Teret fonó, teret hódító világ

Pétër László festőművész írása

TOLLRAJZ

Teret fonó, teret hódító világ
Mezei Erzsébet Magyar Életfa díjas képzőművészünkről



AKINEK ÉLŐ MÚLTJA VAN, ANNAK JÖVŐJE IS VAN

Mezei Erzsébet zentai képzőművész Székelykevén született, és magában hordozza erdélyi őseinek a harcosságát, az al-dunai székelyeknek a csökönyösségig elmenő lelki habitusát. Jókedvű közvetlenségét, ugyanakkor szigorú következetességét is. Óbecsén és Újvidéken tanult, és itt is szerzett képzőművésztanári végzettséget. 1971 óta Zentán él, ahol elsajátíthatta a bácskai táj szelektált ízvilágát is, amely az ő esetében megint csak az élő népi hagyományok tiszteletét és megbecsülését jelzi. De nem csak a bennünk élő és a bennünket helyes irányba igazító magyar hagyományokra épít, amelyeknek a burkába fonódó, modern monumentalitását kölcsönzi. A különleges tisztaságú kánonrendszert termő évezredes japán kultúrát is a mesteri szerkesztői elvek mezsgyéjén követi. Ugyanis a képalkotó szenvedélye mellett évek óta a rakukerámia szerelmese és szabad művelője is. Melyben az időbeli ciklikusságot a mai modern művészetszemlélet építő jellegű stratégiájával ötvözi.

Mezei Erzsébet művészete a szabad játékossága ellenére is szigorú, művészi és erkölcsi tartásának a pontos megfelelője. Minden elgondolása a szilárdan megszerkesztett, alázattal hagyományokat ápoló, mégis állandó módosulásokat megkövetelő érzései révén válhat alkotássá. Mindig a jó hagyományok megtartó forrásaiból merít, ugyanakkor egyben az újszerűségnek is esélyt ad. Az átütő erejű csodának a meglepetés erejével kell hatnia. Ezt nevezzük katartikus hatásnak.

Jel-képi világa, jelképrendszere korán kikerekedett, képzőművészeti munkássága mégis viszonylag későn, 1989-ben kezdődött el. Akárcsak az őserővel rendelkező Csontváry Kosztka Tivadar, Mezei Erzsébet is érett képzőművészként kezdett el alkotni. Attól a pillanattól kezdve, amikor meg- érezte, hogy a világképe kiteljesedett, és megmásíthatatlan, kerek egésszé vált. Képzeletének zenei és színpadias világa a gyermekei révén is megérinti: Mezei Szilárd ismert kortárs zeneművész, Mezei Kinga pedig színművész, rendező és díszlettervező. Ez a tényező is támpontként szolgálhat rejtjelezett műveinek a megfejtésében, amelyekben egyszerre kap helyet a hagyományos és a modern formavilág. A szabad felfedezői lélek szárnyalása, a rejtőzködő, búvópatakként csörgedező tiszta forrás titokzatos sugallata és a kísérletező szándék örömteli élménye ötvöződik az alkotásaiban. Ezért is nyughatatlan kereső: a közlési szándékkal megáldott, minduntalan kísérletező alkotók közé sorolható. A nyitott, maga alkotta biblikus és totem-misztikus szimbolikája ősies és nőies, eszköztárának minden eleme érzéki spontaneitással adódik hozzá a lehelet finoman szerkesztett munkáihoz. Minderre ráépíti a meglágyított enformel, az elvont „alvilág” texturális, lepellel borított derengéseit, és sajátosan szabadelvű alkotásaira feszíti rá eme bársonyosan patinás képi elemeit.

AKI MÁSOKÉRT TESZ, FELEMELTETIK

Mezei Erzsébet Zentán és környékén a rajzpedagógiai munkássága révén évtizedekig magas fokon művelte a kreatív teremtőerőt képező, a gyermeki alkotókedvet és a szabad kreativitást eredményesebbé tevő, így mindennél előbbre való pozitív energiák átadását. 2008-ig a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola képzőművészet szakos tanára volt. Egykori tanítványai a kézügyességi technikák mellett az alapvető grafikai technikákat is megtanulták. Eredményes nevelőmunkáját bizonyítja, hogy 1983-tól előbb a zentai diákok alkotóműhelyének létrehozója, a későbbiekben évekig a nyári kerámiatábor vezetője is volt. 1994-ben a tábor tízéves munkájának a gyümölcsét is összegezni tudta a Tízéves a zentai kerámiatábor c. katalógusban. Rajzpedagógusként és
felkészítő tanárként 1975 és 1995 között hét alkalommal kapott elismerést. A nyolcvanas évek legvégéig szinte csak rajztanítással és kézművességgel foglalkozott, teljes odaadással. Művészi tevékenysége csupán ekkor lobbant lángra, és szinte azonnal a gyakorlott, kitűnő képzőművész lehengerlő eredményeit hozta be a művészeti életünkbe.



Mezei Erzsébet erői kimeríthetetlenek. Nemcsak alkot, de hosszú évek óta fáradhatatlan és jeles szervezője is a vajdasági művészeti életnek. A nyolcvanas években még a jövő felnövekvő nemzedékét segítette, 1999-től 2014-ig képzőművészként már a Zentai Művésztelep grafikai műhelyének munkáját vezette. Mindeközben megalapította a nagy sikereket megélt Zentai Képzőművészeti Alkotóműhelyt, majd 2009-ben a Nemzetközi Művészeti Műhelyt is, melynek eredményeit rendre a Lámpás című őszi-téli közös kiállí-vtással mutatja be a Zentai Alkotóházban. A felsorolásból ki nem maradhat, hogy ezzel egy időben 2010-ben Zentán sok utánajárással tető alá hozta az első nemzetközi rakukerámiatelepet is, melyre 2017-ben immár nyolcadik alkalommal került sor.

Mintegy három évtizedes képzőművészi munkásságában minőségi ingadozásokat nem lelünk. Önálló kiállításaival meggyőzően robbant be a köztudatba: Újvidéken, Szabadkán, Székelykevén, Szegeden, Zentán, Kiskunhalason, Adán, Zsámbékon, Esztergomban, Kishegyesen, Gyergyószentmiklóson, Magyarkanizsán, Hódmezővásárhelyen, Győrött, Budapesten, Nagykikindán, Zágrábban.

Főbb díjai a Katona József grafikai pályázat, a Lakitelek Alapítvány különdíja (Kecskemét, 1991), a TAKT-díj (Temerin, 1996), a Forum Képzőművészeti Díj (Újvidék, 1998), a Pro Urbe díj (Zenta, 2009), a Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díj (Topolya, 2015).

A SZEDERINDA EREJÉVEL

Mezei Erzsébet munkásságát a szederinda szívósságával magyarázhatjuk. Legjellemzőbb kifejezőeszközei, műfajai, technikái a monotípia, a színes anyagnyomtatás, a hidegtű, de foglalkozik akvarellkészítéssel, szimbolikus népi motívumvilágú nemezeléssel, kerámiával és újabban akrilfestéssel is. Szerteágazó művészetében ötvöződik a hagyományokat ápoló lírai szürrealizmus, a szürrealista ízű szimbolizmus, majd az óvatos posztmodern és végül a transzavantgárd. Vidékünkön nem szokás a stílusirányzatok „vegytiszta receptúráit” követni, jeles alkotóink zöme leginkább öntörvényűen a maga útját járja. Művészeink azonban a közösségi életérzésükből adódóan valós vagy virtuális csoportokba verődve működtek. Holott a természetes igényük az önkifejezés tiszta szándéka marad. Mezei Erzsébet művészete elvontan tájjellegű is. Akárcsak Ács Józsefnél, Sáfrány Imrénél, Torok Sándornál, Wanyek Tivadarnál, Benes Józsefnél, Gyurkovics Hunornál, Boros Györgynél, Maurits Ferencnél, Zsáki Istvánnál, az erőteljes mágikus térélményei, delejes délvidéki tájai számunkra ugyanazt az otthonhoz ragaszkodó erőhatást fémjelzik. Alkotói nagyságát most poétikusan így összegezhetnénk:

Mezei Erzsébet képeinek hangulatában a miseharang szava elkeveredik a madarak énekével, melyek a poros székelykevei múlt rég kivágott eperfáinak lombjai közül szólnak. Az ablak előtt galambpár suhan el: és elrejtezve tovább érlelődik bennük a régi szülőfalu csendje. A zsongások és röpködések, a szárnysuhogások övezte galambdúcok hangulata a napkapuban, a virradat, az éppen letűnő napkerék, az öles sírkeresztek, a földeken kupacokba gyűjtött kocsányok és venyigenyalábok, a sárgán világító derengések: tükörképcserepeink, amelyekben néhanapján látni még a jelképes Jákob lajtorjáját is. Melynek ágán égi madarak, vagyis angyalok fészkelnek…