ÉLET 5 - próza

A Buddha Világa ebben az Itt és Most Világban van.

Tao Seng harmadik teóriája szerint még a Buddhizmusnak ellene szegülő Lény is elérheti a Buddhaságot. Ez logikusan következik korábbi elméleteiből. – Tao Senget emiatt száműzték Nanking-ból, mert vélekedése ellentmondásosnak látszott a Parinirvána Szútrával, miként ez a buddhista szöveg akkoriban ismeretes volt a kínai követők előtt. Amikor a Szútra teljes szövegét lefordították, kitűnt, hogy egyik része megerősíti Tao Seng teóriáját.

Habár Szeng Csao fejtegetéseiben a Kung Cung néven ismert Üresség Tanához közelít, Tao Seng pedig a Sing Cung, vagy Egy-Szellem Tanításához, eredeti látás és láttatás módjukkal előkészítették a talaját a Csan-filozófiának. Szükség volt azonban magukra a Csan-tanítókra ahhoz, hogy ezek a teóriák hatékonnyá terebélyesedjenek.

A Buddhizmus az időszámításunk előtti első században kezdett elterjedni Kínában. Igen nagy hatással volt mind a Taoista Tanítás, mind a Taoista Egyház szervezeti felépítésére. Fejlettebb s intellektuálisan gazdagabb lévén, lényegesen befolyásolta a Taoizmus elméletét, kultusz- és szervezeti formáit, szertartásrendjét.

A Taoizmus viszont elősegítette a Buddhizmus befogadását és elterjedését kínai környezetben. A két Tan között számos rokon vonást találunk. Ez már a Tanszövegek kezdeti fordításakor kitűnt.
A Buddhizmus hatására tökéletesedett a Halhatatlanság keresésének elmélete és gyakorlata, a táplálkozás-kultúra, a légző- és testgyakorlatok. Fokozódott a morális tényezők szerepe. Buddhista mintára alakultak ki a Taoizmus erkölcsi szabályai.

Időszámításunk második évezredének elején a Taoizmusban két erős iskola: a Déli és az Északi jött létre. – Az Északit aszkézis és a külsőségek kultusza jellemezte. A Délit a belső tulajdonságok kiművelése. Ezt a kettősséget is a Csan-buddhizmus példája motiválta.


A késő középkorban a három fő vallás és ideológia – Taoizmus, Konfucianizmus, Buddhizmus – alsóbb rétegeiben egységes vallási-ideológiai szinkretizmus bontakozott ki. A társadalom felsőbb rétegeiben sem mutatkozott éles ellentét a követők elméleti és gyakorlati hozzáállásában. Egyszerre lehet bárki mindhárom követője. A Taoizmus azonban a tömegek előtt minden időben csodaszernek tűnt, és számosan követték Tanításait.

BÓDHIDHARMA

A Csan keletkezésének hagyományos leírása a következő:
Egy alkalommal Sákjamuni Buddha együtt időzött tanítványaival a Keselyűk Hegyén. A Magasztos tanítóbeszéd helyett felmutatta azt a virágszálat, melyet egy világi tanítványától kapott. Egy szó sem hagyta el ajkát.
Egy idő után Mahákaszjápa rámosolygott a Buddhára, jelezvén, hogy megértette Tanítója cselekedetének értelmét. Ekkor a Magasztos így szólott hozzá:
„Birtoklom a legértékesebb kincset, szellemileg és transzcendentálisan, s ezt ebben a pillanatban átnyújtom néked, Ó Tisztelt Mahákaszjápa!”

A Buddhizmust tanulmányozó történészek, bölcselők, rajongók – mindegyik a saját szemszögéből, más és más megközelítésből, de Sákjamuni Buddha Megvilágosodásának pillanatára vezetik vissza a Tan születését. – A Megvilágosodást nem követte azonnali tanítási szándék. Sőt: a Buddha fontolóra vette azt a lehetőséget is, hogy ki sem nyilatkoztatja a Dharmát, az Emberiség éretlensége miatt.
Mindenesetre: a Kinyilatkoztatott Dharma hordozza a továbbfejlődés csíráit, ekként a Csan-bölcseletét is.

A Buddhizmus az i.sz. II. századától, Han Ming-ti Császár uralkodásának idejétől, már rohamosan terjedt a Mennyi Birodalomban. Számos Szútrát lefordítottak kínai nyelvre. A VI. században a Buddhizmus államvallás lett.
A Tanítás Első Pátriárkájának tehát maga a Buddha tekinthető, s a sorban a 28-ik Bódhidharma. – A nyugati időszámítás 52O-ik éve tájékán zarándokolt Kínába a buddhista Tanítás avatott Mestereként.


Bodhidharma királyi családban született, hercegi nevelésben részesült. Elsajátította a fegyverforgatást és a pusztakezes küzdelmet. Szellemi fejlesztését egy buddhista Tanító vezette, a meditációra helyezve a hangsúlyt. Halálos ágyán a Tanító felkérte a herceget, hogy szerte a Világban terjessze a Buddha Tanítását.

Kínába érkezése után első fontos beszélgetését Liang királyával folytatta. A király így szólott Bódhidharmához:

„Uralkodásom alatt felépíttettem számos kolostort, átmásoltattam számos Szentkönyvet, eltartottam számos szerzetest és szerzetesnőt. Mit gondolsz, mennyi lehet az én érdemem?”

„Egyáltalán nincsen érdemed, Uram!”

„Miért nincsen?”

„Mindezek kevéssé értékes tettek. Véghez vivőjüknek biztosítják, hogy újjászülessen a Mennyben, vagy ismét itt a Földön. Ezek még viselik a világiasság nyomait, az árnyékhoz hasonlóan, mely a Lényeket követi. Jóllehet úgy néznek ki, hogy valóban léteznek, nem mások, mint puszta valótlanságok. A valóban tartalmas tett telítve van tiszta bölcsességgel, s természete meghaladja az emberi fogalomalkotást. Nem lehet értékelni világi eredmények segítségével.”

„Micsoda a Szent Tannak az első elve?” – kérdezte a király.

„Beláthatatlan Üresség, Uram, melyben semmi olyasmi nincsen, amit szentnek lehetne nevezni!”

„Kicsoda hát az, aki itt áll most előttem?”

„Nem tudom, Uram!”


A Pátriárka ezután a Wei tartományban, a Shaolin kolostorban telepedett le, s kilenc évig művelte a „fal felé fordulás” meditációját.
A hosszú koncentráció és meditáció megviselte a szerzeteseket, ezért Bódhidharma erősítő gyakorlatokat javasolt erőnlétük gyarapítására. E gyakorlatsorok Jógából és a Vadzsramutti - Gyémánt Ököl - rendszer elemeiből álltak. – Ezekre az alapokra épült és fejlődött a Shaolin Kung Fu számtalan lehetőséget tartalmazó egészségügyi és Harcművészeti gyakorlat-rendszere.

Bódhidharmát egyszer felkereste egy Sen Kuang nevű szerzetes. A Csan Igazságáról érdeklődött nála. A Pátriárka nem hallgatta meg kérését. Egyik este a szerzetes olyan sokáig álldogált egy helyben, Bódhidharma válaszára várva, hogy a hulló hó térdig elborította a lábát. Bódhidharma végül megkérdezte:

„Mit tegyek érted?”

„Azért jöttem, hogy meghallgassam a Te felbecsülhetetlen értékű tanácsaidat. Kérlek, tárd ki a szánalom kapuját, és nyújtsd oda ennek a szegény halandónak a megszabadító kezet!”

Bódhidharma ezt válaszolta:

„A Buddhizmus páratlan doktrínája csak hosszadalmas és szigorú önfegyelmezés után érthető meg. Ha már kiállottuk mindazt, amit a legnehezebb kiállani, s megtettük mindazt, amit a legnehezebb megtenni. A csekély erényű embernek nem adatott meg a megértése. Minden törekvése hiábavaló!”

A szerzetes végül karddal levágta egyik kezét, őszinte kívánságát bizonyítandó, hogy a Pátriárka világítsa meg előtte a Buddha Tanítását.

Bódhidharma erre így szólt:

„Azt nem lehet keresni mások közvetítésével!”

„Lelkem még nincsen megbékítve! – mondta Sen Kuang. – Kérlek, Tanítóm, hogy békítsd meg!”

„Hozd ide a lelkedet, s meg fogom békíteni!”

„Kerestem mindezen években, de még nem sikerült rátalálnom!”

„Lásd, meg van békítve egyszer s mindenkorra!” – fejezte be a Pátriárka a beszélgetést.

Bódhidharma a Buddhizmus megértésének kritériumát az ember szellemi képességeinek a fejlettségében látja. A Buddha ezt így fejezte ki: „Tanításom a bölcseknek szól, s nem az oktalanoknak!”
Buddhista csúcspontját akkor éri el a beszélgetés, amikor a Pátriárka kijelenti, hogy „Azt – mármint a buddhista Tanítás lényegét – nem lehet keresni mások közvetítésével.”

A későbbi Csan-tanítók szerint: „Ha kimondod a Buddha nevét, mosd ki a szádat!”

Midőn Bódhidharma haza kívánt térni szülőföldjére, maga elé hívatta tanítványait, közölte velük elutazási szándékát, s egyben felkérte őket, mondják el, mire jutottak a tanulásban.

Tao Fu tanítvány így szólott:

„Az én értelmezésem szerint az Igazság az állítások és tagadások fölött van, mert ilyen a természete.”

Bódhidharma azt mondta neki:

„Rajtad van az én bőröm.”

Cing Csi szerzetesnő így szólott:

„Ahogy én értelmezem, az Igazság hasonlatos Ánanda szemléléséhez Aksóbhja Buddha Földjét illetően: Egyszer pillantotta meg, és soha többé.”

Bódhidharma azt mondta neki:

„Rajtad van az én húsom.”

Tao Ju tanítvány így szólott:

„Üres a Négy Elem, s az öt Szkandha nem létezik. Nincsen olyan dolog, amit valóságosnak lehetne felfogni.”

Bódhidharma azt mondta neki:

„Benned vannak az én csontjaim.”

Sen Kuang következett. Tisztelettel meghajolt Tanítója előtt, és szótlanul állva maradt.

Bódhidharma kijelentette:

„Birtokolod lényemnek lényegét!”

A Huszonnyolcadik Pátriárka éltének alkonya éppoly homályba vesző, mint általában egész világi szereplése. Dharmának szentelt élete azonban bővizű volt és medrében messze futó - ebben megegyeznek a krónikások.

HUI NENG


Hui Neng 638-ban született Hszin-csou-ban, Kína déli részén. Fiatal korában munkára kényszerült. Apja korai halála után neki kellett gondoskodnia édesanyjáról. – Egy napon, amikor szokásos tüzelő-árusítását végezte, meghallotta, hogy valaki a Vadzsracsedika Szútrát szavalja.
Ez a valaki Hung Jen volt, az Ötödik Csan-pátriárka.

A hallottak annyira lenyűgözték Hui Nenget, hogy elhatározta: a buddhista Tanítás elsajátításának szenteli életét. Elegendő pénzt gyűjtött ahhoz, hogy távollétében édesanyja ne szenvedjen hiányt. Ezután az Ötödik Pátriárka elé járult.

Hung Jen megkérdezte tőle:

„Hova valósi vagy, és mit keresel itten?”

„Hszin-csou-béli paraszt vagyok, és Buddha akarok lenni!”

„Tehát déli vagy – folytatta Hung Jen -, s a déliek nem birtokolják a Buddha tulajdonságait!”

„Létezhetnek déliek meg északiak – válaszolta Hui.Neng -, de tehetünk-e ilyen megkülönböztetést, amikor a Buddha-természetről van szó?”

Nyolc hónapja dolgozott már Hui Neng a kolostorban. A legalantasabb munkákat végezte. Egyszer az Ötödik Pátriárka kijelentette, hogy ki szándékozik választani szellemi utódját.

Az egyik tanult szerzetes, Sen-hsziu nevezetű, aki pályázott a vezetői tisztségre, a következő verset írta:



„A Bódhi-fához hasonló a test,
És ragyogó tükörhöz a lélek.
Gondosan tisztítgatjuk mindig őket,
Hogy portól óvjuk mindkettőjüket.”

Hui Neng az alábbi verset írta:

„Bódhi-fa sem létezett elsődlegesen,
S nem létezett semmilyen tükör sem.
Mivel előbb semmi sem létezett,
A por ugyan micsodára eshet?”

Sen-hsziunak a verse a Buddha-szellemet hangsúlyozza, s ekként kötődik Tao Seng teóriájához, amelyben a Buddha-természet áttekintését tartja elsődleges fontosságúnak
Hui Neng költeménye a Szeng Csao filozófiájában kifejtett Wut vagy Nem-lényt tartja központi Lényegiségnek, s ez által az Üresség Iskolájához csatlakozik.

Az Ötödik Pátriárka tanácsára Hui Neng visszavonult egy kolostorba, s csak harminckilenc évesen kezdte meg nyilvános tanítói szereplését. 676-ban, a Tang-dinasztia uralkodása alatt, a Kuang kerületi Fa-hszing kolostorba ment, s a kolostor szerzetes-főnökének a kérésére, röviden összefoglalta a Buddhizmus Tanításáról alkotott véleményét:

„Az én Tanítóm nem rendelkezett valami különleges tudománnyal. Ő egyszerűen kiemelte annak szükségességét, hogy a saját erőfeszítésünkkel tekintsük át Öntermészetünket.
Mindaz, amit néven lehet nevezni, dualizmushoz vezet, s a Buddhizmus nem dualisztikus. A Csan célja, hogy hatalmat szerezzen az Igazság e nem-dualitása fölött.  A Buddha-szellem, melyet mindannyian birtokolunk, s ennek áttekintése, amelyet a Csan végez, nem osztható fel olyan ellentétekre, mint Jó és Rossz, Örökkévaló és Időleges, Anyagi és Szellemi.”

Hui Neng az Elmélyedésről így nyilatkozott.
„Tudatod legyen a Térhez hasonlatos, mégse jelentkezzék benne az Üresség gondolata. Nem lesz meggátolva az Igazság hatékonysága. Cselekvésed ártatlan szívből fakad, tanulatlan és bölcs nálad egyformán jár. A Szubjektum és Objektum elveszíti különbözőségeit, Tartalom és Forma eggyé válik. Ha ekként megvalósítod az Abszolút Egység Világát: elérted az Örök Szamádhit.”
Hui Nengnek az Elmélyedésről s annak gyakorlásáról alkotott véleményét nagyszerűen illusztrálja az alábbi két költemény párhuzamba állítása:

Wo-luan szerezetes ezt írta:

„Én, Wo-luan, ismerem az eszközt,
Amellyel eltörölhetem minden gondolatom.
Az objektív Világ többé nem nyugtalanítja az Elmét,
S Megvilágosodásom napról napra mind érettebb.”

Hui Neng a következőket írta:

„Én, Hui Neng, nem ismerek semmiféle eszközt,
Gondolataim nincsenek eltörölve.
Az objektív Világ szüntelenül nyugtalanítja az Elmét,
S mi haszna van a mind érettebb Megvilágosodásnak?”

A Buddhizmus Csan Tanítása szerint: Önmagunk megismerése a fontos, Önnön Teljességünknek tudása, s nem a dolgok s a külvilág feltérképezése. – Önlényünk felfedezése ugyanis eredményezi a „külső valóság” felfedezését, megértését, a Helyes Felismerés és Helyes Elmélyedés Ösvényén haladva. E kettő között szükségszerűen jelen van a Nemes Nyolcrétű Ösvény további hat lépcsőfoka:
Helyes Gondolkodás, Helyes Beszéd, Helyes Cselekvés, Helyes Életmód, Helyes Elmélkedés.

Hui Neng hetvenhat esztendős korában távozott, „az inkarnációs-mező Tudat-hálózatára” térvén. Eközben a hatalmas Tang-dinasztia békességben uralkodott, s a kínai kultúra elérte fejlettsége tetőfokát addigi történelme folyamán.

A Buddha így szólott a Gyémánt Szútra 26-ik versében:

„Aki látni vél engem valamilyen alakzatban,
Vagy hallani vél engem valamely hang alapján:
Az régóta tévutat követ –
Nem képes fölismerni a Tathágatát.”

LIN CSI (Ji-hszüan), eltávozott 867-ben

Nanhuan faluban született. Több Mesternél tanult, végül Huang-po Mester kolostorába vonult.
Visszatérve szülőhelyére, egy Lin Csi – „Révház” – nevű kolostorban telepedett le.

LIN CSI IDÉZETEK


„A Buddhaság, Tanítványaim, nem a szerencse dolga! – Sem kártyán, sem kockajátékon nem nyerhető el. Sem az út porában, sem a szekrényben nem található.” (...)

„A Buddhákat nem változtatja meg a Buddhaság. Úgy beszélnek, járnak, mint bármelyik szerzetes. Szavaikban, mozgásukban nincsen semmiféle keresettség, utánzás. Örökös nyugalomban élnek.
Nem szaladgálnak kolostorból kolostorba, s nem árulják a Tanítást portékaként. A Buddhák életében nincs fáradozás. Nincs erőfeszítés, nincs önáltatás.”

„Sem a Ti fizikai testetek, sem a gyomrotok, sem a májatok, sem a vesétek, sem az Univerzum Üressége nem tekinthető a Dharma hirdetőjének, sem annak, aki azt meghallgatja. – Ki az tehát, aki mindezt felfogja? – Ő az, aki itt áll előttetek, Teljesség-tudatú, oszthatatlan, magányos ragyogásban. Ő tudja csupán, hogyan szóljunk a Dharmáról, s hogy miként hallgassunk róla.
Hogyha ezt áttekintitek, semmiben sem fogtok különbözni a Buddhától, sem a Pátriárkáktól. Aki ezt megérti, annak Létezése örök.” (...)

„Ó, Útnak Követői! – A Szellem formátlan, mindenüvé kiterjedő. Szemmel lát, füllel hall, orrával érzi az illatot, szájával beszél, kezével megragad s lába viszi a Világban.
Az, aki ebben a pillanatban itt áll előttetek, tündöklően, magányosan és tökéletes Öntudattal tartja ezt az előadást a Dharmáról – ez az Ember sehol sem tartózkodik, nem ragaszkodik semmihez. Ő a maga Ura a Három Világban. Belemerészkedve minden szituációba, megkülönbözteti őket egymástól – Ő folytonosan az, Aki - a kezdetnélküliségtől kezdve.
Ő bárhová eljuthat, beutazhatja a Világtereket, taníthatja a Lényeket – anélkül, hogy egy percre kilépne Önmagából. Bárhová tér is, tiszta marad. Fényessége elhatol mindenüvé, s tízezer dolog számára Egyet jelent.” (...)

„A Buddha, megjelenve a Világban, forgásba hozta a Tan Kerekét, majd a Nirvánába távozott. – Mi, egyszerű halandók, azt vártuk volna, hogy örökké velünk maradjon. Mégis: az Ő jövetelének nincsen kezdete, távozásának nincsen időpontja.” (...)

„A Buddhát az teremti meg, aki semmitől sem függ. Amikor megértődik az, aki semmitől sem függ, bebizonyosodik, hogy a Buddha felfoghatatlan. – Aki ezt felfogja, birtokolja a Valódi Tudást.
A Buddhának a Tanítása is szavakból tevődik össze, tehát nem maga a Valóság. Azok a Tanítványok, akik ezt nem értik meg, arra törekednek, hogy értelmet leljenek a szavakban és kifejezésekben. S mert mindannyian függenek valamitől, belebonyolódnak az Oksági Láncolatba, s nem kerülhetik el a Születés és Halál Körforgását a Három Világban.
Ha meg akartok szabadulni a Születéstől és Haláltól, jövéstől és távozástól, s hogy eltépjétek a ragaszkodás kötelékeit, fel kell ismernetek az Embert, aki ebben a pillanatban tartja és hallgatja ezt az előadást a Dharmáról. – Ő az, akinek nincsen formája és arculata, sem gyökere, sem törzse, s aki állandó tartózkodási hely híján, telítve van aktivitással.
Ő a kellő percben reagál minden lehetséges helyzetre, betölti a Teret tetteivel, s mégsem jön vagy távozik. Amint keresni kezditek, Ő már nincs sehol. Minél közelebb kerültök Hozzá, Ő annál távolabb tevékenykedik. – Az Ő neve: Örök Titok.” (...)

„Azoktól, akik az Utat tanulmányozzák, azt kérem, hogy bízzanak magukban. Ne kutassatok Önmagatokon kívül. Ha nem így tesztek, a világi dolgok elfordítanak benneteket a helyes Ösvényről, s nem lesztek képesek megkülönböztetni a Jót a Rossztól.

Léteznek Buddhák és Pátriárkák. Ők mindannyian oktatnak, ez azonban csak szóbeli cselekvés az Igaz Dharma túloldaláról. Hogyha valaki elébetek tár egyetlen olyan szót vagy kifejezést, amely a kettősséget támogatja, azonnal megzavarodtok, gyanakvóak lesztek. Nem tudva, mi tévők legyetek, ismerőseitekhez és barátaitokhoz futtok segítségért, perlekedve az egész Világgal. – Pedig az erős jellemű Embernek nem szabad az idejét szócsépléssel és meddő vitákkal fecsérelnie.
Én, aki itt állok előttetek, egyáltalán nem tisztelem a szerzeteseket és szerzetesnőket. Bárki jelenjen is meg előttem, tudom, hogy honnan jön. Bárhogyan mutatkozzék is be, tudom, hogy megváltoztathatatlan, mert egész Lénye a szavakon, kifejezéseken, szempontokon alapszik. Ezek pedig illúziók és látomások.
Csupán azt az Embert látom benne, aki minden helyzet Ura és Parancsolója. – Ő a rejtélyes témája a Szentiratoknak. A Buddha-állapot nem nyilváníthatja ki magát ilyennek. Az Út Független Embere teremti meg ezt a Léthelyzetet.
Ha felkeres egy Ember, és a Buddháról kérdez, én a Tisztaságra utalva válaszolok néki.
Ha felkeres egy Ember, és a Bódhiszattvákról kérdez, én a Részvétre utalva válaszolok néki.
Ha felkeres egy Ember, és a Megvilágosodásról kérdez, én a Szépségre utalva válaszolok néki.
Ha felkeres egy Ember, és a Nirvánáról kérdez, én a Nyugalom Méltóságára utalva válaszolok néki.
Számtalan helyzet adódhat, de az Ember nem változik. Megmondatott: - A Személyiség magára ölti környezetének alakzatait, miként a vízben különféleképpen tükröződik a Holdnak képmása.”

„Mi a Dharma? – Semmi egyéb, mint: Szellem! - Szellem, amelynek nincsen Formája, s amely betölti a Világteret, tevékenysége mégis a szemünk előtt zajlik. Az emberek nem hisznek ebben. Megkísérelik néven nevezni, azt gondolva, hogy a Buddha-Dharma az elnevezésekben rejlik. Mily távol vannak ezek a Céltól! Az Ég és a Föld távolságára.
Ó. Útnak Követői! – Miként vélekedtek, mire vonatkoznak az én beszédeim? – A Szellemre vonatkoznak, amely áthatja a tanulatlanokat, áthatja a bölcseket, a tisztátalanokat és tisztákat – azokat is, akik e Világból valók, s azokat is, akik nem e Világból származnak.
Útnak Követői! – Ti nem vagytok sem tudatlanok, sem bölcsek, sem e Világból valók, sem ettől elkülönültek. Ti nevezitek néven a világi és a világon kívüli dolgokat, a tudatlanokat s a bölcseket. Sem az, aki e Világból való, sem az, aki nem, sem a bölcs, sem a tudatlan nem nevezheti néven azt az Embert, aki itt áll előttetek!
Ó, Útnak Követői! – Rajtatok múlik, hogy elfogadjátok és alkalmazzátok ezt az Igazságot. Ne kötődjetek a nevekhez. Az Igazságot titokzatos témának tekintsétek.” (...)

„Az erős jellemű Embert senki sem képes tévútra téríteni. Bármerre menjen, Ő a maga Ura. Bármit tesz is, az helyes és jó. Amint a legapróbb kételkedés jelentkezik, az Elmébe rossz szellemek költöznek. Amint egy Bódhiszattva kételkedni kezd, alkalom adódik a Születés és a Halál Ördögének a cselekvésre. – Ne engedd, hogy a Tudatod megzavarodjék, ne vágyakozz a külvilág dolgaira.
A Létkörülmények és történések legyenek megvilágosítva. Nektek csupán bíznotok kell abban a Személyben, aki ebben a pillanatban, itt és most, cselekszik!
Midőn Elmétekben megszületik egy gondolat, létrejön a Három Világ, a Hat Érzékszervünk Világtere. Ha reagáltok a történésekre, mi hiányozhat nektek?
Villámként hatoltok be a Tisztátalanságba s a Tisztaságba, Maitréja Buddha Tornyába, a Három Szemű Földkerekségbe.” (...)

„Ó. Útnak Követői! – Valóban nehéz következetes maradni a törekvésben. A Buddha-Dharma látszólag sötét, átláthatatlan. De ha megértitek, oly könnyűvé lesz, mint tollpihe a szélben.
Egész nap beszélek az embereknek a Dharma Lényegéről, mégsem fogják föl szavaim jelentését. Hiányzik a bizalmuk, ezért különböző nevek és szavak alapján próbálják megérteni. Ötven évet elpazarolnak, vonszolva élettelen testüket ajtótól ajtóig. Fejveszetten rohangálnak ide-oda, cipelik gyöngeelméjű tanítóik szavaival megtöltött szatyrát a nyakuk köré hurkolva.
Amidőn azt hirdetem, hogy a Dharma sem létezik mindaddig, amíg a külvilágban keresitek, Tanítványaim, Ti sem értetek meg engem. Azonnal elkezdetek a fal felé fordulva meditálni, mozdulatlanságba dermedve. Úgy vélitek, hogy ez buddhista tradíció, amelyet a Pátriárkák is alkalmaztak.
Óriási hibát vétetek!
Hogyha azt gondoljátok, hogy a mozdulatlan tisztaság az, amit Tőletek kérek, megmutatjátok Nem-tudásotok sötétségét. Egy régi Tanító így vélekedett: - A mozdulatlanság a legfélelmetesebb szakadék. Itt valóban van mitől rettegnie az embernek!
S ez éppen az, amiről az előbb szóltam. – Ha azonban a Mozgást tartjátok helyesnek, az egész növényvilág ismeri a mozgékonyságot. Ám ezt nem nevezhetjük Tao-nak. A Mozgás a Szél tulajdonsága, a Mozdulatlanság a Földé. Egyiküknek sincsen saját Egója.
Ha megpróbáljátok megérteni, mi az Egó, az Én, amíg mozgásban van – Ő mozdulatlanná dermed. Ha mozdulatlanságában vizsgáljátok, Ő azonnal mozgásba lendül. – Hasonlatos Ő a halacskához, amely szabadon úszkál a mélyben, a háborgó hullámok alatt.
Ó, Útnak Követői! – A Mozgás és a Nem-mozgás két arculata az Ember Énjének, ahogyan Őt objektívan értelmezzük. – Egyedül az Út Gyermeke (Tao-jen) az, aki nem függ semmitől: szabadon hasznosítja a Valóság kettős arculatát. Egyszer mozog, másszor nyugalomban honol.
A Dharma, a Valóság, az Én, a Tao – akár a villámcsapás vagy egy szikra: mely kipattan, ha kalapács sújt az üllőre: Egy pillanat alatt születik, és elenyészik.
Az Ürességbe révedve, a Tanítvány mindent elveszít. Ha megkísérelitek értelemmel felfogni a Dharmát, kisiklik kezetekből. Egyetlen gondolat felbukkanásával Ő hátat fordít nektek.
Az, aki tud, megérti, hogy a Dharma itt van, itt – előttünk hever.
Ó, Útnak Követői! – Ügyeljetek arra, hogy az öltözékről ne vélekedjetek úgy, hogy az a Valóság. Az öltözéket az Ember ölti magára: a Tisztaság, a Nem-tudás, a Megvilágosodás, a Nirvána, a Pátriárkák és a Buddha öltözékét! – Tanítványaim, ezek csupán szavak, semmivel sem különbek azoknál az öltözékeknél, amelyeket naponta váltogatunk.” (...)
„Külsőleg a hangok és a szavak, belsőleg a gondolatok hullámzása történik. Gondolkodunk, érezünk – s mindez csupán öltözék, melyet magunkra öltünk. Ne essetek abba a hibába, hogy az öltözéket, amelyet az emberek viselnek, tekintsétek a Valóságnak! – Ha így tennétek, még ha számtalan Világkorszak múlik is el fölöttetek, mindössze az öltözékek szakértőivé váltok – semmivel sem értékesebb Törekvővé." (...)

„Ó, Útnak Követői! – Mit keresgéltek oly mohón, vándorolva egyik helyről a másikra? – Csak lúdtalpat szerezhettek szorgoskodásotokkal.
Nem létezik olyan Buddha, akin uralkodhatnátok, téves tanításokat követve!
Nem létezik olyan Tao, olyan Megvilágosodás, melyet elérhetnétek meddő próbálkozásotokkal!
Nem létezik olyan Dharma, melyet megvalósíthatnátok véges cselekvéseitekkel!
Amíg a külvilágban keresitek a Buddhát, sohasem fogjátok Őt megérteni. – Ha tudni szeretnétek, milyen is a Ti Öntermészetetek, azt mondanám, hogy se nem egységes, se nem elkülönült mások Öntermészetétől.
Ó, Útnak Követői! - Az Igaz Buddhának nincsen arculata. Az Igaz Tao anyagtalan. Az Igaz Dharmának nincsen alakzata. – Azok az Elmék, melyek képtelenek ezt felfogni: a Karma Törvényének a Kiszolgáltatottjai!”

Elérkezettnek látom az időt, hogy bemutassak néhány klasszikus Zen-kóant. – A Kóan nem rejtvény, mely racionális megoldásra vár. Kóanná kell válnunk magunknak is.
A Kóan, kínaiul Kung-an, jelentése, értelme világos azok előtt, akik mentesek a kettősségtől, a megkülönböztető fogalomalkotástól. . Amíg a Tudat vendég csupán és nem házigazda a saját házában, a Kóanok érthetetlenek maradnak számára.

Mesteremnek, Láma Dharmakirti Padmavadzsrának, Dr. Hetényi Ernőnek a fordítása alapján, Genró és Nyogen Szenzaki Zen-mesterek Tanításaival összhangban, állítottam össze és ún. „Megközelítésekkel” láttam el ezt a gyűjteményt.
Indokoltnak vélem a „megközelítés” magyar kifejezés használatát az egyes Kóanok „jelentésének”, „értelmének” a feltárására irányuló „magyarázatok” megnevezésére. Egy-egy Megközelítés egyike csupán a Kóanra vonatkoztatható végtelen számú értelmezhetőségnek.

Első Kóan
Manydzsúsrí a kapu előtt

Egy napon Manydzsúsrí ott álldogált egy kapu előtt.
A Buddha megkérdezte:
„Manydzsúrí, Manydzsúsrí, miért nem lépsz be a kapun?”
„Semmit sem látok e kapun kívül. Miért kellene hát belépnem?” – válaszolta Manydzsúsrí.

Megközelítés:
Manydzsúsrí a Buddha-Bölcsességet megszemélyesítő Bódhiszattva. Oroszlánon lovagolva ábrázolják, kezében kard és könyv.
A Kóanok és más Zen-történetek a Létezés kihívásaival foglalkoznak – megoldandó a mindennapi élet problémáit, szituációit.
A kettősség illúzióját oldja fel a fenti Kóan. – „Semmit sem látok valamin kívül, miért kellene belépnem a valami világába?” Hiszen a „kint” és a „bent” Szamszára-i fogalmak csupán.
Manydzsúsrí Bódhiszattvát követve, elsimulnak az ellentétek, megszűnik a nézeteltéréseket eredményező, különféle vélemények, szempontok harca. – Ő a Béke Bölcsességének Útmutatója.

Második Kóan
Lo-san avatóbeszéde

Min-wang Mester egy kolostort emeltetett Lo-san számára. Az építkezés befejeztével, arra kérte Lo-sant, hogy tartsa meg avatóbeszédét.
Lo-san, a kolostor vezetőjeként, helyet is foglalt a főhelyen, és ennyit mondott:
„Béke veletek!” – s visszavonult szobájába.
Min-wang Mester utána ment, s így szólt hozzá:
„Maga a Buddha sem tarthatott volna különb avatóbeszédet annál, amit Te előadtál!”
„Azt hittem, nem értetted meg a Tanítást – válaszolta Lo-san. – Ám látom, hogy a Zen nem ismeretlen előtted!”

Megközelítés:
A két Mester a nyugati időszámítás 8-ik századában élt. – A buddhista templomokban van Buddha-szobor, esetleg festmény, az oltáron. A Zen-templomokban a Mester foglalja el a Buddha helyét, a nemzedékeken keresztül örökölt köntösben.
A tömör avatóbeszéd arra buzdít, hogy töltsük időnket elmélyedésben, s ne fecséreljük holmi fecsegésre, terjengő méltatásra!
„Béke veletek!” – minden Tanítóbeszéd lényege.

Harmadik Kóan
Nan-csüan Buddha-szobra

Liu-kéng ezzel a kérdéssel fordult Nan-csüanhoz:
„A házamban őrzök egy hatalmas követ. Az a szándékom, hogy Buddha-szobrot faragok belőle. Mit gondolsz, képes vagyok-e ennek megvalósítására?”
„Igen, képes vagy rá!” – felelte Nan-csüan.
Liu-kéng ismét szólott:
„Esetleg nem lennék képes erre?”
„Nem, nem vagy képes rá!” – válaszolta Nan-csüan.

Megközelítés:
A kérdező a Buddha-fokozat elérésének lehetősége után érdeklődik. Azonban, ha az Ember Buddha-szobrot készít, nem törődhet mások véleményével, igenlésével, tagadásával.
Az önbizalom egyik legfontosabb erényünk az utunk során. E nélkül elbizonytalanodunk, lelkesedésünk alábbhagy, vésőnk éle kicsorbul. - Soha nem készül el a Szobor.

Negyedik Kóan
Cao-csou betakarja a fejét

Egy szerzetes, midőn belépett Csao-csou szobájába, a Mestert a fejére terített köntöse alatt találta. A szerzetes azonnal visszafordult.
„Testvérem – szólott ekkor Csao-csou -, nehogy azt találd mondani, hogy nem akartalak Zazenre bocsátani!”

Megközelítés:
A Tanítvány kérdéssel fordulhat Mesteréhez. Jogosan lép be annak szobájába, visszahúzódása azonban esetünkben a Tanítvány éretlenségét jelzi.
Csao-csou szavakkal is megerősíti azt a szándékát, hogy ő kész oktatni a belépőt – sőt: a fejére borított köntös alatti üldögélés szemléltető előadás volt a Dharmáról.
A Gyémánt Szútrában olvassuk:
„Ha valaki azt mondaná, hogy a Tathágata olyan valaki, aki jön vagy távozik, ül vagy fekszik, akkor nem fogta fel Tanításom értelmét. Miért? – Mert a Tathágata nem jön sehonnan, nem távozik sehová – ezért nevezik Tathágatának!”

Ötödik Kóan
Szan-séng Tanítványt fogad

Szan-séng egy alkalommal így szólt szerzetestársához:
„Ha Tanítvány érkezik hozzám, elébe megyek, anélkül, hogy szándékomban állana segíteni rajta.”
Egy másik szerzetes, Hszing-hua, meghallván ezt a kijelentést, így vélekedett:
„Ha Tanítvány érkezik hozzám, csak ritkán megyek elébe. Ha azonban így cselekszem, kész vagyok segíteni rajta.”

Megközelítés:
A Buddhizmus és a Zen tagadó formában nyilatkozik a Valóságról. – Lin-csi,  a Tang-korszak Zen-mestere, 867. jnuár 1O-én távozott e világból. Halála előtt ezt mondotta:
„Távozásom után el ne pusztítsátok Zenemet. Őrizzétek a Tanítást!”
Szan-séng, Tanítványainak egyike, megkérdezte Lin-csit:
„Ki merészelné a Zenedet elpusztítani?”
„Ha valaki a Zen lényegéről kérdez, mit mondanál neki?” – kérdezett vissza a Mester.
Szan-séng fölkiáltot:
„Hó!”
Lin-csi elégedetten bólintott, s megjegyezte:
„Ki gondolná, hogy e vak szamár a Zenemet elpusztí1thatná?”
A nem-segítés a legjobb segítés. Igenlés tagadás nélkül: veszélyes. Tagadás  igenlés nélkül: megkövülés.

Hatodik Kóan
Pai-jün – fekete és fehér

Pai-jün a Szung-dinasztia Zen-mestere volt. Egyszer az alábbi verset írta:
„Ahol mások időznek,
Ott nem időzöm.
Ahová mások tartanak,
Oda nem utazom.
Nem jelenti mindez
Mások társaságának
Az elutasítását:
Elválasztani kívánom
A feketét és a fehéret.”

Megközelítés:
Az Egység különbözőség nélkül: nem valódi Egység. A különbözőség Egység nélkül: nem valódi különbözőség.
A hullámok egyetlen Óceánnak a részei, a harmatcsöppekben csilingelő Holdnak a képmása egyetlen égitestnek a tükröződései.
A Zen se nem igenlés, se nem tagadás. – Mások társaságának az elutasítását ez nem jelenti, csupán el kell különítenünk egymástól a fehéret és a feketét. – Mit eredményez ez?

Önlényünk színtelenségét.

Hetedik Kóan
Ta-cu belső kultúrája

Ta-cu egy alkalommal így szólott a szerzetesekhez:
„Testvéreim, jobban teszitek, ha egy lábnyira önmagatokba haladtok, mint ha tíz lábnyira kifelé terjesztenétek a Dharmát! Egészen aprócska belső kultúra hasznosabb minden terjedelmes tanítóbeszédnél.”
Ezt a kijelentést meghallván, Tung-san Mester a következőket fűzte hozzá:
„Amiről beszélek, arról nem tudok meditálni. Amiről meditálok, arról nem tudok beszélni.”

Megközelítés:
Huan-csung Mester (78O – 826) a Ta-cu hegység egyik kolostorába élt. Tartózkodási helye után kapta a nevét.
Ta-cu a Nem-tudástól való megszabadulásra ösztönöz, míg Tung-san arra figyelmeztet, hogy eközben önmagunkról se feledkezzünk meg.  
Ha valaki csupán elismétli a Dharmát, olymódon, ahogyan azt Mesterétől tanulta – meghamisítja a Dharmát!

Nyolcadik Kóan
Csao-csou látogatásra készül

Csao-csou egy hegyi kolostor meglátogatására készülődött. Egyik szerzetes egy költeményt írt, s átnyújtotta neki:
„Nem szent hely minden kék hegy?
Miért ragadsz vándorbotot,
Mi célja Ciang-liangot fölkeresni?
Ha oroszlán jelen a felhőn,
Az mindenképpen rossz előjel.”
Csao-csou elolvasta a költeményt, majd megkérdezte:
„Mi az igazi szem?”
A szerzetes nem válaszolt.
Megközelítés:
A Tang-korszakból való egyik kínai költemény így hangzik:
„Minden hegy Manydzsúsrí temploma:
A kékek a távolban és a zöldek a közelben.
Mi haszna a Ciang-liang csúcsát meghódítani?
Manydzsúsrí aranyoroszlánon ül.
A Tanítvány szemében minden csupán látszat.
Ebben rejtezik az Ő üdvössége.”

Avalókitésvara Bódhiszattvának ezer szeme van. Melyik az igazi?
Válaszolj, Tanítvány: Mi az Igazi Szem?!

Kilencedik Kóan
Lin-csi fenyőt ültet

Egy napon Lin-csi fenyőt ültetett a kolostorkertben. Arra járt Huang-po, s így szólt:
„Oly sok gyönyörű bokor virul kolostorunk körül! Miért még ez a fa is?”
„Két okból! – válaszolta Lin-csi. – A fa örökzöldje még üdébbé varázsolja kolostorunkat, azon felül védelmezni fogja az utánunk itt  lakó szerzetestársainkat.”
„Önbizalmad nem tetszik nekem!” – mondta Huang-po.
Lin-csi nem figyel, hanem maga elé mormogta:
„Készen vagyok!” – s alaposan ledöngölte a földet a facsemete körül.
„Általad marad fenn a Tanítás!” – tette hozzá Huang-po.
Megközelítés:
Fát ültetvén, Lin-csi a Dharma erdejét szaporította.
A túlzott önbizalom sem áldásos állapot, a kishitűség azonban bizonyosan visszaveti azt, akiben eluralkodik.
A Buddhizmus a Középút Tanítása.
Harmóniában lenni Önmagunkkal és a Világgal – belső és külső Életterünkkel.
A Kozmikus Harmónia a Zen-tanítás létjogosultságának és fennmaradásának a letéteményese.

Tizedik Kóan
Nan-csüan buddhista kora

Nan-csüan egy alkalommal késve érkezett az étkezéshez. Tanítványa, Huang-po, aki szerzetesvezető volt, elfoglalta Mestere helyét az asztalnál.
Nan-csüan így szólt:
„Ez a hely a kolostor legidősebb szerzetesét illeti meg. Milyen idős vagy buddhista értelemben?”
„A történelem előtti Buddha idejéből származom!” – felelte Huang-po.
„Ebben az esetben az unokám vagy! – mondta Nan-csüan. –Távozz erről a helyről!”

Huang-po átadta helyét a Mesterének, ám közvetlenül mellette foglalt helyet.

Megközelítés:
Buddhista korunk a Felszenteléstől kezdődik.  A történelem előtti Buddha idejére történő utalás jelentőség nélküli, ha emlékezünk arra, hogy buddhista értelemben maga Sákjamuni Buddha, az úgynevezett „Történelmi Buddha” sem járt soha a Földön, nem hirdette a Dharmát! – Buddhista korunk a Téridőtlenség vákuummezejéből sarjad, folyamatosan születésben-elhalásban. Ez a tény azt jelenti, hogy életkorunk Végtelen, mind a Múlt, mind a Jövendő irányvonalában.
Nan-csüan ennek megfelelően az Öröklétben időzik. Ezért szólította fel Huang-pot, hogy adja át neki a helyét.
Huang-po sem térhetett vissza eredeti ülőhelyére, mert ez a cselekvés ellent mondott volna a Zen Szellemének. Mestere mellett helyet foglalva, a helyzet ura maradt.

Tizenegyedik Kóan
Hszüeh-féng szentsége

Egy szerzetes ezt kérdezte Hszüeh-féngtől:
„Hogyan válhat valaki szentté?”
„Nem csupán együgyűsége segítségével!” – válaszolta a Mester.
A szerzetes tovább kérdezett:
„Ha valaki Önmagát feledi, válhat-e ily módon szentté?”
„Hogyha ez az önfelejtés csupán Önmagát érinti, talán...”
„Mi történik vele azután?” – kérdezte ismét a szerzetes.
„Egyetlen méh sem tér vissza az elhagyott méhkashoz!” – válaszolta a Mester.
Megközelítés:
Egy másik Kóan vizsgálatával némileg rávilágíthatunk a fentiekre:
Egy szerzetes megkérdezte Mesterétől:
„Mi a Zen?”
„Cin!” – felelte a Mester.
A „cin” (tsin) kínai kifejezés. Jelentheti: anya, apa, én, bizalom, s igeként jelenheti: szeretni, jól ismerni, érteni.
A méh soha sem tér vissza az elhagyott kashoz. Szellemünk örökléttől öröklétig vándorol, ragaszkodástól mentesen. Aki magát a Szellemet ismeri meg – elérte Önmagát. Feladja még az „Én-nélküliség” képzetét is.
Méhecskeként elfoglalja az Örök Szabadság Kasát.
Élete maga a Zen. – A „Cin!”

Tizenkettedik Kóan
A kiszáradt folyam

Egy szerzetes megkérdezte Hszüeh-féngtől:
„Ha a Zen öreg folyama kiszárad, s csöppnyi víz sem marad benne, mi az, ami látható lesz a medrében?”
Hszüeh-féng így felelt:
„Ott marad a végtelen víztömeg, amely láthatatlan!”
„Miként ihatunk ebből a vízből:” – kérdezte a szerzetes.
„A szád igénybevétele nélkül kortyolhatsz belőle!”

Megközelítés:
Életünk „elveszítése” illuzórikus személyiségünk feladását jelenti.
A feneketlen víztömeg láthatatlan azok számára, akik gondolataik által gúzsába kötött bokával kísérelnek meg elvánszorogni a Nagy Folyam partjára.
Amíg a Zen egyetlen csöppje csillámol a napfényben, a Folyam nem szárad ki.
Amíg egyetlen Mester vagy Tanítvány átéli a Zent – az örökzöld lombokkal virágba borul.

Tizenharmadik Kóan
Csao-csou megméri a vizet

Egy alkalommal Csao-csou meglátogatta rendtestvére előadótermét. A pódiumhoz lépett, botját a kezében tartotta.  Ezután Keletről Nyugat felé, majd Nyugatról Kelet felé tekintett.
„Mit csinálsz?” – kérdezte a házigazda.
„A vízállást mérem” – felelte Csao-csou.
„Semennyi víz sem található itt! – szólt a vendéglátó. – Miként lehetne ezt megmérni?”
Csao-csou a falhoz támasztotta botját, s eltávozott.

Megközelítés:
A vándor szerzetesek vándorbotot visznek magukkal vándorlásaikon.
Csao-csou meg akart bizonyosodni arról, hogy rendtestvére, Csu-jü, valóban birtokolja-e a Zent.
Vándorbotját mindenképpen ott hagyta volna, figyelmeztetőül. Abban az esetben is, ha Csu-jü semmit sem kérdez tőle.
Csu-jü megjegyzése:” Semennyi víz sem található itt” – az általa megvalósított nem-ragaszkodás állapotára utal.
Ahol nem mérhető a vízállás, ott kell az áramlatba belépni!

Tiezennegyedik Kóan
Hua-jen visszatér a látszatok világába

Egyszer egy szerzetes megkérdezte Hua-jentől:
„Egy Megvilágosodott mimként tér vissza a látszatok világába?”
A Mester így felelt:
„A törött tükör nem tükröztet többé. Az elhullott virág nem tér vissza a régi szárra.”

Megközelítés:
A Megvilágosodás túlhaladása tulajdon tapasztalatainknak.
A Buddhaság Ösvényének célkitűzése: a Bódhiszattvának, a Megvilágosodás-Lénynek a megteremtése. – Ezt a Célt mindannyian megvalósíthatjuk.
Egy Bódhiszattva számára nem létezik a látszatok vagy a nem-látszatok Világának a kettőssége. Fogadalma: Megszabadítani minden érző Lényt a Nem-tudás körforgásából.
Ennek értelmében, mindannyian Bódhiszattvává és Buddhává leszünk?
A végtelen Téridőben, valahol, valamikor – Igen!

Tizenötödik Kóan
Nan-csüan kis kunyhója

Egy alkalommal idegen szerzetes kereste föl Nan-csüant a hegyek között megbúvó, kis kunyhójában.
Nan-csüan köszöntötte a látogatót:
„Érezd magad otthon, készíts magadnak ebédet, s a maradékból hozz ki nekem a földre, mert most oda megyek dolgozgatni!”
Nan-csüan egész nap keményen dolgozott, de hiába várta a              szerzetest,  az csak nem jelent meg, hogy ételt hozzon neki. Fáradtan, éhesen tért vissza kunyhójához.
A szerzetes időközben finom ebédet készített magának, elfogyasztotta, majd minden maradékot kidobott, s az összes konyhaedényt és felszerelést összetörte. Nan-csüan az üres kunyhóban találta a békésen alvó szerzetest.
Évek múltával Nan-csüan így emlékezett a történtekre:
„Nagyszerű szerzetes volt! Még ma is hiányzik nekem.”

Megközelítés:
Egyértelmű a tanulság: A ragaszkodás okozza a legmélyebb szenvedést!
A ragaszkodást a vágyakozás és a Nem-tudás ébreszti.

A Mahábháratában olvassuk:

„Ki úgy fogadja valamennyi vágyát,
Mint folyóit a hatalmas tenger:
Velük telt, s mégis – maga változatlan.
Nem vágyva vágyat: nyugalomra az lel.”  

Aki nem ragaszkodik, az mentes a félelmektől.
Aki mentes a félelmektől – az Szabad!

Tizenhatodik Kóan
A legcsodálatosabb esemény

Egy szerzetes megkérdezte Pai-csangtól:
„Mi a Világ legcsodálatosabb eseménye?”
„Itt üldögélni a hegy tetején!” – válaszolta Pai-csang.
A szerzetes tisztelettel meghajolt a Mester előtt.
Pai-csang rávert a botjával.

Megközelítés:
A Tathágatával akkor találkozhatunk, ha belépünk a Forma-nélküli Világba. A szerzetes „formába öltöztette” Pai-csangot, amikor, tenyerét összetéve, meghajolt előtte.
A szemléletében felsejlő „formateremtést” törte össze a Mester botütése.
A Megvilágosodott számára nem létezik vonzalom vagy ellenszenv. A kettősséget a Nem-tudás teremti. – A Nem-tudás által teremtett teremtmények hasonlatosak a légtérben lebegő virágszirmok emlékképeihez.

Tizenhetedik Kóan
Jang-san tízezer dolga

Jang-san ezzel a kérdéssel fordult Kuei-sanhoz:
„Hogyha tízezer dolog történik veled, mit teszel?”
Kuei-san így válaszolt:
„A zöld szín nem sárga. Az, ami hosszú, nem lehet rövid. Minden dolog betölti feladatát. Miért kellene beavatkoznom?”
Jang-san tisztelettel meghajolt.

Megközelítés:
Jang-san a Tanítványa, később pedig utóda lett Kuei-san Mesternek.
A Buddhizmus a Szellem-teremtette dolgokat éppolyan reálisnak tartja, mint a „való világ” dolgait.  Helyesebben fogalmazva: Egyformán irreálisnak tekinti mindkettőt – a Realitás keretein belül!
Egyszerre csak egyetlen dologgal foglalkozzunk. Tegyük ezt éberen, gondolat-képzéstől mentesen. Olvasás közben eszegetni vagy zenét hallgatni – nem Zen-szellemiségre utal.

Tizennyolcadik Kóan
Csao-csou lakóhelye

Jün-csü szerzetes egyszer meglátogatta Csao-csout, s ezt kérdezte tőle:
„Megöregedtél! Mindeddig miért nem kerestél magadnak végleges lakóhelyet?”
„Hol találhatnék ilyen helyet?” – kérdezte Csao-csou.
„Fenn a hegyen áll egy düledező templom” – felelte Jün-csü.
„Te miért nem laksz benne?” – kérdezte Csao-csou.
Egy másik szerzetes is felkereste Csao-csout, s megkérdezte:
„Öregségedre miért nem kerestél magadnak végleges lakóhelyet?”
„Hol találhatnék ilyen helyet?” – kérdezte ismét a Mester.
„Öregségedre nem ismersz ilyen helyet!?” – csodálkozott    a szerzetes.
Csao-csou így szólott:
„Harminc éven át paripán lovagoltam, s lám, ma egy szamár levetett a hátáról!”

Megközelítés:
Csao-csou hatvan esztendősen kelt vándorútra, s nyolcvan évesen telepedett le egy kolostorban. Ennek a vezetőjeként élt 12O éves koráig.
A Mester lakóhelye – kívül és belül – maga a Dharma!
Kérdése: „Hol találhatok ilyen helyet?” – burkolt, de egyértelmű megfogalmazása az egyetlen lehetséges megoldásnak:
A Tiszta Tudat teremtette Nirvána Birodalma az a Hely, ahol lakozni, ahol létezni érdemes

Kínai nyelven TAO, japánul DÓ. –
Az Út utazásra való, s nem arra, hogy elvezessen valahová! – Meg kell szabadulnunk „céljainktól!, az „elérni-akarás” nyűgétől! – Ha megtanulunk „céltalan célként” törekedni valami felé, valamire, valaminek a kibontakoztatására: elérjük Igazi Célunkat!

„Az Út a lábunk alatt nyújtózik”- tartja a régi bölcsesség.
„Az Útra rátalálni nem nehéz, csak keresgélni nem szabad.” – tartja egy másik Mondás.
Mindenkinek, külön-külön, megvan a saját Utunk. Úgy találjunk rá, hogy Ő találjon meg minket. A rátalálás és a reánk-találás pillanatának egybe kell esnie.

A japán nyelvben a „dó”, egyenlő „út” kifejezés mindenütt szerepel, ahol valamilyen elsajátítható-művelhető-gyakorolható Tanításról, tevékenységről esik szó. Lássuk sorjában a legjelentősebbeket:

Aikidó – Az Univerzummal való összhang megteremtésének Útja. (Harcművészeti irányzat)




Budó, helyesebben: Busidó - A harc vagy harcos Útja.

Csadó – A teaszertartás Útja

Dzsudó - A hajlékonyság Útja (Harcművészeti irányzat)

Kadó – A virágkötészet Útja (Ikebana)

Kendó – A kardforgatás Útja

Kodó – Az illatszerek Útja

Kyudó – Az íjászat Útja

Sodó – A kalligráfia Útja

       A Ken, vagy kard, a japán császári ház három szent örökségének egyike. A Kendo (a Kard Útja) lényege abban áll, hogy eljussunk jelentésének megértéséhez. - Takuan Zen-mester volt az, aki az Edo-kor elején a Kendót a Zen szellemével egyesítette..

            A Kendo az a fegyelem, amellyel az ember megszabadítja magát a személyiség hatalmától. E gondolat alapértelme az, hogy a Ken és a Zen egy és ugyanaz.
            Azonosságuk valódi értelme: Aki valóban érti a Kent, az nem csak a Zent érti, hanem az Ég és Föld Törvényét. Az egész Univerzumot Kendonak tartjuk. A Ken és a a Szamszára nem más, mint hullámok a Zen óceánjának felszínén. A Ken és a Zen azonossága egy olyan mező, amelyen egyikük sem létezik, ám mégsem találunk semmi mást, ami nem Ken és nem Zen.

       A  Kendóban a harcosnak nem az ellenfelével van dolga, hanem saját szellemének alakításával.. Hogy kicsoda az ellenfelem, milyen kvalitásokkal rendelkezik, ez attól függ, hogy  szellemem mennyire csiszolódott a tökéletesség útján:

       Takuan szereint a vívás művészete soha sem foglalkozik a győzelemmel vagy a vereséggel. Ugyanezt mondja Mijamoto Muszasi:               A Buddhizmusban ez Muga,  az Én-nélküliség. Ezt az állapotot azok érik el, akik a Megvilágosodásban részesülnek, énjüktől teljesen megszabadulnak.

       Kétségtelenül részei vagyunk az Egésznek. Ha mindenki tudatában lenne ennek, képesek lennének helyesen értelmezni Személyiségünket. Azzal, hogy elengedjük Énünket, elérjük a tökéletes Én-nélküliséget, átjár bennünket az Egyetemes Erő.

                                     Kardforgatók és a Zen

              Tudni és cselekedni –a kettő ugyanaz.
       A Busidó, a Szamuráj-törvény, s a Zen egymásra találtak. Ez a találkozás, a Kard és a Tanítás összefonódása első pillantásra meglepőnek tűnhet, annál is inkább, mert a Zen a legbékésebb tanítások egyike. És mégis – ez az egymásra találás nagyon korán, már a Kamakura-sogunátus idején (1192–1333), a Zen Japánba érkezésekor megtörtént. A Szamuráj-zen rövid idő alatt a Busidó-nak, a Harcos Útjának szerves részévé vált.
       A Zen-mesterek arra oktatták Szamuráj tanítványaikat, hogy a küzdelem során kizárólag a „Kard útjára” koncentráljanak, tudatukból zárjanak ki minden mást – beleértve magát az ellenfelet is. A Zen-ben  Kardnak és Kardforgatónak eggyé, egyetlen transzcendentális egységgé kell válnia..

       Takuan-nak, a híres Mesternek szavaival:
        „Hogyha a Harcművészetek szókincsével akarunk élni, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy a kardot tartó kezet nem fékezheti a gondolat. A kardot tartó kézről elfeledkezve sújtjuk le, vágjuk le ellenfelünket. Nem gondolunk az ellenfélre. Az ellenfél az Üresség. Magam vagyok az Üresség. A kardot tartó kéz, maga a Kard - az Üresség. Ezt véssétek hát eszetekbe.  Ugyanakkor vigyázzatok, nehogy gondolataitokat betöltse az Üresség!”

           Egyszóval: Harcosnak és fegyverének eggyé kell válnia, gondolatban és a valóságban egyaránt. A Zen-mesterek tudják a titkot: A küzdelemben nincs idő a gondolkodásra, mert a gondolkodás, kiélezett helyzetben, végzetesnek bizonyulhat. A gondolatot a kard élének vagy a dárda hegyének kell képviselnie. És még valami, ami legfontosabb: A harcosnak a küzdelem során a leghatalmasabb ellenséget kell leküzdenie: Önmagát.

            Cukahara Bokuden (1490–1572), az egyik legnagyobb kardforgató mester írta az alábbi költeményt:
„Szamuráj! Egy dolgot kell megtanulnod: Keményen szemébe nézz a halálnak!”

Egy Szamuráj a következőt kérdezte Hakuin mestertől:

–Mi a mennyország? Mi a pokol?

– Mi a baj? – gúnyolódott vele a Mester. – Csak nem félsz a Pokoltól? Egy ilyen gyávát hiábavaló lenne tanítani.
A Szamuráj vérben forgó szemmel kardot rántott, és a távozó Hakuin után rohant, hogy lekaszabolja. A Mesternek azonban sikerült egérutat nyernie, elrejtőznie a templom oszlopai között.

– Ez a vak düh a te Poklod! – kiáltotta oda neki rejtekéből.
A Szamuráj erre lehiggadt, és bocsánatot kért a Mestertől, amiért az imént ennyire elveszítette önuralmát.

– No, látod, ez a Mennyország – mosolygott a mester.


Tadzsima mester a sógun, Tokugawa Ijemicu kardvívó- és zen mestere volt. Egy napon megkereste őt a nagyúr egyik testőre, és így szólt hozzá:
– Kérlek, fogadj el tanítványodul, a kardvívás mûvészetét szeretném megtanulni tőled!
– Legjobb tudomásom szerint egyike vagy urunk legkiválóbb kardforgatóinak – felelte csodálkozva a mester. – Már csak ezért is, kérlek, áruld el, melyik iskolához tartozol, mielőtt mester-tanítvány viszony alakulna ki közöttünk!
– Be kell vallanom, hogy soha, sehol, senkinél sem tanultam a kardforgatást – felelte kissé szégyenkezve a leendő tanítvány.
– Hogyan? – lepődött meg még jobban Tadzsima. – Be akarsz talán csapni engem, a sógun vívómesterét? Azt állítod, hogy sohasem tanultál vívni?
– Így igaz! – mondta dacosan a testőr.
– Ha te mondod, akkor ez biztosan így van. De én tudom, hogy te mûvészi módon forgatod a katanát, áruld hát el nekem, hogyan jutottál e mûvészet birtokába, hogyan váltál mesterré?!
– Ha ragaszkodsz hozzá, elmondom – sóhajtotta a szamuráj. – Egyetlen dolog van a földön, amelynek mestere vagyok. Még gyerekként elgondoltam, hogy ha felnövök, szamurájként nem szabad félnem a halált, s azt is végiggondoltam, hogy miként szabadulhatnék meg a halálfélelemtől. Hosszú-hosszú éveken át állandóan csak ez a kérdés foglalkoztatott, egészen addig, amíg egyszer csak a probléma megszûnt számomra létezni. Lehet, hogy erre célzol?
– Ez az! – kiáltott fel Tadzsima. – Épp erről van szó! Örülök, hogy nem tévedtem ítéletemben. Mert tudd meg, hogy a kardforgatás titka abban rejlik, hogy megszabaduljunk halálfélelmünktől. Sok száz tanítványomat próbáltam már rávezetni erre az igazságra, de ez idáig egyikük sem jutott el oda, ahová te elérkeztél. Neked nincs szükséged technikád fejlesztésére, te igazi mester vagy! – mondta a sógun vívómestere, és mélyen meghajolt a testőr előtt.


A zen mestert, aki kardot viselt az övében, a vásáron párbajra hívta egy gazdátlan szamuráj.
– Vond ki a kardod és küzdj meg velem! – rivallt rá a mesterre a ronin. – Hadd lássam, mit tudsz!
– Én kard nélkül küzdök – felelte nyugodtan a mester.
– Nem mersz hát velem kiállni? – kiáltotta dühösen a szamuráj. – Te gyáva féreg!
– Itt sok ember van, még megsérülhet valaki – mondta a mester rendíthetetlen nyugalommal. – Azt javaslom, menjünk át arra a lakatlan szigetre, ott nyugodtan megmérkőzhetünk!
– Legyen kívánságod szerint! – hajolt meg gúnyosan, vérszomjas vigyorral a ronin.
A szigetet elérve a szamuráj azonnal kiugrott a partra, és vívóállásba helyezkedett. A zen mester viszont ahelyett, hogy kiszállt volna, néhány gyors mozdulattal visszairányította a csónakot a szárazföld felé. A ronin döbbenten bámult utána, a meglepetéstől a szája is tátva maradt.
– Mondtam, hogy én kard nélkül küzdök! – kiáltott vissza mosolyogva a mester, és búcsút intett kötekedő ellenfelének.

Az Út műveléséhez tartozik még a jellegzetesen Zen-szellemiségű Haiku-költészet, valamint a Szumije-festészet
A Haiku-költészet formailag rendkívül sűrített, hiszen mindössze tizenhét szótagból kell felépíteni a verset. Ezek a művek látszólag nélkülöznek minden olyan költészeti elemet és fogást, amit megszoktunk és elvárunk a nyugati költészetben.
Lássuk egy Haiku-versét Basónak, az ismert japán Zen-költőnek, a saját átköltésemben:

„Csupasz ág.
Rajta rágörbült varjú.
Ezen az őszi esten.”

A magányos varjú a Nagy Ismeretlen megszemélyesítője – aki valójában mi magunk vagyunk. A Költő önmagát látja magányos madárként az őszi estében, amely bizonyára szeles és hűvös már, s ahogy tollát borzolva „rágörbül” a csupasz ágra, melyet szintén elhagytak már társai, a levelek, nem talál más szavakat a helyzet érzékeltetésére, mint ezeket az egyszerű kifejezéseket. – Emiatt tiszteljük Őt a Zen Költőjének!

A Zen hatására a japán Szellemiség a festészetben is újat alkotott: a Szumije-festészetet.
Eszközei: ecset, tus és vékony ppapírlap, mely finomsága miatt nem engedi meg, hogy a Művész alkotás közben hosszasan elidőzzön egy-egy vonal meghúzásával. Ha babrál a papíron, az menthetetlenül tönkre megy.
A Zen maga az Élet. – A Szumije-festő átérezte ezt, s nem kíván élő dolgokat élettelenné tenni, mint nagy általánosságban a festészet. Ellenkezőleg: Folyton új életeket óhajt teremteni – és ezt véghez is viszi!

Midőn a Szumije-művész megrajzol egy vonalat, az életre kél, mert alkotója Lényének egy részecskéjét képviseli. A Művészt láthatjuk új alakzatban létesülni.

S mivel Lényének legmélyéből alkot, segédeszközeivel: a tussal, ecsettel a papírlapon, melyek csak egyetlen lehetőséget hagynak meg számára az önteremtés áhítatában, ezért születhet újra minden egyes Alkotásában.

Az ihletnek ezen a szintjén megszűnik a gondolatok zűrzavara, s az ecset úgy száguld a papíron, mintha öntudatra ébredt volna. Az ecset maga a Művész s a Művész maga az ecset. Az Alany és a Tárgy között megszűnt a gondolkodás okozta „rövidzárlat”, a dualisztikus ellentét, s a teremtő egyesülésben gyümölcsöt fogan. – Ez a gyümölcs az önálló léttel rendelkező, Élő Alkotás!
Habár a Zenben nem szokás a szavakkal történő önkifejezésnek a formája, szólni azonban mégis szükséges, hiszen a hagyományos Tanítás esszenciája veszne el az Univerzális Hallgatással. Különösképpen érvényes ez a Szotó Iskolára, melynek alapítója, Dogen, ekként nyilatkozott erről:

„A Zen követője gyakorolja a Zazent, és semmi mást! A Buddha és a Pátriárkák útja nem más, mint a Zazen!”
Ennek ellenére Dogen volt egyik elismert szerzője a korának, több kiváló írásművet alkotott.

A Zen-tanítók becsülik a költészetet, mindaddig, amíg nem válik öncélúvá. Ameddig a költő egyensúlyban tudja tartani szavakkal történő megnyilatkozását – a költészetet – a Zen élésével, a Zazen gyakorlásával.

A Haiku-költészet mellett a Zen-költészetben találunk:

Szatori-verseket,
Halál-verseket,
Vegyes tematikájú verseket.

A Szatori-vers közvetlenül kapcsolódik a Felébredés átélésének élményéhez.
A Halál-vers a halálba indulás előtt születik. A költő összegezi emlékeit, s készül a távozásra.
A Vegyes témájú versekhez kapcsolódnak még a könyörgésektől mentes fohászok, anekdóták.

Szatori-versek:
Yuishun ( 15OO-as évek, Szotó irányzat)

„Valójában nem más mindez,
Mint szemnek a mozgása!
Én meg szerte földeken kutattam.
Felébredvén végre, látom:
Hold lebeg a fenyők fölött,
Alatta áradva hömpölyög a folyó.”

Getsudo (1285 – 1361, Rinzai irányzat)

„Áthatoltam a Dharma-természeten.
A Föld reményteljesen csodás volt.
Ugyanazon az éjszakán,
Korbácsolva vas-lovát,
Az Üresség a felhőkben vágtatott.”

Eichu (134O – 1416, Szotó irányzat)

„Kilesek pilláim alól:
Nincs már dolgom a mindennapokkal.
Mit kezdjen kötőfékkel és zablával az,
Aki megszabadult a kocsitól!”

Halál-versek:

Kukoku (1328 – 14O7, Rinzai irányzat)

„Fejtetőre állított falovon
Kívántam meglovagolni
Az Ürességet.
Nyomaimat keresed?
Fogdd hálóba a vihart!”




Fumon (13O2 – 1369, Rinzai irányzat)

„Gyönyörűség a Lét!
A végső szó nem ismerős.
Az óceán lángokban ég!
Az Ürességből bárány lép elő.”


Vegyes tematika:

Daichi (129O – 1366, Szotó irányzat)

„Végtelen gondolatfüzér,
Arasznyi az élet.
Száz év:
Harminchatezer nap.
Egyetlen tavaszon át
Álmodik a lepke.”

Dogen (12OO – 1253, a Szotó irányzat alapítója)

„Jár-kel a vízimadár,
Nyomot sem hagyva
Maga után.
Nem irányítja senki.”

Shoichi (12O2 – 128O, Rinzai irányzat)

„Íme a Teljesség Köre:
Nincsen benn.
Nincsen kinn,
Nincsen fény,
Nincsen sötét.
A Szentek Szülőhelye ez.”

                 


                            Ikkjú Szódzsun történetei

        Ikkjú Szódzsun (1394-1481), Zen Mester, állítólag a japán császár, Go-Komacu törvénytelen fia. Kitűnő nevelésben részesült, de már első tanítói is panaszkodtak gátlástalan viselkedésére.
        Tizenhat éves korában, felháborodva a szerzetes-társak kapzsiságán, megszökött az Ankokudzsiből, hogy valódi Mestert találjon magának.Vándor szerzetesként gyakprta megdöbbentette  környezetét váratlan ötleteivel, tetteivel, viselkedésével.  Sohasem tért le azonban az Útról.
       Szerzetesi neve, az Ikkjú „szünetet” jelent: A Születés és a Halál, az Illúzió és a Megvilágosodás közötti átmeneti időszakra vonatkozik, melyet ideig-óráig testünkben töltünk.
     Idősebb korában a Daitókudzsi apátjának nevezték ki. Újjáépítette a kolostort, s továbbállt.

                                    Hat év éhkoppon

       „Hat esztendőt éltem éhkoppon, csontomig átfagyottan. A test sanyargatása – az Út sötét titka .Senki sem születik megvilágosultan.
A barátok pedig? – Ők bizony csak üres rizses zsákok.”

                                          Önarckép

      „Bolond Égből bolond szél fú. Kocsmából bordélyba és vissza: Ez az a hatalmas Út. Egy rongyos szerzetesen vajon ki segítene?
Észak, Dél, Nyugat, Keletet – az égtájakat megfestheted.”

                                  Az öreg koponya

       Ikkjú negyvenötödik születésnapját ünnepelte. Születésnapja  Újévre esett, így  az emberekkel együtt  Kiotó utcáin vigadozott.  Egy koponyát póznára tûzött, s azzal járta az utcákat, s ezt kiabálta:

„Emlékezzetek, emberek, emlékezzetek!” - Az ünneplők figyelmeztették, hogy viselkedésével elrontja az ünnepet, Ikkjú így válaszolt: – A halálra emlékeztető dolgok nem zavarhatják meg az ünneplést. Én magam így ünnepelek! –. S az alábbi költeményt szavalta:
       „Minden dolgok közül legboldogabb ez az öreg koponya itt, póznára tűzve…! Ha ezt megértettétek, akkor megünnepelhetitek az Újévet! –fűzte hozzá mosolyogva.”

Embert ruhájáról

Ikkjú egy gazdag kereskedő vacsorájára volt hivatalos. Koldusgúnyában és lábbeliben jelent meg, ezért a szolgák elzavarták. A következő meghívásra Ikkjú már rendes öltözetben érkezett a gazdag házba. Az asztalnál ágyékkötőre vetkőzött, s összehajtogatott ruháját a rizsestál elé helyezte.
–Mit csinálsz, kedves barátom? – kérdezte tőle a megrökönyödött vendéglátó.
– Az étel nem engem illet, hanem a ruhámat! –válaszolta Ikkjú mély meghajlással, és távozott.

Szépírás
Ikkjú híres költő volt. A Haiku-nak, a háromsoros, tizenhét szótagos verselés védőszentjeként tisztelik
Egy alkalommal felkereste egy paraszt. Az egyszerû ember arra kérte őt, hogy világosítsa meg számára, miként áll a dolog a halálés az újjászületés vonatkozásában.
- Egyes papok azt tanítják, hogy a halál után a menny-országba m, tegyünk. Mások meg azt mondják, hogy újjászületünk: ha jót teszünk életünk során, akkor emberként, ha rosszat, akkor állatként. Mi lehet hát az igazság?
Ikkjú egy verset írt rizspapírra, s átadta a parasztnak, hogy azt függessze ki kunyhója falára. Íme a költemény:
„Senki sem létezett születésed előtt. Nincsen hova visszatérned
halálod után.”
Három lényeges kérdés

Hszü-tang, a borzas szakállú Mester (1185–1269) feljegyzéseiben számos találós kérdést fogalmazott meg, amelyekre tanítványai próbáltak választ adni. Ikkjú, aki magát Hszü-tang hetedik nemzedéki, japán inkarnációjának tartotta, a következő versesekkel válaszolt a Mester kérdéseire:
1. „Tisztánlátás nélkül miként varrhat magának nadrágot valaki a levegő szövétnekéből?”
„Festett rizssütemény – milyen gonosz tréfa! Éhségedet nem csillapítja. Szemmel születetünk, és vaksin vizslalunk a világba.
A dermesztő csarnokban képzelj testedre ruhát,
A sötétségben feltűnik a Halhatatlanok melegítő kabátja.”
2. „Kört rajzolsz magad köré a földön. Kiléphetsz-e belőle úgy, hogy mégis benne maradj?”
„Nem fáraszt ezernyi öröme a tavasznak.
Sokan vannak, akik poharát kikortyolni félnek.
Hogyha Égbe érkezel, a Pokol köddé foszlik.
Hulló virágok, szél szülte szirmok közt tengetem napjaim.”
3. „Megszámlálhatod a homokszemcséket tengereknek partján, de hogyan maradsz állva a tû hegyén?”

„Felszántani a földet, megszámlálni a homokszemeket – nincsen ebben semmi különös.


Természetfölötti erővel a tû fokára hághatsz. Együgyû szerzetes vagyok csupán. Tanítóm mégis a Mester: Hszü-
tang.”

Búcsú a tanítványoktól

Ikkjú Mester, halálát közeledtét érezve, így szólt tanítványaihoz:
– Halálom után közületek néhányan erdők mélyére rejtőznek, hogy ott meditálással töltsék napjaikat, mások nők és szaké társaságában mulatoznak majd. Mindkét út helyes a Zen szempontjából.Ha azonban valamelyikőtök pap lesz, és arról fog prédikálni, hogy milyen is a Zen Útja, ő az én ellenségem!”

Ezután pedig megírta halotti versét:
„Meg sem halok,
El sem távozom.
Közöttetek sem leszek-
Ne kérdezzetek:
Úgysem felelek…”

Hakuin  

     Hakuin Ekaku (1686–1768) a Tokugawa-sogunátus virágzásasának korában született. A Tokaido - a fővárostól, Edótól Kiotóig vezető főútvonal - egyik falujában, Harában. A postamester,  a család ötödik gyermekeként, az ökör évében, az ökör hónapjában, napjában és órájában
       A kisfiú hároméves korában kívülről tudta az összes gyerekdalt és mondókát. Ezután anyjával a templomokat látogatta – a buddhista szövegeket is megtanulta. Családja ellenzésére szerzetes lett
Tizenhárom évesen lépett be a helyi kolostorba.
Négy évvel később „unszui”-ként, olyan szerzetesként, aki „együtt sodródik a fellegekkel, s viteti magát a folyóval az Út keresése közben”, vándorútra indult.

       Vándorlásait követően visszatért a Fudzsijama lábánál, a   Fehér Daru völgyében rejtőző régi kolostorba. Ekkor kapta a „Hakuin” nevet. Ez szó szerint azt jelenti „Fehérségbebe burkolódzó”.
A Nirvána fehérségére, illetve a Fudzsi havára utal.
       Hakuin vezetése alatt a Soindzsi kolostor a Zen legfontosabb központjává vált, mindenfelől jöttek tanítványok tanítványok. Hakuin saját Zen iskolát teremtett.
       Ellenezte ûzött, csöndes elmélkedést, valamint a. „Ne tégy semmit!” irányzatot is. Azt tanította, hogy a Megvilágosodás részletekben, kisebb és nagyobb „rész-megvilágosodások” pillanataiban lehetséges, nem egyszerre, hirtelen, miként más irányzatok hirdették.

       Hakuin nyitottnak mutatkozott. Mindenkit szeretettel fogadott, senkit sem utasított el. Kedvelte a jókedvet; a humort. Egyik mondása szerint: „Sokan vannak, akik értik a tréfát, de kevesen, akik örülni tudnak az őszinte kacagásnak.”

        Tanítását ebben a mondatban lehet összfoglalni: „A Zen egyenesen a szívre mutat. Nézz magadba, legyél magad a Buddha!”

                                            Vagy-vagy

 Egyszer, midőn kitört a Fudzsi vulkánja,s  lávafolyam fenyegette a környékbeli helységeket, így a hegy lábánál fekvő kolostort, a Shoindzsit is, ahol Hakuin tartózkodott.

         Aggódó rokonai hozzásiettek, és  a szerzetest mély meditációban találták. Nógatásikra, hogy siessen, tartson velük, így válaszolt:
– „Ha elnyerem a Megvilágosodást, megmenekülök.
Ha nem, akkor bizony nem kár értem.”
       Hakuin sértetlen maradt.

Az örök kérdés

Hakuin gyakran tartott beszédeket, nyilvánosan oktatta a népet. A hallgatóság bekiabált időnként, rejtélyesnek vélt Kóanokat, kérdéseket. Az egyik Kóan így hangzott:
– Halálunk után eltûnünk-e, vagy tovább folytatjuk jelenlétünk?

A kérdező egy tudálékos takács volt.
– Ön folytatja a jelenlétét, vagy inkább eltűnik? – kérdezett vissza Hakuin.

Diagnózis

Életének utolsó telén, ismétlődő rosszullétei miatt, Hakuint megvizsgálta egy ismert orvos. – Úgy tûnik, minden rendben – mondta ki a diagnózist az orvos. – Micsoda doktor! – morgolódott Hakuin. – Fogalma sincs róla, hogy három napon belül eltávozom.
A beteg diagnózisa pontosnak bizonyult.