Egy járvány margójára

Majláth Béla

Egy járvány margójára

Bácskossuthfalva (Ómoravica), és Bácska közegészségügyi látlelete az 1800-as években:

A XIX. század „egyszerű” halandóinak kevés lehetőségük volt, baj, illetve betegség esetén a kellő orvosi ellátásra. A század első felében sem orvos, sem gyógyszer nem állt rendelkezésre a falvakban. Az Isteni gondviselésen kívül, főleg a javasasszonyokra, borbélysegédekre támaszkodhattak amennyiben valamilyen nyavalyába estek. A védőoltások is még csak távoli délibábnak tűntek. Későbbi bevezetésük sem ért el átütő sikert a nép körében, mert bizalmatlanok voltak irántuk, és ragaszkodtak a jól bevált népi gyógymódokhoz, bár mint a halálozási statisztikák azt visszatükrözik, koránt sem voltak azok oly eredményesek. A halálos kórok pedig időnként bumerángként visszatérve tizedelték a lakosságot. Volt belőlük elég: Pestis, Kolera, Himlő, Vérbaj… Az egyetlen hatékony ellenszer a megelőzésben mutatkozott. A hatóság gyakran erőszakos rendeletekkel igyekezett gátat szabni a járványok elterjedésének.

A Magyar Királyi Helytartótanács 1752-ben írta elő, hogy a megyék és a szabad királyi városok kötelesek tisztiorvost alkalmazni (megyei és városi fizikusok), akiknek a megye székhelyén kell lakniuk, az egészségügyet szakmailag irányítaniuk, és a szegényeket ingyenesen gyógyítaniuk. Bács-Bodrog vármegye első fizikusa Andreas Steiner, Klobusiczky érsek háziorvosa volt 1761-ben, de már egy év múlva lemondott állásáról. 1783-ig öten váltották egymást a főorvosi hivatalban, és csak a hetedik fizikussal, Büky Józseffel volt a vármegyének szerencséje, aki 1783-tól 1797-ig szolgált. Torontál megye első főorvosa Róka Mátyás volt, aki 1783-ban állt a megye szolgálatába.

Oláh Gyula feljegyzéséből tudjuk, hogy 1876-ban szabadkán 16 orvos, 7 bábaasszony, és 4 gyógyszertár volt, és mindez 56.323 lakosra. Ugyan ekkor Újvidéken 19.119 lakosra 13 orvos, 11 bábaasszony és 3 gyógyszertár jutott. Szabadka az 1873-as nagy kolera járvány után sem tudott elegendő számú egészségügyi alkalmazottat felmutatni. Míg szabadkán egy orvosra 3520 lakos jutott, addig Újvidéken csak 1470. Az első mai értelemben vett kórház szabadkán 1841-ben létesült, a mai tűzoltólaktanya helyén, 20 ágyas fekvő kapacitással. Az 1838-ban megálmodott tervek 35 fekvőhelyéhez képest, szerényebb megoldásban valósult meg, nem új épületben, csak egy meglévő ház felújításával. Korabeli iratok említenek még egy ispotályt, amely 1770-ben leégett. A város első orvosa, az egerből származó dr. Gogolák Mátyás volt.

Az első nagy pestis járvány 1709-ben érte el térségünket. A háborús viszonyok, a teljes elnéptelenedés és a hatalomgyakorlás hiánya miatt azonban ennek semmilyen írásos nyoma sem maradt. A legtöbb lakos az 1831-es kolera járványban hunyt el, amely kiterjedt az egész Magyar királyságra. A pánikot, amely egyre csak erősödött a betegség gyorsütemű terjedésének hírére, a hatóságok erőszakos és szigorú rendeletei tovább növelték. A közösségi, társadalmi élet megszűnt. Az emberek bezárkóztak házaikba és teljesen elszigetelték magukat. Aki az ország belső részeiből érkezett, feltartóztatták és többnapi vesztegzár alá helyezték. Ruháikat kénes füsttel fertőtlenítették. Minden utat lezártak, Mélykútnál minden erre haladó vándort, utast, kereskedőt 20 napos zárt megfigyelés alá helyezték. Szabadka körül 8 őrhelyet alakítottak ki, napokon belül ez is kevésnek bizonyult, majd 79 őrhelyet állítottak, 182 gyalogos őrrel és 49 lovas strázsával. Hiábavaló volt, 1831. augusztus elsején a kór betört a városba. A hisztéria akkora volt, hogy az egészséges lakosok tömegei ostromolták a Ferencesek templomát, kikérvén az utolsó feloldozást. Azonnal betiltották az egyéni koporsós temetéseket, a templomokban tilos volt harangozni, ezzel csillapítván a pánik fokát. Külön ló vontatta szekereket készítettek, amelyek az utcákról gyűjtötték be a holtakat. Úgy dobálták fel őket, mint a liszteszsákokat. A járvány kitörésekor 4 városi rab végezte ezt a feladatot, a fertőzés megelőzése okán fekete csuklyát és csőr alakú maszkot viseltek. A napi elhalálozások száma 50-60 között mozgott a hónap elején. Augusztus 9-től ez a szám felugrott napi százra. Már nem volt elegendő szekér, sem hullarakodó. További két szekeret és mellé személyzetet angazsáltak.
Hamarosan 100 férőhelyes barakot ácsoltak a szegény és nincstelen betegeknek, ezt a tákolmányt aztán még évekkel később is nagyívben elkerülték a helybeliek. A megelőző intézkedések közül a lakosság csak a füstölést fogadta el, abból is a pipán keresztül való „fertőtlenítést”. Azt viszont annyira magukévá tették, hogy a járvány véget érte után is pipáztak már úton, útfélen, piacokon, utcán. A városi tanács végül kénytelen volt rendelettel betiltani mindezt, tűzvédelmi célzattal. Iványi István végül az összegző adatok közül a Ferences rendi szerzetesek statisztikáját tekintette hitelt érdemlőnek, mely szerint 1831. július 31 és szeptember 19-e között hozzávetőlegesen 5000-en betegedtek meg, és ebből 2599 beteg belehalt a kolerába. Balla Ferenc beszámolt a pancsovai és zombori kolerajárványról, ahol a szabadkaihoz képest enyhébb lefolyású volt a járvány. Eme halálos kór szintén megjelent még vidékünkön 1855-ben, 1866-ban, és országos szinten ismét 1873-ban.

Az 1831-es kolera járvány falunkat is elérte, és nem kímélt sem szegényt, sem gazdagot. A legjelesebb és szerencsésebb áldozata Táncsics Mihály volt, aki az év szeptemberében szegődött a helybeli Szalmássy családhoz magán oktatóként. Személyesen Miksa úr hintójával és kíséretében érkeztek pestről, miután ők is kitöltötték a majd 3 hetes kényszerpihenőt mélykúton. A vesztegzár idejére a Podmaniczky birtokon vendégeskedtek. Azonban pont Táncsics hurcolja be a családba a kolerát. A Szalmássyak odaadó ápolása meghozta végül gyümölcsét, és felépült a betegségéből. Annak ellenére, hogy a 4 gyermek felkészítését sikeresen végezte, mégis alig egy év után otthagyta munkaadóját. Ennek oka, - korabeli elmondások szerint - Szalmássy uraság fösvénysége volt.

Térjünk vissza azonban falunk általános egészségügyi helyzetére. Az 1786-os betelepítés után, 1854. március 11-én, a bajai járási biztosság az akkor 46 éves dr. Josef Schrödert nevezi ki orvosnak falunkba és pacsérra, lakást biztosítva részére. Ő volt településünk első és állandó orvosa. Első intézkedése az volt, hogy megsürgette a főszolgabírói hivatalt, szigorúbb intézkedések foganatosítására az oltások terén, mivel mind az oltáskötelesek, mind a beoltottak, nem jelennek meg ellenőrzésre. A hatóság méltányolja beadványát és lépéseket tesz ez ügyben. A lakosság általános elutasító magatartás ékes példája volt a még regnáló idegenkedésnek a modern medicinával szemben. A legmélyebb bizalom továbbra is a népi gyógyászathoz kötötte a falu lakóit. Ez általános jelenség volt az egész térségben. A hatóság nem csekély energiát fordított a kuruzslók és javasasszonyok befolyásának visszaszorítására. Bírósági eljárást indítottak 1806-ban a kerényi Vak Jankó ellen, aki fürdetéssel gyógyította betegeit, 1829-ben pedig a pacséri Fekete Sándor „kenyő” ellen. Biztos, hogy belejátszott ebbe a saját kenyerük és presztizsük féltése is, hisz gyakran olyanokat is üldöztek, akik tapasztalati ismereteik alapján, főleg gyógynövényekkel orvosolták a betegeket.

Dr. Schröder 1854. szeptemberi jelentésében, és a későbbiekben is részletesen tudósít az időjárási viszonyok mellett, a lakosság egészségügyéről. Az említett hónapban leggyakoribb az altesti, az emésztési hurutos megbetegedés, azon kívül a tüdő- és bőrbetegség. A „hasmenéses betegség” főleg a gyerekeknél idézett elő halált. Ómoravicán és Pacséron szeptember folyamán meghalt összesen 22 személy. Többen aszkörben, hasmenésben, végelgyengülésben hunytak el. Az egészségre azon kívül a szabadon hagyott kutyák is veszélyt jelentenek. A kerületi hatóság kérésére az ómoravicai előljáróság jelentést ad a hatósági húsvizsgálatról, amelyet a községi orvos hajt végre. A vágóhidaknak az egészségügyi követelmények értelmében kell működniük. A falu központjában levő vágóhíd azonban vét a követelményeknek, mert a bűzös állati maradvány, a párolgás fertőzi a levegőt. Az elöljáróság 1855. januári tudósításából kiderül, hogy ómoravica községben nincs fizetett és diplomával rendelkező bábaasszony. Nagy szükség lenne rá, mert mielőbb elejét kell venni a felcserségnek. Ez a probléma tovább húzódik, és időről időre előkerül a jelentésekben. A doktor rámutat, hogy a „paraszt bábák” nem küldik orvoshoz a terhes nőket és számos eset tragédiával végződik. A borbélyok érvágásai is gyakran eredménytelenek, veszélyesek. Egy későbbi jelentésből tudunk róla (1858 novembere), hogy Tokody ómoravicai borbély felcsersége következtében Hamar János helybeli lakos belehalt sérülésébe. A borbély ellen eljárást indítottak. 1855 augusztusától immár dr. Wilhelm Dembitz községi orvos egészségügyi jelentéseit követhetjük nyomon. 1855. augusztus 3-án a község egyik 50 személyt számláló szállásán ismét megjelent a kolera, a halottak száma újfent emelkedő tendenciát képviselt. Az orvos véleménye szerint a kolerát a „megfázás és a túlzott gyümölcsfogyasztás” idézi elő. Megjegyzi, hogy a test dörzsölésével segíteni lehet a bajon. Dr. Dembitz 1855. szeptember 12-én értesíti a hatóságot, hogy az 5181 lelket számláló Ómoravicán addig 38 személy betegedett meg kolerában és 14 halt meg. A 4504 lakost számláló Pacséron12 beteg közül 8 meghalt. A következő jelentésében aláhúzza, hogy a lakosság éjt nappá téve dolgozik a földeken a változékony időjárás ellenére, s ez is közrejátszik egyes betegségek, sőt az elhalálozás növekedésében. Tovább terjed a kolera járvány. Az orvos most a megfázásban és a mértéktelen étkezésben keresi a járvány okát. A két faluban 41-el nőtt a halottak száma az előző hónaphoz viszonyítva. Az októberi jelentés a járvány okát már a lakások elhanyagoltságában és a szellőztetés hiányában látja. Általában több férfi hal meg, mint nő. Mint felemlíti, az állatok egészsége kielégítően jó. A kerületi hatóság 1855. decemberi körlevelében a kolera jéggel való gyógyításának előnyéről és hasznosságáról értekezik. Elrendeli jégvermek építését, s a környék fával való beültetését. Ómoravica a kedvezőtlen időjárás ellenére azonnal hozzákezd a vermek elkészítéséhez.

Közben nagy vihar támad a bábaasszonyok kérdése körül. Az ómoravicai lakosság nehezen fogadja be a képesített bábákat. Valamint számos más körülményről kaphatunk hírt 1856 folyamán. Az ómoravicai elöljáróság igazolja, hogy Fodor Katalin képzetlen bába immár 14 éve becsülettel végzi munkáját, a lakosság általános megelégedésére. Azonban a két idősebb segítségével mind nehezebben megy a munka, mert a község nagy és évente 230 szülésnél kell helytállni. E mellet csak dicsérni lehet a munkájukat, mert a bábák ingyen végzik feladatukat a szegényebb néprétegnél. Azonban Fodor Katalin mégsem lehet nyugodt, mert az 1852. évi rendelet határozottan megtiltja a képzetlen bábák alkalmazását. A hatóságnak a rendelet szellemében kell eljárnia. Fodor Katalin ekkor arra hivatkozik, hogy Révész Erzsébet képesített bába –a község nagy kiterjedésére való tekintettel nem teljesítheti maradéktalanul feladatát. Ezt követően szokatlan események játszódnak le. Ötven nőszemély Laki Mihály vezetésével az ómoravicai községházára siet és követelik a két diplomás bábaasszony menesztését. Helyettük továbbra is „paraszt bábákat” kérnek. Laki Mihály a tárgyaláson továbbra is vallja, hogy a képesített bábák keveset értenek munkájukhoz, s a terhes nők idegenkednek tőlük. Az előállított nők erre a Révész bába felelőtlensége következtében elhunyt asszony példáját hozzák fel példának. Az ómoravicai jegyző nyomozást ajánl s adatokat gyűjt az ügyre vonatkozólag. A zombori kerületi hatóság 1856 végén azonban alaptalannak könyveli el a jegyzőnek Révész bába elleni vádját. Azt is megparancsolják a nótáriusnak, hogy ezen túl tartózkodnia kell az egészségügyi kérdésektől. Elővigyázatosságból azért Révész bábaasszonyt Jankovácra helyezik át.

Dr. Dembitz összesített adatai szerint 1856-ban született 303 gyermek, meghalt 186 személy. Himlőoltást kapott 193 lakos. A lovak rühbetegségben szenvedtek. Az elkülönített lovakat hagyma és dohányfőzettel kigyógyították. Egy, 1857 novemberében készített jegyzőkönyv tanúsága szerint határozat születik Ómoravica és Pacsér helységek részére létesítendő kórházról. Miután a kórház építési helyét képtelenek voltak kijelölni, a két falu úgy dönt, hogy bérbe veszik Tratkányi János házát kórházi célokra (aki Borsod pusztán lakik). Egyébként a két falut az anyagi fedezet megléte is korlátozta elképzeléseik valóra váltásában. 1857-ben az összesített statisztika alapján Ómoravicán házasságot kötött 43 pár, született 310 gyermek, elhunyt 204 személy. Himlő ellen szintén 204 lakost oltottak be. Falunk elöljárósága 1858. március 14-én értesíti a szabadkai főszolgabírói hivatalt, hogy a helységben gyógyszertár nincs, ezért engedélyezik a községi orvos házi gyógyszertárát. Az év júliusában a zombori kerületi hatóság Ómoravicai átirattal jelentkezik. Kérik a szifiliszben szenvedő Gulyás Mária cselédlány ápolási költségeit. Ez után a kerületi hatóság egészségügyi utasítására jelenti az ómoravicai községi elöljáróságnak, hogy a marhajárvány elkerülése érdekében gondoskodjanak az állatok tisztán tartásáról. A legelőn levő 3 kút bőségesen adja a vizet. Egy-egy kútnál négy ember végzi az itatást, és mindegyiknél 590 marha iszik. Dr Dembitz pacsért illető jelentésében kitér rá, hogy a fazékkereskedők áruinak máza káros az egészségre. Ómoravica tekintetében kihangsúlyozza, hogy amióta a Krisztushívők szektája működik, érezhetően növekszik a lelki betegek száma. Ómoravica újszülötteinek száma 1860-ban, 279, a halottak száma 213. Pacséron 236 újszülöttet és 173 halottat jegyeztek fel. A leggyakoribb betegségek a tífusz, a váltóláz, a vérhas, a szifilisz, a rüh, illetve a sarlah és a „köleshimlő”. A bélbetegség nagyobb méretű elterjedése is tapasztalható. A zombori kerületi hatóság 1860. június 28-án válaszol a falunkban létesítendő gyógyszertár ügyének kapcsán. Elutasítják. Az Ormós-féle összeírás „Az ember” cím alatt az ómoravicai lakosság betegségei közül elsőként a váltólázat említi. A lakosságátlagos életkora 52 év, s csak a legritkább esetekben éri meg a 98 évet. Az összeírás ezután áttekintést ad a katolikus, református és az izraelita lakosság újszülötteinek, a házasságkötés és elhalálozás számáról 1854-1858 között. Az említett években ómoravicán 761 fiú és 751 lány született. Házasságot kötött 332 pár. Elhunyt összesen 526 férfi és 547 nő.

Térségünkben az élve születések arányszáma a XX. század kezdetéig ezer lakosra 40-60 között ingadozott, a halandóság arányszáma pedig, ugyancsak ezer lakosra, 35-55 között mozgott. Egyszerű szavakkal fogalmazva azt mondhatjuk, hogy sokan születtek, de sokan meg is haltak. Egy-egy egészséges asszony 8-10 gyermeket szült, ezek közül átlagosan csak 3 érte meg a felnőttkort. A hallottaknak 50%-a öt éven aluli volt, 30%-a pedig egy éven aluli. Ezer élve szülöttből átlagosan 3-400 már csecsemőkorban meghalt, de járványos betegségek esetében számuk a nyolcszázat is elérte!

A betegápolás a családon belül az asszonyok feladata volt. A kor levelezéséből kitűnik, hogy a háziasszonyok őszintén iparkodtak megtudni az új, számukra ismeretlen gyógyszerek összetételét. Imádságoskönyvek és bibliák borítólapjain is találhatunk gyógyfüvekből és belőlük készült italokból készült recepteket. Mások külön füzetekbe írták össze az orvosságos recepteket. Az ilyenfajta gyűjteményeket szerbül Lekarusának nevezik. Legnagyobb terjedelmű az újvidéki Matica srpska pár éve eltűnt Lekarusája, amely 361 receptet tartalmaz, és 1790-1815 között keletkezett. A receptek közül 36 a tüdő, 30 a különféle sebek, 29 a szem, 22 a vese, 17 a gyomor, 16 a fül, 13 a női betegségek, 8 a gége, 7 a csont betegségeinek gyógyítására vonatkozik, a többi recept főleg kozmetikai vonatkozású. A szerek összetétele legtöbb esetben növényi, s van köztük olyan is, amelyet ma is eredményesen lehet használni. Legtöbbjében azonban, az egészséges gyógynövényi alapanyagon kívül van valami bizarr összetevő is - szinte az a benyomása a mai olvasónak, hogy a Lekarusa összeállítói tudatosan törekedtek a hatást mágikus és varázslatos vonásokkal erősíteni, íme néhány példa: Vérköpés ellen: „Végy egy köteg vadon termő ürmöt, egy döglött csigát s azonos súlyú lépes mézet. Helyezd egy fazékba, öntsd le fehér borral az egész mennyiséget, végül pedig takard le kenyér héjával, és forrald fel. Keddi napon kezdjed inni, és keddi napon fejezd is be az ivást - reggelenként egy csészével fogyasszál. Ha úgy érzed, hogy használ, akkor egy hét letelte után is fogyasszad.” Mellkasi fájdalmaknál ezt ajánlja a Lekarusa: „Egy liter erős pálinkába tégy 6 fügét és sárga cukrot. Gyújtsad meg, és engedd égni, amíg el nem alszik. Forrón igyad reggel és este egy-egy kanállal.” Közönséges köhögésnél ezt az igen egyszerű orvosságot kell készíteni: „Borban főzzél búzadarát, s abban áztasd a lábadat.” Annak, akinek a fogfájástól megdagad az arca, a Lekarusa ezt ajánlja: vegyen a beteg egy-két élő békát, vágja ketté, helyezze az arcára, és tartsa ott 24 óra hosszat. Ettől le fog lappadni az arca, és megszűnnek a fájdalmai. Annak pedig, aki a részegségtől szeretne megszabadulni, tengerimalac vérét kell innia, mégpedig a férfi alkoholistának a hím, a nőnek pedig a nőstény állatét. Akármint is vélekedjünk ezekről a kuruzslással és babonánval elvegyülő népi gyógymódokról, azt el kell ismernünk, hogy mindegyiknek forrása az élet szeretete, az enyészet és a fájdalom elleni küzdelem volt.
A XIX. század utolsó éveiben Dr. Berger Mátyás volt a falu orvosa.

(A felhasznált forrás- irodalom tekintetében Magyar László, Majtényi Mihály, Ivan Pančić jegyzeteire támaszkodtam, illetve internetes adatbázisokra.)