Meditáció

Meditáció – miért kezdjük el?

Azért meditálunk, mert ez a világ nem tudott minket betölteni. A mi úgynevezett békénk, amelyet mindennapi életünkben ismerünk, valójában tíz órányi szorongást, gondot és frusztrációt követő öt percnyi béke. Állandóan ki vagyunk szolgáltatva a körülöttünk lévő negatív erőknek. Féltékenység, félelem, kétség, gondok, szorongás, kétségbeesés – ezek az erők olyanok, mint a majmok. Ha megunták, hogy harapdáljanak minket, pár percre megpihennek, és akkor azt hisszük, hogy békénk van. De ez egyáltalán nem béke, hiszen a következő pillanatban újra támadnak.




Csak a meditáción keresztül tudunk maradandó békét, isteni békét elérni. Ha reggel lélekteljesen meditálunk, és akár csak egy percre is békét fogadunk magunkba, akkor ez az egy perc béke egész napunkat át fogja itatni. És ha nagyon magas a meditációnk, akkor valóban maradandó békét, fényt és gyönyört kapunk. Szükségünk van a meditációra, mert fényben akarunk növekedni, és fényben akarunk beteljesülni. Ha ez törekvésünk célja, és erre szomjazunk, akkor a meditáció az egyetlen út.



Ha meg vagyunk elégedve azzal, amink van, és amik vagyunk, akkor nincs szükségünk arra, hogy meditáljunk. Azért kezdünk meditálni, mert belső éhségünk van. Érezzük, hogy létezik bennünk valami fénylő, valami tágas, valami isteni. Azt is érezzük, hogy erre a valamire nagy szükségünk van, csak jelenleg nem tudunk hozzáférni. Éhségünk tehát egy spirituális szükségletből ered.




Helytelen, ha azért kezdünk meditációba, hogy elmeneküljünk a világtól, és elfelejtsük fájdalmainkat. Ha azért kezdünk spirituális életbe, mert frusztráltak vagy elégedetlenek vagyunk, akkor fennáll annak a lehetősége, hogy elhagyjuk a spirituális életet. Ma nem tudtam kielégíteni a vágyaimat, ezért elégedetlen vagyok a világgal. De holnap azt mondom magamnak: „Megpróbálom újra. Most talán sikerülni fog, és akkor elégedett leszek.” De végül érezni fogjuk, hogy a vágy-élet soha nem fog kielégíteni minket, szükségét érezzük majd, hogy belépjünk a belső életbe. Ez a törekvés.



A meditáció az ember önfelébredése és Isten önfelajánlása. Ha az ember önfelébredése és Isten önfelajánlása találkozik, akkor az ember halhatatlanná válik a belső világban, Isten pedig beteljesültté válik a külső világban.

A törekvés-életben csak Istent akarjuk. Ha őszintén akarjuk Istent, Ő, természetesen, oda fogja magát adni nekünk, de ezt az Ő saját módján fogja megtenni és a maga idejében. Ha őszinte törekvéssel imádkozunk és meditálunk bizonyos tulajdonságokért, elégedettek leszünk, még akkor is, ha Isten nem adja meg ezeket. Egyszerűen azt mondjuk majd: „Ő tudja a legjobban. Ebben a pillanatban még nem vagyok kész ezekre a dolgokra. De amint arra alkalmas leszek, biztosan megadja.” A törekvés-életben nem eredményeink azok, amik elégedettséget nyújtanak nekünk, hanem a törekvésünk. A törekvés maga az elégedettségünk.




A spiritualitást nem tudjuk kényszerrel elérni; nem lehet húzni vagy nyomni. A spirituális fényt nem lehet erőszakkal lehúzni. Amikor a fény magától lejön, akkor azt csak törekvésünkkel tudjuk befogadni. Ha megpróbálunk képességünkön felüli mértékű fényt magunkba vonzani, akkor az edényünk elreped. Hogyan fogadhatjuk ezt a fentről jövő fényt? Hogyan tudjuk kitágítani a tudatunkat, hogy fogékonyabbá váljunk? A válasz: a meditáción keresztül.

A meditáció nem pusztán annyit jelent, hogy öt-tíz percet csendben ülünk. A meditáció tudatos erőfeszítést követel. Az értelmet nyugodttá és csendessé kell tenni. Ugyanakkor az értelem éber is kell legyen, hogy semmi zavaró gondolatot vagy vágyat ne engedjen belépni.




Amikor értelmünket nyugodttá és csendessé tudjuk tenni, érezni fogjuk, hogy egy új teremtés virrad föl bennünk. Ha az értelem üres és békés, és egész lényünk egy üres edénnyé válik, akkor belső lényünk végtelen békét, fényt és üdvösséget tud lehívni, hogy belefolyjék ebbe az edénybe, és megtöltse azt. Ez a meditáció.




A meditáció Isten nyelve. Ha tudni akarjuk, hogy mi Isten Akarata az életünkben, ha azt akarjuk, hogy Isten vezessen és formáljon minket és beteljesítse magát bennünk és általunk, akkor a meditáció az a nyelv, amit használnunk kell.




Ha azt hisszük, hogy mi próbálunk meditálni, akkor a meditáció bonyolultnak látszik. De az igazi meditációt nem mi végezzük. A valódi meditációt a bennünk lévő Belső Vezető, a Supreme végzi, aki állandóan meditál bennünk és rajtunk keresztül. Mi csak az edény vagyunk, és engedjük, hogy Ő feltöltsön teljes Tudatával. A saját egyéni erőfeszítésünkkel kezdjük, de ha mélyen magunkba merülünk, akkor látjuk, hogy nem személyes erőfeszítésünk az, ami lehetővé teszi, hogy meditációba kerüljünk. A Supreme meditál bennünk és rajtunk keresztül, tudatos figyelmünkkel és beleegyezésünkkel.




Minden egyes emberi léleknek megvan a saját módszere arra, hogy hogyan meditáljon. Az, ahogy én meditálok, nem fog megfelelni neked. És a te módszered sem fog megfelelni nekem. Nagyon sok keresőnek azért nem termékeny a meditációja, mert nem úgy meditál, ahogyan az számára helyes lenne. Ha nincsen meditációs mestered, aki vezetni tud, akkor egészen mélyen magadba kell merülnöd, és meg kell próbálnod szíved legmélyebb zugából megkapni a meditációdat.

Ez a kezdőnek nagyon nehéz. Menj egész mélyen magadba, és figyeld meg, érkezik-e egy hang, egy gondolat vagy egy elképzelés. Ha igen, akkor menj mélyen ebbe a hangba, ebbe a gondolatba, és nézd meg, vajon kapsz-e ettől belső örömöt vagy békét. Ennek olyan érzésnek kell lennie, ahol nem merülhet fel semmi kérdés, semmi probléma vagy kétség. Csak amikor ilyen érzésed van, akkor tudhatod, hogy az a hang, amit hallottál, az a valódi belső hang, amely segíteni fog a spirituális életedben.



Ha van tanítód, aki megvalósult lélek, akkor az ő csendes pillantása fog megtanítani, hogyan meditálj. A mesternek nincs szüksége arra, hogy külsőleg magyarázza meg, hogyan meditáljunk, vagy hogy valakinek egy bizonyos meditációs technikát adjon. Egyszerűen csak meditál rád, és belsőleg tanít meg, hogyan kell meditálnod. A lelked belép tanítód lelkébe, és az ő lelkétől fog tanulni. Minden igazi spirituális mester csendben tanítja a meditációt.




A meditáció végső célja Istennel való tudatos egységünk elérése. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, de ebben a pillanatban nem vagyunk tudatosan egyek Istennel. Vannak, akik hisznek Istenben, de ez a hit nem valóság az életükben. Egyszerűen csak hisznek Istenben, mert valaki, egy szent ember vagy egy jógi vagy egy spirituális mester azt mondta, hogy van Isten, vagy spirituális könyvekben olvastak Istenről. De ha gyakoroljuk a meditációt, akkor eljön az a nap, amikor tudatos egységet hozunk létre Istennel. Akkor Isten nekünk adja végtelen békéjét, végtelen fényét és végtelen üdvösségét, mi pedig ezzé a végtelen békévé, fénnyé és üdvösséggé válunk.

- Sri Chinmoy