Majláth BélaA „modern” hírközlés körüli bácskai bonyodalmak, a XIX. században. 1862-ben olyan esemény történt az akkor még rendezetlen utcarendszerű, kövezet, csatornázás és rendes világítás nélkül is büszke Szabadkán, amelyet korszakos szenzációként jegyeztek fel a krónikások: megnyílott a sürgönyhivatal!
A leveleket még lovasposta továbbította, de a sürgős üzenet már dróthuzalon száguldott távoli városok felé, és tíznapi járóföldre levő városokból is órák alatt megérkeztek az üzenetek ebbe a nagy parasztvárosba. Mi mindenre képes az ember – álmélkodtak a szabadkaiak – drót viszi a szót!
Alig 19 esztendő múlott csak el azóta, hogy Morse világraszóló találmányát gyakorlatilag alkalmazták, és 1843-ban megépült a világ első távíróvonala Washington és Baltimore között, s íme Szabadka, ez a nagy parasztváros is kapott sürgönyhivatalt. Král János főtávirdász küldte el az első sürgönyt 1862. augusztus 24-én Temesvárra, hivatalosan közölve, hogy a távíróvonal megkezdte működését.
A nagy szenzáció nem csak abból állt, hogy a szabadkai polgárok is élhettek a távközlésnek ezzel a legkorszerűbb módjával , hanem abból is, hogy az akkor még csak kisebb részben művelt, legnagyobb részt pedig legelőnek használt pusztákon keresztül furcsa alkotmányt létesítettek az inzselléreknek tisztelt mérnökök: zengő, zúgó, titokzatos dróthuzalt húztak ki a puszta fölé, s a drótokat katonás glédába állított oszlopsor emelte a magasba.
A pásztorembereknek ez nem volt mindegy. Betört az örök pusztára valami, ami idegen, titokzatos, érthetetlen. Valami, ami nyugtalanít embert, állatot egyaránt.
Meg is kezdődtek a bajok és bonyodalmak rövidesen.
A vármegye királyi biztosa október 8-án leiratot intéz a városi tanácshoz, mondván: „A távirda közlekedési vonal Baja és Szabadka között negédességbül tégla és furkós botokkal dobálások által rosszlelkűleg annyira megrongáltatott, hogy folyó hó 2-tól 6-áig a közlekedés már négyszer megakadályoztatott.”
Elrendelte a tettesek kinyomozását és legszigorúbb megbüntetését. Hasonló eset történt utána is számtalanszor.
A távirda vezetője viszont a gyerekekre panaszkodik. Nagyon sűrűn előfordul – mondja a városhoz intézett levelében -, hogy a gyerekek papírsárkányokat eregetnek a távíróvonalak közelében és ezzel veszélyeztetik a sürgönyszolgálat működését. A sárkány felakad a drótra és a földig lógó spárga – különösen esős, ködös idő esetén – levezeti az áramot a földbe és lehetetlenné teszi a hírközlést. Szigorú hatósági rendeletet tart szükségesnek a sárkányeregetés szabályozására. A város meg is hozta a rendeletet. Először történt meg, hogy a városi tanácsnak komoly intézkedést kellett hozni játszadozó gyerekek ellen.
Még talán ennél is több bajt okoztak a tolvajok. A rézdrót ugyanis ritka és drága portéka volt abban az időben is, ezért nagyon gyakori volt az eset, hogy éjszaka évadján ismeretlen tettesek ellopták a póznák közül a szót vivő rézdrótot. A dróttól rettegő pásztor hű cinkosa volt a tolvajnak. Ezért volt nehéz kinyomozni a tetteseket.
A hatóság egész sor intézkedést tett a rézhuzalok biztonsága érdekében. Éjszaka járőrök cirkáltak a távíróvonal körül, leigazoltattak mindenkit, aki naplemente után a pusztán csellengett, a rendőrség pedig állandó ellenőrzés alatt tartotta a rézműveseket, rézmű árúval kereskedőket, az iparosokat és házalókat, hogy tetteseket és orgazdáikat leleplezze.
Rengeteg rendelet született, amíg a nép megszokta a távírót és végre a drót zavartalanul vihette a szót.
(Illusztráció: A Postamúzeum egy Morse-féle távirója, valamint Muhi János feljegyzései alapján szerkesztve.)
Kezdőlap 
