Egy 172 évvel korábbi nap eseményei, mely legszörnyűbb volt falunk történetében

Majláth Béla


Amikor 138 ház lángolt, és összesen 150 ember sem maradt a faluban, miután 13-at legyilkoltak - 1849 márciusában.
Edelényi Herceg Ferenc (1806-1890) református lelkész (a mellékelt festményen) feljegyzése:
„1848. márciusának enyhe szellője nemcsak a földet keltette fel téli álmából, nemcsak a vizek jégpáncéljait törte össze, hanem a magyar nemzetet is felkeltette évszázados álmából úgyhogy.

„Szabad lett a magyar, szabad valahára
Kinek láncot vertek kezére lábára,
Görbedt derekával a rabigát vonta
A vasat mint kardot ő forgatja mostan.”

„Az 1849-ik év első napján a szenttamási szerbek sánca és tábora ellenébe Verbászon felállított sáncok alól a Pest felé gyors léptekkel nyomuló Cs. K. General Vindisgrac elébe felparancsolt Dommiguel zászlóalj szállásoltatott el helységünkben.
E harcedezett zászlóalj helységünkben örömmel fogadtatott s magyarosan megvendégeltetett. Úgyhogy délután 2 órakor a dobperdülésre kirukkolt vitézek megköszönni akarván szíves vendégszeretetünket, a moroviciak helyett a pignociaikat éltették és a szállításukra önként kiállított kocsikat tisztjük visszaparancsolta, nem tartván tanácsosnak a rettentő hidegben nehéz fővel kocsin való utazást.

Feketehegy és Verbász alól felbátorodván a katonaság, Bácska és az alsóbb részek a szerbek rablásának és gyilkolásának martalékul hagyatott. A mint a katonaság távozásával ki is törtek sáncaikból, Verbászt és Feketehegyet rabolták és égették, a menekülni nem tudó vagy nem akaró lakosok közül többet megöltek, köztük az utcán életét szaladással menteni akaró Keresztes József lelkészt agyonlőtték. Már január 29-én Topolyát égették és rabolták, lakosai közül többet megöltek, köztük a papisegédet kivégezték, a plébánost handsárral annyira megvagdalták, hogy a fején és nyakán ejtett tengernyi sebek begyógyulása után is alkalmatlan lett hivatala folytatására. Báró Krei őnagyságát ingre, gatyára vetkőztetve magokkal Bajsára hurcolták.

„Proximus ardet Ucalegon” A tűz világa, s a gyilkolás hallása népemet megrémítette, kicsinyek, nagyok jajveszékelése közt a gyülekezet nagy része a szabadkai szállásokon, Mélykúton, Halason, Csanádon keresett menedéket. Gondnokomat is a pénztárral Halasra küldöttem, a jegyző és anyakönyveket pedig a feketehegyi helység és egyház jegyző és anyakönyveivel, miket hozzám biztosításul küldöttek föld alá rejtettem, ezeket – az itthon zavarosban halászni maradtak ellen őrízni magamat honmaradásra határoztam.

Topolyáról a rablósereg ágyúikkal együt Bajsára visszavonult s ezuttal helységünket mellőzte. Február 25-én este érkeztek helységünkbe Szteyn igen művelt és szerény őrnagy vezénylete mellett a csajkisták s velük gyülevész őrsereg mind jól készült szuronyos fegyverekkel. Megérkeztükkel őrnagyuk az itthon szédelgő lakosokat dobszóval a helység házához gyüjtötte és előttük katonáinak a rablást kemény büntetés mellett megtiltotta, sőt a magyarok közül őröket is rendelt s őket felhatalmazta, hogy ha katonái parancsa ellenére táborukat otthagyva rabolni mernének, szabadon agyonverhetik. E parancsal katonáit ágyúikkal a rom. kath. temető mellé helyezte, a nemzetőröket pedig hozzájuk közel a falu legfelsőbb részébe szállásoltatta , táborát helységünkkel pálinka, szalonna és kenyérrel ellátatta.

A szerbek se maradhattak bőrükben, a házakat pénz, öltöny és fehérnemükből rabolni kezdették, mire köztük és az őrök közt verekedés keletkezett. A magyarok közül egy sem nyert sérelmet. A megrettent szerbek még ágyúikat is örizet nélkül hagyva eszeveszetten futottak szét, úgyhogy temérdek lerúgott bocskort találtak másnap az utcákon s ha a lakosok nagyobb része széllyel menekvőben sincs, 5 ágyút minden municióval s pénztárral csupa botokkal kezükre kerítnek. A lármán Szalmásy Gyula úrnál szállásoló tisztek döbbenve siettek bíránk Kis János, helyettes jegyző Decsi Dániel s egy pár esküdt kiséretében a csatahelyre, a holtakat és sebesülteket a helységházához vitték és kisérték, kik is másnap, míg koporsójuk elkészült, az udvaron szemlére kitétettek.

Míg embereiknek halálokon, s különösen 12 éves káplárjoknak elvesztésén felbőszült szerbek káromkodva az utcákon magyarokra lövöldözve, ágyúiknak a falura szegezésével a nép kiirtásával fenyegetőzve, rabolva sürtek forogtak (engemet is lelkészt két ízben célba vettek) de boszújuknak csak két lakostársunk lett áldozata: Szoboszlai János 20 éves ref. Ifjú Márton takács rom. kath.: azalatt a tisztek összeültek és szigorú vizsgát tartottak és csupa gyanúból (mert a tettesek Józsa Bandi és társai megugrottak) Szabó István, Sós István és Kis Sándor lakostársainkat mint szinte helyettes jegyző Decsi Dánielt is, ki egy sebesültet a mult esti kiséret közben arcul csapott befogattak, és vason Zomborba vitettek.

A mérget még inkább keverte s a bosszút még inkább forralta Kun István vallásokat sértő tudatlansági tette, ki is miután a koporsók megkészültek, rajtok, vallásos szokás szerint a gyertyák meggyujtattak, hogy ne égjenek minden haszon nélkül, pipát töltött és náluk rosszul égő kapadohányát meggyujtotta. Meglátván ezt a Servián pap megrúgta és két Servián szuronyos fegyverrel űzőbe vette, a keritésen keresztül kergették a kukorica kúpokat szuronyaikkal össze vissza szurkálva keresték, majd egy házba, hova csakugyan szaladt s az ágy alatt ülő kotlós tyúkok mögé rejtőzött, követték és nézték is, de élte határa nem ott volt kimérve s halála neme meghatározva, szemöket kikerülte.

Rettentő volt e nap. Embereinket, kiket előtaláltak, irgalom nélkül karddal, puskaagyával ütötték majd agyonlövéssel, szúrással fenyegették, csizmáikat lábaikról lehúzták, szűreik és egyéb öltönyeikből kivetkőztették, marháikat, lovaikat elrabolták s mindezeket kénytelen volt türelemmel nézni a fegyvertelen nép. Borzasztó volt az éjjelre gondolni. A bosszú, pálinka és bortól hevült vérengző nép dühe napnyugtával kétségkívűl irtóztató vérengzésben tör ki, ha tisztjök, kétes lévén más szemetjén való élethalál harc kimenetele, délután 2 órakor, az őt is kivégzéssel fenyegető fegyelmetlen csordát Pacsérra át nem szállásoltatja.
Február 26-án elmenvén rólunk Isten ostora, nagy lélekzetet vettünk, de tőlük nem volt békés maradásunk. Táboruk élelmezése, a szüntelen való szolgálat lóval, kocsival, gyalog és lóháton, szörnyen terhelték kevés számmal hon maradt lakosainkat.
Március 2-án Cs. K. General Dragics önagysága Bajmokról az ügyet és hadiszerencsét veszélyeztető fegyelmetlen csordát táborából haza zavarván, a Szivac és Bajsa felé vonulók helységünket kíméletlenül rabolták, férfiakat és asszonyokat egyformán alsó és felső öltönyeiktől megfosztották, az őket szállító kocsisokat ülésükből letszították s lovaikat elhajtották, engemet is lelkészt Szalmásy Gyula úr házába szoritott 50 csavargó s míg Gyula barátom a speizben porciónként méregette számukra pálinkáját, engem zongorázni késztettek s az össze vissza való egyenetlen hangokon, fegyvereik agyát vixolt padlóhoz verve, össze vissza ugráltak. Remek művészetemnek jutalma lőn, hogy a kalapomat fejemből, pipámat számból kérelem nélkül kivették s köszönet nélkül elvitték.

Itt megjegyzem, hogy ha Szalmásy Gyula úr hon nem marad s a Pacséron és Bajmokon szállásoló tiszteket különféle jó borokkal, liquerökkel, befőzöttek, méz és más nyalánkságokkal el nem látja s a bitangoló pór népet naponként nem vendégeli, Ómoravicán ház épen, ember életben aligha marad. Türelmét sokszor el is vesztette a különben igen jókedélyű és elmés barátom a naponta való szemtelen követelések miatt, mindenét hátra hagyva magát szökésre határozá, de lakásom tettem át, őt sorsunk jobbra fordultával biztattam és kitartásra birtam.

Március 4-én Cs. K. General Dragics őnagysága Bajmokról megindítá táborát Szabadka ellen. Előnyomulásukat a magyar őrök hirűl adták Gál ezredesnek, ki katonáit ellenük vezényelte. Kaponyánál köszöntötték egymást ágyuikkal. A szerb tábor a legrövidebb útat választva eszeveszetten szaladt Zombornak. A kocsikról lemaradt és eltévedt horvátok még Pacséron is kenyérért kínálták fegyvereiket. Bár elfáradt és kiéhezett katonáink nem űzhették őket nyomba, mégis mennyire megijedtek, bizonyitják a magukról nem levetett inkább lehasogatott cuspeios szür és bőrnadrágok – az elfoglalt municiós szekerek, ágyúk, köztük az igen csinos 24 fontos réz csicsó.

A Kaponyánál csatavesztettek ijedtökből Zomborba is vittek nem kis adagot. Ugyanis sarkokban gondolt a huszárokat, sáncaikat, vagyonukat hátrahagyva Szerémben, a vagyonosok pedig Belgrádban vettek lélegzetet. Szerencsétlen foglyainkat, mint szinte magukéit ott felejtették, kik börtönük ájtaját, amazok örömükben, ezek ijedtökben kifeszegették és hazatértek. A szárnytalan, vagyis pénztelen és vagyontalan pórokat pedig egy szervián affectáló Stojkovics nevezetű zombori rác boltos Bajsán összeszdte és azokkal nyugtalanított. Március 9-én két követe által helységünktől 150 kocsi kiállítását is nem tudom mennyi kenyeret és szalonnát követelt, megtagadás esetében helységünket megsemmisitéssel fenyegette. 150 ember sem lévén falunkban, követeléseinek eleget nem tettünk, eleget tenni nem is akartunk. Azon a napon délután 3 órakor 90 kocsin csordájával helységünk alatt megjelent és a déli rész külső széleit körülégették, a falut rabolták, tüzhelyeiket elhagyni nem akaró lakostársaink közül 13-at agyonlőttek, én Szalmásy Gyula barátommal szabadkai szállásra Gyurgyinba menekültem és onnan szemléltem lángba borult helységünk siralmas romlását. Este 6 órakor dobot üttetett a lelketlen fajzat és Bajsára visszavonult.
Másnap március 10-én hazatértünk rombolt helységünkbe. Mint Gyula barátom én is ajtaimat bevagdalva, fehér edényeimet szobám közepén összetörve, a rézneműket elrabolva, asztalaimat felforgatva, irományaimat, könyveimet szétszórva találtam, miknek rendbeszedéséhez hozzá sem tudtam fogni, midőn lovas őreink nyargalva jelentik ismételt jövetelüket. Lovasainkat rögtön Pacsérra szalasztottuk a kaponyai csata vesztésével elszaladt szerbek gabonái, birkái, marhái összeszedése és Szabadkára szállítása végett kiküldött tiszt úrhoz, ki dobot üttetvén, míg gyalogosait rendbe szedte 2 ágyút 60 huszárral megmentésünkre küldött. Már 138 ház éget, midőn szőlleink sarkánál a két ágyú megdördült, mire a rablócsapat Ószivac és Bajsa felé elnyargalt.

Hát Sztojkovics urammal mi történt? Őt, a rablásban elkésőt kocsisa gyalog hagyta 3 boltos legényével együtt, kik Búlim basa cimét vették fel. Gondolták, ha megadják is magukat többé szentjánoskenyeret aligha árulnak, ezért elhatározták, hogy éltre halálra vívni fognak. A huszárok előtt szivarra gyujtva szüntelen lőve és töltve hátrálának annyira, hogy Pilaszánovics Antal erdejétől már csak dűlő földre valának. Ha oda bevihetik inokat verő nadrágjukat, szerencsésen megmenekülnek az esti alkonyatban, de a tiszt megrohantatta őket. Két huszár halálosan megsebesült. Egyiket itt temettük el egy március 9-én agyonkövezett rom. kath. Asszonnyal a rom. kath. Templom mellett, a másik vitel közben Szabadka alatt hunyt el és egy ló is megsebesült, mind golyó által. Sztojkovics uram is társaival együtt agyonvagdaltatott és a szállásról kijáró ebek kényelmes csemegéje lett.

E történetek után a Debrecenben székelő magyar kormány által a bácskai hadjáratra Percel Mór tábornok neveztetett ki. Percel tábornok először is Péterváradra tört utat s ezt az ostrom felszabadítván, seregét a szenttamási sáncok ellen vezette s azokat április 5-én négy órai ostrom után, kevés embere veszítésével bevette. 4000 szerb temetkezési helye lett Szenttamás. Azután Turlya, Nadálj, Sablya s minden határőri helyeket egész Titelig bevévén s felpörkölvén a szerbek nyugtalanító rablásainak és vérengzéseinek véget vetett.

Szenttamás bevételével a jegyző és anyakönyveket a földből felszedtem. A feketehegyieket minden hiány és hiba nélkül kézbesítettem. A szerte menekült hiveim is haza szállongtak.

Augusztus 13-án Világoson a magyar fegyver lerakatott. A magyar papírpénz megbuktával egyházam 269 v. forintot a helység házánál beszámlált. A magyar haza ostromállapotba helyeztett. Minden gyűlések betiltattak. A fő és segédgondnokok hivatalokból felfüggesztettek.”