük azt amit hallunk.
A szüleik elhagyták őket? – kérdeztem én. – A lányok anyukája óvónő volt az árvaházban, nagyon fiatalon maradt terhes, a szülésnél az orvosok nem tudták őt megmenteni. Senki sem akarta a családból örökbe fogadni őket. – mondta az igazgató. Nehéz három gyereket örökbe fogadni, de nem választhatjuk el őket egymástól.
– Mi örökbe fogadjuk őket – válaszoltuk. Odamentünk a lányokhoz, megöleltük őket, ők pedig rengeteg kérdést tettek fel nekünk. Néhány nappal később mind az öten otthon voltunk, végre együtt, mint egy család. A lányok jelentik a boldogságot a számunkra, így már van értelme az életünknek..

Ki az ateista?

"Mindenki ateista, aki nem ismeri fel, hogy őbenne Isten lakozik. Isten nem a mennyekben ül és uralkodik, hanem szétszórtan él minden teremtményében. Valamilyen szinten mindenki ateista, aki Istent önmagán kívül keresi.
Az igazi ateista tudja, hogy Isten fényét (energiáját) magában hordozza, úgy hívjuk: Szeretet. A Szeretet körülöleli, fenntartja és élteti a Világot. (Isten, Igazság, Fény, Egyensúly, Rend, Értelem, ezek azonos fogalmak. Talán a legérthetőbb, ha az Egyensúly fogalmánál maradunk.) Az ember vagy Egyensúlyban van, vagy egyensúlyát elvesztve él. Aki Egyensúlyban van, békében, megelégedésben él, és bármit tesz is szeret.
Ha az ember kizökken az Egyensúlyból, elhatárolja magát, falakat épít maga köré, amelyek eltakarják a fényt. Sötétségben (tudatlanságban) zűrzavar keletkezik, az embert elfogja a bizonytalanság, a félelem. Félelemben nem lehet szeretetteljes életet élni, vagyis visszatalálni az Egyensúlyba. Mivel a falakon belül nem látszik a fény, sokan azt hiszik, a fény nem is létezik.
A sötétségben élés szenvedéssel jár. A fájdalmaktól egyetlen módon lehet megszabadulni: tudatossággal. A tudatosság réseket vág a kőfalakon és átszűrődik a fény. Ahol a fény megjelenik, ott visszaáll az Egyensúly.
Az ember teljes szabadságot élvez abban, hogy eldönthesse, szeretetben (megelégedésben), vagy félelemben (fájdalomban) szeretne élni. A döntés meghozatalára (saját magad és a világ megváltására) minden pillanatban megvan a lehetőség."

"Kukásautó törvénye "

Egy napon egy férfi a repülőtérre tartott egy taxiban ülve. Ahogy szabályosan haladt a taxi, egyszer csak egy fekete autó vágott ki elé hirtelen a parkolóhelyről. A taxi vezetője beletaposott a fékbe és csak pár centiméterrel sikerült elkerülnie az ütközést.

A másik autó vezetője az öklét rázva ordítozott, míg a taxisofőr csak rá mosolygott és barátságosan integetett neki. Ugyanolyan jókedvű volt, mint azelőtt, és kifejezetten kedvesen viselkedett a vele ordítozó férfival.

Az eset után a taxi utasa értetlenkedve nézett a sofőrre: „Miért csinálta ezt? Az az ember kis híján összetörte az autóját, és mi is megsérülhettünk volna. Ráadásul mindezek után még ő ordítozott.” Ekkor a taxisofőr elmagyarázta utasának a “kukásautó törvényét”.
Nagyon sok ember olyan, mint a kukásautó rengeteg szemét, frusztráció, keseredettség, düh halmozódik fel bennük. Ahogy egyre jobban eltelnek a szeméttel, valahol ki kell adniuk magukból azt. És időnként pont Te leszel az, akire rázúdítják a bennük lévő szemetet. Ne vedd a szívedre, ez nem rólad szól. Csak mosolyogj, maradj nyugodt és kedves, aztán menj tovább. Ne cipeld magaddal tovább az ő szemetüket, hogy aztán Te is másra öntsd ki később.

UI:

https://www.youtube.com/watch?v=PhudBGXQeyo&list=RDPhudBGXQeyo&start_radio=1&t=1375

A pap, aki nem értette Isten üzenetét

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. A falu mentén egy esős évszakban kiáradt a folyó. A háborgó víz áttörte a gátat, és elárasztotta a falu utcáit. A házak egymás után dőltek össze, mindenki próbálta megmenteni családját, jószágait, kis vagyonkáját. Egyedül a pap nem menekült, nyugodtan ült, és nézte, ahogy a víz egyre magasabbra emelkedik. A falusiak egy csónakkal mentek érte, és így kérlelték:
-Tisztelendő úr, fogja a holmiját, gyorsan szálljon be a csónakba, mert különben elviszi az árvíz, és akkor már nem tudunk magán segíteni!
A pap azonban legyintett:
-Hagyatok csak, én jóban vagyok Istennel, szolgálom őt, ezért bármi történik, ő is vigyáz rám, így nem lehet semmi bajom. Menjetek csak, magatokkal törődjetek!
Másnap a víz annyira megemelkedett, hogy a papnak a templom legfelsőbb ablakába kellett felmásznia, nehogy elvigye az ár. A falusiak újra elmentek érte egy csónakkal.
-Tisztelendő úr, jöjjön velünk, hiszen elviszi a víz, hadd segítsünk magán!
A pap erre csak nevetett.
-Mondtam már nektek,hogy én megegyeztem az Istennel. Életemben szolgálom őt, ezért ő is vigyáz énrám.
Harmadnap már a templom tornyáig ért a víz. A legbátrabb falusiak megint megpróbálták megmenteni, de a pap csak azt ismételgette, ami korábban. Néhány óra múlva a pap elmerült a vízben és mivel nem tudott úszni, belefulladt.
Halála után Szent Péter elé került,És így szólt hozzá nagy mérgesen:
-Nekem egyezségem volt az Istennel, hogyha bajba jutok, segít rajtam, hiszen rendesen szolgálom. Miért nem segített hát mégsem?
Szent Péter erre így válaszolt:
-Ne Istent hibáztasd, hiszen ő háromszor is küldött neked segítséget, de te egyszer sem fogadtad el azt!

Sok ember él, akik a jelképes üzeneteket nem veszik észre, Isten segítő karját nem fogadják el. Sokan úgy képzelik el Istent, mint egy kedves öregurat, aki egyszer majd személyesen segít rajtunk. Valamennyi ember, valamennyi állat, az összes növény, és minden, ami körülöttünk van, Isten teremtménye. Isten az ő jóságát rajtunk keresztül érvényesíti. Minden ember olyan, mint egy csillag. Megszületik, végigfut az égen, és átadja azt az üzenetet, amit hordoz.

Mese a fáról, amelynek nem volt szabad növekednie


Volt egyszer egy kicsit fa, amit a kertész és a felesége ültettek. Nem telt el sok idő, és máris lehetett látni, amint az első zöld hajtás szelíden kibújt a földből A fa, ami tulajdonképpen még egyáltalán nem volt egy igazi fa, először pillantotta meg a Napot. Érezte levélkéjén a Nap sugarainak melegét, és feléje nyújtózott. Köszöntötte a maga módján, boldogan hagyta magát beragyogni és csodaszépnek találta, hogy a világon van és növekszik.
- Nézd csak, hát nem kedves a mi fánk? Szólt a kertész a feleségéhez.
- Igen, kedvesem, ahogy mondod, egy szép fa.
A fa elkezdett növekedni, nagyobb és magasabb lett, mindig tovább nyújtózott a Nap felé. Érezte a szelet és az esőt, élvezte a meleget és a biztos talajt a gyökerei körül, és boldog volt. Valahányszor a kertész és a felesége eljöttek, hogy megnézzék, megitassák vízzel és szép fának nevezzék, jól érezte magát. Mert valaki szerette őt, ápolta, gondozta és vigyázott rá. Nem volt egyedül a világon. Így megelégedetten növekedett magának, és nem is akart semmi mást, mint élni és növekedni, érezni a szelet és az esőt, a földet és a napot, azt, hogy szeretik, és ő is szeretni akart másokat.
Egyik napon észrevette a fa, hogy különösen jó volt egy kicsit oldal felé nőni, mert onnan jobban sütött a Nap a leveleire. Most azért egy kicsit balra kezdett nőni
- Nézd a mi fánk ferdén nő! - mondta a kertész. Mióta szabad a fáknak ferdén nőniük, és méghozzá a mi kertünkben? Pont a mi fánk! Hozd csak az ollót, hogy egyenesre nyessük a fát! A fa keservesen sírt. Az emberek, akik őt eddig olyan szeretettel gondozták, akikben bízott, levágták ágait, amelyek közelebb voltak a Naphoz. Ettől kezdve nem nyújtotta ágait a nap felé.
- Ugye milyen jó kis fa a miénk?
- Bizony kedvesem, igazad van, a mi fánk jó fa. A fa elkezdte érteni a dolgot. Ha azt csinálta, ami kedvére volt és örömet okozott, akkor szemmel láthatóan rossz fa volt. csak akkor volt kedves és jó, ha azt tette amit a kertész és felesége elvártak tőle Ezért aztán egyenesen fölfelé nőtt, és vigyázott arra, nehogy még egyszer ferdén nőjön
- Nézz oda, a mi fánk szégyentelen gyorsasággal nő a magasba. Illik ez egy igazi fához? Gyorsan elküldte feleségét az ollóért, hogy visszavágja az ágakat. Ezen az éjszakán nagyon sokáig sírt a fa. Miért vágták le csak úgy az ágait, amik nem tetszenek a kertésznek és feleségének? A fa dacos lett. Nos, jó, ha a magasba nem lehet, akkor majd széltében. Majd meglátják, mire mennek vele.
Végül is, ő csak növekedni akart, érezni akarta a napot, a szelet, a földet, örömre vágyott, és örömöt akart adni. Bensőjében egészen pontosan érezte, hogy a növekedés helyes dolog. Így hát most oldalágakat hajtott.
- Hát ezt nem tudom megérteni - morgott a kertész - képzeld, csak a mi fánk egyszerűen csak széltében növekszik. Illik ez?
- Ezt nem engedhetjük meg neki. Újból helyre kell nyesnünk. A fa már nem tudott sírni, nem volt több könnye. Abbahagyta a növekedést. Már nem volt öröm számára az élet. Mégis, úgy tűnt, most tetszik a kertésznek és feleségének. Ha az egész már nem is okoz igazi örömöt, de legalább szeretik.
Így gondolta a fa. Sok évvel később arrafelé járt egy kicsi leányka az apjával. Közben a fa felnőtté vált, a kertész és felesége büszkék voltak rá.
Igazi, tisztességes fa lett belőle A kicsi leányka megállt a fa előtt
- Apa szerinted is szomorúnak látszik ez a fa?
- Nem tudom, amikor kicsi voltam, mint te, még én is láttam, hogy egy fa örül vagy szomorkodik. De ma már ezt nem látom.
- A fa tényleg szomorúnak látszik, biztosan senki sem szereti igazán. Nézd csak, milyen rendesen nőttek az ágai. Azt hiszem, egészen másként akart volna nőni, és ezért szomorú most.
Amikor a leányka látta, hogy senki sincs a közelben, gyöngéden simogatni kezdte a fa kérgét. Közben halkan suttogta: "Én, szeretlek téged, fa. Veled vagyok. Ne add föl, kedves fa!" Együtt élték át, ahogy a fa nagyon óvatosan, először félénken és tétován, majd kicsit bátrabban, végül erőteljesen növekedni kezdett. Telve életörömmel görbén lefelé növesztette ágait, mintha először csak hajladozni akarna, és kinyújtóztatni a tagjait. Azután oldal irányba növelte ágait, mintha az egész világot a karjaiba akarná zárni, majd a magasba, hogy mindenkinek megmutassa, milyen boldognak érzi magát.
A kertész és felesége alig hittek a szemüknek, mégis csendes örömmel figyelték, ahogy a leányka mindenért megdicsérte a fát, amit csak növesztett magán. Legjobban a leányka örült, hogy az ő fája mindazoknak, akik megcsodálták, bátorságot és kedvet adott az élethez.

UI:

Alcyon Plejádok 68 új kiadás: Elektromágnesesség, elektromágneses hiperérzékenység, 5G-hálózat
https://www.youtube.com/watch?v=MXxDXERP8NY&feature=share&fbclid=IwAR2LyeaK8BczHJcIphKUMxfF26AePO0mMcYl5_qisqau9E7EB7e31-Q0bac

Magyarkodás magyar módra
Nem lehet örökké hazugságban élni. Nem lehet úgy élni, hogy ne tudjuk, mi történik velünk, hogy ne tudjuk, mi történt a múltban velünk, milyen kataklizmákat éltünk át, s ne tudjuk, milyen bűnöket követtek el ellenünk. Ősi hagyományaink bizonysága szerint régi eleink a fény, a világosság, s szabadság fiai és szerelmesei voltak, a Nap Fiai, a Napisten Gyermekei.

FELELJEN TÖRTÉNELMI TÉNYEK ÉS KÚTFORRÁSOK!
ACSÁDI IGNÁC MEGÁLLAPÍTÁSA SZERINT: TÖRTÉNELMÜNKET ELLENSÉGEINK ÍRJÁK. KORONATANÚINK KÖZÜL ELSŐÜL NÉVTELEN JEGYZŐNKET, ANYONYMUST SZÓLÍTJUK. HITELES TUDÓSÍTÁSÁT BETŰHÍVEN KÖZÖLJÜK.
1. (A magyarok) ,,ősrégi népek" (antiquiores gens)
2. Valaha igen bölcsek voltak.
3. Jó szerivel semmilyen bűn nem fordult elő köztük.
4. Arany, ezüst, (igaz) gyöngy annyi volt nekik, mint a földjük folyamaiban található kavics.
5. Nem kívánták a másét, mindnyájan a jólétben éltek.
6. ,,Nem paráználkodtak, egynejűségben éltek."
7. Anonymus leírásából kibontakozik az igazságos szkíták ókori szerzők által megcsodált világa.
8. “A szkíta népet - ,,Dentumogeroknak" nevezik a mai napig és soha semmiféle hatalomnak az igáját nem viselték.”
9. ,,A szkíta nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá."
10. ,,A szkíták Cyrust, a perzsák királyát háromszor 30.000 emberével együtt megölték."
11. ,,Nagy Sándort Fülöp királynak és Olimpiadísz királynénak a fiát, aki sok országot harcban leigázott, szintén szégyenletesen megfutamították."
12. Az igazságos szkíták - magyarok - ókori édeni állapota és vele szelíd jámborsága is levedlett a rájuk törő ádáz ellenség háborúi során.
13. Ugyanis a szkíták keményen bírtak minden fáradalmat meg testileg is nagyok, a harcban pedig vitézek voltak.
14. Semmijük nem lehetett a világon, amit ne tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk.
15. S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak dicsőséget kerestek maguknak ezen az úton.
16. A fent nevezett szkíta nemzet pedig kemény volt a harcban és gyors a lovon: a fején sisakot hordott, az íjjal, nyíllal különbül bánt, mint a világ összes nemzetei között bármelyik, s hogy csakugyan ilyen volt, azt az utódaikról is megismerhetitek. Az igazságosság kitüntető minősítésével az ókoriak nem dobálóztak, s hogy az ókori világ egyetlen népe, amelyet ezzel a jelzővel megtiszteltek, egyedül a szkítaság, továbbá az, hogy ezek a tudósítások, híradások csaknem kivétel nélkül olyan kútforrásokból erednek, amelyek a szkítákkal szembeni ellentáborhoz tartoztak. Vegyük figyelembe azt is, hogy a szkíta-magyar azonosságot csupán a hiperkritikus történelemhamisítás tagadja.
Foglaljuk össze ezután a régi magyarság (szkítaság) lényegi jellemzőit.

A magyarok sohasem támadnak meg egy idegen népet, azért, hogy leigázzák, és országát a maguk birodalmához csatolják. Az ő céljuk a hadviseléssel kizárólag zsákmányszerzés, védekezés vagy honalapítás. Magyar ember képtelen az állatkínzásra is, annál kevésbé volna kedve embertársait rabigában tartani, felettük zsarnokoskodni és őket gyötörni, amikor ,,zsákmányért" kalandozott valamerre, a fegyvertelen lakosságot sohasem bántotta; ezt elismeri Sámuel könyvének már idézett részén kívül Schőfl és Almagis is, mely utóbbi csodálkozik azon, hogy a magyarok nem ölik le a foglyaikat, hanem a sebesülteket meggyógyítják és ápolják is. A magyarok fő elve mind támadó, mind védekező háborúban az élet lehető kímélése. (Pálffy Károly: A magyar nemzet ősvallása. 64)
1. Vitézek, harcközpontúság, bajtársi összetartás.
2. Hivatás tudat és hivatásért élés: a legfőbb életcél és erény, a hazaszeretet, és a haza szolgálata.
3. Közszabadság, népfelség jogon alapuló fejlett népuralom.
4. Társadalmi igazságosság és egyenlőség..
5. Korlátlan vélemény, ,,gondolat- és szólásszabadság".
6. Közügyekben való kötelező részvétel.
7. A Napisten-hit ősi magasztos elveinek vallása.
8. Szexuális tisztaság, egynejűség.
9. Vallási- felekezeti türelem és szabadság.
10. Társadalmi össznemzeti egység és összetartás.
Mind az a szenny és magyarellenesség, amit a korabeli szerzetesek, lelki atyáink, írásban ránk hagytak nem tagadható le. Ez tény, mint ez olvasható az Árpádkori legendákban, melyeket Grandpierre K. Endre után idézünk:
"Árpád nevét kimondani, leírni Isten ellen való vétek volt."



hétvégi filmajánló

Megmentőm a fény
https://www.youtube.com/watch?v=Dk4sa157lkM&fbclid=IwAR196seiOw92ls5W0FpbF7Y

A tudatalatti és a média

Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata - Részlet

“Ma már nálunk is rendszeresen lefelé, az anyagiak és az anyagi világ felé terelik a lakosság figyelmét, azzal a különbséggel, hogy a napi egy - bizonytalanságérzetet keltő - hír helyett minden nap legalább kettőt-hármat jelentenek be.
A stratégia lényegében egyszerű. A lakosságot egyrészt olyan fogyasztási cikkek megszerzésére kell ösztönözni, amelyeknek fenntartása és üzemeltetése időben meghaladhatja az eredeti termék árát is. Másrészt a lakosság nagy részét el kell adósítani. Ez a lakásvásárlás kapcsán megy a legegyszerűbben. Így könnyen elérhető, hogy mindazok, akik ebben a mókuskerékben vannak, figyelmüket főként az anyagi világ felé fordítsák, és teremtő gondolataik erejét ne használják másra, mint a földi léten való átvergődésre.
Ilyen helyzetben nagyon könnyű ijesztgetni és irányítani az embert.
A mélytudat-szennyezés másik szomorú példája a terrorizmus és a terrorizmus elleni harc. Amióta nemzetközileg összefogtunk a terrorizmus ellen, nagyon bizonytalanná vált a világ. Elméletben mindenki tudja, hogy az erőszak erőszakot szül, és tanítással, együttműködéssel sokkal többre lehet jutni, mégsem ezt tesszük. Úgy tűnik, ellenségre nagyon szüksége van - a fegyveriparnak.
A média által közölt hírek másik - szintén bizonytalanságot keltő és sugalló csoportja - a halálos balesetekről történő beszámoló. Nem tudom, észrevették-e a nézők, hogy bizonyos típusú balesetek mindig csoportosan jelentkeznek. Ha a médiában szárnyra kap egy hír egy repülőgép lezuhanásáról, azt rövid időn belül másik három vagy négy hasonló típusú, de mindenképpen repüléssel kapcsolatos baleset követi. Ha autóbuszszerencsétlenségről számolnak be a hírek, szinte biztosra vehetjük, hogy hasonló balesetek egész sorozata következik. Ha pedig netán egy vonattal történik valami, akkor bizonyos időszakon belül a vasúti szerencsétlenségek lesznek a hírek főszereplői.
Vajon miért? Tudott dolog, hogy a hírügynökségek ellátják egymást híranyaggal, és kisebb-nagyobb eltéréssel minden csatornán ugyanazok a hírek kerülnek bemutatásra. Nem csak az országon belül, de nemzetközi viszonylatban is.
Na már most, ahova a gondolat megy, oda energia megy, mégpedig nem is kevés. A gondolatnak pedig teremtő ereje van.. Ha a média egy bolygó lakosságának nagy részét eléri egy repülőszerencsétlenség hírével, nagyon sok ember fog repülőszerencsétlenségre gondolni. És ennek meg is lesz a hatása.
Nyilván nem arról van szó, hogy bizonyos emberek halálát, vagy a földi létből való távozását mi közösen idézzük elő, hiszen a test elhagyásának időpontját a Felsőbbrendű Én kezeli. A baleset módjára viszont - közös gondolati erővel - óriási hatást gyakorolunk anélkül, hogy ezzel tisztában lennénk.
Ezért áldásos hatást gyakorolna a világra, ha a média közös gondolatainkat a szépnek, a jónak, a humoros dolgoknak és az építő jellegű dolgoknak az irányába terelné. És - ha valaki azt kérdezné, hogy egy ilyen irányváltáshoz mi szükséges - a válasz az, hogy egyénileg és kollektíven felül kell tudnunk emelkedni a gyökércsakra irányításán, túl kell lépnünk a halálfélelem okozta korlátainkat és sokkal több teret kell engednünk mindannak, ami szép, ami jó az életben.”

Ara Rauch
Megnyugvás

A zivatar egyre közeledett. Az asszony várakozóan feküdt békésen hortyogó férje mellett, és élvezte a nyitott erkélyajtón belibbenő szellőt, ami kicserélte a fülledt, meleg levegőt üdítő hűvösre. Gyakran felébredt éjszaka, amióta megmozdult a babája a pocakban, és ilyenkor egy-két óra hosszat nem tudott elaludni, különösen a mostani kánikulai éjszakákon. A távolban dörgött és villámlott; nemsokára az eső is ideér.
A friss légáram előbb felélénkítette, majd álomba zsongította.
Az óriási csattanásra rémülten pattant fel az ágyból. Azt sem tudta hirtelen, hol van. Az eső zuhogott, az erkélyajtó függönye vadul táncolt a viharos szélben. Ez nagyon közel csapott be, állapította meg, itt volt közvetlenül felettünk. Felkelt, becsukta az ajtót, hogy ne verjen be az eső. A férje továbbra is félhangosan szuszogott, fel sem neszelt az égiháború dübörgésére.
Leült az ágy szélére. Mélyeket lélegzett, hogy lassúdjon riadtan kalimpáló szívverése. Ekkor észlelte az iszonyú félelmet a testében és a teste körül. A félelem nem a sajátja volt, és mégis létezett, ez volt a legkülönösebb.
Honnan van ez a döbbenetes rettegés? A következő pillanatban ráeszmélt, hogy a magzat félelmét érzi. Ennél furcsább dolgot el sem tudott képzelni. Hogy lehet ez? A félelem ott volt, létezően, szinte tapinthatóan, és nem ő maga félt, ezt is kétség nélkül tudta. Szegény gyerek, gondolta hökkenten, nyilván fogalma sincs, mi történt, csak az iszonyú zajt hallotta, és védett kis közegében halálos veszélyben érzi magát.
Csak ült tehetetlenül az ágy szélén, és hüledezett a dolog képtelenségén: ő egy másik élőlény félelmét éli át. Fogalma sem volt, mit tehetne. Hiszen egy ilyen pici baba úgysem ért meg semmit. Nem tud kapcsolatot teremteni vele, hogy elmondhassa: nincs mitől félnie. Nem tudja elmagyarázni neki a mennydörgés lényegét, és hogy ő biztonságos helyen van, ahol nem árthat neki a vihar.
De annyit megér a dolog, hogy legalább megpróbálja. A tenyerét a hasára tette és elkezdte lassan és erősen simogatni, hogy a baba érezze a nyugodt hintáztatást. A figyelmét és szeretetét a hasára fókuszálta: igyekezett elképzelni a gyermeket, ahogy összekucorodva fekszik, és ijedtében még kisebbre húzza össze magát.
- Nyugodj meg, kicsikém – kezdte halkan. És elmondta neki mindazt, amit az imént gondolt a mennydörgésről és a biztonságról, a félelemről és a kapcsolatteremtésről.
A férje horkantott egyet és megfordult. Némán folytatta, belső beszédként, hogy ne zavarja vele az alvót. Elmondta, mert azt akarta, hogy a gyermeke tudjon róla: mennyire várja, hogy megszülessen, és magához ölelhesse. Mennyire akarták a férjével együtt, hogy legyen nekik kisbabájuk, mennyit küzdöttek érte sikertelenül négy hosszú évig, és milyen boldogok voltak, amikor kiderült, hogy végre sikerült teherbe esnie. Aztán már nem is fogalmazgatott, csak az érzéseit továbbította a gyermek irányába: meleg, mosolygó, simogató, ölelő érzéseket. Már tudta, hogy nincs szükség konkrét szavakra. Úgy, ahogyan ő érezte a gyermeke félelmét, a gyermek is érzi az ő csitító szeretetét. Lassanként oldódott a feszült félelem, lecsillapodott a görcsös rettegés. Végül a baba megmozdult: lábával kitámasztotta anyja hasfalát.
Hanyatt dőlt a párnán. A férje most eszmélt fel; közelebb húzódott, átölelte.
- Miért nem alszol?
- Felébredtem a dörgésre – válaszolta.
- Nincs semmi baj, biztonságban vagyunk – dünnyögte.
- Tudom – sóhajtott, és elfészkelte magát a védelmező karok melegében.

Gyökössy Endre:
Recept
- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
- A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így
hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de
biztosan. - Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét
házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett
laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki
köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt
pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám "kislánya"
legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől
menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de
némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt
rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat
kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg
házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz
alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál,
szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már
orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív,
beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg.
- Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését?
Tulajdonképpen mit várt?
- Hát, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső,
meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az
életével valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik,
hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az
érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez
csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben
imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott
egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és
egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt.
Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok
neki. - Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig
kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy
zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot
főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor
lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést?
Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy
hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a
többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom.
Nem jött. Hetekig nem jött.
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét
betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte
a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy
mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet!
- Tessék.

A 2 legfontosabb lépés az Új Földre, ami meg kell tennünk - Dolores Cannon

Figyelmeztetés: a végén található egy nagyon erőteljes gyakorlat, ami megváltoztathatja az életed!

Dolores Cannon hipnoterapeutaként dolgozott egy olyan egyedi módszerrel, ami által más lényekkel, és a Felsőbb Énnel is kapcsolatba tudott lépni, és csodálatos információknak jutott a birtokába. Több kliense is kíváncsi volt arra, hogy mi az életfeladata a Földön, és amikor feltette ezt a kérdést hipnózisban a kliensnek, az alany azt válaszolta, hogy hallotta a hívást, és jelentkezett önkéntesnek, hogy segítsen a Föld Nagy Felébredésében. Ezt több ezer alanya megerősítette, holott sosem beszéltek ezek az alanyok egymással, és több ezer kilométerre laktak egymástól a Földön.
https://www.youtube.com/watch?v=1D4dgqDPItM&feature=youtu.be&fbclid=IwAR2AB8gI5G77E_pvo4RVJQVR4caA6c3KPvmQGzTtnVQa5ze1JE3lqiBFwgk&ab_channel=Magasabbinform%C3%A1ci%C3%B3k11