ÉLET 5 - próza

Rjókan Taigu

Rjókan történetei

"Ha attól tartasz, hogy megfog az Isten, ne nézd a falat!
De főleg ne ülj sokáig mozdulatlan!"
(1758–1831) Honsu szigetének északi részén, a „Havasfelföld”-nek nevezett Niigata tartomány egyik falujában született. Apja a falu bírája és egyben sintó papja volt.
Rjókent tízévesen beíratták a Konfuciánus középiskolába. Itt alapos kínai és japán klasszikus nevelésben részesült. Tanulmányainak hatására belépett a szerzetesrendbe.
Ez az iskola azt tanította, hogy a Megvilágosodás megvalósítható azzal, valaki csak ül, mint a Buddha. s hogy a gyakorlás és a Megvilágosodás egy és ugyanaz. (Szotó irányzat)
Rjókan nemsokára remetének állt, majd kolduló szerzetésként járta az országot. Nevében a „rjó” jót, a „kan” pedig jószívûséget jelent. Másik szerzetbeli neve, a „Taigu” - bolondot jelent, s gyermeki ártatlanságára, őszinteségére utal. - A Buddha „bolondjára” a természet és a gyermekek barátjaként emlékezünk.

„Ki nevezné verseimet versnek. Hisz versnek igencsak nyersek.”



Rjókan, a remete

Rjókan évtizedekig embertől alig járt helyen, a hegyekben élt remeteként.. A természettel és a társadalommal egyaránt harmonikus kapcsolatot létesített. Több remetekölteménye ismeretes.

Vad peóniák

Ha remetelakod völgy mélyén rejtezik, az újholdban,
virágban, levélben megleled barátodat. Vad peóniák nyílnak szerteszéjjel: Letépni szeretnéd őket az éjjel.
Leszaggatni mégsem tudod ma éjjel.

Rjókan és a nagyúr

Egy nagyúr kolostort kívánt alapítani, és Rjókant akarta a kolostor apátjává tenni. Kíséretével felkereste a Mester remetekunyhóját, de Rjókant virágot szedett a völgy másik részén. A nagyúr kíséretével fél napig várakozott a remetére, amíg az végre megérkezett.
A nagyúr illendően köszöntötte,, előadta neki jövetele célját, és felkérte, vállalja el a kolostor vezetését. Rjókan nem válaszolt, csak az alábbi haikut festette fel ecsetjével a kéznél levő tekercsre:
„Az a sok levél,
Mit összegyűjt a szellő,
Elég a tûzhöz.”
A nagyúr, miután elolvasta a verset, azonnal visszafordult kíséretével. Tudta, hogy másik apátot kell keresnie.

A kolduló barát

Rjókan egyike volt azon kevés buddhista szerzeteseknek, akik kizárólag koldulásból tartották fenn magukat. Élete végéig a koldulást tekintette „az igazi szerzetesi életformának”.
A Buddha követőjeként, hálásan fogadott minden alamizsnát, minden élelmet, származzék az szegény vagy gazdag házból. A koldulás szertartását Rjókan naponta gyakorolta. A buddhista hagyományok szerint az alamizsnát adónak kell hálásnak lennie azért, hogy alamizsnáját elfogadták.

Az örökség

Élete utolsó éveiben betegségekkel küszködött, de kedélyességét mindvégig megőrizte. Halotti verse így szól:
„Mi marad utánam?
Virágok tavasszal,
Kakukk kiáltása nyáron.
S őszi falevél,
Zörögve, fönn az ágon.”

„A Tudat a Buddha.” - Basó
„Minden ember birtokában van a Buddha-természetnek.” - Ummon
„Akkor lesztek egyek a világegyetem végtelenjével, ha már nem elmélkedtek többé neveken és tulajdonságokon.”- Óbaku

”Az Egyetlen Tudat Dharmája – a végtelen valóság.” - Óbaku

”A mindennapi élet Tudata: az Út.” - Dzsósú

”Ha a Buddha tanítványa akarsz lenni, akkor arra kell ügyelned, nehogy saját gondolkodásod gyógyíthatatlan betegeévé legyél.” - Dzsósu

”A Tudat a Buddha. A Buddha a Dharma.” - Óbaku

”A valódi Zazen olyan, mint mikor a süketnéma álmodik.” - Rjóten

”Amikor ültök, üljetek, amikor jártok, járjatok!” - Ummon

”A Buddhizmus végső állomását ott találjuk, ahol elhagyjuk testünk és életeünk.” - Basó

”Egész testeddel gondolkodj!” - Taiszen Desimaru

„Mi Buddha útja? Önmagunk tanulmányozása. Mi önmagunk tanulmányozása? Hogy feledjük önmagunkat. Önmagunk feledése pedig annyi, mint Megvilágosodni – a világ történésein és dolgain keresztül.” -.Dógen

”Ha elindulsz, akkor csak menj! Ha ülsz, akkor csak ülj! Bármit cselekszel, tétovázás nélkül tedd!” - Ummon

”A Zennek nincsenek titkai, azon kívül, hogy emlékeztet születésre és halálra.” - Takeda Singen

”A Buddhizmusban nincs helye akarásnak, teljesítménynek. Maradj csak egyszerû, ne légy különleges! Edd meg az ételed, vizelj, s ha elfáradtál, feküdj le! A tudatlanok kinevethetnek, de a bölcs meg ért.” - Rinzai

”Ha nem vagy itt és most boldog, akkor sohasem leszel az.” - Taiszen Desimaru

”A Zen az, ha szívünkben és szellemünkben kisgyermekek maradunk.” - Takuan

”A földmûvelés a Buddhizmus gyakorlása.” - Szószan

”Amikor sárkány bömböl, nincs értelme a fülünket hegyezni.” - Fujó Dókai

”Legyél ékesszóló, anélkül, hogy kinyitnád a szádat!” - Szódzan

”Az Útról azt kell tudni, hogy amit magyarázunk, az nem a gyakorlat, amit pedig gyakorolunk, azt sehogyan se lehet szavakba önteni.” - Ungó

”Másokat ismerni: bölcsesség. Önmagunkat ismerni: maga a Megvilágosodás.” -
Ismeretlen Mester

”Betegségből, készítheted a legjobb orvosságot.” Ismeretlen Mester

”Tágas térben ne akarj határokat húzni!” - Fójan

”Vágy nélkül minden elégséges lesz számunkra.” - Rjókan

”Az Elme maga az Út.” - Nan-Csüan

“A patakok áttetszőek, egészen a mederig.
Láthatjuk, hogy a halak úgy úsznak akár a halak.
Az ég végtelen, egészen a zenitig tágas.
Láthatjuk, hogy a madarak röpülnek, akár a madarak. “ – Dógen
A gáthák

A gáthák Zen „munkadalok”:Olyan rövid, négysoros versek vagy fogadalmak, amelyeknek ritmikus éneklése segít a mindennapi, monoton munkafeladatok végzésében. Gáthákat a legrégibb buddhista szövegekben is találálunk. Feladatuk a Tanítás keretbe foglalása, memorizálásának megkönnyítése.

Például::
„Tagadd a gonoszt,
Gyakorold a jót,
Szellemed tiszta marad.
Kövesd Tanítód!”

„Kora reggel, midőn felébredek,
Fogadom erősen, emberek,
Hogy csiholja bár virág vagy gyerek:
Minden Dharma-szikrát fölismerek.”

A kínai Bölcselet a Föld–Ember–Ég harmóniájának a megteremtésére törekszik.
Önvalónk nélküli Világtér ugyanis nem létezik. Folytonosan teremtjük, formáljuk kettős, ám egylényegű Kozmoszunkat - a Szellem megnyilatkozását szubjektív és objektív alakzataiban. – Miért szükséges mégis Útra kelnünk, ha tudjuk, hogy a Cél, amelyet egykoron elérünk, ismét kezdetté változik?
Útra kelnünk szükségszerű – mert elkerülhetetlen. Nem tehetünk másként. A megnyilvánulások: alakzatok és képzetek szakadatlan születésben levő Teremtményeink. Lételemük a születés. – S mert az utazás maga: az Út! – A Tao.

Önvalónk léte: magányos, Üresség-tartalmú. Gyémánt-szilárdságú mégis. A Tér telítve Ürességgel – Örök tartalommal. A Tudat tartalmi szilárdsága ez, az Alanynak a Tárgy által történő önigazolása.

A Tárgy adja az Alany állandóságát, kapcsolatainak, dinamizmusának stabilitását, Énjének én-szerűségét, Önvalójának öröklétét. Az Univerzális Tudat számtalan öntudatra ébredt Tudatközpontban nyilvánul meg, igazolva ezzel a Tudat-részecskéknek – végtelen-önmagunknak! –potenciális Egységét. Az Objektum tehát tulajdonsága a Szubjektumnak: belső törvényszerűsége. Emiatt a Valóság nem függ a Szubjektum önkényétől, hanem immanensen meglevő törvényszerűségeken alapszik. A Tárgyi világ az Alanyi Létnek tapintható kezdet- és vég-nélkülisége.

A Lét egyértelmű a Tudat tényszerűségével. A Tudat maga a Lét. A Létezők betöltik „küldetésükkel” a Létet – voltaképpen annak „Céltalan Célját” hivatottak megteremteni.
A Tao – a Legfelsőbb Lény, a Végső Igazság: az Út. Az Út Erényét Te-nek nevezzük. A Taoizmus nem ismer olyan isten-képzetet, amelyik a monoteista vallásokéhoz hasonlítana. Szerintük az Anyag a Végső Valóság megnyilvánulása. Nem pártolja a Jót a Rossz ellenében, mivel a kettősség kölcsönösségét vallja. Tehát, ha Jónak tekintünk valamit, ezzel létrehozzuk a Rosszat. Képzeteink, fogalmaink szükségszerűen különböző szempontokon nyugszanak.
A Taoizmus nem tartalmaz megváltásra irányuló lelki gyakorlatokat. Hiszen nem létezik olyasmi, amit „meg kellene váltani”, amiből „ki kellene gyógyulni”. Bölcseletük szerint a megváltásban való hit a kárhozathoz vezet, miként a Jóban való hit a Gonoszság elfogadásához. A Tao-val történő harmonikus életforma szellemi-anyagi gazdagságot és boldog életet biztosít.
A taoisták több ezer éves gyakorlatokat követnek. Úgy tartják, a szavak csupán a fogalmakon túli Végső Valóságra utaló szimbólumok. Értéküket a Végső Valóság feltérképezése, megközelítése adja.
A Létezők:
- Éreznek, tapasztalnak, gondolkodnak.

- Nem éreznek, nem tapasztalnak, nem gondolkodnak.


Az első Létforma: a Létforgatag /Szamszára/.

A második a Megvilágosodás /Nirvána/ „állapota”.


Világteremtésünk önteremtéssé szublimálódik. – Az öntudattal rendelkező Lénynek elsődleges feladata és sikerélménye: fölfedni és tudatosítani örökös Én-központját, melyet – akit! – az Univerzális Tudat Hálóján birtokol. S ez a birtoklás egylényegű s egyértelmű a Halhatatlansággal – a taoista filozófusok egyik kedvelt Ideájával.
Az Öröklét azonban nem azonosítható ún. „személyiségünk” testi – szellemi – lelki alkotóelemeinek változatlan továbbvitelével. A testtől elkülönült s tőle állagában merőben eltérő „lélek” vándorlása a „lelki-öröklét” hitét valló vallások téveszméje. Önámító és önvigasztaló ez a „névre szóló” Halhatatlanság. – Miért sirassuk annak elvesztését, amit most sem birtokolunk?

A „három idő” képzete a Helyes Felismerést követő Helyes Gondolkodás – Beszéd – Cselekvés – Életmód – Elmélkedés – s végezetül a Helyes Elmélyedés Nyolcrétű Ösvényén haladó számára elveszíti csábító – taszító hatásmechanizmusát, s a Törekvő immáron az Időtlenség és Tér-nélküliség Gyermekévé lesz. – Ez az etikai irányvonal buddhista megszövegezésű, ám a Taoizmus erkölcstanában is helyet kap, más megfogalmazásban.

Igazából megszületni a Jelen vákuum-pillanatának Tudat-szemcséjében lehetséges. Ez a Megvilágosodás Időn és Téren kívüli állapota. Erőt és lehetőségeket biztosító élmény – leírhatatlan köznapi kifejezésekkel. De valóságos! - Mert ha csak elvont Idea volna, semmilyen hatást sem gyakorolhatna a Reális Létezésre, az itt és most élő Lények és egyéb Létezők tömegére. - A két nagy eszme, a Taoizmus és a Buddhizmus, ugyanazt a Célt tűzte ki: a Megvilágosodás megvalósítását. Ám aki a Buddha, Lao Ce vagy más Tanítók szavainak értelmezésével próbál közeledni Tanításuk lényegéhez, soha sem fog Célba érkezni. A szavak és szimbólumok csak arra jók, hogy „elhallgattassák a gyermeksírást.”
A kínai és a görög filozófia egyaránt a Lét Egységét kívánta felfedni, és bizonyítani, hogy az Ember ebbe az Egységbe tartozik. Herakleitosz a Logosz-t gyakorló életformát, Pithagorasz a Harmóniát tanította. - Kínában a Taoizmus a természetes életet tekinti követendőnek. Kína a Taoizmus előtti időkben is ráébredt már a Világ Rendjéhez történő igazodás szükségességére. Ez a kínai filozófia és vallás lényege.

A vallás és a filozófia tudatosít egy Léthelyzetet, amelyet öntudatlanul már előbb is megsejtett. A Taoizmusban az ősi kínai vallás-filozófia alapélménye tudatosul. A visszatérést ajánlja a Világ egyénfölötti szférájába. Aki csupán önmagával törődik, szem elől veszti a Világrendet, holott csak ezzel harmóniában gondolkodva, beszélve és cselekedve lehet az Ember maradéktalanul elégedett és boldog.
A Taoizmus szerint az egyéni élet, az Univerzum Létéhez viszonyítva, természetellenes; diszharmonikus. Személyes törekvéseink ellentmondanak a Mindenség egyszerű, „céltalan” összhangjának. A céltudatos törekvéstől való tartózkodásnak; a Nem-cselekvésnek (Wu-wei) az előfeltétele az összes egyéni vágy, szempont, ragaszkodás felfüggesztése. Ezeken túllépve, érkezünk el abba az állapotba, amelyet a Taoizmus és a Buddhizmus egyaránt Ürességnek nevez. Az Ürességet immár nem a személyiség valamilyen meghatározható, korlátolt eleme táplálja, hanem az Univerzum Törvénye: a Tao.
Ez az egyesülési aktus nem misztikus, „természetfölötti” élmény, hanem egyszerű, mondhatnók: „logikus” következménye a taoista Létszemléletnek. A Taoizmusból könnyen a misztika területére tévedhetünk, hiszen magának Lao Ce-nak és Csuang Ce-nak is vannak „misztikus” kijelentései. Ezeket csupán a felszínes vizsgálódó veheti szó szerint, nem látva meg bennük a szimbolikus értelmet.
A Taoizmus és a Buddhizmus megértéséhez meg kell vizsgálnunk, hogy mit is fednek ezek az elnevezések. – Mindkettő a bennünk rejlő Illúzió. Illúzió a Tao is, a Buddha is, a Megvilágosodás is, a Tanítás is - és Önmagunk is. Ha Tudatunk képzelgését ily módon leleplezzük, akkor a Tao és a Buddha Útján járunk. Ezen az Úton járni azt jelenti, hogy az Illúziót romboljuk le magunkban, amíg végül megvalósítjuk az Üresség állapotát. Az Illúzió forrását kutatjuk fel, azután megszüntetjük ezt a forrást. A forrást megszüntetve, megszűnik az Illúzió. Ez a forrás a gondolkodás. Ha a gondolkodást megszüntetjük, megszűnik az Ál-univerzum is. Tiszta Tudatunk teremtheti ezután újjá és valóságossá.

Az Út megvalósítása igazi küzdelem, harc – Önmagunkkal, önmagunk ellenében, önmagunkért! –
Harcművésszé kell lennünk, hogy sikeresen küzdhessünk a Felszabadulásért. – A Harcos Útja: a Busidó, a Felszabadulás igazi módszere. Életforma: teljes odaadás, éberség, önfegyelem, Részvét és Szeretet.
A Zen-hagyomány szerint Sziddhártha a Megviágosodását kilégzés közben valósította meg! -
A kilégző-fázis azonban, bármilyen hosszúra nyújtjuk is, mégsem a teljes élet. Része csupán életünknek, akár a belégző-időtartam.
Erőkifejtésre mindenképpen a kilégzés ideje alkalmas, erőgyűjtésre pedig a belégzésé. Mindennapjainkban s a harcművészet Zen-szellemű gyakorlása közben automatikussá kellene tennünk a hosszú kilégzést. A mindennapi Lét maga a Zen, maga a Budó, maga a Zen-szellemű harcművészet.

Ne csupán készülődjünk folyton valamiféle várható „nagy küzdelemre”! A küzdőtér adott, a küzdelem szakadatlanul tart, történik.
A jelen pillanat a csatamező. A pillanat harcosa vagy, Tanítvány! Pillanatról pillanatra támadsz és védekezel, mozdulsz és mozdulatlanná dermedsz. Harcod Önmagadért vívod, Önmagad ellenében.
Mindenki és minden más másodlagos. Önlényed legyőzése, a Helyes Felismerés által – a Világ s a Valóság Hősévé emel. Önvalód egyenlő az örökös Győzelemmel.
Önmagunk teljes átadásával, a gondolatok eleresztésével, tiszta, éber Tudattal, mely mozdulatlan Központ a végtelen iramú körforgásban – ilyképpen harcolva válhatunk az Univerzum Uraivá.

A Létezés – Tudatosság. Tudatos Tudatosság. – Nyútsd ki a kezed egy virág felé – ha letépni akarod, még érintésed előtt összerándul. Ha megsimogatni óhajtod, boldogan kitárulkozik.
A Kozmikus Tudat irányítja Mikrovilágunk építőelemeit: sejtjeink működését, atomterünk részecske-mintázatát.Ez a szféra Énünk akaratától függetlenül funkcionál. A gondolkodás teremtette „én-képzetünk” ugyanis a legmélyebb értelemben: Illúzió! – Semmiféle valóságos alappal nem rendelkezik.
Az Abszolút Egó – nevezhetjük Istennek, Energiának, Tudatnak, Szellemnek – irányító és végrehajtó hatalommal rendelkezik Önvalónk létsíkja felett.
Fizikális szinten a Karma a neuronok hálózatában nyugszik. A Kozmikus Tudat is hálózat-szerű. Csomópontjai az egyéni Tudatközpontok.
Engedjük szabadon szárnyalni gondolataink madárraját! – A nem-gondolkodásra való törekvés ugyanis egyfajta gondolkodás. Célra nem vezet. Hagyjuk messze szállani gondolatmadarainkat, de ne röpüljünk utánuk.
Figyeljük őket, amint a távolban felbukkannak, közelítenek az égmező ragyogásában, majd távolodni kezdenek. Eközben, midőn egészen közel érnek, felismerhetjük egyiket-másikat. Lám: ez egy varjú, ez egy sirály, ez egy vörösbegy, ez meg egy szirtisas. Mindeniknek megvan a specifikus tulajdonsága. Egyaránt értékesek, illetve értéktelenek. Szubjektív szempontjaink döntik el, hogy miként vélekedünk róluk. S itt a baj!
Egyik gondolat sem fontosabb a másiknál, egyik jelenség sem különb a többinél. –Együtt kell Létezni az Ellenféllel: Mozdulni, mozdulatlan maradni, lélegezni, nem-lélegezni - s ez az Ő vereségét eredményezi!
Együtt-létezni mindenekkel – a leglényegesebb feladat!
Együtt-létezni baráttal, ellenséggel, szépséggel, csúnyasággal, jóval, rossal - nem téve különbséget közöttük.
A Zazen állapota: testtartás, légzés, kikristályosítja Tudatunk Teljességét. Felfogjuk milliárdnyi Napnak a tüzét, s megsokszorozva szertesugározzuk az Univerzumban. Naplénnyé változunk: melengetővé, éltetővé, ragyogóvá.

Felébredetté!

S a fenti sok hasonlat voltaképpen egyszerű, hétköznapi Tudatállapotot jelöl: Az itt-és-most Téridőtlen vákuum-pillanatát. Sámándobok visszhangozzák az Őshaza hívó szavát.

Születéseink a Kozmikus Tudatnak az egyénivé változása, azért, hogy a Kozmikus Tudat önmaga Tudatára ébredhessen bennünk. A végtelen Tudat-hálón, eltűnve és megjelenve, folyamatosan építjük, fenntartjuk Teremtőnket: az Univerzális Tudatosságot.

A Lét és Nem-lét problémája: metafizikai.
A Létezés problémája: fizikai-fiziológiai.

Ezt a két szférát nem tanácsos egyszerre vizsgálgatni, elemezgetni, mert könnyen eltévelyeghetünk az egyre kacskaringósabbá váló  ösvényen.
A Tanításoknak a Létezés kérdésével kellene foglalkozniuk, hiszen ez az a terület, amely, úgy tűnik, hogy a miénk, hogy a legközelebb áll hozzánk. – Létezünk!
S miként Létezünk? – Gondolkodással megalkjotjuk s megnevezzük személyiségünket. Testünknek azonban melyik része az, amit magunk állandó állagának tekinthetünk? A fejünk, kezünk, lábunk, belső részeink?
Vagy mindez együttesen? – S ha elveszítjük valamelyik testrészünket?  Az összetett dolgok lényegükben nem-létezőek, csupán mint folyamat, mint a részek pillanatról pillanatra elhaló és újjászülető együttese rendelkeznek átmeneti önegzisztenciával.
Tehát végső valóságukban nem léteznek!
Életünket mégis úgy kell élni, mintha az valóságos volna. A Létezők ugyanis folyamatosságukban örökkévalóak.

Mijamotó Muszasi, a Tokugawa-korszak híres kardforgató mestere és Szumije-művésze, egy alkalommal a következőket mondta:
„A magasra emelt kard alatt
A pokol van, amelytől reszketsz.
De lépj előre,
S az Ígéret Földje lesz tiéd!”

Láthatjuk, hogy a fizikai-fiziológiai témát boncolgatva, milyen könnyen áttévedhetünk a metafizikai szférába. Egyetlen mentségünk lehet: ha tudatusan tesszük ezt. A két dimenzió ugyanannak az Univerzumnak a  két oldallapja. Voltaképpen emberi kategóriák: a gondlkodás termékei.

A Test maga a Tudat.
A Tudat maga a Test.

A Relatív  Valóság a fizikai-fiziológai Létezés.
Az Abszolút Valóság a metefizikai Létezés.

A Dhammapada 369-ik versében  olvassuk:

„Ürítsd ki ezt a szilkét, ó Bhikkhu!
Ha kiürítetted, a vízre  szállsz azonnal,
Elhagyva a szenvedélyt s a gyűlöletet:
Így jutsz el a Nibbánába!”

A Páli-Kánon nagyszerű sorai rávilágítanak arra a tényre, hogy Szabadságunk saját magunktól függ, hogy urai lehetünk Életünknek, csupán a Tanítás Szilkéjét kell kiürítenünk: kortyoljuk  éberen, tudásszomjjal, örömmel, energikusan, összpontosítással, lazítva olykor s kellő  távolságtartással  az Élet    
Nedűjét - s az Abszolút Nirvána Birodalma lesz lakóhelyünk!
         Ez a megszüntető cselekvés: a Taoizmus és a Buddhizmus. Ezt a „felfüggesztő-akciót” alkalmaznunk kell a Lét és a Nem-lét összes Lényével, Formájával és Formátlanságával kapcsolatosan, hogy felszámoljuk az őket teremtő gondolkodás tévelygését: Megvilágosodottakká, Felébredettekké, Felszabadultakká válhassunk.
         Az Üresség azonban nem a „semmi üressége”, és a gondolatok „felfüggesztése” nem olyan gondolkodás nélküli állapotot jelöl, amely összevethető az Embernél alacsonyabb Szellemi nívón létező Lényekével. Tudatunk „kiürítése” a téveszméktől történő megszabadulást jelenti. Ezek a téveszmék: az állandó Én-központ valóságossága, s az Alany és a Tárgy különbözősége. Mindössze ezt a két „káprázatot” szükséges eliminálnunk Tudatunkból – s minden megoldódik. „Újfent égbolt az ég, folyó a folyó, s becserkészhető a virágok illata.” (Vankó Gergely verse – részlet)  
         A Buddha, Lao Ce, Csuang Ce -  olyan egyszerű ember volt, mint bármelyikünk. A Buddhizmus és a Taoizmus a Cselekvésre tanít: Arra a Tettre ösztönöz, amely a gondolatképzés kikapcsolásához vezet. Minden egyéb: filozófiája, iskolái, irányzatai – a teljes rendszer, amit Buddhizmusnak és Taoizmusnak tekintünk: káprázat csupán. Kijelentek vagy leírok valamit, eközben másra: Szentiratra, Tanítóra, Mesterre utalok és hivatkozom önmagam helyett. Önámítás lett a Buddhizmusból és aTaoizmusból. Miként önámítás maga az Univerzum is - a Lét és a Nem-lét gyönyöréből-bánatából összegyúrtan.

Az Emberből egy Buddha vagy Halhatatlan, a Tanításából Szenvedély, a Megvilágosodásból Erény, a Szellemből pedig Üresség sarjad. Így keletkezik a hagyomány, íródnak a Szentiratok, hogy elfedjék az Igazságot. Taoizmusnak a Tanítók életét, Buddhizmusnak a Buddha Létének Oksági Láncolatát tekinthetjük. A Buddhizmus és a Taoizmus annak a felismerése, hogy semmit sem tudunk - még azt sem, hogy mi a Buddhizmus és aTaoizmus voltaképpen.
A Buddhizmus és a Taoizmus felébredés mindabból, amihez ragaszkodunk, amit valóságosnak, örökkévalónak, állandósággal rendelkezőnek, önformát és tartalmat birtoklónak hiszünk és gondolunk. – S felébredés magából a Buddhizmusból és Taoizmusből is.
Felébredés az Útból és a Felébredésből.
„A Felébredett olyan dolgokat ismer, melyek felette vannak a spekulációknak. Az ilyen tudás birtokában nem válik büszkévé, hanem higgadt lesz, megvalósítja Tudatában az Ösvényt, mely a Túlpartra vezet… Léteznek, ó Tanítványok, oly mélységes dolgok, melyeket nehéz felfogni, megérteni, de amelyek a nyugalmat szülik. Örömmel teltek ezek a dolgok. Olyanok, melyeket a következtetésre épülő gondolkodás nehezen ölel át. Olyan dolgok ezek, melyeket csak bölcs ember tud megérteni. E dolgokat a Tökéletesen Felébredett kifejtette, miután Ő maga megismerte őket, miután Ő maga is átélte őket.”
- A Buddha szavai -
(A könyvben előforduló összes idézet dr. Vankó Gergely fordítása, illetve átdolgozása.)

A zen kolostorok elrendezése rendszerint az ún. „hétcsarnokos” elrendezést követi, természetesen a kínai hagyományok alapján. Ez a hagyománytisztelet többek között abban is megnyilvánul, hogy a bejárati, díszes kapuzatot szammon-nak, hegyi kapunak (1) hívják, miután Kínában a csan kolostorok mindig valamilyen hegyen, hegyoldalban épültek, jóllehet Japánban ez már korántsem alakult általánosan így. A díszes bejáratot rendszerint két mondabeli király (nio) szobra őrzi.
Az épületegyüttes, a kolostor életének központjában a bucuden, vagyis a Buddha-csarnok (2) áll, ahol a Buddha-szobrot őrzik, s ahol a szertartások folynak. A Buddha-csarnok tulajdonképpen az imaterem és a szentély szerepét tölti be. Az épületet hívják hondó-nak, központi vagy főcsarnoknak is. Itt naponta kántálja a szent szövegeket, a szútrá-kat a szerzetesek kara (kora reggel és az esti órákban) és itt szolgáltatják ki a hívők számára is a különböző „szentségeket”.
A kántálás ütemét adja meg, illetve segíti a mokugjó, vagyis a fahal, amely nagy, üreges, stilizált hal formájú, fából készült eszköz.
A kaputól balra és jobbra található a toszu, az illemhely (4) és a jokosicu, vagyis a fürdőház (5). Bejáratát Bacudaharasin szobra őrzi. A fürdőt a szerzetesek havonta négyszer, a sikunicsi, vagyis 4-es és 9-es napokon, minden hónap 4., 9., 14., 19., 24. és 29. napján vehetik igénybe. Ekkor borotválják meg egymás fejét (természetesen még fürdés előtt), és teszik rendbe ruházatukat is.
Valamivel följebb, hasonló elrendezésben található a szódó, a szerzetesek hálóterme (6) és a kuri, a konyha (7). A szódó másik elnevezése: zendó, ami arra utal, hogy a szerzetesek itt gyakorolják a zazen-t, a törökülésben végzett meditációt. A zendó-ban ugyanakkor mindig található egy kis „házioltár”, egy kisebb fali fülkében elhelyezett Bodhidharma-szoborral. A konyhában a tenzó, a szerzetes szakács parancsol, de a konyha nemcsak munkahely, hanem a vallási gyakorlat helye is, csakúgy, mint a kolostor minden más helyisége. Az étrend vegetáriánus, és nagyon nagy súlyt helyeznek arra, hogy semmi se menjen kárba – a kevés ételmaradékot a madarakkal etetik fel.
Az épületegyüttes „felső” fertályára kerül a hattó, vagyis a dharma-csarnok (3), ahol a szerzetesek oktatása folyik a rosi, a tanító, illetve mester vagy mesterek irányításával.
Természetesen ennek a hagyományos elrendezésnek létezik antropologizált, az emberi testre alkalmazott változata is. A buddhista megközelítésnek megfelelően a legfontosabb rész a köldöktájra került.

A zen kolostorba nem könnyû felvételt nyerni. A jelentkezőt akár napokig (rendszerint három napon át) várakoztatják az előtérben, miközben többször is közlik vele, hogy a kolostorban nincs hely számára. Mindezzel természetesen kitartását, eltökéltségét teszik próbára, e különös felvételi próba neve niwazume. Ha a várakozás során a felvételt kérő panaszkodni kezdene, vagy kérdéseket tenne fel, bizonyos lehet benne, hogy rövid úton kiteszik a szûrét.
Ha bebocsátást nyer, ez egyelőre csak a tankarjó-ba, az unszui ideiglenes hálótermébe való bebocsátást jelenti, ahol további néhány napot (3–7 napot) kell eltöltenie, miközben árgus szemek figyelik viselkedését, többek között azt, hogy milyen szorgalommal, összpontosítással végzi napi zazengyakorlatait.
A próbát kiállva „beöltözik”, amihez hozzátartozik a haj leborotválása is. A novícius ünnepélyes fogadalom keretében lemond az öt „hívságról”, pontosabban vágyról, és megfogadja, hogy nem lesz többé személyes tulajdona, tartózkodik a szexuális élvezetektől, a megszokott ételek többségétől, nem érdekli többé a hírnév és alvással a lehető legkevesebb időt fogja tölteni. Ezzel a kolostor teljes jogú tagjává válik, jóllehet mint novíciusnak a legnehezebb munkákat kell végeznie, s ha figyelme, szorgalma lankad, vagy – ami jószerével elképzelhetetlen – engedetlen, netán fegyelmezetlen lenne, eltanácsolják. A noviciátus a zen kolostorban meglehetősen hosszúra nyúlik – legkevesebb három év.

Napirend

A szerzetesek nagyon kemény regula szerint élnek, ennek megfelelően napirendjük a kivülálló számára több mint szorosnak tûnhet. A kolostorban mindennapi élete általában az alábbi rendben folyik:

ÉBRESZTŐ: nyáron 330, télen 430-kor
FELKÉSZÜLÉS
ÉTKEZÉS
Szútrák kántálása
MUNKA
ÉTKEZÉS
ZAZEN
ÉTKEZÉS
TAKARODÓ

Az ogane, a kolostor nagyharangjának szava jelzi a szerzetesek számára a nap végét.
A szerzetesek legfeljebb napi öt-hat órát töltenek alvással, a rohacu dai szessin, a zen intenzív gyakorlásának idején pedig még ennél is rövidebbet: csupán két-három órát. Ennek magyarázata az, hogy kellő gyakorlattal a Zazen közben is lehet pihenni.

Öltözék
Az általános viselet a hakama, a hagyományos szabású, bő felsőruha. A kerek szalmakalap, az adzsirogasza nyáron a naptól, az esős évszakban az esőtől véd. Csak a kolostoron kívül viselik.
A waradzsi-t, a (rizs)szalmafonatú szandált tabival, fehér pamutzoknival hordják. A zazenhez részben külön öltözet jár, ennek része például a zori, a csak a meditáció során használt lábbeli.
A szerzetesek a kolostoron belül mindig közösen fogyasztják el a reggelit, ebédet és vacsorát. Az étrend nem túl változatos – és vegetáriánus. A szükséges proteint a szója és a szezámmag biztosítja. Reggelire általában o-kaju-t, azaz rizskását szolgálnak fel. A legfontosabb táplálék természetesen a főtt rizs, valamint a savanyított japán retek, a takuan, a szerzetesek hagyományos étele. Délben és este rendszerint leves is van, s a japán szokásoknak megfelelően a leves jelenti az utolsó fogást. Minden felszolgált ételt elfogyasztanak – egyetlen rizsszem sem mehet kárba.
Az étkezés csendben, fegyelmezetten történik: a szerzetesek szótlanul ülve várják, hogy ügyeletes társaik kiszolgálják őket. Az étkezést rövid szútrával kezdik és végzik.
Minden szerzetes táljából néhány szem rizst áldoz a gakki-nak, az éhes szellemeknek. Ezek olyan elhunyt személyeknek a szellemei, akik nem érték el a megvilágosodás állapotát, s most az éhség pokoli kínjai gyötrik őket.
A szerzetesek maguk mossák el étkezőedényeiket a körbehordott csöbör fölött.


Tisztálkodás
Kevés tisztább hely van a világon, mint a zen kolostor. A „heti” fürdés a már említett napokon, hierarchikus sorrendben történik: először mindig az apát lép be a fürdőházba.
Az unszuik fürdőzés közben a hátmosás erényét is gyakorolhatják társaikon, december 8-án viszont, a zazen intenzív gyakorlásának időszakában az elöljárók szolgálják ki őket, és megmossák tanítványaik hátát is.
A fürdővíz felmelegítéséhez növényi hulladékot használnak, de természetesen maga a fürdővíz sem mehet kárba: öntözővíz lesz belőle.

Munka
A samu, a mindennapi fizikai munka végzése minden szerzetesnek kötelessége, alóla csak a nagyon öregek és a betegek kaphatnak felmentést. Ezeket a munkákat (favágást, takarítást, kertészkedést stb.) teljes csendben kell végezni, csupán a gáthák, a munkadalok kántálásának, még inkább dörmögésének van helye.

Koldulás
A koldulás, a mendikáció a szerzetes szent kötelessége: nemcsak a kolostor és a szerzetes ellátásában van szerepe, hanem vallásos gyakorlatnak is számít.
A kolduló szerzetesek általában csapatban, libasorban közlekednek. Az adományokat a nyakukban lógó vászontarisznyába gyûjtik össze, s ez lehet akár élelem, akár pénz, mindenképpen a közösség, a kolostor tulajdonát fogja képezni. A hagyomány szerint nem a megajándékozottnak, hanem az adományozónak illik hálásnak lennie. Az adományt kapó szerzetes nem is mutat örömöt vagy hálát, elmormolja viszont az ilyenkor szokásos szútrát, amelyben azt a kívánságát fejezi ki, hogy minden lelkes teremtmény jusson el a Buddha-létbe.

Cölibátus
A novíciusok ugyan fogadalmat tesznek, hogy tartózkodnak a szexuális élet gyönyöreitől, a szerzetes papok számára azonban nem tiltott a nősülés. Ezzel a lehetőséggel a régi nagy mesterek közül is többen éltek, és manapság is számos példa akad rá.

Tanulás
A teisó, a Zen-ismeretek oktatása természetesen a Mester feladata, aki buddhista szent szövegeket és Zen történeteket ad elő tanítványainak. A tanítási folyamat fontos részét képezi a mester és a tanítvány közötti kommunikáció, amely azonban minden esetben a hagyományok betartásával történik. A Mester szobája előtt várakozó tanítvány megkongatja a kansó-t, a „bejelentkező” gongot, ezzel jelezve Mesterének, hogy beszélgetést kér. A szobába lépés előtt pedig egyszer megszólaltatja az umpan-t, az erre a célra szolgáló gongot. A személyes meghallgatáson a tanítvány beszámol a Kóanokkal vagy a Zazennel kapcsolatos problémáiról, és mestere segítségét is kérheti megoldásukhoz.
Ha a Mester elégedetlen a tanítvány szorgalmával, előmenetelével, rosszallásának többféle jelét is adhatja, különféle fizikai fegyelnezések formájában.

A Zazen jelentése: „Zen-ülés”. - Gyakorlása egyenlő magával a Zennel. Egyes irányzatokban, mint például a Szotóban, a Zazen maga a Szatori, azaz a Felébredés.
„Célkitűzése” a testi-szellemi összhang megteremtése, visszatérés az Eredeti Tiszta Tudathoz. Ennek megvalósítása a Zazen gyakorlás „céltalan célja.”
Az ülve végzett meditáció, a Zazen során nagyon lényeges a megfelelő testhelyzet felvétele és megtartása, természetesen a helyes légzéstechnikával párosítva. Ez korántsem könnyû feladat: a zafu-n, a tömött fekete párnán fél, vagy teljes lótuszülésben (a. m. törökülésben) egyenes háttal elhelyezkedve (úgy, hogy az orr a köldökkel egy vonalban legyen), az „eget a fejjel, a földet a térddel” kell nyomni. A tekintetet kb. egy méterrel előre kell helyezni, de anélkül, hogy egy pontra rögzülne. A légzésnek nyugodtnak, egyenletesnek és lassúnak kell lennie.
A testtartásra és a légzésre történő teljes összpontosításnak meg kell szakítania a gondolatok és a képzetek folytonos áramlását. Ez a tulajdonképpeni cél, mert ekkor jelentkezik – mintegy magától – az a kívánatos tudati állapot, a hisirjó, amely a természet rendjét, az univerzum mûködésének menetét tükröző egyetemes tudatosságot, világtudatot jelenti.
A fizikai vagy technikai feltételeken túl igen fontosak a lelkiek; Dógen mester szerint a Zazen gyakorlásához feltétlen szükséges az alábbiak megléte: Szegénység, a világtól való elkülönülés, egyszerûség, jóság, a lélek szabadsága, a hagyományokhoz való ragaszkodás, a mesternek való engedelmesség és a közösségi érzés. Vagyis szerinte a zazen csak különleges lelki állapotban, megfelelő feltételek mellett mûvelhető.
Amikora szerzetes koncentrációja a meditáció során ellanyhul, testtartása ellazul, a felügyelő ütéssel figyelmezteti, a keiszaku¬-val, a csak erre a célra használatos hosszú, fegyelmező pálcával. Az ütés azonban nem érheti az illetőt váratlanul, mert a felügyelő előbb megérinti őt a pálcával, s mindketten mélyen meghajolnak egymás előtt, az ütés előtt, mind pedig azt követően, megadván így a kellő tiszteletet.
A fegyelmező ütés előtt a szerzetes ültében előre hajol, és jobb kezét a bal vállára helyezi, hogy a hátára mért ütés véletlenül nehogy a kulcscsontját érje.

A nyugati tudomány az utóbbi évtizedekben törvényszerűségeket fogalmazhatott meg azoknak a kísérleteknek alapján, amelyeket olyan személyekkel végzett, akik járatosak a Zazen művelésében.
Az ún. „normális” Tudatállapotoktól eltérő szellemi szférák vizsgálata létrehozott egyfajta „Tudat-összehasonlító” tudományterületet. –Az álom, az elalvás előtti, az ébredést megelőző, a szuggesztió, az autogéntréning, a hipnózis, a poszthipnotikus szuggesztió stb., olyan Tudatállapotok, melyek összevethetők a a Zazen Tudatállapotával.
Azokat az eredményeket, amelyeket a Zazen gyakorlója elér, minden önkontrollal rendelkező egyén kifejlesztheti magában.


A Zazen gyakorlásakor három fontos tényezőre kell összpontosítani:

A testhelyzet
A lélegzés
A gondolatok feletti uralom

A klasszikus Zazen testhelyzet a lótusz v. féllótusz ülés. A jobb lábfej a bal combon, a bal lábfej a jobb combon fekszik. A lótuszülés a legkiegyensúlyozottabb ülésmód, mert a test három támasztópontja: a fenék és a térdek, egyenlő oldalú háromszöget alkotnak. A fenék alá tömött ülőpárnát helyezünk, így a gerinc deréktáji homorulata elmélyül, a has kidomborodik. A könyök nem feszül a csípőhöz, a karok szabadon hullanak alá. A vállak helyzete hátra s lefelé módosul.
Kezünket, tenyérrel felfelé, a sarkokra illetve az alsó lábszárakra fektetjük, a hashoz érintve. A bal kézfej félig a jobb tenyérben nyugszik. A két hüvelykujj, félkört képezve, hegyükkel összeér. A fej kissé előredől, a képzeletbeli „központi meridián” vonalát követve. A szemek félig zártak, s kb. egy méterre magunk elé nézünk. Pillantani szükség szerint.
A testhelyzet természetesen módosítható az egyéni képességekhez, életkorhoz, kezdő- vagy haladó szinthez igazodva. A lótusz v. féllótusz ülés még gyakorlott Tanítványoknak is próbára teheti az izületeit. Ezért javasolható betegek és kezdők esetében a teljesen lehunyt szemekkel, hanyattfekvésben történő gyakorlás.
A helyiség – a Dodzsó - legyen levegős, kellemes hőmérsékletű – 22-24° Celsius – , félhomályos, gondoskodjunk zavartalanságunkról.

A Zazen légzőgyakorlata: egyszerűségében a legnagyszerűbb! – Miről is van szó?
A légzéstechnika a Zazen esetében a be nem avatkozás technikája. Azaz: A légzés kényszer nélkül funkcionál, a szervezet igényeit követve. Orrunkon keresztül végezzük, s főleg – hetven-hetvenöt százalékban – hasi légzésből áll.
A rekeszizom elernyesztésével illetve összehúzásával belélegzéskor a levegő „beáramlik”, kilégzéskor „kiáramlik”, akár egy megnyitott szelepen. – A légzésfolyamat az első néhány sóhajszerű légvétel után önmagától lassul és válik „életritmussá”. Egy-két hét gyakorlással a percenkénti légzésszám három-négyre mérséklődik. S ez a kb. fél órás Zazen idején automatikusan működik.
Önellenőrzés céljából, a kilégzéseket számoljuk, egytől tízig, s újra kezdjük. A belégzés–kilégzés tartama: egy a három, egy a négyhez aránylik, vagyis a kilégzés jóval hosszabb, mint a belégző fázis. Ez a bolygóideg paraszimpatikus /nyugtató/ funkcióját stimulálja.
Nyugalmi helyzeten az egy belégzéses levegő mennyisége kb. 500-600 ml. Egy átlagos felnőtt tüdőkapacitása „mindössze” 2500-3500 ml. Ez még nem volna baj, ha legalább ezt igyekeznénk gazdaságosan felhasználni. Sajnos többségünk csak piheg, tüdejének jelentős felületét parlagon hagyja, s az lassan visszafejlődik, elsatnyul.
A levegő áramlásának irányát a légnemű halmazállapotra jellemző nyomáskülönbség szabályozza. – A vérben levő széndioxid nyomása erősebb, kifelé törekszik a szervezetből, a külső levegőben levő oxigén pedig, feszültsége folytán, befelé áramlik, nyomul, frissítve a vért, a szerveket.
Az „elhasznált” vér meggyszínű, s a gázcserét követően rózsaszínűre változik. A tüdőből a szívbe, s a főverőéren át szétáramlik a teljes érhálózatba, hogy végül a hajszálerekben, az ún. belső légzés történjék: a vér és a sejtek gázcseréje alkalmával a vér leadja az oxigént és átveszi a széndioxid-tartalmat.
Öt liter vér: ez az a mennyiségű folyadék, amely hozza-viszi az élethez nélkülözhetetlen elemek egy részét. Anélkül, hogy túlzottan elmélyednénk a vegyi folyamatok taglalásában, egyetlen fontos dolgot említenék: egyes szervek, pl. az agy, a belső elválasztású mirigyek, sokkal jelentősebb energiamennyiséget igényelnek, mint más szerveink.
A Zazen természetes, „magától értetődő” légzésmódosulását a vérben halmozódó széndioxid mennyisége szabályozza. A kilégzés elmélyítésével, elnyújtott folyamatával, melyet maga a „belső légzés indukál”, a széndioxid a lehető legteljesebb mértékben távozhat a szervezetből. /Az asztmások esetében jelentkező légszomj nem más, mint a széndioxid felgyülemlése a véráramban. Allergiák kezelésekor, tapasztalataim szerint, szintén a kilégzés elnyújtása, elmélyítése segíthet a tünetek enyhítésében./
A gondolatok feletti uralom megvalósítása következőképpen történik:
A figyelem általában megoszlik a környezeti ingerek és a belső „képvilág” ingerei között. Érzékelés, hatás és feldolgozás zajlik szakadatlanul a tudatunkban.
A fentebb említett „kilégzés-számlálás”, mely szellemünknek egy részét többé-kevésbé leköti: a légzés történéséhez rögzíti, ekként a gyakorlás kiépíti azt a pszichés gátlást, amely a gondolatok csapongását immáron kordában tartja. A Tudat „tudása” két tényezőre összpontosul: a be- és kiáramló levegő érzetére és a számolásos ellenőrzés feladatára.
Értekezésem elején említett tudományos kísérletek, melyeket az utóbbi évtizedek technikája lehetővé tett, több különlegességre hívja fel a figyelmet.
A Zazen gyakorlója kb. 20 százalékkal kevesebb oxigént használ fel, s ugyanakkor 20 százalékkal kevesebb széndioxidot termel. – Mivel gyakorláskor az izmok tónusa nem csökken oly mértékben, hogy ez indokolná a kevesebb energia-szükségletet, a magyarázat: az agy energiaszükséglete mérséklődik jelentősen.
Az anyagcserefolyamat, amint számtalan mérés igazolja, úgyszintén 20-30 százalékkal esik vissza. Felvetődik a kérdés: ez a látszólag egyszerű módszer, a Zazen, milyen mechanizmussal éri el ezt a hatásfokot?
A válasz: a Zazen gyakorlása közvetlenül az idegsejteket és a hormonális háztartást harmonizálja!
Az anyagcsere-funkciót az oxigén elégésével történő irányba módosítja, így mentesítve a szervezetet az oxigénhiányos metabolizmus tejsavképző mellékhatásától.
A gyakorlás alatt a tejsavszint, 100 cm3 vérben, 11.5 mg-ról 8 mg-ra csökken, sőt a 7.5 mg-ot is elérheti. Ekkora tejsavszint-csökkenés semmilyen gyógyszerrel el nem érhető.
A vér tejsavszintje és noradrenalin-állaga felelős az egyén stresszállapotáért, agresszivitásáért, a szív- és érrendszeri panaszok, a cukorbaj, sőt: a rák kialakulásáért is.
A Zazen nem olyan Tudatállapot, amely az ébrenlét és az álom közötti mezsgyén ingadozik. A gyakorló pszichés relaxációja mélyebb, mint a legmélyebb alvásban, s láss csodát: pszichés ébersége fokozottabb, mint a legéberebb ébrenlétben!

A Zazenben „meditáló” nem alkalmazkodik a felmerülő-ismétlődő környezeti behatásokhoz. Érzékeli és felfogja – Tiszta Tudattal – a körülötte zajló eseményeket, de engedi őket elsuhanni, nem vesz részt élményvilágukban.
Felismeri a járókelőket az utcán, de nem elegyedik beszédbe velük. Szükségtelenül. A Zazenben időző reakcióképessége messze felülmúlja az ébrenlét nívóját, tehát a gyakorlót semmilyen meglepetés nem érheti. Az esetleges akciókra idejében s a leghatékonyabban válaszol.
Ismertetem röviden egy indiai buddhista iskolának nyolc napra programozott Vipassana gyakorlatrendszerét. – Véleményem szerint a kezdő ennyi idő alatt csupán a mikéntjét sajátíthatja el a rendszernek, a kívánt eredményt nem érheti el. A Cél sokszor egy élet során is elérhetetlennek bizonyul. A törekvő-gyakorló életforma azonban önmagában is eredmény és gyümölcsöző lehet.

Hallgassuk meg, milyen tanácsot adott Takuan, a Tokugawa-kor ismert Zen-Tanítója, egyik Tanítványának:
„A kardforgatás művészetében a legfontosabb elérni egy olyan mentális állapotot, mely mint Mozdulatlan Bölcsesség ismeretes. Ezt a Bölcsességet intuitív módon lehet elsajátítani, sok gyakorlással.
A „mozdulatlan” nem merevséget jelent, egy kőnek vagy egy darab fának az élettelen merevségét. Ezen a legmagasabb fokú mozgékonyság értendő, egy olyan Központ körül, mely mozdulatlan marad. Ekkor a Tudat eléri gyorsaságának a tetőfokát, s figyelmedet oda irányítja, ahová éppen szükséges: balra, jobbra, minden irányba.
Ha figyelmedet eltereli vagy leköti az ellenfél meglendített kardja, elmulasztod az alkalmat, hogy magad végezd a következő mozdulatot. Habozol, gondolkodsz, s eközben az ellenfeled leszúr  téged.

Ne nyúts neki ilyen alkalmat! – Úgy kövesd az ellenfél kezében a kardot, hogy Tudatodat szabadon hagyod, hogy önmaga végezze az ellenvágást, gondolkodásod belekeverése nélkül.
Mozogj, miként ellenfeled mozog, s ez az ő vereségéhez vezet.”

A zenben a tevékenység teljes súlya a szatorira esik. A szatori a felébredés. Nem megvilágosodás, inkább megvillanás. Egyetlen pillanat elég. Aki ennek az egyetlen pillanatnak tapasztalatából nem tudja az összes következményeket levonni, úgyis menthetetlen. Ha pedig megértette, nyugodtan tovább mehet "teát inni és rizst enni". Az egész zentechnika ennek a szellemi villámcsapásnak szolgálatában áll. Villámcsapás, pedig nem történt semmi. Hui-K'o mester tanítványainak azt mondta: "A zent nem értem és nem tudok nektek erről semmit se mondani, ezért fölösleges, hogy itt oly sok időt töltsetek. Leghelyesebb, ha az egészet önmagatokkal intézitek el". Mire még csak több és több tanítvány sereglett hozzá. Tudósok érkeztek és azt kérdezték tőle: mi a te tanításod, amellyel az embereket megtéríted. "Sohasem volt semmiféle tanításom és senkit se térítettem meg."
"Mi van akkor, amikor a fa elszárad és a levelek lehullanak?"
Ez a tudatállapot a zazen végső pontja. Zazen közben ezt gondolunk, meg azt gondolunk; mindenféle problémáink vannak. De, ahogy folytatjuk zazenünket, elfelejtjük a testünket, kisimítjuk a légzésünket, és, lépésről lépésre, ahogy a gondolatok keletkeznek és elmúlnak, és mi folytatjuk ezt a kisimítást, végre testünk és légzésünk megnyugszik. Elménkben a hullámok és szelek lecsillapodnak. Ez a higgadtság amelyben nincs miről gondolkodni - minden hozzáadott gondolat nélkül - ez a zazen végső pontja.
Mégis, bár ez a zazen végső pontja, ha azt gondoljuk, hogy ezzel végére értünk, egy nagy-nagy csapdába kerülünk, szabadságunkat elveszítve. Csak saját jószerencsénkkel törődve beszűkültek és merevek leszünk. Zazenünk nem a mi személyes boldogságunkat szolgálja; nem szorítkozhatunk csupán ennyire, különben hátat fordítunk a társadalomnak, és csak a magunk személyes boldogságát keressük. Az idealizmus hibájába esünk. Hiába ismerjük meg a zazennek ezt a végső pontját, ez önmagában még nem elég.
Ahogyan Takuan  tanította, az igaz tudatállapot az, amelyben elménk mozdulatlan, nem ragadva meg semminél sem. Míg mindent visszatükröz, ami felbukkan, nem időzik el sehol sem. Ennyiben foglalja össze Takuan Zenji a zazen lényegét. Az, hogy a zazenünk beérett, nem azt jelenti, hogy a semmi fogalmába kapaszkodunk. Ellenkezőleg: igazán teltek és feszesek leszünk, mint egy léggömb, amely a legkisebb érintésre szétrobbanhat. A teltség és feszesség ezen tudatállapotában, telire feszítetten, úgy reagálhatunk a társadalom összes kihívására és súlyos szenvedésére, hogy az nem rángat ide-oda minket. Bejárhatjuk a mennyeket, és bejárhatjuk a földet. Ebben a tudatállapotban, mindezen kihívásokkal találkozva, magunkba isszuk azokat. Ebben a tudatállapotban lenni az igazi zazen, a zen.
Unmon Mester habozás nélkül felelt: "Te magad légy az arany szél!". Testünk és lényünk minden részén - minden pórusunkon - áramoltassuk át ezt az arany szelet. Az arany szél az őszi szél, amely az egeket átjárja a gazdag, teljes szüret idején. Ahogy az összes termény - a rizs és a búza - megérik, és termést hoz, ezek a teli és bőséges, érett növények egy érett arany tengert képeznek a hatalmas kék ég alatt, ragyogóan telve élettel, kiterjedve addig, amíg csak a szem ellát. Az a szél, amely a kék ég alatt az arany tengeren fúj át, az őszi szél, a szüreti szél mindenütt fúj. Ez az érett, bőséges tudatállapot, amellyel Unmon válaszolt. A szerzetes egy kiszáradt tudatállapottal érkezett Unmon Daishihez, amelyben minden élő elpusztult, ahol semmi sem marad életben, és Unmon Daishi így válaszolt, mindezen felülemelkedve: "Te magad légy az arany szél!" Terjedj ki a mennyeken és az egész földön át!
Fogadjuk el az Életet, a Halált, az Újjászületést, a Karmát, a Ki-Energiát és a Szatorit  Önvalónkkal és az Univerzummal egylényegűnek!
Ez minden mondanivalóm.