Mesék, szép történetek

A szellemtan hitelvei
A civilizációs ciklusok folyamán az összemberiség soha nem volt annyira mélyen lesülyedve az anyagba, hogy legalább egy kis része ne rendelkezett volna bizonyos szellemi tudattal a szellemvilág létezéséről és a túlvilágról. Mondhatni, hogy a legrégibb hagyományokban is fellelhető korszakok, az aranykortól a vaskorig az illető korszakban élő tömeglélek szellemi fejlettségét tükrözik, tehát minél magasabb rezgésszintű egy korszak szellemi tudatossága, annál erősebb a kapcsolódása a szellemvilággal. A mai vaskor lesülyedt szellemisége ahhoz a fonák állapothoz is eljutott, hogy az emberek hitéletének irányítói, a vallások vezetői is nyilvánosan megtagadták és megtiltották a szellemekkel közlekedést és a médiumi praktikát a sátáni erők működésének nyilvánították, szigorúan betiltva az ezzel való foglalkozást.
Ennek ellenére a kapcsolat folyamatosan fennmaradt a szellemvilággal bizonyos misztikával és okkultizmussal foglalkozó körökben.
A »varázslók«, »mágusok«, »kabalisták« vagy bármely névvel jelöljük őket, a szellemvilág lakóit idézni szokták és e célra bizonyos formulát rebegtek el. Egy ilyen formulát olvashatni a 1670-ben Rómában »Clavicula Salamon« címen megjelent könyvben is: »Én (itt megnevezi magát az idéző) felhívlak téged (itt a nevét a szellemnek), az élő Isten nevében, ki mindent a menyben és a földön teremtett és a Krisztus szent nevében, ki érettünk kínszenvedett halállal halt meg és a Szent-Lélek üdvösséges szeretete nevében, tehát a Szent-Háromság egészében, hogy nekem emberi és jóleső alakban megjelenjél, anélkül, hogy engem megijessz ... stb.«
»Minden léleknek alá kell vettetnie egy lélekvándorlásnak, melyet egy magasabb hatalom mutat, s nem tudhatják, hogy hányszor van erre szükségük, amíg a legtisztább anyagot elérik, hogy a teljes tökéletességbe jussanak. S ha ezt egy földi életben el nem érik, akkor többszörös életekre van szükségük, amíg oly tiszták lesznek, hogy egyesülhetnek Istennel.« íme az előző kijelentés, melyre Krisztus is célzott, amikor Máté 5:48-ban monda: »Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.«

A szellemtan (spiritizmus) annak a mély igazságnak belső megismerésen nyugvó átérzése, hogy a földi embernek látható fizikai testén kívül van egy láthatatlan és elpusztulhatatlan létformája, melyet szellemnek nevezünk. Eszközei: a kísérlet, a megfigyelés és a közvetlen tanítás.
Emberek, testvérek! Tartsuk állandóan szem előtt Isten végtelen kegyelmét és szeretetét s gondoljunk arra a hálára, melyre kötelesek vagyunk azért, mert Ő szeret minket. Szeressük Őt Atyánkat és Őhozzá való szeretetből szeressük egymást!
„Isten a szeretet”, s a szeretet nem tud büntetni; amit az emberek Isten büntetésének tekintenek, az nem egyébb mint Isten szeretete.
De hogy ez állítólagos büntetésben felismerhessük a szeretetet, Istenben az Atyát kell tekintenünk, magunkat gyermekeinek, embertársainkat pedig testvéreinknek kell tartanunk. De ehhez még nem elegendő, hogy vannak szemeink, amelyekkel látunk, hanem szívünknek is kell lennie, hogy ezt megérezzük. Mert a mélységes hit nem fogható fel az érzékkel, sem az ésszel, hanem egyes-egyedül a szívvel.
A szellemtan tehát mindenesetre a szellemek tanító irányú közleményeinél kezdődik, s e közlemények nemcsak a szellemek létezését bizonyítják, hanem egyúttal rámutatnak a teremtés s így a szellemek céljára is. Azt a részét a szellemtannak, mely mindenkori mércéjéül a krisztusi igazságokat tűzte ki evangéliumi spiritizmusnak nevezzük a következő hielvekkel:
A szellemtan tíz hitelve
1. Hiszünk egy Istenben.
2. Hisszük, hogy Krisztus Isten fia.
3. Hisszük, hogy élünk, mozgunk és vagyunk Istenben.
4. Hisszük, hogy szellem, lélek és test egyesülve van.
5. Hisszük, hogy Isten szellem és ezt Krisztus tanította és Szelleme minden időben velünk van és szükségletünkért gondoskodik.
6. Hisszük, hogy a hittel való ima meggyógyítja a beteget.
7. Hisszük az Isten fennhatóságát és örökké valóságát.
8. Hisszük, hogy az Isten értelmisége jelen van ember és anyag minden atomjában, részecskéjében.
9. Hisszük, hogy a mennyország, illetőleg az összhang az ember szellemében van.
10. Hisszük a gondolat és az ige alkotó erejét.
szemlézte: Bíró László

A jóravaló ember.
Az igazán jóravaló ember az igazság és szeretet törvényét gyakorolja a legnagyobb mértékben. Megvizsgálja lelkiismeretét, vajon nem sértette meg ama törvényt, nem tette rosszat, megtette e mindazt a jót, ami módjában lett volna, nem hanyagolt e el valamely alkalmat, amelyben hasznossá tehette volna magát, nincs e valakinek panasza ellene, s végül, vajon megtette e mindazt másokkal szemben, amit ő akarna, hogy mások vele szemben tegyenek?
Bízik Isten jóságában, igazságosságában és bölcsességében, tudván azt, hogy az ő hozzájárulása nélkül semmi sem történik, miért is mindenben az ő akarata alá rendeli magát. Hisz a jövőben, azért a szellemi javakat az időleges javak fölé helyezi. Tudja, hogy az élet minden baja, fájdalma és csalódása megpróbáltatás, vagy jóvátétel, azért zúgolódás nélkül fogadja azokat. A szeretet érzésétől áthatott ember a jót magáért a jóért, tehát a viszonzásra való számítás nélkül gyakorolja, a rosszért jóval fizet, a gyengét az erőssel szemben védelmezi, és önérdekét mindig feláldozza az igazságosságnak.
Elégtételét magukban a jó tettekben találja, a másokért végzett szolgálatokban, az emberekben, akiket boldogokká tett, a könnyekben, amelyeket felszárított, a vigaszban, mit a szomorkodóknak nyújtott. Érzelmeinek első rezdülése másokat illet, a mások érdeke neki előbbvaló a saját érdekeinél, míg az önző minden nemes cselekedetnek előbb a hasznát vagy kárát mérlegeli. Az emberekkel szemben jóakaratú, őket felekezeti vagy nemzetiségi szempontból nem értékeli, mert mindenkiben testvért lát. Mások őszinte meggyőződését tiszteletben tartja, s nem üldözi a másgondolkodásúakat. Minden körülmények közt a szeretet vezérli, mert azt tartja, hogy aki rosszindulatú szavakkal ártalmára van másnak, aki gőgjével és lenézésével megbántja más érzékenységét, aki nem riad vissza a gondolattól, hogy fájdalmat vagy ellenszenvet keltsen habár a legenyhébb formában is, amit különben kikerülhetne, abból hiányzik a felebaráti szeretet kötelező érzése, s nem érdemli az Úr kegyelmét.
Nem táplál gyűlöletet, haragtartást vagy bosszúvágyat, s Jézus példájára megbocsátja és elfeledi a sérelmeket és csak a jó tettekre emlékszik, mert tisztában van vele, hogy neki is úgy bocsátanak meg, mint ahogy ő bocsát meg másoknak. Türelmes más gyengéivel szemben, mert tudja, hogy neki is szüksége van elnézésre, s eszébe jutnak Jézus következő szavai: „Aki közületek bűn nélkül való, az vesse rá az első követ”. Mások hibáinak felfedezésében nem leli kedvét, s nem tartja azokat nyilván. És ha ezt nem kerülheti is el, mindig kikeresi a jó oldalát, amely csökkentheti a rosszat. Tanulmányozza a saját tökéletlenségeit, s szüntelenül fáradozik legyőzésükön. Minden igyekezete arra irányul, hogy holnap azt mondhassa magáról, hogy valamicskével jobb lett, mint tegnap volt. Mások rovására sem tehetségét, sem szellemét érvényesíteni nem törekszik, ellenkezőleg minden alkalmat megragad, hogy mások előnyét kiemelje. Sem gazdagsága, sem személyes előnyei nem teszik hiúvá, mert tudja, hogy amit kapott, bármikor visszavonhatják tőle. Használja, de nem él vissza azokkal a javakkal, amelyek osztályrészül jutottak neki, mert tudja, hogy mindazok csak letétben vannak nála, amiről számot kell adnia, és a legnagyobb hátrányára akkor cselekszik, ha azokat saját kedvteléseinek kielégítésére fordítja. Ha a társadalmi rend úgy hozta magával, hogy emberek függnek tőle, jósággal és jóakarattal bánik velük, mert Isten előtt egyenlők. Tekintélyét erkölcsi színvonaluk emelésére, nem pedig arra fordítja, hogy őket gőgjével elnyomja, s kerülni igyekszik mindent, ami alárendeltjeinek helyzetét nyomasztóbbá tehetné. Az alárendelt pedig a maga részéről megérti helyzetének következményeit, s azoknak lelkiismeretes betöltésére törekszik. Végül a jóravaló ember tiszteletben tartja felebarátainak mindazokat a jogait, amelyeket a természet törvényei juttattak azoknak, mint ahogy ő maga is megkívánná, hogy az ő jogait tiszteletben tartsák. S ezzel még nem soroltuk fel mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a jóravaló embert jellemzik. De aki ezeknek elsajátítására törekszik, az rálépett arra az útra, amelyen a többieket is mind megszerezheti.
szemlézte: Bíró László

– "Végtelenül sajnálom, asszonyom (...). Önnek, a leletei alapján, már csak hat hónapja van hátra."
Ezt meghallva, először nevetek. Hisztérikus nevetés tör ki belőlem. Majd percekkel később, véget nem érő zokogás... Ez a gyász. A nevetés is a gyász egy sajátos megnyilvánulása.
Álmomban sem hittem volna, hogy az egész életem gyökerestül megváltozhat fél másodperc keretében...
– "Értem. Tehát a rák már ilyen ijesztő mértékben elterjedt bennem..."
– "Még létezik egy alternatíva... Tudja. A kemoterápiával jó eséllyel kitolhatjuk ezt az időkorlátot egy évre."
Nos, talán egy ilyen hír hallatán nem tudok tiszta fejjel gondolkodni, de egyben mégis megingathatatlanul biztos vagyok... Nem csinálok kemoterápiát! Még csak fontolóra sem veszem.
– "Kösz doki, nem! Én élni akarok a hátralévő hónapokban, nem csupán létezni!"
– "De a gyógyszerkez...."
– "Ég áldja Önt, doktor úr!" - vágok a mondata közepébe és kisétálok a praxisából.
A kocsim felé veszem az utat... Már épp meglepődöm magamon, hogy a keserves sírás abbamaradt, amikor is beülök az autóba, s mintha gátat törtek volna át, újra potyognak a könnyeim...
"Mitévő legyek? Mégis mit kéne tennie az embernek egy ilyen helyzetben?! Miért szánta ezt nekem a sors ilyen fiatalon? Miért? MIÉRT?!"
Csak püföltem a kormányt dühösen, miközben ezeket a válasz nélkül maradt kérdéseket magamnak szegeztem...
"Rendben, ha ezzel kell megküzdenem, hát ezzel küzdök meg! Itt az önsajnáltatásra már nincs idő..... Idő. Idő. Haha, mennyivel más értelmet nyer ez már mind ezek után.
Nos mi legyen az első lépésem most? Hazamenjek a családomhoz és mondjak el nekik mindent...?"
Végül hazaindultam. Könnyáztatta arccal rendkívül lassúra vettem a tempót, még gondolkozási időt szerettem volna nyerni, mi is lenne a helyes döntés... És akkor a rádióban megszólalt a kedvenc zeném(...). Lehúzodtam az útról, leállítottam a motort, s felnyomtam a hangerőt. Sírtam. Már ezerszer hallottam ezt a dalt, de most ebben a szent pillanatban mégis úgy hat rám, mint még soha azelőtt... MOST hallom csak a zenét IGAZÁN!
Kinézek az ablakon, felnézek az égre, és eláll a lélegzetem...
"Mindig is ilyen elbűvölő volt a felhők játéka? Mindig így ragyogtak a fák lombkoronái a napsütésben? Mindig melegséggel töltött el, ha megláttam egy idős párt kézenfogva?
Nem... Eddig nem is láttam ezeket. Semmit nem vettem észre ezekből. Miért csak most ébredek fel, mikor fél év múlva örökre aludnom kell??!!"
Borzasztó nehéz ilyenkor eldönteni, hogy az ember haragudjon, hogy MÁR csak hat hónapig láthatja így a világot, vagy örüljön, hogy MÉG hat hónapig ilyen csoda tárul elé...
Megérkeztem. Itthon vagyok. A ház üres, amiért némi hálát érzek. Kinézek a függöny mögül, s a családom látványa fogad, kint vannak a kertben. Már fizikailag érzem, ahogy a szívem összeszorul...
"Miért, Istenem? Miért nem engeded, hogy lássam a két kislányom felnőni? És Ők? Nekik miért szántál ilyen sorsot, hogy ily fiatalon elveszítsék az édesanyjukat?! És a férjem... Akit a világon a legjobban szeretek, én okozzam neki a legnagyobb fájdalmat?! MIÉRT az Ég szerelmére?!"
Leülök egy székre, de nem veszem le a tekintetem a családomról...
"Hiányoznak. Máris hiányoznak nekem!"
Hiányozni fog, hogy a lányok úgy tudnak örülni az apróságoknak, hogy egy hét után is fülig ér a mosolyuk. Hiányozni fog, hogy mikor a férjemmel beszélgetünk, úgy néz rám, mintha nemcsak a fülével, hanem a szemeivel is magába szívná, amit mondok. Hiányozni fog, hogy mind leüljünk a tópartra, s megosszuk egymással a csendet...
Ha elmondanám nekik, hogy mind erre csupán hat hónapunk maradt..... Nem őszinte boldogság töltené ki a mindennapokat, hanem a gyász érzete...
Két jelentőségteljes döntést hoztam meg:
Az első, hogy nem szólok senkinek a helyzetemről.
A másik, hogy az elkövetkező hónapokban az életem minden egyes szegmensét rendbe rakom, miközben ügyelek arra, hogy a családom és én kivétel nélkül minden nap önfeledt boldogok legyünk...
Az elkövetkező hónapokban bocsánatot kértem mindenütt, ahol bocsánatot kellett kérnem, s megbocsátottam ott, ahol meg kellett bocsátanom...
Édesanyámmal már három teljes éve nem beszéltünk. Őt emésztette a bűntudat, engem pedig a harag. De most, hogy végre őszintén kibékültünk egymással, most, hogy újra átöleltük egymást, mindketten újra szabadnak éreztük magunkat.
A bakancslistámon nem hagytam tovább sorakozni a céljaim. Mind megvalósítottam!
A munkahelyemen, amely már hosszas évek óta nap mint nap szorongást váltott ki bennem, beadtam a felmondásomat. Soha nem éreztem még magam ilyen bátornak, ilyen felszabadultnak. Szárnyra keltem!
"Oh miért nem így éltem ezidáig az életem...?
Miért van szükségünk nekünk embereknek egy átkozott betegségre ahhoz, hogy megtanuljuk értékelni mind azt a szépet, ami körülvesz minket?! Miért kell meghallanunk a halálos végítéletünket ahhoz, hogy ne féljünk többé más véleményétől? Miért csak ilyenkor vagyunk képesek törődni magunkkal? Miért csak ilyen helyzetben vagyunk képesek felülkerekedni az Egónkon és megbocsátani?! Miért ilyenkor fordulunk csak az Égiekhez válaszokért...?"
5 hónap telt el, mikor egy leírhatatlanul váratlan dolog történt...
Kiderült, kisbabát várok.
Az összeomlás szélén állok. "Nem akarok senkit magammal vinni a túlvilágra!!"
Sírok, ömlenek a könnyeim. Ami normális esetben a leghatalmasabb örömet váltaná ki belőlem, most drámaian mély szomorúságot váltott ki belőlem...
Nem bírom el ezt a fájdalmat...
Elvesztettem az eszméletem.
Egy kórházban ébredek fel.
A férjem mellettem ül.
Azt mondja, elvégeznek minden vizsgálatot, hogy kiderítsék, miért ájultam el. Én persze tudtam... De mielőtt válaszra nyitottam volna a szám, belépett az orvos, aki meglepő udvariassággal megkérte a férjem, hogy fáradjon ki pár percre...
– „Doktor úr, én gyermeket várok“ , jelentem ki suttogva, majd kétségbeesetten elpityeregem magam.
– „Ez pontosan így van, asszonyom! De kérem árulja el, miért szomorítja így el ez a hír.“
– „Mert rákos megbetegedésem van. Alig egy hónapom van hátra.“
– „Hölgyem, pont ez okból vagyok most itt. Ön tökéletesen egészséges! A rákos sejteknek, melyek pár hónappal ezelőtt még jelen voltak, mára már nyomuk sincs! Kifogástalan egészségnek örvend!“
Aznap éjszaka egy álmot láttam. Egy gyermek jelent meg előttem fehér ragyogó angyalszárnyakkal.
A következőt mondta:
– „Gyógyult vagy. Szabad vagy!"
– „Nem értem... Hogy lehetséges ez? Hiszen Nem vettem igénybe semmiféle kezelést“ - adtam válaszul.
– „Saját magadat gyógyítottad meg! Az ok, amiért a rák kialakult nálad, az oly sok éven át tartó harag és szorongás volt. S amikor kibékültél mindenkivel, amikor otthagytad a munkahelyed, abban a pillanatban elindítottad a gyógyulásod. És amikor új szemmel kezdtél nézni a világra, amikor nem féltél többé az emberek véleményétől, amikor megtanultad értékelni ami körülötted van... Na ekkor jött el a gyógyulásod!"

Nimród Tornya

A kislány megállt a hatalmas torony előtt és kis kezeivel erősen belekapaszkodott az angyal szárnyaiba. Az angyal látta, hogy megijedt a látványtól, ezért biztató mosollyal megkérdezte:
- Na, itt vagyunk hát, nem mész be? Azt kérted, vezesselek a Toronyhoz, mert beszélni akarsz a Királlyal....
- Tudom. Már megyek. Csak vártam egy pillanatig, mielőtt … - s már indult is apró kis lábait szaporán szedve a díszes indákkal díszített óriás aranykapu felé. Az angyal a bejáratig kísérte.
- Innen egyedül kell menned, hisz tudod.
A kislány hátranézett, rámosolygott az angyalra s öntudatosan nagyot biccentett.
A Teremben azonnal megszűnt a hangos zsivaj, mikor a pöttöm lány belépett. Senki nem számított a váratlan látogatóra, különösen nem ilyen apró termetű emberke személyében. A Mágusok Tanácsa – vagy, ahogyan a Birodalomban sokszor hívták őket, a Tizenkettek – a középen álló nagy kerek márványasztal körül ült. Csak egy hely állt üresen, egy nagy vörös támlás szék, melynek háttámláját ragyogó türkizkék fényű gyűrű díszítette. A szék mögött, kellő távolságból, kecsesen hófehér szárnyas paripa állt.
A kislány puha léptekkel végigment a termen, majd megállt a Mágusok előtt.
- Kit keresel Kicsi Tündér? – nézett rá kissé szigorú, de azért barátságos mosollyal a legvénebb ősz szakállú Mágus, akit társai a Nagy Mesternek hívtak.
- A Királyhoz jöttem! Üzenetem van a számára!
Senki nem mert pisszenni se, döbbenten álltak a kislányt figyelve, feszült csendbe várva a fejleményeket. Mindenki azt találgatta, vajon mit lép erre a merészségre a Mágustanácsot őrző Mihály, a Hadak Ura, s a Mágusok? Hogy fogják kedvesen, de határozottan rendre utasítani a vakmerően szemtelen kislányt?! Ekkor azonban váratlanul nagy robajjal kinyílt a terem leghátsó ajtaja, s belépett rajta a Tejút Ura, a pompázatos ruhába öltözött Nimród Király.
Hatalmas termetével egyenesen a kislány elé lépett, s lassan lehajolva, óvatosan a karjaiba emelte a csöppséget.
- Bátor kis emberke vagy! Már jelezték az Őrzők, hogy jönni fogsz, mondd hát, mi hírt hoztál az Emberek Földjéről?
A kislány egy darabig tétovázott, hitte is, meg nem is, amit lát, majd örömtől könnyes szemekkel csak ennyit mondott, halkan, szinte suttogva a Király fülébe:
- Várnak Téged! Nagyon! Azt üzenik, készen állnak, a szívük egységben, a lelkük tisztaságban, a hitük rendíthetetlenül Tebenned!
A Király gondterhelten maga elé bámult, miközben a kislányt magához ölelve homlokon csókolta és gyengéden a szárnyas paripa hátára ültette.
- Menj haza Kicsi! Mondd meg a Tiszta Szívűek Szövetségének, az üzenet célba ért, s öröm van a szívemben hallatán. De az Idő Urával még egyeztetnem kell! A végső döntésről angyalaim vinni fogják a hírt. Annyit mondhatok, már közel van!
Jó ideje találgatták már a Birodalomban, vajon mikor adja ki végre a parancsot Nimród díszes seregének: indulhatnak az Égi Kapun át megtisztítani a világot, s felvenni a Végső Nagy Harcot a Sötétség Urával? Most íme, egy váratlan fordulat felgyorsította az eseményeket. A földi világból segélyhívó szó érkezett.
A paripa távozása után, Nimród egy darabig feszülten maga elé nézett, majd a Mágusok felé fordulva hosszan, mélyen belenézett mindegyikük szemébe külön-külön.
- Döntenünk kell. Ezt a Hívó Szót várjuk ezer éve, amióta száműzetésbe kerültünk az Atya parancsára. A Sereg készen áll! De muszáj kivárni a Tökéletes pillanatot …
Az angyal csendesen leült a kislány ágya mellé, puha szárnyaival végigsimította rózsaszín arcocskáját. A kislány az érintésre felébredt, s kérdőn nézett az angyalra:
- Ugye nem csak álom volt?
- Tudod Kicsi, vannak hívők és vannak hitetlenek. Azok, akik hisznek, azok tudják, az ősi mondák egyszer életre kelnek, mert a nép századok hosszú során át kitartó hite olyan erő, melynek rezgése a szellem világából az anyag világába képes átültetni az ősi meséket.
S akkor, azon a Szent Napon, azokat, akik hittek, akik szívükkel táplálták a reményt, akik őrizték a mondák titokzatos erejét, az életre kelt hősök felemelik a Tejút Fénylő Ösvényére, egy olyan világba, ahol az Ég és a Föld összeér, mert Nimród, a Nagy Király összeköti az Eget a Földdel.
Ezen a Szent Napon fogjátok megtudni a Választ. Addig titokzatos homály fedi, hogy ne kerüljön véletlenül se avatatlanok kezébe. Így tud majd Nimród érkezése valóban a Tökéletes Pillanatban, az Elrendelt Időben a szellem világából az anyag világába átvarázsolódni, a Pilis szent hegyeinek mélyéből!
(forrás: Toruk Makto
"A Magyarok Tudása" blogom bejegyzése:
Aranykor Magyarországon)

UI:

FÖLDÖNKÍVÜLI ÖRÖKSÉG I. - MIT HAGYTAK ITT NEKÜNK AZ IDEGENEK?
https://www.youtube.com/watch?v=JokyF84yqnI

Karácsonyfa
A Fehér Ház idén először nevezte a karácsonyfákat ünnepfának, ami arra késztette a CBS műsorvezetőjét, Steven Levyt, hogy elmondja a gondolatait.
A következőket Steven Levy írta, és mondta el a CBS Sunday Morning című műsorában
Az én vallomásom:
Nem szeretem, ha zsidó mivoltom miatt vegzálnak, és szerintem a keresztények sem szeretik, ha kereszténységük miatt vegzálják őket. Szerintem azok, akik hisznek Istenben, betegek és belefáradtak abba, hogy szorongatják őket. Fogalmam sincs, honnan jött a koncepció, hogy Amerika kifejezetten ateista ország. Nem találom ezt az alkotmányban, és nem szeretem, ha lenyomják a torkomon...
Vagy talán másképp is fogalmazhatok: honnan jött az ötlet, hogy hírességeket kell imádnunk, és nem szabad úgy imádni Istent, ahogyan megértjük? Azt hiszem, ez is annak a jele, hogy öregszem. De sokan vagyunk olyanok akik azon tűnődnek, hogy honnan jöttek ezek a hírességek, és hová tűnt az általunk ismert Amerika.
Sok viccet küldünk egymásnak, hogy nevethessünk, de ez egy kicsit más: ez nem vicc; ez nem vicces, az vele a célom, hogy elgondolkodtasson.
A közelmúlt eseményeinek fényében... terrorista támadások, iskolai lövöldözések stb. Azt hiszem, akkor kezdődött, amikor Madeleine Murray O'Hare (meggyilkolták, holttestét néhány éve találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imát az iskoláinkban, és azt mondtuk, hogy OK. Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassák fel a Bibliát az iskolában... A Biblia azt mondja, hogy ne ölj; ne lopj, és szeresd felebarátodat, mint magadat. És azt mondtuk, hogy OK.
Aztán Dr. Steven Benjamin Spock azt mondta, hogy ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert eltorzul a kis személyiségük, és ezzel tönkre tesszük az önbecsülésüket (Dr. Spock fia öngyilkos lett). Azt mondtuk, hogy egy szakértőnek tudnia kell, miről beszél. És azt mondtuk, hogy rendben.
Most azt kérdezzük magunktól, hogy gyermekeinknek miért nincs lelkiismerete, miért nem különböztetik meg a jót a rossztól, és miért nem zavarja őket, ha megölnek idegeneket, osztálytársaikat és saját magukat.
Valószínűleg, ha hosszan és alaposan átgondoljuk, ki tudjuk találni. Szerintem nagyon sok köze van ahhoz, hogy „AMIT VETÜNK, azt aratjuk”.
Vicces, milyen egyszerű az embereknek, hogy kidobják Istent, és utána azon töprengenek, miért kerül a világ a pokolba. Vicces, hogy elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Vicces, hogyan küldhetsz "vicceket" e-mailben, és futótűzként terjednek, de amikor elkezdesz üzeneteket küldeni az Úrral kapcsolatban, az emberek kétszer is meggondolják, hogy megosztják-e. Vicces, hogy az aljas, durva, vulgáris és obszcén cikkek szabadon áthaladnak a kibertérben, de az Istenről szóló nyilvános vitát elnyomják az iskolában és a munkahelyen.
Te nevetsz még?
Vicces, hogy jobban aggódunk amiatt, hogy mások mit gondolnak rólunk, mint amit Isten gondol rólunk.
Add tovább, ha úgy gondolod, hogy van érdeme.
Ha nem, akkor csak dobd el... senki sem fogja tudni, hogy megtetted. De ha elveted ezt a gondolatmenetet, ne dőlj hátra és ne panaszkodj arról, milyen rossz állapotban van a világ.


Forrás : ismeretlen
Rövidfilmek a demenciáról - összefűzött anyag (Koltai)
https://www.youtube.com/watch?v=T7segwiIYbY

Otthon
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből
Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.
Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon.
Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.
Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.

Isten kardja
Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből

A Kárpátok-övezte, új hazában úgy érezték magukat a hunok, mintha Úr-Isten kimondottan az ő számukra teremtette volna azt a gyönyörű országot. Az erdők tele voltak vaddal, a folyók hallal. Édes fű nőtt a termékeny lapályon, bőven volt legelő a jószág számára.
Bendegúz halála után elsőszülött fia, a bölcs és szelíd Buda lett a hun nemzet vezére. Uralkodása alatt békésen telt az idő. Csupán a tábortüzek mellett énekeltek az igricek hősi dalokat hajdani csatákról.
De mint mindég, a fiatal harcosok egy idő múlva beleuntak a békés életmódba. Csaták izgalmát kívánta a vérük. Túl a Dunán még mindég rómaiaké volt a föld, s a fiatal harcosok nyugtalanul várták, hogy mikor mérhetik össze erejüket újra a római légiókkal.
De Buda gondosan őrködött a békén. Palotát építtetett magának római mintára, s egyetlen szenvedélye a vadászat volt. Még az éjszaka sötétjében bekeríttetett harcosaival egy jókora darab erdőt, s napkeltekor, kürtszó jelére megindult a hajtás, kikergetve barlangjából a medvét, búvóhelyéről a szarvast. Vadkan, hiúz, farkas nem menekülhetett a vadászok nyilai elől.
Egy ilyen vadászat alkalmával történt, hogy egy nyilaktól sebzett, hatalmas vadkan Budára támadt. Úgy vitte haza kísérete, halva, Duna-parti pompás palotájába a vezért.
Hamuval mázolták be arcukat a nemzetségfők és gyászolták Budát negyven napig, ősi szokás szerint. De gyászuk nem volt igazi. Fegyverkovácsok már készítették a nyílhegyeket, élesítették a kardokat, csákányokat, harcosok ökörbőr- páncéljukat javítgatták és szállásról szállásra járt a szó: ki lesz az új vezér? Attila?
Minek háborúzni? - mondogatták az óvatos vének. - Róma küldi az aranyat, s mindenünk megvan, amit szemünk-szánk megkíván!
De a fiatalok unták már a békés életet, s csatázni akartak.
A negyvennapos gyászidő letelt, s Budát eltemették fejedelmi pompával, ahol ma Buda városa áll. Összegyűltek a nemzetségek fejei, hogy új vezért válasszanak a nemzet élire. Szokás szerint, ha senkinek nem volt kifogása ellene, Atillán volt az uralkodás sora. De ha valakinek is aggályai voltak, a többség szava döntött.
A nemzetségfők még mindég a tanácstűz körül ültek széles körben és vitatkoztak, amikor egyszerre csak habzó lovon egy pásztorgyerek nyargalt be közéjök.
- Ostort a tiszteletlen fickónak! - mordultak föl a tanácskozók, de a pásztorfiú izgatott hangja túlkiabálta a szavukat.
- Urak! Hunok vezérei! Égő kard! Égő kard hullott alá az égből!
Attila fölkelt helyéről, kezének egyetlen mozdulatával lecsöndesítette a tömeget, majd odalépett a reszkető inú, izzadt lóhoz, s leemelte róla a fiút.
- Beszélj, fiam - mondta -, s hangosan, hogy mindenki megértsen.
- Új legelőhelyre tereltem a jószágot tegnap - mondta izgatottan a gyerek -, s az éjszaka folyamán tüzet láttunk aláhullani az égből, nem csupán én, de a többiek is mind. Azt gondoltuk, istennyila volt. De ma reggel látom ám, hogy sánta az egyik üsző, s ahogy megnézem jobban, bizony mély vágásból csorog a vére. Nézek körül a legelőn, hogy mibe is vághatta meg magát, s hát a felkelő nap fényében csak látom, hogy valami lángol a fű között. Odamegyek, s hát Uram bocsá’, egy kard vagyon ott, félig a földbe fúródva, ahogy egyenest aláesett az égből, s csak úgy szórja a lángot!
- Nyergeljétek a lovamat - szólt Attila a kísérete felé -, s te, gyerek, mutasd meg a helyet, ahol a kardot láttad!
Lóra ültek a nemzetségfők is mind, s élükön Atillával, Attila nyergében a pásztorgyerekkel kinyargaltak a nyugati legelőre. Hamarosan láthatták is már a keskeny, kék füstoszlopot fölfelé emelkedni a mező közepéből. Mikor odaértek, utolsót lobbant szikrázva a láng, s íme, ott a szemük előtt egy kard izzó, csillogó hegye meredt ki a legelő földjéből.
Attila leszállt a lováról, s fövegét levéve, mintha csak szent földre lépett volna, közelebb ment a különös kardhoz. Majd föléje hajolva, óvatosan megérintette a kezével. S abban a szent pillantásban a kard kiugrott a földből, saját magától s egyenesen Attila markába szökött. Olyan csodálatosan szép kard volt, amilyent emberi kéz nem is készíthetett volna. Szikrázva csillogott a pengéje, s markolatán ott ragyogott Nimród király ősi szent jelvénye, a nap.
Döbbenet moraja ment végig a nemzetségfők sokaságán. S míg valamennyien rendre levették a fövegüket, a táltos ég felé emelte karjait, s a hangja remegett, amikor mondta:
- Jelet küldött az Úr! Kardot adott Attila kezébe! Dicsőség és tisztelet adassék Atillának, az Úr választottjának, a világ urának! Az Úr áldása Atillán vagyon!
- Éljen Attila, minden hunok uralkodója, Isten ostora! - kiáltotta a tömeg. - Világhódító Isten kardjának birtokosa, Attila, vezess!
- Világhódító Attila, vezess! - harsogta a visszhang, amerre csak hun sátrak álltak, hun tüzek égtek. - Attila, vezess!
szemlézte: Bíró László

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje
mélyéről előhúzott egy lekváros üveget.
Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket
és gondosan számolni kezdte.
Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek
nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe,
rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment,
amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.
Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá
egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta
a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb
hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres.
Végül kivett egy érmét az üvegből és
megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus
érezhetően bosszús hangon.
- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból érkezett,
már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus,
mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled –
mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében,
és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt.
Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.
Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus,
kissé megenyhült hangon.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni.
Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jól öltözött férfi
volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel –
csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta,
hogy valami operációra volna szüksége.
De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a Chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan –
Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi –
Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg,
ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet
és találkozni a szüleiddel.
Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jól öltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos,
aki az idegsebészetre specializálódott.
Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő,
amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény
-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya –
vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott.
Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda:
egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ,
hanem magasabb törvények működésétől.
A neve: SZERETET

"Ha boldogtalan voltál egyedülállóként, boldogtalan leszel házastársként is"
Erre figyelj, mert nem létezik ,,Hamupipőke-effektus". Ha valaki nem tud szépen táncolni egyedül, az mással sem fog tudni. A harmóniát az ember először önmagával és önmagában találja meg. Ha magaddal jó viszonyba kerülsz, bevonzod magadhoz azt, aki valóban rád hangolódik, akit a jó rezgések hívnak az erőkörödbe, akivel együtt csak még teljesebben és jobban tudsz élni, mint egyedül. De azt ne reméld, hogy bárki is meg tud váltani a boldogtalanságodtól. Ilyen herceg nincs! Ha ezt várod, és tőle teszed függővé lelked jó lelkiállapotát, tévedsz.
Sőt, akit ,,megmentődként" fogadsz magadba, előbb-utóbb elmenekül tőled, mert rájön, hogy olyasmit vársz tőle, amit - bármennyire szeret - nem tud megadni.
Hidd el, nem kívülről jön a megoldás. A külső csak válaszol a belsődnek. Ha nem tudsz két lábadon megállni, négyen sem fogsz tudni. Boldogságot nem lehet adni - csak megteremteni. S aki másoktól várja el, hogy belül rendben legyen, az téved, s ha valaki véletlenül mégis a közelébe téved, előbb-utóbb továbbáll, mert képtelen megadni azt, amit várnak tőle. ,,Boldogtalannak épp elég vagyok önmagam!" - gondolja, és máris menekül tovább.

(Müller Péter)

Jézus erkölcstana

Jézus egész erkölcstana összefoglalható a szeretetben és alázatosságban, azaz az önzéssel és gőggel ellentétes két erényben.
Összes tanításaiban úgy mutatja be e két erényt, mint az örök üdvösségre vezető utat. Boldogok - úgymond - a lelki szegények, azaz az alázatosak, mert övék a mennyeknek országa. Boldogok a tiszta szívűek, boldogok a szelídek és békességre igyekezők; boldogok a könyörületes szívűek.
Szeressétek felebarátotokat, mint önmagátokat; úgy cselekedjetek mással, mint ahogy ti kívánjátok, hogy veletek cselekedjenek. Szeressétek ellenségeiteket, bocsássátok meg a bántalmakat, ha azt akarjátok, hogy nektek is megbocsássanak.
Jót tegyetek fitogtatás nélkül; magatok felett ítélkezzetek, mielőtt mást megítélnétek.
Alázatosság és szeretet: íme ez az, amit szünet nélkül hirdet, és amelynek példáját önmaga adja. Gőg és önzés: íme, ami ellen fáradhatatlanul küzd. De nem csak hirdeti a szeretetet, hanem határozottan és világos kifejezésekben ki is jelenti, hogy ez a jövendő boldogságnak abszolút feltétele.
„Aki tiközületek bűn nélkül való, az dobja rá az első követ”
Minden embert úgy szeress, ahogyan magadat szereted, csak annyi rosszat akarjál neki amennyi rosszat magadnak akarsz, azt cselekedd vele, amit szeretnéd ha veled cselekednének meg.
Mindenkit a hibáival együtt fogadj el, s téged is elfogadnak úgy, ahogy vagy. Ne azért szeresd a másikat, mert ő is szeret téged, hanem szeresd őt önzetlenül, feltétel nélkül.

A megtérők imája:
Drága, egyetlen Jézusom ! Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Befogadlak mint Uramat, megváltómat. Kinyitom előtted életem kapuját és kérlek irányítsd úgy az életem, ahogy azt Te szeretnéd.
Ámen.

szemlézte: Bíró László

hétvégi filmajánló

kegyes_hazugság
https://ok.ru/video/1999169129158

Attila halála

Részlet Wass Albert “Válogatott magyar mondák és népmesék” című kötetéből

Fehérvárott a vezéri tábor ünnepre készülődött. A díszsátrak előtt hatalmas tábortüzek égtek. Az odavezető utakat sok nyelven beszélő rabszolgasereg takarította és öntözte. Legények lovat és szerszámot tisztítottak. Asszonyok elővették kincses ládáikból ünnepi díszruháikat. Attila Úr lakodalmára készülődött Fehérvár.
A tábor nyüzsgött a vidámságtól és izgalomtól. Még Attila száz asszonya is kíváncsi várakozással tekintett az ünnepség elé. Az ő lakodalmuk annak idején sokkal egyszerűbben zajlott le, de hiszen Attila akkor még csak a hunok vezére volt, nem a világ ura. Réka, a főasszony, tréfálkozva említette meg, hogy a valóságban őket túszként adták annak idején Atillának, hogy általuk biztosítsák a békét saját kis törzseik és a félelmetes hunok között.
De az érkező új királyné, Mikolt távol-keleti hercegnő volt, akit kimondottan Attila számára neveltek. Rangjához illő fogadtatás járt neki.
Már kora reggel megjelentek a kék égbolt alján a füstjelek, hírül adva Mikolt érkezését.
A palotás-sátrat fehér csipke borította. Fehér lenvásznat terítettek le az útra. Fehéren ragyogott az egész tábor. Díszbe öltözött mindenki. Asszonyok ékszerein csillogott a sok drágakő és gyöngy. Suhogott a selyem és a bársony. Cobolyprémes kucsmákon, párducbőrös kacagányokon, kardok arany markolatán hanyatt esett a napfény.
Felsorakoztak a főpapok is a fogadtatásra. Táltosok, Bonák, Sámánok talpig fehérben, kucsmáikon ezüstcsengőkkel, agancsokkal, összegyűltek a térség közepén. Magosan járt már a nap, amikor a fejedelmi sátorszekér feltűnt a Tisza hajlatánál. Hat hatalmas, hófehér ökör vonta a szekeret, hosszú szarvaik vörösre festve, igáik teleaggatva arany sújtásokkal, bojtokkal.
A tábor felől száz fehérbe öltözött szűz ment ki Mikolt fogadtatására. Magosan a fejeik fölött vitték a hosszú, fehér fátyolt, mely lassan kigöngyölődve valóságos tetőt képezett a sátorszekér és Attila sátra között. A fátyol alatt, magosra tartott fejjel lépkedett Réka, Attila főasszonya az új menyasszony fogadására.
Isten hozott hunok táborában, Attila úr sátrában, Mikolt hercegnő! - köszöntötte hangos szóval Réka az érkezőt, és felnyújtotta kezét a szekérsátor fehér bársonyajtajához, hogy lesegítse Mikoltot.
Gyönyörűszép, karcsú leány ugrott alá a hatökrös sátorszekérről. Aranyosbarnán tündöklött a bőre, barnán ragyogtak a szemei is.
Nézzétek - futott körbe a suttogás a figyelő tömegen -, látni lehet rajta, hogy Magor leszármazottja!
Dobok pergése mellett kezénél fogva vezette Réka az új menyasszonyt a száz fehérruhás szűz által magosra emelt fehér fátyol alatt a szekértől Attila sátráig.
Üdvrivalgás szakadt föl a tömegből, amikor Attila, sátrából kilépve a magosra emelt fátyol túlsó végében átvette szép menyasszonyát Réka főasszony kezéből. Attila fiai odavezették apjuk fekete harci ménjét, gyémántos nyereggel, aranyos takaróval. Attila nyeregbe szökött, s nyergébe emelte Mikoltot is. Négy római rableány aranyasztalkát nyújtott fel hozzájok, az aranyasztalkán aranykupában forrásvizet s aranytányéron sót és kenyeret. Mindketten ittak a vízből, s ettek a sóból és kenyérből. Majd odalépett a legöregebb táltos és megáldotta őket.
Egy tányérból ettetek, s egy kupából ittatok az Úr-Isten és a nemzet színe előtt. Attila és Mikolt, csupán a halál választhat el benneteket egymástól!
A tágas, nagy palotás-sátorban hosszú, megrakott asztalok várták az ünneplő hun törzsek fejeit. Száz hűbéres-király szolgálta föl aranytálakon a lakomát, száz királylány töltötte aranykupákba a bort. Odakint ezer ökör sült nyárson a nép számára, és amikor lehullt az éjszaka, ezer máglya tüze világított föl a magos égig.
Éjfélkor száz válogatott hun legény sorfala között vezette át új asszonyát Attila a nász-sátorba, majd égő fáklyákkal valóságos tűzfalakat képeztek a sátor körül, hogy távol tartsák Ármányt.
Mégis hiába volt. Közel volt már a hajnal, amikor az éjszaka csöndjét hirtelen Mikolt kétségbeesett sikoltozása törte meg. Az őrök berohantak a sátorba, és Atillát, a hunok királyát és a világ urát halva találták. Ezer csata hősét, kin nem fogott sem kard, sem nyíl, orrvérzés ölte meg, álmában.
Napkeltekor megszólalt a rabonbán kürtje:
Áldozatra hozzatok száz töretlen, fehér mént! Sírjatok véres könnyeket, szaggassátok meg orcátokat, hunok! Attila meghalt!
Nappal a füstjelek, éjszaka a dobok pergése adta tovább a rettenetes hírt a Tiszától a Volgáig, Budától a Kínai Falig: Attila meghalt!
Fehérbe öltözve gyászolt a nemzet. A sámánok bebalzsamozták a világ urának testét, míg a táltos az ég jeleit kutatta. Végül remegő hangon kiolvasta a csillagokból isten-úr akaratát.
- Temessétek Atillát, ti hunok, napsugárba, holdsugárba és az éjszaka sötétjébe. Temessétek föld alá és víz alá. Temessétek el úgy, hogy soha emberfia meg ne lelje, s meg ne zavarja a világ urának álmát, míg világ a világ!
Így szólt a táltos és a gyászoló hun törzsek fejei negyven napig tanakodtak rajta, míg végül is megfejtették a rejtélyt.
Aranykoporsóba fektették Atillát. Az aranykoporsót ezüstkoporsóba tették, s az ezüstkoporsót fekete vaskoporsóba. Míg a táltos száz fehér mén vérével áldozatot mutatott be a Hadak Urának, addig valahol, titkos helyen, a rabszolgák ezrei hatalmas gátat emeltek, és eltérítették medréből a folyót. Az üres mederben hatalmas sírgödröt ástak, s kibélelték bársonnyal, selyemmel, drága prémekkel. Az éjszaka sötétjében Attila gyermekkori pajtásai elvitték uruk testét őrző hármas koporsót a titkos temetőhelyre. Aláeresztették a selyemmel, bársonnyal s prémekkel kibélelt gödörbe, súlyos sziklákat gördítettek föléje, behantolták, majd leromboltatták a gátat, és visszaengedték a folyót régi medrébe. Végül lenyilazták az összes rabszolgákat s valamennyi hun, aki részt vett a temetésben, kardjába dőlve, önkezével vetett véget életének, így követve urát a halálba.
Nem maradt élő ember, ki megmondhatta volna, hogy melyik folyó medrében, s hol alussza örök álmát a világ ura, hunok királya, Isten ostora, Attila. Hiába keresik azóta is.


szemlézte: Bíró László

Ajándékozzon időt!

Egy fiatal asszony üldögélt egy padon a játszótéren. Mellette egy harmincöt év körüli férfi.
- Az ott az én fiam! - mutatott az asszony büszkén egy piros pulóveres kisfiúra, aki éppen a csúszdán csúszott lefelé.
- Remek kis fickónak tűnik - mosolyodott el a férfi. - Az enyém ott ül a hintán, kék felsőben. - tette hozzá. Majd az órájára nézett és odakiáltott a gyereknek:
- Kisfiam, mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy indulunk?
A gyermek rögtön rimánkodni kezdett:
- Apa, csak még öt percet maradjunk kérlek!
A férfi elmosolyodott, bólintott és a kis legény lelkesen hintázott tovább. Eltelt a néhány perc, és a férfi felállt a padról.
- Na, most már mehetünk?
A kisfiú megint rimánkodni kezdett:
- Apu, csak öt perc! Csak annyit maradjunk még kérlek!
A férfi megint mosolygott és bólintott.
- Hallja, uram, maga aztán igazán türelmes apuka! - szólalt meg a padon ülő asszony elismerően.
A férfi hosszasan maga elé nézett, aztán így válaszolt:
- Tudja, a nagyobbik fiamat tavaly elgázolta egy részeg sofőr. Itt történt a közelben, néhány utcányira innen... Bár rettenetesen bánt, mégis igaz, hogy nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Most persze bármit megadnék, hogy kaphassak csak még öt percet vele... Megfogadtam, hogy soha többé nem követem el ugyanazt a hibát. Ő most azt hiszi, hogy kapott még öt percet a hintázásra, pedig valójában én kaptam még öt percet, hogy láthassam őt, amint önfeledten és boldogan játszik. Hát ezért lát engem türelmesnek.

Elkezdődött advent, a várakozás időszaka! Gondolkodott már azon, hogy az elmélyülés mellett milyen jó cselekedeteket szeretne véghez vinni karácsonyig?
Ajánlok egyet!
Adja idejét szeretteinek! Töltsön velük több időt! Imádkozzanak közösen, gyújtsanak gyertyát, beszélgessenek, hallgassa meg őket, figyeljen rájuk! Segítse őket abban, hogy a szívükben megszülethessen karácsonyra Jézus! Kívánom, hogy a Jóisten adjon mindehhez erőt, türelmet, kitartást, IDŐT önnek! Áldott adventi készülődést kívánok!

A LEGJOBB ELLENSZER
A HARAG ÉS KESERŰSÉGRE.


Egy férfi odament apjához, és azt mondta:
Apám, nem bírom tovább, a feleségem őrületbe kerget !!!
Meg akarom ölni, de félek, hogy valaki megtudhatja,
hogy én tettem. Kérlek segíts?!
Az Apa így válaszolt:
Igen, tudok segíteni neked, de van, de egy kikötésem.
Úgy kell megtenned, hogy senki se gyanítsa,
hogy te vagy az, amikor meghal ...
Nagyon gondosan kell vigyáznod rá , légy kedves,
hálás, türelmes, gondoskodó, kevésbé önző,
hallgass rá többet és segíts neki a házimunkában ...
látod itt ezt a fehér port?
Minden nap bele kell tenni egy keveset az ételébe.
Így aztán szép lassan meghal.
Harminc nap telt el, és a fiú visszatért, és így szólt az apjához:
Nem akarom, hogy meghaljon!
Nem tudom hogyan, de ismét megszerettem a feleségemet!
És most… hogyan csökkenthetem a méreg hatását?
Ekkor az apa azt mondta:
Ne aggódj fiam!
Amit adtam neked, az csak rizspor volt,
nem fog meghalni, mert BENNED volt a méreg!
Amikor haraggal táplálkozunk, szerelmünk lassan elhal.
Amikor békét kötünk önmagunkkal és azokkal,
akik megbántottak minket,
akkor úgy bánhatunk a másikkal, ahogy szeretnénk,
hogy velünk bánjanak.

Szakemberek
Egy fiatalember bement a könyvtárba, de a teremben nem látott szabad helyet. Végül meglátott egyet egy fiatal, csinos lány mellett. Odament hozzá, és megkérdezte: „Kérem, nem bánná, ha leülnék maga mellé?” A válasz megdöbbentette, mivel a lány kiabálni kezdett: „Micsoda? Nem! Semmiképpen nem akarok veled lefeküdni!” A könyvtárban az összes ember megvetően nézte a férfit. De a lánytól távolabb egy hely mégis megürült, és a férfi leült, aztán olvasni kezdett. Valamivel később az előbbi lány odament hozzá, és halkan azt mondta: "Sajnálom, ami történt, de pszichológiát tanulok, és ki kellett próbálnom. Annak köszönhetően, amit tanulok, pontosan tudom, hogy az emberek mit éreznek és mit gondolnak. Megszégyenítve érezte magát, nem? – A férfi válasza őt is megdöbbentette, mivel az hangosan ráförmedt: „Mi? Kétszáz euró egy éjszakáért? Megőrültél?" Így most a könyvtárban mindenki elképedve nézett a lányra! A férfi közben odasúgta neki: "Tudja, én jogot tanulok, és annak köszönhetően, pontosan tudom, hogyan lehet egy ártatlan emberből bűnöst csinálni."

"Egy fiatal diák sétált a tanárával. Az út túloldalán sétálva a diák meglátott egy régi cipőt, amely valószínűleg a szegény paraszté volt, aki a közeli területen dolgozott, és már befejezte a munkáját ..
A diák azt mondta a tanárnak: „Vicceljünk meg azt a parasztot. Rejtsük el a cipőjét, és titokban figyeljük, hogy mit fog tenni. "
Aztán a tanár így válaszolt: "Fiatalember, soha ne viccelj más nyomorával és fájdalmával." De mivel gazdag vagy, élvezheted a következő tényt - tegyél egy aranyat minden cipőbe, aztán elbújunk a bokorban, és figyeljük a reakcióját. "A diák ezt tette, és elrejtőztek a bokorban. A paraszt hamarosan befejezte a munkáját és elment arra a helyre, ahol otthagyta cipőjét és kabátját.
Amikor felvette a cipőjét, érzett valamit a cipőjében. Először azt hitte, hogy ez egy kő, de hamar rájött, hogy ez egy aranyérme. Csodálkozva látta az aranyat, egy ideig elgondolkodva nézett körül, de senkit sem látott. Betette az érmét a zsebébe, és elkezdte felvenni a második cipőjét, de csodálkozására ott is talált egy aranyat.
Hirtelen, mélyen csodálkozva térdre esett, arca az ég felé fordult. Imádkozni és hálát adni kezdett.
Imájában megemlítette súlyos beteg feleségét, gyermekeit, akiknek nincs mit enniük, és most egy láthatatlan kéznek köszönhetően, amely az érméket adta neki, végül megmentik őket.
A diák döbbenten, könnyes szemmel ült és nézett. A tanár megkérdezte tőle: "Ha úgy tréfálkozol, ahogy szeretnél, boldogabb lettél volna, mint amit most érzel?"
A fiatalember így válaszolt: „Professzor úr, olyan leckét adott nekem, amelyet soha nem fogok elfelejteni! Most már megértettem azokat a szavakat, amelyeket korábban nem értettem: aki ad, az boldogabb, mint aki fogad! Ezért, ha jót akarsz tenni, nem fogod megbánni. Kövessed lelkiismereted hangját, és ne térj le az erény útjáról. "


UI:

A Grál-misztérium ezoterikus jelentése - Felolvas: Nagy Gergely Miklós | Magyar Teozófiai Társulat https://www.youtube.com/watch?v=gdnJ4VdLYQo

Magyar karácsony az égben
Részlet Wass Albert “Valaki tévedett” című kötetéből

Aki még nem tudott róla, ám tudja meg: hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.
Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni, s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához s kiki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban alá indulnak velök a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha sem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.
De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velök, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.
Ilyesmi még nem történt, amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet, s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.
Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.
Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt, s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadta a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!
Elsőnek ősz István király lépett a fához, s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. „Pro libertate”, suttogta a Nagyságos Fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendre kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal...” De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.
Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak.
Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta a fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.
Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamennyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifele a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.
Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett, s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kicsi angyalt. „Hát te minek bújtál oda?” kérdezte tőle, mosolyogva. „Restellem magamat,” vallotta be a szeplős, „Elejtettem volt azt a csengőt, lássa.” „Oh, hát te voltál az!” nevetett az Úr. „Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?” „Katika a nevem s Budapestről jöttem,” felelte a vézna, szeplős kicsi angyal, „November negyedikén, Uram.”
Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csöndet. „Isten hozott, Katika,” mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet, „aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?” „Küldtem, Uram,” felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. „Aztán mit küldtél?” kíváncsiskodott az Úr Jézus, „szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?” A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. „Nem imádságot küldtem,” vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret,” felelte szepegve Katika, „szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is,” tette hozzá bizalmasan, „S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már...”
Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból. Aztán az Úr Jézus lehajolt, s homlokon csókolta a kislányt. „Jól tetted, Katika,” mondta halkan, s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a földön. Kenyeret.”
Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz, és két vézna karjával átölelte. „Ne sírj, nagymama,” kiáltotta hangos, csengő angyalkahangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot, „apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!”
Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött!


szemlézte: Bíró László


Hétvégi filmajánló

Popper Péter - A kő a víz és a kutya. Teljes film
https://www.youtube.com/watch?v=lu2KUrbSZZM

Igazság

Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Aki azt mondja Neked, hogy a rossznak győzelme lehet a jó fölött, az vak. Legyőzheti-e a felhő a napot? A sötétség a világosságot? A tél a tavaszt?
A győzelmet azonban ne téveszd össze a sikerrel. A felhőnek sikerül magát a nap és a föld közé tolnia. De legyőzte-e vajon a napot ezzel?
S ha igazságról beszélsz, akkor is vigyázz. Ne a magad egyéni érdekét vagy egy csoport érdekét nevezzed igazságnak. Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy. A gyertyaláng és a reflektorfény csak méreteikben különböznek egymástól, lényegükben azonosak.

Névtelen Szellem
Pünkösd hívó szava
Megjelent a szellemtani közleményekben 1929-ben

Ti mindnyájan az utolsó időknek összeszedett kalászai vagytok, akik elmaradtak azokból a kévékből, melyeket az Úr a menny angyalaival hosszú időkön át összegyűjtetett és elvitetett a menny szérűjébe. Ti elmaradtatok, mert engedetlenek voltatok s ezért mindeddig nem láthattátok meg a fény országát. Nem hallottátok meg a mennyei szót, amikor az angyal szólt hozzátok. Ti nem kerestétek az igaz utat, mert úgy éreztétek és úgy láttátok, hogy jó az úgy ahogyan ti cselekszetek. És elmaradtatok azokból a csoportokból, mely csoportok már beérkeztek. Ti itt maradtatok az utolsó időkre és az Úr munkásai, akik most végzik az utolsó gereblyevonásokat a földön, titeket is összeszednek a kévékbe, csoportokba gyűjtenek, hogy ti is olyan lelkek közé állhassatok be, akik már előbb meghallották az Úr hívó szavát, otthagyták tévelygéseiket és magukat az Úrra bízták.
A jelenlegi pünkösd szava, a jelenlegi szélvész, ami megremegteti a világot, titeket is szólít most ebben a szóban: szellemtan.

Kudarc vagy remekmű?

"Egy halászokból álló társaság pihent egy tengerparti skót fogadóban.
Miközben egyikőjük nagy mozdulatokkal gesztikulálva próbálta bemutatni a halat, ami elkerülte horgát, véletlenül kilökte a pincér kezéből a tálcát. A tálcán lévő poharak tartalma a falra fröccsent, egy csúfos barna foltot hagyva maga után.

A fogadós nagyot sóhajtott: - Festethetem újra az egész falat!

- Talán nem lesz rá szükség - vetette közbe az egyik vendég. - Engedje meg, hogy egy kicsit dolgozzak rajta!

A férfi ecsetet és olajfestéket vett elő. Eltűntette a csúf foltot. A falon egy gyönyörű, hatalmas agancsú szarvas képe elevenedett meg. Alatta a következő aláírás: Sir Edwin Landseer. A híres természetkép-festő. A kezei között egy hiba remekművé változott!

Isten kezei ugyanezt teszik. Fogja életünk széthullott darabkáit, és szépen összeilleszti. Az Ő remekművei vagyunk!"

Nem számít mennyire hullott szét az életed, és hány kudarc van mögötted, a Mester keze alatt minden hibád és kudarcod remekművé változik. Gondolj így az életedre: Isten kezében csodálatossá alakul. Egy művész addig dolgozik a művén, amíg az készen nem lesz. Gondolod, hogy Isten, a legnagyobb művész, félbehagyná a munkáját az életedben? Jelenleg is dolgozik a színfalak mögött.

Mielőtt elcsüggednél, jusson eszedbe, hogy ahol te kudarcot látsz, ő lehetőséget lát. Amikor te feladnád, ő épp akkor gyűri fel az ingujját. Ahol te értelmetlen és csúf foltokat látsz, ő már látja azt a gyönyörű képet, amit a foltjaidból alkotni fog. Isaac Newton, a híres fizikus is belátta:
"Amint egy vaknak semmi fogalma sincs a színekről, ugyanúgy nekünk sincs fogalmunk a végtelenül bölcs Isten látásmódjáról." Isten maga állítja ezt:
"Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál" (Ézsaiás 55:8-9). Bármi is történik az életedben, abból végül valami jó fog származni a számodra, ezért kudarcok közepette is van okod a hálára.

Imádkozz így: "Hálát adok, Istenem, hogy te másként látsz, mint mi, emberek.
Hiszem, hogy nem mondasz le rólam. Kérlek, vedd kezedbe az életemet!
Köszönöm, hogy a te kezedben még a kudarcaim is remekművé alakulnak,
>csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.<" (Zsoltárok 139:14)


UI:

GH Anon (Herczeg Gabriella) videók:


GH Anon: Beavatásom története 1. rész / A szeretet törvénye 1. égi üzenet (Miért kell segítenünk?) https://www.youtube.com/watch?v=rpLhYI4S8_g&t=12s


GH Anon: Beavatásom története 2. rész: Az áldott víz/ Az emberi gyarlóság
https://www.youtube.com/watch?v=l_WuM-v-Tj0

GH Anon: Beavatásom története 3.rész/A Magyarság a Kárpát-medence alatt lévő Föld Élővíz őrzője
https://www.youtube.com/watch?v=l7HEn7Hsc34

Gyökössy Endre
Nagytakarítás – Részlet

"Nem akarok most itt nagy elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni a lelki nagytakarítás mibenlétéről, ehelyett beszéljen az élet!
Egy férfi rendezett családi életet élt. Szerette feleségét, gyermekeit, gyülekezetét, Jézus Krisztust, amikor egy új munkatársnő került az ő szobájába. Ez a fiatal kollegina sokféle módon értésére adta azt, hogy tetszik neki a férfi. S akkor elkezdődött a harc. Magában erősen feltette: nem gondolok reá. Annál többet gondolt rá. Kínjában inni kezdett, hogy ne vele foglalkozzon képzeletében. Rászokott az alkoholra. Azt is elhatározta: nem iszik. De minél inkább elhatározta, annál inkább ivott. Érezte, hogy csúszik lefelé.
Akkor mellé állt egy hívő barátja, akinek elmondott őszintén mindent. Az meghallgatta, s kettőt kérdezett tőle:
- Ha az irodában vagy azzal a munkatársnőddel, figyelsz a szavára? Amikor mond neked valamit, megjegyzed a szavait?
Mindkét kérdésre igenlő választ kapott. Jöttek a további kérdések:
- Egy nap mennyit gondolsz a munkatársnődre s az italra?
- Legalább egy fél napot.
- S mennyit gondolsz Jézus Krisztusra?
- Esténként, amikor sietve elolvasom a napi Igét: öt-tíz percig.
- S figyelsz az Ige mondanivalójára?- kérdezte tovább.
- Nem tudok. Elkalandozik a figyelmem. - válaszolta a férfi.
- Nos, itt a baj! -mondta a barátja. Gondolj öt percet azokra, amiket a nő mond, és fél napot Jézus Krisztusra - s elkezdődik a gyógyulásod. Tehát próbálj meg nem figyelni a kolléganődre, de erősen figyelj az Igére! Jegyezz meg belőle, amennyit csak tudsz!
Nagyon egyszerű, de mély lélekkel adott tanács volt ez. Hiszen a tanács Isten Lelkétől eredt, ami nem okosít, hanem bölccsé tesz.
És következett egy nehéz, harcos esztendő. Ketten: a lejtőn lefelé csúszó lélek és az Úr Jézus Krisztus kezdte meg a küzdelmet azon az úton, ahol már csak térden állva lehet megállni. De a férfi erős volt és akarta, hogy megálljon, megfogadta barátja tanácsát....
Gondolkodni kezdett Jézus Krisztus szentségéről, lényéről.
Sikerült. Meg tudott szabadulni - mert pozitív irányban harcolt. Felvette a küzdelmet a bűnnel. Felszabadult, mert ahol az Isten Lelke, ott a szabadság /vö.Jn 8,32/. Nem valami ellen vette fel a küzdelmet, hanem gondolatait Jézus Krisztusra irányította...
Jobban figyeljünk az Ige szavára. És gondolkozzunk is rajta....
A figyelmét, mint egy reflektort, fényszórót - elmozdította a fix, megrögzött pontjáról /ital és nő/ - egy igazi, gyógyító szilárd pontra, Jézus Krisztusra, az Igére.
Ahhoz, hogy belső módon is tiszták lehessünk, két "F" betűt kell megtanulnunk és helyesen alkalmaznunk:
FIGYELEM! -kire, mire figyelek?
A FANTÁZIÁM! -mire gondolok, ki jár az eszemben?
A belső nagytakarításnak itt kell kezdődnie."

UI:
Az utolsó prófécia 2. rész - GH Anon (Herczeg Gabriella), Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=i4R1BBqgrJs

Mikor felszenteltek pappá, kihelyeztek egy eldugott kis faluba. Oda voltam s vissza, hogy mehetek. Az ember hat évig toporzékol egy helyben a papneveldében, mint a kifutóban a lovak, amik ha lehet vágtatni, vágtatnak ezerrel... írtam egy hatalmas székfoglaló beszédet, és alig vártam, hogy megérkezzek.
Vasárnap a szentmisén hat néni volt és egy bácsi. A jó melegben szépen hanyatt vágták magukat. Mikor elkezdtem a prédikációt, a bácsi rá is zendített a horkolásra. Egy világ omlott össze bennem. Próbáltam mondani a magam hatalmas bölcsességeit, eresztettem is, ahogy csak tudtam, de nem volt vevő rá senki. Mint mikor az ember szájában összemegy a tej, olyan keservesen éreztem magamat, alig vártam, hogy vége legyen a szentmisének.
Visszamentem a sekrestyébe, leültem egy székbe, és összeroskadva sajnáltam magamat: „Látod, Uram, hat évet tanultam, cölibátust és minden egyéb lemondást vállaltam Érted, és ezt kaptam cserébe.” Mintha Jézus odaült volna mellém, és azt felelte volna: „Látod, én meghaltam ezekért a kereszten.” Szégyellem, de akkor valahogy úgy spontán az volt bennem: „Uram, akkor Te is jól megszívtad!” Csendben, egyedül üldögéltem az üres templomban, és elszégyelltem magamat. Megértettem valami nagyon fontosat: tény, hogy ezekért az emberekért én hat évet tanultam, de Krisztus meghalt értük a kereszten.
/Csaba testvér/

UI:

Adyashanti: Jó Karma, Rossz Karma - A Végső Megszabadulás
https://www.youtube.com/watch?v=QZ3lR-YOn08

Hétvégi filmajánló

Halottlátó
https://videa.hu/videok/film-animacio/odd-thomas-a-halottlato-2013-fantasy-misztikus-thriller-jPkN9pMqrk0G2N2I?fbclid=IwAR2bSXCE-rctgoHIfad1haidAy7baulQSIfPd_3iS_FJ9rUHf5P4A-ERgcQ

A feleségem nem dolgozik

Pszichológus: Ön mit dolgozik, Mr. Rogers?
Férj: Könyvelőként dolgozom egy bankban.
P: A felesége?
F: Ő nem dolgozik. Ő egy háziasszony.
P: Ki készíti a reggelit a családnak?
F: A feleségem, mivel ő nem dolgozik.
P: Mikor kel a felesége?
F: Korán kel, mert mindent ő intéz el. Ő intézi el az ebédet a gyerekeknek, ellenőrzi, hogy jól felöltöztek-e, megfésülködtek-e, hogy megreggeliztek-e, megmosták-e a fogukat, minden elraktak-e az iskolához. Felkel a babával, kicseréli a pelenkát és a ruhákat. Megszoptat, és harapnivalókat is csinál.
P: Hogy járnak a gyerekek az iskolába?
F: A feleségem viszi őket, hiszen ő nem dolgozik.
P: Ha elvitte az iskolába őket, mit csinál a felesége?
F: Általában előre eltervezi, hogy mit csinál, hogy ne kelljen sokszor be- és kipakolni a gyereküléseket az autóból, csekkeket ad fel, vagy megáll a szupermarketnél bevásárolni. Néha, ha elfelejt valamit, akkor újra és újra megteszi ezt a kört, magával hordozva a babát. Ha végre hazaér, megint megeteti őt, és ebédet készít, kicseréli a pelenkát, és lefekteti aludni, hogy mehessen a konyhába, majd mosson és takarítson. Tudod, mivel nem dolgozik.
P: Ön mit szokott csinálni, miután hazaér az irodából?
F: Pihenek, természetesen. Nos, az egész napos munka után fáradt vagyok.
P: Mit csinál a felesége esténként?
F: Megfőzi a vacsorát, kirakja elém és a gyerekek elé, elmosogat, elpakolja a tányérokat. Miután segített a gyerekeknek a házi feladatban, pizsamát ad rájuk, a babát tisztába teszi, és gondoskodik a meleg tejről is. Néha felkel éjjel is, hogy megszoptassa vagy tisztába tegye, miközben mi pihenünk. Hiszen neki nem kell felkelnie azért, hogy munkába menjen.
Világszerte temérdek nő napi rutinja ez, ami reggel kezdődik, és folytatódik egészen éjszakáig. Rájuk mondod azt, hogy nem dolgoznak? Háziasszonynak lenni nem diplomás munka, de egy kulcsszerep a család életében. Becsüld meg érte a feleséged, az anyukád, a nagymamád, a nagynénid, a nővéred, a lányod, sógornőd, menyedet... Mert az ő áldozatuk megfizethetetlen.
Én anya vagyok a nap 24 órájában...
Én egy nő vagyok,
Én vagyok az ébresztőóra,
Én vagyok a szakács,
Én vagyok a szobalány,
Én vagyok a mester,
Én vagyok a csapos,
Én vagyok a bébiszitter,
Ápolónő vagyok,
Én egy fizikai munkás vagyok,
Én egy biztonsági őr vagyok
Én vagyok a tanácsadó,
Én vagyok a paplan,
Nekem nincs nyaralás,
Én nem lehetek beteg,
Nincsen egy szabadnapom sem,
Én éjjel-nappal dolgozok,
Szolgálatban vagyok állandóan,
Nem kapok fizetést, és...
Még így is, gyakran hallom ezt a kifejezést:
" de mit csinálsz egész nap?"
Ajánlom azoknak a nőknek, akik életüket adják a családjuknak...
A nő olyan, mint a só:
"A jelenléte nem jutott eszembe, de annak hiányában minden íz nélkül maradt."

Az önismeret kötelesség

Azt hiszem, alig van már közöttetek egy is, aki nem tudná, hogy milyen fontos dolog s mennyire rendkívül nehéz kötelesség az önismeret.
Szeretettel kell tehát minden testvérnek a másikat abban is segítenie és támogatnia, hogy helyes önismeretre tegyen szert. De nem ám úgy, hogy testvéreinek felfedezett hibáit ridegen a szemébe mondja, hanem általános érvényű megfigyelések szóvá tételével, gyöngéden és szeretettel, közösen tárgyalván vele a közös hibákat, melyek minden emberben többé- kevésbé megvannak. Hogy erre csak tiszta, erős, jó szándékú és alázatos lélek képes, az természetes, mert aki nem alázatos, az meglátván másokban a hibát, kérlelhetetlenül el fogja azokat ítélni anélkül, hogy önmagában is meglátná ugyanazokat a hibákat.
Ember, ismerd meg magadat, mert ha megismerted, bizony nem fogsz senkit alattad állónak tekinteni, sőt mindenkiben fel fogsz találni olyan jó tulajdonságokat, amelyek benned nincsenek meg, ellenben nem tudhatod, vajon nincsenek-e meg benned mindazok a hibák, amelyeket többi testvéreidben megláttál!
Elképzelhetetlenül hosszú idők múltak el az óta, s kimondhatatlanul messze távolságra buktak alá a szellemek fokról- fokra mindaddig, míg végre emberekké lettek, magukra vévén a teljes anyagiasság eme durva börtönét: az emberi testet. Így szól a mi vezetőinknek kijelentése és ez itt a parancs; aki nem engedelmeskedik, az magára vessen; a gőg mindenkor meg fogja kapni büntetését.
Az első kérdés az lesz az emberi szellemhez, amidőn számadástétel végett megjelenik az Úr trónja előtt: Mit cselekedtél azzal az ajándékkal, amelyet én adtam neked a saját üdvödre, megvilágosodásodra és emelkedésedre? És amikor szomorúan fogsz előtte állani, nem tudván felelni a kérdésre, tudd meg, hogy akkor megjelennek előtted mindazok a képek élő alakban, amelyekről beszéltem; nem nyitják szóra ajkukat, nem emelnek vádat ellened, csak elvonulnak némán előtted és te magad kell, hogy vizsgáljad őket a bíró szemével. Csak akkor tudod meg, miként használtad életedet és hogy végezted el feladatodat!
Az a mi legnagyobb hibánk, hogy tekintetünket mindig máshová irányítjuk, csak oda nem, ahová kellene, tudniillik bensőnkbe. Pedig mindennek ki kell egyenlíttetnie és azt a hegyet, amely bennünk van, rétegenként, fáradságosan végre is le kell hordanunk, mert míg ez be nem következik, sem békénk nincsen, sem előhaladásunk.
Tanulnotok azonban otthon kell, amidőn számadásra vonjátok önmagatokat és azt kérdezitek önmagatoktól:
„Mit tettem, beszéltem és gondoltam ezen a napon? Vajon megfeleltem- e az igazság és a szeretet szellemének ?” Ez a legjobb iskola, és csakis ebben az iskolában találhatjátok meg az igazságot is, mert az ember önmaga előtt legtöbbnyire nem szégyelli magát s önmagának bevallja hibáit és tévedéseit. Ellenben, amikor az élet forgatagában azt mondja az ember önmagának: „nekem kötelességem hitemet, Isten iránti bizalmamat és a szeretetnek Istentől vett drága kincsét tisztán megőriznem”, akkor már sokkal könnyebb a dolga. Akkor okvetlenül sikerülni fog neki egy-egy piciny kis lépéssel előbbre haladni, és elérni azt, hogy átjővén a szellemvilágba, minél kevesebb szemrehányó élő alakkal találkozzék.
Ne gondoljátok, hogy nehéz a hibákat, melyeket a földön elkövettünk, levetkőzni. Valóságos boldogság tölti el lelkünket, ha egyszer felismervén hibáinkat, eljutottunk odáig, hogy akarjuk is azokat kiegyenlíteni. Bizony mondom nektek, szép és boldogító munka az. Öröm látni azt, hogy miként válik le lelkünkről egyik réteg a másik után, és miként érvényesül bennünk lassan-lassan az igazság ereje s mindez nem a más, hanem a saját munkánk eredménye. És vajon nem vigasztaló-e, hogy nemcsak minden hibáinkat, de minden bűneinket és vétkeinket is jóvátehetjük a saját munkánk által?
Bizony, Istennek legnagyobb adománya ez! Milyen balgák is az emberek az ő elméleteikkel, amelyeket akképpen hirdetnek, hogy az ember bűneit kénytelen tovább cipelni és elkárhozni! Oh nem! Szó sincs róla! Mindent, de mindent ki lehet egyenlíteni a saját munkánk által és az, aki legalább egy bizonyos fokára eljutott a megismerésnek és a szeretetnek, és aki fölébresztette és biztosította önmagában az igazi hitnek erejét, az ezt a munkát lelkesedéssel fogja elvégezhetni.
Sőt minél nehezebb lesz ez a munka, annál nagyobb lelkesedéssel végzi lépésről-lépésre egyik munkát a másik után, mígnem végre elérkezik az az idő, hogy minden tisztátalan kéregtől megtisztítva lelkét, az igazság és törvényesség szelíd fénye világítja be azt az ő legnagyobb boldogságára... Nem szép és boldogító gondolat-e ez s van-e ennél nagyobb kegyelem a szegény, bűnnel terhelt emberiség számára? Én azt mondom, hogy nincs ennél nagyobb kegyelem, és tudom, hogy ti is, akiknek hitetek és megismerésetek van, vagy legalább is törekesztek az után, éppen így fogtok gondolkozni.
Az igazság után törekvő szellemnek első kötelessége a felebarátai iránti elnézés; a szeretetnek alapgondolata ez s az első lépcső, mely a szeretet trónjához vezérel. Ha elnézést tudtok gyakorolni minden téren, akkor nyert ügyetek van és könnyen teljesíthetitek feladataitokat.
A szavaknak még soha sem volt kellő eredményük; a tényeknek kell beszélniük.
Dolgozzunk önmagunkon; legyünk jók és tiszták; ébresszük fel a lelkünkben szunnyadó szeretetet és segítsünk, mindig csak segítsünk ott, ahol csak lehet. Segítsünk minden formában, mert hiszen minden ember rászorul erre a segítségre és boldog az, aki felebarátain segíthet, ekként könnyítvén meg feladatainak teljesítését.

szemlézte: Bíró László

Minden évben elvitték szülei Martint a nagymamájához a nyári szünetben.
Egy nap a fiú azt mondja a szüleinek:
- Most már elég nagy vagyok. Mi lenne, ha idén egyedül utaznék a nagymamához?
Rövid beszélgetés után a szülők egyetértenek.
Kikísérték a vonathoz, álltak a peronnál, integettek, majd osztogattak néhány utolsó tippet, miközben Martin azt gondolta: tudom, hogy ezt már százszor mondtad nekem...!
Mielőtt elindult a vonat az apa azt súgja:
-Fiam, ha hirtelen rosszul érzed magad, vagy félsz, akkor itt van neked! És valamit Martin zsebébe tesz.
A fiú most először ül egyedül a vonaton szülei nélkül...
Látja az ablakon a tovatűnő tájat, körülötte idegenek rohannak, zajt csapnak, jönnek mennek, sétálnak ki a kabinból. Jön a kalauz, megszólítja, hogy egyedül van... Egy ember még szomorúan is néz rá...
Egyre jobban rosszul érzi magát...
És most fél.
Lehajtja a fejét, az ülés egyik sarkába kuporodik, könnyek jönnek a szemébe.
Emlékszik rá, hogy az apja tett valamit a zsebébe.
Remegő kézzel keresi, egy papírdarabot talál, kinyitja:
„Fiam, az utolsó kocsiban vagyok”
Így van ez az életben...
Hagynunk kell a gyermekeinket menni, önbizalmukat kell erősíteni és bíznunk kell bennük...
De mindig az utolsó szekéren kellene lennünk, hogy ne féljenek...
Jó, ha a gyermekeinknek őrangyalként viselkedünk. És mindig, egy életen át.
/szerző ismeretlen/

UI:

Bashar - Az Univerzum nem várja el tőled, hogy szenvedj és küzdj
https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=qhEwuHN0Tdk&fbclid=IwAR1lC_HFz85qtkV4OXx-rBpyNE0qYNpKpN52mMpl4dImMPdnWnYomDELy74