SÁMÁNSZÁMVETÉS

SÁMÁNSZÁMVETÉS

Vándorlásom
erényeit,
vétkeit
egésszé ötvözöm
tégelyében
az elmúlásnak.
Kínban korhad
a földi vákuum.
Virágverőfénybe lobban
titkos nyári delünk.
Gőte-király
az érdemem.
Semmisség.
Esélytelen.

Védeni illenék
a Szót,
a sellő-sikamlós sirályt.
Sós ízeit
a feledésnek.
Merényletek
visszfényének. –
Bizonyosság-e még
a vád:
A kétely
szükségszerűsége?
Észbontó
azonosság.

Kerülj beljebb
kastélyomba.
Kincseimet megoszthatod.
Szárnyra kelhetsz
éji madarakkal,
cikcakkos,
csapongó verandán.
Álomba térül ölelésünk.
Kristálypohárba nyálaz
a válasz.
Megfakult,
idejét múlta mámor.
Érdeme nincsen
megváltáskor.

Hol semmi sem
születik,
semmi sem
szűnik meg:
Ott az én hazám.
Fenyőtűk
pezsdülésében lakom.
Felizzok
és kihunyok
minden hajnalon.
Nem birtokolsz
létet és nem-létet:
Nem ragaszkodsz már.
Félelmed iszkol –
és sziklához sem láncol
a láthatár.

Idő nélküli
hullámzásban kéjelegve,
csodaszarvas-vágta
az Éden
szurtos sziporkája.
Nem angyalok
szózata és szárnya
emel magasságba,
Hogy szüretelj
gyümölcsöt
a Tudás-almafáról.
Csöppenti harmatát
a derengés.
Csillagok csörrenése
a lápba vész.

Visszhangos verőerek,
meddő űrhabarcs.
Önmagad vád-alkujába
ragadsz.
Nincs kiút.
A káosz
szellemi termék.
Rendezett összevisszaság.
Valóságos,
akár buckák alatt
a vakond.
Minden szentiratnál
Ééesebben dalol.
Nem szentesít.
Patakocska futása
kavicsok mezején.
Csodával csilingelő fákon,
madarak borzongása
enyém.

Harmatcseppekben
csillámló
Holdnak
miriád képmása:
A múlt.
A kevés
mindig a legtöbb.
A sok
a semmivel mérhető. –
Mohaköveken
Nyújtózó hableány.
A holdból szökkent ide.
Sugaras uszonya,
pikkelye.
Formát öltve:
Létezővé törpül
az eszme.

Gördül a kerék.
A tengely:
Halhatatlanságom.
Egy kortyintás
a tenger hatalmából.
A nem-különböző
képzetében,
mint pisztráng
fürtös vízesésben,
a valóság elpirul.
Libben az álom.
Bepillézi
tócsáknak tükrét -
és tudálékosságom.

Királyok kelnek
koronára.
Hívásukra
kuncogás a válasz.
Kunyhóban,
rizsszalma-fekhelyen,
megtalálhatsz.
Varjak gyásza
a földeken.
Virrasztasz-e
hajnalig vagy tovább,
hogy töviseit hullassa
koronád?

Az üresség tengerének
peremén
csillagködöt formál,
csillagködöt bomlaszt
vákuum-mezeje
a teljességnek.
A három idő:
Gyémánt-üllő.
Kovácsolódik rajta
a tér.
Távoznál
vagy megjönnél:
Mosollyal másollak
mindig.
Sírodtól a sír-
nélküliségig.

Testetöltés:
Kikristályosodott
tudattá torzulás.
Készen állhatsz
a vágyra.
Fészkét a fecske
megtalálja
minden tavaszon. –
Ezen a vidéken
flamingók szállnak -
lótusztüzében
a látomásnak.

Aki mindent
felismer:
Hogyan lehetne
felismerhető? –
Esőcseppeket átmetsző
fénysugár:
Szivárvány-szülő.
Önmagába göngyölődő
szféra.
A Multiiverzum
pillére,
tartozéka.

A színek
átcsapnak egymásba,
akár az ellentét-
párok.
Közénk kígyózik
megannyi átok.
Ha szakadékba
zuhansz:
Semmisek ők.
Ősszel
öblösebbek
a temetők.

Szemet behunyni
szükségtelen:
Semmit sem láthatok
kívül,
belül.
Fület befogni
haszontalan:
Semmit sem hallhatok
kívül,
belül.
Önmagamtól mentesen -
létezem.
Nincsen szemem.
Villámnak sörénye
a tekintetem
Nincsen fülem.
Igazságnak csobogásával
fülelek.

Koponyák hegyén túl,
mezítláb
az üvegdarás jégen –
keresem kerengő
menedékem.
Bájolnak
csápjaikkal
csókolózó,
polip-teremtmények.
A valóság
vetülete vagyok.
Fekete lyukból
szivárgó szépia.
A forma
formátlanná gyúrt,
tartalmatlan válasza.

Íme,
a félelem-nélküliség…
Folyománya
messze még.
Szerencsepatkó.
Ökör lábára nem való.
Lovaink patájára sem.
Szerencsétlen az,
ki sohasem rettegett.
Nem ismerheti meg
a rettegés-mentes
teret.

Belerokkan a táj
feledésünkbe.
Tudatunk csitítja az orkánt.
Kagylóba bújt életekkel
kürtölünk.
Középúton haladhatok
céltalanságom felé.
Rettegés nem emészti erőm,
szállásom:
Árvalányhaj-zsombék.
Atom-lelkem
szürrealista tályoga fel-felszakad.
Karmait vállamba mélyeszti
a rímekért
hördülő vad.

Tudatjelenség
kísértő jelene a Létezés.
Következetes
kegyelem.
Túl a halmazati hegyeken:
Zsugorítható
koponyák ködén,
Fellelhető a felszabadulás.
A jelen-pillanat Is
becserkészhetetlen.
Tudat-tisztáson
visszájára vetülő
Multiverzum
önreflex-éjszakája.

Szeretnél egy táncot
az elvarázsolt erdőn?
Mártózz sárkányvérbe,
mezítelen holdkaréj-tested
feszítsd üstökös fátyolára,
s ne rettegj a távtól.
Vihogó hiénapár
az alkonyat asztalánál
zabál.
Folyton-jelen
folyamatos fürtözése…
Csomolungmáról
Csurranó csáberő:
Generációk kihívása
a pástra.

A távolságok madarának
fészkelő helye
zátonyról zátonyra
csobban.
Az itt- és most igézete
csikóhal-fröcsköléssel
illan a habokban.
Lebegő hő-spórák ködén
táncra kél a hervadás.
Megfejthető-e az álom,
mely igáz és igéz
héthatáron? -
Tollpihe pilled a számra.
Örökre tovatűnt
iramodó,
szarvasom
csodája.

Ürességgel
telített vagyok.
Akár
a hormon-izzásban kerengő
csillagok.
Kettősség nélküli élet.
Nem-kettő a helyes nézet.
Tábortüzeknél
mindezt mesélem.
Lankadatlanul.
Eközben
vándor-fejünkre
hamuba sült pogácsának
morzsája
hull.

2010. november-december