FŰTŐ JÁNOS: A múlt emléke

Fűtő János

A mult emléke. A feltett fényképen az akkor már a zombori "Bácska" Mezőgazdasági Ipari Kombinátus keretében működő moravicai Földműves szövetkezet vállalati hirközlő lapjának, a Szövetkezeti Tájékoztatójának, az első évfolyamban, 1971. május 31-én megjelent 3. száma boritó és hátlapját láthatjuk.

Megjelenésével kapcsolatban tudnunk kell azt, hogy a szocialista rendszerben, a munkásönigazgatás mind teljesébbé tételének egyik alapkövetelménye volt a a dolgozók objektiv tájékoztatásának a megvalósítása.

Minden társadalom-politikai szervezet sikraszállt a dolgozók tájékoztatásának szükségességéért.

Szerzőtársam Dr. Maruzsenszki József birtokában maradt meg ez a szám, melynek köszönve betekentést nyerhetünk a szövetkezetben történtekbe. Ez a kis üzemi lapnak is mondható tájékoztató 15 oldalon keresztül értesiti a dolgozókat és a termelőket-kooperánsokat a szövetkezetben történtekről.

Úgy vélem,hogy az utókor számára is érdekes lehet betekinteni tartalmába, s igy nagy vonalakban, kivonatosan, több irásban közlök majd belőle részleteket.

Az első oldalon "Készülnek a versenyre a moravicai kombájnosok" cimszó alatt a következőket olvashatjuk. "1967-ben a Tartományi versenyben a 8 kombájnosból álló moravicai csoport második dijat nyert, a szövetkezet pedig elismerő oklevelet a kiváló szervezésért. 1968-ban a moravicai szövetkezet a becsei Kombináttal együtt első lett a Tartományi versenyben. Az országos versenyben is elsők lettek a szervezést illetően. 1969-ben csoportversenyben másodikak lettek az országban. 1970-ben pedig a "Bácska" Társult vállalatban szervezett versenyben a moravicai csoport első lett. Az országos versenyben egy kombájnosunk kiváló eredményt ér el, s ezért egy hetes dániai utra küldték. "Ezek a tények magukért beszélnek, igazolva a résztvevők és szervezők magas szakmai képesitését.
A harmadik oldalon "Nyaraljunk Kastel Luksićon" cimszó alatt arról értesülhetnek a dolgozók, hogy milyen feltételek mellett nyaralhatnak az iskolás gyermekek. Az általános iskolás tanulók két hetes nyaralási költsége uti költséggel együtt 300,00 din, mig a középiskolásoké 330,00 din. A moravicaiak a IV. váltásban nyaralnak, mely váltás julius 29-én 18,00 órakor indul Moravicáról, haza pedig augusztus 12-én. Abban az időben egy közepes havi fizetés 1.000,00 - 1.100,00 akkori dinár körül alakult.

A mult emléke. Nem tagadhatom, hogy nosztalgikus hangulatban vagyok. Év végén talán még jobban előjönnek, feltörnek bennen a régi emlékek. Elémtárulnak régi kedves emlékek, fiatalságom, házzasságom, munkám, munkatársaim, ismerőseim és barátaim vonatkozásában. Ilyen kedves emlék marad számomra a barátokkal és a munkatársaimmal megélt szilveszterezés-új év várás is. A fenti képen kedves feleségemmel Mártával vagyok látható 1985 új év várásán, a bajai hotelben. Ez alkalommal szép számú csapattal voltunk a Sebők, a Diósi, a Varmuzsa, a Dudás és a bezdáni Stifelmajer család.

A másik kép már a morovicai Vadász otthonban készült 1980-as évek végén. Itt is baráti körben vártuk az új esztendő beköszöntét.
Búcsúzva az ó évtől kihasználom az alkalmat, hogy szeretteimnek, kedvesemnek, barátaimnak és ismerőseimnek boldog új esztendőt kivánjak. Jó egészséget, erőt, kitartást és sok sikert a mindennapi mukában.

A mult emléke. Most egy kicsit másról, másképen. A közzétett fénykép valamikor 1968-1969-ben készült Pécs környékén. A moravicai Ady Endre Müvelödési egyesület tánccsoportját kisértük Magyarországra fellépésre. A képen apósom Mészáros (Bodor) János - autógumi pumpálás közben - és anyósom Mária láthatók. A képet nagyképűen úgy is kommentálhatnám, hogy jól megdolgoztattam apósomat. A szolid verzó szövege pedig az is lehetne, hogy milyen redes apósom van, aki igy kiméli a vejét. A Citroen CV-2 - Spacsek első autóm volt kéz alól vettem. Olyan legenda is övezte, hogy benne ülni nagyon kényelmes volt, de kiszállni már kissé gáz volt, külseje miatt. Szerbül ruzsno-pacse-nak is hivták. A régi Jugoszláviában Koperben - Slovenia lehetett beszerezni. A vétel ár teljes befizetése után is kb. egy évet kellett várni a leszállitásra.

A mult emléke. Mégegyszer a "Kossuth" mezőgazdasági termelő szövetkezetről. Már irtam a két mezőgazdasági termelő szövetkezet -Aranykalász-Petőfi, Vezér-Napredak - államhatalmilag elrendelt 1958 .dec.31-i odacsatolásáról a "Kossuth" termelő szövetkezethez. Érdekesnek találom közölni Dr. Somogyi Sándor, akkor kezdő diplomás agrármérnök meglátásait, aki mint községi ösztöndijas került át az egyesitett "Kossuth" szövetkezetbe.

Emlékeim a Bácskossuthfalva Mezőgazdasági Termelő Szövetkeztekről cimszó alatt a következőket irja: Falunkban három Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet maradt fenn, a nagy szövetkezeti kényszerszövetkezetek felbomlása után. Ezekben a szövetkezetekben főleg az állami tulajdonú föld és valamennyi bérlemény képezte atermelés alapját. Nagyjából mindhárom szövetkezet 500 hektár termőföldel rendelkezett és vegyes gazdálkodást folytatott.

A "Kossuth" szövetkezetnek a növénytermelés mellett volt gyümölcsöse és egy kevés szőlője, sertés és szarvasmarha tartása.

Az Aranykalásznak gyakorlatilag ugyan ilyen volt a strukturája.

A Naprdak szövetkeztből kialakult "Vezér" struktúrája sem tért el lényegesen, csak ott nagyobb kertészetet és gyümölcsöst műveltek. A sertés és a szarvasmarha állomány melett volt egy juhnyájuk is.

A termőföldek viszonylag jó állapotban voltak.

A szimentáli marha állományok viszonylag magashozamúak voltak, de jó volt a borjazás és a borjú nevelés is.

A sertéstartás yorkshirra és berkshirre volt alapozva.

A gépesités csakhogy kielégitette a szükségleteket. Alapvetően az volt a baj, hogy nem volt elegendő kapcsolható ezköz és pótkocsi.
Nehéz volt a traktorokat jól kihasználni."

A mult emléke. A feltett képek a bácskossuthfalfi - moravicai "Otthon" Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézet 1978. december 31-én megtartott télapó várásán készültek. Megkell emliteni, hogy abban az időben, minden falunkbeli vállalat - volt belőlük szép számban - és intézmény megszervezte a dolgozók gyermekeinek ilyen módon történő megajándékozását. A szakszervezetiek és elsősorban a női foglalkoztatottak feladata volt az ünnepség megszervezése, lebonyolitása. Külön számot vezettek a különböző korosztályok ajándékainak kiválasztásában. Emlékeim szerint, nem volt gyermek, aki kimaradt volna a megajándékozásból. A télapó várás tradicionálisra nőtte ki magát. Szép és maradandó emlék számomra.

A mult emléke. A "Kossuth" TPSZ-el kapcsolatos jelenkezésemben irtam, hogy még egy közleményben foglalkozom vele, mivel ez a TPSZ maradt fenn legtovább és a többi TPSZ is beleovadt a nagy szövetkezeti átszervezések folytán.

A "Kossuth" TPSZ átszervezését az illetékes szabadkai gazdasági biróság 1955. IV. 8-án jegyzi be Fi-889/54 szám alatt.

A szövetkezet "Kossuth" Termelő földműves szövetkezet néven van beirva - törlődött a paraszt szó - Stara Moravica székhellyel. Ügyviteli köre: mezőgazdasági és állattenyéstési termelés, valamint kovács és bognár műhely saját célra való müködtetése.

Az igazgató bizottság tagjai: Mohácsi Bálint elnök, Kocó András, Für Kálmán, ifj.Pivon István, id Posity Imre, Göbölös István és Csertán József.

A szövetkezet aláirási joggal felhatalmazott személyei Sebők István elnök és Másity Milován könyvelő egyenkét és korlátlanul.
Mint már az előbbiekben irtam az átszervezett szövetkezetek élete igen rövid ideig tart, mert a párt és az állam ki tudja hányadszor beleszól a szövetkezetek életébe.

Ezt a tényt igazolja a feltett első dokumentum-végzés - mely, az akkori moravicai Népbizottság, községi és termelők tanácsa 1958 december 18-i határozata alapján kerül meghozatalra. A határozat világosan kimondja a "Vezér" és az "Aranykalász", akkor már átszervezett termelő szövetkezetek azonnali odacsatolását a "Kossut" termelő szövetkezethez.

Az élet irja a maga történetét, igy a "Kossuth" Termelő Földműves Szövetkezetben újabb változással találkozunk. A Szövetkezet az 1962. november 22-én megtartott szövetkezeti tanács ülésen hozott határozat alapján mezőgazdasági birtokká alakul "Kossuth" mezőgazdasági birtok néven. Megállapithatjuk, hogy ezzel a névváltozással lezárul az 1947-ben megkezdett erőszakos, majd később puhább, de továbbra is állami és pártnyomásra történő szövetkezetiesités falunkban.

A névváltoztatott "Kossuth" mezőgazdasági birtok élete azonban tiszavirág életű lett. A politika ki tudja hanyadszor, de újfent beleszól a gazdasági életbe, vagyis megtörténik a "Kossuth" mezögazdasági birtok 1963. dec. 31-ével történő odacsatolása a moravicai általános Földműves szövetkezethez.

Ezt bizonyitja a második, - alsó végzés -, mely az akkori moravicai Népbizottság képviselő testülete 1963. augusztus 20-i hátározata alapján kerül meghozatara, a gazdasági osztály által.

A mult emléke. A harmadik Termelő paraszt szövetkezet (T.P.SZ.) időben jóval később két év után alakul meg "Kossuth" név alatt. Hasonlóan, mint a másik két szövetkezet az 1957-1961 középlejáratú fejlesztési terve, vállalati történeti áttekintésében a következőket irja: A "Kossuth" Termelő paraszt szövetkezet 1949-ben alakul meg. Bejegyezve a hivatalos lapban 1949. II. 05.

Az alapitó 37 család bevitt szántóterülete 304 kat. holdatt tett ki. A bevitt alapezközökből csak párat emlitek meg: kocsi 9 darab, egyvasú eke 10 darab, kétvasú eke 5 darab, cséplőgép 1 darab, traktor 1 darab, traktor eke 1 darab.

Az épületekből bevittek öt kisebb szállást, melyeken kisebb kapacitású idejét mult istállók vannak. A későbbiekben 3 tanya le lett bontva, kettő pedig meglett vásárolva a tagoktól, melyeken gazdasági udvar lett kialakitva (a későbbielben az I .gazdaság).
A jószágokból a tagok bevittek: 18 lovat, 2 marhát, 9 sertést, 11 birkát.

A kezdeti forgótőke állomány pénzezközök 14.800 dinár, a nyersanyagba foglalt forgóeszköz össz értéke 164.800 dinár.

A szövetkezet 1949-ben kapott az általános népvagyonból egy tanyát 200.000 din. értékben .

Évközben a szövetkezetbe belépett még 75 család, úgy hogy a betagosodott családok száma 1950. II. 1-én 112 családot tesz ki.

Az általuk bevitt szántóterület következtében a szövetkezet 1.400 kat. hold szántóval rendelkezik.

Az új tagok épületeket és jószágot nem visznek be.

A "Kossuth" szövetkezetet a falu népe abban az időben "kulák" szövetkezetnek is hivta, mivel abba jobbára a tehetősebb gazdák léptek be, akik legtovább kitartottak az önálló gazdálkodás melett. Ez a szövetkezet az erőszakos szövetkezetesités utolsó nagy hullámában alakul, szintén nagy politikai és államhatalmi nyomásra. Az Informbiróval (tájékoztatási iroda) a Szovjetúnióval való szakitás után még tartott a szövetkezetesités lendülete.

A szövetkezet székhelye az egykori Titó marsall utcában, ma Kossuth Lajos utcában található. Az elmenekült Nagy család tulajdona volt, akik az 1970-es évek elején eljöttek megnézni egykori családi házukat.


Ez a szövetkezet 1963-ig müködött különböző átszervezési formákon esve át, igy még egy irásban foglalkozok majd vele.

A mult emléke. A II. Világháború befejezése után kialakult hatalmas társadalmi-politikai és gazdasági változásokról falunkat illetően már irtam. Érintőlegesen beszámoltam az erőszakos szövetkezetiségről, melynek folytán falunkban az akkor érvényben levő törvényes rendeletek és a párt akarat következtében megalakul a Beszerző és értékesitő szövetkezet - fő feladata a falu lakosainak kereskedelmi árúval való ellátása - és megalakulnak a Termelő paraszt szövetkezetek - fő feladatuk a mezőgazdasági termelés végzése - a tagok által bevitt szántóterületeken.

Falunkban az első Termelő paraszt szövetkezet (TPSZ.) - Seljacka radna zadruga 1947. X. 10-én alakul meg, felvéve a forradalmár költő "Petőfi Sándor "nevét.

Kutatásaink során a létrejött szövetkezet birósági bejegyzését nem találtuk meg a szokványos birósági cégbejegyzésben, ellentétben a Beszerző és értékesitő szövetkezet beirásával.

Közvetett úton tudtuk meg, hogy a T.P.SZ-ek alakitása és bejegyzése államhatalmi úton történik és a szerb Népköztársaság mezőgazdasági minisztériuma jelentette meg a megalakulást a köztársaság hivatalos közlönyében.

Közvetett úton találtunk bizonyitékot arra, hogy megalakulása a már említett dátumon 32 család által bevitt 462 kat. hold szántóterületen és az általuk bevitt mezőgazdasági szerszámokkal - gépekkel és jószágokkal történik. Pénzbeli forgótőkére a Nemzeti banknál hitel útján tesz szert.

Gazdasági udvara a falutól igen távol alakul ki a Bézi, Varjas, Nagy József tanyákon - később II. gazdaság -, melyek az agrárreform következtében állami vagyonná lettek nyilvánitva.

Székhelye - irodaháza a faluban, mely a feltett fényképen is látható a mai Jászkisér i(Rohammunkás) utca 20. száma alatt volt. Ez az épület az 1970-es évek elején adás-vételi szerződés által a Kocsis család tulajdonába került.

Az 1953/54-s nagy átszervezés útán újraalakul mint Termelő szövetkezet "Aranykalász" néven. Ekkor kap az állami földalapból 520 kat. hold szántóterületet. Az átszervezés után 63 tagja marad mindőssze 280 kat. hold szántóval, amely nem tudta volna biztositani fennmaradását. A már emlitett földalapból kapott földterület biztositotta az átszervezés utáni túlélést.

Az "Aranykalász" termelő szövetkezet felsőbb párt és állami utasitásra 1958. dec. 31-vel szűnik meg beolvadva - integrálva a "Kossuth" termelő szövetkezetbe.

A mult emléke. Utolsó jelentkezésemben a második Világháború utáni, szocialista Jugoszláviában megvalosult - bevezetett népkölcsönökről irtam. Ezek a népkölcsönök, különösen az első időben a háború okozta gazdasági károk helyreállitását és az ország gazdasági felfejlődését voltak hivatottak szolgálni.

Talán logikai sorrendben a háborús hadikölcsönökről - melyek a háborút szolgálták - kellett volna előbb irnom, mert azok hozták magukkal, okozták, a hatalmas gazdasági leépülést, a nyomort, a szegénységet, melyet az aktuális hatalomnak orvosolnia kellett.
Jelen esetben az I. Világháború hadikölcsöneivel kivánkozok foglalkozni, melyek teljesitése és következményei elérték falunk lakosait is.
Raimondo Montecuccoli osztrák tábornonak - hires hadvezérnek elhiresült mondását idézem "a háborukhoz három dolog szükséges: pénz, pénz, pénz".

Ezt a háborús pénz szükségletet igyekeztek a háborúban álló felek, hasonlóan, mint az Osztrák-Magyar Monarchia hadikölcsönök útján biztositani.

A Monarhia hadikölcseneivel kapcsolatban Mihók Sándor t.alezredes A HADIKÖLCSÖN MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN cim alatt megjelentetett irásában (HSz 2018/4.Haditörténelem) a következőket irja a Bevezetés cimszó alatt 127-128 old. "A háború kitörésétől kezdve teljesen egyértelmű volt az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyi és katonai vezetői számára, hogy még egy rövid lefutású összecsapás sem finanszirozható a költségvetés aktuális folyó bevételeiből. Ezért a hadigazdálkodásra történő átállás egyik első intézkedéseként azonnali hatállyal bezárták a bécsi és budapesti értéktözsdét és fizetési moratoriumot rendeltek el. A háborús kiadások fedezésére a kormány - mivel közvetlen kölcsönt nem, vagy csak nagyon korlátozottan vehetett fel a jegybanktól -hadikötvények kibocsátásával kivánta megoldani. A rendelkezésekre álló források szerint az első világháború alatti katonai és a háborúval kapcsolatos egyéb kiadásai összesen 32,7 milliárd koronát tettek ki. A hadikiadások 53 %-át a hadikölcsön bevételéből
30%-át közvetlen jegybanki hitelből, 7%-át kereskedelmi bankoktól felvett hitelekből, 5%-átkülföldi kölcsönökből és alig 5%-át adóbevételekből biztositotta a magyar állam."

1914 novembere és 1918 juliusa között nyolc alkalommal bocsátottak ki hadikölcsökötvényt több mint 18 milliárd korona értékben.

A mult emléke. A feltett dokumentumok az első, 1948-as és második 1950-es év népkölcsöneinek kiírását bizonyitják. Az első két dokumentum a családi arhivából került elő, mig az 1950 második népkölcsön kötvényre az interneten bukkantam rá.
Előzetesként elkell mondani, hogy az új szocialista pártállamnak komoly nehézségekkel kellett megbirkóznia. Újjá kellett épiteni a lerombolt országot, biztositani az emberek legalapvetőbb élet és munkafeltételeit, továbbá megteremteni az anyagi és társadalmi-gazdasági előfeltételeket az új társadalmi viszonyok kialakitása érdekében.

Az említett anyagi és társadalmi-gazdasági előfeltételekhez a tulajdonviszonyok megváltozása: a vagyonelkobzás, kisajátitás, lefoglalás, államositás és a földreform tartozott, melyekről, már több izben irtam falunkkal kapcsolatban.

A már emlitett népkölcsönök kiírása az elsö öt éves terv 1947-1951 időszakára esik, melynek elsődleges célja az iparosítás.

A Magyar szó napilap július 5-i számában arról tájékoztatta olvasóit, hogy "a vajdasági magyarok elutasitják a nacionalista elhajlás vádját. Válaszunk a Tájékoztató iroda határozatára: 3-án 3 óráig 2 milliárd 444 millió 931 ezer dinár népkölcsön "Napilapunk szerint a népkölcsön jegyzés első 13 napján már több mint 3 milliárd dinárt jegyeztek a polgárok ,amivel túlszárnyalták a tervezett összeget.
1950. február 16-án kiirták az ötéves terv második népkölcsönét, amely 3 milliárd dinárra rúgott. A sajtó azt irta, hogy ennek begyüjtése majd nyilvános jegyzés alapján történik. Visszafizetésére tiz év múlva kerül sor a kötvények kihúzása alapján. Évente kétszer lesz húzás.A jegyzett kölcsön utá az állam 8% kamatot fizet.

Mondani sem kell, hogy hazafias kötelesség volt a népkölcsön iratása, mely nagy politikai kampány közepett történik, a párt, a népfront és a szakszervezet vezetésével.

Mindez komoly anyagi terhet ró falunk lakosaira.

Érdekes megemliteni, hogy 1947 júliusában az amerikai Egyesült államok meghozza a Marshall tervet, mely a háborúban lerombolt Európa megújitási terve volt. Ezt a komoly pénzbeli segélyt az akkori jugoszláv állam egyetemben a többi szovjet érdekövezethez tartozó államal ideológiai alapon elutasit, inkább terheli a saját, háborúban leszegényedett polgárait.

A szocialista Jugoszláviában számtalan kölcsön iratása történt, több esetben az elemi csapások által okozott károk enyhitése céljából. Volt kölcsön a villanygazdaság fejlesztésére, a fejletlen köztársaságok megsegitésére stb. Szerbia viszonylatában az 1989-ben, szerbia megujhodására kiirt kölcsön volt az utolsó ilyen jellegű lépés.

A mult emléke. A szocialista Jugoszlavia alakulása kezdetén véghezvitt erőszakos beszolgáltatásról szóló írásom kapcsán Nyúl Zoli lelkész úr értékes dokumentumokat juttatott el számomra. Ezúton is koszöm. Ezek a dokumentumok az 1941-44-es háborús időszakra vonatkoznak, mely beszolgáltatási kötelezettséget Bácsbodrog vármegye beszolgáltatási hivatala ró ki, Bácskossuthfalva község hivatalán keresztül falunk lakosaira. Utána járva a dolgoknak bizony megállapíható, hogy a beszolgáltatatási kötelezettség nem kizárólagosan szocialista találmány. Végig olvasva Máté László Emléklapok ÓMOROVICZA KÖZSÉG 100 éves multjából 1886 közzétett megemlékezését,az 5. és hatodik oldalon a következőket irja. "t.i. az 1794 évben, midőn Bonaparte Napoleon a francia forradalmat egy véres utcai harcban legyőzte, s győzedelmes fegyverét az osztrákok ellen forditva, azokat is mindenütt megverte: akkor Ómorovicza az országos költségek fedezésihez 242 frt.16 krral és saját fiaiból 20 katona adással járult a hadsereghez."

Ugyanerről a témáról a Nagy Idők Sodrában 1936-ban megjelentetett monográfiai munkájuk 89,90 oldalán Dévay Lajos és Gyarmati Sándor a következőket irja: "Mindjárt a kezdet megpróbáltatással járt, mert az 1787-ik esztendőben nagyon szűk termés volt. Nemcsak itt, hanem országszerte. II. József császár el is tiltotta a sörfőzést és pálinkaégetést, hogy a szükös gabonakészlet el ne foggyon. Kereskedelemre nem volt szabad gabonát eladni, hanem 1787 november havában minden házban összeirták az egész gabonamennyiséget feltüntetve mennyi az illető ház évi szükséglete. A fölösleget a kincstárnak kellett átadni éspedig megszabott árak melett."

Szerintem, a a földtulajdon utáni 25 kg holdankénti búza felvásárlási árának pénzbeli befizetése a Helyi közösség részére, mely önjárulék gyanánt lett elfogadva a lakosság részéről, nem azonositható az emlitett beszolgáltatási kötelzettséggel.

A feltett fényképpel kapcsolatban megkell említenem, hogy a magyar állam már 1940. május 29-én meghozza a mezőgazdasági termények zárolásáról és forgalmazásáról szóló rendeletet mely először a kenyérgabonákra, a hüvelyesekre, a kukoricára, a burgonyára és a száritott főzelékfélékre vonazkozott. Később 1941-ben ezt kiterjesztették a cokorrépára, a dohányra, az összes gabonafélékre, valamint egyes ipari termékekre. Továbbá elrendelték a zsirbeszolgáltatást. 1942-ben Juracsek államtitkár majd miniszter idejében változnak az előirások. Bővül a beszolgáltatási kötelezettség, melyet a szántó terület tiszta jövedelme alapján szabnak ki. A beszolgáltatott árúért maximált hatósági árat fizettek. A piaci és a maximált ár különbsége igy rejtett adózásként érvényesült.

A mult emléke. Felmenőink a második Jugoszlávia létezésének kezdetén nagyon megszenvedték a kötelező mezőgazdasági termények (búza, kukorica, ipari növények, jószág, zsir, tej, tojás stb.) beszolgáltatását. Ez a szomorú emlékű történés 1946-1953 évekre vonatkozik.

Az 1944. és 1945-ben lezajlott hadirekvirálás után 1945 második felében az alakulóban levő új hatalom bevezeti a kötelező beszolgáltatást, melynek segitségével akarja megoldani a hadsereg és a kiéhezett városi lakosság valamilyen fokú élelmezését az adott körülmények között.

Az új hatalom rendeletekkel szabályozta a beszolgáltatás mutatóit, a már emlitett mezőgazdasági termékek vonatkozásában, önkényesen megállapitva a felvásárlási árat.

Az 1945/46 évi rendelet élőlátta, hogy egy család búzából családtagonként 120-290 kilogramot tarhatott meg, melynek 1/4 része kukorica. A magángazdaságoknak kötelezően sertést is kellett hizlalnia, mégpedig: 5-10 holdig egy, 10-20 holdig két, 20-30 holdig öt sertést kellett leszállitani az állam által meghatározott áron.

A beszoláltatási kötelezettség legnagyobb terhét Vajdaság viselte, az országos kötelezettség mintegy 50%-val.

A felvásárlási politika meghatározta a kötelező vetéstervet is. Mindkét kötelezettség végrehajtása könyörtelen. Vajdaságban 1947 májusáig a kötelező beszolgáltatás elmulasztásáért 8.821 gazda kerül eljárás alá, 720 személyt itélnek börtönbüntetésre.

A beszolgáltatás végrehajtása falunkban is a párt az államhatalom teljes szigorával valósul meg, nem egy esetben a párt és az államhatalmi szervek megbizott - felhatalmazott személyei túlkapásai közepette. A beszolgáltatási kötelezettség is jó lehetőségnek bizonyult a falusi kuláksággal való leszámolásra, később pedig a termelő paraszt szövetkkezetekbe való belépés kierőszakolására.
A feltett fényképen azt a dokumentumot mutatjuk be, mely igazolja a már emlitett szigort, mely büntető jogi következménnyel is járhatott. Esetünkben özvegy Toth Józsefné ellen kéri a moravicai helyi Népbizottság a topolyai járási közvádlóságot az eljárás meginditására, mivel az 1950-es év beszolgáltatásának nem tett eleget és még a beszolgáltatás ellen agitált. Hogy mi lett a sorsa a feljelentésnek, lett-e belőle büntetőjogi eljárás, vagy sem, bizonyitékot nem találtunk. Mindenesetre ez az eset is bizonyitja, hogy mekkora torturának voltak kitéve elődeink a kötelező beszolgáltatás időszakában.

A mult emléke. Utolsó jelenkezésem alkalmával, a szocialista Jugoszláviában végrehajtott második földreformról számoltam be.
Mielőtt rátérnék a fényképen történtek magyarázására szükségesnek tartom kihangsúlyozni, hogy az új pártállam követve a szovjet doktrinát, mindent megtesz a burzsoáziával és a kuláksággal való leszámolás terén. Mindezt az ingó és ingatlan vagyon mind teljesebb államositása érdekében teszi.

A vagyon visszaszármaztatásáról és kártéritésről szóló törvény (Szerb közt. hiv. közl. 72/2011 sz.) második szakasza 41 különböző jogalapot - rendelet, határozat és törvény - jelöl meg, mely jogalapot képez az elvett vagyon visszaszármaztatására, vagy kártéritésre jogosit. Olvasva az emlitett szakasz rendelkezéseit egy hatalmas jogalkotói munka tárul elénk, 1945-1969 időszakban, melynek egyetlen célja megteremteni a jogalapot az ingatlanok és ingóságok eltulajdonitására és állami-társadalmi tulajdonná való tételére. Tudnunk kell azt, hogy a konfiskálás - vagyonelkobzás, sok esetben az elmenekült tulajdonos esetében, de az itt maradtak esetében is megtörtént. A vagyon elkobzás indoka, az ellenséggel való együttműködés, vagy a nép ellenségévé nyilvánitás volt.

Az emlitett törvény 2 szakasza 10 pontja ad lehetőséget a konfiskált vagyon visszatéritésére.

A feltett fényképen Fernbach József nagybirtokos teljes vagyonának az elkobzására vonatkozó birósági záradékot láthatjuk, mely által egy másik dokumentumból, melyet nincs módunkban feltenni megállapitható, hogy 445 hold és 119 négyszögöl szántó esik többek között eltulajdonitás alá.

Dr. Maruzsenszki Józseffel folytatott kutatásaink során ráleltünk az egykori moravicai kendergyár konfiskálására is, mely a Varjas, a Nagy és a Pataki családot érinti.

Az emlitett Fernbach Józsefet, azaz utódait a vagyovisszaszármaztatási és kártéritési közigazgatási eljárásban, néhai Wéber Károly moravicai ügyvéd képviselte, teljes sikerrel.

A kendergyár kérdése már sokkal összetettebb kérdés és még nincs befejezve a közigazgatási eljárás.

A mult emléke. Multkori jelentkezésem alkalmával, jeleztem, hogy falunkat és környezetünket érintő harmadik földreformról, mely egyben a szocialista Jugoszláviában a második, külön foglalkozok. Az erőszakos szövezkezetiség következtében falunkban 1947-ben két, mig 1949-ben egy termelő paraszt szövetkeze alakul (TPSZ), Petőfi, Napredak-Haladás és Kossuth néven. Már az 1950-es évek elejére, mind világosabbá vált a párt és az államhatalom számára, hogy az erőszakos szovjet mintára megalakitott termelő paraszt szövetkezetek, sajátságos mivoltuk miatt nemhogy fejleszteni nem képesek, hanem országos szinten is csökkent a gabonaneműek kitermelése, de az állattenyésztés is krízisben volt.

Valamit tenni kellett az áldatlan állapot megoldására. A megoldást a pártállam új jogszabályok, új-régi játékszabályok megalkotásában, meghozatalában találja meg. A szokásos politikai töltetet a mehozandó törvény és rendelet számára a JKP 1952 november hónapjában megtartott VI. Kongreszusának záróhatározataiban - rezolucio - találjuk meg. A záróhatározat III. fejezete, harmadik bekezdése foglalkozik a mezőgazdaság kérdésével, mely a falu szocialista demolratikus fejlesztését tűzi ki célul, a teljes önkéntességen alapuló szövetkezetitésen keresztül.

A már említettek miatt a meglevő TPSZ-ek átalakitása égető szügségletté vált .A jogi alapot a szövetségi végrehajtó Tanács által meghozatalra kerülő a termelő paraszt szövetkezetek vagyoni viszonyaira és átszervezésére vonatkozó rendelet (JFNK hiv. lap 14/53. márc.30) adja. Továbbá a szövetségi képviselő ház által 1953. május 22-én megalkotásra kerül a népvagyon mezőgazdasági földalapjáról és annak mezőgazdasági szervezeteknek juttatásására vonatkozó törvény (JFNK hiv lap22/53 sz.), mely szintén az átszervezés jogi alapjait adja meg. Az emlitett jogszabályok megadják a lehetőséget a szövetkezeti tagságból való kilépésre, de igen szigorú feltételek mellett. A kilépő tag 10 ha-nál több termőföldet nem vihetett ki, a fölötte levő terület, mint népvagyon a szövetkezetekben marad, valamint a kivitt termőföld lokációját a szövetkezet igénye szabta meg. Sok esetben megtörtént, hogy a kilépő tagok földjeit szándékosan a falutól távol adták ki.

A feltett fényképen - rasporedno rešenje - elszámolási végzés látható. Ezeken keresztül történt a tagokkal való elszámolás a bevitt föld, élő jószág és felszerelés vonatkozásában.

A harmadik földreformról elmondhatjuk, hogy kimondottan szociális jellegű, mivel a szövetkezetben maradt tagoknak szavatolta a megélhetést biztositó földterületet. A tulajdonosok vonatkozásában láthatjuk, hogy a pártállam továbbra, a már általa egyszer meghatározott földterület megnyirbálásával, demokratikus önkéntességet hirdetve, erőszakos kisajátitással teremti meg az új átalakult Termelő szövetkezeteket.

A mult emléke. A feltett dokumentum egy nem mindennapi esemény kapcsán készült 1946 január 22-én, a Moravicán már nagyban zajló agrártárgyalások idején.

A földreformokkal kapcsolatban tudnunk kell, hogy a két Jugoszláviában három évtized alatt három agrárreform - földreform lett végrehajtva.

A első földreform az I. Világháború befejezése után kerül végrehajtása, az első Jugoszláviában - a szerb, horvát, szlovén királyság keretében. Ennek a földrefornak a végrehajtásban nagyszerepe volt a szerb kormány által 1917-ben Krfen adott formális igéretének, mely szerint minden önkéntes harcos a háború befejezése után 8 hold, mig a nemharcoló parasztok pedig 5 hold földet kapnak.

Már 1919 februárjában meghatározást nyernek a földreformra vonatkozó elvek, melyek 1922-ben kapnak törvényes formát. Az elsődleges cél a feudális nagybirtokok ,- elsősorban a német és magyar - kézen levők megnyirbálására vonatkozik. Külön elkobzási eljárás van előlátva az ellenséggel együttműködő birtokosok birtokainak kisajátitására..

A reform kerétében Jugoszlávia északi részeire 20 ezer család, mintegy 100 ezer lélek lett betelepitve.

Falunk vonatkozásában ezzel a témával is foglalkozik Brindza Károly szerző a "Békétlen rónaság" cim alatt megjelentetett monografiai munkájában. Az 59. oldalon a következőket irja "a moravicai nagybirtokosok kisalyátított földjein két szerb telepes falu jött létre Bacski Szokolac - ma Cserepes és Gornja Rogatica. A telepités 1921-ben kezdődött és zömében 1924-ben be is fejeződött.

Ez a földreform magán viseli a részleges szociális, de a kimondott nemzeti jelleget is, ugyanis a nagyszámú moravicai magyar nincstelen nem lehetett részese.

A második és a harmadik földreform, már a második szocialista Jugoszláviában valósul meg. A szociális cél melett a második földreform alapvető célja a termöföld minél nagyobb fokű államositása.

Jogalapot, a kommunista párt politikai akarata mellett a Jugoszláv Federativ Állam hivatalos lapjában 64/45 szám alatt megjelentetett
Földreformról és betelepitésről szóló törvény adta. Ez a törvény számtalan módositáson esik át.

A szerb népkötársaság is meghozta a maga törvényét, mely a hivatalos közlönyben 39/45 és 4/46 szám alatt jelent meg.

A moravicán lezajlott földreform történéseiről Brindza Károly szerző a "Békétlen rónaság" cimű monografiai munkájában igen részletes leirást ad a 161-165 oldalon. A 161 oldalon a következőket irja "a helyi népbizottság 1946 január 10. irta ki az első agrártárgyalást, melyet a helyi agrárérdekeltek gyűlésén tartottak meg a mai ifjusági otthon nagyternében" a volt moziteremben.

Olvasva a történéseket, visszaemlékezve édesapám elmondására, aki szintén szenvedő alanya a történéseknek önkénytelenül felvetül azoknak a tárgyalásoknak a koncepciós jellegge. Négy-ötszáz elenséges érzületü ember közt, elmarasztaló bekiáltasokkal tarkitott tárgyaláson kelett résztvennie a tulajdonosnak. A hatorozat már előre elvolt készitve, sok esetben nem is törvényes alapon, mely ellen három napos határidő állt rendelkezésre fellebbezést benyujtani a szabadkai Agrárbirósághoz.

Az adott körülmények közepette nagyon kevés tulajdonos mert fellebbezéssel élni a már emlitett másodfoku szervhez.
A fényképként feltett dokumentum egy nem mindennapi bátor kiáállást igazol. Ugyanis az agrártárgyaláson ifj. Bézi Sándor esetében is megállapitást nyert a tény, hogy ő nem földműves és kétkezi munkával nem vett részt a föld megművelésében igy a teljes földtulajdon kisalyátitásra kerül. Azokban a nehéz időkben falunkban akadt nyolc bátor ember, akik nem félve az esetleges megtorlástól sem, hivatalos birósági nyilatkozatban igazolta, hogy ifj.Bézi Sándor igenis tevőlegesen részt vett a föld megművelésében. Igy a másodfokú szerv kénytelen volt helyt adni a fellebbezésnek és a tulajdonosnak megmaradt a törvényes 20 ha szántója. Útólag is minden elismerésem annak a bátor nyolc moravicai gazdálkodónak, emberségükért és bátorságukért.

A harmadik földreformról, majd a vagyonvisszaszármaztatásal kapcsolatban írok.

Már több témakörben foglalkoztam falunkat illetően (a szovjet Vörös hadsereg katonái megjelenése, a Petőfi brigád moravicai vonatkozása, a traktor állomás megalakulása) az 1944 őszén történtekkel. Igen rendhagyó nem mindennapi események sorozata játszódott le igen rövid idő alatt. A nagy II. világégés utolsó felvonásának következményei érik el környezetünket és falunkat. Már látszik a fény az alagút végén, de a jövő még mindig homályos és számtalan ismeretlent rejteget.

Az 1944-es év októberi eseményei közül érzésem szerint, feltétlen szót kell ejteni a bukovinai székelyek - csángók, idetelepitéséről, meneküléséről, kálváriájukról.

A feltett irott szöveg Basity Gréta tollából jelent meg 2018 április 19-én a Szabadkán rendezett "BUKOVINAI SZÉLELYEK BÁCSKÁBAN cim alatt rendezett kiállitás megnyitóján.

Mivel a szöveg nagyvonalakban ismerteti történetüket én a történelmi, nagyhatalmi előzményekre és következményekre itt nem térnék ki. Érdekesmód, amikor e témámal elkezdtem foglalkozni és időtávlatba tenni az eseményeket, akkor döbbentem rá, hogy egy kerek nyolcvan évvel ezelőtt kezdődő történeten elmélkedek. Ugyanis nyolcvan éve 1941 tavaszán telepedtek le, lettek idetelepitve a jobb sors reményében a szomszédos Cserepesre - Backi Sokolacra. Jóformán megsem tudtak melegedni az új hazában, máris menekelniük kell. A nagyhatalmi láthatatlan háborus erők csúfos játékot üznek velük, hasonlóan, mint a sok-sok millió emberrel szerte a világban.
Hosszú kocsisorban menekültek falunkon át Pacsér, Bajmok, Bácsalmás irányába. Kisgyerek lévén számomra onnan maradt emlékezetes távozásuk, hogy édesanyám több asszonytársával sirva kiment az akkor Torok - késöbb a Pekity ház sarkára. Vittek magukkal élelmet és más apróságokat, melyet átadtak a menekülőknek.

Sajnos sirásuk nem tudta megakadályozni tragédiájukat, mint ahogy a sok-sok millio anya sirása sem a hatalmas világtragédiát.
Családom is majdnem menekült lett.

Az aktuális hatalom falusi képviselői, de a tájékoztatási propaganda is nagyban felkorbácsolta falunkban is a félelmet a Vörös hadsereg megjelenésével kapcsolatban. Ennek hatására szüleim is felkészültek a menekülésre. A menekülésben velünk tartott volna édesapám gyermekkori barátja Kecskeméti Pál kovácsmester és felesége Katica néni. Apám két fogatával történt volna a menekülés. Édesapám elmondása szerint, a községháza irodájában halomba álltak a menlevelek, a már elmenekült Csorja jegyző aláirásával.

A rakodás-pakolás közben, a családi történet szerint, édesanyám az én gyermekkori ruháimat rakosgatva elsirta magát, mondván, hogy minek és hova meneküljünk. Szerencsére ezek az anyai könnyek hatottak. Le lett fújva a menekülés, nem jutottunk a menültek sorsára.

Azokban a zavaros időkben számtalán család elmenekült, voltak akik később visszatértek, de sokan soha nem tértek vissza.

A mult emléke. Multkori jelentkezésem zárómondataiban jeleztem, hogy folytatni kivánom még egy irásban a moravicai traktorállomás rövid történetét. A történet java része édesapám elbeszéléseiből és saját élményből fakad.

Előljáróban még annyit kell közölnöm, hogy a traktoristák, a gépjavitó szakemberek, sem a vezetők ezért az embertpróbáló munkáért fizetést nem kaptak. Szántás szezonban, hónapról, hónapra a traktorvontatású bódékban laktak. Természetbeni ellátmányt kaptak.
Az üzemanyagot (gázolaj és petroleum) és a kenőanyagot a topolyai vasutállomáson levő szovjet katonai vagontartályokból kapták. Lóvontatású tüzoltó lajtokban szállitották azt Moravicára. A lajtok csapjai nem zártak tökéletesen, igy azokra vizesvödör lett akasztva és bizonyos időközönként ahogy teltek ,,vissza lettek öntve a lajtokba.Mindezt az esetleges hiány elkerülése végett, mert azt ingyen munka ide, vagy oda, nagyon szigorúan büntette az akkori hatalom.

Rutin ellenőrzés,vagy feljelentés folytán edesapám elmondása szerint 1945,vagy 1946 koratavaszán belett idézve Erdei Sándor bácsival a nyilvántartóval egyetemben a topolyai ügyészségre,kihallgatásra..Be kellett vinniük a kért dokumentációt is.Megjelenve az ügyészségen késő délutánig nem hallgatták ki őket,úgy hogy a Patócs kocsma elől Moravicára induló tehergépkocsi már rég Moravicára érkezett mire ők átestek a kivizsgáláson..Miután befejeződött az ellenőrzés ,megkérdezték az eljáró hivatalnokot,hogy miért nem vette őket hamarabb sorba.,mondván ,hogy igy lekésték az utas szállitó tehergépkocsit.A válasz igen meglepő volt,mégpedig az,hogy nem akarták őket mint ismert embereket világoson a börtönbe kisérni.A humanizmus azért ,csak előjőtt a kihallgatást végző személytől,aki rákérdezett,hogy most hogyan tudnak eljutni Moravicára.Ezt már Erdei bácsi,aki nagyot halló volt is meghallotta, és rávágta,hogy ezen nem kell idegeskedni majd hazagyalogolnak.Úgy is történ vállukra akasztva a regisztrátorokat hazaballagtak.

A másik történet már jóval későbbi eredetű, amikor az ingyen munka majdnem visszaütött. Az 1960-s évekre már jópár idősebb traktorista-géplakatos élérte a nyugdijkorhatárt. Az ingyen munkán eltöltött éveket a társadalom biztositó nem akarta beleszámolni a nyugdijas evekbe, mondván, hogy nem kaptak fizetést, nincs rá mód, hogy azokat az éveket elismerjék. Másodszor is segitett a pontos evidenció, vagyis a megőrzött arhiva. Bizonyitást nyert hogy ezek az emberek éjt-nappalá téve dolgoztak. Végül is nagy nehezen, de elismerték az ingyen végzett munkát a nyugdijas évekbe.

Az én emlékem a traktorállomással - traktorokkal kapcsolatban egy hatéves klambó emléke. Mi a Posta utcában laktunk. Házunknak szemben laktak a már emlitett Erdei Sándor bácsiék, akiknek a háza előtt számomra ismeretlen okból több traktor is parkolt. A felnőttek megengedték, hogy felszálljunk-másszunk rájuk, beleüljünk a vas ülésekbe és megfogjuk a kormányt. Hihetetlen élmény volt ez számomra. A fényképen alul látható Hofner izzófejes traktor inditása valami csoda volt, mikor fellett az "orrára" kapcsolva az izzó lámpa, majd az oldalán elhelyezkedő nagy lenditő kerék le-fel mozgatásával életre kelt, vagyis berobbant a motor.

A traktorokra való mászás, természetesen itt, ott olajnyomokat is hagyott öltözékemen. Édesanyán nem jutalmazta a traktorok iránti szeretetemet, sőt az olajfoltokat látván, foci nyelven szólva kiosztott pár piros lapot, azaz nyaklevest. Nekem akkor, mégis megérte.

1944 októberében traktorállomás alakul falunkban.Ezzel kapcsolatban az általam tisztelt Brindza Károly a már többször idézett "BÉKÉTLEN RÓNASÁG"cim alatt megjelentetett monográfiai munkájának 140. oldalán többek között a következőket irja: "Az őszi vetési munkálatok elvégzésében döntő szerepet játszott az a gépállomás részleg, amelyet Kiss József kezdeményezésére, a helyi hatóságok hozzájárulásával és segitségével Fűtő János szervezett meg. A gépállomásrészleg megbizottai számba vették, majd összegyüjtötték a földbirtokosoknál és nagygazdáknál található jórészt kiöregedett traktorokat, szám szerint 24-25-öt és a csoportokba (brigád) szervezett, traktorokhoz értő munkások azonnal hozzáláttak munkafeladataik elvégzéséhez. Egy-egy csoport 8-10 emberből állt és 4-5 traktort kapott, s felváltva éjjel-nappal szántottak, boronáltak, vetettek, hengereltek... Éjjel a szélvédő nélküli traktorokra, viharlámpát akasztottak, s habár azok vaksi fénye, alig az orruk hegyéig világitott, mindig a kukoricatorők, répaszedők nyomában jártak és szántottak, vetettek rendületlenül a hideg szeles télben. A traktoristák becsületes munkája és a jó szervezés eredményeképpen 1944 karácsonya előtt befejezték az őszi vetést a moravicai határban. Ez az adott helyzetben nagy sikernek számitott. Amikor a saját falujuk határában elvégezték a rájuk bizott - akárcsak a kukoricatorők - más határban: Mali Beograd környékén, Duboka pusztán és a kerényi földeken folytatták a gépi munkát."

A feltett képek két olyan traktort ábrázolnak, melyeken akkor dolgoztak a gépállomás traktoristái. Az egyik traktortipus a MC Cormick 10-20-nak külön érdekesége, hogy moravicai tulajdonostól - mint olvashatjuk - került a kulpini-Vajdaság-gépmuzeumba.
Édesapám id Fűtő János sokat mesélt a gépállomás munkájáról, olyan részleteket is, melyek nem kerültek, vagy nem kerülhettek, vagy Ő nem közölt a monografia szerzőjével. Ezekből a történetekből szeretnék három rövid történetet ismertetni. Az elsőnek az EGYENLŐK KÖZT EGYENLŐBBEK cimet adnám. Mint már a fenti idézetből olvahattuk, a gépállomás falunkon kivül is köteles volt munkát végezni. Igy történt, hogy a gépállomás traktorai 1945 koratavaszán megjelentek egy zömmel németek lakta környező faluban, melyből a német lakosok elmenekültek. Az elvetett kukoricát ott kellett hagyniuk töretlenül. Apám mint mesélte bement a helyi népbizottságba, mégkérni a helyi vezetőket, hogy szervezzék meg a kukoricatörő csapatot. Nagy meglepetésére azt a választ kapta, hogy nem lesz semmilyen kukoricatorés. Apám félt a töretlen kukoricát leszántatni, amiért abban az időben bezárták volna. Nem volt mit tennie megkérte a helyi vezetőket, hogy adják irásban, hogy nem törik le a kukoricát és azt úgy leszánthatják. Az irás elkészült, a talponálló töretlen kukorica pedig le lett szántva. Ilyen is történt, akkor, amikor falunkban még bajuszt is téptek a beszolgáltatás teljesitéséert.
Helyszüke miatt a további két történetet következő megjelenésem alkalmával közlöm.

A mult emléke. Ez a fénykép az 1920-as évek végén készülhetett. Rajta a falunkban ismert Dormán szabó és varró mühely tualajdonosai és az ott dolgozó varró lányok láthatók. Háttérben középen Dormán Lajos mester, balján felesége Lujzika néni - ha jól emlékszem szül. Schumacher, és a hét varrólány látható. Számomra a kép értékét külön emeli, hogy rajta van elsősorban ballról a második - könyököl a varrógépen - édesanyám, Fűtő Jeges Margit.

A Dormán műhely számomra két öltöny átalakitás ügyében maradt emlékezetes. Arról már irtam, hogy még az 1950-es évekre is olyan rossz volt az árúellátás, hogy sem készruhát, sem méterárut nem lehetett vásárolni. Nagy gondot okozhattam szüleimnek a középiskolába való inditásom alkalmával, mivel nem volt alkamas öltözékem. Nem volt mit tenni, mint elővenni nagyapám divatja mult sárgás-barnás bársonyruháját. A nadrágot átlehetett alakitani, de a kabátot még a kitűnő mester sem tudta átalakitani, vagyis maradt a maga parasztos formájában. Az osztályban megjelenve igen megcsodáltak a más divathoz szokott újvidéki osztálytársaim. Lassan azért megszokták ők is parasztos megjelenésemet. Láss csodát az l950-es évek végére nagy divat lesz a bő szárú fekete bársonynadrág.Nem tudom mennnyivel járultam hozzá az új divat kialakitásához. De ki tudja.

A második ruha átalakitás, édesapám viseltes sötétkék-csikos öltönyének rám való átalakitása által történt. Ebben a műveletben a már kissé viseltes zakó ki lett forditva és úgy rám szabva.Ez az átalakitás igen sikeres lett. Olyannyira, hogy internátusi lakóként nem egyszer lett kölcsönadva barátaimnak, akik igy akartak tetszelegni a táncmulatságokon megjelenő nagylányoknak, vagy a már ismert nagylánynak. Ma mikor az arúbőség zavarával állunk szemben szinte hihetetlennek tünhet a leirt két történet.

Valasz kedves Szemők Csaba barátom köszöntőjére.

A mult emléke. A feltett fénykép az 1900-évek legelején készülhetett, vagyis megközelitőleg százhúsz évvel ezelött. A fényképen az eladósorban levő kisgazda származású barátnők közül, csak apai nagynyámat Fűtő Mike Zsófiát tudom azonositani, aki a két barátnője között áll. Azt laikusként is megtudom állapitani, hogy az elmúlt évszázad alatt mekkorát változott a női divat falunkban. Azt viszont nem tudom értékelni, hogy a letelepedéstől az 1900-évek elejéig, mennyire őrizte meg a viselet a Jászkunságból hozott viseletet.

A mult emléke. Az első két fénykép Petlovácon (Horvátország - Baranya megye) készült 1986. julius 7-én, a szerbiai II. világhaburús felkelés napján. A moravicai helyi nőszervezet és a harcos szövetség tagjai koszorúzzák a baranyai - szlavóniai harcokban elesett partizánok emlékművét. Tudni kell azt is hogy ezekben a harcokban vettek részt a Petőfi-brigád harcosai, melyben igen szépszámú moravicai falunkbeli is harcolt.

A Petőfi brigád megalakulása a topolyai községben a topolyai pártaktivisták kezdeményezésére történt.

Alakulása moravicai vonatkozásával Brindza Károly a "BÉKÉTLEN RÓNASÁG" a moravicai földmunkások és szegényparasztok mozgalmai 1805-19454 terjedelmes monografiai munkájában a következőket irja. "A fegyveres harcban való résztvétel kérdése, mint mondottuk, mindennapi téma volt a falu antifasisztái között. Az emberek érezték, hogy a még javában tartó népfelszabaditóháborűban, a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek közös harcban kovácsolódó testvériségéért és egységéért - az ujjáépitésben vállalt önzetlen munka mellett-a gyülölt ellenséggel szembeni fegyveres harcot is vállalniok kell, úgy, ahogy azt a párt emlékezetes felhivásaiban korábban is hirdette...

Igy történt, hogy az irnokságra vállalkozó tisztviselő alig győzte papirra vetni a jelentkező önkéntesek nevét. Mindez november 24-én történt.

Moravicán ezen a napon több, mint háromszázötvenen iratták fel nevüketa Petőfi zászlóaj önkénteseinek listájára. Közöttük volt kilenc nő is. Topolya után Moravica adta a vajdasági magyar lakossággú települések közül a legtöbb önkéntest."

A már emlitett monográfia a 235. oldalon tartalmazza a harcokban elesett 64 személy nevét is.

A résztvevők névsorát olvasva és ismerve nagyrészüket igen tarka képet kapunk azok foglalkozását illetően és vagyoni állapota vonatkozásában. Találkozunk nagygazda-fiúkkal, középiskolás diákokkal, kereskedő segédekkel, iparos segédekkel, párttagokkal, szimpatizánsokkal, legnagyobb számban, pedig a nincstelen napszámos-béres családok ivadékaival. A legidőssebb önkéntes Kovács Péter 1902, a legfiatalabb Dudás István 1928-ban született.

A rendszerváltás után árnyaltabb képpel találkozunk dr. Mészáros Zoltán A PETŐFI ZÁSZLÓALJ ÉS BRIGÁD TÖRTÉNETE cim alatt megjelentetett monografiai munkájában.

Lavro Ferenc pedig filmet készitett ebben a témakörben.

A lenti képek az I. világháborus és a szocialista idászakban kiépitett emlékműveket ábrázolják.

Személyesen hiányérzetem van a II. Világháborúban a magyar honvéd hadsereg keretében elesett moravicai honvédek névsorát illetően. Érzésem szerint nem volna szabad az elestteket ma is ideológiai alapon megkülönböztetni.

A mult emléke. Továbbra is falunk nőtársadalma életével - annak könnyitésével kivánok foglalkozni, amikor a bölcsöde létrehozását tárgyalom. Topolya és környéke hetente megjelenő Topolya községi lap 1987. január 16-i számában Komáromi Gizella irásában a moravicai bölcsöde munkájáról tudósit. A bölcsöde 1985-86 körül lett létrehozva a valamikori Facsar iskola tantermei és egy vele összefüggő tanitói lakás átalakitásával. Mivel a teljes cikket feltettem, igy a részletes ismertetés helyett a bölcsöde létrehozásának kiváltó okávai-ival kivánok foglalkozni.

Falunk gazdasága az 1985-ös évekre igen szépen megerősödik. A közvetlen termelésben falunkban a jogi személy statusban levő munkaszervezetekben (MIK Moravica, Sila, Niva, Meblo, Autosped) a munkaerő létszáma eléri az 1.500 főt. Ha ehhez a számhoz hozzáadjuk a falunkban működő egyéb gazdasági és szolgáltató más munkaszervezetek (Centroslavia, Topola Univerzal, Malom) és a társadalmi felépitményben dolgozók (Tanügy, egészségügy, Otthon, iparosok stb.) dolgozóinak számát, megállapithatjuk, hogy falunkban az össz munkahely száma 1.700 körül alakul. Topolya község foglalkoztattainak száma a közvetlen termelésben 13.500 fő. Feltételezéseim szerin a női foglalkozatatottak száma falunkban 500 fő körül lehetett. Nem ideális, de igen impozáns szám a női foglalkoztatás terén.

A bölcsöde létrehozásaa fiatal dolgozó anyák gyermeknevelési gondjait volt hivatott, ha nem is teljesen, de részben megoldani.

Az fokozott és örvendetes női foglalkozás olyan gondot hoz magával, mely kizárta sok esetben a "nagyszülői szerviz" alkalmazását, mert mindkét nagyszülő - leginkább a nagymama is munkaviszoyban - sokszor pár évvel nyugdij előtt volt.