„Március 15. Pacséron”

Majláth Béla


Tudósítás 1898-ból, a magyar szabadságharc és forradalom kitörésének 50 éves, jubileumi megemlékezéséről. (BÁCSKA, megyei közérdekű politikai közlöny, 1898. március 22, kedd)

„Pacséron is fényes ünnepséggel és lelkesedéssel ülték meg március 15-ét. Már a hajnali órákban a mozsár-ágyuk dörgése ébresztette fel a falu népét s adta tudtul aprónak-nagynak, hogy nevezetes napra virradtunk. Egész napon át tartott az üdvlövöldözés, mely a szabadság első márciusára emlékeztetett.

Az ünnepség megállapitott programm szerint így kezdődött. Reggel ünnepi Isteni tisztelet volt az ev. ref. templomban, a nagy templom nem tudta befogadni a rengeteg embertömeget s bizony sokan, igen sokan kint a szabadban tárták fel keblüket s hálájukat a magyarok istene iránt. A zsoltárok éneke után a dalárda a Hymnuszt énekelte, a pap könyörgő imát intézet a Mindenhatóhoz, hogy tartsa meg örökkös-örökké a szabadságot, melyet a mi dicső honvédeink ezelőtt 50 évvel számunkra kivívtak. A gyönyörű szívet megindító könyörgés után a dalárda a Szózatot énekelte.

Ennek végeztével az öreg honvédek vezetése alatt a Polgári kör, a Magyar Népkör nemzeti zászlóikkal s utánuk hatalmas néptömeg a községházára vonult. A községháza tág udvara is szűknek bizonyult. Felvonult a község apraja-nagyja. Még a szerb faluból is eljött egynéhány magyar érzelmű ember, de köztük volt az öreg lelkész is, Aratzky, aki 50 esztendőnek előtte nemzetőr volt s ott harcolt a magyar honvédek sorában a nemzet igazáért. Petőfi Talpra magyarját szavalta el ezután Kincses Sándor tanító., oly erővel, oly lelkesedéssel, mintha most talpra akarná állítani a magyarságot s elvinni a harcok harcába, mint akkoron Petőfi Sándor. Egy mellettem álló öreg anyóka keserves sírásra fakadt: akkor én eladó lány voltam, mikor e „vers” megszületett, de sokszor énekeltük, de sokszor mondottuk el este, reggel, ebéd előtt, mindig csak ez járta: ez volt az imádságunk. A vőlegényem is ezzel bucsuzott és sohasem láttam aztán viszont.

„Nyugosznak ők, a hős fiak” énekelte utána a dalárda. a remek éneket s az öreg anyó emlékező szíve belenyugodott a vigasztalásba.

Az ének elhangoztával fellépet fellépett Szendy Lajos ref. lelkész és tartott egy ünnepi beszédet, mely alatt minden érző szívnek köny tolult a szemébe. Elmondott egy epizódott, melyre összeszorult a szívünk. A világosi fegyverletétel után sötét napok keltek. Három éves fiucska volt akkor, mikor szülői házába egy idegen kopogtatott be s éjszakai nyugodalmat kért. A bujdosó magyar elvett zsebéből egy színes szalagot, mely a kis fiu figyelmét magára vonta. Látta, mint csókolja azt, apa és az idegen is sírnak, zokognak felette. Csak később tudta meg, hogy az kis színes rongy a Világosnál elesett magyar zászlóból volt egy – foszlány. A remek beszédet lelkes éljenzéssel jutalmazta meg a közösség. És felhangzott utána a dalárda indulója: „Előre!” Utána Tóth Kálmán örökbecsű s mindig hatásos költeményét: Előre!-t szavalta Éri Antal. A nép fia ügyes szavalatát a nép megtapsolta. A Szózatot énekelte még a dalárda s ezzel a délelőtti ünnepség véget ért.

Este a körökben mulatság volt. A Népkör táncvigalmat, a Polgári kör társasvacsorát rendezett. A felköszöntők sorát Szőllősi Jenő tanító kezdette meg. Hazafias szellemtől áthatott lelkes beszédet mondott, mely igaz gyönyörűségére szolgált hallgatóinak. Ecsetelte a mai nap jelentőségét, melyen kivivta a magyar a szabadságát, melyen az egyenlőségért, a testvériség üdvös és életet adó eszméiért harcolt. Legyen ez a nap vezércsillagunk, legyen ez a nap a magyarnak életet lehelő napja. Adjon a magyarok istene nekünk mindenkor olyan akaratot, olyan lángoló lelkesedést a minő a márciusi ifjakkal bevitette, hogy a mi szabad szép hazánk mindig szabad márciusra virradjon. A mi édes hazánk jövendő boldogságára űrítsük fenékig a pohárt.”