Egy, 200 évvel korábbi kivégzés és bűneset részletei Zombor város történetéből

Majláth Béla


Néhai Muhi János helytörténésznek, és Demetrovics Simon Zombor város egykori tanácsnokának és helyettes kapitányának köszönhetően, betekintést nyerhetünk egy kétszáz éves bűneset részleteibe és a korabeli igazságszolgáltatás módszereibe…
1819. december 6-án reggel, a zombori régi sáncárokban összekaszabolt férfiholttestet találtak. Megállapították, hogy Korits Antal 27 éves városi napidíjas az áldozat. Több mint harminc késszúrással és több baltacsapással tették el láb alól. A vizsgálat kiderítette, hogy Koritsot Tamaskovits János mészároslegény gyilkolta meg 120 forint vérdíjért, az áldozat felesége, Varga Jozefa húszéves kikapós menyecske megbízásából. A csinos fiatalasszony nemcsak felbérelte a mészárost, hanem segített is férje összekaszabolásában. Amíg a mészáros késsel szurkálta, az asszony baltával ütlegelte az áldozatot.

Zombor város büntetőtanácsa halálra ítélte a gyilkosokat a következő súlyosbítással: A kivégzés pallossal hajtandó végre, lefejezésük előtt jobb karjuk tőből levágandó, Tamaskovits fejét karóba kell húzni, testét pedig kerékbe törni. A bűntény előkészítésében való részvételért fejvesztésre ítélték Pray Györgyöt és feleségét, Danelkovits Józsefre pedig bilinccsel, kényszermunkával és évenkénti 50 botütéssel súlyosbított kétévi börtönt szabott ki a bíróság. A legfelsőbb bíróság megváltoztatta az ítéletet azzal, hogy a két gyilkosra kimondta a halálos ítéletet, de minden súlyosbítás nélkül, a Pray házaspárt pedig halálbüntetés helyett öt-öt évi bilinccsel, kényszermunkával, hetenkénti kétnapos böjttel és félévenként 30 bot-és korbácsütéssel súlyosbított börtönbüntetésre ítélte.

A halálos ítéleteket 1821. január 2-án hajtották végre valóságos népünnepély keretében.

Az elítélteket kivezették a városháza előtti térre, ahol már hatalmas tömeg várakozott, Konyovics Dávid aljegyző felolvasta a latin nyelvű ítéletet, amelyet Markovics Ábrahám tanácsnok szláv nyelven megmagyarázott a népnek, majd a megtagadott kegyelem jelképeként a vádlottak feje felett kettétört egy-egy feketére festett pálcát. Az ítélet kihirdetése után „a vérontó pallosjog haladéktalan gyakorlásának jeléül” – mint a jelentés mondja – a városháza keleti kapuja feletti erkélyre kitűzték a vörös zászlót, a gyilkosokat pedig siralomházba vitték.

Két nap múlva a délelőtti órákban szánokra rakták az elítélteket és megalakult a kivégzési menet. Az élen Demetrovits Simon és Ambrozovics János alügyész, „a bosszúálló fiskus megszemélyesítője” lovagolt, utánuk a halálra ítéltek szánkói a lelkészekkel, oldalt kivont karddal 12 császári katona, majd a gyalogos és lovas polgárok megszámlálhatatlan serege. A menet a leglassúbb lépésben haladt át a városon a vesztőhely felé, ahol újból felolvasták az ítéletet latin és szláv nyelven, majd Demetrovits Simon „nyilvánosan és nagy hangon”nagy beszédet tartott a népnek a halálra ítéltek bűnéről és a bosszúálló igazságról. Ambrozovics magyar és német nyelven akart beszédet mondani, az összesereglett nép azonban már annyira türelmetlenül sürgette a kivégzés megkezdését, hogy beszédet nem lehetett megtartani. Cölöphöz erősített vörösre festett székhez erősítették az elítélteket, majd Grauszgruber pécsi hóhér „pallosának egyetlenegy, nyakszirtet érő szerencsés csapásával” levágta az elítéltek fejét és magasra emelve villogtatta véres pallosát, hogy a nézők megcsodálhassák ügyességét. A kivégzés megtörténte után még két „velős és hatásos intőbeszéddel szólottak a néphez”, végül „a bosszúálló fiskust ugyanazon az úton diadalmasan visszakísérték a pallosjogát gyakorló városba” – írja a jelentés.