Mesék, szép történetek

Egy édesanya sorai, aki tízéves kislányának ír:
Drága Csillagom!

Tegnap, miután kikiabáltad és álomba sírtad magad, még sokáig néztelek. Néztem az aranyszínben úszó zabolátlan hajkoronád, pisze orrocskád, arcod huncut kis szeplőit, dacosan összeszorított ajkaidat, filctollas ujjaidat, békésen meg-megemelkedő mellkasodat, és arra a pillanatra gondoltam, amikor megtudtam, hogy úton vagy.
Emlékszem, nem érdekelt, hogy fiú leszel-e vagy lány, csak annyit éreztem, hogy kiválasztott vagyok, hogy megannyi sikertelen próbálkozás után végre úgy döntött egy élet, hogy engem akar édesanyjának. Emlékszem, akkor ott tettem egy fogadalmat – pont úgy, ahogy rajtam kívül megannyi nő –, hogy jó édesanyád leszek, és mindent megteszek azért, hogy boldog ember lehess.
Az ágyad mellett most erre a fogadalmamra gondolok, és azt érzem, kudarcot vallottam. Tízéves kislányom nemhogy nem boldog, de meg akar halni, mert rútnak és kövérnek érzi magát. Szemei villámokat szórnak, ha meglátja magát a tükörben, és velem kiabál, mert dühének szüksége van egy céltáblára.
Minden gondolata a teste körül forog, titkon arról álmodik, hogy ő is pont olyan vékonyka, mint kedvenc Barbie-ja, aki ha felnő, gyönyörû balett-táncos lesz. Színes álmokat sző a karcsúságról, szép ruhákról, hercegekről, amikor pedig a mese a végéhez ér és visszazuhan saját kis valóságába, vad viharként tombol, mert annyira távoli és elérhetetlen az a test, amiről álmodik.
Lassan három hónapja már annak, hogy minden este sírsz, mert gonosz osztálytársaid, ésmég gonoszabb tanáraid éreztetik veled: nem tartozol a nádszál királykisasszonyok közé. De hogyan is tartoznál, hiszen alig múltál tízéves. Még nem menstruálsz, nem bimbódzik a tested, még nem kezdődött meg tested érése – te mégis elemi erővel gyűlölöd. Felfoghatatlan, de már most egy felnőtt fájdalmának súlyát cipeled: ugyanazok a gondok aggasztanak, mint a huszonéves, harmincas vagy épp az ötvenes nőket, akik fintorognak a tükör előtt, mert boldogtalanok azzal, amit látnak.
Elképzelni nem tudod, mennyire fáj ez egy édesanyának. Olyan érzés, mintha minden egyes keserves kiáltásoddal egy nyílvesszőt szúrnál a szívembe, fájdalmad elviselhetetlen, és bármint, de bármit megadnék azért, hogy neked jó legyen.
Próbálom nem elveszíteni a fejem, igyekszem megérteni, hogy mi az, ami bánt; keresem, kutatom az okát, hogyan tudnék segíteni, de eljutottam arra a pontra, amikor segítséget kell kérnem, mert egyedül már nem megy.
Nem tudom megértetni veled, - hogy nem kell hinni az osztálytársaidnak, akik malacnak és dagadéknak csúfolnak; - hogy nem létezik olyan, hogy tökéletes test, mert a jóisten – akiben hiszel – minden embernek más és más testet ajándékozott; - hogy szeretni kell a testedet, mert egészséges és ép; - hogy mindössze tízéves vagy, tested még formálódik, nyúlik és alakul; - hogy tízévesen ne a fogyókúrán járjon az eszed, hanem a játékon; - hogy ne utálj azért, mert 40 éves édesanyád nádszálvékony, csak mert ezt kapta örökül.
De tudod mit? Most újra a fogadalmamra gondolok, bebizonyítom neked, hogy nem duci vagy, hanem egy hercegnő!

Forrás: nlcafe.hu

Szemlézte: Bíró László

Hétvégi filmajánló

Hatodik érzék 1999.
https://videa.hu/videok/film-animacio/hatodik-erzek-1999.-XYjNZ8ci7rVgg5nO?fbclid=IwAR1V-_k9Z85xOsqxshbnEd5HH6DCp8RtPElP8XHlNF3PFQXKo4vOsE7gBN8

A szőlősgazda fiai

Egy szőlősgazda a halálos ágyán szerette volna fiaival megosztani életének nagy titkát, ezért maga köré gyűjtötte őket és így szólt hozzájuk:
- Fiaim, hamarosan meghalok. Szeretném ha megtudnátok, hogy a szőlőskertünkben egy elrejtett kincs nyugszik. Ássátok fel, és megtaláljátok.
A fiúk, azon nyomban, hogy meghalt az apjuk, ásót és villát ragadtak majd ismét és ismét feltúrták a szőlőskert földjét, hogy megtalálják az elrejtett kincset, amelyről azt hitték, hogy a föld alá temetve rejtőzködik.
Semmit sem találtak, de a szőlő, amelyet igen alaposan felástak, olyan gazdag termést hozott, amelyet sosem láttak korábban.
Nincs gazdagság erőfeszítés nélkül.

Szeretettel Bíró Laci

Vigasztalj engem

Vigasztalj engem Jézusom, mert
Szomorú a lelkem,
Adj erőt és örömöt, segíts
Vinni a keresztem!

Szívem legyőzni oly nehéz,
Mikor bűnnel bántanak,
Segíts, mert félek, hogy érzelmeim
Bűnbe rántanak!

Világosíts meg Istenem, hogy
El ne tévedhessek,
Vezess el engem utadon, hogy
Mindenkit szeressek!

Segíts legyőzni vágyaim, ha
Megkötik a lelkem,
A bölcsesség szellemével áldj meg
Minden nap engem!

Felébredt lelkem bátorítsd, mert
Oly tétova, gyáva,
Bűneim kínjától ments meg, és
Takarj fényruhádba!

Adj erőt nékem Istenem,
Hogy mindent elviseljek!
Kinyitom szívem ajtaját,
Hogy segítő lehessek!

Vigasztalj engem Jézusom,
Ölelj magadhoz engem,
Boldog szeretnék lenni újra
A Szent Kegyelmedben!
(Kalina Valéria)
--

A mágia virága

Álmomban egy régi torony lépcsőjén mentem fölfelé, midőn a tetején lévő ajtóhoz értem és kinyitottam, kicsiny, kerek szobában találtam magamat, melynek teteje üveg volt és ablakai erkélyre nyíltak.
Asztrológus köntösbe öltözött öregember ült az asztalnál; egy könyv olvasásába volt merülve. Feléje közeledtem és azt kérdeztem tőle, megtanítana-e a mágiára. Szemeit fölvetve merően rám nézett és aztán anélkül, hogy válaszolna, kilépett az erkélyre és úgy látszott, mintha a csillagokat vizsgálná. Követtem és melléje álltam. Ekkor az öreg mágus felém fordulva így szólt:
– Mágiát akarsz tanulni? Tiszták-e az indokaid?
Azt feleltem:
– Úgy hiszem. Szeretnék hatalommal bírni, hogy jót tehessek.
Így felelt:
– Útra fogsz kelni, – és a lábunk előtt fekvő útra mutatott. – Hajnalban indulj; ezen az úton haladj, amíg egy keresztútra nem érsz, amely négy irányba vezet. Egy útjelzőt fogsz ott látni, alakja szögletes fakereszt. A kereszt egyik ágán egy festett pálmafát fogsz látni. Amelyik útirányt mutatja, azt kell követned. A kereszt jele elvezet egy pálmafához. Ennek tövében látni fogsz egy fehér virágot, hat szirma van, középen arany szívvel. Ha sikerül ezt megtalálnod, bírni fogod a valódi mágia virágát. Ne térj el az útról, mert ha az erdőben ér utol az éjjel, el kell veszned.
A reggel derült és tiszta volt és én útnak indultam a legjobb reménnyel és boldogan. A fakereszthez értem és mivel ennek a pálmafával jelölt ága egy fákkal beültetett, kedves útra mutatott, erre tértem és nemsokára észrevettem, hogy a fák, egyforma közökben egy-egy szögletes kereszttel voltak krétával megjelölve. És én azt gondoltam: ha magányos is vándorlásom, mégis barátságos az út és az irány tisztán van megjelölve. A mágia virágát nem lesz nehéz megtalálnom. Hirtelen az úttól jobbra egy kis távolságra, egy szenvedő állat kiáltását hallottam. Semmiféle út nem vezetett oda, csak egy kusza tömeg tüske és bozót és én féltem, hogy nem leszek képes az utat visszafelé megtalálni. Azonban ismételten hallottam a szegény állat kiáltásait és éreztem, hogy segítségére kell sietnem. Sok nehézség után, összekaparva, utat törtem magamnak oda, ahonnan a kiáltásokat hallottam és egy szegény kis nyulat kelepcébe fogva találtam ott. Kiszabadítottam, és mert lába vérzett, bekötöztem zsebkendőmmel és puha levelekből ágyat készítettem neki. Hálásan nézett rám és kezemet nyalta.
Most visszafordultam, remélve, hogy utamat megtalálom, amidőn ismét kétségbeesett kiáltást hallottam, nagyon messziről. Ezúttal emberi hang volt. És akkor éreztem, hogy fel kell hagynom minden reménnyel, hogy a mágia virágát megtaláljam, hisz nem hagyhattam egy embertársamat bajban, haldokolva talán. Így hát a kiáltások irányában haladva egy szegény rőzseszedőt találtam a földön fekve, a nyaláb fája mellett. Elmondta, hogy messze lakik, az erdő szélén. A legközelebbi faluban járt eleségért, amidőn hazafelé menve fát szedett az erdőben, lába egy gödörbe akadt és kificamította bokáját. Hozzátette, hogy bizonyára Isten küldött segítségére. Az út kihalt és elhagyatott volt és ő attól félt, hogy reggelig elpusztul az erdőben. Fölsegítettem és támogatva a szegényt tovább vándoroltunk a rőzseszedő útján. Végre amidőn az est már ránk kezdett borulni, elértük kunyhóját az erdő szélén. Ajtaja elé vezettem, és legnagyobb meglepetésemre ennek oldalán a pálmafát pillantottam meg, amelynek tövében ott nyílott a fehér virág. Hat szirmának olyan alakja volt, mint Salamon Pecsétjének és az aranyszív gyönyörű női arc volt, aranyhaj glóriától övezve. Mily különös – gondoltam, – nem követtem az öreg mágus utasításait és mégis itt van a pálmafa és a Mágia Virága.
Ekkor egy hang így szólt:
– Bölcsen választottál.
Körülnéztem. A rőzseszedő eltűnt és a vén Mágus állt előttem; és én így szóltam hozzá:
– Hogyan történt ez? Hisz én nem követtem parancsaidat és mégis megtaláltam a Mágia Virágát.
– Óh nem, – felelte – te híven követted utasításaimat. Az igazi út a kereszthez a szenvedő és önfeláldozó testvéri szereteten át vezet. A krétakereszt a fákon csak üres szimbólum volt, hogy próbára tegyelek. Ha csak elméd óhajtását akartad volna elérni, tekintet nélkül a mások szenvedéseire, akkor az árnyas virágos út a sivatagba vezetett volna. Aki a valódi Mágia Virágát bírni óhajtja, annak a kereszt útján kell haladnia.

ALETHEIA

UI:

Állatokkal suttogó
https://www.youtube.com/watch?v=-eABFRBxHco

A tíz facsemete

Egy idős néni áll a tavaszi zimankóban az út szélén, fején karton kendő, kezében egy kisebb zsák és szelíden integet. Megálltam, felvettem a nénit, és elkezdünk társalogni. Hamar kiderül, hogy dióbelet visz a szentgyörgyi piacra. Kérdés nélkül elkezd mesélni:
-- Gyerekkoromban nagytatámmal ültettünk tíz diófát, locsoltuk a közeli patakból, de egy még abban az évben ki is száradt, a többi gyökeret eresztett. Teltek az évek, aztán engem az élet elsodort hazulról. Nagytatám egy szomorú nyári napon halt meg, hazajöttem a temetésre, a szépen felcseperedett diófák árnyékában ravatalozták fel. Az egész szertartás alatt én némán álltam a nyurga nagy fák árnyékában...
Teltek az évek! Nyugdíjas lettem! Egyedül maradtam és hazaköltöztem a szülőfalvamba. Nyugdíjam oly kevéske, így ősszel összeszedem a diót és télen megtöröm. Kilós, fél kilós csomagokban nagyon hamar el tudom adni, két óránál tovább még sohasem álltam kint a piacon. Ha hiszi, ha nem ez a kilenc diófa engem átsegített a télen! Az idén is, nemcsak tűzifát tudtam venni a dióbélből, hanem még egy kis malackát is. És most ha ezt a maradékot sikerül eladnom, szeretnék venni tíz kis facsemetét. Tudja van egy aranyos unokám, nemsokára hazajön, el fogjuk ültetni a kis fákat és ha majd ő is megöregszik, diótörés közben biztos majd el fog mondani érettem egy-egy imádságot....
Az autó halad a tavaszi verőfényben... a néni elhallgatott, én is hallgatok, némán vezetek. Nemsokára a piacnál fékeztem, megálltam és utasom a reszkető kezével egy fél kiló zacskó dióbelet csúsztatott az ülésre. Tiltakoztam, de ő szelíd mosollyal csak annyit mondott: vegye csak el, nekem is a jó Isten adta a drága nagyapámat ki a diófákat ültette....
Szó nélkül sebességbe teszem az autót, vezetek, de fél szemmel a dióbelet nézem: az egyszerű székely asszony válaszát a gazdasági krízisre. Kezembe vettem a szépen bekötött kis csomagot, kibontottam és elkezdtem ropogtatni a finom dióbelet, a becsületes, évtizedeken áthajló munka gyümölcsét, a finom, egészséges választ egy nagymama anyagi gondjaira.
Járható út... Megyek és én is veszek tíz facsemetét!

Szeretettel: (Böjte) Csaba testvér

UI:

Állatokkal suttogó
https://www.youtube.com/watch?v=-eABFRBxHco

Ruszka Zsolt

Nagytata és a kis unoka

Késő őszi hűvös, szeles, de napos idő volt. Péter a tizenegy éves kisfiú nagyszüleinél ebédelt. Szülei esküvőbe mentek, nem kis cirkusz után, mégis otthon hagyták, édesapja kikelt a képéből, a sok hiszti és földre vetődés láttán, büntetésből egyedül akarta hagyni a lakásban, édesanyja viszont átölelte és kieszközölte a papától, hadd maradjon tatával és mamával. Péter annyira szeretett volna velük menni, a rosszkedvén ez a kis szívesség semmit sem változtatott. Mogorva volt, egész délelőtt csendesen feküdt az ágyon, nézte a plafont és mérgében hol sírt, hol meg ökölbe szorított kézzel, bosszút forralt édesapja ellen.
Sándor bácsi, s Erzsike néni tehetetlenül szemlélték unokájukat, segíteni akartak neki, viszont nem tudták hogyan.
- Mit csináljak Sándor? – kérdezte Erzsike, - nem lesz ennek jó vége, ismered a fiadat, amilyen hirtelen haragú, ha ilyen hangulatban találja a fiát, amikor hazajön, még képes jól elverni.
- Hát igen- dörmögte Sándor, közben pedig huncutul pedert egyet a bajszán. - Úgy hiszem, tudom a gyógyszert a fiú viselkedésére, csak asszony, minden rendes ember, evés után veszi bé azt, úgyhogy egy kettő, úgy es ott az idő, ebédeljünk.
Tíz perc múlva finom ínycsiklandozó illatok, zökkentették ki Pétert az álmodozásból. Felült az ágyon érezte, korog a gyomra. Szerette tatát, lehet jobban, mint az édesapját, kiszaladt a konyhába felült Sándor bácsi térdére, átölelte, s jól kisírta magát. Erzsike néni megsimogatta kis szőke buksiját, majd így szólt:
- Péter, ebéd után tata ki kell menjen a kertbe, tudod az orvos kérése, sokat kell gyalogoljon a friss levegőn. Te nem kísérnéd el?
- De igen- felelte szipogva Péter.
- Nagyon jó- örvendezett Erzsike néni. – Akkor gyertek, ebédeljünk.
Asztalhoz ültek, Sándor bácsi keresztet vetett, majd elmondta az asztali imát. - Jöjj el Jézus légy vendégünk, áld meg amit, adtál nékünk, áld meg Jézus ételünket áldott szent kezeddel, gyermekeid kik szeretnek, kérünk, ne feledd el, Ámen.
***
Jó hosszú séta volt. Egy darabig némán mentek egymás mellett. Sándor várt, remélte lesz alkalma beadni a „gyógyszert” a fiúnak. Péter végre kifakadt.
- Tata, gyűlölöm a rosszat! – Gyűlölöm! - kiáltotta vadul hadonászva, - és ha felnövök elfogom pusztítani. Sándor mintha erre várt volna, hírtelen megállt, s így szólt a fiúhoz.
- Rendben, pusztítsd el, csak engedd meg, hadd mutassak neked valamit.
- Mit tata?- kérdezte kíváncsian Péter.
- Nézd meg ezt a fát? – Mit látsz, van-e árnyéka?
- Igen persze akkora, mint fa. De tata, hiszen mindennek van árnyéka, még neked is és nekem is.
-Így van kicsi unokám- szólt huncutul az öreg- most légy szíves, pusztítsd el az árnyékot.
Döbbenten állt meg a gyerek. Nézte, nézte, nagyapja kék szemét, majd suttogva így szólt:
- Tata, nem lehet.
- Miért? – kérdezte gyorsan Sándor.
- Mert, mert – felelte akadozva Péter, - akkor magát a fát, vagyis magamat, vagy téged kellene elpusztítani.
Ott szálltak ezek a szavak még jó darabig a levegőben, elkísérték tatát, és unokáját hazáig, s mire megérkeztek Péter szülei, a „gyógyszer ’’ kifejtette hatását, édesapja nem ismert a fiára. Mikor búcsúztak, Sándor annyit mondott a fiának:
- Jövő vasárnap sétálni kell menjek, az orvos tanácsolta. Elkísérsz? …

UI:

A szavaid ereje - Florence Scovel Shinn hangoskönyv
https://www.youtube.com/watch?v=1pamy2oweFw

Véletlen nincs

Ha sorsod urai valakivel összehoztak, mit gondolsz, mi volt a céljuk vele?
Van-e mértéked és szűrőd hozzá, hogy a rosszat a jótól, a valótlant a valótól, a sarlatánt a beavatott bölcstől megkülönböztesd?
A Jóság a természet legtisztább, leghatalmasabb gyökérhangja, amely vigasztal, ad, békét teremt és soha sem rombol. Adtál-e már a benned rejlő Jóságból teljesen önzetlenül úgy, hogy semmi viszonzást nem vártál érte?
Mi a szereped abban, ha egy emberi kapcsolatod elmérgeződik?
Morális és szellemi elkötelezettségeddel összhangban mi a tennivalód e konfliktusban?
Szerinted az ősi népek miért nem féltek a haláltól?
Álmodban jártál-e olyan tájakon s örvendezve találkoztál-e olyan hozzátartozóiddal, akiknek a jelenedben a közelükbe sem kerültél?
Tudsz-e szeretni anélkül, hogy birtokolnál?
Le tudod-e küzdeni olyan ösztönzéseidet, amelyeket értelmed nem helyesel, de érzékeid mindenek fölött, kívánnak?
Rájöttél-e már, hogy egy-egy fájdalmas megpróbáltatásod milyen fontos figyelmeztetést tartalmaz számodra?
Rengeteg gyakorlati tanács, részletes utasítás birtokában megkísérled-e, hogy helyesen “varázsolj" életed minden vonatkozásában?
Egy új inkarnációban milyen szülőket választanál magadnak?
Rájöttél-e arra, hogy csalódásaid nagy része helytelen várakozás volt, s eredményeid, örömeid legtöbbször szerény alázatodból születtek?
Ráébredtél-e már arra, hogy néha éppen fordított módon próbálod elérni céljaidat: érzéseid, gondolataid hevesen forgó centrifugájával inkább messzire taszítod, mint közel vonzod őket?
Forrás: Kérdések Szepes Mária műveiből

Hétvégi filmajánló

Kumaré 2011 (Dokumentumfilm magyar felirattal)


A másfél órás valós dokumentumfilmben Vikram Gandhi (alias Kumare) bemutatja, hogyan válhat valaki guruvá a sok ismeretből és más tanítók munkásságának eredményeiből merítve vagy leutánozva, és ha még maradt benne némi emberség, hogyan léphet ki a hamis "guru"ságból, mindezt úgy, hogy a külsőségekbe ragadt hétköznapi követők számára meglegyen mutatva, hogy semmi sem az, aminek látszik. A filmben minden ember Kumaré guru tanítványa, és a kezdetektől fogva semmit sem tudtak arról, hogy ki a guru, és ki Vikram Gandhi. Nagyon részletesen végigvezeti a nézőt abba a világba, ahol az eltévedt lelkek egy önjelölt emberi gurut isteni formának gondolnak, pénzelik, etetik, egészen addig, míg a régi sadhu stílustól megválva modern formát ölt, aminek végkifejletében egyesek felismerik mögötte a valódi gurut, mások sértődötten távoznak. Amikor még hajlamosak vagyunk rá, hogy a gyémántokat összetévesszük a kavicsokkal, akkor bizony még a látás erejével sem rendelkezünk. Mert a látás a lényeg. Hol van a kavics szürkesége és a gyémánt szépsége a látás ereje nélkül? Az ismert csupán egy forma, és az ismeret csupán egy név. Tehát, amíg a fizikai formájára figyeltek, akkor csak az embert látjátok az álarc és a maszk mögött. A valóság nem a forma, hanem a formában lévő formátlan megtapasztalása.

https://www.youtube.com/watch?v=1RDhPrmTWqk

Önszeretet és önbecsülés

"Önbecsülési problémákat és az önszeretet hiányát nem lehet megoldani hagyományos pszichológiai módszerekkel. Nem működnek a megerősítések, nem működik az sem hogy megpróbáljuk szeretni önmagunkat. Ezek a kísérletek azért nem válnak be, mert nem a gyökerénél kezelik az okot.
Az önszeretetet általában úgy értelmezzük, hogy vannak dolgok amiket szeretünk, vagy elfogadunk magunkban (megpróbálunk ezekre figyelni, hiszen ez jó érzés) és vannak dolgok amiktől szabadulnánk, vagy legszívesebben kizárnánk magunkból (ezektől megpróbálunk elfordulni, mert rossz érzéseket keltenek). Ezzel azonban máris kettéosztjuk magunkat, dualitást teremtünk, tehát soha nem leszünk Egységben.
A Valódi Önszeretet és Önbecsülés azt jelenti, hogy mindennek teret engedünk magunkban ami megjelenik. A 'jónak' és 'rossznak' is, bár ezek is csak címkék. Nem menekülünk többé egyetlen érzelem elől sem, nem akarunk kizárni semmit magunkból, nem akarjuk megjavítani magunkat, csak hagyjuk hogy a pillanat olyan legyen, amilyen. Az Önszeretet és Önbecsülés pedig ezzel párhuzamosan megjelenik, magától. Úgy, hogy nem tettünk érte semmit, csak elfogadtuk azt Ami Van."
Adyashanti

Az anya fohásza

A kicsi fiú az esti mese varázsszőnyegén már álomországba érkezett. A nagyobbacska lányka Duci babáját rejtegeti a paplan alatt, de az ő szemei is álomra nehezültek. Apró szusszanásaik átszövik a csendet. A fiatal anya imádkozik, miközben lelkéből érzések és gondolatok áradata száll az ima szárnyain az égbe.
MIATYÁNK, AKI A MENNYEKBEN VAGY, de úgy érzem, szent lelked most is itt van velem és átölel engem.
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED, ami nem más mint a színtiszta szeretet.
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD, adj nekünk megértést, békét és tiszta szíveket.
LEGYEN MEG A TE AKARATOD, segíts, hogy Hozzád hűséges és hitben erős legyek
MIKÉPPEN MENNYBEN, áldanak és dicsőítenek Tégedet az üdvözültek,
AZONKÉPPEN ITT A FÖLDÖN IS legyen áldott és dicsőséges a Te neved.
MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA és adj hitet a hitetlennek, hajlékot a hajléktalannak, békét a békétlennek, boldogságot a boldogtalannak, szerencsét a szerencsétlennek, világot a világtalannak, gyermeket a gyermektelennek, tehetősséget a tehetetlennek, gyógyulást a testi és lelki betegeknek.
ÉS BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET, mert néha harag tölti el szívemet, mert írígy vagyok és telhetetlen, mert öntelt vagyok és kérlelhetetlen, mert lusta vagyok a jóra, mert felelőtlen vagyok a gyönyörök keresésében, mert álszent vagyok, mert nem vagyok ura a gondolataimnak és nem minden szavam igaz.
MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK, akik éppen olyan gyarlók mint én, ezért megbocsátom hamisságukat, írígységüket, önzésüket, álszenteskedésüket, kérlelhetetlenségüket. Elfelejtem igazságtalanságaikat, szeretetlenségüket és felelőtlenségüket. Adj erőt, hogy meg tudjam tenni !
ÉS NE VÍGY MINKET A KÍSÉRTÉSBE, mert gyanútlan és megtéveszthető vagyok Nélküled !
DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL, aki figyel, csábít és környékez engem. Ezért kérlek sohase vedd le rólam a tekintetedet !
AMEN.

Szeretettel Bíró Laci

A légy Mp3 előadás Karsay István
https://data.hu/get/13785719/Karsay_I_A_Legy_.mp3

A Légy írásos előadás Karsay István
https://data.hu/get/13785728/A_Legy.eloadas.doc

2023.június havi szellemtani hírlevél



Tartalomjegyzék



István testvér megnyilatkozása 2

Tanít a szellemvilág 7

Szemelvények 9

Ingyenes könyvek 13

Kardec közleménye 16

Reinkarnáció 18

Lélek birodalma 20

Védszellem és démon 22

Ajánlott havi web. lapok
23
Lassú letöltés ingyenes és 2-3 perc.
https://data.hu/get/13766917/SBK_Hirlevel_220.doc


https://onedrive.live.com/edit.aspx?resid=8627752B1B3312C8!172048&ithint=file%2cdocx&authkey=!AM2r8tXGEth5Kxw

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje
mélyéről előhúzott egy lekváros üveget.
Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket
és gondosan számolni kezdte.
Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek
nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe,
rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment,
amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.
Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá
egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta
a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb
hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres.
Végül kivett egy érmét az üvegből és
megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus
érezhetően bosszús hangon.
- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból érkezett,
már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus,
mint aki választ sem vár a kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled –
mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
- Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében,
és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt.
Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat.
Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus,
kissé megenyhült hangon.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni.
Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jól öltözött férfi
volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel –
csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta,
hogy valami operációra volna szüksége.
De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a Chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan –
Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi –
Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg,
ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet
és találkozni a szüleiddel.
Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jól öltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos,
aki az idegsebészetre specializálódott.
Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő,
amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.
Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény
-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya –
vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott.
Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda:
egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe.
Egy csoda nem a természet törvényeitől függ,
hanem magasabb törvények működésétől.
A neve: SZERETET

UI:

Paulinyi
https://www.facebook.com/paulinyi/videos/1102494054487100

Ahelyett, hogy a szeretetet keresnéd,
engedd azt az életedbe érkezni

Mi lenne, ha abbahagynánk a szeretet keresését, hajszolását? Ehelyett a jelenbe érkeznénk – az itt és mostba. Gondolj csak bele, milyen lenne, ha azt tudnánk mondani: „Ez vagyok én, és rendben vagyok.” Végső soron, minden cselekedet, amit a szeretet keresése érdekében teszünk, lefáraszt. A szeretetet magunkon kívül keresni nagy erőfeszítést követel, amely üressé, bizonytalanná és nevetségesen bolonddá tesz. Ritkán vagy sohasem történik meg az, hogy a külső világ félelmeinket enyhítse. Amikor ezt akarjuk, a vágyott teljesség érzése helyett, csak a csalódással maradunk.
Ismered a szeretetnek azt az édes gondolatát, amelyet a dalok, filmek és a társadalom mutat? Hát, ez nem a valódi. Amikor abban a hitben élünk, hogy egy másik személy vagy tapasztalat megadja nekünk (végre) azt a lehetőséget, hogy teljesnek érezzük magunkat, csak bajba sodródunk. Hiszen ez az, amit oly gyakran teszünk életünkben – elvárjuk, hogy valami más tegyen minket teljessé.
Amikor azt hisszük, hogy az értékünk kívülről jön, mindig azt fogjuk érezni, hogy még több szeretetre van szükségünk. Ez nem újdonság, csak őszinte információ – bármennyire is szeretnénk, hogy ez ne így legyen, senki sem lesz elég ahhoz, hogy minket teljessé tegyen, ha mi nem tudjuk teljessé tenni önmagunkat. Az ironikus az, hogy amikor valamit hajszolunk, az nagy léptekkel egyre csak eltávolodik tőlünk. Nem mindent tudunk irányítani. Egyáltalán, miért is szeretnénk egy olyan dolgot irányítani, mint a szeretet?
A buddhizmus azt vallja, hogy minden változik. Nincs hatalmunk a változás fölött. Ez a tanítás fogja letenni egy sokkal nagyobb igazság elfogadásának alapjait: a mulandóságét. Ha el tudjuk fogadni a mulandóságot, nem fogunk meglepődni, hogy a külső világunk olyan, amilyen – megbízhatatlan. Ennek az elfogadásával, a felszín alatt valami szilárdra és valódira bukkanunk.
A buddhisták azt mondják, hogy az egyedüli dolog, amire számíthatunk, az mi magunk vagyunk. A buddhizmus, az élmények és emberek hajszolás helyett, megtanít arra, hogyan legyünk jelen. Ezt megtehetjük, ha a pillanatnak ajánljuk magunkat.
Ahelyett, hogy azt gondolnánk, hogy valami más tesz minket teljessé, válasszuk azt, hogy együttérzéssel felfedezzük saját teljességünket – a jelenben. Figyelmünket magunk felé fordítjuk, és elkezdünk befelé nézni.
A szenvedés megszűnése magunkban rejlik. Szabadságra lelünk, amikor nem más szíve, hanem saját szívünk felé fordulunk. Hát nem arra vágyunk mindannyian, hogy most érezzük jól magunkat? A szeretet hajszolása távolinak fog tűnni, mert rájövünk arra, hogy a szeretetet már megkaptuk, és nem fogjuk többet azt hinni, hogy valamiben hiányt szenvedünk.
Képzeld milyen lenne, ha egész életünkben így élnénk! Mennyire éreznénk teljesnek magunkat? Ahelyett, hogy arra lennénk kondicionálva, hogy ne szeressük magunkat, ítéletmentesen és elfogadással viszonyulnánk magunkhoz.
Az önelfogadás megengedi a szeretetnek, hogy megérkezzen. Ez nem fog azonnal megtörténni. Időre van szükségünk, hogy megtanuljuk önmagunkat szeretni. Erre a buddhisták a meditációt használják. Elcsendesednek, és a jelenre figyelnek. Amikor együtt vagyunk azzal, ami éppen bennünk van, elkezdünk békében lenni önmagunkkal. Egy szeretetreméltó lényként tekintünk magunkra, hiszen ez az, amit éppen teszünk: szeretjük önmagunkat.
Amikor elindulunk önmagunk szeretetének útján, mások is vonzódni fognak hozzánk. Amikor már teljesnek érezzük magunkat, ez leveszi másról is a a terhet. Ezért szeretnének velünk lenni. A vicces az, hogy most már nem is fog annyira ez érdekelni. Már nincs szükségünk arra, hogy visszaigazoljanak.
Ezért, kérlek, kockáztass – add fel az szeretet örökös keresését! Találd meg a szeretetet a saját szívedben. Tartsuk egymást a tenyerünkben és csodáljuk egymást. Csak figyeljük egymást, anélkül, hogy ítélkeznénk. Teljesek vagyunk. Nincs szükségünk arra, hogy ez másképp legyen. A dolgok úgy vannak jól, ahogyan vannak.
Most már elkezdhetjük megismerni a szeretetet, hiszen ez a szeretet a szívünkből érkezett.

Forrás: ismeretlen

szemlézte: Bíró László

Hétvégi filmajánló

Kardec 2019 (feliratos)
https://m.ok.ru/video/2362161564196?fbclid=IwAR00t7lAUAGsIL8jrOA98ZBHjhbsXubyC7SDngmzQJyVdKn24ncvAacLhec

Az első gondolat

Semmi nem fájdalmas önmagában és önmagától. A fájdalom a hibás gondolkozás eredménye. A fájdalom mindig abból az ítéletből származik, amelyet egy bizonyos dologról mondasz. Ne ítélj, és megszűnik a fájdalom.
Az ítélet többnyire a megelőző tapasztalatokon alapul. Az elképzelésed valamely dologról egy korábbi elképzelésből ered. Az előző elképzelésed pedig egy azt megelőző elképzelésből az, az elképzelés pedig megint egy másikból, és így rakódnak tovább egymásra az elképzelések, mint az építőkockák, egészen addig, amíg vissza nem jutsz a “tükörterembe", ahogy az első gondolatot nevezem.
Minden gondolat alkotó, és nincs hatalmasabb gondolat az eredeti gondolatnál. Ezért mondják olykor eredendő bűnnek.

Szeretettel Bíró László

Jó reggelt

Aki a tükörbe néz, mindig azt fogja látni, amit lát. Ez a világrendben levő irtózatos irónia: hagyja, hogy a dolgok és az emberek azok legyenek, amik, és mindenki azt a sorsot élje, amit választ. Nem figyelmeztet és nem javít. Súlyosabbat tesz: meghagy mindenkit abban a helyzetben, amelyben nem veszi észre, mikor tűnik el lába alól a talaj.
Az ember nem a hiúságban bukik meg, hanem a maga iránt elfoglalt álláspont valódiságában. Nem abban, amire vonatkozik, hanem eggyel mélyebben: nem abban válik hamissá, amit szemtől szembe lát és látni vél, hanem abban, hogy minek tartja azt, amit lát. Ezért arra, hogy az ember hiú, sohasem fog rájönni hiúságból.
Aki azt mondja, nem vagyok hiú, saját hiúságát nem is érintette, csak letakarta, vagyis hazudott. És ez az ember nem hiúságában lepleződik le és inog meg, mert a világ hagyja, hogy tovább is a tükörbe nézzen annyit és úgy, ahogy akar, és hogy hazudjon.
A világ a maszkot az emberről sohasem szedi le. A maszkkal együtt kell összetörnie, a maszkban és a maszkon kell megsemmisülnie. Az összetörés nem a maszkot éri, hanem azt, ami a maszk mögött van: az igazat. Mert az igaz választotta a hazugságot. Nem az válik semmivé, ami az arcot eltakarta, hanem az arc, ami el van takarva. S ez újra a maszk igazsága: a maszk igaz marad; tovább hazudik. Még akkor is, ha mögötte már nincsen semmi.
(Hamvas Béla)

Ajándékozzon időt!

Egy fiatal asszony üldögélt egy padon a játszótéren. Mellette egy harmincöt év körüli férfi.
- Az ott az én fiam! - mutatott az asszony büszkén egy piros pulóveres kisfiúra, aki éppen a csúszdán csúszott lefelé.
- Remek kis fickónak tűnik - mosolyodott el a férfi. - Az enyém ott ül a hintán, kék felsőben. - tette hozzá. Majd az órájára nézett és odakiáltott a gyereknek:
- Kisfiam, mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy indulunk?
A gyermek rögtön rimánkodni kezdett:
- Apa, csak még öt percet maradjunk kérlek!
A férfi elmosolyodott, bólintott és a kis legény lelkesen hintázott tovább. Eltelt a néhány perc, és a férfi felállt a padról.
- Na, most már mehetünk?
A kisfiú megint rimánkodni kezdett:
- Apu, csak öt perc! Csak annyit maradjunk még kérlek!
A férfi megint mosolygott és bólintott.
- Hallja, uram, maga aztán igazán türelmes apuka! - szólalt meg a padon ülő asszony elismerően.
A férfi hosszasan maga elé nézett, aztán így válaszolt:
- Tudja, a nagyobbik fiamat tavaly elgázolta egy részeg sofőr. Itt történt a közelben, néhány utcányira innen... Bár rettenetesen bánt, mégis igaz, hogy nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Most persze bármit megadnék, hogy kaphassak csak még öt percet vele... Megfogadtam, hogy soha többé nem követem el ugyanazt a hibát. Ő most azt hiszi, hogy kapott még öt percet a hintázásra, pedig valójában én kaptam még öt percet, hogy láthassam őt, amint önfeledten és boldogan játszik. Hát ezért lát engem türelmesnek.
Elkezdődött advent, a várakozás időszaka! Gondolkodott már azon, hogy az elmélyülés mellett milyen jó cselekedeteket szeretne véghez vinni karácsonyig?
Ajánlok egyet!
Adja idejét szeretteinek! Töltsön velük több időt! Imádkozzanak közösen, gyújtsanak gyertyát, beszélgessenek, hallgassa meg őket, figyeljen rájuk! Segítse őket abban, hogy a szívükben megszülethessen karácsonyra Jézus! Kívánom, hogy a Jóisten adjon mindehhez erőt, türelmet, kitartást, IDŐT önnek! Áldott adventi készülődést kívánok!


UI:

Paulinyi
https://www.facebook.com/paulinyi/videos/110962148537348

George Louis Borges:
Minden és semmi

Nem lakott benne senki, arca mögött (amely még a korabeli gyatra festmények tanúsága szerint sem hasonlít semmilyen más arcra) és megannyi fantasztikus és túlfűtött szava mögött csupán némi fagyosság rejlett, egy álom, amelyet senki sem álmodott. Kezdetben úgy vélte, mindenki olyan, mint ő, de egy barátja megdöbbenéséből, akinek megpróbálta megmagyarázni ezt az ürességet, rájött, hogy téved, s egyszer s mindenkorra megértette, hogy jobb ha az egyén nem üt el a fajta jegyeitől. Egy ízben úgy gondolta, hogy talán a könyvekben találhatna bajára írt, és így sajátította el azt a kevés latint és még kevesebb görögöt, miről egyik kortársa említést tesz. Később felrémlett benne, hogy talán az emberiség egyik ősi szertartásának gyakorlása lehet az, amit keres, és egy hosszú júniusi szieszta alkalmával hagyta, hogy Anne Hathaway ebbe beavassa. Húsz-egynéhány éves korában Londonba költözött. Ekkorra már ösztönösen valakivé álcázta magát, nehogy felfedezzék, hogy senki sem.
Londonban felismerte azt a hivatást, amelyre szánva volt: a komédiásét, aki nyílt színen azt játsza, hogy ő másvalaki, olyan emberek előtt, akik azt játszák, hogy őt másvalakinek hiszik. A bohóc mestersége sajátos boldogsággal töltötte el, talán az elsővel, amit ismernie adatott, de mikor már az utolsó verssor is elhangzott és az utolsó halottat is eltávolították a színpadról, újra elborította a valószerűtlenség szörnyű érzése. Nem lehetett újra többé Ferrex vagy Tamerlau, és újra visszaváltozott senkivé. Végső kétségbeesésében támadt az a gondolata, hogy maga találjon ki újabb hősöket és újabb tragikus "történeteket".
Ily módon, miközben a teste a londoni bordélyokban és csapszékekben teljesítette, ami a test rendeltetése, a lélek, amely e testben lakozott, Cézár volt, aki nem törődik a jóslat intésével, Júlia, aki gyűlöli a pacsirtát, és Machbeth, aki boszorkákkal beszélget a kietlen parton, aki egyben a Párkák is. Senki nem volt egy személyben több ember, mint ez az ember, aki az egyiptomi Proteuszhoz hasonlóan a létezés minden lehetőségét kimerítette. Olykor egy-egy műve valamelyik félreeső zugába elrejtett némi vallomást, biztosra véve, hogy úgysem értik el; így mondta Richard, hogy egy személyben sokak szerepét játszotta, és Jágó különös módon azt, hogy "Én nem az vagyok, aki vagyok."
Létezés, álom és alakítás alapvető azonosságának gondolata nem egy híres hely megírására ihlette.
Húsz éven át kitartott ennél az irányított hallucinációnál, de egy reggel elfogta az undor és borzadály attól, hogy ennyi királynak kell lennie, aki kard által vész el, és ennyi boldogtalan szeretőnek, aki egymásra talál, elválik és dallamosan haldokol. Ugyanaznap elhatározta, hogy eladja színházát.. Egy hét sem telt bele, hazalátogatott szülőfalujába, ahol viszontlátta gyermekkora fáit és folyóját, de nem hozta őket kapcsolatba ama másikkal, amelyeket múzsája magasztalt, s amelyeket mitológiai utalások és latin kitételek tettek híressé. Végtére lennie kellett valakivé. Nyugalomba vonult. Impresszárió lett tehát, aki vagyont gyűjtött és szenvedélyesen érdeklődött a kölcsönök, perek és kisebb uzsorák iránt. Ebben az állapotban diktálta le közismert sivár végrendeletét, amely szándékosan kerül minden patetikus vagy irodalmias vonást. Londoni barátai meg-meglátogatták visszavonultságában. Előttük újra magára öltötte a költő szerepét.
A történet még hozzáfűzi, hogy halála előtt vagy után Isten színe elé járult és azt mondta neki: "Én, aki ennyi ember voltam hasztalan, végre egyvalaki szeretnék lenni, aki én vagyok." Isten hangja így felelt egy szélvész közepéből: "Én sem vagyok senki, csak megálmodtam ezt a világot, mint ahogy te megálmodtad művedet William Shakespeare, és álmom jelenéseinek egyike vagy te is, aki mint én, mindenki vagy, és mint én, senki sem."

UI:

Az igazam bizonygatása helyett
https://www.youtube.com/watch?v=EnHFpvHs8Qo

A Paradicsom és a Pokol

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget. Mondja neki:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. A szentnek elkezdett csorogni a nyála. Az
emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni. A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az emberek jól
tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ‚képesség’ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak. ‚A Pokol gyakran itt van a Földön.


UI:

Paulinyi
https://www.facebook.com/paulinyi/videos/243531198027551

Életmentő látomás

Igaz történet
1979 egyik borús hajnalán Helen Tillotson arra riadt legmélyebb álmából, hogy valaki hangosan kopogtat az ajtaján. Amikor ajtót nyitott, meglepődve látta, hogy édesanyja áll előtte, aki a szemben lévő házban lakik. Édesanyja azt akarta megtudni, hogy miért kopogtatott Helen az ő ajtaján néhány perccel korábban.
A nő elmondta édesanyjának, hogy este 11 órakor feküdt le, és azóta nem kelt ki az ágyból, mindössze a hangos kopogtatás zavarta meg álmát. „De én hallottam a hangodat, csak későn értem az ajtóhoz, mert addigra elmentél” – állította az anyja, miközben arra hivatkozott, hogy a lánya azt kiabálta neki, mindenféle kérdezősködés nélkül azonnal menjen át hozzá.
Ebben a pillanatban egy hatalmas robaj hallatszott az utcáról, és mindketten rohantak az ablakhoz. A szemben lévő ház – ahol Helen édesanyja lakott -, egy gázszivárgásnak köszönhetően romba dőlt. A tűzoltók szerint a háznak pontosan az a szárnya sérült, amelyben a nő lakott, és ha a robbanás pillanatában a házban tartózkodott volna, nem jut ki élve.
Lehet, hogy Helen alvajáró? Vagy édesanyjának volt látomása? Bármi is legyen a magyarázat, kétségtelen, hogy anya és lánya egyaránt megérezte a veszélyt, és ez mentette meg az idősebb nő életét.


UI:

Paulnyi
https://www.facebook.com/paulinyi/videos/912907526519253
Hétvégi filmajánló

Kardec 2019 (feliratos)
https://m.ok.ru/video/2362161564196?fbclid=IwAR00t7lAUAGsIL8jrOA98ZBHjhbsXubyC7SDngmzQJyVdKn24ncvAacLhec

Nagy Kata
Az öreg ház és a lélek
**
- Manci! – harsant a hang az apró házban. Az ajtó tárva-nyitva, apró kis legyek lejtették boldog táncukat a beszűrődő napfényben. Meleg volt, pokoli meleg. A nap nem fukarkodott.
- Manci, Mancííííí – kiabált türelmetlenül az öreg, rozoga létra tetejéről.
- Jövök már, Pistám, jövök.
Apró, hajlotthátú kis öregasszony toporgott a létra alá.
- Itt vagyok – mondta nyugodtan.
- Add már ide azt a szöget, olyan nehezen mászok fel meg le – dohogott az öreg a létra tetején.
Manci engedékenyen adta fel az öreg bádogdobozt a szögekkel. Az öreg csörgött egy ideig, válogatott a vegyes szöghalmazból, majd serényen elkezdett kopácsolni. Megbékélt a világgal, pár másodperc és halkan, öregesen elkezdett dúdolni: „ Denemazééééér, hanemazéééér, koszorúúúúút, ha meghalóóóóóóók…”
Manci legyintett egyet, bolond, vén bolond az én öregem, hát hova készül már meghalni? Az öreg közben egykedvűen kopácsolta a makacs szöget a helyére.
- Így ni – mondta. Ez kész.
Leszállt a létráról, Manci biztos kézzel tartotta. Le ne essen Pista… Felnézett az öreg lámpára, azt tákolgatta az öreg. Bármilyen furcsa is, megállt a helyén a szögtől. Ügyes ez az én öregem – gondolta. S ez a kis ház, ez az apró kicsi ház, ez makacsul áll a helyén. Ezernyi emlék rohanta meg hirtelen. Egy egész élet kínja, küzdelme. De megérte. Lám, milyen szép asszony lett Marika lányuk. Milyen szép unokákkal ajándékozta meg őket. S bizony szépen élnek ott a messzi fővárosban. Bár tudná őket jobban segíteni – sóhajtott fel. S vajon majd egyszer, ha ők már nem lesznek, mi lesz a kicsi ház sorsa? Marikáéknak nem kell, eladják majd? Vagy meghagyják, s szép lassan kihal a lélek is a falak közül?
Csak állt a szoba közepén, s gondolkodott. Pista közben kicipelte a létrát a házból, kint szöszölt a fészerben. A fészer. Az öreg, toldott-foldott kis fedelével. Az öreg szerszámok. A szigorú bádogdobozok csavarokkal, szögekkel, s ki tudja még miféle kincsekkel. A régi motor, pókcsaládok vertek tanyát rajta, és mégis. Nagy kincs volt, nagy kincs. Mi lesz mindevvel?
Hirtelen furcsa érzés fogta el. Mintha gyomorszájon vágták volna. És egyre hatalmasabb és hatalmasabb lett. Nem tudta okát adni, csak fájt. Megtántorodott, gyorsan megkapaszkodott a szék támlájába. Tudta, hogy baj van. Nagy baj.
Hirtelen egy alak takarta el az ajtót. Felnézett lassan. Tudta. Anya volt, hát tudta. Megérezte. Marika állt ott. Az ő egyetlen lánya. A háta mögött az unokák, csendesen.
- Marikám – tört fel belőle – Marikám, baj van?
- Anyukám, édes Anyukám, hazajöttünk…végleg. A ház oda. Elvitte a bank… És feltört belőle a zokogás vadul, megállíthatatlanul. Anyuka bátorítóan ölelte át zokogó lányát.
Ezért. Ezért foldozott Pista. Mert soha nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Ezért kincs a bádogdoboz és az öreg motor, meg a fészer. Nem csillog, nem villog, csak biztonságot ad.
Hát így történt. Így történhetett meg az, hogy az öreg ház mégsem lett lélektelen. Csak a világ, amely az öreg, girbegurba falakat körülvette.


UI:

Dudde
A lélek választ test és szellem között? - 4. Isteni válaszok
https://www.youtube.com/watch?v=S0BmL2hyhBc

Embernek lenni emberfeletti feladat

Egy szombat reggel egy kisfiú ahomokozójában játszott. Ott volt nála egy doboznyi autója és teherkocsija, aműanyagvedre és egy fényes, piros műanyag lapát. Ahogy utakat épített ésalagutakat ásott a puha homokban, talált egy nagy követ a homokozó közepén. Afiúcska körülásta a követ, és így sikerült kiszabadítania a homokból. Nemcsekély vesződséggel nyomta-taszigálta a követ a lábával. (A fiúcska nagyonkicsi volt, a kő meg nagyon nagy.)
Amikor a homokozóláda falához ért a kővel,azt látta, hogy nem tudja átgurítani rajta. A kisfiú csak tolta, nyomta, és alapáttal feszítve emelte, de valahányszor azt gondolta, hogy előbbre jutott, akő megbillent, és visszaesett a homokozóba. A kisfiú morgott, küszködött,taszította, lökte, de csak annyit ért el, hogy a kő visszagurult, ésmeghorzsolta pufók ujjait. Végül csalódottságában sírva fakadt.Közben édesapja a nappali ablakából követteaz események alakulását. Ahogy eleredtek a könnyek, egy óriási árnyék vetődötta homokozóban a sírdogáló kisfiúra. A fiúcska édesapja volt az. Szelíden, dehatározottan kérdezte:- Fiam, miért nem vetettél be mindenrendelkezésedre álló erőt?A kisfiú megsemmisülten zokogta:- De hát azt csináltam, apa, hát azt csináltam!Minden erőmet beleadtam!- Nem fiam - helyesbített az apa kedvesen. -Nem adtad bele minden erődet. Nem kértél meg engem.Azzal az édesapa lehajolt, megragadta akövet, és kirakta a homokozóból.

UI:
A karmának nincs humorérzéke Florence Scovel Shinn TELJEShangoskönyv https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=GqRg6K98I08&fbclid=IwAR2oOwQUl2js4I5FFeg4WA16dHGysf_c3m_r_W0plOAxxCtF_vY4WWU_pyY

Az agrai maharadzsa kertésze egy hajnalon rémülten ébreszti az urát.
- Add kérlek a leggyorsabb lovaidat, mert menekülnöm kell!
- Mi történt?
- Kertedben munkálkodtam éppen, amikor találkoztam a Halállal, aki felemet karokkal megfenyegetett engem. Hadd induljak el sebes harci szekereden, akkor estére Delhibe érkezek, és ott elrejtőzőm a rengeteg ember között, hogy ne lelhessen rám.
- Jó – mondja a maharadzsa – indulj el máris!
Később kertjében sétálva a maharadzsa is találkozik a Halállal.
- Te Halál, miért ijesztgeted az én kertészemet?
- Uram – feleli a Halál – én nem ijesztgettem őt, pusztán csodálkozásomban emeltem az égnek a karjaimat. Nem értettem, hogyhogy ő még itt van, amikor ma este Delhiből kell őt elvinnem?!

UI:

Paulinyi
https://www.facebook.com/paulinyi/videos/235226338913497

Rózsaliget előtt ment el egy meghasonlott ember. Mikor meglátta a szebbnél szebb, harmatos rózsákat így szólt a társához:

-Milyen szép virág a rózsa és milyen kár, hogy tövise van. . .

Barátja elmosolyodott.

-Milyen szúrós a tövis és milyen jó, hogy rózsája van!

Így bizony, mindennek van jó és rossz oldala. Tőlünk függ, melyiket keressük meg előbb. Eső után ha felnézel, a szép szivárványt látod, de ha lefelé tekintesz, a sarat.

(Tanmese)

UI:





Dudde

https://www.youtube.com/watch?v=R_6kh6Nzjt0

A gondolat ereje Egy napon egy jógi éstanítványa egy nagyvárosba érkeztek. Nem volt pénzük, viszont éhesek voltak, ésszállásra volt szükségük. A tanítvány úgy vélte, koldulniuk kell majd, hogylegyen pénzük ennivalóra, éjszakára pedig majd egy padon húzzák meg magukat.Így szólt: "Van egyszép park a közelben. Éjszaka ott alhatnánk""A szabad égalatt?" - kérdezte a jógi. "Igen" - válaszolta a tanítványa.A jógi elmosolyodott, ésígy szólt: "Nem. Ma éjszaka egy hotelban alszunk, és ott is eszünk"A tanítványa csodálkozva nézettrá. "Mégis hogyan"?"Gyere, ülj idemellém" - válaszolta a jógi. Mindketten a földre telepedtek, a jógi ígyszólt: "Ha egyetlen dologra összpontosítod az elméd, az megtörténik".A jógi behúnyta a szemét.Pár perc múlva felpattant, és elindult, egyenesen előre. A tanítványa követte.Végigsétáltak néhány utcán, és megálltak egy hotel előtt."Gyere, menjünk"- szólt a jógi, és belépett. Alighogy beléptek a hotel előterébe, egyjólöltözött férfi lépett hozzájuk."A hotel vezetőjevagyok. Látom, messziről jönnek, és ha jól sejtem, fáradtak, pénzük sem igenvan. Ha gondolják, besegíthetnek a konyhán; cserébe megszállhatnak nálunkéjszakára, és enni is kapnak.""Nagyszerű" -felelte a jógi.A tanítvány döbbentenkérdezte mesterét: "Ez varázslat. Hogy csináltad?"A jógi elmosolyodott, ésígy szólt: "Csak meg akartam neked mutatni, hogyan működik a gondolatereje. Ha teljes tudatoddal egyetlen dologra koncentrálsz, és az elméd nem állellen a gondolatod tárgyának, a gondolataid energiája anyaggá válik. Ez nem varázslat,pusztán koncentráció és vizualizáció. Lásd részletesen és higgy abban, amit megakarsz valósítani. Vetítsd a gondolataid és érzelmeid erejét az elméd vásznára.Amikor elméd üres, mentes minden gondolattól, és csak egyetlen gondolatoteresztesz elé, óriási erőket szabadítasz fel. Ezért kell nagyon óvatosan bánnia gondolataiddal. A koncentrált gondolat hatalma gyakorolja a legerősebbbefolyást az életedre."
UI:
Paulinyi
https://www.facebook.com/paulinyi/videos/1253576378914518

Gondolatok

Árassz szerető energiát és bízzál benne, hogy a világegyetem pontosan azt adja neked, amire abban a pillanatban szükséged van. Amit elutasítasz, rád tapad.
Ha békét akarsz a világban, légy békés önmagadban.
Az érzéseket, az álmodozást és a képzeletet gyakran azonosítják az időpazarlással vagy a képzelgéssel. A képzelőerő az elmével való munka kulcsa, ami megengedi, hogy belépjünk a spirituális világba és visszaszerezzük az ősi tudást. A képzelőerő a magasabb látomás/felismerés és a jövőbe-látás képessége.
Ha nem ébredünk fel ebben a fizikai világban, nehézségeink lehetnek a felébredéssel a túlvilágon.
A dogma és az ideológia gyökerei a félelem talaján növekednek.
Ha ismerni akarod elmúlt életedet, nézd meg jelenlegi körülményeidet;
Ha ismerni akarod jövendő életedet, nézd meg jelenlegi cselekedeteidet.
(Varázskert)

Szeretettel Bíró László

Hétvégi filmajánló

Jézus élete film
https://www.youtube.com/watch?v=m7ZwYKWpttE