Szellemtudomány alapjai

Az emberiség 5/5
Részlet a “Manna a hit táplálásához” című médiumilag nyert kötetből
Antal beszélő médium útján

Az ember nem is tudja, mily fontos szerepet játszik ő a mindenségben; nem is ismeri horderejét minden egyes akaratnyilvánulásának, minden egyes szavának s minden egyes tettének; nem is sejti, mily nagy okozatkört ír le jobbra, balra, felfelé és lefelé! Az ember nagyon is fontos elem a teremtésben, fontosabb a maga nemében, mint az angyalok a magukéban, mert az angyalok feladata az, hogy a makrokozmoszban működjenek, míg ellenben az emberek feladata az aprólékosságban mozog, — az aprólékosságban, melyet teljesíteni oly annyira nehéz. Könnyebb valamely nagy, világboldogító tettet végrehajtani, ha megvannak az ehhez való képességek, mint naponkint a kis családi, baráti és hivatáskörben óránként, percenként megállni azt a sok türelmi, alázatossági, elnézési próbát, melyeket még megszámlálni sem képes az ember életében!
Minden egyes ilyen próba nemcsak annak az embernek nemesbítése céljából fontos, akinek ezeket a próbákat meg kell állania, hanem fontos egész környezetére nézve is és pedig nemcsak emberi, hanem, és még nagyobb mértékben, szellemi környezetére nézve. Az ember szellemi környezete ugyanis sokkal nagyobb és fontosabb az emberi környezetnél; és valamint az embert az egyik oldalon tanítók és pártfogók környezik, úgy a másik oldalon tanítványok és védencek veszik körül, mely utóbbiak tanulnak tőle engedelmességet, szeretetet és igazságosságot, míg amazok javulásától várják a saját emelkedésüket; mert az ember nagy vonzerőt gyakorol a szellemekre, meg tudja javítani a gonoszokat, de a jókat is képes megrontani. Az ember nem érheti el a távollevőt, sem a Messiásokhoz fel nem emelkedhetik, sem a démonokhoz le nem szállhat; elég, ha fel tud emelkedni a tiszta szellemekhez s elég, ha le tud szállni a tisztátalan szellemekhez, akik mindketten hasonlóbbak hozzá, könnyebben tanulnak tehát tőle, s akiktől könnyebben tanul ő is, mert könnyebben megértik őt, de könnyebben érti meg ő is azokat. Ha tehát azt mondhattuk, hogy az emberek hivatása: „az ördögöt emberré képezni”, úgy nem értjük az „ördög” alatt a démonokat; ezeket még nem lehet emberekké tenni, s ezeknek még várniuk kell, mert ők a tisztátalan szellemek elcsábítói.
Előbb a tisztátalan szellemeknek kell felemelkedniük s emberekké lenniük és amidőn az emberszellemek már befejezték munkájukat, s a tisztátlan szellemek képezendik az emberiséget, csak akkor fogják ezek felvonzani magukhoz a démonokat. Mindig az elcsábított (mint kevésbé bűnös) kénytelen ugyanis megváltani a csábítót, tehát a tanítvány a tanítót, nem pedig ez a tanítványt.
Így kívánja ezt az isteni igazságosság, mert a tanító bűnösebb, mint a tanítvány. A démonok a világosság angyalai voltak, egyenlő származásúak a Messiásokkal, ők voltak, még mielőtt a bűn létezett, ők teremtették a bűnt. A másodteremtésű paradicsomszellemek nem teremtették a bűnt, hanem azok kísértésének, akik a bűnt, teremtették, utóbb áldozatul estek: azért lesznek emez utolsók elsőkké és amaz elsők utolsókká.
Az ellentétes szellem, aki annyira vitte, hogy emberré lett, már nagy haladást tett. Nem oly könnyű azonban a gonosz szellemnek emberré lenni! Sok javulási fokon kellett már keresztülmennie, hogy megállja helyét itt a húsban, anélkül, hogy ragadozó állat legyen. Ha a démonok emberekké lehetnének, rosszabbak volnának a Föld ragadozó állatainál! Nekik még jó sokáig kell várniuk s hosszú ideig puhulniuk Isten béketűrésében, míg emberi testhez juthatnak.
Ők ugyanis még nem is érzik a javulás szükségét. És a kegyelem jelen korszakában sem fognak odáig jutni mert ez a kegyelmi korszak azoknak a tisztátalan szellemeknek szól, akik legközelebb állanak az emberhez; előbb ezeket kell megváltania az embernek. És bizony nem csekély munkát kell rajtuk végeznie, míg gőgjük és önfejűségük megtörik és ragaszkodókká lesznek az emberhez! Ha bűn nélkül volna az ember, bizony, nem ragaszkodhatnának hozzá és nem válthatná meg őket. Minden megváltás áldozattal jár! Így a Messiásnak is áldozatot kellett hoznia és leszállnia égi szférájából a földi világ posványába azért, hogy alapos példát szolgáltasson, és még neki is erősen kellett védekeznie, nehogy áldozatul essék a bűnnek! Pedig Ő csak azért jött, hogy az embereket nyerje meg; az ördögöt összes magas tulajdonságaival sem volt képes megnyerni.
Az embereknek azonban az a feladatuk, hogy az ördögöt nyerjék meg, lévén ők erre kevésbe magas tulajdonságaiknál fogva alkalmasabbak. E munkájuk közben nekik is elég gyakran le kell majd szállniuk embermagasságukból a bűn posványába s elég gyakran fognak áldozatul esni a gonosz hajlamnak. De Isten, aki őket kiszemelte az ördög megváltásához, másképpen fog törvényt ülni az emberek, mint az angyalok felett, mert hiszen az angyalokat, kiknek az emberekkel van dolguk, nem lehet akként megítélni, mint az embereket, kiknek az ördögökkel van dolguk.
Azért nem üres szólam az, hogy: a „szeretet sok bűnt elfedez”, mert a bűnök az emberben csak gyengeségek, melyeket az ellentéttel való érintkezés okoz. Annak az embernek, aki szeretettel szenteli magát gonosz testvérei felemelésének, sok bűnt meg fognak majd bocsátani, mert hiszen a bűn nem gyökerezik bele szellemébe, minthogy a szeretet, mely túlnyomó az ő szellemében, nem engedi a gonosz tulajdonságokat fenékig hatolni, ezek csak a felszínen, a ruhán maradnak, e ruhája lehullásakor tehát ezzel sok bűn is le fog hullani róla!
Igaz, hogy gyakran egy egész életre szóló munka csak egyetlen embertársunkat is megjavítani, hívővé, türelmessé, alázatossá, igazságossá nevelni; de ha az ember egész életében csak egyetlen gonosz embert vagy szellemet emelt is fel a jóhoz, máris annyit tett, mint az, aki egy királyságot hódított meg; sőt bizony még annál is többet tett, mert egy királyságot könnyű meghódítani, de egy makacs embert vagy szellemet nem oly könnyű megnyerni Isten részére, s saját üdvössége részére. Az ő meghódításához sokkal több türelem kell, mint egy királyság meghódításához!
És Isten nem fog megfeledkezni arról az emberről, aki akár csak egyetlen elveszett lelket keresett is fel a pusztában és hozott haza, mert ez Isten gyermeke, Isten pedig örvendezni fog a megtalált gyermeknek és meg fogja jutalmazni azt, aki saját életének feláldozásával felkereste és haza hozta azt. Mert valamiként veszedelmes az ember teste részére leszállni az örvénybe esett bárányért, éppúgy veszedelmes az emberi szellemre leszállani a bűn posványába azért, hogy egy abba esett lelket mentsen meg, mert nagyon súlyosan megsérülhet ebben a szamaritánus szolgálatban. És ha az emberi nemzetségnek általános rendeltetése ilyen magasztos, az emberi nemzetség pedig egyénekből áll, kiknek mindegyike töredéke amaz általánosnak, tehát neki saját egyéni rendeltetéssel is kell bírnia, akkor világos, hogy ezek az egyéni rendeltetések sem lehetnek kevésbé magasztosak, mert hisz ők alkotják együttesen az általánost. Az embereknek egyéni rendeltetései azonban oly sokszorosak és sokfélék, mint az emberek maguk, és a világ szűk volna azoknak a könyveknek az elhelyezésére, melyeket erről írni kellene. Nem sorolhatjuk fel tehát valamennyit; de mert olyannyira fontosak, azért egészen nem mellőzhetjük azokat, és a következőkben foglalkozni kívánunk ezzel a tárggyal.
szemlézte: Bíró László

A kapcsolatot kiépítő szolgálatról
Részlet a Névtelen Szellem tanítása Eszter médium útján ciklus „A Maradékhoz” című könyvéből
Látom azt a nagy és nehéz kínlódást, amellyel küzdened kell. Én nagyon nagy részvéttel vagyok, irántad, gyermekem, de az nagyon szomorú, hogy meg nem változtathatom, egyedül csak azt tudom cselekedni, hogy a mi Urunk elé tárhatom minden nehéz és fájdalmas tényezőit a te életednek és könyörgésemmel az Ő figyelmét az élet nehézségeinek megtekintése felé fordíthatom.
Én ezt megteszem akkor is, ha nem is mindig tűnik elviselhetetlennek a földi ember előtt, mert tudom azt, hogy az enyhület után ismét a kegyetlen szorongattatás ideje következik el azok részére, akik az Úr útján akarnak haladni. A bukás után minden megszürkült, minden fájdalmassá vált a lélek számára és minden kötelék erőszakos tágítása újabb és mélyebb bukást eredményezett az emberré lett szellemek részére.
Ezt azonban nem lehet csak egyedül az „egy” lélek részére elszámolni, mert a hasonló lelki fokozaton élők egyformán éreznek, egyformán gondolkoznak, egyformán és egy irányban fejtenek ki munkát, egyformán vágyakoznak a szabadulás után és így nem kerülheti ki senki a Földön, hogy utol ne érje az egyirányú szellemek sorsa, ami a bűntől és ennek következményeitől szabadulni vágyókra vár.
Azonban vannak gyengék és még éretlenek, akiket még nem lehet a harcosok közé számítani. Ezek hátramaradnak, hogy erősödjenek, amíg az ő lelki fejlődésük tart, hogy amikor elég erősek és elég világosságuk van a tájékozódáshoz, akkor eredményesen megállhassák helyüket azon a ponton, ahová őket az őket beosztó mennyei hatalmasságok állítják. Mert harcolni kell a tévelygés és bűn ellen egészen addig, amíg végleg el nem dől a küzdelem az egyes lelkek legbensőbb világában és a csoportok nagy tömegeiben. Akikben még van valamennyi jó, és igazra való törekvés és annak megvalósítására való kitartás, hogy a Föld vonzó eshetőségeinek csábító hatásaitól megszabadulva, az isteni igazság mindenek felett való szolgálatába álljanak.
Ez a szolgálat terhes és áldozatokat követelő, de boldog kiegyenlítődő elhívatás azoknak részére, akik nem csak a szigorú harcot és kemény helytállást látják és érzik ebben, de annak az isteni kegyelemnek a folyton folyvást feléjük áradó boldog átélését is érzik a szívükben, amely felemeli, megtisztítja, bölccsé és hatalmassá teszi őket a bűnök és tévelygések fertőiben szenvedőkkel szemben.
Minden szenvedéseivel és megpróbáltatásaival együtt, az ilyen élet hatalmat ad azok fölött a bűnökkel és félrevezető csábításokkal közeledő eszmei igazságnak látszó tévedések fölött, amelyeknek a - közepesen gondolkodó, félig az isteni, félig az emberi bölcsességnek látszó fejlődés fokán haladó - lélek nem tud ellene állni és: elbukik. Ez a veszély fenyegeti azokat a földi, emberi életben próbára küldött - értelmesnek hitt - szellemeket, akik gyengék lévén, könnyen megalkusznak az ellentét csiszolt értelmű követőivel. Csak akkor ébrednek tudatára annak, hogy mit cselekedtek, amikor a legbelsőbb lelki kincseiket kell odaadni annak az örökké elégedetlen molohnak oltárára, ami uralkodni akar nemcsak a kifosztott Földön, hanem a lelkek milliárdjai fölött is...
Emberek! Emberek! Nem tudjátok, mit adtok oda, amikor a földi élet javait hajszolva egy kis koldus alamizsnának, amit - a hatalomra segített - sátáni eszme a követőinek odadob, örültök és dicsőítitek vele az „ész” hatalmát, az egyszerű, de tiszta élet felett. Nem szándékozom az emberi igazságot kereső gondolkodást béklyóba szorítani, sőt ellenkezőleg: az ember keressen, kutasson az igazság legtisztább forrása után. Ne elégedjék meg minden okoskodó fejtegetésekkel, hanem keresse meg azt a forrást, ahonnan a legtisztább igazság fakad, amely minden helyen, minden állapotban megállva érvényes és boldogságot, megnyugvást eredményez.
Az élet múlandósága és változékonysága megrögzítés után kiált: hová tűnik el az ifjúság? - az élet, az egészség? - hová tűnik el a hatalom? - az anyagi világ nyújtotta öröm, a hódolat, az emberek fölé való emelkedés? - Minden köddé válik és semmibe vész el az idők múlásával. Csak a lélek elégedetlensége, csalódása, fájdalma, virraszt a halál sötét éjszakájában, a reménység fénysugara nélkül. Ez az egyetlen, ami az emberi élet után mint bizonyosság követi és kíséri az ember lelkét, ha nincs kapcsolatban az örökkévalóság Urával.
Ezt a kapcsolatot kell kiépítenie a Hozzá vezető utat megmutatni. Ezen az úton előtte járni az élet előnyeit élvező, ezt kutató, kereső tömegnek, akik nem egyszer kővel dobálják, kigúnyolják, nevetségessé teszik azokat az igazságokat, amelyeket hirdet és vannak idők, amikor meg az életét is áldozatul követelik azok, „akik nem tudják, hogy mit cselekszenek”... De él fölöttünk az örök igazság Ura, Aki fölemeli és letörli a könnyeit azoknak, akik az igazságot követték és hűen kitartottak az Ő követésében.
Ezek részére megszűnt a próbatételek ideje, ők a biztos révbe futva már az életük eredményéit összegezik, és szeretettel adnak magukról életjelt azoknak, akik elfeledve már az élet szenvedéséit, keresik - a hitük szerint - azokat akik előttük járva biztos nyomokat hagytak maguk után, amelyet ők megtaláltak és azon járva boldogan célba jutottak.
Kisleányom, ne keseredj el az út szép volt, ha fájdalmas ütközéseket szenvedtél is át, egy kicsit meg is fáradt a szemed, de annyit látni fogsz, amennyivel az én kis mondanivalómat papírra vethetjük és eljön az idő, amikor váratlanul - éppen amikor a legjobban érzed magad - ide jövünk érted és elviszünk haza, a te otthonodba, amelyet épített az Úr kegyelme a te lelked világában.
Ne legyél szomorú, ne legyél aggodalmas a jövő felől, mert ember nem tehet semmit, ha az Úr nem segíti. Ő veletek van, és veletek lesz, emberekkel a világ végezetéig, amíg lesznek emberi lelkek, akik várják Őt az egyetlen, és örök isteni Igazságot. Ő mindent meghallgat és mindent megtekint, ami az örök igazságot hirdető és követő emberlelkekből feléje hangzik… Isten veletek!
szemlézte: Bíró László

AZ ÖRÖKÉLET ÚTJA 1/ 6.rész
1938. május 30. (Évzárás előtt)

Az iskolákban évzárás előtt szokásos az addig ismertetett anyagot még egyszer átismételni, hogy amit a tanulók fogyatékosan fogtak fel, vagy amit az idő múlásával elfelejtettek, kiegészítsék és felfrissítsék, hogy lehetőleg semmi hézag se maradjon abban az anyagban, amelyet elsajátítottak. Most a kapuzáráshoz közel, én is ezt az általános szokást fogom követni.
Istennel kezdem, mindenek teremtő Atyjával, akié mind az egész teremtettség, s mi is teremtményei vagyunk, gyenge, gyarló szellemek. Isten teremtette a szellemet; és mivel a szellem Istenből való parány, ha parányi mértékben is, de részese mindazoknak a tulajdonságoknak, amelyek az Atyában tökéletesen és végtelenül vannak meg.
Így a szellem is, mint az Atya, folyton-folyvást teremt; szünet nélkül sugároznak ki belőle erők, gondolatok, érzések, elvek, vibrációk - és a megteremtett szellem, aki a maga tisztaságában él, mindabban, amit magából kibocsát, örömét leli, mert látja, hogy mindaz szép, tiszta, jó és igaz. Amit a szellem kibocsát magából, az mind az ő tulajdona marad, tehát minél jobban sokasodnak körülötte az ő produktumai, annál hatalmasabb, annál több felett rendelkezik, annál többre képes, s annál több az öröme, annál nagyobb a boldogsága. Ti is, amikor valami munkán dolgoztok és azt bevégezve látjátok, hogy az jó, örömöt éreztek felette. Ha ehhez még az is hozzájárul, hogy azt, amit alkottatok, magatoknak alkottátok, akkor ez az öröm kettős: a jól végzett munka öröme és a gazdagodás öröme.
Ha pedig az alkotás még itt, ebben a mélyen lesüllyedt létformában is örömöt keltő a lélek számára, mily hasonlíthatatlanul nagyobb, tisztább, intenzívebb örömöt és boldogságot jelent a bűntelen szellem számára az, amit megalkot, ami belőle megállás nélkül folyik, ami mind az övé, amiben önmagát szemléli, amiben önmagát folyton hatalmasabbnak, gazdagabbnak, erősebbnek, még többre képesnek látja!
Ez a szakadatlan gazdagodás, erősödés, növekedés volt az, ami a teremtettség egy részénél az elhomályosodást okozta; és lassacskán önmagát olyan nagynak látta, hogy nem látta meg a saját nagyságától az egyetlen Nagyságot, az Abszolútot, Akiből minden, tehát ő maga is származik, végeredményben tehát az is, amit ő, a teremtett szellem hozott létre, - mert hiszen azt abból merítette, abból termelte ki, amit maga is az Atyától kapott.
Ezen elhomályosodás következményeképp a szellem nívója süllyedt.
Bár amikor ezekről az eszmékről beszélünk, a tér-idő-anyag fogalmát ki kellene zárnunk, mit nemlétezőket, de mivel a tárgyi világban, a tér-idő-anyag világában mozgunk, tehát hogy érthetővé tegyem a gondolatot, a tér-idő-anyag világból vett analógiákkal kell megvilágítanom tanításaimat, hogy ezekhez az analógiákhoz az emlékezet útján bármikor visszatérve, mindent felújíthassatok a lelketek tükre előtt.
Képzeljétek el tehát a bukást, mint felülről való folytonos alászállást.
Az első meghomályosodás folytán a szellem arról a síkról, amelyben tiszta korában élt, alásüllyedt, de minden, amit ott fenn létesített, ott maradt azon a magasabb létszinten.
A szellem teremtőképessége ezzel a süllyedéssel nem szűnt meg, csak csökkent, tovább homályosodott az az őserő, az az őstulajdonság, amely őt teremtőképessé tette. Azok az erők, amelyek belőle kisugároznak, már nem olyan ragyogók, nem olyan intenzívek, nem olyan örömöt keltők, mint azelőtt. Az alkotások a szellemben már nem keltenek akkora örömöt, mert nem is olyan tökéletesek. Ez pedig még nagyobb meghomályosodást eredményez, újabb árnyékot vet, és az ismét egy szinttel lejjebb süllyeszti a szellemet, s ismét az elhagyott felsőbb szinten maradnak azok a produktumai, amelyeket ott alkotott.
Így folytatódik tovább ez a bukásnak nevezett folyamat, mert hiszen a bukás nem máról-holnapra következik be, hanem idővel nem mérhető örökkévalóságokon keresztül folytatódik.
Tehát, minél mélyebbre száll a szellem, annál gyarlóbbak az alkotásai, s annál durvábbak azok az erők, amelyeket magából kibocsát, annál kevesebb örömöt tartalmaznak, és azok a hatások, amelyeket mint eredményeket létrehoz, annál jobban közelednek a szomorúsághoz, a bánathoz, a fájdalomhoz.
Minden egyes alászállással elveszti a szellem azt, ami az előző szinten az övé volt, ami felett ott még rendelkezett. (Jóllehet az ő örökkévaló életében nem szűnnek meg ezek az övéi lenni, csak ő válik meg tőlük, ő veszíti el a tudatát annak, hogy valaha milyen óriási gazdagság, dicsőség és hatalom volt a tulajdona.)
Így száll alá a szellem a bukásba egészen addig, amikor már csaknem egészen tehetetlen, amikor már testbe kell öltözködnie.
A testetöltött szellem állapota hasonló annak az állapotához, aki őseitől nagy vagyont örökölt, azonban azt a nagy előnyt, azt a nagy gazdagságot, azt a nagy tekintélyt, amelyet családja és hozzátartozói helyzetüknél fogva élveznek az emberi társadalomban, eljátszotta, mert könnyelmű életet élt, dorbézolt, két kézzel szórta a pénzt, míg végül a család józanabb, okosabb, gondosabb tagjai arra határozták el magukat, hogy ezt a könnyelmű, és nemcsak a vagyonukat, de a becsületüket és tekintélyüket is eljátszó ifjút gondnokság alá helyezzék. Megállapítják róla, hogy tetteiben nem beszámítható, s olyan körülmények közé juttatják, ahol többé nem rendelkezhetik azok felett a javak felett, amelyek felett addig, szabad állapotában rendelkezett. Gondoskodnak ugyan a szükségleteiről: táplálásáról, ruházatáról, lakásáról, de a pazarlás lehetőségeit elzárják tőle.
Ilyen a test rabságába jutott szellem állapota is. Végtelen gazdagságnak, egész birodalomnak volt az ura, de helytelen, bűnös, tisztátalan élettel eltékozolta jogait, és a nála bölcsebb, tisztább, törvényesebb testvérei, rokonai ebbe a gyámolt és gondnokolt állapotba juttatják, hogy ne tékozolhasson tovább, legalábbis ne pazarolhassa két kézzel azokat az értékeket, amelyeket a mennyei gazdagságból örökölt.
Akik gyámság és gondnokság alá kerülnek, azok közül egyeseket a szabályos életmód, a fegyelem, a rend, amelyre őket kényszerítik, jobb belátásra bír, s ezek észre térnek. A hosszabb ideig tartó fegyelmezett élet, a függés megszokása józanabbakká teszi őket, és amikor már huzamosabb ideig tanújelét adják annak, hogy kigyógyultak a könnyelműségből, a léhaságból, lassan, fokozatosan visszaadják nekik azokat a jogokat, amelyek őket születésüknél fogva megillették. Az ilyen észre tért és megkomolyodott ember azután a társadalomnak ismét hasznos, tevékeny, értékes tagjává lehet, ha a vagyont, a tekintélyt, az előnyöket, amelyeket neki végzete juttatott, helyesen, törvényesen, józan és okos ember megítéléséhez méltón, becsületesen használja és forgatja.

folyt. köv.

UI:
Egy hónapig a túlvilágon voltam
https://www.youtube.com/watch?v=fXRQzRKfomE

AZ ÖRÖKÉLET ÚTJA 2.rész
A szellemek közt is vannak, akiket a testi élet nélkülözései, a törvény szigora, az egyszerűség, a kevéssel való megelégedés kényszere lassan-lassan rászoktat arra, hogy a törvény által kijelölt korlátok közt mozogjanak, hogy másoknak engedelmeskedjenek, hogy a kevéssel is beérjék, és amijük van, azt gyümölcsöztetni törekedjenek. Megtérnek, megvilágosodnak és a rájuk bízott egy talentumból lassan-lassan két talentumot csinálnak, vagyis fokozatosan visszanyerik mindazokat az erőket, amelyeket lefelé szálltukban elhagytak maguk mögött, mivel azok hozzájuk, mint teremtőjükhöz odacsatlakoznak, s így folyton gazdagabbakká, erősebbekké, okosabbakká és bölcsebbekké lesznek. Végül visszatérnek oda, ahonnan elindultak, tapasztalatokban is meggazdagodva, mint a Mennynek hasznos polgárai.
Vannak azonban olyanok is, akik a gyámság és a gondnokság alatt sem tudnak rossz természetüknek parancsolni; vannak, akik a gyámság és a gondnokság alatt elkeseredetten gyűlölni kezdik az egész társadalmat, s gyűlöletükben akinek csak lehet, ártanak, de önmaguknak ártanak a legtöbbet.
Így vannak a lefelé szálló szellemek közt is olyanok, akik az emberi testben élve, ebben a szűk börtönben nem szállnak magukba, nem tanulnak meg engedelmeskedni, hanem még jobban lázadoznak, mivel elvesztett hatalmukból csak a nagyság öntudata maradt meg, ami mint gőg, mint mindenen való túlemelkedés mozgatja őket, a bilincseket, amelyeket rájuk rakott a természettörvény, vad erőszakkal rázzák és feszegetik, nem tudván, hogy azok soha össze nem zúzhatók és szét nem törhetők, mert minél jobban erőlködik a rab, a bilincs annál mélyebben vág a húsába, és a rabsága annál gyötrelmesebb lesz.
Az ilyen szellemek megromlott természete azonban immár nem ismer határt; még lejjebb süllyednek, míg a testöltés törvényéből is kiesnek.
Teremtőerejük most is megvan a maguk színvonalához és természetéhez mérten, de azok az erők, amelyeket magukból kibocsátanak, most már kárhozatosak, sátániak, és a pokol leheletét hordozzák.
Még tovább süllyednek, s mind szűkebb és szűkebb körre szorulnak, míg végre a vegetatív életen keresztül alámerülnek az inert anyagba, és ott mint holt, öntudatuktól megfosztott szellemek az anyag sírjában dermedten fekszenek.
Egyetlen szellem útját néztük végig, amint felülről lefelé száll, a Mennytől a kárhozatig. Ezt az utat egész szellemrajok tették meg, szellemek milliói és milliárdjai. Ezeknek a szellemeknek minden egyes egyede a lelkéből, az énjéből életének minden pillanatában sugározta ki azokat a gondolatokat, érzéseket és erőket, amelyek a hasonlóság törvénye szerint összekapcsolódva szférákat, világokat, rendszereket alkotnak. Ezek a fluidok hatalmas rétegként veszik körül azt a bolygót, amelyben egészen a kárhozatig alásüllyedt szellemek, mint koporsóban alusszák hosszú álmukat. Ezek a fluidok, amelyek a földet és a többi égitesteket is körülveszik, az abban a világtestben holtan szunnyadó szellemek örökségei, amelyek létrehozóik feltámadására várnak. Ezt az örökséget az utánuk következő szellemrajok használják, sőt szaporítják a saját erőikkel.
Így rétegeződnek a szférák folyton-folyvást, magasabbról alacsonyabbra, míg végül beburkolják azt a közös nagy koporsót, amelyben a szférák alkotói pihennek. Az utánuk következő szellemrajok képességeik, akaratuk és energiájuk szerint működnek tovább ezekben az erőrétegekben, és milliós tömegekben alkotnak egy-egy korszellemet, és a korszellemmel együtt süllyednek alá, vagy emelkednek fel.
Azt mondja az Írás: „Az Úrnak Lelke lebeg a vizek felett”. Az Úrnak Lelke, a Szentlélek, mint a legtisztább, legáthatóbb, legmagasabb rendű erő át- meg áthatja az összes szférákat, az összes fluidokat és világtesteket. Ha a Szentlélek ereje nem járná át az anyagi világokat, akkor a sok-sok milliárd szellemnek törvénytelen produktumai olyan káoszt alkotnának, amelyben egyszerűen lehetetlen lenne az élet.
Álljunk meg e felett a nagy koporsó felett, amelyben a szellemek milliárdjai nyugosznak, s vizsgáljuk meg ezek életét.
A lefelé hulló erők mindig sűrűbbek, vastagabbak, durvábbak, ellentétesebbek lettek, úgyannyira, hogy maga az anyag, mint az erőnek legvégső megjelenési formája, holtnak látszik. Pedig nem holt, csak az ember élete rövid ahhoz, hogy ennek mozgását, illetőleg életét konstatálni képes lehessen.
folyt. köv…

Hajnali: Sokan azt mondják, a haláltól félnek, pedig az élettől félnek - Chong An Sunim
https://www.youtube.com/watch?v=LPq1vwtS08U

Az élet sugárzás és rezgés – Felvezetés

Zita médium közléseinek “Korszakzárás előtt” című kötetéből
Nemcsak a lelkek és a szellemek világában van mindenen annak a képe, aki azt magából kitermelte, kisugározta, vagy létrehozta, hanem a földi világban is; a földi világban azonban ez a kép a test szemeivel nem látható. De ez nem jelenti azt, hogy az nem létezik. Szellemi szemekkel nézve mindent, amit megfogtok, amihez hozzányúltok, amivel munkát végeztek, mindenen, amire érzéseiteket, gondolataitokat, vágyaitokat irányítjátok és rásugározzátok, megjelenik a ti képetek. Ez a kép a lelkek világában tanúbizonyságot tesz rólatok, illetve lelki produktumaitok minőségéről; arról, hogy a világ részére mit hoztatok létre, a világba mit adtatok; hogy mindaz, amivel az élethez hozzájárultatok, az hasznos vagy haszontalan volt-e; hogy az Isten akarata szerinti vagy azzal ellentétes volt-e?
Minden, ami a Földön, vagy az egész világmindenségben él, az magából szünet nélkül erőket sugároz ki. Ezek az erők boldogságot vagy boldogtalanságot hozhatnak azok részére, akikre ez a sugárzás irányul, vagy akik ebbe a sugárzó körbe belekerülnek. A legnagyobb, legtágabb körben a mi Atyánk, Istenünk ereje sugárzik. Isten, akinek anyagi kifejezése ősvilágosság, megnyilatkozik vibráció, mint erő által, és ősvilágosság, mint anyag által. János szavaival: „minden általa teremtetett.” (János 1:3) Az Istenből kiáramló ősvilágosság vibráció által élettel telítette a semmit és előállt az élettel telített mindenség, miközben az ősvilágosság ódvilágossággá alakult. Más szóval, a semmi fénymolekulák tengerévé változott át. Az anyagi és félanyagi világoknak, és minden naprendszer minden bolygójának is meg van a kisugárzása.
Ezek az erők, ezek a sugárzások egymásra nagy hatással vannak; ezek a már meglévő és fennálló hatásokat felerősíthetik, mérsékelhetik, esetleg megszüntethetik. Kezdetben az erők tisztaságuknál és egyenszerűségüknél fogva nagyobb világosságot, tudást és szeretetet hoztak. De amikor a kisugárzott erőkben elváltozás történt, akkor már ezek nem adódhattak össze, mert mindegyik különböző fajtájú és minőségű volt, ezért egymással szemben álltak. Tehát megütköztek egymással. Amíg a harc és küzdelem folyik, hogy melyik erő kerül ki győztesen, addig zavarok keletkeznek. A földi világban is úgy az embereknek, mint minden tárgynak, minden élőlénynek kisugárzása van, még annak is, ami holtnak és élettelennek látszik.
Gondoljatok csak arra, hogy bizonyos fémek, bizonyos kövek, amelyek élettelennek látszanak, a belőlük eredő kisugárzás következtében az emberre gyógyítólag vagy megbetegítőleg hathatnak. Az értékes kövek az ember előtt azért értékesek, mert kevés van belőlük, nehéz megszerezni őket, különlegesek, csillogók és ebben látja annak értékét. Pedig az érték abban rejlik, amit a kisugárzás által a viselőjére bocsát. Természetesen, ha a köveknek meg van ez a kisugárzó ereje, akkor mennyivel inkább meg van magának a Földnek az atmoszféra felé, az atmoszférának a Föld felé sugárzó ereje és a Földet körülvevő bolygóknak és főként a Napnak kisugárzó ereje is. Napsugár nélkül, mint tudjátok, nem létezhetnék élet a Földön.

összeállította: Bíró László

A csatolt anyagok listája:

Az élet sugárzás és rezgés
Adai közlés - „Én vagyok a feltámadás és az élet.”
Minden bűn tévedéssel kezdődik
Bűnök okozta pusztító áradás
Örömmel és jószívvel szolgálni
HANG - Anyával való viszony

Jiddu Krishnamurti
https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGiqtp-mYPoBxXB1Mt-A?e=RH7dAa

Innen letölthetőek külön a mai csatolt anyagok
https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw

A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár

Szellemi tanítások fiókjába is több mint hét évre visszamenőleg.
https://www.youtube.com/watch?v=ufN0nXW-SsY

Zita médium közlései – A szentírás kiforgatása – Hangoskönyv (Lilla)
https://www.youtube.com/watch?v=sl7j5wh0KNI

Izabel története – Gizi médium által
https://www.youtube.com/watch?v=eMT1Jubd_hs&t=45s
Jelenések 69. – A nagy Babilon - Reisinger János

https://www.youtube.com/watch?v=HxVhHn5pI_E&t=124s
Jelenések 70. – A nagy Babilon- Reisinger János

https://www.youtube.com/watch?v=pHCUt-39_fQ
Szitakötő – Spirituális film

AZ ÖRÖKÉLET ÚTJA 3.rész
Az évek milliói alatt azonban a holt anyag mozgásokat végez, mert Isten Lelke áthatja azt is, és mozgásra, magasabb rendű élet felvételére kényszeríti. És pedig azért, mert ebben az anyagban az Atya legnagyobb kincse, az ő szelleméből kipattant szellemszikra: az ő gyermeke nyugszik, s ezt még a kőzetnek is ki kell bocsátania magából.
Évek milliói múlnak el, és a holt anyag lassan-lassan életet vesz föl, s helyet ad egy magasabb rendű életformának: a növényi életnek, és ő maga is élővé válik azáltal, hogy a növényi élet a gyökereivel belebocsátkozik, és felszívja magába.
A holt szellem pedig ott van mindezek mögött, és várja a feltámadását.
A növényi élet kibontakozása fokról-fokra fölemészti a holt anyagot, és lépcsőfokul szolgál egy még magasabb rendű életformának: az állati életnek. Az állati élet már gazdag a megnyilvánulásokban, mozog, érez, gondolkozik.
Miből lett mindez? A holt szellem erőiből, fluidjaiból. A holt szellem pedig ezek mögött is mindenütt ott van, feltámadására várva.
Aeonok és aeonok múlnak el, örökkévalóságok peregnek alá a végtelenség tengerébe, míg végül Isten lelke az ő leghatalmasabb szolgája, a Természettörvény által megalkotja a halálból ébredő szellemi szikra számára az első lakóhelyet: az emberi testet.
Az imént, lefelé való haladásunkban találkoztunk már ezzel az emberi testtel; most, a felemelkedés útján álljunk meg mellette egy rövid időre, és vegyük jobban szemügyre a természetnek ezt a csodás alkotását.
A mély álom kábulatából fölébredt isteni szikra kitörli szeméből az álmot, és bámulva néz körül. Nem tudja, hol van; a múlt dicsősége és nagysága, hallatlan erőfeszítései és szenvedései, az életek és halálok sorozata, mind-mind elmúlt dolgok, amelyek teljesen kitörlődtek tompult tudatából. Csak áll és vár.
Az Úr Lelke azután kézen fogva vezeti ezt az új csodákra született szellemszikrát felfelé. Gondviselő kegyelmében megalkotta számára a test hajlékát, és amíg ez a hajlék elkészült, a kifejlődés hosszú-hosszú útján minden állomásnak emlékét, a mindenség minden elemét belehelyezte.
Az emberi testben vannak a kőzethez hasonló szilárd részek, mint a csontok és az ásványi anyagok, mint pl. a vas; vannak benne növényi életre emlékeztető részek, mint a hajzat; az egész emberi test az állatvilág vegetatív életét tükrözi vissza: az éteri test azt a legelső állomást mutatja, amely felé a felébredt szellem lépteinek irányulniuk kell; magasabb rendű testei: az asztrál- és a mentáltest azoknak a magasabb rendű világoknak és szféráknak vetületei, amelyekben az ő hátrahagyott királyi vagyona vár reá; a test legmagasabb részén, az agyban székel az Istenből való szikra: a szellem.
Íme, a test, ez a csodálatos produktum, a legalsóbb rendű holt anyagtól kezdve a legmagasabb rendű valóságig a Mindenség összes tényezőit tartalmazza. Miután pedig minden létezőből tartalmaz magában, mindezeken keresztül kapcsolatban van az összes erőrétegekkel, és azokban az erőrétegekben élő összes szellemekkel; kapcsolatban van az alsóbbrendű élet összes egyedeivel, tehát kapcsolatban van az egész világmindenséggel.
Ez a tény magában véve is arra mutat, hogy ha bármit cselekednék is, és ha mégolyan képességek felett rendelkeznék is, amilyenek felett nem rendelkezik, soha örökké ki nem szakíthatja magát ebből a közösségből, mert ezt Isten alkotta meg így.
Ebben a közösségben minden egyes egyénnek, minden élőnek, sőt minden egyes paránynak legfőbb parancsa és törvénye ez: „Egy mindenkiért, és mindenki egyért”.
Több konzekvencia következik ennek az igazságnak megállapításából.
folyt. köv..

UI:

A nagy történet most jelent meg! Nem fogja elhinni ezt a kísérletet!
https://www.youtube.com/watch?v=t4gIvNWoDrA

A törvény hatalma 1/2

Egyleti ülésünkből Pál beszélő médium útján.

Bevezetésként: Pál médium által egy mélyen bukott, javulásra kép¬telen szellem jelentkezett, aki élete folyamán az egyik bűnt a másik után követte el. Minden bajt és szenvedést, amely törvénytelensége során keletkezett, másokra zúdított s mindezeket „problémákul” te¬kintvén, velük törődni sem akart. Sehogy sem volt felvilágosítható, míg végre szellemileg megkötözték s kényszerítették elmondani élettörté¬netét, mely előzményül szolgált az utána következő tanító szellem alábbi megnyilatkozásának:
Kedves testvéreim! Íme, egy azok közül a szegény, mélyen bukott szellemtestvéreink közül, akiknek még a földi élet körülményei sem képeznek elég, kényszert arra, hogy lefelé haladó útjuktól visszafor¬duljanak. Egyike azoknak, kik még nem hajlandók megkezdeni a munkát. Azt a munkát, amely minden ember és emberszellem számára elő van írva: a kiegyenlítésnek, a jóvátételnek és a felfelé való hala¬dásnak munkáját, a boldogságért, a jövő üdvösségért való mun¬kát.

Azonban a földi élet és a föld, amelyen élünk, elég közel van az utolsó állomáshoz a bukásban arra nézve, hogy a jóságos Atya, ki minden gyermekének érdekét szívén viseli, minden eszközt munká¬ba szólítson arra, hogy bukó gyermekeit útjukban megállítsa és visszafordulásra kényszerítse.
Akit az ő jósága és szeretete nem vonz, azt a törvény korbácsa fogja visszafordítani, s akik még ennek is ellenállnak, azok kénytelenek lesznek hosszú időn keresztül mint tehetetlen bábok, a természettörvény alá rendelve élni, hogy megpu¬huljanak és megérjenek arra, hogy a munkának kezdetét, az ábécé¬jét, ha még meg nem értik is, de tanulni megkezdjék. Ez a szegény testvérünk, ki hosszú időkön keresztül mélységes szellemi álomban fog aludni, olyan szellemi álamban, mely kínosabb minden ébren¬létnél, végre felébred, de csak azért, hogy újból vágyakozzék az álom után, amely korántsem pihentető álom lesz, hanem a szellem és lélek energiájának lassú felmorzsolása, olyan álom, amilyet bizonyára mindegyiktek álmodott már, hogy a leggondterhesebb, a legsúlyosabb ébrenlét is megváltásnak tetszett számotokra hozzá képest és amelyből magatok ráztátok fel magatokat, csak hogy megszűnjék az az álom.

Ilyen álmot fog ő még végigaludni hosszú-hosszú időn keresztül mindaddig, míg ez a nagyon ellentétes energia lelkében elfogy, amikor a kegyelem szózata felébreszti őt itt a szellemvilágban, de nem pihe¬nésre és nem enyhülésre, hanem új küzdelmekre ezekkel a rémekkel szemben, amelyeket az ő életének törvénytelen érzései, gondolatai és tettei hívtak életre. És csak akkor, mikor ideát, ebben a világban telje¬sen kimerítette az ő ellentétes erőit, fog részesülni abban a kegyelem¬ben, hogy még egyszer leszállhasson a földre, a lehető legkedvezőt¬lenebb körülmények között: koldus sorban, nyomorék testben, mint idióta.

Elfecsérelte összes erőit a földi élet örömeire, nem maradt szelle¬me, lelke számára elegendő erő ahhoz, hogy földi testében, mint vilá¬gosan gondolkodó ember élhessen. De akkor is, amikor mint ilyen nyomorék és félkegyelmű fog élni az emberek között, itt-ott lesznek neki világos pillanatai, és ezekre a világos pillanatokra koncentrálódik majd az ő egész szenvedése, abban az egyetlen problémában csúcso¬sodva ki, hogy miért kell neki így és miért kell a többi embereknek jól, kellemesen, szépségben és kedvező viszonyok között élni-e? De mert semmiféle eszköze, sem szellemi, sem lelki, sem értelmi, sem testi, sem anyagi képessége nem lesz arra, hogy helyzetén változtatni vagy csak enyhíteni is tudjon, így a törvénynek módjában lesz a bűnhődésnek egy jelentékeny százalékát lerovatni vele, hogy azután egy következő életben egészen kicsiny, jelentéktelen problémákat, - ame¬lyeket a mindennapi földi élet felvet - kapjon megoldásra és akkor már egy belső kényszer ösztönözze őt arra, hogy azoknak megoldásához tényleg hozzá is fogjon.
Mert kedves embertestvéreim, ha jól szemügyre vesszük, ez az egész földi élet sem egyéb, mint problémáknak összessége. Min¬denkinek az életében úgyszólván napról-napra, egymásnak adva a kilincset, jelentkeznek a megoldandó problémák; néha egész kicsi¬nyek, amelyeket könnyűszerrel megold, néha pedig súlyosak és na¬gyok, olyanok, amelyek fordulópontokat képeznek életében. Nem mások ezek, mint az élet fonalán az ember vagy emberszellem törvénytelen gondolatai, érzései és tettei által kötött csomók, ame¬lyek az egyik életből a másikba áthúzódnak. És aki azokat megol¬dani nem meri, vagy nem vesz hozzá elegendő erőt és időt, miután a megoldások a végtelenségig nem húzódhatnak: az egy következő életében ugyanazokkal a csomókkal, talán sokkal súlyosabb kö¬rülmények között találja magát szemben, mert egyszer egész bizo¬nyosan őneki magának kell azokat megoldania.
Ebből a szempontból vizsgálva az életet és az embereket, akik ben¬ne élnek, három főkategóriát különböztethetünk meg.


szemlézte: Bíró László

A törvény hatalma 2/2

Egyleti ülésünkből Pál beszélő médium útján.

Ebből a szempontból vizsgálva az életet és az embereket, akik ben¬ne élnek, három főkategóriát különböztethetünk meg:
Az egyik, melynek példáját most láttátok a szemetek előtt. Csak semmi gond, csak semmi vesződség, csak semmi, ami kellemetlenség¬gel és fájdalommal jár; az élet arra való, hogy élvezzünk; az életet, ha Isten adta, bizonyára azért adta, hogy annak örömét kihasználjuk. De legtöbben nem is törődnek azzal, hogy az Isten adta-e az életet, vagy hogy van-e az életnek előzménye vagy következménye, egy¬szerűen a rendelkezésre álló örömöket fenékig ürítik. Az ered¬ményt itt láttátok.
A második főkategória az egyszerű kötelességtudó emberek kate¬góriája. Ők sem tudják és talán nem is törődnek azzal, hogy ezeket a csomókat ki és miért kötötte az életük fonalára; ők nem is tekintik ezeket problémáknak, nem törik a fejüket azon, hogy a mindennapi élet előírása lerázható volna-e a vállukról, vagy sem, és nem morfon¬díroznak azon, miért van nekik és miért nincs másoknak ugyanaz a teher a vállán, hanem nekilátnak a kötelesség teljesítésének és estig, ameddig a jó Isten által adott napfény ragyog, végzik kötelességüket családjukkal szemben, végzik az ő foglalkozási körükben, embertársa¬ikkal szemben, néha jól, máskor rosszul; egyszer sikerül a csomót megoldaniuk, máskor nem sikerül. Amikor aztán átjönnek ide, meglepetéssel tapasztalják, hogy az az életfonál, amelyet kezükben tartva haladtak végig az élet tekervényes utjain, most, amikor erre a végső állomásra megérkeztek, olyan simává lett, nem törik fel kezüket a durva csomók, mert azok valahogyan, maguk sem tudják hogyan; megoldódtak. És hamarosan tudatára jutnak, hogy azokat a csomókat valamikor régen ők maguk bogozták össze, nekik kellett tehát azokat feloldaniuk is. És most egyszerűen azt mondják: Lám, milyen jó az Isten, hogy nekem módot és al-kalmat adott az általami megoldásra.
A harmadik kategória - fájdalom - nagyon kevés emberből áll. Ezek talán szintén nem tudják, hogy múlt van a hátuk mögött, hogy a múlt erre az életre problémákat termelt és csomókat kötött az ő életük fonalán. De a lelkűk oda fel, a Legmagasabbhoz, az Úrhoz, a világos¬ság felé van orientálva és ez az orientálás azt diktálja nekik, hogy igyekezzenek Hozzája hasonlók lenni nem érzik a problé¬máikat úgy, mint valami kötelesség terhét a vállukon, hanem úgy tűnik fel előttük minden, ami rájuk nehezedik, mint kegyelmi szolgálat, amellyel tartoznak az ő Uruknak és parancsolójuknak. Mindenért, amit az ő családjukért, embertársaikért, hivatásukért tesznek, térden adnak hálát az ő Uruknak e szolgálat végezhetéséért.
Amikor pedig átkerülnek ide, ebbe a másvilágba, mint nyitott könyv áll előttük múltjuk, jövőjük, jelenük és boldogan látják, hogy a földi iskolából már kinőttek. Az Úr nekik a végbizonyítványt kiad¬ja, ide nekik visszatérniük tanulás végett már nem kell, mert ha tanulni akarnak magasabb világok, magasabb szférák nyílnak meg számukra. Ha pedig mégis visszatérnek ide, csak mint tanítók jönnek példamutatóként.
De kedves testvéreim, ne értsetek félre! A tanító név sokakra al¬kalmazható. Akik azonban úgy jönnek ide, hogy kijárták a fent mon¬dott iskolát, életükkel tesznek tanúságot az Úr parancsáról, vagyis: valaki arcul üt jobbról, fordítsd a másik orcádat is; imádkozzál azo¬kért, akik téged üldöznek és jót tégy azzal, aki téged bántalmaz; aki közületek első akar lenni, legyen olyan, mint az utolsó, legyen szol¬gája a többieknek.
Aki tehát ilyenként száll le a földre tanítani, az nem fog feltűnni az emberek között, az lesz a hullámtörő, az lesz a szírt, amelyen a körü¬lötte levő emberek alantas szenvedélyei megtörnek; ő lesz az, aki szenved és a körülötte levők lesznek azok, akik őt gyötrik és szenvedtetik; ő lesz az, aki némán és hangos szó nélkül éli le életét. De amikor eltávozik innen, azoknak a keményszívű embereknek szeméből, akik őt kínozták, életükben először buggyan ki a könnyük, mert megtanulták az élő példából, mi az az igazi krisztusi, áldozatos szeretet: csakis szolgálat, áldozat, szenvedés azért, hogy más emberek boldogulhassa¬nak.
Az idők a beteljesedés felé közelednek és a földre utalt szellemek gyorsabb haladásra kényszeríttetnek. Az Úr minden néven nevezendő eszközt kezébe akar adni az ő tudatlan, gyámoltalan, önfejű gyerme¬kének, hogy haladásukat minél gyorsabbá tegye, hogy az alacsonyabb kategóriákból minél többen kerüljenek magasabbakba. Új iskolákat alapított a földön, hogy a mindig okot kereső emberek megtudják, már éltek a földön, mégpedig törvénytelenül, és most ezeknek a törvénytelenségeknek szomorú, gyászos következményeit kell itt kiegyenlíteniük, mert csak így kerülhetnek magasabb szellemi kategóriába. Ilyen iskola ez a mi iskolánk is.
Oh, ha mindannyian átéreznétek, megértenétek, mit jelent tanulóknak lehetni az Úr Jézus iskolájának. Leborulva így fohászkodnátok fel; „ Uram-Krisztusom, hogyan adjak neked hálát ebbe az iskolába járha¬tásért, ahol megtudhatom azt, amit nem tudnak annyi ezren és ezren. Vagyis azt, hogy már éltem e földön és hogy minden fájdalmam, meg¬próbáltatásom egyedüli oka csak én vagyok és ezzel megkönnyítetted nekem a terhek viselését, hiszen tudhatom, a te szemed őrködik mindig felettem és kézen fogva vezetsz, irányítod lépteimet, hogy lábam kőbe ne üssem. Mit adhatnék én szegény neked mindezért?! Talán azt, hogy ide hozom lelkem legjobb erőit, mert ide még nálamnál is szegényebb testvérek jönnek, akik segedelemre, vigaszra, bátorításra és részvétre szorulnak. Kívül hagyom hát minden világi gondolatomat, problémá¬mat, örömömet, fájdalmamat, és úgy akarok belépni ide, mint a Te templomodba, ahol a te szemed rajtam és azokon függ, akik világos¬ságért sereglenek ide. Oh, adj nekem erőt ehhez Uram-Krisztusom, hogy méltó legyek a te iskoládba járásra. Ámen. /ÉV. 1928/3. sz./
Forrás: Égi világosság 2008-4


Szemlézte: Bíró László

A természettörvény hatalma
Részlet szabadon a Névtelen Szellem „A maradékokhoz” című könyvéből
Azért használta az Úr a természetből vett hasonlatokat, hogy azt a legegyszerűbb tudású lélek is megértse és a legnagyobb tudós sem talál jobb szemléltetőbb példát, mint a hamisítatlan természetet. Bölcselkedhetik a világ a maga nagyot akarásával, de nagyobbat, mélyebbet és igazabbat nem tud mondani, ami az emberi lelket közelebb viheti a boldogsághoz.
A természet igazságát nem tudja senki sem megcáfolni, sem valami mással helyettesíteni, mert az ember maga is tévelyeg és csak rosszat, a lelki fejlődést hátráltató, az életet megnehezítő, sőt az elviselhetetlenségig gyötrelmessé tévő elgondolásokat hoz a világ és az emberiség fejlődési útjába, amivel csak pusztulást és romlást hoz eredményképpen. A természet, bár látszólag lassan forogja le az emberi befolyásokat és későn adja meg a feleletet az ember tévedéseire, de nem felejt és nem téveszti el a maga feleletét megadni.
A természet az emberi lélek hű tükörképe, nemcsak a test nélküli életben, hanem a Földön is. Mindent visszatükröz a maga áldásos, vagy nem kívánatos eredményeivel, amit az ember tudatlanul, vagy akaratával belehint. Minden cselekedet, akár szándékosan, akár felületességből, vagy tudatlanságból megvalósul a történések világában, azt a természettörvény, mint az elvetett magot, életre kelti és annak idején a magvető életében előhozza, mint eredményt, és kényszeríti annak elfogyasztására, vagyis feldolgozására.
Boldog ember az, aki az ő cselekedeteinek eredményeivel még ugyanazon földi életében szembetalálkozik, mert ha a megátalkodottság teljesen úrrá nem lett a lelkén, eszébe jutnak mindazok a bűnök és tévelygéseiből kifolyó helytelenségek, amelyek miatt sorsában az ítéletszerű szenvedtető eredmények felsorakoznak. Ugyanis bűneit, tévelygéseit megbánva, akkor még valamit kiigazíthat. A rossz helyett jóval fizethet. Gőgjét levetve, megalázkodhat és tévedéseit beismerve, az igaz és helyes útra léphet, és ha van idő rá, azon haladva még eredményeket is érhet el. De sajnos az ember nehezen ismeri be felebarátja előtt tévedését, főképpen, ha annak külseje valamely formában a jóhoz hasonlatos. Azért súlyosodik az emberiség felett mindig közelebbről az az ítéletszerű végzet felhője, amelyet, ha kioldanak a természetet irányító égi kezek, akkor elmossa a vihar a bűnöket és tévelygéseket, de vele együtt a kultúrájára büszke emberiség nagy részét is.
Hogy hol kezdődik el az ítélet - azt senki sem tudhatja, még a mennyei angyalok sem, mert csak egy kicsiny, láthatatlan parány az, ami talán ma még semminek látszó voltával elkerüli az emberek figyelmét, és vígan készülnek a holnapi nap eredményeire és - ez a holnap már nem létezik a részükre, az már nem az övék, hanem az örökkévalóság törvényéé... A bűn megrövidíti a kegyelem hosszútűrését, a gonoszság elébe siet végzetének és az elbizakodott ember bezárja magát az égő házba, hogy senki meg ne menthesse. Nem akarattal cselekszi ezt, hanem tudatlanságból és hitetlenségből, mert tévelygő természetével nem képes elhinni azt, hogy ő nem látja a veszedelem viharának közeledését. Önmagában bízik, saját tudományos eredményeiben, találmányaiban és éppen ez a bizalma csalja meg őt, mert nem tekint ki az őstermészetbe, a természet védekező készülődéseire, hánykódásaira. Akik azonban az Úrra néznek és látják a vihar közeledését, igyekeznek védett helyre sietni. Lerakják terheiket és az Isten kegyelmébe burkolózva várják a vihar elvonulását.
A vándormadarak megértik a természet útmutatását. A vadállatok is félik a természet erejét, de a kultúrájában elbizakodott szegény, sokat tanult, sokat kísérletezett és sokat tudó ember lelke érzéketlen a természet törvényével szemben, mert nem tudja és nem hiszi azt, hogy a látható természetet a láthatatlan szellemi törvények igazgatják. Az idő halad előre, magával viszik azokat az okokat, melyekre nem figyelt és nem figyel a Föld embere, de meghozza az okozatokat, melyekkel szemben készületlenek a legnagyobb tudósok is a Földön.
Akik hittel tekintenek előre a jövendőbe, igyekezzenek olyan cselekedeteket elvetni, melyek, ha kikelnek, védelmet tudnak nyújtani a nagy viharban is, mert a halál nem védi meg a Földhöz tartozó szellemi szférákat sem a veszedelemtől, mert ott is ugyanaz a tomboló vihar száguld keresztül, mint a Földön. Az Úr védelmet nyújtó kegyelme új eget és új földet teremt azoknak részére, akik hittek és hitük szerint cselekedtek, úgy ahogyan azt az Ő Megváltójuk megparancsolta az Ő utolsó vacsoráján az elbúcsúzásában „Szeressétek egymást!” Ne cselekedjetek hamisságot és gonoszságot egymás ellen, de a világ ellen se! Mert a természettörvény számon kéri a világ cselekedeteit és azok szerint ítéltetnek meg a pogányok is, amint az ő cselekedeteiket is feljegyezte a természettörvény. Isten veletek!
Szemlézte: Bíró László

AZ ÖRÖKÉLET ÚTJA 4.rész

Én csak gondolatokat akarok ébreszteni bennetek; ti következtessetek tovább. Ha mentális és asztrális képességeitekkel belekapcsolódtok azokba az eszmékbe és igazságokba, amelyeket tőlünk vesztek át, akkor azok megrögződnek a lelketekben, kitörölhetetlen nyomokat hagynak ott, amelyek arra serkentenek benneteket, hogy a hallottak felett napirendre ne térjetek.
Lássuk tehát a konzekvenciákat.
Megállapítottuk, hogy az ember a maga lelki és testi berendezettségében elválaszthatatlanul össze van kötve mindazokkal az erőrétegekkel, amelyek ezt a világot át- meg átjárják, amely erőrétegeket maga az ember is segített létrehozni leszállása közben.

Csakhogy ezek az erők nem üres mechanikai erők, hanem magukban hordják azokat az eszméket, gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyek a szellemeket akkor fűtötték, amikor ezeket az erőket kibocsátották magukból. Ezek az erőáramok pedig folytonos kapcsolatban lévén az emberlélekkel, s mikor ezek rajta keresztüláramlanak, akkor gondolatokat és érzéseket korbácsolnak fel, vagy nyomnak el benne; egyszer fölemelik mennyei magasságokig, máskor lesújtják pokoli mélységekbe; a szellemi szikra pedig olyan ebben az áradatban, mint pehely a tomboló vihar közepette, mint egy fövényszem a zúgó tengerárban. Ha az Úr Lelke nem lebegne felette, ha a Szentlélek nem vezetné kézen fogva, soha-örökké egyetlen lépést sem tehetne előre, hanem vissza kellene hanyatlania abba a sírba, amelyből éppen kiemelkedett.
Ezért van, hogy az ember ma könnyek közt imádja Istenét, és csordultig van a szíve hálával az Isten jóságáért, és át szeretné magát adni egészen Istennek; holnap pedig egy sötét szobában szennyes bűnöknek áldoz. Ma a hazájáért, vagy a családjáért odaadja az életét, ha kell; holnap talán a leghitványabb árulója lesz a legszentebb eszméknek. Ma angyalnak nevezi szerelme tárgyát, és valóban az életét teszi kockára, ha arról van szó, hogy őt megvédelmezze, holnap ő gyilkolja meg, mert a szívében egy vad szenvedély, talán a féltékenység démona ébredt fel. Ma a saját testéről adja oda a szűkölködőnek a ruhát, és holnap kiveszi a falatot a másik ember szájából, mert éppen olyan érzések uralják.
Ugyanaz az ember ma csillog az emberek előtt szellemességével, bölcsességével; holnap a legegyszerűbb dolog előtt úgy áll, mint egy tudatlan gyermek.
Sőt, amikor már az ember a test hajlékában sokat munkálkodott, amikor már bizonyos mennyiségű világosságra is szert tett, amikor már valami halvány sejtelme van arról, hogy ki ő, és merre van az út, amelyen haladnia kell, még akkor is úgy van, hogy az egyik oldala ragyogó és világos, a másik oldala sötét és szégyenletes.
A ti történelmetekben vannak nem mindennapi egyéniségek. Neveket nem nevezek meg, csak az eszközöm lelkéből olvasom le a fényképeiket. Az egyik csodálatos művészettel magasrendű zenét adott a földnek, amelyhez hasonlítható alig van más. Magas világokból, azoknak öröméből, verőfényéből, üdítő tisztaságából hozta le a zene harmóniáját, és ajándékozta meg vele az embereket. Ő maga pedig lobbanékony, fékezhetetlen, akár ölésre kész temperamentumú és természetű egyéniség volt.
A másik színekben és formákban alkotott az emberi társadalom számára olyat, amire sok évszázad távlatán keresztül is bámulva tekint a ma embere, de ő maga gőgös kalandor volt.
A harmadik igazi krisztusi érzelmeket tudott megrögzíteni a toll művészetével, s megdobogtatta az emberek szívét, amellett házi zsarnok, könyörtelen, szívtelen, rideg ember tudott lenni.
Ismét másik, nagy művésznek nevezett egyéniség jószívű, aki mindenkin segített a végsőkig, és amellett feslett életet élt.
Az utókor nagyon okosan, nagyon helyesen és bölcsen nem emlékezik meg az árnyoldalról, de megemlékezik a ragyogásról, amelyet az ilyen lelkek a földre hoztak.
Mert hiszen ezek a szellemek fejlettek voltak, ezek a szellemek már azt a testi burkot, azt a testi hajlékot, amelybe őket Isten - a halál álmából előszólítván - elhelyezte, átfinomították annyira, hogy a magasabb rendű világok csillogását, ragyogását, szépségét, igazságát és őrömét át tudták venni, és át tudták adni annak a világnak, amely szürke, hétköznapi emberekből áll, hogy azok is gazdagítsák vele a lelküket.

A hálás utókor - ahogy mondani szokták - nagyon jól cselekszik, amikor nem vesz tudomást azokról a gyarlóságokról, amelyek az alsóbb rendű erőrétegek hatásaiként kiütköztek ezeken a fejlettebb egyéniségeken, hanem örül annak a magasztosnak, annak a szépnek, annak az igazi értéknek, amelyet azok neki lehoztak.
Ti magatok is így vagytok egytől-egyig, embertestvéreim. Mindegyikőtök lelkében vannak ragyogó felületek. Az egyik lelkében az egyik felület, a másik lelkében a másik felület ver vissza igazságokat, fényeket, a többi rész pedig homályos, sötét, sőt egy rész egészen az alsóbbrendű világ erőinek hatása alatt áll.

Embertestvéreim, azt mondom nektek, ti tegyetek úgy már a jelenben is, mint az úgynevezett hálás utókor a múlt embereivel: egymásban csak azt lássátok, ami ragyog, ami szép, ami jó, ami igaz, ami boldogító. Nem azért, hogy azt neki szemébe mondjátok, mert a hízelgés nagyon közönséges és nagyon alsórendű cselekedet, hanem azért, hogy szerethessétek őt; azért, hogy azon a nyitott résen keresztül a ti szeretetetek behatolhasson az ő lelkébe. És ne vegyétek rajta észre azt, ami sötét, vagy árnyékos. Tudja ő azt, hiszen azért .jár ebbe az iskolába; tudja, és szenved miatta.
Mert ne gondoljátok, hogy az igazmondás abban áll, hogy valakinek a fekélyes testrészéről lerántsátok a ruhát, ami azt eltakarja a többiek szeme elől. Ez nem igazság, ez durvaság, ez kíméletlenség.
Az igazságos ember azzal mutatja meg, hogy szereti az igazságot, hogy helyt mer állni az igazság mellett akkor is, amikor az kockázattal jár; az igazságos ember nem átallja bevallani a maga fogyatékosságát, de nem pellengérezi ki a másik fogyatékosságát. Az igazságszerető ember nem tolja fel magát bíróul a hozzá hasonló gyenge lélekkel szemben, mert arra gondol, hogy neki talán még sokkal nagyobb oka van egy és más dolog miatt szégyenkeznie, mint annak, akit éppen megróni akar.
Aki ilyen iskolába jár, az tudja, hogy az ő lelkén hol vannak foltok, fekélyek, hol van rajta javítanivaló; és ha valaki azokat a fekélyeket, azokat a sebeket piszkálgatja, csak fájdalmat okoz, és késlelteti a gyógyulást, mert a sebeket békében kell hagyni, s azok ápolását és gondozását rá kell bízni arra magára, aki azok miatt szenved.

folyt.köv..
UI:
"Egy erőszakos kisebbség akarja meghatározni a főtörvényt" | Van másik út 1.
rész
https://www.youtube.com/watch?v=yb-4epDUYQc

Egy szenvedő lélek halál utáni közlése.

Nagyon sok törvénytelenséget követtem el, hisz tele vagyok ki nem egyenlített számlákkal, lelki sebekkel, amelyek égnek és égetnek és akárhogy próbálok szabadulni tőlük, nem sikerül.
Szinte teljes egészében csak az anyagnak éltem. Komoly anyagi terveim voltak, sok pénzt forgattam. Isten szeretete azért szólított vissza, hogy megálljt parancsoljon további süllyedésemnek. Amilyen gazdag voltam a földön, olyan szegény vagyok ideát. Törvénytelenségeket is követtem el, csak azért, hogy megtudjam valósítani anyagi álmaimat. Földi paradicsomot akartam létrehozni magamnak és ezt jogosnak éreztem az élettől. Míg én dőzsöltem, másoknak alig jutott egy kevés ennivalóra. Semmi nem ér semmit ideát, amit az ember nem az Isten Országába való bejutásért tesz. Az anyagi jólét, a gazdagság, nagy teher ideát, főként amit törvénytelen úton szerez magának az ember. Gondjaim voltak a bankokkal is, mert, a pénz körül forgott minden. Családomat is bele sodortam ezekbe a dolgokba. sajnos semmit sem tudok jóvátenni és ha újból a földön élnék, talán akkor sem tennék másként. Pedig bűneim, amelyeket a földön elkövettem, még mindig itt keringenek körülöttem és bennem. Úgy élem őket meg képekben, mint a valóságban, csak most azonnal jön a visszahatás. Ezek a lelki égések tisztítják ki a lelkemből a bűneim következményeit és bűnbánatra kényszerítenek. Nagy lelki marásokat idéz elő a törvény megszegése, vagy más szóval a hűtlenség. A keretet ne lépje át senki, mert minden egyes félrelépésnek következményei vannak ideát.
A munkám során sok esetben azt „sugallták” hogy az embereket Istentől el felé tereljük. Ez is következményeket vont maga után. De annakidején istentelen volt az egész társadalom és nagy problémák voltak. A mi munkánk egyfajta elterelő hadművelet volt arra nézve, hogy az emberek ne lássák meg a valóságot, hanem egyfajta „álomvilágban” éljenek. Mi ezt tettük pénzért, de tehetség kellett hozzá. De nem mindegy az, hogy mire használja fel az ember a tehetségét és a hírnevet. A hírnév, ha nem Istenben alakult ki, itt az ellenkezőjét nyújtja az embernek, illetve a testétől megvált embernek, mert itt igazság van, nem lehet manipulálni, nem lehet senkit kijátszani, sem megvesztegetni, ugyanis az igazság világa ez!

Ezért arra kérek mindenkit, aki szeretett a földön, hogy imádkozzanak értem, mert nagy szükségem van rá! Itt már csak az segít, ha enyhületet kap az ember Istentől. Isten nem olyan kegyetlen, mint amilyen én voltam sok esetben.

*- Bánd meg a bűneidet testvérem és Istentől enyhületet fogsz kapni.
- De nem tudok bűnbánatra jutni, mert jogosnak érzek minden cselekedetemet. Csak a következményeiből látom, hogy mit nem tettem jól.
- Kérd Istent, hogy adjon neked erőt a bűnbánatra jutáshoz, ugyanis a kegyelem ereje készen áll téged kiemelni bűneid következményeiből, ha bűnbánó lélekkel közeledsz a kegyelem trónusa felé.
- Mindenható Isten, irgalmazz nekem nyomorult állapotomon és áldd meg a családomat és mindazokat, akiket bármilyen formában is tévútra vezettem, átvertem, kihasználtam, megcsaltam és önös céljaimra felhasználtam. Add, hogy mindenki meg tudjon nekem bocsátani. Hozzám viszont légy irgalmas.
Fényt látok közeledni felém, Aki egy hídon át kivezet ebből az állapotból, a végeláthatalan marcangolások helyéről, szférából és a megbánás, a „vezeklés” és a tisztulás helyére visz. Itt éppen egy fényes alak tanít egy téren a szeretetről, Isten szeretetéről, mely szavak a lelkembe marnak és mély nyomokat képeznek, hogy belém ivódjon az Isten törvényszerűsége, a megbocsátás, amely nélkül soha sem szabadultam volna ki bűneim következményeinek börtönéből.

Mindenkit arra intek, hogy ne hagyja figyelmen kívül azt, hogy felelősségteljes az élet és hogy a tetteknek következményei vannak és azt, hogy van számadás!

*Szellemi vezetés

O.S.
UI:
Érdesség:

A rovás jelrendszer lelke. I. rész Juhász Zsolt előadása https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=GYNdu7IBI2c&feature=youtu.be&fbclid=IwAR0GyTVNNre6xY5DgFOoGv412hHNIIVxzkzcRari0rbcJJHb3gWvWHWYFAQ

AZ ÖRÖKÉLET ÚTJA 5.rész

Ezzel kapcsolatban csak mellékesen jegyzek meg egy nagyon rút emberi szokást. Ha ketten-hárman együtt vannak, jólesik nekik, hogy egy jelen nem lévőt becsméreljenek. Szomorú dolog, hogy az ember az emberen, még ha szellemhívő is, csak a kivetnivalót, a fogyatékosságot, a beteg oldalt látja.
Szokjatok le erről, testvéreim, mert ez szégyenletes dolog, mert ez a bűn ölni képes. Aki így cselekszik, az arról tesz bizonyságot, hogy az ő lelkében a világosság még nincs otthon, az még nem tulajdona, nem sajátja, mert különben a másik lelken is a világosságot keresné. A világosság ugyanis a világosságot szereti, ahhoz tapad, ahhoz közeledik.
Azt mondtam, hogy ne bántsátok egymás beteg részét, mert mindenki ismeri a maga betegségét, és mindenki eleget szenved miatta!
Itt álljunk meg egy szóra. Általában az emberi élet, az emberi lét nem az örömök állapota. Embernek lenni annyit jelent, mint szenvedni. Az emberek, de főképp a hívő emberek sokszor felsóhajtanak, hogy "bizony nehéz dolog embernek lenni". Panaszkodnak a szenvedések miatt. Panaszkodnak a másik emberre, aki nekik a szenvedést okozza, a végzet ellen, amely tőlük ezt vagy azt megtagadta, az Isten ellen, aki nem adta meg azt, amit kértek; minden és mindenki ellen, csak önmaguk ellen nem.
Pedig mindenki csak önmagától szenved!
Nézzük meg közelebbről ezt az állítást.
Mondjuk, valaki mélyen megbántott, és benned az indulat úgy felforr, hogy órákig, napokig nem tudsz attól a kínzó állapottól megszabadulni, ami a sértettséggel jár.
Embertestvérem, mi egyéb a sértő szó, mint „csak szó, amely elrepül a légben, a kősziklának pedig nem árt?” Vajon csakugyan az a szó okozta a szenvedést? Nem, hanem a lelkedben élő gőg, amelyet az a szó érintett. Ez a benned lévő rossz szenvedtet téged, nem pedig az a szó, amely csak egy pillanatig tartott csupán, és azután nyomtalanul elveszett a világűrben. A lelkedben meglévő rossz elv szenvedtet, az a szó csak előhívta azt az elvet.
Nézzünk egy másik példát. Szeretsz valakit, és valami oknál fogva - vagy esetleg minden igaz ok nélkül felébred a lelkedben a féltékenység. Kínzó, gyötrő érzés.

Lehet, hogy semmi okod nincs rá; talán csak egy látszat folytán ébredt fel, de még ha van is oka, az az ok rajtad kívül álló dolog, s nem az kínoz, hanem a lelkedben élő rossz. A külső hatás csupán felébresztette a lelkedben a fenevadat: az önzés és érzékiség együttes gonosz érzését; ez az, ami a lelked fenekéről feltolakodott az éned magasabb részébe. hogy gyötörjön és kínozzon. Te hát nem az a külső körülmény, hanem a magad érzése okozta a szenvedést.
Megkárosítottak? Hívő ember vagy, tudod, hogy Az, akinek gondja van a háztetőről leeső verebecskére, kezében tartja a te holnapodat is; miért gyötröd hát magadat azért, mert valaki, vagy valamiféle körülmény megfosztott olyasmitől, amit a mulandó világban magadénak tekintettél? Azért szenvedsz, mert a lelkedben ez az ütközés felébresztette az anyagiasságot, az anyaghoz való tapadtságot, hogy miután az öntudatod magasabb rétege elé került, küzdeni légy kénytelen vele; ez a küzdés pedig szenvedéssel jár. És így van ez a bűnös, hibás lelki természet többi oldalán is.
Nem akarok terjengős lenni, de végső elemzésben még a testi fájdalmak és betegségek is a saját megromlott erőid, nem pedig külső hatások következtében álltak elő, úgyhogy minden szenvedés, ami miatt a testbeöltözött szellem panaszkodik, önmagában találja meg a gyökerét, azaz őbenne van az, ami szenvedteti.
És ennek így is kell lennie. Nézzük meg, hogy miért. A fölemelkedő szellem azért kapta ezt a mindenség minden rétegéből összeállított emberruhát, hogy azon az úton, amelyen alásüllyedt, fokról-fokra fölemelkedhessék.
Beszédem elején mondtam, hogy amint a szellem rétegről-rétegre alásüllyed, minden rétegben visszamaradnak az ő alkotásai. Ezekkel a produktumokkal felfelé haladó útjában találkozik. Mivel ezek az ő lelkéből származtak, tehát ezeknek vele újból egyesülniük kell, hogy egyensúlyi állapotukat visszanyerhessék. Ezeket a szellemnek meg kell tisztítania, hogy egy felsőbb szintre felléphessen, hogy ott megint az ő tisztább erőivel, produktumaival találkozzék.
A szellem tehát emberi formájában az ő legalsóbb rendű produktumaival találkozik, azokkal a bűnös vibrációkkal, azokkal a sátáni természetű alantas erőkkel, amelyeket a legalsó rétegekben hagyott vissza. Ezek az erők szembejönnek vele, hozzátapadnak, s követelik rajta egyensúlyi helyzetüket, megtisztulásukat, mert hiszen ezek az erők az ő volt érzéseivel telítettek. Amint pedig ezek az erők hozzátapadnak, természetesen szenvedtetik őt; szenvedteti az érzékiség, a gőg, a harag, az anyaghoz kötöttség stb. Éppen azért kellett a testbe öltöznie, hogy minderről tudomást szerezzen, hogy ezeket az erőket sátáni tendenciájuktól megtisztítsa, hogy mint visszaszerzett vagyonnal, mint tiszta erőkkel és hatásokkal léphessen fel a következő, magasabb szintre.
Ezen a nehéz úton Isten Lelke, a Szentlélek vezeti az embert előre. "Isten Lelke lebeg a vizek felett": Isten Lelke, a Szentlélek tart fenn rendet ezeknek az erőknek világaiban, és vezeti a haladás útján minden egyes emberhez azokat az erőket, amelyek valaha az övéi voltak, hogy ismét az övéivé legyenek, hogy hozzákapcsolja az azokat megteremtő tulajdonosukhoz.
Így nő ki az emberszellem lassan-lassan a testből. Lassanként átalakítja, megtisztítja az alsóbbrendű erőket, s eközben fokozatosan kifogynak az énjéből azok az erőrészek, amelyek ennek a mindenségnek sátáni, alantas erőivel kapcsolatot létesítenek. Végül elfogy az ember alsóbbrendű természete, lassanként kezdi világosan látni a ragyogó utat, amely előtte áll, és amint ezen az úton előrehalad, mindig könnyebb és könnyebb lesz a dolga, mert a szenvedéses, verejtékes munka után következik a finomabb erőkben, finomabb rétegekben való munkálkodás.
Feljut addig a színvonalig, ahol már tisztább erőket hagyott hátra lefelé haladtában, amelyek már nem igényelnek olyan vért verejtékező munkát és fáradtságot, hogy egészen megtisztulhassanak.
Amint halad felfelé, gazdagsága nőttön-nő; kitágul előtte a látóhatár, és ő tágra nyílt szemmel, dobogó szívvel, örömtől repesve látja feléje özönleni azt az óriási vagyont, amely valaha az övé volt, és amely íme, ismét az övé. Időnként meg kell állania, mert az elmúlt bűnök által megviselt szíve még gyenge, s alig bírja a gyönyört, amely reá özönlik. A régi meredek, keskeny, köves, fáradságos ösvény folyton szélesebb lesz, két oldalt illatos virágok nyílnak. Mind bővebb zuhatagban özönlik ölébe az öröm, a gazdagság, s meg kell időnként állania, mert ahová a szeme tekint, minden virágon, minden fűszálon, minden ragyogó harmatcseppben Isten arculatát látja visszatükröződni, és szívét az üdvösség előíze reszketteti meg.
A vért verejtékeztető út végül diadalútra válik. Már látja a mennyei kapukat, már látja a kapukból kisugározni a menny ragyogását, és le kell borulnia, mert eléje jön a mennyei Atya, gyűrűt húz az ujjára, ragyogó palástot tesz a vállára, és bevezeti őt mennyei örökségébe.

folyt. köv..

UI:
Győzelem a családi problémákban - ingyenes hangoskönyv
https://www.youtube.com/watch?v=lZX1Nv_tM9g

A titokzatos jövő - Felvezetés
Zita médium által 2009. november 15.

A jövő titokzatos és ismeretlen az ember előtt. Szeretné a saját és általában az emberiség jövőjét is ismerni, de ez lehetetlen, mert a jövő titokzatos és kiismerhetetlen. A jövő mind az ember, mind a földi világ részére leszögezhetetlen, azaz nem lehet biztosra megmondani, legfeljebb csak sejteni lehet.
Az ember mindent megpróbálna és elkövetne, hogy tisztába jöjjön legalább a saját jövőjével. Egyeseknek különösen a népjóléti társadalmakban van jövőképe, a földi világ más területein viszont annyira nehézzé, elviselhetetlenné, szomorúvá és bizonytalanná vált az élet, hogy az ott élőknek már jövőképük sincs. Nem mintha szükséges lenne a jövőt ismerni, de fontos lenne az, hogy reménykedni tudjon egy szebb és boldogabb jövőben, hogy ezzel a reménnyel a jelen munkáját, legalább részben, képes legyen helyesen elvégezni. Ha azonban valakitől elveszik a jövőképét, annak elveszik a reménységét is abban, hogy ha most nehézségeken megy is keresztül, de majd a közeljövőben, vagy esetleg a távolabbiban ebből a helyzetből kiszabadulhat, élete jobbra fordulhat. Ugyanis ez a reménység adna erőt neki ahhoz, hogy a jelen nehézségeit elviselje és a sok fáradtsággal járó munkát elvégezze.
Vannak, akik jóslatokban bíznak, de az ilyen emberek sem képesek a valóságos jövőt látni. Mindenki szeretné, hogy a jövője boldogabb, békésebb, nyugodtabb legyen, hogy betegségeitől, nehézségeitől, félelmeitől megszabadulhatna és egy rózsásabb jövő várna rá. Én azonban azt mondom, hogy a jövőt csak úgy lehet biztonságosabbá, és szebbé tenni, ha az ember betölti az isteni parancsolatokat és hajlandó a jelenben a munkáját becsületesen és apró részleteiben is elvégezni.
Sokan, mivel számukra a jövő bizonytalan, a múlthoz fordulnak erőforrásként. Nem egészen megfelelő módon keresik gyökereiket, és ha tudomásuk lesz róla, akkor elmúlt földi életeiket is ismerni akarják. A földi ember múltja azonban okkal és céllal van lezárva az ember előtt, mégpedig azért, hogy a jelen munkájában és feladatának elvégzésében ne zavarja. Ugyanis, ha a múlt életének eseményeivel és történéseivel az ember tisztába jönne, akkor ezekre a történtekre próbálna építkezni, azaz ami tetszetős lenne a számára, azt visszasírná és dicsekedne vele, ami kényelmetlen, fájdalmas vagy szégyenteljes volt, azt pedig kizárná gondolatvilágából, és így ismeretét nem arra használná fel, hogy amit a múltban helytelenül cselekedett és elrontott, azt a jelenben kijavítsa és a maga lelki fejlődése érdekében átalakítsa. Ezért tehát nincs sok értelme az elmúlt életek visszapergetésének, illetve annak alaposabb megismerésének.
Legtöbbször mindaz, amit az ember a múltról tudni vél, csak képzelgés; elképzeli, hogy és mint élhetett, és abban többnyire a maga előnyös oldalát akarja látni és kidomborítani. Abban a tudatban tetszeleg önmaga előtt, hogy a történelemből mindenki által ismert nevekhez vagy hősökhöz kösse a maga múltját. Ez azonban nem így van, nem ilyen egyszerű. Ugyanis általában egy elrontott földi élet után nem egy, hanem több olyan földi élet következik, amelyben ennek az elrontott életnek következményeit kell feldolgoznia az embernek. A legtöbb ember ugyan szeretné a következményeket kikerülni vagy másokra hárítani, de ez nem lehetséges, mert mint mondottam, a lelki javulás nehéz munkáját mindenkinek magának kell elvégeznie. Több élet alatt kell fáradoznia azon, hogy amit egy életben elrontott, - legyen az életmód, vagy emberi kapcsolatok - azt helyre hozza.
összeállította: Bíró László

A csatolt anyagok listája:

A titokzatos jövő
Adai közlés – “Romboljátok le a templomot”
Az idő közel van - már az ajtó előtt állok
Hű fénykép a földi életről
Egy apáca megnyilatkozása
HANG - Megalázottnak érzem magam
Beszéd és hallgatás
https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGiqt5m7RLiFMpmlxsUQ?e=ny2B7R
Innen letölthetőek külön a mai csatolt anyagok

https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw
A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár
Szellemi tanítások fiókjába is több mint hét évre visszamenőleg.

https://www.youtube.com/watch?v=q_eP3kv9hjc&t=608s
Jelenések 71. – Próféciák a mai Európáról - Reisinger János

https://www.youtube.com/watch?v=Hmx2QgVb9vE&t=203s
Jelenések 72. – Kifutni Babilonból - Reisinger János

https://www.youtube.com/watch?v=lFXgvQkvdeQ
Szférák a Föld és Nap között VII. Rész – Hangoskönyv (Csongi)

https://www.youtube.com/watch?v=VHfotDKEipM&list=PLxGxor4f0-UNZy7t-zVMC6D73UJiEwZys
Manna a hit táplálásához - Hangoskönyv

https://www.youtube.com/watch?v=28HAsAt8WKQ
Pio atya – Spirituális film

AZ ÖRÖKÉLET ÚTJA 6.rész
Királlyá, egy birodalom fejedelmévé, egy világ szuverénjévé lett; rég letörlődött arcáról a könny, homlokáról a verejték; elmúlt a múltnak még az emlékezése is, mert Isten közelében, az üdvösségben emlékezet többé nincs arra, ami a szellemnek valaha szenvedést okozott. Isten Szentlelkének erejével visszavezette őt Magához, és fiává fogadta, akire ezután sokat akar bízni. (Ezért hagyja ott a jó Pásztor a kilencvenkilenc igazat, és megy el keresni az egy eltévelyedettet, mert az az egy kimondhatatlan nagy érték. Senkinek és semminek látszik az ember és a kicsiny szellem, amilyenek mi vagyunk, de Istennek kimondhatatlanuI drágák vagyunk mindannyian, mert egykor mint a Menny fiai egész világot jelentettünk.)
Közülünk akkor már minden egyes elmehet keresni a századikat, az eltévelyedettet, mert akkor már mindegyikünk a Szentlélek részesévé lett, aki nagy tapasztalatával hathatós segítséget nyújthat azoknak, akik még a halálban szenderegnek, vagy akik a halál álmából már felocsúdtak, és ráléptek a göröngyös, verejtékes, keskeny ösvényre.
Ha Istennek ilyen nagy értéket jelentetek embertestvéreim, akkor miért nézitek ti olyan kicsinynek azt a másikat? Miért nem nézitek abban a másikban azt, aki egyszer a Szentlélek részese és munkása lesz, akit az Atya kimondhatatlanul szeret és mérhetetlenül nagyra értéke1? Ha Isten őt nagyra értékeli, miért nem értékelik őt ti is?
Embertestvéreim, még szeretnék előttetek - akik a mennyei gazdagság várományosai vagytok - egy vigasztaló szempontra rámutatni. Sokan, akiknek érzésvilágát mindenféle gond és baj tartja lenyomva, rezignáltan gondolnak a mérhetetlenül hosszú útra, a képzelettel utol nem érhető időre, ami mindennek a boldogságnak eléréséig még 'hátra van.
Kedves testvéreim! Van egy időpont a haladás útján, amely időponttól fogva ez az út folyton gyorsuló tempóban és folyton csökkenő fáradsággal és szenvedéssel jár, mégpedig olyan szédületesen gyorsuló tempóban, amilyenről nektek ez idő szerint fogalmatok sincs.
Nem az az időtlen idő kell a visszatéréshez, mint amennyi az alásüllyedéshez használódott fel. Mégpedig két oknál fogva nem. Az alásüllyedés ugyanis nagyon lassan történt, mert az Úr az ő Szentlelkével folyton-folyvást tartotta vissza a hűtlen fiakat, s állandóan vonta vissza Magához őket. Ez az alásüllyedésüket nagyon meglassította és hosszúra nyújtotta.
Ennek hatása alatt sokan az első hibás lépés megtétele után vissza is fordultak.
A felfelé való haladás alkalmával a Szentlélek ereje szintén folyton vonja, húzza az Atyához a szellemeket, és minél közelebb vannak a mennyhez, annál nagyobb és erősebb ennek a vonzásnak hatása. Ebből következik az is, hogy ha valaki az erőkből egyetlen holt parányt élővé tesz megtérése és szorgalma által, az az egyetlen élővé tett parány száz más parányt tesz élővé a holt parányok közül. E közül a száz közül minden egyes újabb százat, és így tovább; tehát tízezres és milliós arányban növekszik a felfelé emelkedés lehetősége és gyorsasága. Valaki a hit erejével és az Isten iránt való szeretetével egyetlen parányt fölemel az alsóbb szintről a magasabbra, az a parány száz más parányt emel egy szinttel magasabbra, és minden egyes újból százat.
Ez az isteni hatványozódás olyan szédületes, boldogító, elgondolhatatlan gyors haladást biztosít annak, aki egyszer a haladás útjára lépett, hogy már ennek az elgondolásnak is meg kell százszoroznia a reménységeteket, ezerszeressé tennie az örömötöket és végtelenné növelnie Isten iránt való szereteteteket.
Ez az időpont pedig a megtérés időpontja.
A megtérés bámulatos, csodás titok. Mindegy, ki milyen oknál fogva tért meg. Az egyik embert egy koporsó fordította vissza az útján, a másikat Istennek egy áldása, a harmadikat talán egy szó, amelyet az úgynevezett véletlen vitt a füléhez. Mindegy. A lélekben egyszerre olyan misztikus változás történik, amelynek csodás mélységét csak egyedül az Isten ismeri. Mert aki még egy pillanattal azelőtt a sátáni erők eszköze volt, és gyarapította a kárhozat és sötétség hatalmát a földön, az egy pillanattal később az isteni jó mellé áll, és magával ezzel a megfordulásával rést nyit azon a sötétségen, amelyben addig élt.
Tehát, aki megtér, az rést nyit az Isten Lelkének, az beengedi az Isten Lelkét a saját lelkivilágába, és attól fogva már csak egy dologra van szüksége: legyen engedelmes. A Szentlélek attól fogva egyenes úton vezeti. Ne ő akarjon utakat és módokat találni az üdvösségének elérésére, hanem bízza magát Istenre.
Ez az engedelmesség azt jelenti, hogy ismerje el és szeresse Istent, adja át a szívét egészen Neki, mert "akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál." Akik Istent szeretik, azokat Isten az ő bölcsessége szerint a legrövidebb úton vezeti.
Térjetek hát meg, és szeressétek Istent, hogy minden hasznotokra váljék; teljék meg a szívetek-lelketek a reménységnek azzal a verőfényével, amelynek világánál biztosan meglátjátok a ragyogó és világos utat, amelynek végén a mennyei kapuk kitárulnak előttetek.
Legyen a mi Krisztusunk a ti örök ideálotok, akire ha a tekinteteteket függesztitek, könnyű lesz Istent szeretnetek, mert Ő „annyira szeretett minket, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valakik Benne hisznek, el ne vesszenek, hanem örök életük legyen."
Ebben az örökéletben gazdagok, hatalmasak és boldogok lesztek. Ennek a boldogságnak a legnagyobb és leghatalmasabb tényezője az lesz, hogy az Isten használható eszközeinek fog tudni és ismerni titeket.
Legyen az ő áldása rajtatok. Szentlelkének ereje hassa át a lelketeket, hogy akik ma kicsinyek vagytok, nagyokká lehessetek, akik ma sírtok, majd örvendezzetek, akik ma szenvedtek, az üdvösség örömében lássátok viszont egymást és mindazokat, akiket szerettetek, és mindezek felett a ti Uratokat és Mestereteket, akinek a neve legyen áldott mindörökké!
Forrás: Az utolsó óra munkásaihoz (Pál médium útján)

UI:

Fejlődünk, amíg nem érkezik meg a Mester?
https://faklyaradio.hu/news/fejlodunk-amig-nem-erkezik-meg-a-mester?fbclid=IwAR1BsQP4AZ0uGvLl5RUXm_akE_80N4yEhYdrmwgTX8MsatIX-V_usKX3xs8

A természetről szellemi szemekkel
Részlet a Névtelen Szellem „Örökértékű igazságok” című kötetéből
Befejezni nem lehet semmit ezen a világon. Aki azt hiszi, hogy valamit jól befejezett, az nagyon téved, mert a befejezésnek itt nincs sem ideje, sem tere. Itt a földi világban minden csak átmeneti, ideiglenes és kezdetleges, azért nem lehet befejezni sem. Itt folytatni lehet az abbahagyottakat, jobbá, igazabbá formálni lehet valamit, tökéletesíteni és közelebb vinni a valósághoz, de befejezni nem. Ilyen vágyakat ne is hordozz a lelkedben. A megkezdett munkát, azt igen, be fogjuk fejezni, úgysem sok kell hozzá. (Hegyi Beszéd.) Azon még fognak mások is gondolkodni és még fognak hozzá írni is, mert a korhoz kell egy kicsit formálni, hogy minden korban élők valamennyire fel tudják használni azokat az igazságokat, amelyek lényegükben sohasem változnak, csak a külső formájuk alakul át, úgy mint a szellemi lényeg, amely a maga valójában megmarad annak, ami, de a külső burok, az mindig más, mert annak a változás a törvénye.
Ha pontosan megfigyelitek a természetet, meg kell látnotok, hogy a fák levelei is napról-napra mások lesznek, színben, formában, erezésben különböznek egymástól. Még a gyümölcs sem egyforma. Színben, alakban, ízben és zamatban különbözik egymástól, ha egymás mellett nőttek is. Ez az örök változata mindennek, mert ha észrevétlenül is, de haladni kell mindennek és tökéletesedni kell a lényegnek. Jóllehet a lényeg nem változik, mert mindez az eshetőség benne van. Azonban a lényeg törvénye kényszeríti, hogy mindazt, amit magában hordoz kivetítse és hatásokat hozzon létre. Ezek a hatások viszonthatásokat keltenek - enyhébb ütközéseket is mondhatnánk, - mert a természet nem okoskodik mint a szellem, hanem mindent őszintén tár a szemlélő elé. Ezek az ütközések már komoly megmozdulásai az erőknek, melyeket a „lényeg” magából létrehozott.
A természetes világ hű tükörképe a szellemek és ennélfogva az emberek világának. Az egész természet a szellem másolata. Azé a szellemé, aki nem lefelé, hanem már felfelé próbál fordulni. A „természet lelke” is a benne rejtőzködő szellemi lényeg szerint ad magáról életjelt. Így, megjelenése szerint, a természet lehet szép, gyönyörű, lelket felemelő, imádságra hangoló, tiszta, boldogságot, megelégedést, áldást hintő; de lehet borzalmakat magában hordozó, félelmetes, gonosz, pusztító, szenvedést okozó, amilyen az őt létrehozó szellemi lényeg.
Az ellentétből származó megjelenési formában élő „életelv” küzd egymással, hogy az önmaga életének biztosíthassa az életlehetőséget. Azért ellenségeskedés folyik a legkisebbtől a legnagyobb formában élők között. Ellenségeskedés van a növények között egymással és az állatok között egymással. Ellenségeskedés az állatok és növények között. A fejlettebb értelmű, az erősebb legyűri a fejlettségben hátrább állót és az erősebb elpusztítja a gyengébbet. A természetben nagy harcok folynak a lét fennmaradásáért.
Az ellentétes elvek ugyancsak természetet, vagyis a természet lelkét hozzák létre, amely lélek az elveknek megjelenési formát alakít és időleges lejárati határt szab. S ezalatt, míg az az erőmennyiség ezek között a határok között lefut és beleolvadhat más, fejlettebb alakulatok erőtömbjébe, a megfertőzött élet tisztul, javul és a tudat világosodik. Az ellentétes elvek fakulnak lassan, elvesztik eredeti ellenálló erejüket, mert szelídebb hatású elvek természetével. Végül az ellentétes elvnek utolsó foszlánya is lemarad a kialakult formáról és a természetet képező erőkben és formákban megjelenő „élet” részére megszűnik a halálban való átalakulás törvénye. Magasabb rendűvé válik, többé nem a Természettörvény uralma, hanem a természetet vezető magasabb lényeg fennhatósága alá tartozik, s a szellemi elvek hordozóinak szolgálatába kell szegődnie.
A „természet lelke” átalakul a „természet szellemének” kifejező alakjává és fejlődési útján már a természetet átformáló gondolatok és cselekvések összekötőjévé válik. A szellemek világaiban, mint valóságok, időleges életet is élhetnek, s ahogyan a gyorsabb hullámzású életlüktetés hol testbe zárja, hol felszabadítja a test szenvedései alól, már bizonyos lelki önállóság, derengő öntudat-alakulat képződik, ami egyben tartja az erőket és az élet kiteljesedése felé ösztönzi. Az állati életek felfejlődései ezek, mely állapot alatt az összetartozókhoz való kapcsolat igen erős, mert érzi, hogy önálló erőinek forrása a közösségből árad. A természet erői tartják egybe a fajokat, az alakulatokat és ezeket az erőket a „szellemi” vezető elvek alakítják a nagy egészhez, hogy hézag ne képződhessen. A nagy és szép összhang, mely a világegyetem minden pontján összeolvad, ennek a természetet vezető elvnek a munkája.
Minden világtest határait - a legfinomabb változatokban - ezek a természetes erők övezik, ezek nyúlnak ki messze a világtest légköréből, hogy hidat alkossanak más világtestek természetes kisugárzásaival. Mindennek, ami van, a nem látható lelke benne él ezekben a megtisztult formákban és a szellemi elveknek el nem képzelhető formai megnyilatkozásaiban él a természet lelke, a szellemek szolgálatában. Mint engedelmes, szerető, jó gyermek alkalmazkodik azokhoz a gondolatokhoz és érzésekhez, melyeket felfog, hogy azokat valósággá tegye.
A természet is elérkezik a maga paradicsomába a szellemmel, aki azt magából életre keltette. De ha egy pillantást vetünk az ellentétes elvek által megfertőzött életalakulatok világába és ha a félelmek, rettegések hazáját csak messziről szemléljük is, felébred a lélekben minden szánalom az elkárhozottak iránt, mert bár nem tudják és nem akarják, de mégis minden gondolatukkal, minden bosszúálló elhatározásukkal egy-egy villogó szemű vadállat alakjába öltöztetett érzésük jelenik meg.
Minden alattomos hazugsággal, lépre csaló hízelgéssel, rágalmazó rosszindulattal tudatosan elindított ártó beszéddel: kisebb-nagyobb kígyók, undok varangyok, mérges bogarak és egyéb ártó - még ki nem teljesedett alakú, határozatlan formák nyernek életet és indulnak útnak, hogy ártsanak. Azonban ha nem találnak célhoz, mert még nem érett meg az ártásra, vagy érdeme nincs rá, akkor azok visszatérnek és mivel nem tölthetik be kívül feladatukat, a saját létrehozójukat támadják.
A természet vad bogáncsai, tüskéi, mérges növényei mind az emberi lelkek ártatlan teremtményei. De az elvek, a lélek megfertőzött, helytelen irányban történt okoskodásai szerint keltek életre. Az elszaporodott konkoly elnyomja a búzafejek kifejlődési lehetőségeit, a bűnökre való hajlandóság elnyomja a jó és igaz elvek utáni vágyat és törekvést. Kevés hely marad a lélekben a jóval való benső összeforradásra. A konkoly - a bűn - elhatalmasodik és a táplálékra való igazság kivész a lélekből. Felveri a gaz az ilyen lélek természetét, meggyökeresedik benne és hiába akarja, nem tudja kiirtani. Isten veled!

szemlézte: Bíró László

Az idő közel van – Már az ajtó előtt állok
Részlet a Névtelen Szellem „Kiáltás az utolsó órában”című kötetéből, mely Eszter szomnambul írómédium által jött létre 1955-ben
Valóban a Föld törvénye nem igazságtalan és nem büntet ok nélkül. De a végzet hatalma nem válogatja meg, hogy kit kell büntetni és kit jutalmazni, csak leönti az áldást, amit a gonoszok elkapkodnak és amely elárasztja a Földet, mint az árvíz a tájat. A gonoszok és igaz életűek között nem tesz kivételt, egyformán oszt azokból az eredményekből, amelyeket a gonoszok létrehoztak.
Ezek elől a gonoszok sietnek idejében elmenekülni, mert tudják, hogy tetteikre csak gonosz következhetik és így csupán az igazak szenvednek minden rossz következménytől. Ez a földi élet nagy hátrányára van, mert a becsületes, kötelességeiket elvégzők szenvedik el amazok helyett a rossz következményeket. Azért nagy próba mindegyik részére, mert a gonosz bízik a maga ravasz, hazugságainak megtévesztő hatásában és ez igen sokszor beválik.
A jóra és igazra törekvő lélek pedig bizalommal várja a maga igazságosnak ítélt igaz eredményét. Az ilyen azért csalódik folyton, mert a gonosz a maga érdekeit szem előtt tartva árnyékot vet az igazságos eredményre és az árnyék már mást mutat, mint a csillogó igazság, így a jó leértékelődik. A hamis viszont csillog a látszatos fényben. Ez a hamis csillogás ideig-óráig letakarja a Földön az árnyékot, de az örökélet egyetlen sugara felbontja az árnyak erejét és kitisztul a látóhatár. Az árnyakat vető hazugság ereje felbomlik és minden a maga igaz értékében látszik, amit bevált az igazság törvénye. Így és itt van az értékek beváltása tehát. Itt látszik meg, hogy mi volt az értéke egyiknek és mi a másiknak. Mert az értékek különbözősége szerint váltja be a törvény a jót jóval, a rosszat rosszal, amely a nem kívánt eredménnyel fizeti ki a szellemi életben az érkezőt.
A tévelygőket további, hiábavaló törekvéseikkel együtt keresésre ítéli és hosszú, fárasztó utakon vezeti végig, amíg az igazság egyetlen üdítő forrását megtudják találni. Az élet igazságos. De a különböző életek gyümölcseit kínáló - sorsnak nevezett - megtévesztő hatalom sokszor nem azt adja a Földön, ami tulajdonképpen jár, hanem azt, ami senkinek sem kell, ami után nem kapkodnak az életet élvezni akarók. De mivel mindent, ami van, el kell fogyasztani, így a szerényebb igényű lelkek csak az élet silányabb értékét kaphatják, mert abból sokkal több van a Földön, mint kellene.
Így van ez gyermekem, a földi élet vándorútján, amíg ez tart. A megtévedt lelkek gonosz eredményeit az igazban munkálkodóknak kell felszedniük és megtisztítaniuk az igazságnak és jóságnak erejével. A földi testben a lélek szenved azoktól, akik ezeket a tévelygéseket még jónak és jogosnak tartják. De amikor számot kell adniuk a cselekedeteikről, tévelygéseikről, akkor félelemmel és szomorúsággal eltelve mindent szeretnének vállalni, csak hogy megmenekülhessenek a végzet már a megtérést és megjavulást is elutasító ítélete elől. Mert a kegyelem sem végtelen. Az idő múlik, az óra üt, a kapuk bezárulnak és azon senki ki, se be nem léphet többé. Vannak azonban olyanok, akik az utolsó időkben felveszik a munkásruhát és a megszerzett jó és igazzal megtöltött eredményeik által nyert erejükkel és kitartásra edzett lelkükkel nekivágnak a vadonnak, ahol a gonoszba süllyedt emberekké lett lelkek várják a szabadulást.
Várják, hogy olyan jól felkészült lelkekkel találkozzanak, akiktől lehet olyasvalamit elvenni amivel magukat kedvessé tehessék Isten és a többi lelkek előtt. Igen, ezek a szellemi-vadakká süllyedt emberlelkek, a gonosz kiküldött szolgái és szolgáló leányai ott állnak, hogy elvegyék a hitnek, bizalomnak és szeretetnek és a jóban, az elkövetkezendő boldogságban hívőknek és reménykedőknek az erejét, hogy a bennük levő gonoszság megerősödhessék. Ezek a nagy rablók, már nem maguknak, hanem a pokolnak dolgoznak.
Ezek részére már nincs kegyelem. Ezek elvesznek a halál sötét éjszakájában. Kiáltanak, de még visszhangot sem ad az üresség. Ezek utoljára voltak a Földön. Sajnos sokan vannak, akik a gőgtől és a hatalomtól megrészegedve ilyen útonállókká lettek a második ezer év végére, amikor a végső harangszó elhangzik felettük. A kisebb bűnök szenvedőiért kell az időt meghosszabbítani, hogy a vég bekövetkezése előtt elhangozzék az éberen virrasztók felett a figyelmeztetésem: „Emberek, emberek, ne aludjatok, ne álmodjatok még rövid, elfutó boldogságról sem, mert itt vannak a vészfelhők, és ha azok összecsapnak, a villámlás Keletről Nyugatra, Északról Délre ellátszik, megremeg a föld és kiadja az ő halottait, hogy bejárják a Föld minden részét és jajgatva hirdessék az ítéletet azok felett, akik elszakadtak az ég és föld Teremtőjétől és Fenntartójától.”
Ezeknek szól ez, akik megtagadják Istent és az Ő igazságát. De más hangon, lágyan hívja azokat, akik a szívükben hordozták az Ő törvényét és úgy éreztek, úgy cselekedtek, ahogyan a szeretet törvénye azt az ő szívükbe, lelkükbe írta bele idejében: „Jöjjetek én Atyámnak áldottai és vegyetek lakozást a nektek elkészített boldog otthonban, ahol az én Atyám és az Őáltala hívottak laknak; ahol egy akol, egy pásztor van és az Ő juhai értik az Ő Teremtőjük szavát.”
Igen! Ide, ebbe az örök otthonba gyűjtöm én is az elfáradt lelkeket, amíg a Nap még fent van. Te velem jársz egy úton és amíg az Úr nekem ad téged munkálkodásra, addig te is, én is felhasználjuk az időt, hogy emberi szavakon keresztül megértsék, amit mondani akarok még, hogy visszhangot keltsen a világban, mert az idő közel van, már az ajtó előtt! Most a jó Isten áldása legyen rajtad!
Szemlézte: Bíró László

Amíg a kapuk be nem zárulnak
Részlet a Névtelen Szellem „Kiáltás az utolsó órában”című kötetéből, mely Eszter szomnambul írómédium által jött létre 1955-ben
Ne félj semmitől, az Úrnak gondja van minden teremtményére, még azokra is, akik ma még ellene cselekszenek, mert eltévedtek a saját lelkük összekuszált gondolataiban és érzéseiben. Ezek megvannak szédülve az önmaguk lelkének kisugárzó képességeitől és egyik bódulatból a másikba esnek, anélkül hogy eszükbe jutna az a valóság, ahonnan ki kellene indulniuk, ha előre akarnak jutni.
Igen gyermekem, ezek ma még a gonosz tanácsán járnak, mert azt hiszik, hogy akkor hamarább elérik céljukat. Ezeket szenvedések, bűnök, gyötrelmek, elkeseredett átkok kísérik útjukon, amerre elvonulnak - és még ezekről is féltő szeretettel gondoskodik a szeretet Istene, mert azok is az övéi. Ha tévelyegnek is, de ezeket is az igazság útjára tereli, hogy minél rövidebb legyen a visszatérés útja részükre, amikor felébred bennük az az isteni szikra a szenvedések idején és szeretnének az élet pozitív céljáról valami csalhatatlan bizonyítékokat szerezni.
És neked nem volna meg ezekről a bizonyságokról az a csalhatatlan érzésed, hogy nem bírod végig csinálni? Az bizonyos, hogy bármikor érkezik el részedre a csendes pihenés ideje - amennyire én a lelkedet ismerem az az érzés kerekedik felül benned, hogy még lehetett volna dolgozni, kár volt mégis felhagyni a munkát, mert benned is él az isteni lélek és munkálkodik azokért, akik még tévelyegnek. Bár az emberi természeted sokszor ágaskodik, mint az a versenyparipa, amely nagy akadály előtt áll, mert nem biztos benne, hogy urává lehet az akadályoknak, de nekifeszült izmokkal mégis igyekszik legyűrni, és a dicsőséges eredmény boldoggá teszi. Hátrányos következmény, ha az emberi énnek nincsenek vágyai és álmai többé a földi életre nézve. Nincsenek olyan örömei amelyeket szeretne megszerezni magának.
Két oldala van mindennek. Tudom gyermekem, ez részben a sok szenvedéstől és a lelki értékeid lebecsüléséből származik, mert a földi dicsőségtől lelked irtózik. Ebből te nagyon kivetted a részedet a régmúltban, és a lelked üres maradt. Nem voltak vágyaid, mert az is felemészti a lélek érzéseit, színeit és örömtelenné teszi az életet. Mert nem ez az élet célja. Egy csepp a szeretetből több, mint egy egész folyó a dicsőségből.
Azt is tudom és nagyon nagy megértéssel kísértem a te életedet, mert én azt mondom, az örömök nem elmúlandó dolgok, mint a Földön, sem az idő, sem a távolság nem fenyegeti az örökélet gyermekeit; nem kell attól tartanod, hogy egyszer úgyis a végére érünk mindennek, minden mint a köd vagy a pára eloszlik és vele együtt elmúlik az élet és az ifjúság és végére járunk mindennek, ami szép és jó volt, ami boldoggá tette a szívünket, lelkünket. Nem gyermekem! Ez az öröm, ez az ifjúság, ez a szépség és a velejáró boldogság nem múlik, mint a Földön, ahová csak mutatóba küldik egy időre, hogy az emberek lássák a virágzó élet megjelenését és az édes gyümölcsöt termő nyár elmúlását.
Az örökélet virágai folytonosan nyílnak, de nem hullanak le szárazon és nem pusztulnak el az új virágokat hozó lombok, hanem minden virágzás után megújulnak és mindig szebb, tökéletesebb virágokat hoz az élet folytonossága magával, mert a lélek önmagát szüli újjá a szebb, tökéletesebb önmagára ismerő benső világában. Tehát ez a visszatérés útja már maga a boldogság, mert az isteni Lényeg kibontakozik bennünk: megalkotja a menny világát. Igen, ez az emberi lélek elől el van fedve, mert úgy sem látná meg tisztán a valóságot, mert nem is láthatja. Az emberi lélek rövidlátó kell hogy a kicsiben keresse meg a nagy gondolatot és annak célját. Ha nem keresi, nem találja meg az élet nagyszerűségét és nem lehet úrrá felette, mert az élet csak azoknak nyilatkozik meg, azoknak tárja fel magát, akik keresik és kutatják a célt és megtalálják az istenség nagy gondolatát, akaratát és célját.
Megtalálják az Istent magát a nagy boldogságban, melyet önmagukban egyre tökéletesebb formában éreznek kibontakozni. A Föld egy mélyre süllyedt világ, magába záródó szellemivel együtt, akik a semmibe néző tekintetükkel keresik a boldogságot és közben pusztítják a jót és igazat, hogy a hazugság eredményeinek, a semminek helyet készítsenek. Ezek a tévelygők nem hisznek az igazságnak és szenvedik a csalódások okozta lelki sebeket, mert a tévelygést ismerik, ezt hiszik valóságnak. Amikor elérkeznek a test levetése után a valóság világába, elcsodálkoznak azon, hogy az életnek van folytatása és ők a szegényeik szegényeiként jutnak át és átkozzák az élet hazug tanításait.
Sajnos, nem lehet rajtuk segíteni, mert a lélek önmagában hordja törvényét. A Földön lehet szegény és gazdag, a csúnya lehet szép, a tudatlan lehet elmés, szellemes és okos, de a valóság pillanatában mindenki csak a maga valójában jelenhet meg. A Földön az ember hallhatja Isten igazságát és megtérhet, megérezheti az isteni kegyelmet, mert bele születik. Megláthatja a bűn és a halál rombolását, mert ott van a test és a test nyomorúsága. Végigkóstolhatja a csalódások keserűségét, mert eléggé nyilvánvaló, tehát gondolkozhat amíg él, mert senki a halált el nem kerülheti.
Ezt a szerencsétlen világot megáldotta az isteni kegyelem az Ő egyszülött Fiának nagy áldozatával, hogy el ne vesszen a bűnben és a tévelygésben. Ismerje meg az utat, mely a kibontakozáshoz, az üdvösséghez vezet mindenkit, aki felébredt az élet céljának a keresésére. Ebben a lejáródott életturnusnak utolsó állomásához közeledő időben munkába szólította az Úr azokat is, akik már levetkőzték a Föld természetét és felöltöztek az ő lakodalmi ruhájukat, hogy megjelenhessenek a Bárány menyegzőjén mindazokkal együtt akiket sikerült megmenteni a nagy ítélet előtt.
Ezen az utolsó estén szólnak, még hívogatnak mindenkit; akinek füle van a hallásra, hallgassák meg a kegyelem hívogatását és siessenek a megtérésre - amíg a kapuk be nem zárulnak. Ebbe a munkába állított az Úr engem is, téged is - és aki ebben dolgozik, azt az Úr elhagyhatja? Nem! Velünk van, velünk lesz és mindazokkal, akik az Úrnak átadott lélekkel munkába álltak, nem a maguk dicsőségét keresve, hanem hogy az Úr dicsőségét hirdessék a Földön.
Az ilyen munkába állás szenvedéssel jár, de aki hűséggel végig kitart, az nem felesleges, sem a Földön, sem a szellemi életben. Arra az Úr kitölti az Ő áldását és vele egyben mindazokra, akik részt vesznek ebben az Úr által megkezdett munkában, mert ez a szeretet munkája. Ez is áldozatot kíván, mint minden szeretetből jövő munka, de nincsen senkinek és nem is lesz panaszra oka, mert az igazsághoz való visszatérés útját megtisztítani, abban önmagát felégetni egy életen át, az a szeretetnek szolgálatában áll és aki amiben munkálkodik, az abban részesedik.
Aki aranyport szitál, azt belepi az arany fényes pora; aki kormot takarít, az kormos lesz. Te, aki a szeretet aranyporával dolgoztál, téged is belepett az a fénylő, ragyogó mennyei csoda, és akár örülsz neki, akár fáradtan pihenni vágyol, ez vonzza, csalogatja a lelkeket feléd, hozzád, mert ők is szeretnének ebben részesülni. És részesülnek is, meg is gazdagodnak, mert lám, már vannak, akik utánozni próbálják életedet.
Így gyermekem, egy kis ideig, ha nem is fogod magadat teljesen jól érezni, fel kell venni azt az aranyporral belepett munkaruhát és megalapozzuk az utánad következő nemzedék részére azt az utat, amelyen elérkezhetnek a célhoz azok is, akik hűségesen előre haladtak és pontosan betartották az irányt, melyet a mi Urunk vágott ki a bűnök eme sűrűn benőtt rengetegében. Igen kislányom, higgy, bízzál és remélj! Az Úr velünk van és látja a mi igaz munkálkodásunkat az Ő akaratának végrehajtásában. Isten veletek!

szemlézte: Bíró László

ELVÁRÁS, VAGY IGÉNY?

„ A béke ott kezdődik, ahol az elvárás megszűnik.”
~ Sri Chinmoy ~

Nagyon sok múlik a kommunikáción. Azon, hogy hogyan fejezem ki magam, miközben beszélek. Aztán meglepődök-e a másik fél reakcióján, ha például elvárásokkal teli mondatokkal bombázom?
Amikor elvárásom van, akkor a kommunikációm azt fejezi ki, hogy a másik fél a „hibás”, egy bizonyos helyzetben. Ő lesz a mondataim alanya. „TE nem figyelsz rám! TE nem töltesz velem elég időt! TE lesz@rod, hogy velem mi van...stb.” Mindig ez a te, te, te…és emiatt a másik úgy reagál, hogy vagy visszatámad, vagy inkább annyit sem tesz bele a beszélgetésbe mint korábban, és inkább elvonul.
Amikor igényem van valamire, akkor a kommunikációm azt fejezi ki, hogy ÉN, hogyan érzem magam jelenleg, és ezt mondom el a másiknak. „ÉN úgy érzem, hogy több időt tölthetnénk együtt. ÉN jobban érezném magam, ha több közös programot szerveznénk. ÉN szeretnék többet beszélgetni veled.” Mennyivel másabb lesz a reakció, ha így fejezem ki magam. Ez a kifejezésmód az asszertivitás alapja.
Az elvárások mindig tehetetlenné tesznek, mert nem szólhatsz bele abba, hogy a beszélgetőpartnered hogyan, és mikor fog rád reagálni, ha reagál egyáltalán. Átdobod a labdát az ő térfelére, és vársz, hogy mi fog történni. Ez is elviszi az energiád. Ezzel a viselkedéssel rátolod a felelősséget is. Amikor kifejezed az igényed, akkor nem passzolod át a labdát, hanem az nálad marad. Az energiád megőrzöd, és nem dobod el.
Nézd meg ezt magadban, hogy te hogyan viselkedsz az emberekkel. Elvársz, vagy kifejezed az igényed?

UI:

Tértisztítás otthon - önmagunk, otthonunk energetikai tisztítása
https://www.youtube.com/watch?v=XQ7Btz3UKkw

Nosso lar
https://indavideo.hu/video/Nosso_Lar_-_indavideo?fbclid=IwAR1qhL5mAMfVJ6T4sUNn6drxvE8KB3zW2haHL-3S1FnznO1PH7FMglHUl_s

A Föld és lakóinak jelenlegi állapota – Felvezetés
Zita médium által – 2012.okt.7.

Az én Krisztusomnak nevében köszöntelek benneteket sok-sok szeretettel drága testvéreim.

1948. Megszólalt az esti harangszó ott fent Budán. Közületek, a számomra akkor még teljesen ismeretlen Anna testvéretek, kicsit félénken, kicsit bizonytalanul ült az est félhomályában. Én is remegve álltam meg a Névtelen Szellem előtt, aki azt mondotta nekem: „Gyermekem, nyisd szét szürke palástodat, szürke köpenyedet, jer közelebb hozzám, mert kegyelmet találtál Istennél, és feladatot bízok rád. Az ittlévő eszköznek, és rajta keresztül az amerikai gyülekezetnek te leszel majd az iránymutatója.” És aztán az ő eszközén, Eszter testvéren keresztül, hangosan és egyenesen elmondotta mindazt, amit részetekre és részemre is még szánt.
Bizony ennek már csakdnem 64 földi esztendeje és azóta is remegve álltam meg mindenkor itt közöttetek, hogy a rám bízott feladatnak, ha nem is tökéletesen, de legalább részben megfeleljek. Aztán 25 évvel ezelőtt, az előző eszköz után, ezen eszközt jelölték ki számomra. Először nagyon bizonytalan voltam, és bizonytalan volt ő is az én elfogadásommal kapcsolatban. De aztán minden szépen, simán, Isten akarata szerint kialakult. Abból, amit elmondottam, bizonyára megértettétek, én vagyok a Szürke Szellem. Mióta közétek járok, mindig mindent őszintén igyekeztem megmondani néktek, azt is, amivel esetleg egyesek nem értettek egyet, vagy talán túl kemény beszédnek tartottak, de az igazsághoz mindenkor hű maradtam. Ugyanis mit érne a szellemek igazsága, a szellemek tana, ha nem az isteni igazságot hozná, hirdetné és szólná az arra felfigyelő, az igazság iránt érdeklődő emberek csoportjai közé?
Sokszor mondtuk, nemcsak én, a tőlem nagyobbak is, és ma még erőteljesebben hangsúlyozva mondom: az idő közel van! Az idő nagyon közel van, közelebb, mint gondolnátok. Igaz, hogy az ember közelinek és rövidnek azt érzi, ami örömteljes és boldogító, de hosszúnak érzi ami fájdalmas, és azt szeretné messzire tolni magától. Ezek az elkövetkezendő idők a Föld lakói számára azonban nagyon nehezek és nagyon fájdalmasak lesznek.
A mai nappal felgördítettük a szellemvilág függönyét és tágra nyitottuk a kaput a szellemvilágból, hogy oda bepillantást nyerhessetek. Egyelőre bepillantást, hogy aztán később, amikor az Úr hazaszólít benneteket, akkor ezt a kaput átlépve egy olyan világban találjátok magatokat, amely boldogságotokra, örömötökre, és főként megelégedésetekre szolgál. Igen, kinyitottuk a kapukat, de ma már a gyors változások e világában nagyon bizonytalanok még a mi részünkre is, akik a jövőbe, és még inkább a közeljövőbe bepillantást kaphatunk, hogy mi is fog pontosan történni ezzel a kis gyülekezettel is, mivel többnyire idősek, betegek vagytok, erőitek meggyöngültek, koncentráló, figyelő készségetek alább hagyott, és sajnos az eszközöm sem már a régi, mert az idegszférája igen meggyengült állapotban van. Eljöhet az idő, hogy örülni kell, ha esetleg nem is minden vasárnapon, de amikor ő is jobban érzi magát, és az erőitek is koncentráltabbak, és minden akaraterőtökkel éberen ránk figyeltek, hogy akkor még a mi Atyánk Istenünktől kapott ajándékokat, igazságokat, isteni Igéket közétek szórhassuk.

A Föld erői is alaposan meggyengültek és megrendülőben vannak........

összeállította: Bíró László

A csatolt anyagok listája:

A Föld és lakóinak jelenlegi állapota
Adai közlés - Nekem adatott minden hatalom
Az ember a föld legkésőbben érő gyümölcse
Istentagadók
Miben van igazán szabad akaratunk?
HANG - Jó úton haladok-e?
Misztikus helyek Magyarországon

https://1drv.ms/u/s!AsgSMxsrdSeGiqwThL_S41zQGikaXw?e=9wEh4v
Innen letölthetőek külön a mai csatolt anyagok

https://1drv.ms/f/s!AsgSMxsrdSeGgvNLHzgCWgy08yOURw
A csatolt anyagokat az OneDrive tároló „Frissen feltöltve” fiókjában
Ezekkel együtt minden tanítás fel van töltve a SZELLEMTAN könyvtár
Szellemi tanítások fiókjába is több mint hét évre visszamenőleg.

https://www.youtube.com/watch?v=goYVu4Npgq4
Kérdések és tanítások Gizi médium által - 2002. Október 15

https://www.youtube.com/watch?v=3JHqmGP0VhY
Szférák a Föld és Nap között VIII. Rész – Hangoskönyv (Csongi)

https://www.youtube.com/watch?v=9b5yoBz8XWo&t=43s
Jelenések 74. – Jézus a fogyasztói társadalomról I. – Reisinger János

https://www.youtube.com/watch?v=XmUsRZE-J3E&t=523s
Jelenések 75. – Jézus a fogyasztói társadalomról II. – Reisinger János

https://www.youtube.com/watch?v=E4hbzaVyedQ&list=PL7WCLuDmshCRtweRmQb87O9EmTFJ_bzNx&index=29
Kutya-macska szerelem - Vígjáték

A földi élet nagy érték

Részlet „Ha a só megízetlenül” kötetből, mely a NÉVTELEN SZELLEM tanítása Eszter médium útján - 1949.január 6.

Már itt vagyok az Úr Jézus nevében, gyermekem. Nemcsak te vagy eltelve ilyen gondolatokkal gyermekem, a világi emberek sok milliói sokszor aggódva és sokszor szemrehányóan teszik fel ezeket a kérdéseket önmaguknak és irányítják valahová, ahol úgy gondolják, hogy mégis valaki meghallja és válaszol kérdéseikre, mert bármilyen felületesen kezelik is az Istenfogalmat, bármilyen nagyon eltemették is az anyagi élet legfontosabbnak látszó kérdései alá, amikor az emberek bajba jutnak és hozzá olyan bajok zúdulnak feléjük, amelyeket már emberi eszükkel megkerülni nem tudnak, amely elől már nem lehetséges elmenekülni, mert minden menekülési lehetőséget eltorlaszoltak maguk mögött, akkor egyszerre a legfontosabbá válik az isteni segítség kérdése és kérése. Akkor egyszerre az isteni segítségtől teszik függővé a dolgok átalakulását.
Pedig ezekkel úgy van az emberiség, mint aki maga alatt az ágat fűrészeli, csak amikor már recseg-ropog alatta az ág és egy pár szálka tartja az ágat a törzshöz, akkor nagy hirtelenséggel csodát vár, hogy esésében az isteni kegyelem feltartóztassa. És ha ez az isteni kegyelem nem érkezik meg időre, hanem az embernek magának kell megkeresni azokat az erősségeket, amelyekhez megkapaszkodjon, akkor a hitetlen világ felnevet és gúnyos hahotával kíséri a hívők imádságát és csodaváró hitét ...
Akik hisznek, de hitük csak felületes külsőségekben merül ki, azok csakugyan megcsalódnak hitükben, mert nem helyesen, nem igazán hisznek, mert ha hitük az igazságokra volna építve, meg kellene látniuk és ésszel fel kellene érniük, hogy amit cselekesznek, az nem felel meg az igazság törvényének és ami nem az igazságon épül fel az meg nem állhat, hanem amikor az utolsó igazság összetartó erejét is elfűrészelték, akkor csak egy zuhanás következik be.
Az isteni kegyelem sokszor csodát tesz a szegény eltévelyedett emberiséggel és mielőtt a nagy zuhanás bekövetkezne, az észhez kapott ember előtt hirtelen megvilágosodik a következmények lehetőségeinek sorozata és nagy elhatározással a súlypontot másfelé irányítja és ezzel az elfűrészelt ág mentesítést nyerve nem törik le egészen alatta. Ezt nevezhetjük az „időben való megtérésnek”.
Az időben való megtérés is nagy kegyelmi ajándéka az Istennek, mert ez nem következik be vakon, véletlenül, hanem a lélek hosszas előkészületek után tudja magát csak rászánni, hogy megszokott bűneivel és tévelygéseivel szakítson, mert a bűn gyökerei mélyebben beleszövődtek lelki természetébe, minthogy olyan könnyen elszakíthassa magát tőlük.
Azért mondja az Úr: „aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek”, mert azután a bűn uralkodik felette a testen keresztül. Kicsoda szabadíthatja meg az embert ettől a sötét hatalomtól? Csak egyedül az, aki legyőzte az ő isteni erejével a bűn hatalmát, mert odaadta magát válságul azokért, akik gyengék lévén, képtelenek lettek volna felvenni a harcot a bűn hatalmával szemben, hiszen mindentől fogva bűnben fogantattak. Azt úgy kell értelmezni, hogy már maga az „emberré levés” az Istentől való elfordulásnak, a bűnnek következménye.
Ezért az ember önmaga felett törvényt nem ülhet, mert már a törvény hatalma teljesedett be rajta. Ha betekinthetne az ember a világosság erejével a saját lelkébe, meg kellene döbbennie azok felett a nagy igazságoktól való eltérések felett, melyeket lelki érzéseiben gyanútlanul magában hordoz.
Gyanútlanul - mondom - mert még a tiszta és jóérzésű emberi lélekben is mennyi ellentétes érzés, vágy és törekvés igyekszik érvényesülni, és ha nem vigyáz éber szellemi ellenőrzéssel elgondolásaiban, cselekvéseiben érvényesülnek is ezek a jó és igaz tetszetős köntöse alatt meghúzódva. Ezeket nem is lehet könnyen észrevenni, és nem egyszer éppen ezekhez az elgondolásokhoz és cselekedetekhez fűződik az emberi lélek nagy reménysége és várakozása a túlvilági életet illetőleg.
Csak akkor ébred tudatára tévedésének, amikor a következmények szemlélésében meggyőződhetett azok helytelenségéről.
Az isteni törvény nemcsak az elkövetett bűnökért hívja számadásra az ember lelkét, hanem a még el nem követett, de a vágyvilágban ott reszkető téves fogalmakban lerögzített érzések és törekvések is bűnösnek minősítik az ember lelkét.
Hogy a jelenben még nem jutottak kifejezésre, az még nem mentesíti az embert bűneitől, mert ami még ma nem jutott felszínre, az holnap már mint a gátját ledöntött áradat, az egész lelket hatalma alá hajthatja. Csak akkor ismeri fel az ember ennek káros voltát, amikor látja és következményeiből tapasztalja, hogy nem helyesen és nem jól cselekedett. Már maga az a tökéletlenség, mellyel az ember az egész földi életének célját megítéli és ahogyan azt a helytelenül megítélt célt is elérni óhajtja, az magában véve is a nagy korlátozottság bizonysága.
Ez a korlátozottság a bűn természetében gyökerezik. A dolgok nem tudása és a következmények kiszámíthatatlansága szinte kedvezni látszik a bűnre hajló természetnek, mert látszólag a felelősség alól mentesíteni látszik az egyént. Hiszen nem tudhatta hogy jó, vagy rossz következménnyel jár elgondolása. Tehát ennek a sötét tudatlanságnak, az eshetőségek szemfényvesztő káprázatának a hatalmától kell felszabadulni a tudatnak, hogy a földi élet értékét és célját felismerhesse.
Mert óriási értékek szabadulhatnak fel a szellemi igazságok megismerésével és az ebben való igaz cselekedetek gyakorlásával. A Földön is minden megvan, ami a nagy és boldog világok fénykörében már áldást hozó tudományként irányítja az élet fejlődését.
A Földön is minden kellék megvan ahhoz; hogy az emberi élet boldog lehessen, csak az emberi lélekbe belegyökeresedett ellentétes elveknek kell elpusztulni. Hiszen e Földnek örökkévaló királya és Üdvözítője, a mi Urunk, a Jézus Krisztus és annak törvénye és igazsága az uralkodó hatalom egyedül és oszthatatlanul. Hiába akar bárki valahová máshová tartozni, sorsa, végzete ehhez a bolygóhoz kötötte, mely a megtisztulásnak és megigazulásnak fejlődő állapotában van szellemileg, és rajta a testöltöttek a kegyelmi állapot ideiglenes védőburkolatában, az isteni hosszútűrés fátyolával vannak letakarva.
Ezért van a korlátozottság, az ismeret hiánya, még a tökéletlenség is a kegyelem eszközeként, mint védőburok az ideig-óráig való élet törvényében felhasználva, hogy abban az emberré lett szellemmagvak a tapasztalás következtében ismeretet szerezhessenek és tájékozódni megtanuljanak, a jót a rossztól megkülönböztessék és szabadon választhassanak. Választásuk eredményét a szellemi életben feldolgozhassák, hogy a próbatételre előkészített következő földi életükben már sikeresebben vizsgázhassanak.
A földi élet nagy érték, mert nagy eredmények melegágyát képezi egy-egy sikeresen végigélt - talán szenvedésekkel, talán megpróbáltatásokkal sűrűn megrakott - földi élet, de nagy előhaladás és felfelé emelkedés az eredmény.
És ezt az eredményt senki és semmi többé el nem veheti tőle. De mindezeket csak a lélek bűntől való megtisztulásával érheti el az ember. A lélekben, a lélek természetében megy véghez ez a nagy titok, melyet semmiféle tudománnyal, vagy erővel nem vihet véghez senki önmagában, csak az isteni kegyelemhez való ragaszkodással és engedelmességgel tudja elnyerni.
Minél nagyobb erővel ragadja meg a sorsában megnyilatkozó isteni kegyelmet és minél odaadóbb engedelmességgel követi az isteni törvényt lelkében, annál jobban gyengül a bűn hatalma és a bűn elerőtlenedve életképtelenné válik.
A lélek természetéből kihalnak a bűnre való vágyak és törekvések, mert felismerve őket a legkisebb érvényesülési törekvésekben is, meggátolja már a tudattalanban is a természetében megerősödő jó és igaz.
Az imádság erejével eleven összeköttetés jön létre az örökkévaló jó és igaz hatalommal és ebben élve megnyílnak a titkos tudományok tárházai a Földön élő emberi lelkek előtt is, és ők gazdagítják a világot csodálatos felfedezéseikkel. Mindent megad az Isten az embernek is, amit fejlődése érdekében jónak lát.
Most Isten veletek.

szemlézte: Bíró László

UI:

Tisztítás
https://www.youtube.com/watch?v=9qwGuoD5ASI

Aki kér, annak adatik, aki zörget, annak megnyittatik
Részlet a Névtelen Szellem „Örökértékű igazságok” című kötetéből
Az Úr mindenkire bizonyos feladatot bízott a földi élettel. Egyikre nagyobbat, másikra kisebbet. Ezt a feladatot meg kell oldani és el kell végezni. Természetesen, hogy hogyan és miképpen, azt az egyéni lélek adottságai és képességei szerint hajtja végre. De mindenesetre minden cselekedeten és ennek minden következményein rajta marad az egyéni lélek bélyege, mégpedig letagadhatatlanul és megmásíthatatlanul. Ennélfogva nagyon fontos az, hogy földi életünkön és annak emlékein ne maradjanak nem kívánatos foltok, hiányok, vagy éppen olyan cselekedetek következményei ne maradjanak utánunk, amik miatt szégyenérzet és örök elégedetlenség gyötörhetné lelkünket.
Ezért nagyon fontos, hogy az ember úgy éljen, abban a tudatban végezze el a reá bízottakat, hogy ha bármikor visszatekint elhagyott földi életére, a jól végzett munka és a kötelesség teljesítése, mint kiegyenlített számla, ott álljon az első lapon, amelyet elszámolt a Természettörvénnyel. Hogy valaki az egyiknél-másiknál sokkal jobban és szebben élt, az nem jelent elsőbbséget, mert az nem jelenthet vigasztalást, sem valami több érdemet, ha valaki másoknál többet tud és több ismereténél fogva már nem cselekszi meg azokat a botlásokat, melyekben az ismeretben gyengék elbuknak.
Tehát nem jelent az ilyen dicsekedés semmit, sőt neheztelést von maga után azzal, hogy miért nem sietett segítségére a tudatlannak a maga tudásával. Mindenkinek a maga világosságával és bölcsességével az emberiség szolgálatába kell állnia, nem külön dicsőségért, hanem azért, hogy használjon. Ezt nagyon nehezen akarja megérteni a földi ember. Hogy tudniillik mindenkinek ki kell vennie részét a munkából. Mégpedig önzetlenül, magáról megfeledkezve, a jót magáért a jóért művelje, mert csak ez, a jóban való önzetlen munka adja meg az ember életének értékét. Az ilyen, önmagáról elfeledkező jóakaratú munkának eredménye hozza meg az életnek azt a megelégedettségét, mely betölti az üres hézagokat, az ismeretek hiányát. Egy-egy ilyen életrész nagy lökéssel tolja előbbre nemcsak az egyes emberlelket a haladás útján, hanem az összemberiséget is, mert a betöltött életfeladat, mindig egy lépcsőfokot jelent a felfelé emelkedésben.
Az önző gondolkozás azt hiszi, hogy amiből neki személy szerint semmi haszna nincs, sem dicsőség, vagy elismerés nem jár vele, az nem éri meg a fáradságot. Ez a szűkkeblűség akadályozza meg az emberek nagy többségét abba, hogy mind az önmaga életfeladatát, mind a mások iránt való kötelességét betölthesse. Ezért kell az elmulasztott kötelességek betöltése végett több életet sivár egyhangúságban, sokszor elhagyatottságban eltölteni azoknak, akik önző természetüknek engedve, semmit sem képesek látható haszon nélkül megtenni senki érdekében.
Ezek, az ilyen természetű emberlelkek nem viszik előbbre a világ és az emberiség sorsát. Inkább mind a világnak, mind az egész emberiségnek sorsában tehertételként szerepelnek és sokszor éppen ezek miatt a felhalmozódott mulasztások és a kötelességek elodázott, helytelenül való teljesítése miatt állnak elő azok a nagy katasztrófák az emberiség életében, amelyek kétségbeesésbe és istentagadásba viszik bele nagyobb részüket.
Az emberek zúgolódnak és átkozódnak, a Gondviselés ellen lázadoznak, mert nem veszik észre az önmaguk életében is szokássá vált bűnt és az igazságtól való eltévelyedést. Ezért vannak a nagy és tömeges szenvedések, súlyos megpróbáltatások, mert az igazságot és az emberi kötelességet száműzték az életükből. Mindent „leegyszerűsítettek”, anyagiasítottak és az önzés szolgálatába állítottak. Amíg az önzés az „én” érdekeit védi és elősegíti, addig jogos és igazságos, de azonnal felháborító és jogtalan visszaélés, amint azt mást, hasonlóképpen gondolja, ezek szerint és cselekszik. Ez az ilyen kiindulás csak káoszt és meg nem értést hoz létre azok között is, akik egy közös cél elérése érdekében kötelesek dolgozni és egyetértéssel munkálkodni. A közös cél az egyes érdekeit is kell, hogy szolgálja, mert az erősek a gyengébbeket támogatni kötelesek, amíg azok is megerősödnek. A gyengébbek pedig nem uralkodhatnak az erőseken, mert az természetellenes.
Az erősek sem uralkodhatnak a gyengék felett, mert az az isteni Törvénnyel ellenkezik, hanem igazságosan kell értékelni a jóban és igazban elért eredményeket, úgy az egyik, mint a másik részről. Igaztalan jogokat egyik sem követelhet a maga részére, mert az a rendet és a békés megértést zavarja. Mivel azonban az emberi lélek nagy fokban tökéletlen és hibás, minden jóakarata mellett is tévedésre hajló, esendő, azért tévedésének „időben” való beismerésével és hibáinak helyrehozására való hajlandóságával az isteni Kegyelem bűnbocsánatot ígért az embernek.
Az emberi lelkek is kötelesek egymás ellen tévedésből eredően elkövetett bűneiket megbocsátani egymásnak, hogy az isteni Igazság előtt megállhassanak. A karmában sokat emlegetett „jóvátevés” is ezt a kiegyenlítődést és engesztelődést, mint az isteni Törvénybe való beilleszkedést szolgálja. Tehát a káoszból való kibontakozást, mint célt tűzi az emberi lélek elé, melyet el kell érnie, melyben dolgoznia, munkálkodnia kell minden egyes embernek, aki a kárhozatba nem akar zuhanni.
A kárhozat nem egy eljövendő lehetőséget jelent csak a földi ember részére, hanem egy már jelenlévő folyamatot, melyet minden lélek a maga téves, hibás elgondolásával, érzéseivel és cselekedeteivel indít el, sűrűsít meg úgyannyira, hogy mint a sűrű út nélküli erdőből sohasem tud kitalálni, ha csak az isteni Kegyelem meg nem szánja. Ezer veszély és nyomorúság között folytatja útját az eltévelyedett lélek, mert hiába akarja a bűn következményeit másik bűnnel enyhíteni, az csak meghozza a maga szenvedésteljes eredményeit.
Amikor minden jót és igazat kiélt a lélek, akkor következik be számára a katasztrófa. Amikor a pohár betelt és csak egy cseppel szaporítsa is tartalmát a lélek, már kicsordul és elönti tartalmával az egész környezetét. Mi volna más azoknak a mérhetetlen szenvedéseknek az oka, mint az emberi lelkekből származó bűnös vágyak és törekvések megvalósítása, melyekkel mindegyik a maga kielégülését szeretné elérni? Megtéveszti a lelket az a lehetőség, melyben szabadon ténykedhet. Bár ez is csak látszat, mert a Természettörvény szemet szemért, fogat fogért igazsága fennáll és kérlelhetetlen szigorúsággal az utolsó pontig behajtja követelését azon, aki igaztalanul cselekedett.
A teljesen megátalkodott emberlélek tudatlanságában nem hisz ezekben az igazságokban, mert téves elgondolásaival képtelen megtalálni a kivezető utat bűneinek összevisszaságából. Képtelen beismerni tudatlanságát, mert gőgös és ellentétes törekvéseinek nem kedvez az igazság. Így megmarad hitetlenségében, azaz a kárhozatra vivő útról nem tér le, amíg a Törvény ereje nem kényszeríti. Akkor már kevesebb a lehetősége, hogy bűneit szaporítsa, mert cselekvési szabadsága korlátok közé lett szorítva.
Az isteni Kegyelem hosszútűrő és irgalmas. Minden lehetőségen végigvezeti a bűnös lelkét, hogy megmentse az életre, mielőtt a bűnök következményei megmerevítenék és az örök sötétségbe száműzetésbe küldené. A Szeretet az, aki áldoz, aki tűr, aki folyton önmagából ad és semmit nem kér, csak engedelmességet az embertől. Az isteni Szeretet sokat elnéz és sokat megbocsát, sokat ad, mindent feláldoz, hogy megmentse az emberi lelket a kárhozattól.
Nem büntet, csak ha az emberi lélek elfordul tőle, akkor magára hagyja bűneinek következményeivel. Ilyen magára hagyva látszik lenni a világ mostan, de aki kér, annak adatik, aki zörget, annak megnyittatik, most is és örökké. Most az a feladata a hívőnek, hogy világosítson az éjszakában és a megtérőnek szabadulást hirdessen. A gonoszok között is hű maradjon és igaz, az isteni kijelentésekhez. A rosszat ne fizesse rosszal és ne éljen vissza soha a bizalommal.
Az Istennek van gondja a Benne bízókra és megadja, amit kérnek. Álljanak oszlopként az igazság mellett és ne tévelyegjenek az egyéni igazságukban, melyet magukban kialakítanak, mert az Úr számon kéri mindazoktól, akikre valamit bízott. Most mindenkire van valami bízva azokból a drágaságokból, amelyeket e világ hatalmasai megtapodtak és most is taposnak, de mindenkinek el kell számolni cselekedeteiről az isteni Törvény előtt.
Azért ne tévesszen meg senkit azoknak látszólagos eredménye, akik eltértek az isteni Igazságtól, mert mint a sötétben felvillanó villámfény, úgy világosodik meg minden, és akik hűeknek ítéltetnek az Isten Törvényében, azoknak sok bűnük eltöröltetik és sokat bíz rájuk az isteni Kegyelem ezután.
Most az Úr nevében én is üdvözöllek kislányom ezen a napon, amikor felvetted a Föld nehéz terhét azzal a feladattal, melyet vállaltál. Az Úr megáldotta munkádat és tűrésedet azokban a lelkekben, akik rajtad keresztül az én lelkem világosságánál megtalálták az utat a mi Urunkhoz. Sokan várják, hogy megláthassanak abban az öltözetben, melyet az Örökkévalóságban viselni fog a lelked azon a napon, amikor itt fogsz megszületni. Addig legyél jó és türelmes gyermeke az Úrnak, Aki bőséges áldásával koronázza be szenvedésekben gazdag életedet. Isten veled!
szemlézte: Bíró László

Jézus mennybemenetele
Emmerich Anna Katalin látomásai alapján:
„Amikor pirkadt, Jézus a tizenegy apostollal elhagyta az utolsó vacsora házát. A szent Szűz Mária szorosan mögöttük ment, a tanítványok csoportja kis távolságban követte őket. Egyenes úton mentek Jeruzsálem utcáin, a város még csendes volt, aludt. Az Úr egyre komolyabb és gyorsabb lett a beszédében és minden tettében. Tegnap este sokkal együttérzőbbnek tűnt a beszéde. Felismertem az utat, amelyen haladtak - a virágvasárnapi út!-, és belül felfogtam, hogy Jézus végigjárja velük szenvedése egész útját, és szenvedésének egy - egy állomásán néhány pillanatra megállt, és tanította őket az ide vonatkozó próféciáról vagy ígéreről, és magyarázta nekik a hely jelentését. Elesésének és más szenvedésének helyeinél, melyeket a zsidók, hogy a hely tiszteletét megakadályozzák, elpusztítottak - árkot ástak, kőrakást, vagy valami más akadályt emeltek-, Jézus az őt követőket előre küldte, hogy távolítsák el az akadályt; néhány helyen ezt gyorsan meg is tették, majd engedték elhaladni maguk előtt az Urat, meghajoltak előtte, és újra követték. Kimentek a Kálvária - hegyre, vezető út kapuján. Itt letértek az útról egy fák alatti, füves, kellemes hely felé; pihenő - vagy imahely volt, ilyenekből több is volt Jeruzsálem körül. Itt Jézus leült velük, tanította és vigasztalta őket. Közben kivilágosodott, és a szívük némileg megkönnyebbült; úgy vélték, mégis csak velük maradhat. Itt mindazok újra Jézus köré gyűltek, akik tegnap a város előtt elváltak tőle. Minden felől sereglettek az emberek, de asszony még egy sem volt köztük. Amikor feljött a nap, Jézus újra rátért arra az útra, amely a Kálvária - hegyre és a szent sírhoz vezet, de nem ment el egészen odáig, hanem a város körül elfordult az olajfák hegye felé. A tanítványok ezen az úton is helyreállították Jézus tanító - és imádságos helyeit, megszűntették elkerítésüket; szerszámokat a közeli kertekben találtak, emlékszem egy kerek lapátra, amely olyan volt mint nálunk a sütőlapát. Amikor megérkeztek az olajfák hegyére, az Úr újra letelepedett velük egy olyan gyepes téren, mint előbb, csak ez jóval nagyobb volt. Ide a szent asszonyok közül is sokan jöttek. A hely rendkívül kellemes volt és hűvös. Szép, magas fű borította, és csodálkoztam azon, sehol nem volt letiporva. Az emberek sokaságát Jézus körül már meg sem lehetett számolni. Ezek a mellékutak, amelyeken az Úr járt, arra a sok mellékútra emlékeztettek, amelyeket a lélek mennyei Jeruzsálembe vezető, egyenes életútja mellett mindig látok; az isteni kegyelem azért vezeti az embert, hogy a bolyongónak hosszabban mutassa meg a szeretetét. Akkor is úgy tűnt, hogy az Úr csak azért megy ezeken a mellékutakon, hogy a tanítványokat szeretetével hosszabban készíthesse elő. Itt nagyon sokáig beszélt velük, mint olyan valaki, aki most befejezi a művét, és el kell válniuk. Most már sejtették, hogy a búcsú órája közeledik, de azt hitték, hogy az idő nem annyira rövid…
Már több mint egy órája voltak itt. Jeruzsálem is felébredt. Szóbeszéd tárgya lett az Olajfák hegyén lévő sok ember. Ráadásul a városból is egyre többen jöttek, és a távolból már nyüzsgést lehetett látni és a szűkebb utakon tolongást. Jézus és az övéi körül még maradt hely. Az Úr most a Getszemáni felé ment, és ahol a kert van, elindult fel a hegyre. Arra az útra, amelyen elfogták, nem tért rá. A sokaság a hegy körüli utakon körmenet szerűen vonult a hegyre, sokan áttörtek a bokrokon, növényeken és kerítéseken. Az Úr azonban egyre fényesebb és gyorsabb lett. A tanítványok siettek utána, de már nem tudták utolérni, és amikor az Úr már fénylőn fenn állt a hegytetőn, körülötte láttam mindazokat az embereket, akik Virágvasárnap eléje vonultak a városból. A kedves Szeráfiát (Veronikát) is ott láttam közöttük. Amikor az Úr felért a hegy csúcsára, olyannak tűnt, mint a fehér napfény, és az égből fénygömb ereszkedett le rá, amely a szivárvány színeiben tündököl. Az utána igyekvők széles körben álltak, mintegy elvakulva. Láttam, hogy az Úr még ragyogóbb, mint a körülötte lévő dicsfény. Bal kezét a keblére fektette felemelt jobbjával, körbefordulva áldást adott az egész világra. A sokaság mozdulatlanul állt, de én láttam, hogy mindenki áldott lett. Jézus nem tenyérrel adta az áldást, mint a rabbik, hanem úgy mint a keresztény püspökök… Most azonban a felülről jövő fényesség egybeolvadt a saját ragyogásával, és láttam, hogy láthatósága a fejétől lefelé ebben a mennyei fényességben feloldódik és felfelé eltűnik. Olyan volt, mintha a nap egy másik napba olvadna, egy láng bemenne a mécsesbe, egy szikra fellobbanna a lángban. Olyan volt, mintha a déli napot nézné az ember, de még fehérebb és fényesebb; a déli verőfény sötétségnek tűnik hozzá képest. Amikor a fejét már nem láthattam, fénylő lábait még meg tudtam különböztetni; azután teljes valója eltűnt a mennyei ragyogásban. Láttam, hogy mindenfelől megszámlálhatatlan lélek (szellem) jön be ebbe a fényességbe és az Úrral együtt tűnnek el fölfelé. Nem mondhatom, hogy úgy látom őket, mintha a levegőben repülve egyre kisebbé válnának; hanem fényfelhőben láttam őket felfelé eltűnni.
A fényfelhővel mintha fényharmat hullott volna mindenkire, és amikor a fényességet már nem lehetett elviselni, mindenkit félelem és csodálkozás fogott el. Az apostolok és a tanítványok álltak a legközelebb Jézushoz, ők teljesen elvakultak, és a földre néztek, sokan közülük arcra borultak. Jézus anyja közvetlen mellettük állt, és nyugodtan nézett maga elé.
Néhány pillanat múlva, amikor a ragyogás némileg halványult, az egész gyülekezet a legnagyobb csendben és belső megindultsággal mereven nézett fölfelé a fényességre, amely még hosszan látható volt, és ebben a fényességben én láttam leszállni két alakot, akik eleinte kicsinyek voltak, de egyre nagyobbnak látszottak, hosszú, fehér ruhát viseltek és bot volt a kezükben, mint a prófétáknak.
Szóltak a sokasághoz, a hangjuk úgy szólt mint a harsonáé, és nekem úgy tűnt, hogy még Jeruzsálemben is hallani lehetett. Nem mozogtak, egész nyugodtan álltak, és mondtak néhány szót. (Ap. csel. 1. 11.) E szavak után ezek az alakok eltűntek, a fényesség azonban egy ideig megmaradt, majd úgy oldódott fel, ahogyan a nappalból éjszaka lesz. A tanítványok egészen magukon kívül voltak, most ébredtek tudatára, hogy mi történt: az Úr elment tőlük mennyei Atyjához. A fájdalomtól és kábulattól sokan a földre omlottak. De miközben a fényesség teljesen feloldódott, magukhoz tértek, és a többiek köréjük gyűltek. Sokan kisebb - nagyobb csoportokat alkottak, az asszonyok is odajöttek, és a jelenlévők még sokáig itt maradtak, elgondolkodtak és fölfelé nézve beszélgettek. Ezután a tanítványok bementek Jeruzsálembe, az asszonyok követték őket. Egyesek sírtak mint a vigasztalhatatlan gyermekek, mások mélyen elgondolkodtak. A Szent Szűz, Péter és János nagyon nyugodtak és vigasztalódottak voltak…
(Jézus feltámadása után negyven napra ment fel a Mennybe, ennek az eseménynek ma van az ünnepe.)
-Szeretettel az adai csoporttól-

Isten nevelő módszere a karma és kegyelem
törvényének változásában 1/2
Részletek a "Titkos tanítások"-ból és a "Karma és kegyelem" kötetből
Isten nevelő módszere nem a bűnnel, hanem a bűnössel foglalkozik; s ha a bűnt el is ítéli, nem ítéli el a bűnöst. Hanem azt mondja neki: "Térj meg, adok neked időt, módot, lehetőséget a megjavulásra." Körülveszi őt a bűnbocsánat ígéretével, a megjavulás lehetőségével, melyek áldásként hullnak a bűnös lélek életének útjára.
Csak egyet tűz ki feltételül: hogy higgyen az Isten Fiában, a Szeretetben, a Kegyelemben, abban, hogy a szeretet minden, mert hiszen a szeretet Isten.
Mózes törvénye a külső embernél faragta, nyeste le a kinövéseket (szemet – szemért, fogat – fogért), addig Jézus törvénye a benső lényeget tisztítja meg, hogy ne jöhessenek létre kinövések, hibák. Ha valaki lélekben csakugyan megtisztul, sokkal nagyobb az eredmény, amely lényegében, gyökerében változtatja meg az embert.
Sokan azt hiszik, hogy az a jó, ha alamizslálkodnak és mindig valami nagy dolog elvégzésére törekednek. Pedig a legnagyobb jó, ha az ember mindig a legjobban végzi el azt amit eléje tűz az isteni végzés a földi életben (család, munkahely, kisebb vagy nagyobb közösség). Ehhez pedig a hit, ez az isteni nagy kegyelemi ajándék ad erőt az embernek.
Minél több rosszat képes felemészteni, ami mástól, a külvilágtól ered és jót adni helyette, annál inkább megszabadul a saját rosszától, vagyis a benne lévő tudatos, és tudattalan rossztól. Ennek pedig a leghatalmasabb gyógyszere az alázatosság! Minél jobban képes valaki megalázkodni, annál jobban oszlik a lelkéről a gőg, a hiúság, a makacsság és minden egyéb gátló érzés.
Büntetéssel, bűnhődéssel és vezekléssel valamit jóvátenni túlhaladott álláspont. Semmit jóvá nem tehet az ember; a megtörténtet meg nem történné tenni nem lehet. A szenvedés azért, mert valakinek szenvedést okoztál, nem tesz jobbá tégedet, csak a szenvedés szaporodik általa a földön. Ezzel a módszerrel a szenvedésekből sohase juthatna ki az ember. Ettől a keleti okoskodástól meg kell szabadulni az embereknek.
Fogadjuk el Jézus áldozatát, és a tanításait, ez az egyetlen egy megoldás mindenre!
Sátán napjai megvannak számlálva, mert Jézus mindörökké itt marad, de eljön az idő, amikor a sátán kitaszíttatik, és vele együtt mindazok, akik az ő elveit vallották. A sátán kitaszíttatik a külső sötétségre (Hetedik napkör), abba a tűztengerbe, ahol minden bűn és minden gyalázatosság megemésztetik, „ahol lészen sírás, és fogak csikorgatása”, és az halál és kárhozat lesz a sátán hívei számára.
Ameddig pedig ez az idő elérkezik, addig mindazoknak, akiket az Úr lelke megihletett, akik részesültek Isten Kegyelméből, akiknek a lelkét átvilágította isten Világossága: dolgozniuk kell, hogy minél kevesebben jussanak a „külső sötétségre”. Mert senki se tudja, hogy nem jut-e oda, aki az ő szívének drága volt, akihez a hála kötötte hozzá, akinek lekötelezettje volt. Azért dolgozni kell mindenkinek, mert mindnyájan hivatalosak vagytok Isten lakomájára, és akkor lesz teljes a boldogság, amikor minden egyes lélek megtalálja a maga helyét Isten országában. Jézus ezt hozta a földnek, és az „ajtók bezáratnak”. De ti örüljetek, mert Jézus titeket is elhívott a munkára!
***
Elvek kormányozzák a világot, sőt nemcsak a világot, hanem a világokat. Elvek építenek mindent. Elvek, hibás elgondolások szerzik meg azt a mérhetetlen sok szenvedést, amelyekkel az ember lépten-nyomon találkozik, s amely nyomorúságokat, fájdalmakat, csapásokat az emberek szerint Isten akarata hoz létre, amelyekbe tehát bele kell nyugodni.
Isten akarata sohasem irányul a rossz felé, a fájdalmak, a szenvedések megteremtése felé. Isten akarata az Úr beszédében: „Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen.” Isten akarata tehát a kegyelem, amellyel a megtérni szándékozó, vagy a megtérésre megérett lelkeket Maga köré gyűjteni igyekszik, Isten akarata mindenütt boldogító, napfényhez hasonló éltető elem, amely mindenfelé áldást hint szét, Isten akarata azt célozza, hogy az ember lelkébe elültesse a szeretetet, és a szeretet után való vágyakozást. Isten akarata belesugározza az ember lelkébe a jóra, a nemesre való törekvést, és lelkesíti, bátorítja, kitartásra buzdítja a jóban, amikor harcolnia kell a gonosszal, a hazugság lelkével. Isten akarata tölti meg az ember lelkét világossággal, az igazság ismeretével.
Ameddig Isten akarata nem érvényesülhet, addig az ember tévelygésével poklot teremt magának. Hiszen a menny éppen azért menny, azért Isten országa, mert benne Isten akarata az uralkodó tényező. A törvény mindent felmorzsol, felőröl, ami nem Istentől való, ami nem Isten akaratából származik. A rossznak nincs létjogosultsága. Higgyétek, hogy az Isten akaratának be kell teljesednie; fürdessétek meg a lelketeket ebben a gondolatban.
Téves az a gondolat, hogy ha valaki gyilkolt, vagy embereket szenvedtetett, eljön az idő, amikor az ő részére is bekövetkezik ugyanaz a fájdalom, és neki ugyanazt kell végigszenvednie, amit ő okozott másnak, ezt sugallja ugyanis a keletiek karma törvénye. Isten akaratában ezt nem találjátok meg sehol, testvéreim, mert Isten azt akarja, hogy a bűnös megtérjen bűneiből és tévelygéseiből, és éljen; hogy ne cselekedjék gonoszt, hogy ne kelljen őt halálnak halálával elveszítenie azért, hogy ne nyújthasson a gonosznak tovább létlehetőséget, hogy a gonosz egyszer, s mindenkorra eltörölhető legyen.
A gonosznak nincs létjogosultsága: semmiféle bűncselekedet nem igazolható Isten előtt, még azzal sem, hogy: „nem tudtam, hogy ezt nem szabad cselekednem”. Az igazság törvénye a legapróbb parányra is rávilágít, és ha abban nincs semmi az igazból és a jóból, akkor az igazság törvénye megsemmisíti. A lélek természetében fel van írva a jó és a rossz. Ha a jót mindjobban szóhoz juttatja az emberi lélek a változások világában, akkor mind nagyobb világosság sugárzik feléje a láthatatlan világból. Ha ellenben mind kevesebb jót enged érvényesülni földi életében, akkor a gonosz sötétsége mindjobban elborítja az érzésvilágát, s mind nehezebben érti meg a jó szavát és azt a vonzást, amely őt a jó felé tereli.
A természet alapjában véve szép és jó, igaz tükre az életnek, és életre hozója azoknak a gondolatoknak, amelyeket a szellemek beléje hullatnak. Tehát a természettörvény mindazt a szépet, jót és igazat, amit a magasabb szellemvilág a maga gondolataiból és érzéseiből beléje hintett, visszatükrözi, kialakítja, formává képezi ki, és az anyagot minősítve abba felöltözteti. De kidomborítja a természet mindazt a gonoszat, rosszat, félelmeteset is, amit mélyen bukott szellemek vetítenek a lelkűkből ebbe a tükörbe, és megszületnek itt a félelmet okozó gonosz szörnyek, ártalmas állatok, mérges gázok, félelmetes vizek, áthatolhatatlan sivatagok, amelyek az élettől is megfosztják az áldozatot, hogy ezáltal a maguk gonosz életét meghosszabbíthassák, mindjobban kiszélesítsék, és a földet ellephessék, benépesíthessék a maguk gonoszságával.
szemlézte: Bíró László

Isten nevelő módszere a karma és kegyelem
törvényének változásában 2/2
Részletek a "Titkos tanítások"-ból és a "Karma és kegyelem" kötetből
E között a két hatás között kell az emberi léleknek vándorolnia addig, míg csak teljesen le nem kopik róla az ellentétes érzés, az ellentétes vágy és akarat, tehát addig, míg az ütközésekben szenvedve, harcolva, a félelmektől a kétségbeesésig űzetve meg nem keresi, és meg nem találja a kibontakozás lehetőségét, azaz az isteni törvényt, amelybe azután beleolvadva békésen és nyugodtan folytathatja a fejlődését egészen a megtisztulásig.
Az okozati törvény, a kárma törvénye pedig nem más, mint az igazsággal való folytonos ütközés következménye. A kárma törvénye vezeti végig az ember lelkét a fejlődés vonalán; azonban a kárma törvénye nem a legmagasabb, a legfelsőbb szava a Mindenhatónak. A szemet-szemért, fogatfogért törvény arra az igazságra igyekszik az ember lelkét megtanítani, hogy neki minden feltétel nélkül meg kell keresnie azt az egyenes utat, amely felfelé vezet, mert akár balra, akár jobbra tér le az egyenes útról, mindenütt megüti magát.
A kárma törvénye vezeti az embert; kötelességeket ró reá, munkát szab eléje, tanulnivalót ad neki, amelyet meg kell tanulnia, a munkát el kell végeznie, a kötelességeknek eleget kell tennie. Aki nem akarja ennek a világnak a terhét hordozni, aki nem akar megfelelni annak, amiért őt a fejlődés törvénye az életbe szólította, az visszamarad, és nemcsak, hogy visszamarad, hanem rosszabb helyzetbe kerül. Ugyanis minden elmulasztott feladat, amelyet nem tölt be, minden el nem végzett munka terhesebbé teszi körülötte a környezetet, elveszi tőle az elérni remélt eredményekre való kilátást, mert semmire sem lehet kilátása annak, aki nem végzi el azt, amire őt a fejlődés törvénye előhívta.
Az embernek dolgoznia és fáradnia kell, hogy azok az erők, amelyek benne feldolgozásra és átszellemesítésre várnak, amelyeket át- meg áthatott a tévelygés gondolata, jobbakká, egy fokkal világosabbakká válhassanak. Mert amilyen mértékben megvilágosodnak a feldolgozott erők, abban a mértékben válik a lélek szabadabbá. Akkor aztán már magasabbrendű gondolatokat is képes magába fogadni, és tisztább érzések tudnak benne keletkezni.
Amit a szellem a gondolataival át tud tekinteni, fel tud fogni, annak urává is válik és ő maga is emelkedik. Senki másért nem tehet semmit, senki a másikat ki nem emelheti az állapotából, meg nem másíthatja annak sorsát, még ha a legjobbat akarja is neki, mindaddig, amíg a másik lélek azt a jobbat, azt az igazabbat önmagában el nem ismeri, ameddig a lelke a valódi jónak és igaznak alá nem rendeli a saját vélt igazságait, és ameddig az újonnan felismert jóba bele nem dolgozza magát.
Isten lehetőségeket ad, hogy az ember kiélhesse a lelkében lévő vágyaknak és indíttatásoknak azokat a beteljesedéseit, amelyek ott állnak a lélek előtt, és nem engedik őt feljebb emelkedni. Mert bármilyen magasságra emelné is a tudása, az ismerete, ezek a még ki nem élt, teljesedésbe nem ment érzések és vágyak a legmagasabb mennyekből is alárántanák a lelket a poklok szenvedéseinek mélyére. Ezért az Isten lehetőséget nyújt minden léleknek, hogy a bensőjét kifejezésre juttathassa itt a mulandó életben.
Ha az ember mindazt véghezvihetné, amit gondol, amit érez, amire vágyik, akkor a legrettenetesebb dolgok történnének meg, s a legborzasztóbb állapotok jönnének létre a földön. Mivel azonban a külső törvényben ezek ellen a vágyak ellen félelmetes gátakként ki vannak építve a lehetőségek partjai, azért bárhogyan háborogjanak is az érzések, bárhogyan próbálják is a lelket elhatározásra bírni: mielőtt érvényesíthetné az érzéseit és gondolatait, — amit később okvetlenül megbánna, — megérzi a gátat, s belátja, hogy nem lépheti túl a medret, és bár háborog, végül mégis lecsendesül. Valahányszor az ember a tudatában ilyen hatalmas és erős gátat tud építeni a lelkében élő szenvedélyek kiteljesedésének megakadályozására, amikor lecsendesedik, mindannyiszor Örömmel ad hálát Istennek, hogy idejében megtelítődött a tudata azokkal a gátló gondolatokkal és félelmekkel, amelyekkel azok a vágyak és azok az elgondolások megütköztek, amelyeket a háborgó lélek önmagából mint valami tűzhányóból kitermelt.
Az ember nem azért ölt testet — mint ahogy azt ti magatokban tévesen kialakítottátok — hogy itt a bűneiért, tévedéseiért, hibáiért megfelelő szenvedéseket és bűnhődéseket vegyen magára, és ezzel mintegy letörlessze azokat; mennyire szegényes és mennyire tévedéssel teljes ez a felfogás!
Tulajdonképpen ez a testi élet csak átmenet, csak időleges itt tartózkodás a látszatvilágban, — mert ez csak látszat. Mindennek, ami van — legyen az öröm és boldogság, vagy fájdalom és szenvedés — a gyökere a láthatatlan világban van, a ti láthatatlan lelketekben, a szellemvilágban. Életetek gyümölcseit is oda viszitek át. Nem az a cél, hogy itt ezen a földön legyen az ember boldog vagy boldogtalan. Ti, akik Krisztus igazságát keresitek, és a szerint akarjátok újjáalakítani a lelketeket, hagyjátok el ezt a pogány karma felfogást, mert a ti részetekre egészen más világ nyílik meg, rátok egészen más jövő vár, mint amit a pogány látnokok és beavatottak kiolvastak azokból az igazságokból, amelyeket a földi szférákban a maguk fokozata szerint megláthattak.
Ha valaki ebben a látszatvilágban testet ölt, az ennek a világnak terhét, tévelygését, sötétségét és homályos felfogását mintegy magára öltözi, amelyből csak a szellem világossága tudja őt kivezetni, kiemelni. Ebben a szellemi világosságban kell tehát hinnie a léleknek.
szemlézte: Bíró László

„Aki nem születik újjá víztől és Szentlélektől, nem
mehet be az Isten Országába”



Ima

Mindenható Atyám! Nem léteznek földi szavak, annak a szent szeretetnek a meghatározására, melyet Irányodba érzek, amely Feléd való engedelmességre és a fejlődésben lévő testvéreim felé történő munkára „kényszerít” engem. Nem lehet neked nem engedelmeskedni és nem lehet földi testvéreimért nem dolgozni a szeretet kényszere miatt. Az a legfájóbb, amikor az emberek nem akarnak engedelmeskedni az isteni hívásnak és visszautasítják az értük végzett munkát. Ilyen esetben nincs mit tenni, mint a kapott fájdalmat ajánlani fel neked Atyám az ellenszegülő gyermekeidért, sajnálattal elengedni őket és nézni amint saját magukat adják át a kárhozat törvényének. Ilyenkor hiába minden vonzerő, meg kell várni, amíg az eltévelyedett „századik” újból ki akar jutni a saját maga által alkotott tövisbokorból, labirintusból.
Kedves Atyám, legtöbbet a földi szenvedéseimmel adhattam neked, de munkálkodni földi testvéreimért, a szellemvilágban tudok, a szenvedéseim eredményei által, kérlek segíts meg ebben.
Könyörgök hozzád Atyám mindenekelőtt azokért, akik haladni szeretnének, de gyöngék az engedelmességre, mert a hajlamaik visszahúzzák őket, ezért kérlek, hogy áldanád meg őket a te Szentlelkeddel, de még inkább könyörgök azokért is, akik még nem jutottak teljes bűnbánatra és ebből kifolyólag a teljes szabadulásra sem. Segítsd meg őket is és bocsásd meg minden bűnüket, engedd el az adósságaikat, hogy az Örök világosság bevilágíthassa egész valójukat.
Nekem viszont hűséges szolgádnak adj erőt, hogy pontosan meg tudjak felelni a Te követelményeidnek és elvárásaidnak, mert a Te követelményeidnek és elvárásaidnak a betartása a tökéletességre vezetnek el bennünket.

Köszönöm Jézusom a te Szentségedet, ama tökéletes példát, amelyet konstatáltál nekünk, Téged követőknek és amiért ehhez Szentlelket küldtél a számunkra az Atyától. Ez a Szentlélek nem más, mint a te szentséged és akaratod ereje, amelyet ha hittel magához vonz az ember, felismerheti és megvalósíthatja a Te akaratodat.
Neked is köszönöm ó drága Szűz Mária a te segítségedet, a Szentségedet, az alázatosságot és tisztaságot, amelyet megkoronázott benned és rajtad az Úr az ő Szentlelkével.
Légy áldott ó dicső „Szentháromság”, melynek mi is a részese vagyunk oly mértékben, amilyen mértékben megtisztulunk az Úr szent vére által!
Amen







*


A világegyetemet hatalmas erők irányítják és vezetik az örök cél, Isten felé. Az emberi elme mégis azt feltételezi, hogy egy feltételezett ősrobbanásból kifolyólag a világok egymástól hatalmas sebességgel távolodnak.
A világegyetem „középpontjában” székel Isten és minden eme központ felé van vonzatva Isten részéről. Eme központ körül forog a világegyetem és amíg egyet megfordul az „egy évet”, vagyis egy örökkévalóságot tesz ki. Ennek a forgásnak spirál tevékenysége van az Istenből kiáradó vonzalom által. Ez hozza meg gyakorlatilag a fejlődést. Tehát ennek a vonzerőnek lelket átformáló és újjáteremtő hatalma és hatása van. Tehát nem olyan mint egy mágnes, hanem élő és éltető, mert isteni ez az erő. És az emberi lélek is ennek a hatalmas lelket újjáformáló erőnek van alávetve, főként amikor testet ölt. De ha haladni akar, akkor együtt kell működnie a rotáció törvényével, Ha azonban kiesik a forgásból és ahányszor kiesik, mindig szűkülnek a lehetőségei, sűrűsödnek az őt körülvevő erő rétegek és nehezedik az előrehaladás. De a meghatározott időre, a meghatározott számú szellemeknek mégis csak be kell jutniuk a meghatározott állomására a fejlődési folyamatnak, mert Istennél nincs „eldobás”, minden léleknek, sőt az anyag minden atomjának vissza kell jutni Istenbe. Ahogyan a szellem Istenből pattant ki, úgy az „anyag” is Istenből származik. Az anyag, Istenből kiáradó ősvilágosság lebukott, lesűrűsödött formája, amelynek vissza kell fejlődnie erre az ősvilágossági szintre. Tehát nem az anyag hozta létre a szellemet, sem a szellem az anyagot, hanem az anyag(nak az eredeti állapota) is isteni produktum.
Isten kezdetkor, amikor ebbe a légüres térbe „belépett” az ő fluidjaival átdolgozta a mindenütt jelenvaló holt molekulákat és így a mindenség a sötétségből fény tengerré alakult át, ahova az ős napokat helyezte, mint az újonnan megteremtett messiás szellemek lakhelye gyanánt. Ezek a szellemek a tökéletesség elérésének egy meghatározott szintjére voltak meghívva. Ehhez adva volt a szabad akarat és ebből kifolyólag nem mindenki érte el az Isten által meghatározott szintet. Amikor lezárult a fejlődési korszak, azok, akik visszamaradtak, „salakjukkal” együtt kilökettek a világukból és az ős-napok holdjaivá alakítattak. Ezek voltak gyakorlatilag a bolygók. Isten tehát nem teremtett bolygókat, csak napokat, a bolygók a napok kilökött salakjai. Amikor ezeken a mellékbolygókon élő szellemeknek is elérkezett a fejlődésük vége és lezárult egy korszak, akik elérték a meghatározott szintet, azok továbbléptek egy ritkább anyagú világba, míg akik vissza maradtak, azok salakjukkal együtt kilökettek és a bolygók mellékbolygóivá lettek.
Tehát a bukási folyamatok igen lassú folyamatok voltak, mindig a salak eltávoztatása adott lehetőséget egy újabb világ kialakulásának. No már most, mindez cáfolja az ősrobbanás elméletet, mert abba nincs belefoglalva mindez a felfelé és lefelé hatványozódási folyamat, akkor az anyagnak csak abban az állapotban kellene száguldania, amilyen állapotban szétrobbant. Nem volna az anyagnak fejlődési lehetősége.
Isten nélkül nincs semmi, minden Ő általa lett, ami lett, maga az ember is, az anyagba gyúrt szellem is, mert Isten senkit és semmit nem hagy veszendőbe menni, hanem mindenkinek fejlődési lehetőséget biztosít és az ember mégis perel, perlekedik, átkozódik. Pedig ha Isten nem nyúlna le érte szeretetből, előbb a törvény szigorával, majd a szeretet mindeneket oldó hatalmával a lélek szükséglete szerint, akkor senkinek sem adatna lehetőség eljutni az Isten országába. Sajnos az ember nem látja meg Isten hatalmas kezét az ő életében és ezért nem hisz Benne. Pedig először a hitnek kell körvonalazódnia ahhoz, hogy az embernek legyen szeme a látásra és füle a hallásra. Az ember milyen kicsi önmagában és mégis oly nagynak, sőt hatalmasnak hiszi magát látván a vélt és valós eredményeit, mert nem tanulta még meg, hogy nem ő alkot, hanem csak a meglévőre, az Isten által megalkotottra talál rá, de csak akkor, ha az Isten arra rávezeti, vagy rálátást ad neki. Így van ez fizikai és lelki síkon is. Az ember minden szempontból rá van utalva az Ő Istenére, még maga az Úr is. Akkor volt neki a legnehezebb, amikor „elhagyta” Őt az Isten: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem”. Az Isten nem hagyta el, hanem, olyan hatalmas tömérdek negatív erő szakadt Rá, hogy egy pillanatra nem észlelte, nem érezte Isten jelenlétét.
Vajon mikor jut el a mai emberiség arra a szintre, hogy annyira hiányozzon neki az ő Teremtője, hisz sok esetben alig várja, hogy hátat fordítson Neki? Az ember ugyanis bűntől fertőzött lény és a hiányosságot bűnnel, a bűn kiélésének a produktumaival igyekszik betölteni, amitől, nemhogy közelebb kerülne az Istenhez, hanem annyira messze esik Tőle, összezsugorodik, szinte élettelenné válik és ezáltal képtelen Őt befogadni. Így is az emberhez alkalmazkodva, az isteni világosságnak rétegződnie kell a féligazságokkal, hogy a földi ember be tudja fogadni. És ahogyan szenved az ember a féligazságoktól, vagyis ahogy tisztul a lélek, úgy válnak mind szűkebbé és szűkebbé a az isteni igazságokban rejlő féligazságok és úgy vetkőzi le magáról ezeket a „régi posztókat” vagy cseréli ki újabbra a „régi tömlőt” a lelki világában.
Sajnos olyan az ember, hogy ha Isten nem támogatja az ő elképzeléseit, akkor ellenségének kezeli, mert szerinte nem akar neki jót az Isten. És mindaddig tart ez az állapot, ameddig az ember rá nem döbben arra, hogy az ő törekvései a kárhozatra viszik, tehát szüksége van Istenre és az isteni vezetésre. Sajnos, hogy nagyon hosszú időnek kell elmúlnia addig, amíg a tapasztalatok erre rávezetik.Az embernek rá kel döbbennie arra, hogy „bojtorjánról nem szedhet szőlőt” vagyis, hogy az isteni dolgok helyett nem táplálhatja a lelkét kárhozatra vivő dolgokkal, mert csak tovább folytatódik a bukása a szellemi halál felé. Ez az egyik dolog, amelyet meg kell tapasztalnia a léleknek, mert sajnos a fejlődésének ebben a fázisában még csak a tapasztalatok tudják gondolkodásra bírni, vagy talán még azok sem. Sokszor bele kell verni az embernek a fejét ugyanabba a korlátba, amikorra ugyanis tudatosodik benne az, hogy ő okoz saját magának fájdalmat és nem a másik. De ekkor még nincs ereje felvenni a harcot önmagával, csak a tapasztalat van meg és a korlát még mindig kemény és nem is fog megpuhulni, hanem minél inkább szeretne elrugaszkodni az ember, annál inkább bekeményedik, hogy az embert a korlát keménysége „kényszerítse” a bűn elhagyására. Ez gyakorlatilag a szellemet alulról felfelé „kényszerítő” erő, amely nem hagyja az emberi lelket a bűnben leledzeni, hanem kényszeríti a bűn elhagyására. Sajnos a léleknek ezen a fejlődési fokán még szunnyadóban az igazi formanélküli hit, amely erőt nyújtana a léleknek a felismerésre és a szabadulás gondolatának a követésére. De ha lenne is hite, nem lenne kellő ereje a követésre, mert nem lenne meg benne a kellő elhatározás. A hit sajnos már csak akkor alakul ki, amikor már kellő tapasztalatokkal rendelkezik az ember arra nézve, hogy a bűn zsoldja a halál és mindenáron taszítani akarja magától. Ha azonban hittel tudna közeledni az ember Istenhez és ezáltal a saját szabadulásához, vagyis, ha elhinné azt, hogy a korlátokkal Isten nem megfosztani akarja őt az élettől, hanem éppen az Életre szeretné elvezetni, akkor nyugodt lélekkel rá tudná magát bízni az isteni vezetésre és ha nehéz is, de követné az isteni akaratot, mert tudná azt, hogy a megtapasztalás útja sokkal meredekebb és éles kavicsokkal telítettebb és sokkal szenvedésteljesebb, mint a hitnek az útja. A hit útja Jézusnak az útja: „Én vagyok az Út…” de erre rálépni, bizony, hogy sok vesződséggel jár, vagyis a Szentléleknek nagyon sok munkájába kerül, mert hullámvölgy és hullámcsúcs az emberi élet, azaz, ha az ember olyan célok eléréséért küzd, amelyek nem egyeznek meg az isteni elgondolással, akkor sűrűn, vagy legalábbis időnként visszatér az ó „ember” és az ember visszaesik a régi bűneibe. Tehát senki sincs kibiztosítva arról, hogy a hitnek az útja bukásmentes, hanem magán az emberen áll az, hogy mikor esik vissza a bűn fertőjébe. Azt is azonban tudni kell, hogy ami az embert egy bizonyos ideig, mint igazság segítette előre a fejlődésben, az már egy következő fordulónál, vagy állomásnál, mint levetkőzendő dolog jelenik meg a lelki világában. (Ezért javasoljuk azt, hogy ne ragaszkodjatok a ti kis földi igazságaitokhoz, mert a saját fejlődéseteket akadályozzátok meg vele.)
Az előrehaladásotokon, a fejlődéseteken életeken keresztül dolgozik a Szentlélek annak érdekében, hogy minél hamarabb belássa az ember a hibáit, bűneit, téves irányát és megtérjen bűneiből, mert nem a testetöltések száma hozza meg a fejlődést, hanem az irányváltás és az új irányban való haladás. Ezért mondja az Úr, hogy:
„Újjá kell születnetek! ”
Újjá kell születnetek és gyakorlatilag ezt az újjászületést munkálja életről életre bennetek a Szentlélek. Mert az az esemény, amikor valaki újjászületik, az csakis a Szentléleknek ereje, világossága és munkája által történhet meg, ami nem csak az akkori pillanatnyi munkáját jelenti a Szentléleknek, hanem hosszú prevenciós munkát, amely nélkül nincs újjászületés! És viszont ez az újjászületés nélkül nem lehet eljutni az Isten Országába. Ezért mondja az Úr: „Aki nem születik újjá Víztől és Szentlélektől, nem juthat be az Isten Országába.” (mert csakis a Szentlélek vezetheti el az embert az Isten Országába.)
A víztől történő újjászületés nem azt jelenti, amikor a csecsemőt a keresztvíz alá tartják, hanem amikor az ember tudatosan veti alá magát az Atyától jövő isteni erők kiáramlásának, amiről a közlésünk elején tettünk említést. Ez az az első lépés, amikor az emberben tudatosulnak a dolgok és rájön arra, hogy a sokadszorra történő próbálkozás ellenére is egyedül képtelen megoldani a saját szabadulását, hanem felsőbb segítségre van szüksége és „segítségül hívja az Úr nevét”. Az első könyörgése még talán nem is igazi, még nem fakad a teljes lényéből, mert még nem alakult ki a teljes szabadulni vágyás, mert még van némi kötődése a bűnhöz. Sok esetben még billenőn van a bűn kiélésének mezején és visszaesik, habár az elhatározás már megvan a szabadulásra. És minél többet szenved a bűnök következményeitől, annál inkább erősödik az emberben az, hogy az erény mellett döntsön, de teljesen akkor fog az emberi lélek igaz szívvel és őszintén könyörögni, amikor már belefárad a saját bűnei okozta szenvedésekbe és segítségért kiált Istenhez. Az ilyen megfáradt lelkekért jött le az Úr. És ha ki is tud tartani az ember az elhatározása mellett és őszintén törekszik a jónak a követésére, akkor erre Isten válasz gyanánt elküldi számáta a Szentlelket. Ez az az Újjászületés, amely nélkül nem lehet eljutni az üdvösségre. Ez a pillanat, olyan pozitív változásokat hoz bele az ember lelki világába, amelyek azelőtt nem voltak tapasztalhatóak. Az ember fizikális környezete a csodájára jár, mert a Szentlélektől megszállt ember ezentúl olyan dolgokat tesz, amelyeket azelőtt soha, megváltozik a gondolkodásmódja, az érdeklődési köre, vagyis teljesen más ember lesz, mert az isteni lényeg behatolt a lélek bensejébe és egy újjáteremtési folyamatot idézett elő. De ennek a pillanatnak az előkészületei nem ekkor kezdődtek, hanem jóval előbb. Ugyanis egy bizonyosfokú lelki éhséget kell éreznie a léleknek a Szentlélek befogadására, amelyet sok esetben a fentebb említett kudarcok munkálnak ki benne.
Azért nem tud az ember a Szentlélektől való újjászületés nélkül eljutni az üdvösségre, mert a Szentlélek van hivatva átformálni és újjáteremteni a világot és benne az embert a krisztusi képmásra.
Ennek okáért újra és újra gyúlnak a pünkösdi tüzek, hogy feladatukat elvégezzék mindaddig, ameddig be nem telik az a szám, az üdvözültek száma, akiknek a neve be vagyon írva az Életnek nagy könyvébe. Igyekezzetek, hogy ti is beletartozhassatok ebbe a számba, amelyet csak Isten tud és amikor betelik, akkor meghúzza az alsó vonalat, bezárja a Mennyek kapuit és befejeződik egy fejlődési turnus, lezárul egy örökkévalóság, mert a világegyetem megtett egy kört a világmindenség középpontja, Isten körül és akiknek sikerült együtt rotálni a fejlődés törvényével, azok haladnak tovább, akiknek viszont nem, azok kívül esnek ezen a fejlődési törvényen és várni kell, amíg a rotáció újból felszedi őket, hogy életbe hívhassa egy másodlagos fejlődési törvény által, amely már sokkal több szenvedéssel, sokkal kisebb lehetőségeket nyújtva vezeti a szellemeket a fejlődés útján. Ugyanis nem marad büntetlenül az, hogy visszaéltek a krisztusi segítséggel. Amit ebben a korszakban úm. megtagadtak, az elkövetkezendőkben annak a hiányában kell újból kezdeni, majd folytatni a fejlődésüket azoknak, akik nem használták ki a jelen krisztusi időt!

Vigyázzatok, mert a megtévesztés szelleme újra támad, ne higgyetek neki!

Amen

„Jövel Uram Jézus!”


Ada, 2022. V. 29.


Evangéliumi spiritizmus új hangos könyvek.
https://www.youtube.com/watch?v=VJhzZ82Uo-0
https://www.youtube.com/watch?v=X0eiC3Hmj2k