Fórum, ahol a vastyúk is talál szeget

Szeretettel üdvözlünk!
 
HomeHome  PortalPortal  TaglistaTaglista  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  CsoportokCsoportok  CalendarCalendar  RegisztrációRegisztráció  Belépés  

Share
 

 Hazatalálás

Go down 
SzerzőÜzenet
nzyang
Kisadmin
Kisadmin
nzyang

Hozzászólások száma : 316
Join date : 2020. Jan. 06.

Hazatalálás Empty
TémanyitásTárgy: Hazatalálás   Hazatalálás EmptyHétf. Jan. 13, 2020 9:35 pm

Hazatalálás Peter_10
Péter László festőművész írása

TOLLRAJZ

Hazatalálás


Mise előtt

„Mëgszületett Krisztus, kárhozattól mëgmënt,
Öröm van a mënnyben, ujjongás van itt lent.”


Hazatalálás Normal18

Szavak, évszázados, örömteli, ékes szavak… Közben alig hisszük el, hogy a megkeseredett élet-íz képes elnyomni székelyes életörömünket, amely így karácsony ünnepkörében mindig megerősíti az életbe vetett hitünket: az újjászületés képességének örömét. Most még a templomi homály kandikál elő a gyéren világító gyertyafények mögül, de Isten házának falai már türelmes várakozással telítődtek. Még csak néhány hívő, idősebb ember, főleg asszonyok ülnek a foghíjas padsorokban, mind imára kulcsolt kézzel. Egyórányira járunk még az éjféli misétől, csupán a helyiek vallási szokásait éltető túlélők foglalták el jó előre a megszokott helyüket. Ritkuló támasztékai a székelykevei templomnak, ők mindig is ide tartoztak. Erős lelkű székelyi asszonyok zsolozsmáznak, imádkoznak imamalomszerű pörgésben, öntudatosan, fölös, képmutató ájtatosság nélkül, hosszasan és őszintén. Ennek a tartásnak itthon nagy hagyománya van. Most mégis érezni, valamiféle szent elfogultsággal várják Jézus megszületését. De nemcsak azt, hanem az örök újjászületés csodáját is, amiből részt kér az elárvulás faluja. Mert az imádkozók mostanra a való életünk állapotához igazítják az imáikat, úgy várják a csodát… Hogy világosabb példával is éljünk, ma különösképpen a megélhetésük miatt messzire elcsámborgott falubeliek hazaérkezését, az éjféli misén megmutatkozásukat is. Akik hiányoznak a falunak. Így főleg a nemrég fürtösleg külföldre szaladt vendégmunkás fiatalok, akikkel a kettős honpolgárság elérésétől kezdve nemigen lehetett bírni. A túlélés ösztöne ugyanis hamarjában külföldre szólította őket, ahol munkát és kenyeret is kapnak, az otthoni, tévében szajkózott üres ígérgetések helyett. Az életerő oda vándorol, ahol forrásra lel, mert máskülönben a hosszú, kilátástalan várakozásba beleroppanhat… De akik elmentek, azok közül mostanában aligha tér haza bárki is. Legfeljebb a nyugdíjazásuk után. A falu azonban most várná vissza tékozló gyermekeit, nem holnaputánra, mert ilyen hosszú ideig elárvultan aligha bírja ki a megmaradást. Égető kérdések gyötrik hát az embert, még így, szent karácsony tájékán is. Emiatt mostanra szorongásfedő imáikba, könyörgéseikbe foglaltan a lehetetlen kívánalom is megfogalmazódik: a hazaféltés, hogy fiataljaink minél előbb térjenek haza, mert különben elszakad a folytonosság pányvája. És megfogalmazódnak reményeik, hogy próbálkozzanak csak csökönyösen tovább az itthoni, gyér túlélési lehetőségekkel kecsegtető, forgandó szerencséjű megélhetőséggel. A bizonytalanság manapság nagy úr. Hazajönni és valahogy megmaradni, vagy külhonban gyarapodni? Súlyt váltó szavak, mostanra sokféle hangsúllyal kimondható szavak, amelyeket a régmúlt nemzedéke még hírből sem ismert. Felfoghatatlan, hogy egykor, immár vagy negyed évezreddel ezelőtt, egészen másfajta gondokkal küszködtek bukovinai őseink: például a túlnépesedés rémével. Ami számunkra most örömforrás lehetne…

Most aztán foghatjuk a fejünket. Egyszer azért kerül bajba a nép, mert a bőséges gyermekáldás előre megjósolható ínséggel jár, és a túlélésért a betevő falatot vonják el maguktól a szülők. Azután megint eltelik egy kis idő, újfent megélhetési gondok jőnek, háborúval, új hazára lelés szándékával, elvándorlási lázzal… És megmutatkozik újra a szélsőséges állapot, amely azért rémisztőbb minden ínségnél, mert a kilátástalanság elmúlásos tapasztalásának rémével fenyeget. Valamikor azt mondták mifelénk: nem a szegénység, hanem a meghátrálás a szégyellnivaló. Vajon meghátrálás-e az elvágyódás, az elvándorlás szándéka? Van-e mostanság érvényessége, létjogosultsága, józansága az elvándorlásnak? Vajon a döntő súlyú elfogultságok tévéből ismert elkápráztató csillogása megmásította-e az igazságkeresés fényét?

REMÉNYEK

Van-e a székelyi karácsonyfa fényénél meghittebb, erőteljesebb élményünk? Vetekszik-e a gazdagság ígérete a küzdő józansággal? A csillogás palotája miben különbözik a jászol illatos melegétől? Nehéz lenne elfogulatlannak lennünk így karácsony tájékán. Ötvözni kellene valahogy a mindenkor örömét jelző ünnepi készülődést és a józaneszűség megoldást sürgető gondolatait. Az örömünk csak akkor lenne teljes, ha megoldások születnének a bajainkra. Ha rájönnénk, hogyan tovább. És ha mindaddig körbejárnánk a kudarcaink okát, amíg új lehetőségeinket a megmaradáshoz fel nem térképeznénk. A megoldásokat sürgető kérdések egész sora halaszthatatlan válaszokat kér: Merre, hogyan tovább? Ha nem éreznénk a magyar történelem sajátosan sok fintorral tarkított, szomorú és dicstelen fejezeteinek a végkifejlet-ízét, nyilván vidámabban fogalmazhatnánk.

Mi, székelyek azonban nem az önfeladások népe vagyunk. Nem is az önsajnálaté. A végső elkeseredésünk az a pont, amely nehéz sóhajokat vált ki lüktető szívünkből, ziháló tüdőnkből. Az elnéptelenedés réme mégis megállíthatatlan folyamként zúdul a falvainkra. Ez okozza a panaszáradatot, amely voltaképpen nem hangozhat oly messzire, hiszen a környéken csupán három satuba szorított, az Al-Duna kanyarulatába ékelt (ékített) falu visszhangtalan panaszát visszhangozza, szinte nyomtalanul. Az elmúlás rémével küzd, az elnéptelenedés fenyegetésével küszködik a három falu.

Mégis, bizonyosra vesszük, hogy nem lennének al-dunai székelyek, ha Mária Trézsiék annak idején Bécset nem tették volna meg kötelezően a világ közepének, és ha nem parancsolgatott volna, kiváltságaikat semmibe véve, a csíki és a háromszéki székelyeknek nem tetsző módon. Később az egykori sokat emlegetett, üresen hagyott keserédes Bukovinát ez a kilátástalanságérzetet szülő állapot sosem fenyegette. Épp ellenkezőleg: a túlnépesedés réme falvaik megalapítása után alig száz évvel immár oly mértékben okozott gondot, hogy a családi birtokok elaprózódása miatt a falu fiataljai vagy évekig tartó „móduvázással” próbálták elérni a megkapaszkodásuk állapotát, vagy Erdélybe szöktek vissza a nincstelenség elől.

Hazatalálás Normal19

A karácsonyi ünnepkört 1764-re erősen beárnyékolta a Siculicidium, a székelyek gyülekezése Madéfalvára vitte őket, de végül vízkereszt napján következett be. A tragédiáért mégsem a karácsonyra haragszunk. A remény meghalt akkor, de később az Olt jeges vizében erőszakkal újrakereszteltetett székely áldozatok véréből mégiscsak kisarjadt az újjászületés ígérete. Ezt a folyondár kúszásához hasonlatos életigenlő folytatást nevezik titokzatos csodának. Az újjászületés igézete hosszadalmas, elhúzódó vajúdások árán lett meg. Bukovinából előbb új Tündérkertet kellett varázsolni. Majd amikor túl kicsi lett a túlnépesedés miatt, vándorbotot kellett fogniuk azoknak, akiknek már túl kevés jutott az öt falu kenyeréből. Ki gondolta volna, hogy pár emberöltő elteltével, aminek a folyamatos növekedés, az életigenlés ígéretes terebélyesedő életfája volt a járadéka-hozadéka. Az al-dunai székelyek erős közösséggé kovácsolódtak. Mára ismét szembesülnünk kell egy újabb hullámvölgy láposító tapasztalatával, az elcsángálással. Hogy mi lesz ennek a vége…

„Mi lënne? Túl këll hogy éljük ezt ës. Mëg këll hogy maradjunk…” Ezt zsolozsmázzák már a szentek, amikor nyílik a templom ajtaja. A nyikorgásra a padsorokból többen felfigyelnek: „Hál’ Istennek. Tük ës hazaértetëk…"

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Hazatalálás
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Fórum, ahol a vastyúk is talál szeget  :: MŰVÉSZET :: PÉTËR LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ ÍRÁSAI-
Ugrás: