Mesék, szép történetek

Valahol ki van jelölve helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.

Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.

Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.

Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?

Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég, siess,keresd,
Ki van jelölve a helyed.

Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.

Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.

Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát sem az ég, sem a világ.
(Bódás János)

Váratlan segítség

Volt egy üzletember, aki nyakig ült az adósságban és teljesen reménytelennek látta a helyzetét. A hitelezők a nyakán voltak és a szállítók is már türelmetlenül követelték a pénzüket.
És egy nap az üzletember elcsigázottan ki ült egy parkba, arcát a kezébe temetve, és azon tűnődött, hogy vajon tehet-e bármit, amivel megmentheti a cégét a biztos csődtől.
Ahogyan ott elgondolkodva üldögélt, egyszer csak leült mellé egy öregember, aki észrevette, milyen elkeseredett és így szólt:
– Ej, de el vagy kámpicsorodva! Mi nyomja úgy a szívedet?
Az üzletember felnézett az öregemberre, és – rá nem jellemző módon – keserves hangon elmesélte neki a búját.
Az öregember végighallgatván az üzletember kétségtelenül reménytelennek tűnő helyzetét, elmosolyodott.
– Ha csak ennyi a baj, azt hiszem, tudok neked segíteni.
Előkapta a csekkfüzetét, megkérdezte az üzletember nevét, írt egy csekket, majd átnyújtotta, mondván:
– Tessék, fiam! Vedd el ezt a pénzt. Tekintsd ezt kölcsönnek. Találkozzunk ennél a padnál ugyanezen a napon egy év múlva, és majd akkor visszafizetheted nekem.
Az öregember azzal sarkon fordult, és amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt a park fái között.
Az üzletember lenézett a kezében lévő csekkre, és hirtelen levegőt sem kapott a döbbenettől, ugyanis a csekk fél millió dollárról szólt, és a csekk aláírója pedig nem volt más, mint maga John D. Rockefeller, a világ leggazdagabb embere!
– Atya világ, – gondolta – hiszen ezzel a csekkel egy szempillantás alatt rendezni tudom az összes adósságomat!
Aztán elgondolkozott, hogyha magától Rockefellertől kapott kölcsönt, akkor nem is lehet olyan rossz a cége, hiszen ez a vén, dörzsölt róka biztosan nem adott volna pénzt, ha nem lenne biztos benne, hogy a pénzét visszakapja.
Ezért először úgy döntött, be sem váltja a csekket. Betette a széfjébe, és a pénz adta biztonság tudatában újult erővel vetette bele magát az üzlete megmentésébe.
Újdonsült erejével és optimizmusával jobb feltételeket alkudott ki a beszállítóival, ki tudta tolni hiteleinek fizetési határidőit, és jó néhány nagyobb üzletet is nyélbe ütött.
Néhány hónap elteltével sikerült kikászálódnia az adósságból és az üzlete újból nyereségesre fordult.
Pontosan egy évvel később visszatért a parkba, pontosan ahhoz a padhoz, ahol először találkozott az öreggel, tele hálával és meleg érzésekkel a szívében.
– Az az átkozottul dörzsölt vén kurafi – gondolta magában, amíg várakozott.
Meg is jelent az öreg, a megbeszélt időpontban, ám ahogy vissza akarta neki adni a csekket, és elkezdte volna mesélni a sikereit és az eredményeit, hirtelen két fehér köpenyes ápoló határozott léptekkel odalépett az öreghez, megragadta, és szelíden, de határozottan elkezdte elkísérni. Az üzletember meglepetten állt, kezében a csekkel, amikor az egyik ápoló odalépett hozzá.
– Remélem nem zavarta önt meg ez az úr itt, ugyanis nem nagyon szereti az otthont, ezért állandóan kioson ide a parkba, és mindenkinek azt meséli, hogy ő Rockefeller. Ezt leszámítva viszont teljesen ártalmatlan. Azt a csekket pedig jobb, ha nem próbálja beváltani, higgye el, megkíméli magát néhány kellemetlen pillanattól a bankban.
Az üzletember csak állt ott megrökönyödve, hiszen Ő végig abban a hiszemben volt, hogy egy fél millió dolláros csekk lapul a széfjében.
És ekkor rádöbbent, hogy a saját önbizalma volt az, ami kisegítette őt a bajból. Ahhoz, hogy minden helyzetet megtudjál oldani az életedben először az önbizalmadat tedd hozzá sziklaszilárddá.

szemlézte: Bíró László

UI:

Gyerekként fejetlen szellem kísértette a szellemlátót
https://www.youtube.com/watch?v=z-veuv6e3CE

A friss diplomás fiatalember állásra jelentkezett egy mérnököket foglalkoztató nagy cégnél. Már túl volt az első meghallgatáson és most az igazgatóval kellett találkoznia.
Az igazgató átnézte a róla szóló jegyzetet, amely kiváló volt. Majd megkérdezte:
- Volt-e ösztöndíjad az iskolához?
- Nem – válaszolt a fiú.
- Édesapád fizette az iskolád?
- Igen – válaszolta.
- Mit dolgozik édesapád?
- Édesapám kovács.
Az igazgató megkérte, hogy mutassa meg a kezeit. A fiatalember megmutatta a kezeit amelyek hibátlanok és finomak voltak.
- Segítettél valamikor szüleidnek a munkájukban?
- Sohasem, mert szüleim mindig azt akarták, hogy tanuljak és többet olvassak.
Az igazgató így szólt:
- Van egy kérésem. Ma, ha majd hazaértél, mosd meg édesapád kezeit és holnap gyere vissza hozzám.
A fiatalember úgy érezte, hogy minden bizonnyal övé lesz az állás. Amikor hazaért megkérte édesapját, hogy engedje meg, hogy megmossa kezeit. Az apa furcsán érezte magát. Boldog volt, de nagyon zavart is, ahogy megmutatta kezeit fiának. A gyermek aprólékosan megmosta kezeit. Most először figyelt fel apja kezeinek nagyon ráncos voltára és sok sebhelyére. Némely sérülése annyira érzékeny volt, hogy a bőr összerándult mikor hozzáért.
Most értette meg, mit jelentett a munka ezeknek a kezeknek, hogy fizethessék iskoláját. A kéz sérülései volt az ára tanulmányainak és jövőjének.
Miután megmosta apja kezeit, a fiatalember egy darabig szótlanul állt, majd elkezdett rendet rakni és kitakarítani a műhelyben. Ezen az éjszakán sokáig beszélgettek egymással.
Másnap visszament az igazgatóhoz, aki felfigyelt a könnycseppre a szemében, amikor megkérdezte tőle:
- Mit csináltál és tanultál meg tegnap este?
- Megmostam apám kezeit és miután végeztem vele, kitakarítottam a műhelyt. Most már tudom mit jelent értékelni szüleimet, hogy nélkülük nem lennék az, aki ma vagyok. Miközben segítettem édesapámnak, rájöttem, hogy feláldozta értem az életét. Felismertem, hogy nélkülük nem vittem volna semmire. Nem lett volna diplomám.... Apám és édesanyám, családom adott meg nekem mindent, amelyet meg kell hálálnom. Eddig nem tettem... A legfontosabb egymás segítése.
- Pontosan erre van szükség a munkásaim között is – mondta az igazgató. – Olyan valakit akartam alkalmazni, aki fontosnak tartja családja tiszteletét, egymás segítését, aki elismeri a másik kemény munkáját és akinek nem csak saját maga és a pénz jelenti az egyedüli életcélját.


UI:

Evangéliumi spiritizmus mediális közlések lejátszási listák
https://www.youtube.com/channel/UCBFuwaVt6sNC5aqUPrn2qZg/playlists

„21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik nőt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette:
"Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek..."
És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem más volt mint az Édesanyám, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána...
"Mi történt, jól vagy, minden rendben?” - kérdezte aggódva.
Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még.
"Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. "Csak te és én". ..Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy "Nagyon szeretném, ez nem is kérdés".
Azon a pénteken ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott mint egy angyal. „Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. "Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon.” Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi anyának kell.
Miután leültünk, elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán. „Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked amikor kicsi voltál.” - mondta, majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt.
Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: „Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam.” Mondtam legyen, semmi gond.
„Milyen volt a randi?” - kérdezte a feleségem, mikor hazaértem. „Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem” - válaszoltam neki lelkesen.
Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: "Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este!
" Szeretlek fiam!.”
Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: "Szeretlek” és azt a másikat akkor szeressük amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük amikor lehet, ne akkor amikor már esetleg késő..."

UI:

Alfa az őrangyal
https://www.youtube.com/watch?v=kxC69-SnBik

A naplóhoz tartalom jegyzék nem íródott, de az alábbi témajegyzék utólag készült: 00:00 Bevezető 04:00 A halottak birodalmában 08:43 Az életszalag 10:30 Egy őrangyal munkája 13:40 Alacsonyabb rendű lelkek szférája 16:30 Magasabb rendű lelkek szférája 20:00 A test halála után 24:20 Az öntudat (altudat és feltudat) 25:20 A lélek evolúciója 30:00 A világűr és az atomvilág megfigyelése 34:16 “Az élet örök” 37:00 A Föld lelke és a naprendszer bolygóinak hatása 38:50 Öntudatra ébresztés az asztrálvilágban 45:00 A tömegkatasztrófák előkészítése 54:00 A vezeklésre induló bűnös lelkek és a következmények törvénye 01:07:00 Krisztus megváltó munkája 01:13:00 A szabad akarat 01:14:50 A meg nem térő bűnösök 01:15:25 A tiszta lelkek áldozatos vállalása 01:19:38 A szellemi sugalmazás, inspiráció 01:27:55 A kórházban 01:37:23 A bolondok házában 01:45:58 A felfele és lefele haladó lelkek 01:48:00 A bolygók tisztulása és a lelkek kidobatása 01:49:45 Egy spiritiszta körben. Öntudatra ébresztés 02:01:40 A ásvány, növény és állatvilág lelkének körforgása 02:05:45 Az anyag fogságában 02:08:42 Búcsúzás Alfától majd a földi élettől

Törekedj a boldogságra

"Kerüld a zajt és a gyűlöletet, és emlékezz, milyen békesség rejlik a csöndben. Légy mindenkivel jó viszonyban, amíg ez az elveid feladása nélkül lehetséges. Érthetően és nyugodtan mondd el az igazadat, de hallgass meg másokat, még ha ostobák vagy tudatlanok is - nekik is lehet jó gondolatuk.
Kerüld a hangos és agresszív embereket, mert csak zaklatják az elmét. Ha összehasonlítod magad másokkal, lehet, hogy büszke leszel, lehet, hogy elkeseredsz, mert mindig voltak és mindig lesznek nálad nagyszerűbb és egyszerűbb emberek.
Élvezd a tetteidet éppúgy, mint terveidet. Törődj a sorsoddal, akármilyen szerény is - ez valóban a tulajdonod, bár a szerencse forgandó. Légy óvatos az ügyeid intézésében, mert gyakori a csalás. Ez azonban ne vakítson el téged, mert az erény létezik - sokan küzdenek magas eszmékért, és a mindennapi élet tele van hősiességgel.
Légy önmagad, sohase tettessél olyan érzelmeket, amiket nem érzel. Ne légy cinikus a szerelemben sem, mert az a kiábrándultság ellenére is örökkévaló, miként a kiszáradó, de mindig megújuló fű.
Az idő múlásával mondj le méltóságteljesen az ifjúság örömeiről. Fejleszd lelki erődet, hogy az pajzsként szolgáljon a váratlan balszerencse csapásaival szemben, de ne gyötörd magadat képzelt veszedelmekkel. Gyakran szül félelmet a fáradtság és a magány. A szükséges fegyelmen túl légy kíméletes önmagaddal.
A világmindenség gyermeke vagy, nem kevesebb a fáknál és a csillagoknál jogod van a létezéshez! S akár tudod, érzékeled, akár nem, a világegyetem kitárul előtted. Az élet zajos forgatagában tarts békét önmagaddal és a lelkeddel. A gyakran előforduló csalás, az egyhangú munka és a kudarcba fulladt álmok ellenére is gyönyörű ez a világ.
Légy óvatos! Törekedj a boldogságra!"
(Ismeretlen)
--

Az Élet tanulsága

Egy fösvény összegyűjtött fél millió dénárt, és örömmel tervezgette, hogy egy évig milyen kényelemben fog élni, mielőtt újból befektetné pénzét. Ám ekkor megjelent a Halál Angyala, hogy elvegye az életét.
Az ember könyörgött, és kérlelte az angyalt, felhozott ezer érvet, csakhogy élhessen még egy kicsit, de az angyal kérlelhetetlen maradt.
- Adj még három napot, és vagyonom felét neked adom, kérlelte az ember.
Az angyal azonban még csak oda sem hallgatott, és elkezdte húzni az embert.
- Csak még egy napot adj, könyörgöm, és tiéd lehet mindenem, amit oly sok fáradtsággal és izzadsággal gyűjtöttem össze!
Az angyal azonban hajthatatlan volt. Annyit azért mégis csak sikerült elérnie az embernek, hogy néhány pillanatot kapjon, és papírra vethesse az alábbi üzenetet.
"Bárki vagy is, aki megtalálod ezt az üzenetet, ha van annyid, hogy meg tudsz belőle élni, ne vesztegesd idődet a vagyongyűjtésre. Élj! Az én fél millió dénárom egy órával sem tudta meghosszabbítani az életemet."
Amikor a milliomosok meghalnak, és az emberek megkérdezik, hogy mennyit hagytak hátra, a válasz természetesen az, hogy mindenüket.
De a válasz az is lehet, hogy semennyit, mert őket vették el.
Buddha így tanított:
- Ez a föld az enyém, ezek pedig itt az én gyermekeim - mondja a buta, aki azt sem érti, hogy még ő maga sem az övé.
Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged.
Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed.
Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.

Szeretettel Bíró Laci
--

Gondolatok Istenről

Isten nem fogja megkérdezni, milyen autón jártatok, csak azt, hogy felvettetek-e olyanokat, akiknek nem volt kocsijuk.
Isten nem fogja tudakolni, hány négyzetméteres villában laktatok, csak azt, hány ember előtt állt nyitva az otthonotok.
Istent nem fogja érdekelni, hány terítőtök volt a szekrényetekben, csak az, hány embernek segítettetek, hogy terített asztala legyen.
Isten kérdése nem az lesz, milyen magas fizetést értetek el, hanem hogy feladtátok-e személyiségeteket, hogy elnyerjétek azt.
Istennek közömbös, milyen beosztásig emelkedtetek, ám érdekli, hogy képességeitek legjavát mozgósítottátok-e feladataitok végzése során.
Isten nem kérdi majd, hogy hány barátot szereztetek, csak azt, hányan neveznek meg titeket barátjukként. És azt sem kérdi majd, milyen környéken laktatok, csak azt, vajon segítségére voltatok-e a körülöttetek lakóknak.
Isten előtt mindegy, milyen volt a bőrötök színe, ám cseppet sem mindegy, milyen volt a jellemetek!
Isten nem tudakolja majd, miért kerestétek oly hosszasan a megváltást, csupán mennyei helyekre vezet és semmiképpen sem a pokol kapujához! És aligha érdekli, hány példányban sokszorosítottátok a fentieket, csak az, hogy ugyan miért röstelltétek a barátaitok kezébe adni.
(Ismeretlen)

Egy kígyó üldözni kezdett egy szentjánosbogarat, ami csak azért élt, hogy ragyogjon. A szentjánosbogár megállt és azt mondta a kígyónak:
"Feltehetek három kérdést? "
A kígyó igent mondott.
- A táplálékláncodhoz tartozom?
A kígyó nemet mondott.
Csináltam valamit ellened?
A kígyó nemet mondott.
Akkor miért akarsz felfalni?
"A kígyó így válaszolt: “Mert nem bírom elviselni, hogy ragyogsz.”
A történet tanulsága...
Sokszor vannak, akik nem bírják elviselni, hogy ragyogsz, ezért viselkednek kígyóként és csendben észrevétlenül támadnak.
A keserű igazság!

UI:

https://www.youtube.com/watch?v=pS7Pnc53ElQ

– "Végtelenül sajnálom, asszonyom (...). Önnek, a leletei alapján, már csak hat hónapja van hátra."
Ezt meghallva, először nevetek. Hisztérikus nevetés tör ki belőlem. Majd percekkel később, véget nem érő zokogás... Ez a gyász. A nevetés is a gyász egy sajátos megnyilvánulása.
Álmomban sem hittem volna, hogy az egész életem gyökerestül megváltozhat fél másodperc keretében...
– "Értem. Tehát a rák már ilyen ijesztő mértékben elterjedt bennem..."
– "Még létezik egy alternatíva... Tudja. A kemoterápiával jó eséllyel kitolhatjuk ezt az időkorlátot egy évre."
Nos, talán egy ilyen hír hallatán nem tudok tiszta fejjel gondolkodni, de egyben mégis megingathatatlanul biztos vagyok... Nem csinálok kemoterápiát! Még csak fontolóra sem veszem.
– "Kösz doki, nem! Én élni akarok a hátralévő hónapokban, nem csupán létezni!"
– "De a gyógyszerkez...."
– "Ég áldja Önt, doktor úr!" - vágok a mondata közepébe és kisétálok a praxisából.
A kocsim felé veszem az utat... Már épp meglepődöm magamon, hogy a keserves sírás abbamaradt, amikor is beülök az autóba, s mintha gátat törtek volna át, újra potyognak a könnyeim...
"Mitévő legyek? Mégis mit kéne tennie az embernek egy ilyen helyzetben?! Miért szánta ezt nekem a sors ilyen fiatalon? Miért? MIÉRT?!"
Csak püföltem a kormányt dühösen, miközben ezeket a válasz nélkül maradt kérdéseket magamnak szegeztem...
"Rendben, ha ezzel kell megküzdenem, hát ezzel küzdök meg! Itt az önsajnáltatásra már nincs idő..... Idő. Idő. Haha, mennyivel más értelmet nyer ez már mind ezek után.
Nos mi legyen az első lépésem most? Hazamenjek a családomhoz és mondjak el nekik mindent...?"
Végül hazaindultam. Könnyáztatta arccal rendkívül lassúra vettem a tempót, még gondolkozási időt szerettem volna nyerni, mi is lenne a helyes döntés... És akkor a rádióban megszólalt a kedvenc zeném(...). Lehúzodtam az útról, leállítottam a motort, s felnyomtam a hangerőt. Sírtam. Már ezerszer hallottam ezt a dalt, de most ebben a szent pillanatban mégis úgy hat rám, mint még soha azelőtt... MOST hallom csak a zenét IGAZÁN!
Kinézek az ablakon, felnézek az égre, és eláll a lélegzetem...
"Mindig is ilyen elbűvölő volt a felhők játéka? Mindig így ragyogtak a fák lombkoronái a napsütésben? Mindig melegséggel töltött el, ha megláttam egy idős párt kézenfogva?
Nem... Eddig nem is láttam ezeket. Semmit nem vettem észre ezekből. Miért csak most ébredek fel, mikor fél év múlva örökre aludnom kell??!!"
Borzasztó nehéz ilyenkor eldönteni, hogy az ember haragudjon, hogy MÁR csak hat hónapig láthatja így a világot, vagy örüljön, hogy MÉG hat hónapig ilyen csoda tárul elé...
.
.
.
Megérkeztem. Itthon vagyok. A ház üres, amiért némi hálát érzek. Kinézek a függöny mögül, s a családom látványa fogad, kint vannak a kertben. Már fizikailag érzem, ahogy a szívem összeszorul...
"Miért, Istenem? Miért nem engeded, hogy lássam a két kislányom felnőni? És Ők? Nekik miért szántál ilyen sorsot, hogy ily fiatalon elveszítsék az édesanyjukat?! És a férjem... Akit a világon a legjobban szeretek, én okozzam neki a legnagyobb fájdalmat?! MIÉRT az Ég szerelmére?!"
Leülök egy székre, de nem veszem le a tekintetem a családomról...
"Hiányoznak. Máris hiányoznak nekem!"
Hiányozni fog, hogy a lányok úgy tudnak örülni az apróságoknak, hogy egy hét után is fülig ér a mosolyuk. Hiányozni fog, hogy mikor a férjemmel beszélgetünk, úgy néz rám, mintha nemcsak a fülével, hanem a szemeivel is magába szívná, amit mondok. Hiányozni fog, hogy mind leüljünk a tópartra, s megosszuk egymással a csendet...
Ha elmondanám nekik, hogy mind erre csupán hat hónapunk maradt..... Nem őszinte boldogság töltené ki a mindennapokat, hanem a gyász érzete...
Két jelentőségteljes döntést hoztam meg:
Az első, hogy nem szólok senkinek a helyzetemről.
A másik, hogy az elkövetkező hónapokban az életem minden egyes szegmensét rendbe rakom, miközben ügyelek arra, hogy a családom és én kivétel nélkül minden nap önfeledt boldogok legyünk...
.Az elkövetkező hónapokban bocsánatot kértem mindenütt, ahol bocsánatot kellett kérnem, s megbocsátottam ott, ahol meg kellett bocsátanom...
Édesanyámmal már három teljes éve nem beszéltünk. Őt emésztette a bűntudat, engem pedig a harag. De most, hogy végre őszintén kibékültünk egymással, most, hogy újra átöleltük egymást, mindketten újra szabadnak éreztük magunkat.
A bakancslistámon nem hagytam tovább sorakozni a céljaim. Mind megvalósítottam!
A munkahelyemen, amely már hosszas évek óta nap mint nap szorongást váltott ki bennem, beadtam a felmondásomat. Soha nem éreztem még magam ilyen bátornak, ilyen felszabadultnak. Szárnyra keltem!
"Oh miért nem így éltem ezidáig az életem...?
Miért van szükségünk nekünk embereknek egy átkozott betegségre ahhoz, hogy megtanuljuk értékelni mind azt a szépet, ami körülvesz minket?! Miért kell meghallanunk a halálos végítéletünket ahhoz, hogy ne féljünk többé más véleményétől? Miért csak ilyenkor vagyunk képesek törődni magunkkal? Miért csak ilyen helyzetben vagyunk képesek felülkerekedni az Egónkon és megbocsátani?! Miért ilyenkor fordulunk csak az Égiekhez válaszokért...?"
.
5 hónap telt el, mikor egy leírhatatlanul váratlan dolog történt...
Kiderült, kisbabát várok.
Az összeomlás szélén állok. "Nem akarok senkit magammal vinni a túlvilágra!!"
Sírok, ömlenek a könnyeim. Ami normális esetben a leghatalmasabb örömet váltaná ki belőlem, most drámaian mély szomorúságot váltott ki belőlem...
Nem bírom el ezt a fájdalmat...
Elvesztettem az eszméletem.
.
Egy kórházban ébredek fel.
A férjem mellettem ül.
Azt mondja, elvégeznek minden vizsgálatot, hogy kiderítsék, miért ájultam el. Én persze tudtam... De mielőtt válaszra nyitottam volna a szám, belépett az orvos, aki meglepő udvariassággal megkérte a férjem, hogy fáradjon ki pár percre...
– „Doktor úr, én gyermeket várok“ , jelentem ki suttogva, majd kétségbeesetten elpityeregem magam.
– „Ez pontosan így van, asszonyom! De kérem árulja el, miért szomorítja így el ez a hír.“
– „Mert rákos megbetegedésem van. Alig egy hónapom van hátra.“
– „Hölgyem, pont ez okból vagyok most itt. Ön tökéletesen egészséges! A rákos sejteknek, melyek pár hónappal ezelőtt még jelen voltak, mára már nyomuk sincs! Kifogástalan egészségnek örvend!“
.
Aznap éjszaka egy álmot láttam. Egy gyermek jelent meg előttem fehér ragyogó angyalszárnyakkal.
A következőt mondta:
– „Gyógyult vagy. Szabad vagy!"
– „Nem értem... Hogy lehetséges ez? Hiszen Nem vettem igénybe semmiféle kezelést“ - adtam válaszul.
– „Saját magadat gyógyítottad meg! Az ok, amiért a rák kialakult nálad, az oly sok éven át tartó harag és szorongás volt. S amikor kibékültél mindenkivel, amikor otthagytad a munkahelyed, abban a pillanatban elindítottad a gyógyulásod. És amikor új szemmel kezdtél nézni a világra, amikor nem féltél többé az emberek véleményétől, amikor megtanultad értékelni ami körülötted van...
Na ekkor jött el a gyógyulásod!"

forrás: Namaste

UI:

SZERESD ELLENSÉGEDET - Visszhang
https://www.youtube.com/watch?v=gg3KoXNWBo8

Jön a víz
Egy nap hatalmas esőzések következtében kiöntött a falu mellett kanyargó folyó. Az emberek ijedten csomagolták össze holmijukat, s ki tutajon, ki csónakban próbált menekülni. Az áradás egyre nőtt, már minden víz alatt volt, csak a háztetők s a fák koronái látszottak ki.
Három csónakos evezett a távoli part felé, amikor egy hatalmas hullám mindnyájuk ladikját felborította. Kiváló úszó hírében álltak, mégis úgy tűnt, csak egyikük képes fennmaradni a víz színén.
- Ti vagytok a legjobb úszók a faluban, hogyhogy nem birtok fennmaradni? - kiáltott társainak.
- Az arannyal teli zsákot rákötöttem a hátamra, nagyon súlyos, de nem tudok megválni tőle, mit sem ér az életem nélküle! - hörögte az első.
- Egy vasládikóban őrzöm a nemesi levelem és a diplomáimat, ha elvesznek, hogyan bizonyítom előkelő mivoltomat? Meg kell mentenem mindenáron! - kiáltott a másik, s egyre fáradtabbnak látszott.
Aki teher nélkül, könnyedén szelte a habokat, hamarosan partot ért, onnét kiáltott vissza:
- Kérlek benneteket, dobjátok el terheteket, s megmenekültök! - De nem hallgattak rá...
Az anyagi lét mulandó értékeihez ragaszkodót megfojtják "kincsei", s nem lesz képes átszelni az élet tengerét. Az önbecsapásnak nincsen határa.
(Elias Canetti)


Ui::

Dudde gyűjtemény Isten tanításai
https://www.youtube.com/watch?v=VYu8v0G5KQo&list=PLAqUEkfqvWAxUtBnRPGWSFCmjPawv-lEP&index=3

Történet a sas fiókáról

Hallottál arról a krétai sasfiókról, aki nem akart repülni? Anyja és apja naponta többször visszaszálltak a fészekhez, hogy táplálják, és repülni tanítsák. Mindig ugyanazt ismételte:
- Nem akarok repülni.
- Repülnöd kell, mert szárnyad van - mondta az apja.
- Én akkor sem akarok repülni, inkább úszni szeretnék - válaszolta mindenkor.
- Nem lehet -mondta az anyja -, neked a levegőben kell élned, mert szárnyat kaptál, amivel könnyedén eljuthatsz bárhova.
- Mégis inkább a vizet választom, mert a tenger sokkal jobban tetszik a levegőnél.
- Nem lehet - mondta az apja -, a vízig eljuthatsz ugyan, ha majd tudsz repülni. Le is ereszkedhetsz, hogy belenézz, de a tengerre nem szállhatsz le, mert elmerülnél. Szárnyad van, és a szárny repülésre, nem úszásra való.
- Akkor sirály akarok lenni, mert az szépen száll a levegőben, és szépen úszik a vízen is.
- Nem lehet - mondta az apja szigorúan -, te sas vagy.
- Miért? - kérdezte a fióka.
- Ez a feladatod - válaszolta az anyja.

Szeretettel Bíró Laci

Az ősi gyűlölet

"Ez a történet sokkal régebbi mint gondolnánk, az ősi gyűlölet nagyon régről fakad, de nem mi kezdtük..." Ehhez egyik kedves könyvemből idézek:

"A folyamat nagyjából a következőképpen alakul. A terméketlen sivatagi pusztaságok felől, a szaporodó barbár lakosság fokozatosan nyomul a civilizált magas kultúrák irányába. Kezdetben minden feladatot alázatosan és boldogan elvállalnak, csak valahogyan bejuthassanak az eredeti lakóhelyüknél még cselédként is jobb megélhetést biztosító magyar birodalmakba.
Később bár saját nyelvükön beszélnek egymás között, lassan éppen az illeszkedésük érdekében megtanulják az ősnép nyelvét valamennyire, majd mivel saját kultúrájuk nincsen, azonnal keverni is kezdik a magukéval.
Ahogy telik az idő, vegyes házasságok és egyéb módszerek segítségével hozzáférnek az őskultúra forrásaihoz. Mohón tanulni kezdik, magukba szívják, de nem azért, mert alkalmazni szeretnék, hanem mert már pozicionálják magukat a befogadó ősnéppel szemben.
Később fokozatosan durva, erőszakos természetüknek engedve magukhoz ragadják az ősnép fölött a hatalmat és vad irigységgel, lefojtott kisebbrendűséggel gyilkolni kezdik azokat.
A szerencsétlen és gyanútlan befogadó részben beolvad, vagy elmenekül, nemegyszer teljesen kipusztul.
A kakukkfiókaként fészekbe kerülő új urak kezdetben még kényszeredetten elismerik az elcsent szellemi és anyagi javak eredetét, később azonban saját hamis mitológiát teremtve megtagadnak minden eredeti forrást, és hangosan becsmérelik az ősi kultúrateremtő népet.
A nyers erőviszonyok miatt aztán ténylegesen is reménytelenné válik egy szellemi, vagy genetikai revans, és a gőgös démoni faj nemcsak elrabolt területet, de a kultúrateremtő poziciót is kicsalja magának, éppen azokat nevezve barbárnak, akiknek mindent köszönhet, akiktől emberi létét kapta.
Szüksége van azonban erre a démoni történetírásra, mert hogyan számolna el másképp a tömeggyilkosságokkal és a mohó rablásokkal, árulásokkal és szavakban talán meg sem fogalmazható aljasságokkal."
(Bakos Attila : A Duna Evangéliuma - Részlet)

A DENEVÉR

Egykoron háború támadt a madarak és a négylábú állatok között. Igazából senki sem emlékezett a viszály okára, a madarak és a vadak mégis véres csatákat vívtak. Néhány ütközet után eldőlni látszott a harc: a négylábú állatok kerekedtek felül. A denevér ekkor kivált a madarak seregéből, és elment az állatokhoz.
Ékesszólóan dicsérte haditechnikájukat, nyájas szóval hízelkedett a győzteseknek.
A következő ütközetben a madarak élére az erős szárnyú és csőrű sas állt. Erélyes szóval biztatni kezdte a madarakat, s élen járt a harcban, körmével tépte a vadak szőrét, csőrével vagdosta a fejüket.
A harc eldőlt: a négylábú állatok menekülésre fogták a dolgot, a madarak pedig győzelmüket ünnepelhették. A denevér is ott ült velük az ünnepi lakomán. A háború véget ért, a négylábú állatok és a madarak békét kötöttek egymással. A madarak azonban nem felejtették el a denevér pálfordulását. Magukhoz hívták, s kérdőre vonták, miért állt át az ellenség táborához, amikor vesztésre álltak.
Mivel a denevér semmi elfogadható válasszal szolgálni nem tudott, a madarak ítélkeztek felette. Kitépdesték tollait, s elűzték maguk közül. Azóta van az, hogy a denevérek a madaraktól távol, éjszakai életet élnek.
Tanulság: "Az állhatatosság és hűség meghozza gyümölcsét, az árulást megtorlás követi."

UI:

Az élet színpada
https://www.youtube.com/watch?v=NI2ttlXc3OQ

Egy férfi elvett egy gyönyörű lányt. Nagyon szerette őt
Egy nap kialakult nála egy bőrbetegség. Nagyon szerette. Egy napon a feleségnél egy ritka bőrbetegség alakult ki amitől lassan kezdte elveszíteni szépségét.
Történt, hogy egy nap a férje turnéra indult. Visszatérve balesetet szenvedett, és elvesztette a látását. Házas életük azonban a megszokott módon folytatódott. De ahogy teltek a napok a felesége fokozatosan elvesztette szépségét. A vak férj nem tudta ezt, és nem volt különbség a házaséletükben. Továbbra is szerette őt, és ő is nagyon szerette.
A feleség egy napon meghalt. Halála nagy szomorúságot okozott a férjnek. Befejezte minden utolsó szertartását, és el akarta hagyni a várost.
Egy régi barátja rá telefonált, és azt mondta: „Most hogyan fogsz tudni egyedül járni? Ezekben a napokban a feleséged segített neked."
Azt válaszolta: „Nem vagyok vak. Azért tetettem magam vaknak, mert ha tudta volna, hogy látom a bőrbetegségét, az jobban fájt volna neki, mint a betegsége. Nem csak a szépségét szerettem, hanem a gondoskodó és szerető természetét. Így hát úgy tettem, mintha vak lennék. Csak azt akartam, hogy boldog legyen."
Amikor igazán szeretsz valakit, bármit megteszel azért, hogy boldoggá tedd a szeretted, és néha jót tesz nekünk, ha vakon viselkedünk, és figyelmen kívül hagyjuk egymás hiányosságait, hogy boldogok legyünk.
A szépség idővel elhalványul, de a szív és a lélek mindig ugyanaz lesz. Az embert azért szeresd, ami belül van, ne kívülről.
CSODÁS NAPOT KÍVÁNOK !

UI:

Alfa az őrangyal
https://www.youtube.com/watch?v=kxC69-SnBik

A naplóhoz tartalom jegyzék nem íródott, de az alábbi témajegyzék utólag készült: 00:00 Bevezető 04:00 A halottak birodalmában 08:43 Az életszalag 10:30 Egy őrangyal munkája 13:40 Alacsonyabb rendű lelkek szférája 16:30 Magasabb rendű lelkek szférája 20:00 A test halála után 24:20 Az öntudat (altudat és feltudat) 25:20 A lélek evolúciója 30:00 A világűr és az atomvilág megfigyelése 34:16 “Az élet örök” 37:00 A Föld lelke és a naprendszer bolygóinak hatása 38:50 Öntudatra ébresztés az asztrálvilágban 45:00 A tömegkatasztrófák előkészítése 54:00 A vezeklésre induló bűnös lelkek és a következmények törvénye 01:07:00 Krisztus megváltó munkája 01:13:00 A szabad akarat 01:14:50 A meg nem térő bűnösök 01:15:25 A tiszta lelkek áldozatos vállalása 01:19:38 A szellemi sugalmazás, inspiráció 01:27:55 A kórházban 01:37:23 A bolondok házában 01:45:58 A felfele és lefele haladó lelkek 01:48:00 A bolygók tisztulása és a lelkek kidobatása 01:49:45 Egy spiritiszta körben. Öntudatra ébresztés 02:01:40 A ásvány, növény és állatvilág lelkének körforgása 02:05:45 Az anyag fogságában 02:08:42 Búcsúzás Alfától majd a földi élettől

Disznómese

Egyszer volt egy telep, benne sok-sok disznó.
Kaptak enni, inni, gondtalan élni jó!
Szaporodhattak is, született sok malac.
Mi kell az élethez? Nem lehet rá panasz!
De volt ám közöttük, aki gondolkodott.
Először magában, halkan lázadozott.
Mért a magas karám, mikor ott az udvar?
Mért kell térdig járni a saját sarunkban?
Ámde a többségnek pont elég volt ennyi.
Nem kell háborogni, van mit enni, inni!
Fejünk felett fedél, kismalacunk hízik.
Ne lázadozzál már, jó disznó, ki bízik!
Fontos dolog a gondos gazdában hinni,
nem kell ám mindenért folyton háborogni!
Jön egy teherautó, wellneszezni megyünk!
Szűköcske benn a hely, összeér a fülünk…
Megy a tülekedés. ki legyen az első?
Amikor eszméltek, rájöttek, már késő!
Először azokat hajtották platóra,
akik feleszméltek, másról szól a nóta!
Vágóhíd kapuján begurult az autó,
lehajtották őket, kirándulni oly jó!
Mennek is sorjában, visít az eleje…
De hátul még bíznak, kivégeznek? Mese!
Még fel sem ocsúdtak, már egy kampón lógtak.
Azok is, kik hittek, azok is, kik szóltak…
Hentes kése gyorsan felvágta a hasuk,
tiltakozni késő, nincs már semmi bajuk.
Mert felettük ott van egy nagyobb hatalom,
disznóhús kell neki, erről szólt a dalom.
Bizony, nem ártana gondolkodni talán ,
amikor már szűkül, s büdös is a karám!
S ha úgy gondoljátok, a vágóhíd messze,
sorok között olvass, tanulságos mese!

forrás: internet
UI:

A megszégyenüléstől való félelem – Tóth Zoltán, Horányi Ágnes
https://www.youtube.com/watch?v=eY4hGmSd6yE

A tehetős férfi és a tanárnő

Taylor Mali előadóművész egyszer egy előadásában mesélte az ismerősével megesett történetet:
Egy asztaltársaság fellengzős férfi tagja ebéd közben a mellette ülő hölgyhöz szólt oda.
“Most őszintén mi a fenét tudnánk tanulni egy olyan embertől aki azt gondolja, a legjobb döntés az életben az, ha tanár lesz és gyakorlatilag éhen hal?”
Volt pofája konkrétan arra rákérdezni, mennyit keres havonta. De a nőt sem ejtették éppen a fejére, és ha már a szemtelen felfújt hólyag arra kérte mondja el az őszinte véleményét, hát ezen ne múljon!
“Azt szeretnéd tudni mennyit keresek a munkámmal?” - kérdezte tökéletes nyugalommal az arcán, majd pár pillanat múlva meg sem várva a választ így felelt:
“Vannak olyan gyerekek az osztályomban, akik olyan keményen dolgoznak, amiről nem is álmodtak, hogy képesek lesznek valaha is. Képes vagyok úgy 3-ast adni, hogy azt olimpiai aranyéremnek érezzék, és úgy ötös alát, hogy a világ legszomorúbb dolgának, kinek kinek képességéhez mérten! El tudom érni, hogy 45 percig is odafigyeljenek az órán, pedig általában 5 percig sem tudnak nyugton ülni.
Ezek után azt gondolja tényleg az a lényeg mennyit keresek?
Fel tudom kelteni a fiatal elmék érdeklődését. Kritikussá, érdeklődővé varázsolom őket. Kedvesen elérem: kérjenek bocsánatot és ha azt teszik, akkor gondolják is komolyan. Megtanítom őket arra, mi az a tisztelet, ami magából például olyan nagyon hiányzik, és hogy felelősek legyenek tetteikért!
Foglalkozom velük, hogy megtanuljanak írni, hogy azért fontos írni, mert ez fejleszti az agyat és a jellemet, nem csak a billentyűnyomogatásból áll a világ! Rengeteget olvasunk, megbeszéljük, hogyan tudunk matematika feladatokat megoldani. Ha össze kell két számot adni az agyukat használják, ne a számítógépet.
Gondoskodom arról, hogy a más országokból származó tanulók is sok mindent megtanuljanak a kultúránkról.
És talán ami a legfontosabb: megtanítom nekik, hogy fontos, hogy tele legyen a fej ésszel, a szív érzéssel, és ha ilyen bunkóval hozza őket össze a sors, akkor a pucájuk vérrel, hogy okosan és ne erőszakkal győzedelmeskedjenek, de ne féljenek kiállni magukért!"
Itt egy kis szünetet tartott, mielőtt folytatta volna:
“Lehet, hogy nem keresek sokat... De tudja mi ér még a pénznél is sokkal többet? A lehetőség. A lehetőség, amit azzal kapok, hogy rendes embereket neveljek a fiatalokból, hogy a képességeikhez mérten a maximumot hozzák ki magukból, ezáltal kiváló szakember és szülő váljon egyszer belőlük. Mert napi nyolc órában a társadalmunk jövője az ÉN felelősségem. És Ön hogy változtatja meg a világot napról napra?"


Szeretettel Bíró Laci

Vágy és öröm
Részlet Wass Albert “Te és a világ” című kötetéből

Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm. Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon. Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére. Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.

Szeretettel Bíró Laci
--

A haszon oltárán rég feláldoztuk világunkat

A haszon oltárán rég feláldoztuk világunkat, de még mindig buzgón reménykedünk, hogy majd minden jóra fordul.
A koldus remegő kézzel tartja a kalapját, s abban bízik, hogy a világ hatalmasságai megszánják. Az utolsó esély, hogy állj ki magadért, menj az utcára, de ne azért, hogy tüntess, ez vagy az mellett, hanem azért, hogy megtudják a világ manipulátorai hogy nem mész többé megrendezett háborúikba. Nem akarsz többé gyerekhalált látni, nem akarsz éhezést, nem akarsz semmi borzalmat már, elég volt !!!
Legyen nekik is elég. Fölfalták már a világot, övék már minden hatalom, és dicsőség legyen végre elég. Legyen elég a békétlenségből, legyen elég a harácsolásból, a végtelen hazugságok ármánykodások átláthatatlan szövevényéből.
Szeméthegyek közt élünk, becsomagolt hazugságok színes papírdarabjaiban fuldokolunk.
Mindent feláldoztunk, mindent benyeltünk. Elég, elég, elég!
Az itt és most, egy utolsó esély, hogy kiállj magadért. Hidd el, ha te nem teszed meg, más se teszi meg. Csak a közös fellépés önmagunkért változtathatja meg ezt a világot. Megalkuvások milliárdjait követtük el életünkben.
Inkább minden nap benyeltük a borzasztó tejbegrízt, inkább szót fogadtunk a rikácsoló óvónéninek, a hülye tanárnak, megírtuk a leckét, befizettük a csekket, lehajtott fejjel fogadtuk el a főnök baromságait. Elég volt, elég volt.
Hidd el, hogy van más világ. A megalkuvások korának vége van. Csak ennyi. Döntsd el, hogy mit csinálsz. Remegő kézzel tartod a kalapot, és bízol abban, hogy a világ gonoszai nem tesznek több gonoszságot. Megteszik, mert megtehetik. Megteszik, mert birka vagy. Az utolsó percben vagy, hogy kiállj magadért, a jelenedért és a jövődért. Bár minden eldőlt, még semmi sem dőlt el. Még itt az idő, hogy cselekedj. Szólj a hazugoknak, hogy fejezzék be. Már nincs hatalmuk feletted!
Szólj az igazmondóknak, hogy hallassák hangjukat. Figyelj a szívedre, hogy dobban, figyelj a gyermekedre, hogy alszik, békésen szuszog, senki ne vegye el az álmainkat.
Szeretetre és a békére születtünk, és a világ hatalmasságai menjenek a büdös francba a hülye kis háborúikkal, a csekkjeikkel, a bankjaikkal, és minden embernyomorító intézményrendszerükkel…
Itt a lehetőség, hogy végre jóra használd Isteni voltodat, teremts békét, egyensúlyt a lelkedbe, meglátod, hogy nem csak a félelmetes teremtések, megalkuvások színtere az életed. Ez most az utolsó lehetőség az ébredésre, utolsó esély arra, hogy helyrehozzuk a dolgokat, mielőtt elkerülhetetlenné válik a kipusztulás. Neked, nekem szeretteinknek…
Csókoltatjuk a sátánt, csókoltatjuk a hittérítőket, mi már kezünkbe vettük a sorsunkat.
Jakab István