Árva gyermeksorsok a XIX. században Szabadkán és Bácskában

Majláth Béla


Az álszenteskedő társadalomban az erkölcs névében a legszigorúbban elítélték a leányanyát, nem csoda tehát, ha az házasságon kívül született gyermekétől, bűnének és bűnbeesésének élő tanújától, igyekezett megszabadulni. A gyerek társadalmi megvetésnek tette ki, a szegényeknek pedig külön anyagi gondot is jelentett, s így a „megesett lánynak” nem volt más választása, minthogy csecsemőjét kitegye az utcára és a sorsára bízza. Szomorú életregényeket, néhány mondatba sűrített sorstragédiákat tartalmaznak az ilyen kitett gyermekekről szóló hatósági jegyzőkönyvek.

Szabadka XIX. századbeli viszonyaira is nagyon szomorú fényt vet a lelenc gyermekek megdöbbentően nagy száma. 1868-ban például már az év elején száznál több ilyen gyerek szerepelt a nyilvántartásban, s a számuk azután hétről hétre emelkedett. Volt olyan hét, hogy három csecsemőt is találtak az utcán. A jegyzőkönyvek hivatalos pontossággal örökítik meg az esetekre vonatkozó adatokat. Imígyen:

„Czorda tanácsnok jelenti, hogy Mesitzer Mihályné Horvátzki Liza megjelenvén nála előadta, hogy február 2-án hajnali öt órakor az utcára kimenvén elhagyott csecsemőt talált”. Azután jönnek a tanúk, mert két tanú is kellett, akik bizonyították, hogy hol és mikor, milyen körülmények között bukkantak a gyerekre, majd következik a végzés:

„Nevezett Hajnal Balázs a lelencek sorába felvetendő s kegyeleti tartásban részesítendő. Egyúttal a városi pénztárnak meghagyatik, hogy a kegyeleti tartásdíjat a kijelölt dajkának a szokványos módon fizesse ki, a gazdasági szék pedig annak számára öt rőf vásznat szolgáltasson ki.”

Hajnal Balázs ezzel bevonult a polgárok sorába és jogot nyert arra, hogy hétéves koráig a város költségére élelmezze, ruházza, gondozza a dajkája.

A talált gyermeknek nevet kellett adni, hogy bevezethessék a nyilvántartásba. Keresztnevet könnyű volt adni: a tisztviselő fellapozta a naptárt, s az aznapi vagy következő névnap szerint kapott nevet a gyerek. A családi nevet pedig aszerint agyalták ki, mennyi volt a szellemesség, leleményesség az illetékes tisztviselőben, leginkább pedig aszerint, hogy hol vagy mikor találták meg a csecsemőt. Az anyák rendszerint az utcai padokra, a házak küszöbére, kút mellé, a templomudvarba, nyáron pedig a szőlőbe tették ki a gyermeküket, általában olyan helyre, ahol remélték, hogy valaki megtalálja. Így születtek az ilyen családi nevek: Ajtai, Küszöbi, Saroki, Utcai, Gáti, Hidasi, Határi, Szőlősi, Szegleti, Kúti, Padfi. A templom előtt találtat Kántornak nevezték el, a télen találtat Fagyosnak, Jegesnek, Havasnak. Legtöbbször azonban megelégedtek azzal, ha beírták, hogy Talált. Talált Tamás, Talált Péter, Talált Veronika. Nagy volt ez a Talált család, és Talált Tamásnak megdöbbentően sok volt a testvére…

(A fénykép illusztráció, összeállítva Muhi János feljegyezéseire hagyatkozva)